Courtney soha életében nem gondolta volna, hogy lesz alkalom amikor látja a félelmet, az ijedséget… egy férfi tekintetében, és konkrétan ő az egésznek a forrása. Valamint azt sem hitte volna soha, hogy még azoknak a verekedési óráknak hasznát veszi, amikor szükség van jár valami mestert megszégyenítő módon rúgja le ellenfelét. Természetesen tisztában van vele, hogy valószínűleg a szerencsének köszönheti, hogy épp eltalálta, ha nem sikerült volna akkor más lenne a helyzet, akkor a férfi lenne előnyben. Örülnie kellene, hogy úgy mond egy pasit így le tudott szerelnie, édes mindegy, hogy minek köszönhető, de nem érzett semmi ilyesmi, csakis és kizárólag… sajnálatot. Fahéj színű íriszei a tőle pár méterre szenvedő és ácsorgó pasira siklik, majd vesz egy mély levegőt. Nos, Courtney, hahó itt a megfelelő alkalom, kapd fel a táskás és szaladj a kocsiig, ha oda érsz…. akkor nyert ügyed van, egy kocsi után tuti nem tudna szaladni, igen tudta a lányt, hogy ezt kellene tennie. De lábai nem mozdultak, lelki szemei előtt felrémlik édesanyja arca, angyali volt, nem evilági. Kék szemei mindig kedvesen csillogtak, bárkinek oda adta volna mindenét, nála jószívűbb emberrel még nem találkozott. Bár tizenhat éves kora óta nem nagyon mászott ki főleg kocsi, vagy kíséret nélkül…. nem akarja hogy megint megtörténjen, de füleiben anyja hangja csendül amint azt hajtogatta, hogy aki segít a rászorulókon az rossz ember nem lehet, hogy mindenki az amit a tettei mutatnak, éppen ezért nem tud csak elsétálni, pedig azt kellene tennie. De…, mert mindig van egy de, ahogy most is szorosan ékelődik be a jó és a rossz között, nem tudja, hogy a helyeset, vagy a biztonságosat kellene tennie. Hiába gondolkodik, tudja magában, hogy megfogja tenni, nem tud rossz ember lenni, nem akarja azt akár létezik a menny akár nem, és édesanyja bárhol is legyen de csalódott lenne, azt akarja, hogy büszkén figyelje őt.
-Huhh de megfogom ezt bánni, -morogja halkan, végül vesz egy mély levegőt,- Rám ijesztettél, sajnálom…. tényleg, ki az aki kerget?- vonja fel kíváncsian a szemöldökét, majd megrázza a fejét, nem is akarja tudni, jobb ha semmit sem tud, biztonságosabb neki,- nos… ha nincs hova menned, és szeretnéd akár…. hozzám is eljöhetsz, egy kiadós fürdésre is szükséged lenne, mert bűzlesz,- mosolyog rá,- és akár ehetnél is, ha szeretnél, megígérem, hogy többet nem rúglak meg, a kocsim kint áll a galéria előtt- zavartan fűzi mellkasa előtt össze kezeit, remélvén, hogy nem Hasfelmetsző utódja és nem bánja meg.

Igazából maga sem tudja, hogy mi üthetett belé, vagy hogy egyáltalán mit gondolt amikor felajánlotta, valószínűleg benne van a pakliban, hogy az édesanyja erre nevelte és ezt várná el tőle, hogy segítsen a rászorulókon és a hajléktalanokon. De ahogy a hapsi bámul rá, mintha azt latolgatná, hogy neki most komolyan elment a kedve, hogy most komolyan diliházba kellene szaladnia vele, vagy a minimum az, hogy kivizsgáltassa vajon mikor is mentek el neki otthonról. Vesz egy mély levegőt, majd az apja jut eszébe, vajon mit szólna hozzá? Nyilván nem örülne neki, enyhén szólva is szívrohamot kapna hogy azonnal is temethetné el, de az apja most nincs itt, ugye bár, tehát nem kell félnie, igazából meg sem fogja tudni, addig a srác lepattan, biztosan. De most akinek nagyobb szüksége van a segítségre az, láthatólag nem más, mint a fickó, és érezhetően is, olyan bűzbomba árad belőle, hogy a szomszéd kukában lakó hajléktalan bőven megirigyelhetné, pedig ő is van hogy egy ideje nem is fürdött, meg de még csak rá sem nézett a vízre. Courtney elgondolkodik azon, hogy talán vissza kéne szívnia ezt a baráti felajánlást, ha az ember segíteni akkor is ezt kapja, na tessék, így próbálj meg jótékonykodni bárkivel is, még abban is a hátsó szándékot nézik.
-Úr isten, komolyan ennyire nehéz a felfogásod? Vagy csak tetteted ezt a fantasztikus elmét, amivel megáldott az ég?Igen úgy értem, hogy adok kaját és még fürödhetsz is, mert olyan büdös vagy, hogy a patkányok az alagsorban irigykednek rád.- vágja oda neki fölényes hangon, majd kiereszti a bent tartott levegőt,- oké, tudod mit? Nem erőszak, én csak segíteni akartam rajtad, mert látszik,hogy nem ártana, de ha nem… hát nem, ha akarsz jössz, ha akarsz nem. És nem, nem azért, semmi köze nincs hozzá, ezt úgy hívják jó szívűség, emberség, biztos hallottál már róla, -- mondja neki cinikus hangon,- és nem mellesleg remekül tudok verekedni, illetve fegyvert használni,-hazudja a képébe, hogy higgye csak, hogy ha kell megvédi ám magát. Felkapja a táskáját majd kérdőn néz rá, hogy jön vagy marad….

Jéé, a hapsi ismeri a mosoly fogalmát, sőt mi több tudja is hogy hogyan kell azt csinálni, akaratlanul is vissza mosolyog. Bár az ész járása hagy némi kivetnivalót maga után, nagyon lassan és nehezen fogja amit a lány próbál a tudtára adni. Vagy hülye, vagy csak tetteti magát, esetleg olyan meglepő a számára, hogy léteznek olyan emberek a földön akik segíteni akarnak neki? Vannak olyanok, akik nem csak hátsó szándék nélkül akarnának segíteni egy embertársuknak? Hova fajul ez a világ? Court-ot az édesanyja mindig arra nevelte, hogy segítsen ott ahol tudjon, hogy ne hunyjon szemet mondjuk egy hajléktalan fölött, vagy egy bajba jutott emberen. És most éppen ezt teszi.
Végül csak elér a tudatáig, majd lassan bele is egyezik, nocsak még a végén kiderül róla, hogy tényleg van valami a fejében és nem csak káposztalé lötyög benne.
-Kicsit rám ijesztettél, és pánikhelyzetben ilyen dolgokat teszek, elnézést kérek érte, és ja… cserkészbecsszó, hogy többet nem akarlak megrúgni,- kuncog fel félhangon, -oké, akkor lépjünk,- jegyzi meg miközben elindul a kijárat felé, maguk után bezárja a galériát, miután megnézte, hogy minden rendben van-e. Ezután a táskájából elő kutatja a kocsija illetve édesapja kocsijának a kulcsát, és beül. A fickó eldönti, hogy majd hova is akar ülni. Van férfi aki nem szeret kocsiba ülni amikor egy nő vezeti, ha az úriembernek ilyen problémái vannak, kénytelen lesz legyűrni azokat.
-Courtney vagyok,- mutatkozik be ahogy beköti magát a biztonsági övvel.

Oké? Meg jogos? Azt hiszem ezt a palit kiskorában a fejére ejthették, mert valami baj van vele. Szerintem örüljön, hogy nem hívtam a rendőrséget, amiért be akart ide történni, nem hogy ápolgatni szegény lelki világát. Bár azért nem úgy néz ki, mint valami gyilkos, és valamiért megsajnáltam, talán a kölyökkutya szemei miatt, vagy inkább a … oké lehet az volt a baj, hogy véletlenül megrúgtam ott a lába között, de mentségemre szolgáljon, én… én szóltam ám neki, hogy ha nem tesz megjárhatja. Mondjuk az még nekem is újdonságként hatott, hogy nem csak, hogy megpróbáltam megrugdosni, de még célt is találtam… és nem is akárhová, ez azért lenyűgöző, nem?
Végül elindulunk és ő követ, lekapcsolom a villanyokat, majd bezárom, s csak ezután veszem célba apa kocsiját, biztos szörnyülködne, ha megtudná, hogy egy hajléktalant (jobbik esetben) utaztatok a méreg drága kocsijában, de hát amiről nem tud az nem fáj neki.
Mikor megkérdezi, hogy ez az, először elképedve bámulok rá, hogy ez most komolyan kérdezi, majd nem bírom ki, hogy aranybarna íriszeimet ne forgassam meg, mondom én, hogy a srácot a fejére ejtették, különben nem tenne fel ilyen ostoba és nyilvánvaló kérdéseket, legalábbis azt hiszem, sose lehet tudni.Aztán lenyelem a csípős választ ami kikívánkozna ajkaimról, inkább beülök a kocsiba.
Miután bemutatkozik ahogy bevágódik mellém ő is, aztán elkezd parancsolgatni, vagy nem is tudom mit csinálni, először felvont szemöldökkel reagálok.
-Te még nem hallottál a jó modorról, Josh?- kérdezem tőle, ahogy felbőgettem a motort, és a sebességkorlátnak megfelelően elindulok a házunk felé.

Felvonom a szemöldököm, ahogyan oldalra pillantok, azért a srácnak van humorérzéke, azt meg kell hagyni. Viszonzom a mosolyát akaratlanul is, majd újból az útra szegezem pillantásomat ahogy egyre inkább közeledünk az otthonom felé, a rádióból valami slágerzene szól halkan, ha apám itthon lenne szerintem azt mondaná, hogy elmentek nekem otthonról, és lehet, hogy el is mentek otthonról? Erről a paliról nem tudok semmit, azon kívül, hogy be akart surranni a galériába. Nem úgy néz ki, mint valami sorozatgyilkos. Nem mintha találkoztam volna eggyel is, mert igazából még nem volt szerencsém hozzájuk, nem is szeretném, hogy legyen. És nem mellesleg nézzük csak Lecter-t ő sem néz ki valami pszihopata kannibálnak akik emberi húson él, és mégis az.
-Sürgős lenne? És miért? -kíváncsiskodom érdeklődve tőle, bár nem hiszem, hogy megtudom az okát. Bizonyára a képembe fog hazudni, én is azt tenném azt hiszem. De a körülmények ahogyan feltűnt, lássuk be igen csak gyanús, enyhén szólva. Az éjszaka közepén beszökni valahova nyilván azt jelenti, hogy bajban van, olyanba amibe talán nem kellene nekem bele keverednem. Apám azt hiszem hívta volna a rendőrséget és az ő gondjaira bízta volna, és ez lett volna az igazán logikus gondolkodás, ezt kellett volna tennem. De valamiért megsajnáltam őt, talán a kölyökkutya pillantásaitól, egy kölyökkutyának sem lehet ellenállni, legalábbis én képtelen vagyok rá, és ezzel szerintem más is így van. Meg amúgy mikor véletlenül sikerült tökön rúgnom szegényt, úgy éreztem tartozom neki, végül is, nem nagyon akart bántani eddig, ami jól jel, akár honnan is nézzük a dolgot.
Ekkor kanyarodom fel az utcánkba amikor megszólal, vidáman pillantok rá, ahogy lassan beparkolok a házunk elé.
-Te mindig galériákban akarsz bujkálni kukaszagúan?- kérdezek vissza tőle szemtelenül,- igazából…. Te vagy az első,- bököm ki végül az orrom alatt. Nem tudom mi késztetett arra, hogy haza hozzam, és felajánljam a forró fürdőt a számára, talán tényleg megsajnáltam amiért fájdalmat okoztam neki. Kipattanok a kocsiból, megvárom, míg ő is, bezárom és elindulok a bejárati ajtó felé, és amint bejutunk az előszobába szembe fordulok vele.
- Nem mintha aggódnék… de remélem nem Hannibal fia vagy…- jegyzem meg azért neki.

A fickó maga elé bámulva ücsörög a kocsiban és egy percig még válaszolni is elfelejt. Vagy inkább csak keresi a megfelelő szavakat, gondolkodik, hogy mit találjon ki,- súgja a hatodik érzékem, amit ebben a pillanatban elnyomok magamban. Amikor hirtelen pirosra vált a lámpa, akaratlanul is oldalra fordítva a fejem fixirozom az arca fél oldalát, úgy is olyan mélyen bele van merülve a saját gondolataiba, hogy biztosan nem fog neki feltűnni. Csokoládé színű szembogaraim figyelmesen vizslatják, mármint ami a kocsiban uralkodó félhomályban látok. Azt hiszem eléggé kedves… és jóképű arca van, nem az olyan szappanoperába való macsóféle, sokkal inkább amolyan bűnözős azt hiszem. Erre a gondolatra nyelnem kell egyet, ugyan is, akármi lehet, tolvaj, sorozatgyilkos, kannibál, de még akár hős is. Bár nem valószínű, hogy normális emberek éjszaka elbujdossanak, nem igaz? Mielőtt észre venné, gyorsan elkapom róla a pillantásom, amint zöldre vált a lámpa már indulok is, nem sokára otthon vagyunk.
-Hmm, menekülsz valami elől?- kíváncsiskodom továbbra is kedves hangon, nem is tudom miért nem tudom befogni, vagy miért érdekel ez egyáltalán engem? Hiszen, ilyen válaszból már az is kiderül, hogy a pali füle mellett vaj van, a kérdés az csak, hogy mennyi. Jó nagy hülye voltam, még sem félek tőle, sőt mi több, inkább izgalmasnak mondanám az én magam magányomban ez már az, lehet, hogy ezért mondtam, hogy jöjjön velem, na meg mert nem akartam egy nagy házban egyedül lenni. Ha arra gondolok még a szívem is elfelejtett egy másodpercre dobogni.
Ahogy megérkezünk észre veszem, hogy elkerekedett szemekkel bámulja a házunkat, mire csak felvonom a szemöldököm. Nem vagyunk milliárdosok, de apám munkája miatt van pénzünk, mégis meglepő látni a reakcióját, hol élt eddig, viskóban? Na jó.. ez nagyon hülye kérdés volt, úgy néz ki mint aki két hete nem fürdött.
-Ki gondolta volna,- bököm ki szarkasztikus hangon ahogy elindulok befelé, de ahogy beérünk az előszobába megtorpanok, és olyan gyors vagyok, hogy izmos mellkasának ütközöm.
-Izé… bocs,- ugrok azonnal arrébb, azóta az évek óta eltelt eset óta még az érintést se preferálom igazán, egy csődtömeg vagyok amiatt a szemét miatt. De most nem akarok erre gondolni.
Látom rajta, hogy először azt sem tudja miről beszélek, majd lassan esik le a tantusz, és mekkorát koppant.
-Akkor azt hiszem megnyugodtam,- mosolyodom el, majd a következő mondata miatt akaratlanul is megsajnálom, együtt érzek vele, halvány mosoly költözik az arcomra viszonozva az övét.
-Saj… sajnálom, én is csak a képekről ismerem az anyámat, belehalt a szülésbe,- felelem együtt érző mosollyal, majd elindulok befelé, és éppen lepakolnék a kanapéra amikor megfordulok.
-Mielőtt bárhová is leülnél le fogsz zuhanyozni, nagyon mocskosan nézel ki, és.. undorító a szagod,- vágom oda neki vigyorogva, majd elindulok a lenti fürdőszoba felé, és benyitok.
-parancsolj, - az egyik szekrényből lekapok és a kezébe nyomok egy törülközőt,- találsz férfi tusfürdőt is ilyeneket… azt hiszem magadra hagylak,- mondom végül és elindulok kifelé, hogy nyugodtan lefürdesse a ki tudja hány napos, hetes bűzt magáról.