Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: hello, police? i'm dead. Csüt. Aug. 07, 2014 11:33 am
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
Mégis milyen szappan lehet az, ami több mint háromszáz dollárba kerül? Biztosan arannyal van bevonva, vagy a közepén egy aprócska drágakő lehet elrejtve.. Holnap jön a könyvelőm, és átnézzük az elmúlt hónap számláit. Már rég elkellett volna kezdenem összeszedni a papírokat, de mindig más jött közbe, és megint az utolsó pillanatra hagytam. Nincs is jobb, mint hétfő hajnalban ezzel indítani a hetet, nem beszélve az ilyen kis „meglepetés” tételekről. Akik nálam dolgoznak, nem csak jó fizetést kapnak, de a ruhákat is én állom, és az egyéb kozmetikai termékekhez is hozzájárulok, elvégre a szépségük is a munkájuk része. Viszont az azért mégiscsak sok, hogy némelyik mennyire szemtelenül költekezik. Erről beszélnem kell velük, mielőtt még rendszeressé válna a dolog. Gondterhelten dörzsölöm meg a homlokom, és az órára pillantok. Hajnali félnégy. A kastély már szinte üres. A lányok egy része hazament. Már csak két vendég lehet még itt, de számításaim szerint Ők is hamarosan távoznak. Egy pillanatra hátradőlök a székben, és kinyújtom a karjaim. Felsóhajtok, ahogy a gerincem két helyen is megroppan. Végül újra az íróasztal felé hajolok. Már épp elmerülnék újra a számok bűvöletében, amikor egy velőtrázó sikoly hangzik fel. Felkapom a fejem. Nem szokatlan az, ha sikolyokat, kiabálásokat hallok a kastélyban, de ez valamiért más volt. Az irodám ajtaja nyitva áll, és az üres ebédlőbe nézek, miközben hallgatózom. Sietős léptek, majd hangos dobogással rohannak le a lépcsőn. Végül feltűnik Aliyah ahogy felém rohan. Látom arcán a kétségbeesést. – Esther baj van. Nagyon nagy baj. – szólal meg lihegve, én pedig kérdően pillantok fel rá. – Te sikoltottál az előbb? – kérdezem, miközben felállok az íróasztaltól, és megkerülve azt, lépek oda a lányhoz. Kezem a vállára helyezem. – Mi történt? – Még mindig kapkodja a levegőt, mellkasa fel-le jár sebesen. Barna szemeibe könny szökik. Hiába a fekete latex ruha, a szögecses karkötők, a kemény oldala mintha semmivé foszlott volna. – Elcsesztem.. nagyon elcsesztem. – szólal meg remegő hangon. A kezem szorítása erősebbé válik. – Aliyah, mond már el végre, mi történt!? – a hangomat kissé felemelve rázom meg, hogy ezzel kizökkentsem a kissé sokkos állapotból. Úgy tűnik használ, mert végre nem a távolba mered, hanem rám néz. – Mr. Glenn… azt hiszem megöltem Őt. – a hallottakat hallva kissé megütközve nézek rá, végül megfogom a kezét, és magam után húzva elindulok az emeletre. Hallom, ahogy szipog mögöttem, de nem nézek hátra, és nem is mondok semmit. Némán haladunk.
Ahogy belépek a szobába, meglátom a testet. A vizsgálóasztalon fekszik, keze-lába kikötve. Elengedem a lány kezét, és odalépek a testhez. Szemei nyitva vannak, de csak a fehérjét látom, a szája félig nyitva. – Kérek egy kesztyűt. – mondom határozottan, és még mindig a testet bámulva nyújtom ki a kezem a lány felé. Fiók nyitódik, majd a kezembe ad egy fehér, orvosi kesztyűt. A sors humora, hogy pont abban a szobában vagyunk éppen, amelyben egy kórházi vizsgáló lett kialakítva, és a teljes hatás érdekében, leselejtezett, nem működő műszerek találhatók itt, illetve egyéb kiegészítők, mint a gumikesztyű, amelyeket most felhúzok a kezemre. A férfi fölé hajolok, és megkeresem a nyakán lévő ütőeret. Semmi. A füléhez hajolok, és figyelem a mellkasát, hátha lélegzik. Semmi. Kezeim a mellkasára helyezem, és elkezdem az újraélesztés folyamatát. Elkezdek hangosan számolni, ahogy a mellkas kompressziót végzem. Pontosan harminc darabot csinálok, de persze semmi hatása. A következő a szájon át történő lélegeztetés lenne, de teljesen felesleges. A férfi halott. A szó legszorosabb értelmében. – Esther, most mi legyen? – nyüszít a lány, mire veszek egy mély levegőt, és az alkarommal letörlöm a verejtéket a homlokomról. – Itt van a telefonod? – – Igen, itt de.. – – Add ide. – fojtom bele a szót, és nyújtom megint felé a kezem. Nem fáradok azzal, hogy levegyem a gumikesztyűt. A kis készülék a tenyerembe csúszik. Azonnal tárcsázom a rendőrséget. – Jó estét. A nevem Esther Broughton, és egy halálesetet szeretnék bejelenteni. Rendben, várok. Most megint a lányra pillantok, aki idegesen toporog az ajtóban, és a körmét rágva, szinte megkövülten bámulja az asztalon fekvő beteget. Várom, hogy kapcsoljanak valakihez. Nem is kell sokat várnom. Újra bemutatkozom, és elmondom a szándékom. – Nyolcvanhárom éves, fehér férfi. Igen. - Válaszolok a kérdésre, és ahogy a férfit nézem, látom, hogy a nemi szerve még mindig büszkén ágaskodik. Szinte biztos vagyok benne, hogy telenyomta magát vágyserkentő gyógyszerrel. – Jó rendben. Igen. Várom Önöket. Viszonthallásra. – még a címet lediktálom, majd leteszem a telefont, és Aliyahra pillantok. – Hamarosan megérkeznek a rendőrök, és átvizsgálnak mindent. Mindenképp itt kell maradnod, de ne aggódj, nem leszel egyedül. Minden rendben lesz, te nem csináltál semmi rosszat. – Próbálom megnyugtatni, majd odalépek hozzá, és kivezetem a szobából. – Gyere, menjünk ki az udvarra, és szívjunk egy kis friss levegőt. – mondom, és kivezetem a ház elé. Úgy is meg kell várjuk a rend őreit.
A hozzászólást Esther Broughton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 8:05 pm-kor.
Hajnali három... Épp most néztem az órát, és mintha tetűlassan vánszorogna az üveg mögött. Nem, nem sietek. És még csak nem is vagyok órabérben, éjszakai műszakon vagy ügyeletben, egyszerűen csak a hó végi zárás ami itt fogott. Bürokrácia... Még mindig nagyot köpnék a tényre, de inkább a papírhalomba fulladok és sorra rendezem a lezárt és még folyamatban lévő köteget.
- SEAN! Halálesetet jelentettek a kuplerájból! - vágódik ki az ajtó úgy hogy szinte még én is megijedek. A papír megáll a kezemben, én meg csak nézem Districh-et ahogy viruló fejjel közli a tényeket.
- Milyen.. kuplerájból.. - kérdezem még mindig nem mozdulva meg, az akta továbbra is ott a kezemben, de a szemöldököm megrándul a kérdésre.
- Tudod! Abból a.. perverz.. barlangból ami ott működik a Smith mellett! - nem csökken a lelkesedése, de legalább már nagyjából belövöm a helyet. - Mindig mondtam én hogy egyszer elkapjuk őket! Na nem mintha baj lenne hogy egy rohadékkal kevesebb, de nem fogynak elég gyorsan. - adja ki a véleményét a képembe, én meg nagyot sóhajtok.
- Állj le, James.. - fordulok vissza magam elé a köteghez, de aztán teljesen mást gondolok. - Gyilkosság? - kérdezem, miközben visszarakom az aktát a helyére, és fejben már el is rendezem a sorrendet.
- Azt mondják baleset. De azok a szukák... Tudod mit művelnek azok az emberrel?? Átkozott aberrált mind! - szinte csak nem köp a padlóra maga mellett, de hálás vagyok hogy megkímél a jelenettől.
- Majd én kimegyek.. - állok fel, nem sok a kedvem, de abban biztos vagyok így a kényelmesebb mintha utólag Districh szemétkedései vinnének perre. - Jól fog jönni egy kis környezetváltozás. - bólintok rá az ötletre - Te csak maradj itt és.. - állok itt meg az egészben - Csak maradj itt! - húzom le a széktámláról a zakómat és minden zokszó nélkül bújok bele.
A Kastély.. Mit ahogy mindenki mondja a mi berkeinkben, jól tudom merre van. Mindenki tisztában van vele a körzetben, ahogy azzal is hogy hányszor próbálták már ráhúzni a vizes lepedőt. A tulaj.. egy bizonyos.. : Esther Broughton.. büntetlen előéletű, ellllvileg csak szolgáltatással bíró, azt mondják elég különc nőszemély, de én soha nem bíztam az ilyenekben. Mégis eljött az igazság pillanata!
Már a Victoriában ülve néma csendben tekerem a kormányt. Nem érzem szükségét hogy villogót kapcsoljak, az ipse már meghalt.. a tájékoztatás szerint, a járőrök már kivonultak, a helyszínelők.. a halottkém.. már biztosítják a terepet, én meg csak felmérek.. vagy legalábbis összegzem a hallottakat.
- Jó reggelt.. - közlöm a mellettem elhaladó járőrrel, amint már a lépcsőn felfelé tartok, és nem kell hogy bármelyiket is megkérdezzem mennyire élvezik itt a társaságot. Odabenn.. ritka fényűző a berendezés. Normál esetben még meg is állok hogy körbenézzek, de most, mindenfelé emberek, én meg az ügyeletes tisztet keresem. Ő talál meg engem. Ami nem baj, kezembe nyom egy papírköteget, a tanú kikérdezve, a helyszínelők már dolgoznak, a halottkém előzőleges jelentése szerint nem talált idegenkezűséget de a vegyi vizsgálatok még hátravannak. Már húzzák a cipzárt a holttestre, amikor tőlem jobbra, az ominózus szobába pillantok. Nem látok semmi gyanúkeltőt vagy szokatlant, ám ott egy nő, hátulról látom és szőke, az ajtófélfa félig eltakarja előlem, de valamiért biztosra veszem hogy nem egyszerű bámészkodó..
- Miiissss.. Broughton?? - tekintek bele a papírba előttem ahogy megközelítem és megvárom hogy felém forduljon. - Ön Miss Broughton? A Kastély tulajdonosa? - kérdezem csak még egyetlent pillantva a kezembe de aztán a nőé minden figyelmem. Nem hazudtak. Tényleg valami gyönyörű...
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
Több panaszt is hallottam, illetve olvastam arról, hogy sokak szerint a rendőri bejelentéseket követően nem érkeznek elég hamar a helyszínre a járőr kocsik. Nos, én ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Hiszen alig töltöttünk kint az udvaron öt percet, már is kettő kanyarodott be az épület elé, hangosan szirénázva, és villogva. Vajon a véletlen szerencsének köszönhetem ezt, vagy annak, hogy a bejelentés Tőlem érkezett, és a cím az én Kastélyom? Tisztában vagyok vele, hogy inkább az utóbbi a helyes tipp. Hiába telt már el annyi év azóta, hogy a Kastély megnyitotta kapuit, a támadások száma csak csökkent, de megszűnni soha nem fog. Biztos vagyok benne, hogy a hatóságoknak ez is csak egy újabb lehetőség, hogy rám szállhassanak. Nem aggódom, mert tudom, hogy sem én, sem Aliyah nem tett semmit, az egész csak egy baleset, és van elég pénzem is, hogy a város legjobb ügyvédjével karöltve megvédjem magunkat. Aki nem mellesleg a kuncsaftunk is.
Szeretem, amikor ez a hely tele van emberekkel, és nagy a nyüzsgés, de ez nem az a helyzet. Csendben figyelem, ahogy a különféle helyszínelők, és járőrök körbejárják az otthonom, bár ez zavar a legkevésbé. Még csak az sem érdekel, hogy olykor egy megvető szempárral találom szembe magam. Sokkal inkább féltem Aliyaht. Nem volt időm elküldeni átöltözni. Márpedig a necc harisnyában, a latex miniszoknyában, és a fekete fűzőben alulöltözöttnek számít. A zakó felsőmet a vállára adtam, hogy a kíváncsi szemek elől némi takarást biztosítson. Nem beszélve a kastélyban élő lányokról, akik felébredtek az éjszakai felfordulásra. Persze nem bírtak a szobájukban maradni, és lenge csipkés fehér neműkben, és kihívó hálóingekben rohangálnak fel s alá, nem is zavartatva magukat. Jellemző. De ezzel most tényleg nem tudok foglalkozni. Ami engem illet, talán én vagyok a legjobban felöltözve. Bármennyire is mást várt volna az ember. - Szerintem nem lesz szükség rá, hogy most azonnal ide gyere. – beszélek éppen telefonon az ügyvédemmel, és idegesen igazítom meg az egyik bőrövet a derekamon, majd teszem csípőre a kezem. Tekintetemmel most Aliyaht figyelem, ahogy a folyosón az egyik fotelban ül egy pohár vízzel a kezében, mellette két lány ácsorog, és tartja benne a lelket. A kihallgatás alatt el sem mozdultam mellőle. – Ha beviszik, vele megyek. Persze, akkor azonnal felhívlak. – Megint a holttest felé fordulok. Előkerül a fekete zsák, én pedig hallgatom, ahogy az ügyvédem különféle tanácsokkal bombáz, hogyan és miként viselkedjek és nyilatkozzak, amíg nem ér ide. Mert hogy Hawaiiról nem tud azonnal idejönni. Neki is ilyenkor kell elmenni nyaralni. S egyébként is tudom megfelelően kezelni a helyzetet. A nevemet hallva megfordulok, és tekintetem összetalálkozik egy öltönyös férfiéval. – Most le kell tennem. – mondom a telefonba, és egyszerűen kinyomom a másik oldalon beszélő ügyvédemet. – Igen, én vagyok a tulajdonos. – Válaszolok határozottan, és a férfi felé fordulva fonom össze a karjaim magam előtt. – Azt a tájékoztatást kaptam az egyik tiszttől, hogy hamarosan érkezni fog egy személy, akivel érdemben tudok beszélni az esetről, és a további eljárásról. Talán Ön lenne az? – Szegezem neki a kérdést, elvégre nem szeretnék felesleges bájcsevejekbe bocsátkozni. Kiállásom határozott, tekintetem egy pillanatra sem kapom el a másikról.
A hozzászólást Esther Broughton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 8:05 pm-kor.
Tekintetem visszavezetem a papírra, nem kéne hogy továbbra is a nőt bámuljam.
- Igen, Sean Walker Holmes. A kerület főfelügyelője. - mutatkozom be, de lépjünk is tovább - Itt azt olvasom hogy a Miss.. - fordulok a hátam mögé, ahol a lány még mindig ott kuporog gyengén remegve - Miss James épp az érintettel volt az ominózus pillanatban. - fogalmazok a legkörültekintőbben - A tanúvallomása szerint csak ő és Mr. Glenn volt a szobában, megerősíti ezt a tényt? - nézek fel a szemeibe - Mindamellett azt is tudnom kell, kapott e.. az úriember bármiféle.. - keresem a megfelelő szavakat - idegen anyagot akár orális, genitális, vénás vagy felületi úton. - hajlok rá a részletekre, a maga hivatalos, előírt módján. A szemeimet az övéiben tartom, válaszokat várok, de mindamellett figyelek. Minden egyes mozdulást, arcmimikát vagy árulkodó pillanatot, bármi ami beszédes lehet, és ami azt támasztaná alá, hogy az eset csak egy eltusolni kívánt műhiba.. vagy hogy is fogalmazhatnék szebben, vagyis gondatlanságból elkövetett emberölés. Talán ezúttal mégis csak sikerül az amire az irodában már évek óta készülnek??
The city of sins awaits you
Esther Broughton
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 43
◮ tartózkodási hely : ◈ Las Vegas ◈
◮ hozzászólások száma : 82
◮ join date : 2014. Jul. 04.
Tárgy: Re: hello, police? i'm dead. Szer. Aug. 27, 2014 10:23 am
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
Szóval a főfelügyelőhöz van szerencsém, ráadásul az éjszaka kellős közepén. Micsoda megtiszteltetés. Vajon a puszta véletlen műve ez? Kétlem, hogy a főfelügyelők éjszaka is bent ücsörögnének az irodában. Elnézve gyűrött vonásait, valószínűsíthető, hogy az ágyából rángatták ki. Hiszen ez egy olyan lehetőség a rend őreinek, amikor ténylegesen lecsaphatnak ránk. Ki nem hagynák a lehetőséget. A bemutatkozáson hamar túlesünk, elvégre Ő tudja ki vagyok, és nem érzem szükségét, hogy újonnan kötött ismertségünket kézfogással szentesítsük. Rezzenéstelen arccal hallgatom. Igaz, érzek némi késztetést, hogy szóljak Neki, nem szükséges ennyire finoman fogalmazni. Engem nem lehet könnyen zavarba hozni, így ha rám való tekintettel tenné ezt, akkor teljesen felesleges minden erőfeszítés. Viszont ez most nem az a helyzet, hogy szarkasztikus megjegyzésekkel tűzdeljem tele a társalgást. Érzem a súlyát annak, hogy ki és milyen rangban áll előttem. – Igen. – válaszolok a kérdésére, egy rövid bólintás kíséretében. A következő kérdésre enyhén felvonom a jobb szemöldököm. Szóval már drogozással is megakarnak vádolni. – Nem használunk semmiféle illegális anyagot, vágyfokozót és egyéb idegen anyagokat a foglalkozások során, amely káros lenne az egészségre. Minden vendégünk nyilatkozik az első alkalommal, hogy van e bármiféle allergiája illóolajokra, élelmiszer termékekre, adalékanyagokra. Gyakran használunk folyékony latexet, de ennek az összetevőire a vendégeink 1%-a jelentette ki írásban, hogy valamilyen módon allergiás reakciót vált ki, főleg bőrpirosodást. Továbbá a nyilatkozatban az is szerepel, hogy a foglalkozásainkon való részvétel saját akaratból, saját felelősségre történik. Mr. Glenn nyilatkozata is megtalálható az irodámban. Már 2008 óta jár hozzánk rendszeresen. - A második kérdésre már egy bővebb választ adok. Egyenes háttal, kihúzva állok előtte, még mindig magam előtt összefonva a karjaim. Állom a tekintetét, és egyetlenegy pillanatra sem kapom el. Tudom, hogy figyel, hogy minden reakcióm vizslatja. Most pedig könnyen leszűrheti, hogy nem lehet engem olyan könnyen megijeszteni. – A nyilatkozat azt is magában foglalja, hogy nem vállalunk semmiféle felelősséget, ha a vendég ismeretlen szer hatása alá kerül, mielőtt még ideérkezne. Természetesen ha észreveszik az alkalmazottak, akkor azonnal jelentik Nekem. Ilyenkor pedig a vendéget minden alkalommal felszólítom a távozásra. – folytatom tovább. Még az első évben kellett ilyen nyilatkozatott készíttetnem az ügyvédemmel az itt megjelenő vendégek és a saját érdekemben is. Nem beszélve azokról, akik nekem dolgoznak. Ez Las Vegas, és itt minden megtörténhet, ahogy azt most a példa is mutatja.
– Megkérdezhetném, hogy pontosan mivel is vádolják Ms. Jamest? –
A hozzászólást Esther Broughton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 8:04 pm-kor.
Csak hallgatom ahogy beszél. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy egy részem elképzelje miket is művelhetnek itt egyes esetekben, de hamar beleborzongok, elrejtve mennyire is kiráz tőle a hideg.
- Vagyis azt vallja, hogy ha a vegyészeti vizsgálat bármiféle idegen anyagot mutat ki az érintett szervezetében, az nem az Önök jóvoltából és tudomása mellett jutott be.. - körmölöm fel a papírra, talán még jól jöhet. Ekkor csap meg az információ az írásos dokumentumról.
- Rendben, arra valószínűleg szükségünk lesz. - fűzöm hozzá - Kérem adja át.. - fordulok félig körbe, egyből kiszúrva Watson-t a közelben - Watson nyomozónak hogy csatolhassuk az ügy részleteihez. - bólintok rá, visszatérve a papírokhoz a kezembe.
- Egyelőre még nem vádoljuk semmivel. - kapom fel aztán mégis a nőre a fejem. - De jobb lenne haaa.. egyelőre nem hagyná el az államot. - bólintok rá tökéletesen meggyőződve, az előzetes vizsgálatok nem támasztották alá a külső beavatkozás valószínűségét, de azért soha nem árt mélyebbre nyúlni. - Azt hiszem ez ennyi lesz. - csapom is össze a kezemben szétnyílt papírköteget. - A kishölgyet jó lenne mielőbb nyugalomba helyezni mielőtt.. - bökök a távolban didergő törékeny nő fele, aki talán már órák óta gubbaszt ott abban az egyetlen.. izében a hidegben. - Még megfázik... - teszem hozzá félhangerővel, csak néhány pillanatig mérve fel, hogyan is nem viselkedik egy gyanúsított.
- Nos.. - vezetem vissza rá a tekintetem - Kérem, hogy Ön se hagyja el az országot, de még az államot se. Továbbá szükségem lesz egy elérhetőségre. - emelem meg a tekintetem, mert ez a szokásos, bevett.. és szükségszerű eljárás. És nem mellesleg mert könnyebb, mint minden alkalommal felkeresni ezt a mészárszéket.
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
– Igen, ezt vallom. – válaszolok, és örömmel tölt el, hogy végre egy olyan hivatalos személlyel hozott össze a sors, akinek nem kell mindent a szájába rágni. Igazán hálás vagyok ezért. Azt is valahogy előre sejtettem, hogy az írásos dokumentum felkelti majd az érdeklődését. Egészen eddig nem nagyon mutattam jelét, hogy túlzottan ideges lennék az egész ügy miatt, de amikor azt mondja, hogy a háttérben toporgó nyomozónak adjam át a dokumentumot, igencsak felszalad a szemöldököm. – Nem szeretném a kollégájának a rátermettségét megkérdőjelezni, de jobban szeretném, ha Önnek adhatnám át azt a dokumentumot. – Azért mégiscsak hangot adok annak, hogy nem örülnék, ha valami kétbalkezes kezei közé kerülnének az én dokumentációim. Természetesen mindenről van fénymásolat – és erről nem kell tudnia a kedves főfelügyelőnek -, de ettől függetlenül szeretnék, ha az ügyem biztos kezekben lenne. Még ha nyilvánvalóan nem vagyok szimpatikus az előttem álló férfinak. Nem zavar különösebben, nekem az a fontos, hogy értse a dolgát. Gondolom nem véletlenül lett az aki.
Nem is értem, miért kapja fel olyan hirtelen a fejét a kérdésemre. Gyanítom minden embernek ez lenne az első kérdése, ha 1 méterre ácsorogna egy halottól, a saját tulajdon házában. – Egyelőre. – ismétlem, és minden erőmre szükségem van, hogy ezt az egyetlen szót ne itassa át a gúny. Persze, egyelőre, mert még majd jól kifundálják az irodában, mit is húzzanak rám. – Majd ha megszületik a döntés, méltányolnám, ha engem keresnének fel először. Nem szeretnék a pletykalapokból értesülni róla. – Fűzöm hozzá, hiszen korábban erre is volt precedens, és most is biztos vagyok abban, hogy amíg mi itt bent ácsorgunk, addig a média már kint szimatol.
Amikor kimondja a végszót, miszerint Aliyah is távozhat a helyszínről a válla fölött átnézve a lányokra pillantok, és intek a kezemmel, ezzel jelezve, hogy mehetnek. Értenek a jelzésből, mintha csak erre vártak volna, felkarolják a sokkos állapotban lévő Aliyaht, és eltűnnek a folyosóról. – Természetesen megértem, hogy szükség van a becses személyemre a nyomozás során, de nem lehetne mégiscsak valahogy megoldani, hogy pár napra tudjanak nélkülözi? Ugyanis nekem üzleti útra kell mennem, és ez bizony azzal jár, hogy elhagyom az államokat. – Felháborító. Hiszen nem vagyok én holmi szökevény! Jobb kezemmel megdörzsölgetve a halántékom, hunyom le egy pillanatra a szemeim. Kezd megfájdulni a fejem ettől az egész felfordulástól. Véve egy mély levegőt nézek újra a férfira. – Rendben. Akkor kérem, jöjjön velem az irodámba, és az elérhetőségem mellé azokat a bizonyos dokumentumokat is megkapja. – biccentek egyet, majd kezemmel intek a megfelelő irányba, amerre el is kell indulni, s én meg is teszem. Remélhetőleg a saját érdekében is követ engem.
A hozzászólást Esther Broughton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 8:04 pm-kor.
Megerősítve a szavaimat feljegyzem a részleteket. Egyetlen percig sem lepett meg. Lefogadtam volna, hogy ha ez a kínzókamra is a ludas az öreg kivégzésében, egy percig sem kell beismerő vallomással lezárnunk az esetet. Az úgy túúl könnyű lenne... Amikor viszont ellenkezni kezd, összehúzom a szemeimet. Nem értem. Nem tudom mi ez a hirtelen... partneri szerep velem szemben, de nem érdekel annyira hogy kötözködjek. Ezért bólintok. A lehető legegyszerűbben, ma úgysem érek már haza aludni 1 vagy 2 óránál többre. Átveszem én azokat a papírokat.
Nem tudom figyelmen kívül hagyni viszont a reakciót a feltett kérdésre adott válaszomon. Egyelőre.. naná, hogy egyelőre, talán nem gondolta hogy leteszem a szent esküt itt helyben, és minimális információk alapján megkapja a felmentő pecsétet... Se ő, se ez a.. bűnbarlang, - futna körbe hogy felmérjem a szemem, de ellenállok a késztetésnek. Sokkal inkább foglalkozom vele, mellőzve az ismert hangsúlyokat, nem számít, és az előbbitől változatlan, ugyanolyan hangnemben esnek vissza is a válaszok.
- Megoldható. - biccentek rá megint, sőt, mi több, mert így írja a törvény betűje, és mert alap esetben is így tisztességes. - Értesíteni fogom amint többet tudunk. - megy a diplomatikus válasz, de nem mondhatok többet. Kizárólagosan az ügy érdekében.
Még kettőt firkantok, amíg a hátam mögött érzékelem a mozgást. Valószínűleg az említett hölgyemény hagyja el a terepet, vele a gárdedám, de én itt végeztem. Egyelőre... Az utolsó végszó, amire feltétlenül fel kell hívjam a figyelmet, gondolatban már otthon vagyok, csak méég ezt elintézem, mégis hirtelen ellenállás vár. Miért nem lepődöm én meg...
- Miss Broughton, én megértem hogy Önnek működtetnie kell ezt a.. - állok meg időben hogy minősítsem - ezt a létesítményt, de itt egy halálesetről van szó. Talán gyilkosság. - mondom ki a tényeket - Amíg ez nem tisztázódik, Ön, mint a létesítmény vezetője - nem mondom ki a tettestárs eshetőséget - felelősséggel tartozik, az itt történtekért, ezáltal meg kell értenie hogy nem élhetünk holmi.. - keresem a megfelelő szót - kiskapukkal. - Sikerült! Egyedi eset... - Ezért kérem hogy halassza el azt az üzleti utat. Csak néhány nappal. - Már ha kiderül hogy valóban nincs benne a keze. Ám ezt már nem érzem szükségesnek hozzá tenni, az események úgyis nyilvánvalóan hozzák maguk után a következményeket. A válaszát tekintetbe véve, mégis követem. Az irodába.. vagy ahová invitált alig fél perce, és bár igyekszem a nőőn tartani a tekintetem, mégsem zárható ki a környezet teljesen. Elég baj az…
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
A lépteim lelassítom, hogy a férfi mellém érhessen ha akar, de nem nézek rá, és még csak nem is szólalok meg. Határozott lépésekkel haladok végig a folyosón, majd le a lépcsősoron, és ha rajtam múlik, akkor az út további részében sem szólalok meg. Az imént elhangzottak kattognak a fejemben, melyekre nem reagáltam semmit, csak állva a nyomozó tekintetét hallgattam a ki nem mondott vádakat. Egyenes derékkal, a félelem vagy meghunyászkodás egyetlen jelét sem mutatva. Ennél jóval több kell, hogy megfélemlítsenek. Az irodámhoz érünk, melynek az ajtaja nyitva áll azóta, amióta ez az egész cirkusz elkezdődött. A kilincset megfogva állok meg egy pillanatra, és megvárom, amíg a férfi belép. Ahogy az megtörténik,. az ajtót becsukom magunk mögött.
– Szeretném ha tudná, hogy a nyomozás során minden tekintetben együttműködőek leszünk. – ha eddig nem törte meg a másik fél sem a csendet, akkor én szólalok meg elsőként. Nem részletezem a dolgot, és nem fűzöm tovább a gondolatot, hiszen ha ő a kerület főnyomozója, akkor pontosan tudja, miféle aktát vezetnek rólam, és a helyről. A megannyi nyomozás után egyetlenegyszer sem volt szükség házkutatási parancsra, és ha behívtak bármiféle kihallgatásra, mindig készséggel elmentem. Annyi időt töltöttek itt, amennyit csak akartak, és olyan tárgyakat foglaltak le, amelyhez a beleegyezésem nélkül engedély kellett volna. Sosem hátráltattam a hatóságot a nyomozásban, és valljuk be ez eléggé egyedi, főleg itt Vegasban. A szoba rusztikus stílusban van berendezve, a falakat vérvörös festék borítja be. A hatalmas íróasztal az egész helyiség közepén áll a faragott oroszlánlábakon. Több hasonló stílusú szekrény található még itt, és egy kandalló is, amely most is üresen ásít a bent lévőkre. A falakon aranykeretes festmények láthatók, és a csendélet vagy tájkép helyett nőket és férfiakat ábrázolnak, mindent művészi akt formájában. Az egyik nagyobb szekrényhez lépek. Kinyitom, és láthatóvá válik az a megannyi fűzős mappa, aminek darabszámát így hirtelen nem is lehetne megszámolni. Ujjaim végigfuttatom a felcímkézett gerinceken, majd amikor megtalálom azt, amit kerestem, kiveszem azt.
– Tudja Mr. Holmes, minden az arcára van írva, bármennyire is igyekszik leplezni önön gondolatait. – szólalok meg újra, és most, hogy már nem fordítok hátat a férfinak, ismét ránézek. Az íróasztalhoz lépve teszem le a mappát, majd hajtom fel. Lapozok párat, majd kiveszem a keresett dokumentumot. Felegyenesedve, a kívánt papírokkal indulok el felé. – Bármennyire is próbál tárgyilagos lenni, és a lehető legárnyaltabban fogalmazni, a mondatokban tartott szünetek mindent elmondanak Ön helyett. Ahogy a tekintete is. – Leküzdve a kettőnk közötti távolságot, állok meg előtte, egy lépésnyi távolságot megtartva, de még így is zavaróan közel vagyok. Nem nyújtom át a papírt, a kezemben pihen, a karjaim pedig magam előtt tartom egyelőre. Kihívó tekintetem az övébe kapcsolódik, és aprócska mosoly ül az ajkaimon. Ketten vagyunk, és most nem lát, és nem hall senki sem minket. – A látottak alapján véleményt formál, és elítél, Mr. Holmes. Azt gondolja, csak aberrált és beteg emberek járnak ide. Ezt gondolja Rólam is? Hogy egy deviánsan viselkedő erőszakos nő vagyok? - a hangom nem fenyegető. Sőt.. gyengéd, és megértő, melyben nem kevés kíváncsiság lapul. Érdekes ellentétet képez a szavak jelentésével, melyben igencsak nyersen és nyilvánvalóan fogalmazok.
Minden pillanatban követem. Valami azt súgja a háttérben, hogy én nagyon nem akarok itt valahogy véletlenül eltévedni. Hogy félnék?? Egy cseppet sem. Csak éppen... - akad meg a szemem egy hiába próbált kizárni festményen és valami megerősíti ezt az érzést. Elborzadok. Vagy inkább csak kiráz a hideg, teljesen más egy koszos sikátorban kiterített holttestet tanulmányozni és más ez az egész, ahol az ember saját önszántából veti magát valamiféle tömlöcbe. Kínzókamra.. legalábbis.. - fintorodok meg, de a nő jószerével semmit sem lát belőle, hiába értem be útközben.
Az irodát elérve, nem érnek újabb meglepetések. Előítéletek!?? Egyesek azt mondanák. Én mégis szívesebben élek a bizarr ismeretlen kifejezéssel, mégis belépek az ajtón. A környezetet igyekszem nem tüzetesen átszemlélni. Amiért itt vagyok, az egyetlen darab papír, egy akta kötege, valamiért mégis kellemetlenül érint a légkör.
A véletlenül felhangzó szavakra bólintok. Nem, még mindig nem tartok semmitől.. - Tényleg!?? - Mégis olyan hirtelen jön, amit már képtelen vagyok palástolni. Aztán ahogy elindul a szekrény fele, nekem háttal, mégis végiglegeltetem a szemem. Nem kellett volna. Ebben egész biztos vagyok, de hallom a fiók(?) csapódását vissza, és ismét a nőé minden figyelmem. Meglep. Már az, hogy ennyire rossz színész lennék, persze mindig mondta mindenki a színi iskola nem nekem való és talán pont ezért is kötöttem ki itt, messze tőle, mégsem szólalok meg. Csak megvárom amíg elém lép. Felnéz a szemeimbe és.. és folytatja. Természetesen...
- Tudja Kisasszony.. az nem tartozik ide hogy én mit gondolok. - fogalmazok aztán még mindig körültekintően, de az nem jelenti azt hogy nem zavar a köztünk beálló csupán csekélynyi távolság. - Jelen tisztségemben nem magánemberként vagyok jelen, amibe nem fér bele hogy bármilyen szempontból is véleménnyel éljek. – figyelem csak a szemeit, de való igaz. Még ha meg is van a véleményem, nem az a feladatom hogy kimondjam őket.
- Mindazonáltal.. - lépek aztán mégis el, nem hátrálva, csupán oldalirányba kilépve előle, megtéve egy tisztes félkörívet - Biztos lehet benne, hogy akárhogyan is, de a leghivatalosabb és legtisztességesebb módon fogok eljárni az Ön ügyében. - állok meg közvetlenül vele szemben, de már jóval nagyobb közöttünk az a fellépő, már tisztességes távolság.
- Vagyis megkaphatnám azokat a papírokat? - nyújtom ki felé a kezem, de a szemeit, egyetlen percig sem eresztem. Hogy miért?? Jórészt magam se vagyok biztos benne. De valamiii.. igaza van mindenkinek valami pokoli vonzó ebben a nőben.
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
– Milyen diplomatikus Mr. Holmes. – nem más ez, mint egy dicséret. A férfi állja a tekintetem, és ez tetszik. Nem az a típus, aki könnyen adja magát, vagy aki zavarba jönne a puszta jelenlétemtől is, amire rátesz a környezet is. – Pedig engem igazán érdekelne a.. véleménye. Még ha úgy is gondolná, hogy bántó lenne a számomra, akkor sem kell magában tartania. Nem sértődöm meg egykönnyen. – Nyílván az évek alatt megannyi támadást kellett átéljek. Több emberrel, és csoporttal kellett harcoljak. Pár elítélő szó igazán nem hatna meg. Egyébként is, ez az egész most a játékról szól. Hogy meddig mehetek el a főnyomozónál, aki olyannyira tartja magát, hogy azt öröm nézni. Kétértelmű, édes szavak, egy-egy mélyebb pillantás, mellyel fogva tartom az Övéit. Lassan kerítem be, és még ha úgy is tűnik, ténylegesen nem kezdek ki vele. Nem olyan közönséges módon, mint a szórakozóhelyeken szokás, ahol a lányok a férfiakra másznak, a szó szoros értelmében. Ellép oldalra, én pedig elmosolyodom újra. Nem mozdulok, csak a szemeimmel követem, és megint csak megáll előtte, miután megteremtette a tisztes távolságot. Nem mintha az előbbi nem lett volna az, hiszen nem értünk egymáshoz. – Egy percig sem kételkedtem abban, hogy Ön egy tisztességes férfi, még ha ennek ellenkezőjét is mutattam volna. – direkt nem azt emelem ki, hogy mi a tisztsége. Inkább azt hangsúlyozom ki, amit a legkevésbé sem akarna, hogy Ő egy férfi. Aki jelen helyzetben egy nővel van összezárva egy szobában.
– Hallottam, ahogy a kollegái nem éppen diszkréten összesúgtak a hullát látva. Azt gondolják, hogy az áldozat maga rendelte meg a halálát. – kéri a papírt, és bár kinyújtja a kezét, én nem mozdulok, csak Őt nézem. – Ami itt történik, annak nincs köze az erőszakhoz, Mr. Holmes. Bármennyire is nehéz ezt elképzelnie. Megpróbálunk megszabadulni a begyöpösödött társadalmi elvárásoktól, valóra váltjuk az emberek álmait. Elfogadhatóvá tesszük őket. - Határozottan, de mégis oly könnyedén szólok hozzá, mintha egy puha és finom érintés lenne a férfi arcán. Pedig nem érek hozzá, csak egy apró lépéssel csökkentem a kettőnk közötti távolságot, amelyet az előbb oly gondosan kialakított. Lassan emelem fel a kezem, és adom oda a papírt a kezébe, ha még mindig felém tartja. – Az Ön álmát is valóra válthatjuk Mr. Holmes. – ha megfogja a papírt, ami nem is csak egy darab, hanem több összefűzve, akkor sem engedem el, hanem a papírt fogva még közelebb lépek hozzá. – Hiába próbálja elnyomni megannyi munkával, akkor is ott rejtőzik legbelül egy erős férfi, aki kiakar törni a saját maga által alkotott korlátok mögül. – Elmosolyodom, édesen és kihívóan, majd elengedem a papírt. – Ha további kérdése van, tudja hol talál. – úgy teszek, mintha az előbb nem is arról beszéltem volna, amiről, de a tekintetem a szavaim ellenére kihívóak maradnak. Tudom, hogy elfog menni, vagy inkább.. elmenekül?
Csak hallgatom a nő szavait. Hogy a késztetés?? Ó, igen, erőteljesen ébred, az ész mégis még mindig dominál. Nem engedhetek ennél kevesebbet. Épp ezért nem is szólalok meg, erre.. csak megteszem azt a néhány, egy percig sem menekülésnek szánt lépést, vagy legalábbis a mozdulat nyíltan nem erre következtet, de legbelül... És a kezembe kérem a papírokat. Nem lep meg amikor nem kapom meg őket. Újabb szavak, és az a mozdulat.. a tekintet.. árulkodik hogy nem kezdővel van dolgom.
Kényelmetlenül megköszörülöm a torkomat, habár a nyakkendő szorítani kezd, mégsem engedek az érzésnek hogy meglazítsam. Talán mert az túúl árulkodó lenne. Vagy egyszerűen nem adom meg neki ezt az örömet. A levegőm visszamarad, amikor felém nyújtja a mappát, a keze mégsem enged. Kritikus pillanat, biztos vagyok benne. A szemem ottragad az övéiben és az eszem bármennyire is sivít a fülembe, egy pillanatra sem tudom elrántani.
- Köszönöm.. Kisasszony.. - pillanatnyi megremegő görbület - de nem lesz effélére szükségem. - észretértem. Végre... - És köszönöm aaa.. - emelem meg a mappát, most egy pillanatnyit sem hátrálva el - a segítségét. - utalok a darab papírra a kezemben, habár egészen nyilvánvaló már az egészben, hogy nem egészen ezért vagyunk itt. Még mindig nem hátrálok, hanem egy biccentést követően fogom indulóra az egészet. Egy lépés.. meg még egy... Fog ez menni! -teszem meg azt az utolsó néhány métert, ott az ajtó, nyitva áll, a küszöböt átlépem, mégis valami megállásra késztet. Rövid idő amíg hezitálok, talán csak egy másodperc töredéke. Mégis megfordulok és a nő szemeibe nézek.
- Ha pedig arra kíváncsi één mit gondolok.. - a hangom nyugodt, egy percig sem találni játékos élt benne - Ki tudja!? Talán egyszer lesz még rá lehetősége. - egyetlen mozdulat sem, csak a szemeibe intézem, aztán ugyanolyan sebességgel el, és elindulok vissza a lépcsőn, vissza a felszínre, oda ahol "biztonságban" vagyok. Biztonságban. Talán saját magamtól...
WE WANNA TO BE SOMEBODIES. WHEN WE'RE DEAD. THEY'LL KNOW JUST WHO WE ARE.
Úgy gondolom, hogy az előttem álló férfi nincs is egészen tisztában azzal, hogy kivel is áll szemben. Arra már rájött, hogy nem vagyok kezdő. Engem nem lehet megijeszteni pár szakszóval tűzdelt mondattal. Hamar meg kellett tanulnom érvényesítni az akaratom a férfiak világában. Az emancipációt nyugodtan félretehetjük. Nekem senki ne mondja, hogy ebben a mostani világban nő és férfi egyenlő. Megkellett vívnom a saját harcom, pont azért, hogy komolyan vegyenek, és ne gondolja, hogy csak egy ostoba szőke nőről van szó, akit könnyedén átverhetnek. Nagyon erősen próbálja magát tartani, de az apró kis jelek eláruljak őt. Ahogy megköszörüli a torkát, pillantásom a szoros nyakkendőre esik, amit biztosan meglazítana, ha tehetné. De hogy venné ki magát? A szoros csomóról újra a szemeibe nézek. El kell ismerjem, a Főnyomozó igencsak vonzó férfi. Milyen kár, hogy ennyire gúzsba köti magát, és csak a munkájának él, ahelyett, hogy élvezné az életet, amelyből csak rendeltetett el a számunkra. – Nyugodtan szólítson Esthernek, kérem .- kihasználva a levegővételnyi szünetet, suttogom édesen a szavakat. Tisztában vagyok vele, hogy nem fog a keresztnevemen hívni. Tartania kell magát a protokollhoz. annak ellenére, hogy most csak kettesben vagyunk az irodám négy fala között, és nem figyelnek árgus szemekkel minket. Újra beszélni kezd, és meg-megakad benne. Még mindig mosollyal az arcomon, vonom fel kihívóan az egyik szemöldököm. – Szívesen állok máskor is a szolgálatára. – Ezt a mondatot az én esetemben többféleképen is lehet értelmezni. Nem könnyítem meg a férfi dolgát. Egyetlen percig sem volt ez acélom, épp ellenkezőleg. A történtek ellenére, hogy éppen egy hulla van az emeletemen, nagyon is felkeltette az érdeklődésem a Főnyomozó. Érdekelne, milyen határai vannak, és vajon meddig lehet a végsőkig feszegetni azt. Az íróasztalomnak dőlök, és karjaim lazán fonom össze magam előtt, miközben azt nézem, hogyan távozik az irodámból. A tekintetem le sem veszem róla, így amikor megfordul az ajtóból, az én világos és az ő sötétbarna tekintete azonnal összefonódik. – Várom azt a pillanatot, Mr. Holmes. – mosolyodom el szélesen, nem nehezítem tovább az itt töltött utolsó perceit, és hagyom, hogy kisétáljon az irodámból. Még látjuk egymást Mr. Holmes!
Csak egy gyors arcrándulás.. Ennyi amivel nyugtázom a helyzetet, aztán folytatom is a lényeggel, a világért sem fogok személyeskedéssel élni. Talán mert így tartja a törvény... vagy mert így a helyes.
Folytatom is a dolgot, a maga medrében, lefutjuk a kötelező köröket, a nő még mindig elragadó, sőt annál több, és talán pont ezért is van amikor az ajtóból kifelé lépkedve egyetlen dolog megakaszt. Egy ki nem mondott szó. Vagy inkább vélemény..
Ahogy visszafordulok, már tudom hogy hibáztam. Semmisé viszont nem tehetem a helyzetet, ezért csak rászorítva ujjaim a papírra, egyre felfelé lépkedek és igyekszem határozottan megtenni minden lépést. Nem rohanok, és nem sietek. Nem vágtatok át szélvészként az épületen, az emeleten minden rendben, egy utolsó biccentés Enrique-nek, a holttestet a városi hullaházba vitték és lebaktatva a lépcsőn végre én is berakom magam a kocsiba. Ekkor állok csak meg.
A kezemben a papírok, már magam mellett, az anyósülésen fekszenek, mégis csak azokat figyelem. Felemelem.. és beleszagolok. Magamba szívom azt az émelyítő illatot, talán barack és levendula keveréke, ahogy lehunyom a szemem, de aztán rájövök mit is csinálok. Egyetlen perc alatt esik vissza a köteg a helyére, kezem a kulcson, indul a gáz, még egy pillantás az előttem folyó utolsó eseményekre, azzal éles kanyar, csendben megcsikorduló kerekek, és elindulok a kapuk felé. Minél hamarabb muszáj eltűnnöm innen...
Köszöntem gyönyörűségesen szép Hölgy! Jössz Te még az én utcámba!
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: hello, police? i'm dead. 
