Csak most érzem igazán, mennyire elvesztem. Az érzések, a vágyak és a kéjes sóhajok között, amiket belőlem kivált. Ami itt van bennem, holott azt hittem, már rég eltűnt belőlem minden efféle érzés. Minden olyan, amibe beleremeg a testem. Csak azt érzem, hogy még akarom ezt az érzést, nem tudhatom meddig, de napokig el tudnám viselni ezt az egészet, amit velem csinál. Nőiességem egyszerre önti el a forróság, míg gerincemen a hideg futkos fel s alá több ezer kilométeres sebességgel. Hihetetlen érzés három év után először ezt a felszabadító érzést érezni, és boldog vagyok, hogy Yusuke okozza ezt. Sokszor fantáziáltam már róla, de ez minden fantáziámat felülmúlja. Mintha nem lenne semmi más, csak ez a lakás, ő és én összeforrva. Nem bírok magammal, hol az ajkait támadom le, hol a fülét és a nyakát harapdálom, amit félbeszakít egy-egy sóhaj, vagy nyögés.
A becenéven lehetőségem sincs meglepődni, hiszen érzem, ahogy egyre jobban közeleg a robbanásszerű beteljesedés és nem akarom visszafogni magam, hanem csípőm egyre gyorsabb ütemet vesz fel fölötte. Hátam erősen ívbe feszül, miközben fejemet is hátraszegem, így hajam a derekamat csiklandozza. Egy pillanatra megállok, de nem érzem, hogy csökkenne bennem a vágy, ezért döntök arról, hogy leszállok róla, hogy kecsesen tartok egy apróbb bemutatót saját magam izgatásából. Szeretném tovább húzni a percet, még egy kicsit izgatni a fantáziáját, ahogy magammal játszom, egy kicsit még a középső ujjammal is behatolok, de ő finoman jelzi, hogy nem ennek van itt az ideje. Még szinte hozzám sem ért férfiasságával de én már felnyögök. Ehhez is tehetség kell. Maga a gondolat is már túl izgató számomra, majd végre ismét magamba fogadom őt, és légvételem szaporává válik. Talán a hiány teszi, de ennyiszer tényleg nem mentem még el. És ő már nem is tudom, hányadjára éri ezt el nálam. Ahogy játszik, ahogy kihúzza, már nem is nyögés hallatszik felőlem, hanem kéjes halk sikoly, mely kissé hangosabbra sikerül.
- Ne kínozz tohh...vább - nyöszörögve könyörgök, de szavaimat félbeszakítja a harmadik lökés, és közben homlokomat az ágyon heverő kezemre támasztom. Ez sokkal kegyetlenebb dolog, mintha... Mintha nem tudom, csak akarom, őt akarom, a hangját hallani, ahogy összeolvad saját kéjes sóhajaimmal, és kezének segítenie sem kell, én magamtól mozdulok, felvéve az ő egyre csak gyorsuló ütemét, mígnem rám tör az érzés, ami nem is olyan rég látogatta meg testem. Apró kéjes sikoly, megfeszülő izmok. Így jelzem neki, hogy kikészít. Hogy élvezem ezt, amit mi ketten csinálunk. De nem hagyom abba, azt akarom, hogy belém élvezzen. Hogy elöntsön a forróság, ahogy ő is élvezi. Ahogy rám dől, én megfordulok, és magamra húzom. Égető vágyat érzek rá, hogy megcsókoljam.
- Ugye van még a tarsolyodban? - kuncogok még pihegve, hiszen kell egy kis idő, hogy lenyugodjak. Nehéz, főleg így, hogy egy meztelen férfi fekszik rajtam, akinek a férfiassága túl közel van az ölemhez, de nem bánom. Nekem így jó. De közben kimászok alóla, hogy elinduljak a fürdő felé, hogy kimossam magam, de menet közben még megszólalok.
- Azért vicces Chad Kroeger, Hero számára elmenni - nevetek fel ismét, majd félig nyitva hagyom magam mögött a fürdő ajtaját, és megnyitom a zuhanyt. Csak alul mosakszom meg, mert ez az egyik, amire kényes vagyok. Mikor végzek, megtörölközök, és meztelenül térek vissza Yusukéhoz. Miért is szégyelljem magam? Iszok egy kortyot az italomból, mert megszomjaztam. - Mond, hogy van fagyid, te szexisten - lépek hozzá testközelbe. Egész testem folytatásért könyörög, de türtőztetnem kell magam, hisz a férfiaknál ez nem így megy. Ott pihenni kell, hogy ismét "harcba" szállhasson. Így valamivel el kell ütni az időt. A zenelejátszóhoz ringatom vékony testem, majd zenét keresek, hogy ismét a Hero című zenére kerüljön a lista. Szeretem ezt a számot. Még arra az időre emlékeztet, mikor semmi bajom nem volt. Mielőtt minden elromlott volna. - I am so high. I can hear heaven.
I am so high. I can hear heaven.
Oh but heaven, no heaven dont hear me.. - kezdem dúdolni a szöveget halkan. Valamit csinálnom kell, mert fel vagyok pörögve, és nem akarok leállni. Persze Yu nem tudja, hogy mikor a fürdőben voltam, akkor a táskámat is bevittem, és onnan egy kis muníciót vettem magamhoz. Nem akarom, hogy ellaposodjon a hangulat, azt pedig végképp nem akarom, hogy Yusuke olyannak lásson, ami elijesztené. Végül csak oda megyek hozzá, hogy hecceljem egy kicsit.
- Emlegettél egy fürdőt, behajthatom rajtad? - átkarolom a nyakát. Meztelen testem neki préselem, és kedvesen mosolygok rá. Remélem tényleg fürdünk egy jót, és esetleg, ha van hozzá kedve akkor folytathatnánk... Persze nem erőszakoskodom, de képtelen vagyok betelni azzal, amit nekem ad. Vékony ujjaimmal végigpásztázom mellkasát játékosan, és eltávolodom tőle. - De végül is egyedül is mehetek, nehogy megint felizgassalak - megint felnevetek. Mikor is nevettem ennyit? Őszintén mindenféle szerek nélkül úgy húsz évesen. Elindulok a fürdője felé, hogy megengedjem a csapot, ami megtölti a kádját. Habfürdőt is teszek bele, mintha otthon lennék. De ez megszokott nálunk. Remélem nem haragszok meg. Előre hajolok, és megnézem a víz hőfokát, ami nagyon forró, így engedek hozzá egy kis hideget. Ez eltart egy darabig, szóval ha a férfi most jön be, akkor a fenekemmel találhatja szembe magát...



 
 

Az érzelmeim még engem is meglepnek. Nem akarom magamba bolondítani, csak a testét akarom elvenni, és megkapni mindazt, amit nyújtani tud. Akarom, hogy érintkezzünk, hogy szeretkezzünk, mindent bárminemű érzelem nélkül. Csak a testiség. A nyers és néha erőteljes testiség. Ki vagyok éhezve, és ezt Yusuke tudhatja meg először. Hiszen mégis mikor is szeretkeztem valakivel úgy, hogy beleremeg a testem? Hogy könyörgöm azért, hogy magáévá tegyen? Mert most ezt teszem, és teljesen levetem azt a magabiztos nő álcáját, akivel minden rendben van. Aki mindig megkapja, akit akar, és most csak a puszta vágyainak él. Nem akarom ezt elrontani holmi érzelmekkel, amik belerondítanának a barátságunkba. Volt már olyan barátom, akivel néha összebújtunk, együtt aludtunk, és másnap mintha meg sem történt volna az eset indultunk neki a napnak. De Yusuke más. Ajkait már érezhettem, mikor együtt iszogattunk, de szégyelltem magam, és nem kerestem egy ideig. Féltem, hogy úgy érzi, kihasználnám. Nem akarom ezt tenni vele, mégis élvezni akarok minden egyes együtt töltött percet, mintha nem lenne más dolgunk. Mintha csak annyit kellene tennünk egész nap, hogy olykor egymásnak esünk, majd kiéljük állatias ösztöneinket egymáson. Élvezem, amit velem tesz, és még mindig a szeretkezésünk hatása alatt vagyok. Már ha csak rá gondolok, gyomrom megremeg, és mosolyt csal az arcomra, és nem érzem úgy, hogy elcsesznénk ezzel a jól működő barátságunkat.
- Mindennek eljön a maga ideje szépfiú -   nevetek fel majd már a fürdőben vagyok, mikor válaszolok neki. Naná, hogy ki akarom deríteni, mit tud még? Esetleg végigkenné a testem fagyival, vagy esetleg csokiöntettel, és lenyalná onnan? Hm... Eme gondolattól enyhén bizsergő érzést érzek ölem tájékán, szeretek eljátszani a gondolattal, miket tud, mert igencsak izgatja a fantáziámat. Yusuke helyes, és mindemellett tökéletes testi adottságokkal rendelkezik, és tapasztalata is van. Nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy Tim után valaki még ki tud belőlem csalni valamit, arra pedig legkevésbé számítottam, hogy Yu lesz ez az alak. De ráfoghatom arra is, hogy eléggé ismer már ahhoz, hogy megsejtse, mire vágyom.
- Lehetsz a szexhősöm, aki megment, ha éppen arra van szükségem -   kuncogok fel, de fel vagyok pörögve úgyhogy nem tudok egy helyen megmaradni. Ahogy egyetlen gondolatnál sem tudok megmaradni. Hol énekelek, hol fagyira vágyom, de muszáj kád fürdőznöm, hogy kissé lehiggadjak, és ne essek neki azon nyomban, amikor a nyakára fonom vékony karjaimat. Hogy rajtam minden vékony? De amíg másokat nem zavar, engem sem kellene, mégis sokszor sokat foglalkozom azzal, hogy mennyire is vékony vagyok én.
- Zavar? Mert akkor mindent rád bízok, csak minden vágyam elmerülni a vízben -   kérdezek vissza, de már a csapból folyik a víz, és valamilyen fürdősót szórok bele amit éppen a kád mellett találok, és kellemes az illata. A vizet igazítom, hogy ne legyen olyan forró, mert akkor nem tudok elmerülni a gyöngyöző habok között. A látványban gyönyörködöm, így nem hallom, ahogy Yusuke a hátam mögé ér,csak hűs ajkait érzem, melyre felsóhajtok. Hogy lehet, hogy még mindig vágyom rá? Majd megérzem a férfiasságát először csak hozzám ér, majd belém hatol, amire felnyögök, és a bizsergés egyre erősebb az ölemnél, és ahogy megmozdul, ahogy ki-be mozog bennem, ismét elragad a hév. Ismét nedvesnek érzem magam mindenféle előjáték nélkül. Ilyen nem létezik. Tényleg ennyire fontos a kielégülés? Nem enged felállni, de nem is akarok. a folytatást várom, de helyette eltávolodik, én pedig csalódottan, fordulok meg, és egy cseppet sem szégyenlem, hogy meglátja megkeményedett mellbimbóimat. Sőt egy pillanatra oda is kapok, majd a testem mellé ejtem a kezem, ahogy odalépek hozzá. Légvételem szaporább még, mikor megállok előtte.
- Bevallhatom, hogy évek óta te vagy az első, akivel élvezem a szexet? Mi a titkod?  -   nevetem el magam, majd a mutatóujjammal kanyarítok egye falatot a fagyiból, és érzékien nyalom le. Nem nagy falat volt, csak egy apróbb, mégis jól esik, ahogy hűvössége lehűti torkomat és a bensőmben uralkodó forróságot. Apropó, forróság. Azt hiszem megtelt a kád. Odalépek, hogy elzárjam a csapot, és ismét lehajolok. Utána egyből visszafordulok a férfi felé.
- Nos? Jössz, vagy maradsz? -   képek ismét egész közel, hogy nőiességemmel érinthessem a férfiasságát, majd a kezemmel is végigsimítom. Lábujjhegyre állok, hogy a nyakánál fogva húzzam közelebb magamhoz, én nyelvem hegyével végignyalom szája vonalát, majd beleharapok alsó ajkába, hogy utána elszakadva tőle a kád felé vehessem az irányt...

Nem vagyok képes nemet mondani arra, amit Yusuke csinál velem. Akarom minden egyes porcikámmal azt a kísértést, amit ő jelent. Már rég nem érdekelnek a következmények. Veszélyes játékot játszom, mert képes olyat tenni velem, amit sosem gondoltam. Felforgatja a világnézetemet, legalábbis ami még maradt belőle. Egykor elvesztem három évvel ezelőtt. Akkor volt egy társaság, aki bevezetett egy világba, ahol nem fáj semmi, de nem is érzek semmit. Hamis boldogsággal kecsegtet, és amíg pótolom, addig meg is adja nekem ezt a hamis optimizmust, és ezt Dianna elvenné tőlem. Máskülönben darabokra hullottam volna. Elvesztettem őket, és a hiányuk túl nagy űrt okoztak, minthogy meg tudjak vele birkózni. Yusuke nem is tudja, hogy a testemből fedezek bizonyos kiadásokat, és más pasik is jártak ott óvszerrel, ahová neki szabad volt a bejárás. Nem akarom, hogy kiderüljön. Most először érzem azt, ha elmondanám, akkor talán megvetne, és kihajítana a lakásából, mint macskát elvégezni a dolgát. Azt pedig nem akarom. Túl fontos nekem a férfi barátsága és az extrák, amiket nyújtani tud nekem.
- A türelem jelen esetünkben szexet terem... Mindennek eljön a maga ideje, és nem fogok addig várni - kontrázok rá, hiszen miért is ne tehetném? Most jól vagyok. Minden tökéletes. Mosolyom nem akar leolvadni arcomról, de miért is olvadjon, hiszen boldog vagyok. És nem csak arra a pirulára fogható, hiszen könnyebbnek érzem magam. Felszabadultnak, és Yusuke az, aki ezt elérte. Hálás vagyok neki, ahogy felé fordulok, ahogy következő szavai megütik a fülemet. Be nem fejezett mondat. Furdal a kíváncsiság, így hát visszakérdezek minden további nélkül.
- Hanem? Mi Yusuke? Mi szeretnél lenni? - kérdezem, és tekintetemben először jelenik meg valamiféle segélykérés, és türelmetlenség. Mi akar még lenni az életemben? Mit is akarhatna egy drogostól, aki mellé még alkoholista is? Olyan lettem, mint apám. Furcsa, hogy most belátom nem igaz? Ami ellen ezidáig tiltakoztam, most egy férfi ki is olvashatja mindet a szemeimből. Segítségre szorulok, de nem fogom kimondani. Azzal elismerném, mivé lettem, és megint összeomlanék. Nem omolhatok össze, mikor ilyen jól érzem magam végre valakivel. Szívesen érek hozzá mindenéhez, ha ez a vágya, és ezt egy keserédes mosollyal erősítem meg benne. Ahogy hátulról behatolt, még mindig annak az érzésnek a hatása alatt vagyok. Nem tudok betelni, és testem szinte remegve könyörögne a folytatásért, hogy ismét csak elmerülhessek a kéj süllyesztő mélységébe. Ezt akarom, mert akkor nem kell gondolkodnom. A vallomásán viszont meglepődöm. Vegyes érzelmek uralkodnak bennem, hiszen ezt egy barát nem köti a másik orrára csak úgy. Vajon mi célja volt vele?
- Öhm... És milyen gyakran teszed ezt? És miért mondod ezt nekem? - hallom meg saját erőtlen hangomat, és meglepnek a kérdéseim. Miért mondja el nekem? Hogy lehet ilyet kérdezni. Hisze az ő szíve joga, hogy kivel kefél, miért is zavar engem ez a gondolat? Miért is érdekel, hogy Yusukéhoz bárki más hozzáérhet Különös, hogy mit vált ki belőlem ez a tudat, holott nem kellene így lennie. - És hanyadik helyre tennél engem a sok nő közül? - zavartan nevetek fel, majd elindulok a kád felé. Most érzem csak igazán, hogy a vízben akarok lenni. Mikor is lettem ilyen mimóza lelkivilágú? Nem tudom, talán más bogyót kaptam. Na majd szólok a dílernek, hogy ez nem jó, túlságosan érzelmes lettem. Fel is fogom keresni, de miközben ezt a gondolatot továbbgondolnám Yu hátulról felkap, és így merülünk a habokba. Mellé helyezkedem féloldalasan, de ő már ismét másfelé jár. Amint megérzem az érintését, mintha áram ütött volna belém, kezem viszont önkéntelenül lecsusszan az ő kezére, és úgy irányítom, hogy ne csak egy, hanem két ujja is bennem legyen. Amint megérzem így magamban a két ujját, felnyögök. Kezdi megint elvenni az eszem, de még tudok rá figyelni, s ujjaim ismét szórakozottan cirógatják hasfalát, miközben néha-néha elkalandoznak a férfiassága felé.
- Jobbat? Ezt hogy érted? Miért is ne érdemelnél jobbat? Egyenlőre te vagy kettőnk közül a jobb ember - utolsó mondatomnál minden egyes szó után csókkal hintem arcélét, majd felém fordítom, hogy végre megcsókolhassam, hogy nyelvét sajátommal táncra hívjam. Ő sokkal jobb ember nálam. - Meg sem érdemelném, hogy így érj hozzám - csípőm megrezzen. Jól esik, amit csinál, és azt akarom, hogy neki is jól essen, amit tőlem kap majd...

Kételyeket ébreszt. Elbizonytalanodom, és nem tudom, hogy miért. Nem akarom ezt érezni, mégis érzem. Valahogy most olyan más. Olyan érzéki és olyan... Túl jó vele lenni, túlságosan is beleélem magam, és azon fantáziálok, hogy milyen lehet mellette ébredni. Hogy milyen lehet hozzá haza jönni. De ez sajnos nem következhet be, hiszen egy senki vagyok, akit most éppen kitüntet a figyelmével. Honnan tudhatom, hogy mással nem ilyen? Hiszen mi eddig csak barátok voltunk, de ott kinn a parton annyira áramütésszerűen tört rám a felismerés, hogy nem akarok csak a barátja lenni. Sokszor éreztem már ezt vele, de most olyan erővel taszított maga alá, hogy nem bírtam volna elviselni, ha nem folytatjuk. Olyan ürességet éreztem ott kinn, és olyan fájó volt az a húsz centi távolság is. Hiába van ott Dianna, nem érzem magam sehogy. Reggel üresen ébredek, feszülten, remegő kezekkel, és az első dolgom egy cigi és a cucc. Ez dob fel. Ez űzi el az ürességet, amit most Yusuke tölt ki. Mert ő is változott. Mintha nem csak a barátot látnám benne, mintha egy férfit látnék benne. Egy erős férfit, amilyenre vágyom.
Ezért vagyok olyan kíváncsi, mi lenne a mondatának másik fele, ezért könyörög a tekintetem szavaimmal együtt. Amit hallok olyan... Lesokkol. Soha senki nem mondott ilyet, vagy aki igen, az csak a pillanat hevében, mikor éppen rajta dolgoztam. Hozzábújok. A fejemet a vállára hajtom, mert a szemeimet elkezdi marni a könny. Évek óta nem sírtam. Te jó ég, még Timet sem sirattam meg. Most pedig itt könnyezek, mikor Yusuke szavainak értelme is eljut hozzám.
- Yusuke te sem akarhatod ezt... Azt sem tudod, milyen vagyok. Soha nem érném el azt a szintet, hogy megérdemeljelek -   suttogom a mellkasának, majd amikor elég erőt nyerek ahhoz, akkor ránézek, de még most képtelen lennék. Hiszek neki, de ha mindent megtud rólam, elvesztem. soha nem állna ki mellettem. Ahogy Dee mondaná a rosszabb napjain, egy lecsúszott drogos alkoholista vagyok, aki senkinek sem lesz elég jó. Miért pont Yusuke lenne a kivétel? Ha tudná, hogy a testemet is áruba adom, hogy megszerezzem, ami nekem kell, akkor végleg elveszteném. És ezt nem akarhatom. Jól esik a közelsége, és az érintései, a csókjai, minden, amit tőle kapok és csak halkan sóhajtok.
- Akkor hagyd abba... Ha így érzed, de ki vagyok én, hogy megmondjam, hm? -  még mindig halkan beszélek. Csak élvezni akarom a közelségét. Jól esik, és nem akarok arra gondolni, hogy esetleg nem fogom látni hetegik. Ha tehetném, többé nem mozdulnék mellőle, de most kezdek ráébredni, mivé is lettem. - Csak engem? Ilyen jó lennék? -   kuncogok megint. Kedves szavai mást érnek el nálam, mint hittem. Jól esik fontosnak lenni, és bár tudom, hogy fájni fog az ébredés, mégis hagyom, hogy magával ragadjon a boldogság illúziója. Ráadásul még az ujjaival is kényeztet, mellyel szinten tartja a vágyat, ami itt lobog bennem. Vágyom rá, és nem hagyja, hogy lehiggadjak. Szeretném ismét forró ölembe fogadni, ismét egyesülni vele, és átélni azt a kéjes robbanást, amit nekem ad. Ennek is a függője lettem. - Azt én is szeretném -  sóhajtok, miután abbahagyta a vágyaim fokozását, és még a meleg víz alatt is beleborzongok az érintésébe. Ahogy gondoskodik rólam, eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor Tim gondoskodott ugyanígy rólam. Fürdő, utána fagyi, boldogan nevetve fogadom az édességet amit a számba adagol, és hagyom, hogy berendezze a testem, ahogy akarja. Légvételem már ettől a mozdulatsortól szaporábbá válik, mert sejtem, mi következik, és meg is érzem magamban őt ismét, és akaratlanul nyögök fel, miközben éhesen fogadom magamba. Akarom őt, és nyögéseim is jelzik számára, hogy mindennél jobban vágyom rá. A hideg csempe érintése is izgat, ahogy bennem mozog, és érzem, hogy képes lenne megint elvinni a csúcsra, hogy figyel rám, és nem akarom, hogy abbahagyja. Nem bírok magammal, csak őt akarom, senki mást, és nem tudom, hogy adhatnék ezek után más pasinak szabad utat a testemhez. Ezek után, hogy Yusuke felhozta bennem az igazi nőt, aki nem csak szétteszi, a játékos kismacskát, aki eljátszik az áldozatával majd elkapja. Adott nekem valamit, amit elvesztettem. Testem minden egyes lökésébe beleremeg, izmaim ismét megfeszülnek, mikor az egésznek vége szakad, ráadásul egy olyan kéréssel, amit fel sem fogok. A hűs csempének nyomom a homlokom, és képtelen vagyok lenyugodni ismét.
- Nem akarok a méretedről beszélni, mikor magamban akarlak érezni -   letámadom, de nem a szavakkal. Karjaim a nyakára fonódnak, és ajkait éhesen érem el. Csókolom őt, és nyelvét ingerlem a sajátommal, miközben a testének préselem magam, hogy érezze forró ölem. Kínoz engem, felizgat, és csak úgy abbahagyja. Jobb kezem vándorútra indul a testén, a hasfalán, miközben önállósítva magam az egyik kezét a mellemre teszem. - Kérlek, tégy magadévá... Nem bírom -   könyörgök suttogva ajkainak, miközben férfiasságát izgatom kezemmel. A mosógép felé hátrálok, és hátrébb lököm a fagyit. Nem érdekel most. Csak ő és én. Elragadott a hév, és nem bírok magammal, de szerintem ez egyértelműen látszik. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, csak vágyom arra, hogy bennem legyen. Felügyeskedem magam a mosógépre, miközben húzom magammal. Itt akarom csinálni. Most vele. Majd kinn, és a lakása minden egyes pontján a hálóban befejezve. Csípőm a mosógépen is meg-megrezzen várva valamire, de innen nem rajtam múlik...

Szavai tőrként hatolnak belém, majd hasítanak ketté. Nem akarhat velem lenni társként. Nem vagyok az a lány, aki megfelel az elvárásainak. Nem vagyok tiszta, sőt a bensőm mocskos, és nem hazudnék, ha azt állítanám, hogy teljesen megrohadt a lelkem. Mindent megtettem az elmúlt három évben annak érdekében, hogy mindenkit eltaszítsak. Anya is kitagadott, öcsém pedig... A fejét is elfordítja, mintha egy lecsúszott senki lennék. Rosszabbnak tartom magam néha, mint az utcán kéregető csövesek egyike, Yusuke pedig oly szavakat mond, amivel régi sebek is felszakadnak. Nem tudhatja. Ugyan honnan is tudhatná? Sosem mondtam. Timet is csak megemlítettem neki. Nem tudja, hogy öngyilkos lett. A halva született babáról is csak homályos megjegyzéseket tettem, mintha nem is létezne. Ha nem kell róla beszélnem, akkor nem is létezett. Legalábbis szeretném ezt hinni. Ahogy azt is, hogy ezek nem csak a pillanat hevében kimondott hamis szavak, de ki vagyok én, hogy ezt beszabályozzam?
- Pedig inkább illenék a rémálmodba, mint az álmodba Yusuke - direkt mondom ki a nevét. Szeretem hallani, érdekes a hangzása. Szeretek a karjai közt lenni, és anélkül tudja, hogy könnyes lett a szemem, hogy láthatná hiszen direkt lehajtottam a fejem. Nem csinálhatja ezt csak úgy velem. Vagy ez csak egy rossz vicc, mert tudja, hogy naiv vagyok, és úgy is elhinném. Az érzelmeim rítustáncot járnak az idegeimen, és nem akarom ezt érezni. Mikor elkezdtük ezt az egészet, még semmi ilyen nem volt, aztán hirtelen minden más lett. Egy félbehagyott mondat. Ennyi volt csupán, és az az átkozott kíváncsiságom, ami nem engedte, hogy befejezés nélkül maradhasson. Mégis várom a csattanót, hogy mikor neveti el magát, hogy viccelt, hogy mikor vallja be, hogy igazából csak át akart ejteni. De nem teszi, hanem folytatja, hanem a szavak a lelkemig hatolva ébresztenek rá valamire, amit nem akarok érezni. A gyász hiánya, a szeretettség hiánya, és az, hogy ez az egész túlságosan is jól esik ahhoz, hogy tiltakozni tudjak. Hallani akarom, viszont mégis kellemetlenséggel tölt el. Hiszen vágytam rá, hogy valaki ezeket mondja nekem, én pedig majd kinevetem, de most nem nevetek, inkább ledermeszt, és nem tudok mit tenni ellene. Csak hagyom, hogy elárasszon a szavaival, miközben sokféle verzió megfordul a fejemben. Távoznék, mert a fejem megtelik ezekkel a szavakkal, és félek, hogy így már nem tudnék rendesen dolgozni de nem megyek el, mert hiányozna az a nyugodtság, amit Yusuke ad nekem.
- Leginkább azt érzem, hogy szétfeszít ez az érzés, a vágy, és azt, hogy többet akarok belőled - terelek. Jellemző Hope Elyse vonás, és ezt talán Yusuke is észreveszi a zavart mosolyomból. Ahogy a fülem mögé tűröm a hajam. Mindig is elképzeltem, hogy valaki ilyen kedves lesz velem, hogy valakivel harmóniában vagyok, hogy lesz valaki, aki egyszerre nevettet meg, és bosszant fel, vagy könnyez meg szavaival. Aki itt van mellettem, de senki sem elég erős hozzám. Csak Dee. De ő is kezdi feladni. Csodálom, hogy még nem költözött el végleg tőlem. Pedig néha ezt látom rajta. Nem akarom őt elveszíteni, de nem tudok empatikus lenni vele szemben, hiszen nem érti meg, hogy extasy és alkohol nélkül nem tudnék ilyen lenni. Vajon Yusuke megértené? Kötve hiszem. Lát egy lányt, aki a szerekkel olyan, amilyennek mindig látja, és nem ismeri a lányt, aki e mögött a kép mögött elhagyott, és lecsupaszított korcsként nyöszörög. Az az igazi valóm, egy senki sarokban remegő személy. Félek ezt megmutatni neki. Inkább csak élvezem az érintését, és mindent, amit tőle kaphatok, egészen addig, míg sikeresen el nem lököm. Addig élvezni akarom. Ahogy eltávolodik, és nem fejezi be, amit elkezdett, elvesztem a fejem. Vadul és szenvedélyesen csókolom és érintem mindenhol, ahol tudom, miközben pontosan azt akarom, hogy folytassa a játékát, érintsen és tegyen magáévá. Ahogy ismét magamba fogadom, két kezemmel a hátam mögött támaszkodom meg a mosógépen, miközben nyögéseim és sóhajaim között elveszve vágyom a kielégülést. Csípőm hevesebben mozdul, hogy még jobban rásegítsek az érzésre, hogy magával ragadjon a hév, és ismét átéljem az orgazmust, amit csak tőle kaptam, felnyögök, miközben gerincem ívbe feszül, és érzem, ahogy kiráz a jóleső hideg, és ahogy enyhe remegésként távozik a kéj, ami eddig fogva tartott. Percekbe telik, mire fel tudok rendesen ülni támaszkodó helyzetemből, és ő rögtön csókkal fogad, egy olyan csókkal, amitől bennakad még a szó is, és nem akarok elszakadni az ajkaitól, s ez látszik is, mikor elválik tőle én várom a folytatást. De mivel nem kapom meg, kinyitom a szemem. Már nem kérek a fagyiból, és ezt jelzem is neki, ahogy megcsóválom a fejem. Lehúz, én pedig a zuhanyhoz lépek, hogy kimossam magam. Nálam ez megszokott volt régen, de azok, akik megveszik a testem, gumit használnak. Yusukénak engedtem anélkül. Sőt nem is tudnám vele elképzelni máshogy.
- Pihenés alatt ugye nem alvást értesz? Én nem tudnék aludni még - mosolygom, majd kinyitom az erkély ablakát, hogy kimenjek az egyik ingét magamra kapva és rágyújthassak. Mélyre tüdőzöm a füstöt, miközben nem engedem el a dobozt. Kinyitom, és belenézek, ahogy sejtettem, itt egy van, de azt hiszem van nálam melltartó is. Beveszem, hogy ne tűnjön fel az esetleges hangulatingadozásom, és szívom tovább a cigarettát. Majd utána megyek a hálóba, és szinte berepülök mellé. - Te most aludni akarsz? - simítom végig ajkait, miközben beszélek. Utána egy apró puszit adok rá mosolyogva. Nincs kedvem aludni, sőt inkább beszélgetnék, vagy táncolnék, nem tudom, de kezdek felpörögni. Az inge még mindig rajtam van, nem is fogom levenni eme királykék ruhadarabot.
- Tudod amit még kinn mondtál a fürdőben... Az komoly volt, vagy csak szívatsz, mert tudod, mit akarok hallani valakitől? - kiszalad a számon a kérdés, de azon nyomban meg is bánom, hiszen nem akarom ezzel megsérteni vagy valami, csak tudnom kell, hogy most ez mind igaz, vagy majd később elmondja, hogy igazából ne éljem bele semmibe magam, mert nem úgy gondolta. Lehajtom a fejem, és ezzel jelzem, hogy sajnálom a faragatlanságom, de érdekel. Hallanom kell tőle, miért mondja ezeket nekem. Tisztán szeretnék látni, és ez máshogy nem megy. Őszinteséggel, de nem várhatom el, ha én sem vagyok az vele. Viszont egy próbát megér...

A szenvedély mellé szenvedés is párosul. Féltem attól, hogy ez lesz, ha lefekszünk egymással. Féltem, hogy Yusuke megmozgat bennem valamit, amit nem akartam. Ő tartozik azok közé, akik el tudnak varázsolni, azon ritka férfiak egyike, akiknek a személyisége elragad. Ilyet csak Tim volt képes megtenni velem. Ő volt nekem az első, és sosem hittem, hogy lesz második. Sosem akartam Yusukét megbántani, viszont a személyiségem elütközik tőle. Sosem leszek olyan kifinomult nő, akire ő vágyik. És mi lesz, ha kezdeti varázs elillan, ha megtudja milyen is vagyok? Nem lennék képes engedni a szokásaimból miatta. Nekem kell az ecstasy, hogy olyan legyek, mint mikor még semmi bajom nem volt. Sosem akartam ellökni magamtól, de lehet, hogy ezt kell tennem? Inkább választanám ezt, mint beavassam a piszkos kis titkaimat. Vagyis ezek már nem kis titkok. Hiszen Dee is ki van akadva de nem látja, hogy tudom kezelni. Képes vagyok irányítani.
- Mert ha mindent megtudnál rólam, nem kellene semmit tennem, és elhidegülnél... Mert csak nyűg lennék... És nem tudom, miért szeretkeztünk gumi nélkül -  kezdem csapdába esett vadnak érezni magam, de még uralom a helyzetet, és saját magamat is próbálom nyugodtan tartani magam, és nem összeomlani. A droggal elfedett érzelmeimet bolygatjuk, ami sötét ragadozóként magasodik fölém, és csak arra vár, hogy lecsaphasson. Itt köröz fölöttem, és félek, hogy maga alá temet minden, és belebolondulok. Miért csinálja ezt velem? Arcomon zavartság jelenik meg, elfordulok. Nem akarom, hogy lássa. Nem akarom, hogy belém lásson, de félek, hogy a fal leomlani látszik. Majd megint mesél.
- Aki előbb elmenekülne, az nem én leszek, de tégy próbára, persze csak, ha akarod -   próbálok mosolyogni, de inkább grimasszá változik. Nem akarok elmenni innen. Szeretnék vele maradni, és szeretném tudni, milyen lehet mellette ébredni. Milyen lehet elképzelni a boldogságot, ha csak egy röpke időre, akkor is. Csak látni akarom, és szívesebben hallgatnám őt, minthogy magamról meséljek. De kell az a cigi. Ahogy szívom, megnyugtat. Figyelem a lenti nyüzsgést, és rá kell jönnöm, lassan itt az éjjel. De még nem vagyok fáradt. Valahogy nem is akarok aludni még. Az italomat keresem, és nem szabadna innom, de most muszáj. Még egy kis vodkát is töltök bele, s csak az italommal térek vissza hozzá. Persze azért még meghúzom az üveget is a biztonság kedvéért. Emésztenem kell. Őt, engem, az érzéseimet. Ahogy azt fejtegeti, hogy a barátnője vagyok, kétes érzések kerítenek hatalmukba. biztos jó ez nekem? El kell így fogadnia, vagy inkább elüldözöm. Engem már senki nem fog megváltoztatni. Majd ismét mesél magáról, és én figyelmesen iszom szavait, ahogy mellette fekszem a hasamon. Néha kortyolok a vodkámból, majd ismét őt nézem, ahogy beszél. Ahogy kiejti a szavait. Elkalandozom a vonásain. Egy milliomos világhírű festő, aki jártas a harcművészetekben, aki... Aki ölt. Ölt? Kissé megrémít, de nem fogok csak ezért elmenni. Inkább csak iszom a teli poharamból, lassan kortyolok, majd ismét csak megdöbbent. Ő is elvesztett valakiket, ahogy én. Olyan, mint én. Csak ő sokkal erősebb, aki mindezek után talpra állt. De én képtelen voltam rá.
- Nem tartalak ijesztőnek, sokkal inkább erős vagy, aki talpra tud állni, és tudom, hogy azt várod, hogy elmondjam de... Én rossz vagyok. Rosszabb, mint amilyennek te hiszed magad. Miért hitted, hogy elítéllek, mert milliomos vagy? Vagy mert fájdalmas veszteség ért? -  kérdezek, majd felülök. Egyelőre még nem fordulok el, de a szemébe sem nézek. Képtelen vagyok rá. Még mindig nem tartom magam függőnek, mégis olyan, mintha egy részem kezdené elhinni. De ha függő lennék. Mindegy, nem is érdekes.
- Mielőtt megismertelek, úgy azelőtt egy évvel nekem férjem volt, és terhes voltam. Nem vettem észre, hogy nem mozog a gyerek, napok... napok óta, ő... -  hangom elcsuklik, és az arcom elé teszem a kezem, hogy folytatni tudjam. Nem adtam magamnak esélyt a gyászra, mert az elviselhetetlen volt. - Az orvosok szerint napok óta halott volt, és én nem vettem észre. Csak mikor a testem elkezdte kilökni. A férjem Tim be sem jött a kórházba, mikor hazajöttem, már halott volt -   mondom el egy szuszra, majd kiiszom az egész pohár vodkát. Nem lehet ezt alkohol nélkül elviselni. Magammal hoztam az egész üveggel mikor bejöttem, és az ágy mellé raktam. Most felveszem onnan, és töltök magamnak. Muszáj innom belőle, mert a kezem remegése csak így enyhül.
- Úgy egy éve elkezdtem a testemből élni, hogy meg tudjam venni az ekit és.. és a vodkát. Túl gyenge voltam, nem tudok ezek nélkül élni és a férfiak, akik fizetnek, nem mindig kedvesek hozzám... -   megint csak kiiszom a poharam, hogy végre érezhessem az alkohol bizsergető hatását. Nem akarok erről többet beszélni, mert fáj, és felzaklat. Nem bírnám még egyszer elölről kezdeni, így is sokszor nyúlok az ecstasy-hoz. Néha spurizok, vagy füves cigi is becsúszik, és néha már a heroinon vagy a kokainon gondolkodom. Túl gyenge ez a cucc.
- Nem vagyok jó ember. Ahogy anyának sem lettem volna jó és feleségnek sem. Most már érted, Yusuke?  -   fordulok felé és szemeim vörösen izzanak, habár a könnyeim már rég nem folynak. Sajnos ez vagyok én. Fájdalmas kimondani, fájdalmas lesz látni és hallani Yusuke reakcióját. Az ő véleménye hirtelen fontossá vált, de nem kéne itt maradnom. Felállok az ágyról. - Megkönnyítem neked, nem kell kidobnod, kitalálok magam is -   veszem fel az üveget a földről, miután felhajtottam a maradék italt a pohárból. Kisétálok a nappaliba, és a mosogatóba teszem a poharat, majd lassan lecsavarom a kupakot a vodkáról, és meghúzom úgy istenesen majd visszacsavarom a kupakot, és megtámaszkodom a pultban. Erősen érzem az alkoholt, de ez nekem így jó. Mert így minden könnyebb, és elviselhetőbb. Még az is, ha Yusuke kivág. Mi a célom ezzel? Talán el akarom lökni. Sőt biztos, hogy ezt akarom tenni. Csak nyűg lennék neki. A pszichiáter szerint képtelen vagyok kezelni a stresszhelyzeteket, ezért nyúlok más szerekhez, mint a vodkához. Iszom még, majd elindulok összeszedni a ruháimat, de megbotlom az egyik székben, és elesek. Pár percig csak fekszem ott és csak a plafont nézem. Azt hiszem kezdek sikeresen lerészegedni, de nem érdekelt mert csak ilyenkor jó... Talán ez is része az elijesztésnek, már magam sem látok tisztán...

Megijeszt a tudat, hogy ragaszkodna hozzám, de legfőképpen a saját reakcióm az, mire én sem számítottam. Jól esik a törődése és a szavai is, de nem akarok ebbe többet beleképzelni. Nem hiszem, hogy akkor is ugyanígy tekint majd rám, ha egyszer meglát részegen és drogtól kábultan valahol szédelegni. Neki nem olyan ember való mint én, és ehhez tartom is magam. Úgy érzem, hogy ez a dolog kettőnk között halálra van ítélve, és nem segíthet rajta pár szépen megfogalmazott mondat, vagy kedves gesztus. Hiába a szavak, amit mond, az érzés, ami bennem van erősebb, és nem hiszem azokat, amiket mond. Bár legszívesebben azt tenném, de az egyik részem szinte ordít, hogy ne lágyuljak el, hogy ne hagyjam, hogy olyan álmokban higgyek, amik nem válhatnak valóra.
- Yusuke te ezt nem értheted. Ez a helyzet más, mint ahogy kívülről látszik, kérlek ne csináld ezt... - könyörgök neki, hiszen nem akarom, hogy a szavai eljuthassanak a szívemhez. Nem engedhetem, hogy ott gyökeret verve hamis, mérgező fát növesztve hintsenek fejemre halálos álmot. Érdekes, hiszen a drogok és az alkohol is ezt teszi én mégis örömmel fogadom az általuk ígért könnyedséget, viszont Yusuke szavai ellen tiltakozom. Nem teheti ezt velem. Pont velem. Ismer már két éve, és most kezd el irántam érezni. Bár hihetném, hogy amit iránta érzek az valódi, hogy nem csak a szerek teszik ezt velem. El akarom hinni, de erősebb a tiltakozás. Nekem nem lehet boldog kapcsolatom, és gyereket sem akarok, hiszen meg sem tudnám szülni, vagy ha mégis, mellettem nem lehetne biztonságban. Nem vagyok anyának való. Aki nem érzi, hogy... Nem erre sem akarok gondolni.
- Abba hagynád ezt? Hogy ilyen megértő vagy? - rivallok rá hirtelen, s magam sem értem mi is ütött belém. Megértő és kedves, de ne legyen ilyen. Úgy könnyebb, ha csak szexelünk, mert akkor csak egymás testét vesszük igénybe, és nem akarok érzelmeket. Mégis miért nehezíti meg ennyire a dolgomat? Ez a zavartság úgy érzem, hogy tönkretesz. Elviselhetetlen kín, és szokatlan az én lapos, de cseppet sem unalmas életemben. Nem bírom én ezt, ezért is menekülök. Iszom, mert megnyugtat, és valamelyest tompul az a sok érzés, ami most a felszínen kavarog. Aztán érdeklődik arról, hogy mi oka is lehetett a gyermek halálának, melyet jelen helyzetben ismét zaklatóan fogok fel, feszültté válok, és azonnal kibontakozom a kezei közül. Nem akarom így érezni magam, és ez érződik a viselkedésemen is. Elzárkózom, holott eddig ezt nem tettem, és még az ittas állapot ellenére sem akarok megnyílni.
- Mi köze a köldökzsinór nyakra tekeredéséhez bármilyen lappangó betegséghez? - reagálom le a dolgot, és hirtelen csak később esik le, hogy én el is mondtam, mi történt a kisbabámmal. Ezt az egészet nem is akartam. Sőt! Azt hittem, együtt töltünk egy kéjtől átitatott éjjel,t és néha, ha megkívánjuk a másikat, akkor megint szexelünk, és ennyi. De nem. Ez neki többet jelentett. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem, de nem mondhatom ki, nem ringathatom hamis ábrándokba, mert nem érdemli meg. Ezért akarom itt hagyni, mert magától úgysem tenne ki. Nem hazudhatok neki, ha már én magam hazugságokból felépített várban tengetem a mindennapjaimat. Nem tehetem ezt vele, hiába is szól utánam. Nem foglalkozom vele, csak azt akarom, hogy könnyebb legyen. Persze az esést nem számoltam bele, hiszen nem figyeltem a székre, ami közvetlen mellettem van. Ezért esem el. Abban a percben hagyom, hogy felnyaláboljon a földről, és levetkőztetve az ágyába tegyen. Egy pillanatig abban reménykedem, hogy bevallja, hogy minden csak vicc volt, egy nagy büdös átverés, de nem. Nem azt mondja, hanem mást, melyre ismét heves ellenkezést érzek. Elfordítom a fejem, és még a szemeimet is összeszorítom. Nem akarom hallani, amit mond, és érezni sem, amit tesz. Haragszom rá. És, hogy miért pont rá? Mert ő az oka az érzelmi zűrzavaromnak, és mert ő van itt közel. Nem tudom, mit csinál, de feltett kérdésére nem akarok válaszolni, csak megérzem az ajkait, amit nehezen fogadok el. Egy pillanatra belemerülök a csókba, majd elrántom a fejem, de ő már ki is vonul, és ott hagy. Kikötözve. Hogy mi? Könnyen dühbe tudok gurulni, és ez a pillanat egyike azoknak. Ráadásul ittam, talán részeg is vagyok.
- Yusuke oldozz el! Azonnal! Nem hallod? Te megőrültél? - kiabálok utána, miközben a karomat is, és a lábaimat is rángatom, de nem tudom kiszedni. Nem szoros, csak nem tudok kiszabadulni, és ez nem tetszik. Félek, hogy talán a tablettáimat akarja megkeresni, bár azt keresheti, ahová eltettem, ott nem találhatja meg, mégis maga a tudat is félelmetes, hogy itt vagyok, a táskám kinn, és nem akarom, hogy a cucc a vécé martaléka legyen, vagy a konyhamalacé ahová Dianna is beleönti. Nem tudok kiszabadulni, de ha ki fogok, akkor isten bizony neki megyek a férfinek. Nem tehet velem csak úgy ilyet senki...

Talán most épp azt a hatást érem el, amit eredetileg akartam. De vajon a lelkem mélyén is ezt akarom? Hogy elzavarjon, hogy kirakjon? Hogy elérjem nála az utálat heves kitörését? Nem tudom, hogy mire is vágyom, hogy mit is akarnék. Eddig tudtam, hogy egy férfit akarok, aki vigyáz rám, aki kirángat a kétségbeesés sötét süllyesztőjéből, de most, hogy Yusuke vállalkozna is a feladatra, valahogy ez az egész megijeszt. Sokszor elképzeltem már, hogy milyen lehet vele együtt az ágyban, és amit nekem adott, az várakozáson felüli volt, olyan, amitől szóhoz sem jutok. Mégis félelmetes a tudat, hogy ez a pár óra milyen erős, és sok érzelmet megmozgató eseménysorozattá vált. Már a tudat megijeszt, hogy ezeket az érzéseket mind Yu váltotta ki belőlem. Félek ebbe belevágni, és rettegek, hogy ezzel elvesztem őt. Hogy a barátságunk, ami két éve egyre csak eme este felé vezetett, elillan.
- Nem érted, hogy nem akarok ezekbe belegondolni? hogy azzal, hogy beszélek róla, csak feltépem a sebeket, amik be sem gyógyultak? Ezek sokkal fájóbbak ezek... - nem bírok többet mondani. Ez is túl sok. Nem akarok szembenézni vele, és ez bizonyára kiült az arcomra. Tagadni akarom, hogy nem vagyok képes arra, hogy mindennel szembe nézzek, és azt is tagadni akarom, hogy nem akarok ezekre gondolni, de képtelen vagyok rá. Nem tudom, mi üthetett belém. a már jól megszokott világom felborulni látszik, és képtelen vagyok elviselni ezt a változást. Nem akarom elfogadni ezeket az érzéseket, és tiltakozni fogok ellenük. Még csak nem is félek, egészen addig míg fel nem hozza a szakítás szót, melyre egy kényszeredett nevetés szakad fel torkomból.
- De mégis hogy szakítsunk, ha nem is jártunk? - akadok fenn a szón, majd végignézek rajta. Rosszul esik neki, talán haragszik is rám, esetleg gyűlöl, ami nem rossz kezdet ahhoz, hogy elidegenedjen. Elindultam ezen az úton, de vajon képes leszek végig is menni rajta? Képes lennék-e én arra hogy elűzzem az egyetlen olyan barátot, aki még tényleg foglalkozik is velem, és nem akar leszoktatni semmiről. De ha ő tényleg járni akar velem, akkor biztos, hogy meg akarja tenni, hiszen azt mondta, hogy feleségnek is el tud képzelni, ami önmagában is beteges. Egy drogos alkoholista. Mint feleség. Már ez a kifejezés is nevetségesen hangzik így átgondolva, nemhogy kimondva.
Csak sodródom az árral és csak annyit veszek észre, hogy kikötözve emelem meg a hangom, és kérem az elengedést. Egy pillanatra azt hiszem, hogy vissza sem jön, hogy itt hagy, mint valami kivert ebet, és majd ha úgy érzi visszajön, és még játszadozik velem, szítva a bennem lévő harag tüzét, de nem. Elenged és én még mindig haragos vagyok. amint kiszabadítja a kezeimet, gyorsan sietősen próbálom a lábamról is levenni a béklyóimat, majd kezem hevesen és csípősen csattan a férfi arcán. Szemeimben harag izzik fel, és valami más. Egy megfoghatatlan érzelem, amit még én magam sem érzékelek, s talán Yusuke sem vesz ki egyből. Utána egyből emelem a másik kezem az arca felé miközben a testem mellé ejtett jobbom a mellkasát veszi célba. Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor rám került a póló, mert elvesztettem a fejem, és csak arra emlékszem, hogy nekimegyek a férfinak. Nem tudok parancsolni, és egyszerre töltöm ki rajta a hiányt, a veszteséget, a haragot, és mindent, amit eddig magamba fojtottam. Talán kiborultam, talán egy kicsit összeomlottam,
- Hogy lehetsz ilyen, hogy teheted ezt velem? - zagyválok. Alkohol, drog és kétségbeesés. Harag, düh és fájdalom. Minden benne van. Nem ő tehet róla, és nem ő az oka az egésznek, de ő hozta a felszínre. Amíg le nem állít, addig veszem célba a mellkasát, és ha leállítana, akkor is ellenkeznék. Minden valószínűség szerint elvesztettem az ítélőképességeimet... Nem ezt akartam, nem így akartam ezt az estét. De már késő...

Az elkeseredettség átjárja a lelkét, és nem tud már tisztán gondolkodni. Mintha elpattant volna valami. Nem tudja, mit is akar igazán, az érzései rítustáncot járva zavarják őt össze. Régen nem sírt senki előtt, és teljes erejével azon van, hogy Yusuke előtt se eressze el a könnyeit. Fontos neki ez a férfi, és a közelsége is, és a közös szeretkezésük olyan érzéseket keltett fel benne, amit még ebben az elbódult állapotban sem tud elnyomni. A felszínre tolult mindaz, amit nem akart érezni. Mégis elfedi az egész kavalkádot egyetlen érzés: nem engedheti közel őt. Fél, hogy megismeri azt a lecsúszott lányt, akit eddig olyan gondosan elrejtett. Retteg szembenézni azzal a millió érzéssel, amik miatt a szerekhez nyúlt. A férfi szavai teljesen igaznak bizonyulnak, hiszen eddig nem nézett szembe a veszteségeivel mert könnyebbnek érezte a menekülést, és az, hogy beszélnek róla az egyet jelent azzal, hogy a be nem gyógyult sebek fájón szakadnak fel, hogy elárasszák őt azokkal a nem kívánt dolgokkal, amiket eddig őszerinte remekül kontrollált. Holott a drog és az alkohol csak félmegoldás, de ezzel ő nem akart foglalkozni.
- De én nem vagyok olyan erős mint te! Te fel tudtad dolgozni, és.. én... csak nem akarok róla beszélni - terel, és hangja is megremeg. Nem ismerné be a világért sem, hogy egyszer nem gondolt arra, hogy megbirkózzon azzal a fájdalommal, amit a gyermek és Tim elvesztése okozott. A könnyek most még jobban égetik a szemeit, és kicsordul egy könnycsepp, ahogy kétségbeesetten és egy kevés haragos csillanással fúrja tekintetét a férfiéba, ha amaz hajlandó ránézni. Csak azt akarja, hogy ezt fejezzék be, az emlékek túl fájón telepednek rá és mégis figyel. Minden egyes sóhajnál reméli, hogy a férfi kijelenti, hogy csak viccelt, és nem is akar vele lenni, ám a következő szavak annál rosszabbak. Hope szívéig hatolnak, akárha éles tőr lenne, mintha régi barátja direkt tenné ezt vele. El akarta érni, hogy gyűlölje, vagy legalábbis azt akarta, hogy ne nézzen párként rá, de annál rosszabbat tett. A felismerésbe beleremeg egész lénye, ahogy már nem akarja visszafojtani a sírást. Könnyei elmossák szép sminkjét, amire eddig ügyelt még a fürdésnél is, már nem érdekli. Csak hagyja, hogy a sós folyadék végigszántsa arcát, maró képzelt fájdalommal.
- Nem... Yusuke... ez... - nyöszörög zavarodottan. Felfordult egy világ, melyben eddig élt, melyet eddig felépített, már a semmivé foszlott. Már nem létezik. Csak a romjai között kuporog, hátha egy-egy elejtett szó majd ismét felépíti, de a férfi szavai csak rombolnak. Legfőképpen őt a romjai alá. Sosem tartotta magát egy erős nőnek, és ha valaki a kellő szavakat használja, könnyen összeomlik. Könnyen tévelyedik el, akárha eszébe jut a kép, mikor hazaért. Mikor meglátta hőn szeretett kedvesét a kanapé felett lógni a csilláron. Akkor is ugyanúgy összetört, ahogy Yusuke kemény szavai hallatán is.
Nem így tervezte az estéjüket, mégis átfordult valami másba. A percek, mikor a férfi először hozzáért, hirtelen tűnnek el évezredes távolságba, ahogy az együtt eltöltött percek is. Valami megváltozott, és ezt Hope a könnyek tengere közül is érzi. a férfi felől érkező hűvösség orkánként ér el hozzá, és összeroskad. Amikor pofon vágja Yusukét, a keze égni kezd, mintha apró tűk sokaságába tenyerelt volna bele, és habár abban a percben jogosnak véli, hamar megbánja, de a feszültség, ami benne hatalmas szörnnyé nőtte ki magát, nem hagyja tisztán gondolkodni. A mellkasának támad, amit nem állít meg a férfi, így tovább üti őt.
- Ne képzeld azt, hogy meg tudsz változtatni, engem mindenki csak meg akar változtatni! - megemeli a hangját, szinte visító hangon beszél, miközben hangosan kapkodja a levegőt. A könnyei ismét égetve folynak végig arcán, és már azt sem veszi észre, hogy mennyire megbántja a férfi érzéseit. Nem ezt akarta, de fel sem fogja a tettei súlyát. Yusuke hergelése talán ezért is él célba, és erősebben kezdi ütni őt, amíg meg nem tántorodik a pofontól. Odakapja a kezét, majd mire felocsúdhatna, a másik arca is égni kezd, s szinte alig tudja visszanyerni az egyensúlyát. Arcába temeti a kezét, és vállait hevesen rázza meg a zokogás. Összeomlott, és még csak nem is tud róla, még csak nem is fogja fel, hogy az, amit eddig tett, mindkettejüket elválaszthatja egymástól. A szavak, melyeket meghall, ismét késként hatolnak belé, és szólni akarna, hogy közbevágjon, hogy ne folytassa hogy legyen elég ezekből a szavakból de csak a sírás tör fel torkából, mint egy sebzett vad, csak nyöszörög, és hagyja, hogy a lökés hatására a gravitáció a padlóhoz vonja. A percek sebesebben repülnek, mint valaha, és fel kell fognia, hogy Yusuke tényleg el akar menni, de képtelen felállni a szekrény mellől.
- Yusuke.. ne... Csak téged ne - nyöszörög, és nem is reméli, hogy a férfi meghallja. Nem akar egyedül maradni egy helyen, ahol több jó emléke van, mint bárhol máshol. Nem akar olyan helyen élni, ahol ismét csalódást okozott, ahol elbukott, ahogy eddig mindenhol máshol. a férfi volt az egyetlen menedéke és nem hitte, hogy valaha el fogja őt üldözni maga mellől. Ő ezt nem akarta, de a férfi nem látta a tekintetében megcsillanó segélykérést, a vágyat egy normális életre, egy nyugodt környezetet. Nem látott semmit, mert nem hagyta neki. Mégis őt hibáztatja, hogy nem volt képes megérezni ezeket. A földön töltött összekuporodott percek napoknak tűntek, és lehetetlenség lenne onnan felállni, valahogy mégis feltápászkodik, és nagy nehezen vonszolja el magát a szoba ajtajáig, ahol a félfának szédül nagy hangzavarral. Nem fogja fel, hogy mi történik vele, hiszen egy összeomlás után csoda, hogy fel tud állni. A pulthoz oldalaz, ahol az üvegét hagyta, beleiszik... Vagyis azt a maradék 2 deci vodkát is kiissza, hogy a férfi után mehessen. Azt sem tudja merre induljon el, csak elindul. Nem fogja fel, hogy a férfi még nem ment sehová, hogy az óráknak hitt percek valójában csak percek voltak.
- Yusuke, hazudtál nekem... itt hagytál... - nyöszörög vádlón és kétségbeesetten, hogy elinduljon a maga útjára, de csak téblábol. Hangja ittasan cseng, és kétségbeesetten. Tudja, hogy a férfi sokat jelent magának, de ez csak tudat alatt van még jelen. hiszen az alkohol mindent elnyom benne. Mikor eléri Yusukét, megragadja a csuklóját.
- Te tetted ezt velem, te voltál - az alkohol és a drog megtette a kellő hatást, ismét félrebeszélve vádolja a férfit, miközben sminkje elkenődve csúfítja arcát, és a könnyek még ott csillognak sápadt orcáján, majd összerogy, és elengedi a férfit. Tőle ennyi tellett. Nem tud többet szólni, mert egy gombóc nőtt a torkában, ami nem hagyja, hogy kimondja a szavakat. Ha a férfi itt hagyja, hát ismét a kétségbeesés öleli körbe, és nyeli el őt örökre.

Már nem tudja felfogni a helyzet súlyosságát. Nem mintha eddig ment volna neki, csak próbálta elhitetni magával, hogy nem is olyan súlyos a helyzet, holott bajban van. Nagyobb bajban, mint azt ő el tudja képzelni, de a drog és az alkohol elnyomja benne a vészharangokat. Így képtelen uralni a tetteit, és legfőképpen a szavait. Nem is hitte volna, hogy egy baráti szexből egy ilyen dráma kerekedhet ki. Ő nem érzi tisztán az érzéseit, csak azt, amit a kábítószerek adnak neki, és azok távol viszik a valóságtól, az ép érzésektől és gondolkodástól, mintha az lenne a tökéletes világ. Egy hely, ahol nem érhet fájdalom, ahogy a való világban ér. Csak szeretne ismét elmenekülni, mégis valami itt tartja, és szembeszáll a férfival, akit most okolhat minden érzésért ami feltolul és elárasztja. Nem akar szenvedni, viszont egy kis része élvezi, hogy összeroppanhat. Mikor Yusuke erősnek nevezi, kényszeredett nevetés tör fel felháborodott hörgésként a torkán hiszen honnan veszi ezt? Úgy gondolja, hogy a másik csak azért nevezi erősnek, hogy megnyugtassa hogy hátha elhiszi az egészet, hogy a gyengeség csak egy képzelt szörnyeteg, de mikor azt javasolja, hogy beszéljen róla, akkor a kényszeredett nevetés az arcára vagy, majd lassan kúszik le onnan.
- Nem érted, hogy fáj beszélnem róla? Nem akarom, hogy fájjon - hát itt van az a bizonyos kutya elásva. A beszéd felidézi a régi szép emlékeket, amiket már nem lehet visszahozni, és amelyekről fáj neki beszélni. Mert ahhoz, hogy feldolgozza, ahhoz beszélni kell róla, megsiratni a szeretteit, amiket soha a büdös életben nem tett meg, és nem is akarja most elkezdeni. Fél azoktól az érzésektől, fél a gyengeségtől, holott már most gyenge. Nem képes felállni, és az a határozottság, amilyennek Yusuke mindig látta őt, most elillant. Egy hisztiző félrenevelt kisgyerekké vált, aki nem kapta meg a kívánt játékát. Akit végigrángatnak a bolton, majd kinn a kocsinál egy hatalmas pofonban részesítik a benti viselkedéséért. Ahogy ő is megkapta. Nekiment a legjobb barátjának, és pofont kapott érte, amit jelenleg jogtalannak érez, holott megérdemelte. Egy baráttal sem tehet meg mindent az ember, és Yu keze az arcán csattant. A szavak szinte ordítva pattognak az elméjében, és most először érzi fájdalmasan egyedül magát. Érzi, hogy félni kezd a férfitől, ahogy félve rápillant a földről, és ahogy megérzi a következő ütést, tekintete a félelem könnyeivel telik meg ismét. a férfi sokkal erősebb nála, és érzi, hogy képes lenne megölni, csak nem fogja fel.
- Kérlek ne bánts többet - emeli fel védekezőn a kezét az arca elé. Félelemtől remeg meg a hangja, és ismét könyörög. Fél a férfitól, mégsem akar elmenni, mert képtelen lenne rá. Attól retteg, hogy az véglegessé válik, ha elmegy, az egyetlen olyan ember is kámforrá válik az életéből, aki eddig egyetlen szóval sem hozta fel, hogy véget kellene vetnie ennek az életformának. Mást a fejéhez vágott, ami a lelkéig hatolt, és tényleg fájt neki. Hiszen tőle nem várta a bántó szavakat, most mégis összeomolva csoszog utána, hogy ne hagyja ott. Nem akar egyedül lenni, legalábbis ösztönből cselekszik. Az mindennél erősebb. Az italhoz nyúl, mert ezt akarja, mert reméli a megkönnyebbülést, azt, hogy nem érzi majd ilyen fájónak a benne fellobbanó érzéseket. Megalázva érzi magát, kiszolgáltatva ismét egy férfinak, aki egy kicsit közelebb került ahhoz a lányhoz, aki egy ketrecbe zárva vágyik a kiszabadulásra a drogok és az alkohol mögül. Ahogy megragadja a másik csuklóját, kicsúsznak ajkain a szavak. Mégsem elég erős ahhoz, hogy azokat a a szavakat mondja ki, amiket valójában akar. Ahelyett vádol, és már csak az ajtó záródása az, ami eljut a füléig. Ismét felzokog, és a földre borul. A haja eltakarja az arcát, majd ismét megérzi a férfi kezeit a bőrén, de nem fogja fel. Azt hiszi, hogy ez egy álom, amire vágyik, és csak képzeli, hogy az ágy öleli körbe Yu karjai helyett.
A szavak is csak képzelet, és érzi, hogy sötétség homályosítja el az elméjét. Az ájulás keríti hatalmába, mely már eddig is környékezte, de eddig sikeresen elűzte. Nem érzi a simító kezeket, nem érez semmit, csak zuhan a sötétség mélyére egyre lejjebb, majd mintha áramütés érte volna. Felül az ágyon, és egy pillanatig nem tudja, hol van. A feje hasogat, kinn sötét van, és az este eseményei álomszerű fátyolként hullanak rá. Kell pár perc, mire ráébred, mit is tett, és kikel a férfi mellől egy macska némaságával. A nappaliban felkapja az összes ruháját magára majd kutatni kezd. Előkerül ismét az extasy, ismét beveszi, de most egyből kettőt vesz be. Már hozzászokott az egyhez, aminek a hatását sem érzi. Nem bír meglenni nélküle, és az esti események mázsás súlya húsz perc múlva már pihekönnyeddé válva foszlanak szét. Kávét főz magának, majd kimegy az erkélyre, hogy a cigarettával elfogyassza azt. El kell innen mennie... Nem tehet tönkre még egy életet... A könnyei ismét elerednek, holott nem volna szabad. Tudja, mit fog majd tenni, ha eljut a díleréhez. Erősebbet kér. A telefon is előkerül, de csak forgatja. Meredten bámul maga elé a kora hajnali félhomályban, és nem akar ismét szembenézni azokkal, amiket a fejéhez vágtak... Képtelen lenne rá...

nem akarta az elmúlt este eseményeit újra és újra felidézni, mégis akárhányszor elkalandozott tekintete a többi házon, a narancsszínbe váltó éjkék égen, minden ott volt az elméjében, és hiába küzdött, nem tudott ellene mit tenni. A férfi megijesztette, és megütötte, és ami történt, bár egy-egy részlet homályos számára; megbeszélésre vár. Nem akar csak úgy elsiklani a saját nevetséges viselkedése fölött, és a másik agresszív válaszai között. Soha nem hitte, hogy Yusuke megütné őt, hogy kezet emelne rá, holott jó barátok. Holott cseppet sem akarta felbosszantani, de remélte, hogy sosem fog rettegni a másiktól. Valami eltört. Érzi azokat, amiket este, mégis a félelem nem hagyja cselekedni. Ehhez neki még ilyen állapotban is idő kell. Ő maga is hülyeségek halmazát követte el, arra mégsem tud vétekként gondolni. A férfinak erősebbnek kellett volna lennie. Legalábbis Hope így látja. Nem engedhette volna meg azokat a pofonokat, amiket mégis elengedett. Saját viselkedését nem tartja elégtelennek, legalábbis azt a részét, amelyikre még emlékszik, a tudat viszont, hogy megnyílt egy férfi előtt, aki csak a barátja volt eddig, mindennél bizarrabb innen nézve. Ő nem akarja a férfit hiú ábrándokba ringatni, pedig megtehetné. És azok a hiú ábrándoknak hitt képzelgések a valóságot súrolnák, azt a valóságot, amit most nem láthat, mert a könnyedség ígérete a feje felett lebeg.
Egészen addig míg meg nem hallja Yusuke lépéseit és hangját a háta mögött. Összerezzen, majd egy nagyot tüdőz le a mérgező cigaretta nikotinjából, és lassan fújja ki. Hiába az érzékeny csókok, elhúzódik. Kívánná ő a szexet, de nem hiszi, hogy ezt egy perc alatt el tudná felejteni. A tegnapi napot nem tünteti el pár jól irányzott szó és érintés.
- Neked is - válaszol csak ennyit, majd kortyol egyet a kávéból, miután kifújta a füstöt. Csendesen figyelte, ahogy a tüdőjét elhagyó kis felhőcske hogy gomolyog tova, miközben a férfi az arcára tér át. Egy pillanatig hagyja, majd mikor a nőiességéhez nyúl, elveszi onnan a kezet, mely izgatni akarja. Nem lenne képes teljes odaadással a férfival tölteni pár meghitt percet, és miközben a csuklóját fogja a férfinek, szólni nyitja az ajkait, majd visszazárja, mintha a szavak nem illenének oda.
- Yusuke, nekem most nem megy kérlek... - suttog elhaló hangon, ahogy zavartan a férfira néz. Itt nem arról van szó, hogy ne kívánná, élvezné, ha együtt tölthetnének pár érzéki órát, mégis valahogy a tegnapi események óta Hope arcán félelem ül, fél, hogy a férfi, aki a barátja, aki többet akar megint megüti őt. És azt már ő maga sem élné túl. Képtelen lenne elviselni, hiszen azok a rá mért ütések mintha felhasították volna szívét is és a lelkét is. Mintha a köztük lévő közelség már nem is lenne olyan közel. Mintha egy szakadék kezdett volna megnyílni, és mind a ketten a két végén vannak. Távol egymástól.
- Én... én... - egy pillanatra megakad, hiszen nem tudja, mit vált ki a szavak sokasága Yusukéból, de végül egy mély levegőt véve befejezi elkezdett mondatát. - ...félek tőled - kinn van az igazság, és ez nem csak az ütések okozta félelem. Az érzések miatt is fél. Hátrál két lépést, és elér az erkély végéig. Nincs menekvés, így rágyújt még egy cigire. Fogalma sincs mikor nyomta el az előzőt, mégis rá akar gyújtani. Ez a félelem nem fog elmúlni pár kedves szótól ez a félelem idővel illan tova, ha a másik képes lesz elfeledtetni vele. Képes is lenne, hiszen Hope érez valamit iránta, többet, mint egy barát iránt szokás, de az istennek nem vallaná be. Hiszen retteg attól is, hogy elveszthet egy barátot. És ha ez a barát okos, kiolvassa az egyetlen szó mögül, hogy mennyi mindent magába foglal. Érzéseket, vágyakat, veszteséget. Hope ehhez nem szokott hozzá, csak beveszi a piruláit, és már nem is fél. Most pedig bevette őket, és mégis itt él benne az a gyomorszorító érzés. Beszélgetni akar, elmondani, hogy tegnap röhejesen viselkedett, de egy hang nem jön ki a torkán, csak tátog, majd becsukja a száját, mintha csak ott vett volna levegőt.
- Nem így akartam a tegnap estét, és ha lehetne, visszacsinálnám az egész közeledést, meg csókot, meg minden, de én nem tudok megfelelni az elvárásaidnak. Csak egy pultos vagyok, rengeteg hibával, amiket láttál, és nem kell a nyakadba venned még egy gondot a többi mellé, nem érdemlem meg... - hadarja el végül egy szuszra, mait eddig is ki akart mondani, majd ismét az erkélyen túli tájat figyeli. Tudja, hogy illetlenség, mégsem bír a barátja szemeibe nézni. Képtelen lenne rá, hiszen lefeküdt vele, holott tudnia kellett volna, hogy érez iránta. Tudnia kellett volna, de nem tudta... Ezen van a hangsúly. Mégis rosszul érzi magát emiatt. Nem akarta őt megbántani, és nem is akarja hiú ábrándokba ringatni. Ő csak vágyott egy kis gyengédségre, és Yusuke megadta neki. Most viszont, ha érezné a kavalkádot, ami benne uralkodik, akkor minden bizonnyal már neki esett volna a férfi ajkainak, de a tegnap este után nem ez a helyes. Nem illő. Sőt...

Még önnön magával sincs tisztában, nemhogy azzal, mit is érez a másik. Egyet viszont biztosan tud. Nem akarja elveszteni a férfi barátságát, mert fontos neki. Fontos, hogy valakivel tudjon beszélni, hogy valaki vállán kisírja magát, de ez az egész tegnap óta megváltozott. Nem érti, képtelen felfogni azt, hogy miért ilyen makacs a másik. Szeretne nyitni felé, de nem érez elég erőt hozzá. Csendesen hallgatja a szavakat, és érzi, hogy most kell kiállnia a barátságért, amit Yusuke olyan könnyedén eldobna. Nem tudja felfogni, miért teszi ezt, hiszen eddig ő hangoztatta, hogy mellette akar lenni, most mégis kioldalazna.
- Nem, Yusuke, te félreértesz - kezdene bele szavai sokaságába, de most nem tudja folytatni. Épphogy egy levegőt vett, a férfi már beszél, és nem tud közbevágni. Csak ömlenek belőle a szavak, Hope pedig a fejét rázza.
- Nekem ne magyarázd be ezt a szarságot, hogy ha egyszer megütsz megteszed még egyszer, mert nem érdekel - egyre hevesebb és határozottabb fellépést tanúsít a férfi gyenge menekülési hajlamával szemben. A telefont is kikapja a másik kezéből, és elhajítja, nem is figyeli, talán lerepült az erkélyről, a csekket pedig apró darabokra tépi és Yusuke felé dobja, miközben elég erőt érez magában ahhoz, hogy ismét átvegye a beszéd jogát.
- Nem kell a koszos pénzed, vagy az, hogy kitörölj az életedből Yusuke. Ne nevezz drogosnak, mert nem igaz, és ne próbálj meg mindent egy szó mögé rejteni! - hangja erőteljes, haragos és csalódott egyszerre. Mégis hogy hagyhatja most itt a férfi? Először mellé akar állni, amiből vita bontakozik ki, majd megüti, végül visszatér,és mikor hajnalban szexelni akar, és Hope elutasítja, akkor megint el akar menni pár rosszul megfogalmazott mondat miatt. Viszont ahelyett, hogy nyugodtabb lenne, egyre csak dühösebbé teszik a szavak, amit a barátjától kap, amiket röhejesnek tart, mégsem nevet. Mégsem nevet, hanm inkább olyan hangosra emeli a hangját, hogy a tőle távolabb álló férfi tökéletesen hallhassa, de még az erkélyen marad.
- Ide figyelj Yusuke! Soha nem érdekelt a retkes pénzed, és ha gyilkosnak nézel, aki a pénzedért öl, akkor tényleg nincs keresnivalód az életemben! - hangja bezengi az erkélyt, és a lakást is egyaránt. Nem fogja benn tartani mindazt, amit gondol a férfi cseppet sem férfias és határozatlan kiállásáról. Egy férfiról, akire felnézett, hogy milyen erős és határozott. Ambiciózusnak látta, de most nem lát mást, csak egy nyafogó óvodást aki csak menekülni akar az ígéretei elől. - Menj csak, ha úgy látod jónak, menekülj az adott szavaid elől! Menj akárhová ahol vigasztalást kaphatsz erre a gyerekes viselkedésre! Ne hidd, hogy majd megint megakadályozom! Ha nem vagyok annyira fontos neked, mint amennyire este mondtad, akkor tényleg nincs egymással dolgunk! - Yusuke sosem láthatta ilyennek őt, hiszen sosem jutottak el erre a pontra. Dehogy akarja ő, hogy a férfi kilépjen az életéből, de nem fogja megállítani, az nem az ő dolga. Nem fog könyörögni többé hanem kiáll önmagáért, és ha kell elmegy innen, vagy felgyújtja ezt az egész bérházat. Nem akar itt maradni, van neki saját otthona. Már nem érdekli, csak rágyújt a nappali közepén, ideges, és nem lát tisztán ettől az érzéstől. Most először érzi azt, hogy évek óta kiáll magáért, és nem hagyja, hogy holmi drogos alkoholistának nézzék. Hogy nem hagyja magát megalázni. Talán ez a fejlődés egyik jele lehet, de még ennek nincs tudatában...