Az őrültség viszonylagos állapot. Ki mondhatná meg, ki az őrült valójában ?!

„Nem hülye ez a gyerek, csak kreatív!” Ezt mondta mindig az apám, és valahogyan mindig elgondolkodom ezen a mondatán. Valóban úgy lenne? Nos, az tény, hogy van bennem kreativitás, de azért azt sem tagadom, hogy hülyeség nincs. Mert őrült vagyok, meg hülye, teljes mértékben. De valahogyan mégis büszke vagyok minderre. Mert inkább éljek így, mint az a sok cicababa, akik úgy próbálják magukra vonni az emberek figyelmét, hogy a hátsó felüket rázzák. Nekem arra nincs szükségem, elég ha egy kicsit színesebb hajjal megyek ki az útra. Az emberiséget máris magamra vonzom, és ilyenkor a seggbillegtetős picsák természetesen a háttérbe szorulnak. És ez jó érzés. Nem azért mert annyira szeretek a figyelem középpontjában lenni, hanem azért, mert az a sok liba háttérbe szorul mellettem.
Megiszom az utolsó korty sörömet, aztán úgy döntök, hogy úszni megyek. Ezt kis házikót két napra vettem ki, amíg tart a szabad napom. Muszáj volt, annyira tetszik ez a táj, ami itt van. És ha már kiadtam ennyi pénzt két éjszakára, akkor legalább kihasználok mindent. A sörös üvegemet begurítom a cseppet sem kényelmes ágy alá, aztán a hátizsákomba nyúlok. Hát... nem hoztam fürdőruhát. De nem is olyan nagy tragédia. Amennyiben tudom, itt a kutya sem jár. Állítólag veszélyes hely. Ezt azért megcáfolnám. Semmi veszt nem látok, de mindegy. Majd éjszaka kiderül, hogy van-e mitől félnem. Bár ha valakire el lehet mondani azt, hogy van vér a pucájában, akkor az én vagyok. Nem úgy vagyok azzal, mint más lány, hogy jajj egy, jajj egy kígyó! Meg izé.... ott nyafognak. Szerintem sem egy pók nem olyan ijesztő, sem egy kígyó. Meg amúgy is... mi emberek vagyunk... két kézzel, meg két lábbal. Azok a szerencsétlen állatkák meg vagy túl sok lábbal rendelkeznek, de nagyon kicsik, vagy pedig nagyok, de nincs lábuk. Akkor meg mitől parázni?
Becsukom magam mögött a kicsi faházikó ajtaját, aztán megindulok a folyó felé. Rózsaszín hajamat jól felkontyolom, hogy ne vizezzem össze. Igen... tudom. A tegnap még kék hajam volt. És aztán? Még az este úgy döntöttem, hogy rózsaszínre festem... ráuntam a kékre. Anyám mindig azzal idegelt, hogy nem jó a hajnak ez a sok színes festés, meg, hogy így hamar elhull, meg mit tudom mi. Ez baromság! Az, hogy a hajad elhull a koroddal jár. Egy idő után mindenki megszívja, ha festi a haját, ha nem. Ez pont olyan, mint a cigizés. Mer’ hogy attól meghalsz. Basszus! Ha nem cigizel sem vagy halhatatlan. Ezek szerintem csak olyan anyukás dilik, amit próbálnak megetetni a gyerekeikkel. Hát én nem dőlök be ennek a sok ostobaságnak, meg amúgy is 22 évesen had döntsem már el én, hogy mi a jó nekem és mi nem.
A vízhez érve levetem a ruháimat, szanaszét hányva hagyom – soha nem szerettem összefogni őket, mint ahogyan állítólag egy rendes lánynak kéne csinálnia -, aztán meztelenül bemegyek a vízbe. Élvezem ahogyan a kellemesen hideg víz átjárja a testem. Egyre beljebb merészkedek, majd kezeimet kitárva forgok a vízben. Ez az egész olyan kellemes. Imádok egyedül lenni.





488 || remélem elég meglepetés xD



'mama won't you let me do the hump' by [You must be registered and logged in to see this link.] at [You must be registered and logged in to see this link.]