Gareth & Anabell

Útálom azt a kis lakást. Egyszerűen túl kicsi az kettőnknek. Még így is, hogy a legjobb barátnők vagyunk Lucy-val. Egyszerűen nem is értem, hogy mehettem bele abba, hogy azt a lakást ránk sózzák. Na de most már mindegy. Így vagy úgy, de azt a kis időt kibírom még ott, ameddig vissza nem költözhetek a bátyámhoz. De az még egy kicsit odébb van, főleg ha így haladok, mint most. Már vagy egy órája ott kellene nála lennem, de én még jóformán el sem indultam itthonról. Tudom, hogy rossz szokás késni, de már annyira megszoktam, hogy nehezen megy a leküzdése. Az pedig nem lenne rossz, már csak a munkámból kifolyólag sem.
Egy határozott és gyors mozdulattal leintettem egy taxist aki készségesen elfuvarozott a bátyám címére és szegény még arra is rávette magát, hogy a visszajáróval együtt a telefonszámát tartalmazó cetlit is átadta. Pedig ha tudná, hogy én mennyivel magasabb körökben mozgom, mint ő. na de mindegy.
Szapora léptekkel igyekeztem fel a lépcsőn ahol a magas sarkúm egyenletes kopogása, nyugtató hatással volt rám. Kedvelem, ahogy a márvány visszatükrözi a márkás cipők minden apró neszét. A teraszra felérve elővettem a kulcsomat amely még mindig ott lapult a táskám mélyén és beengedtem magam.
A hatalmas előtér úgy hívogatott, mint egy régi jó barát akivel már kimondhatatlanul régen nem találkoztatok. Az ízléses berendezés és a meleg színek kavalkádja jó hatással van az emberre. Úgy érezhetjük magunkat tőle, mint ha a nyugalom (méregdrága) szigetére érkeztünk volna. Pedig ez nagyon nincs így. Főleg olyankor nem, ha a bátyám éppen egy alkalmazottjával kiabál a telefonon keresztül, vagy annak idején amikor Kath és éppen összekaptunk. Na azok voltak aztán a hangos szóváltások. De hát mit tehetnék, ha egyszerűen soha nem tudtam megkedvelni azt a buta libát.
Na de most, hogy végre megszabadult tőle a bátyám, ez a gond is megoldódott. Viszont már előre félek attól a fejmosástól, amit én fogok tőle kapni azért amiért elkéstem. De ha már itt tartunk, akkor hol a fenében lehet?  Azt hittem már az ajtóban fog várni és Whisky-t kortyolgatva fog kiosztani a pontosság alapvető fontosságairól. De sehol senki. Ez felettébb érdekes. Azt hiszem jobb lesz ha utána nézek.
Vettem egy nagy levegőt, kisimítottam egy kósza tincset az arcomból és elindultam megkeresni a bátyámat. Ahogy sorra jártam a szobákat, mind hiába, egyre nagyobb volt a gyanúm, hogy nem a lakáson belül fogom őt megtalálni. Vagy legalább is nem azokon a helyeken ahol megszokott a jelenléte. Úgyhogy elindultam a pince irányába, ahol egy eldugott, de szépen kialakított „játék szobát” tartott fent magának. Talán ott megtalálom végre.
Nem is kellett sok hozzá, hogy a résnyire nyitott ajtón keresztül meghalljam a kifelé szűrődő hangokat. Telefonált. Legalább is abból ítélve, hogy a férfi akivel beszélt egy eléggé zajos háttérből beszélt hozzá. Talán egy építkezés, vagy felújítás, vagy nem is tudom. Csak az a biztos, hogy nagyon nem szeretné, ha most becsörtetnék hozzá azzal, hogy „Szia bátyus! megjöttem. Bocsi a késésért.” Úgyhogy inkább idekint várok és kíváncsiskodok egy kicsit. Hátha kiderül ebből a beszélgetésből, hogy mit is titkol előlem. Mert, hogy titkolózik az tuti. Ezt Ő maga bevallotta nekem Barcelona-ban, és akkor én, megfogadtam magamban, hogy kiderítem, miről van szó, ha addig élek is. Talán most jött el az alkalmas pillanat.

Ana & Gareth

Gareth & Anabell

Nem kis időbe tellett mire megemésztettem, hogy az anyám meghalt. De most már úgy érzem, kezdek rajta túljutni. Igazából sokat segített, hogy azt érzem közelebb kerültem a bátyámhoz. Gareth és én, soha nem tudtunk olyan jó testvérek lenni mint amennyire kellene, de azt hiszem eljött az ideje, hogy ezen változtassunk.
Az a rengeteg beszélgetés és a sok együtt töltött idő kezdi meghozni az eredményét. Ez a mai is egy ilyen napnak indult. Legalább is én azt hittem. Egészen addig a pillanatig ezt hittem ameddig rá nem találtam a lenti kis „játszó szobájában”.
A résnyire nyitott ajtón mindent jól lehetett hallani. pontosan annyi minden szűrődött ki amire nekem szükségem volt. Viszont azt nem lehetett tudni, hogy megérkeztem. Ez pedig éppen így volt jól. Nem hiányzott az, hogy megint vitázni kezdjünk. Ahhoz most már túl jól keverjük mind a ketten a lapokat.
Előkerült a beszélgetés folyamán egy Joe-val kapcsolatos ügy is, de hát ezen meg sem lepődök. Végtére is Joe az Joe. De aztán az a drog biznisz és ez a korrupció dolog már eléggé kezdte nálam betenni ismételten a kaput. Azt tudtam, hogy a bátyám nem egy ma született bárány, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre kerülhetett.
Halkan szinte nesztelenül sétálgatok le s föl, miközben azon töröm a fejem mi mindenben hazudhat nekem még a testvérem. Tudom, hogy félt és azt mondja, hogy ez így a legjobb az én szempontomból, na de ez nekem akkor is sok már. Végül is én mindent, vagy legalább is minden fontos dolgot elmondtam neki. Ő meg…
Na de majd meglátjuk, mit fog lépni akkor, ha kész tények elé állítom. Nem kezelhet úgy mint ha egy buta kis csitri lennék. Attól, hogy a húga vagyok, még igen is felnőttem ahhoz, hogy kezelni tudjam a dolgokat. Főleg már csak azért is mert rengeteg olyan tehetős kuncsaftom van és volt még a prosti múltamból akik legalább olyan nagykutyák mint ő.
Vettem egy nagy levegőt, kisimítottam a ruhámból egy kisebb ráncot majd halasztást nem tűrő módon elindultam az ajtó irányába. Mielőtt beléphettem volna rajta, határozott mozdulattal megkocogtattam az ajtó sima és egyenletes felületét, ezzel kérve bebocsátást a kis helységbe.