Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Mélyen túrok hajamba, a világ lágyan pulzál körülöttem. Előrehajtom a fejem, mintha minden megbillenne. Állati meleg van itt, vagyis csak úgy érzem, tudom... Mindig ennyire kikészülök, ha nem csinálhatok semmit, csak ülhetek egyhelyben, mikor be vagyok állva. Isteneeeeeeem! Nem akarok itt lenni, büdös van, forróság és nem jutok sehova. De Dean nem akarja, hogy elmenjek, csak az a kár, hogy most egyáltalán nem vágyom rá... nem az, hogy nem lenne kedvem egy ágytornához, de nem vele. Ezt nem igazán fogja benyelni, így inkább nyugiban vagyok, hátha akkor elkerül. Nyekeregve nézek kifelé az ablakon, le akarok menni a buliba, annyira akarok! Ma nem is volt egyetem, hogy ott kiélhessem magam, mivel mindig van valami tánc, tekintve, hogy musical szakon vagyok, ma meg egész nap itt dekkoltam, mert Őfelsége ezt akarta. Nem vagyok ehhez hozzászokva, nem ilyen vagyok és... legalább akkor törődne velem az Isten szerelmére! Csak telefonálgatni képes, meg pakolgatni, semmi értelmeset.
Akkor legalább adna egy tűt teli anyaggal, eskü, ellennék, na de így... Gondolataimból az ráncigál ki, hogy megjelenik mellettem. - Végeztem! - Lelkesedik, én pedig fintorogva az órára nézek. Aha. Ehhez el kellett jönnie este tizenegynek, hogy észre vegyen. - Most már csak a tiéd vagyok Édes - Markol hajamba és rántja hátra a fejem, majd csúsztatja be azonnal a nyelvét is ajkaim közé. Ezzel TALÁN még nem lenne gond, ha rögtön ez után nem préselne hozzá az ágyékához. - Hosszú napom volt, Nathaniel, itt lenne az ideje, hogy tegyél valamit értem - Próbálom elhúzni magam, de vasmarokkal fog. Waaaah, na nem! Most nem, elegem van! Kiszakítom magam szorításából és felpattanok. - Nem, eddig itt voltam, nem kellettem, lelépek - Közlöm szárazon, felkapva az első pulóvert, ami ujjaim közé kerül. Kötött, bíborszínű, kicsit szakadt itt-ott, de teszek rá, csak menjek már innen. Éppen a bakancsomat húzom, mikor megszólal. - Nathaniel, ide jössz most azonnal és letérdelsz elém, hallod?! - Egy pillanatra megállok. A természetem parancsolja, hogy engedelmeskedjek neki, különben baj lesz, és én nem akarok már több hisztit, de sajnos rendesen be vagyok állva, így csak felkapva a kabátomat bevágom magam után az ajtót. Mivel ez az én nyomorult lakásom, le fog lépni. Míg cirkálok énekelgetek halkan - You're gonna miss me when I'm gone, You're gonna miss me by my walk, You're gonna miss me talk, oh, You're gonna miss me when I'm gone - Pont most nincs nálam egy pohár, pedig mindig cipelek egyet ide-oda... na persze. Végül betévedek oda, ahova eredetileg is terveztem. Itt már elég jól ismernek. Leadom a kabátomat, majd be is trappolok. Alkoholra nincs szükségem, csak mélyet szippantok a hely levegőjéből, mely jó izzadtságszagot áraszt. Imádom az egymáshoz dörgölődző, táncoló, vonagló testeket. A legapróbb gondolkodás nélkül vetem magam közéjük. Talán egy óra múlva keveredek ki először támolyogva, szédülve, kicsit rekedten az énekléstől, pulóverem félig lecsúszott már a vállamról felsőmmel együtt, így szabadon hagyva mellkasom egy kisebb részét. Körbenézek vigyorogva, keresve valakit, akihez hozzábújhatnék, sőt... De már minden öl tele van, így elindulok a wc felé, és ekkor... ekkor látom meg Armint egy saarokban, tök egyedül. Azt hiszem, így hívják... ahwww olyan helyes! Mindig is imádtam nézni őt, gyönyörű, és az ajkai... uhh... ő jó lesz. Azonnal meg is indulok felé határozott léptekkel, és le is vetem magam az ölébe egyetlen könnyed mozdulattal. Ezt mindig is meg akartam csinálni, de a józanság mindenfélétől elijeszti az embert. - Hát szia, Armin! De rég láttalak! - Vigyorgok rá. Ujjaim sötét hajába szántanak, a tincsek selymesen simulnak ujjaim alá. Ő az egyetlen egyetemista tőlünk, akit látok. Teljesen elmentek nekem otthonról, hogy csak így az ölébe vágom magam, de ki nem szarja le, mikor ilyen gyönyörű ajkai vannak?! Vajon milyen íze van? Lehet, süti... vagy csoki!!! Szeretem a csokit!! Meg kéne kóstolni... de csak lassan, beállva mindig elszalad velem a ló... - Csoki ízú a szád, vagy süti? - Kérdezem nevetve, aztán, most, hogy megvolt a petting, meg is csókolom, fogaim gyengén harapnak alsóajkába. Uhhh neeeem, ez nem csoki, de isteni. Kiugrom az öléből - Ez nem csoki, hazudtál! - Fintorodok el, de nem megyek messzire, ez a hely elég távol van mindenkitől, így nem zavartatva magam felülök az orra elé az asztalára. - Hát te hogy-hogy itt?
Csináljak egy újat, mert ilyen csúnya, hullámos papíron nem fogadja el. Baszhatom. Kiborítottam a kávém, és időm nem volt egy újat rajzolni ennek a köcsög Mr. Bensonnak.. Egyébként is...szinte egy domborművet nyomtam a pofája elé. - A kiömlött kávétól a rajzlap szó szerint hullámos lett, és a tengert ennél jobban álmaimban sem tudtam volna neki megvalósítani. Erre lefikázza.
És ezt az embert merik művésznek meg tanárnak nevezni. Ennyi erővel én lehetnék püspök.
Tény, hogy a sötétékkel satírozott víz enyhe barnás beütést kapott, s inkább mocsárnak, esetleg dagonyának tudtam volna eladni, de értékelhették volna azt, hogy megpróbálkoztam a kávé eltüntetésévél. Kivasalni nem akartam, mert akkor meg a gőz miatt kapott valami furcsa formát a lap.. De ha a tanárnak nem kell, akkor majd eladom...így is meg úgy is elcsesztem rá a fél éjszakámat. Ha előre tudom, hogy finnyákol az ürge, szarok az egészbe. Bezzeg a pónilovak azok jobban érdeklik, amit Mona kis brigádja alkotott meg. Komolyan mondom, szebbet hányok. Nem elég, hogy este hattól nyolcig van a szeminárium, akkor még szégyenbe is hoz a többiek előtte azzal, hogy ha nyíltan nem is, de lebénáz. Azért tudja már kivel beszél... Hazaérek, épphogy csak kajálok valamit, és a kint dübörgő zene szinte engem hívogat. Nem akarok bulizni, viszont az itthon levő kuss, a nagy üresség, a semmiség csak rátesz az egyébként sem jó idegállapotában. Inkább leszek emberek közt, kiket nem ismerek. Ha épp egy-egy kedvenc zeném szólal meg, talán beállok a táncparkett ördögei közé. Én sem tudom mit akarok pontosan, de egy biztos, meghülyülök most ebben a csendben. Nem öltözöm át, a szokásos, mondhatni megszokott szerelésemben megyek el szórakozni; bőrdzsekim kicipzározva, alatta virít a hófehér pólóm. Farmerem jobb térdemnél szakadt, míg a balon csak koptatott. Tornacsukám egyszerű fekete. A pulthoz lépve azonnal két energiaitalt kérek, közben pedig, akárcsak az egyetemen, itt is a sarokban levő asztalok egyikével szemezek. A dohányfüst alkotta ködfelhő ingerli szemem, de ha nagy nehezen nem is, de átvágom magam a tömegen. Hagyom, hogy pár alkoholtól bűzlő szuka ágyékomhoz dörgölje a seggét, hogy aztán egy másik üveges tekintetű pólómnál megragadva húzzon el a barátnőjétől, csupán azért, hogy vele foglalkozzam. Egy kígyót meghazudtoló módon kezd el tekeregni előttem, és tekintetét egyre inkább az enyémbe fúrja. Mielőtt intenzív nyálcserébe kezdene, az arcához löttyentek kb. egy kortynyit a dobozomból, mire ő felháborodva egy másik fickót próbál becserkészni.
Könnyen jött, könnyen ment.
Rohadt kis kurvák. Szinte önmaguk aggatják magukra a ribanc táblát a homlokukra...és ez tetszik a mai alfahímeknek, kik rózsaszín, V-nyakú felsőben, szúk farmerben virítanak. Ha rájuk nézek, menten impotens leszek. Végigtrappolva a tömegen, leülve a kiszemelt asztalhoz végignézek megint a tomboló tömegen. Talán, sőt...biztos vagyok benne, hogy én vagyok itt a legkirívóbb….de talán a legnormálisabb is. Vagy legalább a legjóképűbb. Szóval az egyik LEG. Az egyik, mert sajnos betoppant ide egy másik ilyen kategóriás, és épp velem szemezik. Natalie. Vagyis izé...Nate, Nathan. Á, Nathaniel! A kis firkász, írnok, vagy nem tudom mi. Ő itt a...a...legszerencsétlenebb, legesetlenebb...a legnekemvalóbb?
A picsába!
Persze ha már így kiszúrt magának, fejemmel biccentve jelzem neki, hogy nyugodtan jöjjön, és vágódjon le ide elém.Nem kellett megismételnem a mozdulatot, máris előttem van.
Én nem tudom mi a franc ütött mostanság az emberekbe, de manapság a haveri kézfogás helyett rögtön a hajamba túrnak. Eleinte nem zavart, de ahogy telnek az órák, s múlnak a napok, egyre inkább éreztem azt, hogy magam csapjak a kezükre. Nem vagyok én valami macska, hogy állandóan cirógatni kelljen. - Ne érj hozzám. - elhúzódom tőle, és szinte pislogni sincs időm, máris ölembe ül. - Nem székfoglalózunk bazdmeg! - köszönés, és pacsi helyett csupán ennyi tör ki belőlem mikor ölembe huppan, és szinte reflexszerűen lököm le magamról vállánál fogva. Bánom is én, hogy a padlóra zuhan, az asztal alá esik, vagy csak mellém csúszik. A lényeg, hogy ne bújjon bele az aurámba. Aztán valami irgalmatlan nagy hülyeséget kérdez. Nem normális. Nagyon be van baszva, amiért egy cukrászdában képzeli magát. Milyen csoki, milyen süti?! Rajta kívül kettő energiaitalos doboz van előttem. Nyitom a szám, hogy válaszoljak, de ő betapasztja azt a sajátjával. Csókját megpecsételi egy harapással is, mire ismételten ellököm magamról. Ez esküszöm megveszett. Nem is válaszoltam, de hazudtam. Ilyen világban élük basszameg, ahol szabadon vádolják az embert, amiért semmit nem csinált. - Mi van veled ember?! - fejemhez kapva csúszok beljebb, majd végigmérem őt. Azt hiszem valami nagyon nem kóser vele. - Milo-t várom. De asszem nem jön el. - vonom meg a vállam, s közben kissé hunyorogva szemeit fürkészem miközben belekortyolok a dobozba. Tág pupillák, idióta nevetés, túlzott bátorságérzet, miszerint megcsókolhat…bátor. Túl bátor. Önmagához képest...
Aha, azt hiszem értem már mi van itt.
- Milyen ízűnek érezted? - tör fel váratlanul(?) belőlem a kérdés, majd nyelvem végighúzom alsó ajkamon, s kabátom belső zsebébe nyúlva előveszek egy cigit, s rágyújtok. Mélyen szívom be a mérget, majd Nath combjaira könyökölök, s úgy fújom felé a füstöt. Nem mondom, hogy a válaszára kíváncsi vagyok, de a reakciójára annál inkább.
Utálom, hogy így bánik velem Dean, hogy csak egy segg vagyok neki, semmi más. Mi jártunk, az isten szerelmére. Ő szoktatott rá ezekre a szarokra... most meg ha rájön, akkor felnyom a legközelebbi falra, lerántja a nadrágomat és meghúz egy álltó helyemben. Nem, nem szeretem őt, de azért ez akkor is túlzás. Leginkább, mert fáj, nem fizikailag. Ahhoz már hozzászoktam. Talán a másikhoz is hozzá kéne, és akkor boldogabb lennék, nem próbálnék meg így-úgy lelépni tőle, amiért "hálából" kapok magamra pár kék-zöld foltot, véraláfutást. De ehhez még túlságosan nyomorék vagyok, valamit mindig elszúrok, természetemből fakadó balek vagyok, azt hiszem. A szeretetem is elég furán mutatom ki, képtelen vagyok uralkodni magamon, és... egyáltalán. Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Kivéve, ha beszívok. Akkor hirtelen legalább ketten dörgölődznek hozzám a táncparketten. Most mégse vágyok erre valahogy. Tudom, nyomi vagyok megint, mikor lehet, akkor pont nem kell. Olyanra vágyok, akit nem csak a testem akar.
Mintha szemernyi esély is lenne erre. Mégis... mikor meglátom Armint azonnal hozzá sietek, főleg, hogy ő is bíztat azzal az apró fejmozdulattal is. Már rohanok!!! Azonnal rám mordul, ahogy hozzáérek. Valami megrezdül bennem, mint egy építmény, amit túl erősen lökött meg valami. Na, mindegy, letelepedek az ölébe, de onnan is eltanácsol. A lökésre gerincem nekicsapódik az asztal peremének. A fájdalom végignyalja egész hátamat, megremegek tőle, eltalálta a többi sebet basszus, mégsem az bánt a legjobban. Akkor mégis mi? Az, hogy durva volt... Miért? Miért zavar? Mindenki ilyen velem, ne most kezdjek el lelkizni! Egy vérbeli idióta vagyok. Mégse tudom levenni a szememet szépséges ajkairól, noha már lecsúsztam mellé, ezért is hajolok vissza és csókolom meg, hogy megkóstolhassam a puha forróságot hosszan, érzékien, majd megharapjam, jó rugalmas... bárcsak addig csókolhatnám, míg bírom lélegzettel, de megint ellök, és most el is húzódik tőlem. Csak csendben jegyzem meg, hogy nincsen csoki íze. A gerincem nem bírná ki, ha még egyszer az asztalhoz cseszné, ezért felülök rá, lábaim lelógnak róla, onnan nézem őt csendesen. Nem tudok mit mondani válaszul, csak fejet ingatok saját ajkamba marva, közben előhalászom én is az én cigimet, ami fűvel van töltve, nem dohánnyal, mint az övé, de még nem gyújtom meg. Nem kellek neki, ez egészen egyértelmű. Kár, olyan szép lenne alatta... szinte látom is az én kicsi, megtépázott testemhez az ő tökéletes teste alatt, ahogy uralkodik azon, ami az övé lenne. Bassza meg, olyan régóta várok valakire, aki nem csak a testemnek kell, de máshogy is vágyok rá, és most itt van, és... teljesen elutasító. Tipikus én. Bár, mit is hittem? Akárkit megkaphatna innen. Bárkit. Pont én kellenék neki? Ugyan már, Nath, olyan rettenetesen naiv vagy! A képzelgéseid közepette nézz már rá, a picsába! Tökéletes... minden kis centijében. Te ugyan táncos vagy, hajlékony, semmi felesleg, de... soha a nyomába sem érnél. És nem is kellenél neki. Lehajtom a fejem. A kurva életbe. - Hát, akkor még vadászhatsz magadnak valakit... Bárkit megkaphatsz - Nézek körbe magam mögött, kicsit duzzadt ajkaim közt billegtetve a cigit, majd visszanézek rá - A tiéd a világ, nem igaz? Még ha csak egy estére is... bárki - Mosolyodok el halványan. Csak kérdésére kapom fel a fejem, s arra, ahogy combomon támaszkodva elnyílt ajkaim közé, és arcomra fújja a füstöt. - Hogy mi? - Kérdezem felvont szemöldökkel, és felé nyúlok, de ujjam hegye megáll pár miliméterre ajkaitól, engedelmeskedve előző parancsának, miszerint nem szabad hozzá érnem. - Édesnek, forrónak. Puhának. - Suttogom a szavakat végighúzva ujjamat ajka ívén, de nem hozzá érve. - Bármit megadnék, hogy még kóstolhassam - Nézek a szemébe egy apró mosollyal, majd elfordulok hirtelen, és rágyújtok a fűre. Lazán lógatva ujjaim közt szívok belőle mélyet és nézek le rá, kicsit felé nyújtva, hátha kell neki, majd megint körbepislogok. Armin itt ül combjaim közt, mintha felkínálnám magam neki. Ami így is van... tudom... egy hímringyó vagyok, de ez más. Vágyom rá... Mégis... nem erőszakoskodok, bármennyire is akarnék. Meglóbálom a lábaim, nem tudom, min simítanak végig, de meleg... csak nem a combja az? Ó... de igen... hoppá, nem volt szándékos. El is húzom a lábacskámat. - Mindent neked adnék, Armin... de ha nem kell ... - Egyik kezem színpadias mozdulattal lendítem hátra a tömegek felé, és lecsúszok az asztalról. Ráhasalok, de nem Armin előtt, hanem mellette, de a fenekem így sincs olyan messze tőle, hogy ne láthassa rendesen, csupán nem a képében van. Így nézek végig a táncolókon, mélyet szívva a cigiből. - Abban mártózol meg, akiben csak szeretnél.... Mondjuk a hosszú hajúban... azoknak hátra lehet rántani a fejét... vagy a nagymellűben, a nagyseggűben, bár biztos, hogy lötyög - Fintorodok el. Rajtam semmi nem lötyög, minden feszül. Ez a táncolás értelme... na meg a fiatalságé. Feltámaszkodok, majd szembe fordulva Arminnal az asztal sarkát lábaim közé véve ülök vissza rá. - Az a szép az ilyen helyeken, hogy nem vár senki semmit a másiktól. Csak dugás... kiengedni a feszültséget... átadni magunkat az élvezetnek egyetlen estére. Ennyi. A test vágya, néha ki kell elégíteni. - Vonok vállat, és még vetek egy pillantást a többiekre. - Bár a piaszag rontja az értéküket - Motyogom fekete hajamba túrva mélyen. Próbálom megigazítani a felsőt, hogy ne csússzon le ennyire, de esélytelen, azonnal visszasiklik, ahogy a helyére tolom, így már nem is erőlködök, csak bambulom a falat. Lehunyom a szemem, hátrahajtom a fejem, átadom magam a zene lüktetésének, hogy megsüketít, és ha már Armin nem is, de az uralma alá vonja a testemet.
Arminnak |[You must be registered and logged in to see this link.]| Mártózz meg valakiben, míg fiatal vagy, és szép |[You must be registered and logged in to see this link.]
A zene a konzervdobozok aszfalton való gurulásának csörömpölésének hangjához hasonlítható megspékelve egy kis fogcsikorgatással, amit némi sistergés követ.
Röviden: ultrafos.
Kiiszom az utolsó kortyot a dobozból, majd azt összenyomva dobom be a nép közé. Ha valaki rátapos, odébb rúgja az meg se hallatszódik emellett a förtelem mellett.. Persze az egyetem sajnos elég nagy hely, így szinte ha haverokba nem is, de ismerős arcokba mindig belebotlok. Vagy épp ők belém. Ennek az N betűs gyereknek a létezéséről is csak azért tudok, mert van egy-két közös óránk. Egy kölyökképű, esetlen hülyegyerek, amolyan szépfiú kategóriába tartozó a csajok szerint. Szerintem meg olyan...olyan…ciki-cuki. - Ezt a ,,szót” a tudatalattim mondta, de hirtelen nem jön más a nyelvemre. Helyes, jóképű. Aláírom más nevében (is). Hozzám túl egyszerű, hiába látni a szemeiben a sunyiságot sokszor. Túl ártatlan Ő hozzám, de lehet, hogy épp ezért is tetszik.
Megcsókol, megharap...jó hogy itt helyben nem tesz magáévá! Hiába lököm le magamról, ő visszamászik, és folytatja az idiótaságát, mintha mi sem történt volna. Ugyan kicsit megszeppent, de egy cseppet sem zavartatja magát, továbbra sem tartja be a tisztességes, s kellő két méter távolságot. Mondták már, hogy paranoiás vagyok, de ez van. Vigyáznom kell, ha nem akarom, hogy a hírnevem porba hulljon amiért homokos vagyok. Nem mintha egy taslival nem lehetne bármit is lerendezni, de a jövőmre nézve ez ártana. Elgyepálnék bárkit az egyetemen kívül is, de nyoma maradna - bár eljön még az én diplomaosztóm...
Utólag meg sopánkodni kár, nem?
Egyébként meg az ehhez hasonló helyzetekben örülök, amiért nem vagyok bebaszva. Mondjuk még soha nem is voltam, nem tudom átérezni annak érzését, de a mellékhatásait tapasztaltam; bőven elég volt a folytonos okádás, pofántörlés, ordibálás apám részéről. Nem értem miért filozofálgat az életemről, hiszen alig ismer. Néha beült mellém, vagy én mellé, s egy mukkot nem vakkantottam oda neki órán. Általában ha nem érdekel az óra anyaga, a következő tetoválásom tervezem. Annó Milo megihletett a gólyatáborban azzal a Noé bárkája meg a Kráken dologgal, és ugyan egyik tervünket már megrajzoltuk és kint virít az egyetem falán, jobb szeretném ha nem valami ,,tömegcucc” kerülne fel a testemre. - Kösz, hogy megerősítetted ezt, de tudok róla. - vonom meg hanyagul a vállam, mire egy újabb slukkot szívok. Tisztában vagyok azzal, hogy általában elérem, amit akarok, szinte a kisujjamat se kellene mozdítanom egy csaj miatt, hiszen mindegyik rajong a rosszfiúkért. Még ha sokan ezt tagadják is - hiába. Nekem nem kell egyik hisztigép sem. Hidegen hagy az összes törékeny lélek, a rózsaszínbe öltözött kislányok. Az agyontetovált, s magukat tomboynak nevező csajok sem bolygatják meg a bioritmusom. Ha ezt megtudná bárki is a szakról, nekem végem lenne. Ugyan nem félek emiatt, hiszen egy éven keresztül már tudtam titkolni. A hátralévő kettőben sem ütközök majd akadályokba, ez olyan biztos, ahogy itt ülök. Pláne így, hogy Nath valószínűleg behallucinál egy-két dolgot. Tagadnék, ahogy mindig is. Üres vádakkal kitörölhetik a seggüket a többiek. Sőt, még az enyémet is, ha már nagyon benne vannak.
Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy füvezik. Ugyan megalapozatlan a gyanúm, de elég ránézni. Ráadásul felsője legalább négy számmal nagyobb. Most vagy megnyújtotta neki valaki, vagy rossz szekrénybe nyúlt a koliban. Már ha egyáltalán ott van. Arról pedig fingom sem volt, hogy buzi lenne. Vagy pusztán a fű hozza ki belőle az egyik rejtett énjét? Mikor engem utánozva vesz elő egy szál cigit, ajkaim közé kapom az enyémet, s felé tartom annak izzó végét. Ha akarja kihasználja a paraszttüzem felajánlását, ám ha nem él ezzel, akkor szimplán szívok pár aprót, s fújom ki azok füstjét kis karikákban pöffentve. Miért ő van a kérdésemen meglepődve? Kérdezhettem volna azt is, hogy szőlő vagy mangó. Ha már csoki meg süti, vagy tököm tudja mi volt már. Lehidaltam - még ha csak gondolatban is. - Milyen buzeráns szöveg ez?! - felvonva egyik szemöldököm, egy grimasszal, majdnem felháborodottan kérdezem mikor a számról beszél. Persze zsebre teszem szavait, előbb-utóbb talán használni is tudom őket. Oh...milyen kár, hogy lyukas a zsebem! - Azért meg kell dolgoznod, mert nincs ingyen. - a hamut elé pöckölve dőlök hátra, tekintetem szinte hívogatja az övét. Belemegyek a játékába, ha már úgysincs teljesen eszénél. Ha bárkinek is elmondaná ezt az aprócska csókot, ami az előbb akaratomon kívül történt, azt hiszem jönne az Armin-féle lelki terror, ami elől nem tudna szabadulni. Legjobb védekezés a támadás - én ehhez tartom magam. Bármit megadna? Ugyan már. Üres ígéret ez, amivel az emberek imádnak dobálózni. Ígérje nekem oda a tüdejét, veséjét, máját, akármilyét, ha már ennyire nagy dobra veri a dolgot. Egy furcsa fintorral figyelem, ahogy mellkasával tisztítja meg az asztal felületét. - Anyád. - dörmögök mikor lerúgja az energiaitalom az asztalról, majd egy ,,mi a picsa…?” képpel pislogok nagyokat, mikor pofája helyett a sejhaját látom magam mellett. Valamit magyaráz, ám a bömbölő zene szinte elnyomja szavait, alig hallom mit mond. De őszintén szólva nem is érdekel miről vakerál. Felállok, s haját tarkójánál megmarkolva húzom őt magam felé, mit sem törődve azzal, hogy fáj-e neki. Persze nem vagyok annyira heves, s vad, mindezt lassan teszem, és kíméletesen, hogy enyhe fájdalmat érezhessen hajtöveinél. Ágyékom gyengéden seggéhez simul, leheletem finoman cirógatja nyakát, s pár másodpercig nem szólok hozzá, csupán a beszívom azt a bűzt, amit áraszt. - Valahogy így gondoltad, hosszú hajú? - suttogom fülébe, majd egy hirtelen mozdulattal engedem el őt, s ülök vissza a pamlagra. Amint feltápászkodik, s immáron az asztal sarkát választja ülőhelyként, addig én a kanapé sarkához húzódom, nekitámaszkodva a falhoz, lábaim az ülőrészre pakolva teszem azokat keresztbe. Csak a dugás... - én nem tudom, hogy ez vezérelte őt a biccentésemen kívül ahhoz, hogy idejöjjön, de félig-meddig tetszik a dolog. Célozgat arra, hogy velem akar lenni, és az első lépést ugyan megtette, a második már az enyém lesz. - Nem is hibáztatlak azért, amiért engem akarsz. - újabb hanyag vállrántás, majd a hozzá közelebb levő térdemmel megbököm őt, ezzel is kizökkentve őt enyhén euforikus állapotából, eztán két ujjammal jelzem neki, hogy hajoljon közelebb. - Adj egy spanglit. - szinte utasítom, de kezdésnek nem is lenne rossz, ha azt az előbb emlegetett bármit egy vicces cigivel kezdené megadni. Ha kapok egy szálat, akkor azt dzsekim belső sebébe teszem a többi szál cigim mellé, nem gyújtom meg azonnal, hiszen terveim vannak. Amint ,,helyére” került a ganja, lassan állok fel a pamlagról, megigazítom dzsekim, majd hajamba túrva indulok el a mosdók felé, ám előtte egy nyelvest adva neki fejezem ki hálámat. Ha nem kapok, akkor csapot-papot otthagyva lépek le mellőle, de szintén a budi fele veszem az irányt, csupán nem tapadok ajkaira. Nem osztogatom csak úgy ingyen a smacim. Ha a még füstölő szálat adja, azt kiveszem kezéből, majd mélyet szívok az ,,újfajta” méregből, s miközben kifújom a füstöt, felállok, s a szálat két ujjam közt tartva kezdem el őt csalogatni a klotyó felé. Ha már ilyen könnyen odaadta, jöjjön csak utána...hisz szinte a mézes madzagot húzom előtte, egy egészen más formában.
Na lássuk, lesz-e pudlim estére, vagy sem…
A retyihez érve a csapoknál állok meg, s a mosdókagyló szélére támaszkodom, és úgy bambulom magam a tükörben, ha nem jött volna azonnal utánam. Amint egyből követett, s velem együtt egyszerre lépett be az ajtón az újabb bűz árasztotta helységbe, magammal rántom az egyik normál budihoz, nem valamelyik piszoárra ültetem. Bezárom az ajtót, majd annak támaszkodva, egy sejtelmes pillantással tekintek a srácra. - Na, ki vele, mit akarsz? - fejem kissé oldalra billentem, miközben mindvégig ajkait figyelem. Ugyanarra gondolunk; ez olyan tuti, ahogy ez a wc ide be van építve. Nem kap meg olyan könnyen, ahogy ő azt most hirtelen elképzelné abban a mocskos kis fejében. Ha nem követett, akkor pár percig támasztom a csapokat, s ha eztán sem jön Nath, akkor itt hagyom a picsába az egész koszfészket.
T űnödve nézem Armint, kihasználom, hogy ilyen közel van. Igazan szép látványt nyújt, nem mondom. Az érinthetetlen szépség, leginkább így nevezném meg, amit képvisel. Nem szabad hozzáérni, és nem is mernek az emberek, ha csak nincsenek annyira beállva, mint én. A szerepek valahogy úgy nézhetnek ki, hogy ő a "szőke herceg" fehér lovon - annak ellenére, hogy fekete és szerintem a lova is fekete lenne - én meg vagyok az út szélén a földműves, aki mellett elporoszkál. És lógathatom az orrom, ameddig csak szeretném, de ez nem fog változni. Soha nem fogok úgy kinézni, mint ő, és a kisugárzásom is elmarad tőle legalább annyira, mint Ron tudása Hermionétól... Szar hasonlat. Színész vagyok, nem író. Sokakban él a tévképzet, miszerint a színészek az életben is megjátsszák magukat, azt hiszem, én ezt egyszerre cáfolom meg és erősítek rá. Nyíltan vagyok meleg, hülye, barátságos... De ezek mellett az egész családomnak és még a barátaimnak is folyamatosan azt hazudom, hogy jól vagyok, nem fáj semmim, csak ügyetlen voltam, és ilyen hülye hazugságok, de talán a legjobban az égeti a torkomat, mikor újra és újra ki kell mondanom, hogy " hát persze, hogy szeretem Deant, már egy éve együtt vagyunk".
Ja. Egy éve kezdtünk el járni, három hónapig tartott, míg beállt a mostani helyzet. És nem veszik észre, vagy talán nem akarják látni a mosoly alatt az igazságot. Hjaj, nagyon jó lehet Arminnak lenni. Heterónak, ennyire tehetségesnek, lélegzetelállítónak és ennyi önbecsüléssel tele. Beszólására csak elmosolyodok bólintva egyet. - Gondoltam - Motyogom halkan, kicsit fejet ingatva. Nem egy művét láttam, már attól leolvadna a lányok bugyija, nem hogy még az alkotó látványától. Basszuuuuus, nekem is rá kell gyújtanom, muszáj. De nem sima cigivel, azzal kitörölhetném a fenekem, nem lenne jobb. Inkább a füveset szedem elő és aggatom ajkaim közé, de még nem gyújtom meg, csak mikor felém nyújtja az övét. Wáo, ilyet se csináltam még senkivel. Én is a számba veszem az enyémet és oda hajolva nyomom a végét az övéhez, így szerezve tüzet tőle. Mikor sikerül, elhajolva szívok mélyet a méregből, és hálám jeléül bólintok egy kicsit neki, de majdnem köhögő rohamot is kapok a kérdésére, ő pedig úgy néz, mintha ebben nem lenne semmi érdekes, mikor nem rég ő oltott be és lökött el, amiért bármi közöm volt a szájával. Válaszolok a kérdésére, és ennél jobban csak akkor döbbenek meg, mikor felháborodik. Összevonom a szemöldökömet, majd hangosan felnevetek. - Armin, meleg vagyok - nézek komolyan a szemébe fejet ingatva - De őszintén, szerintem az egész egyetem tudja, mert soha nem csináltam belőle titkot. Mit gondolsz, miért csókoltalak meg? - Morgom fejet ingatva. Mi az Isten van vele, mintha teljesen új infó lennék az életében. Dean mellett nem lehet titokban melegnek lenni. Úgy rángat, csavar, markol, cibál, hogy az már félreérthetetlen. Kezdetben én sem akartam nagy dobra verni, de közölte, hogy leszarja, én mit akarok, ezért... Armint véletlenül elkerülhette az infó. - nem kell homofóbnak lenni - motyogom, az se biztos, hogy meghallotta, de talán nem is gond. Egyébként sem tuti, hogy meleg, a végén még teljesen kiborulna. Mély lélegzetet veszek szavaira. Nocsak, egyre jobban összezavar igazság szerint. Egyszer határozottan elutasít, aztán meg ezt csinálja, és... De jól van. Még akkor is, mikor az asztalon combjaim közé hamuzik és ezt egy kicsit megalázónak tartom, de Deant nem lehet felülmúlni, tett már velem szebb dolgokat. - és mi az ára? - kérdezem felvont szemöldökkel nézve ajkait, ám mikor felnézek rá veszem csak észre, hogy engem figyel! Kicsit elpirulok, de nem tudok félre nézni. Mit akar tőlem? Döntse már el! Ahh, biztos nem... Ezért is váltok témát és inkább ajánlgatom a többi embert neki az asztalra hasalva. Nem mondhatja, hogy rámászom, még segítek is neki választani, vagy ilyesmi. Rettenetesen el vagyok foglalva a szelektálásban, észre se veszem, hogy felállt, csak mikor ágyéka és az asztal közé szorulok, s ujjak marnak fekete tincseimbe. Elakad a szavam, ahogy húz testem lágy ívbe hajolva emelkedik fel, meg se tudok mukkanni a döbbenettől. Azt ne mondja, hogy hirtelen legalább biszexulis lett és most itt meg fog húzni. Mikor már nem húz tovább jut egy kis időm észre venni, mennyire dobog is a szívem, hogy fenekemmel érzem minden kis részét, hogy lélegzetvétele mennyire csikiz, hogy milyen rettenetesen jó illata van.... És, hogy mennyire vágyok rá. - Nagyjából - suttogom kiszáradt ajkakkal az izgalomtól, mikor ellök tenyereim hangosan csattannak az asztalon, de valahogy meg kellett támaszkodnom. Gratulálok Arminnak, sikeresen okozott egy gigantikus kavalkádot az agyamban. Felvakarom magam és az asztal sarkára ülve átadom magam kicsit a zenének. Mélyvörösre pirulok, és miután meglököd, újra ránézek. . - Én nem... Nem erőszakoskodok veled, ha nem, nem - semmi sem kötelező, de persze, ki ne akarná, hogy Armin magáévá tegye? Nekem spec nincs jelenleg más kívánságom ezen kívül. Ahogy int engedelmesen hajolok hozzá, a kérésére pedig ajkamba harapok. De csak ez az egy van, és megdolgoztam érte, egy egész hétig nyeltem Dean köcsögösködését, hogy még a vacsorámat is megette, mikor tudta, hogy próbán vagyok este is, aztán egy vállrántás után az ágyra lökött. Mindezt két füves cigiért, amiből egyet ő maga szívatott el velem délután. Mar csak ez van... De Armin kéri, nem akárki... És nem akárhogy érzek iránta... És nem akárhogy kéri. Szinte követeli, parancsolja, ez csak mégjobban beindít, végigbizsereg gerincem vonala. Sóhajtva nyújtom felé, megadva neki magam, ő pedig ki is kapja ujjaim közül. Éhes pillantással nézem, ahogy ajkai közé veszi, egyszerűen gyönyörű! De ekkor feláll. Mi a fene?? Most itt hagy? Ezek után? Se puszi, se pá? Szótlanul nézek utána, mikor leesik, hogy azt akarja, menjek vele. Azonnal lecsúszok az asztalról és követem őt át a tömegen, egy pillanatra se tévesztve szem elöl. Végül a budiban kötünk ki, ami elég mocskos, és rohadt büdös, de minden érzékemet lefoglalja a gyönyörű fiú. Betol egy fülkébe s ránk zárja. Azt a kurva... Állati közel vagyunk egymáshoz, még az illatát is érzem innen. Ha már itt vagyunk, az azt jelenti, hogy döntött. Ott van a fejében a válasz a saját kérdésére, ő is tudja. Én viszont nem találom a szavakat. Épp ezért Dean szókincsében kezdek kotorászni, azokon agyalok, amiket ő mondott nekem, mikor akart engem. Sajnos ez elég rossz taktikának tűnik, mivel csak olyanok jutnak az eszembe, mint a " most azonnal szopj le" vagy a " fogd már be a szádat, lelohasztod ". Ezek teljesen nyilvánvalóan nem illenek ide, így pár pillanatig némán szenvedek csak. Azt mondom, amit gondolok, ahogy villog a fejemben, és az nem olyan cizellált, határozott, követelő, mint Arminé. Aztán mégse, kiszívni a nyakát nem jó ötlet, hiszen ha ennyire ellenállt az azt jelenti, hogy nem akarja, hogy akárki is tudjon arról, hogy egy fiú és ő... Szóval meleg. De titokban tartja, ám legyen, szóban sem akarom elijeszteni. Inkább másik irányba fordulok. - Csak a tiéd lenni egy éjszakára - Válaszolom és közelebb lépek hozzá egy kicsit, lábam az övének simul kicsit, ajkaim közel vannak az övéhez. Félrebillentem a fejemet, mintha meg akarnám csókolni, de elhajolok egy szó nélkül. Megszívom a levegőt fogaim közt, míg pillantásommal nem eresztem az övét. - Miért, te mit akarsz? - érdeklődök nyugodtan, majd ujjaimmal épphogy érintve őt, végighúzom a kezem hasfalán nadráhja széléig. - Azt ne mondd, hogy megint elküldesz - Villan pillantásom az övébe. Viszont, ha nem nyíltan meleg, akkor... - Mikor voltál utoljára valakivel? - Kérdezem halkan, majd akaratlanul is, de elmosolyodok, a szavakat sokkal inkább a fű mondja, mint én. - Emlékszel még hogyan kell? - Csipkelődök vele, de nem bántásból, nem akarok a lelkébe gázolni, azt sem akarom, hogy elmenjen, csupán viccelődök vele, mivel azt jobban meg merem tenni, mint, hogy hozzáérjek. Míg várom a válaszát megfordulok a szűkös helyen és kicsit meghajolva lezárom a wc tetejét, s ekkor fenekem végigdörgölődzik az ölén. Itt már senki se lát minket, hogy ezzel komoly gondja legyen.
Arminnak |[You must be registered and logged in to see this link.]| Mártózz meg valakiben, míg fiatal vagy, és szép |[You must be registered and logged in to see this link.]
Mindig is utáltam, ha koppintanak. Igaz, hogy körülöttem legalább száz ember gyújt rá velem együtt, de azoknak legalább nem én adok tüzet. Nath él is ezzel a lehetőséggel. - Nagyon helyes, merte volna elutasítani ezt az apróságot... Ugyan még nem tudja, de a kis füstülő szál azonban az enyém lesz, hacsak nem egy másikat fog adni. És kétlem, hogy azért utánozott, hogy nagyobbnak tűnjön a szememben azzal a kis extrával, ami nála van, de szó se róla, így már érdekel a srác. Rohadtul nem követem mások életét, ahogy azt sem, hogy ki vállalja fel másságát, és ki nem. Az egy dolog, hogy sokszor szoktam fantáziálgatni a folyosón ülve, de nem illusztrálom gondolataim mindenki szeme láttára. Van otthon egy-két olyan rajzom, de azokat úgy eldugtam, hogy a mai napig nem tudom hol vannak. - Kurva nagy szerencséd van, hogy a suliban nem kaptál le. - dörmögöm két slukk között, bár szerintem az egyetemen nem mert volna lovagolósat játszani velem. Jót tesz neki a fű, ahogy látom...mondjuk kinek nem? Szájából csak úgy ömlenek a szavak, de azok áradata hála istennek nemigen jutnak el a fülemig. Talán ez az egy előnye van ennek a dubstephez hasonló szarnak, ami itt dübörög. Magyaráz valamit, de felfoghatná, hogy enyhe túlzással is, de egy kilométerről nem hallom mit motyog. Csak biccentek egyet. - Általában bejön ez a módszer amikor nem érdekel az illető, ő pedig csak mondja, és mondja, és mondja a magáét. Lehet közben valami hülyeségre bólintottam rá, de akkor majd előjön az amnéziám. - Talán mert nem vagy itt agyilag? - kérdezek vissza értetlen képpel a kérdésére, és ugyan ő nem tudja, hogy egy hozzá hasonló beállítottságú ül vele szemben, éppen ezért - még - nem is akarom a tudatára hozni annyira. Játszom vele. Látni akarom a meglepettséget, az összezavarodottságot a pofáján. A hamut combjai közé pöccintem, s csalogató tekintettel bűvölöm tovább szemeit, amitől ő elvörösödik. Ez röhej. Lesz még más, amitől zavarba fog jönni. Kiszámíthatatlan leszek számára, mivel nemigen ismer...és mindig tartogatok némi meglepetést a tarsolyomban. - Ezt majd négyszemközt megtárgyaljuk. - hümmögve felnevetek, majd ismét cigimbe szívok, s a tömeg fele pöccintem a csikket, és szinte tátott szájjal figyelem, ahogy Nath felhasal az asztalra. Ez nem normális! Bár mit is várhatnék el egy beszívott sráctól? Ő amúgy fű nélkül is zizzent, ezt merem állítani. Így talán csak közvetlenebb. Annak viszont nem bírok ellenállni, hogy ne simuljak hozzá ultragyenge előjátékképp....ujjaimmal egy cseppet sem finoman húzom tarkójánál a haját. Tudom, hogy tetszik neki, hiszen nincs olyan ember, ki ne szereti az enyhe durvaságot. Többet akar majd, szinte könyörögni fog azért, hogy legyek vadabb. Már hallom a hangját, ahogy nyöszörög, amiért nem hagyom, hogy hozzámérjen, hogy megcsókolhasson. S amíg elkalandoztam agyban, addigra valóságban Nath elvette kicsit a kedvem attól, ami most a fejemben lezajlott.
Szóval csak nagyjából. Hát cseszd meg!
- Tudod, ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli - ajkaimba harapok, s kacsintok is egyet, hogy Nath elfolyjon az asztalról. Remélem sikerült már egy teljest káoszt varázsolnom a picike lelkivilágába. - Jaj, dehogynem! - vágok szavaiba, mikor próbál elutasítani, de ha már szinte önként felajánlotta magát, és szándékaim immáron nekem is ugyanazok vele, amit neki a fű (is) vezérel valószínűleg...akkor miért is ne kapjak az alkalmon? Pár hónapja már annak, hogy valakivel összefeküdtem volna. - Te meg az erőszak...na ne röhögtess! - muszáj vagyok elnevetnem magam, majd miután teljesítette parancsom, otthagyom az asztalnál. Utánam fog jönni. Ez annyira fix, mint amennyire én most előre megyek. A legközelebb levő asztalon elnyomom a szálat; jóóóó lesz ez még későbbre, habár ahogy elnézem csak egy-egy slukk jut kettőnknek. Besüllyesztem a kabátom belső zsebébe a szálat, s úgy haladok tovább egyenesen. A budiba érve magunkra zárom az egyik ajtót, s ugyan orrom kikészíti a bűz, ami keveredik Nath szagával, de próbálok nem fintorogni. A végén még félreértené. Kicsit megbántam, hogy ide jöttem, de jobb nem jutott eszembe. Megint zavarba ejtően nézek rá, s kíváncsian várom válaszát, hogy mégis mit akar velem. Nem mintha nem tudnám, azért jobb lenne az ő szájából hallani. - Akarsz még majd többet is. - cöhh, méghogy egy éjszakára. Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Kettőn áll mindig a vásár...ő majd alkudozna velem, amit nem hiszem, hogy olyan könnyen hagynék. Ahogy közelebb lép hozzám, mutatóujjaim egy-egy övtartójába akasztom, s úgy húzom közelebb magamhoz hogy ágyékünk összeérjen, de felsőtestünk ne, eközben a kint dübörgő zene ritmusára kezdem el mozgatni csípőm. - Itt csak én kérdezek. - jobbommal elengedem nadrágját, s az a nyakához kúszik, majd mikor megérzem kezét hasamnál, lepillantok, eztán ismét Nath tekintetnét fürkészem, és úgy hajolok hozzá egyre közelebb, és közelebb...s mikor elhajol, álla alá nyúlva fordítom fejét felém, pár másodpercig csak a szemébe nézek, majd hirtelen, vadul esek ajkainak, s nyelvemmel kutatón keresem az övét, hogy táncba hívjam azt, és mielőtt elválnánk, finoman majszolom ajkait, majd homlokom az övéhez nyomom. - Még eltakarodhatsz magadtól is...bár úgysem fogsz. - suttogom egy kissé perverz mosoly kíséretében, mintha csak a jövendőbeli megerőszakolója lennék. Persze kezdeti lelkesedésem rögtön elrontja a kérdésével. - Ehhez Neked kurvára semmi közöd. - hát majd pont neki fogom elárulni az ágytitkaimat egy este alatt, nem? Na ne vicceljen már. Még egy ilyen pofátlan nyavalyást nem teremtett a világ. Direkt húzza az agyam, mi? Jobb ha tudja, velem nemigen lehet szórakozni. Vagyis...próbálkozni szabad, csak vigyázni kell a mellékhatásokkal. Nem mondom, hogy nem tetszik, amit csinál, sőt… Mikor hozzám dörgölőzik, ismét hajába markolva húzom közel magamhoz, s nyakába bújva harapom meg gyengéden a bőrét, majd lágyan szívogatni kezdem, apró piros foltokat hagyva magam után. Had lássák az emberek milyen csodálatraméltó fazonnal volt, illetve van dolga ennek a jómadárnak! - Azt ne mondd, hogy az első kalandod velem egy budiban szeretnéd... - egy hirtelen mozdulattal nekinyomom az oldalsó térelválasztónak, hogy háttal legyen nekem, majd, kezeit a feje fölött a falhoz szorítom, és olyan közel préselem magam hozzá, hogy ne nagyon tudjon megmozdulni. Nem mintha ellenemre lenne az, hogy itt dugjam meg, de még csak egy kibaszott kotonautomata sincs, hogy tudjak vigyázni a csontos kis seggére. - Vagy azt akarod, hogy az itteni bűzt a szexszag váltsa fel? - suttogom fülébe, majd végignyalok fülcimpáján, ezután nyakát kezdem el csókolgatni egészen kulcscsontjának vonaláig, miközben felsője alá keveredik egyik kezem - a másikkal továbbra is az övéit fogom -. Végigsimítok mellkasán, majd két ujjam szájához teszem, s biztatom, hogy nedvesítse be azokat. Ha megtette - más választása nemigen volt -, akkor ismét pólója alá nyúlok, hogy mellbimbóját, és annak környékét kezdjem el izgatni. Másik kezemmel elengedem az övét, s enyémet félig nadrágjába csúsztatom. Először, és utoljára hagyom neki, hogy ő is döntsön sorsáról…
Itt és most, azonnal, vagy egy negyed órán belül nálam.
A kezdetben megjátszott hetero énem mostanra teljesen eltűnt. Csak arra tudok gondolni, hogy elmerüljek Nathanielben, és nem bánnám ha ő sem itt akarná, hogy rúdra húzzam...persze ha nagyon nem bír magával, én aztán semmi jónak az elrontója nem vagyok...de nálunk valahogy jobban áttudnánk adni magunkat az élvezetnek.
Ismerős lesz szerintem a zene, de nem hagyhattam ki. Ahhh. O_O
H alk, apró nevetés szakad ki vörös ajkaim közt és fejet ingatok. Ugyan nem járok Deannel, és akárkivel lefeküdhetek, járhatok, ami csak tetszik, az orra előtt halálos vétek lenne rámozdulnom valakire . Ott helyben törné el a kezem. Volt már példa hasonlóra tőle, csak nem velem. - Senkire nem mászom rá a falakon belül - Adom meg a választ egy mély lélegzetvétellel. Nem kell tartania tőlem, nem adom ki a titkokat, teljesen megértem, ha szeretné megtartani magának az identitását. Én is azért vagyok itt, mert elmenekültem otthonról. Az egész ország tudta... és a beszólásaik, ahogy néznek rám... - Én lennék az utolsó, aki elmondaná valakinek, ha a másik meleg lenne - Vonok vállat. Az okát nem kell tudnia. Utálok az apmről beszélni. Általában nem is gondolok Franciaországra. Semmi jó nem jut eszembe róla, akkor meg minek is? Teljesen összezavar ez a holló szín hajú fiú. Tök hetero... nak tűnik, és annak muutatja magát, mégis, most feltételekről akar tárgyalni, aztán meg megpróbál megdugni nadrágon keresztül.
- Ó, elhiheted, megbecsülöm - Mormogom, ugyan nem nyúl a nadrágomba, de ha megtenné, akkor érezné, mennyire nagyon is becsülöm és értékelem amit tesz. Elharapom a mondatot, mikor félbe szakít. - Igen, akarlak - Mordulok fel végül megadóan, de első sorban nem erre gondoltam, ám mikor befejezem a mondatot egyszerűen kiröhög. Hát persze, gondoltam. Tényleg nem vagyok egy erőszakos alak, velem szoktak erőszakoskodni. Sokat. Szeretem, ha valaki erős, határozott és vezet, de van, ami átesik a ló túloldalára. Armin szerintem pont megmaradna a jó részen. Egészen biztos vagyok benne, ezért is akarom, hogy tegyen magáévá. Szinte azonnal követem őt a mosdóba, minden gondolkodás nélkül. Már nagyon vágyom egy jó körre, ahol felszabadultan lehetek valakivel... tudom, őt megkaphatom. Illetve ő fog megszerezni engem. Ahogy beránt a budiba már szinte elviselhetetlenül büdös kezd lenni, még akkor is, ha csak rá figyelek. Válaszára vállat vonok kicsit. - Az csak tőled függ - Nem, nem a teljesítésére célozgatok, hanem, hogy ő is benne lenne-e, hiszen az egyik percben még hetero, és ellök, a másikban meg... bezár egy budiba, hogy meghúzzon. Kedvelem őt, nagyon, jó érzés, hogy pont vele vagyok, mert már egy ideje vágyok rá. Soha nem is engedtem másnak, hogy többször legyen velem. Mert az már számítana valaminek, nem csak egy pásztorórának. Neki megengedném, ez teljesen biztos. Ajkaim elnyílnak, mikor közelebb húz és összesimulunk. Pillantásommal az övét túrom, próbálom kideríteni, mit gondol, mire vágyik, mit akar, ám ekkor csípője elkezd ringani, az enyémhez dörgölődzni, és nekem minden kis pihe feláll a tarkómon, hátamon, hátravetett fejjel sóhajtok fel hangosan. Máris elmond egy szabályt, aminek engedelmeskedek is, akármilyen nehéz is lesz - Hát jó - Veheti ígéretnek, ha úgy jobban esik neki. Bőröm vadul bizsereg ujjai alatt, minden érzékszervem megbolondul, gigantikus felfordulás van bennem. Ahogy megpróbálok vörösödve elfordulni, meggátol. Ujjai államnál fogva irányítanak. Szívem hevesen dobbanva várja következő lépését, figyelem, de nem tudom, mire készül, csak mikor ajkaimra tapad, és nyelve utat tör magának az enyémhez. Nem ellenkezek, tarkóján a hajába fúrva simulok hozzá egész testtel. Forró, nedves, lüktető, elveszek benne, a karjai közt. Lélegzet után kapkodva próbálok magamhoz térni a csók után, de nem igazán megy, olyan közel van! - Nem, nem akarok elmenni - Ingatom meg a fejem. Most már tudni akarom, mi lesz ebből, pluszban már az egész testem ég után. Bocsánatkérés képpen, amiért illetlent kérdeztem, a fenekemet hozzádörgölöm, mely igazán formás. Kevés dolog van, amit szeretek magamon, de a fenekem pont ilyen. Izmos, van benne anyag, egyszerűen szép. A másik a hátamon a tetoválás gerincem mentén. Megint megragad, hajtövem már érzékeny az előző után, így most kicsit jobban fáj, de nem annyira, sőt, izgató. Hátulról simul nekem, de ez most más. A nyakam teljesen kínálja magát, s ő ki is használja. A harapásra felnyögök, fenekem még inkább hozzádörzsölöm, míg el nem kezd szívogatni, akkor ugyanis testem gyengén kezd remegni karjaiban. A nyakam az érzékeny pontom. A nadrágomban egyre fogy a hely, pedig az ajtó csukódása előtt sem volt sok. És nincs előttem, így kezem hátranyúlva markol az ő hajába. Pont válaszolnék a megszólalásra, mikor szó nélkül ken fel a falra, és alkot vele együtt szendvicset belőlem. Teljesen ki vagyok szolgáltatva neki, semmit nem tudok tenni, még magam felett is kezdem elveszteni az irányítást. Testem forrón pulzál, már remeg alatta, s ő úgy simul nekem, mint a szél, melynek nem lehet parancsolni. Mindenem várja őt, hogy mondja meg, mi legyen, uralkodjon felettük. Nem várom, hogy kedves legyen velem, sőt. Annál jobb, mint amilyen most, már nem is lehetne. Vele más ez az egész, mocskosabb, de annyira vágyok rá, forrón, vadul, az sem érdekelne, ha fájna, csak jöjjön, és tegye már meg! Ujjaim fejem felett a falat kaparják. Istenem, Armin, mit teszel velem? Teljesen elveszed az eszemet. Butaság, de olyan boldoggá tesz. Még akkor is, ha ez egy mocskos klotyó, és háttal vagyok neki. A tudat, hogy az ő keze siklik be felsőm alá, és az ő ajkai kényeztetik a már kipirosodott, lüktető nyakamat... melegséget ébreszt mellkasomban, és máshogy válok megadóvá neki, mint Deannek. D-nek bezárom az elmémet, próbálok nem gondolni arra, ami történik, de most... most minden érzékem kinyílt, és szívja be Armin minden apró mozdulatát, illatát, lélegzetvételét... Nem tudok rá válaszolni, mert máris folytatja, az én agyam pedig nem jut oxigénhez sem! Törődik velem, foglalkozik azzal, hogy én mit érzek... esküszöm, itt fogok meghalni, a karjai közt, főleg, mikor már a felsőm alatt turkál. Ahogy ajkaim elé teszi az ujjait, megbillentem a fejem és puhán veszem forró ajkaim közé, hogy nyelvem körbefussa azokat, ezzel megnedvesítve. Mikor eleresztem kíváncsian figyelem, merre cikázik, bár már a pillantásom is elhomályosul, alig bírok koncentrálni. Neh.... azonnal egy erogén pontra. Megugrik testem karjai közt, nyöszörögve simulok ujjai alá, mellbimbóm megkeményedik, csípőm lágyan ring alatta, hogy a kezét és a nadrágját is egyszerre kaphassam meg. Basszus, ha ez így fog menni, itt fogok elélvezni azonnal. Csak arra tudok gondolni, hogy kell nekem! Megfordulok karjai közt, nem, nem sokszor fogom önállósítani magam, de ha most nem teszem meg, akkor már képtelen is leszek rá. Egyik kezem tarkójához ugorva hajába túr, míg közel hajolok, hogy csókot lopjak tőle, a másik kezem pedig végigrohan mellkasán, hasfalán, és végül rámarkol ékességére nadrágon keresztül, pont, mikor ajkába harapok. El is engedem, elfordítom a zárat. - Nem, nem akarok erre a bűzre emlékezni az elsőnkkel kapcsolatban, de már nem bírom sokéig nélküled... bennem - Suttogom ajkaiba, és elszakadok tőle. Kilépek a klotyóból, lenézek, megigazítom a felsőm, mely annak hála, hogy óriási rám, eltakarja sátorozó nadrágomat. Megyek vele, bármerre is visz, csak a kabátomat kapom ki. Esküszöm, ez így nem lesz jó, égek, meggyulladtam, le akarom venni a ruhákat, nem fel! Rohadtul irritálnak, ahogy Arminé is. - Remélem, közel laksz - Mormogom, és hagyom, hogy eljuttasson minket a célállomásra, mert már a lábaim is reszketnek alattam. Ez egy ördögi tánc lesz, és én akarom. Sikolt bennem a vágy, ahogy megérzi a kinti hideget, de az őrjítő kéj sokkal nagyobb. Az éjszaka mindent elrejt, minket is, azt is, amit teszünk. Bizseregnek az ajkaim, a csókját akarják, a testem, kezeire vágyik, s émelyítően üresnek érzem magamat nélküle.
Arminnak |[You must be registered and logged in to see this link.]| Mindent felgyújt egy érintés, mindent megkapsz, mit vágysz... ez egy meg nem bánt bűn |[You must be registered and logged in to see this link.]
Valójában egy cseppet sem mozgat hogy kivel, mit csinál, csak éreztettem vele, hogy jobb, ha messziről elkerül engem csók-téren az egyetemen. Tüzet majd kaphat még, ha egyáltalán normál cigit is szív. Az egyetemen a dohányosok törzshelyén mindig megtalál - még ha ezt nem is tudta. Ő nyilvánosságra hozta másságát, én viszont kurvára nem akarom senki tudatára adni, hogy aztán ezen rágódjon a fél művészetis hadsereg. És hiába próbálja beetetni velem azt a szöveget, hogy ,,én lennék az utolsó, aki…”, engem ezzel nem lehet megvenni. Szerintem ha eljut a tudatáig miféle, hogy olyan infó jutott el hozzá, amit minden erőmmel próbálok elrejteni mások előtt...máris kétszer gondolná újra mit mondott az előbb. Persze ha nem egyetemista az illető, akkor se nagyon hangoztatom, maximum ha a másik minimum biszex, de inkább homo. Had okozzak annak (is) pár percnyi örömöt. Sokan lennének az ő helyében, mikor magamhoz húzom, ellenben nem igazán értékeli. Micsoda szégyentelen alak ez! Legalább a válaszával már levesz a lábamról egy pillanatra. - Ezt akartam hallani! - elégedett mosoly kúszik arcomra, és ha Nath helyében lennék, előbb is kimondhatta volna ezt…
Mennyivel előrébb lennénk!
Imádom, ahogy teste megremeg, ahogy halkan sóhajtozik, és minden porcikája engem akar. Kínzom, direkt húzom a dolgokat, éreztetve vele az erőviszonyokat. Az lesz, amit én akarok, ahogy én akarom, ő pedig élvezni fogja. - Kuss legyen! Nem kell mindent kommentálni. - ismét szavába vágok, közben állánál fogva fordítom felém fejét, hogy eztán vadul faljam ajkait. Mikor tarkómhoz csúszik a keze belemorranok a csókba, s hevesebben kezdem falni az övét. Megveszek azért, ha a tarkómat birizgálják, megspékelve egy kis szájharapással. Egyből megtalálta a két gyenge pontom, és ez így nagyon nincs jól. Ha ilyen hamar felfedezi egy-egy érzékeny pontomat, hamar elgyengülök, s a végén fordul a kocka.
Na azt már nem!
Legyünk bármennyire is kiéhezve, hétszentség, hogy nem fogom megrakni ebben a bacigyárban. A bűzhöz már hozzászokott az orrom, sőt, mostanra minden figyelmem Nathre terelődik, s élvezem, ahogy ki van szolgáltatva nekem. Libidóm lassan az eget karcolja, ahogy nekem dörgölőzik, s derekára csúszik kezem mikor nyakát kezdem el csókolgatni hol az anyagon keresztül, hol a fedetlen részen. Akarom őt. Ha szavakkal ezt nem is mondom neki, tetteimmel éreztetem vele. Durva lennék? Ugyan. Akkor nem ilyen nyögések hagynák el a száját. Továbbra is a zeneritmusára mozgatom csípőm, mikor megcsókol, kezeim most én rakom feje fölé, s úgy simulok hozzá, hogy ismét teljesen a falhoz préseljem. Ő pedig menne...sőt, megy is. Elfordítja a zárat, majd végigméri magát. Természetesen ezt sem tudom szó nélkül hagyni. Én a helyében belepirulnék a látványba, hogy a puttony félig tele van, aztán nincs hova kipakolni...de nem mondom, hogy nem izgat a gondolat. Télapó nemsokára munkába lép, hoho!
Húzzunk innen!
- Csak türelem, kisherceg. - sliccéhez vándorol tekintetem, miután megpillantom a tükörben, hogy nagyon lefele néz. Elégedett, és kissé pimasz mosoly ül ki arcomra ahogy ujjam végighúzom hasfalán, majd azt ismét az egyik övtartójába akasztom, s úgy húzom magam után, átvergődve nagy nehezen a tömegen, és miután kiérünk a diszkó elé, és meghallom morranását, nyakánál megragadva nyomom a kijárat melletti falhoz. - Gyalog negyven perc, bírd ki. - mielőtt feldolgozná ezt a hülyeséget, magamhoz húzom, hogy egy újabb csókot lopjak tőle. Mielőtt elindulnánk hozzánk, előkotrom kabátom zsebéből a maradék füves cigit, majd meggyújtom azt, s az első slukk után jobbommal átkarolom Nathet, mintha csak ezer meg kettő éve lennénk jó haverok, s úgy indulok el vele a lakásomhoz. Nem osztozom vele a szálon, ha már önszántából odaadta, akkor nem kap belőle. - Egyébként… - fél másodperces adásszünet, míg körbenézek kik vannak körülöttünk. Egy ismerős arc se, csupán részeg, viháncoló ribancok egy-egy faszival az oldalukon. Mennek szendóba, vagy gruppenbe. Szó se róla, én se vagyok különb nálunk, de én legalább egy ismerőst viszek magamhoz. Kihasználom, hogy agysejtjei nem úgy működnek, ahogy azoknak kellene… - ...honnan szerzed? - gondolok itt a fűre. A későbbiek során talán érdekből (is?) felkereshetném, ha már csak úgy nem is. Mikor megkapom a választ, az utolsó slukkot mélyen szívom be, hagyom, hogy a füst átjárja minden sejtem, és ereimbe áramoljon, teljesen megbolondítva eszemet, majd Nath hajába túrok, így fordítva fejét felém, s a füstöt ajkaira fújva tapadok ismét azokra, hogy nyelvével benedvesítse számat…
Olyan hamar kiszárad! És csak Nath tud most ezen segíteni.
A nyakán levő kezem immáron derekához csusszan, tenyerem farzsebébe csúsztatom, s belemarkolok fenekébe, majd a mellettünk levő ház kapuját kinyitom, s engedem hogy bemenjen. Bevágom magam mögött a kaput, s nyílegyenesen indulok előre a lépcsőházba, aztán fel az első emeletre. - Beszartál, hogy negyven perc lesz, mi? - felnevetek, majd rágyújtok egy cigire. Engem ez éltet, a nikotin. Van olyan fontos a szervezetemnek, akárcsak a koffein, és a víz… Nath nem panaszkodhat, cirka tíz-tizenkettő perc alatt ideértünk. Út közben meg kapott egy kis kóstolót - nem is egyet. Még szerencse, hogy Chloe nemrégiben itt hagyott, mondván, hogy haza kell mennie Londonba. Ha itt lenne, tutira nem hoztam volna ide Nathet. Ráadásul ha nem lenne ilyen faszfagyasztóan hideg, talán berángattam volna az egyik sikátorba, ahol egyedüli ,,járókelők” a patkányok néhanapján. Kattan a zár, nyílik az ajtó, majd behúzom Őt, eztán rúgom be az ajtót magam mögött úgy, hogy annak hangja felébressze az összes szomszédot; vénasszonyt, kiskölyköt, háziállatot. Nekitámaszkodom az ajtónak, szívok egy slukkot a lassan leégő szálból, majd Nathaniel felé nyújtom azt. - Üdv a Mennyországban! - karjaim kitárom, s büszkén biccentenek egyet, majd hirtelen ledobom kabátom, ami a földre hull, s ezt követi fehér pólóm. Mindvégig Nath szemébe nézek, elővéve azt a fránya csalogató tekintetem, s várom, hogy ő tegye meg megint (?) a kezdőlépést.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] Van valami elvarázsoló abban, ahogy viselkedik. Dean szóban közölte, hogy ő lesz a főnök, és úgy viselkedjek, viszont Armin érezteti ezt, és így sokkal inkább hajlok rá, hogy engedelmeskedjek is. A falnak szögez, míg csókolom édes aklait, kezei elzárják a menekülés bármely útját, nem, mintha mentem volna bárhova is nélküle. Mindenem forrón pulzál, ahogy csípője ruhán keresztül nyomja őt hozzám, remélem, akkor is lesz ilyen készséges, ha a ruhák lekerülnek rólunk, és már be is rakhatja. De előbb lépjünk le innen, mielőtt megfulladok a szagtól, nem szeretem, olyan illúzióromboló. Plusz az állva szexelés sem a kedvencem, nem tudok egyszerre figyelni arra, hogy megálljak a két lábamon, és még az élvezetre is. Így megindulok kifele, mikor enged. Megigazítom magam, amennyire csak lehet, de a felsők újra lecsúsznak vállamról, így már nem is foglalkozom velük, a hajam menthetetlen, ahogy a sátrazó ágyékom is. Be kell valljam, váratlanul ért.[You must be registered and logged in to see this image.] Nem most állították fel nekem ilyen hamar. Mondjuk nem is most törődtek velem ennyit utoljára. Lehunyt szemmel élvezem, hogy hasfalamon jár a keze, majd megyek vele át mindenkin. Ahogy megszólalok leteremt, ujjai nyakamon rettenetesen beindítanak... az ott a gyenge pontom. Szavaira kicsit elszégyellem magam, és lehajtom a fejem. - Ne haragudj... - Suttogom, és folytatnám, de ajkai betapasztják az enyémet. Ennyire ízlettem neki? Ő rettenetesen finom, mohón kapok utána, nyújtom a csókot, majd követem Armint. Látom, hogy rágyújt, s én közelebb préselődök hozzá, mikor átkarol. Nem irigyelem tőle, neki adtam. Azon kattog az agyam, hogy hogyan lehet valaki ilyen angyali kinézetű, s mellé olyan határozott, hogy egy csettintésére is ugrana mindenki. A kérdése fagyaszt be teljesen. Csak nézek rá pár pillanatig. Francba, nem akartam Deanre gondolni. Reggel biztosan még ott lesz nálam... várva, hogy hazaérjek, és elmagyarázhassa újra, hogy mennyire értéktelen kis senki vagyok, és az egész világ megköszönné, ha végeznék magammal valami olyan helyen, ahol senkit sem zavar a hullám. Imád ilyeneket mondani, s mikor már látja, hogy fülem- farkam behúzva állok előtte, akkor kicsúcsosodik a buli a szexben. Ami mindenről szól, csak nem a szexről. Talán túl egyszerűnek érezné, ha csak megütne. Így leplezheti azzal, hogy ez csak mellékág. Nem várom... testem fájdalmasan bizsereg, emlékeztetve, hogy mi vár rám holnap. Megrázom magam, mintha így szabadulhatnék a gondolattól - Cserekereskedelem egy harmadikossal - Válaszolom végül kicsit kedvtelenül. Ugyan már, ha nem kapnék füvet, akkor is ez lenne. A fű, a tűk, mind csak dísz, cukormáz. Akkor sem hagyhatnám el, ha lemondanék a drogokról. Könyörgöm, hagyjuk a témát, mielőtt nem csak, hogy lelohad, de még a kis depimbe is visszasüppedek. Az semelyikünknek nem lenne jó. Ahh, esküszöm, már az sem zavarna, ha itt helyben tenne magáévá, csak csináljuk!!!! Ujjaim arcát simogatják, mikor megcsókol, nyelvem utat tör ajkai közt, teljesen nekisimulok. Hogy lehet ilyen finom?! Mintha a világ összes szép ígéretét ajkaira írták volna, hogy most lecsókolhassam. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy olyan fiú, mint ő, egyszer meg fog halni, mikor időtlen szépség minden kis centijében. Mélyről jövő nyögés, mely inkább dorombolásnak tudható be, szökik ki ajkaimon, ahogy belém markol, és esküszöm, belém hasít a fájdalom a hiányra, hogy nincs bennem. Vele teljes lehetnék, és most nem csak a fenekemről van szó, hanem, hogy talán megengedné, hogy egy pár pillanatra szeressem. Tudom, nem olyan típusnak tűnik, mégis... már olyan régóta porosodik lelkem egy kis, távoli, sötét zugban, most mégis nyújtja a kezét Armin felé... könyörgöm, engedje meg, hogy legalább egy pillanatra találkozzon az övével. Akár egyetlen óvatlan ölelésben. Jól esne bármi gyengédség. Akármi. Rá, vagy egy szép szóra, bármire. De most még elég, hogy itt van, viszont love, love, de szexeljünk már!!!! Nézem, hova megy és követem kérdés nélkül, be a házba. - Talán egy kicsit - Hagyom rá ajkamba harapva, és megyek be az ajtón. Mikor becsapja izomból megrezzenek és felé fordulok. Szótlan érdeklődéssel figyelem, elveszem a cigit, s körbenézek, ahogy bemutatja a helyet - Szép, szép - Dicsérem meg. Olyan legénylakás, kupis, de Armin tényleg szép. Visszafordulva szinte nyugodtan nézem, ahogy levetkőzik. Na jó. Elég volt, vége a játéknak. Egy utolsót szívok a cigiből, majd tartva a szemkontaktust elnyitom ajkaimat, nyelvem kisiklik közülük és azon nyomom el a cigit. Hogy fáj-e? Nem, annyi nyál volt rajta, és csak oda-oda érintem, a nyál pedig felszívódik. Nem fáj, az ízét sem érzem, de elalszik. Leteszem a legközelebbi kis üvegasztalra félre se nézve Arminról. Lecsúsztatom vállaimról a kabátot, majd a vörös pulóvert is átrántom magamon, de minden egyes ruhadarab elhagyása után lépek egyet felé, a felsőmet már a lábára ejtem, cipő sincs rajtam, a bakancs talpa miatt még kisebb lettem, pedig eddig se voltam nagy, sőt. Összesen 166cm vagyok, az hozzá képest... hát nem akkora, mint ő. A tetoválásai álomszépek, mintha csak a lelke képes lett volna megérinteni alabástrom bőrét, és nyomot hagyni rajta. Az én testem nem ilyen szép. Vékony vagyok, karcsú, de csípőcsontomnál, ahol a nadrág kapaszkodik belém, ott Dean vörös ujjnyomai díszelegnek, mint véraláfutás, és a hátamon szintén. Van olyan hely, mely rúgás, vagy ütés nyoma, de leginkább azért véraláfutás és zúzódás. Gerincem mentén a tetoválás közt is vannak sebek, az ő teste viszont tökéletes. Ujjaim lágyan cirógatják végig az oldalát, hogy aztán mellkasánál lefelé végigkarmoljam. Nyoma kivörösödik, de nem fog megmaradni, ne kell aggódnia. Közelebb hajolva lágy csókokat nyomok nyakába, nem jelölöm meg, túl feltűnő hely lenne, de mellkasánál már beleharapok, de ez se fog sokáig megmaradni, egy nap, és le kéne vetkőznie ahhoz, hogy valaki láthassa. - Hogy akarsz magadévá tenni? - nézek fel rá felvont szemöldökkel, lehúzom a sliccét és kigombolom őt, majd ellépek , és kioldom a nadrágomat, de nem tolom le. Megindulok befelé, közben a nadrág egyre lejjebb csúszik fenekemen, egyre többet adva a rásimuló alsóból, mely szorosan feszül rám. Mire elérek az ágyához a nadrág is elment, nem maradt rajtam semmi. Teljesen meztelenül mászom lassan az ágyára négykézláb, érzem, hogy hátizmaim lassan mozdulnak minden rezdülésemre, a hangjegek lapockáim vonalán kis madarakká alakulnak, úgy futnak fel tarkómon, hogy elvesszenek a hajamban, szinte életre kelnek mozgásomra. Tudom, hogy sebes a hátam, de ott a fenekem, hogy ellensúlyozza, és az elég jó. Mozgásom hasonlít egy tigrisére főbb vonalaiban, még ha nem is szándékosan, de mögöttem Armin... egy vadász... vagy egy oroszlán, és szeretnék a karjai közt meghalni, ahogy leszúr. Mert a vágytól most már vagy felgyulladok, vagy jön és ő éget el. Nem, nem akarok vezetni, csak szeretném, ha vágyna rám annyira, amennyire ő, és talán egy éjszakára összeolvasztja testünket, hogy ő és én harmóniában szóljunk. A lökései, a sóhajaink... Felé fordulok, és lassan ráemelem pillantásomat, hangom rekedt, ajkaim kiszáradtak. - Mire vágysz tőlem? - Kérdezem, bár a válasz nem is számít. - Bármi is az, gyere és vedd el - A hódítók sem beszélik meg a leigázottakkal, hogy mi lesz. Ő A Vezető. És Nekem már szükségem van arra, hogy vezessen.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: ha beszólsz esküszöm... nem marad hajad >.
Nem akartam otthon a falat szuggerálni mindaddig, míg az meg nem reped. Chloe nincs - és talán már sosem lesz-, Milo megint nincs… Talán ezért is jöttem el otthonról. Ne haragudjak? NE HARAGUDJAK?! Istenem...ennél higgadtabban nem is adhattam volna tudatára, hogy ki itt a főnök. Ne akarja megtudni milyen az, mikor igazán pipa vagyok. Se ember, se isten nem állíthat meg...vagy csak nagyon nehezen. Nem bírom elviselni, ha valaki megpróbálja tőlem elvenni az utolsó szó jogát. A kis szerencsétlen meg próbálkozik. Egye fene, örüljön; most az egyszer megkapja, de ebből nem lesz rendszer, az tuti. Nem kapja meg az irányító szerepét, az az enyém, és másra át nem ruházható. Útközben szinte muszáj megtudnom honnan szerezte a spliffet - talán csak azért, hogy ne kussban battyogjunk hozzánk. Válasza hallatán a mellettünk levő kukát megcélozva köpök abba elvileg, gyakorlatilag pedig mellé, ezzel is kifejezve nemtetszésem, s undorom. - Azt ne mondd, hogy az a nyomorék Colin az... - az egy fasz bájgúnár, aki még talán nálam is rosszabb, ami az egóját illeti. Tudnám mire veri magát annyira. Fekete. És akkor mi van?! Azt hiszi, hogy ő az isten...de még nemigen találkozott velem, csupán meg lett rángatva párszor egy-egy kedves megjegyzésénél. Az anyjával szórakozzon, ne velem. Azt hiszem ezt megtanulta. Ezek után nem is csodálom, hogy Nath nem túl lelkesen adta meg a választ. Én se örvendenék, ha attól a gecitől kapnék cuccot.
A slukkok bizony már kezdik kifejteni azok jótékony (már akinek) hatását; vigyorogva, halkan nevetgélve figyelem Nath-et, mikor farzsebét kezem tölti ki. Nem bír magával, nagyon nem...ezzzz tetszik! Várom mikor fog nála elpattanni a cérna. Élvezettel tölt el, mikor a másik esik nekem, aztán egy pillanat után máris fordul a kocka - ahogy annak eredetileg is lennie kéne. Pár gyerek felsír, egy-két öleb vakkan kettőt, de ez engem egyáltalán nem hat meg…úgyis gyűlölnek a szomszédok, most egy újabb strigula a napi idegbajok mellé már semmit sem számít. - Szar a lelkiismereted? - kérdezem nevetve, mikor megugrik az ajtó csapódásának hallatán. Elvégre csak azok ijednek meg, akiknek valami nyomja a pici lelküket, nem? Mikor körülnéz, és újabb megjegyzést tesz, felhümmögök. Szép...na ja. Egy igazi szemétdombnak tűnhet most a kecó, amióta Chloe elment. Ő próbálkozott itt rendet tenni, ami sosem jött neki össze. Nemrégiben egy kisebb kupacot alkottak az elkezdett terveim, amiket galacsinná gyúrva dobáltam jobbra-balra, festéknyomok voltak a bútorokon, s nagyobb pöttyökben mutatkozott meg művészetem a parkettán, amit szegénykém két napig próbált eltüntetni. Új lakótárs után kellene kajtatnom, de egyszerűen nem akarok mással lenni. Tökéletesen megvagyok egyedül, és így legalább nincsenek semmiféle korlátaim, nem kell azzal törődnöm, hogy mikor, ki jöhet fel, és mit csinálhatok az illetővel.
Hawaii van jelenleg…
Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mikor a csikket nyelvén nyomja el. Apámmm, ez tényleg nem komplett!!! Tenyerembe hajtom fejem, megdörzsölöm szemem, mire azon kapom magam, hogy Nath, ha lassan is, de lesimogatja magáról a textilt. Végigmérem vékony testét, mire a piros foltokon akad meg a szemem. Nem az általam okozott pöttyökön kolbászol tekintetem, hanem a derekán levőkön.
Mik ezek a sebek rajta? Hogy kerültek oda?
Mire nyitnám a számat, hogy kérdezzek, máris eltereli a figyelmem, s teljesen elveszi eszem. Mikor előttem földre dobja a felsőjét, ajkamba harapva pillantok le rá.
Kis törpe.
- Nem tartok beszámolót erről. - félrepillantok a szobám felé, s felsóhajtok mikor oldalam lágyan karistolja, fejem az ajtónak támasztom, s elfordítom mikor nyakam kezdi csókolni - vagyis ahogy az ott díszelgő madárral csőröz. Ha valakivel, akkor velem aztán nem kell finomkodnia. Vagy úgy nézek én ki, aki csak a cirógatást szereti? - Ugyan! Mintha csak hallotta volna gondolatom, máris megharap, mire egy hangosabb nyögést ki vált ki belőlem. Hajába túrok, majd felmorranok mikor a nadrágomnál matat, s lehúzza sliccem. A picsába is...ha elkezdte, fejezze is be, amit akart, mert ez így nem igazságos!
Na majd megfizet ezért a gaztettért.
Nadrágomból kilépek, a cipőmet kikötni időm sincs, és nem tudom könnyen lerúgni magamról. Akármilyen hülyén is nézek ki így most, nem hat meg..csak Nathre koncentrálok, akiből azt hiszem most kezd előbukkanni a kisördög. Akár egy rossz hímringyó, úgy mászik az ágyamon, ezzel is továbbingerelve engem. Óriási piros pontot szerzett nálam azzal, hogy ilyen fasza tetoválása van, ám tekintetem sokkal inkább seggére terelődik. Egy kicsit irigylem, de közben mégsem. - Egy percig sem tudsz kussolni? - fújtatok egyet, miközben közel hajolva hozzá ismét betapasztom a száját az enyémmel. Ha már így kiprovokálja magának csókomat, akkor meg is kapja. Nemsokára egy szó nem fogja tudni elhagyni a száját. Egy cseppet sem izgatnak a kérdések, a vélemények, a kérések; sokkal inkább szeretem, ha valaki tettekkel fejezi ki magát, érzéseit. Nem, nem tolom le alsógatyám, inkább feltérdelek mögé az ágyra, lapockái közé simul tenyerem, s lenyomom őt az ágyra, hogy könyökével megtudjon támaszkodni, közben sortomban feszülő farkam fenekéhez simul. Lassan végighúzom nyelvem gerince vonalán, majd nyakába fúrom az arcomat és belélegzem őt, miközben jobbommal az ágy melletti éjjeliszekrény fiókját kihúzom, s a kis tasakot előkapom onnan, majd fogaimmal felszakítom, s Nath orra elé nyomom azt. - Csomagolj ki, aztán húzd fel. - suttogom fülébe, s hagyok neki annyi helyet, hogy megtudjon fordulni alattam.
Segítek neki abban, hogy lekerüljön alsóm, majd mikor ujjait megérzem hímtagom körül, halkan felsóhajtok, eztán ajkaira tapadok, nyelvem gyengéden átcsúsztatom ajkaink közt, vad táncra hívva az övét. Harcra készen állok, ám mégsem hatolok belé. Nath kezét összekulcsolom az enyémmel, s feje felé teszem, közben nyakát kezdem csókokkal hinteni, majd nyelvemmel végigsimítok ádámcsutkájánál, leheletem csikizi nyakát, s továbbhaladok mellkasára, ahol mellbimbóját kezdem kényeztetni, lassú körkörös mozdulatokkal, s gyengéden megharapom. Elengedem kezét, majd végigsimítok hasán, körmeimmel gyengéden karcolom oldalát, és ahogy haladok lejjebb, meredező tagján is végigsimítok nyelvemmel, majd egy sejtelmest pillantást vetek Nathre. Eztán veszem számba hancúrlécét, s fogaimmal óvatosan végigszántok rajta. Egyre jobban vágyom rá...farkam egyre jobban lüktet, az agyamból az összes vér délre áramolt. Akarom Őt! Fölé hajolok, lassan tapadok ajkaira ismét, belemosolygok a csókba miközben egyik kezemmel hajába túrok, míg a másikkal farkam odaillesztem bejáratához, majd nem túl finoman hatolok belé, mire egy hangosabbat nyögök fel. Tempóm eleinte lassú, s ahogy szaporábban hagyják el torkunkat a nyögések, sóhajok, úgy gyorsítok azon.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] Fogalmam sincs, hogy kiről beszél, annyira nem ismerem a harmadikosokat, és egyébként is, csak azokkal vagyok képben, akikkel megengedi Dean. - Nem, nem Colin, azt sem tudom, ki az - Válaszolom halkan, mert nem is szeretek beszélni a témáról, és ahogy láttam, ő egyébként sem szereti, ha valaki nem fogja be mellette, és én pont ezt teszem. Nagyon igyekszem jónak lenni, de nehezen megy. Mikor már fent vagyunk nála becsapja az ajtót és én megrezzenek. Csak fejet ingatok a kérdésre. A lelkiismeretemmel semmi gondom nincs. Egy ilyen csapódás szokta jelezni, hogy Dean itthon van. Na azt nem bírom tényleg. Kicsit fáj, hogy kinevet, de talán igaza van... nevetséges is, hogy ennyire tehetetlen vagyok, de nem tudok egyszerre védekezni és támadni, márpedig ha a falakat leengedem, mielőtt megmukkannék Dean összeroppantana. Már így is alig bírom. Mindegy. Ez csak az én nyomorom, neki semmi köze hozzá, most nem is fontos, nem is ennek van itt az ideje.[You must be registered and logged in to see this image.] Egy kicsit kényeztetem őt ajkaimmal, ott csókolom, ahol csak érem, de nem tudok megálljt parancsolni magamnak, és megharapom finom, selymes bőrét, majd ott hagyom. Nem akarom túletetni, még a végén azt hiszi, hogy leállunk az ajtónál. Akkor már a budiból se kellett volna kijönnünk, csak a szag változott volna. Nem tudom, hogy követ-e, de ha nem, akkor egye fene, én szívesen alszom az ágyán is, rajtam ne múljon, ha szexelni nincs kedve, akkor elleszek. Tényleg, mi lesz, ha nem engedi, hogy itt aludjak, és megkér, hogy menjek el? Félek a sötétben... bár lehet, akkor már inkább leülök egy szemetesre, mint, hogy felmenjek Deanhez. Azt hiszem, erre mondta múltkor, hogy túl sokat agyalok a szexen. Koncentráljunk arra, hogy Armin utánam fog jönni, szinte biztos. Meg is jelenik nem sokára az ajtóban egy szál alsóban és cipőben. Látom, hogy végigmér, én pedig meg se moccanva várok, csak a beszólásra hajtom le a fejem, és megfogadom, hogy ma már egy szót se szólok, csak, ha kérdez. Hozzám lép, ajkai az enyémekhez simulnak egyetlen csók erejéig, majd el is szakadnak tőle, pedig már nem nagyon bírok magammal, de nem kapok utána. Érzem magam alatt az ágy mocorgását, hogy mögém mászik. Nem szeretném, ha hátulról csinálnánk, mégis csak engedelmesen alkaromra támaszkodva bepucsítok előtte felkínálva fenekemet. Alsón keresztül simul hozzám, rohadt módon zavar az a vékony textil, de legalább ezen keresztül is érzem minden egyes centijét. Halkan nyögök fel, bár lenne már bennem, alig bírok magammal, aprót mozdítok csípőmön, hogy jobban érezhessem, de végül jó kisfiú maradok. Zihálok, mikor végignyal és gyengén reszketek alatta, minden kis pihe feláll nyakamon, mikor befészkeli magát oda. Halkan pihegek, de a szívem kemény rock koncertet nyom mellkasomban. A hirtelen feltűnő gumira felhúzódok tőle és felülve elveszem. Lehúzom az alsóját, akkor látom csak meg igazán, mire is készülök tulajdon képpen. Egyáltalán... belém fog férni valahova? A gondolatra is elpirulok, és felsóhajtok, majd fejet ingatva inkább felhúzom neki az óvszert közben végigsimítva egész tagján, ő pedig újabb csókba hív, melyet mohón viszonzok, hozzásimulva túrok hajába. Beszívom az illatát, bőre melegét, ajkai ízét, mindent, elraktározom... az olyan napokra, mikor csak Dean mutat érdeklődést felém. Elfekszem az ágyán, most már háttal, csak akkor szakadva el ajkaitól, mikor ő maga megy tovább. Felbillentem a fejem, hogy helyet adjak neki, magam előtt a falat látom, s ekkor hunyom le a szemem. Csak őt érzem. Lehelete alatt, nyakam vékony bőre takarásában a vér vadul zubog ereimben. Rajtam cirkáló kezeit, forró ajkait, ahogy mellbimbóimat kényezteti... Elveszek alatta, nyögök, sóhajtok, annyira kemény vagyok, hogy az már fáj. Ahogy megharapja merev bimbómat akaratlanul is, de hajába markolva kiáltok fel, nem tudom kezem a szám elé tenni, hiszen lefogja! Elereszt, körmei karistolják bőrömet, de nem fáj, illetve csak olaj testem tüzére. Nyelve érintésérére a hang is bennem reked, elködösült pillantással suttogom a nevét, főleg, mikor a szájába vesz, s elmerülök a forró nedvességben. Ráharapok alkaromra, hogy elfojtsam a kikívánkozó kiáltást fogai érintésére. Én ezt nem bírom!! - Kérlek, Armin - Suttogom elgyengülve, remegve alatta, és ő pont ekkor felkúszik, combjaim forrón feszülnek csípőjének, nyelvem mohón falja az övét, érzem, ahogy ujjai hajamba mélyednek, s pont ekkor löki magát belém. Fejem hátrahajlik, belefeszül a párnába, mellkasom megemelkedik, csípőm az övének feszül, egy pillanatra minden levegő kiszakad belőlem. Te jó ég. Teljesen kitölt, testem szorosan öleli körbe, forrón, teljesen kitölt. Ajkaim kiszáradnak egy pillanat alatt, körmeim pedig mély árkokat vájnak hátába. Nem fáj, már megszoktam ezt a tempót, csak olyan tökéletes, annyira vágytam rá. Hangosan nyögök minden egyes lökésére csípőjébe mélyesztve ujjaimat. Lentről Armin leginkább egy sötét angyalra hasonlít gyönyörű, bársony testével, éjfekete hajával. Bízok benne... kívánom őt... sőt. Jelenleg tiszta szerelmet érzek felé, szeretem minden egyes kis részemben minden lélegzetvételét. Testem kitárul előtte, nem feszül, ujjai alá olvad, megadja magát lökéseinek, befogadja és egybeolvad vele. Armin uralkodik rajtam, testemen, lelkemen, mely felé nyúlik, ujjaim tarkóján hajába markolnak, és lehúzzák őt egyetlen egy, puha, édes csókra. A gyönyör forró vulkánként lök a kitörés határára. Magamhoz ölelem forró testét, belélegzem őt, olyan régóta vágytam erre. Vágytam rá. Arcomat nyakába temetem. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Könyörgöm. Nem akarom elereszteni őt, ezt az érzést. Hogy boldog vagyok. Dean előtt testem temploma fehéren magasodott, volt tartása, és ért valamit, ha valaki bejött. Most már egy romhalmaz az egész, a szex semmit sem számít. Érzelem nélküli, ki szoktam szakadni közben a testemből. Most Armin belépett a romok közé, és... talán érte, vele újjáépíthetném az egészet, mert olyan régóta most először adom át magam igazán valakinek. Talány számíthatna valamit a szex. Vagy a testem. Egyáltalán, én magam. Megint fontos lehetnék magamnak. De ahogy tövig merül bennem szétrobbanok, elérve a csúcsot. Forró, és jéghideg az érzés egyszerre, szétszakad az egész világ, egy pillanatra pillantásom találkozik az övével, szeretném megmondani neki, hogy mennyit jelent, de csak a neve torul ajkaimra, ahogy hasfalára élvezek. Erőtlenül terülök el az ágyon, karjaim leesnek róla. Vissza kell nyelnem a könnyeimet, hogy megint ugyanolyan jelentéktelen vagyok, mint eddig. Hiszen Armin és én... mi nem vagyunk együtt. Ez csak egy alkalom volt. Nem akarom soha többé ezt érezni. A reményt, amit ad nekem. Nézem szépséges vonásait, ahogy elélvez bennem, de nem belém. Hátát simogatom közben, a karmolások nyomait. Fáradt vagyok, kifacsart. Sok volt nekem ez a mai nap, és a vége... gyönyörű volt. Talán ezért is fáj ennyire. Meg kell ölnöm magamban ezt a fiút, amelyik még hiszi, hogy valaha jobb lehet, hogy egy olyan, mint Armin valaha is vele marad. Akinek a lelke még megpróbál levegőhöz jutni. Olyan ostoba vagyok. Ujjaim remegve simítanak végig még utoljára Armin oldalán. Nyelek egyet, próbálok erőt venni magamon, hogy megszólaljak. - Szeretnéd, hogy elmenjek? - Kérdezem csendesen, mert nem akarom zavarni, ha... valami dolga van reggel, siet, vagy csak nem akarja, hogy itt aludjak, akkor mondja meg. Bár teljesen biztos, hogy akkor már megfoghatnám a szívemet két oldalról, széttéphetném, és bedobhatnám a kályhába gyújtósnak, mert úgy érzem, csak ő tart életben. Mikor megengedi csak oldalra fordulok, pár pillanatig csendben nézem őt, majd lehunyom égő szemeim. Muszáj megnyugodnom, és az illata rettenetesen sokat segít ebben.
Korán kelek, még nem is kell mennem, illetve húzom az időt. Felöltözök, csak lassan, halkan, hogy ne ébresszem fel Armint. Rosszul érzem magam, a gyomrom fáj, öklömnyi a tudattól, hogy haza kell mennem, a szívem pedig olyan, mintha valaki rányomta volna a gyümölcsfacsaróra. Nem akarok elmenni innen, Armin mellől. Biztonságban érzem magam mellette. Remeg a kezem, ahogy felszedem a szemetet, és kidobom, a műveit egy helyre teszem, a festékfoltokat letakarítom, a mosatlant elmosom, és a ruhát is összeszedem, a tisztákat csak rendbe szedem, a többit a szennyeshez rakom. Nem sokára fel kell kelnie, hiszen órára megyünk, közös óránk lesz, szóval tudom. Nem akarok bemenni, előtte még találkoznom kell Deannel és... félek. Csinálok reggelit mind a kettőnknek, kávét is, majd csak lecsúszok a földre a bögrével. Lehunyt szemmel támasztom a szekrényt, próbálok elég erőt keresni magamban... bárhol. De mintha valaki fojtogatna. Nem akarok elmenni. Lassna mégis indulnom kell. Ujjaim jéghidegen reszketnek a kávé forrósága körül. A lábaimat képtelen vagyok megmozdítani és cselekvésre bírni.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: a templomok
Az túlzás, hogy örülök annak, hogy nem attól a Colin figurától szerezte a cuccot, viszont tagadhatatlan, miszerint igencsak jól jött a fű mindkettőnk számára. Ő felszabadultabb lett (az átlagnál?), én pedig visszaestem a letargiából a valóságba. Ugyan Őt valami miatt bántja a dolog, de jelen pillanatban nem érdekel mi nyomja a kicsi szívét. Mellettem, vagyis nemsokára alattam...teljesen meg fog szűnni neki a világ, s pár percre megfeledkezik élete összes bajáról. . Csalogat, hívogat, önként, egy szó nélkül kínálja magát. Milyen kis csintalan ficsúr lett a csöndes kis pancserből. Nem mondom, hogy nem élvezném, ha ő uralkodna felettem...de saaaajnos ez nem az ő napja. Nem adom meg neki azonnal azt az örömöt, hogy egyből érezhessen. Vadul csókolom, egy másodpercre sem akarok tőle elszakadni, érezni akarom nyelvének puhaságát, ajkainak ízét. Nem hagyom szóhoz jutni; ugyan nem szeretem a csendet, viszont a felesleges pofázást sem. Pláne nem most. Hiába; az ágyban egyébként is lecsökken az ember szókincse; ó igen, ez az, csináld, kérlek, még...és társaik. Csupán a vékony anyag van kettőnk között, amitől ő foszthat meg. Beleborzongok mikor megérzem kezét tagomon amikor felhúzza a gumit, lúdbőrös leszek, szemem kissé lehunyom, alsó ajkam beszívom. - Cssss. - mutatóujjam ajkához csusszan, mikor kiejti száján a nevemet. - Csak élvezd.. - suttogom fülébe, majd továbbra is fülét, nyakát halmozva el csókjaimmal hatolok belé, s lassan kezdek el mozogni benne. A kezdeti fájdalom ellenére testét kellemes forróság járhatja át, hiszen akart engem. És én is őt. Hangosan nyög fel mikor teljesen elmerülök benne, teste megremeg, ami csak olaj a tűzre. Lökéseimet csókjaim követik mellkasán, arcához csúszik kezem, s ajkaihoz hajolva nyögök azok közé, ahogy gyorsabban kezdek mozogni benne. Mellkasom az övéhez simul, tekintetem az övébe fúrom. Szeretkezésünk hangja tölti be a szobát, s elmémet; semmi sem tudna most kizökkenteni. Pár perc után Nath háta ívbe feszül, s élvezete a hasamra jut. Érzem, hogy nincs sok hárta, ahogy átölel, nyakába temetem arcom, s hajába túrok, úgy adom át magam a gyönyörnek. Zihálva dőlök felsőtestére, majd lassan kicsúszok belőle, és a kis öltözéket leveszem, s oldalra dobom - bánom is merre, és mire sikerül rádobnom a kis ,,csomagot”. Egy elégedett mosollyal az arcomon fürkészem Nath tekintetét, miközben élvezetének cseppjeit két ujjaimmal letörlöm hasamról; középső ujjamról lenyalom, majd mutatóujjamról a számra kenem, eztán csókolom meg őt lassan, hogy érezhesse saját ízét is… - Hogy ízlesz magadnak? - kérdezem suttogva, miután hasra fekszem mellette, s felé fordulok. Végigsimít oldalamon, majd kezét hajamhoz kísérem, hogy inkább ott birizgáljon, ha már ennyire érinteni akar. Imádom, mikor valaki ezt csinálja, viszonozni is szeretem, ellenben mások nemigen hagyják...nem is értem miért! Egy (újabb) váratlan kérdés hagyja el a száját, mire csak pislogok. Nem szeretném, hogy maradjon, de azt sem, hogy elmenjen. Ha koliba van, akkor már úgyis rábaszott, mert szerintem már bezárták. Ha albérletes, esetleg szülőknél van, gondolom lakótársait nem akarja félig-meddig beszívottan felzargatni. - Lásd kivel van dolgod...maradjál. De ha horkolni mersz... - mormogom magam elé megadóan, majd egy jó éjt csók helyett, még utoljára Nath alsó ajkába harapok, eztán a hozzá közelebbi karommal átkarolom Őt, s úgy hunyom le szemeimet.
Azt sem tudom milyen nap van, hány óra, s hol vagyok. Minden reggelem így kezdődik.
Nem értem miért szajkózták azt állandóan az ,,itthoniak”, hogy a világvégét is átaludnám. Mélyen alszom...és?! Mintha ez valami büntetendő lenne. A parketta nyikorgása ébreszt fel, plusz ahogy Nath elsuhan az ágy előtt, mellett. Pár perc után felülök az ágyra, tenyerembe hajtom fejem, nagyokat sóhajtozva megdörzsölöm szemeim, s az éjjeli szekrényről leveszem a cigis dobozom, előkapok egy szálat, s rágyújtok. Elvégre van egy vendégem - akit talán jobb lenne elküldenem, sőt, elfelejtenem...nem történt köztünk semmi alapon -; magamra kapok egy alsót, hiába nincs takargatnivalóm előtte. A kora hajnali első slukknál már csak a legelső korty kávé esik jobban, ezért is csoszogok ki a konyhába, miközben aprókat szívok a méregrúdból. Ha már kint van a konyhában, akkor igazán csinálhat nekem egy hatalmas bögre kávét. Vödörből kellene innom, viszont egy nagy bögre is megteszi. A csésze az kölyköknek való. - Nyomd meg a piros gombot azon a masinán. - nyöszörgöm két slukk között, majd az asztalon megpillantva a két főre szóló reggelit, szemöldököm a homlokomra szalad, s megdermedek az ajtóban. Soha nem reggelizem, mert elkap a hányinger, és ahogy lemenne az első falat, öt perc múlva jönne is vissza. Csak vállat vonok efelett, majd mikor megpillantom Őt a földön, köpni-nyelni nem tudok. Azért ennyire csak nem lehettem szar tegnap, hogy így kikészüljön...más meg elvileg nem történt, nem? - Hát neked meg mi bajod? - lábammal kihúzom az egyik széket, majd leülök rá, s úgy nézem tovább Nathet, majd a szemben levő székre teszem fel lábaim. Az asztalról lelógó terítő eltakarja azokat, csupán lábfejem látszódik a másik szék ülőkéjén.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] "Csak élvezd" olyan idegenek ezek a szavak, vagy a fogalom, hogy nem is tudok mit mondani, és nem is kell, mert ekkor belém löki magát. Forrón remeg alatta testem befogadva őt, egyszerűen eszméletlen vele lenni. Hogy csókol, érint, összesimulunk... Soha nem volt még senkivel ilyen jó. Próbálom újra és újra elkapni ajkait, csókba vonni, és engedi, pillantásom az övébe fúródik, elveszek szép szemeiben, néha viszont elnézek, hogy ne láthassa a benne ülő szeretetet felé. Elöbb megyek el, mint ő, Arminnak még kell egy kicsi, magamhoz ölelve fogadom minden mozdulatát, ujjaim hajában matatnak, pont mikor egy mély lökésnél ő is eléri a csúcsot. Halkan felsóhajtok ajkamba harapva. Hagyom, hogy kicsússzon belőlem, de pillantásom nem ereszti az övét. Értetlenül figyelem, mit művel, pont szólni akarok neki, hogy ne tegye, mikor megcsókol. A döbbenettől kikerekednek a szemeim, majd lehunyom és hozzábújok mohón csókolva puha, édes ajkait, kiélvezve minden pillanatát, még ha érzem is a saját ízemet, bár ő sokkal finomabb. Hát... soha az életben nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok, hogy a sajátomat megkóstolom, illetve bárkiét, aki nem Dean. Mikor elhajol ajkamba harapok. [You must be registered and logged in to see this image.]- Fura, még soha nem kóstoltam - Vallom be mélyen elpirulva. Kezem oldalát cirógatja, ő pedig átviszi hajához, így abba túrok bele, és simogatom a selymes, puha tincseket, melyeknek olyan eszméletlen Armin illatuk van. Megkérdezem, hogy el kell-e mennem, zavarom-e itt, és látom, hogy elgondolkodik, ezért már készülnék is elmenni, mikor megengedi, hogy maradjak. - nem, nem horkolok, esküszöm - Suttogom kicsit rémülten, mert egyébként sem szoktam, de ha az a típus lennék, ezek után így is befognám. A harapásra elpirulok, majd nézem, hogy helyezkedik és végül hozzábújok, így alszom el a karjaiban olyan nyugodtan, és mélyen, ahogy már hónapok óta egyszer sem. A reggelem sajnos egy mélyzuhanás. Még ott van bennem a fantasztikus érzés az este miatt, mert boldog voltam. És nyugodt, elmúlt az a félelem, ami állandóan a gyomromban ül, gerjeszti a hányingert és a görcsöt. Nagyon rossz érzés, főleg, mert az embernek akkor kéne megnyugodni, mikor hazamegy, nem akkor pánikolni. Idegességembe rendet teszek, főzök jó sok kávét mind a kettőnknek, és én még a reggelit is leküzdöm, az övé a kávé mellett van, majd letelepedek a földre. Egyik kezem reszketve kapaszkodik a kávéba, a másik a hasamra csúszva simogatja, próbálja megnyugtatni háborgó gyomromat. Néha sikerül. - Már főztem neked kávét - Suttogom halkan a belépő Arminnak, de nem nézek fel rá. Még nem. Ez mennyire beteg. Hogy ennyire félek. Még csak nem is a párom... talán pont ez a gond. Az se gátolja meg, hogy a párja vagyok, mert szar se vagyok neki. Jelenleg a srác vagyok, aki ellenállt és ezért kurvára meg fog fizetni. - Hogy mi? - Kérdezek vissza, mert nem figyeltem, kóvályog az egész fejem. Széket húz, pedig tuti, hogy erről nem fogok beszélni. Ne nézzen már, az isten szerelmére! Olyan, mint mikor Dean a többiek előtt aláz meg. Az a kedvenc elfoglaltsága. És most még csak itt sincs. - Nincsen semmi bajom, Armin... csak haza kell mennem. - Biztos azt hiszi, hogy a szüleim, vagy ennyire hozzánőttem, pedig lószar. Bazd ki, szédülök. És ekkor megcsörren a telefonom. Elsápadva kapom elő, majdnem leejtem. Mély lélegzetet veszek és elhúzom a zöld, villogó telefont. - Dean, annyira sajnálom, már hazafele megyek, esküszöm, nem sokára otthon leszek, és...- Persze nem hagyja, hogy befejezzem. Úgy kezd üvölteni, hogy tudom, hogy még Armin is hallja. Lesütött szemmel hallgatom a szidás áradatot, csak úgy repkednek a " mocskos kis féreg" és egyéb szidalmak, és fenyegetések, amiket tudom, hogy be is akar tartani, például a fejem falba verését. Azt meg szokta tenni. Óvatosan leteszem a konyhapultra, és elosonok a cipőmért, a pulóveremet is felrángatom. Mikor visszaérek pont a végén tart. - Esküszöm, Nathaniel, miután lerakom számolom a perceket, és tíz felett egyenként egy pofon lesz a jutalom. - Kétségbeesetten túrok hajamba és a kabátomat keresem - megyek már, kérlek ne csináld, igyekszem- Hadarom, és már tényleg rajtam van a hányinger. - Hogy hívják??? Akihez elszöktél, mi a neve?! - Megtorpanva fordulok Armin felé. - Nem tudom... soha nem láttam ez előtt - Hazudom, mire ő csak nevet. - Te tényleg egy hímringyó vagy. Tíz perc - Lebassza a telefont. Pár pillanatig csak állok vele a kezemben, majd lehunyom a szemem. Mély lélegzet! - Mennem kell... de köszi... a kávét... és... ~ hogy emberszámba vettél ~ hogy itt aludhattam. - Nyögöm ki az igazi helyett, majd megindulok az ajtó felé. Próbálok kizárni mindent a fejemből, amiket mondott nekem, amikkel fenyegetett. Azt hiszi, az jobban fáj, mikor fizikailag bánt? Nem, egyáltalán nem, ez... amiket mond, ez fog megőrjíteni, mert én nem így gondolom, nem ilyennek látom magamat, mégis... elhiszem neki, mert ő nem én vagyok, és kívülállóként biztos jobban látja. Lehet, tényleg egy ilyen szörnyeteg vagyok? Bárcsak ne érezném ezt. Emlékszem még a tegnap estére, hogy mit éreztem Arminnal, vagy alatta, és ez most csak mégrosszabbá tesz mindent.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: túll jó vagy hozzám
Nem szoktam senkiét sem megízlelni, viszont a kissé talán perverz, ám kíváncsi énem ösztönzött arra, hogy vele együtt ízleljem meg saját spermáját. Ne maradjon ki ő sem a jóból? - Ez egyáltalán nem gyomorforgató ahogy azt sokan képzelik, s beállítják. Egyébként is kevés dolog van, amitől undorodom...és hiába a keserű íz..a csókja teljesen elvonja figyelmem arról, s megédesíti azt. Szinte már dorombolok mikor ujjai hajamba szántanak, kérdésére csak felvont szemöldökkel nézek rá, és dörmögöm a választ, mielőtt elszunnyadnék. - Ne esküdözz, hanem bizonyíts. - akármilyen hülyén is hangozzon ez erre, általában mindenféle esküre ez a válaszom. Álnok dögök, akik esküdöznek, szavukat adják. Csupán az irhájukat akarják menteni, holott a legtöbb ember ilyenkor hazudik egy óriásit. Persze semmi nem lenne ha Nath horkolna, valószínűleg meg sem hallanám...nem vágom miért riadt meg egy pillanatra. Gondolatban megvonom a vállam, míg a valóságban átölelve őt kezdem el számolgatni magamban a bárányokat. Nem is értem hogyan szabadulhatott ki a karmaim közül. Fel sem tűnt. Most pedig itt szemezek vele a konyhában, mikor a hasát simogatja. Hmm. Nem tudom mikor kelt fel, vagy egyáltalán aludt-e, viszont a hascsikarás igen kellemetlen tud lenni. De bezabált volna már most? Vagy csak izgul? Mindegy is. - Azt ne mondd, hogy terhes vagy. - jegyzem meg röhögve mielőtt leülnék. Ha a lehetetlent csináltam volna meg, akkor büszkén jelenteném ki, hogy kurva jó vagyok. De így megelégszem az eszméletlen jelzővel is. A kaják melletti bögrére terelődik tekintetem, majd mikor megpillantom az előttem levő pohárban a kávét, mosolyra húzom a szám. - Ó, kösz. - remélem nem nyomta tele cukorral, mert akkor esküszöm az égre, ráborítom. Mintha csak egy idegen tette volna fel neki a kérdést, úgy néz rám. Ráadásul nem is kérdeztem nehezet. Nagyon nincs rendben valami ezzel a sráccal. - Kikapsz a mamitól, vagy mi? Nálam jobb helyen nem is lehetnél, felesleges aggódnia. - belekortyolok a még gőzölgő kávéba, ami megégeti nyelvem, de az első korttyal csiholok valami életet magamba. Halkan felszisszenek az égető érzésre, majd lehunyt szemekkel élvezem a második korty zamatát, ahogy a keserű íz átjárja számat. Az édes pillanatból Nath válasza zökkent ki, és ahogy épp elakar rohanni miután megcsörrent a telefonja. - Ácsi. - kezem akár egy sorompó, úgy állítja meg őt, mielőtt még a nagy lendületben eltűnne a konyhából, mikor felveszi a telefont, elveszem előle kezem, majd felállok, s követem őt mikor telefonál. Hallom ahogy szó szerint izzik a vonal, hiszen valaki forr a dühtől. Kinek van energiája kora reggel ordibálni?! És Ő már megint esküdözik. Elképesztő! ~ Szóval Dean…..Dean...ez faszi név. És a hangja valami dobhártya-daraboló… Csak nem az apja az?! És mi lesz ha hazamegy? Miért nem fejezte be azt a kurva mondatot?! ~ - szoborként állok a konyha és az előszoba közti folyosón, próbálok kihallani egy-egy szót, mondatdarabot, de nem igazán érnek el azok a fülemig.
Jelen pillanatban Nath egy óriási kérdőjel számomra. Egy méregzsákot hallgat, illetve hallgatunk. Őrjöngés hallatszódik a teleofnból, nem valami csilingelő anyukahang, amit én először képzeltem.
Nem hiszem el, hogy ilyen korán már drámázni kell!
Fingom nincs ki az, de a sebek, a zúzódások..és ennek az elmebetegnek a hangja… Nem szoktam kombinálni, de ez most nyilvánvaló. Talán attól a faszfejtől származnának azok a véraláfutások a testén? - Az ajtófélfának dőlve elgondolkodom, összerakom a puzzle darabjait magamban, s ha apránként is, de kezd összeállni a kép. Mikor egy pillanatra a pultra kerül a telefon, közel hajolok ahhoz, hogy hallhassam az ocsmány szavakat. - Guríts már le egy-két kupica hypot, jót tesz a torkodnak. - enyhén dühtől fűtve dünnyögöm a telefonba, míg Nath a gönceit keresi, mire a csóka nem igazán kapcsol, és csak folytatja tovább a beszédét, mintha csak egy könyvből olvasná. - Ne esküdözzél barátom, inkább számolgasd csak a perceket a halálodig... - javítom ki Dean mondatát enyhén fenyegetően - bárki is legyen- , és ebben a pillanatban el is határozom, hogy Nath nem megy innen sehova most. Mintha az ösztöneim súgnák azt, hogy nem szabad elengednem. Nem tudom mi vár rá otthon, de jó nem. Ez olyan biztos, mint templomban az ámen. Ahogy Nath idegesen kapja fel a telefont, besurranok elé, hogy ne tudjon az ajtón kimenni. A kulcsot kiveszem a zárból, majd alsógatyámba teszem. Kurvára hidegek a kulcsok, amik fenekemhez érnek, de van más, amivel foglalkozzak, hiszen Nath mondatára egy ,,mi a fasz?!” fejjel nézek rá, mikor letagad. Nem látott? MI AZ, HOGY NEM LÁTOTT?! Hirtelen lépek Nath felé, a telefont tartó kezét a fülemhez húzom, hogy ismét szóljak pár kedveset. - Három napja dugom a srácot. - enyhe büszkeség hallatszódik hangomon, miközben rákacsintok a magát épphogy nem összetojó Nathre, végül ráhagyom már az egészet, rendezzék le hamar, gyorsan, mert már kurvára kezdem unni. - Rohadtul nem mész sehova. - a szokottnál hangosabban szólok, hogy az a fazon is tisztán értse, s felfogja a parányi eszével, hogy a fiú egy lépést nem moccan innen...nélkülem. Nem vagyok senki őrangyala, talán hagynám menni, ha nem díszelegnének a sebek rajta. Tapasztalatból mondom, hogy átérzem a helyzetét. Átestem már én is az apaféle bántalmazások összes létező módján. Hiába volt részeg az öreg, kölyökként mit tudtam volna tenni? Tűrtem, hagytam. Egy darab szarként feküdtem a padlón. Összegörnyedve, néhol egy-egy vérpacnival körülöttem. Néhanapján szilánkok vettek körül, mikor törhetnékje volt az öregnek. Mindez már a múlt - nem reklámozom. Megembereltem magam, a gimnázium kényszerített arra, hogy egy oroszlánná váljak.
Amint lerakja a telefont, s máris indulni készülne, egész testemmel az ajtóhoz simulok, a kilincs kissé hátamba mélyed, de mit sem törődve ezzel, hunyorogva nézek Rá. - Most azonnal megmondod ki, és mi volt ez. - kérem, parancsolom, utasítom...nevezzük ezt bárhogy is, tudni akarom mi folyik itt. - Addig úgysem fogsz innen elmenni. - az sem érdekel, ha az egész napot itt kell végigállnom. Szarok az egyetemre, majd valaki odaadja a jegyzeteit. Ha meg nem, akkor meg egy-egy óra kihagyása nem árthat...talán. - Nélkülem legalábbis nem. - teszem hozzá teljesen mellékesen, s remélem, hogy ezzel a kijelentésemmel talán szóra tudom bírni. Nyugodtan játszhatja a süketnémát, vagy ha csak az egyik szerepet vállalná be, az sem hatna meg különösebben. Én ráérek. Tudni akarom ki volt az a pöcs, aki hívta.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] "Ez" az este egyre furcsább és furcsább. Először életemben első alkalommal ellenálltam Deannek, aztán rámásztam Arminra, aki eddig is nagyon tetszett, de nem mertem a közelébe menni, majd feljöttem hozzá, ő megfektetett, és most éppen saját magamat kóstoltatja velem. Egy lázadónak érzem magam, aki éppen felrúgja élete összes szabályát. Istenem, nem kéne ezt tennem. Nagyon nagy lesz a böjtje. Viszont szükségem van rá, olyan ez, mint a levegő egy fuldoklónak. Ez a gyógyír a sebeimre. Ő. [You must be registered and logged in to see this image.]A hasam simogatása kb már automatikus nálam a fájdalomra. Tudom, hogy igazi baja nincs, csak az idegesség... de Armin beszól rá, én pedig elpirulva leeresztem a kezem, és tördelem az ujjaimat. Bólogatok, nem tudom, mit kér a kávéba, ezért nem tettem bene semmit, mellé tettem a tejet és a cukrot, hogy ne kelljen messzire mennie. Nem vagyok gondolatolvasó, honnan tudnám, hogy mit szeret bele? Hát ez nem igaz, csak csendre lenne szükségem, erre húzza az agyam és csesztet, nagyon idegesít! - Az anyám a sárgaházban van, nem hiszem, hogy rajtam gondolkodik - Morgom idegesen és a hajamba markolok, majd megcsörren a telefon. Ijedten veszem fel, remélném, hogy hamar túlleszek rajta, de Istenem, Armin elállja az utat és követ és és és és... waaah. A szívem majd kiugrik, a gyomrom épphogy nem okádja ki a tartalmát, erre ő még fokozza a helyzetet, mikor már így is minden pattanásig feszül. Én meg közben nyelem a szidalmakat, az ócsárlást és egyre rosszabbul érzem magam, mintha nem ő akart volna kb megerőszakolni egyhelyben. Kikerekednek szemeim, ahogy Armin belekiabál a telefonba. MI A SZART CSINÁL???? Meg akar öletni, vagy mi a szar? Normális? Végigrohan gerincemen a jeges rémület. Most komolyan nem fog elengedni? Miért? Mire kellek? Semmire sem vagyok jó... csak szeretnék hamar túlesni a szarrá verésemen. Felnyögök, mikor elállja az ajtót. - Mi az istent akarsz, Armin? - Bukok ki. Próbálok megszólalni, de állandóan kérdez, nem jutok szóhoz, teljesen kiakaszt, és akkor érzem. Érzem, hogy vége, kiborultam, hogy vége, nincs tovább. - Jézusom, mi a szar, mit akarsz?! Mit vársz tőlem?! Azt akarod hallani, hogy az exem ha hazaérek mindent lelógó részemet letöri?! - csattanok fel, az sem érdekel, ha minden szomszéd ezt hallgatja. Feszülten kezdek járkálni karomat számra szorítva, próbálom visszatartani a könnyeket, de első lendülettel a földhöz vágom a sálamat. Csessze már meg. - jártam vele. Egy, két hónapot. Ő volt az első. Mindenben. Rászoktatott a drogra, mindegyikre. Aztán... csak... szakítottunk. Mindenkivel lefeküdt, de engem sem eresztett el, elkezdett ütni. Egyre többet. Most már... csak azért tart maga mellett, hogy legyen kibe dugnia. Semmit nem jelentek neki, csak levezetheti rajtam a feszültséget és ennyi. De tilos elmennem, de tegnap elérte, hogy beálljak, és meg akart fektetni, mire elszöktem tőle. - Rogyok le a földre és már nem tudom visszatartani a könnyeket, melyek kiszöknek. Egy éven át nem engedtem meg magamnak ezt, most pedig teljesen elszakadt a cérna. Fáj mindenem, és nem csak fizikailag készít ki teljesen ez az egész. Nem azért sírok, mert gyenge vagyok, egyszerűen csak túlságosan régóta tartom magam, és most már nem bírom tovább. Lélegzet után kapkodok és mélyen hajamba túrok, ujjaim remegnek az idegességtől. Már nem vagyok dühös, csak elkeseredett, és érzek minden kis nyomorult dolgot, ami történt velem. - Csak haza kell mennem. Minél hamarabb túlesünk rajta, annál jobb. Ez nem a te dolgod. Kérlek, engedj el - fel akarok állni, de a lábaim remegnek alattam, ezért végül maradok ahol vagyok. Fáradt vagyok. Nem akarom ezt csinálni. Lehunyom a szemem és mély lélegzetet veszek. Nem szeretnék bőgni, nem vagyok a sírós fajta, csak annyira kibukott belőlem. El kéne indulnom, tudom, hogy Dean betartja az ígéretét, a szemét az órán tartja, és már nem nagyon van a testemen olyan hely, ami ne sajogna az áldásától. Szarul vagyok. Olyan szívessen bezárnám magamat egy üres szobába egy ággyal, belebújnék, be a takaró alá és csak élvezném a puha forróságot, nyugalmat ami körülvesz. Nincsenek nagy igényeim. Ez a legfőbb vágyam, hogy végre megnyugodhassak, mert ha nem... félek, se a gyomrom, se az idegeim nem fogják ezt bírni hosszú távon. Ha lehunyom a szemem érzem az ujjaim alatt Armin selymes bőrét, az orromban az illatát, nyakamban az ajkait. Legalább ez örök emlék marad nekem. - Feleslegesen beszélünk erről. Jól vagyok - Hagyja el a számat ugyanaz a hazugság, amit mindenkinek lenyomok és újra bezárkózok mögé. Volt idő, mikor még Armin arcába üvöltöttem volna, hogy segítsen, de most már nem. Elegem van a futásból. A sebek be fognak gyógyulni, és megint eljön az este, hogy aludhassak, és elfelejtsem az egészet.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: Running
Nevetésem alábbhagy, mikor elmondja mi van az anyjával. Most melyik a ,,jobb”: anyámat ovisként láttam utoljára, vagy az, hogy az ő anyja diliházban van? Faggatóznék, de máris megcsörren a telefonja. Pont jókor? - Irgalmatlan nagy szerencséje van, de nem ússza meg a kikérdezést.
Tegye csak le…
Egy másodpercig sem törődök azzal, hogy milyen ember van a vonal túlsó felén, pár kedves szóval tisztelem meg. Mondanivalójának egy-egy foszlánya kihallatszódik továbbra is, amik nem sugallnak túl jót, csupán megerősítik gyanúmat. Ehhez hozzájönnek a kék-zöld-lila foltok, a véraláfutások Nath testén. Végül kész a puzzle; bántalmazzák. Valaki hobbiból üti, veri. Viszket a tenyerem, ki akarom kapni a telefont a kezéből, hozzábaszni a falhoz, hogy az az elmebeteg elkussoljon végre...mire hála a jó mindenségnek, leteszik. Várom a magyarázatot, a tündérmesét, bármi is legyen a háttérben. - Nem hiszem el baszki, hogy itt kell már drámázni ilyenkor! - dünnyögöm mikor a kezében tartja a telefont, és vár a megváltásra. Eztán kinyílik a csipája, ami nem tetszik. Nehogy már neki álljon feljebb! - Talán az igazat? - kérdését kérdésem követi, és addig nem nyugszom, míg nem tudom meg a sztorit. Tudom, hogy kibaszott jó érzés kiordítani magadból az összes bajod, összetörni valamit feszültség levezetésképp...ugyan egy sál nem igazán törik darabokra. - Feleslegesen ejted ki az égiek nevét a szádon, nem fognak most segíteni. - jézusom, istenem, és társaira gondolok itt. Karba tett kezekkel támasztom az ajtót, s hallgatom rémmeséjét.
Ex? Ha ex, akkor miért is avatkozik bele az életébe?
- Álljál már le! Nem lesz semmi bajod, mert itt maradsz. - egy tapodtat sem mozdulok az ajtótól. Térden állva könyöröghet, bőghet, akkor sem fog tudni meghatni. Nem vagyok vajszívű. Egyre inkább furdal a kíváncsiság, hevesebben ver a szívem - talán a koffeintől, talán már az idegességtől. Vagy mindkettő közrejátszik. Értetlen, s kissé talán bamba fejem felváltja a riadt, ám mégis komoly arckifejezésem. Összehúzom szemöldököm, köpni-nyelni sem tudok. Ugyan sejtettem, hogy mi a végkifejlet...na de az előzmény?! Megdöbbent. A földre rogy, könnyeivel küszködik. Basszus, nehogy itt kezdjen el bőgni...mert nem tudom az ilyen helyzetet kezelni! Nyelek egy nagyot, és máris támadó jelleggel őt próbálom hibásnak beállítani, mintsem azt a másik fazont. - Na ne bassza meg a puli a Hektort. Hogy lehetsz ennyire eszement, hogy most is rá gondolsz?! - igazándiból nem akarom őt hibáztatni, rákenni az egészet...de közben mégis. - Tudom, hogy tudod, hogy segítség kell neked, nem pedig egy menedék, ahol elbújhatsz a problémád elől, akár csak egy éjszakára is. - szól belőlem a próféta, majd ellököm magam az ajtótól. Chloe szobája lakatlan jelenleg... Hjaj, nem akarom megtenni, de azt hiszem továbbra is (?) el kell bújtatnom, vagy mi. Noha lehet nem én lennék a mintaképe annak, hogy a püfföléssorozat után rögtön azt mondjam, hívja a zsarukat, de neki ezt kellene tennie. Vagy tegyem meg én ezt a lépést, ha ennyire nyuszi? Villamosszékbe tenném az ilyen köcsögöket, mint ez a Dean...meg az apám! Szíjazzák a székhez, vezessék bele addig az áramot, míg porrá nem lesz a szemétláda.
Egy nyűgnek érzem most, nem hiányzik Ő a nyakamba, de mégis így a helyes. El nem engedhetem, úgyhogy mindképp maradnia kell. - Nincs az a pénz, isten, ember, kutya, macska, anyámkínja...amiért elengednélek. Ezek után ne is reménykedj. - lehet enyhe deja vu érzése lesz, viszont én nem kihasználni, és ütlegelni akarom. Tulajdonképpen semmit sem akarok tőle. Megvolt tegnap, és ennyi. Nem jelentett igazándiból semmit. Gondolom neki sem, és ez így van rendjén. Veszek egy mély levegőt, kifújom azt, hogy erőt vegyek magamon, s leguggolok vele szemben, majd vállaira kúszik kezem, és tekintete után kutatok. Letörlöm ujjammal a könnyeket az arcáról, tekintetemben némi sajnálat mutatkozik. Rohadtul utálom az ilyen bőgős történeteket. Tényleg nem tudok mit kezdeni ezekkel, hiába érzem át fájdalmát. - Nézd...itt biztonságban vagy, nem? - kérdezem tőle az egyértelműt, amire jobban teszi, ha csak bólint, mintsem egy újabb infóáradatot zúdít rám. - Akkor meg itt maradsz. Van egy félig-meddig üres szoba. Úgyis kellett volna keresnem valakit oda. - felállok, majd elindulok a volt Chloe-lak felé, s közben két ujjal csalogatom őt, hogy jöjjön utánam. Csilingelek akár a Télapó mikor érkezik, majd miután kettőt lépek a kulcscsomó kiesik az alsómból. A kulcstartót, akárcsak egy gyűrűt, úgy húzom az ujjamra, majd a kulcsokat öklömbe rejtem. Chloe ex-szobája nem volt túl csajos, sokkal inkább ijesztő.. Sokan azt hitték, hogy az én barlangom az. A fenéket. Sátán szemeit mázolta a plafonra, mondván, hogy az ördög soha nem alszik, és őt figyeli. Az egyik falat különféle újságcikkek lepik, mintha csak nyomozott volna valami, vagy valaki után, és minden információt összegyűjtött róla. Soha nem kérdeztem rá mik azok, még a végén olyanba keveredtem volna, amit gyónhatnék életem végéig. Az ágy eléggé lelakott, célnak ugyan megfelel, de nem a kényelmet szolgálja. A matrac közepén egy hatalmas bemélyedés, rajta a huzat nélküli ágyneműk. Megvárom míg Nath belép, körülnéz. A kommentjére nem vagyok kíváncsi, nem érdekel milyen benyomása van a lyukról. - Rídd ki magad, aztán dőlj le. - csukom be magam mögött az ajtót, majd indulok is vissza a konyhába, hogy a mostanra már kihűlt kávé maradékát leöntsem a torkomon, s szobámba lépve levágódjak az ágyamba, s egy újabb cigit gyújthassak meg, s szívhassak el. Lehunyom szemem, a slukkokat sokáig hagyom hogy átjárják sejtjeim, miközben átgondolom a mostani helyzetet. Egy gonddal több zúdult a nyakamba, közben mégis megoldódott egy problémám, ám...
Azt hiszem hosszú lesz ez a nap, hét... Hónap?
A picsába is. Nem tudok higgadt lenni, a gondolatok össze-vissza cikáznak a fejemben. Nath pihenni akar, én pedig gatyájából kirázni azt a faszfejet, aki lelkileg egy ronccsá tette őt. Meg kell tudnom hol lakik az a faszi, el kell beszélgessek vele. Lemerem fogadni, hogy csak a gyengébbekkel meri felvenni a harcot. Ha ellenkezni mernének, rögtön eljár a kezük...pedig nincs is jobb egy kiadós szócsatánál; mikor látod, hogy ,,ellenfeled” megtör, hebeg-habog, próbálja menteni a menthetetlent. Kedvenc részem a fel-, és megadás.
Armin kontra emberek - 1:0.
Miután leég a cigim, feltápászkodom, s azonnal berontok Nath-hez, kopogás, finomkodás nélkül. - Ki vele...melyik lepratanyán van ez a szarházi? - nyikorog az ajtó, ahogy az magától visszacsukódik, én pedig az ágy végére huppanok, eztán kiroppantom nyakam, ami úgy ropog, akár egy hetvenéves mammeré, akinek már meszesedik.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] Forrón pulzálok belül, és egyáltalán nem olyan jólesően, mint tegnap este. A félelem, megalázottság émelyítő keveréke gyújt bennem lángot. A kétségbeesés és a tehetetlen düh az, ami végre arra késztet, hogy ordítsak, és kiabálok is. Vele. Akivel nem kéne. Keserűen nevetek fel, mint akit sarokba szorítottak, de hát ez is történt. - Az igazságot? Egy éjszaka után ilyen lélek doki lettél?! - Mi a francot csinálok? Saját magamnak válok teljesen ismeretlenné... megint ott tartok, ahol otthon. Franciaországban. Szétesek, teljesen elvesztem a józan eszemet. Már nem vagyok önmagam. Miért ne mondjam el neki az egészet? Mert Dean a fejemet letépi a testemről, azért. De most mindegy. Komolyan. Lerogyok a földre, egy kupacnyi szerencsétlen, tehetetlen rongykupacnak érzem magamat. Te jó ég. Jobb lesz, ha tényleg fogom magam és elmondom neki. Semmit se veszíthetek, de talán akkor ő nem lesz velem ilyen morcos. Nem akarok több hisztit. [You must be registered and logged in to see this image.] Ezért belekezdek az elején és a végén fejezem be. Tömörített verzióban, mert tudom, hogy nem bírja a felesleges pofázást, de ezt most ő kérdezte mondjuk... Kapkodom a lélegzetet, a könnyek hangtalanul szánkáznak végig kipirult arcomon, és összébb húzom magam a padlón. Nem lepődök meg egy pillanatra sem, hogy Armin is ugyanúgy hajítja rám a köveket, mint eddig mindenki, akárhova is megyek, akármit is mondok. Tényleg rettenetes alak lehetek, ha mindenkiből ezt hozom ki, hogy rúgjon belém egyet. Pedig úgy igyekszem, komolyan. - Nem akarom ezt tovább csinálni... nem akarok visszamenni. Csak szeretném, ha elmúlna a fájdalom, mert mindenhol érzem - Talán nem is Arminhoz beszélek, csak szeretném végre magamtól hallani hangosan, amit eddig gondolatban se nagyon mertem bevallani. Nem vagyok egy erős jellem, ezt már otthon bebizonyítottam. Könnyű összeroppantani, és Dean ezt megtette. Porrázúzott. Már csak szeretnék egyedül lenni. - De igen, el akarok menekülni - Nézek fel rá bizonytalanul Arminra. Hogy érti, hogy nem csak elmenekülni akarok? De... De igen, el akarok menekülni! Mégis miért nem enged el? Akkor mit csináljak? Aludjak a nappalija padlóján, vagy mi a fene? Ő se gondolhatja komolyan, hogy örök szobafogságra ítél. teljesen szétestem. A homokvár, amit felépítettem magamból, a maradványaimból, amivel még mosolyt tudtam gyilkolni az arcomra... Armin mint egy vízözön jött, és elmondta. Semmi se maradt, nem tudok mi mögé elbújni, és félek. Mikor közeledik s leguggol velem szemben, kicsit rémülten nézek fel rá mélybarna, könnyfátyolos szemekkel. Kezei vállamon egyszerre nyugtatnak meg és bizonytalanítanak el. Fürge ujjai letörlik a nedves cseppeket, én pedig szipogva próbálkozom, hogy ne is jöjjön új a helyükre. Félve kutatom pillantását, a dühöt keresem benne, a mérget, hogy tudjam, van-e esély rá, hogy elboruljon az agya. Ez nálam alapvető védekező mechanizmus. De csak sajnálatot látok, ami nem árthat nekem. Remélem. Kérdésére bólogatok, megszólalni. Ezer sebből vérzek, nem találok most szavakat semmire, úgyhogy semmi értelmeset ne várjon tőlem Armin, de szerencsére nem is vár, ahogy látom. Megdöbbenek. Tényleg azt ajánlja, hogy lakjak itt?! Csak pislogok rá értetlenül, de ő feláll, én pedig, amennyire csak képes vagyok, feltápászkodok, billegek ide-oda, de utánadülöngélek, az ajtónál a félfának dőlve nézek befelé. Elég ijesztő hely, furcsa, de ha tényleg nekem adja majd átalakítom, ezen most nem kell agyalnom, komolyan, hát nem leszarom, hogy hol vagyok? Míg nem Dean mellett... Majd szerzek új matracot is, és... ahh most nem érdekel, a hányinger van rajtam. - Köszönöm - Motyogom csendesen utána fordulva Arminnak, mikor elmegy, én pedig elbotladozok az ágyig, ahova lerogyok. Összegömbölyödök, kabátban, mindenben, ahogy vagyok. egy ideig nem sírok. Csak nézem a falat, remegő ujjaim megsimogatják. Hideg, kemény. pont, mint Dean. Szemeim előtt megremeg a kép, és őt látom. A hasfalát, ahogy kényszeredetten simogatom. Nem akarok többet ebben a játékban szolgálni. nem akarok ez lenni. Ez a semmi, a szex baba. Dühömben a falra csapok mérgesen, és végre megerednek a könnyeim. Hála az égnek, hogy Armin nincsen itt. Csak úgy potyognak a kis, forró cseppek, meg-megülnek az orromnál, nem foglalkozom velük, már ököllel verem a falat, hogy kiadjam a feszültséget, a forró gyűlöletet. Nem vagyok szolga, katona, én is ember vagyok, könyörgöm. Az vagyok, nem bánhat velem így senki... így kéne lennie. Csak verem a falat és sírok hangtalanul, míg ütéseim vörös nyomokat nem kezdenek hagyni, mert kezemen felszakadt a bőr. Ujjaim eszméletlenül fájnak és reszketnek, mikor a vörös maszatos felületre simítok és homlokom is a hideg falnak nyomom. Zihálok, mintha fuldoklanék, próbálok megszabadulni annyi fájdalomtól, amennyitől lehet. Nem akarok soha többet ilyet érezni. Nem akarom látni, hallani róla. Lehunyom égő szemeimet, próbálok megnyugodni. A sírás lassacskán halk hüppögésbe csap át, sőt, csuklásba., mely meg-megrázza testemet. Ekkor vágódik ki az ajtó, ijedtemben ugrok egyet, majd arrafele fordulok. Armin leül az ágy szélére, én pedig csak kivörösödött szemekkel pislogok rá. Lassan leesik, kiről-miről beszél. Ó... hát... - Nem lepratanyán. Az én lakásomban lakik. - válaszolom halkan. Apa bérli nekem, és neki van pénze dögivel, szóval elegáns környék, hely, lakás. Megadom neki a címet csendesen, már ebből tudhatja, hogy nem a szemétben kell keresnie a csávót. - De miért kérdezed? - Érdeklődök csendesen és közben testemet még mindig kicsit döcögteti a hüppögés, arról engem is beszélve, hogy sajgó ujjaimat simogatom. Majd bekötöm, de leszarom, most még ez is jól esik, mert megütöttem valamit. Még ha az a fal is volt, és erősebb is volt nálam. - Ne hagyj itt egyedül - Kérem hirtelen, véletlenül csúszik ki ajkaim közül a kérdés, elvörösödve hátrébb is csúszok, hátha mérges lesz. Nem akarom, hogy kiboruljon. Nem, nem kell bébicsőszködnie felettem, csak most... most még maradjon velem kicsit, ha nem nagy gond. De persze egy szó, és eleresztem. Nem hinném, hogy most lennék olyan állapotban, hogy erősködjek, vagy megkérjem még egyszer.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: Running
Ha valakinek, akkor nekem biztosan magyarázattal tartozik. Kurva jól hangzik, hogy bújtatok valakit, a cinkostársa lettem, de még homályosan látok, szeretném ha végre elárulná mi az isten volt ez az előbb. - Hé, hé, hé. Állítsál már magadon! - ökölbe szorítom kezem, a lóerők százai fognak tartanak most vissza attól, hogy ne itt helyben kezdjek el kárt tenni valamiben. Csakis az igazat akarom hallani, nem valami ócska mesét. Lehet engem ezzel-azzal hitegetni, de előbb vagy utóbb úgyis kiderül az igazság. De ahogy hallom, lehullt a lepel a titokról. Nath megtört...talán ez a telefon volt nála a mélypont. Vajon ha nem lenne nálam, most mit tenne? Hazaparancsolták. Na és? Nagy gyerek már, tud magára vigyázni. Áh, minek is hülyítem magam. Nyilvánvaló, hogy segítségre szorul, csak nem mondja. - Ha problémád van, oldd meg, ne menekülj előlük...azzal úgyse jutsz előrébb. - csak úgy ontom ma a bölcsességeket. Igazán..remekelek. Megvonom vállam, majd közel lépek hozzá, s leguggolva vizslatom könnyektől csillogó szempárját, majd vállára csusszan a kezem, majd remélem igen biztatóan, s határozottan sikerül közölnöm vele a tényt, hogy itt marad. Chloe szobája az övé lehet - persze majd kéje kedve szerint átalakíthatja, nem izgat, ő területe lesz. Magára hagyom, legyen ideje feldolgozni a hívást, ahogy azt is, hogy új otthonra lelt. Próbálom lehunyt szemekkel, teljes nyugalommal kiélvezni a cigaretta mérgét, de megzavarja pillanatnyi lelki békém a szomszéd zsivaja. Általában a gyerekük egy kosárlabdával szórakozik a szobájában, behallucinál egy palánkot a falra, vagy nem tudom...de ez a faldöngetős játéka nekem nem tetszik. - A kurva anyádat döngesd már! - ordítom hogy a vékony falon áthallatszódon hangom, és a kölyök végre elnyugodjon. Mintha tényleg csak a falhoz beszélnék, Ő folytatja tovább. - Ne akard, hogy átmenjek, mert a te fejed döngetem bele. - dörmögöm magam elé halkan, mire felülök, s megindulok - ám utam nem a házszomszédhoz, sokkal inkább a szobaszomszédhoz vezet. Rohadtul nem akarom, hogy Nath itt bömböljön, mint egy kislány. Átérzem fájdalmát, csak ezt nem tudom kimutatni. A legtöbb amit érte tehetek az annyi, hogy az ágy szélére ülve meghallgatom őt, türelmesebbik felemet mutatva felé. Csak hallgatom, pontosabban sasolom ahogy sérült lelke szól belőle, s készteti őt a sírásra. Közelebb húzódom hozzá, ő pedig próbálja visszafojtani a könnyeit, több-kevesebb sikerrel. Tekintetét fürkészem mindvégig. A kisfiús énjét látom, akit védelmezni kell, óvni kell a világ minden bajától...nem az az ember fekszik Chloe volt ágyában, akivel éjjel szexeltem. Az az ember köddé vált, talán nem is létezik. Vagy csak a fűvel lehet előcsalogatni? Ugyan...valahol, pár bőrréteg alatt ott lapul a régi önmaga, csupán elő kell halásznom. - Kihívás elfogadva! Végigsimítok arcán, letörölve a könnyeket róla ismét, majd epekedve várom válaszát. Gondolom nem jön az neki ki olyan könnyen, ezért is hagyok neki időt, hogy megnyugodjon - bár tűkön ülve várom a választ. - Mivan?! - hangom hirtelen öt oktávnyit változik. Menten gutaütést kapok! Hogy a picsába hagyhatta, hogy Dean odatelepedjen? Miért is nem paterolta ki onnan, ha Nath nevén van a lakás? Miért nem kérte a rendőrök segítségét?! Ennyi esze sincs? Ez egy idióta. - Ugye te most szivatsz?! - kérdezem egy ,,mi a fasz?!” fejjel, s azon nyomban felállok, s kiviharzok a szobából, majd átballagok az enyémbe. A cím bőven elég volt ahhoz, hogy elinduljak oda. Ma már úgyse megyek be órákra, akkor legalább teljen hasznosan a nap, és ne vigasztaljam a barátnőmet. Magamra kapok egy nadrágot, még azt, amelyik tegnap este volt rajtam, majd a földről felkapom a kabátom, s ugyan nincs rajtam póló, belebújok. Felsőtestem szinte vakítóan villan ki a fekete anyag mögül, de egy fikarcnyit sem törődök ezzel. Nincs mit rejtegetnem a világ elől. Egy szál cigiz húzok ki a kabát belső sebéből, s ajkaim közé veszem azt, de nem gyújtom meg a szálat. Nath arra kér, hogy maradjak vele. Na még mit nem. Maximum út közben hívok neki egy bébiszittert, vagy átküldöm a szomszédot, hogy immáron két gyerekre vigyázzon. - Dolgom van, majd jövök. Te csak aludj. - szinte utasítom, eztán jobb öklöm bal tenyeremben csattan, s a bejárati ajtón kiviharzok, teljes erővel bevágva azt magam mögött. Gyors léptekkel haladok a lépcsőház ajtaja felé, út közben meggyújtom a cigimet, s idegbeteg módjára kezdem el beszívni a slukkokat.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] Ujjai lágy cirógátása száműzi a könnycseppeket arcomról, én meg erőtlenül fekszem tovább az ágyon, remegő tagokkal. Nehezen tudok csak megnyugodni, na. De kb azonnal kiborítom őt, mikor nem értheti... Ezt nem értheti. Ha kihívnám a rendőrséget, akkor... kiszivároghatna, hogy itt vagyok, rossz fényt vetne apára és mérges lenne, haza kéne utznom... én egyedül meg nem tudom kipakolni. - Nem tudtam kitenni, és nem én hívtam, ő jött.- Magyarázom egy sóhajtással. Nem tudom, mégis mit vár tőlem Armin... Dean fizikailag is jóval nagyobb, mint én, nyilvánvalóan erős. Felkaphatja a vizet ennyire, minden joga megvan hozzá, ha így akar tenni, de változtatni nem tudok jelenleg. Nem vagyok Hulk. Azt kapja, amit lát. Értetlenül nézem, ahogy kicsörtet és egyedül hagy. MI A FRANC?! Nem értem, mi történik, de nem találok magamban elég erőt, hogy felpattanjak.[You must be registered and logged in to see this image.] Csak nézem, ahogy caplat kifele ruhában, nagyon nem értem, mi történik, csak hallom, ahogy csapódik az ajtó. Most komolyan elzavart aludni? És... és tényleg itthagyott... Pofám leszakad, esküszöm. De pár percre arra, hogy elment, el is alszom tényleg. Halkan szuszogok, mélyen alszom, rendesen kipihenem magam végre, de pár óra múlva fel is kelek. Hirtelen ülök fel az ágyban lélegzet után kapkodva, kipirulva. Basszus. Hajamba túrok mélyen, és felszisszenek. Te jó ég. Nem álmodtam. Tényleg itt vagyok, Armin házában, tényleg nem rakott ki és komolyan elment... Kicsoszogva csinálok valami kaját magamnak tojásból, és a másnapi vizsgára is elkezdek készülni. Szerencsére az egész szöveg a telefonomon van, amit felélesztek Armin töltöjével. Rómeó és Júlia... halál tipikus... na mindegy. Én lettem Mercutio szerencsére, eredetileg is arra jelentkeztem. A halálakor szóló dalt kell majd elkornyikálnom, a szövege, és mindenféle hasonló megvan, márcsak néhány hangon csúszok el. Főzök egy teát és abba kapaszkodva nézek körül, kivéve az ő szobáját. Valószínűleg nem örülne, ha turkálnék benne. Találok egy papírt és ceruzát. Armin rettenetesen gyönyörűen rajzol. Leülök és elkezdek rajzolni, ahogy tanultam. Jártam ám én is ilyen órára... Tudom az alapokat. A feje-arca formája még meg is van, a vonásai, minden szuper, egy kopasz Armin, vagy valami hasonló, a haja... hasonlít, de hajat nem tudok rajzolni, így valami hajkupacot kap, aminek az alakja jó, csak a kivitelezése nem túl élethű. Sebaj, még senkit nem rajzoltam le soha, szóval nagyon boldog és elégedett kisfiú vagyok, de tényleg. Elmosolyodva gyűröm be a nadrágom zsebébe a rajzot, majd elfekszem a szőnyegen a plafont nézve egy apró sóhajtással. Csukott szemhéjaim mögött érzem Armin ölelését, ahogy este, fél karral tette, hallom a szuszogását, és még a bőre illatát is... Halkan feldorombolok az emlékre, és összegömbölyödök. Otthon mindig így alszom, egyedül. De most itt van velem Armin, még ha csak elméletben is, és ez a gondolat máris magával húz a mélybe, hirtelen újra elalszom, de most a nappali közepén, még a tv is megy.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: Running
Nath határozottsága még a béka seggét sem simogatja. Nem adok ennek nagy hangot, biztosan tisztában van vele...na meg persze arra sem vágyom, hogy bedohosodjon az ágy a könnyeitől. Aztán rámfogná, hogy vízágyon nem alszik.
Nem-nem, ez felejtős, barátom!
- Nincs lehetetlen, csak tehetetlen… - bököm neki oda utólag, s miután magamra ráncigáltam valami göncöt, azzal a lendülettel el is hagyom a lakást. Utánam jön? - Nem érdekel. Nem állíthat meg. Könnyes bociszemei sem hatnának meg. Amit én egyszer elhatározok, azt véghez is viszem. Meglátogatom ezt a Dean nevű ,,faszagyereket”. Ahogy rongyolok kifele az ajtón, s haladok a lépcsőház bejáratához, ismételgetem magamban a címet, s kigondolom a legközelebbi útvonalat. Busszal pár megálló...de túlságosan is hajt a bosszúvágy, két lábbal járok egyébként is a talajon - akkor miért is ne gyalogoljak el odáig? Mr. Türelmetlen majd vár, Nath se érne hamarabb.
Tíz perc, hát hogyne!
~ Bazdmeg, ez egy palota!!! ~ - tátanám a szám, talán lassan körbenézném nemlétező mérnöki szemeimmel...de fontosabb dolgom van az ámulásnál. Mikor már az ajtó kukucskálójával szemezek, egyik kezemmel az ajtón dörömbölök, a másikkal rátenyerelek a csengőre. Fejem lehajtom, mélyen szívom a levegőt, majd ahogy nyílik az ajtó, lassan végigmérem az előttem levő pasast. - Dean? - kérdezem a hangulatomhoz egyáltalán nem passzoló higgadtsággal, mikor tekintetünk találkozik, és ezzel a lendülettel csattan egy óriási pofon a képemen.
Határozottan ő az…
Vért köpök, az egész arcom, oldalam sajog, bal lábam szinte csak húzom magam után. Kisebb-nagyobb zúzódások lepik mellkasom, nadrágom egy csöves is megirigyelhetné - vérfoltot szakadás követ, azok alatt horzsolások tömkelege. A zsebemben levő cigik darabokban, az öngyűjtőm kiesett valahol. A PICSÁBA!
Dean mostanra talán az orrát próbálja helyrerakni, szemöldökét meg valami kötőtűvel összevarrni, miközben remélem elgondolkodik a költözésen. Ha én segítek be neki, annak sürgősségi lesz a vége. Remélem megjegyezte az arcomat, mert látni fog még…
Néhány nyikhaj próbál a pofámba mászni, de felsőjük nyakánál megragadva lököm el őket az utamból. Nem kell sajnálni, nem kell nekem segítség, nincs semmi bajom… Nyílegyenest battyogok hazafele, elkerülve minden ember tekintetét. Fülem mellett elmegy az összes segítségfelajánlás, ahogyan a ,,jól vagy?” minden egyes formája is. Mikor belépek a társasház bejáratán, nagy nehezen felvánszorgok a lépcsőkön, fel-felszisszenve, a fájdalom sóhajai halkan visszhangoznak a lépcsőházban. Megállok a lakásom ajtaja előtt, pár mély lélegzetet veszek, és minden határozottságomat magamra erőltetem. - Kussolj, ne gyere ide, ne nézz rám! Hagyjál! - hadarom a szavakat, miközben bebaszom a bejárati ajtót, majd a padlót nézve mindvégig rontok be a fürdőbe, hogy egy újabb hangos ajtócsapás jelezze hol vagyok. Kulcsra zárom az ajtót, s szakadt kabátom a kilincsre akasztom, hogy az eltakarja a kulcslyukat...biztos van olyan ravasz Nath, hogy ott kukkolna befele. Akkor nézze a sötétséget, az még mindig jobb látvány, mint én.
Csak állok a tükör előtt, és ha Nath beszél is hozzám, nem érdekel - meg sem hallom. Az arcom másfélszeresére dagadt, szám kissé felszakadt...
Nem láthat így meg. Senki nem láthat így meg...
Az egyik törölközőt bevizezem, s ugyan pofámat nem tudom helyrehozni, csak a vért mosom le róla, ahogy a mellkasomról is. Ha Nath toporzékol odakint, az ajtót döngeti...hát tegye. Percekig próbálok valami vállalhatót csinálni magamból, majd pár pillanat után a kulcsot elfordítom a zárban, s annyira nyitom ki az ajtót, hogy kidugjam rajt a kezem. - Hozz egy cigit. - túlságosan is szépen kérem, mintha tényleg minden rendben lenne körülöttem… Ujjaimmal a levegőben kezdek el zongorázni, míg várok az egyik éltető elememre...én viszont továbbra sem mutatkozom előtte.
Give me everything tonight! Tear my jeans and f...
[You must be registered and logged in to see this image.] Arra ébredek, hogy valaki belép. Hirtelen ülök fel és meglátom Armint... azt hiszem. A ruhája, és az arca... te jó ég. Ez az idióta elment Deanhez? A picsába már! Rámordít, én pedig elszontyolodva visszafekszem a szőnyegre. A bűntudat olyan, mint egy forró, bugyogó tó. Mindent elszúrok, de tényleg. Amikor úgy tűnik, hogy rendben van valami, akkor kiderül, hogy mégsincs. Mert miért is lenne? Rólam van szó. Mindent elbaszok. Mindent tönkre teszek. Armin befogad, erre azzal hálálom meg, hogy szétveri Dean. Meg kéne tanulnom befogni a számat. Lehunyom a szemem. Ujjaim körmei alkaromba mélyednek. A fájdalom most jól esik, bár biztosan nem fáj most annyira, amennyire neki. Szívesen átvenném tőle, ezt elhiheti nekem, dehát... nem kértem, hogy menjen oda, és... a hajamba markolok, mély lélegzetet veszek. El kéne mennem innen, még mielött nagyobb gondot okozok. El, de hova? Bárhova mehetek, pénzem van. Na de most... menjek haza? Talán egyszerűbb lenne beülnöm anyám mellé.[You must be registered and logged in to see this image.] Ott tuti, hogy senkire nem jelentenék veszélyt. Főleg nem Arminra. Mikor kiszól felállok nehezen, és felkapom a cigijét, meg az öngyújtóját, és azokkal együtt somfordálok kinyújtott kezéhez és rakom bele a kért szálat. - Kérsz jeget? - Szólalok meg halkan, és válsza után elbattyogok a hűtőhöz is. Egy kis kajászacskóba szedek jeget, bekötöm a száját, egy konyharuhába csavarom. Pillantásom megakad a késen. Olyan könnyen vége lehetne. Egy olyan helyre mehetnék, ahol senkinek sem vagyok útban, senkinek sem ártok. Szusszanva lehunyom a szememet. - Nathaniel Meminger vagyok. Húsz éves. Az apám francia politikus, az anyám balett-táncosnő. Színész akarok lenni. Csodás színész leszek. - Suttogom halkan a szavakat, ahogy a nőtől tanultam, és a szívverésem tényleg csillapodik, lassan megnyugszom. Képes vagyok hátat fordítani a késnek, és elmenni a fürdőhöz. Bekopogok, és ha kinyúl, odaadom a kis batyut, majd leülök az ajtó elé. Tudom, hogy nem akarja hallani, hogy sajnálom, vagy, hogy megkérdezem fáj-e neki. Nem tudom, mit mondhatnék. Ujjaimat az alkaromon húzódó kis sebekbe mélyesztem, nem véreznek nagyon. Felállok, és visszamegyek a konyhába, hogy negyed óra múlva megint ott strázsáljak az ajtó elött. - Armin... hoztam neked kávét... ha kérsz - Suttogom halkan. Nagyon félek. Hogy mérges lesz, hogy nagyon rosszul van, hogy elzavar. Hogy megutált. csak ne utáljon meg, nem akarom, hogy megtegye. Összeszorul a gyomrom, már a sírás van rajtam a gondolattól is, hogy úgy szúrtam el, hogy nem is tettem semmit. - Hagyjalak? - Kérdezem meg végül. Jobb lesz, ha ő küld el, akkor legalább tudom, mit szeretne. Mert ha most csak úgy szó nélkül elmegyek, akkor szemét leszek, mert itthagytam, mikor miattam verték össze. Ha meg maradok, felhúzom.
tag: My Casanova ♡ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ♡ notes: Running
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Armin & Nath 
|