- Bocs Brad! - Doug eddigi napja sem volt egy fáklyásmenet, de amikor beleütközött az egyetem focicsapatának irányítójába, olyan gellert vett az egész eseményfolyam, hogy a Titanic katasztrófája vasárnap délutáni piknikezésnek tűnt ehhez képest.
- Neked még mindig Mr Daniels, gyíkfos! - vigyorgott fel harminckét fog egyszerre a srác szájából, ami azért volt érdekes, hiszen már többször is ütötték meg a fejét olyan erővel, hogy a metszőfogai bánták. Azonban a Papa pénze mindig megoldotta az efféle sebesüléseket, viszont Brad agyának bántalmait nem tudták kezelni. Doug legalábbis azt gondolta, hogy a sorozatos ütközések miatt lett ilyen tulok a srácból, ezért inkább nem is kötözködött vele. No meg azért sem, mert a másik bicepsze vastagabb volt, mint az ő combja.
- Igenis, Mr Daniels! - húzta be a nyakát Doug, majd elfordult és a zsebében kezdett kotorászni, hiszen érezte, hogy asztmája markolgatni kezdi a torkát. Balszerencséjére elügyetlenkedte a mozdulatot, így az inhaláló az egyetem egyik folyosójának kővel kirakott padlóján kötött ki.
Ellenfelénél lassabb volt, bár pontosan nem tudta megmondani, hogy mikor vált versengéssé a kicsiny eszköz iránti mozdulatsor. - Te figyelj Brad, mit találtam?!
- Add vissza kérlek!
- Miért? Mit csinálsz, ha nem? - kérdezett vissza az irányító, majd hatalmas mancsai között forgatta a narancssárga műanyag és fehér flaska kettősét.
- Hogy miért vagytok ti ennyire pöcsfejek?! - vágott közbe egy női hang, majd az inhalátor Brad kezéből Doug ujjai közé vándorolt. Érezte, amint a lány bőrének finom selyme végigsimít a kézfején, ahogyan orrát betölti a sárgabarack és vanília kellemes illatfelhője, miként Becky hajának szőkéjén megcsillantak a Nap ablakon beszűrődő fénynyalábai. - Irány az öltöző, aztán verjétek ki egymásnak, azon vihorásszatok!
Az impozáns belépő megtette a hatását, hiszen hősünk és a már-már sarokban kuporgó Douglas végre egyedül lehetett. A fiú torkán lecsúszott az inhalátorból nyert gyógyszer, majd szinte összerezzent és majdnem félre is nyelt, amikor a lány kezét érezte a vállán. - Jól vagy?
Becky hangja most teljesen más volt, nyugodt és mély, szinte csalogató és erotikusan túlfűtött, azonban ez csak Douglas elméjének játéka volt, s amikor egy tizenkilenc éves srác elméje ilyen játékokat játszik, akkor a gondolatai bizony látszanak. Ágyéktájékon.
- Igen ... köszi ... sietnem kell! - hagyta faképnél az eszményi nőt, a valkűrjét, megmentőjét és pajzán fantáziájának fehérneműben tetszelgő tárgyát. Bele is pirult az egészbe, majd gyorsan kiszaladt az épületből, hiszen a kollégiumban már vártak rá. Hajnalig tartó kalandozás vár rá a sárkányok földjén, ahol majd ő menti meg Beckyt Bradtől ... és nem fordítva. Hiszen abban a világban ő bármi lehet, nem egy betegeskedő, visszahúzódó és félénk srác, hanem Krull, a harcizom!