Chiara Lissandra Di Salvatore

Karakter személyisége

Elég bonyolult jellemmel áldott meg a drága Isten, ahány jó, annyi rossz tulajdonságom is van. És ahogy az élet olyasféle dolgokba kényszerít, amiket nem szívesen tennék, úgy egyre jobban változom – a jó tulajdonságokat kénytelen vagyok háttérbe szorítani és a helyükre, a felszínre engedi a rosszakat.
Ha valaki tényleg megismer, az megtudhatja, hogy igazából egy kedves, őszinte és megértő ember vagyok, egy érző lény. Bár én vagyok az idősebb (igaz, csak pár perccel), mégis nekem jutott az érzékenyebb, a visszafogottabb jellem. Ez csupán azért zavar, mert kötelességem erősnek lenni és megvédeni a húgomat, attól függetlenül, hogy ő egészen kis kora óta képes mindent egyedül elintézni.
Figyelmes, gondoskodó ember vagyok, szeretek másokra összpontosítani, vigasztalni őket, törődni velük. Cserében csak társaságot, becsületességet és némi szeretet várok el. Noha elég csúnyán hangzik, feláldozó típus vagyok, mindent megtennék azért, hogy az, akit szeretek boldog és jól legyen.
Számomra fontos az igazság, bár volt egy kevés időm tapasztalatot szerezni és rájönni arra, hogy ebben a világban nem sok van belőle. Ijesztő, szomorú és egyben szánalmas is, hogy a mai társadalom legfontosabb, legszentebb eszméje a haszon, a mozgató elem pedig a pénz.
Egyesek azt mondják, hogy bátor az, aki bármit megtesz, még a saját jóléte kárára is, hogy a szeretteit biztonságban tudja, és hogy jó életet biztosítson nekik. És mivel ez egy vagy több önzetlen tettnek számít, ezért a személy jószívűnek is nevezhető. Az én véleményem az, hogy az a bizonyos ember inkább ostoba és naiv, amiért azt hiszi, hogy bármit képes elviselni. Nekem is nehezemre esik nap, mint nap az álarc mögé rejtőzni és olyan szerepbe bújni, ami nem illik hozzám, amivel nem tudok azonosulni, csak azért, hogy elérjem a céljaimat. Viszont minél többször játszom, annál jobban megy, mert ahogy szokás mondani, a gyakorlás a tudás anyja. A színészből is csak úgy lesz jó, ha sokat játszik, nem?
Rendszerető vagyok és precíz. Ha csinálok valamit, ha feladatot kapok, azt nem félvállról veszem. Talpraesettnek is mondanak, és azt hiszem, tényleg birtoklom ezt a tulajdonságot, hisz az embernek nem könnyű tiniként a saját lábára állni, nekem mégis sikerült…
Azt mondják még, hogy humoros vagyok. Szeretem megnevettetni az embereket, látni a boldogság csillagát a szemükben.
A munkám miatt azonban kénytelen vagyok elnyomni az érzékeny kis Chia-t, és felébreszteni, majd színpadra küldeni a benne rejtőző ördögöt. A rossz tulajdonságaim között szerepel a makacsság, ha valamit a fejembe feszek, addig küzdök, hogy elérjem a célom, amíg sikerrel nem járok. Igaz, van, hogy feladom, de csak akkor, ha úgy látom, semmi értelme továbbra is hajtani valami olyasmiért, ami sosem lehet az enyém.
Szorult bennem rengeteg gúny is, azt hiszem ez a védő eszközöm, hisz mindig előkerül, ha valakivel vitázom. Haragtartó vagyok, nagyon sokáig tudok haragudni, viszont gyorsan megbocsátani is. Attól függ, hogy mennyire súlyos bűnt követett el ellenem az illető.
Néha túl csendes vagyok, legtöbbször a rosszabb napjaimban. Ez nincs jó hatással a munkámra, ezért minden erőmmel azon dolgozom, hogy ezen változtassak.
A türelmesség nem az én asztalom, utálok várni, gyűlölöm, ha megváratnak. Szerencsére a gazdagok órája mindig pontos, de azért találkoztam már egy-két kivétellel is. Féltékeny és akaratos típus vagyok, talán ezt a két tulajdonságomat szégyellem a legjobban. Nem nehéz felhúzni engem, ugyanis nagyon ingerlékeny vagyok. Mindennek megvan a saját határa és nagyon felbosszant, ha valaki nem tudja meghúzni magában a vonalat.
Ha úgy érzem, hogy veszély leselkedik rám vagy a szeretteimre, akkor előbújik belőlem a védekező ösztön, és akár egy hárpia foggal-körömmel küzdök az igazságomért, vagy azért, ami az enyém.
Nem szeretem, ha valaki diktálni akar, a világban elég sok szabály van, amit be kell tartanom és nekem is vannak sajátjaim, amik szerint élek. Nincs ínyemre, valaki a maga elveit próbálja rám erőltetni, főleg akkor, ha azok ütköznek a sajátjaimmal.

◆ pozitív tulajdonságok: megértő, kedves, őszinte, figyelmes, gondoskodó, igazságos, jószívű, bátor, rendszerető, erős, intelligens, önzetlen, segítőkész, szorgalmas, felelősségteljes, megbízhatóság, precizitás, talpraesett, humoros,

◆ negatív tulajdonságok: makacs, gúnyos, haragtartó, túl őszinte, vezetőtípus, visszafogott, néha túl csendes, pajzán, türelmetlen, féltékeny, akaratos, távolságtartó, ingerlékeny, kiszámíthatatlan, védekező, engedetlen, lobbanékony, érzékeny

◆ egyebek:
• Nem szereti, ha rosszul mondják ki a nevét. Mindig megjegyzi, hogy a Chiarat Kiarának kell ejteni. Beceneve Chichi (Kiki) vagy Chia (Kia), viszont egyiket sem szereti túlzottan.
• Nem bírja jól az alkoholt.
• Még szűz, de ezt titkolja. Mivel csak nem rég lett bevonva a bizniszbe, ezért ezen még nem változtatott. Úgy véli, hogy a vele hasonló lányok szívesen fekszenek le az ügyfeleikkel, viszont nem kötelező nekik, tehát eddig egy kliensével sem tette meg. Talán egy kicsit arra vágyik, hogy olyasvalakivel legyen először, akit szeret, viszont tudja, hogy kevés az esély arra, hogy ez megtörténjen és a munkája miatt egy nap muszáj lesz olyasvalakinek eladnia a tisztaságát, akit nem szeret.

Történet vagy szerepjátékos példa

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mit jelent számomra az élet, azt mondanám, hogy önmaguk keresése. Az emberek kis korok óta próbálnak ki dolgokat, hogy rájöjjenek arra, mit szeretnek és mit nem, azonban nem mindenkinek sikerül megtalálni saját magát a nagyvilágban. Szerintem a halálos ágyamon feküdve csak akkor fogom azt gondolni, hogy az életemnek volt valami értelme, ha sikerül magamra lelnem és megismernem azt, aki valójában vagyok.
Hálát adok Istennek, hogy nem küldött egyedül a világra, fogalmam sincs, hogy mit kezdtem volna egymagam a bácsikámmal. Ha Sasha nem lett volna akkor, most talán nem is lennék itt. Bár rejteni próbálom, túl érzékeny vagyok. Egészen biztos, hogy inkább a halált választottam volna, minthogy megengedjem annak a mocskos kezű, vénembernek, hogy többször is hozzám érjen…
Nagyjából fél év telt el azóta, hogy Sashaval elszöktünk a nagybácsikánktól. Az elején arra számítottam, hogy Alejandro felhívja a rendőrséget és keresni kezd el minket, de nem így történt. Nem lepődtem meg ezen, hisz elég jómódú ember, még az utánunk járó pénzre sincs szüksége. És amúgy is csak azért fogadott be minket, mert nem volt más választása. Ha eddig nem házasodott össze és nem épített családot, miért tenné most? Nem is lenne jó családfőnek, ahhoz túlságosan is szereti a szabadságot, a függetlenséget, a gondtalanságot. Egy család összetartása sok munkát igényel, nagy felelőséggel jár, az az ember pedig még magára sem tud eléggé vigyázni, nemhogy másra… nem fér a fejembe, hogy a gyámhivatal hogy jelölhette ki őt gondviselőknek.
Az első két hónapban Sashaval különböző helyeken vállaltunk munkát, sőt többet is. Volt már, hogy egy McDonalds-ban dolgoztunk először konyhásokként, aztán pedig a kasszáknál. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy a belételünk nem elég, ezért vállalnunk kellett több munkát is. Emiatt hanyagoltuk az iskolát, majd úgy döntöttünk, hogy inkább magántanulókká válunk. Nem tudom, hogy Sasha hogy van a tanulással, de én sosem akartam abbahagyni. Az élet olyan reménytelennek tűnik… az egyetlen, amivel elérhetem, hogy jobb, nyugodtabb életem legyen, az a tanulás. Tennem kellett valamit azért, hogy elérjem a céljaimat.

Egy házibuliban voltam, amikor először találkoztam Candice-szel. Alapvetően nem könnyű elnyerni a bizalmamat, viszont neki sikerült. Talán azért gondoltam azt, hogy neki bármit elmondhatok, mert beletekintést adott az életébe és végül kiderült, hogy egy cipőben járunk. A különbség csak annyi, hogy az ő szülei nem haltak meg, hanem elhagyták, ugyanis túl fiatalok voltak ahhoz, hogy felneveljék. Ő a nagymamájához került, aki már akkor elég idős volt és az egyetlen bevétele a nyugdíjából származott. Egy ideig, míg Candice kicsi volt, addig elégnek bizonyult a kevés pénz, no meg a családi segély, azonban ahogy egyre nőtt, egyre több dologra lett szüksége. Candy tizenhat évesen vállalt először munkát, elmondása szerint különböző rendezvényeken pincérkedett és remekül megfizették. Csak annyi dolga volt, hogy szép legyen és kedves a vendégekkel. Elég jól hangzott az egész, így hát a buli végére egy telefonszámmal mentem haza, ami a jó és könnyű munka lehetőségét jelentette.
Még aznap felhívtam a munkaadókat és egy találkozót beszélünk meg. Mivel nem mertem egyedül elmenni, ezért magammal vittem Sashat. Amikor a munkaadók elé álltunk, széles mosollyal fogadtak minket és dicsértek meg a szépségünket. Az egyik megkérdezte, hogy hány évesek vagyunk, én pedig rögtön rávágtam, hogy már elmúltunk tizennyolc. Hazudtam, és ezt az ürge is tudta, hisz azt kérdezte, be tudom e bizonyítani. Attól tartottam, hogy nem fognak munkát adni azért, mert fiatalkorúak voltunk. Nem szeretek megalázkodni, de akkor megtettem. Muszáj volt.
Nem kellett sokáig könyörögnöm, a férfi belement, és nem csak engem alkalmazott, de a húgomat is. Azt mondta, hogy ikerpárjuk úgysem volt még, és hogy a vendégeknek biztos tetszik majd, hogy isten bőkezű volt és egyszerre két gyönyörű dolgot kreált.

Még sosem voltam pincérlány, ezért egy kicsit izgultam attól, hogy mi lesz, ha valamit elrontok. A mozgásomon is meglátszott, hogy feszengek. Mindent mereven csináltam, egyáltalán nem úgy mozogtam, mint aki jól érzi magát, inkább olyan voltam, mint valami katona.
Épp az egyik asztalra pakoltam a tálcámról a puccos ételeket, amikor mellém állt egy idegen. Tekintetem egyből rászökkent, egy pillanatig csak néztem, aztán elmosolyodtam, majd elfordultam, hogy a dolgomra menjek. Azonban a férfi elkapta a karom, közelebb húzott magához, majd az arcomhoz hajolt. A szívem heves dobogásba kezdett, egy kicsit megijedtem attól, hogy mit akarhat tőlem.
- Új vagy itt? – kérdezte suttogva a fülembe. - Most látlak először, pedig nem egyszer voltam hivatalos ilyen rendezvényeken. - Nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak, aztán mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra. A férfi kérdésére, csak bólintottam, egy szót sem tudtam kinyögni. Valósággal felfalt a tekintetével, ez pedig rendesen zavarba hozott.
- Ne haragudjon uram, de… - kezdtem bele egy mondatba remélve, hogy elenged.
- Más vagy, mint az itt dolgozó lányok többsége – szakított félbe, majd elvette a kezemből a tálcát és egy másik pincérlány kezébe nyomta. – Gyere velem… - szólt inkább parancsoló, mint kérő hangon, majd időt sem hagyva, hogy ellentmondjak magával rántott. Mivel tudtam, hogy elég egy rossz szó is és repülök, ezért nem nagyon mertem ellenkezni. A férfi felvitt a ház második emeletére, majd betuszkolt egy szobába.
- Mondd csak, mi a neved, édesem? – szólalt meg, majd letámadt és elkezdte csókolgatni az arcom. Ijedten ellöktem magamtól.
- Semmi köze hozzá! – ordítottam rá, majd hátrálni kezdtem. Nem értettem, hogy mit képzel magáról a fickó. Attól, hogy sok pénze van, azt hiszi, hogy bármit és bárkit megkaphat.
- Nos, Semmi köze hozzá, vetkőzz! – adta ki újabb parancsát, a zakója gombjaihoz nyúlt, majd kajánul elmosolyodott.
- Dehogy vetkőzöm, meg van veszve? – ripakodtam rá, majd karjaimmal átöleltem a testem.
- Értem én, szóval szereted, ha levetkőztetnek. Nem gond, megoldható – szólalt meg újból, majd felém indult. Ismét hátrálni kezdtem, majd átmásztam az ágyon, mert más kiutam nem volt.
A férfi megállt, rám szegezte a tekintetét, majd elmosolyodott.
- Te szűz vagy még, ugye? – hangos nevetésbe kezdett, látszott, hogy jól szórakozik rajtam.
- Én… nem, dehogy vagyok az… - tagadtam az igazságot, az ismeretlen pedig még jobban elnevette magát. – És mi van, ha mégis az vagyok. Talán baj? – kérdeztem gőgösen. Sosem gondoltam volna, hogy égő, ha egy lány elmúlt tizenhat és még szűz.
A férfi begombolta a zakóját, a zsebébe nyúlt, majd az ajtó felé indult. Még mielőtt elhagyta volna a szobát a kijárat mellett állóm bútorra helyezett egy névjegykártyát.
- Ha nem vagy már megelégedve a munkáddal és valami izgalmasabbra vágysz, hívj. – mosolyodott el, végigvizsgált a tekintetével, majd a szemembe nézett. Nem bírtam állni a pillantását, ezért megszakítottam a szemkontaktust. A férfi halkan és röviden felröhögött, majd elhagyta a szobát.
A kezembe vettem a névjegykártyát, majd az ágyra ültem. Kifújtam az ijedtségtől a tüdőmbe szorult levegőt, majd beletúrtam a hajamba. Ez a munka nehezebb lesz, mint gondoltam…