McArthur Corporation

Vendég

- Nahát, maga az Mr. Joubert? Meg sem ismertem így bukósisakban és öltöny nélkül. – Sonja Greenshaw köszönt rám, amint átsétálva a hallon lehúztam fejemről a sisakot és hónom alá csaptam a legújabb szerzeményemet. Sokan mondják, hogy az agglegény sznobok úgy élnek, mint a playboyok, s már azt sem tudják, hogy mire költsék a pénzüket. Ez valahogy jellemző volt rám.
A húszas éveim második felében még mindig egyedül éltem, feleség és gyerek nélkül, függetlenül egy hatalmas, minden igényt kielégítő lakásban. Eljártam hetente kétszer úszni, egyszer teniszezni, a szombat éjszakáimat night clubokban vagy póker partikon töltöttem. Imádtam a sportautókat, be is szereztem egyet, s ha ez nem lett volna elég, ezúttal egy motorbiciklivel ajándékoztam meg magam. Jane – a titkárnőm – persze óhatatlanul is arra intett, hogy inkább kerüljem a gyorsulási versenyeket, az autó-és motorsportokat, nehogy valami bajom essen. Kedvelt engem, védett és ez volt az, ami miatt megbíztam benne. Mégis, ha valamit a fejembe vettem, attól senki és semmi nem tudott engem eltántorítani.
Így voltam a motorkerékpárral is. Már régóta vágytam arra, hogy két keréken is meghódítsam az aszfaltot, s visszaidézzem kamaszkori élményeimet, mikor még lopott vasparipa hátán szeltem a poros országutat. Fiatalkoromban nem volt elég pénzem, de most, hogy már tényleg nem tudtam, mire szórjam el, új hobbit választottam.
Ez az ébenfekete sportmotor minden vágyamat kielégítette, reggel az indulás előtti percekben még a tenyerem is izzadt, annyira izgultam, hogy birtokba vehessem a járművet, s azzal menjek a munkahelyemre. Ehhez az őrülethez új öltözék is párosult, így sötét farmerben, motoros csizmában, s bőrdzsekiben próbáltam ki először Ébent.
Nem csodálom, hogy Sonja nem ismert fel, bár ennyire azért nem kellet volna szemügyre vennie a kurvának. Ki nem állhattam ezt a nőt, kétszínű liba volt, aki a szemembe mosolygott, de alig várta, hogy belém márthassa a kést. Néha elképzeltem, hogy a falhoz szorítom, s megfojtom, miközben segítségért kiabál, de képzelgéseimből mindig visszarántott a valóság, s a bűntudat.
- Én volnék. – Greenshawra kacsintottam, majd beléptem a liftbe, kiválasztottam a legfelső emelet gombját, majd utazás közben elkezdtem megszabadulni a dzsekimtől. Kellemes bőr illata lengte be a liftet, vadonatúj kabátot viseltem, s már annak a tudata is lázba hozott, hogy MCArthurnak nem csak hogy motorja, de még csak ilyen dzsekije sincs.
A lift ajtaja kinyílt, néhány döbbent pillantás futott rám, ajkak nyíltak el, egyesek lenézően, mások talán áhítozva figyelték, ahogy megindultam az irodám felé. Tényleg jó kedvem volt, s ezt tetézte annak a bombázónak a látványa is, aki McArthur irodája felé tartott.
Alaposan szemügyre vettem, s igaz , hogy csak hátulról láttam a nőt, de olyan csípő ringása volt, hogy az egész épület megirigyelhette volna. Amolyan amerikai szépség feeling lepte el az elmémet, míg gondolataimból félbe nem szakított Martha, a recepciósunk.
- Mr. Joubert, a tárgyaló partnerei fél órán belül itt lesznek, de üzenték, hogy ha mégis késnének, előre is elnézését kérik. És Mr. McArthur kihirdette, hogy a mai napon csak délután kettőig dolgozunk, utána megkezdjük a céges bulit. – A középkorú nő arcára mosoly futott, látszott rajta, hogy mennyire feldobott már csak annak a gondolatától is, hogy ma előbb végezhet. A tekintetében még mintha némi csillogás is játszott volna, amint pillantásával végig mért. Szerencsétlen nő, azt várja talán, hogy majd valamelyikünk megdöngeti ezen a partin? Erre aztán várhat, én biztosan nem nyúlok hozzá azután, hogy lecumizta McArthur farkát az elmúlt héten.
Gondolataim amúgy is az ismeretlen nő körül forogtak, s mivel tisztában voltam azzal, hogy céges buli lesz, biztos voltam abban, hogy egy lehet azon luxuskurvák közül, akiket David rendelt a mai napra.
- Rendben – Biccentettem, de már fél fordulattal a távolodó nő felé fordultam, mikor Martha még valamiféle kimutatásokról motyogott nekem. Szerencsére Jane azonnal mellém lépett, elvette a recepciós nő kezéből az iratokat és a kezembe nyomott egy pohár kávét.
- Kikészítettem az öltönyét és a nyakkendőt is. Óhajt még valamit a tárgyalás előtt? – Ó Jane, ha te nem volnál, akkor bizonyára elvesznék. Hálás pillantással vettem el a kávét, majd megráztam a fejem, s megindultam az irodám felé.
Legnagyobb meglepetésemre a kis Baba is ott kötött ki, hisz az asztalommal szemben, az ajtónak háttal ücsörgött, s a hajával játszadozott.
Kissé gyorsítottam a lépteimen, mikor megláttam az épület túlsó végében feltűnni McArthur kopaszodó halántékát, s igyekeztem minél előbb beérni, hogy lefoglalhassam magamnak a csajt.
- Helló-helló. – Köszöntem, miközben az ajtó mellett heverő karosszékbe dobtam a bőrdzsekimet, s rá a bukósisakomat. Ha felém fordult a nő, akkor kezemet nyújtottam felé és közelebb léptem hozzá.
- Adrian Joubert, szolgálatára. Tegeződjünk, ha nem gond. – Mosollyal vettem szemügyre immár elölről, s azt kell mondanom, hogy az escourt és luxus prostituáltak skáláján is a tízből tizenkettes volt. Kihívó, dögös, formás és még sorolhatnám. Áradt belőle valami megfoghatatlan kisugárzás, s csak arra tudtam gondolni, hogy a bulin végül alattam fog kikötni, s újra rendezzük az irodámat.
- Meg kell jegyeznem, hogy nagyon csinos vagy, de tényleg. – Megkerültem az íróasztalomat, néhány pillanatig megtámaszkodtam annak lapján, de ismét visszasétáltam, s derekammal támaszkodtam az asztalnak, így szemtől szemben állhattam a fotel előtt.
- Megkínálhatlak valamivel? Esetleg körbevezesselek az irodában vagy..? – Apró mosoly szökkent az arcomra, miközben pillantásom a nő szemeibe fúrtam.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem úgy festek, mint egy értelmiségi köröket gazdagító, kezdő zsurnaliszta.
Közöm nincs a szakmámat képviselő komoly és megjelenésükben tiszteletet parancsoló szakemberekhez. Fittyet hányok az üzleti élet legújabb sikkjére, elhanyagolom nyomon követni a mértékletesség mércéjét, s előbb tévesztenek össze a végzős gimnazistával, mint szakmám nagyjaival. Nos, ennyit a mai napi önkritikáról. Holnap már ez is csak egy újabb pont lesz, amin többé nem gondolkozok el.
A lift szűkös belső falára ragasztott tükörlapok késztettek töprengésre. Míg gyomrom együtt élt a néhány négyzetméteres felvonóval, mindennél biztosabb pontnak tűnt nem stabilitásáról híres tűsarkú szandálom. A padlószőnyeg alapzatba belegyökeredzett lábam. Nem bírtam túl jól a bezártságot, így már éreztem is, ahogy kigyöngyözik gerincem íves vonalának mentén az első verejtékcsepp. A vékony anyagú inget meglengettem mellkasomon, hogy több levegőhöz jusson fulladozó bőröm.
Félve vetettem egy pillantást a lift ajtó feletti lapra, mely kínzó lassúsággal számolta az emeleteket. Türelmetlen voltam. Még csak a tizenhatodikon jártam. Matematikai tudományomat hasznosítva lépdeltem tovább, hogy végre elérjem a huszonegyediket, ahol a fejesek irodái helyezkedtek el. Rátarti húzásnak tűnt, hogy nem elég számukra a hierarchiai rendszer csúcsán henyélni, még egy ilyen megfogható építménynek is a legtetejébe székelnek.
Mikor már percek óta húzgáltam magamon az amúgy is maradékanyagból készült inget - már ami a lefedési területéből következtethető – néztem csak hátra, hogy megbizonyosodjak róla, egyedül élvezem a füllesztő hőséget, ami rám telepedett.
A frusztráló hangulat együtt pukkadt ki rózsaszín rágógumimmal. Végre kitárult előttem az ajtó. Nem is késlekedtem sokáig, hogy kiszabaduljak félelmem legnagyobb börtönéből, s végre biztos talajt érezzek talpaim alatt. Átmenekültem az előtéren, szó szerint. Még hátra is néztem, hogy nem e követ az undorító szállítóeszköz.
Behajtva magam mögött az üvegajtót, biztonságban éreztem magam, mindannak tudatában, hogy egy felhőkarcoló legmagasabb pontjában vagyok, s valójában üvegfalakon kívül semmi nem választ el a tenyeret izzasztó magasságtól.
– Üdvözlöm a McArthur Corporationnél. Miben lehetek a segítségére?
Időm sem volt magamhoz térni a kábulatból, a recepciós pult mögött reggelijét habzsoló asszony visszatette a kimért müzlit, és nekem szentelte figyelmét. Hirtelen fordultam tengelyem körül száznyolcvan fokot, így majdnem le is vertem a pultra állított brosúrákat.
Megérkezett az elefánt a porcelánboltba. Legalábbis az első pillanatban így éreztem magam. A Mrs. helyettem kapott a szórólapok után, nehogy plusz feladatot csináljak neki, s még későbbre kelljen halasztania a reggelijét.
Túlságosan rideg volt hozzám ez a hely. A törtfehér falak tövében szürke, nem túl kényelmesnek tetsző kanapék nyúltak el. Szürke, krómozott színek uralkodtak a helyiségben. Csontig hatoló hideget árasztott a hely hangulata a fekete, fényesre csiszolt csempével. Rettegnem kellett volna, hogy a következő pillanatban mit teszek tönkre, ehelyett azonban büszkén kihúztam magam, s elfeledve eddigi gyermeteg próbálkozásomat, mintha nem is most léptem volna ki a liftből, igyekeztem hozni határozott és talpra esett önmagamat.
– Bocsánat…
– Ugyan, ne aggódjon, az én hibám, mindig rossz helyre teszem ezeket – legyintett elnézően, s már felállt reggelije mellől.
– David McArthurhoz jöttem, a főigazgatóhoz.
Végignézett rajtam. El sem akartam hinni, milyen odaadóan mustrálja hiányosnak mondható öltözetemet.
– És Ön olyan hölgy, aki…
Mitől ódzkodott? Olyan hölgy vagyok, akinek hivatalos elintézni valója van itt, semmi több. Egyszer megtettem, de a homlokomra véste a múlt, hogy a sikerért szétteszem a lábam?
– Milyenre gondol?
Érdeklődve vontam fel szemöldököm. De végül elvetettem az ötletet, hogy meghalljam várható válaszát, s kisegítettem.
– Újságíró vagyok és a helyi újságtól jöttem. David McArthurral szeretnék interjút csinálni. Ha minden igaz, számít az érkezésemre.
Őszinte meglepődés fogadott a másik oldalról, majd egy fejcsóválás. Nem hitt volna nekem? Lényegtelen.
– Az igazgatóúr még nem érkezett meg, foglaljon helyet. Kis türelmet kérnék.
Most én csóváltam meg fejem. A nő észrevette gunyoros megmozdulásomat, így egy percig még rajtam nyugtatta pillantását, mielőtt visszasüppedt volna a kényelmes székbe.
Szófogadóan vettem célba egy kanapét az előtérben, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a gyűlölt felvonóra. Épp, hogy keresztbe fontam lábaimat, s lesimítottam vékony ingem anyagát, mikor két ember érkezett. Az egyik egy magas, feltűnően jóképű férfi volt, bőrszerelése alatt kidudorodó izmokkal, jól látszó kidolgozott testtel. Az újságokból és sajtótájékoztatókról nyert ismereteim alapján nyugodt lehettem, hogy nem egy őrült motorossal kell ma beszélgetnem. Furcsa volt, de azon nyomban, hogy megláttam, némi szimpátia gyulladt mellkasomban vele szemben. Kitűnt ebből a rendszerezett, rémisztően fagyos világból.
Egy gyenge mosoly után persze elfordítottam felőle arcomat, nem illett senkit bámulni. Ez néhány nappal ezelőtt került be a noteszomba, mikor elkezdtem leszoktatni magam őrült rossz szokásaimról. Alig az ötödik napnál jártam, s mivel az első pont a cigarettamegvonás volt, hát nem csoda, hogy mára elviselhetetlenül hiányzott egy szálba sűrített nikotintöltet. Holnap majd kiürítem a szekrényem, és megnézek néhány elegáns és visszafogott darabot is, de addig is éppen elég nehéz betartani négy szabályomat.
Holnapra felírom, hogy nem pukkantgatunk zárt térben rágógumival, mert a recepciós pultnál ülő nő csúnyán néz rám érte. De ma még…
Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elhagyjam ezt a helyiséget, s megkeressem a főnök irodáját, ahol észrevétlenül körbeszaglászhatok. Ki beszélne nekem a mocskos szennyeséről, ha nem az elhagyott személyes holmik?
Míg a Mrs. nem figyelt rám, besurrantam a félhomályban úszó irodába. Visszahajtottam az üvegajtót, s gondosan szemügyre vettem az összességében elém táruló képet. Ez a helyiség sokkal lakályosabb volt, mint eddig bármelyik szeglete is az irodaháznak. Ugyan itt is rend uralkodott, s minden katonás rendben élére állítva ette bele magát a vékony porrétegbe a fekete polcon, de a tulajdonos hobbijának beköltöztetése az irodába, személyessé tette az irodát.
Kényelmesen helyet foglaltam az íróasztal szemközti forgószéken, s magamhoz vettem a motor makettet a fatákolmány széléről. Ujjammal bejártam annak aprólékosan kidolgozott felületeit, s részletesen átvizsgáltam.
– Uhm…
Beharaptam alsó ajkam, ahogy hátra fordulva megpillantottam a motoros férfit, akit már az előbb is kinéztem magamnak. Nem egy interjúbeszélgetésre tudtam volna őt elképzelni, így meglepetten is ért jelenléte. Talán rossz helyen vagyok?
Ettől függetlenül sem voltam udvariatlan, s kezemet nyújtottam felé, hogy bemutatkozzunk.
– Örvendek. Dorcas O. Balsey. Semmi akadálya, tegeződjünk – bólintottam egyet egyetértően, s visszafordultam az asztal felé. Óhatatlan volt, hogy elmondjam, kit keresek.
– Valamiféle igazgató Mr. Joubert? Mert igazából David McArthurt keresem, akivel már előzőlegesen lebeszéltem egy találkozót. Elég fontos lenne.
A férfi visszatért elém, hogy ő is végiggusztálja testemet – erre aztán elgondolkoztam, hogy nem e kellene megmaradnom jól bevált öltözködési módszereimnél. Hátradőlve a fotelben, elterítettem kezeimet annak két karfáján, s kiemeltem mellkasomat, hogy mindent láthasson belőlem. Nem volt ellenemre, ha a férfiak a szépet szerették.
– Mr. Joubert, igazán figyelmes. Köszönöm a bókot is, és a felajánlást, de azt hiszem, hogy nem tarthatok fel egy ilyen fontos embert. Biztos rengeteg a munkád, várnak rád, és ami azt illeti, számomra is minden perc pénz.
Ellentmondásba ütköztek szavaim és tetteim, ugyanis nem emelkedtem fel helyemről. Csupán ujjaimmal találtam vissza szőke fürtjeimbe, hogy néhány hullámos tincset bodorítsak ujjam köré. Tetszett, hogy még mindig engem vizslat, hogy elveszti kontrollját és engem bámul. Tőle még ez sem volt tiszteletlenség.
– Biztos tudod, hol találom Mr. McArthurt. Esetleg odáig elkalauzolhatnál, ha van rám annyi időd…
Míg visszahelyeztem az asztalra a kiállítási csecsebecsét, úgy hajoltam el mellette, hogy alig érezhetően érintsem őt. Számomra ez mindennapi volt, de ő talán nincs hozzászokva az ilyen apró testi kontaktokhoz.
– Szívesen itt maradnék, hogy elbeszélgessünk a szenvedélyeidről, de hív a kötelesség.
Azzal már tényleg felálltam ülőhelyemről. Nem ügyeltem rá, hogy ne kerüljek túl közel hozzá. Talán most láttuk egymást utoljára, hát had élvezze ki ezt a néhány percet.

Vendég

Nem tudtam megállni azt, hogy ne mustráljam végig tekintetemmel a forgószékben ücsörgő nőt. Perverz fantáziám máris beindult, mikor kezében láttam eredeti vasparipám másolatát. Ujjai úgy játszottak a makett gerincén, hogy azt kívántam, bárcsak én lennék az a kis műanyag motor, s bár én lennék az, akivel olyan gyengéden foglalatoskodik.
- Érdeklik a motorok? Az eredeti odalent áll, ha élvezi a száguldást, szívesen elviszem egy körre. – Onnan meg a lakásomra, ahol alaposan khm, itt szakadt félbe a gondolatmenet, mivel kacsóját felém nyújtotta, s végre megtudhattam a nevét. Kissé meglepett annak tökéletessége, valamiért egész másra számítottam, amolyan művésznévre. Lehetett volna Dark Angel, Pink Lady, Cheryl Doux vagy akár Meryl Haart is, az Övé mégis olyan természetesen csengett. Dorcas O. Balsey, New York legfelkapottabb és legszexisebb prostituáltja? Vajon láthattam-e már korábban, táncolt-e night klubban, esetleg filmezett? Ha igen, mi a film címe?
Ehhez hasonló gondolatok pörögtek a fejemben, miközben rúzzsal fényesített, telt ajkait vettem szemügyre. Már szinte mindenféle pozícióban elképzeltem, s bűnös gondolataim nem akartak eltakarodni az elmémből. Botrány, mondaná a pszichológusom. Talán nem véletlenül jártam az agyturkászhoz, Ő is megállapította, hogy némiképp függőségben szenvedek. Ám még mindig jobb ez, mintha sorozatgyilkos lennék, nem?
Kézfogása kellemes volt, ám határozott, el sem engedtem volna, ha nem kezdeményezi visszahúzni saját végtagját. Kérdésére elmosolyodtam, természetesen nem tudhatta azt, hogy Daviddel annak idején ketten alapítottuk a céget.
- Mondhatjuk, marketing és pr igazgató vagyok a cégnél, illetve helyettes. De bármit is beszéltél le Mr. McArthurral, én ugyanúgy a szolgálataidra állok. Tudok mindenről, szóval ez nem fog problémát okozni. – A lehető legmegnyerőbb mosolyomat villantottam felé, s voltaképp bíztam abban, hogy egy kis kedvességgel bármit elérhetek nála. Igaz, hogy prosti volt, de én láttam meg előbb, s eszem ágában sem volt az, hogy átengedjem McArthurnak, kerül, amibe kerül.
Ahogy jó házigazdához illik, irodám berkein belül itallal kínáltam Dorcast, s vártam, hogy vevő legyen az ajánlataim egyikére. Mégis, mintha megszeppent volna, visszakozni látszott. Nem értettem.
Hátra fordultam, hogy szemügyre vegyem a szekrényemet, vajon mi kandikál ki belőle, mennyi látszik annak tartalmából. Szerencsére a rá aggatott öltönyön, s nyakkendőn kívül mást nem láthatott, ami akár egy pillanatra is visszariaszthatná tőlem. Ismét felé fordultam, s barátságos mosollyal fürkésztem pillantását.
- A munka megvár, az időmet szeretem én beosztani. – Azon kaptam magam, hogy ismét csak ujjainak mozdulatait, hajszálait, s vöröslő ajkait vizslatom.
- A pénz miatt ne aggódj – Jegyeztem meg kis játéka közben, mikor megemlítette, hogy a percei dollárban ketyegnek. Ezzel tisztában voltam, már akkor, mikor először láttam Őt vonulni az iroda folyosóján.
- Hát..persze. – Mélyen magamba szívtam illatát, ahogy elhajolt mellettem, s vállával súrolta enyémet. Vágyakozva pillantottam utána, megőrjített, s hülye lettem volna, ha átkísérem McArthurhoz Őt.
- Itt épp úgy teljesítheted. – Kezem a makettet asztalra helyező keze után nyúlt, finoman rátenyereltem kézfejére, ezzel odaszorítva az asztal lapjához, miközben teljes testemmel közelebb hajoltam hozzá.
- Mond csak, mennyit kér McArthur? Megduplázom, ha az egész éjszakát velem töltöd, nos? – Még közelebb hajoltam, ajkaim szinte súrolták övéit, pillantásom hol tekintetét, hol csábító ajkait kémlelte.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Első látásra szimpatikus. Beszélni kezd, elmosolyodik, és nyomban rájössz, kedveled. Megérint, érzed. Orrodba kúszik parfümének vérmes illata, bőrödet fedi le bársonyos bőre, forró lehelete bizsergést hagy maga után. Megijeszt, mennyire kívánod. Nem számít a hely, még a liftút is elviselhetőbbnek tetszik társaságában. Dolgoznod kellene, de gyomrodban ezer pillangó gyűlik, akik mind egyszerre szeretnének szabadulni.
Felgyorsul légvételed, és míg előre kéne haladnod, egyre hátrébb húzódsz, hogy biztos hozzáérhess még néhány percig.

Szép gondolat volt kívülállóként lefesteni a helyzetet. Hisz az őrült motoros férfi, akit először postásnak gondoltam, most itt áll velem szemben az irodájában. Megnyugtatóan hatott rám, hogy egyik felem képes nemet mondani a testemben felgyülemlett vágynak, míg másik énem gondolatban már felült az asztal tetejére. Ez utóbbi már fele annyira sem volt biztató.
Míg a makettet tartottam kezemben, jogosan biztonságban éreztem magam. Adrian vigyázott, nehogy kárt tegyek dédelgetett álmában.
– Adrian, ne mondjon olyat, amit nem vehetek készpénznek – mosolyogtam rá féloldalas kihívással, s még egy búcsúzó pillantást vetettem az apró játékra. – Még a végén behajtanám magán, amiért felajánlotta, hogy fuvaroz a motorján. Ne engedje, hogy raboljam az idejét, mert a végén még az órájától is megfosztom.
Ez a gyengécske szóvicc ijesztően hathatott Adrianra, ha valójában értette a poén csattanóját. Mégis, további közeledéséből arra mertem következtetni, hogy mi ketten félreértjük egymást, s hiába beszélünk, ha szavaink elsuhannak a másik mellett. Mit csináltam rosszul, amiért ma reggel már a második ember is ferdén méreget?
Elgondolkoztam rajta, hogy külsőm teszi-e, vagy pimasz, túlságosan is oldott viselkedésem?
Adrian rátenyerelt kézfejemre, így szárnya szegett madárként, földre lettem kényszerítve. Nem zizegtem-mozogtam, nem voltam félős kislány, így menekülési útvonal tervezése helyett, közelebb szorítottam magamhoz táskámat, ami elég súlyos volt hozzá, hogy komoly ütést tudjon okozni egy rosszindulatú férfinek.
A gazdag férfiak – lásd a főnökömet -, mindig megkapták, amit akartak. Az olyan kis emberek pedig, mint én, kedvszegetten, de teljesítették elvárásaikat a kedveltebb társadalmi megbecsültség reményében. Talán életemben először, de nem éreztem semmilyen kényszert belül, hogy cafatként odadobjam magam. Meg voltam elégedve az utolsó hónapban nyújtott teljesítményemmel. S mivel ezerszer esküdöztem mámoros állapotban a fair játékra, most idejét éreztem azon ígéret betartásának. Adrian Joubert, a pr- és marketingigazgató, számomra nem volt több egy velem egy súlycsoportban lévő férfinél – na, ne tessék fizikailag érteni, mert így közelről látva helyzetünket, szegényesen eltörpülök alkata mellett. Meg persze voltak olyan előnyei, mint helyes arca, piszkos vigyora és csábító ajkai mellett kócos haja, de ennél több nem volt a szememben.
Jól esett egyenrangúnak lenni valakivel, s nem tálcán kínálni magam egy szép szó után, hogy könyörülve rajtam megsegítsenek.
– Adrian, mind a kettőnknek kötött időbeosztása van, kérlek, ne nehezítsük az életünket egy ilyen futó kis kapcsolattal.
Már éppen folytattam volna, hogy milyen hátrányokkal jár összefeküdni egy újságíróval - mert ugye tudjuk, hogy a firkász szeret bosszút állni, s ha alkalma nyílik szabadon írni, hát lehúzó kritikájával porig aláz bárkit -, mikor Mr. Joubert végre kiadta magából őszinte gondolatát.
Rublikákat kellene húznom, nehogy elfelejtsem. De valóban. Ő is hivatásos prostituáltnak nézett. Értem én, hogy nem szokás egy irodát ilyen lenge öltözetben bevenni, mint amit én tettem, de ha a lábamat pakolnám szét pénzért, eszembe nem jutna a saját nevemet használni. Hogy képzeli, hogy…
Nos, nem menekülni akartam, hanem ingerülten elcaplatni. Valójában tisztában voltam vele, hogy voltak könnyűvérű megmozdulásaim – mellékelt ábrát keresd a főszöveget követő járulékos részben -, de nem olyanok, melyekről a világ értesült volna. Ki volt hát Adrian, hogy ő is rongynak használjon? Előzőlegesen bepiszkított olajos rongynak?

Kezem rögtön eljárt, s ha a férfi nem kapcsolt azonnal, akkor stabilitását veszthette az asztallap felett, olyan gyorsan rántottam el kezemet.
– Utolsó szemétláda vagy ám Adrian… remélem, tudod. Te…
Nem türtőztettem magam. A veszélyes táskával jókora erőbeleadással sújtottam le arcára. Vártam néhány percet, hátha elkezdi kiprüszkölni fogait, de sajnos a fogsora egyben maradt, s az ütés sem viselte meg annyira, mint azt szerettem volna.
– Ha esetlen olyat látnál meg a címlapon, hogy bordély a McArthurban, akkor köszönd meg magdnak, hogy lejárattad a céget. Gusztustalan, hogy mennyire lekicsinylően tekintenek itt a nőkre.
Ugyan egy percig feldúltan jártam jobbra-balra, s ruházatomat igazgattam, mikor a kilincsre helyeztem kézfejemet már lenyugodtam. Sikíthatnékom volt, de az itt nem tűnt kivitelezhetőnek.
Újra nyugodt hangszínnel fordultam Adrianhoz.
– Mondd meg, merre találom David McArthur irodáját, mert interjút kell készítenem vele. És nyugtass meg, hogy nem ennyire kiéhezett, mint te, mert akkor menten visszaszállok a liftbe.
Arcomon a fintor jelezte csupán, hogy mennyire megterhelő már csak a gondolata is a lefelé zuhanásnak abban a fémdobozban.
– A helyi újságtól jöttem. De rendesen elcsesztem, mikor beleültem ebbe a fotelbe. A soha viszont nem látásra… Mr. Joubert. Motorozzon csak magával.
Majd ahogy jöttem, úgy távoztam magányomban az üvegajtón át, mit sem várva válaszára. Egy másik irodát kerestem. Most már gondosan figyeltem a neveket…
Még egyszer nem baltázhatom el. Még egyszer nem találkozhatok ezzel a taplóval.
Úgy látszik, itt az ízléses nőket kurvának hívják.

Vendég

- Kértem, hogy tegeződjünk és ez nem fáradtság , szívesebben viszek el egy ilyen gyönyörű nőt az új motorommal egy körre, mint hogy irathalmok közt tervezzem kollégáim gyilkosságát. – Ajkaimra mosoly húzódott, képzeletben persze számtalanszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha McArthurt elgázolnám, vagy a liftaknába lökném, esetleg neki rohannék, és áttörném vele az irodáját díszítő üvegfalat. Milyen szép is volna, hm.. Gondolataim csak egy pillanatra nyelték el figyelmemet, hisz Dorcas személyisége, közelsége olyan hatással volt rám, s nyilván valamennyi egészséges férfire, hogy nehéz volt mellette másra figyelni.
Sok szép nőt ismertem, köztük modelleket és szépségkirálynőket, prostituáltakat és kolléganőket, de egyiknek sem volt olyan szexuális kisugárzása, mint ennek a szépségnek. Nem esett volna nehezemre, ha munka helyett Őt döngethetem, amúgy is , mióta beléptem az irodába, totálisan elvette az eszem, s kiskamaszként nem tudtam semmi másra figyelni, csak arra, amerre már kispajtásom is felfigyelt.
Nem akartam hagyni elveszi a pillanatot, amúgy is elég volt mélyen a szemeibe pillantanom, látni azt, ahogyan a hajszálait az ujja köré csavarta, s ajkába harapott alig észrevehetően. Nyíltan kikezdett velem, én meg ostoba lettem volna hagyni, hogy tova száguldjon a főigazgató irodájába.
Meg is tettem felé a megfelelő lépést, nem akartam fukarnak tűnni, így még az ajánlott összeget is megdupláztam volna, ha ez a nő velem tölti az éjszakát. Éppen ezért ért váratlanul az a hatalmas pofon, ami a szavaimat követő másodpercekben csattant el. Még ha szerettem is az erőszakot, annak nem ezen formáját, s bevallom, meglepett az, hogy az irodámban, fényes nappal képes egy nő így porig alázni. Dühösen villantak szemeim, miközben bal kezemmel végig simítottam a pír borította területen. Dorcas újabb ütésre lendítette karját, ezúttal már ujjai közt szorítva kézi táskáját, de mielőtt újabb csapással sújtott volna, magasba emelt kézzel hárítottam ütését.
- Hé, nyugalom, ne tégy kárt az irodában, csak a makett több ezer dollárt ér. – Jegyeztem meg, miközben védekezően emeltem fel kezeimet, s hátrébb léptem a nőtől. Nem csak, hogy szép és tüzes, mint egy vadmacska, de még csak nem is prostituált, hanem egy egész jó hírű újság firkásza. Nevetnem kellett, ez szép volt Joubert, egy pillanat alatt lejárattad a céget az egész ország előtt.
Szégyenérzet nem volt bennem, még csak a megbánás szikráját sem éreztem, hisz sosem rejtettem véka alá azt, ha tetszett valami és meg akartam szerezni. Ez a nő pedig lehet, hogy ezúttal nemet mondott, de biztos voltam abban, hogy eljön még az az idő, mikor hanyatt vágja magát előttem.
- Ennyire zavar az, hogy tetszel nekem? – Csibészes mosollyal figyeltem feldúlt lépteit, miközben még mindig sajgó arcomat dörgöltem.
- Nem vagyunk bordély, csak szeretjük a szép nőket és ami azt illeti, a mai napon céges rendezvény lesz. Már megbocsáss, hogy eltévesztettem a házszámot, de ez a szerelés rajtad….ez minden, amit egy férfi kívánhat, szóval ne csodálkozz azon, ha az utcán lerohannak majd. – Még mindig mosolyogtam, mindennek ellenére szimpatikusnak találtam, s még érdekesebbnek, tudva azt, hogy talán éppen egy olyan nőbe botlottam, akiért meg kell küzdenem.
- E-e, nem mondom. – A fejemet ráztam, mint egy rossz kisgyerek, aki újabb csíny kitervelésén töri a fejét. Még mindig Őt néztem, játékos mosollyal arcomon. A mosolyom ezúttal nem vált be, úgy tűnt, mégis nagyon megsértettem a lelkét, azt viszont nem hagyhattam, hogy így távozzon az irodámból.
- Várj! – Utána rohantam, s beelőzve őt, megálltam az irodám ajtajában, s kezeimmel rátámaszkodtam annak keretére.
- Kiengesztelésül mit szólnál egy vacsorához? Közben adok neked egy interjút és bármit megtudhatsz a cégről. Ígérem, úriemberhez méltóan fogok viselkedni. Nem vagyok ám olyan tapló, mint amilyennek elsőre tűnök. Mit szólsz hozzá Miss Balsey? – A lehető legsármosabb mosolyomat húztam elő , egyrészt fontos volt a cég jó hírneve, s ki kellett valahogy engesztelnem ezt a firkász tyúkot, másrészt, még mindig szerettem volna a lábai közt evickélni, így be kellett vetnem mindent.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Meg kellett volna lepődnöm, mikor végre szavaival is kifejezte érzéseit? Minden mozdulata, tette arról árulkodott, hogy akar, hogy vágyik rám. Ami még mindig imponálóan hatott rám és önelégültséggel töltötte el szívemet, de nem felejtette el velem azt a tényt, hogy már nem kell kibeszélnem magamból életem fájó és szégyenletes momentumait ahhoz, hogy egy kívülálló is beazonosítson, kurvaként tekintsen rám.
Mérgesnek kellett volna lennem, rettentő dühösnek. Csapkodni, rombolni, de nem lehettem gyerekes, mikor éppen ma szerettem volna előre lépni a nagybetűsé élet küszöbén. Most azonban úgy éreztem, hogy szerencsétlenül sikerült megbotlanom az ajtó előtt hagyott lábtörlőn.
Mennyi értelme van annak, hogy törjem magam?

Ahogy szóba hozta ruházatomat, képtelen voltam nem meglengetni magamon az átlátszó anyagú, ujjatlan inget, és a csípőre csúszott szoknyát. Talán igaza volt.
– Ne aggódj miattam… ahogy tapasztalhattad, a táskámmal való közelebbi ismertség után senki nem nyúlna már hozzám – lengettem meg a vállamról lelógó szütyőt, majd mélyen magamba szálltam. Nem akartam még tovább veszekedni Mr. Jouberttel, idejét éreztem az indulásnak. Így is felmérgeltem magam. A kedvem pedig kihathat a teljesítményemre.
Azonban meghiúsította tervemet, és beállt elém az ajtókeretbe. A hirtelen mozdulatra arcszeszének illata megcsapta orromat, s akaratlanul is tovább szimatoltam, hogy még tovább érezhessem. Akaratlanul is felé csúsztak szandálba bújtatott lábaim a padló kövén. Ijesztően közel kerültünk ismételten.
– Adrian… - szóltam rá határozottan, mielőtt még végighallgattam volna. Felajánlását követően sem mondhatnám, hogy megtörtem, de már átgondoltam a helyzetet. S ha volt benne annyi emberség, hogy bocsánatkérés gyanánt ilyen szívességet tegyen, akkor feszegessük csak a határait, nézve, mennyit bír el. Ő nem tudhatja, mennyire bántott meg, én nem tudhattam mennyire gondolta komolyan, hogy megbántott.
– Felejtsd el a vacsorát. Nem érek rá. Viszont… - ekkor tekintetem megakadt a szekrényre akasztott sötétszürke zakón. – Kiengesztelésül kérem a zakódat. Mégsem mehetek be a felettesedhez ilyen összeszedetlen öltözékben. Nem akarom, hogy ő is összekeverjen az estére szánt örömlánnyal. Szóval, kérem.
Megvártam, míg átnyújtja nekem a ruhadarabot, csak aztán folytattam.
Senki nem hitte, hogy meg is akarom tartani, ugye? Inkább csak saját szabályaim szerint folytattam a játékot.
– Minden hétköznap másfélórás ebédszünetem van. A New York Times szerkesztősége mellett van egy olasz étterem, isteni pizzájuk van. Ha már hiányzik a zakója, ne adj isten én, akkor ugorjon be dél körül. Ha semmi nem jön közbe, megtalálsz.
Egy enyhe mosolyt küldtem felé, mikor már belebújtam zakójába, s hullámos tincseimet is kihúztam alóla.
– Egész jól áll rajtam a zakója… - húztam ki mellkasomat, hogy dekoltázsomtól is elköszönjenek éhesen, szívalakban dobogó szemei, majd átbújtam karja alatt.
– A viszontlátásig, Mr. Joubert.

Vendég

- Már miért ne? Jelenleg éppen cikket kellene írnod a cégünkről, ha jól tudom. Ki más adhatna jobb riportot, mint én? Hm? Akár még a késő esti műszakokról is szívesen mesélek. – Félmosoly kúszott ajkaimra, némi perverzió megült gondolataimban, de ezzel nem elijeszteni akartam Dorcast, sokkal inkább jelezni felé, hogy bármiről szívesen mesélek, ha cserébe elfelejti nekem, hogy kurvának néztem. Nem akartam, hogy a cégünket lehúzza a rolón, éppen feltörekvőben voltunk, még inkább ki akartuk terjeszteni a vállalkozást, kontinensről kontinensre, s egy lejárató iromány nem tett volna jót. Az meg pláne nem, hogy én vigyem el a balhét. Már csak az hiányzott volna, hogy David neki áll velem pattogni, amiért neveletlen módon ráhajtottam a firkásznőre.
- A zakómat?- Egy pillanatra magasba vontam szemöldökeimet, mert nem esett le hirtelen az összefüggés. Az persze nyilvánvalóvá vált, hogy nem győztem le egyetlen mosollyal, hisz nemet mondott a vacsorára. De hogy éppen a zakómat követelte..
- Lehet, hogy egy kicsit nagy lesz rád a méret. – Jegyeztem meg, miközben pillantásom ismét végig futtattam dekoltázsán, s tekintetem visszatért csábító íriszeire. Csak pár másodpercig várattam, azt követően ellöktem magam az ajtófélfától, majd odasétáltam a szekrényhez, amiről leakasztottam a zakómat, s visszasétáltam azzal Dorcashoz.
- Tessék. – Figyelemmel kísértem, ahogy magára bújtatta a zakómat, majd szörnyülködve figyeltem, amint a zakóm ujjait elkezdte felgyűrni a karján.
- Ez…nem tesz jót az anyagnak, khm. – Elhalkultam, nem akartam, hogy rögtön rájöjjön, mennyire féltem a holmijaimat, különösen a ruháimat. Bármennyire is rossz volt végig nézni, ahogy meggyűri az anyagot, ezt a szenvedést vállalnom kellett, ha már eltévesztettem az utcakaput.
Miután elegyengette magán az én zakómat, odalépve igazítottam annak gallérján, s szemügyre vettem a változást.
- Hm, mondták már, hogy jól állnak neked ezek az irodai szettek? – Nem vártam választ kérdésemre, inkább csak érdeklődve hallgattam meg, s ajkaimra ismét mosoly szökkent. Mégis csak győztem, a csaj ráakadt a horogra.
Már nem is bántam, hogy kölcsön adtam neki a zakómat, hisz így újabb lehetőségem nyílt arra, hogy találkozzam vele, s az ágyamba csaljam. Könnyűvérű nőknél ez fél óra alatt megvolt, de úgy gondoltam, hogy Dorcasnal talán egy-két nap is lesz, mire elérem, hogy az ágyamban a nevemet sikoltsa, miközben ujjaimat hófehér nyaka köré szorítom.
- Megbeszéltük, holnap ott leszek. – Rákacsintottam, s még egyszer megnéztem magamnak, ahogy kihúzta magát a zakómban, majd ellibbent mellettem, hogy riszálva eljusson McArthur irodájához…
**
A napom a továbbiakban nem éppen úgy telt, ahogyan terveztem, hisz még tárgyalás közben is arra gondoltam, hogy a zakóm valahol épp Dorcas kebleit öleli át. Képkockák pörögtek fejemben, az előttem heverő papírlapra is Őt rajzolgattam, s csak akkor kaptam fel a fejemet, mikor véget ért a tárgyalás és McArthur titkára gőzölögve lépett be, hogy jelentse, elmarad a céges buli. Hogy miért, azt nem is firtattam, bevallom, már nem is fűtött annyira a buli hangulata, mint sem az, hogy újra találkozhassak zakóm bitorlójával.
Nem volt kedvem visszavenni a motoros ruhát, így zakó híján ingben,s nyakkendőben, kezemre aggatott bőrdzsekivel és sisakkal indultam meg a lift felé, minek az ajtaja már éppen záródott.
- Várjon! – Kiáltottam, s éppen csak be tudtam csúsztatni az ajtók rései közt ujjaimat, hogy megállítsam a liftet. Ismét kitárult előttem a szűkös környezet, s legnagyobb meglepetésemre Dorcas állt odabent. Máris félmosoly kúszott ajkaimra, ahogy beléptem mellé, s megnyomtam az alagsor gombját.
- Gondolom a parkolóba…milyen volt az interjú? Remélem, McArthur nem volt olyan tapló, mint én. – Mosolyogva pillantottam a nőre, ekkor azonban ugrott egyet a lift, a mozgolódás abba maradt,s a nyikorgó hangot követően síri csend töltötte be a teret.
- Ezzel meg mi történt? – Összeráncolt homlokkal vettem szemügyre a kezelő panelt, s reméltem, hogy minél előbb elindul a lift. Nem mintha nem lett volna kellemes a társaság, csak épp túl magasan voltunk.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

McArthur egy órát szánt rám betáblázott napján. Nem volt rohanás, felhalmozódó kérdések, sürgetés, pontosan annyi érdeklődő mondat hangzott el a részemről, amit Ő hosszan kifejtett, értelmesen felépített logikus mondatokkal meg tudott felelni. Nem vétettem hibát. Az iroda igazgatójának ugyan előzőlegesen felkínáltam a jegyzeteimet, melyek között ott szerepeltek a megválaszolásra váró kérdések, de nem fogadta el, mondván, egy magam fajta csinos nőben megbízik.
A beszélgetésünk végére több bókkal halmozott el, mint az előző iroda tulajdonosa, Adrian Joubert. Viszont míg a pr- és marketingigazgató úr lelkesen segített, hogy megigazítsa az összegyűrődött gallérját a zakónak és összehúzza azt testemen, addig a felettese szemmel levetkőztetett, s valahová gondolatban a sarokba vágta a férfi ruházatot. S ugyan láttam már éhes férfi tekintetet, de annyit egy helyen, amennyit ma bóknak kellett volna betudnom, még nem éltem át ez előtt.
Vajon keresték az összefüggést, hogy a hálószobából miért ingbe csavarva jön ki a nő, az irodából pedig miért Armani férfiöltönyben?

Az irodát peckesen járva hagytam magam mögött. A szemmel verő információs pult mögött ülő nőre már fele annyira barátságosan nem mosolyogtam, mint érkezésemkor. Rosszallóan nézett rám, ahogy elhaladtam előtte. De miért? Én nem kértem McArthurt, hogy sötétítse el az irodáját, s kiabáljon ki, hogy most ne zavarják én tényleg... tényleg nem akartam felpofozni először Adrian Joubertet, de a helyzet megkívánta. Ő engem a helyzet pedig a pofont. Bolondos kis szóvicc. Vagy csak fárasztó.
Grimaszt szült arcomra az összefüggés, s végül felhagytam a magammal való beszélgetést, inkább elhallgattam, hogy míg felér a liftem, lelkiekben felkészülhessek egy gyomorforgató utazásra. Már most fulladoztam, kapart a torkom és kiszáradt a torkom. Pedig még csak hozzáértem a gombhoz. A metszeten pár pillanatig rajta nyugtattam ujjbegyemet, hogy megszokásból átrajzoljam néhányszor az emelet számának alakját. Mire harmadszor is újra kezdtem volna a műveletet, csilingelve kitárult előttem az ajtó.
Biztos akartam lenni benne, hogy valaki lát, mikor beszállok, így még utoljára visszanéztem a portás nőre. Ha összeesnék, s visszajönne velem a lift, legalább tudja, hogy kihez kell kirendelni a mentőket.
Beszálláskor már csak éppen Isten hozzádot nem mondtam életbemaradásomért. Fohászkodtam, reménykedtem, s újra számba vettem körmeimet, hogy megcsócsáljam a frissen készült műkörmöket.
Csak éljem túl.
Ez volt az egyetlen kérésem.

Belemarkoltam a deréktájon körbe elnyújtózó kapaszkodóba, s még egy kicsit rá is nehezedtem. Szemhéjaimat becsuktam, ahogy az ajtó elkezdett bezárulni. Valahogy rá kellett készülnöm az indulás borzalmas pillanatára. A várt esemény azonban egyelőre elmaradt, ugyanis egy bukósisakos kéz megállította a liftemet.
Adrian? - vált ki gondolataim közül a férfi arca.
Fölém magasodott, én pedig engedékenyen pillantottam fel rá. Nem felejtettem el végignézni öltözékén, ami eltért a bőrszereléstől, amibe először végigmérhettem. Nem mondtam, hogy nem állt jól neki, de sokkal több fantáziát láttam egy feszes ingben és nyakkendőben, mint a már amúgy is valóságot mutató laza holmikban. Adrian pedig... nos, már reggel óta csigázza a képzeletemet. Ahogy a falnak szorít, az asztalra ültet, megérint, lefejti rólam a zakóját. Csókol és végül a magáévá tesz.
Gyönyört fakasztó képek voltak ezek, de nem állt szándékomban ellentmondásba keveredni magammal. Egy nő, aki nem kurva, de a második adandó alkalommal kivetkőzik magából. Csábító volt a környezet, hogy egy heves szeretkezéssel eltereljük aggályos elképzelésemet a lefelé következő útról, de valahol mélyen nekem is volt tartásom, amitől büszkeségem még nem tört derékba.
– Jól sikerült interjú volt. A főnököd igazán felkészült és segítőkész ember… segítőkészen le akarta venni rólam a zakódat – cinkos vigyor fogott el, ahogy a mondat második részét is hozzátettem. Adrian iránt a haragom már régen tovaszállt, megbocsájtottam neki, amiért az arcomba merte mondani a nyilvánvaló tényt.
– Valójában az első szintre akartam menni. Az autómat a múlt hétvégén összetörtem, és még a javítóban van….
Észre sem vettem, hogy megindult alattunk a felvonó. Adrian közelsége eltakarította démonjaimat. Amint azonban ráéreztem volna a zuhanó érzés ízére, egyszer csak megálltunk. A lift megszorult, mi pedig a huszadik emelet környékén megtorpantunk.
– Neeee, ez nem lehet igaz… mondd, hogy ez nem igaz – elhűlten figyeltem a villódzó emeletszámot, majd arcomat a teljes alakos tükörben. Ez ma nem az én napom volt. Fel sem szabadott volna ébrednem.
– Azonnal indulunk tovább, igaz? Csak valaki visszahívta a liftet. Igaz, Adrian? Mondja már azt, hogy igen – nyöszörögtem szemérmes hangon, s máris éreztem, ahogy egész testemet tűz önti el. Egyre inkább melegem lett, s az időközben összefogott hajamat is sikeresen szétziláltam ujjaimmal.
A sokat emlegetett zakó lekerült rólam, s újra a majdnem semmiben álltam Adrian mellett. Most a falatnyi, tavaszi ruhák is soknak tűntek. Biztos voltam benne, hogy elkezdett fogyni a levegőnk.
– Megfognád? Melegem van…
Ameddig csak lehetett, tartani akartam magam, nem elárulni ezen gyengeségemet. Így humorral próbálkoztam.
– Ne aggódj, ennél több ruhát nem nyomok a kezedbe. Nem akarlak ismét elbizonytalanítani a szakmámmal kapcsolatban – nem is sikerült ez olyan viccesre. Abba kellene hagynom az idegeskedést, mert csak egyre szétszórtabb leszek.
Tekintetem Adrian arcáról felsőtestére tévedt, de inkább a nyakán összehúzott nyakkendőre. Túl szoros volt, pedig nem is én viseltem.
– Neked nincs meleged? Kilazíthatnánk a nyakkendődet, vagy valami… - ezt nem szexuális felhívásnak szántam, de úgy hangzott. Csak ne értsen félre...
Két oldalról legyeztem magam kezeimmel, s hogy még inkább lehűtsem magam, mielőtt még befulladnék, meztelen hátamat neki vetettem a hideg tükörnek. Hangosan szisszentem fel, de ez most jól esett.
Teljesen bolondot csináltam magamból.

Vendég

Dorcas kissé meglepettnek tűnt, mikor beszálltam mellé a liftbe, s úgy tűnt, hogy alaposan szemügyre vett. Miközben Ő pillantásával engem nyugtázott, addig én elindítottam a felvonót, s közben megigazítottam az oldaltáskámat, amit kizárólag motorozás végett használtam.
Mosolyogva viszonoztam pillantását, én már elégszer pillantottam végig rajta ahhoz, hogy lecsukott szemmel is magam elé képzeljem Őt. Érdekelt, hogy mi történhetett McArthur irodájában, hisz David sem volt kispályás, ami a csajozást illeti, és le mertem volna fogadni azt, hogy hozzám hasonlóan ő is bepróbálkozott Dorcasnal. Miközben válaszát vártam, kezeimet zsebre csúsztattam, hogy ezzel is lazának tűnhessek, bár tűkön ültem a válaszra várva.
- És sikerült neki? – Talán túlságosan is kíváncsi voltam, s nem tudtam magamban tartani a kérdést. Tényleg érdekelt, hogy McArthurnak sikerült-e randevút kicsikarnia, bár nem kérdezhettem csak úgy rá, muszáj volt végig járnom a témát és csak óvatosan közelíteni. Egyelőre azonban bíztam magamban , a sármomban és abban, hogy még mindig az én zakómat viselte a nő.
- Ez esetben hazavihetlek, ha gondolod. – Félmosoly futott ajkaimra, miközben felajánlottam neki a fuvart, lehetőséget láttam ebben a pillanatban. Megfordult a fejemben az, hogy a lakásán mit tehetnénk egymással, de nem akartam mohó lenni, s lerohanni már az első pillanatban. Azt viszont el akartam érni, hogy még inkább megismerjen, legalább annyira, hogy a lábai közé kívánjon.
Ez volt az a pillanat, mikor hirtelen leállt a lift, s csak a leheletnyi, vészjósló nyikorgás törte meg a csöndet, melyet némi villódzó fény kísért. Nem volt túl jó előre jelzés, pláne nem az, hogy még a kijelzőn is akadozott az aktuális emelet száma. Csak semmi pánik Adrian. Nyugtattam magamat gondolatban, s egy megnyerő mosolyt varázsoltam ajkaimra, mellyel minden üzletfelet és minden nőt le tudtam venni a lábáról.
- Ne aggódj, előfordul ilyen néha, évente egyszer-kétszer. – Továbbra is mosolyogtam, miközben arcát kémleltem íriszeimmel. Látszott rajta, hogy elsápadt , s vonásai is elkomolyodtak. Úgy tűnt, mintha megijedt volna ettől a helyzettől.
- Nem tudom, talán egy-két perc, míg a karbantartók helyreállítják, utána tovább indulunk. Nem gáz. – Lazán álltam vele szemben, kezeim továbbra is nadrágom zsebeiben pihentettem, s vállammal a lift oldalának dőltem, várva, hogy végre elinduljon a szerkezet.
Pillantásommal egy ideig a számlapot kémleltem, egy-két perc telhetett el, még mindig nem indultunk el, s kezdett kínossá válni a néma csend. Pillantásom Dorcasra futott, aki ekkor már vetkőzni kezdett, s gyorsan meg is szabadult a zakómtól. Nem mondom, hogy nem futottak át gondolataimban ismét perverz gondolatok, de könyörgöm, egy ilyen nővel bezárva lenni egy ilyen kis helyen? Még csoda, hogy vissza tudtam magam fogni, s nem kezdtem heves násztáncba.
- Meg persze, de Te jól vagy? – Aggódva pillantottam a nőre, aki ekkor már nem csak, hogy a zakómtól megvált, de még a lenge inget is lengetni kezdte magán, mintha csak hűsölne a forró tengerparton.
- Egy életre megtanultam, hogy mi a foglalkozásod, köszönhetően a szütyődnek. – Mosolyogva jeleztem felé, hogy nem felejtettem ám el azt az ütést, s még az államon is végig húztam az ujjaimat, ahogy szóba jött a délutáni incidens.
A beszélgetés jó ötletnek tűnt, legfőképp már csak azért is, hogy elterelődjenek Dorcas gondolatai, aki a következő pillanatban meglepően közel férkőzött hozzám, s kezébe vette a nyakkendőmet.
- Vagy valami? – Akaratlanul is kaján mosoly húzódott ajkaimra, s naná, hogy félreértelmeztem. Pillantásom a nyakkendőmön matató ujjaira futott, majd félmosollyal újra Dorcasra néztem.
- Mondjuk mi? – Ő azonban már egyáltalán nem tűnt olyan nőnek, mint aki sarokba akarna szorítani, hogy leteperjen. Sápadt volt a bőre, riadt a tekintete, s hevesen legyezni kezdte magát. Ekkor jöttem csak rá, hogy valami nem egészen stimmel, s ez jól látszott mozdulatain, amint egyre inkább hátrált, s a lift falának dőlt.
- Hé, jól vagy?- Aggódva léptem közelebb felé, s abban a pillanatban úgy rogyott össze, mint egy törékeny nyárfalevél. Még szerencse, hogy közel álltam hozzá, azonnal teste alá nyúltam, hogy megtartsam Őt az eséstől, s óvatosan engedtem le a földre, majd a hátára fektettem.
- Dorcas, hallasz? – Lekaptam magamról a táskámat, s fölé térdelve kicsit pofozgatni kezdtem az arcát, de mivel az nem hatott, elővettem a maradék ásványvizemet a táskából, s egy picit a tenyerembe locsoltam, majd arról csöpögtettem pár cseppet az arcára. Mivel ettől sem tért magához, aggódva hajoltam közelebb felé, hogy meghallgassam a szívverését, de éppen abban a pillanatban kinyitotta a szemeit. Elég közel volt hozzám, arcunk szinte összeért, s így, hogy újra láttam a tekintetét, elég nehéz volt megállnom, hogy ne máson törjem a fejemet…
- Jól érzed magad? – Pislogva söpörtem félre néhány hajszálát, s megemeltem az ásványvizes palackot, jelezve, hogy ha szomjas, akkor igyon néhány kortyot.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Végül már nem csak játékosan lengettem meg az Adrian nyakában függő nyakkendőt, hogy azzal húzzam kicsit közelebb magamhoz, s magamat hozzá, hanem ez volt az első kapaszkodónak megfelelő, biztos pont, amit megmarkolhattam.
Hosszan mély levegővételeket juttattam tüdőmbe, s még szemeimet is lehunytam, hogy kizárjam gondolataimból a szűkös liftbelsőt. Nem tudtam szabadulni a kínzó gondolattól, hogy egy három négyzetméteresen lyukba léptem önszántamból. A külvilág szinte teljesen elhalt. Nem éreztem fájdalmat, nem hallottam semmit, elmosódott, villódzó képek tárultak szemem elé, mielőtt a világ fekete köpenyt öltött volna.
Nem tudtam, hogy mibe kapaszkodtam bele utoljára, kezem automatikusan kapott a férfi felé, hogy stabil pontot találjak.

Mikor pislogni kezdtem, s újra úrrá lettem testem felett, nem mertem mozdulni. Szerettem volna nem körbenézni, nem megkérdezni hol vagyok és mi történt velem. Lebegtem volna az ébrenlét és az álom közötti vékony, tudatlanság homályában. Jól esett volna.
Görcsösen vigyáztam, hogy ne kezdjem el kapkodni tekintetem, ne tudatosulhasson bennem a bezártság ténye. Szívem helyesen dübörgött mellkasomban, s hallásom csak percek után tisztult ki, így Adriannak is csak akkor tudtam jelezni, hogy magamnál vagyok.
Tőlem telhető erősséggel megszorítottam arcomat pofozgató kézfejét, hogy jelezzem neki, életben vagyok.
- Mondták már, hogy milyen egy úriember vagy? - kérdeztem halkan, erősen koncentrálva arcának vonásaira. Lassan feljebb nyomtam magam a földről, s felé hajoltam, hogy periférikus látásom útjába ütközzön a férfi arca. Semmi mást nem akartam látni rajta kívül.
Biztos voltam benne, hogy mielőtt elvesztettem az eszméletemet, kaján vigyor suhant végig arcán.
- Nem akarsz vigyorogni? Olyan perverzen... tudod. Mint az előbb, ahogy megragadtam a nyakkendődet. Hidd csak nyugodtan, megint, hogy le akarom tépni rólad a ruháidat és...
Felnevettem, ahogy Adrian engedelmesen levigyorgott rám. Nem volt nehéz felkeltenem az érdeklődését, és ennek most kifejezetten örültem. Sőt, büszke voltam magamra, amiért már előzőleg ujjaim köré csavartam a férfit. Hogy ő is megdicsérve érezze magát, végigsimítottam borostás arcélén. Hálás voltam neki, hiszen amíg azon morfondíroztam, milyen érzés lehet megcsókolni kívánatos ajkait, eszembe sem jutott a lift.
- Jól vagyok. Csak enyhe klausztrofóbiám van. Őrület, hogy nincs egy tűzlépcső sem az irodaházatokban, amit nekem találtak ki - mosolyodtam el újra még kábán, s becsuktam szemeimet. Adrian hívogatóan közel volt hozzám, így félő volt, hogy megcsókolom, az pedig nem igazán lett volna célravezető. Úgy döntöttem, más módszerrel terelem el figyelmemet.
Homlokomat vállhajlatának döntöttem, s mélyen magamba szívtam az illatát. Nem kértem az engedélyét, s nem vártam, hogy elutasítson.
Friss illatú parfümében a szabadság, az elegáns bőr markáns illata keveredett. Ahogy újra és újra beszippantottam a férfiparfümöt, egyre messzebb jártam az irodától.
- Mesélj nekem valamit. Bármit... mondjuk térjünk rá, hogy milyen motorod van. Akkor részletesebben el tudom képzelni, milyen élmény lenne végigszáguldani vele a külváros sztrádáján éjjel, élvezve, ahogy a hűvös levegő arcomba vág. Kicsit félnék mögötted a motoron. De ezt semmi pénzért nem adnám a tudtodra. Elképzelem, ahogy felcsusszanok mögéd, és mind a két karoddal átfogom a derekadat. Valahogy így...
Azzal már imitáltam is, miképp képzelem el a motorozásunkat.
- Az államat a vállad fölé emelném, hogy elnézve arcod mellett én is lássam, ahogy őrült tempóval kerülgeted New York biztonságosan haladó népét. Egy ketrecbe zárt őrültnek nézlek, már ne is haragudj - nevettem fel harsányan, s mivel megéreztem, hogy a lift újra meglódult lefelé, örömittasan elhúztam arcomat mellkasától.
Messze járó önbizalmam lassan, de visszatért belém. Ellazulva számoltam belül az emeleteket, s ha Adrian kezet nyújtott felém, akkor felálltam a földről. Reméltem, hogy nem jön közbe még egy incidens és nem kell még egyszer ennyire kiszolgáltatottan feküdnöm karjai között.
- És most, hogy visszaadtam az öltönyödet - böktem az említett darabra - lesz még okod megkeresni a New York Times szerkesztőségében?
Lábra állva megigazítottam szétzilált ruházatomat.
- Egyébként köszönöm, hogy így aggódtál értem.
Szavaim csapongtak, még mindig nem higgadtam le teljesen. S hogy ezt a bezártság, vagy a fogyó emeletek okozták, melyek tudatosították bennem, hogy nem sokára el kell távolodnom a férfitől, még magam előtt is kérdés volt.

Vendég

Végre , az eszméletvesztés állapotából újra magához tért, miután kicsit megpaskolgattam, s bevizeztem az arcát. Ijesztő volt látni azt, ahogy egy ilyen magabiztos és szép nő egyik pillanatról a másikra úgy esik össze előttem, mint egy nyárfalevél. Csak remélni mertem, hogy nincs semmiféle komolyabb betegsége, s hogy legfeljebb a hőség vagy a bezártság hozta elő gyengeségét.
Ahogy kinyitotta szemeit, néhány pillanatig még úgy tűnt, mintha nem tudná, hogy hol van, de aztán mikor elkapta pillantásomat, rámosolyogtam. Nyugtatni akartam jelenlétemmel, egy műsorban hallottam, hogy ájult betegek, ha magukhoz térnek, olykor pánikba eshetnek, mert nem tudják, mi történt velük. Ezt mindenképp el akartam kerülni, ezért is villantottam felé barátságos mosolyomat.
- Nem sűrűn jegyezték meg, bocs a paskolgatásért, szükséges lépésnek tartottam. – Eszednél vagy Joubert? Ekkora baromságokat hogy hordhatsz össze. Még hogy szükséges paskolgatás…Vonásaim elkomolyodtak, Dorcas szavaival mégis meglepett.
- Így? – Perverz vigyort villantottam felé, legalábbis olyat, mintha annak örülnék, hogy perceken belül letépjük egymásról a ruhát, s vadul egymásnak esünk. Milyen szép is lett volna, s mennyire nem valós. Szegénynek hogy is lett volna efféle pillanatokra vágya, miközben alig néhány perccel korábban még ájultan esett össze előttem.
- És? Miért nem folytatod, már elképzeltem magam előtt mindent. – Vele együtt nevettem, s hogy ne kelljen a földön heverésznie még órákon át, segítettem felültetni Őt. Mélyen szemeibe pillantottam, s kíváncsian kérdeztem meg, hogy biztos jól van-e. Nem örültem volna annak, ha ismét rosszullét tör rá, mert akkor ismét pofozgatnom kellett volna bársonyos bőrét.
- Te azért kicsit még kábának tűnsz. – Mosolyogva vettem szemügyre vonásait, meglepett, hogy homlokát a vállamnak döntötte, én meg automatikusan hátára csúsztattam a kezemet, egyrészt, hogy megtartsam Őt, másrészt meg azért, mert jól esett megérinteni.
- Bármit? – Cinkosan néztem vele össze, s az első pillanatban perverz gondolat suhant át gondolataimban, melyről még mosolyom is árulkodott.
- Nem kimondottan sportmotor, egy fekete Harley Davidson, de nagyon jó kis motor. Két személy kényelmesen elfér rajta. Szóval, ha mégis úgy döntenél, haza tudnálak vinni. Tökéletes gép, masszív és kényelmes. Nem kellene félned, kapnál bukósisakot és kapaszkodóként foghatod a derekamat.
- Valahogy így? - Meglepett Dorcas, ahogy imitálta a helyzetet, s átkarolta a derekamat. Olyan közel volt az arca, hogy bár nem igazán ismertük egymást, mégis vonzott magához, s kívántam csókját. Mielőtt azonban még arra szántam volna magam, hogy ne fékezzem tovább a bennem tomboló vágyakat, Ő felnevetett, s rájöttem, hogy a lány még eszméletvesztés után is trükközik. Ügyes.
- Őrültnek? Miért? – Értetlenül mosolyogtam bele nevetésébe, a lift közben újra elindult, így már nem volt ok, amiért a földön kellett volna maradnunk, egymásba kapaszkodva. Felálltam, s azután felsegítettem Dorcast a földről, de miután már két lábon állt, néhány pillanatig még fogtam kezét, s derekát.
- Azért átgondolhatnád ezt a motorozást, hidd el, nem lenne semmi bajod, legfeljebb utána azt kérnéd, hogy még, még még . – Füléhez hajolva súgtam a szavakat, miközben mosoly futott az ajkaimra. S az, hogy épp a motorozásról, esetleg köntösbe bújtatott ágyamba invitáló felkérésről volt szó, ennek eldöntését már Dorcasra bíztam.
- Nem is tudom…- Egy pillanatra elgondolkodtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve levettem a nyakkendőmet, s Dorcas nyakába akasztottam.
- Huhh, hogy ez is mennyire jól áll Neked. – Végig mustráltam műalkotásomat, majd játékos vigyor kúszott ajkaimra.
- Holnap azt hiszem, kénytelen leszek beugrani a szerkesztőséghez, mert ez a kedvenc nyakkendőm. – Mosolyogva fúrtam pillantásom íriszeibe, majd biccentettem szavaira.
- Igazán nincs mit, bármikor levetkőztetnék egy ájult nőt. – Perverz vigyor ült meg ajkaimon, s mielőtt még ráhoztam volna a frászt, gyorsan hozzátettem az igazat.
- Ne aggódj, ennyire azért nem vagyok perverz, bár van egy-két piszkos dolog a tarsolyomban. – Rákacsintottam, a lift közben megállt a földszinten, s az ajtó kinyílt. Nehezemre esett elengedni Őt, így gyorsan beálltam a liftajtóba, s kezemmel támaszkodva formáltam kaput előtte.
- Biztos ne vigyelek haza motorral? – Még egyszer, s utoljára megpróbáltam, de valamiért azt éreztem, hogy a további beszélgetéshez ki kell várnom a következő randevút.

Vendég

Mr. Adrian freaking hot Joubert

Feeling my way through the darkness. Guided by a beating heart. I can't tell where the journey will and but I know where it starts.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A számlálólap őrült gyorsasággal zuhant lefelé kifeszített huzalán, s összerántotta gyomrunkat, mikor megérkeztünk a földszintre. Kár lett volna veszni hagyni a liftben eltöltött perceket, melyek hatására varázsolódott mosolyom még ott ült ajkaimon. Szerettem volna tovább űzni a huzavona játékot Adriannal, de a lift ajtó megadta magát, s máris lépni kényszerültünk.
Ám Adrian szerint sem ették azt a kását olyan forrón. A férfi beállt a lift ajtajába, s elzárta kifelé vezető utamat. Miután arcomat már a kintről érkező friss levegő csiklandozta, s nem mesterkélt fények melegítették fel meztelenül árválkodó vállaimat, nem tűnt olyan ijesztőnek a lift szűkös helyisége. Az előzőekben nem szándékosan produkált ájulásom a múlté volt, eszembe sem jutott, hogy újra rosszul legyek, elveszítsem egyensúlyom és engedjek a még gyomromban lüktető hányingernek.
Maradék ellenszenvemet a felvonóval kapcsolatban elvetettem, s teljesen felszabadultan léptem közelebb a kijáratot gátoló Adrianhoz, miközben a sokat emlegetett utastársam nyakkendőjét összefogtam mellkasom előtt.

A rideg anyag tapintása bőrömön zavarba ejtő volt. Az intelligens férfiak könnyen elérték, hogy fülig érjen szám, hogy kezes bárány legyek. Csak a szavakkal kellett kellő tökéletességgel bánni, s kislányos lelkem, melyet még nem ért csalódás, máris szélesre tárta ajtóit. Mindig mondtam, majd tanulok saját hibáimból, ha az élet úgy gondolja csalódnom kell, majd csalódok és okulok a magam módján, de had ne hordozzam mások fájdalmát, had ne abból éljek, amit más élvezettel megkapott előtte és maga szúrta el.
Adrian egy volt azon szimpatikus férfiak közül, akik könnyedén el tudtak varázsolni, s máris úgy éreztem, hogy többet kell adnom magamból neki, és ezért többet vehetek el tőle.
Létezett az a bizonyos szerelem első látásra, ahol az ember lánya és fia a második pillarebegtetés után tudta, hogy rátalált egy addig más kezében oly fényesen nem ragyogó kincsre. Ha nem a pillangók lepték el gyomrom, hogy szárnyaikkal röhögő-görcshöz vezessenek, akkor is éreztem, hogy ez a férfi a kisugárzásával, sokkal többet adott számomra, mint egy első alkalommal kiszakítani lehet a másikból.
Nem volt kérdés, hogy az előbb fülembe suttogott „még, még, még” szavait magamévá tettem és valóban még és még és még találkozni akartam vele. A megkaparintott nyakkendőt úgy őriztem, mintha lakásom kulcsa volna.
– Lehet, hogy véletlen otthon hagyom a nyakkendőjét, hogy a szerkesztőségből hazakísérjen… hm… ezt még holnapig eldöntöm – morfondíroztam hangosan, s minden szégyen nélkül fordult meg fejemben, hogy felhívjam a lakásomra a férfit. Elhamarkodott lett volna? Kit érdekel. Egy hete saját keresetem van, s ahogy eddig, úgy ezután is ragaszkodni fogok a vágyaimhoz. Nincs anyám, vagy apám… visszatartó és visszataszító rokonaim, hogy belefolyjanak az életembe. A magam ura vagyok addig a percig, míg Oliver nincs mellettem. S mint tudjuk, Las Vegas elég távol esik New Yorktól, hogy a Nagy Almát saját territóriumomnak tekintsem.
– Holnapig eldöntöm, kívánok-e utazni a motorján. Addig is… a viszont látásra, Adrian Joubert – s mint azt a kosztümös filmek gavallér világos szokásai közül merítettem, kézcsókra nyújtottam kezem a férfi ajkaihoz. Persze, ha én magam megkaparintottam még egyszer ajkainak bársonyát kézfejemen, akkor ő sem maradt jutalom nélkül, s arcához hajoltam, hogy borostás arcélére apró csókot leheljek.
– Vigyázz magadra, Adrian! – jó kívánságomat már csak akkor kiáltottam vissza, mikor kiugrottam a liftből, s hátrafelé sietve integettem vissza neki. Túl közel kerültem hozzá, hogy az intim zónáján belül ingereljem tovább magunkat. Izgatottan vártam a holnapot és az ebédidőt, mikor újra láthatom a bőrkabátos férfit.
S hogy ki ejtett foglyul kit?
Kérdés volt. És az is maradt.