London, 1986. 12. 26. 27 Műsorvezető Média Kit Harington

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: A legpozitívabb bennem, hogy rendelkezem azzal, amivel minden angol. Ismerem a mértékletességet, udvarias vagyok és eszemben sincs belegyalogolni másokba. Igen, kérdezhetnéd, hogy akkor minek választottam éppen ezt a szakmát? De tudod, hiszek abban, hogy meg lehet mutatni a médián keresztül az igazságot is úgy, hogy közben ne legyen egy riporter tolakodó. Lehet, hogy kissé idealista vagyok, de annyi baj legyen, vállalom a dolgot.

◆ negatív tulajdonságok: A legnegatívabb bennem ugyanaz, ami a legpozitívabb is. A származásom és neveltetésem meghatározó az életemben, ezért mindig kicsit zárkózott vagyok, magamnak való, kevés bennem a spontaneitás és nem szeretek improvizálni. Azt szeretem, ha a dolgok a megfelelő tervek szerint alakulnak és semmi bajom azzal, ha valamit nem azonnal és rögtön kapok meg, ezért nem vagyok eléggé törtető sem. Ezek pedig nem igazán segítik a karrieremet.

◆ egyebek: Mindent összevetve szeretem a munkámat. Kicsit talán munkamániás is vagyok, hiszen nem szívesen fekszem úgy le, ha egy anyag nincs rendesen befejezve. Abszolút az a fickó vagyok, aki szereti elvágólag elrendezni a dolgait és nem pedig majd lesz valahogyan filozófia szerint élni.

Történet vagy szerepes példa

Dühösen vágom be az ajtót magam mögött, ahogy kilépek a 6-os stúdió hátsó kijáratán. Ez a kis vörös ördög egyszer még az őrületbe kerget! Hogy lehet ennyire konok, makacs, önfejű, akaratos és kívánatos egyszerre?!! Csapkodó mozdulatokkal veszek elő egy nikotinszálat és mélyen letüdőzve a füstöt, gyújtok rá. Vörösen izzik fel a cigarettám vége és én ezzel a lélegzetvétellel nyugszom le. Angol vagyok az istenit! Mi nem dühöngünk… Megmozgatom a fejem, oldalra billentem, előbb egyik, majd másik irányba is. Nem hiszem el, hogy nem képes abba a csinos kis fejébe belepasszírozni, hogy a kérdések nem azért vannak előre leírva, hogy aztán ne használja őket. Hogy lehet ennyire bosszantó?! Miért nem képes a megbeszéltek alapján dolgozni és kérdezni. Pedig nem nehéz ám! Csupán bele kell nézni az előtte heverő papírokba és felolvasni a kérdéseket vagy megtanulni adás előtt – az se nehezebb – és akkor úgy érdeklődni. Mégis, hogy jutott eszébe megkérdezni ezt?! Azt hittem a fickó ott helyben nekünk esik, mert annyira a szívére vette az egyébként – szerintem is – humoros kérdést.
Felidézem az egész beszélgetést és rá kell jönnöm, azért vicces ez az egész nagyon is. Sophia hihetetlen egy nőszemély. Benne van ez a nagyon is amerikai mentalitás, energia és azt hiszem most már teljesen értem miért nevezik el a hurrikánokat nők után. Ez az a fajta nem is tudom minek nevezzem, talán erő vagy lendület, ami engem sosem fog jellemezni. Mindig hűvös leszek, kissé távolságtartó és kimért is, ráadásul eszembe nem jutna arcpirongató kérdéseket neki szegezni valakinek élő adásban. Neki bezzeg eszébe jut. Megáll az eszem ettől a nőtől.
Nem gyakran engedem meg, hogy kiakadjak – mondom, így neveltek –, de neki szinte öt percenként sikerül elérnie, hogy legszívesebben agyon csapnám. Persze csak képletesen, mert egyébként sosem bántanám. Igazság szerint nagyon élvezem a társaságát és bár mostanában már ráhagyom, hogy csinálja a műsort úgy, ahogy akarja, majd lépést tartok vele, valójában nem tudok. Vagy nem úgy, ahogy szeretnék. Nem arról van szó, a csatorna elégedett velem és a munkámmal és nem véletlenül pakoltak be mellé a műsorba. Azért, amiért ott vagyok, azt jól teljesítem, de hát na, nem egyszerű ez, hogy én haladnék a megbeszéltek szerint, ő meg egyfolytában áthágja azt. Ilyenkor tudok igazán agyf*szt kapni. De most már legalább együtt készülünk fel az adásokra és ez is valami. Bár sokat nem segít, ha akkor is eltér.
Az égre emelem a szemeimet és nagyot sóhajtok. Kellett nekem elhagyni a ködös Albiont. Ott mindenki egy kicsit – sokkal – mértékletesebb, már ha élő adásról van. Ez az ország azonban… hihetetlen, hogy mik elő nem fordulnak itt. És mégis, szeretek itt lenni és még a kiakasztó nőszemély mellett is, mert egyébként nagyon jó fej. Gyakran lopva nézem őt, csodálva azt az ősi és elemi erőt, ami belőle árad, amivel elvarázsolja a körülötte lévőket. És megjegyzem ugyanezzel az energiával képes ki is akasztani bárkit, különösen engem.
Azért annak örülök, hogy nem kell már mindennap vitatkoznom vele, mert a vitákat rendszerint ő nyerte. Megforgatom a szemeimet. Igen, tudom, hogy ez, hogy hangozhatott, de ha egyszer nekem nem olyan könnyű úgy szabad szájúnak lenni?! Tudok én is káromkodni. Mértékletesen. Én mindent mértékletesen csinálok. Elvégre brit volnék.
Ahogy elszívom a cigarettámat, úgy nyugszom le. Mire elnyomom a csikket, addigra már vigyorgok az elmúlt húsz percen.
Gyakran megkérdezik tőlünk, hogy miért nem vagyunk együtt. A kémia azt hiszem működik közöttünk, csak hát egy showt vezetünk és hát tényleg képesek vagyunk a másik torkának esni pillanatok alatt. Ez pedig azért annyira nem oké. Jó, be kell valljam, szeretem a civódásainkat, szórakoztat, de nem is tudom, ez az egész partner a munkában és ágyban dolog nem tudom, hogy valóban működne-e.
Szólnak, hogy ideje lenne visszamennem és dolgoznom. Veszek még egy nagy lélegzetet és megfordulok, hogy visszamenjek az épületbe. Közben pedig azt latolgatom, ma még vajon hányszor fog kiakasztani vagy épp elkápráztatni?