Québec, Kanada 1976, január 15. 38 Üzletember Maffia Tom Hardy

Karakter személyisége

Mit mond a tükörkép?
Rossz korszakba pottyantottak, én így mondanám. Kettős szemléletmódom van mind a világról, és ennek fényében magamról is. Nevezem magam egy modern, laza, előre törekvő fiatalembernek, ahogy bennem van a hagyománytisztelő, egyszerű úriember is, aki időnként megunja a rohanást és elmegy világot látni. Én ilyen vagyok. Előbbiből belém szorult talán egy huszonöt százalék, míg a maradék már jóval dominánsabban munkálja meg jellemem.
Egyszerű vagyok a magam módján, aki a legnagyobb giccspartin sem fogja azonban rosszul érezni magát. Néha kell a szórakozás is. De nem szívlelem a felszínes világot. Mindinkább a nyers, egyszerű, ám mégis mélységekkel teli és olykor művészi tartalmakat kedvelem.
Legyek akár a világ végén egy eldugott dzsungel kellős közepén, vagy épp Párizs legnagyobb kiállításán, ugyanúgy önmagam tudok lenni. Az egyszerű, olykor kritikus, olykor pimasz úriember, aki valamiben mindig eltér az átlagtól, legyen az öltözködés, vagy épp viselkedés. Unatkozni mellettem nem lehet. Könnyen belemegyek az egyszeri légyottokba, szeretek hódolni a gyengébbik nemnek.
Azért nem csak akkor érzem jól magam, ha körbevesznek az emberek. Van mikor elvonulok, kis magányomban épp újabb különleges eszközök után kutatok, vagy épp csak olvasok valami számomra felettébb érdekes dolgot. Nem szeretek sosem műveletlennek tűnni. Azt hiszem ezzel kompenzálom azt, ha épp a vadon kellős közepén kipróbálom a tűrőképességemet.
Imádok új kultúrákat megismerni, ezekből néhány apróságot elsajátítani. Ahol pedig kifejezetten jó hatással vannak rám, oda visszatérek rendszeresen. Ilyen szempontból igazi megbízhatatlan kalandor vagyok. Tény, ha találkozóra kell mennem is mindig elkések. Ezt sosem tudom már kiküszöbölni. De ennek ellenére vicces, jó társaságnak tartom magam.
Hosszú évek munkájának köszönhető, hogy ilyen melák lettem, nem holmi kondinak és bodybuildingerkedésnek. Számtalan olyan helyen jártam, ahol pusztán a fizikumomra támaszkodhattam a természet legtöbb erejével szemben. Legyen szó akár úszásról, akár bármiről. Próbáltál már puszta kézzel, nagyon minimalista eszközökkel kidönteni egy fát, vagy lehozni a tetejéről bármit? Esetleg mindezen nyersanyagokból cölöpházat építeni? Vagy egyszerűen úgy élni mint egy szabad vadember? Jó, ez kicsit talán hülyén hangzik a mai modern civilizációban, hisz pár mérfölddel arrébb már a 21. századi nagyváros tornyosodik ki a szmogos légkörével. De ez életérzés. Egyet tanácsolok, higgy a mentalitásnak. Sok mindent legyőz, ami eléd hárul akadály. Ha elhiszed, hogy képes vagy megcsinálni, sikerülni fog. A következményekkel ne törődj.
Úgy hiszem nem kell magam kifogásolható pacáknak tartanom. Ha magamat kellene jellemezni, azt mondanám, tipikus nyers férfi vagyok. Akin persze azért jól áll az öltöny, vagy ing, vagy egy szakadt gönc, vagy bármi. Alkatra nem egy karcsú olimpikonként írnám le magam, ha belenézek a tükörbe, akkor egy ereje teljében lévő nagydarab fickót látok, akivel még én is meggondolnám, hogy ujjat húzok-e, vagy sem. De szó se róla, azért arcomon megfigyelhetőek a lágyabb vonások is, amik arra a gondolatra juttatnak, hogy tudok barátságos is lenni.
Tudok kifogástalanul, lehengerlően is megjelenni, ha az szükséges. Ami az öltözetemet illeti, nyilván nem vetem meg az elegáns holmikat. De nem rinyálok, ha olyan helyre kerülök, ahol vagy ritkábban válthatok ruhákat, vagy csak egyszerű az öltözetem. Nem szeretem a giccses dolgokat. Nem követem a legújabb divatot és azt sem találom visszataszítónak, ha megnő a szakállam. Persze a nők sokszor mást gondolnak... De eddig azt hiszem még nem tudhatok magaménak egy elutasítást sem. Tudom mivel tudok rájuk hatni. Egy kis csibészes mosoly, egy kis titokzatos tekintet és többnyire már be is cserkésztem az illetőt. Apropó szemek... zöldeskék szemem van, mielőtt még bárki elkezdené ezt találgatni. Tökéletes párosítás a sötétbarna rövid hajhoz, még ha sok nő a szőkékre is esküszik.
Imádok a tilosban járkálni. Ha valami különleges tárgy, kép akár egy múzeum falán megtetszik, akkor az másnap már nem lesz ott. Utána pedig a fekete piacon fog valahol elkallódni. Azért szeretem, ha igényes emberek veszik meg tőlem ezeket. Vannak akik már kifejezetten célirányos megbízatásokkal jönnek hozzám. Ezek a személyek általában korrupt politikusok vagy felsőbb vezetői egy szervnek. A maffiáról már nem is beszélve. Olykor már én magam sem tudom megállapítani, hogy oda tartozok-e vagy sem. Bűnöző lettem, ez na kenyerem. Feltehetőleg a nagy fejesek kishalnak gondolnak. Talán az is vagyok. Én mindenesetre mosom kezeimet. Ha kivallatnának sem találnának semmit. Feltehetőleg. Nem most kezdtem a pályán és már megbecsülnek a munkámért. Precíz vagyok. Alapos. A megrendelőim pedig sűrűn térnek vissza hozzám. Ez egy ördögi kör. Olyan mint egy nagy család.
Ami a családomat illeti: Remek! A szüleimmel, noha nem élek velük együtt, tartom a kapcsolatot. Hetente, kéthetente beszélek velük telefonon. Támogatnak abban, amit csinálok, noha nincs egészen fogalmuk róla, mi is az amit valójában teszek. A bátyámmal jó a kapcsolatom, amióta elköltözött. Azelőtt gyakorlatilag öltük egymást mint a jó testvérek. Ő négy évvel idősebb is nálam, már családja van. Csak én vagyok ilyen nagyvilági. Bár a szüleim szerint már igazán benőhetne a fejem lágya.

Történet vagy szerepes példa

Kanadában születtem, Québecben. Hideg, nem túl barátságos egy ország, nemde? Persze a maga módján szerettem én. Téli gyerek lévén nem is voltam sosem egy fázós. Már kicsinek hozzászoktam a kemény telekhez. Amikor azonban megtanultam öt évesen olvasni, a könyvek teljesen rabul ejtettek. Mit neked természet, ha egyszer van jobb is? Főképp történelmi, vagy kalandregényeket. Ezek érdekeltek igazán, a titkok, az ősi holmik. Kiskoromban Indiana Jones volt a példaképem. Már akkor ereklyék után akartam kutakodni. Vonzott a kincsvadászat, hisz mi más lenne érdekesebb egy kiskrapeknak?
Ahhoz képest elég unalmas munkám lett. A szüleim szerették volna, ha valami tisztességes munkából élnék meg, ami kellő tiszteletet is kivív, mint orvos, vagy valami hasonló. Nem, magamat nem tudtam volna annak elképzelni. Ellenben közalkalmazott, jegyző lett belőlem. Uncsi munka nem? Nem is dolgoztam pár hónapnál többet ebben a szakmában aktakukacként. Inkább szabadúszóként vállaltam be különféle régészeti feltárások okirati igazolását. Papírmunka csupán, de kint voltam a terepen. Később aztán egész jól elsajátítottam ezt a szakmát is. Életem igazi lehetősége akkor érkezett el, amikor egy magángyűjtő milliárdos felajánlotta, ha beszerzek neki ezt vagy azt, persze illegálisan, akkor nem csak hogy sok pénzt kaphatok, de világot láthatok és az őt nem érdeklő haszonból is részesedhetek. Ki az a marha aki nem fogad el egy ilyet?
Nem csak a részesedés vonzott. Hanem az új dolgok, világok, kultúrák megismerése is. Egész Amerikát végigjárva vágtam neki az új kontinenseknek. Először az ausztrálokat ismertem meg, beleértve az összes törzset, akik még a környező szigeteken élnek. Noha Ausztrália már nem volt akkoriban ismeretlen számomra. Egyetemi éveim egy részét kint töltöttem ösztöndíjjal. Gyakorlatoskodtam kicsit. Na meg ismerkedtem a helyi lányokkal. Fiatal voltam, tizenkilenc. Az ausztrál lányok pedig tüzesek, vehemensek. Tetszett bennük ez szenvedély.
Aztán Japánba vettem az utat. Különösen sok időt az ottani területeken töltöttem el az egyszerűbb emberek életmódját is megfigyelve. Tetszett, maradtam egy ideig.
Nagy meglepetést a tibeti szerzetesek okoztak. Az egész vallás, az a nemes egyszerűség, ahogy élnek, elkápráztatott. Rengeteg időt eltöltöttem ott már csak emiatt is. Pár évet biztos, még ha nem is egyszerre. Kicsit fejlesztettem magam. Bölcsebb, tapasztaltabb is lettem egyben. A hevességem a múlté, noha a szenvedély megmaradt.
Számtalan Európai országot bejártam, ahogy ez Afrikára is igaz. Gyűjtöm a különleges ereklyéket, ma már vagy tíz éve kereskedek is velük, remekül megy az üzlet. Kezdetben csak egy nagyobb összeg ösztönzésére fújtam meg egy relikviát. Majd úgy gondoltam, miért ne? Könnyű pénzszerzési lehetőség. Az évek alatt kifinomult a profizmusom is ebben az ágazatban. Nem hibázok, nem szeretek hibázni. És nem is engedhetem meg magamnak. Élvezem, amit csinálok. Egyben hobbi is, újabb felfedezéseim fényében.
A legutóbb Kongóban jártam. Gyönyörű egy hely, az agresszíven fellépő lakosokat leszámítva. Valahogy ez az én világom, megismerni új területeket, kultúrát és embereket. Kicsit néha visszavonulni a civilizációtól, feltöltődni. Vonz a veszély, a tilos, de ugyanakkor elővigyázatos is vagyok. Gyakran változtatom a lakhelyem. Már csak azért is, hogy ne legyek annyira nyomon követhető.
Mit mondhatnék még? Szeretek új embereket megismerni. Számos ismerősöm van szerte a világban. Annyi, hogy akár a kapcsolatokat kihasználva megalapozhatnám a saját tőkém. Saját cég, üzlet, bármi amit az ember szeretne. Vannak nagyra törő terveim, noha egy sem világmegváltó volumenű. Csak szeretek nagy lábon élni. Időnként rám jön, hogy megállapodhatnék, megalapozhatnám a jövőmet, de ezek csak kósza pillanatok. Ami a nőket illeti, ne is beszéljünk róluk. Rengeteghez volt szerencsém, Marion, Anna, Lucia, és még ki tudja hányan. Szenvedélyesek voltak, jók voltak. Talán kicsit meg is fullasztottak. Engem hajt a vérem, hogy mindig máshol legyek. Mégis melyikük tudná ezt elviselni hosszú távon? Na erről van szó. Nem vagyok válogatós, csak túl nagy a szabadságszeretetem.