New York, évekkel korábban:

Mindig is utáltam az ilyen jótékonysági gálákat, na nem azért, mert nem hiszek benne, hogy az iskolának új tankönyvekre lenne szüksége, csak épp nem érzem jól magam ez a sok sznob idióta között, ahogy egymás közt bájolognak, a tény pedig, hogy nekem most a biztonságra kell felügyelnem csak még jobban megnehezíti a dolgot. Fegyver van nálam, és túl nagy a kísértés.
Szóval csak álldogálok ott a tömeg peremén öltönybe feszítve, és mosolygok minden idiótára aki elhalad mellettem, közben pedig vágyakozó pillantásokat vetek a megrakott asztalra, és az italos tálcákat cipelő pincérekre...mármint a pia miatt, nem azért, mert különösen bejönne valamelyik. Már épp kezdenék elaludni állva amikor megpillantok egy barna hajú, ragyogó arcú, imádni való teremtést, kinek már csak a kedves, meleg barna szemei is elárulják, hogy nem való ide.
-Pete, ki az ott középen a bonbonpiramis mellett?
-Evelyn May - krákog az ismerős hang a fülembe - Esküvőtervező. Miért?
-Olyan...gyanús. Nem kéne itt lennie...
-Meghívták. A pletyka szerint azért, mert a következő kuncsaftja fényűzőbb fogadást szeretne, mint ez itt. Sok szerencsét hozzá neki.
-Én azért ellenőrzöm, biztos ami biztos...
-Minek??? A csaj teljesen..
-Bocsi, nem hallak... - mondom, miközben kiveszem a fülemből a dugeszt, és beleejtem az egyik mellettem elhaladó pincér tálcáján lévő félig teli pohárba. Valaki nagyon nem bírta a piát. Határozott léptekkel közelítem meg a barna szépséget, és út közben lekapok még két poharat. Ahogy elé érek, máris átnyújtom neki az egyiket.
-Jó estét, felkérhetem a következő táncra?

Szokásomhoz híven megint órákat vett igénybe az, hogy kitaláljam milyen ruhát vegyek fel a jótékonysági estre. Nem sűrűn járok ilyen helyekre manapság, viszont ha mégis veszem a fáradtságot, hogy a meghívásnak eleget téve megjelenjek, akkor szeretek maradandót alkotni. Mára viszont lévén, hogy semmi ötletem nem volt, kénytelen voltam meglátogatni egy közeli boltot, hol a színkavalkádok közepette kissé káprázó szemekkel választottam ki magamnak egy nyári lenge stílusú világoskék, ragyogó, mély dekoltált ruhát. Fehér körömcipővel és hosszú csigás loknikkal, halvány de érezhető sminkkel bolondítva meg a csinos darabot, mostanra úgy ácsorgok a számtalan ember között, mint aki azt se tudja mit kezdjen magával. Mondjuk ebben van némi igazság, mint már említettem nem szeretem és valószínűleg nem is fogom szeretni az efféle összejöveteleket. Jópofizni kell az idegenebbnél idegenebb emberekkel kiket legszívesebben kilőnék a Marsra. Annyi szerencsém legyen hát, hogy a puncsszínű ruhába öltözött szöszke barátnőm, Anne is itt van, így legalább nem kell tövig rágni a körmömet. Na nem mintha rágnám.
- Mit gondolsz, még ma kijutunk innen? - súgom neki egész közel hajolva hozzá, de mintha meg se hallaná kérdésemet, csak bámul ki a fejéből.
- Látod azt a fazont, Evelyn? Egyenesen felénk tart - hangjában mintha valamiféle csodálatot, vagy... nem is tudom mit hallanék. Igen, mindig is gyengéi voltak az átlagosnál jóképűbb férfiak.
Anne kék tekintete vadul, sőt! Kajánul csillog ahogy az a pimasz kis mosoly is megjelenik a szája szegletében. Ha ez pasit lát, teljesen becsavarodik! Amilyen szolid, bájos lány, olyan nagy pasifaló is.
- Ah, te kellesz neki - taszítva rajtam egyet közelebb kerülök a férfihoz, kinek kis híján neki is ütközök, de még idejében sikerül behúznom a "kéziféket", így csak meglepetten pislogok fel a nálam jóvalta magasabb alakra.
- Jó estét. Ha nem tapossa le a lábujjamat, akkor lehet róla szó - sunyi, de inkább szégyenlős mosolyt engedek meg magamnak. Az este folyamán már háromszor a lábamra léptek, és köszönöm ebből nem kérek többet!
A pezsgőspohárra viszont finoman kulcsolódnak rá ujjaim, így átvéve tőle a kellemes színű és ízű italt.

A poharat természetesen óvatosan engedem el, nehogy a földre hulljon, mielőtt biztosan foghatná karcsú ujjai közé, és így legalább megérinthetem a bőrét is egy röpke pillanatra, amikor aztán a saját ujjaim szabadítom ki az ő kezéből.
-Nem valami magas a mérce - mondom komolytalanul, és közben még jobban megnézem magamnak ezt a hölgyet. Hát igen, minden kétséget kizáróan sikerült kiszúrnom a legdögösebb csajt ezen az estélyen.
-De ne aggódjon, sosem tennék kárt egy ilyen szép lábban, és amíg mellettem van, másnak sem lesz lehetősége rá.
Végig abba a két igéző szemébe nézek, amíg a számhoz emelem az italt. Valóban rabul tudják ejteni az embert, és részben emiatt volt nálam csak két pohár, ahogy idejöttem. Nem vagyok bunkó, csak valóban nem tűnt fel ennek a szépségnek a barátnője mellette, pedig tényleg nem áll olyan messze tőle. Igaz, ebben a tömegben ezt még sokakról elmondhatnánk.
-A nevem egyébként Nicholas Hammond, de szólítson csak Nick-nek.
Felé nyújtom a kezem, és ha elfogadja, természetesen óvatosan rázom meg, nem szorítok rá, mint egy férfival tenném. Istenem, de vadító ez a nő...igaz, elég ártatlan ahogy itt áll, de mégis...örülök, hogy van nálam fegyver, amivel távol tarthatom az esetleges többi rajongóját.

Kíváncsi tekintettel fürkészem a nálam jóval magasabb férfi arcát, miközben óvatosan átveszem tőle a poharat. És őszintén szólva ez az utolsó pillanat arra, hogy Annevel foglalkozzak, ki kelletlenül cüncög és sóhajtozik mellettem, mintha legalábbis... Féltékeny volna? Mi baja ennek? Értetlenül pillantok a szőke nőszemélyre, kinek kék szemei szó szerint képesek lennének engem megölni. De szerencsére nem kell ezzel sokáig foglalkoznom, hisz amint kiszúrja magának, hogy észrevettem arckifejezését már meg is fordul, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozzon is.
- Öhm... ne haragudjon - fordulok vissza a férfi felé kis híján megint beleütközve a mellkasába. Eddig is ilyen közel állt? Zavartan teszek egy lépést hátrafelé, elvégre furcsa érzés ha egy vadidegen pasas szó szerint a nyakamba mászik bár jobbára ez nekem köszönhető valamint Annenek aki úgy lökött oda az idegen fazonhoz, mintha egy áldozati bárány lennék. Vagy egy tizenéves kis liba aki nem tudja, miként lépjen kapcsolatba bárkivel is.
- Ezt örömmel hallom. Képzeletben már a jeges víznél jártam - no igen, szegény virgácsokat nem árt beáztatni egy kicsit első körben ujj a cipő, állítom, hogy teljesen felfogja törni a lábam minden egyes négyzetcentijét, valamint említettem már, hogy megtaposták párszor? Igen? Akkor jó.
- Evelyn Shirley May - bököm ki gyorsan mindkét nevemet, elvégre ugyanúgy használom őket, minek rejtegessem egyiket vagy a másikat? Óvatosan csúsztatom bele kezemet az enyémnél jóval nagyobb kézbe, s egy ideig el is időzök a különös látványon. Mindig is tudtam, hogy pici kezem van de, hogy ennyire? És ezen a hosszúnak tűnő vékony ujjak, szépen manikűrözött körmök se segítenek. Pech.
- Egyedül van itt, Nick? - puhatolózok miközben egy hullámos fürtömet a fülem mögé tűröm, majd az ajkaimhoz emelem a pezsgőspohár peremét, hogy egy kisebb kortyot legyűrjek. Az a baj, hogy nem ihatok ma túl sokat mert akkor szinte biztos, hogy az egyik konténerben vagy valamelyik balfék ágyában ébredek...

Most már észreveszem a másik lányt is, és csodálkozva vonom össze két szemöldököm. Féltékenynek tűnik a csaj...csak nem? Épp azon kezdtem gondolkodni, hogy ennél szexibbet ma már nem láthatok, de akkor...á, nem, biztosan nem.
-Semmi gond - rázom meg a fejem, mintha észre sem vettem volna. - Remélem nem zavartam meg semmit.
Azért meg pláne nem haragszom, hogy belém ütközik. Úgy értem, igaz, hogy ezzel jóval megnehezítette a harcot, a bennem élő ösztönlény ellen, aki azt ordítja, hogy söpörjem le az asztal, hajítsam rá, és...na de ne lovaljuk bele ennyire magunkat a dologba.
-Hmm...véletlenül tudom hol tartják a jeget az épületben, és bejutnom sem gond, ha gondolja, és tánc közben sikerül átvágnunk a tömegen, kiosonhatunk oda is.
Az ajánlatom egyébként teljesen ártatlan. Nincs mögötte semmi hátsó szándék, tényleg csak jeget kapna ott, már csak azért is, mert nem éppen valami meghitt helyről van szó, és egészen biztosan nem maradnánk kettesben egy másodpercig sem.
-Ezek szerint mégis igaz lenne, hogy minden hercegnőnek legalább két keresztneve van? - Kérdem vigyorogva, aztán előre dőlök, mintha valóban egy királyi család sarja előtt tenném tiszteletem, és finoman kezet csókolok neki, vigyázva, hogy nagyon ne szúrja őt a szakállam.
-Felség.
Aztán nem engedem el a kezét, ha ő sem szeretné kihúzni onnan? Minek, úgyis arról volt szó, hogy táncolunk. Egyenlőre viszont még szól a zene, és a poharunk sem ürült ki, szóval ezen segítve újra belekortyolok.
-Egyedül? Nem, nem mondhatnám - mondom, lesve a reakcióját, de aztán még gyorsan hozzáteszem - bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ők csak a kollégáim a rendőrségről.
Ekkor, pontosan ebben a pillanatban rezegni kezd a telefon a zsebemben.
-Bocsánat, egy pillanat...Khmm...igen, sajnos elromlott a rádióm. Igen, vele vagyok. Nem, egyenlőre nincs szükség erősítésre. Viszhall.
Valamit még ordítozik a női hang a vonal másik végén, de én kinyomom, és ártatlanul mosolyogva fordulok vissza Eve felé.
-Elnézést...a melóhely. Sosem hagyják béén az embert. Tehát akkor, táncolunk?
Közben kiürült poharam az asztalra teszem, és tőle is elveszem a sajátját, aztán átkarolom a derekát, és elkezdem vezetni őt a táncparkett felé.

Nagyokat pislogok a széles mellkas és váll közeli látványának hála, de ugyan ezzel a lendülettel már el is oldalgok előle, hogy ne kelljen kitörnie a nyakát ahhoz, hogy beszélni tudjon hozzám vagy rám nézzen. Kicsit furcsán venné ki magát.
- Ohh - egy pillanatra elgondolkodok, hogy mégis mit csinálhat itt, ha tudja, hogy hol a jég. Végül aztán elvigyorodok - Higgye el, életet mentene vele. Komolyan! - hangom határozott de inkább hálásnak hat pedig még semmit nem csinált csak felajánlott valamit.
Hercegnő? Fülem hegyéig vörössé válik az arcom és rögtön el is fordulok a férfitől.
- Ez... ez azért kicsit túlzás - végül csak közelebb lépek hozzá és kíváncsi tekintettel fürkészem ahogy ajkai a bőrömhöz érnek. Akaratlanul is elmosolyodok. A pír szerencsére eltűnik, helyét a furcsán kellemes érzés veszi át.
- Szóval maga rendőr? - immáron sokkal lelkesebben mérem végig. Mindig is odavoltam az egyenruhás pasikért, bár ezt soha nem adtam a tudtukra pedig körül voltam véve velük. Szívesen érdeklődnék a munkája felől és persze felőle is de inkább nem teszem meg főleg nem azok után, hogy kap egy igen érdekes hívást.
Vajon ez milyen erősítésről beszél? Mi folyik itt, most úgy őszintén?!
Mikor visszafordul akaratlanul is a szemébe nézek, mintha az igazságot akarnám kiolvasni belőle, persze mivel erre nem vagyok képes, rögtön elmosolyodok.
- Minden rendben? - tudakolom és rögtön hátulról kezdek neki a témának.
- Ha nem akar ma kinyírni, akkor persze mehetünk - jelzek itt arra, hogy az imént folytatott telefonbeszélgetés elég furcsának hatott külső szemlélőként. Végül engedem, hogy elvegye tőlem a poharamat és belém karoljon. Kecses - beidegződöttnek mondanám - léptekkel indulok el a férfi mellett a "táncparkett" felé, hogy rajtunk kívül már más párok is tartózkodnak és a kellemesen lassú zenére illegetik magukat. Világ életemben jól táncoltam hála annak a jó néhány évnek amikor táncórákat vettem az iskolában. Mindig is sokoldalú voltam, és ez meg is látszik rajtam.
Egy-két férfi kíváncsian néz végig rajtam, de mintha észre se venném őket, a partneremre koncentrálok kivel szembefordulva várom, hogy "belém kapaszkodjon".
- És mi járatban erre? Valami gyanús alakot keresnek, vagy szimplán őrt állnak? Vagy rettenetesen titkos?

Életet mentenék? Na, ennél többet nem is kell mondania, hisz miért vagyok itt, ha nem ezért? Pokolba a parancsokkal, ennek a hölgynek szüksége van rám! A többi sznobnak meg mi baja lehet, amíg nem vagyok itt? Feltöri a báli cipő a...lábukat...? Mindegy! A lényeg, hogy most az ő életét mentem meg. A többieknek be kell érnie a másik 20 rendőrrel.
-Rendben hercegnőm, akkor vágjunk át a tömegen.
A kérdésre, hogy szaru vagyok-e bólintok. Nem reménykedek benne, hogy ő az a fajta, akit vonzanak az egyenruhás férfiak, de van valami tündéri a tekintetében, amiből tudom, hogy elég "jó kislány" ahhoz, hogy legalábbis ne taszítsák, szóval nagy baj nem lehet belőle, ha tud róla.
-Persze, minden - mondom könnyeden, aztán a kinyírós résznél már azért furcsán nézek rá. Aztán végigpörgetem a beszélgetést a fejemben és ja...meg tudom érteni, hogy legalábbis kíváncsi. Újra felnevetek könnyedén, és megrázom a fejem, a szabad kezemmel pedig legyintek is az egyik oszlopnál álló, civil ruhás járőr felé.
-Csak a kollégáim szórakoznak. Felhívtak, mert szerintük a "célszemély" túl dögös, de tartsak ki, már jönnek, mire én nagyon finoman elküldtem őket a francba. Sajnálom ha megijesztettem, nem akartam önt...nem tegeződhetnénk inkább? nehéz nem "hivatalos hangnemben" beszélnem ilyenkor.
Aztán táncolni kezdünk, és minden erőmmel azon vagyok, hogy tényleg beváltsam az ígéretem, és ne tapossam el szegényt. Na nem mintha botlábú lennék, csak éppen ennyire könnyeden nem mozgok, mint ő. Mázli, hogy férfinak születtem, és a java úgyis a szebbik nemre marad.
-De igen, sajnos titkos - mondom, majd a derekánál fogva közelebb húzom magamhoz, és hátradöntöm, hogy aztán az arcához közel hajolva suttoghassam neki, sejtelmes hangon:
-Rettenetesen.
Aztán rákacsintok, és visszahúzom függőleges testhelyzetbe. A következő pillanatban megpörgetem, de ahelyett, hogy visszahúznám, én követem egy lépéssel, és így kezdek el vele haladni a terem másik vége felé.
-Nem is szabadna elmondanom, már azzal is túl sokat fecsegtem ki, hogy itt vagyunk - mondom, és rákacsintok. Egyébként nem hülyítem teljesen. Pár óra, és felbukkan itt egy meglepetés vendég, akitől mindenki eldobja majd az agyát, gondolom. Nem is véletlen, hogy titokban kell tartani, egyenlőre viszont jobban érdekel, hogy a tömegen finoman áttörve, a hegedűszó elcsendesüléséig elérjünk a terem másik végében lévő ajtóhoz, ami előtt ott áll egy kollégám. Felmutatom neki a jelvényem, és aztán kinyitom az ajtót, hogy beengedjem rajta a lányt. Amúgy fölösleges volt igazolni magam, nem elég, hogy ismer a srác, de ráadásul nincs öt perce, hogy én álltam őrt itt mellette, szóval csak emlékszik rám. Az ajtó egy személyzeti folyosóra vezet, ahol továbbra is a lány kezét fogva, de immár nem belő karolva haladok mellette, és nemsokára egy lengőajtóhoz érünk, amit kinyitva a konyhában találjuk magunkat. Illetve,a konyha az túlzás, az egy fallal arrébb van, ez inkább a konyha raktára. A lényeg, hogy egy színtelen helység, amit csak a milliónyi boros, és pezsgős üveg dob fel, meg persze a mélyhűtő, amihez a kezemben a bizonyítékos zacskóval lépek, és töltöm meg jéggel, majd a lány kezébe nyomom. szívesen szorítanám én magam a lábához de...ennyire azért nem szeretném letámadni.

Semmi célom nem volt a mai estével. Gondoltam felajánlok egy bizonyos összeget azoknak akikért ma itt vagyunk, aztán elhúzok innen. Viszont a pasas megjelenésével máris fordult a kocka és sokkal szívesebben maradnék itt, mint, hogy lelépnék a szállodába ahol mit is csinálnék? Ja igen, egyedül iszogatnék, vacsoráznék, filmet néznék és aludnék. Semmi kedvem nincs egyedül tölteni az egész éjszakát, elég lesz azt amit majd átalszok. A többit pedig addig is kellemes társaságban tölthetem.
- Értem - válaszolok reflexszerűen. Nekem nem kell elmagyaráznia, hogy mit is kell csinálnia, miért van itt, és miért beszél olyan furcsán. Nyilván a dolgát végzi, amibe nekem nem lehet beleszólásom. Végül csak bólintok egyet.
- Miért is ne? Nekem is jobban esne - vallom be, hisz nem vagyok olyan vén és valószínűleg ő se, hogy megállás nélkül csak a magázódás csinos kis ragjait hallgassam. "Önt, magát" és a többi finomság melytől a hátamon is feláll a szőr. Elég nap mint nap az irodában hallgatni ezt és eleinte akkor, mikor új embereket küldenek hozzám esküvőszervezés céljából. Igaz ott is hamar rákérdezek az esetleges tegeződésre.
- Akkor nem is kérdezősködök tovább - súgom vissza mosolyogva, miután hátradönt, majd visszahúz, kezem pedig a mellkasára simul, ahogy csípőm is hozzá koccan. Aztán megpörget, én pedig elegánsan, óvatosan követem a zene ritmusát tánclépésekkel, mígnem elindulunk a terem másik végébe.
- Mondta valaki, hogy fecsegős vénasszony módjára viselkedj? - kulcsolom ujjaimat az övéibe, hogy egy nagy kupac táncot lejtő ember között óvatos, de fürge mozdulatokkal kislisszoljak. Jóval nagyobb a férfi nálam, így neki nyilván nem fog ilyen könnyen menni, viszont nem szeretném szem elől téveszteni.
Végül amint kiérünk a nagy tömegből, előre engedem Nicket, lévén ő itt most a nagyfiú, mutassa ő az utat. Összevont szemöldökkel nézem meg magamnak a másik pasast, de már át is lépem a küszöböt.
- Valami... terrortámadás lesz itt, vagy mi a fene? - lesek hátra a vállam felett kíváncsi mosollyal Nickre.
Amint elérünk a konyha raktáráig, már meg is kapom a nagy zacskó jeget melynek láttán felcsillannak a szemeim, s olyan lelkesedéssel veszem el tőle, mint egy kislány akinek most adták oda a kedvenc, már rég elveszett de újra megtalált játékmackóját.
- Te vagy a nap hőse - sóhajtom majd egy jókora dobozra leülve kibújtatom a lábamat a szandálszerű tűsarkúból, hogy a jéggel teli zacskót hozzá nyomhassam. Nem csak a lábujjaim de a bokám is úgy hasogat, mintha legalábbis kificamodott volna. Soha többet nem fogok flúgos vénemberekkel és hiperaktív férfiakkal táncolni, akik csak kíntáncot lejtenek a parketten. Landoló repülőre emlékeztettek leginkább.
Halkan felsóhajtok, majd megkeresem Nick tekintetét.
- Ezek után remélem lesz alkalmunk még inni egyet, vagy valami hasonló - szerény mosollyal jelzem, hogy tényleg nagyon hálás vagyok neki, én nyilván nem találtam volna el idáig. No persze nem is mertem volna otthagyni a tömeget, a végén még valaki a nyakamnak esett volna, hogy hova igyekszek.

-Ne is, nagyon nehezen tudok ellenállni egy ilyen szép nőnek - mondom sejtelmesen, és rákacsintok. Kicsit sajnálom, hogy ilyen gyorsan véget kell vetnünk ennek a táncnak, de nem tudhatom, mennyire fáj a lába. Az arcán nem látom, hogy nagy lenne a baj, de aztán lehet csak visszafogja magát. Nos, ha már ilyen hősiesen kitart, a legkevesebb, hogy nem vacakolok. Kézen fogva sétálok vele a célig, a kérdésre pedig, hogy mi készül itt, csak mosolygok.
-Nem, nem terrortámadás, de ne kíváncsiskodj, úgysem szabad elmondanom.
Aztán sóhajtok egyet, és megrázom a fejem.
-Na jó...egy pusziért elmondom, de nem árulhatod el senkinek, hogy tudod rendben? Az elnök felesége nagy támogatója annak az ügynek, amiért ezt a gálát rendezték, ezért ma, ha csak rövid időre is, de be fog ugrani ide a férjével. Ha már itt vannak, mondanak egy beszédet, lesz pár koccintás, aztán húznak is tovább. Durván két óra, és itt lesznek, ezért ez a nagy felhajtás a biztonsági személyzettel, és ez még nem mindenki.
Nem mondom, némi büszkeséggel tölt el, hogy szerinte én mentettem meg a napot. Rendőrként persze akadt már nagyobb hőstettem is - ha nem is sokkal nagyobb - de lássuk be, még a becsületrendnél is jobban tud esni egy ilyen szép nő hálával teli mosolya.
-Azt én is remélem, bár egy italra itt is meg tudlak hívni, sőt többre is.
Kinyitom a hűtőt és...pezsgő. Na ne...abból többet nem szabad innom, különben jön a beszédhiba, és a vörös arc, a többi mellékhatásáról nem is beszélve. Végül találok mélyen egy üveg jóféle bort. Egyértelműen az elnök érkezéséig dugdossák ezt itt, de szerencsére van belőle bőven, ha egy eltűnik, nem veszi észre senki.
-Megkínálhatlak ebből egy pohárral? Már persze, ha találok valahol poharat...hmm...
Keresem a poharakat, de nem megy, főleg úgy, hogy közben tekintetem minduntalan az ő formás lábaira tévednek, amiket most épp kezel. Hajjajj, tényleg jobb lesz, ha vigyázok, mielőtt ez a csaj teljesen elveszi az önuralmam...azt a keveset.
-Jobban van a lábad? Szívesen megmasszírozom, ha még mindig fáj...

Vad, viszont annál kíváncsibb pillantást vetek Nickre, mikor azt a bizonyos "szép nő" jelzőt használja. Sűrűn használják ezt férfiak, sőt olykor még nők is, de javarészt elsiklok felettük, mivel nem ezzel foglalkozok a nap huszonnégy órájában. Általában napi tíz-tizennégy órát dolgozok, hogy minél tökéletesebb legyen egy esküvő, hülyére melózom magam, színeket keverek fejben, anyagokat választok, melynek illenie kell a választott színhez. És akkor ugye ott van még a virág, a zene, az, hogy anyagilag is benne legyek a keretben. Azt hinné az ember, hogy ez puszta érzésre megy, mindenki tökéletesen megtud szervezni egy esküvőt. Abba persze nem gondol bele, hogy mennyi macera van vele, és a legtöbb pár azért keresi fel az esküvő szervezőt, mert ők nem képesek boldogulni vele. Szóval ezek összességében megkapjuk eredménynek azt, hogy nincs időm egy-egy munkatársam bókjával, vagy a cukrász pasi ragadozó pillantásaival foglalkozni.
Félrebiccentett fejjel hallgatom végig amit mond, majd rosszallóan megrázom a fejem.
- Azt ugye tudod, hogy anélkül mondtad el, hogy megkaptad volna azt a puszit? - vigyorgok. Igen, ezt általában úgy szokás, hogy megvárja az ember, mi a másik reakciója. De most, hogy Nick nem tette meg, mégis elmondta, nem vagyok köteles "puszit" adni neki, nem igaz?
A vártnál hamarabb érjük el a hátsó területeket, hol már kézhez is kapom a nagy zacskó jeget. A cipőm sarka halk, csilingelő koppanással ér földet, de aligha foglalkozok vele miután megérzem a hűsítő jeget. Először összerezzenek s a fülem mögé tűrök egy kósza sötét hajtincsemet, majd figyelmemet ismét a férfinek szentelem.
Vetek egy pillantást a borra aztán Nick arcára is, mikor aztán akaratlanul is de elnevetem magam. Ujjaim hegyét a szám elé emelem, hisz soha nem volt szokásom teli pofával vigyorogni még akkor se, ha tényleg hibátlan fogsorom van.
- Úgy néz ki, hogy ezt ma én fogom kitölteni - bújtatom ismét szandálomba a lábam, a jeget a földre hajítom, majd megközelítve a férfit egész közel lépek hozzá, hogy átvehessem tőle a bort. Szemeiben tisztán látom a kis foltokat, íriszének mélységét, csillogását. Ujjaim kezének bőrét érintik, lélegzetvételeit az arcomon érzem.
- Ülj le Rómeó! - teszem kezemet a vállára, hogy a mögötte lévő kisebb méretű hűtőszekrényre ülhessen. Neki nem eshet nehezére azon ülni. Ha ezt elérem, már lépek is egy félre eső polchoz, melyen a poharakon és a kisebb-nagyobb üvegeken kívül más nincs. Úgy ismerem az ilyen területeket, mint a tenyeremet.
- Fáj, de megmarad, szóval nyugalom - lesek hátra Nickre a vállam felett, majd megragadva két boros poharat, ellenőrzöm azok tisztaságát. Amennyivel csillognak már meg is töltöm mindkettőt borral. Nem vagyok egy esetlen kislány, így a dugót is gyorsan kivadászom az üvegből. A vörös nedű szinte csilingelve folyik bele a poharakba melyek egyikét átadom kedvenc zsarunknak.
- Egészségünkre - tartom felé a poharamat a koccintás reményében, miközben egész közel hozzá, megvetem a lábaimat.

Kicsit furcsállom, hogy ennyire meglepődik a bók hallatán, de végül nem reagálok sehogyan sem a kíváncsi pillantására. A legszebb nő, kit életemben láttam biztosan hallotta már ezt néhányszor. Aztán a fene tudja, lehet eddig egy toronyban őrizte valami sárkány, és ma este tudott kiszökni onnan először. Akárhogy is, valami hihetetlenül rá vagyok kattanva, szóval még azt is aranyosnak látom, ahogy rosszallást tettetve, csillogó szemekkel rázza meg a fejét.
-Na igen, ha értenék az üzlethez, lehet biztonságosabb szakma után néztem volna... Másfelől, nem szeretek zsákbamacskát árulni, és neked olyan kedves, megbízható arcod van, szóval gondoltam, ha úgy látod, megér ez az információ egy puszit, úgyis megadod.
Rákacsintok, aztán nemsokára ott találjuk magunkat a raktárban. Elég furcsa, ahogy a nő olyan otthonosan mozog a helyen, ahol elvileg soha nem járt még, főleg amilyen éles kontrasztot mutat velem szemben, aki kétszer is átkutatta a szobát mindenféle nemlétező fenyegetés után vizsgálódva, és mégsem akadtam volna rá segítség nélkül a poharakra...legalábbis ilyen gyorsan biztosan nem. Az utasításnak viszont engedelmeskedek, igaz ahogy a nő közel kerül hozzám, szinte esélyem sem lenne másképp tenni. Valósággal hipnotizálnak azok a gyönyörű, mogyoróbarna szemek, így aztán már ülök is, mikor felelek:
-Ahogy akarod, Júlia!
Aztán ahogy megkapom a poharat, már koccintok is a nővel, majd óvatosan belekortyolok a borba. Nem vagyok nagy szakértő, de ez igen! Meg tudom érteni, miért tartogatták ezt az elnöknek.
-Nem fázol? - Teszem fel a költői kérdést, elvégre mégis a hűtők között vagyunk, és mellesleg látom, ahogy lehelete apró felhőket képez ajkain kívül. Mielőtt bármit felelhetne, már le is kapom a zakóm, és a vállaira terítem. Ezzel sajnos megfosztom magam egy nagyon szexi látványtól, de inkább, minthogy megfagyjon itt nekem. ÉS mivel már tagadni sem tudnám, mennyire bejön a csaj, a mozdulattal együtt átkarolom őt a háta mögött, ős úgy húzom közelebb, hogy a testemmel is melegen tartsam őt, amíg itt bujkálunk a hidegben.
-Így jobb? - Kérdem suttogva, egészen közelről.

Halvány mosolyra húzódik a szám a hallottaknak hála, majd megrázom a fejem.
- Látod látod? Mit tesz, ha az ember túl elhamarkodott... - vonom meg a szemöldökömet. Ismerős. Annak idején, még kislány koromban én is ilyen voltam. És igaz ami igaz, könnyen estem áldozatául az emberek akaratának úgy, hogy nem számítottam rá. Naiv, mohó kislány voltam aki hitt az embereknek, sőt hitt az emberekben. Mostanra viszont semmit nem teszek elhamarkodottan, és legszívesebben ezt ajánlanám Nicknek is. De mivel semmi közöm hozzá és nyilván változni se fog, inkább csak elmosolyodok és igyekszek minél hamarabb eljutni innen az említett jégig.
Ott aztán egy kis közjáték után megszabadítom szerencsétlen üveget a dugójától, majd töltök Nicknek is és magamnak is. A poharaink halk, csilingelő koccanással érnek össze, én pedig mosolyogva emelem a számhoz a peremét, hogy belekortyolhassak. Imádom a borokat, és ez tényleg egy remeke fajtájának. Ez a fajta elégedettség talán még az arcomon is látható.
Mikor megmozdul, akaratlanul is lépek egyet hátrafelé. A kérdésre csak kecsesen megvonom a vállam jelezve ezzel is, hogy nem lenne ellenemre egy kicsit melegebb környezet amit aztán meg is kapok.
- Ó, köszönöm - simítok egy kósza tincset a fülem mögé, ám ahogy átkarol, kicsit elkap a hév. Első körben bevallom, többet ittam ma már a kelleténél, és ha valakit, akkor engem hamar kiüt a pia. Másodszor pedig bár nem ismerem a férfit, mégis érzek valami különös testi vonzalmat, így a poharam rögtön az egyik magaslatra kerül, majd karjai között megfordulok, így kezemet nyakára simítva pipiskedek fel hozzá, hogy ajkaimat az övére tapasszam. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, mégis úgy kapaszkodok a férfibe, mintha jelenleg ő jelentené a mentő övet számomra az életben... kezdek megbolondulni, igaz?

Huncut egy nőszemély ez az Eve, de ennek ellenére végül úgy alakul, hogy emberismeretem most sem hagy cserben. Igaz, várnom kell rá egy kicsit, de aztán megkapom amire vágyom, kamatostól. Bevallom, azért kicsit meglep, amikor megérzem finom érintését a nyakamon, de gyorsan kapcsolok, hisz erre vágytam amióta megláttam, így amikor elkezd küzdeni a köztünk lévő méretkülönbséggel, én lehajolok hozzá, hogy félúton találkozzanak ajkaink egy édes, borízű csókban. Ha lenen rá időm, lehet csodálkoznék a hevességén, most viszont csak magával ragad a lendülete, és ösztönösen én is ölelni kezdem őt szorosan, karjaim simogató börtönéből pedig akkor sem eresztem, amikor a csók véget ér percekkel később, én pedig kissé eltávolodva az arcától nézek bele két szép szemébe.
-Igazán...nincs mit... - Mondom mosolyogva, és adok egy apró puszit az ajkaira.
-Mond, nincs kedved megszökni innen? Én már kezdem unni ezt a sznob estélyt...és ha nem szúrlak ki, már biztos rég eltűztem volna.

Soha nem szerettem elhamarkodottan dönteni, ennek ellenére mindig jellemző volt rám, utána pedig fájhatott a fejem a tetteim miatt. Lehet, hogy most is ezzel a lehetőséggel állunk szemben, ennek ellenére nem érzem magam se rossznak, se kegyetlennek, amiért gondolkodás nélkül megfordulok Nick karjai között, hogy aztán egy hosszabb csókot lophassak tőle. Lehet, hogy nem helyes, de én mégse érzem magam kellemetlenül, vagy rosszul a tetteim és a tettünk miatt, hisz ő se húzódott el tőlem mondván nem helyes amit csinálok, sőt! Neki köszönhetem azt, hogy mihamarabb áthidaltam a magasságbeli különbségeket, hisz valamelyest lehajolt, hogy ajkaink egybeforrhassanak...fú de nyálasan, elcsépelten hangzik.
Tekintetem az övét keresi, mikor egy idő után elhúzódok tőle, ám egy pillanatra még így is elkalandozok ajkai láttán. Ennyire azért nem árthatott meg a bor ugye?
Mikor a zakója úgy dönt, hogy jobb lecsúszni a vállamról, reflexszerűen kapok utána és húzom vissza magamra, mielőtt a mocskos padlóra érne, ami aztán jól összemocskolná a kellemes illatú, férfi parfümmel meghintett darabot.
Játékosan vonom fel a szemöldökömet, majd dőlök neki Nick erős mellkasának, így lesve fel rá.
- És mond csak...?! Nem szorulna a nyakad körül a hurok amiért egy vendéggel lépsz le? - szemeimben pajkos fény csillan, és bár tényleg kíváncsi vagyok a válaszára és annak komolysága is itt lebeg valahol a fejemben, ennek ellenére nem tudom eltüntetni a mosolyt a szám széléről még akkor se, ha erőszakkal próbálnám. Mint amikor próbálsz nem hangosan kinevetni valakit, mégis fulladozol, amiért igyekszel visszatartani az egész testet rázó nevetést. Most viszont sokkal kellemesebb gondolatok miatt nem tudom abbahagyni... de igyekszek!