Wednesday Teresa Tatterstall

Karakter személyisége

Elképesztően szarkasztikus, gúnyos, irónikus, komolytalan halálmadár. Látens leszbi…legalábbis a bátyám és a többi ismerősöm szerint, amiben lehet valami, de maradjon ez a kérdés lezáratlan. Nem igazán veszem komolyan az életet. Mármint nem arról van szó, hogy idiótán röhögcsélve ontom magamból a hülye, fárasztó vicceket…az akasztófa humor az én kenyerem. Rettentően kritikus vagyok, pesszimista, és nem sok szépet tapasztaltam az életben, ami meg is látszik rajtam.
Flegma, érdektelen, unott vagyok. Elég depresszáló és lehangoló a társaságom, de majd megszokod. Mit mondhatnék még… ha kedvellek…azt igazából semmilyen úton módon nem mutatom ki. Nem lógok a nyakadban, nem örömködök, nem avatlak be minden titkomba. Ugyanúgy viselkedek veled, mint bárki mással, leszámítva, hogy törődök a gondjaiddal. A kisemberek találékonyságával megáldva, mindenre találok megoldást. Néha nyakatekerten, de mindig célt érek. Nem mintha nagyon ambíciózus lennék.
Mérhetetlenül lusta vagyok és egy bizonyos fokig, meredeken érzéketlen is. Néha tényleg úgy tetszik, mintha egy fadarab lennék. Vagy egy vénasszony. Pasik terén…oh komolyan, hogy nekem összejöjjön bármi is? Köszi nem…nem is próbálkozom már, élvezem a magányt. Persze az összes szingli ezzel hitegeti magát. Ördögi kör.

◆ szeretek: macskák, könyvek, enyhén depresszáló zenék, művészetek, képek, hűvös reggelek, hosszú séták, sütni, cigaretta, gyorséttermek, kávé, tea


◆ amit nem: túl sok beszéd, emberek, mosoly, szivárvány, felesleges szócséplés, indokolatlan bunkóság, taplóság, ostobaság, zöld szín

Karakter kinézete

haj: derékig érő, enyhén hullámos, sötétbarna, vagy éppen fekete lobonc.

szem: világoskék

magasság: 164 centi

súly: 55 körül. Eszek mint állat, remélem meg is látszik.

testalkat: Vékony, de nőies. Arányos, karcsú, bár nem igazán teszek érte. Inkább vagyok lusta, mint sportra termett, harcedzett pilátesz-cica.

öltözködés: Egyszerre vagyok slampos és nőies, dögös és toprongyos, tudok lenni fiús, tudok lenni kihívó, néha egyenesen megbotránkoztató, de a másik végletbe is ugyanígy áteshetek. A gardróbom belsejében kaotikus káosz uralkodik, mindenféle holmi megtalálható benne, magas sarkú, bakancs, tornacipő, férfiingek, szövetnadrágok… gyakorlatilag mint egy second-hand áruház.

Történet vagy szerepjátékos példa

Tudom, a helyzet alkalmatlan, vagy minimum bizarr létösszegzést tartani, de, hogy őszinték legyünk nincs más dolgom, ami hátráltatna. Majdhogynem unatkozom, de ez a kijelentés alighanem sértené alkalmi partnerem önérzetét, tehát csak azt mondom, sztoikus nyugalommal heverek a párnák között, elviselve a gondolatot, hogy ezen közben akármi mást, sokkal izgalmasabb, vagy értelmesebb dologgal foglalhatnám le magam. A felettem ügyködő, kéjtől mámoros pofákat vágó, korosodó, de jól karban tartott férfiember, ebből az alig nyilvánvalóan köztudomásra jutatott lélekállapottal mit sem törődve lökte magát egyre közelebb a csúcshoz. Játéka csak tompa másodszólama volt a külvilág komponálta szimfóniának.
Unott nyögések, kissé türelmetlen, de egyáltalán nem a kéjtől lázas sóhajok hagyták el a számat. És Ő csak mozgott és mozgott…normális körülmények között dicsérendő, ha egy férfi ilyen sokáig bírja az igát, de most egyenesen idegesítő ez az akaratos elszántság, mint amit a kis szőnyegcirkáló csivavák produkálnak, valahányszor sikerül beleakaszkodniuk a lábtörlőbe. Végre van, onnantól egy darabig ne mereszti!
Lusta mozdulattal átkarolom a vállát, így az órámra pillanthatok. Szem forgatva veszem tudomásul, hogy majdnem van még fél óránk. Valamit tenni kell, mert ez az állapot tarthatatlan. Nem mintha kényelmetlen lenne, vagy esetleg irritálna egy meztelen test hozzám préselődő közelsége, esetleg a csókok amikkel mellemet borítja, a remegve matató kezek…nem. Pusztán az a tény irritál, hogy ebben a helyzetben pont annyira untat az aktus, hogy az amúgy gondosan, kartondobozba zárt gondolataim megrohamozzanak. Máskor amúgy sincs sok időm a számadásra, hát akkor itt, és most, szex közben, hogy még elviselhetetlenebb legyen az élmény.
A felmerülő eszmék között ott sorakozik szüleim válása, mostohaapám iszákossága, édesanyám tevehajcsár modora, amivel minduntalan az egyetemre akarna bekényszeríteni, azzal a nevetséges indokkal, hogy ha Ő már belecsöppent ebbe a világba, nekem ugyanolyan erkölcsi kötelességem kikászálódni innen. Hát nem. Nekem tökéletesen megfelel ez az életmód, még akkor is ha az ügyfelek több mint fele lassan halálra untat és velük a szex nemhogy élvezetet nem szolgál, de van hogy elég kellemetlen szituációk felé terelget. Megszoktam itt. A barátaim is mind itt vannak, hazajáró vendég lennék, ha eladnám a lelkem egy egyetemnek. Az pedig mennyivel jobb?
Tulajdonképpen egyedül az édesapám és annak férje, Bastet nem nyaggat hülyeségekkel. Az utóbbit talán a halálfélelem igenis valós aggodalma tartja vissza… egy hálaadásnapi vacsorán megfenyegettem, hogy egy falon élezett evőkanállal merem ki a szemeit az üregéből, ha bántani meri az apámat. Mint az előző élettársa. Az is fél év után lelépett, se szó se hang nélkül. Azután majd egy évig kísérgettem pszichológustól pszichológusig. Ebben jó vagyok. Ha azt számítjuk, ez az egyetlen vonzó tulajdonságom. Van tapasztalatom pszichomókusok terén. Lassan irodát nyithatnék, olyan mélységekig ívelnek le tapasztalataim ezen a téren. Tizenkét éves koromtól kezdve folyamatosan járatnak.
Nyögéseim lassan gyilkos szándékokat felfedő hörgéssé fejlődnek fel. Még mindig bírja. Felemeltem a másik kezem is, és a háta mögött, ölelésnek álcázott mozdulattal tekertem egyet-kettőt az órám kis kapcsán. Húsz perc helyett kettő. Jó üzlet.
És most. A nagy műsor, aminek az előadásmódját immár tökélyre sikerült fejleszteni. Az orgazmus.

Félórával később, már egy vegyes, baráti társaság legközepén ücsörögtem, vaskos kötettel kacsóim között. Az elmúlt óra megpróbáltatásai nem hagytak komoly nyomokat sem sivár lelkemen sem sokat gyötört testemen. Pont úgy néztem ki mint máskor. Ellenségesen.
-…És akkor jött a pincérnő, én meg azt mondtam nincs apróm!!!- valami őrületes vicc, őrületes csattanójának a végszavára eszméltem fel. Körülöttem harsogott a terem a nevetéstől. A falakról visszacsapódott, bele az arcomba az egyre hangosodó, dübörgő kacaj, legyőzve heveny hányingeremet, megeresztettem egy gúnyos, grimaszt, amit a hetek során mindenki mosolynak könyvelt el.
-Ugyan Babe, ez vicces volt…- bökött oldalba Dean, még mindig nevetve.
-Nézz rájuk. Agyilag zokni mind, nekik minden vicces.- mutatok körbe ingerülten.
-Ezt ők is hallják…- már senki nem nevetett. Meredten bámultak rám.
-Tudom. – vontam vállat egykedvűen, és belelapoztam a könyvembe. Tőlem aztán mindegy, hogy hallják vagy nem… gondolkodás nélkül szántok végig mások érzelmein. Merthogy nekem nincs.
- Belehalnál egy mosolyba?
Már nem válaszoltam. Finoman megnyaltam az ujjam, és lapoztam. Nem ér annyit senki, hogy megszakítsam a Jack Keruoack félórámat. Még maga Dean sem. Pedig ő aztán… na mindegy. Amióta hivatalosan is látens leszbinek minősítettek, kezdem magam is homoszexuálisként szemlélni a világot. És tetszik.

A felkelő nap fénye, remegő derengéssel vonta körbe a helyet. Hűvös májusi reggel volt ez. Padlás szobámból remek kilátás nyílt a külváros egyik elhagyatott negyedére. Öngyújtó apró kattanása vágta ketté a helységet uraló csendet. Mélyet szívtam a cigiből, és elgondolkodva pillantottam Dean-re. Haja kócosan lógott arcába, vonásaira nyugalom költözött. Sóhajtottam.
A pillanat maga tökéletes volt. Egyszerű és egyedi, olyan amit ha tudnál sem ismételnél meg, mert akkor az egész légkör eloszlik, mint a dohányfüst az éterben. Nem is tudom milyen indíttatásból emeltem fel a kezem és nyúltam ki, hogy végig simítsak tincsein.
Mintha megérezte volna ártó szándékom, épp akkor nyögött fel, és hunyorogva fókuszált rá a külvilágra.
-Öhmnj. – mondta szétszórtan. Felvont szemöldökkel, visszabújva kitin és mészpáncélom jégsivataga mögé érdektelenül bámultam rá. Mi lesz most? Legbelül viszont reszkettem. Mennyire emlékszik a tegnap estéből? – Jó reggelt…- motyogta az álomtól kásás hangon, kába vigyorral felém fordulva. Nem néztem rá, de éreztem ahogy megváltozik körülöttünk a légkör, az arcán a kifejezés, az ő kedve, az én élettel disszonáns hangulatom. – Te jó ég. Te jó ég. Oh te jó ég. Jézusom. – hangjából ítélve épp levegőért küzdött a pánikrohammal szemben. És az utóbbi áll győzelemre bő orrhosszal. – Mi most…mi…te meg én…te és én. A te…és az én…
Elegem lett. A felesleges hülyeséget még tőle sem tudom elviselni. - Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom az egyszemélyes drámádat, de nem, nem létesítettünk nemi kapcsolatot. – fújtam ki közömbösen a cigifüstöt a plafon felé. Tudtam, hogy most megkönnyebbült, és ez bántott. Fene tudja miért, de bántott, hogy a hazugság jobban esik neki, mint a némán csúfnak kikiáltott, igazság.
- Nem? Ez tuti…igaz?
- Igen. Sajnálom, ha tőlem kell megtudnod, de még te sem tudod lecsábítani a bugyit egy leszbiről. – mondtam kifejezéstelen hangon. Mert valóban, a kékszínű, fehér csipkeszegélyes francia fehérnemű még mindig olyan passzentosan feszült rám, mint bő fél napja. Volt eszem és felvettem rögtön ébredés után. Ahogy a kinyúlt Sex Pistols-os pólót is. Most adok hálát az égnek, hogy Dean agya gyakorlatilag mint a szita. Pia hatására tudatosan szanál ki mindent amit felesleges tudnia. Mint a tegnap estét.