Dorian & Wendy

Vendég

Testem halk csattanással lökték neki a rendőrautó oldalának. Szememet megforgatva vettem tudomásul a bilincs fémes kattanását a csuklómon.
Egy bizonyos élethelyzetben nincs ellenemre a dolog. Azonban hajnali háromkor, a kihalt kilencedik utca sarkán egy utcalámpa fénye alatt...nos ez nem az a helyzet.
A fene se gondolta volna, hogy ez lesz. Bár ugye minek is feltételeztem volna, hogy egy ártatlan italozás Dorian-el ide vezethet? Bár őszinte leszek, és elismerem, nem egy könnyed sörözgetésre számítottam . Sokkal inkább...khm, végül is mindegy.
Azonban mikor a sokadik rövid ital és korsó után kezdett elszabadulni a pokol, sejteni kezdtem valamit. Még pedig, hogy a kocsmai verekedés sosem célravezető a konfliktusok rendezésében. Főleg ha a konfliktus forrás éppen te magad vagy.
Mert vannak, akik nem viselik túl jól az őszinteséget. Vannak akik, nem szívesen találják szembe magukat a csúf igazsággal, pláne nem akkor, ha ezt egy unott arcú fehérnép vágja a szemükbe. Ez vagyok én. Aki pedig frontálisan ütközött a valóság rögös talajával, egy nagyjából két méter magas, bozontos szakállas, piros-fehér kockás inges, hozentrógeres fazon fazon volt, szép, kerek izmokkal...szóval elég ha annyit mondok, hogy ha a levegő a szobahőmérsékleten felülre emelkedik, a csávó tuti lefolyik a székről...
Amint megtudtam, Brian a neve.
Már nem tudom Brian min kapta fel a vizet, vagy hogy Dorian mit válaszolt vissza neki, de a követező, amire emlékszem az a tömeg hangos kiáltozása: üss! üss! üss!
Aztán a tömeg is beszállt a verekedésbe. Mindenki. Kivéve engem. Egy finom hölgy nem bonyolódik ilyen alpári ütközetekbe...bár én is lekevertem egy - két pofont az engem megkörnyékezőknek, de ez csak jogos önvédelem volt.
Aztán jöttek a zsaruk.
Természetesen mire kiértek csak ketten maradtunk. Meg a kocsma tulaja, aki sokkos állapotára való tekintettel megúszta a kihallgatást is. De mint alkalmi bűnbakokat engem, és Doriant csuktak le...
Nem mondom, izgalmas este.
- Jól áll a bilincs...- jegyeztem meg évődő mosollyal az ajkaimon, mikor mellém lökték a kocsiba alkalmi bűntársamat. - Mintha rád öntötték volna... - és benyomnak a hátsó ülésre. Belökik a balomra őt is.
Otthon édes otthon.
Az őrs. Elmélázva viseltem, ahogy felveszik az adataimat. Lefényképeznek. Még egyszer felveszik az adataimat, és bezárnak valami kis fogdába... ez így remek lesz.
Lehuppantam a priccsre. Gondolom hamarosan Doriant is belökik a cellába. Remélem, hogy ide lökik, és nem máshová mert az unalommal nem vagyok úgy kibékülve... máris fényesebb lenne a helyzet, ha nem egyedül lennék. Nem mintha annyira magamra vettem volna a kasznit, de azért na.
Sokáig vártam. Vagy csak elnyújtott percek voltak? Nem tudom. Az órám és a telefonom elvették, mikor megmotoztak...szerencsére nem tartottak teljes testüreg vizsgálatot, mert akkor fejhangon üvöltve ügyvédért, vagy minimum egy papért küldtem volna.
Aztán megnyikordult az ajtó, és belépett. Tekintetem, ami eddig a cipőm orrát fürkészte, lassan ráemeltem. - És most? - vigyorodtam el szárazon, és arrébb csusszantam a padon, helyet szorítva neki. Mást nem igen tehetünk, mint ülünk és várunk.

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

Zsaruk. Már megint. Kezdem már unni azt, hogy egy héten minimum egyszer a rendőrőrsön végzem. Igazán tudhatnák már, hogy úgy sem tudnak hosszabb ideig bent tartani. Ráadásul most nem is a kedvenc rendőrömet küldték, akinek általában mindig az idegeire megyek, ha Ő jön, de sebaj, itt van Wendy szóval unatkozni nem fogok.
Kocsmai verekedésért is régen vittek már be, ez még beletartozik a kisebb bűnök közé, szóval valószínű az átlagosnál hamarabb fogunk szabadulni, csak ki kell majd fizetni a károkat, amiket okoztunk, és már kész is. Drog birtoklásért, vagy közszemérem sértésért már többször vittek be, azt nehezebb lenne kidumálni, de mint mindenhol, a rendőröknél is pénz beszél, kutya ugat, csak tudni kell, hogy mikor és kinek a zsebébe kell belecsúsztatni a zöld hasúakat, de ez nem az én dolgom lesz. Hamar kijutunk majd. Legalább is remélem, mert a francnak, van kedve az egész estélyét egy unalmas kis cellában ücsörögve tölteni. Hogy ki kezdte az egész verekedést, meg hogy mi miatt is robbant ki azt nem tudom, de köze van az egésznek egy hájas pacákhoz, de hogy hogy nézett ki, már az sincsen meg. Olyan sok kövér pasas volt ott, akiknek verekedni támadt kedvük. Én pedig mindig ezer örömmel osztogatok jobb egyeneseket, illetve kapok is. Valószínű, hogy holnapra szép kis lila monoklim lesz, amitől apám a falat fogja majd kaparni, mert így megint ki kell majd hagynom sajnos a következő tárgyalását, amit én egyáltalán nem bánok.
Bilincs záródik a csuklóim körül, és bezsuppolnak a rendőr kocsi hátsó ülésére, a drága Weny mellé. Simán megtehette volna azt, hogy a nagy forgatag közepén fogja magát és lelép, de nem tette. Legalább lesz társaságom, és nem fogok annyira unatkozni, míg az ügyvédem teszi a dolgát. Biztos megint majd ki fog ugrani a bőréből örömében, hogy éjnek évadján lett felverve, de nem izgat különösebben.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Szívesen megnéznélek bilincsben, kényelmesebb körülmények között. - felelem neki egy fél mosollyal a képemen. Ó nagyon is beindítja a fantáziám az, hogy mit tudnék vele csinálni, ha kikötözném a kezeit az ágyhoz.
Mikor megérkezünk akkor sem bánnak velünk finomabban, mint eddig. Külön szobába visznek, ahol felveszik az adatokat, de az én esetemben a rendőr már szinte teljesen önállóan írja be az adatokat a papírra, mivel nem egyszer játszottuk el már ezt, majd elkezd faggatni, hogy mégis mi történt, és hogyan. Csak sokadjára sikerült felfognia a biztos úrnak, hogy nem tudom, hogy miért is történt ez az egész, majd nemsokára úgy döntött, hogy nem akar tovább szórakozni velem, és átkísért abba a szobába, ahol várakozni kell, míg kitalálják, hogy mégis mihez kezdenek velünk.
Mikor belépek meglátom Wendy-t, ezek szerint vele hamarabb végeztek, amit nem is csodálok, hisz Ő nem volt benne a verekedésben. Érdekes is lett volna ha beszáll.
Arrébb csúszik a padon, oda megyek, és leülök mellé, miközben becsukják mögöttem az ajtót.
- most várunk, és elütjük valamivel az időt, hogy ne unjuk magunkat halálra míg itt vagyunk. - Nincs is annál unalmasabb dolog, mint mikor várakozni kell, de legalább nem vagyok egyedül, és nem egy olyan mellé lettem betéve, aki nekem ront, csak mert nem tetszik neki a hajam, vagy valami egyéb hülyeség miatt. De talán még az is jobb annál, mint mikor egyedül kellett várnom.
- Körülbelül másfél óra és szabadok leszünk. - Legalább is remélem, hogy nem lesz annál több idő. Átkarolom a derekát, és magamhoz húzom, majd belecsókolok a nyakába
- Van ötleted mivel üssük el az időt? - vagyok oly kedves, és megkérdezem tőle, és nem erőltetem rá magam rögtön. - Szerinted ha kérünk egy bilincset, akkor adnak? - Jelenik meg egy gonosz mosoly ajkaimon.

Vendég

- Meglátjuk hogy viseled magad, és talán...- mosolyodtam el. Igaz ez a mosoly sem örömteli, sem széles nem volt, de elég sok ígéretet tartogatott magában. Messze még az éjszaka vége, és bár ügyfeleim többségét ha lehet kerülöm a bordélyházon kívül, ha őket a pokol tornácára sem kívánnám, mikor felbukkannak esténként, Dorian más. Talán mert vele a hálószobán kívül is megértem magam. Pár pohár után az antiszociális viselkedésem falai oszladozni kezdenek...
Sóhajtva várakozok a kis cellácska egy szem priccsén. Nem tudom meddig maradunk. Kocsmai verekedésért még nem zártak be. Sok minden másért igen, de ezt még nem írták a számlámra. Főleg úgy, hogy én magam nem is vettem részt benne, ámbátor ez a biztosuraknak nem sokat számít. A helyszínen volt? A helyszínen volt. Akkor visszük őt is.Nekem meg nem volt kedvem veszekedni. Ha Dorian megy, megyek én is, a sitt amúgy se egy rémisztő hely, feltéve ha nem egy csapat kigyúrt orángután közé kerül az ember, akik esetleg még részegek is, tehát napok múlva ez a történet egy poénos vicc forrás lesz majd Dorian szemében, az enyémben pedig...egy újabb átlagos nap.
- És terved is van, hogy ezt elkerüljük? -kérdeztem, hangomból egy parányi kíváncsiság csendült ki, bár sejtéseim azok voltak. Nem társasozni fogunk. Lelkizni sem valószínű, hiszen Dorian sosem volt az a fajta, aki olyan szívesen kitárulkozna...bár néha elgondolkodom, van-e rejtegetni valója, a drogügyleteken meg a nőin kívül. Úgyértem, van-e valami, akármi, ami a kicsi szívét nyomja. Vagy nincs, vagy pedig nagyon jó színész. És abból elindulva, hogy egy magamfajta szikkadt kórónak is vannak dolgai, én az utóbbira tippelek. De csak nagyon beteg emberek fogadnak bizalmukba egy prostit, dolgozzon akárhol és akárhogy, legyenek akármilyen ismeretségben. Úgyhogy mivel szóba sem került, ejtem is a témát.
- Másfél óra? Jó ügyvéded van...- jegyeztem meg elismerően hümmögve. Engem a legkisebb piti vacakért egész éjjel bent tartanak...talán mert mindig z utolsó pillanatban jut eszembe felhíni a prosti ügyvédet. Mert bizony itt olyan van. Általában ez valami érdekvédelmi marhaság, a rámenősebb ügyfelek ellen, de ha van, akkor én az élet minden területén kihasználom a lehetőséget. De a tény az tény...az ügyvédi diplomájára nem igazán bíznám az életem.
Lehunyt szemmel, halvány mosollyal élvezem csókját. Lábaimat átvetem az ő combján, így félig az ölében ücsörögve pillantottam fel rá. Ím Dorian. A fáradhatatlan. Elgondolkodva húztam végig ujjam a vonásain. - Szép monoklid lesz...- jegyeztem meg évődve, mikor elértem a szemei alatt húzódó egyre sötétedő foltot. - Azért remélem jól vagy... ne keressünk a szabadulás után egyből egy orvost? - gúnyolódtam tovább ártatlanul, de tekintetem megakadt az ajkán. Felrepedt, egy egészen kicsit még vérzik is. Nem biztonságos munka a kocsmai bunyó. A hajába túrva húztam le magamhoz, hogy finoman megcsókoljam. Vér fémes aromáját éreztem a csókban, de nem zavart. Kapott eleget, miért lepődjek meg?
- Azt hiszem inkább rád bízom magam és ezt a tengernyi időt...- súgtam halkan, mikor ajkaink elváltak egymástól. Ezt akarta hallani gondolom. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy az ő tervei sem lesznek ellenemre, nem ütköznek az enyémmel...
- Nem valószínű édesem. Sokkal inkább várható, hogy a kérdés után, a biztonság kedvéért persze, nehogy megronts külön cellába zsuppolnak majd. - veregettem meg a mellkasát egy együtt érző mosoly kíséretében. - Szóval ha bilincset akarsz, légy türelmes...

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

Másfél óra a sitten. Ennyit még fél lábon is kibír az ember, tök egyedül, de én szerencsére nem vagyok magányra kárhoztatva. Egy sötét hajú szépséggel zártak össze. Talán a rend kevésbé okos őrei majd rájönnek, hogy ez nem volt valami jó ötlet a részükről, de mikor erre sor kerül, akkor bizony már senki sem fogja betenni ide a lábát, hogy Őt, esetleg engem, egy másik cellába vigyen. Szerencsére csak magunk vagyunk, és nem kell osztozkodnunk egy harmadik személlyel, bár ha kéne engem az sem kifejezetten érdekelne. A fontos, hogy én, illetve én és Wendy jól érezzük magunkat, a többi meg magasról le van tojva.
- Nekem mindig van tervem, jelen esetben több is van, hogy mivel üthetnénk el az időt. - A zsaruk a motozásomnál nem végeztek alapos munkát, így a zsebemben lévő kis tasakot nem vették észre. Pancserek, hiszen azt még egy kezdő is ki tudta volna tapogatni, de az engem átkutató sün nem vette észre, amit egy cseppet sem bánok, hisz akkor drog birtoklásért még tovább szórakozhatna az ügyvédem velük, és nem másfél óra múlva szabadulnánk, hanem talán itt tartanának egészen holnap reggelig.
- Csak egy kis bunyóért hoztak be, azt hamar elintézi. - Legalább is nagyon remélem, hogy csipkedni fogja magát, hiszen nem azért fizetem, hogy lassan, és ráérősen csinálja a dolgát, hanem azért, hogy igyekezzen.
Lábait átteszi az enyémeken, haloványan elmosolyodok. Egyik kezem derekát öleli, másik pedig végigsimít hosszú combjain. Ujjaival finoman végigsimít arcomon.
- Szép monokli? Tudtam, hogy a sminkelt pasik tetszenek neked. - igazából én csak örülök annak ha valami elcsúfítja a képemet,mert akkor apám nem akar elrángatni egyik puccos estélyére sem, hisz akkor rossz fényt vetnék rá, ha zúzódásokkal a fejemen jelennék meg.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nincs szükségem orvosra, de ha gondolod te majd alaposan megvizsgálhatsz, hátha mégis van valami komolyabb bajom. - Wendy, rövidke fehér ruhában, sztetoszkóppal a nyakában... igen, határozottan azt akarom, hogy megvizsgáljon!
Finom csókját viszonozom, bár nem olyan finoman, ahogy tőle kaptam, sokkalta sürgetőbben, és türelmetlenül. Másfél óra se perc alatt el tud telni, pláne akkor ha jól érezzük magunkat.
- Ezek szerint ha le akarom kötözni a kezeidet kénytelen leszek más megoldást találni. De tudok várni is, majd ahogy a helyzet hozza. - Nem tartana sok időbe az, hogy lekapjam magamról a pólómat, és azzal a háta mögött kötözzem össze a kezeit, de egyenlőre még nem fogom megakadályozni kecses kacsói mozgását.
Benyúlok a zsebembe, majd kiveszem onnan a kis tasakot, és Wendy kezébe teszem. Pár tabletta van benne, de nem szimpla aszpirin... csak egy kis drog. Hogy ha akarja akkor még jobban fel tudjuk dobni azt az időt amit itt, a rácsok mögött kell eltöltenünk.
- Benne vagy? - Nézek le a tablettákra, majd vissza rá. Türelmesen várom a válaszát, vagyis türelmesen kéne, de türelmetlen vagyok, mert legszívesebben már rég bevettem volna az egyik pirulát, de megvárom a válaszát, és csak akkor fogok bevenni egyet, ha Ő is. Nem akarok egyedül elszállni, azt akarom, hogy szálljon velem! Míg válaszát várom, az a kezem, ami eddig a derekát fogta át, becsúszik a pólója alá, hogy a meztelen bőrén simíthassak végig, ne pedig a felsőjének anyagát kelljen tapintanom. A bőre sokkal jobban tetszik.

Vendég

- Talán, annyira nem kellene sürgetni a dolgot...- sóhajtottam egy nagyot nyújtózva. Ahogy ismerem Doriant, és bizony a tapasztalat szól belőlem, minden rendelkezésünkre álló időt, maradéktalanul ki akar használni. Ahogy én is. Viszont másfél óra...nem elég mindenre. Reméljük azért, közben sem próbálnak meglepni minket...nem akarok egy új cellatárssal osztozkodni, akkor már komolyan fuccs az egész szép ívet bejáró történetnek. Én pedig szórakozni akarok. És a kocsmai bunyó, nem volt elég.
Kicsit közelebb húzódok hozzá. Már majdnem az ölében ülök, de azért mégsem. - És ha azt mondom igen? Ezentúl sminkelni fogod magad? -kérdeztem incselkedve, ujjaim még mindig az ajka vonalát járta körbe-körbe. - Nem akarlak felbiztatni, hogy ezentúl naponta veresd meg magad, de a monoklis srácok mindig is jobban tetszettek...- valahol szexi a dolog. Talán csak a rossz fiús imázst erősíti, de komolyan látok benne fantáziát. Az ilyen srácok izgalmasabbak is, többet ígérnek, és többet is adnak, mint az átlag. Dorian pedig, hajlamos emlékeztetni rá, valahányszor zúzódásoktól tarkított arccal felkeres, hogy bizony ő, felülmúlja az átlag teljesítőképességét.
- Biztosan van. De azt nem a mostani bunyóban szerezted...- vigyorodtam el pimaszul. Nem, tényleg nem szándékosan vagyok ennyire negatív. De remélem érteni fogja a viccet. A poént, és nem veszi komolyan...vagy ha mégis, hát remélem valami élvezetes és fantáziadús büntetést talál ki...
Kezeim a pólójába markoltak és úgy húztam közelebb magamhoz. Hasonló türelmetlenséggel válaszoltam csókjára. Oha...- Tudsz te várni odáig? - tettem fel a költőinek szánt kérdést, halkan búgva, a finoman a fülét harapdálva. Nehezen hiszem. Ámbár nem is bánom annyira. Majd ahogy a helyzet hozza, ahogy mondotta volt ő is. Remélem a helyzet a lehető legjobbat hozza majd magával.
Meglepetten pislogtam a tenyerembe nyomott pirulákra. Hogy nem vették el tőle? Nem vették észre? Ennyire mélyre süllyedt volna a rendőri fegyelem és éberség? Igazán? És ők a rend őrei... nem igazán érzem magam biztonságban. Volt eszük és Doriant meg engem ismerve egy cellába tettek minket. Ez még jóhiszeműség, na de ez a pár tabletta. Ugyan, a hülyeség szamárlétráján a legfelső fok.
Kérdés viszont, hogy akarom-e én ezt. Bedrogozva, olyasmikre ragadtatni magam Doriannal, amiket nem tudok majd befolyásolni...De ennél mélyebbre már nem mehetünk, hát üssünk itt tanyát. Kivettem az egyik bogyót a tasakból, és a számba kapva, víz nélkül lenyeltem.
Furamód, az egész cucc, az alkohollal vegyítve egyből ütött. Pupilláim kitágultak, és az a maradék korlát, amit a civilizáció és az erkölcs meg ezek az abszolút feleslegesként leírt dolgok ledőltek. Jól éreztem magam. Kényelmesen. Lustán.
Megvártam, amíg beveszi ő is a kapszulát. csak aztán csaptam le az ajkaira. Kezeim alattomosan a pólója alá csusszantak, és óvatosnak nem igazán nevezhető mozdulattal simítottak végig hasfalán, és mellkasán. - Azt hiszem...- suttogtam halkan, de mire végiggondoltam mondanivalóm lényegét az értelme el is röppent a szavakkal együtt... így ajkaim az övére találtak és az előzőhöz hasonló, heves és türelmetlen csókban forrtak össze. Egy óránk van. És én bedrogozva ülök, a bedrogozott Dorian ölében...hm. Érdekes este lesz.

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Már késő, csak egyet engednek telefonálni, de majd esetleg nálam sort keríthetünk arra, amire itt nem volt időnk. - Lehet, hogy Wendy még nem telefonált, és Ő esetleg elintézhetné azt, hogy később kerüljünk ki innen, de nem fogom kiengedni a mancsaim közül. Másfél óránk van itt, azt kell okosan beosztani, bár kétlem, hogy bárkinek is lenne kedve bejönni hozzánk, és kitessékelni, mikor már eléggé benne lennénk bizonyos dolgokban...
Halkan felnevetek szavain. - Persze, a hajamat is rögtön elkezdem festetni, meg a körmeimet kilakkozni, ha az úgy tetszik. - Eszemben sincs sminkelni magam, még csak az kéne! - Vagyis nem elég az, hogy van egy sebhely a képemen, még monokli is kell. Micsoda elvárásaid vannak! - Meglepő, hogy csak egy seb nyoma maradt meg, a többi mindig szépen begyógyult. Ha nem így lenne akkor már a karomon és a hátamon is éktelenkedne jó pár heg. Ujjaival a szám körül köröz, kicsit előrébb hajolok, hogy aztán finoman megharaphassam matató ujjait.
Azonnal elfogadta a drogot, amin kissé ugyan meglepődtem, de örültem is neki, hisz így segít eltüntetni, és nem nekem kell bevennem mind a kettő tablettát, ami talán egy kicsit túlzás is lenne egyszerre. Nem szerettem volna kísérteni a sorsot azzal, hogy esetleg kifelé menet is átkutassanak egyszer, és akkor találják meg a tablettákat. A csapon keresztül is megszabadulhattam volna tőlük, de így sokkal élvezetesebb lesz. Víz nélkül nyeli le, majd kíváncsian figyelem a tekintetét, és hamar meg is látszódik a pupilláján, hogy nincs minden rendben vele. Egy elégedett mosoly ül ki ajkaimra, majd én is eltüntetem a saját részemet, várva, hogy ugyan olyan gyorsan kifejtse jótékony hatását, mint Drága Wendymnél.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hevesen tapadok ajkaira, és viszonozom a csókot, majd picit elhúzódik és beszélni kezd. Ez nem tetszik, egy cseppet sem. - Psszt! - hallgattatom el, de úgy túnik egyáltalán nem is akart semmi fontosat sem mondani. Egyáltalán még vannak olyan gondolatai, amik fontosak? Nem hiszem. Az pedig egy cseppet sem érdekel, ha azt akarná mondani, hogy minden kezd egyre élesebb és intenzívebb lenni. Nem kell mondania, érzem én is, hisz a szervezetemben a drog elkezd dolgozni. Barna íriszeimen szinte teljesen eltűnnek fekete pupilláim mögött. Ez van ha az alkohol és a drog találkoznak. Ismerős érzés, hisz nem először nyúlok ilyen kis pirulákhoz.
Kezeimmel a derekára markolok, majd végigsimítok az oldalán úgy, hogy közben a felsőjét is húzom egyre feljebb, majd le is veszem róla a pólóját. Nem kell az most ide, egy cseppet sem, hisz csak gátat szab annak, amit szeretnék tenni. Mozdulataim már nem tudatosak, hanem inkább csak ösztönösek. A hajába markolva húzom hátra a fejét, hogy kényelmesen végigcsókolhassam nyaka selymes bőrét, le egészen a kulcscsontjáig, és nem tudok ellenállni annak, hogy ne harapdáljam meg ott finoman. Közben elengedtem a haját, és kezem lecsúszott a hátán a melltartójáig, hogy azt kicsatolva vehessem le róla a textilt. - hmmm- simítok végig keblein, majd ajkaim is rátalálnak melleire.

Vendég

-Anyukám mindig azt mondta, hogy olyan pasiban nem érdemes bízni, aki szedi a szemöldökét, aki túl kedves, aki túl jóképű, vagy aki festi a haját… szóval szerintem ettől eltekinthetünk. A szőke amúgy sem a te színed…- túrtam somolyogva a hajába. Nem…ő jól van így, ahogy van. Kényelmetlenül vonzónak, kontrollálhatatlannak, komolytalannak. Rosszfiúnak. Akármennyire is szeretném, sajnos én sem vagyok kivétel, én is jobban szeretem az izgalmasabb, kevésbé kiszámítható embereket…
- A sebhely is tetszik…- szórakozottan simítottam végig rajta. Kíváncsi lennék hogy szerezte. Majd ha lesz alkalom rákérdezek. Kiszedem belőle. De nem most. Most már alkalom van. Lehet pont ide passzolna egy bunyó után sebhelyekről csevegni, de mindenre nem elég a másfél óra…- De kell néha egy kis szín az életbe…- ismét elmosolyodtam. Ujjaim ajkától az arcára vándorolnak. Szórakozottan simogatom meg borostás állát. Nem tudom mi van velem. Ujjbegyeim minden négyzetcentijét bejárták az arcának, újra és újra, már korábban, most mégis gyerekes nyugalommal tölt el, hogy egyáltalán hozzáérhetek.
Az alkohol, bizony.
Meg a drog. Nem vagyok drogos, nem is szoktam igazán halmozni az élvezeteket, piát keverni tablettával, de ha már így hozta a sors, és döntéseim kevésbé beszámíthatóak, hát miért legyek a jó elrontója? Számít ez már? Ha nem is biztonságos, nagy bajom nem lehet tőle. Viszont rengeteget ígér a cella magánya, és Dorian jelenléte. Plusz a spék.
Normális körülmények között zavarna, igenis bökné a csőröm, hogy elhallgattat. De mivel semmi megfogható gondolat nem jött a nyelvemre, így nem akadok fent ezen az apróságon.
Szisszenve billentem hátra a fejem, ahogy a hajamba markol, lehunyt szemmel élvezem a csókokat. Harapdálásra mélyebben veszem a levegőt. Vállába kapaszkodva merülök el. Így tényleg egészen más. Erősebb és sokkal intenzívebb. Teljesen tisztában vagyok a helyzettel. Tudom hol vagyunk, tudom mi történik. És ez még nagyobb löketet ad a szervezetemnek. Izgalom, a tiltott gyümölcs, amit nem szabad…
Kábán engedem, segítek neki, hogy megszabadítson a pólómtól majd a melltartómtól. Álmos mosoly kúszik arcomra, de én sem maradok adósa. Felsője után nyúlok és leveszem róla. Felhúzom magamhoz, megcsókolom, hosszan, szenvedéllyel. Ajkaim bejárják álla vonalát, végigvándorolnak a nyakán, le a mellkasára.
Ábrándosan felsóhajtottam. A rengeteg vén, középkorú, vagy elhízott vagy csontsovány test után, Dorian kisportolt, egészséges alakja valóságos felüdülés. Igen, a prosti szakma nem leányálom, nem válogathatsz az ügyfelek között, akármelyik aktakukac betévedhet, ha van pénze fizetni. És nem finnyázhatunk. Viszont Dorian…elmosolyodtam, ismét, ma már vagy ezredjére megcsókoltam. Hogy tudja, nagyon is tetszik amit látok.
Ujjaim közben övcsatjával babráltak. A drog miatt korántsem olyan összeszedettek a mozdulataim, mint amúgy lennének. Kezeim reszketnek, testem minden négyzetcentije libabőrben feszül össze.

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Akkor ezek szerint bennem sem érdemes bízni, hisz igaz, nem szedem a szemöldököm, és nem is sminkelem magam, de nagyon is jóképű vagyok. - TAlán kicsit túlságosan is egoista mellé, de lényegtelen. Csak szimplán tisztában vagyok azzal, hogy a külsőm mennyire imponál a gyengébbik nem tagjainak. Megnéznek maguknak, és... ki tudja milyen dolgok fordulnak meg utána a nők fejében. Talán jobb is, hogy nem tudom, mert ki tudja.. talán még nagyobb lenne az egóm, ha belelátnék a nők fejébe. Gondolat olvasás. Izgalmas lehet, mondjuk kíváncsi lennék arra, hogy Wendy mit is gondol rólam úgy igazából.
Imádom csinos kis ajkait. Bármit csinál velük, én oda vagyok érte. Így nem akadályozom meg, hogy lejjebb haladjon, és felsőtestemet érintse meg velük. Örülnék ha még lejjebb menne, de most annyi időnk nincs. Azt majd máskor, amikor viszonozni is tudom majd neki a dolgokat. Már így is rengeteg idő elment, és még sehol sem tartunk.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A rácsoknál mozgást látok, nem akarok oda nézni, nem érdekel, hogy ki van ott, hisz jelen pillanatban egy dologra is bőven elég koncentrálni. Wendy, nem is akarok most mással foglalkozni, de nem is tudnék, az alkohol és a drog együttese nagyon is megnehezíti azt, hogy több dologra tudjak figyelni. Bárki is van a rácsoknál majd elmegy, mert megunja a nézelődést, vagy a franc tudja, hogy mit fog csinálni.
- Dorian, engedd el a hölgyet, és fejezzétek be. - Ismerős hang, nagyon is ismerős, de hogy honnan, azt nem tudom hirtelen belőni. Nyilván valami zsernyák lehet, de jelen pillanatban nem érdekel a kukkoló személyazonossága. Inkább foglalkozom azzal, hogy valahogy levarázsoljam Wendyről a nadrágját, de az a vacak gomb a nadrágján csak nem akarja megadni magát nekem. Lehet egészen egyszerűen le kéne szakítanom, de nem teszem. Hogy miért? Na nem az ép ész győzött meg, hogy valószínű Wendy mérges lenne rám utána, hanem épp az utolsó pillanatban sikerült kigombolnom a nadrágját, hogy aztán egyik kezemet a nadrágba csúsztatva kezdhessem el simogatni őt a bugyiján keresztül. De nem elég. Távolról sem elég, ennél sokkal többet akarok!
- A francba Dorian, ne akard, hogy Greg jöjjön ide titeket szétszedni, tudod, hogy mindig örül, ha képen törölhet téged. -
- A ti hibátok Joey, kellett minket egy cellába tenni. Csak kellemesen eltöltjük a fogságunk idejét. - mondtam, bár nem szívesen szakítottam el számat Wendy édes ajkaitól. Lépteket hallok, távolodó lépteket. Talán többet nem leszünk megzavarva. Joey jó fej, a maga módján, nyilván előírás vagy valami hasonló, hogy nem hagyatják, hogy a rabok egymásnak essenek a cellában.
Eltolom magamtól Wendyt, arra ösztönözve, hogy álljon fel, mert így ülve nem tudom róla levenni a felesleges ruhadarabokat. Amint fölállt, levettem róla a nadrágját, és a bugyijától is megszabadítottam, majd gyorsan letoltam magamról is a ruhákat, hogy aztán újra az ölembe húzhassam őt.

Vendég

- És mikor mondtam, én egy szóval is, hogy bízom benned? - búgtam az ajkai közé, ujjaim a mellkasára rajzoltak kanyargós vonalakat, alakzatokat, finoman karcolva a póló textiljére, bőrére. Oké, már maga a tény, hogy elfogadtam tőle és beszedtem a tablettát, azért sejtet egy minimális bizalmat felé, de azt hiszem...nem is tudom, Doriant mérföldekkel jobban kedvelem mint bárki mást, akivel eddig összehozott a munkám, vagy így,vagy úgy, és nem csak azért, mert jó vele a szex.
Elismerem, azért sokáig az volt az első ok.
Ajkam kitartóan járja be bőrét, érintve mellkasának minden négyzetcentijét, gondosan, hol csupán apró, leheletnyi csókokkal, hol pedig vad de óvatos harapásokkal borítottam testét. Az alkohol és a drog felpezsdítette a vérem, többet és többet akartam belőle, ha lehet, minden porcikáját magaménak akartam. Csókokkal jelöltem meg azt, amit az enyémnek tekintettem. Legalább amíg magunk vagyunk. Legalább, amíg másik prostit nem keres magának.
Az ismeretlen hangra önkéntelenül is összerezzenek, de nem torpanok meg egy percre sem, látva, hogy Dorian sem zavartatja igazán magát. Hát akkor… ajkaim visszataláltak az övére, vadul kaptam utánuk, elvéve tőle a válaszadás lehetőségét.
Hát mégis rajtakaptak. Belevigyorodtam a csókba. Ilyen még sosem fordult elő, és ez önmagában is sokkal több volt egy egyszerű lebukásnál. Nem éreztem kényszert, hogy magamra kapjak valamit, nem zavar a meztelenségem sem, sőt, inkább bosszant az idegen jelenléte.
Türelmetlen mordulásom halk kuncogássá csitul, ahogy nadrágom gombjával babrál. Kicsit megemelem a csípőm, hogy hátha így hamarabb célt ér, és lám. Itt is vagyunk. Diadalittas mosoly villan az arcomra, ami szinte a vonásaimra fagy, ahogy megérzem simogató ujjait. Ölemet a kezére feszítem, többet akarok tőle, belőle. Mindent amit adhat és amit kaphatok tőle. Talán még annál is többet. Önző volnék? Egészen biztos.
Sóhajtva simulok hozzá közelebb és közelebb, ujjaim már az övcsatjánál babráltak, kapkodva próbálták kihámozni a nadrágjából,de a pasas nem adta meg magát mögöttem.
Ingerülten felkaptam a fejem, mély levegőt véve elszámoltam tízig, hogy visszaszerezzem önuralmam. Komolyan zavart a pasas, csak reménykedni tudtam, hogy hamarosan magunkra hagy minket, és nem is tér vissza. Legfeljebb a szabadulásunk miatt. Azt tudnám értékelni, noha most már kezdem egészen jól érezni magam a szűk cellában is.
A távolodó léptek aztán ismét mosolyt csaltak az arcomra, újabb lendülettel kaptam ajkai után.
Nagyon nehezen veszem rá magam, hogy kiszakadjak karjai közül, de végül eleget tettem néma kérésének és talpra kecmeregtem. A vállába kapaszkodva, hogy megtartsam az egyensúlyom léptem ki a nadrágból és a bugyiból. Szemeim éhesen kémlelték, ahogy ő vetkőzik. Az ajkamba harapva ültem vissza az ölébe. Combjaim az ő combjai mellett, egyik karom a vállán pihent, a másik, a férfiasságát simította végig becézve, újra és újra. Ágyékom az övének dörgöltem, nőiességem a szerszámához simult. Ezt a mozdulatot még eljátszottam párszor, legalább addig amíg lélegzetünk nehezebb nem lett, és azok sóhajokká nem fakultak. Hosszú és vad csókot loptam tőle, finoman megcsócsálva ajkait.