Kis pihenő, ásványvíz, aprósütemény és lenyugszanak a kedélyek. Nagyot röhögtünk, mikor a fényezők előadtak egy Lady Gaga-számot poénból, le is kellett állni. A móka jó, de senki nem akar itt éjszakázni az ipartelepen, amit kijelöltünk forgatásra, úgyhogy végül összeszedtem magam. Sikerül belőnöm a kellő arcot. Gyorsan lekattintják azt a pár felvételt,  A fotóscsajt, Nora-t nézem. Milyen egyszerű munkája van látszólag! Csak jön és nyomja a gombot. Persze ennél sokkal többről van szó, tudom, már dolgoztam vele és közelebbi kapcsolatban is voltunk egy darabig. Ha nem lenne ilyen profi, hiába állnék be és adnám a szépfiút, nem lenne olyan a kép, amit beraknának az újságba és ki az óriásplakátokra. Örök hálám az övé, meg a többieké, akikkel melózok. A hülyülés után mindig megemberelik magukat és mindig akad köztük, akivel később is összejárunk. Jó barátságok születnek, bírjuk egymás társaságát a stábokkal. Tisztelet a kivételnek, akik már belefásultak vagy irigykedősek...
Amúgy sok munkám van abban, hogy ilyen lányok, mint Nore is szóba álljanak velem. Apai örökség az alkat és a rendszeres úszással tartom fenn, különben én is elhíznék, mint a bátyám. Rendőrnél nem gáz, de én a testemből élek. Nem úgy, mint sokan itt Vegas-ban, hanem engem fotóznak, filmeznek, interjúkat kell adnom, jól kell kinéznem, na! A fater most már baromi büszke, pedig először hogy fújt rám, hogy nem vettem fel a jelvényt, mint James! Azt akarta, hogy az öreg zsaru fiai is ugyanolyan jó zsaruk legyenek és nekem is be kellett iratkoznom a rendőrtisztire. A tanulmányaim nem voltak fényesek és kellett a pénz, így vállaltam el egy-két fotós munkát. Színvonalas ellátás, jó hangulat, szép és intelligens csajok. Aztán valahogy benne maradtam és most már meg tudok ebből élni, így a főiskolát abbahagytam.
Az alkat mellett a másik apai örökség, hogy egyetlen nő volt mellettem sokáig és miután kitört a háború köztünk, nem tudtam már megállapodni. Pedig az kéne, egyetlen egy, aki mindent megad és akinek én is szívesen hozok áldozatot, ha kell. Nem nagyon találom. Nem merek újra megbízni még egyben. Lizzel 3 évig voltunk együtt, sülve-főve, egy suliban, egy fősulin és utána dobott egy négerért. Nem vagyok rasszista, de az a fickó egy gyökér, megverte már és sötét ügyei vannak. Sötét ügyek, csak túl messzire nyúlnak, úgyhogy a fater meg a bátyám se tudta lekapcsolni. Mikor ráálltak, Apát elhelyezték vissza Oregonba, ahonnan jöttünk, a bratyót meg elverték hazafelé ismeretlen tettesek. Ezek után hogy bízzak meg újra egy nőben? Apa is így járt anyánkkal, aki korán elhagyott minket. Nem is emlékszem rá, annyira korán, ő meg nem mesélte el, hogy ne legyen annyira rossz az anyaképünk. Néha gondolok rá, hogy megkeresem. Mit mondanék neki? "Én vagyok a fiad, akitől leléptél, azt se tudom, miért. Apa miattad lett munkamániás és majdnem belerokkant." Nem tudom, nem hiányzik ez a kötözködés. Egyszer majd szembe kell néznem vele, de csak halasztom mindig.
Ahogy a fater, én is a munkába menekülök és megmaradok a felszínnél, de valójában remélem, hogy majd túllépek ezen egyszer. Örökké nem lehet modellkedni se és előbb-utóbb kéne tanulnom valamit, de most kitölti a napjaimat ez az életforma, Las Vegas csillogása. Eleinte féltem ettől, mikor felköltöztünk Apa akkori áthelyezése miatt. Egyáltalán az a hirtelen városváltás. Én is sokat utazom, mert Florida-tól Shanghai-ig mindenfelé vannak melók, oké, de hogy csak úgy átrakják az embert Oregonból ide? Aztán rájöttem, hogy nem is olyan rémes hely ez, nem veszik el benne az ember, még gyerekként se. Azóta pedig felnőttem. Vagy mégsem? Néha nem tudom, de nem is baj. Valahol mindenkiben megmarad a kisgyerek és szerintem ez így is van rendjén.