Kora este a suli felé vettem az irányt, hiszen megbeszéltük Xaviérrel, hogy befizet, és ma lesz az első órám. Útközben vettem egy nagy pohár kávét, azt kortyolgatva léptem be a hatalmas épületbe. Próbáltam némileg szolidabban felöltözni, pont mint a mai lányok, ezzel nem akadt problémám, amennyit ezek kitesznek magukból, nekem sem kellett sokat válogatnom. Az előadóterem felé indultam, feldiktáltam a nevem a névsorellenőrző emberkének, aki hatalmas nagy sansszal a tanár, aki... nem talált meg a listán. Idegesen kértem meg, hogy nézze át még egyszer, de így sem lelte. Dühös léptekkel hagytam el az intézményt, magamban konkrétan olyan szitkokat szórtam Xaviérre, mint talán még sosem. Megígérte, és megint ott lyukadunk ki, hogy nem tartja be. Amikor hazaértem, "egyenruhás" szekrényemből egy finomabb darabot húztam elő, amit itthon is szívesen viselek, nem csak akkor, ha másnál vagyok. Belebújtam, megigazgattam, hogy mindenhol tökéletesen álljon, majd magamra vettem egy vékony szövetkabátot, ami a térdemig ér, teljesen begomboltam, és a táskámat felkapva útnak indultam. Útközben telefonáltam egyet otthoni barátnőmnek Anne-nak, hogy megint itt tartunk, és hogy mekkora egy farok, majd mikor már a külvárosba értem, letettem a telefont, és a megfelelő címre navigáltam a taxit. A puccosabb társasház előtt kiszállva előkotortam a kulcsot a táskámból. Nem sokkal később már Xaviérnél nyomtam agresszívan a csengőt, majd a kulcsot finoman becsúsztatva helyére nyitottam ki az ajtót, és léptem be rajta. A két alkoholos pohárból ítélve nem rég fekhetett le, habár még elég korán, 11 óra tájt járhattunk. Biztos szar volt az a kurva, akit rendelt magának... balfék. A hálószobába belépve egy félálomban pislogó alakot pillantottam meg az ágyban, és mikor meggyőződtem róla, hogy engem néz, egy csábító mosollyal arcomon gomboltam ki a kabátot. Lassú mozdulatokkal vettem le magamról, hagyva, hogy a puha anyag magától csússzon le vállamon. Ezután az ágyhoz léptem, egy határozott mozdulattal átvetettem lábam a dereka felett, így tulajdonképpen lovaglóülésben térdeltem rajta, és még mielőtt nagyon szóhoz juthatott volna, megcsókoltam. Lágyan, mintha csak drága selyemhez érnék, kezem közben végig mellkasát cirógatta, egyre lejjebb, és lejjebb haladva, míg végül a takaró peremét el nem érte, ott egy darabig elidőzött, míg végül finoman alá csusszant, óvatosan, mégis valamelyest határozottan környékeztem meg férfiasságát, majd mikor már azt hihette, hogy rendben vagyunk legurultam róla, így mellette feküdve kötöttem ki, igencsak bosszús tekintettel nézve a nagyjából felébresztett futtatóra.
- Ezzel most egy darabig le vagy tudva, és beszélhetünk. Miért nem fizetted be a tanfolyamomat? Megígérted, Xaviér, és megint nem tartottad be. Miért? - nem kiabáltam -, egyelőre -, sokkal inkább ridegség, és harag csengett hangomban, halkan beszéltem, úgy, hogy ő is érezze, rosszat csinált. Megint átvert, és ez már nem az első, de még csak nem is a második alkalom, és be kell vallanom, nem is értem néha, mit hiszek róla, hogy azt gondolom megváltozhat, hogy a dolgok másképp alakulhatnak. És nem. És ez már a nagyon sokadik nem. Lassan megtelik az a bizonyos pohár Xaviér, és ha megvárod, míg kicsordul a peremén néhány csepp, annak nem lesz jó vége. Nagyon nem.

Pont azt a hatást váltottam ki, mint amire számítottam. Ismerem Xaviért tudom mik a gyenge pontjai, hol kell finoman, hol pedig durvábban érinteni azért, hogy jó legyen neki. A legtöbb ribanc, akit felbérel, képtelen kiismerni a kuncsaftokat, nem is értem minek megy prostituáltnak -, főleg luxus prostituáltnak - az, aki azt sem tudja mi a különbség szezon és fazon között. Amint lefordulok róla alkudni, vagy lecseszni, kinek mi a jobb megfogalmazás, hallom a nyögést, azt a rosszalló nyögést, ami csakis azért hagyja el ajkait, mert baromira sikerült beletalálnom abba, amibe kellett. Na azt hozzá sem kell tenni, hogy éreztem, és abból ítélve, amilyen rövid ideig ez tartott, valóban szar volt a kurva. Ismétlem önmagam, de bevallom, jó érzés ebbe belegondolni. Felüdítő, hogy tudom, bénának tartja a nőket, nem is kicsit. Jelen helyzetben azt nem is akarom említeni, hogy én is vágyom rá, hogy a közelemben legyen, nem is kicsit, de ezt persze nem mondhatom ki, mert mindig csak időleges, amint megkapom, ami kell, Xaviér már nem is kell. Szemét dolog, tudom, de nem tehetek róla...
- Azt kérdeztem miért, ne hazudj a szemembe, ez szánalmas. - még mindig hideg hangon beszélek, bár kezem lassan körözget mellkasán, hogy fenntartsam a nem is régen elért állapotot. Nem fogom nyugton hagyni, mert tudom, hogy ez neki felér egy kínzással, főleg ebben a formában. Lassan felemelkedtem, kissé erősebben  löktem vissza az ágyra, mint kellett volna, pont azelőtt, hogy elérte volna a tárcáját. Így mondhatni félig rajta feküdtem, arcom az övétől kábé 2 centire, úgy ejtettem ki minden egyes szót. - Nem kell a szaros pénzed. Azt hittem, ezt már tudod. Az kell, hogy betartsd a rohadt ígéreteidet, mert baszottul unom, hogy mindig szopok miattad... - ezt már kéjesen jegyzem meg, még mindig rajzolgatva mellkasán, majd finom puszit lehelek arcára, elindulok lejjebb a nyakához, majd a mellkasához, egészen mellmagasságig húzódok lefele, ott pedig egy érzékenyebb ponton erősebb harapással támadok, majd ismét puszikkal haladok lefelé. A takarónál azonban megállok, és felpillantok Xaviérre.
- Örülnék, ha nem kéne többet emiatt idejönnöm. Unom már, hogy folyton folyvást megy a vita, mert nem tartod be, amit megígérsz, de ez még csak hagyján, 24/7 a hazudozol az okról.. - itt összeszűkítem kissé a szemem, és ismét felhúzódok arcához, pont úgy, ahogy az elébb. - ... miért? Őszintén. Nem jó az, hogy elfelejtetted, hogy így alakult, hogy a bank hibája, hogy épp nincs pénzed. Miért beszélsz a levegőbe ? Kérem vissza a régi éned.- van, amit kéjesebben, van amit pedig teljesen normális hanglejtéssel hozok fel, ilyen például az utolsó mondat. Régebben egy fokkal megbízhatóbb volt, nagyjából tartotta az ígéreteit... és ezért kapja meg mindig az az új esélyt. Ráadásul tudom, hogy most köcsög vagyok, és ő is így gondolja, hiszen úgy lehelem a szavakat, hogy szinte már a szó szoros értelmében a szájába beszélek, és tudom, hogy nem díjazza úgy, mint egyébként, mert beszélek, mert erről beszélek. Kíváncsi vagyok mi az a pont, ahol ideges lesz, ahol kiabál, ahol nekem esik. Most így belegondolván, lehet ezt akarom elérni? Nem. Nem, nem, sosem akarom, hogy ez legyen a vége. És mégis provokálok. Nem érteni saját magam, mit ne mondjak, érdekes.