Hogy ez mekkora lúzer! Eszem megáll, hogy ilyen balekot még mindig találni a vegasi utcákon. Hogy élnek vajon túl az ilyenek? Vagy hogy nem gatyásodott még le az utolsó koszos kis motelszobáig és az élet alatti körülményekig? Kész vicc, mióta Amerikában vagyok, talán még nem is pipáltam ilyet. Még a liftben állok, így van időm elővenni a telefonomat és egy rövid üzenetet küldeni a bátyámnak: „Akkora sztorim van! Otthon mesélek, kifogtam egy kibaszott nagy balekot. - Alek” Küldés gombra rányom, üzenet elküldve. Ennyi. Felnézek az emeletszámlálóra, hogy hol jár a lift, de a boldog, széles és nyilvánvalóan kárörvendő vigyor csak nem akar eltűnni az arcomból.
- Beszarás, ez zseniális.
Egy SZERELMES STRICI. Ráadásul az egyik kurvájába az, ez valami olyan irreális sztori, amit eddig csak filmekben láttam. A másik, hogy milyen hihetetlenül szánalmas. Arról nem is beszélve, hogy még annál is veszteségesebb, főleg, ha így intézi a dolgait. Lenne akkor már inkább a kitartottja vagy hasonló. Ennyi pénzt sem alkudtam még prostiból, de itt még próbálkoznom sem kellett. Egy szerelmes pimp. Megakadt a lemez, nem tudok túllépni, olyan ez, mint amikor az ember nézi a bugyuta, kínos vígjáték legszánalmasabb jelenetét: undorító, hányna, becsukná a szemét, áttekerné, de egyiket sem teszi, csak vigyorog, mint a hülye, és nézi tovább.
Megérkezik a lift, halk súrlódással nyílik az ajtó, közben a drága hotelekre jellemző rövid, csilingelő hanggal jelzi, hogy a célállomáshoz értem. Megigazítom zakómat, nyakkendőm nincs, sose volt, csak kényelmetlen macera az is, amit Niko jobban visel, mint én. Lehet elegánsnak lenni anélkül is, hogy megfojtana egy nyakkendő. Menet közben még egyszer megingatom a fejem. Szerelmes strici, hát nem hiszem el. Still a better love story than Twilight. Na de, hogy képes volt visszafizetni a csaj árának több, mint felét azért, hogy ne nyúljak hozzá.. várj, várj, mondok jobbat: képes volt elhinni, hogy tényleg nem fogok hozzányúlni! Túlságosan becsületes embernek néz, de legyen, vállalom, hogy hitvány alak vagyok, majd az e fölött érzett végtelen bűntudatomat és szomorúságomat megvigasztalom egy vagy több menettel. Így jártál, faszikám.
Csendesen záródik mögöttem az ajtó, ez nem valami lepukkant lebuj, ahol nincs pénz tisztességesen megolajozni a sarokvasakat. Végigmérem a fotelben ücsörgő lányt, már amennyire rálátok belőle, de kifejezetten csinos, formás, gömbölyödik, ahol kell, panaszra nincs okom, hogy egy anorexiás gebét akarnának rám sózni.
- Üdv, Cassie. Cassie, ugye? – Biztos vagyok benne, hogy ő az, inkább csak amiatt van szükség a kérdésre, hogy jól jegyeztem-e meg a nevét. A Cé betűsökkel valahogy mindig meggyűlik a bajom. Szórakozott mosollyal biccentek. Általában nincs ilyen jó kedvem, de ez a kis jelenet az imént a… barátjával –gondolatban megint elfog a nevetőgörcs– abszolút megalapozta a jó hangulatomat.
- Az én nevem, Aleksander, csak hogy kölcsönösen tudjuk egymást hogy szólítani. Látom, már kényelembe helyezkedtél.