Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Gyűlölöm a családi, és az üzleti vacsorákat egyaránt.. Anyám folyamatosan elvárja tőlem, hogy szépen kiöltözve, fénylő glóriával a fejem felett üldögéljek az ebédlőasztalnál, noha, kár tagadni, soha sem voltam jó kislány. Inkább az ördögszarv, és -farok illik hozzám, és nem az angyalszárny. Csakhogy, a családom soha sem veszi figyelembe, hogy én mit akarok. Hiába sipítozok már apámmal fél órája, hogy semmi kedvem az üzletéhez, nemhogy a társaihoz, igazából fel sem fogja - vagy csak nem akarja -, hogy egy 17 éves gyereknek nem egy üzleti megbeszélés kellős közepén kellene szenvednie. Komolyan, inkább nekiállnék házi feladatot írni, vagy akármi mást csinálni. Ehelyett a bejárati ajtónál ácsorgok, a bátyámmal egyetemben, mögülünk kikandikál anyám szertelen arca, és az a vigyor, amely apám arcán játszik, nos, koránt sem szimpatikus nekem. Lassan megérkeznek az első vendégek, a szüleink pedig elvárják, hogy én, és Freddie udvariasan köszöntsük őket, majd a gúny határáig áradozzunk derék édesapánkról, aki mit meg nem tesz a családja jólétéért, és kijelentsük, amilyen jó üzletember, olyan jó apa is. Nos, ezt teljes mértékkel kétségbe vonnám! De mivel senki sem kérdezi, és nem akarok az első negyed órában távozni a szobám rejtekébe egyfajta büntetésképpen, hallgatok, és inkább az ebédlőbe kísérem a vendégeinket. Micsoda pompa! Fanyalgok. Öltöny, ing, nyakkendő, fényesre nyalt cipő. Komolyan hányingert kapok ezektől az emberektől. Ahogy lassan mindenki helyet foglal az asztalnál, végre mi is leülhetünk. Persze, nem oda, ahova a kedvünk tartja. Ellenkezőleg. Apám még ezt is betanította nekünk. Freddie egy rusnya, dohos némber mellé kerül, had társalogjon vele mindenféléről, én pedig helyet foglalok egy első látásra szimpatikus úriember mellett. Szerencsére a szüleimtől távol, a bátyámhoz pedig elég közel. Tökéletes. Érkezik az első fogás, elkapom apám éles pillantását, és halkat sóhajtva fordulok a mellettem ülőhöz, bár be kell, hogy valljam nem esik nehezemre szóba elegyedni vele. Mint mondtam, szimpatikus. Tehát, nagy levegő, mosolygás, és.. - Remélem ízleni fog a vacsora, édesanyám specialitása a menü. - pillantok egyetlen egy másodpercre anyám felé, majd tekintetemet újra a férfin nyugtatom. - Elnézést, ha nem mutatkoztam volna még be, Cassie vagyok. - az illem az illem, így enyhén lefelé irányított kézfejet nyújtok az idegennek, közben ismételten elkapom apám - most már - elégedett mosolyát. Amint megtudom a férfi nevét, kérdezősködni kezdek. - Mióta él Vegas-ban? Vagy a család, a munka, vagy egy barátnő hozta ide? - az utolsó kérdésre szemtelenül villan meg a fény a szememben. Igen, túl kíváncsi vagyok, és nem mérlegelem, hogy sértő-e a kérdés a másikra nézve, vagy sem. De, amit az ember egyszer kiejt a száján, azt nem lehet már visszavonni. Közben tekintetem óhatatlanul is pásztázza a férfi arcát.
Oh Yeah OK I've got bad days so caught up in my mind and I'm Not really sure who I am and nothing seems to go my way at all
Then I hit the stage and remember why I'm here I'll be the voice to those who don't have one and never forget the road back
Utálok mindent, és mindenkit…. Még csak két hónap telt el Cheryl halála óta, és még mindig gyászolok. Erre mindenki megpróbál mindenféle hülyeséggel traktálni, hogy elterelje a figyelmem arról az átkozott autóbalesetről. A legújabb hülyeség, apám jóvoltából ért, mikor kitalálta, hogy Bent helyett nekem kell elmennem valamelyik fontos ügyfelének az ünnepi vacsorájára, azért, mert az idióta testvérem nem tud megfelelően viselkedni az ilyen események alkalmával. Na nem mintha én olyan jól tudnék. Az elmúlt két hónapban az emberi lelkeket a lehető legmesszebbre elkerültem, és ha a megengedett távolságnál jobban megközelítettek, akkor úgy hajítottam ki őket az ablakon, ahogy még a kengyelfutó gyalogkakukk sem szívatta meg szerencsétlen prérifarkast. Mégis, ha az igen befolyásos apád azt mondja, hogy el kell menned, akkor az úgy van, nincs mese, nincs kifogás, nem érdekes az, hogy mi történt, mert ami történni fog abban az esetben, ha nem mész el, nos arra nincsenek szavak… Szóval ott állok az ajtó előtt, puccos kis Armani öltönyömben, fényesre lakkozott cipőmben, és arra várok néhány vendéggel együtt, hogy végre kinyíljon az ajtó. Ez megtörténik, és ott áll mögötte az egész család felcicomázva. Egy szemrevaló kis szőkeség, egy kócos ám most láthatóan rendbe szedett hajú testvér, papa mama. Unalmas, felejthető beszélgetés zajlik, szinte csak a legudvariasabb formulákra korlátozva. Unom, ahogy az egész estét is unom, pedig még alig kezdődött el. Komolyan elgondolkozok azon, hogy nem fogadom meg apám „tanácsát” mely igazából egy parancsnak felel meg, és azon nyomban itt hagyom az egész faramuci társaságot, bár az udvariasság azt kívánná, hogy megvárjam, míg legalább a fogásokon végigmegyünk, aztán pedig kimenthetem magam. Azonban mielőtt cselekvésre szánhatnám el magam, a drágán felbérelt pincérek elkezdik behordani az első fogást. Közben, hogy- hogynem, az ajtóban látott, de azóta eltűnt kislány újból megjelenik, helyet foglal mellettem, és rögtön társalgásba kezd. Na remek most viselhetem el egy tizenéves panaszait… Ez hiányzott neked Wade, graulálok… - Nagyon ízletesnek tűnik, szóval nagyon remélem, hogy ízleni fog, hiszen szeretem a finom ételeket – apró mosolyt erőltetek az arcomra, hiszen azért mégsem lehetek teljesen udvariatlan azért a házigazda lányával. – Wade vagyok, Wade Rochett. Édesapámat képviselem ezen a csodálatos estén- Na igen, apró hazugság, még belefér hiszen nem valami hatalmas egetrengető dologról próbálom az ellenkezőjét állítani. Finoman megragadom felém nyújtott apró kacsóját, ajkaimhoz emelem, és lágyan megcsókolom. Szemem sarkából közben meglátom ahogy az apjára pillant. Tehát ő is csak kényszerből csinálja. Na de legalább egyikünknek se lesz olyan fájdalmas a búcsú, ami hamarosan be fog következni. Csak a szokásos kérdések jönnek, egészen addig míg az egyik annyira szíven nem üt, hogy felkapom a fejem - Tősgyökeres Vegasi vagyok, mondhatni, hogy már akkor itt éltem, mikor még fel sem építették a várost. – A barátnő említésénél belül úgy érzem, mintha elsírnám magam, azonban már tudok annyira uralkodni magamon, hogy kívülről mindezt egy apró könnycsepp formájában a jobb szemem alatt jelzem.