Dear Hope & Lily,

Oh, what an unexpected meeting!

  Úgy tűnik ez a bicikli nem az én két kezem miatt fog helyrejönni. És nem is a szivárványlánytól. Tudom, szégyen-gyalázat, amiért nem próbálkozom tovább, de tudom, hogy nem fog menni. Ami nem megy, azt meg nem kell erőltetni ugyebár. És szegény Hope hiába esett nagyot, a piszkos munka - szó szerint - valószínűleg az övé marad, hacsak nem csatlakozik be valaki.
  - Én már feladtam a biciklivel való harcot. Ám ez az új irányzat merészen hangzik. - jegyzem meg az új stílus hallatán. Nem mondom, hogy nem szeretem az új dolgokat, de ez a túl színes lét nem az én asztalom. Vannak akiknek jól áll a színkavalkád, de egy biztos, nekem csak a fekete, kék, szürke és piros áll jól. Azt hiszem.
- Szerezz be egy papagájt mindenképp, ha ezt létre szeretnéd hozni. - halkan felnevetve pislantok Mimire, majd odalépve hozzá két ujjammal megcirógatom kis begyét.

  Figyelem, s hallgatom a lányokat, egy másodpercig sem megzavarva őket. Kivéve mikor a sebtisztításra kerül szó.
- Óóóóvatosan! - nyikkanok fel megint, mikor Hope halk felszisszenéseit hallom. Tudom, fájhat neki, ezért is jobb, ha vigyáz.
- Krrr, krrr, krrr. - Mimi szokásos gyors bólogatásba kezd, és karattyolni próbálja az újonnal tanított szót a bemutatkozás közepette.
Muszáj leszek hazavinni ezt a dögöt.  
- Ne haragudjatok lányok, de mennem kell. Mimin látni, hogy türelmetlen. - kibogozom a Mimi ,,pórázát”, majd ismét a vállamra ültetem a madarat.
- Jobbulást! Aztán remélem legközelebb nem így fogunk találkozni. - odaintek a lányok felé.
- Marcus... - a röpke bemutatkozással egy időben egy halovány kacsintást ejtek Hope irányába, majd hazafele veszem az irányt.
Vezetéknevem örök (?) rejtély marad.

  Tudom, úgy volt, hogy hazakísérem.
De majd egyszer. Legközelebb. Ha lesz olyan.
Talán.

Kind regards,
Marcus.

// Köszönöm Nektek, és ne haragudjatok! //

Szélesen mosolyog Marcusra, bár nem teljesen biztos benne, hogy a fiú tényleg viccnek fogta fel Lily megjegyzését, amit egyébként annak szánt a lány. Okké, hogy úgy néz ki jelenleg, mintha önjelölt szivárványnak öltözött volna, de azért neki sem ez a mindennapos viselete, ahogy a legtöbb embernek sem. Esélyesen.
Figyeli ahogy Hope ügyeskedik a vízzel és a zsebkendővel. Láthatóan ehhez nem kell segítség, azon pedig hogy a sima víztől is sziszeg a lány nem csodálkozik. Egy ilyen horzsolás elég kellemetlen tud lenni, bár holnap reggelre még vacakabb állapotban lesz. A lába viszont....
-Ha lerúgod a cipődet ránézek a bokádra is. Ha szabad. –mosolyog a lányra reményei szerint meggyőzően. –Táncos vagyok ugyan nem orvos, de jópár lábsérülést láttam már így is. –mosolyog még mindig a magyarázat után.
-Lily Claire Demian vagyok egyébként. Lily. –mutatkozik be ő is, s emeli ki az általa preferált megszólítást. Nagyon kevesen vannak akik a középső nevén szólítanák – leginkább anyukája, mikor leszidja valamiért. Olyankor valahogy sosem Bogárkám, Kiscsillag, Drágám vagy Lily. Olyankor mindig az egész nevét használja anyukája.
Marcus megjegyzésére a szöszi is a papagáj felé fordul, aki szerinte teljesen úgy viselkedik, mint mikor ő megérkezett, dehát nem ért ő a papagájokhoz. Egész életében csak egy szem hörcsöge volt, de azt sem sokáig. Ha Marcus szerint Mimi nyugtalan, akkor nyugtalan. Hacsak.... s a Hope-hoz intézett kacsintással is csak tovább nő a szöszke gyanúja, hogy ő itt most cseszettül bekavart valamit ennek a kettőnek.
-Sziasztok! –köszön el a fiútól és Mimitől, majd ha azok hallótávolságon kívülre értek visszafordul Hope-hoz.
-Basszus! Ne haragudj, hogyha bekavartam nektek valamit. Vagyis... ti ketten....? –hebegi bocsánatkérőn, s enyhe pír jelenik meg az arcán. Meg sem fordult eddig a fejében, hogy esetleg lenne, vagy lehetett volna valami Marcus és Hope között, ha nem toppan be Lily, amolyan elefánt a porcelánboltban jelleggel a jelenetbe, így viszont feltett szándéka, hogy segíteni fog Hope-nak amiben csak tud, hogy kompenzálja a lányt, hacsak az nem zavarja el melegebb éghajlatra őt.

Szó, mi szó a srácok aggodalma jól esik Hope-nak, bár tény, hogy a nő ennyire sem szeret középpontban lenni. A várt pánikroham azonban elmarad. Persze ki várna ilyesmit? Éppen csak nem jött, ami nem baj, Hope sem szerette volna bemutatni „idegbajos oldalát” Marcus és Lily előtt. (Bár arra még van esély, hogy Lily előtt megtegye.) Ennek ellenére meglepi a fiú hirtelen távozása.
Hát a hazakísérés? – néz rá elkerekedett szemekkel, s valahogy a kacsintásnak sem tud örülni. A távozó fiú hátát látva még a fejét is megrázza. Biztosan elrontott valamit. Azzal már nem nyugtatja magát, hogy ez normális, hiszen a férfiak/fiúk minimum 65%-át szándékosan elüldözi az első találkozás után. Dedede! Őt most ne…!!!
–  Hogy?– kérdi, visszazuttyanva a valóságba. A szivárványba öltözött szöszke kérdést gyorsan értelmezi, majd bólint. Épp jobb lába segítségével leügyeskedi bal lábáról a krémszínű, nyitott edzőcipőt, ami elsőre nem megy, ellenben Hope felszisszen, majd feljajdul (olyan kis diszkréten), mire csak sikerül kidugnia a lábát a topánkából. A cipő alatt eddig észrevétlenül megbújt zokni felett jól látható a sérülés, ami egy duzzanat formájában mutatkozik a lány lábának jobb oldalán, s a csont fölött egy közepesen csúnya horzsolás is található. Hope megmoccantja a lábfejét, mire éles fájdalmat érez. Ezt letudja egy újabb szisszenéssel, és inkább visszateszi a lábát a cipőre.
– Köszönöm, Lily. Talán nem olyan vészes… ha mozgatni tudom – hallatszik a diagnózisa a szőke lány bemutatkozása után. Viszont a bocsánatkérést hallva a nő elneveti magát.
– Nem kavartál be – majd egy nagy sóhaj, az a lemondó fajta. – Nem a zsánereim az ennyire fiatal fiúk… bármilyen helyeskék… de azért hazakísérhetett volna. Egyre kevésbé gondolom, hogy rá tudok állni a lábamra.    

Figyeli Hope próbálkozását, ahogy a cipővel küzd majd ahogy mozgatni próbálja a lábát. Valóban, ha mozgatni tudja nem lehet olyan vészes, veszetül kellemetlen viszont még simán, s a nő kifejezéséből ezt a szintet kényelmesen eléri ez a zúzódás is.
-Aucs. -húzza el ő is a száját , hisz pontosan tisztában van vele mennyire kellemetlen is lehet az a horzsolás, s ennek megfelelően a fejébe veszi, hogy amennyire csak tudja helyrerakja a lány lábát. Újabb kotorászás következik hát a táskájában, majd ha megtalálta amit keresett lazán leül Hope elé a földre és óvatosan az ölébe emeli a nő sérült mancsát és lefejti róla a zoknit.
-Ideadod a vizet, légyszi? –kérdi, s nyúl a kulacsért, majd újabb kotorászás után a zsebéből elővarázsol egy tiszta zsepit amit a horzsolás alá tart, majd a kulacsból lötyböl egy kis vizet Hope lábára. Alig bénázza csak el a dolgot, így a víz nagy részét tényleg felissza a zsepi, egy része viszont Lily nadrágján köt ki, de ez nem nagyon zavarja a szöszkét. Úgyis megszárad, mire hazaér.
-Kenek rá egy kis sport krémet. Nem lesz a legkellemesebb, de a bokádnak jót tesz. –mondja, s ha Hope nem tiltakozik túl hevesen, akkor a kezébe nyom egy kis krémet a tubusból, amit az imént vett elő a táskájából, majd nagyon óvatosan elkezdi belemasszírozni a lány bokájába, figyelve arra, hogy a sebbe ne kerüljön. És hiába vett elő egy fáslit is, egyszerűen nem tudná úgy ráapplikálni a bokájára, hogy ne tekerje rá a horzsolásra, ami meg egy köztes gézréteg nélkül nem a legtutibb, így az marad érintetlenül.
-Pedig szerintem bejöttél neki. Talán fel kellene hívnod. Vagy újra felkenődnöd a falra. –tér vissza Marcusra, de már önmagán is kuncog a szöszi.
-Ha hazaértél még jegeld le és tekerd be fáslival a lábad. De ha holnapután sem tudsz ráállni irány az orvos. –tér vissza a minimális gyógyásztudásához a lány, majd felemeli a fejét és kérdőn néz Hope-ra. -Tudsz szólni valakinek, hogy vigyen haza? Vagy vadásszunk egy taxit?

Néhány közelben bámészkodó járókelőre vet egy-egy szikrás pillantást, amelyet végül egy diszkrét szisszenéssel abbahagy, s figyelmét újra a szöszke lány felé fordítja, aki közben az ölébe emelte Hope lábát. Az rögtön látszik, hogy Lily tudja, mit csinál, s amikor kéri, némi fejfordítás/palackkeresgélés után Hope átadja neki a vizet. Újabb szisszenést hallat, mikor a vizes zsebkendő a sérült bőrfelülethez ér, s lábujjait is görcsösen hajlítja be még akkor is, mikor már a krémet keni bele a lábába a szőke lány, de Hope nagyon hangicsálni nem mer, így is éppen elég figyelmet kapnak…
– Mivel se a számát, se a teljes nevét nem tudom, maradna a falra felkenődés – rövid tűnődő tekintetet vet az említett falfelület irányába, majd megrázza a fejét. – Áh! Inkább nem… most sem vált be, én meg itt maradtam sérült bokával. Azt hiszem, ez nem egy tuti módszer pasik felszedésére. Vagy én nem vagyok elég fitt ehhez.
Röviden elnevetgél a gondolaton, s már most elhatározza, hogy Angie véleményét ki fogja kérni erről, elvégre nála professzionálisabb csábítót nem ismer. De ezen sokat merengeni nem akar, udvariatlanság lenne Lilyvel szemben. Talán választ sem vár a szavaira, így ismételten komoly vonásokat parancsol az arcára, s előbb bólint az instrukcióra, majd válaszol a lány soron következő kérdésére.
– A taxi megfelelő lesz, de nincs nálam a telefonom… illetve, nem lakom messze, ha hazahoznád a biciklim, meghívlak egy kávéra, vagy teára… ez a legkevesebb, ha már ilyen kedves voltál és segítettél. Feltéve, hogy nem sietsz sehová.

Figyelmét leköti ugyan Hope lába, de fél füllel csak kagylózik, hogy mit is mond a lány.
-Hát, lehet, hogyha miniszoknyában és valami alig fölsőben játszol matricát akkor nagyobb sikered lett volna. Vagy szimplán csak több horzsolást szedtél volna össze. –pillog fel Hope arcára s kacag egy jót a saját hülyeségén Lily.
-Amúgy nem tudom, nem értek hozzá. Szerintem már az is menő, hogy ismeretlenül megállt segíteni. Nem ez az átlag. –jegyzi még meg mosolyogva a szöszke, majd ha végzett a krémmel nekiáll visszahúzni a zoknit Hope lábára. Próbál óvatosan matatni, de még így sem lehet túl kellemes a dolog.
-A cipőt megpróbálod te, vagy jobb ha segítek? –kérdi, majd hagyja hogy Hope nekiálljon visszavenni azt vagy épp segít neki a választól függően. Ha ezzel is végeztek feltápászkodik a földről, majd nekiáll kutatni a táskájában és elővarázsol egy mini törölközőt, amibe megtörli a krémes kezeit. Mókás érzés, ahogy a mentol hűsíti a bőrét.
-Nos, részemről eddig terjedt a nagy gyógyítási tudomány. –pakolja le a táskáját a földre és ül le fél lábát maga alá húzva, Hope felé fordulva ő is a padra. Hope szavaira egy pár pillanatra elgondolkodik, majd megrázza a fejét.
-Taxit tudok neked hívni, ha gondolod. Ha szólunk nekik róla szerintem a bicódat is el tudják vinni. Én viszont lépnék inkább haza. Edzésről jövök és lassan jól esne egy zuhany. –mosolyog, bár kissé fáj neki, hogy vissza kell utasítania egy ingyen kávét. De tekintve, hogy szerinte már így is kb úgy bűzölöghet, mint egy ló..... Nos vannak azért prioritások, s néha egy zuhany képes legyőzni egy csésze kávét. Cirka évente egyszer.
Ha Hope beleegyezik akkor lehajol a táskájához majd a telójában kezd el pötyörészni, s rendel egy taxit a nőnek többször is kihangsúlyozva, hogy egy bicajt is kellene szállítani és hogy valami jófej sofőrt küldjenek, ne egy tapló állatot, mert segíteni kellene kicsit a pakolászásban.
-Pár perc amíg ideérnek. –mosolyog Hopre-ha befejezte a telefonálgatást. –Megvárom veled a kocsit aztán lépek haza, ha neked is jó így.

Nagyon nincs kedve nevetni a falra felkenődés megismétlésén, emellett Marcust tovább méltatni felesleges már azon túl, hogy beleegyezően bólint Lily véleményére. Valóban, a legtöbben csak álltak és bámultak.
Lassan lehajol és visszaveszi a cipőjét, de a bokája újra felsajdul… újabb szisszenést hallat Hope, csak eztán egyenesedik fel és dönti a hátát a pad támlájának, s egy apró, de jól látható bólintással jelzi a lány felé, hogy hívhatja a taxit.
– Köszönöm – válaszolja, majd az ölébe veszi a boltban vásárolt cuccokat papírzacskóstul.
Túl sok kedve nincs már csevegni, majd hirtelen ötlettől vezérelve felnéz a lányra. Eddig azonban több perc is eltelhet.
– Igazán nem szeretnék tolakodó lenni, de meghálálhatom neked ezt az egészet? Úgy értem, szeretném viszonozni a segítséged. Fent vagy facebook-on?
Időközben a taxi is megérkezett, s Hope a válla fölött pillant a sofőrre, s némileg megnyugszik, hogy nem az a múltkori figura vezeti a sárga kocsit.  

-Szívesen. – mosolyog a lányra, s még biccent is egy aprót, ezek után viszont Hope mintha nem akarna tovább csevegni, s Lily is megállja, hogy ne kedzdjen neki minden ostobaságról hadoválni. Ücsörög a padon, lóbálja a lábát, majd a telefonját nyomkodja egy ideig, de igyekszik nem túl látványosan unatkozni. Hope-ot nem ismeri és valószínűleg nem is itt fognak örök barátságot kötni, úgyhogy félig meddig a szöszke is belátja, hogy nem kell végigcsicseregniük azt a cirka 4 percet amíg begördül a taxi, de akkor is. A csönd nem Lily műfaja.
- Üdv. Maguk kérték a kocsit? –szól ki a pasi az ablakon, ahogy megáll a két lány előtt.
- Hello! Igen, mi rendeltük. –mosolyog a szöszi a taxis kérdésére ahogy feltápászkodik a padról, s ha kell Hopenak is segít még felkelni.
- Hm? –néz kérdőn a lányra, s szélesen mosolyodik el. –Persze, fenn vagyok. Lily C. Demian. –kacsint, ahogy bediktálja milyen néven tudja megtalálni őt a másik. –De nem azért álltam ám meg. Vagyis, ahogy gondolod. –húzódnak széles mosolyra ajkai.
-A bicót be tudja még dobni valamerre? – fordul a sofőr felé. Annak ellenére, hogy a központosnak a lelkére kötötte, hogy ilyen extrák is kellenek még nem biztos, hogy a kislány fel is fogta a dolgot. A pasi viszont csak biccent, s nekilát elpakolni a bringát, amíg Hope beszáll a kocsiba. Lily még bepakolja a kajászacsikat, aztán a vállára kapja a sporttáskát, s mosolyogva integet Hopenak.
-Ne felejtsd el otthon kitisztítani a sebet és befáslizni a lábad. Szia! – emeli még ki elköszönés gyanánt, majd megvárja amíg a taxis is végez a pakolással, s visszaapplikálva a fülhallgatókat elindul a buszmegálló felé.

Mielőtt Lily válaszol a taxis elvonja Hope figyelmét a szőke lánytól. A nő önkéntelenül fordul a hang irányába, s egy bólintással megerősíti a másik szavait. Csak ez után néz újfent Lily arcára, majd bólint az ő szavaira is.
– Tudom, hogy nem… nem is ezért… – feleli, közben ismét a taxis irányába néz, ahogy a férfi berakja a bringát a szinte kisbusznyi méretű kocsi csomagterébe.
Eddigre Hope is feláll, s felszisszen, ahogy óvatosan ránehezedik a sérült lábára. Mindeközben igyekszik fejben tartani Lily nevét, valamint, a szőke lány lábára vonatkozó intelmeit. Elveszi a padról a papírzacskót, s óvatosan botorkál a számára kinyitott ajtóig. Szerencse, hogy ez a taxis az illedelmesebb fajtába tartozik, így segít Hope-nak a beszállásban, bár a nő enyhén megrázkódik a karját ért váratlan érintéstől. Persze ellenére nincs, a lábának addig sem kell a saját súlyát cipelnie.
– Szia! – köszön immár a kocsiból, s azonnal becsatolja a biztonsági övét.
Amíg a sofőr elhelyezkedik a volán mellett, ő mantrázza az imént kapott nevet, amíg úgy nem érzi, hogy megjegyezte, majd tágra nyílt szemekkel pillant előre, s a sofőr kérdésére megadja a lakcímét. Remélhetőleg Angie nem fogja nagyon letolni, ami valahol nonszensz, hiszen ő az idősebb. Kinéz az ablakon, s még egy utolsó pillantást vet a távozó Lily irányába, majd vesz egy mély lélegzetet és megpróbál kitalálni egy elfogadható érvet arra, hogy ennyire kikészült idegekkel miért is ült biciklire, hogy vegyen otthonra egy rakás felesleges holmit, amiből szinte biztos, hogy legalább ennyi van a konyhaszekrényben…