Elkapja a csuklómat Izzy ahogy másik kezem már a kocsim ajtajának kilincsén pihen, látom barátnőm íriszeiben az aggodalmat, és talán meg is kérdezném, hogy mi a baj, ha nem lenne bennem legalább egy üveg whiskey illetve egy fél üveg a kezemben.
-Evelyn, hívok taxit, majd az haza visz, kérlek,- veszek egy mély levegőt, bele túrok a barna fürtjeim közé, miközben kirántom a csuklómat, majd letekerem az üveg kupakját, hogy egy újabb emberesebb kortyot döntsek szépen, ügyesen magamba. Fenekemmel megtámaszkodom a fekete színű kocsim oldalán, ahogy egy kéz legyintéssel jelzem a nőnek, hogy most baromira nem vagyok kíváncsi a szent beszédére. Végül morgolódva hagy ott, helyes, most nem akarok mást csak alkoholba fojtani a bánatomat. Egy sóhaj kíséretében ülök be az autóba, az is csoda, hogy megtaláltam, fejemet az ülés támlájának hajtva, ismétlem meg az előbbi mozdulatot, és iszok még pár kortyot, az a tervem, hogy mire haza érek, szépen ügyesen elfogyasszam az üveg maradék részét. Nehogy kárba vesszen. Nem igazán szoktam alkoholhoz nyúlni, most mégis úgy éreztem, hogy szükségem van rá, el kell mennem a valóság elől, Saul elől. Két évig küzdöttem, hogy felkutassam azt a barmot, a pénzemet amit az escort melóval kerestem az összeset egy kurva drága magánnyomozóra költöttem, csak hogy megtalálja a bátyámat, végre, hogy szembe nézhessek vele, hogy megölelhessem. Hiba volt eljönnie otthonról, hiba volt a szüleinktől, hogy elküldték őt.
És a teljes igazságot még nem is tudják, ma sem, hogy nagy valószínűség szerint szerelmes vagyok a saját testvérembe, igen mérhetetlenül szégyellem magam emiatt, és nem is értem meg hogyan történhetett, talán akkor amikor az undor át fordult valami egészen mássá, el is gondolkodtam sokszor azon, hogy mi történhetett hol rontottuk el? De még a mai napig nem találtam rá választ, és nem is nagyon igyekszem megtalálni rá a választ. Ezek az érzések bűnösök Isten előtt és bűnösök az emberek előtt, mégis valahogy soha az életben nem tudok úgy nézni rá ahogyan kellene, ahogy illendő lenne, mint egy jó bátyusra aki segít engem, aki megvéd engem. E helyett sokkal inkább olyan gondolatok foglalkoztatnak amiért nagy valószínűség szerint biztosan a pokolban fogok majd pácolódni. Talán annak köszönhető ez a beteges rajongásom, hogy tizennégy évesen ő mutatta meg, hogy mi is az a szex, akaratom ellenére, és ez majdnem minden héten megismétlődött egészen két éven keresztül is, amikor egyszerűen nem vettem észre…. De elkezdtem élvezni a dolgot, sőt nem csak, hogy élvezni de kívánni. És amikor egyszer megszorította a csuklómat akkor anyuék elküldték otthonról…
Lehúzom az utolsó kortyokat is, majd inkább indítok, a motor hangosan bőg fel ahogy kikormányzok a parkolóból, össze vont szemöldökökkel méregetem az utat, de baromira ködös minden, nem figyelek oda és mire észbe kapok már valaki hangosan dudál, majd neki ütődök valaminek, gondolom egy szembe jövő kocsinak, a légzsák azonnal kipattan, homlokom a kormánykeréknek ütődik kissé. Lassan emelem fel, de görcsbe rándul az egész nyakam, valami nedveset érzek folyni végig az arcomon, próbálom megtalálni a biztonsági öv csatját, de egyszerűen nem sikerül.
-A francba,- sziszegem mérgesen, miközben még mindig nem sikerült kiszabadulnom ebből a vacakból, ha két percen belül sem fog, akkor kivágom a helyéről vagy felgyújtom ezt a tragacsot…

Zöld szemei hol az utat, hol pedig a telefonjának kijelzőjét fürkészik miközben próbálja tartani az iramot a forgalommal és ezzel együtt lepötyögni azt a megveszekedett sms-t fivérének arról, hogy mikor találkozzanak és hol. Mára összeáll a család egy vacsora erejéig de még előtte be kell vásárolni egy két elmaradt dolgot és mi egymást. Így ha már egyszer Clyde úgy döntött, hogy náluk fog lakni egy ideig, kénytelen lesz ő is kivenni a részét a vásárlásból. És ez meg is fog történni!
A menüt megbeszélték már előző nap, szóval nem kell majd állniuk a boltban egymás mellett mint f*sz a lagziban miközben azt találgatják, hogy mi legyen a vacsora. Férfiakhoz hűen össze lett írva egy bevásárló lista ami valahol a nadrágzsebének mélyén lapul. Elég sűrű reggele volt, hisz megjárta az irodát ahol töketlen bolondokkal kellett majd két órán át értekeznie és elhitetni velük, hogy az amit terveznek ökörség, mert ilyen formában nem fog megállni az a nyomorult épület. Azok viszont kötötték az ebet a karóhoz nem is foglalkozva azzal, hogy azzal az emberrel beszélnek aki gyakorlatilag már az egész vállalatot viszi így bármelyik pillanatban repülhetnek.
Végül sikerült közös nevezőre jutni bár elég sok időbe telt. Ezután pedig, míg otthon Shirley főzött és sütött - fittyet hányva a rekkenő hőségre - addig ő ellátogatott még a feletteséhez is, hogy aláfirkantson néhány papírt távolmaradása és részleges leszerelése miatt. Addig nem óhajt visszamenni a katonasághoz, míg el nem intézik az esküvő kérdését. Már egy jó ideje együtt vannak, ami lassan hatodik évet számlálja, több éve vőlegénye Shirleynek, úgyhogy itt az ideje, hogy papíron is összekössék az életüket. És ha ez csak egy év múlva fog megtörténni, akkor még egy év múlva se fogja megközelíteni a katonaságot.
Viszont sokszor történnek olyan véletlenek, balesetek mint amilyen a mostani. Épp, hogy ledobja a kocsi ülésére a telefont, máris egy szemből érkező, elég gyorsan haladó jármű csapódik Chargere orrának ami nagy valószínűséggel olyan helyen kapta az ütés, ami miatt nem engedi kinyitódni a légzsákot ami normális esetben megvédené a komolyabb sérülésektől az utasokat.
Ezzel szemben a biztonsági öv jó szolgálatot tesz, így megfeszül amint felmerül a veszélye annak, hogy River kirepülhetne az üvegen. Helyette határozottan rántja vissza aminek hála nagy valószínűséggel egy-két bordája bánja az ütközést, valamint homloka ami bikából megfejeli a kormányt.  
Megemelve a fejét, rögtön az az első gondolata, hogy mi lehet a másik sofőrrel, akinek pillantását keresi az üvegen át. Fiatal... nő... ráadásul nem tűnik túl józannak. Legalábbis ami az agyi helyzetét illeti. Aztán ki tudja? A vérből ítélve talán csak az ütés miatt szédeleg annyira.
Hangosan nyög fel, ahogy zsibbadó kezei az öv csatját keresik s falfehér arca árulkodik arról, hogy jókorát kapott a feje, de mintha nem is érdekelné csak kilöki az ajtót, hogy odasiethessen a másik kocsi tulajdonosához. Nagyobb ütéseket is kapott már a seregnél ennél, sőt, lőtt sérülései voltak. Nyilván nem ebbe fog belepusztulni még akkor se ha fáj.
Feltépi a beszorult ajtót, majd leguggol a lány mellé.
- Jól vagy? Nem esett nagyobb bajod? - biccent a feje felé jelezve, hogy az csakugyan vérzik.

Tudat alatt valahol mélyen tudom, hogy nem szabadott volna volán mögé ülnöm ilyen állapotban. Valahol mélyen, agyam egy eldugott részében, abban a részében amit nem áztatott whiskey, nem tudom, hogy ebben a pillanatban van-e ilyen. Nem akartam tovább ott maradni, nem, egyáltalán nem voltam kíváncsi a boldog emberekre, ahogy önfeledten táncolgatnak a parketten, én az önsanyargatás bús tengerébe akartam fulladni, addig inni, míg sikerül elfelejtenem azt amiért annyira ácsingóztam, azt amiért nem szabad vágyakoznom, mert az gyarló, bűnös, mind az emberek, mind Isten szemében. És még ez sem tántorított el attól a gondolattól, hogy kívánjam, hogy vágyjak utána. Nos igen ezért sikerült magamba döntenem két üveg whiskeyt és nagy valószínűség szerint, ha barátnőm nem támogat ki a pub-ból akkor nem bírtam volna ki jönne magamtól. De ez a gondolatot is elintézem egy vállrándítással, majd be is vágódom a kormány mögé. Ki túrom arcomból a zavaró fürtöket, és elgondolkodva bámulok magam elé, ujjaimmal a kormánykeréken dobolom az épp aktuális és felcsendülő slágert a rádióból, mély levegőket veszek. Nefelejcskék íriszeim természetellenesen csillognak, még akkor sem tudnám letagadni, hogy ittam, ha éppen akarnám. Eszembe sem jut, hogy azon kívül, hogy életveszélyes vezetnem már több okból is kifolyólag. Kezdjük azzal, hogy bizony… fel is csavarodhatok egy fára, és még a lehetőségek tárháza végtelen amiket nem tudok végig gondolni alkohol mámoros állapotban. De ami sokkal valószínűbb e mellett, hogy ha feltűnik egy zsarunak is, hogy valami nincs egészen rendben nálam, hát biztos lesittelnének. Erre a gondolatra elkap a röhögőgörcs, amiben egyébként semmi vicces nincs, de ilyen állapotban elég mulatságosnak találom egy cella belsejét mivel még soha a büdös életben nem voltam. De még látogatóban sem, ha börtönbe kerülnék vajon Saul szaladna, hogy kimentsen vagy inkább ott hagyna megrohadni? Nem, valószínűleg szaladna azt hiszem, és a szüleim?… A francba a szüleinkkel, én leszarom pontosan úgy ahogy ő szarták le a fiúkat, hát milyen szülök az olyanok akik képesek a gyereküket kidobni az utcára? Még… akkor is ha engem mentettek, komolyan mondom, ez egyszerűen nevetséges, hálásnak kellene lennem? Talán. De nem vagyok hálás, ellenben baromi pipa vagyok azon okból, hogy két kemény éven át képesek voltak megfosztani a bátyámtól. És igen, ennél a gondolatnál elpirulok mert nem, nem, nem, és nem szabadna így gondolnom rá, el van cseszve az egész élet. Olyan könnyű másoknak, én meg egy elcseszett, degenerált, nem normális ember vagyok akinek talán dilidokihoz kellene fordulnom a testvérem nem éppen természetes érzéseim miatt amik folyton feltörnek a felszínre.
Nem veszem észre a szembe jövő kocsit, vagy inkább én megyek neki…? Nem tudom, már csak a csattanásra leszek figyelmes, ahogy a fejem előre bukik, koppan a kormány keréken. Nem vesztem el az eszméletem, ami azt hiszem jó dolog, felemelem, szédülök, nem tudom, hogy amiatt hogy bevertem a fejem, vagy a sok mennyiségű alkohol miatt, De az is lehet, hogy a kettő együtt? Ki akarnok szállni, az egész testem zsibbad, lüktet, ha máshol is szenvedtem kárt egyelőre nem vagyok vele tisztában.
Annyira bele merülök abba, hogy megtaláljam a biztonsági övet, nem veszem észre amikor a másik sofőr oda batyog hozzám és kirántja az ajtómat, ijedtemben ugrok egyet, mire beszúr az oldalam, a franc élesen szívom be a levegőt.
-Megőrültél? Halálra… rémítettél,- nyögöm fel ahogy rápillantok, elég kedves arca van, már ahogy ilyen állapotba megtudom ezt ítélni.
-Nagyobb? Semmi bajom… csak,- az arcomhoz érintem az ujjamat, karmazsinvörösre festi a vérem ami a fejemből csöpög, csodás…
-Nem nem találom az övet,- nyögöm neki és erősen elkezdem rángatni a mellkasomnál amikor kezdem unni a bénaságomat, kezdek pánikba esni.

Egész életében biztonságosan vezetett, soha nem okozott balesetet és  neki se volt más hibájából. Ebből adódik, hogy valamikor el kell kezdeni, bár nem az volt feltüntetve az élet nagy könyvében, hogy rögtön szét kell verni a kocsi orrát. Csak egy kis koccanásra gondolt először. Arra, hogy majd egy másik kocsi neki tolat, vagy túl hirtelen áll meg a pirosnál így a másik belemegy a seggébe.
Pár pillanatig mozdulni se bír, miután a biztonsági öv olyan erővel kapja el a testét, nehogy nagyobb baj legyen belőle. A levegő tüdejébe szorul, az öv pedig határozottan, szinte egy satu erejével fogja és húzza visszafelé a bőr ülésbe miközben azon kattog az agya, hogy mit fog ehhez szólni az ő kis családja... túlélte a háborút, többször is meglőtték minek utána kihalászta magából a golyót, most pedig egy egyszerű autóbalesetben a bordáját töri és vérét adja. Halántéka és homloka felett valamennyivel, pont a haja alatt a bőre szépen felnyílt, ez okozza a vérfoltot ami az arcán csordogál lefelé, befestve fehér ingének gallérját.
Viszont örülhet, mert rosszabbul is járhatott volna, akárcsak a szomszédos kocsi sofőrje.
Nagy nehézségek árán tudja csak kihámozni magát az öv tartásából, s kinyitva az ajtót már megy is a másikhoz.
A fiatal lány kis híján a frászt hozza rá mikor felmordul, ezzel ő is kifejezve hasonló véleményét a dologról.
- Én kérek elnézést - vonja össze a szemöldökét - nem elég, hogy összetöröd a kocsimat, de még azt is számon kéred rajtam, hogy megőrültem-e. De mond csak - fintorog - hány üveg pia van benned?
És tényleg ez a legdühítőbb. A józan, jól vezető emberek húzzák a rövidebbet mások baromsága miatt.
- Jól van, ne rángasd! Csak még nagyobb kárt teszel magadban - nyúl át a lány előtt, hogy kiengedje az övet, viszont egy pillanatra meghiúsul a terve ahogy oldalába nyilall a fájdalom nagy valószínűséggel törött bordájának köszönhetően. Nyelvére harap, hogy egy nyögést és azzal együtt feltörni kívánkozó káromkodást elnyomja, helyette mély levegőt vesz, s lenyomja a kis gombot aminek elvileg el kellene engednie az övet. De az csak nem engedelmeskedik.
- Beszorult. Szerintem ezt nem fogjuk tudni így kiengedni. Hívok mentőt, amúgy se lenne baj, ha megnézne - húzódik el a kocsitól, hogy annak segítségével feltápászkodhasson. Szédeleg, efelől semmi kétsége s jelen pillanatban az autó színét se tudná megállapítani. Mélyen sötét farmerja zsebébe nyúl, hogy elővegye a telefonját amit remegő kézzel de határozottan tart.

Elkalandoznak a gondolataim, ismételten, a bátyám körül forog minden a fejemben. Pedig nem szabadna, mégis ő jár ott ahol nem lenne szabad. Holott ezt is miatta csinálom, vagyis többek között miatta is, mert a mások az bizony az egyetem. Illetve, hogy ne az utcán éljek, vagyis anyáék biztosan segítenének, ha nem léptem volna le otthonról Saul miatt. De most komolyan, mégis milyen család a mienk? Mármint igen, vannak dolgok amikről bizony nem tud, de vannak dolgok amikről meg igen, és képesek voltak a saját fiúkat kidobni az utcára miattam. Lehet azt hitték, hogy majd hálás leszek amikért a kisebb gyereket így fogják védelmezni? De nem, egyáltalán nem vagyok hálás, sőt nem értem, hogy egy szülő hogyan viselkedhet így a tulajdon vérével. És attól, hogy ők ilyen szívtelen dög módjára viselkednek én még nem fogok. Nem akarok olyan képmutató lenni mint ők, és amint sikerült befejeznem a középsulit még az nap közöltem velük, hogy én Vegasban fogok tovább tanulni, akár tetszik nekik akár nem. Miután tisztában voltak az igazi okkal bejelentették, vagyis inkább közölték, hogy választhatok, ha kiteszem a lábam az ajtón, hogy Vegasba rohanjak, akkor inkább haza se menjek, boldoguljak egyedül. Hát ennyit a Martens szülők érzékeny lelki világáról, tudom hogy talán hálásnak kellene lennem nekik ezért, hogy így vigyáztak rám, de még sem tudok az lenni azon okból kifolyólag, hogy képesek voltak így bánni a bátyámmal, elgondolkodok néha azon, hogy mi lett volna ha tisztában lennének az egésszel, az igazsággal, akkor is ezt tették volna? Óh, valószínűleg Sault megölték volna ott helyben, vagy mindkettőnket diliházba küldtek volna, hogy kivizsgáljanak. Azt kellene azt hiszem, hogy megtudjuk miért is érzek így és ragaszkodom valaki olyanhoz akihez nem lenne szabad semmilyen formában sem. Még sem vagyok képes megállni, hogy ne tegyek így, kezdek megőrülni, vagy valami gond lehet velem?
Talán ennek illetve annak a ténynek, hogy amikor végre megtaláltam Sault és felkerestem nem éppen úgy fogadott, mint ahogyan én arra számítottam, és esetleg ennek köszönhető, hogy most itt vagyok, és éppen whiskeyben áztattam minden porcikámat, majd volán mögé is ültem, pedig barátnőim próbáltak lebeszélni. És igen enyhén szóval is be vagyok rúgva, de még mindig nem elég, addig nem amíg még tudom a saját nevemet, és emlékszel Saul csokoládé színű íriszeire, addig még nem vagyok elég részeg. Szóval igen, az a célom, hogy kerítek még minimum egy üveg piát és aztán otthon tovább dögönyözök az önsajtáltatás mocskos medrében, hmm igazán szexi időtöltés.
-Izé…. Sajnálom,- nyögöm halkan ahogy összevonom a szemöldökömet, érzem ahogy a fejem görcsöl, ahogy valami nedves csöpög, folyik az arcomon, lehet több is, de elvagyok zsibbadva, talán az alkohol miatt, de ha van más bajom még nem érzékelem.
-Én…. Nem ittam, egy…. Korcs… izé kortyot sem…- lehelem halkan ahogy alkoholtól csillogó nefelejcskék íriszeimet az ő smaragdzöld szembogaraiba fúrom. Kezdek pánikba esni attól, hogy nem jutok ki ebből a rohadt roncsból, most őszintén mi van már, ha lenne bicskám vagy bármim, a francba is!
-Ne!…- kapok hirtelen a keze után, mire az oldalam begörcsöl, nem foglalkozom az érzéssel,- ne hívj mentőt nem vagyok hajlandó kórházba menni, csak…. Kell egy kés vagy bármi, és már megyek is haza,- kérlelőn pislogok rá, biztos hogy nem megyek kórházba, ez nem része további terveimnek.