A vezérlőpult fölé rögzített mikrofonhoz hajolok.
- Mindjárt éjfél. A kísértetek órája... – duruzsolom bele sejtelmesen. – Itt pedig Gwen Seeger, egy hang az éjszakában. Hajnali háromig még hallhattok. Most pedig következzen egy kívánság, amit SMS-ben kaptam az egyik hallgatótól, Nia-tól. Egy dalt szeretne küldeni Mr. Szépszeműnek azzal az üzenettel, hogy köszöni a szigeten tett kirándulást, nagyon élvezte. Szóljon hát [You must be registered and logged in to see this link.]. Mmm! Remek választás. Zene füleimnek... Maradjatok velem, és hallgassátok a következő órában is az Energy rádiót. - a hangom elhal, és a dal felzeng a hangszórókból, ahogy megnyomom a keverőpulton sorakozó gombok egyikét. A fejem lévő jókora fejhallgatót lehúzom a nyakamra, majd kényelmesen hátradőlök a fekete gurulós székben. Míg a zeneszám megy, addig is van néhány percem. A számítógép mellett álló pohárhoz nyúlok, és jókorát kortyolok a félig elfogyasztott jegeskávéból, majd visszateszem a helyére a pohártartóra.
A kellemes, de szenvedélyes dallamokat hallgatom. Lágyan ide-oda ringatom magam a székemben a ritmusra. A stúdióban egy technikus van még velem arra az esetre, ha bármi gubanc adódna a műszerekkel. Cole a szomszédos helyiségből fülel.
Ahogy Brian Molko befejezi az éneklést, ismét a fülemre kerül a fejhallgató és átveszem a szót.
- A vezérlőpult mögött: Gwen Seegerrel este 11-től hajnali 3-ig. Energy FM 82.5 MHz, Nights of Passion. Kívánj valamit, küldj egy számot, és teljesítem. Hívj fel bátran, vagy dobj egy SMS-t a 1-702-200-as telefonszámra… Máris van egy betelefonáló. Halló-halló! Szép jó estét!

Adam barátom, aki profi baseballjátékos, rendezett egy jó kis partyt. Néha gondolok arra, hogy mégse kellett volna abbahagyni a focit, de akkor így láttam jónak. Ez pedig szentesíti a döntésemet. Na szóval, a sportember úr óriási banzájt rendezett a kúriájában. Ja, a szüleié a kéró, egy rohadt nagy ház 6 erkéllyel, medencével, fingom sincs, hány szobával, szóval rohadt nagy. Az ősök elutaztak egy hétre, addig party van minden este. A kertben állítottunk egy szobrot párnákból, dobozokból és rituálisan feláldoztunk előtte egy csajokat: értsd, végigment rajta mindenki, ő meg még ráadást is akart. Bírom az ilyeneket.
Most bent vagyunk az egyik nappaliban. Az én kezeben egy üveg rum van, a magnóból döngetnek valami modern, üvöltözős metalt és arra ugrálunk. Pár dolgot eltörtünk már és amit lehet, felborítottunk vagy véletlenül vagy buliból, de úgyis az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, nem? Adam nem szól. Tudja, hogy kell eltüntetni a nyomokat és nem először csinálja. Meg be is van nyomva, mint állat. Szóval táncolunk, amíg ez a hülye Judy meg nem botlik és ahogy esés közben kapálózik, le nem rántja az egész hifitornyot a szekrényről. Persze a zene azonnal abbamarad. Odamegyek és lovagiasan felajánlom a segítségemet:
- Te balfék ribi, ezt jól megcsináltad! Állj már fel! - nyújtom a kezemet és felsegítem a csajt. Fülét-farkát behúzza, pedig tudhatja, hogy nem bántom. Mindenki dühöng, de Adam már látja a megoldást: lehozza a másik lejátszót, ami a szobájában van. Nem egy irigy gyerek és talpraesett is, ezért bírom. Én leülök a kanapéra és elkezdem ölelgetni Judy-t. Csinos, göndör vörös hajú lány, annyi idős, mint én. Már majdnem csókolózunk, mikor megszólal egy hang a rádióból. Kellemes, fiatal női beszéd, épp a "nagyon élvezte" résznél kapcsolódunk be, mert Carlos, az olasz útépítő haver megtalált egy ősrégi rádiót a polcon és bekapcsolta, hogy legyen valami zene. A Placebo nem valami partizene, de egy lassúzásra megteszi. Judy-val megpróbálkozok táncolni, de ő sírva kirohan.
- Most meg mi van? Ehh, nők...
Iszok még a rumból és az asztalnál tekerek egy zöldet is. Lemegy a szám és én már elég jól érzem magam. A rum nem az első pia volt ma este, de ennek az üvegnek is a felénél járok. Erre a vicces cigi és jöhet bármi. Judy lerúghatja a másik hifitornyot is, engem már nem fog zavarni. Hallom, hogy be lehet telefonálni és azt hiszem, ez lesz a következő program. A srácok tovább akarják tekerni, mert unalmas, de leintem őket.
- Nem! Csinálok én jó műsort, csak figyeljetek. Mi a telefonszám?
Nem bírtam megjegyezni. A rövidtávú memóriám nem túl jó ilyenekben. Carlos fejből megmondja a számot, én meg beütöm a telefonba és várom, hogy felvegye a rádiós csaj. Azért ezt nem hagyom megjegyzés nélkül
- Te minek vagy útépítő, ha ilyen eszed van, haver?
Az olasz elvigyorodik és meghúzza a borosüveget, ami nála van. Ezt tényleg nem értem. Én nem vagyok valami nagy agy, de eljutottam a beszerzési osztály vezetésééig. Carlos meg egy áldott jó gyerek és nagyon tud bulizni is, de légkalapáccsal töri az aszfaltot és ennyi. Jó gyerek amúgy, bírom, de vihetné többre is. Mondjuk, én is csak ott tartok, hogy szétcseszem magam és nem csinálok semmi értelmeset, szóval... Á, csak a fű beszél belőlem. Ezek nem az én gondolataim.
- Huhú, kapás van. Halló! Halló! Itt Jake Blossom beszél. Szeretném bejelenteni, hogy...
Eszembe jut, hogy ez úgy lesz jó, ha kihangosítom. A rádióból is hallják, de az most nem jut eszembe. Megnyomom a hangszórós gombot és besípol az egész, aztán meg visszhangzik. Tök cool. Mintha a hegyekben lennék vagy valami ufós filmben. Már látom is őket. A fülemet egy kicsit bántja és kifakadok.
- Ííí, a ...csába! Halló, halló! Elromlott a lejátszónk és rádhangolódtunk, édes. - mondom búgó hangon és nagyokat vigyorgok.
Carlos-hoz szólok, mert ötletem támadt. Suttogva instruálom:
- Keresd meg a neten, hátha van webkamera! Látni akarom a fejét.
Visszatérek a telefonhoz, amit most magam elé tartok, a hasamnál.
- Ööö... - kezdem olyan hangon, mint amikor a traktor fékez a betonon. - Hehe, jóestét! Szeretném bejelenteni, hogy... Szerettem... volna bejelenteni, hogy...
A rohadt életbe, mit akartam mondani? Nem tudom. Mindegy, improvizálunk.
- A hálószobámban valami furcsaságot vettem észre.
Magam se tudom, mit hozok ki ebből, de a haverok már most röhögnek, én meg kajánul vigyorgok rájuk. A szemeim beszűkültek, inkább be is csukom őket és átadom magam a képzeletnek, miközben beszélünk. Színes csíkok repülnek és egy baseball labdát kerget négy szarvas a Wall Streeten. Imádom ezeket a flasheket.

- Szia, Jake! Hallgatlak. – vigyorgok bele a mikrofonba, miközben a pulton könyöklök. Várom a kívánságot, de aztán az első néhány szó után rájövök, ebből valami egészen más akar kibontakozni. Bárki betelefonálhat, kérdezhet, kívánhat, mondhat bármit, ez egy ilyen szabad műsor.
Arra, hogy rám hangolódtak - a háttérzajokból következtetve egyértelműen a vihogó haveri körről van szó - félre biccentem a fejem, de az arcomon feszülő vigyor továbbra is ott trónol.
- Örülök, hogy így van, de megtennéd, hogy lehalkítod a készüléket? Én itt nagyon gerjedek a stúdióban. – bár az igazat mondom, direkt fogalmazok ilyen kétértelműen. Hiába, na, ez itt a Nights of Passion műsora. Volt itt már szerelmi tanácsadás, békítés, tudakozó, kérdezz-felelek, társkeri, minden. Nah, jó, majdnem minden, mert azért ez nem az emeltdíjas kéjvonal. Bebatyna, ha a főnökség kitalálná, mint újítást.
Egyáltalán nem jövök zavarba az éjszakai bagoly faszagyerekektől, és a vicceskedvű IQ betyároktól. Sok érdekes telefonálón vagyok már túl. Épp csak sorozatgyilkosok nem kerestek még fel. Nem ma kezdtem a rádiózást, és nem Jake az első vállalkozó szellemű buliarc, aki füllel hallhatóan is jól szórakozik valahol. A napi tudatmódosító csodaszer adagját már biztosan elszívta.
Amint elül a visszhang, hallom mi folyik a háttérben. Gonoszdi somolygás bújik a szám szögletébe.
- Nos? Meglett az a webkamera? – döngöm, és a bekapcsolt ketyere felé fordulok, hogy intsek egyet. A falon zölden világít az „On Air” szöveg. Adásban vagyunk, és mindent rögzítünk, ami a műsor alatt zajlik.
Töretlen figyelemmel fülelek, a betelefonáló srác vajon hogyan fogja befejezni a mondatot, aminek közben többször nekifutott.
- Igen, Jake? Kíváncsian várom a bejelentésed, a többi hallgatóval együtt. Ne csigázz minket, „édes”…
Ahha, szóval a hálószobájában. Hát persze. A kis kreatív mókamester.
- Most onnan telefonálsz? Mielőtt bármilyen következtetést levonnál, előbb győződj meg arról, hogy tényleg a saját szobádban vagy-e. Ez általában sokat segít.

Egész kedves hangja ennek a rádiós libának. Csak meg akartam viccelni, de mi más lenne viccesebb, mint ha élő adásban flörtölnék vele? Hehe. Elröhögöm magam, mikor mondja, hogy ő is gerjed. Ez olyan nagyon laza, önfeledt nevetés. Meglepett ezzel, hogy nem egy savanyú körte ül ott, hanem egy életrevaló csaj, aki nem ijed meg az ilyen célzásoktól, sőt még rá is tesz egy lapáttal az eleve púpos kanálra.
- Hohh, ööö, nem megy. Ez annyira halk, hogy én már alig hallak.
Keresem a volumét, de aztán felhagyok vele. Sose szoktam lehalkítani. Kicsit már szar ez a telefon, nem is jelez ki mindent. Le fogom cserélni. A kihangosítás marad. Idegesít ez a sípolás, de ha leveszem, nem hallanak a többiek. Vagy engem hallanak, de a csajt nem. Vagy hogy van ez? Franc tudja, jó ez így.
- Milyen wabkem...webkamera?
Belekeveredtem ebbe a bonyolult szóba. A fene essen bele, ez lehallgat valahogy! Mégis ki kell kapcsolni azt a kihangosítást. Fogdosom a telefont és nyomkodom. Élő adásban hallani a pittyegéseket, aztán egy sípolás és végre nyugi van. Na, te poloskás, most már nem fogsz ki rajtam!
- Halló, hallotok? - kérdezem a többiektől. A szemem még mindig csukva, úgyhogy nem látom, ha bólogatnak. Carlos kirnyög egy röhögésbe torkolló igent. Most jöhet a csaj.
- Rajta, hova dugtad a lehallgató készülékedet? - kérdezem tőle vigyorogva. Tényleg azt hiszem, hogy így csinálta. Olyan technikai bravúrok, hogy ha ki van hangosítva a szoba, akkor hallani, amit csinálunk, nem jut el most az agyamig és amúgy is épp máshogy áll a világ nálam. Carlos nyomkodja a laptopot, ami itt van az asztalon. Hirtelen nem tudom, kié. Biztos nem az enyém, én nem ilyennel járok buliba. Felémfordítja a rádió honlapját és mutatja a kamera képét. Épp látom, hogy int a csaj. Hű, ez nem is rossz bige! Egyből más a leányzó fekvése. Tovább röhögök, ahogy édesnek szólít. Már szinte gyermeki kacajokat hallatok, néha visítva. A válaszával elindítja az agyamat.
- Aha, várjál, körülnézek. Kínai váza nincs az én hálószobámban. Akkor...akkor nem nálam vagyok. Mármint nem én a...nem otthon. De volt egy ilyen esetem. Aludtam, nagyon fáradt voltam és mélyen aludtam. Az ágyamon és akkor biztosan otthon voltam. Én voltam az, otthon, az ágyon, a lepedő fölött és a takaró alatt. Kicsit lecsúszott rólam, a bokámnál volt az egész, de rajtam volt. És akkor éjszaka éreztem, hogy...
Fura dolog jut eszembe. Engedélyt akarok kérni ettől a csajtól, hogy elmondhassam. Ilyet nem szoktam csinálni, de most kell.
- Téged hogy is hívnak? Én Jake vagyok. Elmondhatom ezt a történetet? Nem baj?
Carlos meg a többiek röhögnek és sugdolóznak, hogy elvarázsolt a csaj, mert nem szoktam ilyen lenni. Én behunyt szemmel ülök a kanapén és a fejemet a támlának akarom dönteni, de magasan ülök és a falon koppan. Lendületesen dőltem hátra és ez most fájt.
- Jáú! Kemény nálunk a fal. Ott milyen?

Méghogy lehallgató készülékek. Ha Jake tudná… olykor a kísértetektől is meg lehet tudni ezt-azt.
- Én kémekkel dolgozom, Jake. – döngöm mély, játékosan baljós hangon a mikrofonhoz hajolva. - Megvannak a beépített embereim. Sosem tudhatod ki az. Lehet, hogy épp Mary mama az a szomszéd utcából.
Cole, a korombeli a technikus a homlokát fogva röhög a másik helyiségben, miközben a mennyezetet bámulja. Látom a hangszigetelt ablaküvegen keresztül. Ő kifejezetten csípi, ha olyan egyének telefonálnak be a rádióba, akik agyban hasítanak.
Legutóbb egy 57 éves fickón szakadtunk. Az egész város, és annak határain túl is mindenki megtudta, hogy éjjelente maszkban rója az utakat és bajbajutottakon segít. Egyéb ismertetőjele a kívül hordott alsónadrág volt saját bevallása szerint. Ő volt a hírhedt G-man. Gé, mint Gatya-man. Legendás beszélgetés volt.
- Ah... Akkor az sem biztos, hogy te te vagy, Jake? – vigyorgok. Határozottan be van tépve a srác, ehhez nem kell diploma, hogy megállapítsa az ember.
Ahogy könyöklök az asztalon, az államat a behajlított ujjaimra fektetem. Most már tényleg tűkön ülök, hogy mi kerekedik ki ebből a sztoriból.
- Szóval lecsúszott… Szerinted mégis mitől csúszhatott le? – lenne pár tippem (én a gravitációra gyanakodnék első körben), de nem gúnyolódom.
- Gwen-nek. – felelek a kérdésére. – Persze, mondd csak mi történt, nagyon várjuk. Szóval mit is éreztél akkor éjjel?
Én arra tippelek, hogy valami erotikusat nyög be, ennél a pontnál általában azt szokták a nem egészen józan, telefonbetyár egyedek.
A koppanás hallatszik a telefonon keresztül is. Nem tudom mit csinál a srác, de nem bír magával.
- Kemény, Jake, nagyon kemény. – mondom nagy vigyorral duruzsolva. Ez is egy olyan hívószó, amire sokan egyből bizonyos intim dolgokra asszociálnak. Cole röhög is a székében. Lassan az asztal alatt fog fetrengeni, ha így folytatja.
- Szívesen meghallgatom a történet csattanóját, de kérhetsz egy számot is, Jake. Van kedvenced?

Ebben az állapotomban a kísértetek se hangzanának hihetetlenebbül, mint a poloskák. De egyik sem jár közel az igazsághoz. Kémek vannak itt! A telefont leteszem és a fenekemhez szorítom. Carlos-hoz suttogok.
- Valaki jelent neki. Tudd meg ki az és majd megbeszélem vele.
Meg hát. Abban nem lesz köszönet. Nem esik le, hogy ez vicc és hogy Carlos is szakad a röhögéstől, most már hangosan, ahogy a többiek. Mary mamát nem ismerek. Mary nevű biztos van a szomszéd utcában, de az honnan tudna bármit. Aki megmondta a webkamerát, az most itt van ebben a helyiségben vagy oldalról figyel. Gyanakdova nézek körül, hogy ki lehetett az áruló. A többiek még nem szívtak, csak piáltak, ezért szórakoznak ilyen jól rajtam. Holnap majd nagyot nevetünk az egészen, mikor elmesélik. A telefont újra a számhoz emelem.
- Te csak ne kémkedj utánam, jó? Fel leszel jelentve! - mondom kissé felháborodottan. Én beperelem, naná! Jake Blossommal nem lehet csak úgy szórakozni. Most két vizsla ül mellettem a kanapén és engem néznek. Csukott szemmel néznek és én is így veszem észre őket. A többiek nem látják őket, de ez még változhat, ha ők is rágyújtanak.
- A kutyák... Kicsoda? Én vagyok az, Jake - felelek kicsit zavarosan Gwen kérdésére. Honnan vette, hogy nem én vagyok? Ez megint valami trükk. Nem tudom, mit akar, de rá fogok jönni. Kinyitom a szememet és belenézek a lámpába, ami a plafonban van. Ezzel a hátradőlt pózzal, ahogy a falnak támasztom a fejem, pont bele tudok nézni.
- Fényes nappal volt. A felhők ragyogtak és a Nap eltakarta őket. A birkákat nem számoltam. Mi? Forgolódtam éjjel, attól csúszott le. Rólad miért szokott lecsúszni a takaró? Ilyen hülye kérdést...
Én nem értem ezt a csajt. Hülyeségeket beszél. Nem, nem én mondok faszságokat. Én csak jól érzem magam. Annyira, hogy egy hatalmasat sóhajtok, ahogy bámulok a csillárba. Tök jó itt a kanapén. Ellazultam, megnyugodtam és társalgok egy dögös szőkével. Nem túl okos, de nem baj.
- Á, Gwen! Szia! - köszöntöm, mikor megtudom a nevét és még egyszer ránézek a webkamerára. A szememet összeszorítom, hogy jól lássam. Aranyos, ahogy ott ül a könyökén támaszkodva. Mint egy szobor, az a Diszkoszvető vagy Gondolkodó, már nem tudom, mi volt a címe, de volt egy ilyen. Dávid-szobor, az lesz az! Azt nem tudom, mi a műsor címe, de nem az érdekel. A csaj érdekel. Nem mindig fontos, hogy hívják, de most azt érzem, hogy tudnom kell. Gwen. Mint a Pókember csaja! De az meghalt. Vagy mégsem? Hm, ő is szőke volt. És kemény a fal náluk. Akkor nem, nem ő az. Gwen Stacy úgy halt meg, hogy ráborította a téglafalat Octopus doki. Asszem, így volt. Hehe, én meg azt hittem, hogy ő az.
- Na, ez jó! - mondom és elkezdek nevetni. Egy percig csak nevetek és véletlenül röfögök is egyet közben, mert rosszul veszem a levegőt. Most már hangosan röhög itt mindenki és ez tetszik. Szórakoztatom a népet, mondtam én, hogy lesz jó műsor. Páran kimennek és nekem is mozoghatnékom van. Felállok a kanapéról és elkezdek körbejárkálni a szobában, fülemen a telefonnal. A többiek nézik a show-t és isszák a piájukat. Már nem tudom, hol van a rumom, de találok egy fehérbort az asztalon kinyitva. Meghúzom és szerintem belehallatszik a telefonba, hogy gurulnak le a szőlőerjesztmény édes kortyai a torkomon, ami már eleve nem volt száraz.
- Áhh - sóhajtok ismét egyet és ugrok egy nagyot. Nem vesztem el az egyensúlyomat, annyira azért még magamnál vagyok. - Huhúúú! - kiáltok egyet, mert felpörgetett az ugrás. Tovább ugrálok és kicsit rázkódva beszélek a telefonba. - Kérhetek? Jó, akkor a Nirvana-tól kérem a Smells like teen spiritet. Úgy lehet, hogy az szól a háttérben és közben beszélgetünk? Még nem akarom letenni!
Ha Gwen azt mondja, hogy igen, akkor folytatom.
- Tehát dél volt, mikor felébredtem. Kimentem a konyhába reggelizni. Főztem egy rántottát. Hagymával, szalonnával, sok borssal, mert úgy szeretem. Lusta voltam lemenni rendes kenyérért, úgyhogy hamburgerzsömlét ettem hozzá, mert az maradt. Ja? És az járt a fejemben, hogy mi történt éjjel. De utána visszamentem és a barátnőm feküdt ott az ágyon.
Ennek a történetnek semmi értelme és át is ugrottam valamit, de nem érzékelem. A rántottához viszont van kedvem. Adam közben megérkezik a hifi toronnyal. Diadalmasan felmutatja, mint a súlyemelők a 250 kg-os kőgolyót vagy mit. Amíg ő összedugogatja a kábeleket, addig én leteszem valahova a bort és megkaparintok egy tálka hagymás-tejfölös chips-et. Veszek egy falatot, de így nem jó. Leteszem és a ketchupért nyúlok, majd izomból megnyomom. Beterítem a tálkát és mellé is jut egy kicsi. Így már jó lesz. A kezem vörös, mintha öltem volna, pedig csak a ketchup az. Ránézek és megijedek.
- Úristen, vérzek! - kiáltok fel kétségbeesetten.

Nem véletlenül küldtem a szomszéd utcába. Nem vagyok hülye azt mondani neki, hogy Mary mama a szomszédja, aki utána kémkedik, mert még képes és átrongyol bandástul. Szétbarmolják a szomszéd kertjét, vagy megverik, akit ott találnak, aztán a rendőrök meg engem vesznek elő felbujtásért.
- Ó, ha tudnád hányan feljelentettek már. – mondom legyintve egy, és huncutul belekuncogok a mikrofonba. Jah. „Hány olyan, mint te…” Gondolom magamban heherészve.
- Akár sorba is állhatsz, édes.
Inkább ezért álljon sorba, mint a telefonszámomért. Nálam egy ilyen srác nem rúg labdába.
Élénken felnevetek a felháborodásán. Méghogy hülye a kérdés. Még a végén kiakasztom szegényt, csak óvatosan a szavakkal.
- Azt inkább hagyjuk, hogy rólam miért szokott lecsúszni. – döngöm. Kiben miféle gondolatokat ébreszt egy ilyen mondat. Velem speciel előfordult már, hogy kopogó szellemek húzkodták le. De efféléket nem mondhatok a műsorban, és nem is akarok.
A visítás valahogy nem lep meg. Az idegeim edzettek.
- Ne aggódj, Jake, van egy olyan érzésem, hogy megéred a holnapot. – vigyorgok kajánul, ahogy belekiabál a kagylóba. Lelki szemeim előtt látom milyen őrjöngést rendez le azért, hogy szórakoztassa a haverjait. Közben a székemmel a pult megfelelő részéhez gurulok, hogy a számítógépen lévő lejátszási listán megkeressem a kívánt dalt.
Jake pedig addig is mesél és mesél.
Komolyan, ennek a srácnak külön főzőműsort kéne indítani. Stáhl konyhája-félét. Csak ez Jake konyhája lenne hamburgerzsömlével, ahol a sütnivalót is úgy főzik. Lehet, jobb is, hogy átugrotta azt a részt, mi történt az éjjel. Bőven elég, ha a barátnője ismeri a részleteket.
- Sajnos el kell, hogy szomorítsalak. Itt égnek a vonalak, nagyon sok a bejövő üzenet és kívánság, úgyhogy könnyes búcsút kell vennem tőled. A hallgatóink nevében is köszönöm, hogy megosztottad velünk a kalandjaidat. Maradjatok továbbra is az Energy FM-mel. Most pedig szóljon neked [You must be registered and logged in to see this link.]. – mondom pörgő nyelvvel, és már játszom is a számot, a vonalat pedig bontom.
Kényelmesen hátradőlök a székemben, miközben a fejhallgatót lehúzom.

Carlos-ék már ismernek. Ezt a nagy nyomozást a kém után megoldják annyival, hogy Carlos elküldi az egyik srácot körülnézni. Az kimegy a konyhába, hoz a hűtőből még egy piát, addigra én már elfelejtem, miről volt szó az előbb. Annyi élmény ér most, hogy az nem igaz. Itt vannak a haverok, szól a rádió, telefonálok, eszem-iszom, ugrálok és még a vizslák is engem néznek. Elfoglalt ember vagyok.
- Azt el is hiszem, ha kémkedsz. Beállok a sorba, édes - mondom kéjesen és megint nevetni kezdek, de most már tompultabban. A takarós megjegyzése nem esik le. Biztos a pasija húzza le róla. Én is lehúzom a csajokról. Csak a filmekben van olyan takaró, ami mindig úgy áll, ahogy kell. Jó móka félálomban harcolni azért, hogy kinek a válla lógjon ki alóla. Mikor ugrálok és kiabálok, Gwen mond valamit, de nem értem. Igazából most ez nem is zavar, mert annyira jól érzem magam. Élvezem, amit csinálok és azt, hogy Carlos-nak vörös a feje a röhögéstől és a többiek is majd megfulladnak. Az egyik srác félrenyelte a piát és köhécsel. A műsorvezető meg türelmesen végighallgat. Jó fej ez a kis szőke. Most már nem érdekel, hogy fel kell jelenteni. Legközelebb is felhívjuk buliból és azután is meg azután is. Persze fogalmam se lesz az egészről, majd csak a többiektől tudom meg, mit is csináltam. Izgalmas így az élet, hogy a felét mások mesélik el. Vigyorral a számon hallgatom, hogy rámcsapja a telefont. Mikor elindul a zene, óriási tapsot kapok és mindenki elkezdi ugrálni a Nirvana-ra. Még Judy is visszajön és vele táncolok sokáig. Bírom ezt a Gwen Stacy-t, akármilyen műsort is vezet. Most pedig folytatódjék a buli!

/ Köszönöm a játékot!    /

- Ez itt a Nights of Passion, és Gwen Seegert halljátok. Lassan 2 óra. Köszönöm, hogy ma is velem voltatok. Szép álmokat annak, aki most fekszik le, és jó reggelt a korán kelőknek. Csütörtökön újra találkozunk itt, az Energy FM-en. Egy utolsó kívánsággal szeretnék búcsúzni, ami most érkezett SMS-ben. – duruzsolom belevigyorogva a mikrofon nagy fejébe, miközben bal markomban ott fekszik a mobilom. Kristin dobott egy üzenetet. Természetesen a hallgatók a külön erre a célra kialakított sms számra küldhetik a saját kéréseiket, azokat nem én kapom. Csak a barátnőm van ilyen kivételes helyzetben.
- Kris üzeni Algernonnak: „Köszönöm a hétvégi randit, nagyon jól éreztem magam. Utóirat: imádom azokat a nagy, kék szemeidet.” – ennél a pontnál elnevetem magam. Tényleg szépek a szemei. Ahogy végigolvasom az sms-t, Kris megköszöni, ha bejátszom a kért dalt.
- Kris, és Algernon, szóljon nektek [You must be registered and logged in to see this link.]. Jó éjt Vegas! – ezzel fürge ujjaim máris végzik a dolgukat a keverőpult kis kapcsolóin, majd a számítógépen.
Jó kis pörgős szám. Felrázza az ember agyát így hajnalban.
A jókora fejhallgatót leteszem az asztalra, és hatalmasat sóhajtva dőlök hátra a forgószékemben, amint a velem szemben lévő falon kialszik az „On Air” fénye.
Cole, a kedvenc technikusom a szomszédos helyiségből hallgatott, mint mindig. A hangszigetelt ablaküvegen túlról mutogatja a hüvelykujjával a szupi-volt egyezményes jelét. Rámosolygok.
Kissé kimerültnek érzem magam. Alig aludtam az elmúlt éjjel. Egy bohóc állt egész éjjel az ágyam mellett. Tök idegesítő volt. Még akkor sem volt hajlandó távozni, amikor megfenyegettem, hogy hozzávágok valamit. Igen. Egy bohóc volt. Először azt hittem, csak álmodom. De nem. A bohócok élő mivoltukban is felzaklatnak, nemhogy kísértetként. Ott állt mellettem. Órákon át csak bámult. Faggathattam mit akar, egyetlen szót sem szólt. Aztán napfelkeltekor megunta a szobrozást, és lelépett. Azt hiszem ő akart valamit a tudtomra adni a kaszinóban is. De ott kizárólag hangokkal kommunikált. Úgy néz ki, nála az audio-vizuális figyelemfelkeltés nem megy egyszerre. Vagy az egyik, vagy a másik. Nem volt valami szívderítő látvány, hogy vérző gyomorral ott ácsorog az ágyamnál, de legalább nem vert csinnadrattát. Kezdtem betojni, hogy értem is eljött – nem, nem Joe Black – hanem Stephen King Pennywise-ja.
Minden esetre nem tudom hova tenni a fickót. Egyelőre.
Fehér csőtopot viselek, rövid, koptatott farmernadrággal. Lábaimon homokbarna balerinacipők, apró masnival az orrukon. Miután kikapcsoltam a számítógépeket, és elmosogattam a teáscsészém, magamra kapom a csokoládébarna bőrdzsekit, és kedvenc, zöld oldatatyóm.
- Jó éjt, Cole! – hajolok be a folyosóról a technikus sráchoz mosolyogva, mire széles vigyorral az arcán elköszön.
- Szia Gwen! Neked is.
Ezzel távozom a stúdióból. Lerobogok a lépcsőn, és kilépek az utcára. Tűzbogár nem parkol messze.

Egy magányos alak álldogál a rádió épülete előtt a kora hajnali vagy ha úgy tetszik, késő éjszakai időpontban. A falnak dől, kezei a zsebében, a fülébe headset kábeljei vezetik el a late night műsor hangjait. Azt a rádióműsort hallgatja, amit ebből az épületből sugároznak. Természetesen nem azért teszi, mert a ház tövéből jobb lenne a vétel. Algernon egész másért jött ide. Kristinnel, akit a kaszinóban ismert meg, összehozták a randit. Elmentek egy olasz étterembe és a lány csicsergett, rengeteget beszélt. Finom olasz bort is ivott, megártott neki és talán többet mondott, mint akart. A krupié szokásához híven nagyokat hallgatott és mosolygott, néha hozzátett pár kedves szót Kristin monológjaihoz. Biztos volt benne, hogy ez a lány is le fogja koptatni. Mindig ez történt eddig.
A randin viszont megtudott pár dolgot Gwenről is. A vöröske elárulta, hogy barátnője tisztánlátó, aki valóban képes szellemeket, ittragadt lelkeket látni és hallani. Elmesélte, hogy ő nem az és nem is érti, Gwennél ez hogy működik, de nem mese, hanem tény az, hogy a szőke egy médium. Algernon még jobban megijedt. A kaszinóban gondolatolvasónak hitte a lányt, de ez még annál is rosszabb volt. Valaki, aki kapcsolatban áll a túlvilággal. Még parancsolni is tud a szellemeknek? Kristin ennyire részletesen nem beszélt a "szellemes" témáról, de azt még elárulta, hogy Gwen rádiózik és hogy ő is szokta hallgatni a műsorát. Javasolta Algernonnak, hogy hallgasson bele, mert érdemes, sokoldalú, színes beszélgetések zajlanak, kellemes zenei blokkokkal. Kristin utána magáról beszélt, sokat, nagyon sokat és ez tetszett a krupiének. Talán ezért maradt meg a vöröskében jó emlékként a randi. A lány beszélt magáról és így nem zavarta a hallgatás. Algernonnak pont egy ilyen nőre van szüksége és a pozitív visszajelzés innen a rádióból, élő adásból érkezett, az sms-ből, amit Gwen beolvasott. Algernon szája mosolyra derült, ahogy ezt hallotta. Azt érezte, hogy ez nem egy első és utolsó randi volt, hanem lesz folytatása. Ez rendkívül felvillanyozta, kihúzta magát a fal mellett és már nem támaszkodott.
Még otthon rákapcsolódott a műsorra és sokat tépelődött, de rászánta magát, hogy megkeresse a stúdió címét a neten és az adásidő végére odamenjen. Ez egy rendkívül bátor lépés volt, sosem tett még ennél bátrabbat. Gwen biztos haragszik rá, amiért kidobta őket, gondolta a srác. Vagy meg fog ijedni, hogy a barátnője pasija, leendő pasija, udvarlója őt is meglátogatja éjnek évadján, mert valljuk be, ez azért nem megszokott dolog a normális embereknél. Egy dolog vezette ide: a kétségbeesés és a kapaszkodás a remény utolsó szalmaszálába. Úgy gondolta, ha valaki, akkor Gwen képes lesz megérteni, mi az a sötét titok, amit rejteget és talán tud segíteni rajta. Kedves lánynak tűnt és talán nem zavarja el ezen a késői órán sem.
Algernon sokszor éjszakázott, néha egymás után több műszakot is bevállalt. Most sem volt probléma fennmaradni. Idehajtott és útközben az autórádióban hallgatta a műsort. A kocsival a saroknál talált parkolóhelyet. Kiszállva a mobilján behangolta az Energy FM-et és a headsetjét vetette be, hogy ne maradjon le semmiről. Közvetlenül a bejárati ajtó mellett állt, a kilincs oldalán. Amikor Gwen az utolsó számot konferálta, akkor már figyelte az ajtót, hátha sietős és a műsorvezető már kiszökik, mielőtt lemegy a dal. Algernon nem volt válogatós a zenékben, szerette a legnépszerűbb dalokat és itt is sok tetszett neki a kínálatból. Az utolsónak még üzenete is volt. Nem csak a kék szemek, hanem, hogy felejtse el a múltat. Épp ezért jött ide. Hallotta a közeledő lépteket és mikor nyílt az ajtó, megvárta, hogy Gwen volt-e vagy másvalaki. Ahogy megpillantotta a szőke buksit, ráköszönt a műsorvezetőre, valószínűleg szándékán kívül a frászt hozva rá.
- Jóestét kívánok, Ms. Seeger!

Alig lépek ki az utcára, egy ismerős arc néz rám. Egy hangyányit meg is ugrok meglepődöttségemben, mikor rám köszön. Váratlanul ért, le sem tagadhatom. A kísértetek nem tudnak így meglepni, bezzeg az élők.
Nem számítottam rá, ahogy Kris pasijaira általában. Nem szokásuk a rádió előtt tobzódni. Szerencsére. Bár, egy kirívó esetre emlékszem. De a srác nem volt komplett. Lövésem sincs, Kris hol szedte össze. A fickó szakítás után engem zaklatott, hogy békítsem ki őket, mert halálosan szerelmes, erre sírva fakadt. Megsajnáltam. Kris-szel nem beszéltem az érdekében, de adtam neki egy bömbirongyit, amibe kifújhatta az orrát. Aztán elhajtottam őfelségét haza. Többet nem láttam, hála az égnek.
Tudom, hogy ez most merőben más helyzet a krupiénkkal.
- Helló Algernon… öhh… Mr. Burroughs. – vakarom meg zavartan a tarkóm, miközben nagyot vigyorgom. Aztán hamar megemberelem magam, és rátérek a lényegre. – Tudod mit? Ha már úgyis a legjobb barátnőmmel jársz, talán tegeződhetnénk. Egyszerűbb lenne. Mi járatban itt? Ha használati kézkönyv kell Krishez, azzal sajnos nem szolgálhatok. Mert olyanom nincs… De nekem is jól jönne néha. – heherészek, aztán mindkét kezem ujjait a táskám pántjára fonom magam előtt.
Mi másért álldogálhatna itt, a munkahelyem bejárata előtt a srác, aki a barátnőmnek csapja a szelet? Biztos kulisszatitkokra kíváncsi, vagy infót szeretne róla, hogyan habarintsa mégjobban magába. Azt ugyanis kizártnak tartom, hogy a kaszinóban történtek miatt jött ide éjnek idején, vagyis inkább hajnalok hajnalán.
Ahogy meglátom Algernont a fal előtt posztolni, megállok. Nem rohanok sehova. Kíváncsi vagyok mit szeretne, mert arra mérget vennék, hogy rám vár, nem másra.

Algernon sajnos tényleg megijesztette a műsorvezetőt, ahogy ráköszönt az éj sötéttel teli utcájáról. El is szégyellte magát és hirtelen megbánta, hogy most jött ide. Felhívhatta volna Gwent adáson kívül, hogy megbeszéljenek egy találkozót, de félt, hogy a lány nem menne bele. Kivédhetetlen helyzetbe hozta, de csak azért, mert nem bízott magában. Nem bízott abban, hogy meg tudná győzni, álljon szóba vele egy kényes témával kapcsolatban. Most viszont itt volt a lehetőség.
A krupié a szőke lányra nézett. Aranyos volt, ahogy úgy vakargatta a tarkóját, mint aki nem tudja mire vélni a dolgot. Nyilván nem is tudta. Algernon számíthatott volna arra, hogy a szellemek megsúgják Gwennek, ki vár rá és miért. Nem értette, hogy működnek ezek a lánynál, de nem is fordult meg a fejében semmi ilyen. Túl izgatott volt, hogy B-terveket állítson fel. Egy lapra tett fel mindent, mint a pókerben, ha nagyon biztos volt a dolgában. A tegeződés nem volt ellenére. Úgy érezte, ő az idősebb és amúgy is csak a tiszteletet akarta megadni, nehogy a képébe vágják, nem őriztek libát együtt.
- Rendben. Szia Gwen! - mondta egy félénk mosollyal és újra köszönt, pedig egyszer már megtette. A lábai keresztben álltak és a kezeit maga mögött rejtegette. - Nem, Kris-szel minden rendben van, köszönöm! És nagyon kedves vagy, hogy bemondtad, amit üzent. Én kérni szeretnék valamit. Vagy kérdezni. Ööö...
A srác elpirult és lehajtotta a fejét. Egyik kezével végigsimított a frissen borotvált arcán, hogy erőt gyűjtsön. Visszanézett Gwenre és nagy levegőt vett, majd kimondta a kérést:
- Tudnál rám szánni pár percet, hogy beszéljünk arról a cirkuszról? Tudod, amit láttál a kaszinóban...
A srác rákvörös volt. Neki az elmúlt hét legnagyobb eseménye volt ez, Gwennel pedig azóta sok minden történhetett. Talán már nem is emlékszik, mit látott a kaszinóban, főleg ha sok látomása szokott lenni. Algernon félt, hogy most zavarják el, mint a birkák körül leselkedő farkast a juhászkutyák. Zavarában elfelejtette kivenni a headsetet is a füléből, ezért még mindig szólt benne az Energy FM adása, ahol már egy következő [You must be registered and logged in to see this link.] ment.

- Ezt örömmel hallom. – mosolygok arra, hogy jól megvannak Kris-szel. Remélem így is maradnak. – Nagyon szívesen.
Algernon most olyan más. Félénknek tűnik és zavartnak. Sötét van, de az utca fényei megmutatják a kisfiús arcot elöntő pírt. Bezzeg az irodában az asztal mögött, ott aztán keménykötésű volt a javából. Teljesen más oldalát mutatta.
- Nyugi, nem harapok. – bíztatom kedvesen. Egyáltalán nem bánom, hogy felkeresett. És még csak nem is haragszom rá semmiért.
Arról meg egyelőre a leghalványabb fogalmam sincs, hogy Kris elkotyogta a titkomat. Józanul nem tenné semmi pénzért, hacsak én nem adok rá engedélyt. Tiszteletben tartja a kérésemet, hogy ne reklámozza mit tudok. Csak piát ne adjanak a kezébe.
Ahogy Algernon kiböki miért keresett fel, médiumitás nélkül is gyanússá válik az egész.
Kris ivott a randin. Szerintem jócskán. Nem hiszem, hogy a szőke srác direkt itatta le. A barátnőmet ismerve, gurult az a bor lefele magától is.
- Ááá…! Már értem. – mosolyodok el csibészesen. – Kris kitálalt, igaz?
A cirkuszt csak hallottam, nem láttam. Algernon kissé óvatlanul fogalmazott.
Krisre képtelen vagyok haragudni, de azért finoman elkapom még ezért.
Felsóhajtok, pár másodpercig a korombeli srác arcát vizslatom, és gondolkodom. Azt hiszem, totál felesleges tagadásba merülnöm. Tudja, amit sokan nem tudnak rólam.
- Jól van. – duruzsolom még mindig barátságosan. Nekem alapban ilyen hangom, és a hangulatom. – Gyere, meghívlak egy cappuccinora. Néhány tömbnyire innen van egy nonstop internetkávézó. Oda beülhetünk beszélgetni. De cserébe el kell árulnod Matlid teljes nevét, és azt, amit tudsz róla. Áll az alku? Mielőtt rosszra gondolnál, nem, nem akarom bántani. – szögezem le nyomban.
Ha Algernonnak is megfelel a kávézó, indulhatunk. Pár percnyi séta után megérkezünk. A kávézó üvegezett bejárata fölött kéken világító neonbetűk hirdetik a hely nevét: CyberGate.
Belököm az ajtót, és belépve a helyiségbe hátrapillantok a vállam fölött, miközben tartom az ajtót, rá ne csukódjon Algernonra.
Keresek egy asztalt egy nyugis sarokban, és leteszem magam. A táskámat az ölembe húzom, majd kérdőn pislogok a krupiénkra.
- Ne csigázz. Mire vagy kíváncsi?

A kaszinóban Algernon hazai pályán játszott. Teljes magabiztossággal csinálhatott mindent a játékvezetéstől a fairplay protokollig. Most pedig alig bírja kipréselni a szavakat. Már akkor tiszta ideg volt belül, mikor még Gwen nem is ért ide. Félelem, aggódás, szégyen kavarog benne és próbálja nem mutatni, de ez nem mindig sikerül. Gwen nagyon kedves vele és bátorítja. A krupié annak különösen örül, hogy a lány áldását adja a barátnőjével folytatott bimbózó kapcsolatra. Fontos neki Kristin és sokat gondol rá. El is mosolyodik erre és mikor Gwen megérti, hogy a vöröskének eljárt a szája, Algernon megint zavarba jön. Neki sose mentek az ilyenek, hogy kinek mit szabad mondani, mit nem, mi lesz annak a következménye. A kaszinóban titoktartás van, azt tudja és alkalmazza is, de civilben a pletykagépezet megállítására a legjobb módszere a hallgatás. Senkiről nem mond semmi rosszat és nincs baj. Most se akart rosszat mondani, de arra se gondolt, hogy közvetetten megtette. Vakarja az állát, mert Kristint hozta kellemetlen helyzetbe.
- Igen, de én nem tudtam, hogy ez titok. Légy szíves, ne szidd le nagyon! Ő csak mondani akart rólad pár jó szót.
Kristin tényleg nagyon kedvesen beszélt Gwenről. Ők nem olyan barátnők, akik édestestévrnek látszanak, de egymás háta mögött kígyót-békát kiabálnak a másikra. Azt mondta, Gwen különleges lány, óriási a szíve és sokoldalú. Algernon fél, hogy a kapcsolatuk véget ér, amint kiderül, hogy felkereste Gwent. Megint megbánja a tettét, de nem szalad el. Egy lehetőséget kapott az élettől és még van benne szufla, hogy éljen ezzel. Annyira kínos volt neki akkor a helyzet, hogy nem emlékszik a mondatokra pontosan. Úgy rémlik neki, Gwen látta is a cirkuszt, nem csak hallotta. Ő is nézi a lány arcát és próbál rájönni, mi vár rá a hallgatás után. Pozitív választ kap és nagyot sóhajt, a mellkasára teszi a kezét, hogy kifújja a levegőt.
- De jó. Köszönöm! - mondja Gwennek és egy kis mosolyt is kicsal az arcára egy rövid időre.
- Matild? Honnan tudod a nevét? Ja, értem... Nem lenne szabad a vendégeinkről beszélnem.
A hangsúlyban benne van, hogy el fogja mondani, csak még gondolkodik. Algernon tépelődve megy a kávézó felé. Lehet, hogy inkább egy hideg italt kér, mert elég ideges kávé nélkül is. A CyberGate nagyon ijesztő ma este. Tényleg át kell lépni egy kapun, egy újabb kapun. Már egy kisebben átlépett, mikor eljött a stúdióhoz. Algernon a nyakát behúzva jön be, ahogy Gwen tartja az ajtót. Körbenéz, de nem sok látnivaló van. Pár ember ül a gépek előtt és még egy valaki kávézgat az óráját nézve. Itt nyugodtan tudnak beszélgetni. Algernon leül és megint sóhajt egyet. Kezeit összefonja, fehérre szorítja és válaszol:
- Jó, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Matild von Steinberg, egy osztrák nemes özvegye. Egy éve jár hozzánk, havi egyszer. Átlagos játékos, nem nyer sokat. Egyszer mesélt róla, hogy a férje végrendeletét kiforgatták és a fia vitt el mindent, kivéve egy hitelt. Illetve abból kifizette a saját részét és a többit az anyjára hagyta. De miért kérded?
Egy fiatal pincér érkezett hozzájuk és unott arccal kérdezte a szokásosat:
- Üdv! Mit hozhatok?
Algernon ránézett és már kitalálta, mi kell neki: édes ital, hátha megint elsápad, mint a múltkor. Benne volt a pakliban, hogy kitárulkozik és abból még akármi is lehet.
- Egy üveg forró csokoládét kérek.
A pultos felvette a rendelést Gwentől is, ha ő kért valamit. Algernon megvárta, hogy a Leonardo DiCaprio-ra hasonlító alak távozzon és folytatta Gwen kezét nézve. A szemeibe most nem mert nézni.
- Aznap este én is átéltem fura dolgokat. Mármint nem úgy, mint te, csak... Kísért a múltam. Tudod, én cirkuszos családban nőttem fel és a bohóc nekem egy rém. Te meg pont azt emlegetted és úgy, hogy...
A krupié elfordította a fejét és fészkelődött:
- Baleset volt - mondta remegő hangon. - Megtámadott engem a zenebohóc. És...
Itt már nem tudja tovább mondani. Jobb karját keresztbe teszi maga előtt és a bal tenyerébe temeti az arcát. A fejét rázza és magában átkozza a pillanatot, amelyben elhatározta ezt az estét.

Amikor megkér, hogy ne szidjam le Krist, elnevetem magam.
- Dehogy bántom. – legyintek. – Titok. Persze. – mosolyodok el, miközben lehalkítom a hangom, hogy kicsit rávilágítsak, miért az.
– Láttad a kaszinóban, mire vagyok képes… Sok pénzéhes, gonosz ember van a világon. Elég csak egy maffiózónak szemet szúrnom, és ki tudja, miféle lehetőségeket látna meg bennem. Ez sok emberre lehet veszélyes. Nem csak rám; a családomra, a barátaimra is. Nem az aggaszt, ha bolondnak néznek.
Algernon egészen aranyos, kedved srác. Szerethető. Felnőttségébe vegyül valami egészen kisfiús, ami miatt kilóg a korabeliek sorából.
- Szívesen. – mosolygom rá szelíden. Örömmel meghallgatom, ha már megkeresett. Senkit sem szoktam elzavarni, az nem én lennék. A képességeim is azért vannak velem, hogy segíthessek másokon.
- Gyere, menjünk. – indulok el én előbb a kávézó felé. Látom Algernonon, hogy semennyire sem biztos magában, és bátorításra szorul. Ezért is igyekszem minél barátságosabb képet festeni magamról. Nem szeretném, hogy feszélyezve érezze magát. Még meg kell szoknom, hogy a kaszinón kívül, civilben ennyire más, mint kemény krupiéként.
Matildra térve elvigyorodom.
- Oké, becsületszavamat adom, hallgatok, mint a sír... Egyébként beszéltem a férjével. – nem tudom ez mit hoz ki Argernonból, de folytatom. – Az örökségről, a fiáról és az adósságáról is tudok. A neve azért kell, hogy felkereshessem. Ő is segítségre szorul…. Igazából a férjétől tudtam meg, hogy melyik számokra kell fogadni. – vallom be. Most már úgyis mindegy. – És mivel ilyen képességek birtokában vagyok, ezért sem szerencsejátékozom. Nem használom önös célra őket. Épp ezért a pénzt sem tartottuk meg.
Igen. Tartok az égiek haragjától. Nem akarom, hogy elvegyék tőlem a látásom.
Alig ülünk le az asztalhoz, a pincér máris ott terem mellettünk.
- Legyen kettő forrócsokoládé. – kérem meg mosolyogva. Bólint, és már megy is.
Ismét Algernonra figyelek. Érdeklődve fürkészném a szemeit, ha rám nézne. Még mindig küszködik a szavakkal, de most már rémültnek is hat.
- Óh, szóval Ő a te bohócod. Előző éjjel engem boldogított. – mondom úgy, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, ha szellembohócok ácsorognának az ágya mellett éjjelente.
Hallgatom Algernont. Kezdek aggódni. Érte. Valami történés nagyon megrázhatta gyerekkorában, és azóta magával cipeli a megterhelő emlékeket. Most hirtelen olyan törékenynek tűnik az a férfi, aki a kaszinóban még olyan nyersen bánt velünk.
Bármi is történt a múltban, az eredmény világos: a bohóc meghalt. Különben nem lenne kísértet.
Előrehajolok, és átnyúlok a kerek asztal fölött. Az ujjaim a srác azon kezére fonódnak, amelyikkel az arcát takarja. Finom erőszakot alkalmazva próbálom elhúzni előle, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Algernon, hé… semmi baj… - duruzsolom lágy, halk, de számára hallható hangon. – Nézz rám! A legjobb helyre jöttél, oké?
Ha rám néz, elengedem a kezét, és visszadőlök a székem háttámlájához.
- Szeretnék segíteni. De ehhez meg kell bíznod bennem. Hidd el, ha valaki tudja hogyan tartson titkot, hát az én vagyok. Ha elmondod mi ez az egész, ígérem, senkinek sem beszélek róla. Még Krisnek sem.
Nagyot sóhajtok. Algernonnak segítség kell, lelki támasz. Lélekben súlyos sebeket szenvedett el, és nem tudom, én elég leszek-e a gyógyulásához, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy megoldjuk ezt az ügyet, és levakarjuk róla a bohócot. Kérdés miért kísért a bohóc. Mit akarhat? A múltat nem szoktam látni. Eddig legalábbis nem voltak efféle élményeim. De a bohóc gyomra vérzett.
– Ha baleset volt, nincs miért okolnod magad. – mosolygok kedvesen a kék szemekbe. Süt a fiúból az elkeseredés és a félelem. Mitől fél? A zenebohóctól?
Megvonom a vállam.
- A bohócokat én is utálom. Szerintem mindenki. Tök ijesztőek. Néha erős késztetést érzek, hogy megverjek egyet. Tényleg. – döngöm halál komolyan, aztán elvigyorodom és kurtán elnevetem magam. Én, a bohócverő. Youtube-gyanús esemény lenne.
Megköszörülöm a torkom, és némileg komolyabb témához kanyarodom.
- Máskor is előfordult már, hogy hirtelen rosszul lettél, úgy mint akkor este a kaszinó előtt?
Még nem hozom Algernonra a frászt azzal, hogy lehet; ez a negatív entitás, ami ráragadt, képes megcsapolni az életenergiáját.

Gwen sikeresen megnyugtatja a krupiét, hogy nem kevert bajt. Algernon fellélegzik, mert nagyon elszomorította volna, hogyha összeugrasztja a két barátnőt és ő is lecsúszik Kristinről. A magyarázat meglepi. Még mindig csak a felszínét kapisgálja annak, hogy Gwen mit tud.
- Értem. Én se mondom el senkinek. De ez hogy van? Ha látod a jövőt, akkor én például hogy tudtalak meglepni a bejáratnál?
Algernonnak az még nem tiszta, hogy Gwen nem látja a jövőt, hanem néha megmondják neki a halottak és ha nem mondanak semmit, akkor nem tud mit csinálni. Érdekli ez a téma, ami túlmutat az életében eddig látottakon. Még egy jósnővel sem beszélt soha. Gwen tényleg nagyon kedves vele és Algernon most már meg tud bízni benne. Nincs harag, nincs elutasítás, inkább segítőkészséget lát és toleranciát. A szőke még csak ki sem neveti a félszegsége miatt.
A krupié tudja, hogy Gwen szellemeket szokott látni, hiszen azért jött ide, hogy erről beszéljen vele, mégis meglepi ez a nyílt színvallás. Libabőrös lesz a karja a hosszúujjú, világoskék ing alatt. Most először hall ilyet élő embertől és megijeszti a dolog. Ez már nem csak gondolat. Algernon végtelenül kíváncsi lesz?
- Hogy beszéltél vele? Miért kerested meg? És miért nem tudtad akkor Matild nevét?
A kérdés nem azt sejteti, hogy szerinte Gwen csaló. Már érti, hogy a kaszinóban sem csalt és most is hisz neki, csak nem fér a fejébe, hogy van az, hogy a halott férj elmondja a család történetét, de bemutatkozni elfelejt. Nem ismeri még a túlvilág visszalátogatóinak szabályait.
- Ja, ott a kaszinóban találkoztál...vele? Szép dolog, hogy felajánlottátok. Kristin is mondta, hogy egy árvaház kapta az egészet. De azért jó volt nyerni, nem? - kérdezi Algernon mosolyogva. Ebben a témában már otthonosan, magabiztosan mozog mozog. Maga a tény, hogy jó taktikát választott és bőséges jutalmat kap érte, fel szokta dobni a szerencsejátékost. Tulajdonképpen ezért ülnek ott az emberek. Ha nem nyernek, akkor is azt várják a következő dobástól, körtől, hogy a szerencse feléjük forduljon. Az izgalom és a nyeremény lehetősége tartja ott őket. Algernon ismeri a másik oldalt is. Nem volt mindig krupié, játékosként kezdte.
- És hogy akarsz segíteni rajta? Gwen... Matild egy rendes néni - kezd bele Algernon. - Talán én is tudok segíteni. És akkor nem lesz baj, hogy beszéltem róla neked.
A krupié jószívű, csak ritkán nyílik meg. Nem tudja elképzelni, hogy akarja Gwen rendbehozni a családi életet von Steinbergéknél, de hajlandó társulni. És nem azért, hogy a vendég megkedvelje, többet járjon a kaszinóba. Pusztán jószándékból. Lehet, hogy Matild nem látogatja már a kaszinót, ha egyenesbe jön, de ettől még nem omlik össze a Jolly Joker. Elvégre ez Las Vegas. Azon az idős hölgyön pedig ha lehet segíteni, akkor Algernon szívesen megteszi.
- Te láttad? - kérdez rá arra, amit már emlegetett. Sok gátat kell még ledönteni, hogy igazán megértse Gwen képességét és azt, hogy mi történik vele. - Jeffrey Smith volt az? Egy negyvenes, magas homlokú, nagyhajú bohóc?
Algernonba újra félelem költözik. Most attól fél, hogy Gwenre ráhozta a bajt. Hogy már nem csak őt ijesztgeti a szellem, hanem azokat is, akikkel találkozik. Bár Kristin nem panaszkodott. Gwen pedig talán tudja kezelni ezt. A krupié mégis arra emlékszik, mennyire szenvedett a szőkeség a kaszinóban. Az érintésre, a finom női kézre megrándul, de utána megnyugszik. Leereszti a kezét és az asztalt bámulja. Végre vissza mer nézni Gwenre. Igazán megnyugtató a lány hangja. Elbűvölő.
- Jó, jó - mondja Algernon hadarva. - Rendben. Elmondom, de tényleg nagyon szörnyű.
A krupié gyűjti az erőt, harapja a száját, forgatja a kezeit, miközben dörzsöli őket. Mintha egy szertartást végezne, hogy különleges energiákkal töltődjön fel. Gwenen kívül még senki nem hallotta ezt a történetet.
- Nem ilyen egyszerű - kezdi Algernon és sokkal halkabb, szinte suttogó hangra vált. - Én nem utálom a bohócokat. Sokat ismertem és tehetséges emberek. Utazó cirkuszban születtem és ott nőttem fel. Nagyon szerettem őket. Aztán letelepedtünk itt Vegas-ban.
Halkan, de határozottan beszél. Az arca kezd sápadni, de most már eltökélt. Gwennek sikerült elérnie, hogy tökéletesen megbízzon benne és mindent elmondjon.
- Az itteni cirkuszban mások voltak a bohócok. Beképzeltek és elviselhetetlenek. A gyerekeket nevettették a porondon, de mikor lekerült a bohócruha és civilben voltak, gúnyolódtak. Anyára rá akart mászni ez a Smith. Az oroszlánok ketrecénél vártam egyszer a szüleimet és...
A pincér megérkezik, Algernon pedig azonnal elhallgat.
- Parancsoljanak! 4 dollár lesz - mondja a felszolgáló. Ha Gwen tényleg meg akarja hívni Algernont, ő elfogadja, ellenkező esetben állja saját részét. Megvárja, amíg a férfi elmegy, követi a szemével, hogy megbizonyosodjon erről. Utána két kézzel markolja meg a forró csészét és beleszippant a gőzbe. Még nem iszik bele. Végig akarja mondani.
- Smith odajött és kigúnyolt engem. Lökdösött. Apát szidta és ez nagyon bosszantott. Tudtam, hogy anyához már többször bekéredzkedett, sőt rányitott, de mindig el lett zavarva. Nem bírhattam, hogy apát szidja egy ilyen és már nagyon lökdösött, ezért felkaptam egy vasat, hátha elijed. Tudod, amivel az oroszlánokat irányítja az idomár. Smith talán részeg is volt, erre már nem emlékszem, de nagyon agresszívan viselkedett és a vassal véletlenül gyomrom szúrtam.
Algernon elveszi a kezeit a csészétől. Megrázza a fejét és az ujjaival eltakarja a száját-orrát. Nagy levegőt vesz és megint a bögrét markolássza.
- Apa és Anya akkor értek oda. Én féltem, de ők tudták, hogy ebből baj lesz. Elvesztették volna a munkájukat, én mehettem volna intézetbe vagy fiatalkorúak börtönébe. Csak 16 voltam akkor! - mondja széttett kezekkel. Sóhajt, rázza a fejét és remegő kézzel emeli szájához a csészét. A finom illat egy kicsit megnyugtatja és belekortyol a forró italba. Kettőt-hármat kortyol és visszateszi.
- Nem, Gwen. Bohócnak neveztek és úgy éreztem, Smith-hez hasonlítottak, ami nagyon elkedvetlenített. Aztán te cirkuszt emlegettél és megijedtem, hogy mindent látsz. Leesett a cukrom, de ezért. Féltem, hogy feljelentesz, hogy tudod a titkomat - mondja Gwennek most már remegő szájjal, mert a legnehezebb rész jön.
- Smith a földön fetrengett vérző gyomorral és Anya... megölte a bohócot. A családunkért tette, de ez nekem akkor is sok volt. Halálra voltam rémülve és gyűlöltem Smith-t, de mégiscsak egy ember volt, aki megérdemelte az életet. És ami a legrosszabb, Apa, az idomár bevitte az oroszlánokhoz az aznapi húsadag helyett. Eltüntették. Azóta se tudja senki a cirkuszban, hová ment Jeffrey Smith. Én azóta nem járok be a szüleimhez a munkahelyükre. Illetve már csak Apa dolgozik, mert Anya otthon van a testvéreimmel. Félek, ha bohócot látok, mert ez jut eszembe. És újra és újra átélem azt, hogy leszúrtam valakit és végignéztem a halálát. És azt is, hogy elhúzzák a ruháit, kidobják, a teste pedig az oroszlánok elé kerül. Imádtam azokat az állatokat. Én is bejártam hozzájuk, megszoktak, megszerettek. És már rá se bírok nézni a cirkuszra. Ez az egész annyira szörnyű, hogy otthon se beszéltünk róla soha. Nem volt kinek...elmondanom... Nem mertem...segítséget kérni, mert bajba keverném a családot.
Algernon az utolsó mondatokat már elérzékenyült hangon mondja. A szemeiben könnycseppek jelennek meg és idegesen felkapja a csészét. Nagyot iszik belőle, össze is égeti a nyelvét a forró itallal. Visszateszi az asztalra és eltakarja a szemeit, mert most már sír. Hangtalanul, de a két szép kék lélektükör mögül folynak a könnyek, végig az arcán és a kezén. Megvolt a kitárulkozás, a fájdalmas beszámoló, a szembenézés a sötét múlttal. Nagyon bőven mondta el, rengeteget beszélt, de azért tette, mert most végre talált valakit, akinek el lehetett mondani. Nem fukarkodott a szavakkal, kitálalt. Az összes szomorúság, fájdalom és félelem kijött most belőle.

- Nem fürkészem minden pillanatban a jövőt. – vigyorodom el. – Szeretek normális módon élni. Mi abban a móka, ha mindig mindent előre tudok? Ráadásul elég kimerítő folyton összpontosítani, hogy „Na, most akkor mi történik? És most? És most?”. Ugye érted? Az igazán fontos eseményekről szóló látomások viszont maguktól bevillannak, olyankor, amikor a legkevésbé számítok rájuk. Nem vagyok vérprofi. De szeretnék az lenni. Ezt egy életen át fogok tanulni, azt hiszem.
Persze, hogy nem csaltam. Mióta számít annak, ha súgnak a szellemek? Egyébként egyesek megérzik, vagy álmaikban kapnak instrukciókat, hogy milyen számokat játszanak meg a lottón, és voilá! Valami csoda folytán nyernek. Ez ugyanolyan. Az infó ugyanúgy jön valahonnan.
- Nem én kerestem meg. – kuncogok. – Meghallottam, ahogy Matildnak magyarázza melyik számra fogadjon, aztán kiszúrta, hogy látom a holtakat, és megkért, segítsek a feleségének rendezni az adósságot. Megtettem volna, csak hát… - halkan felnevetek. – A történet végét ismered… De nem baj. Van még 121 kaszinó Vegas-ban, ahova elvihetem Matildot…. Elég fura lett volna, ha ott a kaszinóban állok neki társalogni a férjével, akit rajtam kívül senki sem lát, nem gondolod? – heherészek.
Rákönyöklök az asztalra, hogy közelebb hajolhassak Algernonhoz.
- Az a tervem, hogy annyit nyerjen, ami fedezi az adósságát. A férje csak akkor fog belépni a fénybe, ha Matild anyagi gondjai rendeződtek.
Visszamosolygok a szőke srácra.
- Naná, hogy jó volt nyerni!
Arra, hogy Matild rendes néni, bólintok, de arra már megrázom a fejem, hogy Algernon is belekeveredjen.
- Kedves tőled, de nem szeretnélek bajba keverni. Azzal is sokat segítettél, hogy megmondtad a teljes nevét. Innentől az én feladatom megoldani ezt az „ügyet”. – formálok idézőjeleket az ujjaimmal.
Megvonom a vállam.
- Szabadidőmben általában ezt csinálom.
Most már egy név is társul a hallgatag zenebohóchoz. Szaporán bólogatok.
- Ahh, szóval így hívják. Nem mutatkozott be, de a leírás stimmel.
Örömmel konstatálom, hogy Algernon megnyugszik. Mi lehet olyan szörnyű, ami ennyire megviseli? Türelmesen várom, hogy belekezdjen a történetébe. Egészen gyermeki, ahogy mesél.
A történetet a mellettünk termő pincér szakítja félbe.
- Köszönjük! – mosolygok fel rá, és adok neki egy ötdollárost. Megígértem, hogy meghívom Algernont, nem is visszakozok. A pincér is megköszöni a borravalót, és mosolyogva magunkra hagy. A tekintetem ráesik a gőzölgő italra. Még nem nyúlok hozzá, tűzforró. Nem kell látnoknak lenni, hogy tudjam, le fogja égetni a szőrt a nyelvemről, ha nekiesek. Kicsit várok vele.
A velem szemben ülő szőke srácból pedig újra áradni kezdenek a szavak.
Könyöklök az asztalon, és a tenyerembe fektetem az állam. Fürkészem a srácot, miközben megnyílik. Nem lehet egyszerű neki. Felfogom és átérzem mekkora terhet cipelhet.
Amikor a végére ér, hirtelen nem is tudom mit mondjak. Nem egészen ilyen múltat képzeltem a Jolly Joker krupiéjának. Egyszerre elképesztő és dermesztő, de képes vagyok nyugodtan kezelni a helyzetet, vagy ne legyen a nevem Gwen Seeger.
- Hű… - felsóhajtok. És egy újabb: – Hűűű……
Fel kell fognom a hallottakat. Ez azért így kemény, de nem ítélkezem senki fölött.
A tekintetemet körbehordozom a kávézóban, hogy megbizonyosodjak róla, nincs senki a közelünkben, aki kihallgathatta volna a beszélgetésünket. Néhány srác és egy csaj ül a gépeknél. Elégé függenek ahhoz, hogy ne itt járjon a fülük. A csaj végül sietősen feláll és távozik. Biztos most töltötte fel a halott férje tudatát a világhálóra, holnap meg már áram sem lesz. Hehe.
- Nem vagyok Júdás, hogy bárkit feljelentsek. – címzek Algernonnak egy kedves, bíztató, őszinte mosolyt. Megrázom a fejem. Szőke tincseim ide-oda lebbennek az arcom körül. Gyilkosságról van szó, nem vagyok hülye. De én nem árulkodok. – Nem az én szokásom. Hozzám segítségért szoktak jönni, és aki hozzám fordul, annak segítek. Igaz, még mindig több a halott ügyfél, mint élő. – jegyzem meg mintegy mellékesen, félig vigyorogva.
- Elhiszem, hogy szörnyű, de jól tetted, hogy kitálaltál. Figyelj…  Jeffrey Smith még itt van. Valószínűleg azért, mert erőszakos halált halt. Ilyenkor egy kicsit… nyugtalanok és bosszúsak. Nem történtek a családodban balesetek, esetleg furcsaságok? A szellemek, főleg ha haragosak, sok kellemetlenséget képesek okozni az élőknek.
Algernon idegesen iszik bele a forró italba. Én még nem nyúltam hozzá a sajátomhoz. Nézem, ahogy azokban a szép, kék szemekbe könnyek gyűlnek, majd végigmossák a markáns, férfiúi arcot. Az elviselhetetlen érzelmek súlya csak most ütközött ki igazán.
Kicsit várok, hagyom, hadd nyugodjon meg, majd halkan duruzslásba kezdek.
- Csak úgy győzheted le a félelmeidet, ha szembenézel velük. Ezt a bohócot valahogy rá kell venni a továbblépésre. Senkinek sem jó, ha itt van. Neki sem, mert már nem köztünk van a helye. Nem fog tetszeni, amit javaslok, de rá kell venned magad, hogy találkozz a szüleiddel, és bemenj a cirkuszba. Ez az első lépés. Ki kell deríteni, mit akar Smith.

Gwen türelmesen kezdte magyarázni, hogy működik a képessége. Tulajdonképpen ez valami passzív adottság volt nála. Meglátott dolgokat. Ugyanakkor néha képes volt előhívni szándékosan, mint az irodában. Algernon kezdte megérteni, bár úgy sosem fogja, mint maga a szőke műsorvezető. Az is kiderült, mi lesz a Matildnak felajánlott segítség. A krupié most elszomorodott, hogy kidobta a lányokat. Gwen segíthetett volna a néninek. De hát honnan tudta volna mindezt? Annyira csalásnak nézett ki a sok szerencse, hogy már másnak is feltűnt és le kellett állítani. Munkaköri kötelessége volt. Gwen csak szolidan teszi szóvá, de benne van, hogy ezzel a terve, a feladata keresztül lett húzva. Algernon leszegett fejjel hallgatja a többit. Meg lehet találni a hölgyet és Gwenre biztosan emlékezni is fog, méghozzá örömmel, mert egy kicsit azért tudott segíteni. Kaszinó pedig van bőven. Algernon most maga ellen, a szakmája ellen beszél, de azért teszi, mert már fordult a kocka a fejében.
- Ha elfogadsz egy tanácsot, eleve nagy összeggel menjetek. Veszítsetek egy-két kisebb tétet, de nyerjetek is hasonlókat. Ha a szellemek megengedik és megmondják. Csak utána tedd fel az egészet és akkor nem fog megismétlődni, amit nekem kellett csinálnom. Nagyon sajnálom... Nem tudtam. Nem akartam elhinni, nem hihettem el...
A szavaiból őszinte megbánás hallatszik. Úgy érzi, Gwen nem haragszik rá, de őt bántja a dolog egy kicsit. Ha több segítséget nem is fogad el a lány, ennyit megérdemelt.
A történet megrázza mindkettejüket, Algernont újra, Gwent először. A bohócot már látta is, előző éjszaka és azt mondja, úgy nézett ki, ahogy a krupié leírta Jeffrey Smith-t. Bátorítja, hogy nem szokása feljelentést tenni és hogy most sem fog ezzel élni. Algernon a könnyei mögött nagyon hálás és megkönnyebbült. Csak a kaszinóban félt igazán ettől, Kristin szavaiból már nem egy olyan lány bontakozott ki, aki rohanna a rendőrségre egy ilyen történetet meghallva.
Arra kapja fel a fejét, hogy a bohóc itt van. Lassan elhúzza kezeit a szemei elől és zsebkendőt keres. Letörölgeti a könnyeket és kicsit pislogva Gwenre néz.
- Itt van... Most is? Látod? - kérdezi zaklatottan.
Körbenézett, mintha ő is megláthatná. Még hátra is tekintett, a falra, hogy ott áll-e valahol az életében is szörnyű zenebohóc.
- Még aznap este Anya eltörte a lábát. Ő artista és rosszul ugrott. Azóta nem volt baj. Bár az egyik kistesóm most beteg lett és még nem tudjuk, miért. Láza van - mondja bánatos hangon.
Nagyobb baj tényleg nem történt azóta. Apja dolgozik, anyja még a lábadozás alatt teherbeesett és már nem ment vissza dolgozni. Aztán megint teherbeesett. Még két kis Burroughs van otthon, akikről gondoskodik, az apa és Algernon pedig eltartják, amíg meg nem nőnek a kicsik. Danaide vissza akar menni a cirkuszba, mert szereti és kell a pénz, de a gyerekeket nem hagyná magukra.
Gwen javaslatára megremeg, már a keze is rázkódik, ahogy nyúl a forrócsokiért. Úgy nyúl érte, mintha megváltást várna az italtól. Megint érzi, hogy jönnek a fények, csökken a vércukorszint és sápad is. Az ital már hűl, de még mindig forró. Algernont nem érdekli, issza és megint összeégeti a nyelvét, de már a szájpadlását is. Úgy érzi, ez nem számít, most szüksége van erre az italra.
- A szüleimmel sokszor találkozom, csak a cirkuszt kerülöm. Nem tudod, milyen nehéz dolgot kérsz tőlem. Nem tudom, képes leszek-e rá, de megpróbálom. Lehet, hogy csak harmadszor vagy negyedszer fog menni. És ha ott vagyok, mit csináljak?
Algernon tényleg nagyon fél, retteg, mintha pisztolyt szorítanának a fejéhez. Mégis meg akarja tenni. Lát egy esélyt, hogy a lelke nyugalmat kapjon. Fura, de mer és akar hinni Gwennek.
- Azt mondod, minden azért van, mert Smith nem távozott? Azért nem tudtam feldolgozni? Én azt hittem, ez természetes, hogy egy gyerek összeomlik, ha ilyet lát...

- Rá se ránts! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad emiatt. – legyintek nevetgélve. – Én mondtam Kris-nek, hogy megszívjuk. Az ő ötlete volt az egész. A javaslatot viszont köszi. Meg fogom fogadni. Hasonló haditervre gondoltam én is. Bár én szívem szerint nem futkosnék felesleges köröket. Mindent feltennék elsőre, aztán amint megvan a nyeremény, tipliznék. – magyarázom vigyorogva. – Nah, majd meglátjuk mi sül ki belőle megint.
Algernon túlságosan magára vesz mindent. Nem kéne. Majd Kris mellett kikupálódik, és ragad rá egy kis lazaság.
Megvonom a vállam.
- Sokan nem hisznek nekem, ha elárulom, hogy tisztánlátó vagyok. Nem te vagy az első, és nem is az utolsó. – sóhajtok egy nagyot mosolyogva. Nem különösebben visel meg, ha nem hisznek nekem. Számomra csak az a fontos, hogy azok elfogadnak, akik közel állnak hozzám. A családom, a barátaim, a munkatársaim.
A kérdésre, hogy a bohóc most is itt van, megrázom a fejem.
- Nem úgy értettem, hogy itt a kávézóban, hanem csak úgy, köztünk, itt ezen a világon. Most viszont nincs itt a közelünkben. Akkor hallanám a cirkuszi zenét, vagy látnám Jeffrey-t.
Csendben hallgatom, ahogy Algernon az anyukájáról és a kistestvéréről mesél. Csak mosolygok rá, aztán úgy döntök, ideje belekortyolnom a forrócsokiba. Jó sűrű, és édes, pont, ahogy szeretem. Már nem is olyan forró. Iható.
- Hányan vagytok tesók? – kérdezem érdeklődve, kíváncsi vagyok. – Anyukád balesetéhez és a kisöcséd betegségéhez azt hiszem talán nincs köze. – duruzsolom bíztatóan. Ha „csak” ennyi történt, az nem olyan kirívó, hogy felhívná az ember figyelmét.
Ahogy hallgatom Algernont, és egyre több időt töltök a társaságában, az az érzésem, hogy ide én lehet kevés leszek. Ez a srác komoly problémákkal küzd önmagában, ami érthető egy ilyen átélt eset után. Nem vagyok pszichiáter. Anyám az. Fogalmam sincs milyen módszerrel kúrálna ki egy Algeronhoz hasonló embert a trauma okozta lelki sérüléséből.
- Elmegyek veled a cirkuszba, és Krist is elvisszük erősítésnek. Mit szólsz? Megmutathatnád hol történt a baleset. A szellemek általában helyekhez, személyekhez, tárgyakhoz kötődnek. Lehet ott is felbukkan… Persze, ez tök természetes, hogy megviselt gyerekként, és máig nem tudtad feldolgozni. Főleg, hogy senkinek sem beszélhettél róla. De most már nem vagy gyerek, Algernon. Felnőtt férfi vagy. Az évek alatt teljesen más emberré váltál. - mondom mélyen a szemébe nézve. - Ideje a múltat elengedni a démonaival együtt.

Algernon kétes érzések között vergődik. Ha nincs Kris ötlete, akkor talán sosem ismeri a meg a vöröskét, akivel talán tovább is fog jutni, mint az eddigi lányokkal és Gwent sem, aki pedig hajlandó segíteni neki. Hirdetés alapján sose ment volna el médiumhoz. Nem is gondolt arra, hogy a bohóc nem csak a lelkiismeretében létezik és kísért, hanem valójában itt jár a Földön. Nagy nyeremény ütötte a lányok markát is és az árvaház kapta, Matild néni pedig kifizetheti az adósságát, ha minden jól fog menni. A történtek árnyoldala a megalázó kihallgatás, a motozás és a kidobatás. Algernon tényleg sajnálja. Az is igaz, hogy őt ez jobban megviselte, mint a lányokat. A lazaság nem igazán jellemző rá, inkább egy igazi, kimért krupié a mélyfagyasztott fajtából. Civilben pedig simán visszahúzódó és aggodalmaskodó, de jószándékú ember.
Kicsit fellélegzett, hogy a bohóc nem volt a közelében. Értette már, mire gondolt Gwen. Próbálta meglátni annak a világnak, a képesség működésének a szabályait és a szőke segített is neki ebben.
- Hárman vagyunk. A hugi és az öcsém a baleset után születtek - mesélte el Algernon. Igen, amíg Danaide otthon volt betegen nagyon igényelte a férje jelenlétét és két gyereket is összehoztak. Algernon után is próbálkoztak, de egész addig az időszakig nem sikerült. Már a fiú születése előtt is voltak ilyen gondok és nagy öröm volt, mikor a kékszemű megszületett. Ez is érdekes tény, de a krupié nem gondolta, hogy a gyilkosság jótékony hatással lenne a termékenységre. Csak érdekes volt, hogy utána történt mindez. Kicsit megnyugtatta, hogy nem a bohóc okozza a hugi betegségét.
- Az nagyon nagy segítség lenne, köszönöm! Azt hiszem, el tudom intézni, hogy mindhárman bemehessünk. Igazad van, Gwen. Felnőttként kell viselkedni... - mondta Algernon, de ekkor már elkapta a tekintetét. Nem szerette, ha gyerekként kezelték. Kicsit ilyennek érezte ezt a helyzetet és a szőkének igaza volt. Évekkel ezelőtti, gyerekkori traumánál ragadt le. Mások megbirkóznak az ilyesmivel, de neki nem sikerült. Nem volt kivel megbeszélni. Nem merte előhozni és a szülei sem hozták elő. Ők se büszkék rá, mindig is tudta. Nem utálta őket, de azért azt megjegyezte, hogy egy normális család orvost hívott volna a bohóchoz. Ők pedig öltek és sumákoltak, egymás előtt is. Valami nem volt rendben a szülőkkel sem, de az már nem Gwen asztalára tartozott. Az élőkkel Algernonnak kellett megküzdenie. Gwen türelme és biztatása erőt adott neki. Hirtelen tele lett tervekkel. Elmennek a cirkuszba és utána beszélni fog a szüleivel is. Végre, annyi év után megteszi.

Ez egy komoly gyilkossági ügy, ahol a szülők az elkövetők, de ők csak a fiúkat védték. Gondolom én naivan, de egy pillanatra azért átsuhan a fejemben, mi van, ha odamegyek a cirkuszba, Algernon meg elmondja az apjának, hogy mindent bevallott nekem. Asszem Kris nélkül egy tapodtat sem megyek. Nem szeretném én is az oroszlánok közt végezni. Kettőnket csak nem tüntet el.
Most, hogy kezd a történet egészben leszivárogni az agyamba, és kezdem felfogni mi történt, egy kicsit elbizonytalanodom. Nagyon szeretnék segíteni Algernonnak, de úgy, hogy élve megúszom. ilyennel még nem volt dolgom.
Az ujjaim közt fogom a csészét, és kortyolok párat a csokiból, majd a tekintetét elfordító srácra nézek.
- Figyelj csak. Megkérnélek valamire. – mondom a csészém fölül. – Ne szólj a szüleidnek arról, hogy elmesélted a titkotokat egy idegennek. Nem fognak örülni, ezt elhiheted. Nem fognak gratulálni neked, ahogy nekem sem. Azért nem beszéltek róla eddig, mert ők sem szeretnének bajba kerülni. Lássuk be, azért ez nem szimpla ügy. Sokakat érint.
Jah, most már szépen belekerültem én is, azt hiszem. Ebben a szent minutumban lettem bűnrészes, hogy hallgatási fogadalmat tettem.
Megtehetném, hogy elrohanok a rendőrségre feljelentést tenni, de nem az én stílusom tönkretenni egy családot. A szavamat adtam Algernonnak, hogy segítek. Be is tartom az ígéretem, nem csinálok segget a számból. Különben is, ez a bohóc addig jár a nyakamra, amíg… valami nem történik. Félek, nem lesz olyan könnyű bezavarni a fénybe. Megölték, és addig nem lesz nyugta, míg a gyilkosai el nem nyerik méltó büntetésüket.
Lehet túl nagy fába vágtam a fejszém, és meggondolatlanul vállalkoztam erre a feladatra. De most már nincs visszaút. Ha valami balul ütne ki, és a rendőrök ne adj isten fültövön csípnek, mindent letagadok. Még azt is, hogy lány vagyok. Én nem tudok semmit, és nem látok semmit. Ennyi.
- Szeretnék a szüleid tudta nélkül eljárni. Van erre mód? Ha nincs, akkor… esetleg kipróbálhatunk valami mást… - hatalmas lélegzetet veszek, mielőtt kinyögöm. Nagyon-nagyon halkan és óvatosan beszélek. - ...Egy szeánszot, ahol megidézzük Jeffrey-t.
Algernon arcvonásait vizsgálgatom. Ehhez vajon mit szól. Nem szeretem a szeánszokat, ahol megvan az az esély, hogy megszállnak, és a testemet használják a kommunikációra. De ha kikerülhetem Algernon szüleinek a haragját, akkor inkább ez.
Kell nekem folyton Teréz anyut játszani. Egyszer csúnyán megütöm még a bokám.

Algernon csak lassan kezdi átlátni, mennyire veszélyes dolog szembenéznie a múltjával. Mármint nyíltan szembenézni. A szüleinek nem akarta elmondani, miért kezdett most hirtelen foglalkozni ezzel a dologgal, csak meg akarta beszélni a régmúlt történéseit. Gwen viszont figyelmeztette a valós veszélyekre.
- Nem, nem, azt nem mondom el nekik, hogy más is tudja. Úgy gondoltam, csak bekéredzkedek a cirkuszba és azt mondom, hogy hozom a barátnőmet... - itt egy pillanatra elgondolkodott, mert egy randi után kijelenteni, hogy Kris már a barátnője, erős lenne. Lehetne, de nem az ő stílusa. - Szóval egy lányt és az ő barátnőjét és meg akarom nekik mutatni, milyen egy cirkusz rejtett világa. Csak nem tudom... Nem tudom, mennyire sejtenék meg, hogy mi áll a háttérben. Tudod, én még soha nem jutottam egy randinál messzebbre a lányokkal...
Algernon tépelődött, hogy mit csináljon. Az artisták, akikkel jóban volt régen, talán ők lesznek a megoldás. Valamelyiküket megkeresheti, hogy bejusson és akkor nem kell a szüleit nyaggatnia. De ha nekik nem szól és a régi barátokat kéri meg, az megint gyanús. Sóhajtozva rázta meg a fejét. Kilátástalannak érezte ezt.
- Az artistákkal sokat voltam régen. Ők még segíthetnek bejutni. Szeánsz? Az nem veszélyes?
Algernont kirázta a hideg a gondolattól, hogy megidézik Jeffrey Smith-t. Hiába a forró, illetve már nem annyira forró ital, ez a gondolat megint előhozte a gerince mentén a fagyos fájdalomcsíkokat, amik végigfutottak a testén.
- Gwen... Egyáltalán mit lehet tenni szerinted? Mitől menne el végleg a bohóc? - kérdezte reménykedő tekintettel. Ha valaki, akkor Gwen tudja erre a választ.

Hm. Ez a srác még nem volt nővel? Pedig mindene megvan hozzá, hogy elvarázsolja a lányokat.
Kris ódákat zengett róla, milyen kedves, udvarias, és igazán jó hallgatóság. A barátnőm amennyit szövegel, tényleg egy olyan férfi passzolna hozzá, aki képes elhallgatni a fecsegését.
Csak mosolygok Algernonra, hogy lebarátnőzte Krist. Egészen angyali így a színvallásával. Ki hinné, hogy sosem jutott tovább az első randinál. Majd Kris beavatja a párkapcsolatok titkos rejtelmeibe, ha komolyabbra fordul a kettejük románca.
- Ha úgy gondolod, könnyebben bejutunk úgy, ha barátnődként viszed oda Krist, akkor oké. Nem szeretném, hogy bajba kerülj miattunk. Egyébként Kris nem fog megharagudni, ha így mutatod ott be. Odáig van érted. – kacsintok Algernonra cinkosan, s megeresztek mellé egy sunyi vigyort.
Hogy veszélyes e a szeánsz?
- Hát… vannak buktatói. – rántom meg a vállam. – De ha sikerül beszélnünk a bohócoddal, és így végre megtudjuk mit akar, vállalom a kockázatot.
Emlékszem az első és egyben utolsó szeánszra, amit én vezényeltem le még egyetemista koromban. Végigfut a hátamon a hideg. Kellemetlen, ha megszállják az embert. Az még cikibb, ha úgy is marad.
Majd kitalálok valamit, és megteszem a szükséges óvintézkedéseket ennek elkerülése érdekében. Felkereshetnék egy vérprofi médiumot, hogy asszisztáljon és álljon készenlétben, de nem akarok senki mást bevonni Algernon családi titkába. Hjaj, mi lesz ebből?
- Őszinte leszek. Fogalmam sincs, Algernon. – nézek mélyen azokba a szép, különös, kék szemeibe. Ennek a srácnak egyáltalán van fogalma arról mennyire angyali ezzel a tekintettel? Szívem szerint megkérdezném tőle, de nem akarom, hogy azt higgye, kikezdek vele. Eszemben sincs. A barátnőm pasija tabu.
- Én a helyében nagyon pipa lennék… Nem lepne meg, ha igazságot akarna szolgáltatni. Akármi is az ábra, el kell érni valahogy, hogy a lelke megbékéljen. Nem lesz egyszerű, erre készülj föl.
Jah. Ha szeánsz lesz a vége, akkor én is felköthetem a gatyám. De a cirkuszi mutatvány sem lesz könnyebb. Oda még be is kell jutni gond nélkül. Ott elég nagy a lebukás veszélye. Bárki megláthatja, meghallhatja, hogy magamban beszélek, feltéve, ha Smith ott lesz.
- Gondolom Krisnek sem meséltél az esetről. Ha velünk jön a cirkuszba, vagy a szeánszra, mindenképp be kell avatnod, hogy megértse mi történik. A szeánsznál mindenképp szükségem lesz rá. Ketten kevesen leszünk. Megeshet, hogy le kell fognotok. A szellemeknek, főleg azoknak, akik nagyon nem akarnak halottak lenni, van az a jó szokásuk, hogy megpróbálják elfoglalni a médium testét. Bárhogy döntesz, mindegyik megoldás kockázatos, de valahogy beszélnünk kell Jeffrey-vel. Csak így szabadulhatsz meg tőle.

Algernon nem szokott dicsekedni azzal, hogy nem volt még párkapcsolata. A bohócos ügy előtt csak félénk volt és nem mert kezdeményezni, utána pedig már elidegeskedte az összes próbálkozását. Krisnek sem mondta ezt el és a saját kollégáinak, barátainak sem. Gwen az első, akiben megbízott annyira, hogy megossza vele. Ha minden jól megy, akkor Kristin is megtudja ezt és még sok minden mást, csak képes legyen vele megbirkózni. Ez volt algernon nagy félelme. Hogy flúgosnak fogja nézni és kidobja ez a nő is.
Majdnem újra elsírta magát, mikor Gwen elárulta, hogy a barátnője odáig van a krupiéért. Teljesen elérzékenyült. Szinte elfelejtette a bohóccal kapcsolatban tárgyaltakat is. Fura szerelmi eset volt ez. Az igazság egy gyerekkori traumán és egy médiumon keresztül derült ki.
- Hű... Ennek nagyon örülök, Gwen! - mondta angyalian vidám mosollyal. - Az a helyzet, hogy én már...beleszerettem, pedig csak kétszer találkoztunk. Gyönyörű és kedves, aranyos. Ööö...szóval a cirkusz...lehet, hogy csak én aggódom túl. Szerintem a szüleim örülnének, ha bejelenteném, hogy végre van barátnőm és semmi akadálya nem lenne, hogy bemenjünk a cirkuszba.
Algernon jobban belegondolt és nem telt el úgy egy hét, hogy Danaide és Fox meg ne kérdezték volna, van-e már kislány a láthatáron. Eddig mindig csalódást okozott nekik. Ha egyszer végre igenlő választ tud adni, talán még a nyakába is borulnak. Nekik is nehéz, ami vele történt, de nem merték előhozni, hogy ne szenvedjen az eset újraélésétől. Sajnos ez persze nem volt jó módszer...
A szeánsz rémisztőnek tűnt Algernon számára. Fogalma sem volt róla, milyen ez a valóságban. Filmekben látta és mindig vacogott. Egy kísértetet megidézni eleve borzasztó gondolat volt neki. Mi lesz, ha nem megy el? Vagy ha valaki megsérül? Nagyon viszontagságosnak látta a szembenézés útját. Gwen is bizonytalan volt néhány dologban. Mintha ez már az ő erejének is sok lett volna vagy mintha nem lett volna ilyen irányú tapasztalata. Pedig Algernon azt hitte, a lány mindent tud a szellemekről. Kis naivan így gondolta elsőre.
Gwen szemei is szépen csillogtak és a krupié elsőre is észrevette, hogy szép a lány, de már akkor is Kristinen akadt meg inkább a szeme. Szeretni is őt tudná inkább, bár Gwenhez is nagyon közel került ma este, úgy érezte. Sokan beleszeretnek a pszichológusukba, aki meghallgatja őket és ez a veszély fennállt. Volna, ha Algernon nem becsülte volna meg annyira azt a lányt, aki kétszer is hajlandó szóbaállni vele. Saját bőrén nem tapasztalt még megcsalást, mert nem volt, aki megtegye és ő se csalhatott meg senkit. Másoknál viszont látta és tudta, mekkora fájdalom. Ő pedig egyáltalán nem akart fájdalmat okozni a vöröskének. Se Gwennek azzal, hogy belekavar és végül mindenkit összeugraszt mindenkivel. Az nem Algernon stílusa volt. Ha Gwen megkérdezte volna, amit akart, a srác zavarba jött volna, de nem élt volna vissza a lehetőséggel.
- Jajjj...Ez nagyon rosszul hangzik - mondta a krupié az asztalt nézve és belekortyolt a forrócsokiba. Már nem sokat érzett belőle, mert össze-vissza volt égetve a szája és a nyelve. Csak öntötte le a torkán a már fogyaszthatóra hűlt ital maradékát. A száját megtörölgette a kis szalvétával, amit kapott.
- Gwen, nem hittem volna, hogy valaha képes leszek szembenézni ezzel, de most úgy érzem, menni fog. Köszönöm, hogy erőt adsz! - mondta Algernon egy félénk mosollyal. Hálás és naiv kis megnyilatkozás volt ez, igazán hozzáillő.
- Elmondom neki. Félek, hogy mit fog szólni, de nem akarok előtte is titkolózni. Akkor otthon megmondom, hogy szeretném a barátnőmnek megmutatni, milyen az élet a cirkuszban. És hogy hárman mennénk. Azt hiszem, még örülni is fognak a szüleim. Az oroszlánoknál, ahol történt...ez...ott csak Apa jár. Ő se lesz ott végig, el kell majd mennie átöltözni és készülődni. És ha ott leszünk, természetesen mindent megnézhettek, jó?
Algernon végtelenül hálás volt a lelki támogatásért és azért, hogy Gwen egyáltalán meghallgatta. Nem tudta, mi fog ott történni és félt, de végre úgy érezte, lesz benne erő, hogy küzdjön. Hogy ezt mi módon fogja meghálálni, arról végképp nem volt elképzelése, de Gwen utána bármit kérhet majd tőle.

Istenem, könyörgöm, add, hogy el ne sírja magát!
Ez olyan bizarr egy férfitól. Más a helyzet, ha egy szerette elhuny, vagy ha valami tragédia történik vele és hirtelen megrázza, az még természetes is, de a magas fokú érzelmi instabilitást én nem tudom kezelni.
Hű! Jól hallom? Algernon beleszeretett a barátnőmbe? Nem mintha lehetetlen lenne, és hiszek abban, hogy van szerelem első látásra (ilyen volt, amikor megpillantottam Tűzbogarat), de csak óvatosan ezzel a bizonyos szóval.
Kedvesen a velem szemben ülő srácra mosolygok.
- Elhiszem, hogy odáig vagy Krisért, de ha szeretnél vele még többször randizni, fogadj meg egy baráti jótanácsot: ne ronts ajtóstul a házba, mert világgá szalad. Ezt a vallomást, hogy mit érzel iránta, tartogasd későbbre, és amikor benne is megérik a dolog, értékelni fogja.
Nem tudom mire számíthatok Algernontól, nem olyan srác, akikkel eddig találkoztam. Kicsit különc, de aranyos. Remélem nem fogja a szerelmével üldözni Krist, különben elijeszti.
Arra, hogy a szeánsz rosszul hangzik, gonoszdin elvigyorodom. Annak, aki csak jelen van, nem olyan rossz, mint a kapcsolattartó médiumnak. A legutóbbi szeánsz után három napig ektoplazmát hánytam.
- Oké, akkor menjünk a cirkuszba. – bólintok és megiszom a maradék forrócsokoládémat, ami inkább már langyoscsokoládé.
- Tényleg nincs mit. – mosolygok Algernonra bíztatóan. Meglátjuk mi sül ki a cirkuszlátogatásból, és abból, hogy megtaláljuk Jeffrey Smith szellemét. Remélhetőleg nem keveredünk Kris-szel bajba.

/ Köszönöm a játékot!   /