Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Menjünk el inni! Menjünk, legyen. Már egy hónapja, hogy belecsöppentem az Amerikai álom fullasztó tengerébe, és már rögtön a második nap sós, csípős tajték fröccsent a szemeimbe. Liam. A következő két napot zombi üzemmódban merengtem végig, minek után is eldöntöttem: leszarom. Komolyan, csak így, magasról és kecses ívben. Itt van, Las Vegasban. Hát, most már én is. Tessék, bökj rá, mutasd meg nekem, hol van az leírva, hogy nem tartózkodhatok életem legmonumentálisabb exével egy városban? Sehol. Ráadásul a köreink sem nagyon simulnak össze. Esély nincs rá, hogy találkozzunk. Szóval mimóza nyugalommal késültem az estére. Oké, kicsit azért aggasztott a tény, hogy az egyik hajkefén eltűnt a hűtő tetejéről (ne kérdezd miért itt tartom), sőt, a szemetem is feltúrták a múlthéten, de nem nagyon gondoltam bele az esetleges indokokba. Hazudok. Minden borzalom az eszembe jutott, és az összes forgatókönyv közül, a versenyt a legvonzóbb nyerte, miszerint, Eloise a hajkeféből hozzájutott a DNS-emhez, majd ezt klónozva, megalkotta a mutáns énemet, hogy aztán kedvére hentereghessen vele. Amúgy ez nem is zavarna. Nem én lennék a célpont. Meg úgy ha őszinték akarunk lenni, az a tény sem aggasztott túlzottan, hogy valaki…zaklat. Eltűnnek cuccaim, de csak apró, pótolható csecsebecsék. Bosszantani bosszantott, de nem rémisztett meg. A távolságtartási végzések is csak azért kellettek, mert egyszer a lakásomba tört be, mikor épp aktuális alkalmi partneremmel bonyolódtunk komolyabb lepedőakrobatába. Fuccs volt az estének, mondanom sem kell. Másodjára pedig a kocsimat törte fel, és vitte el egy körre. Valójában lakott benne. Egy hétig. Aztán rátaláltak az illetékesek. Vettem egy új kocsit. És el is költöztem. Kétszer. A lényegre visszatérve: készülődtem. Fogat mostam, még jobban elkentem az amúgy is elmaszált sminkem, új arcot pingáltam magamnak, majd vissza a régit, és végre az elvárásaimnak megfelelő pofázmánnyal indultam neki a második felvonásnak: ruha. Ez tulajdonképpen gyorsan ment. valami passzentos farmert és pólót kerítettem magam köré, és tadamm. Kulcs, telefon, tárca, személyazonosságot igazoló dokumentumok, apró, zsepi, pótkulcs, pót-pót kulcs, és mehetünk. Mondhatom, hogy mára kicsíptem magam. Nem kívántam egyedül tölteni az estét. Nő vagy férfi mindegy. Szex vagy bratyizás, kit érdekel? Csak ne ismerjem. Két órával később, még mindig szín józanul ácsorogtam egy tuja mellett, a következő bárig mellém csapódó srácra várva, aki épp az aszfaltnak mutatja be az aznapi vacsoráját. El is mehetnék. Valami ezt súgta. Fuss, menj, ne nézz vissza. De mivel agyam nem talált erre racionális magyarázatot, ami indokolná ezt a döntést, maradtam. Hiba volt? Aham. Berongyoltunk a következő bárba. Itt és most már komolyan minimum rózsaszínre iszom magam. Rózsaszínre. Rózsaszín felhőket iszok az agytekervényeimre, az élet szép lesz, a napom mulatságos, a magánéletem érdektelen, a zaklatóm hangya az elefánt mellett, Liam pedig múltam egy kopott szilánkja, amire nem csak hogy nem akarok, de még csak nem is tudok visszaemlékezni. Arcát homály fedi, hangja eltorzul, mosolya hatástalan, pillantása tompa. Akárcsak egy idegené. Rendeltem. Mit kérek? Sört. Természetesen sört, sörrel. Daiquirit azóta sem iszom. A hangulat remek, sok az ember. A zajból, a morajlásból alig lehetett kivenni valami tim-tam ütemű gépzene rigmusát, de tudtam, hogy itt valami történni fog. Az elkapott párbeszédekből kiderült, hogy egy együttest várnak mára. Az énekes édes pofa, a dobos egy sárm király, de a fő-főpálmát, a gitáros viszi. Egy két lábon járó orgazmus, egy szex isten, minden pórusából áramlik az erotika. Erre kíváncsi vagyok. Söröcskémet szopogatva, a tömeg közé szorulva, totálba kapva a színpadról hullámzó fényeket, pont középen, viszonylag közelről csodálhattam, a koncert első…öt percét. Amíg összehangoltak. Amíg nem láttam az arcokat. Amíg nem ismertem fel az ismerős termetet. Amíg nem kaptam el pillantását. Amíg össze nem fonódott a tekintetünk. Ilyen nincs. Ilyen a mesében nincs. El akartam tűnni, de a lábam gyökeret vert. Néztem. Csak álltam és bámultam. Tudjátok, a filmekben van ez a pillanat. A nagy reunion perce, amikor a két főhős ismét találkozik. Az idő megáll, az emberek mozgása lelassul, minden más elhomályosul, csak ők vannak. Csak ő van. Semmit nem láttam, csak őt. Mennyi ideje is? Hirtelen minden a helyére rázódott. A tömeg moraja újult erővel szüremlett hallójárataimba, a fény elvakított, minden mozgásba lendült. Én is. Sörömet részeges alkalmi ismerősöm kezébe nyomva, rosszullétre hivatkozva vágtattam át az embereken. Át a folyosón, ki a bejáraton. Az utcára. Körbenéztem. Futni akarok. El innen. Ha szerencsém van, talán azt hiszi hallucinált. Egyetlen kérdés csöng a fülemben. Merre?
You're just like a pill, what makes me feel better...
-Ma megadjuk a módját, haver! – veregeti meg a vállam Matt, majd a kezembe nyomja a harmadik pohár whiskyt, ami mindjárt legördül a torkomon. Bírom a piát, így nem kell attól tartanom, hogy félrenyomom majd az akkordokat, vagy hamisan fogom énekelni azt a kevés vokált, ami rám jutott, bár már kissé érzem a fejemben, hogy van bennem alkohol. Minden fellépés előtt legördítünk egy-ként pohárkával, hogy jobb legyen a hangulat. - És utána az összes csaj a lábaink előtt lesz. Majd mazsolázhatsz Simon. – nevetünk fel egyszerre, hisz Simon az, aki habár nem néz ki rosszul, de olyan töketlen, hogy az már fájdalmas. Mindig nekünk kell becserkészni a csajt, és utána átveszi a dolgot, de van, hogy még úgy is el tudja kergetni magától. Nem semmi. Kintről hallani azt az andalgó zenét, amiről rögtön arra lehet következtetni, hogy itt ma, valami nagy dolog van készülőben, és hát az is lesz. Imádok zenélni, és itt, Vegasban már van némi ismeretségünk. Sok olyan ember van, aki az összes fellépésünkön az első sorban tombol, és meg kell vallani, hogy ezek nagy része tini lány. Szóval nem igazán az ínyemre valók, mert én inkább a velem egykorú, maximum két-három évvel fiatalabbak társaságát keresem. Nem sokkal később, bejön az öltözőbe a bár tulajdonosa, hogy szóljon, lassan itt az ideje nekikezdeni a mókának, így legördítem az utolsó kortyot is, és lerakom a poharat az asztalra. Felkapom a gitárom, és pengetek rajta egyet-kettőt. Még megy, szóval ezzel nem lesznek problémák. Kimegyünk a színpadra, és egy kicsit elidőzünk még a hangolással, hogy minden fasza legyen, majd nem sokkal később már kezdünk is egy jó pörgős számmal. Körbepillantok a tömegen, akik a színpad előtt állnak, amíg még nem indulnak be a fények, és vakítanak el. Szőke, vörös, barna, fekete, mind egyforma… Egy különleges sincs most köztük. Várjunk csak… Az ott… Az ott Sienna? Hunyorítok, hogy jobban lássak, még a meg is dörzsölném a szemeimet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallucinálok, hogy nem az alkohol játszik velem, de nem hagyhatom abba a gitározást, mert akkor úszna az egész dal. Nem lehet itt. Mit keresne itt? Ő Londonban van. Azt mondta, ott marad, és nem jön velem, akkor miért lenne itt? Biztos vagyok benne, hogy csak nagyon hasonlított rá az a lány. De a tekintetünk összefonódott.
Bassza meg, ez tényleg ő! Követem tekintetemmel, ahogy elindul a tömegből kifelé, és most már biztos vagyok benne, hogy nem lehet más. Nem ment volna el, de elment. Lelépett. Valószínűleg nem is látom többet, hisz nagy a város. Ahogy véget ér a dal, odafordulok Matthez. - Haver, a két dalt, ami gitárkíséret nélkül van. Vegyétek előre, mindjárt vissza jövök! – mondom, és már ott sem vagyok a színpadon, leveszem a gitárt a nyakamból, és gyors léptekkel indulok a bejárat felé, miközben körbe-körbe nézek, és tekintetemmel az exemet keresem. A kurva életbe, eltűnt. De miért is megyek utána? Nem váltunk el békében egymástól, és nem hinném, hogy jó ötlet lenne. Ettől függetlenül már kint is vagyok a pub előtt, ahol megpillantom Siennát. Ezúttal megdörzsölöm a szemem. Ó anyám, de kibaszott jól néz ki, még mindig! Sietős léptekkel megyek mögé, és megfogom a vállát. - Bú! – mondok halkan ennyit a fülébe, várva, hogy nagyot ugrik majd ijedtében. – Mit keresel te ebben a városban? Mit keresel egyáltalán Nevadában? – kérdezem követelőzve, miközben kezem a vállára helyezem. Kedvem lenne most azonnal lesmárolni, azokat a hívogató ajkakat, de hogy nézne az már ki? És egyébként is, elhitette velem, hogy terhes, azért, hogy ott tartson Londonban. Elfog a gyűlölet, ha erre gondolok. Nem tudom, hogy volt képes ilyen drasztikus módszerekhez folyamodni, hogy gyerek.. Fúj, te jó ég. Akkor is. Mért kell ilyen jól kinéznie? Nem hinném, hogy direkt jött ide, vagy csak ezt akarta eleve már elérni, hogy ezt majd bejátssza, és el van intézve minden. A szart. Már rég kivertem a fejemből, hogy mennyire odavoltam érte, hogy milyen jók voltunk együtt. Ilyen nem lesz többet, maximum egy-két éjszaka belefér, de több nálam nem. Mert a szerelem véleményem szerint, még mindig NEM létezik.
• TAG: Siennaa <33 • SZAVAK: 658 • NOTE: I love youuu (:
Nem ezt akartam, és legfőképpen nem így. Hogy őszinte legyek, egyik porcikám sem vágyott a nagy találkozásra. Legalábbis eddig azt hittem, hogy a láng, ami közöttünk felcsapott, múló szeszély, nem több. Szakításunk elkoppantotta ezt a gyertyát is. Bántam és máig bánom amit tettem, de ez van. Semmi kedvem nincs feltépkedni a régi hegeket. Megtanultam velük és Liam nélkül élni. Nem kell bonyodalom. Ezért menekültem. Amint kiléptem az ajtón, arcon legyintett a hűvös nevadai éjszaka. Megnyugodtam. A fejem is kitisztult, már amennyire az elfogyasztott sörök ellen küzdve ez lehetséges volt. Régen sem bírtam az alkoholt, most sincs garancia arra, hogy megúszom hülye, világmegváltóan esztelen tervek nélkül az estét. De még nem vagyok részeg. Még. Majd leszek, ha elég messze kerültem a bártól és a benne gitározgató exemtől. Különben is. A színpadon áll, nem dobhatja el a gitárt, hogy utánam szaladjon. Utánam! Ahogy én sem, valószínűleg ő sem kíváncsi rám. Nem kérünk egymásból és ez így van jól. Van időm. Bár hogy őszinte legyek, az a döbbenet az arcán nagyon is valósnak látszott. Felismertem azt a pillantást, azt ígérte, nem hagyja ám ennyiben a dolgokat. Ettől pedig rettegtem. Körbenéztem. Jobbra, vagy balra? De a sors a segítségemre sietett. Ezt a döntést már nem kell meghoznom. Rémülten rezzentem össze. Hirtelen annyi minden pergett át a fejem. Ki tudja miért, de a legelső, ami gyökeret vert, Eloise réme volt. Eloise és a mutáns klónom. Szükségük van a tetememre, mert mondjuk…kell a DNS-em, hogy a mutáns énem életben maradjon. Olyan utánpótlás. A sör persze kicsit kiszínezte a valóságot, de egy negyed pillanatra a halálfélelem dermesztette jéggé testnedveimet. Persze csak Liam volt. Ki más? Ha azt nézzük Eloise-al jobban jártam volna. Kamatoztathatnám azt a tetemes tapasztalatot a harcművészetek terén, amit két és fél hét komoly, és intenzív edzéssel, valamint Jackie Chan kultusz filmjeivel szedtem magamra. Inkább verekednék el egy dühös, szexéhes leszbivel, mint esnék túl ezen a beszélgetésen. De mint tudjuk, Isten, ha az én kívánságaimról van szó, kiakasztja a „Ne zavarj!” táblát, és a London Times-al a hóna alatt becsoszog a klotyóra. - Én is nagyon örülök, hogy látlak. Hogy vagy mindig? Én köszönöm, remekül éreztem magam. Anyáék csókolnak. Mosolyom vérszegény volt, kevéssé őszinte. Nem nagyon érdekelt a tény, hogy éppen én menekültem ki a bárból. Azért adjuk csak meg a módját, ha már találkoztunk. Az utolsó szakaszát pedig tessék ha nem is száz, de ötven százalékban komolyan venni. Anyu tuti csókolná. Apu annyira már nem, de hát ő nem is kezd ki nála jó emberöltővel fiatalabb srácokkal. - Munka. Beindult a szekér, és túlnőtt Londonon. – söpörtem ki tincseim homlokomból. – Tehát megnyugodhatsz, nem érted szeltem át az Atlanti óceánt. Laza mozdulattal emeltem le, kezeit vállamról. Még akkor sem, ha ilyen észvesztően dögös vagy. Még akkor sem, ha minden mozdulatod megfelel a fanatikus csitrik személyleírásának. Még akkor sem, ha a tekinteted szinte a falhoz szegez, kipréseli tüdőmből a levegőt, lábaimból a vért, agyamból a gondolatokat. Szexi vagy még mindig. Ezt aláírom. De ahogy te mondtad, köztünk már vége. És az istenért ne nézz így rám! - Akkor útjaink most elválnak. Te arra…- böktem állammal a bár felé, amiből alig öt perce rontottunk ki mindketten. – Én pedig…valamerre. – intettem körbe céltalanul, viszonylag nagy területet lefedve útjelzésemmel. Dúnsztom sincs innen hová. Haza. –Egyáltalán minek jöttél utánam? A kérdés költői volt, némileg bosszús is. Nem kértem rá. Apró monológom befejezte után, hangos visítás hallatszott az ivóból. Olyan koncert sikítás volt. Nem rémült, nem ijedt, mint amennyire én az voltam. Menni akartam, de hiába határoztam el magam újra és újra, pillantása a földhöz tapasztotta lábaim. Odabent a hangulat a tetőfokán, idekint a béka segge alatt. Nem is tudom minek vagyunk itt egyáltalán. Remélem mire hazaérek Eloise nem túrja fel a lakást…
You're just like a pill, what makes me feel better...
Ahogy próbálok kissé ráijeszteni Siennára, elégedetten veszem észre, hogy sikerül is, és összerezzen kissé. - Talán rossz a lelkiismereted. – mondom, célozva ezzel arra is, hogy hazudott nekem. Igenis lehet miatta lelkiismeret furdalása, mert amúgy is tudhatja, hogy ennél kevesebb dolgot utálok, ha a szemembe hazudnak. Megtette, de mindegy is, már nem igazán érdekel az egész dolog. Megszólalására elmosolyodok. Még, hogy örül. Látom a fején, hogy a pokolba sem kíván, és amúgy sem hiába menekült kifelé a bárból. - Te menekültél ki a bárból, ahogy megláttál, cicám. És egyébként meg, még meg sem vártad, hogy megkérdezzem, hogy vagy?! – forgatom a szemeimet. Előbb-utóbb biztos rákérdeztem volna, bár ahogy magam ismerem, lehet hagytam volna a francba az egészet. De akkor is, így lejött, hogy egy faszfejnek tart, és tudja, hogy nem kérdeztem volna rá, azért kihúzom magam ebből. Előveszem a cigim, hogy rágyújtsak egyre, mert úgy érzem, hogy most határozottan szükségem van a nikotinra. Belső sugallat, muszáj rágyújtanom, mert az összes idegem valami oknál fogva görcsbe rándult. - Nem is gondoltam ilyenre, hogy értem. Ha úgy érezted volna, akkor egy éve velem együtt szelted volna át az óceánt, és nem maradtál volna Angliában. És.. meddig maradsz? Ideköltözöl? – vonom fel a szemöldököm, miközben nagy slukkot szívok a füstölgő méregrúdból. Ha munka, akkor biztos ideköltözik, de azért jónak látom megkérdezni. Ha mi egy városon belül maradunk, annak lehet, hogy nem lesz jó vége. Bár, nekem már sikerült kivernem őt a fejemből… Teljesen. Egészen addig, amíg meg nem jelent itt.
- Úgy mégis… mért Vegasra gondoltál? Ezer millió más hely van, ahol keresik a szakmádat. – nézek rá kérdőn. Simán el tudom képzelni, hogy mégiscsak miattam jött pont ide. Eszébe jutott, hogy nem tud nélkülem élni, hogy mégsem kellett volna Londonban maradnia. Abszolút lehetséges. El tudom képzelni róla, még ha olyan makacs is, hogy megtört. Ennyi az egész. Nem szólok semmit, igazából nincs is nagyon mit mondanom neki. Csak kémlelem a szemeimmel, szinte feltudnám helyben falni velük. Emlékképek rémsora jelenik meg szemeim előtt, amikor együtt voltunk. A csókja, az együttléteink sorozata. Nem volt rossz időszak. De elmúlt… Mikor Sienna újra megszólal, felkapom a fejem. - Még van egy dalnyi időm. Aztán valószínűleg vissza kéne mennem. – vonok vállat, és a szemeibe nézek. – Várd meg a koncert végét. Csak hallgasd végig, aztán nem kell megint összefutnunk. Ha végigtombolod a dalainkat, akkor utána hagylak menni. – dobok felé egy vigyort és rákacsintok. Nőből van, kihozza belőlem a csajozós dumámat, és az arcomat. Nyilvánvaló, ha marad a fellépés végéig, utána eszem ágában sem lesz elengedni, de jobb, ha ebbe a tudatba ringatja magát, és majd én alakítom tovább az este szálait. Kérdésére vállat vonok, és közömbösen válaszolok. - Ugyan már Sienna, ha bárki ismerőst meglátok itt, akivel már régen találkoztam, rögtön utána jöttem volna. És bár haragban váltunk el, leszartam, csak most üdvözölni akartalak. – szívom el a cigimet, majd ledobom a földre és rátaposok. – Hihetetlennek tűnik? – kérdezem, és közelebb megyek hozzá. Minden egyes porcikája hívogat, hogy érintsem meg. Pillantásom az ajkaira siklanak, és az alkohol hatására kissé közelebb hajolok hozzá, de aztán meggondolom magam, és meghátrálok. Nem lehet ő a mai préda. Körbejárom. Mögé somfordálok, mintha egy oroszlán kerítené be az áldozatát… - Nem bánod meg, ha bejössz. – mondom, miközben szorosan mögé állok, és elsöpröm a haját a válláról, közelebb hajolok a nyakához, orromat pedig belefúrom a hajába. Meghallom bentről, hogy a második gitár nélküli dalnak is vége van és elhúzom a szám. - Megölnek, ha nem megyek. Gyere! – bökök fejemmel az ajtó felé, és berohanok, át a tömegen, fel a színpadra, nyakamba kapom a gitárt, és már kezdődhet is a buli.
• TAG: Siennaa <33 • SZAVAK: 589 • NOTE: nem a legjobb, de szívből jött (;
- Nem a rossz lelkiismeret üldöz .- eresztek meg egy fancsali mosolyt. Rossz lelkiismeret? Haha. Nem a lelkem vállát nyomja a hazugságom terhe. Már régóta nem. Elment, elment. Alighanem, ha nem játszom be a baba kártyát, akkor is magamra hagy. Akkor meg nem mindegy? Oh, dehogyisnem Sienna. Rosszindulatú tudatalattim, az a naiv kis liba azonnal kész a torkomnak ugrani. Az elmúlt évben végig azt suttogta, talán így is, együtt maradtunk volna. Maradt volna. Mentem volna. London vagy Las Vegas nem mindegy? A lényeg egészen más. De én megátalkodottan hülye voltam, és vagyok is. Későn láttam be mindezt. - Hogyne menekültem volna. Megcsapott a tesztoszteron szagod, szükségem volt a friss levegőre. – válaszoltam foghegyről. Ha nem menekülök, akkor megadom magam. Ez az egyetlen mentsváram, amibe kapaszkodok. Hogy nekem mennem kell. Valami elintézetlen, sürgős ügyem van otthon. Várnak rám. Valaki biztos. Egy vödör Texas vanília fagyi a frigóban, meg a „10 dolog amit utálok benned” kalóz DVD. Megkérdezte volna. Megkérdezte volna. Naná. Engem akkor meg válasszatok meg a következő pápának. Sztoikus nyugalommal élvezem a dohányzó Liam látványát. Élvezem? Ezt írtam volna? Nocsak. Tudatalattim úgy tűnik nagyobb szerepet játszik az aktív agyi funkcióim összehangolásában, mint én azt gondoltam. Mert lássuk be, nem rossz a műsor. - Ideges vagy? Hangom a kívánt gúnyos tónus helyett, egy meglepően finom hangulatot ütött meg. Majdnem kedves volt. Majdnem szelíd. Félelmetes. Sör vs józanság. Kedves alkoholos párlat, eddig orrhosszal vezetsz. - Nem az érzelem hiányzott Liam. – forgattam meg a szemem. Ha úgy éreztem volna…Úgy éreztem basszus! Vele akartam maradni, és ezért a legnagyobb árat fizettem meg. Megérdemlem ezt? Meg. Bizony megérdemlem, de a félelem vezetett erre a döntésre, nem az önzés. Rettegtem mindentől, tőle, a változástól, Las Vegastól, a negatív terhes teszttől, a közös ágyunktól, az emlékektől, mindentől. Akkor az életem, a mindennapjaim a rettegés közös masszájává mosódtak össze. Nem tudok és nem is akarok visszaemlékezni. - Már ideköltöztem. Ide s tova egy hónapja élek itt. – válaszoltam közömbösen, a talpamon hintázva. Nem néztem rá. Az utcát fürkésztem. Nem tudhatom mit vált ki belőle ez az információ. - Egy ideje csak utazgatok. – vontam vállat. – Ide hívott több megrendelő is. Meg aztán…- még mindig az utca egy távoli pontját fürkésztem elgondolkodva. Meg aztán…- Las Vegas nagy város. Nem kell arra számítanom, hogy ismerőssel futok össze. - rántottam meg a vállam egykedvűen. Tévedtem. Eloise is megtalált, és most már Liam is. De ezúttal nem fogok elszökni. Maradok. Legalább addig, amíg lesz munkám. És hidd el, sokáig tervezek maradni, mert a bűn városa egy tejjel-mézzel folyó kánaán a fotósoknak. Téma minden utcasarkon, hát még ha egy befutni készülő fotós vagy, jó ismeretséggel, és egy kevés tehetséggel. Megleled otthonod. Végre rápillantok. Tekintete megdermeszt. Elindít bennem valamit, ami a söröcskébe kapaszkodva lavinává növi ki magát. Megremegek. Hideg van? Nincs. De minden éjjel, minden nap elkaptam ezt az éhes pillantást amíg együtt voltunk. És jól tudom mi volt mindig a vége… Akarom ezt? - Miért maradnék? – nevettem fel halkan. Kacajom nem volt szívderűs, nem csengett vidáman. Üresen kongó gesztus volt, ennyi. Nem látom értelmét. Minek mindennek értelmet találni? Kapta fel fejét az a kicsi kis alkohol mennyiség ami a véremben áramlott sután. Rossz vége lesz. Ez csak természetes. Jó vagy a rossz végekben. Ha most visszamegyek, abból sör lesz. Sörből, hülyeség. Hülyeségből, szex. Szex, az első ismerőssel. Az pedig Liam. Akarom ezt? Untig ismételt kérdés. Akarom? Bensőm pezsgőt bontva ünnepel és igent kántál, de a józanságom visszatart. Ugyan már. - De még mennyire. Üdvözölni akartál Liam. Azok után, amiket csináltam. Nem hinném, hogy megszállt a szentlélek és hirtelen szemet hunynál a múlt felett. – kunkorodott gunyoros mosolyra szám széle. Üdvözölni akart. A második füllentése a mai napon. És csak hét perce beszélgetünk. De miért érdekel engem hazudik-e nekem vagy sem? Már nem vagyok a barátnője, hogy számon tartsak mindent. Már nem kell őszintének lenni velem. Még csak megjátszani sem kell a jófiút. Mit számít az már? Gondolataim erőszakos halált halnak. Ajkamra széles, nosztalgikus mosoly kúszik, testem automatikusan moccan érintésére. Lehunyt szemmel élvezem közelségét. Remek illata van. Kábító. - Tudom én azt Liam, mire számíthatok tőled. – válaszoltam laposakat pislogva. Tudom azt is, hogy nem fogom megbánni. Egyetlen alkalom sem volt, amit megbántam volna. Minden pillanatunkat élveztem. Talán ez az éjszaka is olyan lenne. Nem úgy olyan, de legalább olyan jó. Szex nélkül is. És magamra maradtam. A gondolataimmal, emlékeimmel, az illatával. Szentimentális lennék? Esetleg. De nem hitegetem magam, tudom, hogy ha mégis egy ágyban kötünk ki, az volt az utolsó. Nem lesz tovább. Nem reménykedem, nem várom el, még csak szomorú sem vagyok. Ez van. Hosszú-hosszú percekig ácsorogtam a sötét, kihalt utcán. Lement az első szám. Majd a második. Aztán a harmadik, és így következtek egymás után. Az ötödik végén a lábam elindult, önállóan mozdult. Még egy sört. Egy asztalt. Társaságot. Oh, ismét megtalált a részeges pasas, akinek a tuja mögött asszisztáltam a hányásban. Remek. Remek leszel nekem. A helyemről, remek kilátást élveztem a színpadra. Liamre. Közben a srác hangos kurjantásokkal mondogatta vicceit, buta csajozós dumáit, amik bár megmosolyogtattak, nem nagyon jutottak el hozzám. És a söröcske csak fogyott.
You're just like a pill, what makes me feel better...
Sienna tesztoszteronos megjegyzésére halkan felnevetek. Vagyis a nevetés túlzás, inkább csak felmordulok jókedvemben. Nem vagyunk mi azért annyira nagyon jóban, hogy nevetgéljek neki. Nem mintha, egy nagyon komor és unalmas ember lennék, de akkor is hazudott. És kész. A kérdése meglepetésként ér. Hogy ideges lennék? Nem, én teljesen nyugodt vagyok, nem tudom, honnan veszi ezt a hülyeséget. Nyugodt lennék? - Mért lennék az? Nincs rá semmi okom, hogy ideges legyek. Sienna, nem vagy azért olyan hatással rám, hogy idegösszeroppanást kapjak, ha megpillantalak. Még ha úgyis tűnik, akkor sem. – forgatom a szemeimet egy halvány mosoly kíséretében. Nem tudom levenni a szemeimet erről az átkozott nőszemélyről. Egyszerűen, ha el is pillantok, valami külső kényszer hatására egy kis idő múlva újra rajta legeltetem a szemeim. Viszont egyáltalán nem érdekel, ha észreveszi. Mindig is ilyen voltam, és tudja is, hisz ismer. Elég alaposan ismer. Akárcsak úgy, mint a tenyerét. Minden mozdulatomat tudja, vagy tudta, és azt is tudta, hogy milyen helyzetben hogy reagálok a dolgokra. Amikor együtt voltunk, visszafogtam magam csajozás terén, természetesen egyszer sem csaltam meg, eszembe sem jutott soha. Pedig ehhez aztán tényleg nagy önuralom kell, mert aztán annyi lehetőségem lett volna erre, de ha egy nőnek igent mondasz ilyen téren, akkor legyen benned annyi becsület, hogy az összes többinek nemet mondj. Ha nem bírod megállni, akkor inkább hagyd ott a csajt. Ennyi. Most ne gondolja azt senki, hogy én ennek a szöges ellentétét csinálom, mert ha jobban belegondolunk, akkor egyáltalán nem. A nők, akik az ágyamban megfordulnak, nekik soha az életben nem mondok olyan dolgot, hogy azt hihessék, hogy köztünk lehet valami több is, mint szex. Az már más dolog, ah ők azt képzelik, hogy én ilyet mondtam. - Hát akkor mi hiányzott Sienna? – kapom fel a fejem a kijelentésére. Ha annyira szeretett volna, akkor szó nélkül velem jön, és kész. Ennyiből állt volna az egész. Felülni arra a kibaszott repülőre, és leszállni itt, Vegasban. That’s all.
Egy hónapja itt van és még nem találkoztam vele azóta? Talán azóta már meg is figyelt, ki tudja… Bármit kinézek belőle, de azt azért nem gondolom, hogy bármi érzelmet is táplál irántam. Mint ahogy én sem érzek már szerelmet iránta. Szerelmet? Nem is tudom, hogy valaha szerelmes voltam-e belé. Amit jelen pillanatban is érzek iránta, az nem más, mint színtiszta vonzalom. Semmi több. - Nem kell rá számítanod, mégiscsak megtörtént. De azt nem hiszem, hogy bánod. – vonok vállat és mélyet szippantok a tiszta és hideg vegasi levegőből. Kicsit meg is borzongok, mivel egy szál pólóban nincs itt kint meleg, de így is, úgy is vissza kell mennem pillanatokon belül, szóval kibírom. Na meg.. amúgy is kemény vagyok. A „minek maradnék” kérdésére csak vállat vonok. Erre igazi okot én sem tudnék mondani, de mint már előbb mondtam neki, nem bánná meg. Még én sem tudom egész pontosan, hogy mi fog történni a koncert után, ha tényleg itt marad, és megvár. Megvár. Vár rám. Kétlem, hogy ez meg fog történni… - Miért ne hunyhatnék szemet felette? – kérdezem. – Mi is történt? Mért kéne, hogy haragudjak rád? – tettetem a szenilis vénembert, és egy apró mosolyra húzódik a szám. Természetesen nagyon jól tudom, hogy mért kell rá haragudnom, és egyáltalán nem feledkeztem el semmiről, valószínűleg jó ideig nem is fogok tudni elsiklani mellette, de ma este megteszem. Csak a ma estének élek, és sodródni fogok az árral. Mikor mögé érek, érzem, hogy érintésemre kissé megremeg. - Nocsak, nocsak. Még mindig hatással vagyok rád? – kérdezem halkan, majd csak úgy ott hagyom, ráhagyva a döntést, hogy megvár-e vagy sem. Én nem erőszakoskodom senkivel, ez a dolog sosem volt az én kenyerem. A szex részében ez más dolog, de ott sem vagyok egy szadista típus. Egyszerűen csak szeretem, ha megkapom, amit akarok. A színpadon gitározva állok, lábaim a ritmusra dobolnak, és közben a tömeget kémlelem. Nem látom, valószínűleg haza ment. Lejátszotta az agyában, hogy mi fog történni, ha megvár, és úgy döntött, hogy ez neki nem kell. Mert ha itt maradna és megtörténne, amit gondol, tehát egyszerű módon lefekszünk egymással, akkor azután napokig agyalni fog. És nem fog tudni aludni. Ismerem már az agya járását. Már nem számolom, hogy hány dalt játszottunk el, lassan vége is a fellépésnek, és utána akkor újra belevetem magam az éjszakába. Ekkor hirtelen megpillantom az egyik asztalnál ülő Siennát, és szám akaratlanul is elégedett mosolyra húzódik. Nahát. Mégiscsak megvár, és vállalja az este hátralévő részét. Az utolsó szám után, szólok Mattnek, hogy még egy cover-t nyomjunk be. Nagyon ritka, hogy én kerülök előtérbe a mikrofonhoz, de most itt az alkalom, hogy hódítsak. - Everything that I want, I want from you. But I just can’t have you… - éneklem a [You must be registered and logged in to see this link.] című dalának refrénjét, miközben hatásos tekinteteket lövellek az asztalnál ülő exem felé. Ahogy véget ér a dal, nagy tapsvihar következik, és még egy ráadás, majd a koncertnek vége… Én pedig elindulok a jól megérdemelt jutalmam, Sienna felé.
- Csak a cigiből gondoltam .- vontam vállat egykedvűen. - Nekem aztán édes mindegy mi okoz nálad ideg összeroppanást. Egy nő, vagy egy Stratocaster. Nem érdekel, hogy nem vagyok rá hatással. Mármint látom, hogy mégis, de már koránt sem úgy, mint régen. Nem hibáztatom. Én is kigyomláltam magamból mindent, amit tudtam. A többit meghagytam a magányos éjszakáimnak, sötét szobám csendjének. És ez a rész, most fáradtan kapta fel fejét bensőmben. Olyat érzett, amit egy éve egyáltalán nem. Liam szagot. Nem. Tévedsz. Voltak ezalatt az idő alatt nekem is kapcsolataim. Futó…nagyon gyors kapcsolatok. De egyik sem volt olyan eleven, mint ez. Fázósan húztam össze magamon vékony kis bőrdzsekimet. - Régen, tudtam volna tenni ellene. – jegyeztem meg farkas mosollyal, évődve. Emlékszem még azokra a napokra, módszerekre, amikkel ki tudtam szűrni mikor mit hoz hangulatának passzátszele. Tudtam azt is, mit kell ilyenkor tennem, hogy lenyugtassam, felhergeljem vagy akár jó kedvre derítsem. Akár a rossz pénzt. De ne értsd félre. Nem ajánlat volt ez. Egy nosztalgikus tételmondat, amit emlékképek eleven sora követett. Jó páros voltunk. Kérdésén elgondolkodtam. Mi hiányzott? - Szerettelek Liam. Ha nem cseszem el, nyilván ez ma is igaz lenne…- kezdtem bele lassan, az utcalámpára felbámulva. – Mégis… azt hiszem féltem. – fejeztem be egyszerűen, ráemelve tekintetem. Többet nem tudtam mondani. Első helyre tornázta magát az a fojtogató, idegesítő tüskés kis kérdés, ami korábban már megfordult egyszer zsigereimben, és mélyen a szövetek közé itta be magát. - Viszont. Kérdezhetek valamit? – szemeim akaratlanul is nagyobbak lettek, fogaim zavartan martak alsó ajkamba. Vártam a válaszát. Szerettem volna tisztázni. Miért? Természetesen, hogy aztán újult erővel rohamozzon meg a lelkiismeret. - Ha nem játszom be a baba dolgot… akkor is elmész? Nélkülem is felszálltál volna arra a gépre? – döntöttem félre a fejem, végig az arcát fürkészve. Bár mit számít az most már? Akármit is mond, az vagy nekem lesz rossz, vagy pedig…avagy pedig megint egy érdektelen információnak jutok birtokába. - Ponsotan annyira, amennyire te is Liam. Nem mondtam hogy bánom. Vagy mégis? Egy kissé talán. Nem kellett volna találkoznunk. Most már javában azzal a pasassal ténferegnék valahol, isten tudja melyik utcában, exemmel nem is gondolva, dalolnánk indián népdalokat, és a végén, a lakásán, vagy egy olcsó motelben összekócolnánk az ágyneműt. Kiadósan. Keményen. Ahogy azt kell, ha felejteni és ünnepelni akarsz. Önkéntelen kacaj dallama hagyta el ajkaim. Igaza lehet. Hiába okkal rágódom rajta, annyira nem éri meg, hogy ez a mára is rányomja a bélyegét. Ennek a megállapításnak aztán eleget téve, jó pár perc töprengés után csörtettem be a bárba, ittam a söröket, elegyedtem semmitmondó beszélgetésbe a sráccal, élveztem a koncertet. Nagyon jól nyomják. Vagy csak a pia és a hangulat teszi? Mindenesetre tetszik. Nem, nem a gitáros tetszik. Az egész egybe. Bár a dobos… Aztán valami meglepő történt. Fura módon a Green Day és a meglepő dolgok mindig egyszerűen találnak összhangra. Elmosolyodtam. Ez a mosoly széles volt, és Liamnek szólt. Fényét nem az elfogyasztott alkoholnak köszönhette. Ez a dal... Imádom. Sokat mond, de keveset beszél. Sok mindenre rávilágít. Például? Például, hogy nem kell mindenen agyalni. Mármint a következmények végigpörgetése nélkül is élvezhetem az estét. Kit érdekel mik voltak az elválásunk okozta körülmények? Szerettem Liam-el lenni. Miért ne nosztalgiázhatnánk? Egy este, aztán mindenki megy az útjára. Én jobbra, ő balra. Ha találkozunk, az sem lesz kínos percek okozója. Valahogy lezárunk mindent. Nem kell barátkozni. A kapcsolatunk kihűlt óráit sem idézném fel, az érzelmi részről. Vége? Vége. Nem fogom erőltetni, már elmúltak azok az idők, amikor naivan hittem ezekben a csodákban. Egy hamis terhesteszt, és egy kapcsolat torzója kijózanított. Ez a kegyetlen valóság. Viszont a sör, sok mindent megszépít, és értelmet ad. Liam vonzereje is legalább a kétszeresére növekedett. Sajnálatos módon, valahol elbillent az egyensúly a józan én, és a boldogan kapatos én között. Nem voltam részeg. Csak kicsit. Csak jókedvű, csak gondtalan, csak fiatal, csak én. - Liam! – intettem neki, mikor lekászálódott a színpadról. Az ittas srác az asztalra borulva hortyogott, elzárva előlem a kijutás egyetlen logikus lehetőségét. Tehát egy másikhoz folyamodtam. Felmásztam a székre, majd az asztalra rálépve, leugrottam a másik oldalon. Egyenesen Liam karjába. - Hoppá. – nevettem fel halkan. – Azt hiszem a kelletténél egy arasznyival többet ittam. – pillantottam rá bűnbánóan. – De! Legalább nem áll fent a veszélye, hogy szikkadt kórót játszom! – közelítettem meg egyből a pozitív oldaláról a helyzetet. Éljen! - Sört? – emeltem le a pultról egy bontatlanul odakészített darabot. Pillantására egykedvűen, de nevetősen válaszoltam. – Nem, még mindig nem állom olyan jól, mint te. – vontam vállat. De ez a tény nem tart vissza. Iszunk? Iszunk!
You're just like a pill, what makes me feel better...
Félt? A nagy francokat félt… Sosem volt olyan, aki megijed bármitől is, aki elzárkózik az új dolgok előtt. Nem voltam neki annyira fontos, hogy ezt megtegye értem, ennyi. De ha jobban belegondolok, teljesen érthető, hisz lehet, én is ezt tettem volna fordított esetben. Bólintok egyet, és várom a kérdését. Amikor viszont felteszi azt, felvonom egyik szemöldököm, és rámosolygok, de aztán elég hamar átvált az arcom komorrá. - Valószínűleg igen… Ott ragadtam Londonban Sie, nem akartam tovább ott élni, na meg tudtam, hogy itt az apám cégénél mindjárt jobb dolgom lesz, mint Angliában. Minden oké lett volna… lenne – javítom ki magam – ha akkor felszálltál volna velem arra a kibaszott gépre. – nézek a szemeibe, majd lesütöm őket. Ki tudja, lehet, hogy akkor még mindig együtt lennénk, vagyis nem lehet, hanem majdhogynem biztos vagyok benne.
Azt hiszem, néha jobb, ha nem keressük a miértekre a választ. Jobb, ha egyszerűen csak hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, és én most éppen ebben a stádiumban vagyok. Leszarom. Nem érdekel, hogy ha ma megtörténik az, aminek meg kell, és utána két napig majd azon fogok agyalni, hogy miért is tettük ezt?! Csak szépen nem gondolok a rohadt következményekre, és mindjárt jobbnak hangzik az egész szitu. Sienna és a vigyora arra késztet, hogy az én arcomra is kiüljön valami mosolyféle. Ez volt régen is. Ha mosolygott, én is mosolyogtam. Ha nevetett, én is vele nevettem. Ha szomorú volt akkor… hihetetlen, de át tudtam érezni a problémáját. Igen, tudok ilyen is lenni, csak ezt ritkán mutatom ki mostanában. Az asztal túloldalára pillantok, ahol ő áll, majd a mellette lévő részeg alakra siklik a tekintetem. - Azt ne mond, hogy egy ilyen alkoholista faszra cseréltél le… - mondom egy elégedett mosollyal, amikor a karjaimba borul. - Hoppá. Igen, egy arasznyival… – húzom össze a szám, és felhúzom magamhoz úgy, hogy arcunk csak néhány centire van egymásétól, majd elengedem. Nem tudom, hány pohár sört ihatott meg a kinti beszélgetésünk óta, de nem hinném, hogy kettő lenne. Sosem bírta az alkoholt annyira, de azért még ő sem dől ki egy korsó sörtől… Vagy mégis? elveszem kezéből a dobozt, és a másikat is, ami még ott árválkodik. - Szerintem mára neked pont elég volt a sörből, mielőtt még ráfognád, hogy ennek hatására tettél meggondolatlan dolgokat. – célzok ezzel a következőkre, mert hogy nem bírom sokáig távol tartani magam tőle, az holt biztos. Úgy vonzza minden egyes porcikám, hogy alig bírok magammal. A hormonjaim talán ki akarnak velem baszni ma este, és én nem fogok ennek ellenállni. A bárban automatikusan megindul a koncertet követő buli, ami azért sokkal, de sokkal lightosabb, mint amit mi csináltunk. Vagyis egészen más, hiszen most jönnek a tuc-tuc dübörgő zenék, amire lehet rázni, és a nők csoportosan vonulnak be egy körbe táncolni. Ez igazából kurvára vicces, de másik kézből elég jó, mert csak leülsz egy asztalhoz, és nézed a formás csípők mozgását. Lélegzetelállító látvány, meg kell hagyni. Körbepillantok, majd vissza Siennára. Közben kinyitom az egyik sört, és nagyot kortyolok belőle. - Mit szólnál, ha nálam folytatnánk a bulit? – veszem elő a kérlelő szemeimet, és mosolyomat, amit nagyon kevesen tudnak csak visszautasítani. Sienna pont nem az lesz, aki nemet mond majd, hiszen még alkohol is van benne, nem is kevés. Tényleg nagyon gyér azoknak a száma, akik eddig határozottan kijelentették, hogy nem akarnak semmit, hagyjam őket békén. Természetesen vannak olyanok, akik kéretik magukat, de általában megiszom velük két pohár valamit, és rögtön elszáll az a nagy határozottságuk. A nők mindig ilyenek. Most viszont nincs sok kedvem győzködni, úgyhogy nagyon remélem, hogy Enna könnyedén rábólint az ötletre. - Csak te és én. – döntöm oldalra kicsit a fejem és újra megkörnyékezem, hogy hassak rá. – Mint régen. – súgom a fülébe. Majdnem, mint régen, de ezt nem teszem hozzá. Ugyanaz már úgysem lesz, de ezzel ő is és én is teljes mértékig tisztában vagyunk. Nem lesz…
Hoppá. Ez egészen komolynak hangzik. Nélkülem is elment volna. Az pedig kettőnk viszonyának a halálát jelentette volna. Mert mindenki tudja, hogy a távolsági kapcsolatok tiszavirág életűen. Én legalábbis nem tudok így létezni. Egyikünk itt, másikunk ott. Nem vagyok romantikus alkat, de igényeim vannak. Nem akartam, hogy a fontos dolgokat Liam nélkül kelljen megélnem. Legyen rossz, vagy jó, rá számíthattam mindig. Ott volt. Támaszkodhattam rá, nem kellett tartanom attól, hogy egyszer csak nem bír el. Persze ez fordítva is igaz volt. Mindig vele voltam, mindenhogy. Csak aztán ugye elbasztam a dolgokat. Nagyon csúnyán. Válaszát hümmögve fogadtam. Óvatosan tapogattam ki az érzelmeket amiket kiváltottak belőlem szavai. Nem lepődtem meg túlságosan. Valahol belül tudtam is, de megnyugtatott, hogy tőle is hallhattam. - Neked erre volt szükséged. - bólintottam lassan. - De én még nagyon nem voltam készen rá, hogy otthagyjam Londont. Évekre. És nem akartam egyedül maradni. Mert mindketten tudjuk, hogy mi történt volna, ha nem cseszem el, és szó nélkül hagyom, hogy felszállj arra a gépre. - húztam el a szám kicsit. Vége. Biztos ez Sienna? Nem annyira. Lehet, sőt tulajdonképen simán kinézem magamból, hogy egy hét múlva, egy hónap múlva, mikor már annyira szenvedek a hiányától, hogy felülök a legelső gépre, és utána megyek. Spontán. De ezt nem tehettem meg. Ugye a fals miatt. De ha csak állok a reptéren, magamban dédelgetve a szomorúságot és az ürességet amit maga után hagyott, és a telefonomat szorongatva bámulom a gépét...azt hiszem minden máshogy alakult volna. Úgy örülök, hogy erre is csak egy év után jövök rá. De most. Most az ágy alá söprök mindent. Becsukom egy kartondobozba, és a "később rágódunk rajta" polc tetejére pakolom. Van jobb dolgom is. Mondjuk a sör. A sör és Liam. Liam. - Inkább őt cserélem le rád. - jegyeztem meg hümmögve, majd a srác hajába túrva, oldalra biccentettem a fejét. Meg ne fulladjon nekem. - Ő lett volna az A terv...de valami közbejött. - pillantottam fel rá célzatosan. Ha azt nézzük Liam... ha valóban sorrendet akarunk felállítani, te valahol a mandarin ABC legutolsó szótagja lennél. Lettél volna. A kutya sem gondolta, hogy felbukkansz, vagy én bukkanok fel pont akkor és pont ott, ahol te péntek esténként téped a húrokat. - Pedig éppen azt terveztem. -hümmögtem, de azért tiltakozás nélkül hagytam, had vegye el tőlem a dobozkámat. Majdnem üres különben is. - Hogy másnap ne emlékezzem a hülyeségemre. Simán hihetném, hogy egy álom volt csak, és nem kellene feleslegesen filozofálgatnom a történtekről. - ecseteltem nevetve, komolytalanul. Pedig az tuti, hogy ez nem fog elmaradni. Nem úszom meg a kínos másnap reggelt, a fura, álmatlan éjszakákat, az ismeretleneket, akik valahogy mégis őrá hasonlítanak majd. Óvni szeretném csököttre alkoholizált lelkecskémet a nosztalgia megrázkodtatásától. Bár kár lenne letagadni, hogy a testem igenis igényli a visszaemlékezést. Tekintetem elidőzik vonásain, erőnek erejével tartom vissza magam attól, hogy kezem felemelve a hajába túrjak, és úgy vonjam magamhoz, egy, kettő, millió csók erejéig. Próbálom felmérni vajon mennyit változhatott. Nem sokat. Talán a külön töltött hónapok miatt tűnik úgy, hogy valóban sokkal jobb formában van, mint legutóbbi találkozásunkkor. Most jövök rá, hogy hiányzott. Egy kicsit. Megszoktam, hogy mindig velem van, de önszántamból szabadítottam meg magam ettől. Nyilván nem vagyok normális, de ezt már jó párszor leszögeztük. A spicces emberek álmatag jó kedélyével kémleltem a tömeget. Az egymáshoz dörgölőző testeket, a körben táncikáló lányokat. Sosem voltam ilyen. Sosem táncoltam. Oké, középiskola első osztályában, a legelső sulibuliban, még ott fityegett a tojáshéj a fenekemen, nem nyitottam senki felé. Lány barátaim voltak zömmel, tehát akkor megvolt a körben táncolós leszbi fajta bulizgatás is. Figyelmem ismét Liam vonta magára. Nem is kell megerőltetnie magát. Majdnem olyan mint régen. Majdnem. A különbség csak az, hogy nem régen vagyunk, hanem most. - Tudtam én neked bármikor is ellenállni? - vigyorodtam el, hátam a falnak vetve. Mondtam én neki valaha is nemet? Egyszer. Annak pedig rossz vége lett. Nem követem el még egyszer ezt a hibát. Oké, a konteksztus egészen más, de annyira jól hangzik. Ajkamra évődő félmosoly kúszott. Itt volt előttem, tapintható közelségben. Lehelete a nyakam csiklandozta, szavai a fülemben vertek visszhangot. Tenyerem mellkasára simítottam. Nem ellökni akartam. Csak megbizonyosodni arról, hogy tényleg itt van, ő és itt vagyok én is. Valamikor ekkor zuhant össze az önuralmam kreálta légvár utolsó bástyája. Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés. - Ugyan Liam. - mormogtam halkan. - Miért kerülgetjük mi a forró kólát? Számat finoman végig húztam álla vonalán, közel a füléhez. Borosta. Imádom a borostát. Rajta főleg. Testem egyből ráismert övére, ajkam az övére talált. A csók óvatos volt, tapogatózó. Tudtam, hogy akarja. Tudtam, hogy én is akarom. Nem féltem tehát. Biztos voltam benne, hogy pontosan az történik majd, amire számíthatok, nem kevesebb és nem több.
You're just like a pill, what makes me feel better...
Amit mond, az teljesen igaz. Ha nem játssza be a gyerek-dolgot, amitől annyira kiakadtam, akkor is felszálltam volna a gépre, és akkor is ugyanez lett volna a vége a dolognak, de akkor is ez olybá tűnik, mintha ki akart volna sajátítani. Én pedig nem az vagyok, aki el tudja viselni, ha valaki mindenképp maga mellett akar tartani engem. Nem bírom ki, ha valaki csak magának akar, és bármit képes megtenni ezért. És így igaz, pont erre volt szükségem. - Én nagyon jól érzem magam itt. Vegas mindig nyüzsög, sosincs unalom. Pont nekem való. – bólintok.
- Ez már így sokkal jobban hangzik. – mosolygom el magam a válaszára. Ha már lecserél valakit rám, az egy igazán jó pont. Persze csak a ma estében gondolkodom, senki se higgye, hogy hosszútávra tervezem, még véletlenül se! Mondjuk nem csodálom, hogy egy ilyen ember helyett valaki mást keres, hiszen nem hinném, hogy egy alvó, részeg alakkal jól tudná magát érezni az este. - Mégis mit akartál kezdeni egy ilyen emberrel? – húzom fel a szemöldököm, miközben egyik kezemmel a asztalon nyugvó pasas felé intek. Azért veszem el a sört a kezéből, mert tudom, ha hagyom, hogy megigya, akkor egy: holnapra majd én leszek a hibás, amiért kihasználtam a lehetőséget. Kettő: ha azt még meginná, akkor benne van az is a pakliban, hogy álmosra issza magát, és akkor aztán… hát, az tulajdonképpen nem is tetszene annyira. - Talán jobb lenne azt gondolni. – jegyzem meg halkan. Tényleg lehetséges, hogy mindkettőnk számára előnyösebb lenne, ha csak egy rossz álomnak tűnne az egész este, ami tulajdonképpen nem is olyan rossz, és nem kéne az elkövetkezendő napokban agyalni ilyen felesleges dolgokon.
- Egyébként is, nem kell semmin filozofálgatni. Csak engedd el magad, és kész. – mondom vállat rántva. Sienna érintésére a testem rögtön reagált. Bassza meg, lehet, hogy még mindig képes ilyen hatást gyakorolni rám? Most azonnal akarom őt. Minden egyes kis porcikámmal a talpamtól a fejem búbjáig. Kérdésére megrázom a fejem, és elégedett mosoly kúszik az arcomra. Természetesen sosem tudott nekem nemet mondani, és most sem fog. Nem is akar, ahogy elnézem, ő is ugyanúgy engem akar az éjszakára, mint én őt. Ahogy közelebb jön, és ajka a bőrömhöz ér, emlékek tömkelege tör fel bennem. Istenem, mennyire jó volt vele mindig is a szex. Komolyan mondom, hogy hozzá foghatót az elmúlt évek tapasztalatait tekintve, nem is találtam. Egyik kurva sem tudja annyira odaadni magát, mint ő, és egyetlenegy nő sem, akivel eddig dolgom volt. Na jó, a prostikat tekintve érthető a dolog, mivel ők naponta többször is áldozatul esnek egy-egy fasznak, és a nap végére már kevésbé tudják hitelesen eladni magukat. Ők is megunják egy idő után a dolgot, bár azt a büdös életben soha nem fogom megérteni, hogy hogy lehet megunni a szexet. Ez lehetetlen dolog. Az egyik legjobb dolog a világon. Nem is az egyik, hanem a legjobb dolog a szex. - Mert tudjuk, hogy mi lesz ebből… - válaszolok, és elmosolyodok a kóla szó hallatára. Ezt a mondatot így, még soha nem hallottam, csak azt, hogy „Mért kerülgetjük a forró kását.”, de semmiképp sem kólát. Nem akartam még megcsókolni, várni akartam a nagy pillanattal, amíg legalább a házam elé érünk, de Sienna megelőzött, és nyilvánvalóan ellenállni csak nem fogok. Ajkam szenvedélyesen tapad rá az övére, és úgy csókolja, mintha már vagy egy éve nem ért volna női száj közelében. Kezem a derekára siklik, és szorosan magamhoz vonom. Úgy szorítom, mint egy kisgyerek az anyját, aki nem akarja elengedni többet, és ez így is van, mert hogy ma este az enyém lesz, az tuti. - Menjünk. Nem kéne megadni a nagy tömegnek az örömöt, hogy itt helyben végignézhesse, ahogy… megduglak. – mondom egy kis hatásszünet után, és megragadva a kezét, a kijárat felé kezdem húzni. Hála az égnek több taxi is parkol a bár előtt, várva, hogy mikor vihet haza egy-egy részeget, akik legalább annyit ki tudnak nyögni, hogy hol laknak. Kinyitom az első autó ajtaját, és udvariasan betessékelem Siennát. Mondom a sofőrnek a címet, mire bólint, az én kezem pedig Sienna ismerős combjára csúszik, és fel-le kezd el járkálni. Kifelé nézek az ablakon az utcák felé, és csak arra tudok gondolni, hogy pár perc múlva meztelenül láthatom a jól ismert testet, amit mindig annyira kívántam…
• TAG: Siennaa <33 • SZAVAK: 695 • NOTE: nyiss egy új topicot a lakásomnak
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Liam & Sienna 