USA, Georgia állam, Dalton, 1985. június 11. 29 Építészmérnök Addicts Grey Damon

Karakter személyisége

Ha jellemeznem kellene magam, azt hiszem elvesznék önmagam útvesztőjében, annyira összetett személyiség vagyok. De ha valahol kellene kezdeni, akkor az a csupa-csupa jó tulajdonság. Vannak ugyan jószerével rosszak is, de azok inkább csak a berögzött szokásaimon látszódnak meg. Mint a munkamánia... De összességében nézve sok más tulajdonság is vonatkozik rám, szedjük tehát össze ezeket.
Őszinte, hűséges és lojális embernek gondolom magam, mindemellett meglehetősen magabiztos és túl kíváncsi. Munka során mindezen szokásom háttérbe szorul, megfontolt, határozott, visszafogott, mondhatni katonásan fegyelmezetten végzem a dolgom. Szeretek improvizálni, ha valami netén egy percre is fontosabb lesz, mint a projekt, amin dolgozok, akkor lényegileg megcserélődik a sorrend. Olyankor kénytelen vagyok egy kis füllentéssel, csúsztatással megoldani a dolgokat. De sajnos visszaüt az a tényező, hogy sokszor hazaviszem a munkát és otthon is azzal foglalkozok. Nem egy kapcsolatomat ez tette már tönkre. Szóval minden téren azt hiszem szabadúszó vállalkozónak mondhatom magam.
Szeretem az élet és a munkám adta lehetőségeket kihasználni. Ha adódik rá alkalom, akkor csupa olyan tevékenységbe fogok, amivel vagy hasznosan ütöm el az időt, vagy szó szerint lubickolhatok az élvezetekben.
Társasági ember vagyok, alighanem a magányos farkas nem igazán illene rám. Bátyámmal ellentétben én tényleg nem érdekhajhász vagyok, sokat szoktam adományozni, vagy esetleg besegíteni időnként menhelyeken. Színes egyéniségnek tartom magam. Sok minden érdekel, számtalan témához hozzá tudok szólni, vagy ha valami olyannyira érdekel, képes vagyok akár a könyvtárban órákat is eltölteni csak olvasgatással. Emiatt kicsit talán jogosan érzem azt, hogy kellőképp művelt vagyok még a végzettségem mellett is.
Mások gyakran mondják rám, hogy energikusabb vagyok, mint öt másik ember együttvéve és amibe belefogok, ott arany fog ömleni a tenyeremből. Én ezt megcáfolnám, csak jókor kell jól dönteni és jó helyre befektetni. Ehhez van érzékem. És persze sokat nyom a latban, hogy szeretem, amit csinálok. Szeretek tervezni, számolni az esetleges kihívásokkal és végül látni az eredményt, ahogy a végeredmény mennyiben segíthet nem egy embernek. Vagy akadnak, akik csupán rácsodálkoznak arra, amit alkotok. De ez a dolga egy nem is tudom... építésmérnök, vagy egyben önálló céget futtató vállalkozónak.
Nem vagyok egy heves természetű ember, igaz visszafogott sem. De előbb gondolkozom, mint cselekszem. Azt azonban nem viselem el, ha átvernek, vagy hülyének néznek. Néha elragadnak az indulatok. Vannak pillanatok, amikre nem vagyok büszke. Amikor a rossz lépést választom és balhézok. De alapvetően birkatürelmem van.
A mindennapokban laza vagyok, igyekszem némi szabadidőt megspórolni. Ugyan rám illik a mondás, arra van időm, amire én szeretném. Szeretek mindent én magam csinálni, nem azért, mert nem bízok más képességeiben és a szakmai tudásában, csupán minél több mindent szeretnék kipróbálni. És ez a munkámra is ugyanígy igaz. Hiába vagyok én az irányító, ha kell, én is beállok fúrni, betont keverni, vagy bármi. Nem áll messze tőlem a fizikai munka.  Ez ugyanúgy nem időrablás, mint ha csak szabadnapomon kicsit szórakoznék. Az időrablásnak azt érzem, ha csak terpeszkedek az íróasztal mögött és nem csinálok semmit.
Egy szó, mint száz, szeretem a munkám, szeretem, ha zajlik az élet körülöttem, hogy új dolgokat ismerhetek meg, és nagy ritkán talán a világ egy más pontjaira is kaphatok betekintést. Szeretem, ha elismerik, amit csinálok, de csak akkor várom el, ha érzem is, hogy megtettem érte mindent. A minőségre adok és nem a pénzzel tömöm a zsebem. Alighanem meglátszik, hogy vidékről jött kölyök vagyok.

Történet vagy szerepes példa

Azt hiszem annál nincs leírhatatlanabb érzés, mint mikor érzed, hogy valami hatalmas van készülőben, valami kitörő sikerélménnyel fogsz gazdagodni, legalább ötven, vagy még jóval több ember fog a függöny túloldala mögött várni. Várni a megnyitóra, az átadóra, vagy épp a buli kezdetére. Legyen az bármi, ahhoz nincs hozzáfoghatóbb, mint mikor a pulzusod a torkodban verdes, miközben azt várod, láthasd az emberek felderült arcát. Bármennyiszer is estem át ezen, valahogy sosem szokom meg. Mondják, minden ember más és más. Mindenki másképp reagál. Van aki odajön és megköszöni, van aki a nyakamba ugrik. Van aki pusztán elismerően bólogat. Én az emberekért vagyok, hogy visszakaphassam azt a számtalan befektetést egy pillanat alatt, amit hetek, hónapok gyümölcseként érleltem. Sokan csak a pénzért hajtanak. De nem tudják mit veszíteni. Elég csak egy beteg gyereket látni, ahogy felörül, vagy egy kutyust, egy cicát, ahogy sikerül új gazdit találni. Több lábon élek igen, de ezt hívom én igazán életnek. Hogy mi mégis az árnyoldala? Nincs magánéletem. Mert azt a munkámban élem meg.
- Dave, ébresztő, negyed óra múlva be kellene érned. - az éjjeliszekrényen már villog az üzenetrögzítő kijelzője. Én idegesítő ébresztés helyett telefonálásra kelek. Hajnaltájt beidőzítem, hogy automatikusan fogadja a hívásokat. Sokkal kipihentebb vagyok tőle, csak azt sajnálom, hogy attól számítva, amint kipattannak a szemeim, öt perc még mire egyáltalán felfogom, mit is mondanak. Kivéve, amikor késésben vagyok. Azonnal pattanok, a magam lomha módján.
- Indulok máris, köszi Stacy. - álmoskás duruzsolásom ilyenkor már rég a múlté. Új megbízást kaptam az egyik cégtől, épületfelújítást kellett megterveznem, valamint a mai naptól kiviteleznem. Két hónapja vagyok már Vegasban, valahogy mégsem tudom megszokni az itteni nyüzsgést. Nem nekem való, ha korán kezdődik a nap. Még akkor is, ha megszoktam, hogy kakaskukorékolásra kelek hajnalok hajnalán. Utána pár óra lustálkodás szokott jönni. De most gyakorlatilag egyszerre mosom a fogam, öltözök és fésülködök is egyszerre. Aztán ahogy a második húzásra is beakad a fésű foga, úgy döntök jó lesz így kócosan is. Gyorsan kiöblítem a fogkrémet a számból, felkapom a tervrajzokat és a cuccaimat, meg egy darab almát, úgy loholok le a hatodikról a kocsihoz. Nincs ilyenkor türelmem megvárni, hogy megjöjjön a lift, majd csigalassúsággal levánszorogjak. Félő, odabent visszaaludnék, ami nem szerencsés. Szóval padlógáz. Közben visszatárcsázom az asszisztensemet, hogy legalább ébren tartson.
- Dave, ha jót akarsz tárgyalás előtt ugorj be hozzám egy kávéra. - kapom a tippet, mire csak elfintorodok. A visszapillantó tükörben észreveszem, mennyire borostás is vagyok, a francba borotválkozni akartam a reggel.
- Nem jó, nincs időm ide-oda táncikálni. Nem Flash vagyok. - továbbra is a borostám vizslatom a pirosnál, miközben már-már színtelen hangon, feltűnően nem odafigyelve válaszolok.
- Akkor leviszem a bejárathoz egy papírpohárban. - na ez az ajánlat már jobban tetszik. Elismerően hümmögök csak.
- Sejtettem. Merre jársz? - most akkor ő informálódik. Nem mondania kellene a találkozót, hova menjek? Azt tudom hányra. De a többit bizisten nem kérdeztem meg.
- Már csak két sarokra. Adhatnál egy kis tájékoztatást, merre tart a labirintus. - elindulok, amint zöldre vált a lámpa. Nem is foglalkozok azzal, hogy túl nagy gázt adtam és konkrétan a gumi csikorogva pörög be, de oda kell érjek. Így is elkéstem.
- Második emelet jobb szárny, 326-os számú ajtó. - míg Stacy válaszol, én nagy sebességgel befaralok valami szabad parkolóba.
- Köszi cica, még jövök egy sütivel és egy kínai vacsival neked. - de komolyan, nélküle elvesznék a sok programban, amik vannak. Ő meg olyan mint egy számítógépes adatbázis. Bár egyszerű a dolga, ha csak leolvassa a gépről az információkat. Lehet nekem sem kellene ennyire trehánynak lennem. Ha valaki külső személy nézne minket, tuti egy párnak nézne, pedig közel sincs így. Csak én a foltos zsák vagyok, ő meg a foltozó. Sokszor mondja, olyan vagyok mint egy óvodás, akinek fogni kell a kezét, nehogy figyelmetlenségében lelépjen az útra. Lassan összeszedhetném magam, és mondjuk randizhatnék. De tudom, hogy nekem a munkám a kapcsolatom és más nem fér meg mellette.
Kiszállok a kocsiból, fogom a cuccaimat, napszemcsi fel, és irány a tárgyalóterem.