Alig észrevehető izzadság cseppek folynak végig elefántcsont bőrbe vont karcsú nyakán ahogy pördül egy utolsót a színpad közepén. Művészi mozdulattal hajol meg közönsége előtt, akik tapsviharban törnek ki. Még egy utolsó kísérletet tesz, hogy meghajlással hálálja meg a közönség dicséretét, majd amilyen gyorsan tud olyan gyorsan siet vissza az öltözőjébe.
Mielőtt bárki is megzavarhatná, bevonul öltözőjének a fürdő részébe, egy percig morfondírozik, hogy gyorsan tusoljon le, vagy inkább a hosszú fürdőzést részesítse előnybe. De minek után pár hete már minden alkalommal ismeretlen ember lopakodik be és… egy hatalmas rózsacsokrot hagy, a virágkölteményhez kártyát is társít amiben aztán névtelenül-ki gondolta volna- perverz üzeneteket hagy. Lassú mozdulatokkal bújik ki az előadáson használt ruhakölteményből, majd beáll a forró víz alá. Élvezi ahogy a víz felhevíti testét, ahogy krémtusfürdő kellemes illata körbe ölelve, megnyugtatja és felfrissíti egyszerre. Mivel sietni kell, lehet így is késésben, ezért szőke fürtjeit most kihagyja, majd otthon később bepótolja. Nővérével fog vacsorázni, vagyis elméletileg ő vendégeli meg egypetéjű ikrét. Las Vegas szívében laknak egymás mellett, de két külön álló lakásban, míg Oriana lakása személyiségét tükrözve pont olyan kihívó, csábos, addig Zoey otthona csupa visszafogottság, nem nagy lakás, igazából egy nagyobb fürdőből, hálószobából, nappaliból, étkezőből és egy kisebb konyhából áll. Nem nagy de neki tökéletesen megfelel. Nagyon szereti nővérét, aki tulajdonképpen csak azért mondhatja el magáról azt, hogy idősebb, mert pontosan két perccel korábban született erre a világra. Habár olyanok, mint két tojás, igazából csak külső jegyekben egyeznek belsejük csöppet sem. Mint a tűz és a víz, Zoey képviseli a vizet, addig Oriana a tüzet, természetileg is. Ő könnyen bánik a férfiakkal, bárkit az ujjai köré képes csavarni, sőt igazából nem is kell nagyon erőlködnie, mert olyan kisugárzással rendelkezik, hogy a férfiak csak bámulnak utána és képesek lennének bármit megtenni, hogy ő felfigyeljen rájuk akár egy pillanat erejéig is. Addig húga egészen más tészta volt, csöndes, halk szavú, bátortalan, magába zárkózó lány volt. Viszont, ha táncolt, ha fent lehetett a színpadon, a reflektorfényben… akkor nemes egyszerűséggel ragyogott. Életében egy fontos személy létezik: az pedig Oriana, érte bármire hajlandó lenne, akár a tűzbe is elgyalogolna. Sajnálatos módon akár mit is kér tőle nővére, egyszerűen képtelen nemet mondani.
Arra eszmél fel, hogy már jég hideg víz csöpög bőrére, mielőtt megfázna gyorsan kimászik a tusolóból. Halvány pink színű törölközőbe bújtatja nedves testét, amikor belép a kis öltözőbe szeme elkerekedik meglepetésében, mert újra ott van egy hatalmas rózsacsokor. Keserű sóhaj hagyja el lebiggyesztett ajkait, majd közelebb lépve kivesz belőle egy darabot. Elgondolkodva simít végig a bársonyos, karmazsin színű szirmokon, majd orrát bele fúrja, belélegzi jellegzetes illatát. Amikor is kopogtatnak, hamar kerít magának egy frottirköntöst, úgy nyit ajtót, elvégre még sem kellene törölközőben…
-Ahh, Mr. Wilkonson…- nyögi halkan, a színház igazgatójával találja magát szemben, és nem tudja, hogy mit akar, de a fickóról nem hallott semmi jót se, és ahogy néha a nőket… leginkább őt szokta bámulni, az több, mint ijesztő.

Egy újabb teltházas előadás, egy újabb esély, hogy kimásszunk a gödörből, amibe apa hagyott minket. Egyre jobban világosodik ki az alagút sötétjét. Most már elmerem hinni, hogy nem fogunk belebukni és végig tudjuk csinálni. Akár sikeresebb is lehet a színház, mint apa vezetése alatt. Főleg, ha idejében fizetjük a számlákat és ügyelünk, nehogy a maffiától kelljen kölcsön kérni.
Gondolkozva dörzsölöm az államat, vajon hogyan tudnám becsábítani Miss Bray-t a színház elzárt részére? Pár igen magasan trónoló bürokrata jelezte néhányszor, mekkora kincs lenne, ha nem csak a színpadon csillogtatná meg tudását. Én semmi rossznak nem vagyok az elrontója, főleg ha ez azt jelentené, hogy megnőne a forgalmunk. Bár mennyire is utálom azt, ami a Wilkonson Theaterrel jár, muszáj vinnem. Ha az újraindulásnál felszámoltam volna a prostituált részleget, akkor már rég valahol a Mexikói-öbölben úszkálna az egész családom egy sziklával a lábához kötözve.
- Gratulálok, Mr. Wilkonson!- talál meg egy lelkes öregedő férfi. Ahogy igazgatja ingének gallérját, nem valószínű, hogy az előadásra gondol.
- Igazán épületes este volt- folytatja a férfi, majd kezet fog velem.- Remélem, lesz lehetőségem még visszatérni.
- Ez nem tőlem függ, uram- mosolyodom el fanyarúan.- A kedves feleségével kell beszélnie.
Undorító, mocskos kéjenc. Egyszer láttam a fiatal feleségét, mikor elhozta magával ide a színházba. Gondolom, akkor tartottam a terepszemléjét. A nő egy elegáns koktélruhát viselt azon az estén, drága nyakék virított a nyakán. Egy főnyeremény, állapítottam meg. És ezt a főnyereményt csalja meg ez a pacák minden csütörtökön.
- Milyen igaza is van Mr. Wilkonson- nyerít fel. Meglapogatja a hátamat, mintha régi ismerősök lennénk. Dolga végeztével elköszön és kisétál a színházból.
Gyűlölöm őket, de ők hozzák a pénzt. Pénz beszél, ez van.
Hogy feldobjam az estémet, lekeveredem a női öltözőkhöz. A legtehetségesebbeknek saját öltözőt biztosítottam, így magamhoz tudom őket láncolni. Minden táncosnak legyezgeti a hiúságát, ha külön kis helységet kap.
Hármat kopog Zoey Bray öltözőjének ajtaján. Ő csakugyan tehetséges, de elsősorban nem ezért kapta a zuhanyzóval ellátott öltözőt. Vele még komoly terveim vannak.
- Üdv, Miss Bray- üdvözlöm és belépek az öltözőjébe.- Remélem, nem zavarok.
Körülnézek és megakad a szemem a hatalmas rózsacsokron.
- Nocsak, csak nem egy lelkes rajongója?- vonom fel a szemöldökömet.

Késésben vagyok, és Oriana nem szereti, ha kések éppen emiatt kell igyekeznem, a város másik felében lakom, és ha elkésnék nővéremtől hallgathatnám ahogy szitkozódik, és harmincadszorra is elismétli azt, hogy én sosem vagyok pontos. De nem csak amiatt sietek ennyire, több oka is van annak, hogy általában mindig gyorsan, angolosan próbálok távozni. Először is a főnököm, harminc év köröli fiatalember, Mr. Wilkonson elől menekülök. A fickóval valami nem stimmel, én mondom, és amúgy is az egyik kolléganőm, Aria-nak hívják, azt mesélte, hogy a színháznak van egy titkos részlege, elit köröknek, akiknek van pénzük bőven, nos… az a titkos részleg eléggé fűtött és romlott, exklúzív szolgáltatást kapnak azok, akiknek van pénzük megfizetni azt. Nem tudom, hogy ez csak egy pletyka, vagy valójában is így van, de az az igazság, hogy nem szívesen deríteném ki, köszönöm én jól el vagyok a színpadon is. Amikor táncolhatok, az olyan mintha egy másik világba csöppennék, mintha a saját világomban lennék, ahol nem létezne senki más rajtam kívül, elmenekülhetek a valóság gondjai elől. Amikor fent a reflektorfényben lehetek és táncolhatok, teljesen más vagyok, mint egyébként. Ikertestvérem olyan könnyedén bánik a férfiakkal, könnyen az ujja köré csavarja őket, bárkivel szó nélkül flörtöl, és a férfiak körbe rajongják, lesik minden kívánságát, és bármire hajlandóak, hogy áldozzon rájuk a figyelmükből. Ezzel ellentétben én nem ilyen vagyok, enyhén szólva sem vagyok ilyen. Mindent elrontok, amit el lehet-a táncon kívül- és ha ez nem lenne elég, akkor a tetejében még szégyellős is vagyok, könnyen zavarba jövök, és félek a férfiaktól, nem úgy csak egyszerűen nem bírok bánni velük, össze vissza dadogok a közelükben és elvörösödök könnyen. Igen, még abszolút szűz vagyok, ami azt illeti, ha szégyen, ha nem de huszonhárom évesen még csak nem is csókolóztam. Nem nagyon tartottam fontos dolognak, nem hiszem, hogy az életnek az erotika körül kell, hogy forogjon. Na meg a másik, hogy igazából úgy érzem, hogy tartogatom magam az igazinak, nem csak oda akarom dobni valakinek aki nem méltó arra, hogy megkapja. Ja, biztosan álszentnek hangoznak ezek a szavak, nem arra gondolok hogy valami különlegesnek tartanám magam, sőt sokkal inkább hasonlítanám magam egy szürke egérhez, de akkor sem fogom az első szembe jövőnek oda dobni magam, mintha az olyan természetes lenne. Pedig a mai világban ez a dolog nagyon is természetes, és ez nem helyes, hogy így van, a nők függenek a férfiaktól, akik galád módon kihasználják őket, és a nők ezt élvezik, hogy uralkodnak felettük, és úgy bánnak velük ahogyan…
Gondolataimból kopogtatás hangja zavar meg, ajjaj, fantasztikus, nem voltam elég gyors. Halk sóhaj kíséretéében nyítok ajtót, és próbálok mosolyt erőltetni amikor megpillantom a színházigazgatót, de az igazság az, hogy inkább félek tőle. Majd szépen hátrébb lépek, hogy be tudjon jönni, és próbálok nem arra gondolni, hogy a rózsaszín köntösön kívül anyaszült meztelen vagyok. Még mindig azt az egy szál rózsát szorongatva dőlök neki a fésülködő asztal szélének miközben keresztbe fonom a kezeimet a mellkasom előtt.
-De, azt hiszem túl lelkes is,- felelem neki cinikus hangon, szem forgatva majd a fali órára pillantok, látom, hogy lassan már ott kellene lennem, nem kicsit fogok elkésni.
-Ami azt illeti sietnék, szóval… mit szeretne uram?- próbálom rövidre zárni, mert egy valóban sietek, és kettő baromira zavar, hogy nincs rajtam semmi egy köntösön kívül.