LA, 2004.08.18. 10 Kölyök Civilians Thylane Lena-Rose Blondeau

Karakter személyisége

◆ Pozitív tulajdonságok: az apjához és a barátaihoz lojális. Szereti az állatokat. Abszolút hallása van, zenei tehetségét apai ágról örökölte. Van, amikor meghallgat másokat. Imád nevetni, és odavan a jóféle, mocskos vígjátékokért.

◆ Negatív tulajdonságok: akaratos, önfejű, szabadszájú, veszedelmesen őszinte, néha idegesítő, miniatűr energiabomba

Szerencsével teli poggyász

– Szerinted szóljunk neki? – kérdezte Ravin és fellesett a nála jóval magasabb Josh-ra, aki mögötte ácsorgott és saját elmondása szerint a lány személyes koboldja volt. Ravin a képzeletbeli barátjával együtt figyelte, apja hogyan durmol csecsemőpózban az ülésen.
Josh a kislány vállain nyugtatta kezeit.
– Hát, ha Vegasba akarunk érni, nem ártana felébreszteni.
Ravin erre szétnézett a nyárperzselte, sík tájon. Közel, s távol egyetlen autót sem látott a messzeségbe szaladó utakon.
– Nyugi, teljesen ura vagyok a helyzetnek. – dugta ki Josh a fejét a motorháztető takarásából a következő pillanatban.
– Ahha… – dünnyögött a lány a lerobbant járgány mellett. – A helyedben én sem merném apámat felkelteni. Kinyírtad a kocsiját.
– Talán én aludtam el a volán mögött? Mázli, hogy lerobbantunk közben. Különben is… Ezt roncsderbit nevezed te kocsinak? Csoda, hogy eddig elgurult. – Josh nem sokáig horkantgatott a motorból szálló füstben. Fájdalmasan felszisszent és kikapta kezét a felforrósodott alkatrészek közül. A járgány megbosszulta magát.
– Na, jó! – motyogta Ravin. Megkerülte az út szélén rostokoló kocsit, bemászott a volánhoz, és kegyelmet nem ismerve megnyomta a dudát.
Apja megugrott a fülsüketítő ricsajra. Térdeit lekapta a műszerfalról és mindkét keze rögvest megkapaszkodott valamiben. Szíve a torkában ugrált, ahogy a hangos kürtölés belehasított az agyába.
– Mi van? Megérkeztünk?
– Meg.  – vigyorgott rá a lánya százhúsz foggal és kibújt az utastérből. – Üdv a semmi közepén!
– Eltévedtél? – pislogott a férfi álomittasan a lányára és kikászálódott a kocsiból. Persze csak viccelt vele. Jólesőn nyögött, míg nyújtózkodás címén az ég felé kapálózott tetovált, izmos karjaival. – A rohadt életbe… – a járgányból gomolygó füstkígyó azonnal levakarta a kellemes alvás utáni örömöt az arcáról.
– Mérföldekre vagyunk Vegastól! – világosította fel a tudálékos lányzó okosdi gúnnyal mosolyogva.
– Ugye ezt nem vigasznak szántad? – bámulta a férfi a Tragacs névre keresztelt verdát. Lassan egy évtizede szolgálta, és most úgy tűnt, szerencsétlen őskövület végleg bedobta a kulcsot.
Ravin apja bekönyökölt a motorházba.
– Kérlek, ne tedd ezt velem. – fohászkodott a vén négykerekű csotrogányhoz, miközben szakszerűen matatott a belsejében.
– Apa, – cibálta meg az apja fehér trikóját a kislány. – pisilnem kell.
– Guggolj a kocsi mellé, prücsök. Ott nem lát senki. Mellesleg a hóhér sem jár erre.
Ravin fintorgott egy sort, majd megfogadta apja tanácsát némi ódzkodás után.
– Apa, énekelj valamit! – csivitelte a kislány letolt nadrággal gubbasztva a járgány takarásában.
A fickó a kocsi orrán támaszkodott. Felsóhajtott, és feje előrebukott a mellkasára.
– Istenem, miért teszed ezt velem? Jó, jó, inkább ne válaszolj… biztos megérdemlem.
– Apa, addig nem jön, amíg nem énekelsz. – nyüzsgött a pöttöm.
– Ez így van! – vihogott Josh.
A fickó erre belekezdett a legelső vidám dallamú nótába, ami eszébe jutott Gipsy Kings-től. Jobb híján erre futotta.
– Bem, bem bem bem, bem bem bem, Bem, bem bem bem, bem bem bem. Bamboleo bambolea, Porque mi vida yo la prefiero vivir asi. Bamboleo bambolea, Porque mi vida yo la prefiero vivir asi... – megállt, és fülelt, hogy Ravin pisil-e. Ahogy abbamaradt a dal, úgy a halk csurizás is. A kislány folytatást követelve az apjára pirított, aki eleget tett a kérésnek. A refrén jól ment.
– Bem, bem bem bem, bem bem bem, Bem, bem bem bem, bem bem bem. Bamboleo bambolea, Porque mi vida yo la prefiero vivir asi. Bamboleo bambolea, Porque mi vida yo la prefiero vivir asi...
– Köszi, Apu! – dolga végeztével a kis Ravin visszacsüccsent a kocsiba.
Josh győzte visszatartani a röhögést.
– Eldicsekedheted, hogy a gyerekek bepisilnek a hangodra. – gúnyolódott a lány az édesapján nagy vigyorogva.
– Inkább pattanj az öreglány mögé és toljad! – tett javaslatot amaz.
– De hiszen még csak ötéves vagyok! El sem bírom! – méltatlankodott Ravin felháborodva, és csípőre vágta a kezeit.
Az apja nem szólt semmit, csak az orra alatt somolygott. Lecsukta a motorháztetőt, a sofőr felőli oldalhoz sétált, benyúlt, s megmarkolta a kormányt. Nekifeszült a Chevroletnek és lassú poroszkálásra bírta.
– Nehogy már Vegasig toljuk. – magyarázott Ravin.
– Hékás, mi ez a királyi többes? – így az apja odakintről. – Van jobb ötleted, okos tojás? – tudakolta.
– Hagyjuk itt. Majd a városból érte küldjük az autómentőt.
– Na, azt már nem! – harsant fel a férfi.
– Itt fog ránk esteledni. – dünnyögte Ravin bosszúsan, aztán feltérdelt az ülésre. A hátsó szélvédőn keresztül bámészkodott kifelé. Hatalmas, kék szemei egyszeriben felragyogtak.
– Ott! Nézzétek! – erősen topografált mutatóujjával. Az apja már megszokta, hogy képzeletbeli haverokhoz is beszél olykor.
A fickó hátrapillantott a válla fölött. Egy sötétzöld busz közeledett feléjük, oldalán egy fekete csíkkal.
Elengedte a kormányt és kiugrott az úttest közepére. Két karja hevesen lengett a magasban.
– Hé! – kiáltotta a busz útját állva.
A busz lefékezett, mire Ravin apja a kinyíló ajtóhoz sietett, hogy váltson néhány szót a sofőrrel.
– Helló! – köszönt a volánnál trónoló testes afroamerikai nőnek. – Vegasba megy?
– Aha! – bólintott amaz. A fekete szeme egykedvűen mérte végig a stopposokat.
– Lerobbant a kocsink. Elvinne minket?
A nő feje a busz belseje felé biccentett.
– Szálljatok be! – mély, érdektelen hang döngött a húsos szájból.
– Kösz! – a fickó visszaszaladt a kocsihoz és kikapta a csomagtartóból a sporttáskáját, valamint kitessékelte Ravint a kocsiból. A kislánnyal együtt felszálltak.
– Megmentett minket. – mosolygott a tetovált fickó a zord kedélyű asszonyra, aki az ajtócsukódás után a gázra taposott.
A férfi Ravin kezecskéjét fogta. Lánya a busz vége felé araszolt. Azt hitték, kiszalad alóluk a tömegszállító eszköz, amikor újult lendülettel meglódult.
Volt néhány üres hely hátul. Ravin apja a batyuját betuszkolta az egyik ülés alá. Csak aztán ült le, hogy a lánya odacsusszant az ablakhoz.
– Jól kezdődik az új élet... – sóhajtott jókorát Ravin. MP3 lejátszóját előhalászta kopott farmernadrágja zsebéből, aztán összegabalyodott zsinórjával bajlódott.
– Ne kezdd! Ne itt. Rendben? – apja visszafogott hangja határozottan szólt, de mellőzte az indulatot.
– Már véleményt sem nyilváníthatok? – meredt rá Ravin.
A férfi felismerte a halványkék íriszekben gyúló haragot. Megértette a lányát. Neki is hiányzott Ravin anyja, ráadásul szinte nincstelenül vágtak neki a nagyvilágnak, hogy szerencsét próbáljanak.
– Majd otthon. – felelt halkan a zenész.
– Persze… Otthon… – dünnyögte Ravin és az ablak felé fordult.