A buszról leszállva vet egy gyors pillantást a telefonjára. 14:05. Késésben van, mint mindig. Már meg sem lepődik, sőt... Tulajdonképpen magához képest tejesen és tökéletesen időben van Lily. Az újság szerkesztősége négy utcányira van a megállótól, s tekintve, hogy kénytelen volt magassarkúban érkezni esze ágába sincs végigrohanni a távot.
Na jó, a kénytelen talán egy apró költői túlzás, de ma végre sikerült Crisnek is szabaddá tennie az estéjét, Lilynek pedig első dolga volt rábeszélni barátnőjét, hogy menjenek el együtt bulizni. Így aztán szigorúan Cris kedvéért a szöszkének is kénytelen volt kiöltöznie, illetve ahogy a lány fogalmazott „végre összeszedte magát és úgy csinált mintha egy csinos, fiatal nő volna, aki szórakozni készül a legjobb barátnőjével”. Azért nagyon nem vitte túlzásba a dolgot- világos nyári [You must be registered and logged in to see this link.] és szerinte hozzá illő magassarkú, pántos szandált vett fel, s egy farmerdzsekit, csak hogy legyen mibe belekötnie Crisnek. A tükör előtt állva azért megfordult a fejében, hogy talán egy negyed csöppel lehetne elegánsabb is, de mégiscsak egy magazin szerkesztőségébe beszélték meg a találkozót Mr. Rappolddal, nem pedig egy ügyvédi irodába vagy valami más hivatalos helyre, így aztán semmi szükség rá, hogy kiöltözzön a szöszi. Szerinte legalábbis. Vállán átvetve apró táska lóg, csak a legszükségesebb holmikkal – telefon, bérlet, pénztárca. Smink és váltóruha úgyis lesz Crisnél, ha esetleg nem találná megfelelőnek a lány Lily jelenlegi öltözékét, amire lássuk be elég nagy esély van.
Röpke 10 perc alatt tudja le a távot a szöszi a Man’s World magazin szerkesztőségéig. A főbejáraton áthaladva mosolyogva köszön a recepciósnak, s körbetekintve keresi meg a lifteket. Az utolsó e-mailben említette Uriah, hogy a 4. emeleten dolgozik, Lilynek pedig esze ágában sincs 8 centis tűsarkakban felcaplatni a lépcsőn.
A liftből kilépve körbetekint s a hatalmas feliratot meglátva elmosolyodik. Meglepően egyszerűen megtalálta a helyet. Vagy Lilynek van irtó mázlija, vagy az épület elrendezése meglehetősen szimpla. Persze ez nem baj, csak szokatlan a szöszkének legalábbis, aki általában nem csak hogy elkésik mindenhonnan, de legtöbbször még el is téved.
Az ajtón belépve mosolyogva sétál oda a recepción szolgálatot teljesítő cirka vele egykorú sráchoz.
-Helló! Lily Claire Demian. Mr. Rappolddal van randim. – foglalja össze a lényeget, majd várja az instrukciókat, hogy hogyan is találhatná meg a fent említett pasit. A megfogalmazáson mintha egy csöppet fennakadna a fiú, mielőtt visszavigyorogna Lilyre.
-Jó napot Miss Demian. A folyosóról balra a 3. boxban van az asztala. Épp nincs a helyén, de szólok neki, hogy megérkezett. Azt kérte, hogy várja meg az asztalánál. –igazítja útba a fiú Lilyt, aki egy újabb mosoly és egy „Köszi” kíséretében el is indul, hogy megtalálja az említett boxot, s valóban az egyik hely csakugyan üres.
-Üdv. Ez Mr. Rappold asztala? –kérdi meg azért biztos ami tuti alapján a szemben dolgozó pasit, aki csak bólint egyet, s már fordul is vissza a monitorához, miután vigyorogva végigmérte Lilyt, aki szinte 100%ra veszi, hogy nem véletlenül vigyorog ma rá mindenki. Lehet, hogy mégiscsak valami mást kellett volna felvennie a megbeszélésre?
Nincs kedve ácsorogni, manó sem tudja mennyit kell várnia így aztán leül a székbe s keresztbe fonja lábait. Körbepillog a meglepően rendezett asztalon, de nem sok izgalmasat talál. Szinte semmi személyes, csak ásványvíz, magazinok, post-it és a szokásos irodai cuccok. Túl személytelen és steril az összhatás a lány ízlésének. Egyszem fénykép árulkodik csak arról, hogy nem egy droid dolgozik itt - egy sötét hajú kislány világoskék ruhában, amint valami padlócirkáló földönkívülit ölelget. A kislánya lehet? Túl sokáig a képpel sem időzik el, s ha pár percen belül nem jelenik meg Rappold akkor nekilát átlapozni az asztalon talált egyik magazint. Kivételesen nem a címeket vagy a képeket nézi meg elsőre hanem a cikkírók nevét, s ha talál valamit amit Uriah írt azt kezdi el átolvasni.

A tördelésen meglehetősen gyorsan telik az idő, különösen akkor, ha össze lehet veszni az egyik újonc tördelővel arról, hogy a Rappold által kívánt képet egészben tegye be a cikkbe és ne a képen látható alak álljon egyedül a két hasáb között, mint egy félig rothadásnak indult körte. (Tudott volna jobb hasonlatot is, de nem akart belegázolni az ifjú titán hamvas kis lelkébe.) Az új fiúnak el kell fogadnia, hogy az ő hatásköre csak akkor marad háborítatlan, ha szem előtt tartja, hogy itt mindenkinek megvannak a külön igényei a képek szövegbe helyezését illetően. Végül a tördelőszerkesztőnek kellett igazságot tenni közöttük, aki most Rappold javára döntött.
Az újságíró győzedelmes tekintettel hagyja maga mögött a tördelést, s amint kilép az ajtón, megcsörren a mobilja, és egy okéval nyugtázza a recepciósnak Demian megérkezését. Nyugodt tempóban halad tovább fel a lépcsőn, végig a folyosón, s egy pillanatra megáll a recepciós előtt, hogy megkérdezze csinos-e a lány, de inkább nem szólal meg.
Simlis húga, vagyis unokahúga… Ráadásul üzlettárs, ha úgy vesszük – gondolja végig, bár a srác vigyorát látva sejti, hogy vagy nagyon csinos a lány… vagy egy kicseszettül csúnya bányarém.
Végülis mindegy. Bárhogy is néz ki, lezavarják negyed óra/húsz perc alatt, megmutatja neki az iratokat, elsorolja az aggályait, meghallgatja a kérdéseket, majd elirányítja a csajt az ügyvédhez. Csak a szokásos…
Belép a terembe és egyből az asztala felé néz, a box fala azonban eltakarja a mögötte ülő lányt, aki ekkor már cirka 5 perce várakozhat, s valószínűleg az egyik szeptember eleji, vagy augusztus végi lapszámot olvasgathatja. Rappold lassan – szinte hangtalanul – megérkezik az asztalához, figyelmen kívül hagyja Nielsen vigyorát, s gyorsan végigméri a lányt.
Az tény, hogy csinos… első blikkre. Szőke, és szépek a lábai, bár az arcából nem sokat lát a férfi, mivel a kedves vendég ekkor még egyértelműen nem felé néz.
– Miss Demian? Üdvözlöm! – szólal meg Rappold, miközben az agya azon kattog, hogy ő ezeket a lábakat már határozottan látta valahol. Gyorsan figyelmezteti magát, hogy azonnal hagyja abba a bámulásukat és figyeljen a nő feje felé.
Amennyiben Lily felnéz az újságíróra… nos… az öltönynél sokkal lezserebb öltözékben látja viszont (emellett borostásan és kevésbé jólfésülten). Világoskék farmernadrág, világosszürke pulóvert, s ennél valamivel sötétebb szürke hasított bőr cipőt visel. Ezen túl a szöszke láthatja azt is, ahogy Rappold mintegy tíz másodpercre tökéletesen lefagy, abban a minutumban, hogy felismeri a lányt. Amint a férfi magához tér, a fejét a parkettamintát utánzó műpadló felé fordítja, s nagyon halkan nevetni kezd.
Ilyen nincs!
Mintegy fél perc múlva néz fel Lilyre, aki – meglehet – már nem ül a széken, az is lehet, hogy közben megszólalt…
Nem, ilyen tényleg nincs…
…és Rappoldnak teljesen elmúlik a nevethetnékje. Arca komoly, tekintete kérdő.

Olvassa a cikket s érzékeli ahogy sorról sorra követi a tekintete a szavakat, de túl sokat nem fog fel a jelentésükből. Talán azért is, mert nem túl izgalmas az írás. Mármint nagyon közérdekű és biztosan nagyon fontos is, hogy több városi képviselőt rondán lefizettek, hogy megszavazzanak valami akármilyen szabványnak nem megfelelő szemétfeldolgozó tervezetét vagy engedélyezését –vagy valami hasonlót, mindenesetre Lilyt abszolúte hidegen hagyja a téma. Sokkalta jobba foglalkoztatja, hogy miért is ül ő most tulajdonképpen ott ahol.
Tisztán emlékszik ugyan Uriah hét elejei telefonhívására, amiben közölte a lánnyal, hogy Jonny bácsikája végrendeletében volt valami amivel kapcsolatban nekik most feltétlenül beszélniük kell. Rövid beszélgetés volt és alig hallott belőle valamit a buszon zötykölődve, s még az este kapott e-mailtől sem lett sokkal okosabb a szöszi. Addig oké, hogy a nagybátyja meghalt, bár már az is meglepte Lilyt, hogy egyáltalán szerepelt a végrendeletben. Azt már nem igazán érti, hogy miért nem kapott ő a hagyatékról ezelőtt semmi értesítőt, illetve hogy egy újságíró mit is akar pontosan tőle ezzel kapcsolatban. És egyáltalán mit is örökölt és miért nem az ügyvédhez kellett elmennie, hanem a szerkesztőségbe először??? Kattog rendesen a leányzó agya azóta a hívás óta, de csak nem sikerült semmi épkézláb magyarázattal előállnia, Mr. Rappold a levelében pedig meglehetősen szűkszavúan fogalmazott.
Egy ideje már a szemetes cikk végére ért, s meglepve tapasztalja, hogy lapozott is az újságban úgy, hogy fel sem tűnt neki. Na jó, ez már azért durva. De ha minden igaz lassan megérkezik a férfi, akitől választ fog kapni az összes fejében motoszkáló kérdésre, s akkor Lily is képes lesz talán újra funkcionálisan működni. Magához viszonyítva persze.
Fel sem tűnik neki, mikor ér vissza Uriah az asztalához, csak a nevét hallva tekint fel az újságból mosolyogva a férfira, s fagy arcára a mosoly abban a pillanatban, hogy felismeri őt. Ajkai elnyílnak, s kérdőn pillog párat a láthatóan nem kevésbé meglepett Rappoldra, majd összecsukja az újságot, visszarakja a többihez, s újra felveszi az asztalról a fényképet. A kislány abban a világoskék ruhában.... jelmezben.... méghozzá egy határozottan ismerős, határozottan Hamupipőke jelmezben, amit ő választott ki jópár hónappal ezelőtt egy játékboltban.
Újabb meglepett pillogások ahogy visszarakja Lily a képet az asztalra, s ismét Uriah felé fordul, aki ekkor már halkan nevetgél mellette, s van egy olyan tippje Lilynek, hogy nem a nagy jókedvtől rázkódik a férfi válla. S megtörténik a csoda – a szöszkének fogalma sincs, hogy mit mondhatna.
Még mindig a székben csücsül meglepetten, mikor Uriah ismét felemeli a fejét, s rá néz. A kérdő tekintet nem lepi meg, s valószínűleg Rappold is hasonló tanácstalanságot láthat Lily szemeiben, miközben a lány ajkai kényszeredett kis mosolyra húzódnak újra. Az a komoly arc viszont..... a lánynak ugyan fogalma sincs mennyit pletykálnak a pasik a hódításaikról a munkahelyükön, arról viszont van egy halovány elképzelése mennyire is vágyhat rá Rappold, hogy ezt jelenleg kiteregesse a szöszke az irodában. Mégis, a mosolya csak szélesedik és szélesedik, de csak nem buggyan ki a lányból a kacagás. Még nem.
Feláll a székből, s szinte természetes hangszínnel köszön ő is a férfinak.
-Mr. Rappold. Részemről a szerencse.–marad meg egy talán túlzottan is udvarias formulánál miközben kezet nyújt a férfinak. –Kérem szólítson Lilynek. –teszi még hozzá, s az első pár mondat után már a hangja sem remeg annyira a visszafojtott nevetéstől. Hatalmas pirospont. Tessék, Lily igenis képes egy jól nevelt hölgy szerepét magára erőltetni, amikor a helyzet úgy kívánja. Főleg ha a helyzet nem kívánja tőle nagyon hosszan, hogy meg is maradjon a szöszke ebben a szerepben. A meglepettség közben teljesen eltűnik az arcáról, már a szemei is jót nevetnek Rappold zavarán, ajkira pedig egy sokkal kevésbé kényszeredett pimasz mosoly ül ki, amit már a férfi is túl jól ismerhet a szöszkétől.
-Látom sikere volt a jelmeznek. –jegyzi meg még egy apró oldalpillantással a fényképre tekintve, sárba tiporva Rappold esetlegesen megmaradt reményfoszlányait, hogy a lány talán mégsem ismerte volna fel őt. Tekintetét visszaemeli a férfi arcára- ami 8 centis sarkakban meglepően könnyebben megy neki, mint a legutóbbi lapos talpú alkalmatosságban- s minden igyekezete ellenére látszik a lányon, hogy ha Uriah nem viszi be őt záros határidőn belül egy nyugisabb helyre akkor bizony az iroda közepén fog iszonyatos röhögőgörcsöt kapni Lily.

Nem tetszik neki az a szélesedő mosoly. Nem mintha nem lenne aranyos, de emlékei szerint ezt, illetve ehhez hasonlót akkor látott a lánytól, amikor ő éppen látványosan nem jött ki jól az adott szituációból… vagy éppen látványosan rosszul érezte magát? – a fene se tudja már…
Talán ez a karma, talán intő jel, hogy vegyen vissza, mert a felelőtlensége visszaüt rá…
Oh, a francba is!
Először a lány kezére, majd az arcára tekint, miközben elfogadja, megragadja, s határozottan, de nem túl erősen megszorítja a felé nyújtott kezét, aztán bemutatkozik hivatalosan is:
– Uriah Rappold – majd rövid szünet után válaszol a jelmezt érintő kérdésre, miközben elengedi a szöszi kezét. – Igen. Sikere volt. Köszönöm a tanácsát.
Az a kicseszett jelmez!
Aztán a magazinok alól kivesz egy A4-es alapú fehér borítékot.
– Jöjjön velem, kérem…
Azzal int, majd elindul a terem végén található egyik ajtó felé, figyelve, hogy ne  maradjon le a szöszi. Rappold kinyitja az ajtót, maga elé engedi a hölgyet, majd belép maga is a terembe…
– Foglaljon helyet, kérem – s becsukja maguk mögött az ajtót.
A szoba egy tárgyalóhoz képest kicsi. Nem ez az egyetlen ilyen célra kialakított helyiség a szinten, de két-három-négy embernek nem kell nagyobb. Az ajtóval szemben egy viszonylag nagy ablak található modern sötétítőfüggönnyel. A két rövidebbik falánál könyvespolcok állnak roskadásig megrakva a magazin már megjelent, bőrkötésbe csomagolt számaival, melyek az elmúlt 33 év termései (leszámítva az utolsó fél évet). Középen egy hatszemélyes asztal, amit öt szék vesz körbe. Az ajtó mellett egy alacsonyabb irattartó szekrény kapott helyet, rajta egy buján zöldellő cserepes növény (ebből még kettő található a szobában), fölötte egy üveglappal borított tusrajz lóg a falon. A szoba rideg színei ellenére kellemesen berendezett, már annak, akinek bejön a zöld-fehér-szürke-fekete-már majdnem fekete, de még kék színek együttese.
A falak szürkék, a padló ugyanúgy műpadló, mint a másik teremben, viszont az asztal lapja… nos, az sötétített üvegből van. Az asztal közepén, fém tálcán üveg kancsóban ásványvíz található, s mellette négy pohár.
Itt valami nagyon nem lett átgondolva.
– Szolgálhatok… ásványvízzel… – néz végig a férfi a kancsón.
Attól függően, hogy a nő hova ült, leül a vele szemközti székre, ha Lily az asztalfőre ülne, úgy Rappold kihúzza a mellette lévő székét, és arra ül rá, majd a borítékot az asztalra teszi maga elé. Határozottan feltett szándéka, hogy legfeljebb negyed óra alatt letudja a kiscsajt, ezért igyekszik akkor sem kiesni a szerepéből (hogy ő a komoly újságíró). amikor a lány „elkacagja” magát. Feltéve hogy ez megtörténik. A szoba hangszigetelt… bár Rappoldnak lenne egy kisebb összege arra, hogy akik a szabványt felállították, nem pont Lily harsányságát vették alapul. De ez most mindegy.
– Mennyire volt belátása a nagybátyja üzleti ügyeibe, Miss Demian? – teszi fel a kérdést. Nem gondolja, hogy túlzottan, de valahogy elő kell vezetnie a témát. Bár valami azt súgja neki, hogy a szöszke sokkal lazábban veszi majd a hírt, mint ő vette az ügyvédnél. Tudatosan nem a Lilyt használja megszólításnak, hiába kapott engedélyt rá… nem szereti és nem is szokása a családtagjain kívül a keresztnevükön szólítani az embereket...
Persze kivételek mindig akadnak.

Uriah kézfogása kellemes, határozott, de nem erőfitogtatásról szól. Azt már úgyis bizonyította a férfi, hogy ha úgy tartja kedve könnyűszerrel pakolja Lilyt oda ahova neki tetszik. Ezt a kört tehát nem szükséges lefutniuk. A köszönetre egy mosollyal és egy bólintással felel. Tényleg örül neki, hogy sikerült jó ajándékot kiszemelnie a kislánynak, még ha nem is ismeri őt. A szép ajándékok mindig fontosak, pláne ha igazi hercegnőnek érezheti magát a lányka tőle.
Amikor Rappold megfordul pár lépéssel lemaradva de követi őt, s mindenféle baleset vagy esetleges nevetőroham nélkül jutnak el a tárgyalóba.
-Köszönöm. – mosolyog a férfira ahogy belép a helységbe. Gyorsan körbetekint majd az asztalhoz sétál. A egyik székre lepakolja a táskáját, s kibújik a dzsekijéből is, ami a szék háttámlájára kerül, majd ő is lezuttyan az asztalfőre. Hova máshova? Lábait ismét keresztbe fonja, kezeit pedig egyelőre a fotel karfáira helyezi. A székkel a mellette helyet foglaló férfi felé fordul, s kíváncsi szemekkel figyeli őt. Mosolyát még mindig nem sikerült levakarni az arcáról, most viszont túlzottan is kíváncsi a szöszi Rappold mondandójára ahhoz, hogy piszkálódni kezdjen vele. Ráér még azzal.
-Talán később.... ha kávé nincs...... –jegyzi meg enyhe kérdő hangsúllyal.
Fogalma sincs mit találhatott ki Jonny bácsi, vajon mi az a szokatlan dolog, amit Lily örökölt és ráadásul Rappolddal együtt.... lehet egyáltalán valamit közösen örökölni?..... mindenesetre akármi is az kifejezetten szórakoztató számára a szituáció. A megszólításra felhúzza egyik szemöldökét, de nem javítja ki a férfit. A választ mindenesetre megfontolja. Hogy mennyit is tudott ő bácsikája bármilyen ügyletéről? Semmit. Se az üzleti, sem a privát ügyeiről nem igazán beszélgettek az alatt a néhány találkozó alatt amit kötelező családi pofavizit miatt megejtettek az elmúlt fél évben... Nem mintha nem kedvelte volna Jonny bácsit egyszerűen csak nem alakult soha úgy a helyzet. Nem véletlenül érte meglepetésként a lányt ezt az egész végrendelet téma.
-Nem igazán. Ő segített nekem albérletet szerezni, de nem különösebben álltunk közel egymáshoz. –válaszol végül a férfinak. Nem hiszi ugyan, hogy ez fontos lehet, de ki tudja. Ez a mai nap csupa meglepetés.

Lily kávét célzó kérdésére Rappold nemet int a fejével. Erre nem gondolt, reggel óta rengeteg dolog jár a fejében. Tanulva az első találkozásukból, nem meri felajánlani, hogy a földszinti kávézóban kárpótolja Lilyt…
Magának tölt egy pohárral a vízből, mialatt a szöszke válaszát meghallgatja. Nagyjából erre számított.
– A nagybátyja… – kezdi, de rögtön a kezdésnél elbizonytalanodik. Mégsem írhatja le az öreget egy pitiáner, szerencsejáték-függő szélhámosnak, akármennyire is az volt. A végrendelet szövegéből ez úgyis nyilvánvalóvá válik. – Részvétem, a nagybátyja miatt – korrigál, s újrakezdi, miközben figyelmezteti magát, hogy csak határozottan.
– Mr. Hensen bizonyára úgy gondolta, hogy közel álltak egymáshoz, mert egy elég fajsúlyos dolgot hagyott ránk.
Kinyitja a borítékot, kiveszi a benne lévő papírokat (egészen pontosan tíz lapot), ráfekteti a borítékra, és a szöszke elé tolja.
– Ez a nagybátyja végrendeletének az ügyvéd által hitelesített másolata. Valamint alatta egy tulajdonlap másolatát találja… az Ön neve fog szerepelni rajta tulajdonosként. A végrendelet kimondja, hogy öt évig nem adhat túl az állaton a jóváhagyásom nélkül, és a belőle szerzett bevételen fele-fele arányban osztozunk öt éven át. Erre külön írt egy szerződést az ügyvéd a nagybátyja kívánságára, amit alá kell írnunk. Máskülönben elesünk az örökségtől.
Hátradől a széken és mindkét kezét a karfára fekteti, s tekintetével igyekszik nem felfalni a lányt.
Amennyiben Lily megszemléli az elé tolt iratokat, az első nyolc oldalon egy sűrűn teleírt szöveget talál Jonny bácsi kézírásával. A végrendelet első fele konkrétan a jogászok terminusaival sűrűn tűzdelt szöveg.
„Én, Jonas Hensen, ítélőképességem teljes tudatában és mindenféle kényszerítő körülmény nélkül nyilatkozom, hogy… blablabla…”
A szöveg a továbbiakban szakít az ügyvédzsargonnal, kissé teátrálissá válik, néhol nagyon odaszúr, a negyedik oldalon még rímel is az oldal feléig. Alapvetően egészen szórakoztatót alkotott az öreg, ahhoz képest, hogy egy végrendeletnek szánta.
– Az utolsó oldal tetején szerepelünk egy bekezdésben. Megkérdeztem az ügyvédet, hogy így örökölni valamit szabályos-e. Azt mondta, hogy szokatlan, de jogilag teljesen rendben van, egy rahedli precdenst hozott rá. A borítékban megtalálja az ügyvéd névjegykártyát, ha kérdése lenne. Próbálta utolérni Önt, sikertelenül. Végül a szüleihez kellett telefonálnom Tenessee-be, hogy megtudjuk az új címét  – mosolyogva hozzáteszi – Nem volt egyszerű Önt megtalálni, Miss Demian.

Kicsit sajnálja ugyan, hogy nem kap kávét, de ha nem hát nem. Majd Cris felé menet beugrik valahova a napi adagjáért. Kíváncsian figyeli Rappoldot, bár most nem a férfi köti le a figyelmét, sokkal inkább a mondandója és azzal együtt ahogy igyekszik előadni azt.
-Köszönöm. –mosolyodik el lágyan mind a részvétnyilvánításra, mind pedig Rappold ezt követő megjegyzésére. Látja ahogy előkerül a borítékból a végrendelet másolata, ahogy elé tolja a férfi, de egyelőre nem tanulmányozza át a lapokat. Még mindig Uriah-t figyeli- némán biccent az első pár mondat hallatán, majd az „állat” szónál látványosan elkerekednek a szemei. Egy állat, ráadásul 5 évig? Jonny bácsi mindig is furcsa volt kissé, de hogy bármiféle élőlényt hagyjon rá a végrendeletében?! Dehát az aranyhörcsöge sem bírta pár hónapnál tovább! Pillog néhányat, s hallja ugyan Rappold szavait, de az agyáig már nem nagyon hatol el a jelentésük. Vajon miféle állat?  Nem sokszor járt ugyan a bácsikájánál, de se kutyát, se macskát nem látott nála egyetlen egyszer sem. Jajj Istenem, add, hogy valami kicsi és könnyen kezelhető legyen! Mondjuk egy aranyhal. Igen! Egy aranyhal! Vagy egy katicabogár... Az persze teljesen lényegtelen, hogy az átlagos aranyhalak nem élnek egy évig sem és persze nem sok haszon származik belőlük, amin osztozni lehetne. Nem. Ilyen lényegtelen infókat már abszolút kiszűr Lily agya.
Csak akkor veszi kézbe az iratokat, mikor Uriah hátradől a székében, evidensen időt hagyva a lánynak a papírok áttanulmányozására. Nem is igazán fogja fel az első oldalakat, csak érintőlegesen futja át a szöveget a saját neve vagy Rappoldé után kutatva benne, majd a férfi szavait hallva a végrendelet utolsó oldalához lapoz. Nem néz Uriah-ra, csak egy bólintással nyugtázza, hogy hallotta a férfi szavait. Egy egészen apró mosolyt csal ugyan az arcára az utolsó mondat, aminek szinte bármilyen más körülmények között  örülne, sőt, bármikor máskor volna rá minimum egy frappáns megjegyzése, most viszont....
„Unokahúgomra, Lily Claire Demianra (személyes adatok blalblabla...) istállóm leggyönyörűbb és legbecsesebb ékkövét, Rolls Royce-t hagyom. Szerezzen e gyönyörű mén olyan feledhetetlen perceket neki, mint amikkel engem örvendeztetett meg minden egyes győzelme után.....blablabla..... Ennek egyetlen feltétele a mellékelt szerződés kitöltése, aminek hiányában a ló tulajdonjoga teljes egészében Uriah Joachim Rappoldot illeti meg. ( 3. számú melléklet). Szóval hajrá hugi! Úgyis mindig egy saját póniért rágtad a fülem. „
Hitetlenkedve tekint fel a férfire, pillog néhányat, majd előveszi a tulajdonlapot is. Átolvasva azt találja benne, amit Rappold már felvázolt neki, de még mindig nem akar hinni a szemének. Egy ló. Egy kicseszett ló! Jonny bácsi sosem volt teljesen normális, de..... honnan volt egyáltalán egy lova?  És...... Rengeteg kérdés kavarog Lily fejében, miközben újra átolvassa az iratokat, s nem is tudja melyiket tegye fel először Uriahnak. Hogy ő mit szól ehhez az egész agymenéshez? Hogy mit kezdjenek egy lóval? Egyáltalán ért-e Uriah a lovakhoz? Nem, nem kávé kel most neki. Sokkal inkább valami töményebb.
-Ön mégis miféle kapcsolatban állt a nagybátyámmal, Mr. Rappold? –szegezi Uriahnak az első értelmesnek tűnő kérdést, ami az eszébe jut. Kérdő, gyanakvó arckifejezéssel néz a férfira, a papírokat közben visszahelyezi maga elé az asztalra. S valóban, Lily is meglepődik, hogy ez eddig meg sem fordult a fejében. Ki a fene ez az újságíró, hogy bekerüljön Jonny bácsi végrendeletébe, ráadásul öt évre „hozzáláncolja” őt egy szerződéssel Lilyhez az öreg?

Türelmesen várja Lily első gondolatait, és figyelmesen nézi végig, ahogy a szöszke az egyik meglepettségből a másikba esik(?).
Ez Rappoldot nagyon-nagyon nagy elégedettséggel töltené el egyéb esetben, ismerve a lány felvágott nyelvét, most azonban ő is benne van a slamasztikában, amiben így már semmi vicces nincs. Persze a gebét el lehet adni, s valószínű ezt idővel javasolni fogja a nőnek… kivéve, ha a szerződés nem tiltja ezt a lépést… végig sem olvasta…
…mindegy, majd az ügyvéd ad jogi tanácsot – értsd: mutat pár kiskaput, amin át menekülni lehet.
A férfi azt kívánja, bár tudna valami bíztatót mondani Lilynek, de tekintetbe véve az első találkozásuk kimenetelét, jobbnak látja ebben a témában a kimért távolságtartást előtérbe helyezni, legalábbis egyelőre… még a végén a kislány többnek tudná be kettejük kapcsolatát, mint ami… vagy elkezdene rossz irányba kombinálni. Persze a szöszke eddig sem viselkedett tipikusan… Rappold pedig így is kutyául érzi magát, mert ha tudta volna, hogy a szöszi Simlis húga, akkor még a plázát is elkerüli, nem hogy egyenesen nekimegy a lánynak a szó szoros és átvitt értelmeiben egyaránt. Nem Lily miatt, sokkal inkább a lány Simlissel való rokonsága miatt, ugyanis ha az öreg megtudta volna, hogy ők ketten ilyen jól összeismerkedtek, akkor az újságíró egy életre nem tudta volna levakarni magáról Hensent.
Konklúzió: Isten – akiben nem hisz – mégis kegyes hozzá egy egészen kicsit, de csak azért, hogy később jól pofára ejtse ezen az eszement irományon keresztül.
Oh, Simlis! Remélem, a Pokolban végezted!
Szinte észre sem veszi, de egy pillanatra a szoba álmennyezete felé küld egy nagyon bosszús pillantást. Lily jól elvan a szöveg tanulmányozásával, így talán nem vette ezt észre. Bár meglehet, hogy mégis… nőből van. A nők azt is meglátják, amiről az ember nem is gondolná, hogy látható, vagy egyáltalán létező…
Rappold minden esetre igyekszik nagyon nyugodt arcot vágni továbbra is, bár a lány gyanakvó tekintetére végül egy hanyag vállvonás a válasz, persze a kérdésre válaszol verbálisan is.
– Az egyik informátorom volt. Az első itt Vegas-ban. Barátnak is nevezhetném, ha nem vert volna át időről-időre. Az utóbbi napok, hetek történéseiből arra következtetek, hogy ő jobban kedvelt engem, mint én őt. Emellett én azonosítottam a hull... a holttestét – kezdi. Majd sokkal megértőbb hangon folytatja. – Ha a rendőrség felkereste Önt, akkor nyilván tudja, hogy a nagybátyja Simlis néven meglehetősen ismert figura volt alvilági körökben. Információkkal kereskedett, és elég ügyesen. Emellett szinte mindenkinek tartozott, akinek nem jó tartozni… bukmékereknek, uzsorásoknak. A legtöbb kaszinóból kitiltották. Még nekem is tartozott. Egy alkalommal kisegítettem, hogy a főbérlője ne rúgja ki a lakásából… gyakorlatilag háromhavi keresetem vitte. Gondolom, többek között ezt akarta törleszteni.
Na igen, ennyit nem árt, ha a lány is tud, nyilvánvalóan nem elégedett volna meg a szöszke, ha csak annyit mond Rappold, hogy „az egyik informátorom volt”. Fordított esetben ő többet akarna tudni ennél. Érzi, hogy most kellene visszakérdeznie arról, hogy Lily milyen rokonságban állt az öreggel, de nem teszi. Simlis alig beszélt a családjáról, láthatóan neki kényes téma volt, annak ellenére, hogy az esküvői képei kint voltak a falon a lakásán még évekkel az után is, hogy a felesége gyakorlatilag – a szomszédok elmondása szerint – szó nélkül lelépett tőle.

Figyelmesen hallgatja Uriah válaszát. Apró bólintással jelzi csak a férfinek, hogy igen, hallott egyet s mást mostanában a nagybátyja ügyleteiről. A rendőrségnek rendesen sikerült meglepnie vele Lilyt, bár tény, hogy sosem volt téma kettejük között a munka. Mindig csak Jonny bácsi faggatta a lányt, hogy hogy megy neki a tanulás, hogy tetszik a Lilynek Vegas, talált-e már munkát, illetve a lakáskeresésben segített neki sokat de az ő viselt dolgai szépen elsikkadtak. A kitérő válasz mindig megvolt, ha netán mégis errefelé terelte volna a szót a lány. A szüleinek nem is mesélt el szinte semmit a nagybátyja ügyeiről-  ők még annyira sem tartották a kapcsolatot Jonny bácsival, mint Lily.  
A tartozást és főleg az összeget meghallva meglepetten emeli meg szemöldökét, majd pimasz mosolyra húzza ajkait. Három havi fizetés.... az azért nem semmi. Rappold vagy szörnyen nagylelkű, vagy iszonyatosan ostoba, ha ennyi pénzt adott a bácsikájának kölcsönbe..... s eddig egyáltalán nem tűnt ostobának a férfi.
-Nagyon jó információi lehettek az öregnek, ha ennyi pénzt adott neki. –marad meg egy talán diplomatikusabb reakciónál, bár mosolya könnyűszerrel elárulhatja, hogy hiszi is és nem is ezt a magyarázatot. Faggatózni viszont nem akar tovább, s van egy olyan érzése, hogy nem kellene kapásból lehülyéznie a férfit, ahogy az egóját fényezni is lesz még minimum öt éve a szöszkének a jelek szerint. Nem kell elkapkodni a dolgokat.
-Ez az eredeti szerződés, vagy be kell mennünk az ügyvédhez aláírni? –érdeklődik tovább elővéve az említett iratot, amin nem lát semmi utalást arra, hogy eredetit vagy a másolatot kapta-e meg a szerződésből, ahogy a végrendeletből is. Még mindig millió kérdése van ugyan, s ebből csak a legkisebb az, hogy vajon ér e annyit az a ló, mint amennyibe a tartása kerül, de jelenleg úgy sem tudja a választ ezekre így aztán a kérdéseket és esetleges problémákat boldogan mellőzve örül annak, hogy van egy lova. Legalább nem csak az ő nyakába sózta Jonny bácsi az állatot, ketten pedig csak rájönnek, mi a manót is kell kezdeni egy versenylóval hosszú távon. Ehhez pedig az első lépés:
-Van már programja holnap munka utánra, Mr. Rappold? –fordul újra Uriah felé mosolyogva, s szándékosan nem osztja meg a férfival a terveit. Így is van rá esély ugyan, hogy Uriah lerázza valamivel, ha még fel is vázolná neki, hogy tervezi meglátogatni újdonsült pacijukat... Fogalma sincs ugyan mennyire lelkesedik az újságíró a közös örökségük miatt, de jobbnak látja a szöszke, ha csak finoman kezeli egyelőre az ügyet.

A pimaszkodást rezzenéstelen arccal hallgatja végig. Van annyi tapasztalata a szöszkével, hogy tudja, se vége se hossza nem lenne a verbális huzavonának, ha egyszer elkezdenék, amire most a férfinak végképp nincs türelme, se energiája, se ideje. Arról nem is beszélve, hogy pont a szöszke véleménye nem érdekli ebben a témában. Persze kissé bosszantja a lány hangjában megvillanó él…
Ez azonban most igazán mellékes.
Vagyis… egy fenéket mellékes azok után, hogy ő megpróbált kedves lenni hozzá…!
Villámgyorsan rendre inti magát, s bevillannak a fél évvel ezelőtti beszélgetésük jelenetei:
A szöszke pimaszkodik…
…ő visszaszúr…
…a szöszke megilletődik…
…ő megenyhül…
…a szöszke ismét pimasz…
Kelletlenül szusszan az emlék hatására, s az asztalra könyököl, majd az álla előtt összekulcsolja a kezeit.
– Az összes papír másolat. Be kell mennünk az ügyvédhez. Megadtam neki előzetesen pár időpontot, hogy mikor érek rá. Ha Ön felhívja, tovább tud egyeztetni vele – feleli.
Aztán meglátja a lány mosolyát, melyet enyhe szemöldökrándulással vesz tudomásul. Gyanítja, hogy nem az ügyvédhez akar a nő ellátogatni vele, és azt is, hogy nem egy újabb kétórás rodeózást szeretne a közeli motelban, de a lóra nem gondol.
– Hmm? – kérdez rá szerinte tökéletesen egyértelműen. Esze ágában sincs igent, vagy nemet mondani, amíg ezt Lily bővebben ki nem fejti…

Levakarhatatlan mosollyal figyeli ahogy Rappold szusszan és az asztalra könyököl, hallgatja a kissé kelletlen (?) válaszát, majd a rövid és velős kérdését, mire Lily csak röviden kuncog egyet. Még mindig mosolyog, mikor ő is az asztalra könyököl, majd az álla előtt összekulcsolja a kezeit, egyértelműen leutánozva az újságírót.
-Magával aztán nem egyszerű, tudta? –kérdi lágyan, vidám hangon. S valóban, nem is tudja miért számított egy konkrét válaszra a férfitól. Rappold egy újságíró, így aztán egyenes választ kicsikarni belőle egy nem eléggé körbedefiniált kérdésre legalább akkora csoda, mintha egy politikust faggatna az ember. Persze megeshet, hogy csak Lily van rá ilyen hatással. Sose lehet tudni.
-Arra gondoltam, hogy meglátogathatnánk a lovunkat. –kezd bele a magyarázatba. Ha a taktikázás nem használ hát megpróbál nyílt lapokkal játszani a szöszke. –Nem tudom maga mennyire ért a lovakhoz, de én semennyire. Sem a tartásához, sem pedig a versenyeztetéséhez, így gondoltam jobb, ha minél előbb beszélünk valakivel, akinek van valami halovány elképzelése hogy is működik ez az egész. Gondolom kapott egy elérhetőséget a zsokéjához is. Így hívják a lovasát, ugye? –szúr közbe egy apró kérdést, de meg sem várja rá Rappold válaszát. –A ló közös, így a vele kapcsolatos döntések és a felelősség is az. Szerintem. Persze csak ha szeretnénk belőle pénzt is látni.
Szándékosan fogalmaz végig többes számban, mikor Rolls Roys-ról beszél... hogy lehet ilyen idiótán elnevezni egy lovat könyörgöm???? ..... s végig igyekszik Rappold szemébe nézni. Testtartásán pedig akkor sem változtat, ha a férfi idő közben másképp helyezkedett volna.
-Ha itt végeztünk akkor pedig felhívom az ügyvédet és fixálok vele egy időpontot, amikor alá tudjuk írni a papírokat. –folytatja zavartalanul.
-Tehát van már programja holnap munka utánra, Mr. Rappold? –mosolyog édesen, ártatlanul mégis piszokmód kihívóan miközben elismétli az iménti kérdését Uriah-nak.

Ujjai megszorítják mindkét kézfejét, de Rappold még nem vág pofákat. Egyenesen Lily szemeibe néz. Az első gondolatra nem szól semmit.
Ez tény. Sokan mondták, el kell fogadni.
A következő szavak azonban kissé rásúrolnak a komfortzónájára. Karba fonja kezeit, de mindkét könyöke az asztalon marad, szemei kissé összeszűkülnek. Nem szól közbe, hadd mondja végig a szöszke… a zsoké szóra bólint, tényleg úgy hívják. Tulajdonképpen annyit nem beszél a lány, mégis amit mond, és ahogy mondja. Na ez az, amitől Rappold megkímélte volna magát. És ez az amibe Tzeitel néni belehajszolná?
Az édes kis mosolyra azonban válaszolni kell, és olyan nagyon szívesebben válaszolna valami sokkal kedvesebbet, vagy csak hajolna közelebb a lányhoz és…
…ehelyett megszólal.
– Maga most beosztja az időm, Miss Demian? – halkan, röviden elneveti magát, miközben az arcát az asztal felé fordítja, közvetlenül maga elé. – Értem, mire akar kilyukadni – fordul újfent Lily felé – De maradjunk a realitások talaján. Ez az Ön lova. Én a szerződés értelmében csak a belőle származó haszon felére tarthatok igényt, illetve beszállok a fenntartásába, amíg szükséges. Ezért jobb, ha azonnal lefektetünk bizonyos szabályokat… Szimplán a gördülékeny együttműködés jegyében.
…hatásszünet.
– Maga nem utasítgat, és nem szól bele az időbeosztásomba, vagy legalább elhiteti velem, hogy ezeket nem csinálja. Cserébe én nem hagyom Önt magára a gebével.

Szelíd mosoly és a verbális ostorcsapást is csak szemöldöke emelkedésével veszi tudomásul a szöszi. Ahhoz azért több kell, hogy őt kizökkentse a férfi. Könyökeit nem mozdítva hajol előre kicsit s támasztja meg állát összekulcsolt kezein, ezáltal pedig akaratlanul is remek panorámát biztosít a férfinak.
-Ugyan kérem. Eszem ágában sem volt Önt utasítgatni, mi több... határozottan az a meglátásom, hogy nagyon kevés olyan ember él a világon, aki beoszthatná az Ön idejét vagy akitől elfogadna utasításokat. –mosolyog őszintén a férfira.
-Csak azt próbáltam jelezni, hogy amennyiben Ön már megadott néhány időpontot az ügyvédnek, amit feltehetőleg már ő is megkurtított akkor a felajánlott lehetőségből talán már a saját időbeosztásom mellett szabadon választhatok. Persze hogyha szeretne módosítani az időpontokon abban nem tudom meggátolni. Ha úgy szeretné, akkor jelzem az ügyvédnek, hogy ő hívja fel Magát a végleges időponttal kapcsolatban.
Folytatja Lily zavartalanul. Igen, azt érti miért zavarta a férfit az, hogy a lány majmolja őt, de ezt az utasítgatós és időbeosztós dolgot nem tudja hova tenni. A nyílt beszédre viszont legalább normális választ kapott, így megmarad ennél, hátha az újságírónál ez a jó taktika. Vagy szimplán csak szerencséje volt a szöszinek. Rögtön kiderül...
-Higgye el én nagyon szeretnék gördülékenyen együttműködni Önnel, Mr Rappold és igazán hálás vagyok a segítségéért, sőt, a bizalmáért, amiért elhiszi, hogy egyedül is tudnám úgy menedzselni a lovat, hogy legyen valami profitunk is belőle. –mosolyog barátságosan, s a hangja is teljesen természetes. Hiába, egy színész veszett el a kislányban. A baj ott kezdődik, mikor megpróbál a színésztehetsége a felszínre törni...
-Megnézné kérem a naptárjában mikor tudna elkísérni engem az istállóhoz? –fogalmazza át azt a cseszett kérdést, bár őszintén kevés esélyt lát rá, hogy harmadik nekifutásra végre kapjon egy nyamvadt választ a férfitól.

Hallgatja a választ, s újfent nem szól közbe, ellenben konstatálja, hogy sikerült néhány percen belül összevitatkoznia a szöszkével. Nehezményezi a dolgot, hiszen a legtöbb esetben kapásból diplomatikus mindenkivel, mégsem látja be a tévedését, vagy tesz magának szemrehányást. Hiszen igaza van! – saját szempontjából persze. Most érzi igazán át, hogy miféle verembe is esett ezzel a lánnyal… aki ugyanúgy csapdában van, mint ő. Emellett pedig, egy cirka 60 ezres lakosságú városból miért pont ez a szöszi Simlis húga? Mikor annyi más szöszi futkorászik a városban. Ez persze akkor sem változtat a lényegen, sem azon, hogy gyerekesen viselkedik, abban pedig egyértelműen a szöszi a jobb… ez nyújt némi vigaszt Rappoldnak.
Mire a fentieket a hallottakkal szinkronban végiggondolja, nagyjából addigra tart ott Lily, hogy: „…hogyha szeretne módosítani az időpontokon, abban…”. Rappold továbbra is igyekszik nem a lány látványának hatása alá kerülni, s egészen jól megy neki. Végül a szöszi csavar egyet a mondandója végén.
– Az lesz… az legyen – szólal meg a férfi, hangja nyugodt és az arckifejezése sem olyan szigorú – hogy maga, Miss Demian felhívja az ügyvédet, választ egyet az általa, általam megadott időpontokból, értesítenek engem, aláírjuk a szerződést, utána megnézzük a lovat az istállóban. – Majd hozzáteszi: – Így célszerűbb volna, és nekem is elég egy napot kivennem ehhez az egészhez. Mit szól?

Figyeli a férfi semleges arckifejezését, s ugyan nem nagyon tudja mivel, de abban teljesen biztos, hogy sikerült kihúznia nála a gyufát. Hátradől a szélében, mellei alatt karba fonja a kezeit, s szelíden mosolyog ahogy Rappold szépen átvedlik óvóbácsivá.
Lassan csóválja meg a fejét. Nem mintha bármi problémája is lenne a felvázolt ötlettel, egyszerűen csak ez az egész szituáció olyan..... végtelenül ostoba és nevetséges. Láthatóan bármit is csinálnak Rappoldal kénytelen túljutni a szöszke ezeken az ostoba, bár rendkívül szórakoztató dominanciaharcokn, hisz egyikük sem hajlandó alkalmazkodni a másikhoz. Legalábbis nem könnyen.
S hogy mit szól Lily a felvázolt elképzeléshez?
-Nos, ha nekünk sikerül ezt ilyen egyszerűen megoldanunk, ahogy most felvázolta, Mr. Rappold, akkor meghívom egy sörre. –mosolyog ritkábbik, őszinte mosolyával Uriah-ra, s igyekszik a férfi szemeibe nézni.
-Persze csak ha belefér az idejébe. –szúrja még oda a végére. Evvan. Ő igazán megpróbálta.

Alapvetően annyira nyugodtnak tűnhet a beszélgetésük egy kívülálló számára, Rappold szerint. Feltéve, hogy a kívülálló nem beszéli a nyelvet… és kb. távcsövön át szemléli őket pont félúton Reno felé menet.
Az újságíró továbbra sem moccan, ugyanúgy az asztalra könyökölve hallgatja végig a lány szavait. A fejcsóválásra sem lassít beszéde tempóján, bár magában megjegyzi – jól megjegyzi – ezt a momentumot is.
A sör hallatán kicsit jobban kinyílnak Rappold szemei. Nem az ajánlat ellenállhatatlan, inkább furcsa pont a lánytól hallani ezt, főleg, mivel továbbra is érez némi élcelődést a szöszke hangjában/szavaiban. De az elmúlt tíz(?) perc tükrében úgy dönt, hogy ezt figyelmen kívül fogja hagyni. Mindannyijuknak az lesz a legjobb leghatékonyabb, ha nem ugrik a lány minden gesztusára, hangszínére, félmondataira.
– Kishitű asszony! – sandít a nőre, majd lemondó mosollyal megcsóválja a fejét. – Márpedig ilyen egyszerűen fogjuk megoldani. Bármi közbejön az nem rajtunk fog múlni.
Nem kérdezi meg a szöszit, hogy kételkedik-e. Ő is kételkedik, esetükben sanszos, hogy bármi boríthatja a tervet. Ellenben, ahogy Tzeitel néni mondta nem egyszer: minden pusztán elhatározás kérdése!
Ezért bátran hozzáteszi:
– Bele fog férni. Ebben biztos lehet. Viszont… még meg sem kérdeztem, hogy sikerült beleszoknia a Vegas-i nyüzsgésbe és szárazságba.

Szélesedik a mosolya ahogy látja Rappoldot meglepődni (?), az pedig hogy a férfi végre nem támad vissza kész felüdülés a szöszke számára. Talán mégiscsak van esély, hogy nem fogják egymást élve felfalni. No nem sok, de az esély attól még esély marad.
Jókedvűen kuncog fel Uriah kijelentésén. Hangjában nincs semmi él vagy pimaszság, egyszerű jókedv. Kifejezetten viccesnek tartja a megszólítást, mégis... tetszik neki. Az pedig, hogy végre a férfiból is sikerült előcsalnia egy mosolyt. A pont az i-re. Egyelőre legalábbis.
-Úgy legyen! –mosolyog a férfira. –Tetszik a határozottsága, Mr Rappold. –néz továbbra is a férfi szemeibe, s testéből is kezd kiszállni a feszültség. Karjait leengedi az ölébe, majd mégis felkönyököl inkább az asztalra az ölébe lógatva a kezeit. Most nem próbálja majmolni Rappoldot, egyszerűen csak így kényelmes neki.
A beleegyezést hallva visszatér játékosan pimasz mosolya is, egyelőre minden rossz szándéktól mentesen. A kérdésre meglepődik kissé – mintha teljesen hangszínt váltottak volna az elmúlt fél percben. Mintha két teljesen különböző ember beszélgetne egymással, mint eddig. Vagy csak a szöszke érzi így?
-Egész jól kiismerem már magam azt hiszem. Köszönöm. És annyira azért Memphis sem aprócska. –válaszol a kérdésre. Mintha csak egy rég nem látott baráttal csacsogna. Furcsa.
–Most már jobban tudok vezetni is. Szeretné tesztelni? –vigyorog jókedvűen Rappoldra, azzal a határozott meggyőződéssel, hogy a férfi még mindig nem hagyná Lilyt kormány mögé ülni akármennyire is nem akarja kitekerni épp a szöszke nyakát.

Biccent köszönetként:
– Az egyik fő erényem – szúrja közbe a lány bókjára, s némileg lágyabb tónust enged meg magának. Meg sem próbálja elemezni, hogy mi történik körülötte, hogy miért/mitől változott meg hirtelen a borongós hangulat és tisztult ki az ég. Szimplán örül a jó időnek. A szöszke is újra édes és bájos, ahogy elkuncorássza magát. Ennek pont így kell lennie.
A pimaszkás mosoly már fel sem tűnik annyira Rappoldnak. Pontosabban nem tűnik pimasznak, vagy egyszerűen a férfi a Lilyvel kapcsolatos vezérelvét követve automatikusan kiszűri a mosolyból a pimaszságot. Egyelőre. Elvégre profi… Ami persze pont ezzel a nővel szemben nem jelent semmit.
Igyekszik magát meggyőzni arról, hogy tanult a néhány perccel előbbi szurkálódásból, s nem csak azért látja derűsebbnek a helyzetet, mert most éppen nem marják egymást.
– Nem kétlem – válaszolja a Memphist érintő megállapításra, majd rajta a sor, hogy kicsit odaszúrjon a lánynak, ha már a vezetést szóba hozta. Végülis ez egy teljesen kellemesen semleges téma. Olyan, amiből nem lehet baj.
– Nocsak! Kivitte valaki gyakorolni Önt a sivatagba?

Szelíden mosolyogva figyel s igyekszik kiélvezni ezt a nyugalmat amíg tart. Ki tudja mikor váltanak át egyik pillanatról a másikba egy verbális bokszmérkőzésre Rappolddal. A sivatagi vezetés említésére kicsit elkomorul Lily arca – a legutóbbi ilyen jellegű kirándulásáról nem maradtak túl pozitív emlékei, bár ez egyáltalán nem Uriah hibája, s még csak nem is tudhat róla a férfi, így aztán rövid intermezzo után ismét elmosolyodik a szöszi.
-A sivatagba? Ennyire borzalmas voltam Ön szerint? –kérdi sértettséget színlelve, de hangjából érződik, hogy nem vette magára a szurkálódást. Az igazság az, hogy tényleg gyakorolt a kislány, bár nem teljesen önszántából. Nem egyszer játszott sofőrt ugyanis egy-egy barátjának, mikor az felelőtlen és megmagyarázhatatlanul idióta módon autóval indult el bulizni este, csak hogy hajnalban felhívhassa Lilyt és kissé ködös leírást adjon a szöszinek arról merre is kellene összevakarnia az illetőt. Mert taxival hazamenni és másnap visszajönni az autóért persze túl egyszerű.
-Mondjuk ha még mindig azt a fekete terepjárót vezeti inkább nem kísérteném meg a szerencsémet. –kacag fel röviden, s határozottan komolyan is gondolja. A cuki pici autókkal már egész jól elboldogul, de a Typhoont határozottan nem rá méretezték.
-Bár jobban belegondolva a végkifejlet egészen kellemes volt. Lehet, hogy mégiscsak meggondolom magam. – ajkain védjeggyé vált mosolya tekintetét pedig véletlenül sem szakítaná el Rappoldétól. Touché.

Lily arcának elkomorulására felfigyel. Rövid ismeretségük alatt túl sokszor hangulatingadozott a lány a férfi egy-egy jól bevitt mondata után. Már-már azt gondolná Rappold, hogy most is sikerült a kishölgy lelkébe gázolnia, de Lily elneveti magát. Úgy tűnik, hogy még a Typhoonra is emlékszik. Na persze az a jó tízperces kocsikázás Rappold számára is maradandó élmény volt, nem csak a motelbeli események miatt.
Bár nem emlékezett koccanásra, azért másnap rendesen körbemustrálta a kocsit, hogy a komisz kis szöszke nem húzta/karcolta/nyomta/törte-e meg valahol a karosszériát. Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor konstatálta, hogy a kocsin nincs egyetlen szöszke által okozott sérülés sem. Hab a tortán, hogy a nő kifejezi, hogy nincs szándékában a terepjáró volánja mögé ülni, aztán… meggondolja magát…
Rappold szemei összeszűkülnek, s ajkaira részben gunyoros, részben élveteg mosoly ül ki, persze csak szolid változatban, az agya persze szaporán kattog azon, mivel hárítsa a lány következő pimaszságát. Nem, valami miatt nem tudja elhinni, hogy Lily komolyan gondolja, amit mond. Egyszerűen elkönyveli a kishölgy újabb játékának, amivel őt bosszanthatja. Ebben az esetben neki nem szabad mutatnia, hogy felhúzta magát, tehát a következőt válaszolja:
– Megbeszéltük. Az ügyvédtől az istállóig maga vezet.

Jót szórakozik azon ahogy a férfi mimikája változik. Mintha nem nagyon tudná eldönteni vajon blöfföl-e a szöszi, s csak reménykedik (?) benne, hogy nem. Mindenesetre az a mosoly... az határozottan tetszik Lilynek. Tekintetét egy időre el is szakítja Rappoldétól, s lassan végigméri a férfit, már amennyit az asztaltól lát belőle természetesen. Arra mondjuk határozottan emlékszik, hogy farmerben is jó a feneke, ami valljuk be elég fontos szempont.
-Megegyeztünk. –néz újra Uriah szemeibe, s kacsint egyet a férfira. Lágyan mozdul- bal kezével felkönyököl az asztalra, majd újra előrébb dől, s arcát csöppet megdöntve fekteti a tenyerébe.
-Mondja, hány csajnak engedte már meg eddig, hogy vezesse a kocsiját? –kérdi pimaszul, kíváncsian, majd alsó ajkát beharapva figyeli Rappoldot. Kíváncsi vajon hajlandó-e konkrét választ adni neki a férfi és hogy mennyire is érezheti kiváltságos helyzetben magát a szöszi, amiért Uriah- puszta makacsságból talán - másodjára is szeretett terepjárója kormánya mögé engedné a lányt.

Egy pillanatra megáll benne az ütő amiért…
…ez a megátalkodott nőszemély nem táncolt vissza.
Benne volt a pakliban, sokkal inkább, mint az ellenkezője, így Rappold arcára nem ül ki harag, vagy szemrehányás. Ha már elkezdte, befejezi… vagyis nem fejezi be, csupán könnyedén folytatja, miközben figyeli a lány helyezkedését, ahogy amaz az arcát a tenyerébe fekteti, s a férfi kimondottan kellemesnek találja a látványt.
– Sosem tudja meg – válaszolja a fent leírt mosollyal az arcán, s most dől hátra a széken, kezeit a karfákra helyezi. Egyfelől így a kishölgy valamivel jobban végig tudja mérni őt, másfelől Rappold úgy érzi, hogy most lazíthat kicsit. – Ellenben nekem lassan vissza kell térnem a munkámhoz. Volna még kérdése a végrendelettel kapcsolatban? Ha nem akkor adok egy névjegykártyát, és lekísérem a bejáratig. A földszinten van egy kávézó, a vendégem egy lattéra, ha kibír még velem öt percet.

Nem. Hát persze, hogy nem válaszol.
Viszont ebből a nem válaszból Lily simán levonja a konklúziót, miszerint a szám bőven két számjegyen aluli, ami pedig azt jelenti, hogy...... Jókedvűen felkacag a lány. Apró bólintással reagál Rappold megjegyzésére, miszerint lassan, ámde annál határozottabban ki lesz paterolva a szöszi az irodából, a kávét meghallva pedig szabályosan felcsillannak a szemei.
-Ki nem hagynám! A társasága pedig külön élmény lesz. –vigyorog jókedvűen, bár azt meg kell állapítania magában, hogy Uriah tényleg egészen durván beoszthatja az idejét. Öt perc, két óra... node egy kávé és a társaság kompenzálja Lilyt. És ugyan ő nem beszélt meg semmi konkrétumot Crissel, mégis jó volna minél előbb odaérnie a lányhoz.
-Mellesleg....irtó pocsék öt évünk lesz, ha öt percet nem bírunk ki egymás közelében.  –teszi még hozzá mosolyogva, s valóban. Valahogy meg kell tanulniuk kicsit csiszolódni, nem egymás torkának esni minden alkalommal, mikor összefutnak. S ha már most ilyen jól megy a dolog, miért is ne gyakorolhatnának még egy kicsit.
Fölkel a székből, eligazgatja a szoknyáját, majd táskáját a vállára akasztja dzsekijét pedig a karjára.
-Csak Ön után. –jegyzi meg ha kiértek a tárgyalóból, majd felzárkózik Rappold mellé, s követi őt az asztalához vissza, vagy a kávézóig.

A lány kacagására magában megcsóválja a fejét. Egy valamiben biztosan igaza van újdonsült üzlettársának: össze kell csiszolódniuk. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, hiába vázolta fel annak a szöszi előtt mintegy öt(?) perce. Rappold Lilynél nem sokkal jobban ért a versenylovak tartásához… az igazat megvallva, nem is tudta, hogy Simlis beszerzett egy efféle jószágot, azt meg pláne nem sejtette, hogy egyáltalán szerepel az öreg végrendeletében. Bár Simlis – bármikor találkoztak – esküdözött égre-földre, hogy Rappoldnak visszafizeti a pénzét, valahogy mégsem akaródzott ez betartani az életében… – node vissza a szöszihez!
Lily elfogadja a meghívását, s látszólag igencsak felvillanyozódott. A férfi mosolya mindeközben halványul, s egy egyetértő biccentéssel felel a nő szavaira, mely az összecsiszolódásuk szükségességét célozzák. Ehhez egyelőre nem tud és nem is akar hozzátenni semmit, hosszútávon úgyis kiismerik egymást, s ez az, ami Rappoldnak nincs igazán az ínyére. Tapasztalatból tudja, hogy minél jobban kiismeri őt valaki (értsd: egy nőnemű lény), annál jobban bele akar szólni az életébe (lásd: Tzeitel néni, Hannah, Debbie, Gomer húga, az éppen aktuális barátnő(k) és még Molly is)! Ehhez a listához Rappold gondolatban most hozzácsapja a szöszkét, miközben feláll a székéről, megvárja, míg a lány összeszedi a holmiját, majd elindul kifelé. Az ajtóban Lilyt előre engedi, csak utána lép ki, és sétál az asztalához. Az arca ekkor már teljesen komoly. Semmi szükség arra, hogy a kollégák kombinálni kezdjenek... páran így is széles vigyorral fordulnak a szöszi után. Ahogy Rappold megérkezett, kihúzza az egyik fiókot kivesz belőle egy fehér alapon feketebetűs névjegykártyát, a hátoldalára ráír egy telefonszámot, alá pedig a számhoz tartozó lakás címét, ezt követően feláll és a kártyát átnyújtja a lánynak.
– Végszükség esetére ráírtam, az otthoni számom is – fűz hozzá rövid kommentárt, majd visszatolja a fiókot a helyére. – Irány a lift. Feltéve, hogy nem akar lépcsőt mászni.
Amennyiben Lily nem akar, úgy előreláthatóan öt perc is lehet, mire lejutnak a földszintre. Rappold kissé nosztalgikus érzésekkel lép be a liftbe Lily mögött, s nyomja meg a földszint gombját, annak ellenére, hogy ez a lift azért tágasabb, mint a próbafülke volt.
– Tehát… Mivel foglalkozik? – szólal meg a férfi nagyjából a 3. és a 2. emelet között.