Hosszú volt az éjszaka, és nagyon nehezen megy a felkelés, de hát ez van az ember éjnek évadján enged a barátai erőszakos fellépésének és hagyja magát elvonszolni inni és szórakozni. Igaz ők olyanok akiknek nem igen lehet ellent mondani bár megtehettem volna. Most viszont átkozom a napot hogy mi az istennek kell sütnie ilyen korán, miért nem hagy még engem aludni és miért kell felkelnem. Résnyire nyitom szemeim, de Tia nincs mellettem, pedig úgy emlékszem reggel még ő döntött be az ágyba amikor hazaértem kissé szét csúszva. Nehezen, nagyon nagyon nehezen ráveszem magam hogy felkeljek és végül a szétdobált ruháim közül egy alsót keressek, és végül kitántorogjak a konyha felé. Bassza meg ez az út mikor lett egy fél maratoni hossz? Vagy csak én vagyok belassulva ennyire? Kizárt, én ennél kisebb lakásba költöztem annó anyáméktól, most miért lett ekkora? A konyhát nagy nehezen megtalálom, és az illat ami megcsap, máris egy vágyakozó sóhajtást hoz ki belőlem. Kávé, az az isteni folyadék.... Ledobom magam az első székre ami szembejön velem é körülnézek, Tia rosszalló pillantását látom magam előtt ahoyg elém tesz egy pohár vizet meg kétféle gyógyszert. Ez miért zöld? Mi ez?
- Miez a zöld? - kérdezem még az alvástól rekedten és végül a másikat kapom be elsőre a fehéret abban megbízok hogy fejfájás csillapító de a másikat még méregetem egy kicsit és leteszem a fejem az asztalra, nagyon fáj a fejem.... Remélem Tia kicsit legalább megszán, még akkor is ha én voltam éjjel a hülye hogy még megittam fogadásból azt a fél üveg kalinkát. De nyertem vele egy páros koncertbelépőt.... esküszöm megérte.... vagyis a faszt érte meg.... a fejem...
- Tia kérlek... ments meg - nyöszörgöm ahogy ránézek kiskutya szemekkel, hátha hátha.

Ez egy nagyon jó este. Tényleg. Végre magammal is foglalkozhatok, bár nagyon szeretem a párom, de kell egy kis nyugi, egy kis pihenés, egy csajos este. Nem mintha rózsaszín kislány lennék, de néha nekem is jólesik órákig ázni a kádban úgy, hogy Seike ne nyomja a számba a kiázott lábát... vagy... hát na, nem szokott nyugton hagyni. Azt viszont ki hinné, hogy ebből is elegem lesz. Hamarabb, mint gondoltam, de a párom még mindig sehol. Nem találom a helyem a lakásban, a tekintetem mindig visszatér az órára, lassan múlnak a percek, de nem jön, én meg azt is tudom, miért nem. Mindig az a buli... Általában együtt megyünk bele az éjszakába, kivételes alkalom, ha egyedül indul neki, de ma nem volt kedvem és egyébként is... a mai társaság nem közös ismerősökből áll, ezek kizárólag az ő haverjai, azon belül is csak pasi haverok és csajoknak tilos a belépés a ma esti zárt körbe. Hát ez jó is volt, eddig. Azért túlzottan nem izgatom magam, az nem én lennék. Tudom, hogy jó helyen van, még ha nem is a legjobb társasággal, de legalább nem egyedül. Lefekszem aludni, de már elég későre jár és hamar rájövök, hogy felesleges volt kényelmesen elhelyezkednem. A lépcsőház felől olyan zaj szűrődik be a lakásba, ami egyértelmű, hogy kitől jön és ami másokat is felébreszt. Nem mintha érdekelne persze, csak nincs kedvem holnap akár egy percig is hallgatni az okoskodó szomszéd kiselőadását a visszafogottságról, a normális életről, meg a... miről is? Ja igen, a mértékletességről. Szokásos gyakorlottsággal kerül Seike a lépcsőházból az ágyba, ruha nélkül, betakargatva. Így is ébred valamikor délelőtt, mert már az van, amikor kissé... na jó, nagyon másnaposan megjelenik a konyhában és az első, amit valószínűleg láthat, az én mármegintsokatittál tekintetem. Tudom a műsort, már felkészült vagyok. Nem ez az első és nem is az utolsó alkalom, hogy így jön haza.
- Neked is jó reggelt. Csak vedd be, hatásos lesz – pillantok rá a bögrém felett és belekortyolok. Hűvös vagyok és kimért, ahogy ilyenkor mindig. Viszont nem csak én, ő is ismeri a mentetrendet, ahogyan azt is, mitől enyhülök meg. Be is fogja vetni, ebben biztos vagyok, de nem adom magam könnyen.
- Igen, és? Most adtam neked gyógyszert, ha beveszed, kapsz kávét is. Mit tehetek még érted? – leteszem a bögrém a konyhapultra és összefonom magam előtt a karom.
- Ezt nem hiszem el Seike, miért jó ez neked? Te is tudod, hogy mindig ez van, de azért iszol, ész nélkül... – ennyi a beszéd részemről, meg egy szemforgatás. Én is szeretek bulizni, én is voltam már ilyen állapotban, szóval nem annyira hiteles pont az én számból ez a szöveg. Talán velem ritkábban fordul elő, de ennyi.
- Te kis hülye... na mondd mit szeretnél – felhúzom az asztalról és az ölébe huppanok. Biztos jól esik most neki, hogy még az én súlyomat is meg kell tartania. Minek iszik, aki nem bírja. Megcsap az alkoholszag, de nem mozdulok. Megvárom inkább, hogy mit talál ki, mit szeretne.

Fogalmam sincs mivel tölti Tia az idejét amikor épp nem együtt vagyunk és dolgozunk egymás idegein, de biztos valami tök csajos dologgal. Újra festi a haját, vagy a körmeit, vagy olvas, hímez, hámoz mittudomén. Amikor mi a fiúkkal kicsapunk a keretek közül sokszor eljön ő is, hiszen őt is kedvelik és Freddyvel még jóban is van azt hiszem. A legjobb barátom és basszerosom. Mindenesetre a rosszalló pillantást nem kerülöm el ez biztos és már látom is ahogy felemelem a fejem. Igyekszem azért baromira szánnivaló fejet vágni hogy ne morogjon, inkább sajnáljon meg és adjon valamit amitől jobban leszek. Mindegy mit, akármit csak hasson. És erre utazok most is, és nem akarom hogy egész nap lüktessen a fejem a sok hülyeséggel.
- Jó de miért zöld? - emelem meg és enyhe undorral kapom be azt is, remélve hogy nem szivat meg valamivel, mert arra is volt már példa hogy el akarta venni a kedvem a piálástól, de nem sikerült mert Zave szinte sosem hagyja ezt. Ő az alkoholdíler köztünk neki mindig van egy kis piája a faszom se tudja honnan. Rejtély marad.
- Jó de ez csak bogyó.... életet mentenél a kávéval is... naaa - pislogok rá kérlelően, hiszen az a benzin amivel működni tudok, a kávé. És tudom hogy meg fog enyhülni nem tud rám sokáig haragudni szerencsére, mert ő is hajlamos néha ilyesmire. Bár eddig a legextrémebb élményem az volt hogy Tia és Freddy között ébredtem fel a haverom lakásán. Nem bírt minket hazajuttatni így mellénk feküdt és ő is aludt. Hát akkor reggel nem kicsit kapott el a szívroham a jelenetre.
- Asszem arra, hogy úgy érezzem élek... de nyertem tegnap két belépőt a Him koncertre ami a városban lesz - vigyorodok el hiszen tudom hogy Tia szereti Ville hangját. Ahogy az ölembe huppan enyhe morranást hallatok, és szerencse hogy hányingerem nincs így csak nekidöntöm a fejem és megpihentetem.
- Kávét leginkább meg pirítóst és téged. Minden mennyiségben - morgom bele a nyakába ahogy magamhoz húzva ölelem. Néha megöljük egymást de.... nem tudom mi lenne ha nem lennénk együtt.

Csak a szemem forgatom arra, hogy újra visszakérdez. Hát ennyire nem bízik bennem? Jól teszi… Illetve nem, vele soha nem basznék ki, nem adnék neki kétes bogyót meg semmit sem, bár tényleg szívesen elvenném a kedvét az ivástól. Legalább mérsékelhetné, megtanulhatná, hogy hol a határ, de mindegy, itt vagyok neki én, aki mindig igyekszik kirázni abból a bizonyos szarból, amibe sodorja magát. A vicc az, hogy haragudni sem tudok rá, inkább csak utálom, hogy szarul van, nem akarom ezt, de egy kis szenvedés és elmúlik. Délutánra. Vagy holnapra. Majdnem mosolyra húzom a számat, ahogy undorral veszi be a bogyót, de még időben sikerül visszafogni magam.
- Használni fog. Te szoktad mondani, hogy mindegy mivel, csak segítsek. Hát tessék – valójában gyógynövényes cucc, semmi extra, direkt másnapossára, általam már tesztelve. Az ölébe ülök, mert miért ne, meg érezze kicsit a törődést, ahogy a súlyom a lábaira helyezem. Nem vagyok egy nehéz darab, de most biztos nem fogja annyira élvezni, hogy még engem is meg kell tartania.
- A HIM koncertre? Hát ez tök jóó – lelkesedek az első pillanatban, mert szeretem őket, főleg az énekes hangját, olyan… nem tudom, bizsergető. Persze attól még a kedvencem Seike bandája, de nem tilos mást is hallgatni.
- Valójában meg is vehettük volna a jegyeket, gondolom nem akkora összeg, amiért érdemes volt majdnem az alkoholmérgezésig innod… kivéve, ha vip jegy. Akkor talán megérte – kacsintok rá, mert persze, hogy jól jön az a két jegy meg minden, de nekem akkor is ő a legfontosabb és felfoghatná már végre, hogy néha elég meredek, amit művel.
- Kész szerencse, hogy tegnap egyáltalán hazataláltál. Jó, hogy nem a szomszédhoz csengettél be – kuncogok, hiszen a nő rám ki van akadva állandóan, de szerintem csak azért, mert Seike viszont állatira bejön neki. Szóval, ha részegen eltévesztette volna a házszámot, bizony ennél is kellemetlenebb ébredésben lett volna része.
- Jó, a kávé kész, a pirítós meg… annyira nem lehetsz rosszul, ha máris enni kívánsz – vigyorgok rá és a végén persze fel is nevetek, mert a nyakamba morog, én meg iszonyat csiklandós vagyok, ráadásul az őrületbe tud kergetni azzal, amikor a nyakamba csókol. Olyankor egyből az egekben a pulzusom, ez a mozdulat meg pont arra emlékeztet, amikor a nyakamba hajolva szinte felfal. Hmm… mennyire kellemes tud lenni.
- Én viszont itt vagyok… teljes mennyiségben. Mit kívánsz? – hiszen éppen az ölében ülök, meg ennél többet nehezen adhatok magamból, mert már az övé vagyok. Teljesen. Mozdulataira válaszként én is a nyakába hajolok és egészen lágyan belecsókolok. Nem vagyok éppen túlöltözve, miután felkeltem, nekem sem volt kedvem semmihez, vártam, hogy ez a jómadár észhez térjen, így csak egy pántos felső és egy szemérmetlenül rövid nadrág simul a testemre. De bármit is tervez Seike, még várnia kell. Előbb a reggeli.
- És akkor hozom is a kávét – szemtelen kis mosollyal pattanok fel az öléből, hogy hozzám a kávéját, ami már régen a bögréjében vár és már cukor meg tej is van benne, ahogy szereti.

Én meg szorgalmasan haldoklom még egy sort mielőtt bármi érdemit is tennék és bevenném azt a ronda zöld akármit amibe nem bízok, de ha Tia azt mondja hogy nem fogok tőle meghalni neki elhiszem mert tudom hogy nem tudna élni nélkülem. Erre azért egy egészen halvány fejfájós mosoly jelenik meg az ajkaimon és benyelem, egy pohár vízzel együtt. Fúj de keserű az íze, el is fintorodom.
- Hú bazdmeg ez méreg volt... dekeserűűűű - nyafogok egy kicsit rajta aztán napirendre térek. Ha hat, akkor megbocsátom neki. Mint mindig és ahogy válaszol csak megbiccentem a fejem de ahjajaja ez fáj! Miért lesz az ember másnapos? Utálatos állapot, miért nem lehet egyszerűen kialudni az egészet... Kell itt még kókadozni egy fél napot. Bár ahogy elnézem olyan sokat nem aludhattam. És nem tudom ki hozott haza. Vagy a saját lábamon jöttem haza?
- Jó nem mondtam semmit... - morranom ahogy végül is az ölembe ül és megtámasztom a fejem rajta, remekül alkalmas erre. Belemorgok valamit a ruhájába, amint lelkesedik, tudtam hogy szereti a HIM-et és nem fog nemet mondani két jegyre sem.
- Jó de már nem lehetett kapni Vip egyet, de nekem most van kettő... és holnapután koncert is lesz - jegyzem meg, már tudok értelmesen beszélni és gondolkozni de most ez is elég lesz szerintem. Abszolút megérte a kihívás, de nem nézném meg milyen állapotban van Zave jelenleg. Szerintem még fel se éledt. El ne felejtsem később felhívni.
- Hát nem tudom hogy csináltam. Egyedül jöttem haza vagy Freddy dobott be az ágyba? - kérdezem ahogy végigsimítok az oldalán és a fél szemmel azt lesem, vajon meghatottam-e teljesen, de végül is igen és kapok reggelit meg kávét. Na nem mintha én nem tudnám megcsinálni de jelenleg megmoccanni is fáj és amíg nem ugrálok nem fáj semmim. Kész csoda.
- Jó hát csak mértékkel.... éhes vagyok de nem akarom visszaadni szóval beérem a pirítóssal is - nyöszörgöm a nyakába mert tudom hogy csikis, és ilyenkor másnaposan reggelente nagyon kezelhető vagyok, és nagyon könnyen meggyőzhető, és eléggé takaréklángon is égek még. Ha letesznek valahová hajlamos vagyok ott maradni.
- Hm, pont elég lesz - húzom magamhoz és felnyögök ahogy a nyakamba csókol, ezt nagyon is szeretem hogy még ilyenkor is képes így rám mászni, és hát ha még sokat ficeregne az ölemben.... hm, hamar magamhoz térnék azt hiszem. De felkel és csalódottan nyösszenek fel ahogy elmegy hogy hozzon nekem kávét. Még hogy nem akar engem kínozni.... na persze. Beleiszom az elém tett meleg kávéba és felmorranok olyan jól esik, hiszen már tudja hogy hogyan szeretem és pontosan úgy csinálta meg.

Azt nézem, ahogy a bogyót forgatja a kezében. Igazán vicces és aranyos is. Pedig használni fog, ha végre beveszi.
- Jó hát nem azt mondtam, hogy finom lesz, hanem, hogy használni fog. Ne ízlelgesd – vonom meg a vállam, én aztán tényleg nem mondtam, hogy ez édesség, hanem bogyó a másnaposságra. Szerencsére hamar túllendülünk a problémán és már az ölében ülve elégedetten veszem tudomásul, hogy most az egyszer értelme is volt az ivásnak.
- Tényleg örülök a koncertjegynek, de attól még nem változik meg a véleményem. Gyerekes és felelőtlen dolog ennyit inni, főleg koncertjegyért... bár most az egyszer legalább kaptál is valamit érte, a fejfájáson kívül – beletúrok a hajába. Annyira szeretem a színét. Meg azt is, hogy nem gondolkodik, ha megtetszik neki valami, vállalja, hogy egyedi akar lenni és ezért meg is tesz mindent. Nem csak a szája nagy, tényleg ki is tűnik a tömegből.
- Most akkor két nap múlva HIM koncert? Hát ez kurva jó – lelkesedek, végre kezdem tényleg felfogni, hogy az a zenekar a városba jön és mi nem maradunk le. Sőt, vip jegyünk van.
- De ugye meg is kaptad őket? Nem hagytad el? – kezdek azért aggódni, hiszen piásan ki tudja hova tette. Arra sem emlékszik, hogyan jutott haza. Mintha gondolatolvasó lennék, fel is teszi a kérdést.
- Szerintem egyedül jöttél haza, de én sem értem hogyan csináltad. A hangzavarra jöttem ki a lépcsőházba, mert a lakásba már nem találtál be. De egyedül voltál, szóval... legfeljebb lent tettek ki a kocsiból, de nem értem, akkor miért nem kísértek fel. Mindegy, a lényeg, hogy egyben hazaértél – elmondom, amit tudok. Az meg nem sok. Én a lépcsőházban találtam rá, a többi rejtély. Nem csak nekem, neki is.
- Én dugtalak ágyba, szerinted miért nem volt rajtad ruha? Elég gáz lenne, ha a haverod vetkőztetett volna le – nevetek fel.
- Az egyetlen szerencséd, hogy nem rókáztál össze semmit... akkor tényleg morcos lennék – így is az vagyok, de hamar megenyhülök. Ezt bizonyítja az is, hogy egy kis kínzás után otthagyom és hozok neki kávét meg pirítóst, ahogy kérte. Most is az ölébe ülök, nekem ott pont kényelmes. Felemelem a pirítóst, pontosan a szája elé tartom. Meggondoltam magam. Nem bírom tovább, nem tudok rá haragudni. Nincs is miért. Rámosolygok és lenyalok egy morzsát.

Tuti valamiféle méreg. Cián nem? Jah de várjunk az a kék nem? Ez meg azért inkább zöld de olyan ocsmány zöld, és végül fintorogva mégis lenyelem, mert fááj a fejem, és azt akarom hogy ne csinálja szóval kelletlenül gyűröm be és pfej.
- Hát nem is finom, olyan mintha fúh de rossz... - iszok rá még vizet a pohárból, mert maradt benne és legalább addig sem érzem egy a rémes ízt mintha sóska levelet rágcsáltam volna. Undorító. Nem szeretnék túl gyakran ezen a vackon élni mert képtelen vagyok lenyelni az íze miatt.
- Hát annak én is, a fejfájásnak kevésbé és annak még kevésbé hogy majd szétesek.... - mert a fejfájás a oké de még fáj mellette itt és ott, meg amott, meg a hajam, meg a szempillám is.
- Jó jó tudom, de ez most kivételes eset volt és nem is akartunk ennyire berúgni, mármint csak egy üveg sör volt aztán.... hát később már nem csak az volt - sóhajtom ahogy ott ül az ölembe és helyezkedik egy kicsit és neki támasztom a fejem a karcsú szép testének amit úgy szeretek. Szétcseszni is, meg simogatni is. Akármit is csinálni vele.
- Így van két nap múlva ott fogunk ugrálni mi is - vigyorodom el ahogy a hajamba túr. Másnak le is törném a kezét ezért ha a hajamhoz mer nyúlni de Tiának szabad. Másnak nem.
- Megvannak, a tárcámba vannak azt meg láttam már a gatyám zsebében ahogy felkeltem - morgok mert tényleg láttam ma már, és ez győzött meg hogy nem csak álmodtam az egészet hanem tényleg van két vip jegyünk rá. Annyira szét fogom csapni magam. Vagyis nem, nem fogom. Max egy kicsit. Igen, egy egészen kicsit.
- Ahha, szóval teleportáltam. Semmire nem emlékszem se arra hogy kocsiztunk volna se arra hogy feljöttem a lépcsőn, de valószínű már mesterien tudom művelni - sóhajtom hiszen nem az első eset ez, és nyilván nem is az utolsó.
- Ah köszi. Hát az kicsit para lett volna ha Freddy vetkőztet le... azon még akkor is kitört a frász amikor múltkor felelsz vagy merszet játszottunk és az volt a feladata... de akkor ott voltál te is - mert az nagy játék volt, sokan voltunk, és sok mocskosságot is műveltünk, persze a tűréshatáron belül azért mert ugye vannak akiknek van párja, mint nekem is.
- Szerencsére nem vagyok olyan rosszul, nincs hányingerem... a picsába már hol csörög ez a szar?! - morranok fel ahogy meghallom távolról a telefonom jellegzetes hangján, ahogy a highway the hell csendül fel belőle. Fel nem kelek... majd elhallgat... mindjárt... akárki vagy bazdmeg tedd le azt a kurva telefont. És lám leteszi. Újrakezdi...
- A faszom.... na engedj hadd nézzem ki nem tud élni nélkülem... - bököm meg Tiát, és nehézkesen indulok el hogy beazonosítsam a zajos eszközt.

Ezt már este tudtam. Ha nem jön haza időben, ahogy ígérte, az csak egyet jelenthet. Egyet, ami aztán sok mást is magával vonz. Piált, ha meg piált, akkor nem fog sokmindenre emlékezni, fájni fog a feje és elátkozza az egészet, bizonygatja, hogy máskor nem, aztán már… nagyjából holnap mégis. Nem nagy trükk. Csak ismerem. Jobban, mint bárki más.
- Persze tudom… mindig egy sörrel indul, aztán, ha nem vagyok ott, ez lesz belőle – sóhajtok. Nem parancsolok neki, nem is akarok, nem is hagyná, ilyenkor csak finoman emlékeztetni szoktam azokra, amiket éppen most érez. Ez elég visszatartó erő szokott lenne. Ha nem, hát én szóltam. Amíg nem csajozik, azt pedig nem teszi, nem érdekel mit csinál. Itt vagyok én és teletömöm zöld bogyókkal, hogy kicsit jobb legyen neki. Még csak nem is haragszom rá.
- Jó na, csak kérdeztem… piásan az ember semmit nem tud. Hiszen azt sem tudod, hogyan találtál haza… akkor két jegyet baromi könnyű elhagyni, csak szólok… de ha megnézted, nekem ok – vonom meg a vállam, elhiszem neki, nem fogom leellenőrizni. Ha meg mégis elhagyta, akkor úgyis mindegy. Mondjuk, ha már van két jegy és még szét is csapta magát miattuk, akkor azért szeretnék elmenni, szóval remélem tényleg ott vannak, ahol mondja. Ha nem, akkor lesz egy kis meglepi a koncerten. Amikor jól kint maradunk.
- Hát ezt én sem tudom, hogyan értél haza, mindenesetre az ajtóig remekül eljutottál, onnan már voltak gondok… alig bírtalak becipelni, de megoldottam, van már benne gyakorlatom. Meg a vetkőzésben is – teszem még hozzá. Kicsit sem félreérthető, dehogy. Pedig tényleg mesterien művelem, vetkőzni is jól tudok, meg vetkőztetni is, eddig nem volt rám panasz. Legalábbis Seike részéről, hiszen máson még nem gyakoroltam és nem is tervezem. Nekem ő kell, az ő véleménye számít, de ezt így ritkán mondom ki, mert amúgy nem szeretem a nyálas dolgokat, ahogy ő sem. Mi a magunk módján szeretjük egymást és másképp fejezzük ki, mint egy átlagos pár. Mi nem vagyunk átlagosak.
- Azért ez megnyugtató, hogy még piásan sem vagy ráállva a haverodra. Bírom, amikor ilyen szokatlan módon, de kinyilvánítod, hogy hűséges típus lettél – kuncogok, de valójában tényleg örülök. Tudtam, hogy nem jönnek be neki a pasik, de szeretem, ha hangoztatja is. A csajok viszont… más kérdés, de abban is biztos vagyok, hogy még egy csók sem csattanna el. Ahogy én sem lennék képes semmi ilyenre.
- Na még jó, hogy nincs hányingered, tudod, hogy attól az egytől nagyon kivagyok – morranok fel. Nem egyszer takarítottam már hányást, mióta együtt élünk, sőt olyan is volt, hogy én voltam az elkövető, de attól még nagyon utálom. Persze megcsinálom, nem maradhat ott, de azért örülök neki, hogy most nincs rókaveszély. Lényegesen nyugodtabban ülök az ölében, ezt a hangulatos látképet a telefon zavarja meg. Ami végül elhallgat. Aztán mégsem.
- Nem hiszem el… ki a fene ennyire erőszakos? Ha valamelyik haverod az, előre szólok, hogy ma nem érsz rá és piálni meg főleg nincs kedved – adom ki vigyorogva az utasítást, miközben felkelek az öléből és hagyom, hogy megkeresse a telefont. Nyilván nem parancs amit mondok, de szeretném a mai napot kettesben tölteni végre. Amíg telefonál vagy csak keresgéli, nem tudom mit csinál, addig alkotok magamnak is valami ehetőt, mert tegnap este elfelejtettem enni. Előfordul elég gyakran, de már érzem, hogy éhes vagyok.
- Na ki keresett? Remélem nem csábítottak el sehova. Különben is, még le kéne menni a boltba, mielőtt bármit kezdünk a mai nappal édesem – sóhajtok fel, tudom, hogy nem lesz egyszerű rávenni, de nekem egyszerűen nincs kedvem elmenni. Egyszer ő is megtehetné. Aztán majd úgyis kárpótolni fogom valami izgalmas dologgal.

Nem állítottam soha egy szóval sem hogy egyszerű vagy könnyű eset lennék ahogyan nagyon jól bizonyítja hogy tudtam mivel jár a bulizás a srácokkal és mégis elmentem velük és nem érdekelt hogy ma milyen piszkos macskajaj lesz a következmény. Mert általában mindig az, mert csak egy sört iszunk... legalábbis ezzel indul mindig a mese és aztán.... Zave meg a dugi piái mindig előkerülnek és mindig csak egy feles... És macskajaj. Brr.
- És mindig sokkal több lesz, de most átjött Derry is akit tök rég nem láttunk már és koccintottunk - mosolyodom el, jó volt újra látni, még egy ősrégi ismerős, talán suliba jártunk együtt. Az egyetlen volt, aki nem nézett ki már akkor a hosszú és színes haj mániám miatt.
- Hát ez ilyen örök rejtély marad azt hiszem mert fogalmam sincs, de az tiszta hogy a jegyek megvannak, tuti de azt már nem tudom mit játszottunk amin elnyertem tőle csak azt tudom hogy rohadtul örültem a fejemnek - mosolyodom el ahogy végül is megerősítem hogy van jegyünk. Bár backstaget akartam, mert volt lehetőség hogy lehessünk a HIM előtti előzenekar de még mindig semmi hír róla, és már le is mondtunk róla. Mindenesetre egy demot beküldtünk és hát nem lehet mondani hogy mi nem próbáltuk meg. Mindegy is, most inkább szerettetem magam ha már Tia ilyen kedves hangulatba van.
- Jó gyakorlott vagy már mellettem az ilyesmiben mi? - vigyorodom el ahogy belecsókolok a nyakába amíg az ölemben üldögél, és nem zavar be semmi külső behatás. Brr.
- Hát ja. Megijednék azért magamtól ha akár piásan akár nem de beindulnék a haverjaimra. Az már meredek lenne - borzongok meg, mert semmi bajom a melegekkel de tényleg, csak nekem ne legyen muszáj. A legmeredekebb eddig egy csók volt pasival de semmi más. És nem is lesz.
- Csak a magam módján - teszem hozzá hogy kinyilvánítom a hűségem, amit eddig nem sok embernek sikerült elérnie, vagyis nagyon senkinek, előbb utóbb az összes kapcsolatom felrúgtam valami miatt.
- Tudom, de kivételesen semmi olyasmit nem érzek - biztosítom róla, hiszen nem forog a gyomrom, és nem kavarog benne semmi, ami igazán megnyugtató tud lenni ilyen helyzetekben. A telefonom persze ebbe is belepofázik, és muszáj csörögnie, csak nem hagyja abba és végül kelletlenül elindulok megkeresni.
- Áh nem, ma nem megyek sehová... a konyha is messze van nemhogy a város... brr - morgok ahogy lassan feltúrom a fél szobát de megtalálom és felveszem a telefont, és leülök a szőnyegre ahogy meghallom a menedzserünk hangját. Szinte telefonban érzem ahogy letépi a fejem hogy nem vettem fel egyből, és hadar is, hogy lesz a HIM koncert és hogy előzenekart kerestek rá és most kapták ki az eredményt hogy ki lesz az és.... Elképesztően fáj a fejem hogy ennek a dilis pörgős de zseniális embernek a locsogását hallgassam. Miért kéne nekem összekapni magam? És szólni a srácoknak hiszen nem is mi leszünk az a zenekar... a Kerbera lesz az meg... az meg... basszameg azok mi vagyunk!!!!
- Mia... na ne, most még egyszer lécci hogy nem álmodom - akdok meg ezen és ha megerősíti, márpedig megteszem felnyögök, örömteli röhögés szakad ki belőlem, ezt el sem hiszem, megérte tegnap az a kurva részegség, még mindig flesselek tőle. De nem, mert itt veszekszik velem.
- Ez bassza meg ennél jobb hírrel nem is kelthettél volna öreg... - jegyzem meg vigyorogva miközben litániát csap hogy nem is öreg és mit képzelek én taknyos kölyök, és hozzáteszi hogy holnap reggelre verbúváljam össze magunkat a stúdióba.
- Hát cicám az a pálya hogy jegyek nélkül is mehetünk a koncertre, mert mi leszünk az előzenekaruk - vigyorgom körbe a fejem és kitámolygok a konyhába letörölhetetlen vigyorgással.
- Vágod? Kurvára Ville előtt fogok énekelni - lelkesedek a téma iránt, máris éberebb vagyok mint eddig.

Ezt a dumát már én sem veszem be. A szemem forgatva hallgatom, hogyan próbálja kimagyarázni magát. Felsóhajtok, tudhatná már, hogy nem nekem kell magyarázkodnia.
- Ezt a műsort már láttam párszor. Édesem, még mindig nem vágod, hogy a nőd vagyok és együtt élünk? Talán már jobban ismerlek, mint te magad, szóval ne fáraszd magad a felesleges magyarázkodással. Ittál, mert ahhoz volt kedved. Nem para, csak ne rókázz össze semmit, ha már eddig nem tetted – közlöm a tényeket. Nem vagyok olyan, aki összekap a pasijával csak azért, mert néha elmegy a haverokkal bulizni, piálni. Nem vagyok egy elviselhetetlen picsa, aki pórázra akarja kötni a fasziját. Tudom, hogy azzal csak egyet érnék el. Azt, hogy menekülne. Ilyenkor mindig belegondolok, fordítva én sem viselném el, ha nem adna nekem egy kis szabad teret. Persze én nem piálni szoktam, néha egy csajos este belefér az igaz, de én inkább a munkámmal szeretek foglalkozni, ha éppen nem Seike-vel vagyok. Akkor nyugodtan sminkelek, újdonságokat próbálok ki meg ilyesmi. Szóval hagyunk egymásnak szabad teret, nem sokat, éppen csak annyit, amennyi kell. Ez így pont jó. A nap nagy részét úgyis együtt töltjük.
- Jah gyakorlott vagyok, de nem baj, legalább edzek egy kicsit, amíg becipellek – kuncogok, mert csikis a nyakam. Illetve hát… nem tudom eldönteni, mert pillanatnyilag csikis, de ha folytatná, ahogy szokta, akkor meg már inkább izgató, ahogy ajkai a nyakam járják be. Mindenesetre tényleg jó kis feladat becipelni ide a pasimat, bármennyire vékony, én sem vagyok túl izmos azért a feladathoz. De szívesen csinálom. Úgysem hagynám a lépcsőházban, ezt bizonyítja, hogy rendesen aludni sem tudok, amíg nincs mellettem.
- Na az kéne még… beindulnál bármelyik haverodra, csomagolnék – nevetek fel, de annyira azért nem vagyok biztos a válaszban. Illetve igen, mert rajta nem akarok osztozni, de azért mégis van itt valami.
- Mondjuk egyszer szívesen kipróbálnám két pasival – gondolkodok el látványosan. Ami igaz ide, de valószínűleg soha nem fog megvalósulni.
- Nyugi, csak vicceltem. Tudod, hogy nem vagyok féltékeny típus, de rajtad nem osztozom – jelentem ki, mielőtt félreértené. Tényleg kipróbálnám, de Seike-vel hosszútávra tevezek. Az örökké szó olyan elcsépelt, de valami ilyesmire gondolok. Rajta meg nem osztozok. Senkivel. Pasival sem. Így aztán vágy marad, olyan vágy, amiről nagyon könnyen lemondok. Igazán bele sem élem magam. Nekem Seike kell. Józanon, részegen, másnaposan, mindenhogyan.
- A boltba kurvára le kéne menni és nekem sincs se kedvem, se erőm… semmi. Legfeljebb veled hajlandó vagyok, de akkor menjünk együtt naaa – kezdek bele a kérlelésbe, tudom, hogy egyszer úgyis beadja a derekát. Remélem hamar. Nincs kedvem egyedül cipekedni. Felvont szemöldökkel várom a tényt, hogy kivel is beszél, semmi kedvem ahhoz, hogy megint lelépjen. A buli megvolt, ma én vagyok soron. Velem foglalkozzon. Nem mondom, hogy hallgatózok, de nem lehet nem hallani. A hangnemből ítélve nem egy idegen hívta, elég közvetlen a hangnem és arra sem tart sokáig rájönni, hogy kivel beszél. A zenekar menedzsere. A konyhapultnak dőlve várom, hogy visszatérjen a konyhába. Nem is tart sokáig, kérdeznem sem kell, máris mondja az infókat. Először nem akarom elhinni.
- Jól van már, jó vicc… szóval mit akart? – legyintek, tudom, hogy jelentkeztek előzenekarnak, de már mindjárt itt a koncert, tuti nem most szólnának. Az arcát fürkészem és nagyon úgy tűnik, hogy mégsem viccelt. Most mi van? Leesik az állam.
- Ez most… tényleg komoly? Na baszd meg… hát ez… ez óriási – szinte már sikítok és lendületből a nyakába vetem magam. Hupsz, ő meg másnapos. Remélem azért nem terülünk el a földön. Nem tudtam gondolkodni, annyira meglepett a hírrel.
- Hát de bassza meg, azért szívás is… jókor szólnak. Most ennyi idő alatt kell próbálnotok? – méltatlankodok kicsit, mert ez elég szemét húzás volt a HIM-től, de ezekszerint megtehetik. Mi meg így is örülünk.
- Ez kurva jó – sikítom megint és összecsókolgatom, ahol csak érem.

Annak ellenére magyarázkodni kezdek hogy nem kellene, ez amolyan ösztön már-már automatikusan teszem, a Tia előtti barátnőm hozzá képest egy hárpia volt. És ki kellett pár dolgot magyaráznom. Néha még megvan ez a kényszer, a hajamra túrok frissen festett lila éppen. Mert ez tetszett meg, és leszarom a közvélemény elutasítását. Nekem ez tetszik, én hordom a fejemen nem ők. Tehát kuss.
- Hát jó, tudom hogy nem kell, csak néha még... ahh mindegy. Szóval jah kicsit berúgtunk... vagyis hát nagyon és nem fogok rókázni mondtam már, nincs hányingerem egy kicsit se csak a fejem zúg még - válaszolok ahogy végül leteszem magam és a nyakába magyarázok, mert éppen ott tárolom a fejem, mert nehéz és nem bírom megtartani és nem akarok felkelni egy kicsit se, inkább csak megcirógatom, elég gyakorlott lehet már hogy részegen ágyba dugjon, volt már rá példa ugye hm, hát nos igazából jó párszor. Akadtak már olyan meredek bulik ahonnan úgy dobtak haza mint tegnap is valószínű, nem tudom hogy jutottam el idáig. Teleportáltam. Jah hát néha szoktam.
- Hát ez a veszély nem fenyeget, én ehhez a mutatványhoz sajnos nagyon is heteró vagyok és nem gerjedek más pasikra főleg a haverjaimra vagy a bandám tagjaira - nevetek fel kissé még fejfájósan. Bár majdnem kijózanodok ahogy kijelenti hogy ő kipróbálná két pasival és a nem létező féltékenységem is felébred lassan.
- Na persze, nem osztozom... - jelentem ki szinte ugyanakkor amikor ő is, és azt hiszem ez így van rendjén, hogy egyikünk sem enged igazán. Egyszerűen nem akarom hogy mással legyen, de nem rendezek sosem jelenetet vagy bármit, megbízok Tiában. Még akkor is ha más pasival nevetgél munka ügyben, tudom hogy én vagyok neki az egyetlen, ahogy ő is nekem. És ez így van jól, de ahogy a telefonom keresgélek nem igazán lelkesedek rá hogy le kéne menni a boltig is. Közel van, 50 méter se de... akkor is meg kell mozdulni és az eladó megint furcsán fog nézni úgyis utál... Mióta legutóbb összevesztem vele nem komál túlzottan.
- Jajj nem.... így is utál az a vén banya nem akarok lemenni addigse... - nyafogom, mert máris nagyon beteg vagyok és rosszul és másnapos és minden más elképzelhető betegség elkapott ebben a pár percben. És mindent elfelejtek ahogy felveszem és a menedzserünk kezd el dumálni nekem, de erősen fáziskések és mire leesik hogy mit mond, már három témával előrébb jár. Erősen lesokkoltan meredek a semmibe aztán ahogy leteszi visszaindulok Tiához hiszen ez nagy hír és.... fuh csak ne lennék ennyire kibaszottul másnapos...
- Neem poén, tényleg az van hogy mi leszünk előttük a zenekar... ami azt jelenti hogy nagyjából egész este együtt lehetünk velük ha akarunk mert ugye nekünk is kijár a backstage - lelkesülök fel kissé de majdnem felborulok ahogy rám ugrik, még jó hogy a kanapé megtart minket de így is erősen megbillenek.
- Héhéh, még nem vagyok jól ehhez... - nevetek fel, és visszacsókolom.
- Hát a jelek szerint megtehetik nekünk meg jah, van kb a holnapunk a próbára... de nem érdekel, akkor is meg fogjuk állni a helyünk - jelentem ki hiszen maximalista vagyok, de csak ebben ez nekem a munka és jól akarom csinálni, úgy hogy szeressék.
- Jah nagyon jóóóóó - lelkes vagyok én kérem, csak zúg a fejem, a kanapéra borulok és húzom Tiát is. Ki mondta hogy nekem reggel erőpróbát kell tartanom?
- Na szóval mikor bújunk vissza aludni?

Ezt az egészet én nem úgy fogom fel, mint a legtöbb barátnő. Én ezen már régen túltettem magam. Nem most, hanem az első alkalommal. Ha az ember rocksztárral kezd, ez nem csak várható következmény, egyenesen elvárható, hogy a pasim néha, na jó, gyakran eljárjon bulizni, aztán nekem kelljen ágyba dugni. Én is tudok inni, azzal nincs is gond, de ha együtt bulizunk... és ez a gyakoribb, akkor sem lépek át azon a határon, ami kétségessé tenné a hazatérést... mégsem érzem feladatnak vagy fárasztónak, a párom, szóval bármit megteszek érte.
- Jól van, értettem... tudod, hogy azt is feltakarítom, de akkor utána nagyon kedvesnek kell lenned, mert ez az egy, amit tényleg utálok – kuncogok, semmi mással nem tud kiakasztani szerintem. Illetve biztos van még valami, de még nem találtunk rá. A válasza viszont megnyugtat és nem csak ez, hanem a többi is. Még csak az kéne, hogy rámásszon egy pasira, esetleg osztozkodjunk. Azt nem akarom.
- Na szerencséd... én sem osztozkodom, se csajjal, se pasival. Ezt elbasztad, már az enyém vagy – nevetek fel sötét kacajjal. Persze csak poén. Tudja jól, hogy nem akarom birtokolni, meg ő sem, ennek ellenére mégis valami ilyesmit teszünk egymással. Mégsem bánjuk. Azt hiszem ezt hívják normális kapcsolatnak, amire nem hittem volna, hogy képesek leszünk, de úgy tűnik egész jól megy ez nekünk. Már egy ideje együtt vagyunk és Seike is éppen most fejezte ki, hogy igényt tart rám. Nem ad másnak. Ez meg jobb, mint egy szerelmi vallomás. Akkor is, ha a boltba viszont nem akar lemenni.
- Ne csináld már... képes lennél hagyni, hogy egyedül menjek le és cipekedjek? Nincs itthon pia, az meg nehéz... és sütni is akartam neked valamit, pontosabban a kedvenced – sorolom, hogy mennyi minden kéne és persze ez is miatta, mert a kedvében akarok járni. Nem is várom el, hogy segítsen, de az jó lenne, ha nem egyedül kéne ezt mind hazacipelnem.
- Különben is, mióta érdekel téged mások véleménye? Főleg az, amit az a banya mond... örülnie kéne, hogy nála vásárolunk – morgok egy sort, én sem csípem, de közel van és más nem számít. Ezért cserébe lenyelem, hogy egy hülye az a nőszemély. A konyhában fülelek, hogy Seike kivel beszél, miután megtalálja a telefonját, de nem hallgatózok, nem is tudom összerakni miről beszélnek, így megvárom, amíg visszatér és mesél. De még mit mesél... Egyből leesik az állam és egy kis hitetlenkedés után a nyakába vetem magam.
- Jajj már, egy ilyen hír után tuti jól vagy – nevetek és halkan felmorranok, jól esik a csókja. Meg nagyon fel vagyok dobva. Ennél jobb kezdete nem is lehetne egy napnak. Pörgök, még akkor is, amikor a kanapéra huppanunk és elhelyezkedek az ölében.
- El sem hiszem, hogy nem csak a koncertet látjuk, hanem találkozhatunk is velük... – sóhajtok fel boldog mosollyal. Tudom, hogy jók lesznek, de azért akkor is szemétség, hogy nem szóltak időben. Nézzük a jó oldalát, bármilyen későn is szóltak, azért ez kurva nagy lehetőség. Nem is kérdés, hogy ki kell használni, más megoldás szerintem fel sem merülhet. Nem is fog, az biztos.
- Lesz dolgotok holnap, de nem baj, nem vagytok kezdők, szerintem bőven elég egy nap a próbára... jók lesztek – suttogom ajkaira és megcsókolom. Komolyan gondolom, nagyon jók abban, amit csinálnak. Kérdésére felnevetek.
- Nem alszunk és nem is bújunk vissza az ágyba. Össze kell szedned magad, mert holnap próba, szóval ma kell kitalálni, hogy mit veszel fel és milyen sminket csináljak neked. Szóval csináljunk valami olyat, amitől felébredsz és nem aludni akarsz – vigyorgok rá. Bármire kapható vagyok, ha róla van szó és ezt ő is tudja. De még nem használta ki eléggé. Nem tud kihasználni. Neki mindent szívesen csinálok, kérhet bármit. Ráadásul most jó is a kedvem.

Nem vagyunk egy éppenséggel hétköznapinak nevezhető páros, több okból sem. Már csak ahogy kinézünk, bár nem vagyok egoista tudom hogy a külsőm valóságosan visszaadja azt, aki vagyok. És Tia is így van ezzel, amit nagyon is értékelek benne, nem hétköznapi csaj. De már fogalmam sincs hogy hol ismerkedtünk mi össze, talán egy bulira jött el valami barátnőjével vagy nem? Az más volt? Fogalmam sincs, tényleg csak azt tudom hogy az enyém.
- Tudom tudom, azt én is utálom. Átélni is, meg felmosni is meg mindent. Valahogy bááh ne is beszéljünk róla - morgok mert nincs kedvem még csak rá gondolni sem. Kivételesen nem vagyok rosszul, annyira. Inkább csak álmos meg olyan fáradt. A másnaposság kezd elülni hála annak a zöld méregnek amit kaptam, de nem fogom bevallni persze.
- Nem osztozol? Sajnálom babám ezt már elbasztad. Kénytelen vagy osztozni Buta-val ami azt illeti - vigyorodom el, hiszen életem második szerelme az a macska. Sziámi cica és még azelőtt megvolt hogy megismertem volna Tiát. Tulajdonképpen azt hittem hogy én ilyen kapcsolatra alkalmatlan vagyok amit most művelünk. Együttélés mással és a mindennapok problémáiban való részvétel... elképzelhetetlennek tűnt egy időben.
- Jó tudom, de úristen én nem akarok azzal a banyával összefutni... annyira undorító ahogy mindig méreget... - borzongok meg látványosan, én aztán meg sem moccanok, ez a tervem.
- Na jó, a boltig lekísérlek, és amíg vásárolsz elszívok egy cigit és a szatyrokat segítek hozni, na? Úriember vagyok vagy az vagyok? - vigyorodom el végül.
- Pont leszarom, de kifogásnak jó volt na - kuncogok fel, ahogy a kanapéra borulunk hiszen ez a nőszemély ledöntött a lábamról szó szerint. Én meg nem izmozok kora reggel a súlyával. Minek? a kanapé megfog és még puha is. Használjuk már ki ha van egyszer.
- A kedvem jó de még kicsit zúg a fejem meg forog minden más is - jegyzem meg de már azért jobb, tényleg. Humorizálni van kedvem például, az már előrelépés. És duzzogni is, hogy nem szóltak időben.
- Oké, értem én hogy Ville Valo meg minden de attól még a jókurvaanyját - morranok fel érzéssel, de csak elvigyorodok, hiszen a him előtt előzenekarnak lenni nem rossz teljesítmény. És tuti hatezren jelentkeztek, el ne felejtsem majd megkérdezni. Összeszedettnek kell lennem, igen a toppon. Még annál is jobban.
- Hát jó hogy nem vagyunk azok, de azért ez akkor is egy kibaszott HIM és úristen fel sem fogtam még hogy ez mit jelent - hitetlenkedek egy kicsit hiszen ez nagy lehetőség lesz nekünk. Nagyon
- Ah neeeem én álmos vagyok... -bújok egészen oda Tiához és bevetem a neki tartogatott kiskutya szemekkel való nézést. Hihetetlenül cukin tudok ám nézni, főleg ha még sminkelve is vagyok. Bár azért így is megy. Sokkal kölykösebb az arcom a sok pc-től. Ez már csak adottság.
- Csak még pár órát hadd aludjak.... - könyörgöm kis mosollyal, ahogy kéretem magam. Pedig már nagyon is máson jár az eszem. Erősen máson.

Azért az eléggé megnyugtató, hogy viszonylag jól van Seike egy ilyen éjszaka után. Volt már olyan, hogy rajtam landolt minden, amit előző este megevett vagy megivott, ennél egy fokkal jobb, ha valamelyik bútorra dobja, még jobb, ha a padlóra, de a legjobb a mostani állapot, amikor semmi ingert nem érez arra, hogy az én gyomrom is mozgásba hozza. Ha már így állunk, rá is vetem magam, de nem tart meg, hanem a kanapéra dőlünk. Így még jobb. Kényelmesen elhelyezkedek rajta, nem is nagyon akarok megmozdulni, nekem ez jó így. Valójában sok közös van bennünk, mondjuk ez is, hogy lusták vagyunk. Mint a macskája. Vagy macskánk, már nem is tudom.
- Jó, ő más… Buta egy macska, csak nem csalsz meg vele – kuncogok fel, ez még nekünk is meredek lenne és amúgy is… bele sem akarok gondolni. De most komolyan, ki lenne féltékeny egy állatra? Vele szívesen osztozok.
- Én is szeretem, nem csak te, szóval akkor te is osztozol velem rajta… vagy mi – nevetek fel, mert már kezdek belebonyolódni. Eredetileg a cica az övé, de mióta együtt élünk, úgy érzem, már közös a háziállat. Hamar megkedvelt engem, az meg szerintem jót jelent. Úgy tud hízelegni… ahogy én, ha Seikéről van szó.
- Tényleg eljönnél? – kapom fel a fejem, mert már régen letettem arról, hogy eljön velem boltba. Valójában csak piszkálni akartam kicsit így másnaposan, eleve esélytelennek tartottam, hogy ma kirobbantom a házból. Erre tessék. Szélesen rámosolygok.
- Úriember vagy és rohadtul megleptél – nevetek fel. Hihetetlenül édes pasim van.
- Úgy tűnik nevelhető is vagy, komolyan mondom nem gondoltam volna, hogy megmozdulsz ma ilyen szinten… De tök jó, legalább nem kell cipekednem. Cuki vagy – nyomok egy cuppanos puszit a szájára. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy külsőleg sem egyszerű eset pasival fogok együtt élni, én, aki erre képtelen voltam egész életemben, hát jól kiröhögöm. Erre tessék… Nem csak együtt élünk, szerelmesek vagyunk. Persze ez így nincs kimondva, nem férnek bele nálunk a nyálas dolgok, de attól még… Erősebb így, mintha mindennap mondogatnánk ezeket a szavakat. Szeretem és mindent megtennék érte. Tudom, hogy ő is.
- Hát ja ez elég szívás, de úgyis megcsináljátok. Végülis túlzottan nem kell gyakorolnotok, mindig képben vagytok, csak össze kell állítani a showt, azt meg holnap simán megcsináljátok. Nem ez lesz az első koncertetek és nem is a tizedik… Profik vagytok bébi, menni fog. Ville Valo egy kezdő hozzád képest – csak úgy szeretetből megcsípem kicsit az arcát és meg is rángatom kedvesen, nem fájdalmasan, csak úgy, hogy érezze. Aztán persze egy csókot nyomok puha ajkaira. Ha tehetném, egész nap ezt csinálnám. Annyira csókolnivalóan finom.
- Meglátod, könyörögni fog majd, hogy turnézzatok vele. Le merném fogadni – kacsintok rá és helyezkedek kicsit.
- Kényelmes vagy – mosolygok rá szinte már szerelmesen. Illetve nem szinte, hanem pont úgy. Hiszen az vagyok. Akkor is, ha amúgy egy szókimondó csaj vagyok, ki lazán vesz mindent. Nem kerüli el a figyelmem az sem, ahogy Seike rám néz.
- Na ne csináld… ne nézz így rám, akkor sincs most alvás. Különben is, most ígérted meg, hogy eljössz velem boltba. Jó… fél óra, de csak pihi és utána megyünk. Itt akarod vagy az ágyban? – kérdezek rá, de aztán felnevetek. Kissé félreérthető lett a kérdés.
- Úgy értem hol szeretnél aludni? Elvégre pihenni akarsz – vágok ártatlan képet. Nekem aztán egyáltalán nem lenne ellenemre más sem.

Megnyugtat hogy még most sem forog velem minden, hogy hirtelen eldőltünk a kanapén, mert volt olyan, hogy semmi bajom nem volt, eldőltem és máris minden bajom lett, és minden előző napi dolog kijött belőlem. Na most vagy nem ittam annyit, vagy túlságosan sokat ittam, vagy csak hozzá edződtem már. Nem tudom. Mindenesetre elhelyezkedem, és eltűröm az arcom elől a lila tincseim, amik most éppen ebben a színben tündökölnek, amíg ki nem találok valami mást. Mondjuk vörös lila szőke kombinációt.
- Naaaa ő nem csak egy macska, ő Buta - kuncogok fel, hiszen kikérem a macska nevében is hogy ő családtag. Hiszen az a macska mindent jelentett nekem még mielőtt megismertem Tiát. És azóta is ők ketten az életem részei. Mindenki más jöhet mehet, ők nem.
- Jah hát... szerintem ő is szeret minket, mert nem igazán akar lelépni még akkor sem ha épp rajta van a tavaszi görcs - mosolyodom el, hiszen akkor sem megy el. Pedig megtehetné, nincs kiivartalanítva. Meglepetésemre Tiát is egész hamar megkedvelte pedig van olyan, vagyis volt olyan barátnőm, akire fújtatott a szoba másik feléből, hát nem is volt sokáig a nőm.
- Hm, ha nagyon muszáj. Nem akarok megmoccanni sem, de nekem is kell pár cucc a boltból és az már sok lenne cipelni szóval... - jegyzem meg hiszen nem akarom hogy cipekedjen még akkor sem ha ehhez meg kell moccannom. És hideg is van kint, majd jól beöltözöm, valami eszkimó szerelésben.
- Ne reménykedj, menthetetlen eset vagyok, még anyám szerint is, szóval... már párszor lemondott rólam - vonom meg a vállam, imádom az anyám, meg minden de mégis jobb így nekem, távol a figyelő szemeitől. Bár szerencsére Tiával jól kijön és nem háborúznak azon hogy elvette tőle a kicsi fiát. Mondjuk mindegy is, kissé hasonlóak, és nem hagyják magukat. Egyszer anyám meg is kérdezte tőle hogy hogy nem megyek az agyára a hülyeségeimmel.
- Hát megcsináljuk, de.... nem vagyok azért ehhez elég profi és azért mégis csak egy kibaszott HIM-ről beszélünk és... nagyon para. Szólhattak volna időben is, vagy ez megint egy olyan bizonyítási próba hogy ennyi idő alatt, mit tudunk kezdeni magunkkal? Annyira utálom az ilyesmit, miért nem lehet korrektül játszani? - morgolódom ,mert oké hogy nagy lehetőség, ki is hozzuk a maxot belőle, de akkor is szemétség, és bassza a csőröm. A kérdésre csak apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, hiszen értem én mire gondol...
- Hm, itt is jó lesz, meg sem moccanok ha nem muszáj - fonódok rá Tiára és kiscicásan odabújok, mert amennyire kiállhatatlan nagyszájú vagyok néha, máskor olyan kezelhető és bújós. Az a baj hogy hamar elfáradok, a sok stressz és nyomás alatt, és nem tesz túl jót a hangulataimnak sem ez az őrült tempó ahogy élek. De máshogy nem tudok.

Figyelek, hogyan reagál a helyváltoztatásra, hiszen ismerem már, van olyan, hogy semmi baja, aztán mégis. De nem, most tényleg jól van, nem is értem, hiszen tegnap nem éppen jó állapotban került haza, mégis, nyoma sincs az éjszakának. Na jó, nyomott kissé, de ez betudható a lustaságnak is. Kényelmesen elhelyezkedek és hozzábújok.
- Jó, nem csak egy macska, ő a család része, tisztában vagyok vele – javítom ki magam szemforgatva, vigyorogva. Én is bírom azt a kis dögöt és állítólag kész csoda, hogy ő is engem, elég válogatós abban, hogy kit enged magához közel. Rólam meg le sem akadna, nem mintha bánnám, szeretem ezt a cicát. Pedig korábban nem volt háziállatom, mégsem esik nehezemre egy lakásban élni vele.
- Különben is hasznos nekünk a cica. Legalább gyakoroljuk a felelősséget meg ilyesmi, mielőtt egy babán kellene alkalmaznunk – kuncogok fel és már fel is készülök Seike kitörésére. Nem különösebben csípi a gyerekeket, mondjuk annyira én sem, de ő az első pasi, akivel szívesen vállalnék. Egyet. Többet nem hiszem, de egyet biztosan. Olyan szépek vagyunk együtt, biztos szép gyerekünk lenne. Nem most, majd... De egyszer biztosan. Erről őt is meg fogom győzni.
- Igazán édes tőled, hogy eljössz velem a boltba, de akkor áruld el, hogy mit szeretnél. Ha hosszú a lista, akkor le is kell írnom – vigyorgok, hiszen azt simán megjegyzem, hogy az adott sminkhez miket használtam fel, márkára, árnyalatra, de még kódra is, viszont, ha arról van szó mi kell a boltból, a felét elfelejtem.
- Jah tudom, nekem is elmondta már párszor, hogy nem érti, hogy bírom veled. Egyet viszont elfelejtett... az én nevelési módszereim hatásosabbak, mert pontosan tudom, mivel tudlak rávenni valamire... viszont, ha ő alkalmazta volna ezt a módszert, hát... – húzom el a szám és felröhögök. A szex. Azzal nagyon lehet ösztönözni Seikét, érthető módon az anyjának erről fogalma sincs, de nem is baj. Nem kell tudnia milyen mocskosságokat művelünk. Szerintem azt hiszi, csak együtt élünk, aztán majd az esküvő után... Nem baj, maradjon meg ebben a tudatban. Ha tudná mit művelünk, szerintem be sem tenné többet a lábát a lakásba. Pedig amúgy bírom, nehéz eset, de majdnem olyan laza, mint én.
- Szerintem direkt csinálták, pont ezért. Tuti már régóta tudják, hogy ti vagytok a befutók, de nem szóltak, mert akkor lenne időtök felkészülni. Nem baj, így is menni fog. Elvégre nem az első fellépésetek, kész a show, csak próbáltok egyet, aztán... Minél kevésbé készültök, annál jobb. Nem kell parázni – megpaskolom, ahol érem. Azt hiszem ez a feneke, nem nézek oda, mert a szemeibe nézek. Úgyis menni fog, de ha neki ez jólesik, hát nyafogjon. Kettőnk között minden megengedett, legalábbis ésszerű határok között. Az meg nálunk elég tág. Nem a szokásos, beszűkült értékrend szerint élünk.
- Biztos nem akarsz megmozdulni? Tudod mi a legjobb a másnaposságra, nem? Az a bogyó, amit adtam... az megvolt... De van még valami. Na gyerünk... Űzzük el azt a másnapot – mosolyodok el és simogatom kicsit. Megszeretgetem, tudom mennyire szereti, meg én is. Adni is, kapni is, mindegy. Érzem, ahogy forrni kezd körülöttünk a levegő és azt is tudom, nekem kell lépnem, Seike ehhez most túl másnapos. Lassan végigsimítok a hasán, miközben ajkaim az övét keresik. Mindent elsöprő csókban részesítem, nyelvem gyengéden, de ellentmondást nem tűrően hatol ajkai közé, hogy rátaláljon az övére.
- Olyan finom vagy, nem is értem, hogy csinálod – mosolygok bele a csókba. Nem tétlenkedek, a kezem egyre lejjebb simít rajta végig. Végülis ráérünk boltba menni, ez sokkal fontosabb és izgalmasabb, ráadásul mindketten ezt akarjuk.

Kivételesen nem viselem nehezen, volt már olyan hogy semmi bajom nem volt, és amikor meg kellett moccannom minden kijött rajtam ami addig nem, nem értem én a saját működésem, minek a függvénye hogy jól vagyok, vagy iszonyúan pocsékul. Bár azért teleportálnom sikerült az éjjel, sokadjára is, majd megkérdezem a többieket hogy ki volt az a drága aki hazahozott, mert erősen kétlem hogy a városon is átbukdácsoltam volna.
- Pontosan, Buta családtagnak számít... jut is eszembe hol is van az a disznó? - pillantok körül hogy merre lehet a macskánk mert azt még vágtam hogy egy ideig a hátamon aludt de aztán eltűnt valamerre rólam pedig istenien melegített.
- A macska az macska, és Buta különleges de nem gyerek és nekem sosem lesz gyerekem megmondtam már ezerszer, hogy áááhhhgrrr - morgom inkább bele Tia nyakába ezen már beszélgettünk párszor hogy mi lenne de rettegek ettől. Az egész gyerek téma a frászt hozza rám, utálom, félek tőle, kiborít. Abszolút alkalmatlan vagyok apának, ezzel az életvitellel amit mi tolunk és hát nem hiszen hogy a gyerek örülne. Meglátna és visszabújna az anyjába kb. Báh, még a hideg is kirázott ettől.
- Hát nem tudom. Kell valami alap cucc, zsömle meg felvágott, meg... olyan gyorsfagyasztott bagett, az a zöldségkrémes... Valami alkoholnemű meg... kajának való nem? - kérdezek, próbálom normálisan összerakni hogy mi kellhet de ezek jutnak eszembe mint leglényegesebb cuccok.
- Jah meg kell zsepi. Papírzsepi - teszem hozzá, azt hiszem legalábbis hogy nem találtam most zsepis csomagot amikor kerestem a fürdőben. Vagy csak nem kerestem eléggé? Mindegy.
- Azért ennyire nem vagyok kiállhatatlan de megnyugtat hogy a saját anyám ilyen lehengerlő véleménnyel van rólam, hogy el kell viselned. Na persze az már más hogy van aminek nem tudok ellenállni... - vigyorodom el, hiszen imádom az anyám és tudom hogy ő is engem, csak nehezen fértünk mi meg egy csárdában és jó ez így hogy külön élünk de gyakori vendég itt azért. És mindig eljön a fellépéseinkre is, hogy lássa a kicsi fia sikereit. Ajj istenem hirtelen mennyi dolgom lett a mai napra, mindenkit fel kell hívni és szólni hogy mi van, na meg anyámmal is beszélnem kell akkor, meg fuvart szerezni, bah... nem. Nem akarom én ezt, szét vagyok esve ehhez. Nagyon.
- Nagyon meg kell hozzá moccani? Tiaaaaa életképtelen vagyok- nyüszítem a nyakába csak hogy aztán jól megharaphassam, és kiszívhassam és gonosz kis mosollyal hallgatom a tiltakozó kuncogását, naná hogy tudom mivel lehet elűzni a másnapot. Erre ő a legjobb gyógyszer mindenféle bogyó és egyéb vacakság nélkül. Aztán ahogy felnézek, nem menekülök megcsókol, szenvedélyesen mégis lágyan, szeretve és a nyelvünk alaposan összegubancolódik ahogy faljuk egymást de egyszerűen megőrjít...
- Megőrjítessz te nő.... - szisszenem bele a csókba ahogy a keze igen jó irányba kalandozik, és a hasam alá simít... Oh igen ott jóóóó.

Annak ellenére jól indul ez a nap, hogy milyen volt az éjszaka. Megszoktam már, nem zavar, ha Seike bulizik, hiszen legtöbbször vele tartok, de most nem volt kedvem, viszontt itthon lenni sem. Mindegy, elfoglaltam magam, azt pedig, hogy másnapos, rutinnal kezelem. Volt már ilyen és még lesz is. Nem húzom fel magam, nem tartok beszédet… Én is ilyen vagyok, csak azért valamennyivel kevesebbet iszom.
- Persze, családtag, tudom, én is nagyon megkedveltem. Adtam neki reggelit, aztán eltűnt valamerre, szerintem bealudt, tudod milyen lusta. Majd előkerül – nem izgatom magam, lakáson belül van, biztosan alszik valahol. Ha kaját kap, arra úgyis előjön. Alvás és kaja, ez a két kedvence. Meg az, ha a hajammal szórakozok vele. Felkuncogok, ahogy a nyakamba morog, tudja mennyire csikis vagyok. Meg azt is, hogy ez mennyire izgató.
- Jó, megmondtad, de én is elmondtam a véleményem. Egyszer majd kell. Majd. Nem kell kapkodni, de kár lenne, ha nem lenne kettőnkből egy gyerek. Egyesíteni kell azt a sok jót, ami bennünk van – kuncogok fel, nem akarom ezzel idegesíteni, eddig én sem akartam gyereket, de mióta együtt vagyunk, ez kezd megváltozni. Ő az egyetlen, akinek hajlandó lennék szülni. Persze nem akarom ráerőltetni, majd meglátjuk. Ha véletlen összejönne, akkor viszont nem lenne kérdés. Persze kicsit érdekes módon élünk, de szerintem simán belefér.
- Van zsepi, mondjuk az igaz, hogy olyan színes, illatos, amit szeretek, te meg úgy utálod – kuncogok fel, szeretem az egyedi, vicces, színes dolgokat, így az ilyen zsepit is. Lehet, hogy gyerekes, de nem érdekel senkinek a véleménye.
- Jah ne is mondd, valami kaja már nagyon kéne, este lusta voltam magamnak főzni, szóval ma kéne végre valami normálisat is enni, mert ez így nem jó. Teleettem magam sütivel – panaszkodok egy sort, amúgy nem főzök ritkán, egész jól tudok, csak néha nehéz rávenni magam.
- Különben is, annyi dolgom van. Mondd meg mit vegyek fel holnap. Ennél bonyolultabb dolgot, mondjuk azt, hogy milyen legyen a sminked, már tudom, még a sajátomat is, de ha ruháról van szó, képtelen vagyok dönteni, tudod… - vigyorgok, hiszen ebben tényleg döntésképtelen tudok lenni, órákig elszórakozok a szekrény előtt, a tükör előtt viszont nem. Abban nagy gyakorlatom van és mindig tudom, mit akarok. Ahogy most is. Most Seikét akarom végre, ki kell használni, hogy most éppen nincs sok dolgunk, mert holnap estig úgyis minden a buliról fog szólni és ez jól is van így. Azt akarom, hogy nagy sikerük legyen. Az lesz, nem is kérdés. Így aztán most megcsókolom és a kezem is elkalandozik, egyértelművé téve, hogy mire vágyom. Rá és arra, hogy egy kicsit velem foglalkozzon, kényeztessen. Vagy én őt. Pontosabban egymást.
- Meg kell moccanni egy kicsit. Ez úgyis jár nekem… Nem voltál itthon tegnap este, pedig akkor is ez lett volna a program – nem vagyok durcás és ezt ő is tudja, de jó ezzel húzni, miközben kezem rátalán a férfiasságára és ruhán keresztül kezdem izgatni. Lassan, kínzóan lassan érek hozzá.
- Lehet, hogy előbb boltba kéne menni? – kuncogok fel, persze eszembe sem jutna ezt most abbahagyni, de nem hagyhattam ki. Hozzásimulok, hogy érezze a testem, a forróságot, azt, ahogy a vágy fűt. Akarom. Ekkor jelenik meg a macska, mintha tudná, hogy éppen mire készülünk, megáll mellettünk és csak néz ránk.
- Na tessék, kerested, itt van. Tudja mikor kell jönni - vigyorgok, de nem zavartatom magam.
- Seike… őrülten kívánlak – osztom meg vele a tényt, nem szoktam finomkodni, amit gondolok kimondom, ahogy ő is. Aztán másra használom a szám, el sem szakadok ajkaitól, szinte felfaljuk egymást, miközben kezem már utat talált magának a nadrág alá és kicsit határozottabban folytatom az izgatást.

Hosszúú nap lesz ez a mai én már most érzem, bár a fene se tudja honnan tudom, de szerencsére nem kell egyedül lennem, és Tia még valami sütit is emlegetett. Elég édes szájú vagyok hogy vevő legyek a sütikre még enyhe másnaposan is. Bírom Tiában hogy nem tart soha litániát hiszen a legtöbbször együtt szoktunk berúgni és egyszerűen örülünk utána ha élünk. Bár néha ennek sem örülök mert élek, és érzem hogy szétesek... Nagyon nem jó.
- Ehh... pedig egy darabig velem aludt, olyan jól fűtötte a hátam... - mosolyodom el hiszen szeretem ha velem alszik a cica és mostanában Tia sem paterolja le az ágyról ha csak aludni akarunk. És mivel gyakran alszom hason, így a hátam szabad terület a kis szőrösnek. Bár annyira amúgy nem is kicsi.
- Bah nem, az ki van zárva. Oké értem én hogy vélemény, de akkor sem, csapnivaló szülője lennék egy gyereknek és fogalmam sincs mit kéne velük csinálni. Csak azt tudom hogy Freddy lenne a keresztapja- nevetek fel, és hagyom a témát, kiráz a hideg is bár az a sok jó ami bennünk van...Nem, önző vagyok, nem örökítem magam tovább, megtartom magamnak.
- Az nem zsepi, az valami vicc... - morgok, nekem semmi bajom nincs Tia színes szagos zsepijeivel de én maradok a hagyományosnál, különben is a funkciója a fontos nem a színe.
- Hm, jah nem lenne rossz valami olyasmi amihez lehet krumplipürét enni azt most nagyon ennék... Ugye csináááálsz? - pislogok rá kiskutyanézéssel mert szeretem csak hát megcsinálni nem annyira. Nem vagyok annyira elveszett amúgy a konyhába, csak ha nem muszáj akkor nem kamatoztatom ezt a tudásom. És grillezni nagyon jól tudok. Azt mindig megnyerem magamnak. Többnyire Freddynél szoktunk de mintha otthon lennék a grill terén ez mindig az enyém.
- Jajj cica, még azt se tudom én mit veszek fel, de szerintem a szegecses cuccaimat, mivel elég ütős buli lesz nekünk is annak kell lennünk. Milyen sminkem lesz? - én már nem is vessződök vele ha egy profi sminkessel élek együtt, minek? Megcsinálja nekem, és sokszor szokott így is gyakorolni rajtam, mert türelmesen hagyom magam mindenféle elvetemült technikájának.
- Majd később kitalálom neked - morranom ahogy elhelyezkedek végre a kanapém kényelmesen, mert általában egymást szoktuk öltöztetni és a vásárlásnál is egymásnak találunk jó cuccokat. Visszafelé működünk szerintem.
- Hm, tegnap este.... eléggé ködösek az emlékeim - mosolyodok el ahogy pont jó helyen kezd el masszírozni de ha most belemerülünk sosem jutunk el a boltig...
- Ha most elkezdjük sosem jutunk el vásárolni... - sóhajtom ahogy végre elő is kerül a macska.
- Gyere Buta, gyere ide... - hívom magamhoz, mire hízelkedve ugrik rám, és Tia álla alá simítja a hátát és úgy néz ránk. Végül aztán leugrik, és hallom hogy megint a kajás tálját tologatja ahogy eszik, én pedig Tiával foglalkozom.
- Lehet engem... nem őrülten is kívánni? - kérdezem egy nyögéssel mert a legjobb helyen jár a keze...

Egyáltalán nem zavar már engem sem a macska, mondjuk mindig is bírtam, csak azt volt nehéz megszokni, hogy Seike az ágyba szoktatta és egyáltalán nem zavarta a kis szőrmókot, hogy már én is itt vagyok, továbbra is ott akart aludni. Én meg soha nem aludtam együtt állattal. Illetve igen, de annak egészen ember formája volt. Szerencsére rátaláltam Seikére és vele teljes a boldogság. Így is, macskával. Mára megszoktam, hogy csak akkor zavarom le, ha nem aludni akarunk, alvásra jöhet, az nem érdekel. Megszerettem nagyon. Jól állna nekünk egy gyerek is.
- Jó, én sem most gondoltam, de szerintem tök jó lenne, kíváncsi vagyok mi jönne ki kettőnkből. Szerintem szép lenne és okos is és akkor még visszafogott voltam – kuncogok fel, hiszen tudom mennyire nem akar gyereket, elvileg én sem, legalábbis most még nem, de egyszer biztosan. Azt is tudom, hogy tőle. Mással eszembe sem jutna, akkor sem ha esetleg… de nem, erre gondolni sem akarok. Senkit nem tudnék úgy szeretni, mint őt, szóval, ha elhagyna, ami remélem soha nem történik meg, akkor sem szülnék senkinek. Csak neki. Szeretném.
- Az is valami, ha ennyit tudsz. A többi meg jön magától. Először meg kell csinálni, aztán kihordani és megszülni… A dolog nagyobb része az enyém, szóval erre még visszatérünk. Én simán bevállalnám, ha a mi gyerekünkről vam szó – sóhajtok fel, aztán rákacsintok, hogy tudja, komolyan gondolom, de azt is tudja, hogy úgysem fogom ezzel baszogatni. Majd visszatérünk rá, ha alkalmas lesz, aztán úgyis megbeszéljük. Addig még emésztheti magában a dolgot.
- Én szeretem a színes zsepiket, viccesek és feldobják a napot, ha meg illatuk is van, akkor teljesen elégedett vagyok – legyintek, tudom, hogy ő nem bírja, de nem szólunk be egymásnak, elviseljük egymás minden hülyeségét, azt hiszem ez is olyan dolog, ami mással nem működne. De nem is akarom, hogy működjön, csak Seikével.
- Krumplipürét? Csinálooook – nyújtom el én is és megcsípkedem kicsit az arcát.
- De mivel? Rántott hús jó lesz? Vagy steak? – kérdezek rá, nem kell győzködnie és ezt ő is jól tudja. Bármit megteszek neki, mégsem használja ki és ez fordítva is igaz. Meglepően normálisak tudunk lenni egymással. Ez a szerelem? Azt hiszem ja… Nagyon úgy tűnik és ráadásul nem is vészes. Kimondottan élvezem. Nem akartam ma főzni, de ha ennyire kívánja, gondolkodás nélkül bólintok rá. Nem nagy dolog megcsinálni, neki meg örömet okozok vele.
- A szegcses az jó, a sminked meg fekete lesz, nem is kérdés, de majd meglátod… időben nekiállok, hogy tudjak változtatni rajta, ha esetleg nem tetszik, de szerintem nem lesz kifogásod ellene – mosolygok rá, hiszen eddig még egyszer sem fordult elő, hogy ne tetszett volna neki, amit csináltam. Persze lehet, hogy néha csak rámondta, mert nem akart vitatkozni, de ha valamiben, a munkámban jó vagyok és szeretem is csinálni. Meg ismerem Seike ízlését. A sminkkel nem lesz gond, abban biztos vagyok.
- Tényleg kitalálod? – kérdezek vissza, mert ez már csak így megy nálunk, mindketten tudjuk, mi a jó a másiknak. Legyen szó ruháról vagy bármiről. Ha egyedül kell ruhát választanom, rámegy a fél napom, Seike viszont elsőre kiveszi a szekrényből nekem a tökéletes választást. Most is rá fogom bízni.
- És kit érdekel a vásárlás? Megvár, nyitva van a bolt elég sokáig… Ha nem szarakodunk, simán odaérünk és még ebéd is lesz – sóhajtom a bőrére, mert jelenleg képtelen vagyok leállni és visszafogni magam, akarom és kész, úgy tűnik neki sincs ellenére a dolog, akkor meg minek hagyjuk abba. Pont ekkor jelenik meg a cica, mintha tudná, hogy mire készülünk. Odasimítja hozzám a hátát, én pedig megsimogatom. Olyan kis édes. Nem marad sokáig, hallom, ahogy a kajás tálat tologatja, nemrég tettem bele neki kaját. Ő ellesz egy ideig azzal, mi meg egymással. Nem is húzom az időt. Benyúlok Seike nadrágjába, jó helyen járok, erről árulkodik a nyögése is.
- Mindig kívánlak, de nem mindig őrülten… néha megelégszem a gyengédséggel is, de most szét akarlak szedni – suttogom a fülébe és a hatás kedvéért végignyalok rajta és kicsit bele is harapok. Nagyon finom. Felkelek egy pillanatra, lecsúsztatom a tangám, majd kilépek belőle és visszahelyezkedek Seike ölébe. Le sem veszem róla a szemem, pillantásom az övét keresi, miközben lassan ráereszkedek. Könnyen magamba fogadom, hiszen fene sem tudja miért, de már most nedves vagyok, így aztán teljesen rácsúszok. Még nem mozdulok, várok egy kicsit, de mohón csókolom, ebből érezheti, hogy nem tudok várni, hogy mennyire akarom.

Talán az egyik olyan dolog amit a legjobban szeretek Tiában az az hogy még Butával is jól kijön, nem csak velem. Ezt a macsak is viszonozza mert szívesen szeretteti magát Tiával is, a kis lustaságja. És nem igen zavarja az sem ha mi nem csak aludni akarunk, akkor is ránk mászik, de akkor is imádom a kis szőrmókom.
- Minket ismerve valami istencsapása lenne... add össze az én jellemem meg a te jellemed... hajjajj... - sóhajtom ahogy még a hideg is odavissza fut rajtam, nem kell nekünk gyerek, az valahogy nem a mi műfajunk. Tudom hogy Tia talán bevállalná de én nem, nincs az az isten az égben. De máshol sem. Egyszerűen engem nem erre találtak ki hogy kölyköt pesztráljak, és még a nővérem gyerekétől is a falra mászom, nem hogy lenne sajátom. Brr. Fúj. Nem.
- Jóóóó na tudom hogy a te részed a melós. Akkor sem akarok ezen gondolkodni, főleg nem most, tiszta hiszti leszek az egésztől, és így is nyűgös vagyook - panaszkodom, mert senki nem mondta hogy egy egyszerű pasi volnék de ha az lennék szerintem nem is lennénk együtt már ennyi ideje. Tia türelemfaktora szinte már legendás. Még anyám szerint is. Az meg már nagy szó. Ha ő azt mondja akkor az úgy van.
- Jó hát nekem mindegy hogy melyikek a kedvenceid, de nekem normális fehér zsepi kell - hagyom rá, mert nem zavarnak a zsepi csodái, csak ne legyen kötelező nekem is azokat használni. Én a sima fehér párti vagyok de nem veszünk össze ezen mert elviseljük egymás faszságait amiből akad egy jó pár. Szerintem az átlagpárnál jóval több hülyeségünk van de kit érdekel.
- Jóóóóó - csillan meg a szemem, nem olyan nehéz kaja végül is, én is megcsinálnám ha muszáj lenne de mivel akad aki megteszi ezt helyettem én nem moccanok rá a kérdésre, inkább csak heverek tovább itt Tia alatt, jó nekem most itt. És kényelmes is.
- Hm, csinálj hozzá ráááákot. Tudod azt a kis garnélákat... - nyögöm ki végre és igazán remélem hogy kapunk is a boltban majd rákot is. Általában lehet, de ha nem majd elmászunk egy másikig, én most rákot akarok enni, nagyon is. És ahogy megtudom milyen lesz a sminkem, elmosolyodom, hiszen ő mindig olyan sminket csinál nekem, amit még egyszer sem kellett lemosnom mert nem tetszett. Van benne egyediség, épp ezért keresik sokan Tia kegyeit, és munkáját. Ahonnan csak én rabolhatom el, és a kolleganői már megszokták hogy néha random rátörök hogy csak úgy ott legyek vele ahol éppen dolgozik.
- Ahha, majd kitalálom hogy mit vegyél fel, meg magamnak is... na mindegy, ezen majd holnap problémázunk még - hanyagolom el a témát hiszen most nem kell még felöltöznünk. Majd holnap. Ráérünk erre még. És most sokkal de sokkal fontosabb prioritásaim vannak jelen helyzetben. Tiát és a testének minden gyönyörét.
- Jó megvár, de ha az utolsó pillanatban megyünk akkor is kiakad az a vén boszorkány és azt annyira utálom... - nyafogok még egy sort ahogy a testén simogatok végig, és még a macskánk is előkerül, hogy hízelkedjen egy kicsit, és odasimítsa magát hozzánk, mielőtt puhán a mancsaira érkezve elhúzna kajálni. Ch, mint a gazdái. Alvás, kaja...
- Nem mindig őrülten? Na szép.... - morgok elégedetlenül ahogy mocorgok és felnyögök Tia keze alatt ahogy jó helyen masszíroz engem és nem is titkolom.
- Lovagolj meg te boszorkány... - nyögöm ki.

Ezen az egészen csak vigyorogni tudok. Olyan édes, amikor így morgolódik valamin. Nem bírom ki, megsimítom a haját, ami olyan egyedi színű és én többek között pont ezt szeretem benne, hogy más, mint a többi ember és felvállalja magát, nem játssza meg az érzéseit, mindig önmagát adja. Elég egyedi. Ráadásul csak az enyém.
- Jó na, nyugi már. Nem azt mondtam, hogy gyerekünk lesz, hanem, hogy egyszer majd jó lenne. Kár lenne, ha nem lenne belőlünk legalább egy, szerintem szép is lenne meg okos is és a jellem meg nem számít, ha olyan, mint mi, az nekünk csak jó – válaszolok, nem értem miért csinál ebből ekkora problémát. Persze nem jó az időzítés, de nem tények elé állítottam, csak elmondtam a véleményem.
- Szóval majd egyszer visszatérünk rá, de nyugi, nem aktuális a dolog nekem sem – nyugtatom meg, akarok, persze, de csak tőle és különben sem most. Mástól viszont egyáltalán nem. Amíg meg nem ismertem, úgy voltam vele, én nem akarok gyereket. Seikétől viszont igen. Pedig ő is egy nagy gyerek tud lenni, ahogy most is, amikor fennakad a zsepin.
- Jó majd veszünk másikat, addig viszont kénytelen vagy ezt használni. Ne nézz oda, a színén kívül másban úgysem különbözik a kedvenc fehéredtől – zárom le a témát. Sokmindenben hasonlítunk, de nem vagyunk egyformák, mégsem akadunk ki a másik hülyeségén. Ebben is különbözünk a többi pártól. Mi jól megvagyunk így, ahohy vagyunk és nem akarjuk megváltoztatni a másikat. Neki még főzni is képes vagyok, fáradtan is, bonyolult kaját is, mondjuk ez pont nem az.
- Ha azt ennél, akkor azt csinálok. Én is szeretem – vágom rá, nekem aztán nem gond. Kimondottan jól elvagyok a konyhában, még az sem zavar, ha a cica is csatlakozik. Pedig régebben nem szerettem az állatot a lakásban, de már egészen más a véleményem erről.
- Jó, akkor ezt hagyjuk holnapra, majd te eldöntöd a ruhákat, én meg a sminket. Hamar megleszünk – egyetértek vele, amúgy sem szoktunk szarakodni. Ő mindig tudja mit akar felvenni, na meg azt, hogy én mit vegyek fel, én meg ugyanilyan gyorsan megoldom a sminket, az övét is meg az enyémet is.
- Akkor is ráérünk még, nem most fog zárni a bolt és legfeljebb kicsit messzebb megyünk, ott nagyobb is a választék – próbálom meggyőzni, bár nem úgy tűnik, mint aki feltétlen menni akar, jobb programot találtam ki. Különben is, nincs messze a másik bolt, ha ez bezárna. Időnk meg van, séta nem árthat meg, úgyhogy jelenleg semmi nincs, ami fontosabb lenne annál, mint amire készülünk. A legjobb helyen simogatom és rám is nagy hatással van az izgalma.
- Mindig kívánlak, de az őrületnek is vannak fokozatai – kuncogok bele a csókba. A mosolyom csak még szélesebb lesz, amikor finoman utasít, hogy mit tegyek. Nem kell kétszer mondania.
- Kérned sem kell – sóhajtom érzékien és a megfelelő helyre igazítom a farkát. Végigsimítok magamon vele, azt akarom, hogy érezze, mennyire kívánom. Lassan engedem magamba. Felnyögök, élvezem, ahogy kitölt, feszít és teljesen bele is ülök. Elveszek a csókjában, nem érdekel semmi, csak ez a pillanat, messziről hallom, ahogy a macska zörög valamivel, de fel sem fogom, mert most nem érdekel.
- Hogy lehet ez ennyire jó… és hogy lehetsz ennyire hatalmas – mosolydok el, hiszen kellően feszít így mindenféle előkészítés nélkül, de most nem lett volna türelmem semmihez. Mozogni kezdek rajta, végig ajkait csókolva. Valamiért úgy érzem, egy menet nem is lesz elég nekünk.