Korán érkezek... Legalábbis nyitási időhöz mérten. Leteszem a kelletlen utánfutóim a pultnál, akik az üzleti vacsora alatt elsajátították tapadókagylók ragaszkodási képességét. Nagyot szusszanok, mikor hátra érek a művész bejáróhoz, és hálát rebegek, hogy a fejvesztett készülődésbe itt legalább senki nem szeretne lefelé taposni, oldalra könyökölni, felfelé nyalni a látványomtól. Minek szerénykedni... Ezt teszi a személyes varázsom...
Kipattintom a felső két gombot ingemen, már attól lehiggadok, hogy automatikus mozdulattal húzok elő egy cigarettát, elfúló sóhajjal emelem a számhoz, és....
Khm... Kiköpöm az öltözők mocskát prüszkölve, mikor képen töröl egy cicababa fordultában a jelmeze tisztes kellékeivel, kell néhány pillanat, mire az öngyújtót fixírozva realizálom, hogy elvarázsolódott a számból a dekk. Pislantok párat. Pedig a jó életbe, fél éve szinte tiszta vagyok! El kéne múlnia a back-flasheknek...
Előveszek egy újabb szálat, és a küzdőtér felé veszem az irányt, itt a színfalak mögött annál kihaltabbak a folyosók, minél közelebb a színpad... Milyen ironikus... A security negyed pillanatig úgy magasodik felém, mint aki menten kipenderít, majd felismeri személyem, és méretéből adódóan groteszkül meghúzza magát, hogy elférjek. Jó kutya...
A színpad takarásába támaszkodok le, Albert, vagy Alfréd, vagy tudja fene hogy hívják Mark e-heti lótifutiját hebegve makog rám, hogy itt tilos a dohányzás. Cinikusan pillantok körbe, hogy kihez beszél, és végre talál magának jobb elfoglaltságot. Ha ahhoz van gusztusom, akár grillpartit is szervezhetek ide... Neki az a dolga, hogy a színpad tulsó fele zavartalan maradjon. Cöccentve fordítom pillantásom a műsor felé. Ha szerda, akkor a csípőben erős barna, buta boci szemekkel... Sokaknak a zsánere... De nem.
Az ódivatú burlesque kötelező elemei nem igazán csigáznak fel. Egyrészt, mert aki annyiszor próbált már kihámozni nőt a szexis, ámbár agymunka hiányát igénylő tevékenységek közben abszolút praktikátlan darabokból, az nagyra értékel egy sztriptíz táncost... Másrészt mert ébredtem is már ilyen mellett, és... Mit szépítsük. Reggel nincs arca. Ami a vakító reflektorba, vagy füstös félhomályba izgató, az reggel a párnán felejtve már cseppet libidógyilkos sminktelen masszává olvad. De este tizenegy előtt kell a jelmezbál a népnek...
Viszont a bocim... Ez nem a boci. Nem csak a szöszi üstök piszkálja a kételyem, hanem az untig látott langy előadás melegedése. Francba Mark... Tíz előtt ezt nem! Ezerszer megbeszéltük. Felbuktatom Andrew-t vagy Adam-et, hogy méltóztasson hozni egy üveg agyzsibbasztást, különben én méltóztatom megjegyezni a nevét...

Halkul a zene, a feszültségem elpárolog, és azon kapom magam, hogy nagyon is sikerül belefeledkeznem a hullámzó idomok látványába. Hogyhogy nem láttam még ezt a bártündért eddig? Talán elcsípem pár szóra később még. Mindig jól jön a motiválás a főnökség nevében...
Reflexből kapom el az előttem elsuhanó tüneményt. Nem, mert annyira sürgős lenne a mézesmázos mondandóm, hanem mert a gravitáció nálam is nagyobb úr.
Komoly dilemma... Lovagiasság, vagy alkohol? Egyikből sem engedek, így alakul, hogy a karjaimba érkező tündér szembe találja magát az üveggel, és mire megáll a lábán, gondolkodás nélkül meg is szabadít ettől a tehertől idegességében. Innen látszik, hogy lehengerlő személyiség... Semmi kétség.
- Kisasszony... - veselkedek neki, miközben majdhogynem újfent magamba buktatom, ahogy zavartan ráeszmél, hogy igen, itt állok, teljes életnagyságba. Lelépek a bolyhos rikító holmiról, megadva az esélyt a talpon maradására, magamnak a lovagias méltóságra...
- Ön rendkívül.... Miért nincs cipője? - szegezem neki, meglepettségem közönnyel palástolva.

Az a röpke 10 perc hamar eltelik, én pedig kissé kifulladva de boldog mosollyal, kecsesen hajolok meg a közönség előtt, akiknek láthatóan abszolút nem tűnt fel a lánycsere. Összességében elégedett vagyok magammal – a koreográfia nagy része eszembe jutott vagy ha nem, hát a legtöbbször sikerült rögtönöznöm valamit. Ha elég ideig foglalkozik tánccal az ember megtanul annyira előre gondolkodni a lépésekben, hogy ne jelentsen problémát a két pont összekötése.... valamivel. Ami viszont a legmeglepőbb, a tollas csodák sem akartak mozgás közben a lábaimra tekeredni és alattomosan elgáncsolni, egészen addig, amíg táncoltam. A színpadról még riszálva vonulok le, a lépcsőn is óvatoskodom, amint viszont visszaváltanák normál járásba máris a bokámon köt ki az egyik, majd a másik, s ezek a piszkok nem átallanak egymással is gubancolódni, nemcsak velem. Hogy én mennyivel jobban jártam volna azzal a plusz nyolc centivel, ha egyáltalán Cassie cipői jók a lábamra! Mindkét vacakkal csakis riszálva lehet közlekedni. De mostmár mindegy, a bokáimra figyelve séta közben igyekszem szabadulni, de csak nem sikerül visszavonulásra kényszerítenem a tollakat, mi több, képesek és ellentámadásba lendülnek, s ennek csúcspontjaként látványosan kibuktatom magam. Apró sikkantás szökik ki belőlem, de aztán a padló mégsem csókol arcon. Karok simulnak a derekamra és akárki is az, veszettül hálás vagyok neki a reflexeiért. Lassan nyílnak a szemeim is, s az első amit meglátok az elém tolt üveg. Végre valami jó ötlet! Én meg gondolkodás nélkül húzom meg, s annyira nem vagyok egy nagy ivó, de most probléma nélkül csúszik le 2-3 méretesebb korty is. Lehet, hogy mégiscsak ideges voltam? Közben valahogy újra a saját talpaim tartanak, s csak ekkor kapok észbe és mérem végig a pasit aki elsőre- de még másodikra sem tűnik egy tipikus lótifutinak. Picsába! Döbbenten kerekednek a szemeim, bár nem a felismeréstől – halovány segéd elképzelésem nincs ki lehet a pasi. Még akkor sem sikerül teljesen eltüntetnem a meglepettséget a képemről, mikor visszanyújtom neki az üveget, s biztos ami tuti elmosolyodom.
-Köszönöm. – jegyzem meg egyszerűen, amit érthet akár az italra, akár az ölelő karjaira. Igazság szerint mindkettőnek szólt. Majd jön az a kérdés én pedig tökéletesen lefagyok pár szempillantás erejéig. Igaz... miért is nincs? Cassie-re eszem ágában sincs fogni a dolgot, az pedig, hogy cipő nélkül kevésbé esek el valahogy a jelenlegi szituációban nem tűnik a legtutibb indoknak.
-Maga próbált már 8 centis tűsarkakban táncolni? –kérdezek vissza végül, amihez egy pimasz félmosoly is társul. Az első döbbenet elszállt, s így azért már jóval barátságosabbnak tűnik az egész szituáció. Persze még mindig megvan rá az esély, hogy valami helyi fejesbe zuhantam bele, dehát ami megtörtént megtörtént. Ezen már kár sajnálkozni. Különben is, mit csinálhat velem. Kirúg?

Kérdésem több mint zavarba ejtő lehet, mert lefagy szegény lány, már-már a markomba érzem, hogy tökéletesen meg is szorongathatom ezzel...
- Maga próbált már 8 centis tűsarkakban táncolni? – épp somolyogva emelném az üveget a számhoz, de szerencsére nem kortyolok elhamarkodva. Több mint kínos lenne visszaprüszkölni a hölgytársaságomra. Gúnyosan nézek le a szenvtelen teremtésre, közel a lesajnáló pillantásommal, de nem igazán sikerül lehervasztanom a kunkorodó mosolyt.
- Mindkettőnk lelkivilága érdekében, erre nem válaszolhatok őszintén és nyugodt szívvel... - megkomolyítom vonásaim eltökélten, de rendkívül jót szórakozok a zavartsággal vegyes döbbent ábrázaton. Túl tökéletes vagyok ahhoz, hogy bármi is kínosan érintsen, és sziklaszilárd a hitem, hogy ha valakinek, nekem aztán abszolút nem okozna gondot semmi olyasmi, mely' az egyszerű halandókat megtorpanásra készteti.
- Csak, ha hajlandó velem annyira berúgni, hogy méltóságom porba tiprását az alkoholra foghassam, akkor nyilatkozok. - az ügyvédem minden bizonnyal büszke lenne a diplomatikusságomra. Kár, hogy igazán komoly ügyekbe elfelejtem ezen képességem kamatoztatni.
Félreérthetetlen pillantással leplezetlen mérem végig, és szórakozott mosollyal biccentek a kinti küzdőtér felé, arra, ahol a bárpult józanabb napokon tanyázni szokott.

Gond nélkül prezentálom most is csupamosoly önmagam, a válasszal viszont sikerül meglepnie. Természetesen az első dolgom elképzelni őt tűsarkú szandálban, ami elég abszurd de határozottan röhejes is, s meg kell állapítsam, hogy úgy még a válláig sem érnék a pasinak.
-Ha annyit iszunk, akkor prezentációt is kérek. –vágom rá kapásból, majd kissé elhátrálok tőle.
-Előtte viszont átöltöznék, ha nem bánja. Tíz perc..... max negyed óra. –kacsintok rá, s abban ugyan biztos vagyok, hogy nem akarom mattrészegre inni magam egy vadidegennel, de egy pár ital simán belefér az estébe. Pláne, hogy megmentett egy orrtöréstől. A tollboákat felkapom a kezembe, hátha egy következő zuhanásnál már nem lenne ekkora mázlim, majd laza futásban indulok meg az öltözők irányába. Örömmel szabadulok meg a strasszos hacukától és kamikáze tollaktól, s veszem vissza a saját, jól bevált [You must be registered and logged in to see this link.]at. Elnézve a törzsközönséget így sem kell attól tartanom, hogy beleolvadjak a tömegbe. A csajok többsége ahogy láttam jobban kicsípte magát az estére, dehát ez van, ha nincs ideje hazarohanni az embernek átöltözni. Mondjuk esélyesen ha lett volna időm sem vágom flancba magam, csak hogy beugorhassak Cass helyére. Legrosszabb esetben bukom az italt és mehetek megtépni drága barátnőmet, ami majdnem annyira jó program, mint maradni még kicsit.
Az átöltözés simán megy, a tükör előtt viszont jó sokat szöszölök. Színpadi sminket felpakolni az ember arcára sem kis teljesítmény, leszedni viszont sokkal bonyolultabb. Legalább fél tucat kendőt elhasználok, mire úgy érzem akár embere között is mutatkozhatok megint. A strasszokkal viszont valamit nagyon elcseszhettek a csajok. Az istennek sem akarnak lejönni, s miután nincs kedvem letépni őket így maradnak a maguk kis apró, fekete és piros mivoltukban a halántékom környékén elszórva. Legalább már messziről is látszani fog milyen ragyogó személyiség is vagyok. Szemceruzával és minimális festékkel újra rajzolok magamnak arcot, majd a többiektől elköszönve, táskával a vállamon lépek ki az öltözőből és indulok arra, amerre a pasit hagytam, s ha meglátom rámosolygok.
-Kész vagyok. Mehetünk.