Gyűlölöm az ilyen szarokat. Egyáltalán mi a lófasznak vagyok itt?! Miért nem lehetett ezt nélkülem lezavarni?! Akkor is utálom az egészet, ha belementem ebbe az egész redvás kiállításba. Nem szeretem a tömeget, azt meg pláne nem, hogy olyanok csinálnak úgy, mintha értenének a művészethez, akik azt hiszik Monet és Manet ugyanaz a személy volt, csak névelírás van a két változatban. Bunkó parasztok.
Persze én sem vagyok túl iskolázott csak éppen túl olvasott. Nem mintha az itteni agyatlan társaságból ezt bárki is elmondhatná magáról. Mindegy, nem számít.
Az egész nyomorék kiállítás még csak egy órája, hogy megkezdődött, de már elegem van az egészből. A pezsgő nekem túl flancos, egy jó üveg gin kellene. Vagy konyak. Vagy bármi, amitől nem érzem úgy, hogy hányni fogok. Mert ez a sok szar szénsav az alkoholban szerintem undorító. Bár nem annyira mint egy tányér omlett, aminél kevés gusztustalanabb létezik a világon. Csak a lágy tojás. Már a gondolatától is felfordul az egész kicseszett gyomrom.
Kivonulok a teremből, mert kezd tömegiszonyom lenni. Pontosabban az mindig is volt, most csak erősödik és szeretném képen baszni a társaság nagy részét, hogy a franc állna beléjük! Mi az istenért hagytam magam erre rábeszélni?! Nem kell nekem ez a felhajtás, csak az, hogy alkossak, hogy kiélhessem azt, ami a fejemben van. Amit itt feszül bennem, mint egy állandóan izzó és fortyogó golyó. Kitörésre készen és én hagyom, hogy kiömöljön belőlem és számtalan színes formát öltsön a vásznaimon. De a legérdekesebb képeim nem ezek. Hanem az a 24 portré, amit otthon őrzök. Aminek vérvörös festéke mára megbarnult. Amihez 24 lélek járult hozzá, hogy fennmaradjon az örökkévalóság számára. Ohh Sarah, ha ezt most láthatnád. De téged ez az egész nem érdekelt, csak az, hogy megfarkaltasd magad az öcsémnek nevezett girnyóval. Azzal a gerinctelen féreggel, aki még csak nem is a testvérem. A rohadék.
Ráharapom egy nikotinszálra és rágyújtok. Mélyek szívom le a füstöt és hagyom, hogy kitöltse a kicseszett tüdőm minden egyes rohadt kis szegletét. Egy csaj lép oda hozzám.
- Uram, itt nem lehet dohányozni. – végigmérem a luvnyát. Akkor se raknám meg, ha kötelező lenne. Rusnya, mint az állat. Ennek ellenére úgy mérem végig, mint egy darab húst és még egyszer mélyen szívom le a nikotinszálam füstjét, miközben résnyire szűkült szemhéjaimon át nézem.
- Baszok rá. – ömlik ki a számon, mire megsértődik és elvonul. Én meg rántok egyet a vállamon. Tőlem fel is fordulhat, hogy szopna le! Vagy mégse, mert közben elhányom magam.
Rohadtul unom magam, ezért már a lelépést fontolgatom, amikor meglátok egy ínycsiklandó kis vöröst. Mmm… arról nem volt szó, hogy lesz itt valami érdekes is.
Ellököm magamtól a korláttól, aminek eddig támaszkodtam és eldobom a cigimet. Végigmegyek a „Szenvedés és Haláltusa” ciklus mellett – a képeknek nem én adtam címet, csak megfestettem a tortúra és haldoklás szépségeit, élethűen megkreált fájdalommal az arcokon – és mintegy „véletlen” ütközöm a lány vállának neki.
- Bocs, nem volt szándékos. – fordulok felé vissza és ahogy végigmérem élénk vörös tincseit és szeplős orcáját, valami egészen kellemes bizsergés fut rajtam végig, tekintetemben pedig némi eszelős láng gyullad és kel életre.
zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

Még mielőtt szándékosan „elütném” áldozatomat, feltűnik, hogy milyen elképedéssel, áhítattal(?) figyeli a festményemet. Általában nem ez szokott lenni a reakciójuk a hozzá hasonló csajoknak. Nem értékelnek szart se, főleg nem egy olyan képet, mint ezt itt. Mindegy, ez rohadtul nem érdekel, tovább megyek és szépen bele is gyalogolok, vagy csak a vállát lököm meg – részletkérdés –, és majdnem kiesik a pohár kezéből. Megforgatom a szemeimet még akkor, mikor nem fordulok felé, majd végül megszólítom. Nagyon is kedvemre valóak a vörös tincsei, ahogyan a szeplői is porcelánfehér bőrén.
Cseppet sem bizalomgerjesztő vigyor nyúlik szét a képemen, látva azt, ahogyan rám nézett majd elkapta a tekintetét.
- Tényleg úgy véled, hogy az? – a kép felé fordítom a tekintetem mielőtt még válaszolnék és újra megnézem, holott ha ezerszer nem láttam eddig, akkor egyszer sem.
- Az, hogy szar. Ennél azért jobbat is festettem már. Mondjuk… – alsó ajkamhoz emelem a mutatóujjamat és lazán, hanyag mozdulattal fordulok meg, majd a szemközti falon lógó képre mutatom. Azt meg kibaszottul szarom le, hogy közben többen is megbámulnak a mutogatás miatt. Meg mert le mertem szarozni a saját festményemet.
- Az már egy kicsit jobb. Láttad már? – pillantok a lányra és tekintetemben még mindig ott lángol azaz eszelős tűz. Tetszik nekem ez a lány, haza akarom vinni és már csak ez a kósza gondolat is olyan bizsergéssel tölt el, hogy nehezen fogom magam vissza.
A kép, amire mutatok hátborzongatóbb, mint az ami előtt álldogálunk. Ráadásul olyan nagy, hogy befoglalja azt a falat, amelyre fellógatták. Két hónapig dolgoztam rajta, a színei sötétek, a rajta szereplő alak kifeszített és igyekeztem az arcán megjeleníteni mindent, amit az áldozataim vonásai tükröztek eddig.
- Amúgy kilógsz innen. Nem festesz olyannak, mint ezek itt. – hajolok kicsit közelebb hozzá, de nem rá nézek, hanem a terembe lézengő gazdag és a művészethez kurvára nem értő díszes társaságra. Vagy inkább csicsás társaságra.
- Mi hozott ide? – a lány felé fordítom a tekintetem majd lassan elindulok az előbb mutatott festmény felé, remélve, hogy ő is velem tart.
- Szóval… őszintén mit gondolsz erről? – bökök a fejemmel a kép felé és kíváncsian várom a válaszát.

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]