New York, USA 1983.12.22. 31 CIA ügynök, elemzö Cops Zachary Levy

Karakter személyisége

Ami a legfontosabb, hogy korrekt vagyok minden helyzetben, a magánéletben, a munkában. A munka az én asszonyom, amióta elváltunk, de biztos vagyok benne, hogy nem annyira, mint Rashidának. Amit rám bíznak, azt mindig elvégzem, precíz vagyok és nagy hazafi. Ezért is vagyok a CIA-nál, mert amit rám bíznak és nem lehetetlen feladat, azt tökéletesen végrehajtom, nincsenek morális gátjaim, ha munkáról van szó. Ezért is lettem vezető elemző. Nagy sorozatrajongó vagyok, nagyjából, ha nem dolgozom, akkor sorozatokat nézek. Ha a hozzáértésemet kéne megtippelnem, olyan lehetek, mint a 24-ben Cloe O’Brian, talán még Jack Bauernél is jobban szeretem azt a karaktert. Egyébként udvarias, higgadt, szemlélődő, megfontolt vagyok, de ez mind kell a munkához. Persze ha kell, tudok kemény is lenni, de ritkán kell megcsillogtatnom ezen oldalamat. Egész jó lövő vagyok, ezt éppenséggel Rashidának köszönhetem, mert állandóan versenyeznem kellett vele, persze sosem nyertem. Viszont fejlődtem, és hagyományból heti többször is lejárok a lőtérre, na meg az önvédelmi oktatásra. Nem leszek egy Bruce Lee soha, de jól esik a testmozgás, főleg úgy, ha van még hozománya is az edzéseknek. Igaz, a precízségem ilyenkor hátráltat, mert mindig tökéletesen szeretném megcsinálni a feladatot.

Történet vagy szerepes példa

Az álmok városában, New Yorkban születtem, a legfiatalabbként a családban. Két ikernővérem van, Abbey és Maggie, ők 3 évvel idősebbek nálam. Ez azért is fontos, mert a fejlődésemben sokat segítettek, nagyon szerettek, imádtak játszani a kisöccsükkel. A jó kapcsolat még ma is tart, csak a munkám miatt kevesebbet tudok találkozni velük, általában karácsonykor futunk össze, és jókat sztorizunk. A szüleim még élnek, de már mindketten nyugdíjasok, ami, ha azt vesszük figyelembe, hogy apám zsaru volt, szép életút. Anyu pedig tanárként dolgozott egy Queens-i középiskolában, közel a lakóhelyünkhöz, a 113. utcában. Nyugis éveink voltak, Rashidával már kiskorom óta ismerjük egymást, nem is emlékszem, hogy pontosan hol találkoztunk… talán a Hinton parki játszótéren. Elválaszthatatlanok voltunk, bírtam a talpraesettségét, meg azt, hogy sosem hagyott cserben. Persze, ahogy nőttünk, úgy jöttek az udvarlók, ő pedig úgy dobálta ki őket, nagyon sokszor velem beszélte meg a dolgait. Mindig szerelmes voltam belé, ő pedig vagy nem vett tudomást róla, vagy nem akart. Aztán megtört a jég, a középiskolában összejöttünk. Az egy igazán jó időszak volt mindkettőnk számára, szinte inspirált ő, és az, hogy ácsingóznak utána, mégis az enyém lehet. Persze hullámvölgyek is voltak, de stabil volt a kapcsolatunk, hiszen egyébként is mindent tudtunk egymásról, nagy meglepetések nem érhettek. Penge voltam matekból és a reál tárgyakból, így gondoltam, hogy a pályám – apám tiszteletére – valami informatikus féle lesz, de a rendőrség kötelékeiben. Rashidával sosem gátoltuk egymást, mégis meglepett, ahogy egy fősulira kerültünk, csak más szakra. Folytattuk tovább a kapcsolatunkat és mire elvégeztük a főiskolát már házasok is lettünk. Jól teltek az első évek, összesen 6 évet voltunk házasok. Még a hülye lőversenyébe is mindig belementem, ahol mindig lealázott, és állandóan ezzel húzott, de mivel imádtam, nem zavart, még most sem zavar. Igen, végül elváltunk. Rash nagyon keményen dolgozott, néha félhullaként jött haza, és egyre jobban azt láttam, hogy egyszer otthagyja a fogát. A veszekedések szépen lassan megrontották a kapcsolatunkat, és válás lett a vége. Nem tudom, hogy miért csináltuk, de volt egy pont, hogy nem engedtünk a másiknak, pedig kellett volna. Most már mindegy, megtörtént ez is. A válás engem nagyon megviselt, és a munkába temetkeztem. Szinte minden nap túlóráztam, hogy aztán csak enni és aludni tudjak. Végül ez hozta meg a sikert, a CIA egyik embere felajánlott egy munkát Vegasban, és el is fogadtam. Washingtonban jobb lett volna, de valahol el kell kezdenem. Ott is igyekeztem jól teljesíteni, aminek szintén meg lett a gyümölcse, én vezetem az elemzői részleget. Rashidát nem felejtettem el, havi egyszer legalább felhívom, hogy mi van vele, de semmi egyéb. Hiányát többször megpróbáltam már pótolni, de valahogy nem sikerült, csak alkalmi kapcsolataim voltak. Nem régen tudtam meg, hogy ő is Vegasban van, talán össze kellene futnunk, de félek ettől az egésztől. Nem tudom, hogy mit váltana ki belőlem, azt sem tudom – sosem kérdezem – hogy van-e valakije, biztosan nagyon fájna. Meglátjuk, mi lesz…