Magához képest viszonylag könnyen és meglepően kipihenten ébred Lily és slattyog ki a konyhába kávét főzni. Rápillog az órára – van még mintegy másfél órája felébredni, pancsolni, felöltözni, reggelizni, kávézni, felébredni... jahh, az már volt.... szóval elkészülni az újabb randiig kedvenc újságírójával. Rengeteg idő. Felteszi főni a kávét, majd kinyitja a hűtőszekrényt és lapos pillogásokkal kísérve igyekszik befogadni a látottakat. A „túl sokáig tartottad nyitva a hűtőajtót” sípolásra kissé összerezzen, majd kiveszi az ajtóból a doboz tejet, előkotor a szekrényből egy pitlit amibe halmoz egy adag fahéjas müzlit és a konyhaasztalhoz lezuttyanva lát neki a nap legfontosabb étkezésének. Röpke 20 perc alatt végez a mosogatással is majd elindul a fürdő felé s újabb 20 perc alatt tisztán, frissen, illatosan és csurom vizesen távozik a helységből. Törölközőbe csavarva nyitja ki a szekrényajtót, csak hogy ennek a tartalmára is ráfagyhasson kissé, majd némi válogatás, ok-okozati összefüggések és időjárási viszonyok, no meg a mit vegyünk fel ha egy helyes pasival készülünk ügyvédhez majd egy istállóba menni sokismeretlenes egyenlet gondos átbogarászása után  kidobál az ágyra egy kockás, rövid szövetnacit, egy fehér, rövid ujjú blúzt és egy hozzá passzoló melltartót.
A törölközőket kiteríti a konyhaszék háttámlájára, s egy szál bugyiban vonul vissza a fürdőbe hajat szárítani. Már majdnem végez vele, mire eljutnak hozzá az ismerős dallamok, s a szárítót kikapcsolva rohan ki az inge alatt megbúvó telefonjáért. Még épp időben veszi fel, hogy Rappold nem túl vidám hangján hallgathassa meg, hogy hiába zuhanyzott, a nap végére úgyis tök büdösek lesznek mindketten. Miután lerakta a telefont kérdőn pillog párat a még mindig világító kijelzőre. Nem igazán tudja mire vélni Uriah hirtelen jött érdeklődést Lily ruhatára iránt, de azt azért megjegyzi magában  milyen édes és figyelmes is ez a pasi. Persze az is lehet, hogy csak nem szeretné egész úton hazafelé azt hallgatni Lilytől, hogy lószaros lett a kedvenc körömcipője.... Hmm, vajon van neki egyáltalán kedvenc körömcipője? Bár a legvalószínűbb mégiscsak az, hogy a pasi így próbálta meg finoman kifejezni, hogy negyed óra múlva beszélték meg a találkozót és Lily nehogy még mindig egy szál bugyiban merészeljen rohangálni akkor a lakásban azon sopánkodva, hogy ugyan mit is kellene felvennie, mert akkor gondolkodás nélkül fogja sorsára hagyni a szöszit a tetves gebéjével egyetemben.... Ezen elmeditál még néhány pillanatig, majd rohamtempóba kezdi el magára kapkodni a korábban nagy gonddal kikészített gönceit, rongyol vissza a fürdőbe valami minimáldizájnos sminkért ( értsd. szemceruza és szempillaspirál), dezodor, egy gyors pillantás a tükörbe majd a táskáját felkapva ugrik bele a barna bakancsaiba, rohan le a lépcsőn s érkezik a bejárathoz cirka addigra, mire a fekete terepjáró is begördül az épület elé. Mosolyogva integet Rappoldnak, majd beszáll az anyósülésre s nekilát bekötni a cipőit. Végülis az a fő, hogy ő totál elkészült időre....


Az ügyvédnél nagyon igyekszik figyelni a jogi maszlagra, de az igazság az, hogy cirka negyed óra sem kell, mire tökéletesen elveszti a fonalat. Mégis próbál értelmesen nézni, néha bólogat, aláír ahogy kell, s összességében igyekszik úgy tűnni, mintha bárki bármikor a legnagyobb lelki nyugalommal ráhagyhatna egy versenylovat, mert ő aztán elboldogul vele. Simán. Csupán néhányszor pillant oldalra Rappoldra s nem vallaná be neki, de jelen pillanatban veszettül hálás amiért a pasi itt van mellette. Átolvasta otthon a végrendeletet és a szerződést is jópárszor Lily, s annyit még ő is leszűrt belőle, hogy Uriahnak igaza volt a korábbi megbeszélésükön. A lóval járó kötelezettségek nagyrészt Lilyt, mint tulajdonost terhelik, neki nem lenne kötelessége végigasszisztálnia a lány szenvedését. Tulajdonképpen a bértartási díj felét sem kellene kifizetnie, de erre végképp nem szeretné felhívni a férfi figyelmét. A ló egy drága háziállat.
Megkönnyebbülten, s végre egy hatalmasat ásítva lép ki a napfényre, majd indul el ő is a Typhoon felé. A felé repülő kulcsot elkapja, majd szélesen elvigyorodik. Hát emlékszik....
-Biztos, hogy nem gondolta meg magát? –teszi fel az abszolút költőit a szöszi. Ha így lenne, nem adta volna oda neki a kulcsot a férfi, s valószínűleg ha nem is tetszik neki az ötlet, most már csakazértsem fogja visszavonni a dolgot. Mosolyogva száll hát be a volánhoz a lány, a hátsó ülésre dobja a táskáját, beállítgatja magának a dolgokat, majd sebességbe teszi az autót.
-Merre megyünk? –kérdi Rappold felé fordulva, majd ha elhangzott az útirány magabiztosan indul meg a fekete döggel. Végülis Gav ámbráscetét is elvezette a városban, azután pedig a Typhoon igazán aprócskának tűnik. Nem csacsog sokat út közben – annyi rutinja azért még nincs, hogy ne az út és a forgalom kösse le a teljes figyelmét – épp csak az útirányért nyaggatja a mellette ülőt, ha az magától nem akarna GPS üzemmódban maradni.
Röpke fél óra alatt érkeznek ki az istállókhoz, Lily pedig elégedetten mosolyogva állítja le a motort.
-Nos? Átmentem? –kérdi őszinte vidámsággal Rappoldot, s ha a férfi nem is, ő tényleg büszke magára. A sebváltás az elején egy kissé karcosra sikeredett ugyan, de hamar ráérzett a szöszke, s a sávváltásai is egészen szépre sikerültek. Mondjuk tény, hogy nem is csúcsforgalomban jöttek, de ez abszolút nem számít. A fő, hogy Lily boldog és elégedett.
A táskáját a vállára akasztja miután kiszállt a kocsiból, majd visszaadja a kocsikulcsot az újságírónak, ha az nem vette el tőle kapásból megállás után.
-És most? Tudja merre van az istálló? –pillog érdeklődve a férfira, majd az istállókra, s ő sem tanyán nőt fel ugyan, mégsem érzi kellemetlennek a szagokat. Sőt, már alig várja, hogy végre láthassa a lovát!

Rappold lassan nemet int a fejével. Nem gondolta meg magát. Figyeli, ahogy Lily beszáll az autóba, s ő is mozdul, hogy elfoglalja helyét.  Előtte leveszi a zakóját és hátradobja a szöszi táskája mellé. Már egyáltalán nem mosolyog.
– Ezen az utcán megyünk tovább, majd a Madison Drive-on forduljon jobbra – adja meg a kezdő paramétereket. Nem akar egyszerre túlzottan előreszaladni, még így is bő tíz perc, mire ezen az úton kiérnek a már említett autóútig, miután csatornázás miatt vagy huszonöt méteren át leszűkítették ezt az utcát, s az útszűkülethez közeledve egyre lassul be a forgalom.
A Madison Drive-ra érve Rappold kiadja az ukázt, hogy Lily hajtson, míg nem szól neki, hogy le kell térnie. Ezt követően a férfi kényelmesen hátradől széken, nem erőlteti a beszélgetést ő sem. Miután megállapította, hogy a kiscsaj valóban ügyesebb fél évvel ezelőtti önmagánál, előveszi a telefonját és ellenőrzi a híváslistát, az SMS-eket, megnézi az érkezett e-mail-eket és csak néha pillant fel, hogy pl. nem mászott-e a szöszke valakinek a nyakára a Typhoonnal.
Nagyjából 2-3 percig köti le a fent említett művelet, aztán zsebre vágja mobilt és immáron teljes mértékben az útra figyel, s természetesen Lilyre. Mókás látni, hogy a lány mennyire összpontosít a vezetésre máskülönben tuti végigcsacsogná az utat. A Madison Drive-ról letérve egy sokkal kevésbé forgalmas út vezet az istállókig, bár sokkal kanyargósabb. Ahogy megérkeznek, Rappold kikapcsolja a biztonsági övet közvetlenül aztán, hogy a lány leparkol, majd a szöszi kérdésre azonnal rávágja enyhe mosollyal:
– Megjárja – ez után kiszáll a kocsiból, s a szöszke mellé lépve átveszi a Typhoon kulcsait.
– Arra – mutat az egyik fehérre meszelt épület felé, amely mellett egy elkerített részen több ló is látható lovassal illetve anélkül, s elindul az imént mutatott irányba, s remélhetőleg a szöszke is vele tart. – A lóra vonatkozó összes iratot Önnek adtam… ha jól emlékszem valamelyiken rajt van, hogy pontosan melyik épületben van elszállásolva az a jószág.
Rappold hangja egészen nyugodtnak mutatkozik, bár az istállószag továbbra is zavarja.

Rappold válaszát meghallva tovább szélesedik amúgy sem apró vigyora. A férfi mosolya és a dicséret, merthogy ez igenis dicséret volt kérem, nem is akármilyen, határozottan tovább fokozzák a szöszke jókedvét. No nem az az egy szó, sokkal inkább a férfi reakciói. Mert az még a nagy koncentrálásban is feltűnt neki, hogy Rappold nem tűkön ülve élvezte végig az autózást, sőt, egy rövid időre még a telefonjába is beletemetkezett, ami a lány számára nagyobb elismerés, mintha valami flancos frázissal válaszolt volna neki Uriah.
-Oké. –válaszol majd elindul ő is Rappold mögött, s cirka egy lépéssel lemaradva tőle követi őt. Az újabb megjegyzését hallva kezd el turkálni a táskájába elővéve egy mappát az iratokkal.
-Keresem! –jegyzi meg miközben lapozgatja az iratokat, s tekintve, hogy abszolút nem figyel maga elé elé nem túl meglepő módon bicsaklik meg a lába egy alattomosan eléjük ugró fűcsomóban, s egy nagyobbat lépve kénytelen Uriah karjában megkapaszkodni, ha nem akar inkább pofára nyalni a földön. És határozottan nem akar.
-Bocsi! –mondja felpillogva a férfira, majd elengedi, s inkább marad egy helyben, míg megtalálja a keresett iratokat.
-A 16-os boxban lesz. –mondja, majd a papírokat visszasüllyeszti a táskájába és tovább indul. Az istállókhoz érve besétál, majd a középső folyosón megindulva figyeli a számokat s megáll balra a hatodik box előtt. Izgatottan pillant be, s csak úgy ragyog a tekintete, ahogy végigméri az állatot. Gyönyörű, fekete jószág , csak a nyakán van egy kisebb fehér folt egészen a sörénye tövében, s ezzel együtt egy szintén fehér tincse. Rolls Royce apró nyerítéssel jelzi, hogy ő is észrevette a látogatóit, majd megnyugszik, mikor egy fiú lép mellé s meglapogatja az oldalát.
-Üdv! Nick vagyok, maguk pedig biztosan az új tulajok. –mosolyog a srác, aki talán annyi idős lehet, mint a szöszi.
-Hello! Igen, én Lily vagyok. Be szabad jönni? –mutatkozik be s feledkezik meg teljesen Rappoldról. Figyelmét teljesen leköti a paci s lélekben fél pillanat alatt visszaavanzsál kétcopfos 5 éves kislánnyá akinek minden vágya, hogy odamehessen és megsimogathassa ezt a gyönyörű állatot. Megvárja míg Nick engedélyt ad neki és kinyitja előtte az istálló ajtaját, majd lassan belép, s óvatosan indul meg Rolls Royce felé. Aprókat lép, maga előtt tartja a kezét tenyérrel előre, majd ha a paci is engedi végigsimít a nyakán.

A szőke szélesedő mosolyát látva Rappold mosolya is kitart egy ideig. Kissé meglepi, hogy a dicsérete ennyire felvillanyozta a szöszkét. Bár ugyanakkora az esély arra, hogy Lily egyszerűen gúnyolódásnak szánja a mosolyt. A szöszinél nem lehet tudni. Közben már haladnak befelé, s az újságíró nem igazán fogja sietősre, hiszen ki tudja, hogy melyik épületben van elgarázsírozva ez a Rolls Royce; nem akar előrerohanni, hogy aztán vissza kelljen sétálnia. Persze ez a veszély nem áll fent, minden épület előttük van, de hát nah! Jobb lenne mielőbb hátrahagyni a lovardát.
A következő pillanatban Lily megbotlik, s Rappold azonnal megáll, ahogy a lány a karjába csimpaszkodik. A férfi egykedvű, talán egy leheletnyit kérdő tekintettel néz le rá.
– Vigyázzon! – mondja, s amíg Lily vissza nem helyezi a súlypontját saját lábaira, addig az újságíró sem indul tovább, ám tekintete végig a szöszke arcán pihen, míg az elővarázsolja a táskájából azt a bizonyos papírt. Ahogy nyilvánosságra kerül az infó, Rappold bólint, majd Lily után indul. Mintegy három lépés után felzárkózik a táncoslány mellé. Az épületbe belépve ő is a falra festett számok közt kezdi keresni a 16-ost. Lily végül gyorsabb mind a szám megtalálásában, mind pedig a lovászfiúra való reagálásban.
– Jó napot! – köszön Rappold is a srácnak, aztán néz be a boxba, s méri végig gyorsan a lovat. Szépen kietetett versenyló, ennyit meg tud állapítani róla, de különösen nem villanyozza fel. Ellenben azonnal megütközik a szöszi viselkedésén, aki már araszol egyre közelebb az állathoz. (Emiatt elmarad, hogy kijavítsa a kölyköt, hogy ez a ló bizony nem az övé, csak és kizárólag a kiscsajé.)
– Most tényleg oda akar menni hozzá? Hiába a magáé, maga még idegen neki… Meg fogja harapni magát – jegyzi meg egykedvűen, s a következő pillanatban már Nick-re néz. – Nem fogja összetaposni ez a ló a… – már mondaná, hogy a szöszit, de meglehet, Lilynek nem tetszene ez a jelző, így Rappold mielőtt kimondaná, korrigál – Miss Demian-t? Mennyire szelíd?
Nem lép be a boxba, még csak az kéne, marad kint a folyosón. Nick majd ügyel a lóra.

Fél füllel hallja még Rappold aggályait, de különösebb jelentőséget nem tulajdonít nekik. Ha a ló veszélyes lenne Nick nyilván nem engedi őt a közelébe. Ilyen rém egyszerű, mit kell ezen túlkomplikálni? Amúgy is, senki nem halt még bele egy lóharapásba. Finoman simogatja meg Rolls Royce nyakát, az állat pedig passzívan tűri a dolgot.
-Áhh, hozzá van már szokva az emberekhez. Amúgy sem volt egy túl vad jószág. Amíg nem tűzzel vagy vasvillával közelít felé nem fog kárt tenni Miss Demianban. –biztosítja azért Nick a monoton hangsúllyal aggódó újságírót, mikor a paci meghazudtolva az imént említetteket kezd el mocorogni s nyújtogatni a nyakát hátra felé. Lily fél lépést hátrál, hagyja mocorogni az állatot, aki láthatóan nagy érdeklődést tanúsít a szöszi táskája iránt, s igyekszik ráharapni a pántjára is.
-Oppá. Hoztam neki répát. Odaadhatom, mielőtt az egész táskámat felfalja? –magyarázza a kislány s pillog kérdőn Nickre. Hiába az ő lova egy pár órája, mégsem ért az állathoz vagy ahhoz, hogy hogy tartották, jutalmazták eddig. Nick pedig, miután túltette magát az első meglepetésen bólint a lánynak, így a szöszke a paci lelkesedése állattal még mindig kissé hátráltatva veszik el fél kézzel a táskájában.
-Jól van no! Várj már egy kicsit! De így nem tudom elővenni, ha közben lerágod rólam a táskámat. Nem, akkor sem, ha a pofidat akarod inkább beledugni. Na, megvan de, ne! A kezem is marad! No tessék, nyammogj! –igyekszik féken tartani a lelkes jószágot majd odadugja az orra elé a nagyobb szál répát. A pacit pedig nem kell kétszer kérni, lelkesen harap rá a zöldségre, Lily pedig gyönyörködve nézi tovább az állatot. Fél kézzel közben elővarázsolja a második szálat is, így nem zavarják le ugyanezt a jelenetet, mikor az első elfogy. A harmadik és egyben utolsó szál után visszatér a kíváncsiskodás, így Lily kénytelen Rolls Royce képébe nyomni a táskáját. Paci szimatol még egy darabig, majd elégedetlenkedve fúj egyet és rázza meg a fejét, mikor ő is rájön, hogy itt már nem lesz több nasi. A szöszi jót mosolyog az állaton majd ha már így összebarátkoztak megsimogatja az állat homlokát, orrát is.

– Mi van…?! – hördül fel Rappold, mikor meghallja Lily első mondatát, amit Nick után tesz közzé a kishölgy.
Répát hozott neki, basszus!
…és már kerül is elő a táskából az első zöldség, majd a második, végül az utolsó.  Ehhez Rappoldnak végképp semmi hozzáfűznivalója, különösen, hogy Nick engedélyt ad a ló megetetésére. Az újságíró hátrasimítja kissé összekuszált tincseit, majd karba font kézzel figyeli tovább az eseményeket.
Az orra már hozzászokott az istállószaghoz, ettől függetlenül legszívesebben már lelépne innen. Mégsem morog (legfeljebb magában), vagy türelmetlenkedik. Lily most egyébként is viszi a prímet gyerekké válás terén, cirógatja, szólítgatja a lovat, s még a végén azt is megengedi neki, hogy beleszimatoljon a táskájába?!
Egészen agyrém! Debbie sem viselkedhetne másképpen…
Végül a férfi megköszörüli a torkát, amire sanszosan Nick előbb fog felfigyelni, mint Lily… Bár, ki tudja…
– Nos… Nick – kezdi – Én Uriah Rappold vagyok. Miss Demian üzlettársa. Ön lenne Rolls Royce... zsokéja? Úgy tudom Mr. Hensen elég komolyan versenyeztette ezt a lovat. Mennyire ismerte őt? Honnan… kitől vette Rolls Royce-t?
Talán nem a legjobb kérdések, de a legutolsó az, ami már azóta foglalkoztatja Rappoldot, hogy megtudta, hogy Simlis ráhagyományozott egy lovat.

Csillogó szemekkel, lelkesen simogatja az állatot s beszél hozzá megállás nélkül mindenféléről, de elég halkan ahhoz, hogy csak Rolls Royce hallgassa őt. A fiúkig maximum a szöszke halk, de kivehetetlen duruzsolása juthat el, de nem is baj. Nem nekik produkálja magát a lány. Sejti, hogy nem maradnak ma kinn sokáig, mégis szeretne kicsit megismerkedni a lóval, s ennek az is része, hogy az állat megszokja a hangját és a stílusát. Lily szerint legalábbis. Túl nagy adagban pedig úgy is káros lenne a pacira a kislány.
-Üdvözlöm Mr. Rappold. Nick Reynolds. –mutatkozik be Rappoldnak is, majd nyújt kezet kissé zavartan a srác. Mintha Lily hirtelen jött lelkesedése és közvetlen stílusa kissé őt is kizökkentette volna a hivatalosabb keretek közül, ami nem is csoda. -Igen, én két éve dolgozom Rolls Royce-al. Mr. Hensen pedig cirka fél éve nyerte a lovat ha jól tudom, de elég sok gazdája volt már előtte is az állatnak. –húzza el a száját Nick, ahogy válaszol az újságírónak.
-Mr. Hensent? Ritkán találkoztunk, nem nagyon járt ki a versenyekre, de mindig részletes beszámolót kért Rolls teljesítményéről. Legtöbbször telefonon beszéltem vele. –mondja kissé elgondolkodó fejjel a fiú. -Az eddigi versenyeiről pedig van egy listám a kocsimban az állat többi papírjával együtt. Általában én intéztem az állatorvost és az egyéb dolgait így végül nálam maradtak. –magyarázza a fiú.
-Ha kikísér a parkolóig akkor odaadom, illetve szívesen válaszolok a többi felmerülő kérdésére is. –folytatja, s indul is ki mutatva az utat Rappoldnak.
Lily konstans fecsegése közben is próbált figyelni a fiúk beszélgetésére, Rolls Royce pedig passzívan tűrte a szöszke lelkesedését és gügyögését, ami igazán szép teljesítmény mindkettőjük részéről. Aztán Nick Lilyről láthatóan teljesen megfeledkezve indul el, s erre már a szöszke is felkapja a fejét.
-Szia Rolls Royce. Most mennem kell, de majd kinézek még hozzád a héten, jó? Hozok még neked répát is, ha szabad. –köszön el a fekete pacitól s még egy puszit is nyom az állat fejére búcsúzóul. Nick és Rappold már cirka az istálló bejáratánál járhatnak (?), mire a szöszke is bezárja maga mögött a karámot, s futva megindul mögöttük.
-Héjj, srácok! Én is itt vagyok! –mondja mikor beéri őket. Nem akar kiabálni és esetleg megzavarni a többi állatot. Nick ügyetlenül szabadkozik, s így már hármasban folytatják az útjukat vissza a parkolóhoz.


A cirka egy órás kikérdezés után Nick láthatóan örömmel hagyta ott őket és menekült vissza az istállóba s Lily is kissé zsongó fejjel lapozgatta vissza a jegyzetfüzetét. De legalább minden eszébe jutó dolgot kihúzott a srácból, amit csak szeretett volna. Egy gyorstalpaló felvilágosítást a lovakról és a lótartásról, a Rolls Royce-t érintő havi költségekről – állatorvos, élelmiszer, felszerelés, bértartás, Nick fizetése, egyéb szöszök. A ló felkészítése a versenyekre, a versenyek menete, és hogy egyáltalán hogy is lesz nekik ebből pénzük. Átnézték a Nick vezette, a kötelezőnél részletesebb nyilvántartást Rolls Royce versenyeiről, a kevésbé részletes de régebbi papírjait, az orvosi papírokat, a manó tudja micsodákat, illetve telefonszámot és e-mail címet cseréltek a fiúval, hogy bármikor el tudják éni egymást, ha lenne még kérdésük, ami egészen biztos, hogy lesz. Összességében azért a szöszi igyekezett úgy csinálni, mintha a ló az övé lenne, Rappld pedig csak segítene neki az állattal. Őszintén örülne neki, ha bele tudna tanulni ebbe az egész katyvaszba, bár így a gyorstalpaló után viszonylag kis esélyt lát minderre a lány. No persze amit ennyi idő alatt meg lehet tudni a témában az eléggé minimális. Majd idővel kialakul az, amiről Nick is igyekezett biztosítani a szöszit. Bár szerinte csak azért volt az egész, hogy a kislány végre álljon már le a kérdésekkel.
A jegyzetfüzetét visszapakolja a táskájába – Rolls Royce iratai egyelőre maradtak Nicknél- majd tekintetével Rappoldét keresi. Végülis ha azt veszi probléma nélkül lerendezték eddig a mai napot, ami pedig azt jelenti:
-Ha jól emlékszem, akkor most a vendégem egy sörre. –mosolyodik el a lány. –Illetve, mit szólna, ha meghívnám ebédre? – módosítja az ajánlatát, miután halkan megkorran a gyomra.

Elfogadja Nick felé nyújtott kezét, majd meghallgatja a válaszokat. Nem lepődik meg azon, hogy Simlis miként jutott a lóhoz, bár azon elgondolkodik, hogy miért nem adott túl rajta, vagy miért nem tették rá a hitelezői a mancsukat. Bár így utólag sansztalan, hogy belásson az öreg fejébe. Életében sem engedte ezt Hensen senkinek, ezért is kapta a Simlis becenevet… és valószínű ez a simlissége okozta a vesztét is. Egyedül informátornak volt használható… annak ellenére, hogy fokozottan le kellett ellenőrizni a szavai igaz voltát, ugyanakkor mindig képes volt olyan információmorzsákat elejteni, amit kevesen tudtak/ismertek… Lily fején találta a szöget a legutóbbi találkozásukkor. Az öreg piszok jó informátor volt.
Vagyis, rá lehet fogni, hogy az volt. – mert Rappold ezt még most sem lenne hajlandó beismerni.
Nick int neki, előtte felvázolja a ló papírjai átadásának ütemtervét, az újságíró ezt egy biccentéssel veszi tudomásul, s egy füst alatt adja mindehhez a beleegyezését, csak eztán indul el kifelé, de előtte odaszól a lánynak:
– Miss Demian! Búcsúzkodjon, megyünk… – de a lányt nem várja meg, siet Nick után, aki úgy tűnik igencsak zavarba jött kettejük villámlátogatásától. Rappoldnak legalábbis ez jött le így elsőre.
Lily valóban a bejárat közelében éri utol őket, s az újságíró egy pillanatra a lány arcára néz, ahogy a szöszi megáll mellettük, csak eztán fordul újra Nick felé.    




A kocsihoz érve tovább hallgatja az ifjú zsokét, s úgy tűnik, Lily is felélénkül, így Rappold egy időre nagyon figyelmesen hallgat, s igyekszik minél több dolgot megjegyezni az elhangzottakból. A kishölgy lelkesedése mindenképpen figyelemreméltó és becsülendő, a férfi azonban sokkal inkább szorgalmazná a ló minél előbbi eladását. Elvégre azt nem kötheti ki a szerződés, hogy Rolls Rocye-on nem adhatnak túl közös megegyezéssel, csupán annyit, hogy a lány Rappoldnak tartozik öt évig a ló hozta haszon felével…
Micsoda egy agyrém ez még mindig!
Persze Lily lelkesedését nem törné most le, másfelől mégsem Nick előtt akarja mindezeket megvitatni a lánnyal.
Végül a papírok mégsem kerülnek Lilyhez, Ezért Rappold ad egy névjegykártyát Nick-nek, hogy eme iratok másolatát faxolja el a srác (természetesen Miss Demian engedélyével) az egyik számra, avagy küldje át e-mail-ben a rajta szereplő címre. Nem árt, illetve az ezekben szereplő adatok alapján mégis könnyebb lesz az újságírónak utánajárni és felmérni mit tud a ló, nagyjából mennyit ér, és esetleg érdekelhet-e valakit…
Aztán már Nicken is látszik, hogy menne vissza a jószághoz, ezért Rappold kezet nyújt felé, hogy a srác lelkifurdalás nélkül le tudjon pattanni róluk, s csak eztán fordul Lily felé.
– Rendben, elfogadom – s kezével a Typhoon irányába int, majd, ha Lily elindul, felzárkózik mellé.
A nap ezen szakaszában nincs túl sok autó a parkolóban, így túl messze nem kell gyalogolniuk. Rappold kizárja a kocsit, a volán melletti ajtóhoz sétál, majd nyitja az ajtót és beül. Abban a pillanatban fordul immáron a kormányt fogva, indításra készen a lány felé, hogy ő is elhelyezkedett az ülésen.
– Melyik étterembe szeretne menni?

Hálásan pillog Rappoldra amiért az elkéri Nicktől Rolls Royce papírjainak másolatát. Ez neki eszébe sem jutott, pedig teljesen logikusnak tűnik.
-Kaphatnék majd én is egy másolatot azokból az iratokból? –érdeklődik, mikor már a kocsi felé sétálnak vissza. Gyorsan ellenőrzi a cipői talpát, de szerencsére semmi szuvenírt nem hozott magával az istállóból pár szalmaszálat eltekintve. Azért biztos ami tutipárszor végighúzza atalpait a parkoló melletti füvön, mielőtt beszállna a kocsiba. Kérdés nélkül is a Typhoon anyósülés felőli oldalára sétál, majd ha Rappld kinyitotta az ajtót beszáll. Egész kellemes „szokás” ez, hogy a szöszke elfurikázza őket valamerre, visszafelé pedig Rappold vezet.
Elhelyezkedik, becsatolja magát majd a férfi felé fordul. A kérdésen egy pillanatra elgondolkozik, de eléggé mindenevő a szöszke, hogy szinte bárhol találjon magának szimpatikusat.
-Nekem bármi jó, csak a gyorskajákat kerüljük, ha egy mód van rá. Mondjuk ha szeretné azt a korsót is behajtani rajtam, akkor gondolom a lakása közelében lenne célszerű beülni valahova. –fűzi tovább a gondolatot s jelzi finoman, hogy mégiscsak kocsival vannak, s ugyan ő abszolúte megbízik Rappold vezetési technikájába és tapasztalatában, de egy korsó sör elfogyasztása után már nem biztos benne, hogy be akar ülni mellé a Typhoonba.
-Ha nem ragaszkodik hozzá akkor nekem az első elénk ugró, szimpatikus étterem is jó lesz. –mosolyog, majd csak hogy kellőképpen túlragozza a témát még hozzábiggyeszti. –De ha egy Michelin-csillagos étterembe akar menni, akkor Maga fizet. –pimaszkodik s még a nyelvét is kidugja nagy vigyorgásában.
Láthatóan jó kedve van a szöszinek, dehát ki ne örülne, ha hirtelen lesz egy lova? Egy gyönyörűszép lova, ami pénzt is hozhat neki, Nick elmondásai alapján nem is keveset, bár a pénz jelentős része elmegy az állat kiadásaira, a maradék fele pedig Uriah-é lesz. Elgondolkodva nézi a férfit, vajon neki mi a véleménye erről az egészről? Nem tűnt túl lelkesnek sem az istállóban, sem a Nickel folytatott beszélgetés alatt, bár tény, hogy Lilynek kissé nehezére is esik elképzelni, hogy az újságíró annyira fellelkesedjen valami iránt, mint ő szokott. Nehéz, de nem lehetetlen, s ahogy vizualizálja lelki szemei előtt a boldogan vigyorgó, ragyogó szemű újságírót hangosan felkacag. Igen, a pasi helyes alapjáraton is, extra pont ha mosolyogni is hajlandó, de azért mindennek megvannak a határai.

A lány kérésére bólint. Végülis, az övé a ló. Akármennyire szeretné(?) azt gondolni Rappold, hogy egyenlő partnerek, Lilyé kell legyen az utolsó szó az állat sorsának eldöntéséről. Ez teljesen logikus. Még örömteli is lehetne, hogy nem az újságíróé a felelősség nagy része, mégsem kellene túlzásba vinni ennek hangsúlyozását.
Csak az hiányzik, hogy a szöszke elkezdjen főnökösdit játszani!
A lány válaszát meghallva Rappold beindítja a kocsit, s kitolat a parkolóból, a murvás út és az autóút kereszteződésében lassít, bekapcsolja a biztonsági övét, majd ráfordul az aszfaltútra.
– Akkor az Eiffel Tower Restaurant kizárva… Milyen kár… pedig az tetszett volna kegyednek, feltéve, hogy be tudunk lógni ilyen alulöltözötten – mosolyog a lányra, miközben rásandít, majd visszatereli az útra a tekintetét. Még vagy húsz perc lesz, mire a belvárosba érnek, s a férfi erőteljesen gondolkodik, hogy hova is mehetnének a szöszivel, de erről ráér döntenie később. Olyan hely kell, ahol nem fordul meg túl sok ismerős kolléga – nem mintha szégyellné Lilyt, egyszerűen csak nem akar magyarázkodni hogy ki a „szépkislány”, avagy kétpercenként bemutatni őt egy-egy „éppen véletlenül arra járó” kollégának. Abban igaza van Lilynek, hogy Rappold lakása közelében kellene keresni valamit. Nem mintha a férfi annyira be akarná hajtani a lányon a sört, s még csak egyéb hátsó szándékai sincsenek, szimplán a Wright Lane közelében ismer olyan éttermeket, amelyek nem gyorskajáldák, és túl sok zsurnalisztát sem tartanak számon a törzsvendégeik között.
Amennyiben a lány nem vinné nagyon el másfelé a témát, Rappold újra megszólal:
– Ahogy látom, elhatározta, hogy összebarátkozik a lóval. A répákkal… meglepett. Jól gondolom, hogy szándékában áll megtartani a jószágot?
A hangja egészen nyugodt, semmi rosszallás, vagy gunyorosság nincs benne.

Rappold válaszát hallva felnevet. Nem járt még ugyan abban a giccses kisestélyis étteremben, s nem is állt szándékában, de elképzelni ahogy belejtenek oda rövidnadrágban, tornacsukában, lószagúan.....
-A bejutás még csakcsak menne. Szerintem nem tudnának kidobni minket amíg a leesett állukat keresgélik. –mondja nevetéstől színezett hangon a szöszke. –Szóval ha szeretne holnap a pletykarovatokban díszelegni, esetleg egy cikket írni arról, milyen az, ha kidobják az embert a város legelőkelőbb étterméből... részemről mehetünk oda is. –kacsint az újságíróra, s ezzel lezártnak tekinti a témát. Ha Rappold nem faggatózott tovább a szöszi preferenciáit és ízlését illetően akkor majd talál magunknak egy szimpi helyet egyedül. Nagy kisfiú már, meg fogja oldani.
Néhány percig hallgatnak csak, s Lily meglepetésére Rappold töri meg a csöndet a jelenlegi talán legaktuálisabb témát feszegetve. És tény, hogy többek között ezért is javasolta a lány az ebédet, hisz jó volna tisztázni mik is a terveik, hogyan számoljanak a jövőben, mégis.... nem igazán tud konkrét választ adni a kérdésre. A felvetésre bólint, s vár pár pillanatot a válasz előtt. Igyekszik valami kevésbé katyvaszos állapotba rendezni a gondolatait.
-Szándékomban áll megpróbálni megtartani, igen. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy nem egyszerű és főleg nem olcsó dolog egy lovat tartani, fenntartani és versenyeztetni. Ez már Nick beszámolója nélkül is elég nyilvánvaló volt. –apró szünetet tart, majd folytatja.
-Viszont ha nem lehetne megcsinálni nyilván Jonny bácsi is túladott volna a lovon. Sőt! Maga is látta az eredményeit. Rolls Royce ügyes és jól teljesít. Ha meg tudjuk csinálni miért ne tarthatnánk meg?
Szándékosan beszél többes számban, hiszen nincsenek olyan illúziói, hogy Rappold segítsége nélkül meg tudná oldani a felvázoltakat. Eleinte legalábbis semmiképpen. A tulajdonosi lapon ugyan Lily neve szerepel, mégsem érzi úgy a lány, hogy neki több „joga” lenne az állathoz, mint az újságírónak, s így a vele kapcsolatos döntéseket is szeretné közösen meghozni. Már ha ebben Uriah is partner.
Komoly tekintettel figyeli a férfit, kivételesen még mosoly sincs ajkain, hangszíne ugyanúgy tárgyilagos, mint az övé.
-Ön mit gondol? –kérdi végül, ha Rappold nem nyilvánítana magától is véleményt.

Halkan és röviden Rappold is elneveti magát Lily felvetését hallva.
Nem feltétlenül preferálnák a szerkesztőségben az újságíró eme húzását, s a sztorit egy pletykalap előbb közölné le, mint az ő magazinjuk, de az ötlet nem rossz arra az esetre, ha éppen munkahelyet akar váltani.
Aranyszabály:
„Ha lelépsz valahonnan, azt tedd puskaropogással, vagy sehogy!”
Tekintetét megosztva figyeli az utat és lányt, így előbb elkapja Lily kacsintását, majd újfent az útra figyelve megelőz egy tartálykocsit. Lassan feltűnik a város, s a szöszke is válaszol a kérdésére. Rappold hagyja, hogy a lány kifejtse a mondandóját, közben maga is elgondolkodik, de ennyi erővel egy többismeretlenes egyenletet is megpróbálhatna megoldani fejből.
Lilyt nehéz elképzelni lótulajdonosként. Na nem mintha nem lehetne lova bárkinek, de a versenyeztetés és a lótartás rizikós biznisz, és inkább a gazdagok kedvtelése. Nekik mindegy, hogy egy ló mennyi hasznot hoz, avagy mennyi a tartás költsége, legfeljebb fedeztetésre használják az állatot, avagy kilovagolnak rajta a prérire… akárhogy is, tudják úgy csűrni-csavarni, átcsoportosítani a költségeket, hogy ne kerüljenek mínuszba.
Ezzel viszont nem akar a férfi a lány elé állni. Lily a mellékelt ábra alapján nagyon is tisztában van a feladat nehézségeivel, emellett, hadd örüljön a szöszi a lónak egy kicsit. Az újságírónak azonban válaszolnia kell a kérdésre. Marad tehát a tárgyilagosság.
– Még nem tudom, hogy mit gondoljak. Arra azonban hadd hívjam fel a figyelmét újra, hogy a bácsikája a kelleténél rizikósabb vállalkozásokba fogott. Szinte mindig. Nem biztos, hogy a példája követendő. De… ha a papírok megérkeznek, átnézem őket és megmutatom egy ismerősömnek, aki ért a versenyeztetéshez. Ezt követően tudok véleményt mondani. Egyedül erre a Nick-re nem hagyatkoznék… Nem a hozzáértésében kételkedem. Ez foglalkozási ártalom… – pillant a nőre.
Közben a Typhoon rákanyarodik a városba vezető Madison Drive-ra.

A választ hallva elkomorul, főleg mert kénytelen igazat adni Uriahnak. Az, hogy a bácsikája be tudta vállalni a ló versenyeztetését még közel sem elég jó indok arra, hogy neki is ezt kellene tennie. Mégsem tetszik neki az ötlet, hogy túladjon az állaton. Normális indokot nem is igazán tud rá, ha csak annyit nem, hogy sajnálja szegény állatot. Lehet, sőt, több mint valószínű, hogy ez hülyeség, mégsem tartja helyén valónak, hogy úgy adják veszik a lovat, mint egy kávéskészletet. Jonny bácsi legalább jófej volt, vagy lusta, és nem keresett új zsokét Rolls Royce mellé, de esélyesen minden új tulajjal változott a lovas is és.... egyszerűen csak sajnálja a dolgot. Ezt azonban nem fejti ki inkább Rappdnak, amíg nem muszáj. Túl gyerekesnek tartaná a lány hozzáállását.
A „de” utáni rész viszont már sokkal jobban tetszik  a lánynak. Mintha csak egy kapcsolót kattintott volna fel benne a férfi Lily szemei újra lelkesen csillognak, majd kikapcsolja a biztonsági övét, odahajol Rappoldhoz, nyom egy puszit a férfi arcára, s jobb kezével még át is öleli.
-Köszönöm! –mondja mintegy magyarázatként is, s komolyan hálás amiért nagybátyja nem egyedül rá hagyta a lovat, sőt, amiért éppen az újságíróval osztozik rajta. Nem sok kétsége van affelől, hogy az emberek többsége simán hagyná Lilyt főni a saját levében. El is határozza a szöszke, hogy igyekszik nem túlbonyolítani a pasi életét és megmaradni az egyszerűen kezelhetőség szintjén. Már amennyire az neki megy. Amit mondjuk kezdhetne akár azzal is, hogy elengedi a férfi nyakát és visszamászik a helyére, így aztán a néhány pillanatos intermezzo után vissza is csüccsen a szöszi a saját ülésébe, de ezer wattos lelkesedését még mindig nem tudja levakarni az arcáról.
-Ha úgy gondolja akkor utánanézhetünk annak is mennyit ér Rolls Royce és hogy milyen kereslet volna rá. Jó lenne minden lehetőséget átlátni. –fűzi még tovább a gondolatot, s annak ellenére, hogy tényleg nem szeretné eladni az állatot nem hervad le a mosoly az arcáról. Nem akarja hitegetni magát, s van annyira naiv, hogy Rappoldról sem gondolja, hogy ki akarna tolni vele. Részéről viszont ennyivel egyelőre lezártnak is tekinti a témát, ha persze Uriahnak nincs egyelőre több hozzáfűzni valója.
-Szóval, merre megyünk? –kérdi a férfit, mikor újra megkorran a gyomra. Kissé kevés volt az a müzli reggelire.

Csak egy-egy oldalpillantásból látja a nő arcát. Az elkomorulásra számított. Rappoldnak nagy tehetsége van abban, hogy az embereket letörje… – állítólag.
Azonban nem szívbajoskodik ezen sokat. Mivel a de után már az utat figyelte, nem láthatta a lány szemeinek felcsillanását. A következő pillanatban hallja a biztonsági öv csatjának kattanását, s fejét alig nyolcad fordulattal fordítja Lily irányába, mikor a lány arcon csókolja. Ez azért Rappoldot is megenyhíti kicsit a ló irányába. Vagy inkább a ló megtartásának irányába. Ha a szöszikét ez boldoggá teszi akkor…
Inkább hagyja a francba a mondatot, sóhajt, majd elmosolyodik.
– Még ne köszönjön semmit, kislány – pont ekkor haladnak el a pláza előtt, ez talán Lilynek is feltűnik, ha elengedi Rappoldot. Nem mintha a férfinak annyira ellene lenne a lány közelsége, de most vezet, ezért jobban szeretne az útra koncentrálni, másfelől meg a kishölgy üzltettárs, és minden aranyossága ellenére, egy álnok, és gonosz és alattomos kis szöszke.
– Jól mondja. Nem titkolt szándékom, hogy ennek is utánajárjak – rövid szünetet tartva a lányra pillant. Közben a Typhoonnak is megálljt parancsol egy közlekedési lámpa vörös fénye. – Ha Rolls Royce jól szerepelt különböző versenyeken, akkor sanszosan jó árat kaphatunk érte… de lehet, hogy Nick-nek van igaza és megéri tovább versenyeztetni.
A lámpa gyorsan zöldre vált, s Rappold elindul. Gondolatait sem fűzi tovább. Gőze nincs arról, hogy miből él a szöszi, avagy mi a tanult szakmája. Lehet, hogy üzleti főiskolára járt, s pillanatokon belül beletanulna a lótartásba… minden esetre nem érzi most szükségét annak, hogy ismét feltegye a kislánynak, ama kérdést, hogy akkor mivel is foglalkozik tulajdonképpen? Nem. Nincs kedve most a gunyoroskodással átitatott kitérő válaszokhoz. Egy valami biztos: a kishölgy Simlissel nem kevés hasonlóságot mutat.
– Ami az éttermet illeti, nagyjából negyed óra, míg odaérünk. A lakásom közelében ismerek egy elfogadható olasz éttermet – kanyarodik le a négysávos útról egy kétsávosra, majd beveszi az irányt a Wright Lane felé. – Leteszem a kocsit és odagyalogolunk.

Határozottan örül neki, amiért Rappold nem az az ijedős fajta, s megússzák a kis érzelemkitörését mindenféle incidens nélkül. Az pedig, hogy még a fejét sem üvölti le a férfi, sőt, elmosolyodik! Talán mégis van rá esély, hogy tudnak mást is, mint vezsekedni, vagy egymás idegeivel játszani, bár esélyesen ez is erőteljesen hangulat és szituációfüggő.
Nem veszi észre a plázát, bár már elég jól ismeri a várost, hogy tudja cirka merre járnak éppen. Mégsem tulajdonít különösebb jelentőséget a dolognak.
-A köszönet a segítségének és a foglalkozási ártalmának szólt. –jegyzi meg még mindig jókedvűen, hogy igenis tökéletesen jó oka volt az örömködésének. Csodát ugyan nem vár Uriah kapcsolataitól, de a férfinak ebben is teljesen igaza van. Jobb több oldalról körüljárni  a témát, s ha az újságírónak még kapcsolatai is vannak mindehhez az kimondottan nagy segítség a szöszinek.
-Esetleg én tudok segíteni valamiben, vagy már mindenre megvan az embere? –kérdi vigyorogva ahogy Rappold felvázolja a terveit. Az, hogy a férfi ilyen probléma nélkül eladná Rolls Royce-t nem lepi meg Lilyt. Kicsit még talán örül is neki, hogy üzlettársa minden hülye szentimentalizmustól mentesen annak tekinti a lovat ami. Üzletnek.
-Én még szeretnék kinézni az istállóhoz a héten valamelyik nap. Lehet, hogy nem lesz sokáig  a miénk a ló, de addig sem lenne jó, ha csak lógna a levegőben. –avatja be a Rolls Royce-al már korábban megosztott terveibe a szöszke Rappoldot is. Nem kéri, hogy kísérje el a férfi. Ha jónak látja úgyis szólni fog, s vele vagy nélküle de Lily mindenképpen szeretne még elveszni kicsit a lótartás rejtelmeiben.
-Tökéletes. –foglalja össze röviden az ebéddel kapcsolatos terveket Lily. Tekintve, hogy az olasz konyháról neki kapásból a pizza jut eszébe és a spagetti, így abban már biztos, hogy éhen halni nem fog.

Hagyja, hogy a szöszke beszéljen, s a kérdésekre sem válaszol rögtön. Az eme utcán való haladást is csatornázási munkálatok nehezítik, s a szembejövő forgalom elengedése vagy egy percnyi megállásra kényszeríti őket. Rappold elengedi a kormányt, s Lilyre néz, aki immáron jóváhagyta a férfi étteremhez kapcsolódó tervét.
– Mindenre megvan az emberem? Don Corleonénak néz engem, Miss Demain? – kérdez vissza, majd a válaszra időt sem hagyva folytatja. – Egyelőre várjon, én sem tudok mást tenni. Ha úgy tetszik, látogasson ki a lóhoz, de higgye el, nem lóg az a levegőben – mosolyodik el haloványan, majd a kocsival kitér a szemközti sávba. Innen már zökkenőmentes az út a Wright Lane-ig, s mikor megérkeznek Rappold a Typhoon-nal határozottan parkol be megszokott helyére, Mr. Liang patikája elé. A férfi csak aztán fordítja arcát Lily felé, hogy leállította a motort, majd behúzta a kéziféket.
Egy vékony utca húzódik két egymással farkasszemet néző, hatemeletes, tűzlépcsős tömbház között. Az úttest jobb és bal oldalán parkoló autók állnak, az útból mintegy másfél sávnyi szélességet hagyva a közlekedése. A hozzájuk legközelebb lévő bejárat előtti lépcsőn színes gyerekek ülnek. A két ház súlyos árnyékot vet az utcára, így az idő itt korán sem olyan rekkenően meleg, mint volt pl. a lovarda területén.
– Nem a legbiztonságosabb környék. Fogja jó szorosan a táskáját, maradjon mellettem és ne nézzen sokáig senkit – mond ennyit, majd hátranyúl a zakójáért és kiszáll a kocsiból.
Miután Lily kiszáll a járműből, Rappold lezárja az autót. Eddigre felvette a zakóját is, s meglapogatta a belső zsebét, hogy az irat- és pénztárcája nála van-e. Csak eztán indul el az étterem felé, tovább az utcán mintegy ötven métert, majd átvágnak az egyik sikátoron, s kiérnek egy másik, az előbbihez szinte teljesen hasonuló utcára. (Persze Rappold mindeközben nagyon figyel a kishölgyre, hogy az lehetőleg ne kószáljon el, ha kell még a kezét is elkapja.) Itt már nagyobb a gyalogos forgalom, s sokkal több boltot jelző színes neonfény világít a házak földszinti és első emeleti homlokzatain. Az utcán főként latinok, és ázsiaiak lézengenek: tisztességes külsejűek és olyanok, akik láttán az ember átmegy az utca túloldalára. Az olasz étterem, amely a Madame Lucretia nevet viseli, egy zálogház és egy hentesüzlet között helyezkedik el. Cégérén egy reneszánsz nemeshölgy ruházatában pompázó dáma tart egy fekete legyezőt az arca elé.
– Megérkeztünk – szól Rappold Lilyhez, s egyúttal lenéz a lányra, majd belép az étterem ajtaján, köszön a bent lévőknek, s rögtön félreáll, hogy utat engedjen Lilynek is.
A Madame Lucretia belseje egészen kellemes. Az igazi itáliai hangulatot többek között a lambériázott falak, a kopott kőpadló, s a piros-fehér kockás abrosszal leterített asztalok adják. Ez utóbbiak közepén egy-egy gyertyatartó áll.
Rappold ezúttal sem bízza a választást a hölgyre, elindul egy félreeső – de nem sötét sarokban álló – asztal felé. Az étterem vendégei elég változatosak, természetesen főként olaszok, ez tisztán hallható hangos beszédükből, de akad néhány kínai, és az étterem túlsó felében egy magányosan újságot olvasható fehér ember is.
Az asztalhoz érve az újságíró kihúzza az egyik széket Lilynek, majd helyet foglal vele szemben, miután a zakóját a szék támlájára terítette.

A kérdésre felnevet, s megrázza a fejét. Nem. Rappold határozottan nem egy olasz maffiózó, s jobban is néz ki, mint Marlon Brando. Ami szintén nem egy utolsó szempont.
-Rendben. –hagyja rá az újságíróra a dolgot, s nagy valószínűséggel igaza is van. Mégis.....szeretne valami hasznosat csinálni a szöszke. Vagy valamit, amit ő hasznosnak lát.
Kényelmesen nézelődik a kocsi ablakán át. Meg tudná szokni, hogy így furikázzák a seggét, bár saját kocsira sosem vágyott. Node, most már van egy lova! Milyen királyul nézne ki vele Vegas belvárosában!
Uriah instrukcióit hallva hitetlenkedő tekintettel fordul a férfi felé. Nem tudja eldönteni, hogy a pasi komolyan beszél vagy csak szivatja őt, bár.... eddig sem nagyon kereste a lehetőséget, hogy Lily belé csimpaszkodjon. Táskáját  a vállán átvetve száll ki a Typhoonból majd csak körbenéz. Elsőre nem is tűnik olyan vészesnek a környék, mint ahogy az imént felfestették neki. A nagy forgolódásban viszont csak lemarad egy kicsit, a mikor észreveszi, hogy Rappold nyúlna a kezéért inkább felzárkózik pár gyors lépéssel mellé és belekarol. Úgy tűnik mégsem viccelt. S valóban elhaladnak pár alak mellett, akik nem túl barátságosan mérik végig kettejüket. Hiába, néha hasznos tud lenni egy pasi, akibe csimpaszkodni lehet, ezt pedig perpill Lily is kénytelen elismerni.
Az étterem előtt elengedi Rappoldot s utána ő is belép az ajtón. Az illat kapásból megcsapja s elégedett mosolyt csal a lány arcára. Köszön ő is, majd követi a férfit a kiszemelt helyre s megtorpan az asztal mellett.
-Köszönöm, azt hiszem megoldom. –mosolyog bocsánatkérőn, mikor Uriah kihúzza neki a széket. Kedves és figyelmes a gesztus mégis, neki valahogy sosem volt ínyére az udvariasság ezen formája. Egyszerűen nem tudja elképzelni hogyan kellene neki leülnie ahhoz, hogy ne essen a szék mellé, vagy ne legyen túl távol az asztaltól így aztán csak mosolyog és megvárja míg Rappold átmegy a saját helyére s leül szépen ügyesen segítség nélkül. Érdekes, ha tangóznának a férfi minden lélegzetvételét le tudná követni, de egy ilyen apróság teljesen lehetetlennek tűnik a szöszi számára.
-Mennyire ismeri a helyet? Mit érdemes itt kérni? –kérdi s már vadássza is le az egyik étlapot s lelkesen kezdi lapozgatni. Nem igazán jár olasz étterembe, bár itt legalább nem lusták képet biggyeszteni a sok olasz halandzsa mellé. Ha megérkezik a pincér akkor rendel tőle egy barackos jeges teát és egy eszpresszót de az ételen még filózik picit.

Rappoldnak nincs szüksége étlapra, kényelmesen hátradől a széken és körbenéz helyiségben, amíg a lány belemerül az olasz specialitások tanulmányozásába. Akkor emeli tekintetét újfent Lilyre, mikor a lány megszólal.
– Elég jól. Havonta egyszer minimum betérek ide – válaszolja, ám a második kérdésen elgondolkodik, majd mégis kezébe veszi az étlapot és belelapoz.
Vagy két percig tanulmányozza az ételeket. Eme étteremben összeszedett olasztudása nagyjából arra terjed ki, hogy pontosan tudja már melyik név milyen ételt takar és mit jelentenek a vastagon szedett nevek alatti dőlt betűkkel leírt ismertetők.
– Ha nem vegetáriánus, azt mondanám, hogy bármit…  – lapozás – de az ötödik oldal tetején található fogást véletlenül se, mert azt a csirkét a belsőségeivel együtt sütik, majd hozzák ki Önnek egészben – újabb lapozás, közben megérkezik a pincér. Rappold köszön neki, majd rendel magának egy ásványvizet, s mivel Lilynek még nem sikerült választania, elküldi a pincért, s az étlapot is az asztalra teszi.
– Esetleg rám bízza magát és rendelek Önnek is – ajánlja fel végül, s lényegében el is mosolyodik mellé, igaz, nem viszi túlzásba.

Tekintetét a férfire emeli ahogy ő is elkezdi áttanulmányozni az étlapot, majd ő is az ötödik oldalra lapoz s megnézi az említett csirkét. Képről teljesen normálisnak tűnik, így aztán egy fintor és nyelvnyújtás kíséretében inkább visszalapoz a tésztákhoz. Ott csak nem lehet nagyon félrelőni.
A kiérkező pincérnek köszön és rendel italt, majd tanácstalanul bukik vissza a menük olvasgatásába, bár leginkább csak a képeket nézi. A képek viszont ezek szerint piszok megtévesztőek ezen a helyen. Rappold ajánlatára elmosolyodik majd becsukja az étlapot és ő is az asztalra fekteti.
-Nem vagyok vega és nem szeretem a csirkemellet. –mosolyog édesen. –De ha olyat választ ami nem tetszik akkor a magáét fogom megenni. –teszi még hozzá pimaszul. Rendelésnél úgyis nyávogni fog, ha valami olyat rendelne neki Rappold amit inkább kihagyna a szöszke.
Nem sokkal később megérkezik a pincér is a kért italokkal, Lily pedig elfoglalja magát a saját kis kávészertartásával amíg Uriah választ valami ehetőt.
-Mondja, maga mindenkivel ilyen rendes, vagy csak velem nem tud ennyire mit kezdeni? –bukik ki belőle a kérdés, mikor a pincér távozott az asztaluktól. Lassan kavargatja a kávéját majd kérdőn tekint fel a férfira. Mondjuk nem mintha nem tetszenének neki ezek az apróságok- az ajtónyitogatást, székkihúzást, és hogy Rappold ennyit segít neki..... Csak nem igazán van hozzászokva. Hangjában nincs semmi cinikus vagy ironikus felhang, szimplán csak érdeklődik. Jó az ilyesmivel tisztában lenni, vagy miszösz.

Lily fintorát látva alig szélesedik Rappold mosolya, majd a férfi tekintete visszatér az étlaphoz. Végül az újságíró kiválaszt egy – vélhetően – minden nemzetiség és vallás számára elfogadható ételt. A nő megjegyzésén éppen ezért fenn se akad. Már várt valami hasonlót, végül az étlapot becsukja és maga elé teszi az asztalra.
– Nekem egy Toscanai narancsos kacsacomb lesz – adja le a rendelést, az immár megérkező pincérnek – A hölgynek ugyanez, köszönöm – és még az étlapot is átadja a fickónak, aki távozik, feltéve, hogy Lily nem rendelne valami mást, vagy érdeklődne az ételről. Abba Rappold nem fog beleszólni.
Iszik egy kortyot az italából, s hallva a kérdést immár teljesen érzelemmentes arccal néz Lilyre. A válaszvariánsok sorjáznak a fejében, egyik maróbb, mint a másik. Talán felhasználhatók lesznek később, talán el kellene felejteni őket. Nem állapítja meg újfent, hogy ez a szöszke szimplán kiakasztó, nem! A diplomatikus viselkedés legalább annyira hatékonyan működik, ha negatív érzelmeket kell kelteni a másikban. A kérdésből ítélve legalábbis…
– Ön szerint mit kellene kezdenem Önnel, Miss Demian? – kérdez vissza végül, mert bármennyire is lenne jobb válasza, valójában fogalma nincs, mire akar kilyukadni Lily. Bár őt ismerve hamarosan kiderül…
…vagy egy vállrándítással elintézi a szöszi a választ és sosem tudjuk meg.

Tekintete az újságírón pihen, míg a férfi leadja a rendelés, s mikor meghallja a neki választott ételt szélesen elmosolyodik. Cseles. Nem is köt bele, jól hangzik az a kacsa. Nagyon jól. Bár ha már készen lenne még jobban szeretné. Persze ha Uriah abban reménykedik, hogy ebbe nem fog tudni belekötni a szöszke....
Jókedvűen vigyorog Rappoldra, majd ha összekutyulta a kávéját kicsit félretolja a csészét. Hadd hűljön egy keveset, majd kortyol egyet ő is a teájából. A férfi hangulatváltására Lily mosolya is halványul, de el nem tűnik teljesen.
-Félre ne értsen, nekem nagyon tetszik a mostani felállás. –felel mosolyogva, s láthatóan halvány lila elképzelése sincsen mennyire visszafogta magát Rappold a kérdés hangnemét illetően.
-Szimplán csak.... az irodában nem úgy tűnt, hogy nagyon örülne, hogy újra találkozunk és láthatóan a ló is csak egy újabb púp a hátára. –magyarázza, s igyekszik a férfi szemeibe nézni. – Tudom, hogy nem lenne köteles segíteni nekem, mégis segít és...... csak nem tudom, hogy maga alapvetően ennyire rendes fazon vagy csak ...... -nem fejezi be, csak lazán megrántja a vállát. Nem tud hirtelen olyan változatot, ami nem hangzana iszonyatosan beképzelten, de Uriah nem tűnik olyan ostobának, hogy ne értse meg a szöszi nyifegését. Remélhetőleg legalábbis megoldja valahogy.

Tehát a kacsa megfelel, s a vállrándítás is elmarad, ez utóbbi (is) jó jel… persze mindez utólag derül ki, a szöszi ugyanis nem poénkodja el a témát, helyette villámgyorsan előkapja a „naivát” a szekrényből, akiről Rappold – az igazat megvallva – egészen megfeledkezett. A savas gondolatok lassan leülepednek az elméjében, s a férfi figyelmes tekintettel nézi a szöszi arcát, ahogy az már megint úgy beszél, ahogy… ahogy egy pubertáskorú lány…?
Hogy ne tűnjön nagyon vizslatónak, újra a kezébe veszi a poharat és iszik pár kortyot a tonikból, ekkorra Lily kimondta a második befejezetlen mondatát. A pohár talpa tompán és halkan koppan az asztalon, Rappold tekintete pedig visszatér Lily arcára.
– Furcsa egy nő maga – mosolyodik el kissé értetlenül. – …vagy csak mi? Ezt ne az után pedzegesse, hogy egy motelszobán már túl vagyunk. Ha a helyzet tetszik, élvezze ki, amíg tart. Ami pedig a válaszom illeti, melyik részigazságot hazudjam Önnek, azt, hogy rendes fazon vagyok, vagy azt, hogy vagy csak…..? – a mosolya kissé kiszélesedik, s a férfi valamennyire az állát is megemeli, amint a mondatot befejezi. Sem a hangja, sem a mosolya felszínén nem úszkál semmiféle gunyorosság, avagy diadalittasság… egyszerűen csak… így sikeredett…

Tekintetük összekapcsolódik, s Rappold mosolyára és a az első megjegyzésre csak még jobban szélesedik Lily vigyora is. Furcsa. No igen, ezt párszor már megkapta, így nem is áll szándékában vitatkozni vele. Mitöbb, kezdi egyenesen bókként felfogni a dolgot.
Hallgatja a férfi választ s érzi ahogy egyre jobban és jobban szélesedik a vigyora. Tetszik neki és hát.....nos...igen. Újfent választ akart kicsikarni az újságíróból egy zavaros kérdésre. Sikertelenül.
-Ebben a sorrendben tökéletes lesz, köszönöm. – felel, s hangjában is bujkál a nevetés. A motelszobás megjegyzést viszont abszolúte nem tudja jelenleg hova rakni. Halovány lila segédelképzelése sincsen hogyan jöhet ez a témához, azt mindenesetre kénytelen –újfent –megállapítani a szöszi, hogy a beszélgetés még mindig nem az ő közös műfajuk. Sebaj, ami késik nem gyorsvonat – gyakorolni kell ezt is.
A székében kissé előrébb helyezkedik majd bal kézzel felkönyököl az asztalra s lazán a tenyerébe fekteti az arcát, ajkain pedig pimasz félmosoly játszik.
-Miért, hány motelszobán túl kellene ezt pedzegetnem Ön szerint? – kérdi, s egy pillanatig sem zavarja, hogy fogalma sincs épp miről beszélgetnek. Lágyan beszívja alsó ajkát és ráharap, tekintetét pedig le nem venné Rappoldról. És hát igen, hallotta ő azt a jótanácsot is, hogy mit csináljon, ha..... és szinte teljesen biztos benne, hogy egyszer megtanulja ő befogni a száját is –talán -, dehát nem szabad ilyen komoly dolgokat ennyire nagyon elkapkodni.

Kimérten bólint, miután Lily megköszöni a választ, s ezzel a maga részéről letudja a témát. Hogy folytatják-e, a szöszin múlik. Rappold nem erőlteti. Igyekszik a mosolyt megtartani akkor is, mikor a szöszke közelebb kerül hozzá, bár az efféle mozdulatok ennél a lánynál sosem céltalanok – vagy Rappold kezd túlságosan paranoiássá válni Lily kapcsán. A következő kérdést hallva, némileg leereszkednek a szemhéjai, s végignéz Lily asztal által nem takart részén.
Zéró motelszoba után – jelenti ki gondolatban, majd a pohárért nyúl, s pár kortyot iszik. Tudja jól, hogy ezt a kérdés egyszerűen nem hagyhatja válasz nélkül, mert akkor… akkor…
Egyszerűen csak nem.
Újra Lily szemeibe néz, aki talán még mindig az asztalra könyökölve várja a választ.
– Miért akarja egyáltalán pedzegetni?