- Fogd be a pofád riherongy! Úgyis az enyém leszel, te mindenki szajhája. Legutóbb nagyon is élvezted, akkor most ne tiltakozz. Aúú, megharaptál? Te kis k*rva! - Mark teljes erőből kevert le egy pofont Dorcasnak, miután rátörte az ajtót, s próbálta az ágyra szorítani a nőt. Feldühítette őt az a visszautasítás , amivel Dorcas élt, s bosszantotta, hogy a nő már nem akar tőle semmit. Már vagy egy hónapja, hogy elutasításban részesült, s azóta az egyetlen este óta hiába volt a feleségével, állandóan csak Dorcas O'Balsey járt az eszében. Nem tudta kiverné fejéből azt a szenvedélyes együttlétet, ami számára az öröm forrása volt. Dühében csuklón ragadta a nőt, majd lerántotta a földre, s fölé magasodva , csuklóit a földre szorította.
- Szétteszed a lábad McArthurnak, Joubertnek? Hánynak voltál meg még a cégnél, hm? Engem meg vissza akarsz utasítani? Na majd meglátod, hogy kivel szórakozz! - Alkoholos lehelet bűzlött a pofájából, miközben mocskos kezeivel próbálta leszaggatni a ruhát a nőről. A tiltakozás azonban bosszantotta, így öklével sújtott le a nő arcára, aki talán még el is kábult az ütéstől. Mark elégedett vigyorral, beteges tekintettel, sóvárogva pillantott végig a női testen, ujjaival végig szántott a kebleken, melyeket már nem fedte a széttépett blúz.
- Gyere a papához te kis szuka. - Nadrágövét már éppen kicsatolta, mikor telefonja heves csörgésre kezdett, ráadásul a szomszédból is átdörömböltek, hogy fogják be, vagy rájuk hívják a rendőrséget.
- Hogy az..a .. Ne fincánkolj, hallod?- Még egy pofon érte a nőt, majd száját tenyerével tapasztotta le, miközben felvette a telefont.
- Drágám, fontos dolgom van, nem ér rá? - Feleségének nem nyomhatta ki a készüléket, hisz adnia kellett a látszatnak. Azonban, mikor meghallotta , hogy a kislánya kórházba került, azonnal megfeledkezett arról, hogy mit is akart tenni az alatta fekvő védtelen nővel.
- Te kis kurva, most megúsztad, hallod? De ha bárkinek is beszélsz erről, megtalállak! - Azzal felkelt, visszacsatolta övét, majd sietős léptekkel, szinte futva hagyta el a Balsey rezidenciát...

**

- Gyerünk, vedd már fel Dorci, unatkozooom . - Telefonomat nyomkodva, legalább nyolcadszor csörgettem Dorcast, miközben szabad kezemmel a távkapcsolót nyomkodtam, hogy találjak valami élvezhető műsort a televízióban. Rettenetesen unatkoztam. Az elmúlt időszak amúgy is fárasztó volt a cégnél, így munka után már nem volt időm eljárni bulizni és csajozni. Ezzel szemben Dorcas élte a fiatal, szingli nők életét, s naponta új pasassal randizott, legnagyobb bánatomra. Ebben talán csak az volt a pozitívum, hogy minden randijáról lelépett, s közben általában egy sms-ben kommentelte a történteket.
Ezúttal azonban sem sms nem érkezett, sem egy telefonhívás. Úgy gondoltam, nem lehet randevún, de mivel nem vette fel nekem a telefont - ami ritkaságnak számított - úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá.
Kikapcsolva a televíziót először is a fürdőszobába vetettem be magam, ahol letusoltam, s beillatosítottam magam, hátha Dorcas ma este úgy dönt, átléphetjük a barátság határait. Nem tagadom, bennem ennek a gondolata még mindig élt, s bár igyekeztem elnyomni, olykor bizony felerősödött bennem.
A társaságát is rettentően hiányoltam, ezért amint elkészültem, taxiba vágtam magam, megadtam a címet, s már száguldottam is a lakása felé.
Útközben még tárcsáztam néhányszor, de nem vette fel a telefont, ez pedig egy kicsit aggasztott. Bíztam benne, hogy nincs semmi baja, nem betegedett le és csak a fürdőkádban ücsörög, ahová nem vitte magával a készüléket. Igen, bizonyára lubickol a habokban. Erre összpontosítottam, így már nem is idegeskedtem az miatt, hogy mi lehet vele. Útközben még a gumicukor árusnál is megálltunk, vettem neki a kedvenceiből, majd visszapattantam a taxiba, s meg sem álltunk addig az épületig, amelyben a nő az estéit töltötte.
- Köszi, a többi a magáé. - Gyorsan kifizettem a taxist, s már siettem is be, a portásnak csak biccentettem, majd gyors léptekkel szedtem felfelé a lépcsőket. Szerencsére Dorcas nem lakott a tizediken, így négy emeletet könnyedén lépcsőztem.
Az ajtó elé érve még ellenőriztem, hogy friss-e a leheletem, majd azt követően meglendítettem az öklömet és bekopogtattam a nő ajtaján. Válasz azonban nem érkezett.
- Hahó Dorci, Adrian vagyok, itthon vagy? - Ismét bekiabáltam, majd fülemet az ajtóra tapasztottam, hogy hallok-e valamit, s közben újra bekopogtattam.

– Kérlek… kérlek… Mark! MARK!
Ordításommal felvertem a lakóház teljes negyedik szintjét. Ha a dobhártyám nem sérül meg, s nem csak szívem heves lüktetése ért volna el a receptorokig, akkor hallottam volna, ahogy a tőlem jobbra eső szomszédasszonyom átdörömböl ráncos, vén bőr fedte öklével a vékony gipszkarton falon, és ahogy Jack, kedvenc ivótársam, neki vágja sörös korsóját a nappali falának.
Azt hihettem volna, hogy aggódnak értem. Legalábbis néhány percre még nem adtam volna fel, s újra megpróbálom kiszaggatni csuklómat az erős fogásból. A padlószőnyeg durván ledörzsölte csuklómról és annak környékéről puha bőrömet. Néhol még csak vörös pír ült meg a kézfejemen, míg jobbomon már véresre gyaszatolt, sérült hús látványa fogadott.
Könnyeimen át nem láttam, hogy hagyja kínzó nyomát a hófehér padlószőnyegen bíborba bukó vérem. Reszkettem a fájdalomtól. Az állkapcsomat mozdítani sem mertem, mióta hallottam reccsenését törékenységének; a nyelvem alatt összegyűlt vérben ott úszott letört fogam hegye, s miközben levegőért kapkodtam, csak arra tudtam gondolni, hogyha most elég hangosan sikítok, elég vadul kapok levegő után, akkor sikerül tüdőmbe szívnom a darabot, s még azelőtt megfulladok, s végzek az életemmel, mielőtt a férfinek sikerülne megerőszakolnia.
Megállíthatatlan iramban csorogtak alá könnyeim arcomon. Borzalmas látvány lehettem. A részeg állatot nem zavarta elfolyt szemfestékem, sem a szám széléből kibuggyanó vér.
Ruhám cafatjait ott láttam magam mellett, s míg tehetetlenségemben nyögtem egyet, sikerült is belemarkolnom fehér ingem anyagába. A harmadik, vagy második ütés után, ami már nem a testemet érte, nem mozdultam meg. Fájdalmaim voltak.
Ha a férfi nem állt volna meg, hogy felvegye a telefonját, s tovább folytatja gyötrésemet, akkor hangosan felsikítok. Fenyegetései hidegen hagytak, a néhány percben, míg úgy éreztem, van esélyem szabadulni, újra tettem érte, hogy elkerüljek közeléből.
Míg ő telefonált, s a tarkóját dörzsölte, rövidre nyírt haját túrta, gondterheltségének ráncait masszírozta le arcáról, sikerült bemásznom a fal tövébe. Ingembe beletöröltem számat, majd a lehető legmesszebbre hajítottam magamtól. Mintha csak így szerettem volna megszabadulni fájdalmaimtól.
Szavaival terrorban tartott a férfi. Még mindig nyúzták szívemet a kínos igazságok, melyeket most vádként kellett hallanom egy vadidegen szájából. Belül talán a fél világ ezt gondolta… és ezt nem tudtam megemészteni. Valójában soha nem tudtam túltenni magam bűnös cselekedeteimen.
– Feljelentelek… feljelentelek, te rohadt köcsög.
Az idegességtől többször is elismételtem szavaimat, remegtem, hebegtem-habogtam, s sírás közben még dadogtam is. Nem bírtam a szavakkal. Nem bírtam a nyelvemmel. Zokogásomon át érthetetlen volt mind az, ami kijött belőlem.

Fogalmam nem volt róla, mikor tűnt el a lakásomból Mark, ahogy az is érthetetlen volt számomra, ki hívta ide Adriant. Nem láthatta ezt. Nem tudhatta volna meg, hogy mi történt. Talán ezért is másztam azonnal az ajtó elé, hogy hátamat neki vessem a fafelületnek és kizárjam innen őt. Kopogása üres mellkasomban visszhangzott. Szavai dübörögtek fejemben.
Képtelen lettem volna a férfi szemébe nézni.
– Adrian, nem akarok most beszélni veled. Menj el innen kérlek, hívj telefonon és majd megbeszélünk egy olyan időpontot, ami mind a kettőnknek jó. De most menj haza, mert nem érek rá. Nem törhetsz csak így rám… és ha nyitogatod az ajtót, akkor csak a hátamnak csapod. Ne merj bejönni!
Újra elszakadt a cérna, sírni kezdtem, s miközben vártam szavaim hatását, dühödten rácsaptam tenyeremmel az ajtóra.
Heves fájdalmaim voltak, így nem kockáztattam, hogy az ajtó előtt maradjak. Muszáj voltam arrébb csúszni. Már a kínok gondolata is eltántorított, keresztbe törte határozottságomat. Féltem, hogy Adrian rám töri majd az ajtót, s ő is egy lesz azok közül, akik ma bántottak.
– Fontos dolgom van. Nagyon fontos. Nem bandázhatunk ma…

- Hahó, Dorcas, itthon vagy? Ne csináld már, egész nap hívogattalak, jól vagy?- Hangomban némi aggodalom ült meg, hogy másodszori kérlelésemre sem kaptam választ. Kezdtem ideges lenni, ezért újra tárcsáztam a nő számát, fülemet pedig újra az ajtó lapjára tapasztottam, hátha kihallok valamit odabentről. S azt hiszem, sikerrel jártam, mert bár halkan, de mintha hallani lehetett volna a telefon rezgését, valahonnan egész közelről. Ez viszont már nagyon nem tetszett, így még hevesebben ütöttem öklömmel az ajtót.
- Dorcas, válaszolj már! Hallom, hogy odabent vagy. Hallod? – Ideges lettem, még erőteljesebben kiabáltam, s ezúttal már dörömböltem az ajtó lapján, mikor végre meghallottam a hangját. Nem volt túl erős, de ahogy abba hagytam a dübörgést, már tisztán hallottam erőtlen szavait.
- Micsoda? Ne csináld már ezt velem, mi történt? Miért nem akarsz beengedni, baj van? – Újra ismételtem aggodalmas kérdéseimet, de továbbra is csak elutasítás érkezett odabentről. Ez pedig már egyáltalán nem tetszett nekem. Nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy Dorcas csak úgy lekoptasson, s ki se nyissa az ajtót előttem. Egyszerűen el nem tudtam képzelni azt, hogy mi történhetett vele. Hirtelen kavarogni kezdtek gondolataim, s azon agyaltam, hogy mégis mit tehettem ellene? Ez volt az első gondolat, hogy talán megbántottam valamivel. Erre azonban nem találtam semmit emlékeim közt. Dorcas Odett Balsey pedig egyáltalán nem olyan nő volt, aki ilyen erőtlen hangon válaszolt volna, s arra kér, hogy menjek el. Az igazi Dorcas már rég kinyitotta volna az ajtót, hogy a nyakamba ugorjon és össze-vissza ölelgessen, s elmesélje, hogy milyen dolgok történtek vele a héten.
Megrémisztett a helyzet, s ekkor már éreztem, hogy valami nagy baj lehet.
- Dorcas, ez egyáltalán nem vicces. Nyisd ki az ajtót, hallod?- Szavaimban erőszakosabbá váltam, s már követeltem azt, hogy végre kitárja előttem az ajtót. Mindhiába. A nő makacs volt, s nem engedett, helyette továbbra is azt szajkózta, hogy menjek el, mert dolga van. Persze, én pedig a pápa vagyok.
Természetesen nem hittem neki, gondolataimban már minden szörnyűség felmerült, többek közt az, hogy talán a főnöke kirúgta és azért talán saját kezével akarna véget vetni az életének. Nagyon megijedtem, nem akartam elveszíteni Dorcast, ezért elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én bejutok a lakásába.
- Nem érdekel, miféle dolgod van. Én most be fogom törni az ajtót, szóval ha előtte vagy, akkor menjél arrébb. Háromig visszaszámolok! – Hangosan beszéltem, hogy odabent hallja, s elkerüljük az esetleges baleset forrását. Mindvégig persze abban bíztam, hogy nem kell kezdenem a számolást és nemsokára kattanni fog a zár. Ő azonban elhalkult , s már a hangját sem hallottam.
- Ilyen nincs..- Düh és idegesség kavargott bennem, az ajándék tasakba pakolt gumicukrot a földre ejtettem, támadó állásba álltam, majd elkezdtem a visszaszámlálást.
- Három, kettő, egy..- Ezt követően jobb vállammal teljes erőből rohantam neki az ajtónak, aminek hatalmas robaja volt, de a zár még csak meg sem moccant. A vállam azonban máris sajgott a fájdalomtól, ennek ellenére újra neki rugaszkodtam, s megismételtem a kísérletet még legalább háromszor. A harmadik alkalommal már érezhető volt, hogy meglazult a zár, s a következő elrugaszkodásnál ki is tört a lakás ajtaja.
Szinte beestem Dorcas otthonába a nagy lendület miatt, de első dolgom az volt, hogy a pillantásommal megtaláljam Őt. Nem messze ült az ajtótól, hátával a falat támasztva. Rémesen nézett ki. Sírt, a ruhái széttépve lógtak rajta, ajkából vér sercent, szemei alatt lilás foltok éktelenkedtek, csuklói vöröslöttek.
- Úristen, Dorcas, mi történt? – Aggodalommal rogytam térdre a nő mellett, s azonnal megérintettem a vállait, pillantásommal pedig tekintetét kerestem.
- Adrian vagyok, Dorcas mi történt? Ne sírj kérlek, mond el, hogy mi történt? – Nagyon megrémisztett a nő állapota, hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek, de nagyon féltettem őt.

Nem láttam magam, de már az is borzasztó volt, ahogy éreztem. Lüktetett az arcom, szám sarkából, még mindig vér szivárgott, s a testemet ért fájdalmas ütések és karmolások helye most vált igazán égető problémává.
Nem hagyhattam, hogy Adrian bejöjjön, így még a kulcsot is ráfordítottam a zárban, s csak azután húztam magam elé a véres inget. Pont ott kötöttem ki, ahol előzőlegesen az elhasznált, széttépett ruhadarab végezte. Nem bírtam elszakadni félelmemtől, a végtagjaimat és ölemet őrlő, marcangoló fájdalomtól. Túl korai volt, hogy azt tettessem, minden rendben van.
Holnap már képes lettem volna mosolyogni, ruhák kedves takaró és ápoló anyaga alá rejteni megsínylett zúzódásaimat, megszabadulni az elfolyt sminktől, kiöblíteni a számat, vaskos körkarkötőkkel fedni el sérült csuklóimat. De ma még gyenge voltam, fáradt és elkeseredett.
Újságíró létemre, nem találtam a megfelelő szavakat üres belsőmre. A kín, ami rám telepedett, s elhitette velem, hogy egy leszek a megerőszakolt nők sorából, olyannyira megbénított, hogy az általában szeszélyesen keveredő érzelmi palettámon csak a fekete szín maradt meg. Magába szívott minden örömöt, kevélységet, nevetést. A kiéhezett lila, az irigy citromsárga, értelem oltárán áldozó kék, vöröslő bíbora tüzes véremnek, mind feketébe hajlott. A világom fekete volt, fehér falakkal, s az egész közepén egyedül ültem, fekete vértócsa közepén. Gondolataimban nem léteztek színek. Ott bent, nem éltek boldog pillanatok.

– Adrian, menj el…
Fájó álkapcsom nehézkesen engedett, s minden hang kiejtésébe belejajdultam. Hajamat téptem az éles fájdalomtól, s azt hittem, magányosan belebetegszek az erőtlen senyvedésbe. Ehelyett odakintről még mindig Adrian erőszakos féltése verte az ajtó lapot. Beleremegett a férfi markáns kopogásába. Nyekkent egyet, majd háromszori erős ráhatás következtében megrepedt a lemezekből tákolt, fának csúfolt csúfság, elengedte féltő anyaként szorító zárját, s teljes erejéből kivágódott. A kilincs beleállt a falba, csapása alatt a vakolat behorpadt. Másodpercek alatt váltak meg egymástól a szilánkok, hogy belevessék magukat a padlószőnyeg puha szálainak tengerébe.
– Nem engedtem meg, hogy itt legyél. Csukd be az ajtót, mert a szomszédok átjönnek. Nem jöhetne ide senki… mert nekem ez most nem jó időpont. Nekem most sok dolgom van…
Erőtlenül sírtam fel újra, ahogy rájöttem, nincs tovább, nincs hová bújnom a férfi féltő szemei elől. Egyre közelebb ért, míg nem le nem térdelt elém, s vizslatta egész közelről sérüléseimet. Automatikusan a fal felé szerettem volna fordulni, hogy Adrian ne láthassa meg, arcomat, ne tudhassa meg, Mark hogyan űzött gúnyt vonásaimból, s vette el azt, amitől szépnek mondtak.
– Majdnem megerőszakolt.
Azt hittem nehezemre esik majd vallomást tenni, hogy bent akadnak a szavak, mikor a vallomás elé érek. De ez nem így történt. Csak kicsúszott. Nem bírtam magamban tartani az igazságot, mikor az egyetlen, aki megóvhatott, segíthetett feldolgozni a történteket, az a velem szemben ülő Adrian volt.
– Nem bírok itt maradni. Soha többé nem merek ebben a lakásban egyedül maradni. Ott van a vérem a padlószőnyegen. Úgy szorította a csuklómat, hogy az a durva anyag lehántolta a bőrömet. Nem öt percig csinálta… majdnem háromnegyed órája szorított. Azt hittem megteszi. Úgy nézett ki, hogy megteszi. Beszélt róla, hogy egy kurva vagyok. Lefeküdtem veled, Daviddel… nem lehet, hogy csak neki nem teszek a kedvére. És akkor majdnem megerőszakolt. Még mindig érzem, hogy hozzám ér. Nem az fáj, ahol megpofozott. Mert az a fizikai fájdalom semmi ahhoz képest, hogy érzem, mennyire sebezhető vagyok és sérülékeny. Ha visszajön és megteszi, már sírni sem leszek képes… nem maradok itt. Ki kell vinned a repülőtérre. Las Vegasba kell utaznom Oliverhez. Itt nem vagyok biztonságban. Többé én ebben a városban nem vagyok biztonságban.
A könnyeim elfogytak, viszont hangom sírástól reszketett. Percek után is. A görcsös érzés lüktetett, s nem is hittem, hogy valaha gátat tudok majd szabni a mellkasomban tomboló sírásnak.
– Ott van a vérem a padlószőnyegen. A ruháim elszakadtak. Ez az egész szoba arról üvölt, hogy nem vagyok biztonságban. El kell mennem innen, érted? Te sem tudsz megvédeni. Nem tudsz.. mert nem láttad, hogy ütött. Nem érezted, mit művelt velem. Segíts, hogy elmehessek innen. De ne… ne nyúlj hozzám. Fáj mindenem. Csak pakold össze a cuccaimat.
S ahelyett hogy a férfi ölelésébe bújtam volna még távolabb kúsztam tőle.

Mit sem számított sajgó vállam, mikor az aggódás tépte szét gondolataim fonalát. Soha életemben nem tapasztaltam Dorcas részéről olyan magatartást, amit ezúttal produkált. Nem akart beengedni, mi több, elhajtott. Mire másra gondolhattam volna, ha nem arra, hogy valami ostobaságra készül?
Mindig is erős nőnek tűnt, de az elmúlt időszakban nem egyszer panaszkodott arra, hogy egykori évfolyamtársai , főnökei megtalálták egy-egy magas röptű labdával. Tisztában voltam a múltjával, nem is hibáztattam Őt, azt viszont nem tudhattam, hogy Dorcas hogyan is élte meg mások támadásait.
Az ajtó berobbanását követően alig néhány másodpercbe telt csak, mire megtaláltam a földön árvátlanul heverő nőt. Testén zúzódások jelei látszottak, ruháját egyértelműen letépték, ajkából vér sercent, s mindez egyértelműsítette bennem azt, hogy mi történt, vagy történhetett.
- Dorcas, Te megsérültél. Ó, mi történt?- Miután behajtottam az ajtót kérésének megfelelően, azt követően már mellette térdeltem, aggodalmas pillantásom tekintetébe fúrtam, s vállait is azért érintettem , hogy érezze, ott vagyok vele. Féltem, rettegtem attól, hogy az történt vele, ami a húgommal is annak idején. Bele sem mertem gondolni abba, hogy valaki bemocskolta Őt, de sajnos a jelekből ez elég egyértelműnek tűnt. Nekem pedig higgadtnak kellett maradnom a nő mellett. Ez viszont nagyon nehezen ment.
- Jaj, gyere ide. – Megkönnyebbülés fogott el, hogy nem sikerült a mocsadéknak elérnie a célját, s Dorcas nem hagyta magát. Az viszont nem nyugtatott meg, hogy Dorcas milyen állapotba került.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – Magamhoz öleltem a nőt, amennyire csak tudtam, ügyelve arra, hogy ne okozzak neki még inkább fájdalmat. Kezemmel fejét a mellkasomra hajtottam, s nyugtatásként simogatni kezdtem Őt.
Éreztem szívdobbanásait, zokogástól remegő testét, nyugtalanságát és kétségbeesését. Rossz volt így látnom Dorcas Balseyt, aki az egyik legkarizmatikusabb nő volt, akit valaha ismertem.
- Most már nem lesz semmi baj, nem fog többet bántani. – Nyugtatni próbáltam a nőt, de ahogy Dorcas azt kezdte mesélni, miket vágott hozzá a fickó, azonnal tudtam, hogy ki volt a tettes. Tekintetem szikrázott a dühtől, egész bensőmet idegesség járta át, amint megtudtam, hogy a kollégám, Mark tette ezt Dorcassal. Az a fickó, akit haverként beengedtem a lakásomba, akit bemutattam a nőnek, s aki most ezt tette vele.
Szinte semmit sem tudtam Mark Fanaghanről, vagy a családi hátteréről. Mindenki csak úgy ismerte, hogy Mark a vicces, aki szeret bulizni és golfozni. Honnan kellett volna tudnom azt, hogy mire képes?
- Css, nyugodj meg. Mark Fanaghan a lábát nem teszi többet a közeledbe. Az a rohadék megkapja a magáét, ki fogom csinálni. – Olyan gyűlölet kelt életre bennem, mint amit apám iránt éreztem. Mark Fanaghan egyenlő lett a legnagyobb ellenségemmel, akit szívem szerint darabokra szaggattam volna.
Mérhetetlen düh uralkodott bennem, de nem tehettem meg azt, hogy ott hagyjam Dorcast ilyen törékeny állapotban. Nem rohanhattam el azonnal, hogy bosszúmat vegyem, a nőnek szüksége volt rám, még ha ezt nem is mondta ki egyértelműen.
- Nem Dorcas, nem. Nem akarom,hogy itt hagyj, hogy elutazz. Felejtsd el ezt a hülyeséget most azonnal, jó? – Igyekeztem hatást gyakorolni rá szavaimmal, ezért mélyen pillantottam könnyektől csillogó szemeibe, s közben végig simítottam az arcán, Ő azonban kibújva ölelésemből, még távolabb húzódott tőlem. Rémült volt, nyughatatlan. Láttam azt, miről beszél, de pontosan tudtam, hogy mit kellett átélnie. Éppen ezért akarata ellenére újra megközelítettem Őt.
- Itt egyetlen ember van, akinek menekülnie kell, mert szét fogom rúgni a seggét, az pedig Mark. Te nem vagy egy védtelen nő, és bárki ezt hiszi, az nagyot téved. Nem viszlek téged a repülőtérre, neked nem az hiányzik most, hogy utazgass. A bátyád szeret, de neki van egy terhes felesége, akire vigyáznia kell. Én viszont itt vagyok neked, és személyes sértésnek venném, ha nem költöznél hozzám, míg megoldódnak a gondok. És nem is fogom hagyni azt, hogy máshová menj. Szóval ezúttal nálam fogsz lakni és pont. Kérlek, ne ellenkezz. – Gyengéden szólítottam, óvatosan nyúltam combhajlata s vállai alá, majd felnyalábolva Őt a földről, az ágyhoz sétáltam Vele, s lefektettem a puha matracra.
- Máris jövök – Azzal egy pillanat alatt megfordultam a lakásban, s visszasétálva a nőhöz egy lavór kellemesen langyos vizet, egy szivacsot, s egy törölközőt vittem magammal.
- Hagyd, hogy segítsek. – Szavaim közben a szivacsot vízbe mártottam, s nagyon óvatosan elkezdtem lemosni Dorcas arcáról az elmosódott festéket, s az ajkára száradt vért. Ugyanezt tettem karjaival, csuklóival is, ha engedte, majd puha törölközővel töröltem szárazra testét.
- Szép vagy – Őszinte mosollyal pillantottam mélyen a szemeibe, hisz talán először láttam smink nélkül a nőt. Pillanatnyi gyengeség talán, de ezt muszáj volt kimondanom. Mielőtt azonban bármit reagálhatott volna, gyorsan felkeltem, elvittem a lavórt, s a szivacsot , vissza a fürdőszobába. Egy pillanatra megtámaszkodtam a tükör előtt, s mélyről vettem a levegőt, hogy kifújhassam.
Annyira dühös voltam, mérges és ideges. Hibáztattam magamat, amiért összeismertettem a nőt azzal a féreg Markkal, dühös voltam a férfire, aki nem nevezhető férfinek, s csak azon kattogtak a gondolataim, hogy mit kellene tennem. Mégis minden egyes pillanattal úgy éreztem, hogy agyon kell vernem Markot. Eszembe jutott a húgom, az , amit az apám tett, s az, hogy én akkor nem segítettem. Erre újból megtörténik, és nem voltam a közelében.
Talán csak egy-két perc telhetett el, míg magamat is összeszedtem a fürdőszobában, s remélhetőleg Dorcasnak is sikerült egy picit megnyugodnia.
- Kisasszony, a taxi előállt, hogy az új rezidenciára költözhessen. – Mosolyogva pillantottam a nőre, bízva abban, hogy talán egy kicsit sikerült megnyugodnia a közelemben.
Gyorsan kikaptam egy kényelmes , meleg felsőt a szekrényéből, majd odasétáltam hozzá, s újra mellé telepedtem.
- Segítek, ne aggódj, a barátod vagyok. – Mindvégig csak a szemeit figyeltem, míg leengedtem vállairól a szakadt blúzt, s fején átbújtattam a kötött pulóver nyakát, hogy a melegebb anyagba bújtathassam testét. Mit ne mondjak, gondolataimban ez a vetkőztetés egész másképp zajlott, de az ember életében mindig vannak váratlan pillanatok, a sorsunkat pedig nem mi alakítjuk. Vannak bűnösök, s áldozatok.
- Most nem lesz szükséged sok mindenre, holnap majd mindent beszerzünk neked, amit kell. Mehetünk?- Bátorító mosollyal pillantottam Dorcasra, s a kezemet nyújtottam felé. El akartam vinni magammal a saját lakásomra, hogy a nő teljes biztonságban pihenhesse ki magát, s feldolgozhassa a történteket.

tudom, hogy nem vártad már, azért remélem tetszik

A sarokból, a fal tövéből már nem volt hova tovább. A felém nyúló kéz tulajdonosának arcának bevillanásakor tudatosult bennem, hogy nem minden bőr lesz olyan kicserepesedett, mint Markké, nem minden ujjbegy azért gyűrűzik, hogy fojtogasson, nem minden tenyér akar a nő makulátlan testén foltot hagyni. Ez a kéz nem bántani akart.
Légzésem lelassult, bizalmatlanságom szélesen kitárulkozó folyamát lerekesztettem, s már csak a pillanat hevében belém nyilalló fájdalomra markoltam meg Adrian ingjének alkarján elegánsan vasalt anyagát, hogy megállítsam a férfit mozdulatában. Nem voltam erőszakos. Eszem ágában nem volt még több fájdalmat okozni magamnak az után, hogy túléltem a perceket, mikor vesztemet éreztem.

Míg Adrian a fürdőszobába veszett, puha kézfejeimmel két oldalról lesimítottam az elefántméretű könnycseppeket. Szégyellni való talán nem volt benne, én mégis úgy éreztem, hogy a kiborulásomnak véget kell vetnem. Talán nem az a háromszor hatvan másodpercnyi idő kellett volna, hogy ráncba szedjem vonásaimat, rárivalljak sérült lelkemre, s elfojtsam tenyerembe üvöltött kínom végkimerültségét. Mégis mindent megtettem, hogy a férfi találjon bennem maradványokat a szeretett nőből. Megjátszottam minden mozdulatomat, minden gyenge mosolyomat, de csakis miatta.
Ő volt, aki szavak nélkül, de rám parancsolt.
S én eleget tettem kéretlen kérésének.

A meleg vízbe merített szivacs végignyalta hószín bőröm vértől mocskos felületét, s gátat szabott a képzeletnek. A valóság talajára állított. Egy rossz álomnak kellett, hogy tűnjön Mark, és a vele való kapcsolatom. Utolsó könnyem a szemem alatt pityergő táncot járó szivacs fájdalmával vált útra belőlem.
– Én…
Némán zártam végül össze ajkaimat, hiszen addigra Adrian végzett mosdatásommal, s már hátra is hagyott. Mintha félt volna összetört válaszomtól. Akaratlanul is, de kellemetlenül éreztem magam gyengeségem miatt. Annyira erőltetetten vettem a levegőt, hogy vállaim beleremegtek a gondolatba, min is kell túltennem magam.
De azt az egy személyt, akire most számíthattam, nem riaszthattam el magam mellől. Így lenyeltem a rám törő kínt. S kisírt szemeimet ugyan ellepték fátylai a bánatnak, de már nem engedtem, hogy a letisztított arcbőrön újra nyomot hagyjanak. Hogy feleslegesen dolgozzon a férfi? Nem akartam neki csalódást okozni.
– Betegszállítót akarok. Egy hordágyat és szirénát. Ami hangosan… és megdermeszti a kívülálló ereiben a vért. Megdobban a szíve, majd kihagy, és arra gondol: talán hozzám tartozik a sérült. Mindegy, hogy milyen kegyetlen ember, ilyenkor félre áll. Félre áll… Mark is ezért állt félre. Hallottam a telefonban. A felesége hívta. Azért állt félre Mark, mert a kislányával történt valami. És rossz ember vagyok, mert megkönnyebbültem. Talán az a kislány meghal ma… vagy a balesete megváltoztatja az életét, de az enyémet is. És hálás vagyok azért, hogy valaki megsérült helyettem… borzasztó rossz ember vagyok.
Volt valami logika szavaimban, de lassan belevesztem az önvádba, így nem is értettem, hogy térhettem el ennyire a humoros kijelentéstől. Szakmai ártalom volt. Az írás tehetett róla, hogy néha értetlenül, szépirodalmi nyelven indokoltam metaforák sorával az univerzum olykor rosszmájú, olykor komoly, máskor könnyed poénjait.
Meg akartam könnyebbülni, de a szavak, a hasonlatok nem hoztak eredményt.
– Szeretem ezt a pulóvert.
Szipogtam bele a férfi közelségébe, s miután fejem átbújt a szűkös garbón, erőtlenül kiráncigáltam kócos hajamat passzéjából.
– Sok mindent kellene most magammal vinnem. És valahol van egy nagy táskám, amibe beleférne az egész lakásom, de… nem tudom, hol kellene kezdenem. Minden arra emlékeztet, hogy… minden Markra emlékeztet. A fogkefém nem látta, ami történt… a parfüm a táska legalján pihent, de mégis… hogy van ez? Minden, ami ebben a házban van, tanúja volt érzékszervi receptorok nélkül is ennek az esetnek. Érted ezt? Nem? Nem baj. Nem haragszok. Csak… mindent fáj itt látnom.
Nem sírhattam. És egyfolytában csak ez járt fejemben, míg Adrian karjába kapaszkodva, kimenekültem egykori otthonomból. Más emberrel talán nem tettem volna meg, hogy a nyakába varrom magam és nem is hagytam volna, hogy gondoskodjon rólam. De a barátomnak tartott férfi kivétel volt. Mert én sem tettem volna máshogy fordított esetben. S minden el nem eresztett könnyem mögött, ez a ki nem mondott vallomás, ott ült szemeimben.

Kisétáltam oldalán a házból, de odakint erős, fojtó érzés kerített hatalmába. Nem szóltam róla, meg sem mukkantam, míg a taxival el nem értük Adrian otthonának lábát. Minden bizonytalanságomról csak felélénkülő szorításom tett tanúbizonyságot.

A megfelelő emeletig Adrian mellkasába fúrtam fejemet. A lift most mellékes volt. Némán csordogáló könnyeimről nem akartam neki bizonyítékot adni.
A lakására csendben léptünk be, viszont már a küszöbön megtorpantam, és a férfi mellkasának ütköztem, mikor Jane-t véltem felfedezni a kanapén. Talán neki is több bűnös esete van, gyűlölni való tulajdonsága, mint Marknak? Lehet, hogy Jane is egy azon emberek közül, akiktől jobb távol tartanom magam?
Ezen gondolatomra rászolgált a nő vasvilla-szúrós pillantása, amivel megtalált. Nem engem várt. Ez egyértelmű volt.
– Dorcas? Adrian?
A nő pillázott párat, felemelkedett a kanapéról, s szigorúan maga elé fogta mappáját. Azzal fog agyonverni. Előjött ma este minden szadista gondolatom…
– Szia, Jane…
– Adrian, Dorcas marad? Nem zavar, csak dolgunk van. Mondjuk amíg lezuhanyozik, mert ráférne, ahogy elnézem… elhadarom, amit akarok. Feltéve, ha addig kiegyezünk. Én sietek...
Miattam sietett.
– De bort is hoztál… nem zavarsz, én úgyis… menni készülök.
Borzasztóan éreztem magam az előszobában toporogva. A szúrós tekintettől megrészegülve fordultam a közvetlen mögöttem álló Adrianhoz.
– Vigyél ki a repülőtérre, tegyél fel az első gépre és aztán tényleg nem zavarom a munkádat. Jane bort is hozott, vastag a szerződés, ami nála van. Nem tarthatlak fel… csak vigyél ki a reptérre.
Az üvegajtón át, figyeltem, ahogy bezáródik a lift ajtaja. A gyűlölt közlekedési eszközbe kívántam magam. Az első és az utolsó eset lehetett, hogy ilyen szenvedéllyel utazni akartam a felvonóban.

Dorcas szavait némán hallgattam végig a betegszállítóról, s arról, hogyan is szabadult meg Mark erőszakos karmai közül. Fogalmam sem volt arról, hogy felesége van és gyermeke, éppen ezért meglepett a beszámoló, amit az ágyon heverő nőtől hallottam. Még inkább düh fortyogott bennem a kollégámmal kapcsolatban, bántam azt, hogy bemutattam azon a bulin annak a nőnek, akivel valójában én akartam együtt lenni. Nem csak a bűntudat gyötört már, de a harag is, s a bosszúvágy. Marknak nagy szerencséje volt, hogy mire ideértem , már nem volt Dorcas lakásán. Ha itt találom, valószínűleg a nyakamra kellett volna hívni a rendőrséget. Sokat tanultam a gyerekkori hibáimból, s míg annak idején a saját húgomon nem tudtam segíteni, elhatároztam, hogy soha többé nem hagyom azt, hogy bármely nő olyan bajba kerüljön, mint annak idején a testvérem. Ez miatt volt fontos számomra Jane, s ez miatt aggódtam annyira Dorcasért is.
- Nem vagy rossz ember, ne mondj butaságokat. Mark megkapta a sorstól a büntetését, bár nem kívánom, hogy egy gyereknek bármilyen baja is legyen. Annak viszont örülök, hogy Te..- Nem folytattam szavaimat, nem akartam kimondani azt, hogy mi történhetett volna. A nőnek már így is kínszenvedés lehetett átélni azokat a perceket, mikor Mark erőszakosan próbálta Őt megszabadítani a ruháitól.
- Én is szeretem rajtad, jól áll és kihozza a szemed színét. – Rámosolyogtam Dorcasra, majd mikor már láttam rajta azt, hogy kicsit összeszedte magát , elmertem engedni a kezét, s ott hagytam Őt az ágyán. Segítettem neki pakolni, de nem éreztem azt, hogy az egész lakását fel kellene pakolnom. Minél előbb el akartam vinni a rossz emlékeket idéző lakásból, ezért csak fogkefét, fehérneműt , hálóruha szerűséget , melegítőt , egy napi váltásruhát , az iratait és a telefonját tettem be abba a táskába, amit a gardrób szekrényében találtam.
- Neked aztán tényleg sok cuccod van, de most csak a legszükségesebbeket tettem be. Ha gondolod, holnap majd küldetek valakit a többi holmidért, de vehetünk is pár új cuccot. Gondolom, nőként imádsz vásárolni. – Barátságos mosolyt küldtem felé, próbáltam jobb kedvre deríteni és teljes mértékben elterelni a gondolatait arról, ami történt.
- Dorcas, ne aggódj. Beszerzünk neked új dolgokat. Addig is használhatod az én ruhatáramat. Múltkor is egész jól állt rajtad az atlétám és az ingem, szóval biztosan találunk neked valamit. Gyere, induljunk. A laptopot felejtsd el, a telefonodat sem biztos hogy megkapod, mert szeretném, ha pihennél. – Ha engedte, akkor szabad kezemmel belé karoltam, másik kezemmel a megpakolt bőröndöt nyaláboltam fel és elhagytuk a lakását.
**
A taxiban nem szóltunk egymáshoz, hagytam, hogy Dorcas nyugodtan pihenjen mellettem, s feldolgozhassa a történteket. Közel ültem hozzá, hogy érezze, ott vagyok mellette, s ne féljen többé.
A mindig életvidám nő ezúttal megtörten, szomorúan bújt hozzám, én pedig szorosan öleltem mindvégig, míg el nem értük a liftet, aztán pedig a felvonóban, hogy legyőzze bezártságtól való félelmét.
- Mindjárt ott vagyunk. – Jegyeztem meg egész halkan, egy mosollyal, majd felérve a legfelső emeletre, végre kinyílt a lift ajtaja, s kiléphettünk a szűk börtönből.
A lakásom már csak pár karnyújtásnyira volt, de amint kitártam az ajtót, legnagyobb meglepetésemre Jane ücsörgött odabent. A mindig visszafogottan, ám ízlésesen öltözött nő ezúttal is kontyot viselt, szúrós pillantásával pedig mindkettőnket szemügyre vette.
Igaz, hogy korábban én engedtem meg Janenek, hogy bármikor zavarhat és nyugodtan feljöhet a lakásomra, de bevallom, az utóbbi időben látogatásai kezdtek inkább zavaróvá válni. Szerettem Őt, fontos volt nekem, de Jane olyan volt, mintha a húgom lett volna. S kezdtem úgy érezni, hogy ez a nő talán többet szeretne tőlem, mint holmi barátság és munkatársi viszony.
- Hát te mit keresel itt Jane? – Meglepetten tettem fel kérdésemet, miközben becsuktam magam mögött az ajtót. Nem igazán értettem azt, hogy mi az a rengeteg papír a kezei közt, s miért nem érne rá a munka másnap. Ráadásul a bulin történtek miatt még mindig nem sikerült előtte kimagyaráznom magam, így kissé kellemetlenül is éreztem magam a társaságában.
- Jane! – Összeráncoltam a homlokomat, mikor asszisztensem beszélni kezdett, s nem túl szép hangsúllyal illette Dorcast. Nem akartam konfliktust a két nő között, s éreztem, hogy az egyiket el kell küldenem. Az viszont már akkor egyértelmű volt, hogy melyikük lesz az, akinek búcsút intek.
- Nem , Dorcas , nem…- Közbe vágtam, s csak ekkor láttam meg a bort, amit aztán végképp nem tudtam mire vélni. Jane türelmetlenül ácsorgott a szoba közepén, s ezúttal már mindkét női szempár rám szegeződött. Ennél kínosabb pillanat nem is lehetett volna.
- Ne, Dorcas nem viszlek ki, megbeszéltük , hogy itt maradsz. Egyáltalán nem zavarod a munkámat, az tud várni, akár csak Jane. Csak adj nekem öt percet, addig kérlek, hogy helyezd magad kényelembe. Ha szeretnél lezuhanyozni, tudod ,hol találod a zuhanyzót. Tényleg csak pár perc, és itt töltöd az éjszakát. – Nyomatékosítottam szavaimat azzal, hogy bőröndjét leraktam a lakásom kellős közepén. Ezt követően sétáltam oda Janehez, majd belé karoltam és a nappali távolabbi sarkába húztam őt.
Jane kihúzta karját a kezemből , s szigorú testtartással lépdelt előrébb, majd a könyvespolc előtt maga elé szorította a mappát, s mélyen fúrta pillantását tekintetembe.
- Ezeket kellene aláírnod, és már nem is zavarom a kettősötöket. – Hirtelen tolta elém a mappát, ami szinte a mellkasomnak ütközött, ugyanilyen határozottsággal tolta felém az íróeszközt.
- Jane..ezek a szerződések csak a jövő hét végére kellenek. Mi ez a sietség? Tényleg ez miatt jöttél?- Kíváncsian fürkésztem pillantását, éreztem a zavarát, nem is tudta állni a tekintetemet, egy pillanatra el is kapta a fejét, majd néhány másodperccel később nézett csak vissza rám.
- Nem tudom, nézd Adrian, a múltkori…egy igazi seggfej voltál, de most már értem, hogy miért. Igazad van, majd aláírod őket máskor. Nem zavarom a légyottot.. – Hirtelen akart kitörni mellőlem, de elkaptam a karját és magam felé fordítottam.
- De Jane…
- Hagyjál, elegem van belőled Joubert! –
Azzal dühösen trappolt át a lakásomon, Dorcas felé még szúrosan nézett, majd elhagyta a lakásomat. Ledöbbentett, s egyúttal ráébresztett arra, hogy mekkora nagy seggfej voltam vele legutóbb. Igaza volt, megbántottam őt.
Rosszul éreztem magam Jane miatt, hisz Ő is fontos volt nekem, de nem szakadhattam két felé, a szív fájdalmai ellen pedig ebben az esetben nem nyújthattam vigaszt.
- Azt hiszem, hogy ostobaságot csináltam Dorci. – A nő elé léptem, miközben az államat dörgöltem.
- Emlékszel talán arra a házi bulira, amit itt rendeztem. Meg a pszichológusnőre..és az sms-ekre, amit neked küldtem. Háát, nem csak a pszichomókus volt az egyetlen aznap éjjel. Jane azért pikkel ennyire rád, meg főként rám, mert…mikor megcsókoltam, akkor a te neveden szólítottam. – Kezeimet imádkozásra fonva emeltem ajkaim elé, miközben pillantásomat a nő tekintetébe fúrtam, várva a reakcióit. Nem tudtam, hogy ehhez mit fog szólni, de tudnia kellett arról, hogy Jane miért utálja őt ennyire.

Élt bennem élénken pofátlanságom csillagos égig nyújtózó határvonalának tudata, mégis kellemetlenül éreztem magam, hogy egy harmadik személy is bele lásson tenyeremben hordozott lelkem szilánkjaiba.
Kitárulkozott arcvonásaimba minden gondolatom hatása belevegyült. Ott ült ajkamon a megaláztatás, apró ráncok futottak össze szemem sarkában a fájdalomtól, megrándult orrcimpám az undortól, beleveszett pillantásom a puha szőnyegbe, hol elmerültek a hosszú szálak között lábujjaim. Kiszolgáltatott voltam, s ez a nő csupasz megvetéssel telve fogadta társaságomat.
Miután Adrian egyértelművé tette előttem, hogy innen nincs kiút ma este, s maradásom nem kedves gesztus a részéről, hanem baráti aggodalom parancsa, akkor már lábaim maguktól vittek át a másik szobába. Fél füllel hallottam, hogy a férfi zuhanyzásra int, ahogy előzőleg a már jól ismert asszisztens is tette nem túl finom kezdeményezésének jogán. A tiszta, kötött anyag alatt mocskosnak éreztem testemet. S hiába a puha fonál simult bele elégedetlen tenyerembe, sérült bőrömet véltem tapintani. A nyomástól felélénkülő szúrás, égés áthágta testem takaróját. Pontosan tudtam, hol sérültem meg.

A pulóvertől lassan szabadultam meg. Bőröm csupaszsága, a fekete garbó alól felszabaduló színtelen test ijesztően távoli volt számomra. A megmaradt lila foltokra fontam ujjaimat, s ahogy Mark tette, úgy szorítottam rá én is nyakamra. Összerezzentem a fájdalomtól, s levegőért kapkodva taszítottam el magamtól kezeimet.

Elfordultam a mosdó feletti tükörtől, nem bírtam látni magam. A ruháimat őrült gyorsasággal letéptem magamról, s a sarokba állított, fonott kosárba hajítottam Adrian ruhái közé. Soha többé nem akartam látni azokat a ruhadarabokat.
A zuhany alatt kiürítettem gondolataimat, a forró gőz átjárta fejemet, elbódított. Elnehezült fejem lebukott, s homlokommal végignyaltam a páraülte csempefalat. Reszkető kezeimet lassan élet járta át, így elvettem az illatosított szappant, s elnagyolva, végül apró részletességgel, eleinte gyengéden, végül durva odafigyeléssel tisztítottam meg testemet. Adrian törölközőjébe csavarva roskadtam rá a lehajtott fedelű wc-re, mikor újra bizseregni kezdtek a hegek, a foltok, s remegett a testem.
Áhítva vettem újra szemügyre a zuhanykabint, s felvetődött bennem, hogy visszamásszak, és még órákig mosdassam testem. De csak a bőröm kopna. Ez az érzés a víztől, a szappantól nem fog elhalványodni.
Vizes hajtincseimet egy hajgumi segítségével szoros copffá fogtam össze fejem búbján, mielőtt kiléptem volna a hálószobába. Valahol reméltem, hogy Jane már távozott, s Adriannak marad rám ideje. Súlyos gondjaimtól nem hallottam a kinti fejleményeket, így csak azt vettem készpénznek, ami a szemem előtt történt, ami fülem hallatán hangzott el.
– Emlékszek rá. Történt valami?
Észre sem vettem, hogy miközben felpillantottam Adrianra, ujjaim önkéntelenül is átfogták sérült csuklómat. S a még hegesedésre váró területet izgatottan kezdtem dörzsölni.
Ahogy hallgattam a férfit, s tudatosult bennem vallomása, kis híján rosszul lettem. Próbáltam távol tartani magam Adriantól. Megakadályozni, hogy közünk legyen egymáshoz komolyabb módon, és mégis… sikerült úgy intéznie, hogy a környezete kurvaként tekintsen rám.
– Jaj, Istenem! Adrian… Ő a húgod. Azt mondtad. Úgy gondolsz rá… de nem akarok ebbe belefolyni. Ha ő volt kéznél, hát őt csókoltad meg… kár, hogy én jöttem ki ebből pocsékul.
Nem tudtam, mit kellene erre mondanom, de szó nélkül nem fordulhattam el tőle.
– Azért, ha most befekszel mellém az ágyba, ne gondolj rám… ne úgy. A zseblámpákat kéretik a helyükön hagyni, nyugvó állapotban.
Bizonyítani akartam Adriannak, hogy valamivel jobban érzem magam, ami persze egy marha nagy hazugság volt, de azért is halvány mosollyal nyugtáztam gyengécske viccemet.
– Majd megbocsát. Biztos megbocsát.
Miközben ezeket a szavakat céloztam Adriannak, már a ruhatára között válogattam, és egy méretes pólót kerestem magamra. Nem volt nehéz ilyet találni, bármelyik combközépig fedte volna testemet.
Így teljesen érthetővé vált számomra, miért sietett most úgy el a fiatal nő.
– Soha nem próbáltad meg vele? Soha nem is akartál több lenni számára? Ő is egy kívánatos nő, fiatal, egészséges, és ahogy szükségletei, úgy érzései is vannak. Ez mindig úgy működik, hogy van egy kapcsolat, ahol az egyik félnek teljesebb belsővilág jutott, míg a másik szegényebb, de érzi, hogy azzal az emberrel, aki mellette van napokon át, mint a barátja, kiteljesedhetne. Van kivétel.
És itt nagyon bizakodón először rá, majd magamra mutattam. Akaratosan hittem kettőnkben, Adrian ezen megingását számba véve is. Én hány férfi helyére képzeltem Adriant? Ez normális. Ettől még nem kell mindent elrontanunk. Erősek vagyunk.
– Jane-nek meg kellene értenie, hogy elveszítene téged, ha egyszer máshogy néznél rá. Mi ezért erősek vagyunk. Mert te is tudod és én is tudom, hogy a mi szexuális kapcsolatainknak a vége a szakítás, a megbánás. Ráadásul a céljaink sem helyesek. Érdekből cselekszek, te ösztönből. Ebben Jane-nek nem lenne semmi jó.
Nekem? Nekem ez is megfelelne?
A törölközőt markomba fogva sétáltam vissza Adrianhoz, akin látszott, még mindig birkózik a kint történtek gondolatával. Én legalább pár percig lekötöttem magam, s elfelejtettem gyötrődni.
– Ez szerinted nyomot fog hagyni? Nem akarom, hogy látszódjon…
Figyelmemet még mindig sérült csuklóim kötötték le, még akkor is, ha belül sötét félelmemhez társult valami új keletű megelégedés, mely megdobogtatta az egóm kicsi szívét. Tudtam, hogy Adrian nem fog már magamra hagyni, és ha ezt tartani tudjuk, én már soha nem maradok magamra.
– Mindegy, hagyjuk a hiúságomat – legyintettem erőltetett könnyedséggel, s az ágy széléről a párnák vonaláig másztam. Becsúsztam a két réteg közé, s óvatosan magamra terítettem a takarót. A hideg selyem érintése megnyugtatta bőrömet, így a paplan alatt végezte két sérült csuklóm is.
– Gyere ide… ne állj ilyen elveszetten ott egymagadban. Na, gyere…
Aprót paskoltam a takarón, várva, hogy a férfi mellém bújjon, átöleljen, s ki-ki választ leljen a másik közelségében.

Már jó pár perce feküdtem Adrian mellett, az átrágott ötleteimmel. A menekülés már nem jött szóba, hát nem csoda, hogy olyan erősen tartottam a férfi karját. Érezni akartam, hogy itt még van holnap.
– Azt mondtuk a pszichológusnőnek, hogy keresni fogjuk. Emlékszel? Nem azért, mert megint rátok akarok törni reggeli elégtétel nyerés közben, khm... csak, miattam. Itt fekszek melletted, de nem bírom kiüríteni a fejemet. Még mindig Markot látom magam előtt, és félek, hogy felkeres. És arra nincs magyarázatom, miért merészkedne idejönni, vagy hogyan jönne rá, hogy nálad vagyok, de félek. Aggaszt, hogy nem érzem, hogy ez majd egyszer eltűnik és megszűnik. Érted? Lehet, hogy fel kellene hívni, hogy beszéljek vele. Mondjuk nem biztos, hogy ezt valakinek még meg akarom mutatni. Te mit tennél a helyemben?
Adrian mint gyenge védtelen nő, akit majdnem megerőszakoltak?
Erre elmosolyodtam, annyira abszurd volt.

| javítva. |

- Tudom, persze hogy csak úgy gondolok rá..nem dehogy, áh mindegy..- Lemondóan sóhajtottam, kicsit úgy éreztem, hogy talán jobb lett volna az, ha befogom a számat és nem mesélek Dorcasnak a történtekről. Ezzel egyrészt lejárattam magam, hogy mekkora tapló vagyok más nőkkel szemben, másrészt pedig nyíltan bevallottam neki, hogy talán többet érzek iránta a kelleténél.
- Nem azt akartam, hogy te jöjj ki szarul a helyzetből. Honnan tudtam volna azt, hogy Jane, akit a találkozásunk óta nővéremként kezelek, gondol egyet és mást akar tőlem? Most ő nem ítélhet el téged azért mert, ..mindegy. – Nem akartam tovább feszegetni a témát, hisz épp elég kellemetlen volt nekem az, hogy többet árultam el a kelleténél. Dorcas egyértelműen nem akart tőlem semmit, én meg nem akartam úgy járni, mint azok a pasik, akik végzetesen beleakadnak egy nő pókhálójába.
Megjegyzése – még ha viccesen is tálalta – kicsit rosszul esett, ezért inkább felálltam az ágyról és elsétáltam mellőle, hogy nyugodtan kényelembe helyezhesse magát. Elég rossz érzés volt tudni, hogy ő egész máshogy gondolkodik rólam, de ezt már nem akartam felhozni előtte. Nem akartam elrontani a kapcsolatunkat, így jobbnak láttam, ha hallgatok.
Szerencsére Dorcas a rosszkedvemet betudta annak, hogy Janel összevesztem, s talán ez volt a legkézenfekvőbb dolog.
- Úgy legyen . – Bólintottam szavaira, majd a dohányzóasztalhoz léptem, lecsatoltam karomról az órámat és az üveglap tetejére fektettem. A slusszkulcsomat és a telefonomat is kivettem a zsebemből, amin egy üzenet villogott.
- Remek, McArthur szeretné, ha összehoználak téged vele még egy cikk erejéig. Fogalmam sincs, hogy mit talált ki már megint David..- Nem igazán tetszett már az sem, hogy Dave állandóan Dorcas körül próbált legyeskedni és minden alkalmat megragadott ahhoz, hogy a nővel írathasson cikkeket a cégről, a bulikról és egyéb rendezvényekről. Mintha nem lenne más újságíró a városban…
Egy pillanatra elmélyedtem a gondolataimban, s már csak arra lettem figyelmes, hogy Dorcas a ruháim között válogat és egy újabb kérdést tesz fel Janel kapcsolatban.
- Nem, soha nem akartam tőle semmit és ez nem is fog változni. Jane olyan, mintha a nővérem lenne. Az a múltkori meg egész egyszerűen tévedés volt. Van ez így, nem? – Halvány mosolyt erőltettem az ajkaimra, s közben a telefonomat is leraktam a dohányzóasztal tetejére. Mandzsetta gombjaimat könnyedén pattintottam ki, majd felgyűrtem csuklómnál az anyagot, s figyeltem, ahogyan Dorcas magára ölti az egyik ingemet. Nagyon jól nézett ki, egy pillanat alatt megbabonázott, de nem gondolhattam szexre. Már csak azért sem, mert eléggé egyértelművé tette számomra azt, hogy kettőnk közt sosem lehetne semmi. Éppen ezért más fekhely után kellett néznem, s tekintve hogy csak legénylakással szolgálhattam, második hálószoba híján a nappalira esett a választásom.
- Hm? Mutasd. – Gondolataimból Dorcas rángatott ki, felém nyújtott csuklójára pillantottam, s egyik kezemet kézfeje alá csúsztattam, hogy alaposabban szemügyre vehessem a kötözés nyomait.
- Egy ideig még látszódni fog, a kötél itt felhorzsolta a bőrödet. – Ujjbegyemmel óvatosan simítottam végig csuklóján, gyengéden, hogy véletlenül se okozzak neki fájdalmat. Tekintetem íriszeibe fúrtam, legszívesebben megcsókoltam volna, de aztán észbe kaptam és rájöttem, hogy ezzel elriasztanám őt a lakásomból. Amúgy is, épp elég szörnyű estéje volt, s nem hiszem, hogy egy férfi közeledésére vágyott volna.
- Holnap a patikában veszek rá egy kenőcsöt. Ne aggódj, még pár hét és nyoma sem lesz. – Szelíden rámosolyogtam, elengedtem kezét , s már éppen el akartam búcsúzni, hogy nyugovóra térjek, mikor megpaskolta az ágy tetejét, s maga mellé invitált. Meglepett, de nem tiltakoztam. Lekaptam az ingemet, a nadrágomat és miután összehajtva, élére simítva lefektettem ruháimat az egyik közeli szék karfájára, bebújtam Dorcas mellé az ágyba.
Közelebb húzódtam hozzá, s mikor fejét a karomra fektette és közelebb fészkelődött hozzám, nem húzódtam el. Jól esett közelsége, testének melege, s hazudnék, ha azt mondanám, nem kívántam minden porcikáját. Mégis, igyekeztem gondolataimat elterelni és vigaszt nyújtani neki a történtek után. Jól tudtam, hogy milyen fontos lenne ez neki.
Néhány percig csak némán feküdtünk egymás mellett, míg Dorcas szóba nem hozta a pszichológus nőt. Kinyitottam szemeimet, s felé fordulva kémleltem arcát a félhomályban.
- Valami rémlik, bár én nem szívesen futnék vele össze. Elég őrült az a csaj - Jegyeztem meg nevetve, aztán el is csendesedtem, ahogy Dorcas újra Markról mesélt. Rettentő dühöt éreztem a férfi nevének hallatán, aki annyira emlékeztetett apámra. Legszívesebben betörtem volna Mark orrát , csak hogy megjegyezze, Dorcas nem védtelen.
- Én? Beszereznék egy gázsprayt és ha legközelebb összefutnék vele, a képébe nyomnám. Már, ha nő lennék. Egyébként meg addig örüljön, míg nem velem fut össze, mert az biztos hogy helyben hagyom. Nem kell aggódnod Dorcas, míg engem látsz, ne félj, rendben? Ha kell, ide is költözhetsz hozzám, van bőven hely. Még testőröket is bérelhetek melléd. – Mosolyogva próbáltam nyugtatni, majd átkaroltam, s még a fülébe súgtam, hogy nem kell félnie semmitől.
Lassan elnyomott az álom a közelségében, s elaludtam a nő mellett..
**
Másnap reggel hevesen rezgett Dorcas telefonja, s már a lakásom ajtaján is erőteljesen kopogtattak.
- Dorcas, nyisd már ki , Oliver vagyok! Nem hallod? – Míg bátyja teljes erőből ütötte lakásom ajtaját, én meg sem mozdultam. Szorosan öleltem Dorcast, s úgy aludtam mellette, mint a bunda. Talán a fáradtság tette mindezt, de az is lehet, hogy olyan nyugalom, melyet már rég nem éreztem más mellett.

- Dorcas, tudom hogy itt vagy, nyisd ki , hallod? – Bátyja továbbra sem tétlenkedett, újult erővel püfölte lakásom ajtaját..

A sötét éjszakában benne rejlett a felejtés lehetősége.
A koffein védtelenül hagyta a megfáradt ketyegőt, a fények kihunytak, hogy az elnehezedett pillák párjuk szálai közé kulcsolják sajátjukat. A gondolatok tovaszöktek, az ötletek érdektelenné váltak, minden várhatott, mikor a negyvenkilencedik fekete bikapata kopogott át a pepita patika kövein át. Valakit betakartak, valaki betakart. Valaki szuszogott, s volt, aki reszketett.
Adrian úgy szorított mellkasához, mintha köddé válva elillannék az első napfénnyel. Viszonoztam ölelését, s amennyire csak lehetséges volt, hozzábújtam mellkasához. Néha akaratlanul is megsimítottam bőrét, vagy teljesen tudatlanul csókom apró bélyegével kísértettem erős karját fedő bőrbársonyát.
A lakás órákon át némán szuszogott Adriannal. Még az óra sem kattogott, az éjszakai túlórára váró legyek máshol randalíroztak. A legénylakás száraz levegője fullasztóan ült mellkasomon. Megrándultak izmaim a takaró alatt, idegeim megfeszültek, s figyeltem, mikor tör ránk Mark.
Néha talán óvatlan álom fogott el, s sikerült elkergetnie a csúfolódó képeket. De minduntalan félelmem béklyójának lánccsörgésére ébredtem.

Nem jutott eszembe kihasználni az Adrian mellett eltöltött időt. Nem zavartam össze még jobban az amúgyis kacifántos labirintusra hasonlító barátságunkat. Iszonyodva vetültek le lelkiszemeim előtt a képek, mikor teljesen egymagamra maradtam, s az ajtó küszöbén ott ácsingózott Mark.
Máskor a férfihangtalanul sompolygott át a nappalin, hogy bebújjon mögém a takaró alá. Adrian szuszogása zavartalan szorgalommal diktálta megszokott tempóját. A férfi elég erősnek hitt ahhoz, hogy megbízok majd benne.
Lábfejeimet megborzongva rántottam fel a takaró alatt, ahogy időnként elképzeltem, hogy a parkettáról Mark nyújtózik felfelé, hogy hideg kezeivel megragadva fájós bokámat, magával rántson a mélybe.

Dús fantáziám színes képekkel ijesztgetett reggel hét óráig, mikor is megcsörrent a telefonom.
A fáradtságtól nem maradt hangom, így csak reszketve beletolattam Adrian ölébe, hogy minél távolabb kerüljek a vadul rezgő készüléktől.
Szinte biztos voltam benne, hogy a hívó fél Mark.
Egyre csak a férfi neve lüktetett elmémben.
Az ajtócsengő jelzése pedig egyenesen a frászt hozta rám. Hisztérikusan, egy erőteljes „takarodj”-ot üvöltöttem a bejárat irányába, s amennyire tőlem és célzótudásomtól telt, két díszpárnát hajítottam a szoba távoli sarkába.
A leengedett redőnyöktől semmit nem láttam, így talán teljesen természetes volt, hogy a nehéz röptű dísztárgyakkal egy egész polcnyi, élére hajtogatott pólót levertem a gardróbban.
– Adrian… Adrian… kelj fel! Kelj már fel… - hátam mögé kalimpáltam fél kezemmel, hogy felhívjam az ajtócsengőre a férfi figyelmét. Elborzadtam a lehetőségtől, hogy Mark áll az ajtó túloldalán.
– Azt hiszem, kelleni fognak azok a testőrök… szerintem itt van Mark. Menj, és nyiss ajtót, én elbújok. Adrian… üldözd el innen azt a szemétládát. Verd szét a képét…
Mintha alvással töltöttem volna az egész éjszakát, olyan frissen pattantam ki a széles franciaágyból, hogy a gardróbba rohanva, bekucorodjak a leghátsó szekrény és a hideg fal között maradt néhány centiméteres kis résbe. Adrian lelógó ingjeit húztam magam elé. És áh… egyáltalán nem tartottam magam paranoiásnak. Az egész éjszakán át tartó riasztó gondolatok teljesen elvették az eszemet. Nem is tudtam másra gondolni, minthogy Mark értem jött, hogy megerőszakoljon.


Oliver meglepve tapasztalta, hogy a luxuslakosztály ajtajában nem félmeztelen húgával szembesült, hanem a vele egy magas, dühödt férfivel.
– Oliver Balsey vagyok – azonnal határozott kéznyújtással fogadta a lakás tulajdonosát. Nem sejtette, hogy a húga milyen kapcsolatba keveredett a vele szemben állóval. Talán egyszer még családtag is lesz, hát akkor illett illendően bemutatkozni.
– A húgomat keresem, Dorcas O. Balsey-t. A lakására mentem, de ott…
A férfi elhallgatott, s megcsóválta fejét.
– Egy középkorú férfi ült az ágyon. Ő pedig sehol nem volt, hála a jó égnek. Nem akarom megismételni a szavakat, amikkel a húgomat illette. Rettegett, hogy Dorcas feljelentést tett ellene a rendőrségen. Ott akarta találni, hogy megfélemlítse és beléfojtsa a szavakat. Az álla remélem leszakadt, akkora ütést mértem rá…. még sajog a csuklóm. De lényegtelen. Dorcashoz jöttem. A szomszédok azt mondták magával távozott. Haza akarom vinni. Nincs egyetlen egészséges kapcsolata sem. Nem hagyom itt még egyszer New Yorkban. Haza viszem Los Angelesbe. Megmondaná neki, hogy ezen a címen keressen majd? Itt szálltam meg.
Oliver egy cetlit nyújtott át Adriannak, amelyen egy közeli szálloda címét tüntette fel néhány másodperccel ezelőtt.
Dorcas eközben félve dugta ki az ingek közül fejét, hogy megnézze, ki áll az ajtóban, s kivel cseverészik Adrian. Marknál csak egy embert akart ebben a helyzetben kevésbé látni, a bátyját. Erre nem pont most sodorta erre a rohadt szél?
Gondolkodás nélkül visszahátrált a gardróbba.