TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Koppan a mondat az elméjében: "Az érzés kölcsönös". De melyik a sok közül, melyik a sok árnyék-árnyalat közül, vajon a rajongó, vagy az érzelmekkel túlfűtött vagy a végtelenül odaadó? Vagy ezek mind együtt rá is jellemzőek, a férfira, aki úgy tud mosolyogni, hogy Ana minden alkalommal keresi a kapaszkodót, azt a pontot amire biztos kézzel szoríthat rá, hogy el ne zuhanjon, és meglepődve kell tapasztalnia, hogy ez is maga Matt az. Minden gondolat, minden érzés hozzá vezet vissza. Igen, Ana számára jelenleg ő jelenti a mindent...bár ha lehetne ezt a szót fokozni hát készséggel megtenné és a mindenen túl is csak őt keresné, és őt akarná látni a gondolatnak a legmélyén is.
De most jelen pillanat nem számít semmi. Semmi, amiben nincs ott a férfi a maga teljes valójában és nincs olyan dolog amelyre jobban vágyna annál, mint hogy vele legyen. Az első nap, de Ana nyújtaná a végtelenségig, és egy apró kis borongás fut végig az arcán amikor arra gondol, hogy elmúlt...illetve lassan elmúlik. A csillagok jutnak eszébe, meg Elina néni tanítása a mulandóságról és arról a régi és gyermekes meséről, hogy valahányszor egy lélek eltávozik a földről akkor egy csillag lehullik az égről. Mikor már nagyobb lett és tanult néhány dolgot a bolygókról és az égitestekről akkor megtudta, hogy ez nem így van, mégis, valahányszor felnézett az égboltra és látott a messzeségben felizzani majd eltűnni egy apró ezüst pontot, az elmúlás jutott eszébe. Ilyen volt számára a mai nap, egy gyorsan tovaszálló hullócsillag eleddig rövidke életének az égboltján. De most még ezt sem bánja, legfeljebb egy nagyon kicsit, de a gondolat az ami inkább aggasztja, hogy az alvás azt a kis időt is elveszi majd tőle amit Matt-el lehetne. Érzi, hogy a mosolya a jókedve tetszik neki, és ezen nem is lepődik meg. Mindenki az ügynökségen azt mondta, hogy Anavellnek többet kellene mosolyognia. Néha az illemtanárnő tréfásan megjegyezte, hogy ha a kislány arcáról eltűnnek a bájgödrök, akkor otthon Hollandiában összezárulnak a tulipánok szirmai, amin a lányka mindig nevetett. Hiszen éjjel minden virágszirom összezár...és lám úgy tűnik...ó igen úgy tűnik, hogy az övé meg éppen akkor fog kinyílni. Megborzongott a gondolatra, hogy furcsa eddig nem ismert telhetetlenség lett úrrá rajta, és miközben kifelé haladtak a konyhába, lopva visszapillantott a hálószoba mennyezetén feketén ásítozó monitorra.Szólni akart a férfinak, hogy szeretné, hogy nagyon szeretné megint látni magukat benne, de a konyhába érve valahogyan az inába szállt a bátorsága. Kényelmesen és még mindig mosolyogva ült le az étkező asztalhoz, ahova Matthew vezette. Kuncogva figyeli, ahogyan a férfi a hűtőhöz lép majd köhécselni kezd mintha valami indiszkrét dologba ütné bele az orrát, a hangjában érződik a felszabadult kislányos vidámság, afféle kacér éllel megfűszerezve köszönhetően annak az előző pár órának amelyet a férfi szenvedélyes csókjai és ölelései között töltött. Még mindig beleborzongott ahogyan eszébe jutott, bevillanva egy-egy kép, hogy éppen mit művelnek. Izgató volt és nagyon élénk, ez meglepte Anát.
- Khm...úgy látom Mr Bradock, a szakácsa kimenőt kapott. Engedje megállapítanom azt a tényt, hogy ön....- elhallgatott, de csupán azért, hogy a befejezést ne kuncogva adja elő, hanem komolyságot mímeljen az arcára, megbiccentve a fejét, de ajkai sarkában a pimasz kis vigyor tovább bújkált.- ...a konyhában bámulatosan néz ki. A konyhában is.- kacsintott a végén szinte teljesen leutánozva Matt azon mozdulatát, amikor megállapította róla, hogy ruhában is igen csinos. Pimasz, szemtelen de roppant bájos ahogyan jókedvűen ücsörög az étkezőasztalnál. Aztán nem gondolva végig mit csinál, két könyökét az asztalra helyezi, belesimítva az állát, két tenyere a kis pofijára simul és úgy nézi szinte megbűvölten, miképpen ügyködik a férfi. Nagyokat sóhajtva, mintha éppen egy filmet bámulna, szíve időnként akkorát dobbant, hogy ha nem zubogott volna a víz a tűzhelyen valószínű még Matthew is meghallotta volna. Szeme sarkából oldalra sandított a csuklójára, ahol még megvolt a bilincs nyoma. Különös, de hiányzott. Ugyanaz a hiányérzet megmaradt benne, mint amikor Matt levette azokat róla. Nem azt akarta, hogy kösse össze a kezét, mert akkor nem tudott volna enni, egyszerűen csakhogy ott legyen. Mert neki az is ő volt, a férfi akit szeretett. Még mindig sóhajtozott, nem tudta, hogy a fejében kavargó tengernyi gondolat közül melyiknek adjon hangot. Annak, hogy legszívesebben felállna innen és odamenne, hátulról átölelné és a hátára hajtaná a fejét, hogy ettől biztonságban érezné magát? Vagy annak, hogy a pokolba az étellel, menjenek vissza a szobába, az ágyhoz, kapcsolja be azt a monitort és nézze...nézze vele együtt. Vagy annak, hogy....igen ez utóbbit választotta, az összes többi marad későbbre, vagy semikorra, majd kiderül.
- Matthew...visszakaphatom a csuklómra a bilincseket? Nem...nem összekötve csak úgy egyszerűen vissza.- a hangja egészen elhalkult a végére, szinte már csak suttogásként lehetett érzékelni. Nem tudta, hogy szabad ezt most neki kérni, vagy butaságot mondott, esetleg olyasmit amit nem kellett volna...fogalma sem volt róla miképpen reagál rá Matt, így aztán úgy gondolta még magyarázattal tartozik a kérést illetően.- Olyan...olyan nélküle, mintha tőled lennék távol. És én nem szeretnék messze lenni tőled.- fejezte be végül még mindig a tenyerében tartva az állát és egy nagyon finom, leheletnyi mosolyt csalt az arcára a látvány, ahogyan magába szívta. Őt figyelte, a rezdüléseit, és mindent....bármit amit csinált. Ana rajongása szinte csillagászati magasságokba csapott át.

Tag: MR BRADOCK • Music: [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit :[You must be registered and logged in to see this link.]

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Ha Ana imádta a szemeit, ha imádta a mozdulatait, ha imádott elveszni minden másodpercben amit vele tölthetett, ugyanazzal a rajongással imádta a vidám és felszabadult férfit is. Azt aki ott sürög-forog , vacsorát főz...Ana hatalmasat sóhajtott, a levegő szinte kizúgott piciny ajkai között, teljesen megilletődött a gondolattól, ez a gyönyörű férfi még a szakácsot is képes eljátszani csak azért, hogy neki jó legyen. Szempillái rezdültek, szinte már az ájulás határán volt, a mellkasában a kicsi szíve ezerrel dobogott és egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vele együtt, nem tudta megállni, hogy ne nézze megilletődötten minden mozdulatát, és magában ezerféle kívánságot játszott le, amely mindegyike a férfihoz vezetett vissza.És az egészben a perverzen gyönyörű az volt, hogy minden ilyen álomképben a bilincs zörrent egyet akárha egy aprócska, gyönyörű mennyei harang kihagyott kis dallamrészlete lenne, és a lány biztos volt benne, hogy soha az életben nem vágyna tökéletesebbre mint amit ettől az embertől kapott. Nem volt éhes és mégis, nem akart itt ülni és mégis...és miközben a gondolatok kusza egymásutánban építkeztek a fejében megérezte a kötelék hiányát, ami hozzáfűzte, ami állandóan emlékeztette rá, hogy hozzá tartozik. Hiszen Matt is ezt mondta, hogy ez fogja bizonyítani, mindennél ékesebben, hogy kell neki, és Anának is szüksége van rá.
Az élet, ez a kusza játékos, azonban tökéletesen ért ahhoz, hogy vásári mulatságot csináljon az érzelmekből és úgy megtekerje, akár egy körhinta, végeláthatatlanul forogva, olyannyira, hogy a világ egyetlen színes maszlaggá válik, és nem lehet különbséget tenni már semmiben. Ahogyan a lányka sem lesz képes különbséget tenni a valódi érzelmei és a testi vágyai között és egyként fogja megélni azokat, amelyek mindig és állandóan a férfi felé vezérlik majd a lépteit és a gondolatait. Még mindig mosolyog és tőle talán szokatlanul tovább szórakozik kicsit
- Ó igen Mr Bradock, volt szerencsém megtapasztalni mennyire nem hagyatkozik senkire, csak önmagára. És meg kell önnek mondanom, hogy igazán remekül csinálja- újabb pirulós kuncogás, de valahogyan ez is jól állt neki- Mármint a konyhai dolgokat illetően. Bocsássa meg kérem tapintatlanságom amennyiben a véleményem esetleg másra utalt volna.- természetesen másra utalt és ezt ő is jól tudta, nem véletlenül kérte percekkel később vissza a bilincseket. Nem tudta megmagyarázni miért kellettek neki, egyszerűen sokkal őszintébb tudott bennük lenni. Amikor megérkezett esetlen volt, és úgy érezte akár a legkisebb szőnyeg darabban, de még a parkettában is képes lenne megbotlani, ha nem nézne a lábai elé. A ruha is ismeretlen volt. Amit Matt választott ez valahogyan kényelmesebb, sokkal otthonosabban érzi benne magát. De amikor a karján kattant a bilincs és amit utána átélt a férfi karjaiban azok örökre eggyé olvadtak az elméjében. A lehető legerősebb kapocs lett ami Matthew-hoz kötötte és nem mondott volna le róla semmiért. Más ha elküldi magától, más ha nem akarná látni, de már többször is mondta és éreztette vele, hogy azt szeretné ha a lány itt maradna vele. A kis tulipán, aki a másik kontinens egy távoli szegletéből érkezett, aki mégis valami különös atmoszférát csempészett a férfi kopár és ugyanolyan hétköznapjaiba, melyek méla lassúsággal követték egymást, tökéletesen egyformán, ahogyan a láncszemek kapcsolódnak egybe. És megérkezik egy kis vörös hajú lányka, a kezeit a láncra teszi és egyetlen mozdulattal köti magát hozzá, a férfihoz az életéhez, ahhoz a közeghez amiben mozog. Beleolvad láthatatlanul is a részesévé válik csupán azzal hogy az utolsó kívánságát is lesi, az utolsót is teljesíteni akarja neki, bármint amit csak a száján kiejt, bármit képes lenne neki megtenni. Az ételre siklik a szeme és mosolya leolvadhatatlan, bármit megenne most még akkor is ha íztelen, mert Matt pillantása ízesíti meg számára az életet. Ana boldogan biccent és évődve szimatol bele a levegőbe.
- Már az illata is olyan mennyei amilyen a szakácsnak aki készítette. És nyugodtan elhiheti nekem. Már van tapasztalatom benne. És remélhetőleg még nagyon sokszor lesz. Ugye?- az utolsó kérdéssel megerősítésre vár. Akarja, megint és újra és megunhatatlanul. Abban sem biztos, hogy valójában mit is szeretne, és lényegtelen is egy darabig, amíg újra ott lehet vele, amíg neki adja az utolsó érintést is, még egy csókot ha a nap eltűnik majd a tintakék égbolt  horizontja felett. Ha lehunyja a szemét, őt szeretné látni, a párnán érezni az illatát, és a lehunyt szemhéján át is az álmaiba csempészni az utoljára adott éjjeli búcsúcsókját.
Ana boldogan pillantott végig a férfin, és legszívesebben belemarkolt volna a hajába, de az utolsó pillanatban visszahúzta a kezeit, és beharapta a húsos pici ajkakat. Mi a csuda történik vele? A teste válaszol és remeg a gondolataira, és amit Matt mondott neki...hirtelen elképzelte, ahogyan az ölébe vonja és minden falatot méla lassúsággal csempész a szájába, miközben a lány az ujjaival játszik. Ó, a gondolat is észbontóan futott végig a gerincén és teljesen beleremegett, így aztán a figyelmét csak annyira szakította el Matthew-tól, amíg a bilincseket szemlélte. A lábára is kérte természetesen, úgy igazi a kollekció.
- Azt hiszem vörös és feketében jobban passzolna a hajamhoz.- mosolyodott el, és fogalma sem volt róla, hogy a gondolat esetlegesen mit indíthat el a férfiban, ahogyan valószínű azzal sem volt tisztában, hogy miközben Matt leül, hogy nekilásson az étkezésnek az ő szavai vajon milyen lavinát fognak elindítani. Annyira ártatlanul mondta, annyira természetesen, mégis, már ott bujkált benne egy csöppnyi frivol felhang, az amit éppen ez a gyönyörű szemű férfi ébresztett fel benne.
- Tudja Mr. Bradock, hogy van a mondás: Vigyázz mit kívánsz!- kacsintott ő is a férfira, majd kidugta a nyelvét és nagyon finoman megnyalta az ajkait. Annyira lassú érzéki és mégis kedves mozdulat volt, ami mögött inkább csak az ösztönök munkálkodtak meg a gondolatok, amelyek a lányka fejében megfordultak. Ana megvonta a vállát, majd kezébe vette a villát, egy apró bilincs csörrenés közepette
- Egyébként jól tudod, hogy bármit kérhetsz tőlem, semmire nem fogok nemet mondani. Jó étvágyat Matt!- még mindig ott táncolt az a kis huncut mosoly a szája szegletében, és miközben az első falatokat az ajkaihoz emelte egyetlen egy másodpercre sem vonta el a pillantását a férfiról.

Tag: MR BRADOCK • Music • Outfit:[You must be registered and logged in to see this link.]

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Volt egy dolog amit minden lánynak megtanítottak az ügynökségnél: csak akkor kockáztass bármit ha biztos vagy magadban. Csak akkor evezz ismeretlen vizekre, ha tudsz úszni. Ana azonban mindig gyáva volt kilépni a saját biztonságot adó közegéből és csak akkor volt képes a változtatásra ha kényszerítették, ha olyan dolgot kellett megtennie amit ő valójában nem akart, egyszerűen ezt várták el tőle. Arra született, hogy irányítsák, arra, hogy valaki ott legyen mindig a közelében és vezesse a lépteit, hogy apró kezét a kezébe simítsa és úgy induljanak előre. Ahogyan most is Matt-re hagyatkozott mindenben. Legyen szó arról hogy éppen mit engedhet meg magának, milyen ruhát vehet fel, vagy éppen meddig mehet el bármiben is. Azonban ahogyan a gyermek, úgy ő is kezdte megtalálni a saját hangját, a saját is érzései tengerében ugyan még téblábolt, ugyan még bizonytalanul pislogott körbe, de az már egyértelművé vált, hogy még így is, ebben a bizonytalanságban is minden gondolata, minden ami csak a pici fejében megszületett a vele szemben helyet foglaló férfi körül forgott.
Apró kis mosolya, ahogyan lehajtotta a fejét, és sűrű vörös szempillái mögül feltekintett rá, egy egészen finom kis mosoly kíséretében, ahogyan aztán már bátrabban nézett rá, rajongása eddig ismeretlen magasságokban szárnyalt. A határait feszegető kislány úgy tűnt még nem érzi a szavainak a súlyát, még nincs azzal tisztában mit is vált ki velük, ahogyan azzal sem, hogy a férfiban mi zajlik le ha csak ránéz. Ő a saját kis világának közepén csücsül ringatja önnön érzéseit, és próbál belőlük minél többet átadni a másiknak, megmutatni neki, hogy milyen az amikor ő érez, amikor ő az akiben megszületnek ezek a csodaszép és ártatlannak tűnő gondolatok. Hiszen nem bűn az ha szeret, nem bűn az ha a teste is válaszol neki, nem bűn, mert azt mondták ott az ügynökségnél is, hogy ennek így kell lennie, hogy az a legtermészetesebb és legfelemelőbb dolog a valóban így van, ha őszintén ezt váltják ki a választottak a lányokból.Anavell pedig elhitte ezeket, miért is akart volna kételkedni benne? Onnantól pedig, hogy megpillantotta Matt-et már nem volt egy másodpercnyi olyan gondolata sem, amely arra sarkallta volna, hogy ne bízzon meg benne, hogy ne adja meg neki amit szeretne. Bármit és akármit. Nem volt olyan dolog amelyet ne örömmel teljesített volna, és minden pillanatban csak attól rettegett, hogy olyasmit tesz, olyasmit mond amely esetlegesen nem tetszik neki, ami miatt haragudni fog rá. Ana szépen lassan hangolódott rá a férfira, és ez egy olyan folyamatot indított el benne, hogy ha neki rossz volt akkor az a lánynak is rossz lesz, ha neki valami nem volt megfelelő, az Anának sem kellett. Tökéletes összekapcsolódás az érzések és a gondolatok által.
Mindenre tudott jelen pillanatban figyelni, csak éppen az ételre nem, bár tény, hogy nagyon finom volt. Ezért volt a fészkelődés, ezért voltak azok a pimaszul csendülő szavak, ahogyan kimondta, ahogyan érezte, hogy most volt az a pillanat, hogy kockáztatott, hogy többet engedett meg magának mint szabad lett volna. Bűnbánóan hajtotta le a fejét, és rá sem mert nézni Mattre. A kezében megállt a villa és maga mellé ejtette, a bilincsen vészjósló visszhanggal csendült meg az evőeszköz, a sóhajától bepárásodott az előtte pihenő pohár, és virágillatát lehelte repítette a férfi felé.
Ana megrázta a fejét, és ahogyan így lehajtotta, az előrebukó haja vörös fátyolként takarta el még erőteljesebb pírban úszó arcát. Hát ez volt az a pillanat amikor talán életében először kockáztatni mert, amikor nem tudta milyen veszélyes vizeken jár, egyszerűen csak hagyta nekilódulni azt a bizonyos csónakot, csak éppen Ana nem tudott úszni. Fogalma sem volt róla mit csinált, egészen addig a pillanatig amíg a férfi meg nem feddte. Ahogyan ott ült, bűnbánó arcát saját fátyolhajával takarva el, és még mindig nem mert a férfira nézni, csak a szavai jutottak el hozzá.
- Igenis Mr Bradock.- válaszolta remegő hangon, szinte már a sírás határán, de csak nyelt egy nagyot, a gombóc olyan nehezen akart a torkából felszakadni, egy erőteljesebb levegővétellel azonban sikerült legyűrni a kitörni készülő könnyeket.
- Sajnálom.- pillantott végül fel nagy nehezen és látható volt, hogy tényleg és őszintén gondolja. Ana nem tudta magát megjátszani, ez a képesség ösztönösen hiányzott belőle. Vagy soha nem volt meg, vagy egyszerűen az évek tökéletességre törekvő nevelései közepette kiűzték belőle.Ha ezt mondta akkor komolyan is gondolta. Sőt ebben a pillanatban a szavak tán vissza sem adták ami valójában zajlott benne. Az a fajta félelem és fájdalom, amely görcsbe rántotta a gyomrát, az utolsó falatot még akkurátusabban rágta meg, mert úgy érezte legyen bármilyen finom jelenleg keserű lett a számára, a levegő pedig túl nehéz, a hely túlságosan nyomasztó, és mindennek a közepén ott volt a férfi, akinek nem tetszett amit csinált. Vagy...vagy mégis? Anna szemöldöke egy nagyon picit kúszott feljebb amikor meglátta azt az aprócska, alig észrevehető mosolyt a férfi szája szegletében. Mit jelentsen ez? Miért mosolyog, ha közben pontosan arról beszél, hogy akár meg is büntetné őt azokért a szavakért amit mondott? Ana teljesen össze volt zavarodva. A szemeiben még ott rezgett a ki nem hullott könnycsepp amelynek visszatartásáért olyan nagyon küzdött, tényárja mellé az előbbi villa féloldalasan odaejtve, a keze még félig a levegőben, pici eperszín ajkai nagyon enyhén szétnyíltak és megnyalta kiszáradó ajkait. Picit sóhajtott, egészen aprót, és hagyta, hogy a láthatatlan kezek ellopják Matt ajkairól azt a kópé mosolyt és ugyanolyat rajzoljanak az övére is mintegy tükörképként.Beszélj Ana, bármiről, bármiről ami eszedbe jut, különben olyat fogsz mondani amivel bizony át fogod lépni azt a bizonyos határt, amely nem megválogatott szavak sokasága lesz, hanem még jobban fogod feszegetni azokat a bizonyos határokat. De mi van akkor ha a kíváncsisága amely felébredt, most már nem kívánt visszatérni oda ahonnan jött, ha tudni akarta mik azok a drasztikus módszerek, és mi az amit a férfi tenne vele, ha tovább megy? Nem volt mit tenni, Pandora szelencéje kinyílt és többé nem lehetett bezárni, szépen lassan a világba szivárgott belőle az ami eddig rejtve volt. A maga természetes szépségében és egyszerűségében. Ana újra megfogta a villát, és egy határozott mozdulattal emelte újra a falatot a szájához, majd ragyogó szemeit nem vette le a férfiról.
- Azt mondtad válogassam meg a szavaimat. De honnan tudjam mik azok amiket szabad mondanom és mik azok amiket nem? Azt mondtad ha ezt nem teszem drasztikus módszereket fogsz alkalmazni. De ha olyan hibát követek el amiről nem is tudom, hogy az hiba nem érzem jogosnak a büntetést.- billent oldalra a feje és úgy szemlélte tovább Matt-et, szemeiben láthatóan ott ragyogtak a még fel nem tett kérdések, de ezekre sem kellett sokat várni.
- Mik azok a drasztikus módszerek?  

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:[You must be registered and logged in to see this link.]

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Egyszerűbb lett volna a dolga ha megtanítják neki azt, hogy miképpen értelmezzen szavakat, miképpen legyen képes a hangsúlyt összekapcsolni egy szemvillanással, egy mosollyal. Így most csak magára hagyatkozhat, az ösztöneire, arra amit a vele szemben ülő férfi is tulajdonképpen elvár tőle. Egy babát vásárolt meglehet, de ezzel együtt azt is szeretné, ha ez a báb nem élettelen lenne, hanem nagyon is élő, nagyon is valóságos. Ám ehhez fel kell oldani Ana azon gátlásait, amelyet a túlzott rajongás, az újdonság csodaszép varázslata, a férfiból áradó számára megmagyarázhatatlan bűverő okozott. Itt ült ebben a számára igazán előkelőnek tetsző lakásban és éppen vacsorázott a férfival, akit egy napja még csupán az éjszaka félhomályában szemlélt az ágyán fekve, karját a feje alá téve. A fényképet maga elé tartotta és ha valaki egy kicsit hallgatózott volna, hallhatta Ana egyre erőteljesebb sóhajait, ahogyan boldogsága teljesen eluralkodott rajta. Izgalom volt ez a javából, még ha mibenlétével nem is volt tisztában. Testében az eddig érlelődő nőiesség legapróbb jelei dörömböltek és szabad utat kértek maguknak. Szabad utat mindahhoz amit eddig átélt, amit még ha kényszer hatására is de átélettek vele.
Ana szerelmes volt, a legőszintébb és legodaadóbb módon ahogyan ezt csak meg lehet élni, ahogyan csak az képes ilyen érzelmekre, akit a világ még nem rontott meg aki számára, a legapróbb dolgok jelentették a legnagyobb örömet, akinek már az csodálatos dolog volt, hogy csak ránézett, az asztalon át, hogy magához bilincselte szó szerint is. A lányka még ha kicsit össze is volt zavarodva, még ha voltak is benne kétségek, még ha jobban magába nézett és érezte, hogy lassan nyitogatja szirmait az a tulipán, akár a palettán a színek örvénylőn kavarodik össze múlt és jelen és ebben a boldog állapotban a férfi ujjai, érzelmeinek teljes skálája siklott végig a lány szívén, megérintve azt, a szeme, a tekintete mindennél árulkodóbb volt. Ahogyan próbált vele tréfálkozni, holott erre soha senki nem tanította, éppen ezért a válaszreakcióval sem tudott mit kezdeni. Bárhogyan reagálhatott volna Matt minden bizonnyal ugyanezt a szemlesütős, elszégyellős válaszreakciót kapja tőle. Azért mert valami olyasmit tett, amit azelőtt sosem, amit ki akart próbálni, mert ő akarta. A saját határai között tekergett, és arra várt, hogy a férfi majd segít neki utat találni, segít neki megmutatni meddig mehet el, mik azok a dolgok amiket már nem szabad. De úgy tűnt ezeket neki kell megtapasztalnia, neki kell megtudnia mit visel még el tőle Matt és mi az amit már nem engedne meg neki. Ana szinte összerezzent amikor végül megszólalt vele szemben Matthew és érezte, hogy a testében ezer apró kis bogár jár örömtáncot apró kis lábuk egészen a gyomráig lehatolt. Mindezt a férfi szavai váltották ki, hogy mit is szeretne, mi az ami valójában a fejében járt. És Ana fülig vörösödött. De nem azért mert olyan dolgot hallott, amit nem szeretett volna hanem azért, mert neki is ugyanezek jártak a fejében.
Lassan és akkurátusan ette tovább az ételt, és elgondolkodott Matt szavain. Nincs büntetés...de miért nincs? Azért amit mondott, hogy nem ismerhette a határokat éppen ezért nem is tudhatta, hogy mi váltanak ki a szavai? Ha őszinték akarunk lenni, akkor talán legbelül tisztában kellett lennie vele, mert ezeket a szavak pontosan azok a vágyak szülték, amelyek folyton arra kényszerítették a lánykát, hogy megint ott kössön ki a karjaiban, még akkor is ha nem érhet hozzá, ha a bilincsek ebben meg fogják akadályozni. Mindig meg fogják, és a gondolattól már előre rettegett. Együttlétüknek a különlegesség adta meg a varázsát, de éppen ez a különlegesség törte is meg. Kioltotta egyik a másikat. Ő mégsem bánta talán, mert megérezte milyen az amikor igazán szeretik nem csupán érzelmekkel. A léleknek is szüksége van az érzésre a test mohóbb, sokkal többet akar, és egyre telhetetlenebb lesz. ha egyszer valaki rákap az ízére, örökké erre fog vágyni. Függőséget is képes okozni, és mivel a lánynak Matt volt az első férfi az életében, és nem is akarta tudni milyen más, valószínű nála is ezt fogja kiváltani. Itt voltak hát a határai, ezekben a hideg kék szemekben, ez volt az a pont ameddig elmehet, de ő nem is akart tovább. Itt akart lenni, most akart itt lenni és mindörökre, vele. Lehetőséget kapott, hogy megnyíljon, hogy ne csupán az éjjel közeledtével bezáródó tulipán legyen, hanem egy olyan virág amely pont ekkor nyílik szirmait simogatón bontja ki a világ felé, és minden kis apró mozdulatával, mondatával magához édesgeti azokat akik nem csupán gyönyörködni vágynak benne. Csak akkor szakítsd le ha igazán kell neked.
- Én komolyan gondoltam, hogy bármit megadnék neked Matt.- jelentette ki határozottan. Vakon lépett előre abban a közegben, amit még nem ismert. Fekete burkával ölelte körül ez a nyers érzékiség, amit még csak kezdett megtapasztani, amivel még csak kezdett tisztában lenni, hogy ő tulajdonképpen erre is képes. Hogy nem csak a férfi válthatja ki belőle ezt az őrületes reakciót, hanem kölcsönhatás ez, ahogyan hatnak egymásra, még most is. Érezte a levegőben, érezte amikor ránézett, érezte abból ahogyan beszélt. Ana érzékei kifinomodtak, tizedmásodpercek alatt változott át, mindezt azért mert engedélyt kapott rá. Így pedig már egészen más volt. És még ha túlzásokba is esik nem bánja. Billenni kell valamerre, mert ez a toporgás nem vezet sehova. Maga mellé tette az evőeszközt, és megtörölte a száját, majd kortyolt az előtte pihenő italból. Kicsit összeszorította az ajkait, és csücsörített hozzá. Bor volt, és ő még sosem ivott bort. Igazából semmilyen alkoholt nem kóstoltattak még vele, így aztán a meglepetés erejével hatott rá, ahogyan a bor zamata végigcsiklandozta a szájpadlását. Kuncogott egyet.
- Hihi, ez vicces, finom. Nagyon olyan...olyan mintha megkóstolnám a telet. Hűvös, mégis jó bele burkolózni. Tudod milyen amikor télen kifekszel a hóra, feletted az égbolt terül el, kipirul az arcod és hóangyalt csinálsz. Ezt mindig kell, hóangyal mindig kell, hogy vigyázzon rád. Amszterdamban gyönyörűek a telek, egyszer látnod kellene, ahogyan a befagyott folyókon végigtekintesz mint egy külön kis csodabirodalom, és el sem tudod képzelni, hogy tavasszal ez a most még kék és ezüstben táncoló világ majd színessé válik, ahogyan a mezőkön bólogatnak majd a tarka tulipánok. Az én hazámnál nincs színesebb és gyönyörűbb ország sehol.- hallható volt a szavaiból, hogy egy pici honvágy azért szorult bele, de leginkább azért mert mindenki akit szeretett, aki közel állt hozzá a családja ott pihen, holland földön.
- Tudom, hogy nagyon sok a dolgod, tisztában vagyok vele, hogy nem lehetsz mindig velem, ezt elmondták az ügynökségen.Mi lányok tudjuk azt, hogy akikhez kerülünk mindegyikük elfoglalt és nagyon sokat dolgozó ember. Ezért....ezért kellünk nektek mi. Ezzel én mind tisztában vagyok Matt.- jelentette ki határozottan a poharat visszatéve az asztalra, majd ujjait összefűzte maga előtt, könyökét megtámasztotta és arra helyezve az állát ragyogó szemekkel nézte tovább a férfit. Nem tudatosan csinálta, tényleg nem. Benne egyszerűen megvolt ez az egyszerű és kifinomult frivol érzékiség, ahogyan a fények megcsillantak az ajkain, ahogyan a szemei is mosolyogtak, amikor a lányka mosolygott.
- Szóval tapogatózzak. Hát ezekkel nehéz lesz.- pillantott a zörrenő bilincsekre, majd féloldalasan apró kis mosolykával a szája szegletében a férfira. Már direkt csinálta, most mát tudatosak voltak a mondatok. Talán ki akarta harcolni magának a büntetést, talán csak tudni akarta mi az amit még kibír a férfi. Hiszen mondta, azt mondta, hogy nagyon nehéz megállnia, hogy ne csókolja meg őt. Hát neki is az volt, főleg, hogy ilyen távol volt tőle ebben a pillanatban bármit megadott volna azért, hogy újra ott legyenek a szobában, megint, talán abba sem akarta volna hagyni, és most még az sem számított, hogy a kezei nem lennének szabadok, mert tudott ő másképp is szeretni is.
- Ha minden érzékszervemet béklyóba vered, akkor nem leszek több számodra mint egy szép porcelán baba. Nem látod a szemeimet ha bekötöd, nem tudod meg mit vált ki belőlem az érintésed ha teljesen mozdulatlanná kötözöl. Nem tudod, hogy mit vált ki belőlem ha beszélsz hozzám, pedig én imádom a hangodat, ha a füleim elől elzárod a hangokat. Én élveztem a sóhajokat, és tudom, hogy te is, de mindez nem lesz ha a számat is elzárod...magad elől is mert nem tudsz megcsókolni. Akkor tényleg nem leszek több mint egy összetört tulipán, vagy bármelyik hasonló lány. A reakcióim, az érzéseim tesznek egyedivé, én úgy érzem. Ha ezeket megvonod tőlem, kevesebb leszek. A magam számára. És ha az vagyok a magam számára, akkor a számodra is az leszek. Ne változtass meg engem, kérlek!- na ezek voltak azok a bizonyos határt feszegető gondolatok. Hogy messzire ment volna? Meglehet, de ez most teljesen a szívéből jött. Hogy honnan vette őket? Fogalma sem volt róla, egyszerűen csak úgy jöttek a szavak maguktól. Nem, egyáltalán nem szerette volna megpróbálni, de nem ezekkel a szavakkal mondta.    

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:[You must be registered and logged in to see this link.]

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Azzal, hogy némiképp csökkentette a korlátait a lánynak, azzal olyan dolgokat indított el, amelyek engedték számára, hogy még többet lásson meg belőle. Ne csupán azt a tetszetős és egyébként roppantul jól összerakott mázat, amellyel az ügynökségen beburkolták, hanem sokkal többet. Akit rejtett ez a szilvaszín ruha, sőt még alatta is, a tejfehér bőr, a lélek és a szív tökéletes kettőse volt ez a lány, aki a maga ártatlanságával volt csábító talán, de ez egyben veszélyes is volt. Nem volt mindegy hogyan ér hozzá, nem volt mindegy, hogy milyen szavakkal csábítja és édesgeti még jobban magához. Úgy tűnt azonban, hogy Matt talán az alaptermészetéből adódóan tökéletesen lavírozik ezek között és eddig nemhogy messzebb taszította volna magától Anát, hanem még jobban odavonzotta. Anavell pillantása magában hordozta az érdeklődést, a szerelmet a vágyódást azokat a fajta érzéseket, amelyekből a későbbiekben összeáll majd ő maga, az akit rejtett a test, az aki képes volt önálló gondolatokra is csak éppen az évek alatt ezt elnyomták benne. De tán olyan ez mint a csap, amelyet hosszú időre elzárnak, de az nem azt jelenti, hogy ha egy kéz mégis megnyitja nem jön majd belőle semmi. Meglehet eleinte talán csak csepegni fog, eleinte csak néhány olyan dolog fog felbukkanni a lányban, amelyek ösztönösen jönnek elő, azonban előfordulhat az is, hogy tökéletesen látható válik majd a férfi számára. Mert tetszetős volt nem kérdéses, hiszen a lányka csupa szív volt, egyetlen porcikájában sem volt rosszindulat és számítás. Persze lehet, hogy ezt az elzártságnak köszönheti, a buroknak amelyben nevelkedett. De ha búra alá kényszerítesz valamit ami eleve sötét, abból sosem fogsz ragyogó dolgot alkotni. Hát ilyen volt Ana is. Talán azért tudott tündökölni, mert ilyen volt. És a nevelés ezeket a dolgokat hangsúlyozta ki benne és erősítette fel. Ezt láthatta Matthew amikor ránézett. Ez bújkált ott a szürke szín szemekben, ez volt ott a lány mosolyában ahogyan szinte boldogságtól sugárzó arccal figyelte a férfit, néha hagyva felszakadni a sóhajt, amely az váltott ki belőle, hogy szeretett volna újra máshol lenni vele. Megkóstolta a gyönyör ízét és rákapott, még akkor is ha ez különleges volt a számára, még akkor is, ha a kezein a bilincs olyan dallamosan csendült, ez adta meg az együttlétük édes alapdallamát. El sem lehetett képzelni szebb zenét. Ana számára ez szépen lassan összekapcsolódott a férfival. Előre nyúlt az asztalon a boros pohárért, mert megint érezni akarta a szájpadlásán azt a bizsergető érzést, azt ami olyan érzéseket váltott ki belőle mint a férfi amikor hozzáért. Matt hidegkék szemei tökéletesen magukhoz vonzották és ezeknek valóban olyan hatásuk volt mint annak az érzésnek amikor elborult háttal a hóban és a kezeit meg a lábait mozgatva megalkotta a maga hóangyalát. Kortyolt a borból és a szemeiben vidám kis fények csillantak meg, ragyogó kis árnyékuk visszaköszönt a kristálypoháron, de egyetlen pillanatra sem szakította el a vele szemben helyet foglaló férfiról. Tudnak a szemek simogatni? Képes arra egy tekintet, hogy az legyen ami rabságba zár, ami nem ereszt és minden kis csillagfénye amely életre kel, a másik bőrén fut végig kacagva és nevetve, a bőre alá bújik, és ott végigsimulva azt suttogja, hogy vágyik rá, mérhetetlenül. Ana nem volt képes az önmegtartóztatásra, legalábbis ami a férfival kapcsolatos volt, hiszen neki pontosan ezt tanították. A mindent, és bár nem volt tisztában valóban azzal, hogy ez mit is jelent pontosan, de azt tudta, hogy amit mondott az úgy van.
A bor savanykásan édesen táncolt végig megint a szájában és egyre kellemesebb érzetet biztosított a számára. Talán csak az íze miatt fog egy kicsit rákapni, csak annyira, hogy ezt a kellemes és puha lebegést érezze, amelyet most is érzett, ahogyan a pohár tartalma lassan elfogyott. Az üres poharat végül visszatette az asztalra. Ez volt az a pillanat, amikor sóhajtva vonta el a tekintetét Mattről, és maga elől kicsit előrébb tolta a tányért.
- Tudom, hogy a bármi az sok mindent takar, és azzal is tisztában vagyok, hogy a világban a dolgok másképp működnek mint amiben nekem eddig részem volt. A lányok éjjelente nagyon sokat meséltek arról, hogy sok dolog nem is úgy van ahogyan azt nekünk tanítják. És vannak emlékeim is nagyon régről, amikor még...- beharapta az alsó ajkát, hiszen ez a téma mindig is kicsit érzékenyen érintette. Anavell sosem volt képes feldolgozni imádott szüleinek az elvesztését. Talán miattuk is rajongott annyira a tulipánokért-...nem csak azért szeretem a tulipánokat mert holland vagyok, ahogyan francia sem azért kedveli a különleges sajtokat mert francia, és az angolok sem csak azért vannak oda a teáért mert angolok. Azért szeretem mert egyrészt gyönyörűek, másrészt a szüleimre emlékeztetnek. Tudod milyen a tulipán, Matt?- mosolyodott el Ana és felállva az asztaltól megfogta a maga terítékét és a közben szorgalmasan pakolászó férfi után vitte a konyhaszigethez.- A tulipán először semmiben sem különbözik a levelétől és a szárától. A kipattanó kis bimbó éppen olyan zöld mint a virág többi része. Aztán az idő előrehaladtával láthatóvá válik a színe, a formája, végül aztán teljes pompájában megmutatkozik. De éjjel mindig összezárja a szirmait, hogy aztán a reggel első napsugarai előcsiklandozzák megint, a bólogató kis  virágfejet a maga gyönyörűségében. De nem szabad leszakítani, mert vízben hamar elhervad. A nénikém Elina mindig tett egy kis sót a vízbe mielőtt a virágokat beleállította, mert akkor tovább elálltak, akár hetekig is szépek voltak. De volt még egy titka annak, hogy friss maradhatott a vágott virág. Időnként a végeiből vissza kellett nyesegetni.- Ana kezén megint csendült a bilincs, ahogyan egyik kezével megtámaszkodott a konyhapulton és úgy figyelte Mattet. Mosolyogva bólintott a vacsorát illetően, és persze nem kerülte el a figyelmét az aprócska bók. Lehet, hogy bizonyos dolgokban még nem volt mindennel tökéletesen tisztába, de az egyértelmű dolgok eljutottak hozzá, és nem maradtak viszonzatlanul.
- Nagyon finom és nagyon kedvemre való volt, akárcsak a társaság. Igazán remek szakácsa van Mr Bradock- mókázott tovább Ana és még egy térdrogyasztásra is futotta, ahogyan egy hölgyhöz illő módon meghajolt. A pohár bor azonban egy nagyon picit fejbe kólintotta. Olyan volt ilyen szempontból mint a gyerek, hiszen előtte még soha nem kóstolta. Ez nála leginkább abban nyilvánult meg, hogy olyan érzése volt, mintha egy csomó tollpihén járna. Könnyűnek érezte a lépteit, és önkéntelennek az arcára kúszó mosolyt. A fejébe szállt egy kicsikét.
- A holland konyha alapja a hal egyébként, mint ahogyan mindenféle tengeri herkentyű. Ha egyszer hagyod nekem, nagyon szívesen elkészítem a Hot Spot-ot neked. Persze csak ha megengeded- tette hozzá ajakrágcsálva, és kicsit zavarodottan. Remélte egyszer tényleg lesz lehetősége itt a konyhában szorgoskodni, és elkészíteni a kedvenc ételét a férfinak. Csíkokra vágott marhahús, amit sütőben készítenek el párolással  a hollandok, hozzá pedig zöldségpürét tálalnak krumpli-répa-hagyma kombinációval. Ana imádta a marhahúst és a belőle készült ételeket. Közelebb lépett a férfihoz, de nem ért hozzá, csak állt mellette, talán a jelenlétével akarta felhívni magára a figyelmet.
- Azt mondtad nem akarsz megváltoztatni, csak tanítani. Hát taníts!- egyszerűen csendültek a szavai, talán csak egy pici bizonytalanság csendült fel benne, ami annak volt betudható, hogy újra olyan területre téved amely sötét és ismeretlen volt a számára. De már nem volt visszaút.
- Taníts meg arra, hogy milyen számodra a bármi, hogy mi az amit én meg tudok neked adni. Hogy nem vagyok ezzel tisztában, az lehet. De világosíts fel, mit kell tudnom.-újabb kicsi, apró lépést tett a férfi felé, de még mindig nem ért hozzá, az továbbra is tiltott volt a számára, még akkor is ha a bilincsei nem voltak összekapcsolva. Hogy némiképp oldja a pillanatok alatt beállt tapintható feszült csendet, amelybe csak a saját nehéz sóhajai voltak hallhatóak, ahogyan a férfi közelében szaggatottabban veszi a levegőt, uralkodni próbál magán, bár talán már ennek sincs jelentősége.
- Nem egyedül szeretném azt a hóangyalt megcsinálni, hanem veled. Mit gondol Mr Bradock, egy ilyen apró őrültségre rávehetné önt egy holland kishölgy?- újra pukedlizett és vidáman körbefordult, mintha egy tánclépés befejező mozdulata lett volna, majd még mindig derűsen állt meg ugyanabban a testhelyzetben, de egy picit közelebb a férfihoz. A válla szinte súrolta Matt mellkasát.

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:[You must be registered and logged in to see this link.]

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Jól érezte magát, kezdett feloldódni, bár némi gátlás, egy csipetnyi visszafogottság maradt benne, amelyet ha akart sem tudott volna teljesen eltüntetni, hiszen az odaadása, a végtelen türelme az, hogy bármit megtett volna a férfinak, hogy ismerni akarta a legutolsó gondolatát is, hogy tökéletesen meg tudjon neki felelni ezen tulajdonságokból táplálkozott. Szépen lassan alakult át azzá, amivé ez a furcsa és első ránézésre talán torznak tűnő kapcsolat tűnhetett külső szemlélő számára. De az ember hajlamos azt elítélni amit nem ismer amire idegenül tekint, amely a saját értékrendje szerint elfogadhatatlan. Ezekből épülnek fel a társadalmi normák, amelyet inkább a félelem mozgat, a lehetséges jónak az elvetése. Ana, talán abból adódóan, hogy számára teljesen másféle akadályokat képeztek, amelyek valamilyen szinten kívül estek ezen a társadalmi elvárásokon nem is nagyon tudott a létezésükről. ártatlan kis világában élt ezidáig, és most felfedezni vágyott és egybeolvasztani a sajátját a férfiéval. De nem volt benne tökéletesen biztos, noha a szavai másról szóltak, hogy nem fog megváltozni attól amit megismer. Hogy ez számára nem tanulás lesz, hanem alkalmazkodás valamihez. Őt nem arra nevelték, hogy kérdőjelezze meg a dolgokat, aztán pedig próbálja belőlük megalkotni a számára legelőnyösebbet. Őt arra nevelték, hogy ismerje meg és alakítsa olyanná amilyenné a másik szeretné. Most azonban, hogy némiképp ezek a dolgok is lazulni látszottak, hogy Matt szabad utat engedett a számára, talán jobban felszínre bukkan majd az igazi Ana. Az aki mélyen lakozott legbelül. Az a kislány, aki egykor elvesztette a szüleit, akit az ügynökségre érkezésének első napján nem is lehetett megvigasztalni, és amikor megkérdezték tőle, hogy mi  a baj, ő azt válaszolta, hogy csak annyi, hogy egyedül maradt. Hiába mondták, hogy nincs egyedül, hogy annyi a barátja mint égen a csillag a kislány soha nem volt ezt képes feldolgozni. Valahol a szíve mélyén abban reménykedett, hogy ha majd el is kerül valahova, ha valakinek éppen őrá lesz szüksége akkor mellette soha nem kell újra ezt az érzést átélnie. Tartozni valahova. Ez volt amit igazán ő szeretett volna, de ezt soha senki nem kérdezte meg tőle. Ahogyan soha senki nem volt kíváncsi arra, hogy valójában mit is gondol, hogy mi az amiben jónak érzi magát, hogy mely dolgok érdeklik, mi az amit szívesen olvas, mi az amiről álmodik. Mert voltak álmai az utóbbi hétben pedig mióta csak Matt fényképét megkapta pedig még inkább voltak. Van abban valami, hogy bizonyos dolgok ösztönösen születnek meg bennünk, hogy nem szükséges feltétlenül hatni ránk bárminek is, hogy ezek akár az álmokban akár a fantáziánkban előjöjjenek. Így történt ez Anával is. Időnként arcpirítóan merész álmai voltak amelyekből zihálva ébredt fel, és amikor kinézett az ablakon még javában éjszaka volt, vagy éppen hajnalodott, ő meg ott feküdt az ágyban teljesen leverte a víz, és ez nem csupán a testén végigfutó veríték volt, hanem egészen különleges helyeken is, ami megrémítette, a film után pedig amit megnézettek vele, már nem volt képes gátat szabni a rátörő érzéseknek. Kalandozó keze a maga útját járta. És az az érzés amely akkor a hatalmába kerítette, az álmok, a különös és egyre intenzívebb álmok pedig teljesen összemosódtak a férfi alakjával, így aztán nem is meglepő, hogy nem volt nehéz dolga, amikor a lányka testét kellett birtokba vennie. Ha nem engedelmességre nevelték volna Anát, akkor is megtette volna, méghozzá örömmel, mert ő is akarta. Ez volt az a dolog talán először az ideérkezése óta amit ő is igazán szeretett volna, és nem pusztán azért tette mert elvárták tőle. Ezért is lehetett, hogy bár furcsa dolgokat kért a férfi tőle, ő mégis az első meglepettséget követően boldogan engedelmeskedett neki. Szerelmes volt, nincs is ezen mit csodálkozni, és belebódult azokba az érintésekbe és csókokba a vízsugár simogatásába, mely ha csak eszébe jut fülig pirul, de leginkább arra gondol, hogy mennyire szeretné újra érezni és átélni.
Matt ujja a bilincs karikájába csusszan, és ahogyan átöleli a lány egy picit érezhetően közelebb simul. Élvezi, hogy itt lehet még közelebb hozzá, és erre engedélyt is kap...bár talán az is megfordult a pici fejében, hogy ehhez még az sem kellene. Szereti, hát miért ne lehetne megtenni? A vállán pihenő kezére siklik a tekintete, és a karperec halk zörrenése közepette simít végig az ingen, elképzelve, hogy alatta futnak az ujjai, nem pedig a ruhaszövet csöndes suttogását hallja.
- Ha szeretnéd...- válaszolja kicsit rekedten összemosva a főzést és persze a tanulást, meg azt, hogy még többet mutasson magából a férfi. Ana vonásai egészen ellágyulnak, érezhetően nagyon finoman megremeg a gondolatra, hogy olyasmit fog most megtudni, amit azelőtt még sosem láthatott, hogy ez a számára tökéletes férfi most majd kézen fogja és a saját világába vezeti be. Elképzelése sem volt milyen lehet, de ha lett volna akkor is a saját szemével akarta látni.
Átkarolja saját magát, amikor, mint valami titkos ajak nyílik meg előtte a szoba, amely mögött egy valóban elsőre ijesztő, titokzatos és sötéten izgalmas világ lapul. Ana lassan lép be, és az arca elnyúlik a csodálkozástól. nem félelem van benne, nem is boldogság, hanem végtelen és kiapadhatatlan kíváncsiság mindaz iránt amit lát. Mintha egy hatalmas és titokzatos barlangban lenne, amelyben különféle rituálékhoz használatos dolgok lennének. De nem is...ez inkább egy érzéki és semmihez sem fogható...istálló. Ó egek, hova cseppent ő? A vörös szín vonzza, a fekete pedig magába szippantja, kettős érzések kavarognak benne. Egyrészt zsigereiben érzi, hogy sarkon kellene fordulnia és kimenni innen amíg lehet, de aztán fejében halkan koppan a gondolat: ő akart tanulni, ő akarta látni, hát most megmutatja számára Matt. És érdekli amit lát, kíváncsi mi mire való, melyik holmi mi célt szolgál, az ágy pedig...különös. Egyszerre vonzó és taszító, ahogyan az anyagán megtörik az amúgy is gyér fény.Ana legszívesebben megérintené, de a mozdulat félbemarad a levegőben és visszahúzza a kezét, újra átölelve magát.
- Kevésbé félelmetes? Az egész szoba félelmetes....DE...- bukik ki ajkain az az egy apró szócska amely reményt adhat arra, hogy talán nem reménytelen próbálkozás valami újat mutatni Anának. Ki tudja mit váltat ki belőle. Bólint azt illetően, hogy vetkőzzön le, így amíg a férfi kimegy a szobából óvatosan lehámozza magáról a ruhát és a fehérneműt. Furcsa, de csak kicsit fázik, a remegést is inkább a várakozással teli izgalom váltja ki belőle, semmint az, hogy hűvös lenne itt. Amíg vissza nem ér Matt kicsit félve és lopva les körbe, mintha valami titkot kukucskálna ki, ami nem tartozna rá alapvetően, őt mégis érdekli.
Akkor fordul meg hirtelen amikor Matt ismét visszatér, és valami van a kezében. Egy furcsa anyagú holmi, ami elsőre ruhának tűnik, de az anyaga...sosem látott még ilyet. Amikor rákerül még nehezebbnek is érzi, valami furcsa van benne, de nem tudná megmondani mi az, csak mintha súlyokat helyezett volna el benne valaki. A cipzár felhúzására csak bólint és hátul összefogva felemeli a haját és félrebiccenti a fejét, hogy a férfi hozzáférjen, majd egy halk kattanás, és lám a ruha úgy feszült rajta, mintha eleve így varrták volna meg, a testén.
- Gyenge áram? Meg akarsz rázni ára...?!- rémülten pislog de abban a pillanatban, hogy érzi a testén szinte azonnal összezáródó anyagot, a mondat szinte azonnal félbemarad helyette eleinte torz majd egyre érzékibb vigyor terül szét az arcán
- Mintha egy csomó kéz simogatna egyszerre.- jellemzi kuncogva Ana az érzést, ahogyan az anyag ráfeszül, és a simogató érzés altest és popsi tájékon a legerősebb meg a melleinél.- És itt, meg itt...mintha erőteljesebb kezek simogatnának...ahogyan te ott a...ott a fürdőszobában.- mutogat végig magán a lány, majd kicsit szégyenlősen süti le a szemét, végül zavarát oldandó végigpillant a különös holmin.
- Azt hittem jobban szeretsz vetkőztetni mint öltöztetni- mosolyodott el és engedett magának egy olyan mondatot, amelyet tán a hely okozott talán ez a ruha, amelyet a férfi ráadott. Fogalma sem volt róla mit tudhat, de az teljesen biztos, hogy nem hétköznapi darab és az is biztos, hogy nem véletlenül került rá.  

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Izgalommal vegyes borzongás futott végig rajta amikor a ruha rákerült és a szoba különös atmoszférája, ahogyan még a bútoroknak is furcsa, érzékien suttogó visszhangja ölelte körbe a csendet. Bájosan édesen izgalmas volt, és Ana képtelen lett volna nemet mondani arra, hogy mindezt kipróbálja, hogy megtudja mit rejt valójában a férfi lelke. Ismerni akarta, hogy a tökéleteset szőhesse számára álmokból és kézzel fogható valóságból, hogy ha majd újra átadja magát neki akkor már ismerhesse saját magát is sokkal jobban mint azt eddig gondolta. Hiszen eddig azt hitte tud magáról mindent, hogy tisztában van vele hol és milyen érintés az ami kiválthat belőle egyfajta bőrforralóan izgalmas érzést. Mindezt csupán addig a pillanatig gondolta amíg át nem lépte ennek a lakásnak a küszöbét. A férfi kisugárzása, az az egyszerűen komplikált viselkedés, a sárm a meggyőző erő, a szavainak mély, fülbemászóan gyönyörű tónusa, amitől a lány szíve környéke már csak attól bizseregni kezdett hogy a nevét kimondta. Soha így senki nem mondta még, bár talán ő hajlamos volt ezt egy kicsit eltúlozni és talán többnek gondolni. Jelenleg, amikor hagyta magát a szobába vezetni két dolog vezérelte: a kíváncsisága, amely ellen egy ideig még tudott volna küzdeni, de ahogyan telt volna az idő, egyre erősebb lett volna a késztetés a megismerésre, arra az érzésre való törekvésre, hogy még többet adjon magából neki, és még többet tanuljon abból, hogy mire vágyik. Jelen pillanatban úgy tűnt, hogy ráadott valami olyan holmit, ami tökéletesen rá passzolt, de mégsem ruha volt ez, és persze az is elég hamar egyértelművé vált, hogy nem olyasmi fog most történni ami az ágyon, vagy éppen a fürdőben. Ana szemei elkerekedtek, amikor Matt-re nézett és a mosoly ott csücsült a szája szegletében, ahogyan bátorságot gyűjtve bólintott. Ki akarja próbálni, mert Matt ezt szeretné, és ha ezt szeretné akkor annak oka van, talán éppen az, hogy őt boldoggá tegye. Ó mennyire szerette volna azt gondolni, hogy ez nem arról szól amiről valójában szólt, hogy az a gondolat amely egykor megszületett a fejében, az igazivá váljon. De persze erre sem volt soha kíváncsi senki, ő meg nem firtatta, nem ez volt a dolga. Csendesen beletörődött ahogyan beletörődött mindenbe, mert ez volt a dolga, ezt várták el tőle. De most…most nem ez volt. Most szabadon engedhette a fantáziáját, ami megvolt, mindig is megvolt, csak éppen nem lehetett használni. Igen, most majd talán kinyílhat az a tulipán, és nem haldokolni fog az óvó kezek alatt, hanem életre kel, valódi életre. Idegen földben, mégis telve megannyi reménnyel, álommal vágyakkal és titkokat gyűjt majd, olyan titkokat amelyeket csak ő ismer majd és Matt. Életének apró kis titkai, amelyek szerinte még inkább izgalmasabbá tehetnek mindent. Mert ezt is gondolta, de ez megint olyasmi volt amit nem lehetett az ügynökségen. Tiltott dolgok, amelyek egyrészről szükségesen jók voltak, másodsorban kellően feleslegesek is, hiszen az engedelmesség mellett az Anához hasonlatos lányok fantáziáját is elnyomta és nem hagyta érvényesülni. Ő azonban most megteheti, most szárnyalhat végre, ebben az izgalmasan sötét tónusú szobában, mintha éppen a férfi kettősségtől vibráló szívében csücsülne, amely magán viseli a koromszín gyötrelmes vágyait, amely arra irányul, hogy elvegyen, hogy birtokoljon csak magának. De ott tombol benne mint megvadul tűzgolyó a vörös érzékiség, az állandóan jelen lévő kisugárzás, amelyben beleszőtték az istenek a szexualitás minden gyönyörűségét, és Ana számára a legfantasztikusabb érzékiséget. A csókolni való ajkak, a bőrének keserű íze, a haja, ahogyan végigcsiklandozza a testét. Egy darabig a gondolataiba feledkezve nézte a férfit, és nagyjából már elő is készítette a terepet önkéntelenül is a kis szerkezet számára. Az izgalom apró kis cseppjei jelenhettek meg a lábai között de ez a legkevésbé sem feszélyezte, sőt a mosolya egyre szélesedett, és amikor Matt arról beszélt, hogy milyen hatást ért el a holmi Ana csak megrázta a fejét, téglaszín tincsei szanaszét repültek. Izgalmas volt a mozdulat, és ő nagyon élvezte. Megmozgatta a nyakát, és enyhén félrebiccentette a fejét.
– Tudja  Mr Bradock nem tudom milyen hatást szeretett volna ezzel a kis ruhával elérni, de nálam már csak a tekintetével elérte ezt ahogyan úgy játszik ott azzal a távirányítóval mint valami gyerek.- megint a mókás és vicces kedvű lány került előtérbe, aki még ebben a vidámságban is hordozott valami túlfűtötten erotikus felhangot, amit valószínű, ha olyan lett volna a helyzet a szoba légkörére fog pimaszul. Pedig valóban az váltotta ki belőle, hogy gonoszul izgalmas volt a számára az egész. Még csak hasonlót sem tudott elképzelni. Legfeljebb abban a filmben amiről Matthewnak is mesélt. Halk berregés hallatszott, ahogyan a férfi beindította a szerkezetet. Ana pedig egy ideig visszatartotta a lélegzetét, mert érezte, hogy a ruha még jobban megszorítja, de furcsa módon nem volt kellemetlen, sőt kifejezetten izgatónak találta egészen addig a másodpercig amíg a combja és a szeméremdombja találkozásánál valami furcsát nem érzett, ahogyan a fenekénél is ugyanez az érzés kezd elhatalmasodni, egyre erőteljesebben. Mintha egy puha és rugalmas kéz keresné az utat a gyönyör apró forrásai felé. Egyre hevesebben, ugyanakkor egyre ingerlőbben. Első másodpercben különös a következőben már izgató a harmadikban pedig a lány lábaiból teljesen kimegy az erő. A közeli falnak támaszkodik, és a férfinak háttal állva a két tenyerét megtámasztva vállai közé ejtve a fejét próbál minél több levegőhöz jutni. Zihálva mozgatja a csípőjét, hogy még jobban érezze a benne elterülni készülő rugalmas kezet. Mintha egy finom, egészen tökélyre hangolt tánc lenne ez ahogyan picit megcsavarodik a csípője. De ez csupán a kezdet. Halk sikoltás hagyja el az ajkait ahogyan megérzi a kebleinek feszülő tapadó korongokat, amelyek ajkakként funkcionálnak. Puha és imádnivaló ajkakként, amik a mellbimbót ingerelik. Ana három különböző ponton kapja az ingerlést és fogalma sincs róla melyik a legjobb. Mintha ezer oldalról érkező csodaszép szimfónia lenne, és a disszonáns dallamok közé mégis odaférkőzne a melódia, amibe bele lehet simulni és el lehet vele ringatózni. Élvezi, nagyon is élvezi, talán azért is mert az előző pillanatokban éppen Matt járt a fejében, meg az, hogy mi mindent lenne képes megadni neki, hogy mi az amit kipróbálna a kedvéért, és maga a gondolat felizgatta. Furcsa lehet talán másoknak, de nem Anának. Neki az egész hely egyszerre visszataszító és vonzó és az egészet a vonzó irányba magának a helynek a birtoklója viszi el. Miatta akarja ezt az egészet, és hogy közben ő is élvezi az már csak hab a tortán.
Tenyere lecsúszik  a falról és megfordul, hátát a falnak vetve láthatóan szenved és mégis az arcán az élvezet megannyi apró jele rajzolódik ki, kezdve a csöpp kis ajkakkal amikor nedvesek annyit nyalogatta már őket, az állandóan mocorgó fitos nózi, és persze a szemei melyek akár a szürkévé fagyott hó, hömpölygő sötét orkán, mégis tűz van benne, vágy és olyan fajta szenvedély, amely bármelyik pillanatban robbanhat, amely olyan dolgokra készteti, hogy…kezeit még tudja mozgatni annyira, hogy így háttal a falnak a tenyere ismét a falra simuljon, mintha kapaszkodni akarna de nem tud hova, a csípője vad ősi, ösztönös táncba kezd, ahogyan hol lecsúszik a fal mellett, hol felegyenesedik. Ana úgy érzi, hogy ezer tűvel szurkálják jelenleg az agyát, amely semmi mást nem akarna csak robbanást. Elementárisat, lélekmérgezőt, bármit amivel nem kell tovább szenvednie.
– Egyszerűen oda vagyok ezért. Imádlak!- nevetve veszik el újra az érzések örvényében és lehunyja a pilláit. Most valahol egészen máshol jár. Saját kis érzékbirodalmában, ahol ott van ez a szoba, ott van Matt, a vörös Gyönyör-ruha és ott van ő elterülve, megadva magát neki. Tegyen vele amit szeretne, ő nem vágyik másra csak a mindent elemésztő robbanásra.

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Abban a pillanatban, hogy megérezte a stimulációt már elveszett ebből a szobából. Mintha egy hatalmas ürességbe zuhant volna, a mélység magához vonzotta, ő pedig egyszerűen nem tudott neki ellenállni, de egy idő után már nem is akart.  A kezeket látta, a hozzájuk kapcsolható arcokat, amelyek torzak voltak ugyan, de mindnek ugyanolyan mélykék szeme volt, mindegyikben felismerte azt a mosolyt, amely kérlelhetetlenül érkezett meg az elméjébe, és a szíve azonnal felismerte: Matt volt az. A hangja csak valami távoli zajként jutott el Anához, és a mosolya a lehunyt szemhéjának ritmikus rezgése, ahogyan a levegőt kortyolta egyre veszettebbül és ahogyan próbált uralkodni magán, aztán pedig elengedte minden porcikáját, a marionett ím feladta rongy végtagjai egyre inkább a saját útjukat járták, ahogyan a lány csípője, és alteste is valami eddig ismeretlen mozdulatokat talált meg. A szerkezet hívta életre ami a születésétől ott volt benne, csak eddig még senki nem csalogatta elő. És lám lám mi rejtezik azok között a szirmok között, mi rejtezik az ártatlanság mögött, ha kellően hozzáértő módon hívják elő. Matthew ezt tette és a hatás valóban nem maradt el. Ana világa lehengerlő volt, mérhetetlen forróság, egyre vadabb vágta egy cél felé, az az állapot, amelybe bele lehet veszni elringatózni a hullámain és hagyni, hogy messze repítsen a képzeleten túlra egy olyan világba, ahol csak és kizárólag a letisztult érzékiség kristály mosolya bukkan fel a lány arcán amikor végül kinyitja a szemeit. Ó az ártatlanul pimasz kis mosoly, ahogyan Mattet nézi, láthatatlan ritmus dobol a füleiben, érzi őket akkor is, amikor a lábai szinte maguktól ereszkednek ismét alá, de most talán még lassabban mint az előbb a feneke pedig kileng hol az egyik, hol a másik oldalra, megveszett kis vörös viharként kócolja megint össze a haját, ahogyan a kezeivel beletúr, a bilincsek szinte összekoccannak ahogyan a fejet tetején összeérnek, majd a háta mögött leengedi őket. Szabadulna már az érzéstől ugyanakkor még többet akar belőle, és látja a férfin, hogy tetszik neki amit csinál, így aztán nem is hagyja abba, csak szedegeti elő apró morzsákként az ösztöneit, az eddig csendesen megbúvó hangokat, amelyek vezetik a mozdulatait, mutatják mit tegyen és hogyan. Ana mint valami kagyló nyílik ki szép lassan, hogy a ragyogó igazgyöngy egy láthatatlan kéz okozta orgazmus formájában robbanjon majd szét benne talán többször is egymás után. Az egyre erősödő vibráció legalábbis erre enged következtetni. Már kezdte megszokni ezt a fokozatot, a teste válaszolt a láthatatlan ujjak csalogatására amelyek izgatták minden érzékeny pontján, ahogyan a mellbimbókra is még mindig ugyanolyan intenzitással tapadtak azok a képzelet beli angyali ajkak. Ana tovább vonaglott és nevetett időnként hisztérikusan gyöngyözőn, néha pedig egészen olyan mélységekbe kúszott a hangossá váló sóhaja mint a part menti szikláknak ütköző elhaló víztömeg. Morajlón kúszott vissza, de a végletekig felajzott lány talán nem is sejtette, hogy van még tovább, hogy nem csupán ennyit tud ez a szerkezet, hanem sokkal többet. Ha tudta volna akkor követelné, akaratosan édesen, ártatlanul, dögösen és vágyakozva, hogy legyenek azok a kezek még inkább gyorsabbak, mert ezt igényelte volna. Agya nem volt képes még feldolgozni ami történt így aztán csak a testére tudott hagyatkozni ami mohó volt, talán Matt sem gondolta, hogy ez lesz, de ő akarta Pandora szelencéjét, hát megkapta. Hogy ez egy alig húsz esztendős vörös kis szépséget rejt, aki nem fut el tőle, hanem a karjaiba omlik, aki nem fog neki nemet mondani az elsőre még meredeknek tűnő dolgokra sem, egy olyan lányt, aki készséggel tesz meg neki bármit, még akkor is ha ez számára egyszerre jelenti a mennyország és a pokol megjárást ugyanazon időben. Mert a testében végbemenő változások pontosan ezt mutatták. Az ártatlanság olvadt össze az érzékiséggel ebben a különös erotikus táncban amit éppen lejtett nem csupán a férfi kívánságára, hanem mert ő is akarta az ő teste is vágyakozott rá megveszekedett módon. A férfi nevét zihálta egyre kitartóbban ahogyan a kis szerkezet nagyobb fokozatra kapcsolt, és sikoltva könyörgött utána, de tudta, hogy nem fogja még megkapni, azt is tudta az agya képes volt megérteni, hogy neki így jó, hogy nézheti, hát a test a gyarló és bolondos megadta hát amire várt.  Ana megfordult és szemben volt a fallal, keze a feje felett két oldalon felcsúszott őrületes lassúsággal simogatta a tenyere azt a borítást, mintha bizony a férfi teste lenne, amit végre érinthet, amin a keze kalandozhat. Képzeletben ezzel játszott el, és talán ezért tűnt az a mozdulat olyan különösnek. A szerkezet vibrálni kezdett még erősebben, a lány pedig hatalmas sóhajt követően sikoltott fel és vetette hátra a fejét. Kellett legalább egy perc mire nagyjából felvette az új ritmust, ennyi volt az alkalmazkodó ideje, majd ezzel a gyorsabb ütemmel kezdett mozogni.  Kicsi kezei a falat kaparták, ahogyan a csípőjét mozgatva újra guggolásba helyezkedett egészen mélyen, és ez jónak bizonyult, mert a hab a testében, beljebb csúszott végigsimítva bensője falát, a fenekénél is ami még izgatóbb volt még inkább nagyobb gyönyört okozott neki, amelyet egy újabb rezgő hangos sóhajtás követett. A mellbimbóinak feszülő tapadókorongok szívása erőteljesebb lett, ami kisugárzott az altestébe is, még inkább fokozandó azt a gyönyörűséget amitől már így is csillagokat látott, sőt még tovább és meg mert volna esküdni, ha jobban meresztgeti a szemeit, aranyló fényével megnyílik előtte a mennyország kapuja, miközben lába még a pokolban perzselődik, hogy elérje a legtökéletesebb beteljesülést. Ana számára, aki még csak most fedezte fel valójában a testét rögtön a határok átlépése lett a cél, nem voltak benne gátlások a szó klasszikus értelmében, ezért volt képes a teste átadni magát ennek a felemelő érzésnek, és ezért tudott úgy válaszolni a Matt által irányított szerkezet rezgéseire. A teste a férfinak felelt, noha az izgalmat maga a Gyönyör-ruha okozta és a benne lévő merevítések és furcsa kütyük. Ebben a pillanatban a lány mindenre tudott volna  gondolni csak éppen arra nem, hogy mi az pontosan ami kiváltja belőle ezt az érzést, ő egyszerűen csak élvezni akarta és azt szerette volna, ha a férfinak is adhat belőle, ha megmutatja mit érez, ha látja rajta ha a teste válaszol, felel neki a ki nem mondott kérdéseire is.
Csak akkor merj mély vízbe menni ha tudsz úszni, különben könnyen megfulladhatsz! Ez a mondat zakatolt a fejében, amikor végül megfordult, haja élő fátyolként reppent utána a tekintetében kiismerhetetlen fény rezgett egyre hevesebben, és a lány ellökte magát a faltól, majd testének kígyózó mozdulataival, csupasz kis lábát egymás előtte keresztbe téve indult meg Matt felé. Nem engedte? Nem volt tilos, legalábbis nem utalt rá korábban, csak annyit kért, hogy táncoljon, azt nem mondta hogy hol és hogyan. Ana szelencéje is hatalmasra tárult, amikor végül megérkezett Matt elé, de nem marad vele szemben, hanem a háta mögé sétált, és megállva mögötte a hátát a hátának vetette fejét hátrahajtotta és megmozgatta, mintha így akarna bújni hozzá. Nem érintette de ahogyan mozdult a keze, csörrent a bilincs, és Ana megszakította a testi kontaktust kettejük között, ahogyan visszasétált, vagy inkább visszatekergőzött Matt elé, zihálva vette a levegőt a lábai mozogtak de valami furcsa ritmust követtek, ahogyan az egész teste egy másik frekvencián vibrált. Nem ment közelebb mégis vészesen közel kezdett előtte táncba egyre jobban élvezve amit csinált. És nem csupán itt táncolt ebben a különös roulett színekkel bevont szobában, az erotika szerencsekaszinójában, hanem Matthew érzékein is. Minden ajak nyalással minden apró kacsintással, minden mozdulattal, mindennel ami ő volt, ami Ana volt teljes életnagyságban. Nem beszélt egy árva szót sem szólt, de nem is kellett talán. Mindent elmondott és mindent amit nem tudott szavakkal kifejezni a teste elmondta. Mattnek csak olvasnia kellett belőle.

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:

TÖRÉKENY TISZTA TULIPÁN

Ana számára megszűnt a külvilág és egy röpke kis időre talán még maga Matt is megszűnt mert a saját testének édes játékával volt elfoglalva, próbált felelni a gép által gerjesztett kérdésekre. Mintha azt kutatta volna mi rejtezik ott legbelül, mintha minden rezgéssel mindennel együtt azt akarta volna felfedezni, hogy a lányka ösztöneiben mit nyomtak el idáig. Volt ott minden, annyi biztos, hogy ezt most Matt felszínre hozta a furcsa kis szerkezetével az is. Ana egyszerűen ha akart sem tudott volna ennek az egésznek ellenállni, de amikor a kettes fokozatot átlépték őszintén szólva már nem is akart. Megnyitotta az elméjét a férfi előtt, ahogyan megnyitotta a testét is. Ha kellett neki vegye el, ő mindent odaad még annál is többet. A mozgása egyre erőteljesebb volt, a csípője szédült körhintaként tekergett és olyan volt mintha bármelyik pillanatban elrepülni készült volna, karjai ide-oda jártak, néha a lába közé tévedve, csillapítani vágyott volna az őrjítő izgalmat de nem fért hozzá, és ilyenkor majdnem felüvöltött a kéjtől és attól a tehetetlenségtől ami benne volt. Add meg kérlek, bármit adj meg, csak engedd, hogy segítsek magamon. A gondolatok minduntalan visszaférkőztek az agyában, szemeiben annyi boldog kis csillag ragyogott, hogy be lehetett volna vele teríteni a csillagtalan téli égboltot. Jó kislány vagy rossz kislány? Ugyan kit érdekelt ez most ebben a pillanatban amikor a szeméremdombon egy erőteljes szorítást érzett, a lábai megremegtek, a melleire feszülő tapadókorongok mohó ajkakként szinte harapták a már így is végletekig megkeményedett mellbimbókat. Ana teste egyre hevesebb táncba kezdett a csípője már nem szimplán tekergett, hanem olyan volt mint egy túlhajtott gép, ami csak jár és leállíthatatlanul közeledett a férfi felé. A lányka már nem hunyta le a szemeit, egyre erőteljesebben zihált a levegő kevésnek bizonyult, ahogyan a szoba is úgy érezte, hogy menten megfojtja, ha nem szabadulhat ki innen. És akkor, amikor egészen közel került a férfihoz, amikor szinte már érintésnyi közelségben volt, megemelte a kezét, de csak egy kicsit nyúlt előre, a zörgő bilincsek fájdalmas csörrenése közepette kapaszkodott a férfi felé. Meg akarta érinteni de egy láthatatlan fal az útját állta. Még nem...még nem akar hozzáérni, mert a látványa sokkal jobban izgatja, az érintéstől elveszítené a józan eszét, ha már nem veszítette el így is. Hörgött és fuldoklott egyszerre, de ez most nem émelyítő volt, hanem egyre izgalmasabb egyre feszesebb egyre hevesebb egyre vágyakkal átitatott vad vágta amelynek végén majd beleomlik végül a férfi karjaiba és nem akar onnan kimenekülni. Az utóbbi pár óra szinte csak arról szólt a számára, hogy Matt feszegette a lány határait, ám úgy tűnt, hogy ez a szoba, ez az érzékek vészesen kegyetlen légköre, ahogyan Ana belemerítkezik, mégis megmarad annak aki volt. A kis vörös tulipánnak, annak a bűbájos mosolyúnak, ahogyan most is az édes vágyak tengeréből rámosolyog Mattre, ahogyan beharapja az ajkait és szemének apró kis kacsintásával csalogatja és hívja, hogy legyen része a mámorának, legyen része annak a világnak, amely az övé, ahol számára is jut hely, hogyne jutna, hiszen eddigi éjszakái során is mennyit ábrándozott róla. Milyen lehet amikor magához öleli, milyen lehet amikor megérinti, milyen lehet...milyen lehet mindaz ami a férfi volt, amely egyetlen teljes alakként formálódott meg előtte és vált valósággá. Itt volt vele, hozzá tartozik, erről árulkodnak a kezére és a lábára kulcsolódó bilincsek. A rabja, az életének a rabja elválaszthatatlanul, ahogyan Ana is folyamatosan szövögette apró kis hálóját Matthew-ra, hogy egyre jobban magához szorítsa, érzelmei gúzsba kössék, hogy soha ne tudjon szabadulni tőle. Őrjítő kis gyertya fény, perzselő tűz, szunnyadó vulkán. Az egészben az volt a legcsodálatosabb talán, hogy Ana mindezt nem tudatosan csinálta. Ő csak arra vágyott, hogy tartozzon valakihez. Bilincsekkel vagy anélkül, csak végre valakinek az életében szerves részt képezzen, hogy ne kelljen kicsi ujjaival a kerítésbe kapaszkodni, miközben a magány és az egyedüllét komor szele arcul csapja. Soha nem akarta ezt érezni újra éppen ezért bármit megtett volna érte, hogy maradhasson. De ezt most, ami ezen szoba falai között zajlott ő is akarta. Ő akarta érezni és ismerni és Matt megmutatta neki. Ó de micsoda tanulás volt ez. Tánc az érzékek birodalmában, olyan lépések amelyeket először tesz meg és jelen pillanatban úgy érzi még nagyon sokszor szeretné. A távolság már alig mérhető kettejük között, szinte teljesen el is fogy, Ana tánca egyszerűen nem ér véget, hiszen a holmi még erősebb rezgésre kapcsol, hovatovább már nem érzi sajátjának a végtagjait, cserbenhagyja a lába, amikor bensőjére a kezek mohón ráfeszítenek, a láthatatlan ujjak ki be mozognak benne egyre erőteljesebben simítva át a vörös kis járatot, egyre erőteljesebben izgatva a popsit és a mellbimbókat. Ana kegyetlenségnek gondolja ezt a kínzást, ugyanakkor a leggyönyörűbbnek amit valaha is átélt. Agyában ezer fanfár hangja, az angyalok kórusa szólal meg, pedig csupán saját nyögései vernek visszhangot a hangszigetelt helységben visszakoppanva a burkolatról. A lány kérlel és könyörög, minden második szava a férfi neve, amelynek a vége elhaló nyöszörgés, majdnem sírás. De ezek most a mámoros gyönyör könnyei amelyekben szinte fuldokolva veszik el, érzi másodpercek választják el a beteljesüléstől, de még visszafogja, összeszorítja magát, erőteljesebben beharapja az ajkait, és amikor végre közel érzi magához a férfit, ahogyan végigsimít rajta attól totális kontrollvesztésen megy át. Nem tudja mit mondd, nem érti a szavait, csak a hangját hallja, amely csiklandozza a fülét, mint egy harapva adott simogató csók, Ana megrázza a fejét, hallani akarja még, hallani ahogyan a nevét mondja.
- Kérlek....kérlek mondd a nevem! Mondd!- hangja elvékonyodik alig hallható már, szemeit lehunyva élvezi ezt a feszítő és egyre vadabb lüktetést már nem csak alul, hanem az egész testében. A torkában dobol a vibrálás. Újabb erőteljes lökés, amelyhez már kevés a gyenge lába ami egy ideje örömtáncát járja, hogy megtartsa. De nem az ágyon terül el hanem nemes egyszerűséggel a földön. belekapaszkodva Mattbe, csúszik egyre lejjebb, végül elengedi a férfi combjait, és a térdelő helyzetből egyszerűen átgömbölyödik a hátára. A csípője egyetlen másodpercre sem áll le. Alig képes már uralkodni magán, sőt az igazság az, hogy talán már el is jutott a csúcsra, csak annyira intenzív ez az egész, hogy folyamatosan ott tartja. Ana nyöszörögve emeli a kézfejét az ajkaihoz, ökölbe szorítva harap bele és egy hangosabb üvöltés hagyja el a száját, emelkedik meg a csípő és megfeszül egészen magasban. Karját szárnyként maga mellé helyezi és elterülve mozdul tovább a teste. Egy végeláthatatlan tánc utolsó taktusai a földön és képtelen szabadulni tőle, de igazságszerint nem is akar.

Tag: MR BRADOCK • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit:

Törékeny Tiszta Tulipán

Annyi mindent szerettem volna elmondani neki, de nem voltak szavaim amivel kifejezhettem volna magam. Annyi mindent szerettem volna neki megmutatni, de nem voltak mozdulataim amivel képes lettem volna erre, nem úgy mozdultam ahogyan én szerettem volna, hanem ahogyan ő irányított, ahogyan ő szerette volna, hogy megtegyem. Nem is akartam többet jelen pillanatban csak megadni neki ami ott feszül kíváncsi kérdésként a szemeiben. Nem tudtam irányítani magam, az ő gondolatai feszültek bennem akkor is amikor csak felsóhajtottam, amikor a gerincemen futott végig a láthatatlan simogatása, ujjainak kopogása a gerincemen szaladgált, és belevájt hogy visszarántson hozzá, a karjaiba. Úgy éreztem, hogy a levegő körülöttem egyszerre volt olyan forró, hogy napra kitett ízletes fagylaltkehelyként megadón olvadok el, és egyszerre volt fájdalmasan hűvös. Hűvös mert ő még mindig hiányzott belőle, ahogyan azóta hiányzott belőle, hogy átéltem vele azt a csodát a zuhany alatt, a vízcseppek mennyei csobogása között. Ám ez itt most más volt. Keserű illatok töltötték be az orrom és a saját testem édesen illatos válasza mindarra amit tett velem. Éreztem ahogyan pulzálva lökődik ki belőlem a vágyak selymesen finom illata, éreztem minden pórusomból párologni, szinte arcul csapott a saját magam által gerjesztett finoman édes illat. Ó egek, azt sem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik. Fuldokolva élvezettel területem szét benne, izgatott és továbbra is kíváncsivá tett az egész, az amit kiváltott belőlem. Sosem éltem át még hasonlót, hogy úgy kezd a testem önálló életbe, hogy még csak hozzá sem érek. Ó Matt mit csinálsz velem? Rémült voltam egyszerre és kíváncsi, és azt hiszem ezen kettő dolog közül mégiscsak a kíváncsiság dominált, mert egyetlen tiltakozó hang nélkül tűrtem, hogy a ruha még erősebben szorítson, hogy ami kitöltött alul, amely olyan fájdalmasan erőteljesen okozott gyönyört a kebleimnél, még inkább ezt tegye velem, még erősebben harapjanak azok a láthatatlan ajkak, amelyeket csókolni is vágytam volna, édes feleletem mindazért amit kapok tőle. Mióta csak játszadozott velem, mióta csak behozott ebbe a szobába az járt szüntelen az elmémben, hogy a mennyország nem ott van az égben, és nem is azt jelenti amiről Elina néni beszélt. A mennyország nem egy hely, hanem egy érzés, amit most ő ad meg nekem. Egy jó darabig fogalmam sem volt mi történik, amíg a vörös ruha egyre erősebben nem szorított, magához ölelt az érzés, és én még többet akartam belőle, és nem akartam, hogy vége legyen. A mennyország nem egy hely...hanem egy érzés, egy vágyakból kirakott kis kép, amely a szemem előtt született meg, a saját testem által, amit ő váltott ki belőlem. Úgy sóhajtoztam utána mint az éhező egyetlen falat kenyérért csak adjon még belőle, csak ne vonja meg tőlem, mert kell nekem, nélküle darabjaimra hullok elégek, mint a fahasáb, és minden rezdülésem mint megannyi pernye szállna tovább.
A világ összeomlott körülöttem, ahogyan közelebb indultam hozzá, nem voltam már képes tovább úgy mozogni, hogy nem vagyok a közelébe, nem részegít meg az illata, az ahogyan a bőrének lüktetése átsugárzik rám, és azzal mozgom tovább, a láthatatlan vágyaival, mert éreztem, hogy engem akar, hogy nem ereszt el, hogy az irányítása alatt vagyok mégsem bántam. Nem csak azért mert erre neveltek. Már régóta csak azért tettem mindent, mert láttam, hogy boldog tőle, hogy erre várt amióta csak meglátott. Megismertem a szemében az érzést, amelyet saját magamon is láttam amikor a tükörbe néztem, valahányszor ő motoszkált a fejemben. Vegytiszta vágy volt ez, szerelemmel megfűszerezve. Igen, szerettem ahányféle módon csak képes voltam őt szeretni.És az érzés folyamatosan arra sarkallt, hogy tedd meg, hogy bármit kér meg akarod adni neki, és valóban. Nem, valóban nem tudtam mi az a bármi, és ezt most megmutatta nekem, de az ő kínzása sokkal felemelőbb volt annál, semhogy el kelljen viselnem a hiányát, az, hogy nem maradhatnék vele. Nem létezett számomra már a világon olyan hely, ahol meg tudtam volna nyugodni nélküle, nem létezett a világnak egyetlen pontja sem, ahol képes lettem volna akár még csak levegőt is venni....nélküle. Azt hiszem sosem gondoltam volna, hogy ilyen létezhet, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. Tudtam mire számíthatok, amikor eljön az időm, tudtam, mert felkészítettek rá, de erre nem. Mattre nem, rá nem lehetett felkészíteni. Nem lehetett volna elmondani az érzést, és azt hiszem erről beszélgettek néha éjszakákat a lányok, hogy vannak dolgok amik nem úgy vannak ahogyan azt nekünk tanítják, hogy igenis jogunk van a saját érzéseinket szabadjára engedni, hogy nem lehet gúzsba kötni. Nem tudtam miről is beszélnek pontosan egészen addig amíg meg nem kaptam a fényképét. Soha nem volt férfi az életemben, soha nem volt senki akihez viszonyítani tudtam volna, de nem is nagyon akartam tudni milyenek mások, nekem csak ő kellett. A tengernek van ilyen színe, egy borongós  télutón a hazámban, mint amilyen örvénylőn kavargó szemei most voltak a férfinak előttem. Csak bújtam hozzá, a lábaim cserben hagytak, kapaszkodtam volna belé, a bilincseim alig hallható csörrenése közepette még mindig utána nyúltam, az oldalán csúsztam végig, és belülről hallottam a keserves nyögéseimet amit az a furcsa ruha váltott ki belőlem. A kezek megállíthatatlanul simogatták bensőmet, egyre erőteljesebben és egyre gyorsabban. A robbanások kérlelhetetlenül jöttek, de még nem volt vége, éreztem, hogy még nincs vége, hogy keservesen vergődöm a saját vágyam keltette patakban, nedvességem megtöltött és kitöltött és a lábam önkéntelenül zártam volna össze de azt sem tudtam. Ó istenem, elájulok! Azt akartam, hogy mondja a nevem, hallani akartam, hallani a hangját is, mert minden érzékszervem be akarta őt fogadni. Azt hiszem fel tudtam volna üvölteni akár egy zokogó farkas, amikor végül betűnként csókolta bele a nyakamba a szavait, rekedten karistolta végig a bőröm én meg éreztem, hogy újra megadom magam, csupán attól amit mondott.Érzékeny voltam a hangjára, érzékeny csupán a létezésére, még arra is ahogyan a levegőt vette mellettem. Kínzott engem és én élveztem ezt a gyönyörrel telített kínzást, fogalmam sincs miért, egyszerűen már gondolkodni is elfelejtettem. Ó gyere velem, repülj velem, tarts erősen, különben soha nem leszek képes megállni, csak beszélj hozzám, még és még.... de már nem tette, hanem az ágyra fektetett és én éreztem, hogy ebben a helyzetben még inkább szétfeszülök, mozdulatlanságra ítélve a saját felajzott testem rabja lettem és az övé. És egyiket sem bántam, ó dehogy bántam, sőt azt akartam, hogy folytassa. Nem tudom mikor volt az első olyan pillanat, hogy lüktetni kezdtem belül, egyre erőteljesebb volt a nyomás és a tempó halálosan feszes hogy minden mozdulatom akár a felkorbácsolt tenger tombolni vágyó könnyező testem felelete volt arra amit tett velem. Megadtam hát, sikoltásom végig szaladt a falakon, a nevét üvöltöttem rendületlen, az imádnivaló nevet, amely ott volt bennem, amelyért bolond kislányként ragaszkodtam. Egyszerre akartam neki lenni minden amire vágyott, amelyre valaha is vágyott. Ha ez volt Matthew akkor nekem így kellett, minden bűnösen csodálatos gondolatával együtt. Kinyitottam a szemeimet és még mindig kapkodva és zihálva súgtam neki, hogy szeretem, hogy őrülten és...nem tudom még miket mondtam a szavak megállíthatatlanul jöttek belőlem, a szemeim azt hiszem csillogtak és könnyeztem mindenhol. Alul és felül, a fejemet hátravetettem és megráztam, és már nem suttogtam hanem újra felüvöltöttem a kíntól édes gyönyörűségtől. Kell még, mohó vagyok és telhetetlen, kell még!
A mennyország nem egy hely, hanem egy érzés...egy érzés amit tőle kapok meg, szeretem.

Tag:Matthew| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: | Note:

Törékeny Tiszta Tulipán

Sosem volt hitem, pedig Elina néni még templomba is sokszor elvitt, de emlékszem már gyerekként is megrémítettek a hatalmas, csarnok szerű építmények, az a halott szag, amely körüllengte ezeket az épületeket. Mintha az idő itt megállt volna, valahol a középkor tájékán és onnan egy tapodtat sem lépett volna tovább. Én viszont nagyon is élni akartam, és nem akartam elhinni, hogy létezik valami olyan erő, amely ennyire a halált, ennyire a múlandóság, emberekbe nevelt érzetét akarta volna sugározni felénk.Nem szerettem, hogy suttogni kellett, a tömjén szagtól felfordult a gyomrom, és attól ahogyan néztem azokat a furcsa, maszk szerű arcokat, ahogyan átszellemülten egyetlen emberre figyelnek. Abba a furcsa ruhába öltözött alakra, akinek a hangja olyan volt, mintha hideg pengét simítottak volna végig a karomon. Egyszerre volt fájdalmas, és egyszerre simogató, de mindenképpen hazugság. Nem szeretem a hazugságot, megérzem már egyetlen rezdülésből is ha valaki nem őszinte hozzám. Hallom a hangján, ahogyan elrejteni próbálja a nyilvánvalót. Megtanítottak rá, ahogyan arra is megtanítottak, hogy nekem is mindig őszintének kell lennem következmények nélkül. De ez mellette nem jelentett gondot, nem jelentett mert szerettem, mert éreztem, hogy ő valóban és őszinte hozzám. Hogy ez csupán megjátszás lett volna, vagy átszellemült maszk, mint a templomi közösség tagjainak arcán? Nem hiszem. Mattről sütött, hogy boldognak akar látni, és nem csupán azért, mert ő ezt szeretné, hanem mert én is. Figyelt rám, látni akarta, hogy én mit gondolok, hogy én mit érzek, hogy mi jár a fejemben. Ó volt ott rengeteg minden, olyan dolgok amelyeket azt hiszem még magam előtt is szégyelltem, és amelyet éveken keresztül rejtegettem a nevelőim elől, mert tudtam, hogy gond lenne belőle, hogy büntetést érdemelnék, mert bizonyos kérdésekben másképp látok, más szemüveggel nézem a világot. Matt azonban azt kérte tőlem, hogy szabadítsam fel, hogy feszegessem a határokat és nem baj ha átlépem. A büntetés gondolata azt hiszem csak egy darabig feszélyezett, mert tudtam, már abból ahogyan hozzám ért ahogyan megcsókolt ahogyan simogatott, hogy magának akar, hiszen pontosan ezért voltam itt, ugyanakkor sosem tudna ártani nekem. Nem tudom miért gondoltam ezt, egyszerűen ott volt benne, a tekintetében, amikor belenéztem a szemeibe. Féltem belenézni, mert minden alkalommal elmerültem benne, éreztem a hűvösét, ugyanakkor éreztem, hogy körülzár, elringat és én beleveszek ebbe az álomtalan álomba, ebben az észveszejtő érzéstengerbe amit ezzel a holmival okoz nekem. Nem tudok mozdulni, a testem mégis minden rezdülésre felel, és látom rajta, hogy még többet akar belőlem. Akár darabjaira is cincálhatnám magam az is kevés lenne, és nem csak neki de nekem is. Falatonként adnám magam a szájába, csókonként lehelném bele, mindazt amin most keresztül megyek azáltal amit okoz bennem. Megfulladok és a mennybe megyek egyszerre, de nem érdekel semmi csak ő itt legyen. Egyedül nem lennék ezt képes elviselni, kell és szükségem van rá hozzá. Úgy vágyódom utána mint ahogyan a parttalan folyó vágyik vissza hűs medrébe, úgy akarom, hogy megadja nekem amiből csupán kóstolót kaptam. Mohó lettem, semmi nem elég, de legfőképpen belőle nem elég amit kapok. Túl kevés, túlságosan az. Érzem, hogy a testem egyre forróbbá válik, úgy lettem lázas, hogy valójában nem voltam beteg, vagy de, mégis az voltam az ő betege! Belebolondultam és belebetegedtem abba, amit éreztem és a tüneteket a testem produkálta, nem voltam képes irányítani, mégis meg akartam neki adni amire vágyott. Látni azt amit kivált belőlem, hiszen ezt akarta, tudom, mert már a fürdőben is erre vágyott, ott is szüntelen ostromolt a halkan duruzsoló hangjával, amitől minden szőrszál a karomon vigyázzba vágta magát. Őrületesen akartam, hogy közelebb legyen hozzám, de nem őt éreztem hanem a ruha szorítását, ami a nyomába sem ért annak, amikor Matt hozzám simult. Mégis valahogyan különösen jó volt eltelítődni vele, érezni, ahogyan bensőmet ostromolja az a fura szerkezet és nem vagyok képes másra csak elviselni elszenvedni mindezeket. Ó de nem volt ez akkora szenvedés számomra, hiszen éreztem, hogy az utolsó kis porcikám is megremeg ahogyan felsikoltok, hangom ezer orkánként szakította át a teret és csak vergődni voltam képes, mert ahogyan mozdultam, ahogyan a csípőmet dobáltam egyre mélyebben feszült belém a ruhából kiáramló hab, és hozzáértő kézként masszírozott, repített soha nem tapasztalt magasságok felé. Illetve túlzás lett volna állítani, hogy soha nem tapasztalt, hiszen alig pár órája ismertem meg milyen érzés, amikor egy férfi igazán szeret, én így képzeltem legalábbis, az én fejemben ezek a dolgok tökéletesen összekapcsolódtak és hittem benne, hogy a szerelem az nem csupán egy érzés, nem csupán az ami megszületett bennem és érzem valahányszor csak rápillantok. Hogy most is, ahogyan kinyitom a szemeimet és érzem, hogy marják a könnyeim, zokogni tudnék a gyönyörűségtől, és azt hiszem a mosolyom, ahogyan a könnyeken keresztül ránézek és megnyalom kiszáradt ajkaim, a zihálásom után, abból is éreznie kell mennyire akarom, hogy mennyire szükségem van arra amit tesz. A szerelem ez is, amikor megadja nekem úgy, hogy nem is kértem, hogy én akartam neki örömet okozni, mégis felerősíti a sajátomat és engem tesz vele boldoggá, pusztán a tudattal, hogy neki jó, hogy neki így tökéletes. Akarnék hozzá préselődni, belebújni a karjába, hallom ahogyan kis ékszereim a csuklómon csendülőn csörömpölnek, mint apró harangok, és már ismerem őket, mert egyet jelentenek a férfival akit szeretek. Nem létezett jelenleg édesebb dallam számomra csak a rajtam lévő rabigák hangja, ahogyan alárezdül Matt fülemhez és a nyakamhoz adott csókkal vegyes sóhajainak. Annyira akartam, hogy nem voltam képes visszafogni magam, a magasságok már nem léteztek....határ a csillagos ég, tartja a mondás, de én tudtam, hogy ez egy hazugság, hogy ettől magasabban járok, hogy már elvesztem az univerzumban és ha nagyon kapaszkodom, akkor képes leszek áthatolni rajta. Szakad körülöttem minden, hallottam nyekkenni a furcsa anyagot az ágyon, és a saját hangom végtelenül idegenül hatott, ahogyan hörögve és sikoltva adom meg magam neki, nem tudom hanyadszor, de nem először, mégis most valahogyan erőteljesebb volt, mert mindezt kiegészítette számomra Matt. Vergődtem és azt hiszem egyre hangosabban könyörögtem, hogy szabadítson meg, hogy legyen számomra ő a megváltás, mert semmiféle gyönyör nem képes a számomra őt pótolni, legfeljebb csak egy ideig.
- Kérlek, kérlek...kérlek szépen...kérlek Matt, Édes Matt...kérlek...könyörgöm...- annyira nehéz volt minden szó, mintha ült volna valaki a mellkasomon és felszakadtak belőlem remegve és néha olyan magasságokban amelyekről eddig nem is tudtam hogy képes vagyok rá. Megnyílt előttem a világ és én beléptem rajta. Nem akartam megváltozni, a helyzetet akartam változtatni magamhoz. Oldalra fordítottam a fejem, és kezemet nyújtottam felé, hogy szeressen, hogy adja meg számomra ő amit ezer ilyen ruha sem tudhat. Nekem ő kellett, és ez a Gyönyör- ruha csupán előkészített neki. Mindig az ő Anája maradok  akárhol vagyok, akár ebben a bűnösen édes szobában, akár a konyhában, akár a nappaliban, ó egek és nem is akarok tőle szabadulni, hanem hozzá közelebb lenni.
- Én Téged akarlak...a...r....ruuuu...ha...könyörgöm Matt...neeeee!- nem tudtam kontrollálni a szavaimat és azt hiszem eljött az a pont, hogy nem voltam képes a továbbiakban ésszerű és elfogadható mondatokat kiejtetni a számon. A mindent beborító eszement érzés volt csak a testemben, meg az, hogy a férfit akarom, akinek most futott végig a csókja a nyakam vonalán. de ez már kevés volt ahogyan kevés, mint vitorlának a könnyed nyáresti szellő. Vihart, akartam, vihart aminek Mr Bradock a neve...vagy nem is...Matt...Matthew az én Matthew-m. Végre nekem is volt valakim aki az enyém,mert tudtam  hogy így van, egyszerűen éreztem.

Tag:Matthew| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: | Note:

Törékeny Tiszta Tulipán

Kínozz még! Legyen édes, legyen bűnös, legyen bármilyen csak tedd meg, mert addig is törődsz velem. Csak velem. Ezt kívántam magamban, pedig már egyre elviselhetetlenebb volt ami a bensőmben történt. Az életre kelt vulkán azt hiszem hozzám képest semmi lehetett, éreztem, hogy a ruha alatt a nedvesség lávaként önt el, annyira marta a bőrömet, és beterítette, elemésztett,felperzselt mindent amit elért, én meg csak vergődtem egyre tehetetlenebbül, rabul ejtve neki és általa. Bántam volna? Egyetlen pillanatra sem. Az érzéseim mozgattak, ezek töltötték meg élettel minden mozdulatomat, rá gondoltam, ő járt a fejemben, mindent kitöltött, a láthatatlan kéz bennem az ő keze volt. Hallottam a hangját, ahogyan duruzsol, jól esően és szinte robbanni lettem volna képes ahogyan a testem még jobban megfeszült és már sokadszorra is megadta magát neki.Nem kaptam levegőt mégis a csókjára vágytam mohón, fejemet felemelve lopkodtam el, csíptem el amikor csak tudtam, amikor éppen nem a sikoltásom hallottam tompán visszaverődni ezekről a bűnösen gyönyörű falakról. Kavarogtam ebben az óceánban, amely a szemeiből kelt életre, hullámait meglovagolva száguldottam tovább és azt hiszem olyan érzés volt mint amikor megmerítkezik az ember a múltban és a jövőben egyszerre, amikor a fények vakítanak, de mégis érezzük azt a semmihez sem fogható megnyugvást, hogy bármerre is lépünk ő ott lesz. Ott hagyja a bőrömön a mosolyát ujjának egyetlen lenyomata vörös pecsétként örökre itt marad. A bilincsek...tudtam, hogy mi a jelentésük. Hozzá kötnek, bár azt hiszem én már akkor a szívemen viseltem ezeket amikor még csak a képen láttam. Most pedig egy életre kelt látomás volt, az én csodám, az én gyönyörű csillagom, aki itt ragyog nekem. Sötét és pimasz egyszerre, de akkor is az enyém, és arra vár, hogy a fényem ölelje körül. Én kellek neki érzem, és én szeretnék még többet adni magamból, mint amit már eddig adtam neki. Hogyan tudnék ettől tökéletesebb lenni a számára? Úgy éreztem ez még mindig kevés, hogy a lehetetlennek hazudott dolgokat is képes lennék megadni neki, hogy a legtisztább érzéseket kötöttem csokorba és vetettem a lábai elé, hogy akár egy varázsszőnyegen lépkedve jusson el hozzám. A testem adta a választ neki, a megszülető gyönyör pillanatai, amit ő okozott még akkor is ha közöttünk itt volt ez a ruha, amely már olyan erőteljesen vibrált bennem, hogy együtt zendült a hangjával, a saját sóhajaimmal, a saját nyögéseimmel, mind egyetlen frekvenciába fonódtak és ebből született meg ezredszer is a beteljesülés. Neki adtam, csak az övé volt és a mosolyom, a ragyogó szemeim azt hiszem sokkal többet elmondtak a számára mint a szavaim lettek volna képesek. feltéve ha meg tudtam volna szólalni. Már a látványa is belém fojtotta a szavakat, még akkor is ha képes lettem volna nem némán csak csodálni őt onnan a világ tetejéről, ahol a lábam lóbáltam.A ruha vibrálása lassan hagyott alább, de az én testem még mindig a játéka rabja volt, nem bírta abbahagyni a mozgást, ahogyan én sem, izmaim görcsbe rándultak, megfeszítettem magam belülről is, szorítottam és engedtem, és ezt még nagyon sokáig csináltam, a csípőm is mozdult ezzel párhuzamosan, és a könnyeim már beterítettek. Könnyeztem alul és felül, és mégis ott volt a boldog mosolyom a kínzón fájdalmas a magatehetetlen, akinek ez még nem volt elég, aki többre vágyott, aki megkóstolta ennek a fajta gyönyörnek az ízét és ha lehetne soha nem menne ki ebből a szobából ameddig itt van mellette Matt. Úgy rázkódott a testem mint aki a hidegben vacog, pedig soha nem éreztem ettől forróbb tüzet korábban. Égett minden porcikám,és azt szerettem volna, ha ebből neki is jut, adni akartam neki egyre többet és nem csupán a látványt, hanem magamat is. Csalogattam az utolsó mozdulatommal is, bár fogalmam sem volt mit csinálok, csak azt tudtam, hogy az utolsó kis levegőmmel is amit még kapok, amitől még itt vagyok azzal az ő nevét suttognám bele  ebbe a szobába a világba, bárhova, csak őt. Nem láttam senkit és semmit és azt hiszem valahol félúton a sokadik gyönyör hullám közepette elvesztettem a józan eszemet is. Bár azt már lehet, hogy korábban. Nem tudtam én már semmit, csak azt, hogy nem bírok ki még akár egyetlen másodpercet sem amiben nem ölelhetem őt, de tudtam, hogy ezt nem fogja nekem megadni, így aztán maradt bennem a vágy ami azt hiszem a hangja és a csókjai képesek voltak a csak egy minimálisan is de tompítani. Ám amikor odahajolt a nyakamhoz, és megéreztem a tűzforró leheletét a bőrömön felsikoltottam melynek a végét megpróbáltam visszafogni, fogalmam sincs miért tettem, de egyszerre éreztem fájdalmasnak és gyönyörűnek mindazt amit csinál.A fülembe suttogott szavaira azt hiszem valamiféle vékony morgás féle szakadt fel a torkomból öntudatlan, és próbáltam mozogni ebben a holmiban de még mindig nem engedett, még mindig szorított, a kezemen a piciny ékszer zörögve válaszolt arra a kérdésre mit is szeretnék valójában, de ahogyan az ajkai a fülemhez értek megráztam a fejem és mint valami engedelmes kiscica dugtam közelebb a buksimat, hogy kérek még, hogy ennyi nem volt elég, hogy ennyivel nem érem be, ha már így túlhajszolt, hogy levegőt is alig kapok. Mégis minden porcikám, minden rezdülésem, minden levegővételem arról árulkodott neki,hogy kell még, hogy vele nem vagyok képes betelni, hogy ha holnap reggelig szeretne akár így is,még az is kevés lenne. Hogy nem bánom a ruhát, hogy nem bánom ha újra bekapcsolja azokat a rezgő holmikat, hogy a láthatatlan ujjak újra masszírozni kezdik a bensőmet...semmit nem bánok amíg itt lesz nekem, amíg így suttog a fülembe, amíg érzem magam mellett az illatát. Mintha mondani akartam volna valamit?
Felzokogtam és megemeltem a testem annyira, hogy a fejem hátrafeszült és ez a sírós hang egyfajta kellemes csicsergős nevetésbe futott, ahogyan közben egyre nehezebben vettem még mindig a levegőt. Azt hiszem fullasztóan magával ragadó a kisugárzása, és nem is hiszem, hogy valaha képes lennék ellenállni neki. Persze nem mintha akarnék. Kezdtem volna összeszedni a gondolataimat, hogy értelmes szavakat legyek képes mondani neki, de még mindig nem sikerült ezek után meg főleg nem. És amikor már kicsit kezdene megnyugodni a légzésem az előbbi feszített tempó után, hát  gondoskodik róla, hogy mégse legyen olyan könnyű. Én édes kínzóm, mennyire szeretem! A gondolat annyira magával ragadott, hogy a következő pillanatban fölém hajolva azt hiszem megláttam életem leggyönyörűbb kékségét. Nem...még a nyári mosolygós fátyolfelhők felett sincs ilyen szép kék égbolt. Még a tengerparton nézve a sziklának csapódó hullámokat sem. Simogatóan selymes, szikrákkal telített, robbanó, keservesen gyönyörű. Éreztem, hogy újabb zokogó nevetés fog belőlem felszakadni ami leginkább annak volt betudható, hogy egyszerre szenvedtem attól, hogy itt van és egyszerre voltam boldog is tőle. Nem tudom lehetséges egyszerre két érzelmet megélni ugyanattól az embertől? Akár lehet akár nem ő ezt váltotta ki belőlem. Még mindig folytak a könnyeim, de már ott volt a mosoly az arcomon, amit neki ajándékoztam, azoknak a kék szemeknek amelyek egészen a bőröm alatt simogattak és én legszívesebben elbújtam volna benne, hogy soha senki ne láthasson többé csak ő. Az ő Anája vagyok, senki másé. A kis tulipán nem akar többé másnak kinyílni csak neki, csak ennek a pillantásnak, ennek a hangnak, az ilyen csókoknak, az ilyen pillanatoknak. Akár itt, akár máshol, bárhol ahol csak ő szeretné. Nem...már nem akartam semmire gondolni...legalábbis addig amíg itt vagyok...amíg így vagyok...Vele!
Alig voltam képes megszólalni, de mondtam lassan, és mst én voltam az, aki a fejét megemelve ebből  a közelségből lett a csókok apró kis vörös ajkú tolvaja. Mindet akartam amit csak elértem. Az állának vonaláról annak minden kis miliméteréről megszerezve magamnak.
- Azt....mondtam....hogy...Téged...akarlak...a ruha...nélkül...Matt!- ezt a kis mondatot is milyen nehéz volt kimondani főleg mert a levegő még mindig olyan kevés volt, és mert ami kevés volt azt is a csókokba sóhajtottam bele, amit neki adtam.

Tag:Matthew| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: | Note: