Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Hol volt eddig Damien és hol volt ő? Miért barangoltak olyan utakon ami nem vezetett sehová, miért barangoltak olyan kapcsolatokban aminek semmi értelme nem volt, ha csak az nem tekinthető értelemnek, hogy egymástól távol tartsa őket. Mara csak állt a férfi előtt, tartotta az arcát, és kényszerítette, hogy rá nézzen, hogy őt lássa, a kis vöröst akinek mindig megnyílhatott. Tudta ő, hogy valami nem kerek, tudta ő, hogy valamit rejteget a svéd, de soha nem tudta mi az. Valahányszor komolyabbra fordult a beszélgetésük, mindig megzavarták őket. Ahogyan a mai napon sem sikerült megbeszélni még idáig a dolgaikat, pedig reggel óta elég sok idő eltelt, ahogyan nem tudták az érzelmeiket sem szabadon engedni, mert megint csak ott volt a zavaró momentum, valakinek a felbukkanása, egy telefoncsörgés, egy nem a legjobbkor érkező nevetés, vagy éppen Nala a tengerparton, aki mindenáron oda akarta vackolni magát közéjük. Mióta csak ismerték egymást a félbehagyott beszélgetések, a félbehagyott mozdulatok jutottak nekik...és egy idő után már az sem. Pedig a vörös hajú mit meg nem adott volna azért, hogy legyenek ilyen csillaglesős sörözős tetőtéri esték, még akkor is ha valaki majd jön és megint beléjük fojtja azt a ki nem mondott utolsó szót, aminek a végén meg kell nyílni. A lányt leverte a víz, rákészült, annyiszor, hogy bevallja neki, hogy elmondja, és szeretné jobban ismerni őt. De erre sosem került sor. Számára a titokzatos svéd srác volt az egyetemről, Em pasija, a szőke csábos mosoly, a kedves, a megértő, a figyelmes, az udvarias. Mindaz ami Michael is volt, hiszen a fiú mindig is megpróbálta Damient utánozni bizonyos dolgokban...de ugye az eredetinél nincs jobb. Ahogyan nála sem volt. Bolondos édes fickó, aki teljesen megszédítette az amúgy zárkózott egyetemista lányt. És még most is hatással van rá, ó ezt e sem tagadhatná, még akkor is ha kézzel és lábbal kapálózik ellene, még akkor is ha közben menekülne el, mert nem érzi idevalónak magát. Ám a kibukott vallomás után rá kell jönnie, hogy sosem akart jobban tartozni máshová mint hozzá. - Ha a nag-champa afrozidiákum akkor igen...egyszer ki kellene próbálni.- nyelt egyet, és az arcát a férfi arcához dörgölte, hogy némiképp oldja az előbb beállt feszültséget, érezte a tartásából, érezte abból ahogyan kerülte a tekintetét, hogy súlyos titkokat rejteget, olyanokat amiket a családján kívül nem tud senki. Amit nem osztott meg még vele sem. Nem azért mert nem bízott meg benne, hanem mert amikor alkalmuk volt beszélgetni mindig volt valami más, valaki más aki fontosabb. Amikor Emilyt kellett valahol összevakarni és felváltva izgultak. Vagy amikor Michael motoros bemutatójára mentek el és az volt a beszélgetés központjában, holott előtte egy fél órája még komoly témákról beszéltek ők ketten. És akkor jött a cukrászda, a leanderek, amikor lehetett volna, és amitől a kis vörös ijedt meg, ez volt a legjobb szó rá, hogy megijedt. A lehetőségtől és talán az utolsó sansztól, hogy Damienhez közelebb kerülhessen. De akkor még úgy tudta, hogy Em és ő össze fognak házasodni, és nem akarta hallani...nem akarta hallani a részleteket, elég lesz majd neki a látvány, és az a pillanat amikor a barátnője ujjára felkerül a gyűrű, ő meg ott fog állni, kezében a kis csokorral a levendula színű ruhában, a ki nem mondott szavaival, a félbehagyott gondolataival orrában a leanderek illatával és az ágya mellett a dalmata orchideával. Keserű gondolat volt, és ezt nem szerette volna, majd...majd talán sok év után képes lesz beszélni róla, most még nem. De az események furcsa fordulatot vettek, és most, sok évvel a történtek után itt áll a férfi előtt, ujjai a haját cirógatják már, és annyira de annyira szeretné megcsókolni, hogy szinte beleremeg. Mire vár még? Miért nem teszi meg, mi tartja vissza? ~ Michael~ Ez a név úgy látszik egyet jelentett az akadályokkal, a kötöttségekkel egy újabbal amin túl kell lépni. Mara nem az a fajta lány volt aki bárkinek képes lett volna fájdalmat okozni, legalábbis szándékosan nem. Damien magához húzta és a fizikai közelség teljesen letaglózta. Itt volt, ölelte, de mégsem voltak egymáséi, még nem. Annyi dolgot kell rendezniük, annyi mindent, és a lány tudta, hogy addig minden ilyen perc tökéletes kínzással fog felérni, de ki fogják bírni...csak egy kicsit még...csak adjon még magából többet. Fulladozott attól a vágytól, amely megcsapta abban a pillanatban, hogy az ölébe helyezkedett el. Boldog megérkezés, a hangja pedig végigszaladt a karján, megcsiklandozta a fülénél, és belebújt, belesuttogta magát egészen a szívébe. Senki...soha senki nem tudta kimondani így a nevét, ahogyan ő. Lágyan bújt hozzá, és ölelte magához a fejét, hagyta, hogy eltemetkezzen benne. Néma ölelkezés volt ez, amelyet kívülálló úgysem értett volna meg, ahogyan azok sem értették volna akik arra számítottak, hogy egymásnak fognak esni. Éppen azt tették, csak a maguk módján, ami számukra ebben a pillanatban ezt jelentette. És akkor Damien kicsit összefüggéstelenül de beszélni kezdett, Mara pedig hallgatta, még a levegőt is annyira óvatosan vette, hogy meg ne zavarja ezt a hirtelen kitárulkozást. Ismerni akarta őt most már igazán, az utolsó kis részlettel együtt, amit megosztott vele. És kérdeznie sem kellett Damien magától beszélt. Múltról, Svédországról, a kapcsolatairól, Tylerről, arról, hogy pontosan milyen családból is származik, amitől a vörös lánynak tátva maradt a szája. A szőke herceg meséje, nem volt mese...valóság volt, kibontakozó valóság, csak éppen ennek a hercegnek vérzik a lelke, és a hercegkisasszonyok csak a tökéletes hercegeket szeretik. Mara viszont nem...neki ez a szőke kellett, pont ő. A fájdalmas múltjával és mindennel együtt. Amikor a vallomás végén elhúzódott tőle, utánanyúlt, riadtan, mint aki még szomjúhozza a mese folytatását, legyen bármi is a vége. - Damien, kérlek...nem beszélsz össze-vissza, engem érdekel....mindig is érdekelt minden amit mondani akartál nekem. Emlékszel arra a balul sikerült adventi hangversenyre, amire nem akartunk elmenni, csak Em miatt...szóval miatta mégis elmentünk. Te szmokingban voltál rajtam meg valami az a bordó ruha, amiben a papa egyszerűen vörös sakkirálynőnek titulált- elmosolyodott és fészkelődött kicsit az ágyon. Nem volt kényelmes a puha ágy, Damien öle sokkal inkább az volt, és most, hogy már tudta milyen, hiányzott neki.- És kimentünk a parkba a labirintusba bohóckodni. Ott volt egy mondatod amit azóta sem tudtam elfelejteni, és azt hiszem mostanra értünk meg rá. Azt mondtad én vagyok neked Ariadné, aki kivezetlek a labirintusból...csak még nem találom az aranyfonalat amit a kezedbe adhatnék. De ha egyszer megtalálom, akkor azt csak neked adjam. Akkor azt hittem a barátodként mondod ezt nekem. Most már tudom, hogy nem. És én....én azt hiszem megtaláltam azt a fonalat, kérdés, hogy hajlandó vagy felvenni és követni engem?- még mindig fészkelődött, majd gondolt egyet, és visszamászott a férfi térfelére. Megfogta a kezében a villát és kivette belőle, miközben a pillantását egyetlen másodpercre sem szakította el tőle. A villa a tányérra került az utolsó két falat torta mellé, Mara pedig rásimított Damien kezére, kivette belőle a tányért és maguk mellé helyezte. Elé térdelt, úgy helyezkedve, hogy egy magasságba kerüljenek, majd egy ideig csak nézett a svéd szemébe, szinte mozdulatlanul és rendületlenül előtte térdelve, végül lassan, nagyon lassan mozdult előre a feje, ajka óvatosan nyílt meg, és mielőtt odaért volna, közel hozzá, szinte már akkor érezte a belőle áradó forróságot. Ez még nem bűn, ez csupán az elvesztegetett évek záloga, amire vártak mindketten, úgy igazán. A lassú mozdulat végén aztán, ahogyan megérezte Damien ajkait úgy vesztette el kontrolljának utolsó morzsáit is, és nyelve táncba kezdett a férfiéval.Szinte elolvadt az ajkain és megégette magát vele, de nem volt már visszaút. Talán tovább is lehetett volna menni, talán a kezeiket is szabadjára lehetett volna engedni, és aztán semmi nincs ami megállítaná őket. De nem...még nem. Még csak ez a csók volt, ez a finoman olvadó éveikből visszalopott csók, amely már akkor ott volt akkor, a labirintusban is. - Ne húzódj el tőlem többet. Túl sokáig voltál távol, s most hogy megéreztem a közelséged. Istenem mit csinálsz te velem Damien?- támasztotta meg a homlokát a férfi homlokán Mara, majd egy utolsó rálehelt csók után elhelyezkedett az ölében. - Mesélj nekem magadról az életedről, hogy ki vagy te valójában Damien Knight.- a férfi keze után nyúlt és az ujjaikat összefűzte, majd a mellkasához szorította. A szíve hevesen kalapált a boldogságtól és attól az érzéstől, hogy sosem érezte még ilyen biztonságban magát mint most, egy sérült, vérző lelkű herceg oldalán. És majd ő, majd ő a doktor néni meggyógyítja. A gondolat egy bájos, röpke mosolyt csalt az ajkaira.
Elmerült a csókban, lebegett mintha egy puha felhőpamacsra érkezett volna amely megtartja és óvón öleli körbe, gyengéden, minden szeretetével viszonozta Mara közeledését, bár először meglepett volt, aztán… minden olyan ösztönössé vált, vigaszt lelt a kettejük egymásra találásában. A sötét éjszakában pedig végre ott csillogott az-az aranyfonal. Felkelt a pamacsról, megrázta magát és az ujjai közé vette a fonalat, elkezdte feltekerni. Tudta, hogy hosszú út áll még előtte, előttük, de a fonal megvolt és ő nem fogja elengedni, soha! Ez az övéké, a kettejüké. Nem akart többet elvenni a nőtől mint amit képes volt adni a számára, és neki most erre a támogatásra volt szüksége. Ő rá, a vörösére. Üresnek érezte az ölét, amíg távol volt Marától, de amikor vissza helyezkedett az ölébe megnyugodva szusszantott fel. Még ez a távolság is aggasztotta, hűvösnek érezte magát. Az egyetlen nő, akit képes magához engedni ilyen odaadással és szeretettel. Átölelte Marát és felkelt a földről, felült az ágyra, majd felcsusszant a párnákhoz. Nem kérdezte, hogy szabad-e , szabad volt és mindketten tudták, hogy ez nem azoknak az óráknak a helye, majd eljön az is. Amikor… Mara is szabad lesz. Ő tud várni. Egyszerűen ült az ágyon, nekitámaszkodva a párnáknak , kényelmesen és elbújva Mara nyakánál, mosolyogva, hitetlenkedve, mint valóban egy nagy gyerek. - Meg fogom a fonalad, és többé nem is eresztelek, érted? - suttogta halkan érzelmes hangon, melybe némi gyermeki boldogság is vegyült, aztán hátra dőlt és a fejét a támlának támasztotta. Vett egy nagy levegőt és bágyadtan mosolyodott el, lassan kieresztette a levegőt és a hajába is beletúrt. Boldog volt, mert Mara most már biztosan vele marad és meghallgatja. Végre meghallgatja valaki, olyasvalaki aki érdeklődik iránta és törődik is vele. Megdörgölte a mellkasát és megrándult egy izom az arcán, olyasféle amely az elfojtott mosolyoknál szokott előfordulni nála. - Először is, a nevem Damien Aquilus Alexander Knight, anyám után kaptam a vezetéknevemet, ő amerikai, az Aquilus anyám kedvenc csillagképe, amit apám mutatott meg neki, nagy csillagász volt állítólag Alexander… - kacsintott a svéd, hiszen így már meg is magyarázta a nevét. - Így vagyok anyakönyveztetve, így , ezzel a névvel adták ki a diplomámat is. - de nem is ez volt a lényeg, hanem ami ezután következett. - Stockholmban születtem, egy magán kórházban, mivel édesanyám nem nemesi származású és nem is svéd, így azok… akik ellenezték a kettejük frigyét, és azt, hogy egy törvénytelen gyermeke szülessen apámnak, betörtek a kórházba. Mert az egyik nővér elkotyogta , hogy ott vagyunk náluk… Alexander, az apám meghalt anyámat védve, Tyler édesapja az öreg Whitmore menekített ki minket, engem és az anyámat. De erről a részéről ők jobban tudnak, ha érdekel az ő történetük, bármikor szívesen elmesélik neked, csak mondd, hogy én küldtelek, de ha szeretnéd így az ölembe ülve is végig hallgathatod őket - szorította meg Mara derekát a svéd, jó volt így, kényelmes. - Szóval… jó ideig a Whitmore családdal éltünk, de nekünk nem volt elég pénzünk, Tyler apja autószerelő műhelyben dolgozott, még egy nőt és egy gyermeket nem tudott volna eltartani, bár… a testőri fizetését félre tette , viszont anyám visszautasította az ajánlatát. Náluk laktunk, de anya cserébe főzött, mosott, takarított nekik, aztán… Ty apja kitalálta ha már a környék összes asszonya Motherhez jár hajat csináltatni, meg kozmetikáztatni, nyissanak egy szalont, ő adta az alapot édesanyámnak és mivel Florida elég forgalmas hely, pár éven belül vissza tudta fizetni… Volt egy játszó sarkom a szalonban, elkerített rész, ahol rajzoltam, kockáztam és dirigáltam az oda betérő nőknek, néniknek… - mosolyodott el Damien. - Később voltak játszópajtásaim is, fúj, emlékszem egyre amelyik betrappolt és felrúgta a váramat… én meg megcsavartam az orrát. - kacagott fel Damien. - Tyler apja mutatta a fogást. - szerénykedett a férfi. - A lányok már akkor is szerettek…- ismét összefűzte az ujjaikat Marávl és azokkal játszadozott. - Én voltam a rendes srác, aki a hajukat fésülte és a fiúk orrát csavargattam ha megtépték őket. Mert, anya azt mondta, hogy a lányokkal hercegnőként kell bánni és vigyázni rájuk. Megvédeni őket. - lehelt puha csókot Mara kézfejére. - Attól függetlenül, hogy anya szalont vezetett, igyekezett olyan iskolákba járatni, ahol fejleszthetik a képességeimet, mert elég korán világossá vált számukra,hogy szeretek rajzolni és szerelni, még a jó hajszárítót is meg akartam szerelni. Mert nem volt bedugva a konnektorba…- csóválta meg a fejét Damien. - érthetetlen, hogy miért nem működik akkor nem? - vigyorgott Marára. Aztán pedig beszélt, arról is, hogy a szalon először csak vitte a pénzt, mert az anyja mindenáron vissza szerette volna fizetni Tyler apjának a kölcsönt, hogy a szalon feletti kis garzonban laktak, és arról, hogy mikor találta meg őket a svéd rokon. Hogy milyen elvárásokat támasztott az irányába, amelyek kemények voltak, de Damien mindig is olyan volt, hogy meg akart felelni az elvárásoknak. Ráadásul ha szívességet tettek neki, akkor azt kamatostul szerette visszafizetni. Mesélt Michaelről, hogy hogyan találkoztak, de ennek egy részét már tudhatta Mara, az első suburbanjéről amivel túrázni jártak a középiskolai haverjaival. - Tulajdonképpen, egyszer kaptam Ty apjától egy kinder tojást és összerakosgatós játék volt benne, attól kezdve a csoki nem is igazán érdekelt, csak az ami a tojásban van. Ha nem kellett építeni, nem is érdekelt. A svéd rokonom pedig miután először találkoztam vele egy makett hajót hozott ajándékba. Általában hétvégente jött, évente egyszer vagy havonta egyszer… sosem lehetett tudni, de akkor ott volt, két napig és elvarázsolt a nagy hajóval, szinte alig lehetett elrángatni aludni, Mothernek velem kellett aludnia, hogy biztosra menjenek, hogy aludni fogok… és nem osonok le építkezni. Kiderült, hogy a nagyapám segítsége nélkül nem sikerült volna összeraknom két nap alatt, ugyanis miután elment, ott hagyott egyet nekem ajándékba, egyedül kellett összeraknom… hónapokig nyüglődtem vele, de sikerült. Aztán postán érkezett a következő darab… - Damien annyit beszélt,hogy kénytelen volt a vizes palackért nyúlni, nagyjából , nem is nagyjából tényleg megitta az utolsó kortyig a vizet, a szája sarkában is kifolyt némi víz, miközben ivott. Könnyebbnek érezte magát, mint akiről leszakadt megannyi súly. - Sosem beszéltem magamról ennyit, senkinek. Em, ezt sosem értette volna meg, egy ideig még sajnáltam hogy szétmentünk, de ahogy benőtt a fejem lágya, rá jöttem, hogy soha nem is értette volna meg, ő valóban csak a házat látta volna és a gyémántok karátjait, nem engemet, és nem bánom hogy vége lett, már nem. Csak téged sajnállak, hogy úgy elkerültük egymást… - vallotta be halkan a svéd, észre sem vette, de a kis csepp továbbgurult a mellkasára a köldöke felé, ösztönösen vakarászta meg a végig csiklandozott részt. - Mothernek is építettem egy házat, és… jótékonysági estekre járok, piros orrú bohóc vagyok ha megunom a pörgést, közlöm Tylerrel, hogy most megyek a gyerekekhez. Ott van a kapcsolatom az utolsó kívánságokat teljesítő alapítványnál, tagja vagyok. Ő ezt sosem értette volna meg, de tudod milyen amikor elviszel egy srácot Disney Landbe…? Vagy Ausztráliába a Gyűrűk Ura forgatási helyszíneire…? Vagy a Harry Potter kiállításra Angliába? Vagy valamilyen Japán cosplay vagy hazai comic con előadásra… Ő sosem vett tudomást az ilyen dolgokról. Átnézett rajtuk, és ha megtehette volna, még el is tapossa őket. - dünnyögte elhalkulva a svéd. - Mother is mondta, hogy neki nem kell a ház, elég ha oda jöhet ahol épp vagyok, én viszont nem tudtam, hogy hogyan fejezzem ki neki a hálámat és a szeretetemet. - mosolyodott el óvatosan a svéd, hátra dőlt és megnyugodva pillantott Marára. - Utána sosem voltak barátnőim, sem tartós kapcsolatom, a rekord hat hónap volt, de csak azért mert sokat utaztam… és hétvégente, két vagy három hetente találkoztunk, mindig én mentem hozzá. De megnyílni senkinek sem tudtam, jártam jótékonysági estekre is és ott is azokra is egy idő után escort cégek lányait választottam kísérőnek, akik vörösek voltak, de sosem hasonlítottak rád, mert téged senki sem tud utánozni…kicsi Pipacsom. - becézte szeretetteljesen a nőt.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: *-* Mikor a svédet megszállja az ihlet. - Lite röda Människorov *-* Pént. Jan. 09, 2015 11:13 am
Éveken keresztül hazudott magának, éveken keresztül csapta be saját magát azzal a folytonosan ismételgetett gondolattal, hogy Damien számára ő csupán barát, hogy a férfi nem lát benne többet, noha nyilvánvaló volt már akkor is, abból is ahogyan ránézett. És ott a labirintusban minden megváltozott, vagy legalábbis megváltozhatott volna, ha Mara nem vicceli el a dolgot. De valahogyan a dolgaik olyanok voltak mint a lassú sodrású folyó, mely előbb vagy utóbbi eljut majd a tengerig, de addig számtalan hordalékot, felesleges kacatot fog görgetni maga előtt. idővel ezek is elmaradnak, csupán ketten lesznek, meg a tovafutó folyó lassúdad zubogása. Mara e pillanatban arra gondolt, hogy életében talán először helyezi a sajt érzéseit előbbre bárminél, talán életében először engedi meg magának, hogy ne az ész érvek vagy éppen a racionalitás mozgassa, hanem egyfajta spontaneitás, ami belőle eddig hiányzott. Ő nem az a lány, akinek barátja van és mégis ilyen szenvedéllyel csókol meg valaki mást. De...de ő Damien! nem egyszerűen valaki más, hanem Ő volt. Így nagybetűvel, ahogyan ő karistolta be magának a szívébe egykor és amiből soha nem is eresztett. A szőke és hallgatag svéd, a bűvös mosolyú, akivel még a szótlanul eltöltött órák is annyira felemelően csodálatosak tudtak lenni. Ha most mégis meggondolta volna magát, ha egyszerűen csak öleli a lányt és a csendjébe burkolózik ahogyan régen tette, ő még azt sem bánta volna, nem bánja, mert vele lehet, vele oszthatja meg ezeket a pillanatokat. De a férfi beszélni kezdett és e pillanatban minden olyan meseszerűen valótlan lett. Az összekulcsolódó kezek, az összepillantások, ahogyan Mara időnként oldalra fordítva a fejét felpillantott rá, az ajkairól lelopott kis csókok, puszik nem is igen lehet behatárolni melyik kategóriába tartozott, és a figyelme. Minden idegszálával a történetére koncentrált. Arra a történetre, amit ő soha nem hallott, ahogyan valószínű ebben a formában még senki, és ezek szerint Emily sem ismerte. Igen, ő valóban csupán a ragyogást látta meg a fiúban a jövő olyan ígéretét, amelyben a pénzre lenne a legkevésbé gondja. De a fény mögött a távolban komor ború derengett fel vészjóslón, a múlt egy olyan része, amelyben ennek a férfinak kisfiúként nélkülöznie kellett. Akinek az édesanyjában annyi erő és tartás volt, amelyért sokan a kisujjukat odaadnák, ha csak a felét birtokolnák. Az apró svéd asszony hatalmasat nőtt Mara szemében, ahogyan hallgatta miképpen áldozott fel mindent a fiáért, az egyetlen fiáért, aki attól a férfitól született akit szeretett és akivel mégsem lehetett együtt. A keserűség suhant át a lány arcán, és amikor Damien arról mesélt, hogy mi mindent csinált az anyukája miután az egykori testőr családja magához fogadta, lágyan átsimította a felkarját az ujjával cirógatva. - Most már értem, hogy mitől voltál te mindig olyan erős és állhatatos, hogy miért ragaszkodtál olyan vehemensen bizonyos dolgokhoz amelyeket még Em sem volt képes megérteni. Értem miért volt fontosabb hazamenned a mamádhoz amikor azon a nyári délutánon felhívott valaki, most már tudom, hogy Tyler lehetett az, hogy hagyj hátra mindent és indulj azonnal. Pedig akkor indultunk Connecticut-ba arra a hétvégére túrázni. Egész hétvégén Emilyt vigasztaltam, aki egyszerre volt sértődött és elkeseredett, nem értette, hogy mi lehet fontosabb nála. De én tudtam, hogy soha nem lennél képes senkit hátra hagyni, hacsak nincs rá nyomós indokod. Ez akkor volt....és azt hiszem most lett számomra kerek a történet, és azt hiszem most kezdem teljesen más szemszögből látni a te nagyszájú, bár egyébként roppant sziporkázó és érzékeny lelkű barátodat is. Tyler sokkal több mint aminek mutatja magát, és te is az vagy, Damien.- és amikor arról mesélt mi mindent művelt gyerekként megráncolta a homlokát komolykodón, mintha a következő pillanatban meg akarná szidni a buta viselkedésért, de elnevette magát. Az a mozdulat, amikor a svéd beletúrt a szőke hajába egy pillanatra kibillentette Marát ebből a vidámságból és felvillantak a szemei, az ajkai másodpercek alatt cserepesedtek ki, ahogyan zihálva vette majd fújta ki a levegőt, nagy barna szemei cseppet sem leplezett rajongással pillantottak végig a férfin és egy nagyon enyhén megremegett. Pokoli nehéz így uralkodnia saját magán, és mindig elkapja az érzés, akár egy mozdulattól, akár egy olyan tekintettől, amelyet most vetett rá a férfi, és ő meg érezte, hogy a korlát szélén táncol, és ha nem figyel oda le fog zuhanni, szégyenszemre ő lesz az aki le fogja rohanni. A keze már bizsergett, akárha ezer hangya futkározott volna a véredényeibe, egyszerűen alig volt képes visszaparancsolni az ösztöneit. Fáradtan rázta meg a fejét és pislogott, és egy kicsit mélyebbet, halkan duruzsolósabbat sóhajtott, ez pedig segített neki visszazökkenni a történetbe, amelyet Damien mesélt. Meg aztán ismerni akarta és tudni mindent amit csak megoszt vele, viszont nehéz volt odafigyelni úgy, hogy közben az ujjai között cirógat az ujja, hogy a lehelete a nyakát simogatja, és szinte tized másodpercek alatt rajzolja libabőrössé a felkarját az érzés. Oh Mara, szedd össze végre magad az ég áldjon meg, korholta saját magát, mert akárhogy is vesszük roppant kellemetlen volt neki, hogy miközben Damien kiönti neki a szívét az ő gondolatai maguktól meglódulnak és egy részük sétára indul a vágy és az érzékiség birodalmában, onnan kacsingatva ki felé, és hívogatón hajlítgatva az ujjait. De Mara nem ment sehova, ő még itt akart lenni, az ártatlan lebegésben, Damien karjában, és a legfontosabb, hogy nem akarta közben Michaelt sem elárulni. Nem ezt érdemli tőle, nem így. - Tudom, hogy nem beszéltél senkinek. Bevallom neked, hogy néha faggattam rólad Emily-t...úúúúristen iszonyúan kellemetlen tudom, de egyszerűen nem tudtam magamnak parancsolni, és minden részletre kíváncsi voltam- na most lett igazán pipacsvörös, amikor felsandított Damienre, de aztán elmosolyodott, hiszen nemrég mondta a férfi, hogy ne szégyellje magát előtt, hát próbált...de ez...ez akkor is kellemetlen volt neki. Ám ha Damien őszinte volt akkor ő is az lesz. Igaz az ő története korántsem ilyen tragikus és azt már tudja róla a férfi, hogy nagyon késői gyerek, és nagy szeretetben nőtt fel, de az érzéseit vagy éppen még a maga előtt szégyellt dolgait, mint ez, azokat nem ismerte.- Szóval Emily nagyon alaposan beszámolt rólad. M_indenről!- nyomta meg jelentőségteljesen az M betűt, hogy értse a férfi, hogy egyetlen apró részletet sem hagyott ki a szöszke lány.- Utólag bevallom a fantáziálásomhoz szükség volt erre, de kérlek ne nézz le miatta. csakhát...- vonta meg a vállát. -Te az ő pasija voltál, én viszont szerelmes voltam. Nem ártottam én ezzel az égvilágon senkinek. Szóval Emily-t egyszer megkérdeztem mit tud rólad, és nagyjából csak azokat mondta amit már én is tudtam, vagy éppen Michael. Semmi többet. De én éreztem, hogy van még ott valamit, amit magadba zársz, csak valahogyan soha nem jöttek úgy ki a dolgok, hogy megkérdezzem tőled.- megemelte a kezét és megsimogatta a fáradt arcot. Most látszott csak a halvány sárga fényben táncoló szobában, hogy mennyire fáradt és mennyire....elkeseredett...de boldog. Mara nem tudta hova rakni a dolgot, bár tény, hogy ő is valami ilyesmit érzett. - Tudom milyen érzés egy gyerek mellett lenni, az utolsó kívánságait teljesíteni, vagy éppen azzal tölteni a napodat, hogy megszervezd különféle alapítványokon keresztül élete talán legutolsó de egyben legboldogabb napját. Amikor az álmai valóra válnak. Az utolsó pillanatban teljesülő álmok.- csípte be fogaival egy pillanatra az alsó ajkát, aztán el is engedte, fénylett, már nem volt olyan száraz mint az előbb.- Ami pedig a kapcsolatokat illeti, az engem egy ideig elkerült. Michael után nem sokkal volt egy rövid, alig 1 évig tartó komolyabb...háááát nem is tudom minek nevezzem, inkább viszonyom. Ritkán találkoztunk, onkológus volt, lekötötte nagyon őt is a munkája engem is. Nem tudom mi tartott össze bennünket ennyi ideig, de azt hiszem annyira elfoglaltak voltunk, hogy még a szakítást sem tudtuk normálisan időzíteni. És aztán...sokáig semmi. Majd pár hónapja felbukkant Michael. Rendőr és egy meglőtt gyereket hozott be a kórházba...aztán ott ragadt én meg kávét vittem neki...valahogyan gy kezdődött azt hiszem. Nem érzelmek voltak, sokkal inkább hála. Az érzelmeim másnak tartogattam, valakinek aki iránt sosem múlt el.- belebújt Damien ölelésébe, fejét a mellkasára hajtotta. Annyira jó volt így annyira nyugalmas, puha, és biztonságot adó.- Azt hiszem a zöld szeme zavart meg.- az ujjai maguktól kezdtek kis köröket rajzolgatni a férfi mellkasára, fel sem fogta mit csinál. Mara jelen pillanatban egy olyan állapotban volt ami körül csak az illat gyertya, Damien meg az ő zöld szeme és ez nyugalmas pihenés volt. - Nem tudom hogyan kellene csinálnom, csak azt tudom, hogy nem hazudhatok tovább senkinek, nem csaphatok be tovább senkit. Nem dughatom tovább a homokba a fejem, a seggem az égnek- mosolygott és egyre gyorsabban rajzolgatta a köröket, néha tévedve lefelé. Észbe kapott és visszarántotta a kezét, nem mert felnézni Damienre.Atyaég! Mit művel?- Ne haragudj, kicsit megfeledkeztem magamról.- csak egy picit bánta, azt sem maga miatt, hanem Damien miatt. Tudta, hogy az ő idegei is pattanásig feszültek.
Tags: Damien | Music: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit :
Damien csak beszélt és beszélt és nem merte elengedni Mara kezét, mert tudta, hogy alig bírna betelni a nő testének érintésével felfedezésével. Vágyott rá, mindennél jobban, és nagyon kellett erőlködnie, hogy ne induljanak be bizonyos folyamatok… az ölénél ahol épp Mara ücsörgött. Sziszifuszi munkát végzett de végül nem sikerült. Nem volt fából,mert hát… mégis csak Mara simogatta és cirógatta a mellkasát, rajzolt rá köröket. Kicsit szaggatottabb is lett a légzése, az alsó ajkát is beharapta. S nagyjából akkor amikor Mara is nyüglődve felmorgolódott ő is követte, halkan s ficergett is. Nem, illetlenség lenne most szóba hozni, hogy mennyire jólesik neki, hogy Mara az ő kis vöröse róla álmodozott, éjszakákon át. - Be vallom töredelmesen én is gondoltam rád…sokszor. A telefonos szakításunk előtti napokban, ott kint Svédországban is te jártál az eszemben amikor épp álomra hajtottam a fejem. - hangosabban nyögött fel Damien a struccos jelenetet elképzelve. Az egész napja egy édes kísértés volt a számára, itt lóbálják előtte a legédesebb legtiltottabb gyümölcsöt, mit gyümölcsöt, egy valóságos gyümölcstálat, fagylalt kelyhet és… mer ilyenekről beszélni a közelében. - Popsid van, és igen csinos… formás. - simított rá Damien, akaratlanul is és elpillantott a fürdő irányába, kicsit megfeszült az állkapcsa. Mennyire egyszerű volna letolni a nadrágját és lehúzni Maráról a bugyit és, így itt és most elmerülni benne. Vigasztaló és megnyugtató, elringató. Múlt vasárnap volt utoljára nővel, mert eddig a munkája teljesen lekötötte és ez nem csak egy nő volt Ő az! Mara az! Szaggatottan eresztette ki a levegőjét. Felsiklott a keze Mara derekára a pólója alatt és a kis bemélyedést cirógatta a hüvelykujjával, libabőrös lett. Ha volt kedvenc testrésze egy nőn, akkor ez az a hely volt, derék bemélyedése. Alul maradt, mert így volt biztonságos, nem történhetett olyan amit később talán megbánhatnának. - Mara… én most, nagyon szeretnék veled szeretkezni, mindennél jobban. - vallotta be a svéd halkan. - Mert jól esne, annyira helyénvaló lenne ezután a nap után, ezek után az évek után… - a másik keze Mara tarkójára siklott és finoman megcirógatta a nyakát. - Kimondhatatlanul örülök, hogy újra találkoztam veled, és piszok mázlista az a zöldszemű zsarud… irigy is vagyok rá rendesen! - nevetett fel szárazon, miközben torok köszörülve szorította magához a nőt. Mindketten tudták, hogy nem fog történni semmi a mai estén biztosan nem, ráadásul Damien kis litániája sem szólt másról, mint a türelemről. Elbújt Mara vörös tincsei között és beszívta az illatát, pislogott egyre laposabbakat, a vágyai természetesen nem múltak el, ott voltak csak a meghittség érzését igyekezett magában elhatalmasítani, mert fontos volt neki Mara és tudta, hogy nem szabad semmi elébe sem sietniük. Két nagyobb sóhajtás után halkan szuszogott, de nem eresztette az édes kis terhet magáról. Éjjel egy óra után automatikusan leengedték magukat az árnyékolók az egész házban, így jótékony sötétség borult a szobára, a csillagok mégis tanúi voltak annak,ahogyan a svéd haza érkezik gondolatban, s lelkileg is az ő kicsi amerikai lánykájához. Reggel pedig, úgy ébredt, hogy teljesen bele volt gabalyodva Marába, figyelte a félhomályban a nő vörösen elterülő haját a párnáján és futólag megcirógatta az arcát és a kis nóziját. Nagyon békésen aludt, hosszú idő óta először, és talán még tovább is mint máskor, békés volt , nyugalmas és nem volt egyedül. Nem akart elszakadni Marától, még annyira sem, hogy a saját fürdőjét célozza meg így a vendégszoba fürdőjét vette igénybe, miután kellően elgyönyörködött Marában. Ledobta magáról a tegnapi nadrágját és kellemes, langyosra állította a vizet, itt is volt egy zuhanykabin, természetesen bőven elfért benne két ember, és egy nagyobb kád szintén legalább két személy elfért benne, kényelmesen. Damien pedig ráérősen fürdött, hajmosás és borotválkozás. Aztán, gondolt egyet és kicsit sietősebbre fogta a dolgot, reggelit akart hozni Marának! ~Atya ég! Hogy felejthettem el…? ~ Mondjuk megvolt a napi rutinja, így nem csoda ha hirtelen annak indult neki, egy szál fürdőlepedővel a dereka körül rohant ki a szobából a lehető leghalkabban. - Mother! Gyorsan, palacsintaizé! Akármi! Reggeli! - csettintett a svéd megkönnyebbülve, látva az anyját a konyhában tevékenykedni. - Ne, aggódj! Mindjárt kész rántotta és a pirítós, de nem ártana felvenned egy nadrágot sem, mert kilátszik pucér segged… - Mooootheer! - valójában menet közben kibomlott a lepedő és… tulajdonképpen a dereka előtti részt takarta úgy hogy marokra fogta a lényeg előtt a törölközőt. - Jéééézusom, Damien nem erre akartam kelni, korán reggel… még nem ettem, és nem is akarom, hogy elmenjen az étvágyam! - oldalgott be a konyhába Tyler is. - Hagyjatok már… csak reggelit akartam felvinni magunknak. - dünnyögte Damien kissé elszégyellve magát. Beoldalgott a mosókonyhába és felvett egy tiszta térdig érő rövidnadrágot, meg egy atlétát. - Tessék. Ha már mindenkit zavart anyaszült meztelenségem… - morgolódott Damien továbbra is, majd felnyalábolta az anyja által kikészített tálcát, futólag nyomott egy puszit az arcára és el is sietett. - Szerinted…lefeküdtek…? - állt meg Mother mellett Tyler egy répát majszolgatva, jutalma pedig egy tockos volt. - Eridj enni és ne velük foglalkozz, ha le is feküdtek, nem a mi dolgunk. De legalább boldog, te is láttad… Damien lassan nyitott be a szobába és halkan, a könyökével nyomta le a kilincset, az éjjeli szekrényre tette le a tálcát. Volt egy kancsó kávé, mindenféle ízesítőkkel, és tejjel, pirítós, kifli, felvágott, Mother rendesen megpakolta a tálcát, nem fukarkodott a reggelijükkel. - Maraaa. - suttogta halkan Damien. Az összes istenségre, mennyire szeretné később is ezeket a reggeleket, persze… akkor már hamarabb ébredne és maga készítené a reggelit, mindenféle mosolygós dolgokkal és virágokkal. Előző este beszerezne egy orchideát és azt is odaadná Marának, a tálca központi díszeként. - Ébredj Lite Röda. - szólongatta a nőt. - Kicsi Pipacsom! - éritette meg a takaró szélét és ha tudta megcirógatta Mara arcát.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: *-* Mikor a svédet megszállja az ihlet. - Lite röda Människorov *-* Szomb. Jan. 10, 2015 7:51 pm
Mintha egy film szereplője lenne, mintha ez az egész nem is vele történne, hanem valaki mással, mintha más élné meg ezeket a pillanatokat. Damien ölében elbújva egyszerre tűnt minden olyan végtelenül egyszerűnek, ugyanakkor végtelenül kínzónak is, ahogyan jól tudta, hogy a teste, minden porcikája, minden kis idegszála egyszerre válaszol a férfinak, a közelségének, annak a belőle áradó semmihez sem fogható aurának, amely immáron tíz éve lengi körül, beleburkolózva mint valami puha és meleg pulóver. Nem lehetett a nyilvánvaló mellett elmenni, hogy alaposan egymásra voltak hangolódva, de mindketten tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy ez nem az a pillanat, ez itt és most legyen bármennyire is tökéletesnek tetsző nem az a nap amikor engedhetnek mindannak amiről egykor csak ábrándoztak. Damien is arról beszél, hogy valamikor róla álmodott, hogy valamikor az ő vörös haja volt amit látott, és nyoma sem volt ott Em szőke loknijainak. Ó bárcsak tudta volna, akkor felhívta volna, még akkor is ha tudja milyen következményekkel járnak az efféle telefonok, még akkor is ha tudja, hogy ha hallotta volna Damien vágytól átfűtött hangját, ő sem lett volna képes túl sokáig magának parancsolni. Ahogyan most sem tud, és önkéntelenül kezd táncba a hasfalán, és mire észbekap már egyértelmű, hogy a mozdulatok célt értek, ő meg nagyon szégyelli magát. Nem...nem kínozni akarta a másikat, egyszerűen nem bírta megállni, a mozdulatokat, de nem lehetett folytatni anélkül, hogy a következő másodpercben egymásnak ne essenek. Ahogyan felpillantott Damienre látta, hogy milyen sűrű, buja zöldben úszik a tekintete, a háttérben a redőnyök lassú zörrenéssel ereszkedtek le, és szinte feketén zöldre festették a férfi pillantását. Mara beleveszett, belezúgott, jobban mint korábban és kelepcében volt. Damien ölelése, az ígérete egy olyan életre amiről csak álmodozott. Nem a pénz még csak nem is az a luxus amelyben része lehetne. Mindez nem érdekelte, sőt ez érdekelte a legkevésbé. A piszkos szőke hajat akarta, azon átsimítani minden reggel, és figyelni miképpen kel életre a világ összes fénye a férfi gyönyörű lélektükreiben,és a csípőjén a simítás...nem remegés futott át rajta, hanem a teste egyetlen másodpercre megfeszült és teljesen átadta magát neki, egy apró de annál hangosabb nyögés kíséretében. Tényleg már csak csodálatosan kiszámított másodpercek választották el tőle, és valóban nem hiányzott sok ahhoz, hogy ő maga is megérinti, hogy a keze kalandra indul és a nyakánál köt ki, a tarkójánál, ahova olyan előszeretettel túrt bele a hajába, és amely mozdulattól Mara hátán minden alkalommal felállt a szőr, és alteste tökéletesen megbizsergett. Hatásos volt, túlságosan hatásos, hogy ne vegye észre mennyire odavan érte. Ő is akarta hát, azt akarta, hogy az ő ujjai szántsanak végig azokon a fürtökön belemarkolni és....úristen, már semmit nem látott a szemei elé leszálló ködtől, mely könnyesre varázsolta Mara tekintetét, és úgy kellett szó szerint uralkodnia magán. Damien nem csupán az utóbbi tíz év de több életre elegendő édes kísértés volt a számára, csodálatos volt érte rajongani, álmodni róla, de most már szerette volna megtudni, hogy azok az álmok mennyire tükrözték a valóságot, hogy milyen érzés a férfival lenni. Fogalma sincs mások hogyan képesek egy életen keresztül vágyni és várni valakire, de ő akkor, amikor elbúcsúztak Damientől Emilyvel a repülőtéren a lány úgy érezte örök életére képes lenne erre a férfira várni. Bármeddig. Miért nem várt akkor? És igen, megint jött a válasz, hogy nem érdemli meg az egyedüllétet. Túl sokáig volt benne része, és túl sokáig kellett neki lennie mindig mindenhol a harmadiknak, annak aki csak kívülről nézi mások boldogságát. - Ne irigyeld, legfeljebb a formás fenekem miatt.- nevette el magát és megpöckölte a férfi orrát. Próbálta a témát némi vidámsággal elterelni, de hát volt amit nem lehetett, például azt, hogy ő is ezt szeretné, és a teste pontosan erről árulkodik, mégis ennek ellenére, vagy éppen ezért bújt közelebb hozzá, a karjaival szorosan átölelve Damient. Így fognak elaludni ebben az édes szex nélküli beteljesülésben, mert ez bizony itt most az volt. Ahogyan Mara hozzábújt, ahogyan Damien a hajába fúrta az arcát, és eltemetkezett benne a lánynak még a fejbőre is viszketni kezdett a tűzforró, vággyal csordultig telt leheletétől. Aztán szépen lassan, ebben a meglelt nyugalomban talált rájuk az álom, és repítette őket magával. Összebújva és egymásba kapaszkodva, mintha attól félnének, hogy a reggeli ébredés majd messzire viszi a másikat. Mara álma talán soha nem volt még ilyen nyugalmas, mint most, és talán soha nem érezte még ezt az ellazulást. Éjjel néha fordult, és a keze óhatatlanul karolta át a férfit, aztán hozzábújt a lábát átfonta rajta, bármilyen pozíciót is vett fel, valamivel hozz kellett érnie, érezni a közelségét, mert a tudata már feldolgozta, hogy ennek az álomszerű állapotnak hamarosan vége. Hazautazik Dallasba, összekészíti minden holmiját, hogy aztán visszatérjen Vegasba, a Hope-ba. És ott volt még Michael...akivel beszélnie kellett. Élete talán egyik legkellemetlenebb beszélgetése lesz azt követően amikor először mesélte el Michaelnek, hogy még életében nem volt fiúval és ő lesz az első számára. Kinevette, és Mara zokogva rohant végig a házon, ahova éppen akkor érkezett vissza Damien, és fogalama sem volt róla mi lelte, pedig még hallotta ahogyan utánaszól. Ám hiába faggatta utána a lányt, nem volt hajlandó róla beszélni. Végül megtörtént a dolog, amire nem emlékszik szívesen, mert inkább arról szólt, hogy Michaelnek tökéletes legyen, ennek a megszállottja volt a fiú. Mara lassan tért vissza az álomból és ahogyan kinyújtotta a kezét érezte, hogy hideg mellette az ágy, ő meg még túl fáradt ahhoz, hogy felkeljen, így aztán morogva, sértődve fúrta bele kócos fejét a párnába és nagyot szippantott belőle. Még mindig érezte a férfi illatát, és talán ekkor tudatosult benne, hogy nem volt álom. Rajta is még Damien fehér pólója ebben is töményen ott volt...Mara fürdőzött a tudatban, hogy ha akarná sem lenne képes őt messzire seperni. Hallgatózni kezdett, de csak a fürdőből hallotta az egyenletesen csepegő csapot. Kicsit résnyire nyitotta a szemeit, a szobában még mindig sötét volt, a redőnyökön keresztül a huncut reggeli napsugár kukucskált be, de Mara...nos neki eszében sem volt felkelni, főleg mert még kicsit itt lehet...a férfi világában akit szeret. Nem akart innen elszakadni...pedig hamarosan kell, ebéd után indulni kellene, ha időben vissza akarnak érni. Félig már ébren volt, úgyhogy hallotta ahogyan Damien bejön a szobába, ő volt az, össze sem lehetett téveszteni azt a puha, és egyébként napfényben megkapóan szexi járást semmivel.Hallotta ahogyan valami az éjjeli szekrényre kerül és halkan csörren. Csésze...tényér és kanalak. Érezte a kávé finom illatát, a pirítós, a lekvárt...ha minden igaz málna, és érezte a narancslé fanyarul savanyú aromáját is, szinte már a szájában. És akkor egyszercsak a bőrén simított végig a férfi ujja, amitől önkéntelenül elmosolyodott és duzzogósan édesen morogni kezdett, fejét továbbra is a párnába fúrva. - Neeee nem akarooook...- aztán végül odaaraszolt. és kitapogatta magának a férfit, egyetlen pillanatra nyúlva csak egy picit érzékenyebb helyre, de hát sötét volt, semmit nem látott, és különben is, ilyenkor nem tudja az ember koordinálni magát. Végül aztán addig fészkelődött míg a végtelenségig összekócolt kezelhetetlenül gubancos fejét a férfi combjára fektette, két karjával meg a derekába csimpaszkodott. Na igen, ez volt a nehezen ébredős, igazán szerelmes hangulatban ébredős Mara - Hmmm...neked van ilyen jó illatod, vagy a reggelinek?- viccelődve kuncogott majd nyomott egy puszit Damien karjára, és felkönyökölt az ágyban. - Ó igen, határozottan a reggelinek van ilyen finom illata....kávé...és pirítós...és nyaaammmm egy Damien.- csattintotta össze a fogát közelbújva a férfihoz. Jó kedvvel ébredt, de hát hogyne ébredt volna, amikor azzal a férfival lehetett akit igazán szeret mindennél jobban. - Csinálnál egy kis fényt a te kis pipacsodnak mielőtt teljesen elkókad ebben a félhomályban?- tréfálkozott tovább, majd ülő helyzetbe tornázta magát az ágyon, és várta, hogy a redőny újra felmenjen, hagyva, hogy a reggeli nap csodálatos arany fényével beragyogja a szobát. A reggel volt a kedvenc napszaka, de látványban a naplementét kedvelte. És boldog volt, hogy mindkettőt a férfi mellett élhette meg. Ha csak ez az egy boldog nap jutott volna neki az életben már ettől boldog lenne.
Tags: Damien | Music:[You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit :
Damien pedig a fellegekben lebegett, elfeküdt Mara mellett és mosolygott, tovább simogatta az arcát. - Kérleeek! - suttogta halkan a nő fülébe és a nyakát is megcirógatta, akaratlanul nyögött fel a tapogatózó érintéstől, halkan zihált és a takaróba markolt, ám jobb szeretett volna a vöröshajú fenekébe. Évek óta nem volt része ébredés utáni szexben, pedig…! Ó egek, újabb nyögés hagyta el a torkát , amikor Mara a combjára hajtotta a fejét, túúúúl - túl közel volt, ahhoz amit elindított benne, minden józan eszére szüksége volt, hogy legyűrje a késztetést, és ne simítson végig jelentőségteljesen Mara ajkán, arcán, fülének vonalán, majd ismét az ajkán, ám előtte mohón csókolva meg őt, kérlelve, hogy ereszkedjen rá az ajkaival. Mindennél jobban akarta Marát, és kegyetlenség volt,hogy valaki ilyen édesen tudjon ébredni. Nem mert moccanni, csak elkapta egy csókra a nőt, amint felült az ágyon. Sajnos, vagy nem sajnos, szégyen vagy nem szégyen, de érezhető volt a mohó birtoklási vágya, ám emellett a szeretete is. - Hogy tudsz ennyire édesen ébredni? Be kéne tiltani, életveszélyes vagy…- harapta meg gyengéden Mara alsó ajkát , majd nevetve pattant fel. - Csinálom, már de csukd be a szemed, le merem fogadni, hogy ez még fényesebb a Dallasi napnál is, szóval csak óvatosan Kedvesem! - meglehet, hogy meggondolatlan elszólás volt, de észre sem vette magát, mégis jóleső bizsergést váltott ki belőle az érzés, hogy így hívta. Annyi de annyi arctalan nő után, végre itt ül vele szemben az igazi és, együtt reggeliznek. Egyáltalán nem akarta, hogy vége legyen ennek a napnak. - Szóval… hogy legyen? Vissza Vegasba lakást nézni, vagy mész egyenesen haza…? - kíváncsiskodott Damien. - Mert, ha esetleg haza mész, megcsinálhatjuk azt, hogy mi Tylerrel kerítünk neked egy lakást és el emailezzük a lehetséges választottainkat. Amelyik meg majd tetszik, lefoglalózom neked gyorsan és, később kifizeted. Igen, így működött Damien, tudta, hogy Mara úgy sem fogadná el, hogy kifizeti az egész foglalót, és nem is kéri vissza az árát, tényleg nem kellett volna neki, mert mi az a kis foglaló egy havi fizetéséhez képest…? Mintha egy új mobiltelefont vett volna. De tudta, hogy itt inkább elvi dolgokról szól a dolog. Így nem firtatta tovább a dolgot. Emily másként tett volna, el is várta volna, hogy az egész lakást megvegye, hogy ne legyen gondja a bérléssel. De, Mara, ő Mara a kis vörös hajú hableánya, akinek elvei vannak. S ezeket tiszteletben is tartja. Maguk elé vette a tálcát és töltött kávét is a nőnek, az ízesítést rá bízta. Ő a pirítós kenésre koncentrált rá. - Imádom amikor kidugod a nyelved, amikor koncentrálsz, úgy bekapnám… - nem kérdéses, hogy teljesen fel volt dobódva azután, hogy vele ébredt Mara és itt is maradt vele, kicsit még most is olyan volt, mintha egy álomban lenne, ahol a rideg valóság délben kezdődik meg. El is kapta Mara nyelvét és huncutul mosolyogva csókolta meg. - Bocsánat… - dünnyögte egy ártatlan kisfiús mosoly kíséretében. A szemei csillogtak, az egész férfi vibrált a visszafojtott örömtől. - de, tényleg nem bírtam megállni… - piszézett össze a tálca felett Marával. Megkent a nőnek egy lekváros pirítóst és elé tette a kis tányérjára. - Jó étvágyat! - mosolygott Marára, aztán nekilátott magának is készíteni egy szeletet. - Uhm… mit szeretnél csinálni…? Elbújni itt a szobában, vagy sétálni vagy nem is! Tényleg! Mutatni akarok valamit a hálómban biztos tetszeni fog, mert te imádod az ilyen dolgokat. - kacsintott a svéd mosolyogva. Már attól boldog volt, hogy vele van, itt van mellette, sajnos minden mozdulatából sütött a vágy, amely eddig ott lappangott a felszín alatt, a mai éjjel alatt felszakadt, a vágy, hogy Marának adhasson minden örömet a testével is amit csak nyújtani tudott neki, majdhogynem elhatalmasodott rajta. Végül megrázta a fejét és beletúrt a hajába, morogva kortyolt kávéjába. Szinte üstökösként sugárzott belőle a vágy, amellyel küszködött, és legalább az evéssel sikerült elvennie a figyelmét a dologról, de Mara lekvártól maszatos ajka elterelte a figyelmét, nyúlt is a hüvelykujjával, hogy letörölje a szája szegletéből, gondoskodó kedveskedő mozdulat volt. Rejtély volt ugyanakkor, hogy a bicepsze hogy a fenébe lett lekváros, biztos amikor végig simított rajta mintegy megpróbálva magát visszafogni, hogy nehogy végig kenje a lekvárt Marán és róla kezdjen el reggelizni. Hogy madarat lehetett volna vele fogatni? Nem kifejezés. A reggeli után felnyalábolja majd a tálcát és kiviszi a folyosóra, majd ha legközelebb lefele tartanak, akkor majd fogja és leviszi. - Mara…? - szólalt meg halkan a sonkás pirítósa felett, merthogy felvágott is volt. - Ha… szóval, majd küldesz egy üzenetet, ha majd… a zsarud… és te… szóval… tudod…Vagy nem is tudom, ne haragudj, nem… szabadott volna felhoznom ezt a témát, nem rám tartozik és, különben sem akarok bunkónak tűnni, vagy türelmetlennek… csak… - felsóhajtott és eltűnt a narancs leves pohara mögött, lassan ivott, de minden kortyot eltüntetett belőle, így is a zavarát akarta leplezni, a szemei is zavartan csillogtak. Az odáig rendben volt, hogy együtt aludtak, de nem történt köztük semmi, viszont… ha szabad lesz Mara, mi lesz…? Mikor fognak találkozni újra? Persze, hogy akkor amikor már oda költözik az új lakásba, biztos olyat fog választani ahol porta szolgálat is van, nagy város Vegas és aggódott volna Maráért. Tudta, hogy milyen ízlése van és , a régi albérletében ahol Damien lakott az egyetem alatt, tetszett neki az a hely is, látta rajta, csak nem merte bevallani még magának sem. Tágas hely, rengeteg magányos gondolkodásra alkalmas hellyel. Mert ilyen volt Damien, szeretett kényelmesen elücsörögni a laptop, ám most már tabletje felett, és tervezgetett elmélyülten, folyton fejlesztenie kellett magát, haladni a korral, de nem bánta, mindig is szeretett tanulni. Ráadásul elébe sem akart rohanni a dolgoknak, mégis akaratlanul felvillant előtte a kép, hogy elmennek, elmehetnének a megnyitó előtt, olyankor egy rekreációs központba, ketten, ha már Mara egyedülálló, ahol a nő kikapcsolódhatna egy kicsit. Rá fért és rá is. Közös masszázs és jakuzzizás… Ember! Hagyd már abba! Komolyan ne kínozd magad ennyire, így csak rosszabb lesz. Egyébként is érezni a belőled áradó szexuális vágyat, egy igazi nova erejével süt belőled, leállhatnál és megpróbálhatnál tekintettel lenni Marára. Hiszen te is tudod, hogy ő is reagál rád, érezted tegnap, akkor meg tessék tekintettel lenni rá! Tudod ,hogy milyen érzékeny ezekre a dolgokra, nem? De! Tereld vissza a gondolataidat a reggeli felé, meg arra, hogy mit akartál neki mutatni a szobádban… ~Az ágyamat! Francokat, a kicsi svéd szobrot! Igen, a fehér kis szoborpárocska!~ Damien megdörgölte a tarkóját és megrázta a fejét. Veszélyes pillanatok voltak ezek, de megéri várni, nyugodtnak lenni, ezt az építkezések vagy tervezések során is megtanulta. - Hmm! Ezt kóstold meg! Mother csinálta! - apró kis sütemény volt, finom, omlós vajas és belül vanilia krém volt elrejtve benne. Marának nyújtotta,s várta, hogy bekapja a falatot.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: *-* Mikor a svédet megszállja az ihlet. - Lite röda Människorov *-* Hétf. Jan. 12, 2015 2:27 pm
Még az ébrenlét és az álom határán lebegett és eszében sem lett volna megszakítani ezt a csodálatos reggeli pillanatot. Annyira régóta várt már rá, hogy most, mikor benne fürdőzött, egyszerűen nem tudta felfogni. Bújt mintha muszáj lett volna, és az is volt. Kellett, hogy megmerítkezzen az illatába, a jelenlétében, a hajának simogatásában és mindenben ami ez a férfi egészen eddig a pillanatig csak álom volt az életében. A simogatásai, az apró éppen csak odalopott csókjai is arról beszéltek, hogy az ő érzékei is válaszolnak pusztán csak arra, hogy itt van a szobában vele, hogy reggelit hoz neki, hogy akár a teljes életét képes lenne vele leélni, ha már ennyi időt elvesztegettek, akkor ideje volt mindent pótolni. Ó bárcsak lehetett volna gyorsan, lehetett volna mindent átugorva megoldani. Most, ezen a reggelen ébredt rá, hogy a tegnap esti gyertyafényes álom szertefoszlott, hogy az illatgyertyák kellemes aromája lengi még be ugyan a szobát, és ha lehunyja a szemét fel tudja idézni magában Damien leheletét a nyakán, ahogyan oda beszél, szinte már suttog, mintha egy régi nagy titkát osztaná meg a lánnyal. De az éjjel, amelyben egymásba gabalyodva töltöttek ezzel az édes ébredéssel vált teljessé...de akkor is elmúlt. Keserű volt a tudat, hogy most minden kezdődik majd elölről, és nem a munkája az ami zavarta, mert azt szívesen csinálta, sőt ha jobban magába nézett, a Damien nélküli éveket talán csak annak köszönhetően volt képes elviselni, hogy beletemetkezett a munkába. Hogy a saját gyermekeit a kis betegekkel pótolta, ők lettek a fontosak. És talán nem csupán csak úgy mondta azt az este Elinek, hogy nem tudna felelősségteljesen saját családot alapítani...noha most, ezzel a reggellel bármi amit eddig tervezett tökéletesen átíródott. Damien írta át azzal a vallomással, és ő írta át azzal hogy elmondta neki, hogy ő is szerette, és még most is szereti. Mi lehet hát az akadály, mi tartja még őket vissza? Az évek, megint csak azok a komor évek, amelyeket maguk mögött hagytak, amelyekben úgy kerülték el egymást, mint az embert a saját árnyéka. Csak ott lopakodtak a másik mögött csendes jelenléttel az életében. Hogy talán az sem véletlen, hogy Damien ragaszkodott az orchideákhoz, Mara meg a makettekhez a szobájában, és olyan apróságokhoz az életükben ami a másikra emlékeztette őket. Akik egyszer egymásra találtak, még ha kimondatlanul is, azok nem tudnak olyan könnyedén elszakadni, sőt az igazság az, hogy sehogyan sem képesek. Ölelte őt, minden szeretetét és szerelmét beleadva az ölelésbe, és bár érezte a kísértést, érezte a férfi egyre nehezebb lélegzetvételét, érezte ahogyan a lábában az izmok megremegnek, és ez az ő vágyait is táplálta, ezerszeresére duzzasztotta. Megint volt egy olyan pont, egy olyan pillanat amikor a csábítás olyan erős volt, hogy Marának a saját ajkába kellett jó erősen harapnia, hogy a fájdalom észhez térítse. Belebolondult a saját kínzásába, és azzal, hogy itt van a helyzet a tegnap este óta már sokadszor ők mégis csak ott toporognak mint egykor a tetőn. Mozdul a kéz, de nem eléggé, hogy meg merje érinteni a másikat. Sosem fognak hát onnan szabadulni? A két csillagokat számolgató barát eszményképétől? Ó dehogynem, a lány már tudta, hogy bármi is lesz a továbbiakban, bárhogy is tervezett velük az élet többé nem engedi, hogy elszakadjon tőle, és ő sem akar már elfutni, mint akkor a cukrászdában a leandereknél. - Én ébredek édesen? Hát nem tudom, nem volt még alkalmam ezt hallani tőled. Mondjuk túl sok lehetőségünk nem volt a közös ébredésre, hacsak azt a kirándulást nem számolom a kanadai hegyek között. Meg kell hagyni elég kemény hátad van, vagy a sátor volt kicsi, nem tudom eldönteni. Én meg jó feledékeny, ami nem jellemző rám. De ennek is te voltál az oka, teljesen elvetted az eszemet, amikor előző nap arról beszélgettünk milyen ízű az igazi csók.- elnevette magát és Damiennek pontosan kellett tudnia melyik éjszakára is gondol. Az első és egyetlen olyan alkalom amikor Mara felejtett el valamit. Négyen mentek de csak Michael közepes méretű sátra volt, Mara elfelejtette az övét és Emilyét hozni, úgyhogy négyen aludtak abban a sátorban. Egyetlen éjszaka volt, de úgy döntöttek ennyi elég is a vadkempingből, és közeli faluban megszálltak egy motelben következő éjszaka. Pedig Mara akkor repkedni tudott a boldogságtól, még ha így is, hogy alig bírt aludni. És leginkább nem attól, hogy kevés volt a hely. Michael karja a feje alatt, de az orrát töményen töltötte be Damien parfümjének kesernyés és észbontó aromája. Amikor most közel hajolt hozzá ugyanazt érezte és ugyanaz az érzés rohanta meg és éppen ezért volt az, hogy Damien csókjára hasonló hevességgel válaszolt, beleadva ebbe azt a régi vágyat, azt a régi képzelgést és álmodozást mint azon az éjszakán. Mara úgy érezte soha nem szeretett volna még éjjelt úgy megtartani, mint azt akkor és ott. És most ezt...ami volt ami történt, illetve félig sem történt. Feljebb fészkelődött az ágyon, és játékosan mosolyogva fogta be a szemét, hogy a reggeli ragyogó napsugarakat Damien be tudja engedni. - Igenis uram. Bár szentigaz, hogy ha befogom a szemeimet téged sem látlak, ettől még ne hidd azt, hogy kevésbé vágyom rád.- kuncogott. Na igen. Ha nem is látta érezte őt, minden pillanatban, az állandó bizsergést ami felőle áradt.Soha senki mellett nem érzett még csak hasonlót sem.- Óvatos leszek Édesem!- felelte vissza a becézésre nagyon is tudatosan és még mindig vigyorgott. Jókedve határtalan volt, de legalábbis igyekezett azt megőrizni addig amíg vissza nem mennek. Akkor majd ráér meglovagolni az esőfelhőket ott Dallasban. Mikor végre kinyitotta a szemét, elvett egy tányért, ráhalmozott két pirítóst, egy kis lekvárt, és sajtot. Egykor ezzel Em agyára ment aki nem értette hogyan lehet az édeset keverni a sóssal, Marának már megvolt rá a válasza. ~ Egy helyre megy nem?~ Most is megkente a pirítóst és ügyesen pakolgatta rá a sajtszeleteket majd rágcsálni kezdte és a férfi kérdésén gondolkodott. - Háááát több forgatókönyv van. Ha maradok délutánig akkor egyenesen Dallasba kellene visszamennem, és akkor Tylerrel segítenetek kell lakást keríteni nekem. Ha viszont nem ezt választom, akkor ebéd után rögtön indulni kellene. Nem tudom, hogy mennyi dolgod van még mára, mi az amit esetleg intézned kell, az édesanyád...Nala...szóval minden tőled függ. Én szívesen maradok, és szívesen bízom rád a lakásom kiválasztását. Azt hiszem ti Tylerrel a legjobbat fogjátok nekem megtalálni, te értesz a házakhoz, Tyler meg bárkinek lukat beszél a hasába, ha nőből van az illető, akkor duplán.- tovább falatozott, miközben szűnni nem akaróan mosolygott a férfira, és a nyelvére tett megjegyzésen aztán jóízűen és hatalmasat nevetett. -Mindig is szerettem, hogy meg tudsz nevettetni, de úgy igazán, nem valami hülye kényszeredett viccekkel, hanem az ilyen váratlan beszólásaiddal.- megvonta picit a vállát, látható volt, hogy neki tényleg mindegy volt merre vannak mindaddig amíg a férfi társaságát élvezheti.- Hát ami azt illeti egy könnyebb ruha elférne rajtam, így aztán lehet megint igénybe kell vennem édesanyád külön bejáratú kis butikját. A saját pulóverem és farmerem szerintem kicsit vastag lenne ehhez a meleghez ami itt van. Szóval reggel után lefürödnék s felöltöznék ha nem bánod.- újra kuncogott - Ha bánod akkor is. És aztán megmutathatod amit szerettél volna aaaaaa...- felvonta a szemöldökét és tréfásan megmozgatta- a hálószobádban. Bár a tegnap este után van olyan sejtésem, hogy semmi perverz gondolatod nincs. Mondjuk talán nem is annyira perverz, vagy én vetítem ki rád a sajátjaimat ki tudná azt megmondani? Vagy lehet, hogy ez is Tyler hatása. Mármint a viselkedése kihat ránk....olvastam egyszer erről egy könyvet, hogy...- elakadt a szava amikor a férfi beletúrt a hajába. Megrázta a fejét, és sóhajtott egyet - Istenem, ezzel a mozdulattal mindig kikapcsol az agyam beszédközpontja...is. Bárcsak tudtad volna mindig milyen hatással voltál rám és vagy a mai napig.- bár a jó kedve nem múlt el kicsit elkomorult Michael említésére. Hát igen...ez még egy hosszú és rázós menet lesz és nem egyszerű. Sóhajtott egyet és kikortyolta az utolsó adag kávét is, majd a csészét visszahelyezte a tálcára, ajkai között az utolsó falat pirítóst rágcsálta jóízűen. - Nem vagy türelmetlen, Dam, és tudod...nagyon jól tudod, hogy nekem is éppen olyan nehéz volt tegnap este, legalább annyira mint neked, még ha számodra ennek nem is voltak látható nyomai.- mosolyodott el, és ebben a pillanatban igazán bájos volt, azokkal a kis gödröcskékkel az arcán.- És hidd el, te leszel az első aki tudni fog arról, hogy lezártam a kapcsolatot. De nem akarok neki hazudni, és neked sem. Én nem ilyen vagyok, ismersz. Csak akkor kezdek bele bármibe, ha már lezártam az előzőt. Még akkor is, ha jelen pillanatban bármit meg tudnék adni azért, hogy szedd le végre rólam ezt a pólót és ne kímélj!- nyelt egy nagyot, és az érzései, minden vágy minden kis szikra pontosan látszott az arcán. Aztán sűrűbben kezdett pislogni, végül megint csak egy fejrázás lett a vége. - Pontot teszek a végére, hogy végre elkezdődhessen a mi mesénk. Ígérem.- és ha Mara ezt a szót kimondta abban biztos lehetett bárki, hogy utolsó leheletéig küzdeni fog azért, hogy betarthassa azt amit ígért. Amikor Damien felé nyújtotta a süteményt várt egy kicsit, oldalra billent a feje, kíváncsian méregette a falatot, majd ujjával átvette a férfi kezéből, de még nem csinált vele semmit, nagyon komolyan nézett Damien szemeibe, és közben térdre ereszkedve, hozzá kezdett araszolni, mint valami kúszós kiscica. - Én komolyan mondtam, hogy mindent meg szeretnék osztani veled Damien...mindent.- amikor már olyan közel ért hozzá, hogy egy kicsit megemelkedve meg is tudta volna csókolni, ajkai közé vette a sütit és a fogaival tartva a felét Damien ajkához érintette, apró hümmentések és vigyorgások kíséretében.
Tags: Damien | Music:[You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit :
- Nyeee….- nyelvet öltött Marának, hihetetlen volt ,hogy együtt reggeliznek és közben nyíltan flörtölhetnek, senki sem fogja lekapni őket a tíz körmükről és bármit csinálhatnak.Aztán lelkesen bólogatott. - Támogatom az ötletet, tudod, hogy nem fogja bánni és ami megtetszik magaddal is viheted, mert ha átnézzük Tylerrel a fölöslegesek mennek segélyszervezeteknek. - bólogatott a férfi komolyan. - Tudod… ez egy ördögi kőrforgás, hárman nézzük át a ruhákat, és közben megígérjük, hogy elkísérjük a következő bevásárló útjára. Aztán bízunk benne, hogy a szervezet tényleg eljuttatja a rászorulóknak. Az ajkán megjelent egy félmosoly, mikor elakadt Mara a beszédben. - Be kell valljam, egyszer észre vettem… emlékszel arra az unalmas pályaválasztási tanácsadásra, tudod, hogy miszerint nézzünk magunknak állást. Én az egyik oldalon ültem te a másikon, és mennyit szórakoztam veled… - ejtett meg egy százhúsz wattos vigyort a férfi. Hogy nem voltak látható nyomai? Még szép, Mara inkább a derekán ült, feljebb a csípőjétől és igyekezett alig ficeregni, de eleresztette a dicséretet a füle mellett, mert ő tudta az igazat. A látható nyom nagyon is érezhető volt inkább. Ráadásul figyelt, vagyis… hiába szakít még majd Mara azzal a pasival, neki… még nos… várnia kell. Az ajka helyett inkább a hüvelykujjába harapott , mintha a lekvárt akarta volna leszopogatni róla. - Egész este, míg rajtam ücsörögtél, végig az járt az eszemben, hogy… - elakadt a szava, s kicsit a homlokát ráncolta amikor Mara elvette tőle a sütit, lebiggyedt az ajka is, azt hitte, hogy bekapja a nő , ha már kínálja, a tenyereire támaszkodott és kissé hoppon maradottan mosolygott a nőre. Nem is értette miért, de alig észrevehetőn elkezdte kapkodva venni a levegőt, izgatottabban. Mara levadászná?! Új volt még mindkettejük számára az érzés, annyira talán ,hogy még ők maguk is most ismerkedtek saját szerelmes énjükkel, az igazán szerelmessel. Mert… nem csupán szerelmesek egymásba, lelki társak, akik tökéletesen képesek ráhangolódni a másikra, s még most kezdődött igazán ez az egész egymásra hangolódás. Önkéntelenül dőlt hátra, hogy Mara még közelebb másszon hozzá. Végül elvigyorodott és kinyitotta a száját, végig a nő szemeibe mélyesztve a sajátját, óvatosan nyúlt és végül leharapta a neki kínált falatot, de húzta is az ölébe a kis vöröst, az nem igaz, hogy el fogja engedni azután, hogy önként és dalolva mászott a közelébe. Szinte elolvadt a szájában a süti, és már húzta is magára Marát, a fenekénél fogva. - Bahszus…-nyögött fel Damien, amikor megérezte a csipkét az ujjai alatt, tegnap nem akart vele foglalkozni, de most… nem volt menekvés. Ez volt az egyik gyengéje. A…francia bugyik. Egyszer…amikor a lányok fürdőszobájában járt véletlenül kikandikált pár bugyi a szennyesből, nos nem kell félteni nem volt annyira perverz,hogy át is túrja, de kíváncsi volt, hogy ki hordhatta azokat, a francia bugyikat, és… hiába nézegette Emet, rajta mindig a vékony kis… spárgák voltak. De ezek! Igazán fehérnemük. Az ajkába harapott és felmorgott. - Mindigisss… látni akartalak bennük… Emili utálta ezeket, de láttam egyszer a szennyes kosárban… tudtam, hogy te lehetsz az, a francba is! - tapadt rá Damien keze a nő formás fenekére, és a csipkékre, hátra dőlt, de egy meglepett nyikkanás és koppanás kíséretében érkezett a szőnyegre, meglepetésében elengedte Mara fenekét, így kevés volt az esélye, hogy magával rántja. - Ahhhuu…. - dörgölte a tarkóját, elterült mint a teknősbékák és lehunyta a szemét, fájt a feje és nyűgös volt. Biztos összeesküdtek ellenük az istenek,meg az párkák ,meg akárkik, ha már egy egyszerű letaperolást se engednek neki! - Most igazán megnézném ,milyen a Mahhhaahhuuuura! - jajjongott a svéd, megnyomkodva a pukliját, persze kicsit rá játszott. - Féle feneket ég felé villantós póz, kárpótlásként! , felkönyökölt és magához ölelte az egyik díszpárnát, aztán Marára vigyorgott. - És, még csókot sem sikerült lopnom tőled! - méltatlankodott miközben begyömöszölte a feje mögé a párnáját és tovább feküdt a földön, innen nem mehet sehová, nem eshet le sehova, de ha felállna Mara tökéletes rálátása lehetne a pólója alatti részekre. A mennyekben szállna a svéd,az biztos! Sok ilyen reggelt akart még, és hitt a nőnek, ha rajta múlik betartja amit ígért, és rajta is, ő várni fog a jelre és rástartol Marára, amint lehetséges, és kész van rá. Alig várja. Ott feküdt a földön és mosolygott, dobolt néhányat az ujjaival a hasán és cinkosan csillogtak a szemei, hogy készült-e valamire? Ennél a pillantásnál sosem lehetett tudni. De dobta már bele a vízbe egy ilyen nézés után Emilit, ugyanakkor állt fel végül halálosan komolyan az asztaltól és elvonult tanulni. Sosem lehetett tudni. Bár a pillantása egy pillanatra átcsapott kérlelésbe, majd elkomolyodott és felült. - Mit gondol a doktornéni, egy gyógy puszitól jobban lesz, ez a svéd fiatalember…? - hajtotta le a fejét és mutatta a tarkóját a nőnek, a mutató ujjával oda is bökött a fájó pontra. - Itt…látod…? Ez mind a bugyid miatt van, és a szexi cica kúszásod végett! Tudod, egyetem óta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet rajtad ez a ruhadarab… erre egy karnyújtásnyira vagyok tőled és hanyatt vágódom! - vigyorgott huncutul a nőre majd elé térdelt és puszit lehelt a homlokára. Felkönyökölt az ágyra és szerelmesen mosolygott fel a kis vöröskéjére. - Jag älskar dig!* - ejtette ki szeretettel és őszintén ezt az egyetlen szót, mely a lelkéből szólt, és rajongva pillantott Marára. - Hagylak felöltözni, nem várlak meg idebent, mert a végén még utánad mennék és… - az ajkába harapott, majd elvigyorodott, kacsintott és felkelt. - Izgalmas fürdés lenne! - köszönt el Marától, úgy döntött, hogy inkább most fogja levinni a tálcát és csen az anyja rózsái közül, szép vörös tearózsa, gyorsan le is tövistelenítette és azt cipelve sietett vissza a szobába. - Damien vagyok! Bejöhetek…? Ha a gardróbba vagy, akkor bemegyek, ha fürdesz itt maradok! - tájékoztatta Marát mosolyogva.
*Szeretlek!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: *-* Mikor a svédet megszállja az ihlet. - Lite röda Människorov *-* Kedd Jan. 13, 2015 1:34 pm
Az édesanyja mindig azt mondta, hogy egyszer mindenkit megtalál a boldogság. Lehet, hogy nem fogjuk rögtön felismerni, és az is lehet, hogy még jó párszor kell majd előttünk elsétálnia mire felismerjük, de akkor is eljön. A legjobb példa erre ők, hiszen nagyon sokáig úgy tűnt nem lehet gyermekük, és ha későn is, legalábbis az átlaghoz képest mindenképp de megérkezett az életükbe az ő kis vörös tündérük. Azt is mondogatta a mama igen gyakran, hogy az igazi boldogságért komoly és sokszoros árat kell fizetni, azonban a könnyek felszáradnak a fájdalmas időszakok elmúlnak de az ami marad, az a teljesség az a határtalan öröm ami utána marad egyszerűen...nem lehet vele betelni. És most, ahogyan itt mókáznak a férfival, ahogyan szépen lassan kinyílnak egymás felé, és végre elengedik magukat a másik társaságában Mara rájött, hogy miről is beszélt egykor az anyukája. Hogy Damien az az ember akire várt, aki miatt a boldogság többször mutatta meg már magát neki, csak éppen ő félt, vagy éppen úgy érezte nincs joga hozzá, Em miatt elsősorban utána meg...utána meg egyszerűen túl távol voltak egymástól, és talán túlságosan belefeledkeztek a saját életükbe, semhogy észrevegyék, hogy ahhoz, hogy igazán előre legyenek képesek lépni éppen egymásra van szükségük. Ruhák tekintetében úgy tűnik nem lesz gondja, ha ő maga inkább a kissé hűvösebb időre volt felkészülve, itt ugyanis az óceáni áramlatoknak köszönhetően még mindig jó idő volt, sőt kifejezetten meleg, úgyhogy örült annak, hogy ismét egy ruhát választhat magának. A boltokat többnyire azért nem szerette, mert az eladónők legtöbbször körüldongták, és noha segíteni akartak neki, hogy minél jobb ruhát sikerüljön kiválasztani, ő inkább a saját ízlésére hagyatkozott. Én utált vásárolni, ez a szokása valahogyan az évek alatt sem változott. A ruhákat mindig is szerette, csak éppen érzéke nem volt hozzá, éveken keresztül Emily segített neki mindig kiválasztani egy-egy darabot, és ha valami tényleg ütőset sikerült találni, akkor az neki volt köszönhető semmint Marának. Amikor a barátnője elköltözött, ő is kicsit elveszettnek érezte nélküle magát, és nem csupán a ruhák miatt. Em magával vitte a múltja egy darabját és azokat az időket amikor még négyen alkottak egy igazi baráti társaságot. De semmi nem tart örökké, ez esetben már csak azért sem, mert Damien és ő úgy tűnik az elejétől egymást szemelték ki, és ez megnehezítette számukra a kapcsolataikat. Mara tudta, hogy ő egykor a szőke svéd miatt adta ki az első Michael útját, bár Damien nem éppen miatta Emily-ét, ám a lényegen nem változtat. Szerették egymást akkor is és most is. - Szóval szórakoztál velem, tudtad, hogy milyen hatást váltasz ki és ezzel szórakoztál?- feddte meg játékosan, bár komolykodóra véve a hangsúlyt és még a fejét is megcsóválta.- Szadista dög vagy vedd tudomásul, és ezt soha az életbe nem bocsátom meg...illetve még meglátom...illetve egy feltétellel....- mikor Damien kivette a szájából a sütit még mindig vigyorgott. Élvezte, hogy felszabadult lehet vele, élvezte, hogy nem kötik semmiféle korlátok, hogy nem kell senkire tekintettel lennie, csupán a férfira, akiről érzi és tudja is, hogy mennyire vágyik rá, akárcsak ő, de meghúzták a saját határaikat amit mindaddig nem fognak átlépni, amíg neki nem sikerül lezárni egy kapcsolatot. Mara tekintete nem eresztette a férfi smaragdjait és úgy tűnt neki is nehezére, sőt egyre nehezebb a lélegzetvétel. Ó mennyei kínzás elveszni ezekben a szemekben, és utána hagyni, hogy magára húzza, keze a fenekére simul és Mara élvezettel nyögött fel. De a következő szavai meglepték, egy kissé eltolta magát a mellkasától, feje oldalra billent, nézte őt...csak nézte, aztán prüszkölve fújva ki a levegőt nevetni kezdett, a fejét hátravetve. - Szóval ha jól értelek, érdekeltek a fehérneműim.- még mindig nevetett, egyszerűen ezen nem lehetett- És mindigisssss- utánozta a férfi hangsúlyát és hangjának mélységét, rettentően mókásan- szerettél volna látni benne. Most őszintén. Voltunk annyira jó barátok, hogy meg is mutattam volna.- öltött rá nyelvet. Természetesen nem mutatta volna meg de a gondolat roppant szórakoztató volt, ahogyan elképzelte amint Damien a fürdőszobában tanakodik, hogy ki hordhat francia bugyikat. Természetesen ő. Emily valóban utálta őket, ő meg a tangákat. A mai napig ki nem állhatja. És leginkább az szórakoztatta, hogy elképzelte miképpen ráncolja a homlokát a fehérneműket látva és túl bele olyan észbontóan kívánatosan a hajába, amitől Mara egyszerűen megbolondult annyira imádta. A következő pillanatban azonban az egyensúlyát kellett megtartania, hogy ne huppanjon le a földre Damien után. Még mindig nevetve a hátára fordult és a homlokára téve a tenyerét egyszerűen kinevette a férfit. Visszahemperedett és megtámaszkodva a könyökén, halántékát a visszahajtott kézfejére simítva szórakozott tovább a férfin. - Csak semmi kárpótlás, sokat akar a szarka de nem bírja a farka....Hoppá! Nem szó szerint értettem!- újra nevetni kezdett. Mérhetetlen jókedve csak úgy sugárzott róla, amit még az sem tudott visszafogni, hogy még ebben az ügyetlenkedésben is meglátta a férfiban a szexi zöld szeműt, akit minden pillanattal egyre jobban kívánt. Emellett a tény mellett nem lehetett elsétálni.Ha a pólója alá akart látni, hát csak tessék, premier plán kapta, amikor felkelt az ágyról, hogy most ő legyen aki beletűr azokba a szőke fürtökbe, az ujjai óvatosan futottak bele, lágyan és simogatón, mint amikor az ember a nyári érő búzakalászokon simogat át. Ha Mara volt a pipacs, akkor Damien a szőke haja miatt a búzamező volt, amiben ő boldogan elveszett volna akár örök életére. Egy puszit kapott a férfi az orrára, az ajkaira a két arccsontra mindkét oldalon, a szemeire,kényszerítve, hogy hunyja le, aztán pedig magába szívta a hajának az illatát, kicsit nyögött is egészen finoman de azért észrevehetően, majd a fejére is kapott a férfi abból a speciális doktornénis pusziból. - Na most már remélem elégedett ez a svéd fiatalember a teljeskörű orvosi szolgáltatással, sőt még egy kis extra is jár a cica bújás meg a bugyi miatt, csakhogy ne legyen okod panaszra, de aztán sicc innen. Tusolni szeretnék és felöltözni mielőtt lemegyünk. Úgy érzem magam mint akin átment egy úthenger...egy svéd úthenger. Pedig nem is.- nagyon finom nagyon puha csókot kapott a férfi, aminek a végén Mara ujjaival végigsimított a száján, majd elmosolyodva felegyenesedett. - Na én meg ezt akartam mindigiiiiissss- kacsintott és eltűnt a fürdőszoba irányába. Jól esett a frissítő zuhany, és a tusfürdő amely még mindig Dameinre emlékeztette és élvezettel habozta be vele magát, a haja kicsit vizes lett, mert elfelejtette felkötni de ezzel most nem törődött. Igazán...és mérhetetlenül boldog volt, amitől egy szám jutott eszébe, anya egyik kedvence a Queen-től...tényleg egy az iPad-re fel is másolta...hova is tette? A táska...jah igen, majd fürdés után. Pár perc múlva a fülhallgatók már a fülében, miközben a gardrób szobából sétált vissza egy kiválasztott pöttyös kis ruhával. Mindig imádta a pöttyöset mindegy milyen szín csak a minta volt a lényeg, ami egyébként illett is hozzá. Táncolva dobta le magáról a törölközőt az ágyra és táncolva kezdett öltözni is, miközben néha a csupasz combjain dobolta a zene ritmusát. Az ablak felé állt, háttal az ajtónak, és bolondul mint egy kölyök folyamatosan ugrabugrált. Teljesen fel volt dobódva az egész helyzettől. Szereti, itt van vele, ő lett a kis piros pipacsa minden...minden ő lett. Ó mennyit álmodozott erről. És Freddy megint rákezdte, és Mara a hangerő miatt nem hallotta a saját hangját. Egyrészt irgalmatlan hamis volt másrészt egyre hangosabb, ki tudja már hanyadszor hallgatta. Vizes tincsei is külön kis táncot jártak a zene ütemére. Mikor Damien visszaérkezett a szobába, Mara akkor kezdett újra bele, abba a részbe, amikor Freddy arról énekel, hogy ő bizony szex gép, mint valami atombomba ami bármelyik percben felrobbanhat, na hát ezt érezte ő is, pontosan ezt. Az ablak felé állt, kezei össze-vissza jártak a zene ütemére, és énekelt, jókedvűen mint valami kislány abban a pöttyös ruhában. Úgy tűnt egy ideig nem is nagyon akar ebből a kicsattanó jókedvből engedni.
Elégedett volt az orvosi ellátással, mi több az extra csókkal is. Lehet ennél szerelmesebb valakibe? Kötve hitte. Soha egyetlen nőt sem volt képes ennyire szeretni mint Marát. A gyomra össze szorult a gondolatra, hogy egyedül fog fürdeni a másik, ő is ott akart lenni vele, beszappanozni a testét és vele fürdeni, gondoskodón és alaposan fürdette volna meg, hogy minden porcikája bele piruljon. Halkan dudorászott míg a virággal bíbelődött, azt sem tudta, hogy milyen dalt, csak az édesanyja ment oda a konyha pult túloldalára és rá könyökölt, okos szép kék szemeit a fiára emelte és bazsajgott. - Örülök nektek. - kortyolt az asztalon hagyott narancsleves poharába, a nő hangja meleg volt és szeretetteljes. - Köszönöm Mother, de egyelőre még szoríts, hamarosan szakít a barátjával és azt mondta, hogy kell neki idő…valamennyi idő… hogy lezárja magában a kapcsolatot. S aztán jön el végre a kettőnk ideje. - Damien az anyjára mosolygott. - Szeretem őt! Szeretném ha a feleségem lenne - vallotta be halkan a férfi. - Olyan sokáig voltunk távol egymástól, hogy nem szeretném soha többet elengedni, és… szeretném megismerni jobban, úgyértem tudom, hogy szereti az orhideákat, de kíváncsi vagyok a szüleire. Arra, hogy honnan jött, hol nőtt fel. Mert… a komolyabb dolgokról sosem tudtunk beszélni… sosem volt itt az ideje…Tudni akarom, hogy hol taknyolt el először... mindent. Látni akarom azokat a helyeket, ahol felnőtt.- Damien eltakarította a rózsa töviseket , majd kezet mosott, ivott egy kortyot ő is a poharából, amit reggelinél használt, ugyanis azt is lehozta magával, tálcástól együtt. A rózsát pedig az édesanyja virágai közül választotta. - Türelem fiam, türelem. Csodás teremtés a kis doktor nénid, pont olyasvalaki akit megérdemelsz. - ágaskodott fel az asszony, hogy megsimogassa a fia buksiját. - Hogy vannak a kutyák…? - kíváncsiskodott a svéd. - Ó, tökéletesen, a doki elment és hagyott itt néhány vitamint Nalának és törzskönyveztette is őket. - Damien elmosolyodott a hír hallatán és megölelte az édesanyját. - Megyek, felviszem neki a virágot és… szóval majd jövünk. Megtennéd , hogy szólsz Tylernek, hogy készítesse elő a magán gépet Marának, Dallasba, délutáni, vagy esti indulással? - igen, még szép,hogy itt akarja eltölteni vele a hátralevő időt, amíg még lehetséges. Most már nem rohangászott annyira, mint a reggeli előtt, megnyugodott és jól is laktak, mindketten, afféle belső nyugalom szállta meg, a remény és a boldogságé, nem ivott a medve bőrére előre, egyszerűen helyesnek érezte a dolgokat, jóllehet talán önző volt a másik Michaellel szemben, de… ő tényleg szereti Marát, és sokkal jobban megérdemlik egymást, bárki láthatta, ha rájuk nézett, az összhangot , a rajongást a másik szemeiben. Kopogott, de mivel hamiskás éneklés hangja ütötte meg a fülét, be nyitott, kíváncsian figyelte Marát, a kis pöttyös ruhájában, igazán…de igazán próbált ő komoly arcot vágni, de nem lehetett, a tündéri kis pöttyös ruhája és ahogy, önfeledten táncol… az arcára fagyott a jókedvű vigyora, s hangtalanul nevetett. Tyler jött fel ásítva a lépcsőn és a… nos magát vakargatva. - Mi ez…az?! - dünnyögte kíváncsian. - Semmi közöd hozzá, tünés, minden rendben van! - hessintette el a férfit, de az nem mozdult, minden áron be akart nézni a szobába, Tyler. De ezt, csak ő, Damien láthatta, épp eléggé zavarban lesz majd így is, de nem engedi hogy leragadjon a zavaránál majd a nő, ó nem! Már meg van ,hogy mit fog csinálni, ha belép az ajtón. - Szexgép? Testvér, mit fogtál magadnak, egy szukubbusz bőrbe bújt ártatlan arcú doktornénit? - Igen és a lelkemet is elrabolta, épp azzal táncol.- dünnyögte Damien. - Csak azért jöttem, mert Mother mondta, hogy a nagy gép Dallasba indul, akkor ő haza meg, mi meg a kopterrel vissza, Vegas, ugye…? - Damien biccentett és meglapogatta a srác vállát. - Pontosan. - lépett be az ajtón Damien , majd be is csukta maga mögött. A rózsát a föld felé fordította, hát… ha hallaná a ritmust, az igazit, akkor beállna Mara mögé ő is csápolni. De … most hozza rá a frászt, úgy hogy hozzá ér a derekához, és belefúj a nyakába? Vagy… egyszerűen csak álljon meg az ablakkeretnek támaszkodva és a rózsát nyújtva neki…? Igen ez lesz. Lassan sétált oda az ablakkerethez és lazán neki dőlt annak, majd a nőre mosolygott, miközben oda tartotta elé a virágot. - I-m-á-d-o-m , a-m-i-k-o-r m-e-g-f-e-l-e-d-k-e-z-e-l magadróóól! - tátogta vigyorogva. - Kedvesem! - a szája közé vette a rózsát és, ha megállt Mara, elkapta a derekát és megforgatta a levegőben, majd letette a földre, s hátra döntötte, ha mókáznak, akkor miért ne tegyék közösen. Ő is komolyan gondolta a közösködést, mindenét meg akarja osztani Marával, mindenét. A sóhaját, vagyonát, szeretetét, szerelmét, minden érzését. Csillogó smaragdjait a kakaóbarna szemekre emelte , azokkal simogatott, meg villantotta a szemöldökeit jelentőségteljesen és beállt az argentin tangó pózba. Még szép, hogy pár taktust megmutat Marának, a fejfordítás rózsával a szájban, mindenképp. Mindenzek után pedig megállt a nővel szemben , az egyik keze a derekán pihent a másikkal pedig a kis rózsát nyújtotta neki. - Remélem nem hoztam rád a frászt nagyon… - piszézett össze a nővel, majd megsimogatta a rózsabimbóval az arcélét Marának. - Tudod miért neveztelek el Pipacsnak? Mert az bolondos, és aranyos ahogy a piros szirmai lengedeznek a nyári szellőben. De a rózsa is illene hozzád, mert… minden nőben ott van az -az érzékiség, és nőiesség ami most sugárzik belőled. - kitalálta, rózsákban fogja füröszteni a nőt, aztán rózsa ágyon fognak szeretkezni, igen ilyennek akarja az első alkalmat! A kettejük első alkalmát, mert ez az apró termetű nő, megérdemelt minden kedvességet, fáradozást. Aztán, kézen fogta a nőt és szokás szerint összefűzte az ujjaikat és szépen lassan átsétált vele a háló szobájába. Egy kisebb nappaliba vezette be a nőt, a falakon könyves polcok voltak, a rendszer annyi volt, hogy volt az építészeti könyvek részlege, majd a minden más, ABC rendben természetesen, aztán volt itt még egy hatalmas kanapé, mely a falon függő tévével szemben volt felállítva, ha olykor tévézhetnék jött rá és egyedül akart lenni, akkor tökéletes volt itt is néznie a masinát, jobb kézre egy néhány fokos lépcső vezetett fel a férfi hálójába, ahol szintén tökéletes kilátás nyílt a tengerre, az ablakában megannyi orchidea pihent és a fürdőjébe is volt néhány, szakáll orchidea minden fajtája, felaggatva a plafonra és mini dzsungelt alkottak, őket nem kellett öntözni, mert a fürdés párájra kellően ellátta őket vízzel, szintén jobb kézre volt a nagy fürdője, s persze neki is volt egy öltöző szekrénye, amely a fürdőszoba mellett volt, ám ez sokkal kisebb volt mint Motheré. Neki nem kellett akkora hely a ruháihoz, vagy épp öltönyeihez. - Itt volnánk, és ezt akartam megmutatni neked… - engedte el Mara kezét és odament az ágya melletti kisszekrényhez, a fehér szobor párt ábrázolta. - Azóta megvan.…hogy elváltak az útjaink, tudod… reméltem, hogy újra találkozhatunk… - mosolyodott el félszegen és a nő felé nyújtotta a szobrocskát, várakozón. - [You must be registered and logged in to see this link.]… - dünnyögte előre biccentett fejjel, a haja a szemébe hullott, így nagy kópé benyomását keltette. Azért ezen a helyen tartotta, mert így botor módon olyan volt, mintha Mara egy része vele aludna, legalábbis ennek az illúzióját keltette, úgy festett, úgy állt itt az ágya mellett mint a kissrác aki azt hiszi, hogy rosszat csinált. Észre sem vette, hogy nem vesz levegőt, és a nyakán az ütőér is olyan hatást keltett mintha épp most akarna kirobbanni a helyéről. Nem, elejteni nem fogja a figurát, de akkor is kíváncsi volt Mara véleményére. - Sosem volt szívem kidobni... - dünnyögte halkan. - Mert rád emlékeztet és arra a bolondos, de aranyos porcelán babáidra. Bár, kicsit színes... ezért aggódtam is, hogy mit fogsz szólni... Akkor akadtam rá, amikor ... a temetés után, sétálgattam a városban, és betévedtem ahhoz az antik árushoz... - kezdte magyarázni a figura eredetét. - Állítólag púder tartónak használták... - emelte meg a páros törzsét és meg is mutatta Marának.
Talán jobb is, hogy Damien nem tartott vele a fürdőszobába, mert Mara bizonyosan vörösebb lett volna ezer pipacsnál is. Ez nála valahogyan túl személyes volt, túlságosan intim ahhoz, hogy bárkivel megossza. Talán eddig a pillanatig. Talán Damien az egyetlen akit egy mosoly kíséretében beengedett volna, olyan dolgokba is az életében, amit mással nem osztott meg. És ilyen volt az önfeledt tánc. Gyakran művelte ezt odahaza a lakása csendjében, amikor csak ő volt meg bármi aminek ritmusa van, ami jókedvre hangolja, olyannyira, hogy magáról megfeledkezve képes lenne akár órákon keresztül is forogni és pörögni, és fenékriszálni. Valószínű az okozta ezt most nála, hogy a férfinál végre valóban otthon érezte magát. Mintha hosszú útról tért volna meg, és még az a gondolat sem nyomasztotta, amelyet nem osztott meg a svéddel. Hogy bár könnyednek próbált látszani, tudta, hogy nem lesz egyszerű a szakítása Michael-el. A férfi már túlságosan beleélte magát a kapcsolatukba, és már azt is fontolgatta, hogy Vegasba jön Mara után. Ha minden igaz a papírokat is elindította. Mara megrázta vizes tincseit és próbált a zenére koncentrálni, és mindenre amibe kapaszkodni tudott még arra a pár órára amit vele tölt. Vele akit szeret, akinek a karjában végre otthon lehetett. Nem akart a rosszra gondolni, de mindig visszatért, Michael zöld íriszei elhalványodtak és csak Damien smaragdjait látta. És még akkor is boldogabb volt jelenleg mindennél ha tudta, hogy ez csupán egy aprócska rész volt, egy kiruccanás, egy kirándulás, amit az utóbbi időkben nem engedett meg magának. Részint a munkája miatt, részint meg azért, mert Michael és ő túlságosan különböző ízléssel voltak megáldva. Mara amikor utazott, olyankor elég sokat szeretett csak úgy egyszerűen semmit tenni. Csak feküdni a napon, vagy kiülni egy padra az erdő csendjébe, és befelé figyelni, a saját gondolataira. És csak nagy ritkán vette rá magát, hogy akár a helyi nevezetességeket megnézze. A rendőr ellenben állandóan mozgásban akart lenni, mindig menni valahova, mindig lenni valahol ahol zaj van, emberek, nyüzsgés. Mara nem ilyen volt és néhanap elgondolkodott, hogy talán ők ketten mégsem illenek össze és nem csupán azért mert a szerelem elkerülte a nőt, hanem azért, mert Mara máshova vágyott, folyamatosan és soha meg nem szűnően. Vissza Damienhez. Itt most itthon volt, ebben a ragyogó házban, amelybe nem érezte ideillőnek magát, mégis önfeledt tudott lenni, mégis meg tudott magáról feledkezni és úgy csinálni mintha otthon lenne, a saját lakásában és Freddy fantasztikusan recsegő, szédítően magával ragadó hangjára táncolni. Perpillanat még az sem érdekelte, hogy hamis. Tudta magáról, tisztában volt vele, hogy az égiek lehet, hogy megáldották például a mesemondás tehetségével, minden ami próza az jól ment neki, remekül utánozott állat hangokat, vagy az óriások mély, dörmögő basszusát, a tündérkék csilingelő csivitelését, a királylányok kényeskedését, az öreg király beletörődő életben megfáradt hangját....de az ének, az bizony nem volt az erőssége. Ettől függetlenül szerette csinálni. Karaoke. Egyszer el kell mennie Damiennel, ha el tudja viselni a hamisan vernyákoló Marát is, akkor nyert ügye van. A mosoly onnantól le nem hervadt az arcáról, hogy nagyjából negyedszerre is belekezdett a dalba, még mindig pörögve és riszálva. Nem vette észre a férfit, éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy hajkefével rendbe szedje a haját, amely azért is volt nehéz művelet, mert közben állandóan rázta a fejét, amivel megint és még jobban összekócolta a vörös fürtöket. De küzdött a zabolátlan hajzuhataggal hősiesen. Még egy fél fordulat, és a lendület még vitte ugyan tovább de amint megpillantotta a férfit, azonnal még szélesebb vigyor ült ki az arcára, még a barna szemei is nevettek. Bár Mara amúgy is ilyen volt. Ha mosolygott, vagy jókedve volt, az az utolsó porcikáján is érezhető volt, akárcsak most. Egyszer a papája azt mondta, hogy a kislánya vidámsága még az ujjperceibe is kisugárzik, és ezt főleg olyankor mondta ha valami eseményen táncoltak. Próbálta leolvasni a férfi szájáról, hogy mit mondd neki. Ez még az egyetemi évek öröksége volt. Gyakorlaton egy siketek és nagyothallók intézetében volt, ahol sérült gyermekekkel kellett foglalkoznia. Ők tanították meg a jelbeszédre, és a szájról olvasásra. Nem volt nagy ördöngösség, főleg ha valaki olyan szépen artikulálja a szavakat mint az ő szőke hajú kedvese. Vigyorogva mutogatta el a a szeretlek kézjelzéseit, majd lassan lehajtotta a fejét elbújt a vörös hajzuhatag mögött és onnan vigyorgott vissza a férfira. Ám nem kellett sokáig ott állni, noha a zene ismét elindult, Damien meg tökéletes tangó pózba rántotta oda magához gyengéden. Mara hátravetett fejjel nevetett és úgy érezte magát mintha egy filmben szerepelne, ahol most jön majd a táncos jelent aminek ő lesz a főszereplője. A rózsa lágyan simította át az arcélét, és egy pillanatra behunyva a szemeit, boldogan merült el ebben az állapotban. Nem akart kiszakadni a svéd karjai közül úgy érezte itt biztonságban van mindentől. A döntéseitől, attól amit tenni készül, és amelynek terhe mázsás súllyal nyomódik rá. Mégis az az alapvető jókedv amelyet Damien mellett érzett egyszerűen felülmúlhatatlan volt. Amikor elmondta a pipacs történetét, visszapiszézett és hozzádörgölte az arcát, lágyan és finoman lehunyta a pilláit és azon keresztül kukucskált ki, szívta be a friss illatot, amit odalentről hozott magával. A hát semmihez sem fogható lüktető auráját, és mindent ami Damien volt a számára. Nyugalmat, meghittséget, törődést, izgalmat, vibrálást, és végül mindezek megkoronázásaként azt a pillanatot amikor végre elmerülhetnek egymásban. Nem akarta elkapkodni. ha valamire már tíz éve vár valaki, akkor úgy gondolja a tökéletesnél nem adja alább, és ezzel Mara is így volt. - Tudod Dam, be kell vallanom valamit.- irgalmatlanul erőlködött, hogy komoly maradjon és valóban nagy erőfeszítésébe került ennek az ábrázatnak a fenntartása- Én nem szeretem a szőkéket...igazából a zöld szeműeket sem.- rezgett minden arcizma mikor ezt mondta a nevetés már ott kopogtatott az arcbőrén, de Mara nem engedte kiszakadni, még nem....aztán egyszer csak elnevette magát és a rózsát elvéve a férfitól belesimult az ölelésébe, belefúrva a fejét a mellkasába. Merthogy addig ért, az apró termete miatt. - Nem szeretem...mert én csak téged szeretlek.- kezét a másik kezébe simítva hagyta, hogy vezesse magával. A hálószobába érve azonban megtorpant és a szája is tátva maradt a csodálkozástól. - Óóóóóóó egek Damien! Ez...ez mesés. De úgy értem szó szerint.- mindenhol a fa és a természetes színek uralkodtak és olyan érzése volt, mintha valóban egy mesébe csöppent volna egy mágikus fa odvába. Követte Damient az apró éjjeli szekrényhez és amikor meglátta a szobrokat kis híján elsírta magát. Valahogyan a múlt éjjel felfokozott állapota, az érzelmeinek teljes felkavarodása Damien miatt, a vágyai, szintén miatta, mindaz ami benne volt, az őrült akarat, hogy vele legyen, mert akarja mert kívánja. Olyan érzéslöketet kapott az elmúlt nap óta, hogy ezek most valahol kicsapódtak, ezekben a lassan megszülető könnyekben, ahogyan az egymással csókot váltó szobrokat nézte. Marának szép porcelán szobor gyűjteménye volt a világ minden tájáról, és mindegyiknek közös jellemzője volt, hogy fehérek voltak. mégis tökéletesen visszaadták a figurák mondanivalóját. Ebben itt volt arany díszítés, de nem zavarta azért nem mert.... -Oh istenem, szóhoz sem jutok, de komolyan. Tudod miért tetszik? Mert nem fehér. Mert nem olyan amilyet megszoktam. Mert az arany díszítés pont olyan amin te vagy az én életemben. Megtöröd az egyhangúságot.-elvette a férfi kezéből a szobrot és óvatosan forgatta meg. Már meg sem próbálta visszafogni a könnyeit. Hagy peregjenek, valahol ki kell jönnie a feszültségnek. Mikor is sírt igazán utoljára? Ó igen, minden alkalommal amikor Damien születésnapja volt. Óvatosan helyezte az ágyra a szobrot és a férfi nyakába csimpaszkodott, mint valami engedetlen gyerek. Vagy mint egy bocsánatért esedező gyerek.Dőltek belőle a szavak. Nem nézett a férfira csak beszélt bele a mellkasába, kissé topmán, de őszintén. - Nem tudom...nem tudom mikor kellett volna elmondanom...nem tudom meddig kellett volna várnom, mikor volt az a pont amikor nem éreztem már bűnnek a saját érzelmeimet. Nem tudom, hogy meddig lettem volna képes csak árnyékként kergetni téged....nem tudom mikor lett volna igazán alkalmas, vagy egyáltalán...miért nem vártam rád? Mondd meg miért nem voltam képes ugyanúgy várni ahogyan te? Miért kellett nekem túlbonyolítani ezt az egészet? csak egyszerűen telnie kellett volna az időnek. Irigy voltam basszus, mindig irigy voltam Emilyre, hogy rád bukkant és dühös amikor elengedett. Kincs voltál amit őriznie kellett volna, helyette elfecsérelt, elvesztegetett olyan dolgokra amik nem számítottak neki csupán percekre, csupán arra az időre amíg elhitetni magával még mindig középsulisok vagyunk, ő a pompomcsapat kapitánya, én meg a színtársulat üdvöskéje, tele gátlásokkal és félelemmel. De már nem félek, csak talán egy kicsit. Hogy megint elrontom, hogy megint elhibázom, hogy túl gyáva leszek megint és elfutok.- megrázta a fejét, orra súrolta a férfi mellkasát. A könnyei úgy tűnt kiapadhatatlanok. felszegte a fejét, szipogott, a szemeit vörösre csókolták a szabad utat kapott könnyek. - De erős leszek, ezúttal!- igen határozottan mondta, aztán félszegen húzta be a nyakát- Azt hiszem.- és újra lehajtotta a fejét a férfi mellkasára- van egy hely a polcomon, ahol ezeket a figurákat őrzöm...egy üres hely amely már van nyolc éve üresen áll. Egy szobor volt a helyén, ami eltörött. Két összekapaszkodó kis alakot ábrázolt, de egy takarítás alkalmával eltörtem. Mintha az égiek akarták volna, hogy egy másik vegye át a helyét. Amit tőled kapok.- fejezte be végül, de már nem sírt, szépen lassan vette a levegőt, és próbált újra megnyugodni. Damiennel van, most már semmi baj nem történhet, most már bármi is jön, könnyedén átlép az akadályokon. Mert van aki fogja a kezét.
Annyira ügyesen mint Mara, nem tudott jelnyelven beszélni, de a szeretleket értette, mosolya szélesedett és boldogan ölelte magához, majd adta oda neki a rózsáját. Ő volt a rózsa, amely Mara puha pofiját simogatta, ő akart lenni az a zsebkendő, amely felitatja a könnyeit és, ő akart az a takaró lenni, amely betakarja és beburkolja, akkor amikor magányosnak érzi magát. A tavasza akart lenni, amely meg is tartja ebben az évszakban, örök tavaszt, megújulást akart, mert megérdemelték. Aztán komolyan pillantott Marára, amikor a vallomásáról kezdett beszélni, látta a huncut csillogást a szemeiben, és az árulkodó kipirultságot, nem tudta átverni, bár… egy pillanatra tényleg elhitte, a szíve szorult össze, hogy aztán kirobbanjon belőle a kacaj és megkönnyebbülten kapja a karjába a nőt. ~ Te kis… kobold! ~ Szorosan ölelte meg a nőt és reménykedett,az ujjait masszírozta, a kezében, amelyben eltűnt Mara aprócska keze, aztán… mosolygott, megkönnyebbülés sóhaja bukott ki belőle, amikor a kicsi vörös elkezdett beszélni és közben a könnyei patakoztak, ismerte ezt a fajta reakciót, Mother is viselkedett néha így. Olyankor elég volt pár jó szó és ölelés, most pedig… Ölelni fog, nem is akárkit, a kedvesét, gyengéden kivette a kezéből az ajándékát és letette az ágyára. Hátra simította Mara arcából a haját , homlokon puszilta a nőt. - Shh, Kedvesem, nem számít,hogy mi van most, vagyis…hülyeséget beszélek, számít. De, jelenleg itt vagyunk egymásnak, addig, amíg fel nem szállsz a gépemre, addig együtt vagyunk, és… vissza fogsz találni hozzám,ahogyan már tudom kit kell kérnem a kórházban egy-két szívesség végett, a Dallasi címed kiderítéséért. - Damien elmosolyodott és lehúzta Marát az ölébe. - Nem fogom hagyni magam, utánad fogok menni ezúttal, nem követhetem el ugyanazt a hibát, mint évekkel ezelőtt, mert neked… - szorította magához Marát. - Neked itt a helyed. - és mindketten tudták, hogy a férfi karjairól, és öléről van szó, a kézfejével törölgette Mara arcát, és a pólójával is sután, még az orrát is bele fújhatta volna a pólójába, az sem érdekelte volna. Elnyúlt a papír zsebkendős dobozáért és le tette maguk mellé, Damien, az orrával simogatta Mara fülét, ezután. - Nekem üres lesz ott egy kicsit a hely, mert… plusz, mínusz nagyjából tíz éve mellettem alszanak. Ha nagyon hiányzik, vagy úgy érzem szükségem volt rá, akkor magammal vittem, kicsit olyan volt, mintha velem lettél volna és örülök, hogy tetszik, az arany csíkozással is. Annak idején emlékszem, agyon görcsöltem magamat, hogy mit fogsz hozzá szólni, de ennél őszintébb megnyilvánulásban álmomban sem reménykedtem, kis pityergősöm. Damien ücsörgött még a szobában, karjaiban a nővel, mert… jó volt, megnyugtató és tényleg olyan volt mintha kettejük, meseországába csöppentek volna. Megfogta Mara buksiját és komolyan, mélyen pillantott a barnáiba. - Nem csak hiszed, tudod is Kedvesem, erős vagy hiszen sokra vitted az életben, ráadásul egyedül… azt hiszem. - itt kicsit elbizonytalanodott, de ezért folytatta. - Mégis, mindvégig kitartottál amellett az elképzelésed mellett, hogy orvos leszel. Bármikor felhívhatsz majd,ha úgy érzed, hogy kell, de ha nem kell, akkor is. Amíg pedig, távol vagyunk egymástól, szeretném, ha tudnánk videóhívással is beszélgetni, néha… - megcirógatta Mara pofiját. Egyre nehezebb volt elviselni, azt, hogy Mara itt ül az ölében, holott, komoly dolgokról beszélgettek, de nem tudott elsiklani a tény felett, hogy mennyire bájos és szexi ebben a ruhában, és a kék pöttyös ruha kiemeli a vörös hajának színét, olyan…marás. Damien állkapcsa kicsit megremegett, s apró lúdbőrzés futott végig a testén, nyüglődve ejtette a homlokát Mara vállára, miután közvetlenül megcirógatta a nő akaratlanul talán a nózijával a mellkasát, édes csábítás volt számára Mara, mint a legfinomabb és legkedvencebb fagylaltja. - Le kell mennünk… - suttogta rekedten a svéd és talpra állította Marát. Nem így kell megtörténnie az első alkalomnak… hanem… már tudja, hogy hogyan és, ennél alább nem is fogja adni. A nózijával cirógatta meg Mara arcélét és összefűzött ujjakkal indult le a lépcsőn. - Fogadjunk, hogy láttál már pár órás babát, de pár órás kutyát még nem…? - cirógatta finoman Lite Röda kézfejét. Bevezette a tegnapi szobába és megállt a kennel mellett, Nala felpillantott rájuk, és csóválta a farkát, Damien pedig homlokon puszilta a nőt, letérdelt a tákolmánya mellé és úgy kukucskált bele a kennelbe. - Kis harcosok! Jobban mint az emberek… - dünnyögte a férfi, miközben szemügyre vette az apróságokat. Damient megszállta a csöndes nyugalom. - Ők már a születésük első pillanatai után megharcolnak azért, hogy eljussanak az emlőig, ehelyett,mi? Rögvest oda tesszük őket, eléjük pakolunk mindent, bár egyes országokban a fejletlenebbekben, mint például Afrikában… ott hagyják, hogy felmásszon a csecsemő az anyja kebléhez… Így a kötődésük még szorosabb lesz, és … láthatjuk,hogy az esendőségük ellenére igen is erősek ők is. - magyarázta halkan Damien. - Legyen számtalan ember, számtalan kultúrában, különbözőek vagy hasonlók, valahol mélyen mindenkiben ott van a küzdeni vágyás. - érintette meg puhán Mara mellkasát. - az erő, amit jól elrejtesz. Kis Pipacsom, kezdettől fogva benned van, csak benned másként mutatkozik meg. - csipkedte meg finoman a szeplős pofit. Körbe rajzolta azokat és mosolygott, fülig mosoly volt ez, a szemei is csatlakoztak hozzá. - Segédkeztél már szülésnél…? - kérdezte kíváncsian. Buta kérdés talán, de őt érdekelte, minden érdekelte ami Marával volt kapcsolatos, és… mi más miatt lenne épp aktuális ha nem épp a mellettük nyüffögő és cuppogó apróságok mellett. - Egyszer el kellene jönnöd velem Afrikába, egy afrikai kórházba… Látnod kellene nem csak az ottani körülményeket, hanem… azt amiről beszéltem. - morzsolgatta Mara kezeit. - Képzeld el, vetélytársaid voltak, kis bennszülöttek…- megérintette Mara kezét és felhúzta a földről. A nappaliban voltak képei, Tylerrel, Motherrel és különböző nyaralásokat örökítettek meg, Damien rendszerint egyedül volt rajta, vagy Ty-al vagy pedig Motherrel és Nalával, még Keep is rajta volt az egyik képen. Damien ezután mesélt a képekről, Afrikáról, olykor felkavaró dolgokról és számára kedves emlékekről, a felkavaró dolgoknál elfelhősödtek a szemei, voltak izgalmas dolgok is, valamint nagyon kedves és aranyos emlékek is. Damien ott térdelt a gyerekek gyűrűjében és mindannyian a béke jelét mutatták a kamerába. Az egyik srácon ott volt Dam baseball sapkája, a másikon pedig a pólója. Mindenki kapott akkor valamit Damientől. - De ha nem is ide… akkor valahova máshova, egyszer… amikor rá érsz…úgy intézném az egészet, hogy rá érj… - reménykedett Damien mosolyogva, hiszen sikerülhetne nem? Összeegyeztetni az életüket, megoldaná. Valahogyan. Damien megmutatott néhány törzsi ajándékot is. Most mesélt először arról, hogy milyen wingsurfolni, kipróbálta és eszement érzés volt, mert Afrikában Tyler rá vette erre az őrültségre és rá kattant. - Tyler megbolondult akkor... életemben nem féltem még annyira, de... baromi jó volt, két napos gyorstalpaló után ugrottunk és szörföltünk a levegőben... - megmutatta a képet is Marának. Beszélt, muszály volt beszélnie, mert el kellett terelnie a gondolatait, arról, hogy odafent, néhány hajszál híja volt, hogy hátra fektesse az ágyára Marát, és... a mozdulataiból látszott, hogy igyekszik takarni valamit, ágyék tájon. Sokszor beletúrt a hajába beszéd közben, ezúttal akaratlanul. - Olyan gyönyörű és izgalmas volt, ahogy láttuk, miként közeledik a táj. Minden egyre nagyobb lesz, és a megfelelő pillanatban kinyitni az ernyőt...Fantasztikus!- Azóta időnként ha nagyon megkattan a két férfi, kimennek az egyik ismerősükhöz aki túrista repüléseket szervez és felviszi őket wingsurfözni. - És… kaptam egy fű szoknyát is! - kacagott fel. - Mint a skótok, nem hordanak alatta alsóneműt, sőt még valami fa díszt is raknak köré… - magyarázta vidoran Damien. - Aztán… felmászott egy gepárd is a kocsink tetejére… El ne mondd Tylernek, de akkor úgy visított mint egy nő, majdnem…- nevetett fel a svéd és megrázta a fejét. Majd kicsit megkomolyodott. - Tudod, gondolkodtam, mi lenne ha Tyleren keresztül érintkeznénk miután megmutattuk neked a lakásod…? Úgy értem, segítünk neked beköltözni, de utána esküszöm rá ülök a teleofnomra és nem hívlak, nem nyaggatlak, de ha szeretnél tőlem bármit, vagy csak jelentkeznél, hogy jól vagy… rendben vagy…akkor, Tylert felhívnád és… érted…? - kezdte rágcsálni az alsó ajkát Dam és vett egy nagy, zaklatott lélegzetet, kíváncsian várta Mara válaszát. Úgy érezte magát, mint a közösségi járatok repülőin, amikor megkérik, hogy kapcsolják be az öveket... mert leszálláshoz készülődnek, olyankor a gyomra mindig felkavarodott és szinte érezte, hogy a levegőben lebeg... az ülésében, majdnem olyan volt mint hullámvasutazni, na azt imádta a svéd, a hullámvasutak voltak az egyik kedvenc szórakozása a búvárkodás után, persze, amit még nagyon imádott, azok a vizi csúszdák voltak. Valahogy mindegyiknél a célegyenes előtti résznél jött rá az a kellemes borzongató izgalmi állapot. Amikor már várja, hogy vége is legyen a zuhanásnak, de szeretné, is, hogy tovább tartson, mert akkor tovább élvezheti. Most... a jelenlegi helyzetet élvezte, itt Marával.
Mara jókedve úgy tűnt egyre inkább fokozódott, főleg amikor az ajándékot megkapta, és végre elmondhatta amit annyira szeretett volna, ami egy jó ideje már csak nyomasztotta őt. Minden szó, amit kimondott úgy érezte tökéletesen célba talált és Damien éppen úgy érzi azokat ahogyan ő is.De hát ez mindig is így volt. Egymásra hangolódtak az évek alatt és a kimondatlan szavaikban mindig minden benne volt, minden gondolat amely az útjukat szépen lassan egymás felé irányította. Ám az is tény, hogy Mara az évek alatt tökéletesen elásta ezeket a dolgokat, a sérelmeket a vélt vagy valós bántásokat, azt amiért nem hozzá tartozik a férfi, és azt, hogy Emily szerinte soha nem úgy bánt Damiennel ahogyan megérdemelte volna. Gyakorta ölelte magához a szobája védelmében a hatalmas nagy párnáját, és bújt el a pléd alatt akár egész hétvégéket, hogy megnézze a közös képeket, amelyeken együtt mosolyogtak. Amelyeken a svéd fiú a barátnőjét ölelte és akkoriban Mara meg mert volna esküdni arra, hogy a szeme sarkából mégis őt figyeli. Akkoriban ostoba elgondolásnak bizonyult, mára azonban már lett valóság alapja is. Az ölelés pedig amely egykor vigasztaló volt, ha éppen bántotta őt valami, és olyankor Damien sokkal nagyobb biztonságot volt képes adni számára mint Michael, nos mostanra ez az ölelés is megváltozott és Mara érezte, hogy képes lenne akár hetekig is ölelni őt megunhatatlanul. De nem úgy mint régen. Vagy ha jobban belegondolt megint nem változott semmi, csak éppen más értelmet kapott. Damien talán egykor is ezzel a vággyal ölelte, noha Mara tudta, hogy a gondolatok bűnösek, még akkor is ha tiszta érzelmek vezérlik. Akarta már akkor is. Mindennél jobban, akarta megcsókolni, másképp simulni hozzá, nem úgy mint egy barát. Nyugtató csókokra vágyott volna egy homlokpuszi helyett és arra vágyott volna, hogy Damien a karjaiba kapja és repüljön vele, mindegy, hogy hová, csak messze innen. Messze mindentől amely megakadályozza, hogy ő igazán szerethesse. Néha, amikor tényleg egyedül volt elgondolkodott és talán az akarat és a vágy különös keveréke tette, de nem érezte hibásnak magát azért mert ezt érzi. Damien gyönyörű férfi, bármelyik nőt képes lett volna megigézni, és Mara tisztában is volt vele, hogy nem csupán ő vette a srácot észre, még akkor is ha ő szeretett elhúzódni a reflektorfényből, és a történetét hallva a vörös hajú lány meg is értette miért volt ez így. Hogy miért volt Damien olyan távolságtartó másokkal szemben, hogy miért csupán néhány barátja volt, hogy miért látták körülötte annyit sündörögni Tylert. A pletyka ami egykor szárnyra kapott kettejükkel kapcsolatosan, ismerve Tyler hatalmas étvágyát a nőket illetően ma már nevetésre késztette Marát. Ő már anno sem hitt benne, de voltak akik ebben lelték örömüket, hogy olyan dolgokat találtak ki emberekről, aminek a legkisebb valóságalapja sem volt. Amikor Damien az ölébe húzta, Mara átölelte a nyakát és a homlokát megtámasztotta az övén. Mennyire jól esett most ez a nyugalmas mégis felkavaróan gyönyörű pillanat. Nem akarta, hogy vége legyen ennek a napnak, nem akarta, hogy elérkezzen a délután amikor a helikopter felszáll majd vele és visszarepül Dallasba, Hirtelen keserű érzés fogta el, ahogyan visszagondolt az előző napjára, a zavaros történésekre, és arra hogyan bukkant fel az életében hirtelen Damien és vált az egész meseszerűvé, mégis olyan gyönyörűvé. Mara sajnálta, hogy véget ér, még akkor is sajnálta, ha az első pillanattól azt érezte, hogy nem idevaló...mostanra már ezt is megszokta, megszokta, hiszen ez is Damien volt. Már sokkal többet tudott róla mint egykor, és ennek tükrében átértékelődtek a dolgok. A luxus amely körülvette, amelynek oly ára volt, amit sokan fel sem lennének képesek fogni. Ez az egy nap hirtelen ezer évnek tűnt, mert mindent most akartak bepótolni. Az elmaradt mondatokat, azokat a szavakat amelyeket mindig félbe kellett hagyni, azokat a mozdulatokat amelyeket csak gondoltak de sosem tettek meg, azokat a pillantásokat amelyek mögött a régi kis titkuk húzódott és most szabad volt. Hirtelen jött és Mara kicsit talán meg is rémült, megijedt. Ő nem ilyen, ő mindent átgondol, ő mindenkire tekintettel van...csak éppen magára nem. Neki fájhat, azt már megszokta. De most, életében talán először magára gondolt, nem akart tovább nélküle lenni, nem akart tekintettel lenni soha többé senkire. Csak még az egyszer valakire, akinek a múltjához semmi köze, aki úgy csöppent az egészbe, hogy talán fogalma sem volt róla, hogy nem tartozhat soha igazán a lányhoz. Mert neki már megvolt a helye, a szőke svéd oldalán. Nem ment el örökre, csak egy időre. Mindig ebben ringatta magát, meg abban, hogy talán egyszer az ő meséje is valóra válhat. Ahogyan a gyerekeknek is mondta mindig. Becsukják a szemüket, ökölbe szorítják az apró kis kezeiket, összeszorítják a szájukat és nagyon erősen gondolnak arra amit szeretnének. Mara ilyenkor mindig a férfira gondolt, és soha, egyetlen pillanatra sem volt képes őt kiűzni a fejéből. Érezte, hogy Damien megremeg, érezte a leheletének szaggatottságát és tökéletesen tisztában volt vele min megy keresztül. Tegnap este óta mindketten a saját vágyaik csapdájába vergődtek és ahányszor csak a másikhoz értek, ahányszor csak ölelték egymást, ez az érzés felerősödött. A légzésük egyenetlen lett, a testükön a kellemes borzongás bénítóan futott át, minden egyes izmot érintve, majd megfeszítette a vonásokat, a szemekben tompa fények táncoltak és azt üzenték, akarják a másikat. Talán néhány mozdulat választotta el őket akkor is, és azóta mindig. Amikor összenéztek és érezték, most kell szétrebbenni, akár egy megzavart gerlepár, mert nem lesznek képesek megjósolni mit tesz velük az, ha esetleg engednek egy következőnek, egy simogatásnak, egy nyakra adott csóknak. Mara is megremegett, nagyon finoman, mintha csak egy hűvösebb szellő csiklandozta volna meg a bőrét. - Igen...én is azt hiszem- az ő hangja is gyenge volt, minden erejét az vette el, hogy ellenálljon ennek az egésznek, amely mégis olyan csábító volt, annyira édes és annyira közeli, annyira...visszautasíthatatlan. A kezét nyújtotta a férfinak, és felállt az ágyról, majd a kis porcelánt, visszahelyezte Damien ágya mellé. - Csak addig maradnak itt amíg elindulok, és viszem magammal őket. Megígérem, hogy vigyázni fogok rájuk addig a pillanatig, amíg eljön az ideje, hogy ezt ketten tegyük meg.- mondta mosolyogva, majd követte Damient, hagyta magát vezetni, végig a folyosón és a lépcsőkön. Boldog mosolya letörhetetlen volt. - Hát pár órás babát láttam igen. Kutyát tényleg nem...tudod, hogy én annyira nem vagyok...- beharapta az ajkát. Néha szégyellte, hogy nem olyan nagy állatbarát mint bárki más, de ő egyszerűen ilyen volt. Más dolgok érdekelték, de elhatározta, hogy osztozni fog Damien örömében, mert látta, hogy ez neki mennyire fontos, mennyire lelkesedik érte akárcsak Eli. Az ő családjuknak ez fontos, és Mara tudta, hogy fordított esetben Damien is így lenne az övéivel. Hogy szívesen osztozna velük a csendes nyugalomban, habár látható, hogy a svéd úgy működik mint valami robbanócukorka: pezseg és zizeg, egyetlen másodpercre sincs nyugta. Marának ez néha sok volt, de elhatározta, ha ilyen lesz mindenképpen szólni fog neki, szóvá fogja tenni, mert őszinteséget vár tőle a férfi. És mert ő mindig az volt vele. Most sem lesz ez másképp. A kennel mellé érve a szíve azonban ellágyult mikor a csipogó apróságokat meglátta, és Nala nyugalmas és hálás pillantása ahogyan Damienre nézett, mindennél beszédesebb volt. Mara megállapította magában, hogy a kutyák ilyen szempontból nem különböznek az emberektől. Mosolyogva fordult a férfi felé. - Nem szülész orvos vagyok édes, hanem gyerekgyógyász. Én akkor foglalkozom a gyerekekkel amikor azok már a világra jöttek és az újszülött kort átlépték. Nagyon sok különbség van hidd el. Ahogyan a kutyák - biccentett a kennel felé, de továbbra is a svédnek magyarázott- ugyanúgy az emberek is másfajta törődést igényelnek életük különböző szakaszaiban. De azért be kell vallani, jó párszor részt vettem már szüléseknél, főleg ahol komplikációk léphettek fel az újszülöttel kapcsolatosan. A szívsebészet a szakterületem, bár messze vagyok még attól, hogy képzett sebész legyen belőlem. Rengeteg tanulás, munka és tapasztalat. Talán egy kicsit félek is meglépni, mert mind közül a leggyönyörűbb ugyanakkor a legveszélyesebb is. Könnyen istennek képzelheti magát az ember tőle. Kivált gyerekek esetében, akik védtelenek, akik még olyan kiszolgáltatottak. Igen lehet, hogy küzdelmes az élete ezeknek az apró jószágoknak is, de hidd el láttam én már picit és nagyobbat is keményen küzdeni az életéért...csak mi másképp működünk. Úgy értem, mi emberek. Mi akkor kezdünk el az életért hadakozni, amikor veszélyben érezzük azt. Az állatvilágban állandó veszély van, ezért ők állandó küzdelemben vannak. Másképp működik a világunk, Dam.- simította meg a férfi arcát egy gyengéd és finom mosoly kíséretében. De még be sem tudta szinte fejezni a gondolatait már rohantak is tovább...vagy legalábbis neki annyira hirtelennek tűnt, mikor felállt a földről és követte a svédet a nappaliba. Rengeteg kép volt ott, rengeteg olyan emlék ami az életéhez tartozott és azon emlékei amelyekben nem osztozhatott vele. Némelyiken elidőzött a tekintete,némelyiket megsimogatta a pillantása, aztán hallgatta a lelkes beszámolót ami ezekhez volt köthető. És Damien mindegyiken láthatóan boldog volt, mert adhatott, mert neki ez volt az élete. Ha tehette volna és tudta volna, hogy ezzel segít bárkin még saját magát is elosztogatta volna, nem csupán a pólóját és a sapkáját. És látszott rajtuk, hogy élvezi, hogy felszabadult sokkal felszabadultabbnak látta őt, még azokon is amelyikeken több napos borostában vigyorog valami afrikai törzs gyermekeinek a körében. - Jól áll a borosta neked. Olyan...emberi leszel tőle.- nevette el magát a nő és megpöckölte Damien orrát. Vele nevetett és vele repült az emlékein, mindenen amit megosztani vágyott vele.- Sokkal boldogabbnak tűnsz...az Em-el való szakításod után. Igazán boldognak.- tényleg annak látta őt. A fűszoknya említésére lehuppant a kanapéra és a hasát fogta a nevetéstől, fájt a rekeszizma. Damien ilyen volt. A nyüzsgése...a pörgése. Mint egy gyerek. Egy igazi, nagyra nőtt gyerek, pontosan olyan volt. Mara megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve a másiknak, hogy üljön le oda mellé. Az ajakharapdálásra összeráncolta a homlokát - Esküszöm neked Dam, hogy ha tovább rágcsálod a szád, úgy foglak büntetni mint a gyerekeket.- bár komolynak próbált látszani egy kis mosoly ott bújkált a szája szegletében.- Keserű és savanyú kenőccsel szoktuk bekenni a fogaikat. Ez alapjáraton nem rosszabb mint egy egyszerű zománc anyag, de ha a bőrrel érintkezik a szájban akkor kellemetlen ízérzetet okoz, és éppen ezért inkább nem rágcsálják a gyerekek a szájukat, mert tudják, hogy akkor így nem lesz rossz íz a szájukban. Komolyan úgy kell veled bánnom mint egy gyerekkel?- közelebb húzódott hozzá. Tudta, hogy a közelség mindkettejüket felzaklatja és megnyugtatja is egyben. - Úgy szeretném csinálni ahogyan neked jó, ahogyan neked könnyebb. Tudom úgy tűnik hirtelen, hogy én hozok áldozatot jelenleg, de ez nem így van. Mindketten azt hozunk, és tisztában vagyok vele, hogy neked sem könnyű. Michael...a mostani Michael nem könnyű eset. Azt hiszem- zavarodottan túrta hátra a haját a füle mögé, kicsit hátrébb is húzódott, de a kezeivel kapaszkodott Damienbe- Tudod....azt hiszem ott rontottam el, hogy igent mondtam az első randevúra. Ő többnek gondolja, én sosem hazudtam neki, én nem gondoltam többnek, csak annak ami volt. Nem téged akartalak pótolni, csak egyszerűen rossz volt egyedül...rossz volt nélküled...szóval azt hiszem hibát követtem el vele kapcsolatosan és tudom, hogy már nem tehetem jóvá, de megpróbálom fájdalommentessé tenni a számára. Damien én mindig is hozzád tartoztam.- pillantott most rá, kezeivel egyre gyorsabban és erőteljesebben masszírozta a férfi kézfejét. Picit ideges volt. Az elutazás miatt, hogy véget ér majd a nap, hogy jó sokáig távol lesz Damientől...de aztán, aztán minden jó lesz, minden rendben lesz. Legalábbis ezt próbálta magával elhitetni. - Rendben, legyen akkor Tyler. De készítsd fel rá, hogy életében nem mondta még el annyiszor neked, hogy "Szeretlek" ahányszor ez idő alatt mondani fogja majd.- mosolyodott el végül Mara, és arcának jobb oldalán a pici bájgödör végre megjelent. Mint mindig amikor önfeledten vigyorodott el.
Damien ráncolta az orrát, érzékeny téma volt ez, ha nevetett, ott is kis nevető ráncai jelentek meg, nem csak a szája szegletében a kis gödrök, hanem ott is, de ha hangtalanul nevetett, az volt a legbeszédesebb a szemével együtt, csillogtak és nevettek legfőképp most, a kis fricskázás után. - Miért, anélkül milyen vagyok? Távoli? - kapta el Mara ujját és finoman belepuszilt a tenyerébe, aztán elengedte a kezét és figyelte, ahogy a kanapéra csüccsen, kiszakadt belőle egy megkönnyebbült sóhaj, az a fajta, amelyet csak akkor szoktak megereszteni, ha úgy érzik, hogy minden rendben. Mosolyogva ült le a feddés közben Mara mellé és rá is kacsintott annak végeztével. - Vesztedre imádom a savanyú dolgokat, de … a keserűvel nem vagyok kibékülve, esetleg arra valami orvosság? - cirógatta meg Mara kézfejét a svéd, és rá pislogott a nőre. Ezután figyelmesen hallgatta Marát, aggasztotta ez a Michael, el is komorodott miatta. - Ha bármi bajod lesz vele, vagy van szólj, Tyler ismer embereket, de ha egyszerűen le kell állítani, akkor nyugodtan szólhatsz nekem is. Nem vagy egyedül Mara, együtt vagyunk, mi ketten, bár kicsit távol egymástól, de… mindezek ellenére számíthatsz bármiben a segítségemre, mert megérdemled. Bármikor… bármiben… - suttogta elhalkulva és a kezeibe fogta a kicsi pipacs kezeit, finoman masszírozni kezdte a kacsóit, ujjbegyeit és a tenyerét, sokkal lassabb tempóban mint korábban Mara tette azt az övével. Puhán végig csókolta a kézfejét is, jól esett neki a vallomás. Ő sem szeretett mindig mást, mint az előtte ülő gyönyörűséges nőt. - Egyébként pedig… szinte hallom, ahogy megpróbálja leutánozni a hangodat és úgy rebegni el nekem a szeretleket. De… meg sem fog kottyanni ez nekünk a sok pletyka után. - vigyorodott el a svéd. - Én, és ő is tudja, hogy te üzened nekem és különben is majd kap egy tockost ha cikizni kezdene, bár való igaz, hogy a te szádból szívesebben hallanám ezt az apró kis vallomást, bár igazából bármi mást is. Még a legunalmasabb értekezést is a csapadék hatásairól a fenyő sűrűégét illetően. - simogatta meg a kis mosoly gödröcskéket Mara szája szegletében. - Boldog vagyok, hogy újra találkoztunk. - vallotta be a svéd, az ölébe húzta a kanapén Marát, a hátát a mellkasának döntötte és átkarolta, az ujjaikat össze fűzte, a fejét Mara vállgödrébe támasztotta meg. Az édesanyja jött be hátulról, hogy a kölyök kutyákat megnézze, de nem látott mást, mint egy szerelmes párt, ahogyan a búza szőke egybe olvad a pipacs pirossal. Az ajkára tapasztotta a kezét, hogy nehogy megzavarja az idillt. Tudta, ő is,hogy Marácskának hamarosan mennie kell. Ezért néhány pillanatig még figyelte az ölelkező bújó párost, majd kióvakodott. Damien pedig nyugodt volt, bár valahol távol ott volt benne, a soha nem múló vágy Mara iránt, ám jelenleg inkább élvezte a Marával töltött perceket, csöndben és meghitten. - Tudod mi volt még jó Afrikában…? - kíváncsiskodott a svéd halkan, hogy alig-alig törje meg ezt a meghitt csendet maguk körül,melybe talán csak a kutyák hangja zavarhatott be időnként. - A természet csendje. Ígérj meg nekem valamit, ha túl sok lenne időnként a pörgésem, csak húzz le így az ágyra és kérd meg, hogy öleljelek, vagy vágd hozzám a kocsi kulcsot, és mondd, hogy melyik nemzeti parkba, vagy városi parkba hajtsunk, hogy elérjük ezt a mostani nyugalmat, Lite Röda. - Mara vállát simogatta a férfi és mosolygott miközben beszélt. - Szeretném, ha jól éreznéd magadat mellettem, csak… hagyd, hogy tehessek is ezért. - folytatta a cirógatást szüntelenül. Tetszett a svédnek, hogy az ő illata van a nőn, de közben elvegyült ez az illat Mara sajátjával, amely mindig is megfogta valahogy. Ha nem is egy teremben, de egy folyosón volt órájuk, és a kicsöngetés után arra járt Mara, ahol az ő terme volt, Damien mindig kiszúrta az ő parfümjét, kedves,könnyed és nem tolakodó illat volt, amelyet mindig is Marához társított. Ha választhatna most napszakot, vissza pörgetné az időt, éjfélre és kiülne Marával a partra, s onnan nézné az eget és hagyná, hogy az érzéseik össze érjenek, keveredjenek, akár a sós tenger a puha selymes tengeri homokkal a parton. Ilyenek voltak ők, az egyik nélkül nem létezhet a másik, kiváltképp, hogy megtalálták egymást. Damien sem tudta, hogy mennyi lehet az idő, talán még el is szunyókált ebben a kellemes ölelkezésben, Mother diszkrét hangja hallatszott az ajtóból. - Kedveseim, kész az ebéd. Kint terítettünk meg a medence mellett. - Damien felsegítette Marát, s kézen fogva vezette ki a házból, kellemes hangulat uralkodott az eresz alatt, a tengeri szellő idáig is beért. Hiába keltette az elszeparáltság hatását a hely, az elemeket ügyesen beengedte a svéd, kedvére. Így érezhették ha időnként megindult a szél a tengertől. Mother egymás mellé ültette a fiatalokat, bár az asztalfőre mivel két személyes volt a szélessége, Damien és Mara kerültek. Dam oldalán Tyler Mara oldalán Eli foglalt helyet. Damien megsimogatta Mara kézfejét. Náluk nem volt divat az asztali áldás, ők valamennyire a viking hitvilág isteneiben hittek. - Jó étvágyat, mindenkinek! - az első fogás, hideg gyümölcs leves volt, a második pedig panirozott szálka mentes hal, saláta ágyon, de lehetett választani, rántott sajtot is a hal helyett, a srácok mindenesetre mindkettőből vettek és volt mellé majonézes mártás is. Sütemény pedig egy könnyű hideg krémes pudingos süti volt, babapiskótával. Egy szó sem esett kivételesen senki között, Damien lopva Marára pillantott, olykor elmosolyodott. - Enyje fiam! - simogatta meg Damien arcát Eli.- Ne ráncold ennyire az orrod környékét. - Kis Manó! - Tyler felprüszkölt és félre köhögte az italát, csurgott az arcáról a limonádé. - Hátba ne vágjalak? - kíváncsiskodott Damien nyugodtan. Mother össze borzolta Damien haját majd somolyogva ment oda a nevető sráchoz. - Tudod… tudod Mara… ez…az ő titkos otthoni beceneve… - krahácsolt Tyler. - Az orra miatt… - kapta el Tyler Damien fejét és megmutatta profilban a srác arcát, és végig húzta az orrán az ujját , a végén pedig megbökte az orra hegyét. Damien kétszer krahácsolt fel. Megrázta a fejét és oldalra pillantott Marára. - Ne is törődj vele… - tátogta. - Tyler! - tolta ki a széket maga alól a svéd, szép lassan. - Jobb lesz… - karolta át a srác vállát, ugyanis két fejjel magasabb volta Tylernél. - Jobb lett volna ha nem kezdesz kekeckedni velem… - vezette könnyedén Damien a ház irányába Tylert, majd hirtelen bedobta a medencébe és nevetve hátrált el onnan. - Teeee svééééd! - bukkant elő a vízből Tyler, bár remegett a szája széle, mosolygott. - Igen, én… megyek vissza az asztalhoz, te csak hűtsd le magad - igazgatta meg a pólóját Damien, és belekortyolt az italába, elégedetten somolyogva dőlt hátra. Mother a fejét csóválta, miközben elkezdte összeszedni az asztalt, a használt edényeket. Nem szerette volna zavarni Marát, ezért nem fárasztotta a kérdéseivel,pedig tengernyi lett volna. A szőke hajú pedig szembe fordult Marával. - Rendben, most már tudod a titkomat, amit eddig halálosan mélyen őriztem. Most te jössz, neked volt valami ilyesfajta titkod, vagy… nem szeretnéd elárulni, ez esetben meggyőzhető vagyok egy aprócska puszival is… - kacsintott Damien.
Édes és imádnivaló volt ahogyan az orrát ráncolta, és ahogyan megjelentek azok az aprócska kis vékony nevetőráncok az arcán, Marának megint eszébe juttatta az idő múlását és azt, hogy már messze nem azok a fiatal és bolondos kamaszok akik egykor voltak, de lélekben megmaradtak, megrekedtek ott, mintha soha nem is szakadtak volna ki abból a közegből. A tenyerére lehelt csók egészen ellágyítja és tökéletesen ki is veri a fejéből a gondolatokat, azt amit mondani szeretett volna neki. Talán valami olyasmit, hogy borostával vagy anélkül, a nevetőráncaival, az elmúlt és egyébként szerinte elvesztegetett idővel együtt is szereti, és ez már soha nem fog elmúlni, akár a feje tetejére is állhat, úgy pöröghet ahogyan akar, bármit képes lenne neki megbocsátani, sőt igazából sosem tudna rá haragudni. Hallgatta ahogyan beszél és azon gondolkodott, hogy ha túl lesz mindenen, ha megteszi amit meg kell tennie, ha lezárja a közelmúltat, akkor lesz majd igazán képes szabad utat engedni annak a réginek, annak ami igazából elkezdődött egykor közöttük, és amit több minden gátolt semmint előre mozdított, de végül az életük a sors vagy nevezzük akár végzetnek is megint egymás felé vezette a lépteiket, Mara pedig boldog volt, hogy ott a kórházban igent mondott erre az útra. Talán ha marad, ha felhívja őt párszor Damien nem lett volna képes könnyen dönteni, mert ezzel a pillanatok kimaradtak volna. A tengerparti séta, találkozás a mamájával és az örök bohóc Tylerrel, itt lenni Nalával amikor megszületnek a kölykei, és az egész felfordulás közepette is csak arra tudott gondolni, hogy ez az egész mennyire felemelően csodálatos, hogy egyetlen pillanatát sem cserélné el semmiért. Ezekből tud majd töltekezni ezekből tud majd erőt meríteni a döntéshez. Ahhoz is amikor majd a holmijait csomagolja össze Dallasban, amikor anya majd a könnyeivel küszködve mondja el, hogy mennyire boldog, hogy a lánya számára ezt az igazán fontos pozíciót felajánlották. Persze messze volt még ez attól amit igazán el szeretett volna érni, de az álmok ugye azért vannak, hogy beteljesítse majd egyszer őket és nem azért, hogy egyfolytában csak rá gondoljon de semmit ne tegyen érte. A kis lakást maga mögött fogja hagyni, ahogyan azokat az emlékeket is amik oda kötik. A gyermekkor néhány apró kis darabkáját, a Memorialban eltöltött egyébként tanulságos éveket és persze Michaelt, aki fél évig volt a része az életének, de nem tudott benne úgy megkapaszkodni, hogy helye legyen ott a továbbiakban is. Nem tudott, mert azt már teljesen Damien töltötte ki, és erre most döbbent rá, amikor újra találkoztak. Hogy hiába próbálkozott volna más férfiakkal, hiába próbált volna bárkivel kapcsolatot kialakítani, nem sikerülhetett volna, mert a svéd árnyéka örökké ott lett volna, mint egy ezüst árnyékot ráterítő csillagzat, amely világított és csábított, ő pedig követte. Bárki aki volt, aki csak megjelent és kicsit is hasonlított rá azt az illúziót keltette Marában, hogy ő az. De az igazság az volt, hogy olyan senki nem volt mi ő, még csak hasonló sem. Egy méz szőke homlokra boruló kócos haj, vagy egy macskazöld szempár kevés volt ahhoz, hogy Damien emlékét kiüldözze a kis pipacs szívéből. Hagyta, hogy az ölébe húzza, és átölelje, Mara pedig hatalmasat sóhajtott. Még mindig életveszélyes volt az ilyen közelség, még mindig őrületesen tudta kívánni a férfit. Azt gondolta, hogy csak az éjjel, a misztikus és titokzatos fényekkel vibráló szoba váltotta ki ez belőle, hogy nappal majd jobban képes lesz uralkodni az érzelmein és a vágyain. De az igazság az volt, hogy az idő előrehaladtával, a tudattal, hogy hamarosan véget ér ez a rögtönzött kis vakációja, hogy maga mögött hagyja a tenger közelségét, ezt az idecsempészett kicsike nyarat, a helyet, mindent ahol Damien illat volt, ahol körbejárta a svéd semmihez sem fogható kesernyés parfüm illata. Mara lehunyta a szemeit, és a fejét a férfi mellkasának döntötte, figyelte miképpen kulcsolódnak össze az ujjaik, még játékosan párszor kinyújtotta a saját aprócska kis kezét, hogy újra belefűzze a férfiébe. Boldogsága egyszerűen határtalan volt, majd gondolt egyet és az összefogott kezeiket a saját kebléhez vonta. Még ha akarta sem tudta volna leplezni mennyire őrületesen és boldogan ver a szíve, hogy elmerül s eltelítődik ebben a boldog állapotban. Mosolyogva fordította félig Damien felé az arcát, és egy nagyon picit megemelve a fenekét egy leheltnyi csókot lopott az ajkairól. Ó mennyiszer elképzelte ezt a pillanatot egykor, de csak most értette meg, hogy a valóság mennyire képes túlszárnyalni a képzeletet. - Én is boldog vagyok.- felelte a férfinak, majd újra visszahelyezkedett az előbbi állapotba, ujjai többször cirógatták át a férfi kézfejét. Mérhetetlen nyugalom telepedett rájuk, melyet semmi nem zavart meg. Mara még azt sem vette észre, hogy Mother bejött volna, igaz az asszony próbált annyira diszkrét lenni amennyire csak lehetett, és ha tudták volna, bizonyosan hálásak lettek volna érte. Valóban annyira kevés idő maradt, és ő azt sem tudta hirtelen mit kellene tennie, vagy mit kellene mondania. Vajon ebéd előtt vagy inkább utána mondja el neki, hogy valójában fél kicsit Michaeltől, attól hogyan fog reagálni? Hiszen eddig csak annyit mondott el Damiennek, hogy a férfi szerelmes, de ő nem. Hogy ennek a szerelemnek az intenzitása időnként megrémítette a vörös hajú nőt, hogy amikor Michael megtudta, hogy a doktornő Vegasban vállalt munkát azonnal intézni kezdte a papírjait az áthelyezéséről, holott a lány erre nem kérte, és őszintén szólva nem is akarta kérni. Jobb lett volna az a távolság, mert úgy érezte megfullad, úgy érezte, hogy a kapcsolat már annyira rá telepszik, hogy a Damien körül forgó gondolatait akarja elnyomni, amit nem hagyott. Neki ezek a legszebb emlékei, nem veheti el tőle senki. Hát ezért volt picit feszült, de végül nem ezt a pillanatot törte meg ezzel, hanem egyszerűen élvezte a kedvese kényeztetését, élvezte, hogy még az ölelésében lehet pár órát, mielőtt egy időre elválnak az útjaik. Még mindig a kezeikkel játszott és megemelte a levegőbe, majd legyező szerűen szétnyitotta és belehelyezte a sajátját Damien kezébe. - Mindig is tudtam, hogy igazi művész kezed van és mindig is tetszett, meg az is tetszett, hogy nagyobb mint az enyém. Tudod mennyiszer elképzeltem, ahogyan egyszer majd nem csak a hajamat simogatod meg vele?- fordult megint egy picit hátra mosolyogva, aztán megint a kezeiket nézte tovább kicsit félrebiccentve a fejét. - Rendben. Ha túlpörögsz szólni fogok....vagy nem is. Olyasmit teszek amit nem nagyon akarok, kénytelen leszek lekötözni téged és emlékeztetni arra, hogy te kérted tőlem ezt.- neveti el magát igazán jóízűen aztán megrázta a fejét, végigcsiklandozva a vörös tincsekkel Damien állát.- Na jó nem is. De rendben, legyen. Olyankor az lesz a kulcs-szavam, hogy "Afrika". És tudni fogod, hogy ez a nyugalom kell, ez a semmihez sem fogható csend és boldogság, amiben részem lehetett ezen a két napon. Nem győzök hálás lenni neked, hogy idehoztál és emlékeztettük egymást arra mi az amit elvesztegettünk ezek alatt az évek alatt. De többé egyetlen másodperc sem mehet veszendőbe, ezt megígérhetem neked. Hagyni fogom, hogy kimutasd azt amit érzel, ahogyan én sem fogom többé visszafogni magam.Csak hagyj nekem időt ezt az egészet megszokni. Nekem ez az egész, ez amit elértél még hirtelen sok. Ne akard a fél világot a lábaim elé teríteni, elég lesz a negyede.- nevetett fel újra, majd megfordult és odabújt hozzá, őszintén és igaz szerelemmel túlhevülve ölelte át. De ebben ott volt a régi Mara, a barát aki mellette volt minden bajban és ezután is mellette akar lenni, nem csak akkor amikor minden jó. És benne volt az új Mara aki nem titkolja tovább, hogy szereti őt, mindennél jobban szereti. Mother diszkrét köhintésére egyszerre fordultak oda, és mindketten mosolyogtak. Mara számára a vacsora megint egy élmény volt, és régen érezte ennyire jól magát és régen nevetett ennyit. Tyler humora hihetetlen volt, Eli pedig egyszerűen varázslatos asszony volt. A vacsora egyik pillanatában, amikor még nem indult meg a tréfálkozás, az asszonyhoz fordult és a kezét a karjára tette barátságosan, pillantása hálás volt. Mara nem szokott feleslegesen fecsegni, vagy leginkább csak akkor ha zavarban volt. Ha komoly dologról akart beszélni akkor elég egyértelműen fogalmazott. - Köszönöm drága Eli. Köszönöm magának Damient.- ebben a két mondatban minden benne volt. Hálája az asszonynak aki felnevelte, hála azért, hogy ennyire szereti és ő ennyire szereti mindenért, az évekért a múltért, az emlékekért. A Manó kifejezésre később úgy felnevetett, hogy majdnem a torkán akadt a rántott sajt egy darabja, prüszkölve ivott, próbálva magát rendbeszedni, és együtt nevetett Tylerrel. Most hogy mondja... - Ne haragudj Damien, de igaza van...tényleg olyan vagy mint egy manó...egy édes manó.- Tyler ezer wattos vigyorral igen túlzott fejbólogatással helyeselt Mara szavaira. Persze meglett a jutalma, ugyanis Damien a tőle megszokott egyszerű eleganciával dobta be a medencébe, hogy lehűtse magát. Mara pedig még jobban nevetett. Szeretett volna Elinek segíteni az edények leszedésében, de Damien szinte szó szerint elrabolta. A medence szélénél álltak, amikor mint egy kisfiú vallotta be, hogy bizony ez a beceneve amelyet Mara eddig nem tudott. - Lám lám...vannak még előttem olyan titkaid amikről én sem tudok, te édes svéd manó. Imádom az orrod. Is.- Lábujjhegyre kellett állnia, hogy meg tudja csókolni a férfi orrának a hegyét. Kellett egy kis rásegítés is Damien részéről, hogy magához ölelve húzza fel a lányt, hogy a maga kis manó-orr pusziját el tudja csórni. - Hááááát nekem is van egy titkom, de azt nem fogom elárulni, úgyhogy a puszit választom...de előtte...- huncut pillantást vetett a medence felé, és erősen megkapaszkodott Damien bicepszébe, majd dőlni kezdett a medence felé. Damiennek két választása volt, vagy engedi, hogy a lány beleboruljon vagy együtt borulnak. Mara nagyon erősen kapaszkodott, úgyhogy esélye volt, hogy a férfi a lánnyal együtt a medencébe csobban a hangosan felnevető Tyler mellé. Hasonlóan csurom vizesek lettek mint a testőr. Mara nevetve úszott oda kedveséhez és kulcsolta át a lábával, a karjával pedig átölelte. Vizes haja a hátára tapadt, a ruha pedig a testére. Tyler megint köhögött a látványra. - A barátok nem hagyják cserben egymást, és nem dobálgatják be a másikat a vízbe anélkül, hogy ne lenne következménye. Te kis gonosz manó- hátrahajtotta a fejét és hagyta, hogy a haja elterüljön a vízben. Hihetetlenül boldognak érezte magát. Jókedvűnek és felszabadultnak. Még akkor is ha jelenleg ruhástól pancsikáltak a medencében.
Finoman ringatta Marát az ölelésében, és az állával, meg a nyakával bújt a vörös tincsekhez, élvezte a meghittséget és nyugalmat ami körülvette őket, maga is szerette időnként, olykor a szobájában feküdt nyitott szemmel az ágyában és bámulta a plafont, vagy kiült az erkélyre, de képes volt az úszás végeztével leállni és csak könyökölni a medence peremén, vagy behúzni az egyik felfújt matracot és rá feküdni, napszemüvegben süttetni a hasát. Picit fészkelődött, korábban ennyire sosem volt közel Mara kebleihez, mint most, amikor oda helyezte a nő a mellkasára a kezét, így alig merte megmozdítani onnan a tenyerét, csak a karjának szorítását vonta kicsit erősebbre, meg a combjait is egy kicsit. Azt akarta, hogy érezze Mara, hogy itt van vele és nem csak a szavaival számíthat rá, hanem bármikor amikor úgy érzi meg tudja adni neki a lelki és testi támogatást is. A férfi is élvezte hogy Mara játszik a tenyereikkel, figyelte azt, ahogy matat vele, hogy érinti, forgatta ő is a tenyerét és végig futtatta a csuklón és a kézfején ő is többször az ujjait, kicsit elpirult a kérdés hallatán, ő… nagyon is szerette volna bebarangolni Mara testét, nem csak a kezeit simogatni, nem csak óvatos baráti gesztus kíséretében érinteni a buksiját és kicsit összeborzolni a selymes vörös tincseket, mert mennyiszer volt az, hogy csak úgy össze mosolyogtak és szerette volna megsimogatni az arcát, a bájgödröt az ajka szegletében, a hüvelykujjával cirógatni…tovább a nyakára a fültövénél, kicsit a tarkó alatti részen megcsiklandozni, majd előre futtatni a mellkas irányába a kezét… és onnan tovább… Ráadásul… a kérdést követő szavaival sem kegyelmezett neki Lite Röda… - Ha a végén kiengesztelsz a kikötözésért…én benne vagyok. - mormogta Damien, sajnos folytatódott a beindított fantáziálása, soha életében nem volt még kikötve, de Marának megengedné. Milyen lenne? Izgalmas, főleg ha nem tudná használni a kezeit, maga sem értette hirtelen, hogy miért szexuális vonalon indult be a fantáziája, de…ahogy gondolkodott, rá kellett jönnie, hogy azért, mert régóta erre vágyott, hogy azok az apró kezek, amelyeket szeretett a tenyerébe zárni, fedezzék fel végig a testét. Mosolyogva hallgatta Marát. Afrika, stílusos figyelmeztető szó, tekintve, hogy mit köt ő is hozzá. - Pedig Lite Röda, akár az egészet megtenném neked,az egészet…- dünnyögte halkan. Megérné, mert… akiket szeret, azok elé szeretné oda teríteni az egész világot, megadni nekik mindent, a tőle telhető legjobb tudása szerint. Teljesíteni a ki nem mondott kívánságaikat is, amelyeket csak a szemeikből olvas ki. Így volt ez Marával is, jóllehet, hogy tegnap kicsit túlpörgött, de a kölykök születése lázba hozta és az egész helyzet, hogy itt van Mara, nem siettethette, mert tudta, sejtette, hogy sokat kér tőle, azzal, hogy hagyja ott azt a másikat, neki könnyebb volt valamelyest, bár… sajnálatos módon minden nőben őt kereste, volt amelyik majdnem jó lett volna, de kibukott a viselkedésén… vagy… nem igazán akart vele többet találkozni, annál a pár alkalomnál. Pedig… állítólag nem lehetett rá panaszra, ajándékokat kaptak tőle a barátnői, váratlan helyzetekben. A vacsora alatt pedig Eli meghatottan pillantott Marára, a másik kezét a nő kézfejére fektette és gyengéden megszorította, kedveli a vörös hajú lányt, szó se róla. Kedves, bájos és bár Damien ellentéte, látja, ahogy rá néz, látja a szerelmet és a rajongást a tekintetében, amelyet ő is érzett, egykor Alexander iránt. A mai napig szereti a férfit, mert a fia, ízig vérig rá emlékezteti, a mosolya a határtalan nagylelkűsége, olykor egy-egy gesztusa, pedig a két férfi nem is ismerték egymást. Damien mosolygott, senkire sem haragudott a manózás miatt, bár megpróbált duzzogó arcot vágni, ám elfeledtette vele az érintés, ahogy Mara megcirógatta a kicikizett területet, és a karba font kezei is a nő derekára simultak, amikor elkezdett pipiskedni, segített neki közelebb bújni, feljebb is emelte magához. Apró csókot igyekezett tőle csenni, amikor érezte, hogy elkezdenek dőlni, felhördülni sem volt ideje, és máris a vízben találta magát. Mivel úszó medence volt, így nem ért le senkinek sem igazán a lába, na meg, ismerte magukat imádtak ugrálni a vízbe innen a partról és ahhoz… kellett a hely, így a fokozatosan mélyülő részre evezett a víz alatt. Felrúgta magát a víz felszínére és durcásan pillantott Marára, bár az ajka meg-meg remegett, majd változott a pillantása és nem durcásság volt kirajzolódva az ábrázatára, hanem csodálat, és vágy… A ruha teljesen át ázott és hiába volt sötét pöttyös… Mara keblei… és tényleg látta a combját a hajzuhatag mögött. Elkapta a nő fenekét és ösztönösen húzta magához, elég közel, hogy érezze Damien nyilvánvaló vágyát. Vízben voltak és… izgatott lett a gondolattól, ha nem lenne itt senki…csak ők ketten… Nagyot nyelt a nyak kitárulkozós mozdulat láttán, csak… óóó mennyire könnyű lenne végig nyalni a torkán, és eltűnni a keblek között. Tylerrel időnként csinálták azt, hogy pár méterre egymástól szórakoztak az alkalmi partnereikkel, de most nem bírta volna ezt megtenni. Mégis csak Marát fogja a karjaiban. - Ha én gonosz manó, te a kísértés csábos manója vagy kedvesen. - suttogta rekedt hangon Damien. Nem, Marát egyszerűen nem akarta kidobni a karjaiból, úgy mint egykor Emilyt dobálta a vízbe. Nem, mert akkor megszakadna ez a magával ragadó önfeledt pillanat. Körbe fordult Marával a vízben, Tylernek állt meg háttal és továbbra is rajongva figyelte az önfeledten szórakozó kedvesét. Tyler dobta tarkón egy felfújható strand labdával, aminek köszönhetőn lefejelte Mara mellkasát s felprüszkölt némi vizet nyelve. - Ezt azért mert bedobtál a vízbe! - nevetett Tyler. - Ha nem lenne egy édes Kisasszony a karjaimban, akkor te… teee… - Te bizony rohanhatnál a tengerig, Tyler! - kacagott Eli a srácokon. Az asszony leült a medence szélére és a lábait lógatta bele, ő ott locs-pocsolt. Egyikük sem tudta, de Tyler apja készített róluk jó néhány fotót, a távolból, a ház valamely ablakából. A férfi nem akart zavarni, ebéd közben érkezett vissza a dolgáról, és látta, hogy milyen jól elvannak a fiatalok, de tudta, hogy mindenképp kellenének az emlékek erről az örömteli találkozásról. Ty a fia mondta a telefonba korábban, hogy itt van Damien régi iskolás barátnője, akkor… nem lehet véletlen, hogy ennyire ölelkezve, boldogan bújnak egymáshoz. Eli bekapcsolt valami zenét korábban a házban, így hallatszott a helyi rádió adása is. Tyler oda dobta Elinek a labdát aki vissza dobta a srácnak, néhány dobás után Damien elengedte Marát is, és be állt mögé, megtartotta a derekánál fogva. - Ide is! - kurjantotta el magát, és amikor feléjük jött a labda, felemelte Marát a levegőbe, hogy elérhesse azt a nő, hiszen Ty szándékosan dobta magasabbra a labdát. - Szeretlek! - suttogta halkan Mara fülébe amikor vissza eresztette a vízbe maga elé. Puha puszit lopott az ajkáról amikor a nő hátra fordult, majd látta a szeme sarkából érező Tyler dobást, így csak kitartotta a kezét és vissza ütötte a labdát ösztönösen neki. Addig biztosan itt játszottak, amíg Marán meg nem látta, hogy netán lilulni kezdett az ajka, vagy a kezük nagyon ráncos nem kezdett lenni, akkor mindannyian kimásztak. Mother kikészített három törölközőt a fiataloknak az egyik napágyra és elhaladtában megölelte a fiatal párost, a házban pedig leült a kis kölykök mellé az ajtóba, amelyen át Nala közlekedett. Damien pedig törődő mozdulatokkal terítette át Mara hátán és vállán a törölközőt, még így is átölelte, megszokásból homlokon puszilta, majd kicsit hozzá dörgölte az arcát a nő pofijához. Megrázta a fejét, a hajából pedig szana-szét hullottak a vízcseppek, majd jól összeborzolta azt és hátra fésülte két kézzel. Levette az ingjét és félre hajította, majd az ő törölközőjét is oda adta Marának, a fejére tette, akár egy pongyolát, megfogta a kis kacsóit és a derekára húzta a kezeit. Damien szíve boldogan és izgatottan vert, percről percre jobban nőtt benne a vágy Mara iránt, kívánta őt. Akarta. - Ugye… fel találsz a szobádba és nem fogsz elesni…? - kíváncsiskodott aggodalmaskodva Damien, miközben megsimogatta Mara állát. - Szeretném ha magadra zárnád az ajtót a biztonság kedvéért. - pödörte meg az egyik vizes hajtincset, ami kilógott a törölköző alól és futólag megcirógatta a kicsi pipacsa arcát. - Mert… egyre nehezebben bírom a közelségedet… - vallotta be halkan a férfi. Valójában érezhette Mara, miközben a vízben voltak , és nem csak amikor a combjaival átölelte a derekát, hanem amikor emelgette, akkor is… egymáshoz értek akaratlanul, és a víz sikamlósabbá tette az érintéseiket, mintha az is duplán cirógatták volna egymást. Damien még futólag csókot lopott Mara ajkáról. - Kedvesem? Mara Drága? - kapta el az ajtóban Mother a fiatal nőt. - Szeretném ha elfogadnád tőlem azokat a ruhákat amiket viseltél az elmúlt napokban, jól állnak neked és… ha megtetszik bármelyik, vidd magaddal nyugodtan, tudom hogy Vegasban is meleg az idő… - mosolygott barátságosan Eli. - Amellett, mivel ez nem fog megszáradni azonnal a fiúkkal utánad küldöm az új lakásodra. Mit szólsz? - kíváncsiskodott Mother. Damien várt egy kicsit, kisétált a partra, tett egy kört a hátsó ajtó és a tenger között, majd elindult vissza a házba, remélte , hogy Mara megtette amire kérte, mert valóban megállt az ajtaja előtt és minden porcikájában érezte a kísértést, hogy…neki be kellene mennie a kicsi pipacshoz és átölelni hátulról és előröl beszappanozni. ~Hagyd abba! Ne kínozd magad, ennek is eljön az ideje. Tönkre tennék mindent azzal, ha most rohannám le, még rosszabbul érezné magát, és ezt nem szeretném, azt szeretném, ha boldog lehetne.~ Lecsúszott a keze a kilincsről és elsietett a szobája felé, fürdés után egyébként is készülődnek majd, bepakolják a kocsikat, Mara a magán gépével megy, ő pedig majd a kopterrel. Nagyon nem akarta elengedni maga mellől a nőt. Rá tört a magányosság érzete a fürdőben is és percekig csak folyatta magára a langyos vizet. Kicsit hagyta, hogy eluralkodjon rajta ez az érzés, még mindig jobb volt mint hideg vízzel kínoznia magát, bezzeg a svéd szauna után képes volt belecsobbanni a jeges tóba… élete legrosszabb döntése volt. A mai napig rossz döntésnek gondolja. Legyen csak egy szauna kellemes, jó illatú, aromás tisztító , de ne…ne kelljen utána vízbe csobbanni.
Mindig imádott bohóckodni Damiennel, mindig is szerette, hogy vevő volt az efféle dolgokra, hogy az a komoly álca amit sokan ismertek az védekezésül szolgált, és most már értette is miért volt erre szükség. Talán ez alatt az egy nap alatt sokkal többet megtudtak egymásról mint az évek alatt, amikor barátjuknak tudhatták a másikat. Voltak dolgok amiket sikerült megbeszélni, és voltak olyanok amiket nem. De nem akartak mindent egy napba sűríteni, éppen ezért volt ebéd után Marának ez a hóbortos ötlete, hogy ruhástól csobbanjanak a vízbe. Meg egyébként is Damien kezdte, és nem ártott a svédet kicsit lehűteni, de igazság szerint saját magát sem. Ott benn a pihenő szobában egész idő alatt azt érezte, hogy csupán pillanatok választják el őket attól, hogy tovább engedjenek siklani egy mozdulatot. A szemeik voltak a legárulkodóbbak, amikor egymásra néztek, és ezt a vibrálást a nő egész vacsora alatt érezte. Érezte azt is amikor a villa eltűnt az ajkai között és a tekintete összekapcsolódott a férfiéval, a svéd gondolatai az evőeszköz könnyed csusszanását látva az ajkai között egészen máshol jártak és ez kihatással volt rá is. Érezte, egyre erőteljesebben érezte a rá törő vágyat, mi ellen a legnagyobb lelki erővel kezdett küzdeni, és érezte, hogy ez egyre nehezebb, hogy eljön majd az a pillanat, amikor már nem fog tudni nemet mondani. Túl régóta akarta ezt az egészet és túlságosan beleélte magát tegnap este, még akkor is ha nem történt semmi. Nem rajtuk múlott. Még volt bennük némi józanság, de ez az idő előrehaladtával egyre csökkent és a kis vörös tisztában volt vele, hogy nem táncolhat a végtelenségig sem Damien, sem pedig a saját idegein. Mindkettejük nyugalmának érdekében. De most mi a csudát kezdjen azzal ahogyan rá néz? Azzal az ártatlan kisfiús tekintettel, amitől az erő kiszaladt egykor is a lábából és aminek hatására igen erőteljesen dadogni, habogni kezdett, mindenfelé nézni, csak rá nem. És ő gonosz volt...igazán gonosz kis manó, mert Mara valahányszor forgatta fejét és próbált máshova nézni Damien tükörképeként követte le a mozgását és nevetve, szórakozva kereste a lány pillantását. Mara ilyenkor nem tudta megállni, hogy ne nevessen rajta.Így volt képes a zavarát a saját javára fordítani, és ő meg arra gondolt, hogy a fiúban igazán képes lenne megtalálni a támaszát, a szerelmét és a barátját egy személyben. Persze az is megfordult a fejében, hogy férfiként ugyan felizgatja a fantáziáját, de valóban olyan lenne minden ahogyan azt elképzelte? Már ez sem számított egy idő után, mert az elméjére telepedett az az édes kis rózsaszín köd, amelyből azóta sem volt képes kiverekedni magát. És most, bőven harminc felett még mindig úgy viselkedik, mint egy kis buta kamaszlány. Az étkezés alatt is ezerszer lesz pontosan olyan színű az arca mint a haja, és zavarodottan tekingetne félre, de félúton megakad amikor látja, hogyan mozdul vigyorogva Damein a tükörképe, ahogyan egykor, és nem, nincs értelme a továbbiakban kerülni a tekintetét, még ha eddig volt is oka rá, mostanra már nincs. A medence vize igazán simogató volt, és roppant finom.Mara meg élvezettel bohóckodott benne, még pancsikolt is, egészen addig amíg a szőke magához nem vonta. Életveszélyes volt a mozdulat ahogyan a combjuk összeért a lány pedig a csípőjét nekiszorította, lábaival átkarolta. Karjával a nyakába kapaszkodott, érezte a bőrén Damien egyre nehezebben felszakadó lélegzetét, és maga is hasonlóan alig kapott levegőt, mintha a víz alatt lettek volna, vagy egyszerűen az egész világ eltörpült volna körülöttük.A fenekére simuló kéztől felnyögött és zavarban is volt egyszerre, hiszen az asztaloknál mégiscsak ott szorgoskodott Eli, és Tyler is majdnem két karnyújtásnyira volt tőlük. Mara nem akarta magát kellemetlen helyzetbe hozni előttük, de egyszerűen ennek a mozdulatnak nem lehetett ellenállni. Karjával szorosan kulcsolta át Damien nyakát, és fejét belefúrta a vizes vállgödörbe, majd vizestől mindenestől magába szívta a bőrének ellenállhatatlanul finom illatát. Imádta, megőrült érte, nem akarta, hogy elengedje, de kellett...ezt most még nem lehet és legfőképp nem itt és nem most. A pillanatot végül a strandlabda érkezése törte meg, ahogyan a szőke feje a mellkasának csapódott és Mara nevetve fröcskölve tolta el magát tőle, és hátrébb lökte teljes súlyát. Meg kellett szakítani ezt a közelséget, különben itt fognak egymásnak esni a vízben. Azzal sem tette a svéd könnyebbé, hogy mögé úszott, és szorosan hozzásimult. Minden másodpercben egyre inkább érezte, hogy ha nem lenne a víz ringatása, ha nem lenne a parton a nevetgélő Eli és a medence másik részén a hasonlóan jókedvű Tyler akkor bizonyosan most jönne el annak az ideje, hogy minden gátlását leküzdve hagyja, hogy Damien még inkább közeledjen hozzá. Na abból lettek volna csak igazán izgalmas lesifotók, a hátrébb kedélyesen fényképezgető idősebb testőrnek hála. De Mara egyelőre csak belefeledkezett a játékba, és élvezte ezeket a pajkos pillanatokat. Néha előrenyúlt és megpróbálta maga is visszaütni a labdát, de csak evickélős vízcsapkodás lett belőle, mert Damien gyorsabb volt nála. Aztán....aztán érezte, hogy egészen közel hajol hozzá, a vízcseppek a bőrén végtelen lassúsággal cseppentek le, és a fülébe suttogott szavak, mint ezer kis hangya futottak végig a bőrén. Először nem tudott megszólalni, úgy maradt, szinte mozdulatlanul. Ezt látva Tyler, aki a labdát eredetileg feléjük akarta dbni, mint jó detektor realizálva a helyzetet inkább Elit célozta meg vele a parton és még dumált is hozzá, hogy Mother vele legyen elfoglalva ne éppen ebben a meghitt pillanatban ringatózó párocskával, akik úgy tűnt erre a nagyon pici időre valóban kizárták a külvilágot. Pár óra még a búcsúig, és szerették volna az utolsó másodperceket is kiélvezni. Mara éppen úgy ahogyan Damien. Eli azonban visszapasszolta a labdát, Tyler meg őket célozta meg vele. Ennyi elég volt a magánromantikából, itt vannak ám ők is nem kizárni a társaságot. - Úgy látom zavarunk. Akár fel is szívódhatok...már szívódom is.- Tyler bohóckodva fogta be az orrát, és merült le a víz alá, Mara meg nevetett. Visszafordult, majd fejét hátrahajtotta a szőke vállgödrébe, csak egy mondat erejéig, egy apró vallomás erejéig. - Én még jobban szeretlek. Mindig én szerettelek jobban!- a bájgödröcskék a szája sarkából nem tűntek el pillanatra sem, és nem szívesen bár, de lassan indulniuk kellett. Még tusolni akart, kicsit megszárítani a haját. Nem volt kedve menni, maradni akart, itt Damiennel. - Szeretem ezt a házadat. Azt hiszem mostantól ez lesz a kedvencem.- pillantott körbe, amikor végül törölközőkbe bugyolálva elindultak, hogy felöltözzenek. - Rendben, úgy lesz, és ne aggódj, tudom, és érzem. És Damien...nem csak te tudsz magadnak egyre kevésbé parancsolni, de ez...nem akarom, hogy így....- amikor a szőke bólintott Mara tudta, hogy megértette mit is akart neki mondani, hiszen ők már azelőtt ismerték a másik ki nem mondott szavait, hogy beleszerettek volna a másikba. De ami történt, azt a lány már nem úgy élte meg mint az élet tréfáját, hanem sokkal inkább úgy mint egy csodálatos dolgot, ami csak történhetett vele, egy mesét amely immár visszavonhatatlanul valósággá vált. Mélyet sóhajtott amikor a szoba felé közeledett, de meghallotta Mother hangját maga mögött és mosolyogva fordult meg. A ruhákat illető kérést hallva teljesen meghatódott. Igen, már Damien és Tyler is említették, hogy megtarthatja ezeket a ruhákat, de Elitől hallani azért mégis más volt, hiszen ezek a darabok mégiscsak az övéi. - Eli...ó istenem, maga annyira, jó lelkű.- nem tudta megállni, hogy ne ölelje át az asszonyt. Maradt még benne valamiféle ölelgetés utáni vágy miután elváltak Damientől, de akkor úgy érezte, hogy most egy kiadós zuhanyra van szüksége mindkettejüknek, hogy némiképp lehűtsék magukat. Így aztán a hirtelen szeretethullám ami kijött rajta most Damien édesanyján vezetődött le. Eli először kicsit megilletődött, amikor Mara megölelgette, de a pillanatnyi megakadás után boldogan viszonozta azt. Nem akart semmit mondani neki, majd mindennek eljön az ideje, majd annak is, hogy a fia és ez a kis hölgy együtt legyenek. Mert összeillenek, ezt a vak is látja. Pár perc múlva Mara mögött bezáródott a szoba ajtaja és egy ideig azon meditált, hogy talán mégsem zárja be, furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy Damien vajon utána jönne, vajon mennyire képes kordában tartani a saját vágyait? Nem azzal volt a baj...hanem azzal, hogy ha a férfi átlépi a szoba küszöbét, többé Mara sem fog tudni neki ellenállni. És valóban nem így akarta az elsőt vele....neki különleges kellett, valahogyan majd adja magát a helyzet, amikor már nem lesz kinek elszámolnia az érzéseivel. Most még volt. A tusolóban félig hűvösre állította a vizet, és a bőrére hulló vízcseppek sem voltak képesek lehűteni, egyre jobban tombolt benne a vágy és egyre inkább érezte, hogy visszamegy az ajtóhoz és kinyitja...de nem...mégsem. Bizonytalan volt, szüntelen ez járt a fejében, úgyhogy talán a kelleténél tovább tartott a tusolás. Elinek hála kapott női illatú tusfürdőt és egy helyes kis vörös zuhanypamacsot is. Nahát, vajon kinek jutott eszébe ilyet vásárolni? A gondolatra elmosolyodott. Fél órás készülődés után, meg még legalább egy negyed órás hajszárítós procedúrát követően sétált le egy fehér nadrágban, hozzá zöld pulóvert vett, amely tökéletesen kiemelte a hajának vörösségét, és egy magas sarkút. Ideje lesz megszokni, ha nőiesebben akar kinézni. Ha valóban Damien mellett képzeli el a jövőt, akkor biztosan lesznek olyan események, megnyitók, amiken részt kell majd vennie, és oda mégsem mehet slampos lapos sarkúakban. Szóval ezért volt most ez a választás, ami tőle valóban szokatlan volt. A konyhában még csak Tylert és Mothert találta. - Tyúha kispipacs felvetted a levélkéidet.- tréfálkozott Tyler, mire érkezett Elitől a szokásos tockos. - Na most mi rosszat mondtam?- vakarta meg az asszony kezének helyét a srác méltatlankodva, de már vigyorgott is.- Csak bókoltam a kisasszonynak, abba talán nem fog belekötni az a gonosz manó. Mara nevetgélve sétált be a konyhába és Eli megkínálta egy tál gyümölcs salátával indulás előtt. - Na csak emlegesd azt a manót mindjárt megjelenik kapni fogsz, hogy a virágocskáját piszkálod.- nevetett az asszony, majd az előtérben álló bőröndökre mutatott. - Összecsomagoltam mindent, a vizes pöttyös ruhát meg akkor elküldöm neked ahogyan megbeszéltük.- Mara elvette a tálat és bólintott. Még maradni akart volna, még nyújtani a napot, de tudta, hogy már nem lehet Egyszer minden jó véget ér. Ahogyan ez is. De csak egy időre....egy kis időre ami éveknek tűnt jelenleg.
Damien negyed órát szöszölt azzal, hogy mit vegyen fel, mire végre megtalálta a megfelelő összeállítást, farmer nadrág, és egy smaragd színben pompázó póló, kicsi sál kiegészítővel, de ezt egyszerűen beledugta a nadrág zsebébe, nem volt annyira hideg, hogy fázzon, és egy vékony nyári kabát, aminek az ujjait fel lehet húzni a könyökéig. A haja még egy kicsit vizes volt, így a nyaka körül ott volt a törölköző, a konyha ajtóban állt meg, hogy összeborzolja a haját, majd a mosó konyhában úgy is behajítja a megfelelő helyre a törölközőjét. Épphogy sikerült odafent megnyugtatnia magát, amikor meglátta Marát ebben a szerelésben. Tényleg magas sarkút visel?! A nadrág?! Csak Damiené lett még szűkebb hirtelen, nagyjából egyenesen arányosan Lite Röda formás fenekéhez mérten. Bármit is viseljen… Damien megőrül érte. Kicsit szokatlannak vélte Marán, de mégis hozzáillőnek. Az ajkát rágcsálva nyögött fel, halk bosszús nyüglődő morgással sietett el ledobni a törölközőt. Tyler talá láthatta a tátott szájú Damient egy pillanatra és gondolatban jót is szórakozott rajta. Mother pedig a gyümölcs saláta elkészítésével foglalatoskodott éppen. A svéd pedig… átkozta a helyzetet, mert legszívesebben, a háta mögé állt volna és…mi is volt a hiba az utolsó tervezésében? Igen, az egyik tartó oszlop terhelése túl nagy lesz, ha arra a szintre mást is terveznek… Át kell néznie a terveket ha Vegasba értek. Beletúrt a hajába és megrázta a fejét. - Áááh! - nyüglődött halkan a svéd. - Veszel egy nagy levegőt, és kimész, nem bámulod a bomba seggét, nem találgatod, hogy mit visel a kötött pulcsi alatt, úgy fest benne mint egy pipacs, az én pipacsom… Nem, inkább itt maradok, és ki sem megyek, a végén még a konyha pultra fektetném, mindenki előtt…- dünnyögött halkan Damien a mosdókagylóra támaszkodva. - Fiam! - jelent meg az öreg Whitmoore. - Véletlenül hallottam, hogy miket dünnyögsz. - túrt bele őszes hajába alig észrevehető jókedv volt a hangjába, ha a fia ezer lángon égett, ő csak pár fokon. - Ki fogod bírni, eddig is kibírtad, és nyithatsz kettőtöknek egy fénykép albumot, estére előhívom a képeket. - lengette meg az sd kártyát a férfi. Igen, az öreg Whitmoore inkább a megnyugtató hangjával öntötte a lelked Damienbe, ha épp szükség volt rá, mondhatott bármit, a lényeg úgy is a hangja volt. A szőke hajú pedig biccentett és mosolyogva indult vissza a konyhába, Tyler apja pedig kilépett a hall felé, hogy autóba szálljon, és előhívassa a képeket. Damien pedig mosolyogva telepedett le Mara mellé, hátra simította az arcából a haját. - Nem találok szavakat, olyan csinos vagy. - dünnyögte a svéd, majd közelebb hajolt. - Illetve de, csak… félő lenne, hogy hazáig paprika piros lenne a pofid. - simogatta meg a Mara nózija körüli területet a svéd gyengéden. - Jól áll neked ez a szín, Lite Röda. - ültében pillantott végig a nőn. - Még kétszer ekkora sarok és utolérsz magasságban, akkor már nem mondhatom neked, hogy kicsi… - csent el egy kocka formára vágott barack darabot Mara tányérjából, aztán egy gyengéd arcra puszi kíséretében felállt mellőle. Nem akarta, hogy elmenjen mellőle a kedvese, azt akarta, hogy itt maradjon mellette. - Eljössz velem egyszer majd Floridába? - kérdezte a hűtőnél állva Marát, miközben kikereste belőle a tegnapi sütit és vágott magának belőle egy szeletet, elég volt Tyra pillantania, és tudta, hogy neki is kell, így kapott ő is egyet, az édesanyja gyümölcsöket eszegetett Marával együtt. Tejszínhabot nyomott a süti tetejére és oldalra a tányérjára is, jó nagy hab kupolát, régen is megvolt ez a szokása csak kevésbé hangoztatta, és Emet egyébként is az őrületbe kergette vele,de nem volt hajlandó másképp enni a sütiket, szerette belemártani a habba a sütit.Elszórakozott vele az evés közben is, időnként elcsent egy darab gyümölcsöt és bele mártotta a habjába, majd vissza nyújtotta Marának, de volt hogy ő ette meg, vagy a gyümölcs helyett sütit kapott, jól érezte magát és bár láthatta Mara is ,hogy nehéz visszafognia magát mégis ügyesen bírja. Amellett, Eli becsomagolta a szobrocskát is és a virágja is itt pihent egy vázában. - Mara…? - kíváncsiskodott a férfi. - Elviszed magaddal a rózsát, vagy… Michael miatt inkább itt hagynád? Nem haragszom meg érte, ha így döntesz, rendben? - próbált mosolyogni, de mégis látszott a szomorúság a szemeiben. Mother ekkor karolt bele Tylerbe és húzta ki őt a konyhából. A világért sem akarta volna megzavarni ezeket a szomorú és megható pillanatokat, ő mondjuk már most majdnem elpityeredett, hiszen ismerte a fiát, mint a rossz pénzt, és látta, hogy a szemei mélyén megbúvó boldogságot miként veszi át a szomorúság érzése. Damien, hogy csináljon valamit limonádét töltött Marának is és magának is, miután pedig tisztázták a rózsa hogy létét, gyengéden arcon puszilta a nőt a svéd. Tylert bepakolt az autóba, Damien és Mara beszálltak hátulra, Mother azért még elkapta előtte Marát. - Kedveském, ki mennék veled én is a reptérre, de Naláékat nem hagyhatom itt. - mielőtt megölelte volna Marát az asszony, kérdőn pillantott rá. - Nagyon vigyázz magadra és hívj engem is bátran ha valami van… tudom, hogy keveset beszéltünk, de ha megengeded, két hónap múlva meglátogatnánk a gyermekosztályt Nalával, mit szólsz? Viszek ismerősöket is, van akinek segítő cicája van… - újságolta Eli gyorsan, majd megszorította Mara karjait finoman. Damien még oda lépett mellé egy gyors fej puszira és elköszönt az anyjától. - Este hívlak, szóval legyél az irodámban, hogy a nagyképernyőn beszélgessünk! - ölelte meg az asszonyt a svéd. - Ne lepődj meg ha egyszer csak váratlanul megjelenek itthon. - Ismerlek! - simogatta meg a fia arcát az asszony. Damien beszállt az autóba, és magához ölelte Marát, lágyan simogatta a vállát és többször beleszagolt a vörös hullámok közé, egy idő után már inkább az arcélét simogatta a nőnek. Érezte, hogy itt most elválnak az útjaik mégsem tudott teljesen tökéletesen boldog maradni, mert ott volt benne némi félsz, félelem, még akkor is, ha hamarosan a lakás miatt fognak találkozni. Aztán, jó ideig nem. Csöndben telt el a kocsi út a reptérre, ott pedig mivel Damien magán gépéhez mentek nem kellett órákig sorban állniuk. A gép egy hangárban állt, kerozin szag terjengett a levegőben és égett gumi, ahogy leszállnak a gépek és fékeztek. A svéd kisegítette a kicsi pipacsát az autóból, és miközben egy kezében fogta a nő kacsóját és állt előtte elismerőn pillantott végig rajta. - Úgy festesz mint egy mesebeli hercegnő. - bókolt mosolyogva, tényleg így gondolta. - Akiben szívesen elbújnék, pulóverestől mindenestől… - villantott meg egy róka vigyort. - Gyere megmutatom a kis utazó birodalmam, miután rá jöttem ,hogy nem igazán nekem találták ki a közösségi repkedést, mert ott nem lehet gondolkodni , hiába a biznisz osztály, akkor is van hogy áthallatszik a turista osztály hangzavara… megleptem magamat vele. - intett a fekete fényezésű repülőgépre. Két pilóta és egy stewardess álltak az ajtóban. - Philip, James, és Trudy, ő a kedvesem Dr Mara Wintersen, kérlek vigyázzatok rá nagyon és, Trudy bármit kér, bár tudom, hogy elég szerény nőszemély Dr Wintersen, mégis próbáljon a kedvében járni. - a kapitányok mosolyogva bólintottak a párosnak a stewardess pedig kedvesen biccentett. Damien bevezette a repülőgép belsejébe Marát. -Válassz széket és felszállás után bárhol helyet foglalhatsz, ha nagyon fáradt vagyok, ott szoktam aludni. Naláék is itt voltak, de ő a földön szokott feküdni, ki van takarítva utána. Hátrább van egy hálószoba is, ha hosszabb utakra megyek akkor ott pihenek, és odabent van a mosdó is… - vezette be Marát a helyiségekbe, a mosdóba csak benyitott, egy kényelmes legalább két személynek elegendő hely volt a fürdőben, még a toalettnek is jutott hely. Tyler felhozta Mara csomagjait. - Viszlát Mara és előre várom a csöpögős telefonbeszélgetéseinket! - kacsintott a srác, s megemelte a láthatatlan kalapját, majd eltűnt a folyosón. Damien csendben állt az asztal mellett , és Mara kezét morzsolgatta. - Ígérd meg, hogy ha bármi van, hívsz minket, ha valami olyan… és nem akarod megosztani Tylerrel, engem is hívhatsz, de ha női probléma és szívesen fecsegnél lányos dolgokról, felhívhatod Mothert is, nem fog megharagudni érte. Kedvel téged, látom rajta. - csak dőltek Damienből a szavak, miközben időnként kicsit megrágcsálta az ajkát. - Nem tudom milyen idő van Dallasban, de… tessék… - húzta elő a Damien illatú sálját a nadrágzsebéből. - Félek,ha megcsókolnálak most, akkor többet akarnék. - húzta magához a nőt és csak a régi buksi puszit alkalmazta. - Vigyázz magadra kevesem! -ölelgette meg puhán Marát a férfi. Azután elengedte, még az ujjait fogta egy kicsit, lassan engedte kicsúszni őket egymásból, majd hátat fordított Marának és kisietett a repülőgépből. Odalent figyelte, ahogy becsukódik az ajtó és kigurul a hangárból. Kisétált az ajtóig és figyelte ahogy pályára áll a gép, még megengedett magának egy intést is, hátha látja a nő, aztán szusszanva sétált vissza az autóhoz és áthajtottak egy másik felszálló pálya részhez, ahol a koptere várakozott rá.
Olyan lassan ette a gyümölcs salátát, hogy ha ettől lassabban enné megállna a kezében a villa. Meglehetősen húzta még az időt, és azt gondolta, hogy ezzel is lassabban telik majd. Minden pillanat amit a szőke nélkül töltött ebben a házban is egész örökkévalónak tűnt jelenleg. De az időt sajnos vagy sem nem lehet megállítani, ahogyan a dolgokat sem, amelyeket meg kellett még tennie ahhoz, hogy ő és Damien végre együtt lehessenek. Mara fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok, a régi emlékek és a tegnap este, meg persze a jövőben elintézésre váró feladatok. Az izgatottságát az is fokozta, hogy életében eddig az egyetemi évek alatt kellett elhagyni a várost, akkor is elég sok időt töltött otthon a szüleivel. Már akkor is idősek voltak, most pedig közel jártak már a hetvenhez, így Mara számára egyértelmű volt, hogy annyi időt tölt velük amennyit csak lehetséges. Azon is gondolkodott, hogy a két idős embert magával költözteti Vegasba, bár azt gondolta, hogy Dallas után, amelynek kissé csendesebb részében éltek idős szülei talán nyüzsgő lenne nekik a kaszinók városa. Egyelőre csak terv maradt mindez, ahogyan azt sem tudta még, hogyan fogja kivitelezni, hogy minél többször láthassa őket. A videóbeszélgetés használatára már megtanította őket, ahogyan arra is miképpen kezeljék a laptopot amit vásárolt nekik, sőt a mamájának még külön email címet is készített. A máskor tíz perces folyamat ez esetben majd két órát vett igénybe, rengeteg mókás pillanattal és nevetéssel fűszerezve. Anyának még az egér használatát is meg kellett mutatni. öreg csontos ujjai már nem nagyon voltak képesek a finom mozgásra. És Mara szíve elérzékenyült valahányszor arra gondolt, hogy az ő, egykor ugyanolyan vörös hajú anyukája ezekkel a kezekkel mennyi életet mentett ment. Sebész orvosként számtalan műtét volt mögötte és a lány szíve ellágyult valahányszor ránézett. Az édesapja szintén elismert orvos, és szaktekintélynek számított a szakmájában, ami néha átok néha áldás volt a lány számára. Rengetegszer megkapta az egyetem alatt, hogy csupán Dr Wintersen lányaként érvényesül és könnyű feljebb kapaszkodni a ranglétrán ha hátszele van. pedig ez nagyon nem így volt. Ő duplán teljesített mindig és talán ez volt az oka, hogy visszahúzódó is lett. Nem kért a megvető pillantásokból illetve a rosszízű pletykákból amelyek a szülei miatt érték. Ezekről otthon nem is szívesen panaszkodott, nem akarta elkeseríteni idősödő szüleit, akik egykor már majdnem letettek róla, hogy gyermekük születhessen. Tíz év próbálkozás után érkezett meg a családba a tejfehér bőrű, lángvörös hajú kislány. Egyke gyerek volt de sosem kényeztették el. Világ életében jól nevelt és jólelkű gyerek volt, még a kamasz éveket is viszonylag jól átvészelte, leszámítva egy-két őrültséget, amelyen minden tini átesik, és ebből Mara sem maradt ki. Hagyta magát sodorni időnként haverokkal, vagy azokkal akikhez odacsapódott, és Emily sem volt kivétel ha valami csínytevésről volt szó. Az egésze akkor változott meg amikor Damien belépett az életükbe. Csak úgy tűnt nem a megfelelő lányéba. Mara sokszor elgondolkodott rajta, hogy ha akkor nem éppen az általános anatómia vizsgára készül, hanem elmegy Em-el abba a buliba, lehet, hogy akkor ő ismerkedett volna meg a svéddel és nem a barátnője. Persze lehet keresni indokokat vagy kifogásokat, hogy mi miért történt úgy ahogyan. Bár az is lehet, hogy akkor most nem lennének itt ebben a házban, talán másképp alakul az életük. Az is lehet azonban, hogy már gyerekeik lennének sok éve házasok és boldogok. Helyette meg kell küzdeniük minden közös pillanatért, ahogyan meg kellett a múltban is. De továbbra is azt tartotta, hogy igazán azt tudjuk értékelni, amiért ezerszeresen meg kell harcolni. Mara vigyorgott, hol Elire, hogy Tylerre. Maga sem tudta volna megmondani, hogy mitől volt benne ez a vidámság, bár meglehet, hogy ahogyan egykor, úgy most is a mosolya, a vidámsága mögé rejtette a szomorúságát, hogy hamarosan elérkezik a búcsú ideje. nem akart menni, és egy banán darabot már vagy fél órája rágcsált, nyűglődött és kínlódott, és persze várta, hogy Damien is visszatérjen a fürdőből. Őszintén szólva el sem tudta képzelni hogyan fogja nélküle kibírni az elkövetkezendő nagyjából két hetet. Már most hiányzott, és mióta vele volt rádöbbent, hogy igazából mindig is hiányzott, sokkal jobban mint azt valaha gondolta. Csak elnyomta magában az érzést, jó mélyre ásta, hogy ne kelljen felőle gondolkodnia, de hiába minden, ő már ehhez a férfihoz tartozik, mindig is hozzá tartozott. - Óóóó a te magasságodhoz azért még jó pár sarok kellene, hogy igazán túlszárnyaljam, kis manó.- kuncogott Mara és boldogan hagyta, hogy kisimítsa az arcából a tincseket a svéd. Tettetett haraggal ráncolta a homlokát az elcsórt barack miatt- Hééééé Mr Knight nem lopkodjuk a gyümimet, adod vissza!- és nem törődve semmivel megemelkedett és egy csókot lopott a férfi ajkairól mielőtt ellépett volna mellőle. Nem volt szégyellős, már nem volt miért, és itt családtagként kezelték, a családja előtt pedig nem fogja magát vissza az ember lánya. Figyelte miképpen ügyködik a férfi a tejszínhabbal, és nevetve biccent oldalra a feje. - Atyaég te még mindig ennyi tejszínhabbal eszed?- pillantása az elcsent gyümölcsre esett amely tejszínhabbal együtt vándorolt vissza a szájába.- Emlékszem Em-el a hűtőnk tele volt flakonokkal, először el sem tudtam képzelni ki a fene töm magába ennyi habot, amikor a barátnőm felvilágosított, hogy az bizony Damien. Más fiúk sörökkel pakoltatják tele a barátnőik hűtőjét, de teeeeee....- emelte meg játékosan a villáját és mozgatta meg szintén mókás fenyegetéssel- Te ezzel a sok cukros nyalánksággal. Fogalmam sincs, hogy bírsz ennyit megenni.- együtt nevettek, és a még hátralévő időben beszélgettek egymással, ám Mara érezte hogy a gyomra összerándul amikor elfogyott a saláta és láthatóan Tyler is készülődni kezdett ahogyan Damien is. Mother magukra hagyta őket a konyhában amiért nem győzött hálás lenni. A rózsát firtató kérdésre először meglepődött aztán szolídan mosolyodott el. - Természetesen magammal viszem. Ha Michael megkérdezné, akkor meg fogom mondani az igazat. Tudod, hogy nem tudok hazudni. Az nem rám vallana. Meg aztán az igazság így vagy úgy de kiderül mi értelme hazugságokkal gátat szabni neki?- simította végig Damien arcát, majd egy mély sóhajt követően rádöbbent, hogy nincs tovább, nincs mit húzni, indulniuk kell, bár nagyon nem akart, és azt is tudta, hogy minden pillanatban vissza fog vágyni ide, hogy az idő kerekét rengetegszer akarja majd visszaforgatni, hogy ismét itt lehessenek ebben a házban, ebben a közegben, ebben az időben. De soha semmi nem ismétlődik meg, soha semmi nem lesz olyan mint volt. Mara nehezen fogadta el az indulás tényét, de végül beült az autóba, és egész úton a férfi kezét szorongatta. Érezhető volt minden mozdulatából minden kis rezdüléséből a ragaszkodás, hogy most már nem akarja őt elengedni, még akkor sem ha fizikailag távol lesznek egymástól. Mara próbálta oldani az elválás felett érzett szomorúságot, hogy valamiféle semleges témát keresett. Terelni próbálta a gondolatait arról, hogy hamarosan a levegőbe emelkedik a gépe és maga mögött hagyja a szőkét, Malibut az elmúlt napot és mindent amit itt átélt. Alig tudta visszatartani a könnyeit ezért próbált más témába kapaszkodni. - Összeöltöztünk - kuncogott- Látod már beszélnünk sem kell és mégis egymásra vagyunk hangolódva- ó a csudába nem jött össze a terelés, így aztán az út hátralévő részében inkább hallgatott, mert attól félt ha megszólalna elcsuklik a hangja. A repülő láttán egyszerűen meg sem tudott szólalni, a maga egyszerű és pirulós módján üdvözölte a személyzetet és a pilótákat. Eddig mindig átlagos emberként utazott bárhova ha repülni kellett és most egy komplett gép fog a rendelkezésére állni, saját személyzettel. Csípje meg valaki mert biztosan álmodik. Csak állt ott, kezeit összefűzve maga előtt és olyan zavarban volt mint egy elsőbálozó. Tyler poénkodása törte meg a zavarát és nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. - Ó igen, hasonlóan nagyon várom. Ahogyan azt is miképpen fogod visszaadni nekem Damien gondolatait. Jól vigyázz emocionális tipus vagyok!- nevetgélt Mara majd akár akarta Tyler akár számított rá, akár nem ő bizony megölelgette. Végül aztán elérkezett kettejük búcsújának is az ideje. Mara idegesen tördelgette a kezét. Nem tudta, hogy csak megölelje a férfit vagy meg is csókolja, végül aztán maga Damien könnyítette meg a helyzetet azzal, hogy nem csókolta meg. Hiányérzet maradt utána, de talán jobb is így. - Köszönöm ezt a gyönyörű napot, a családodat és úgy általában mindent. Ez a repülőgép meg- pillantott körbe csodálattal- Egyszerűen szavakat sem találok.Ami a Floridára tett kérdésedet illeti...most még nem tudom. Sok mindentől függ tudod...a munkám, ne, feltétlenül fogok tudni akkor elmenni veled amikor csak akarok. De igyekszem, hidd el!- pillantott bocsánatkérően a férfira, majd mosolyogva intett neki búcsút, és mielőtt távozott az ajkaival formálta meg a szavakat neki: "Sz-e-r-e-t-l-e-k"
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Re: *-* Mikor a svédet megszállja az ihlet. - Lite röda Människorov *-*