Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
New York, New York. Hogy az összes lehetséges helyszín közül pont ezt a nyirkos, és fegyverellenes aktivistáktól hemzsegő várost kellett választania. Hogy annak a nyomorult teherhajónak pont ide kell befutnia... Gyűlöli a Nagy Almát. A napfényes Florida, ahol felnőtt, teljesen rendben van. A pezsgő Vegas, ahol nem rég vásárolt ingatlant, és ahol a legutóbbi üzlete nyílt, az is kedvére való. De ez a balliberális idiótáktól nyüzsgő hideg NY, ahol, ha nem lenne szövetségi engedélye a fegyverére, bevonta volna az első rendőr, ez nagyon nincs ínyére. Már az is marha nehéz volt, hogy találjon egy olyan környéket, ami nincs telerakva térfigyelő kamerákkal. Az is sokat elmond, hogy a városóriásban egyetlen egy "Hail the 2nd" üzlet működik, és évek óta a legrosszabb árbevétellel, épp csak nullszaldón. A vásárók többsége is rendőr, akik másodfegyvert vesznek. Mégis, annyi tengeri útvonal fut ide be, hogy fenntart egy bérleményt, a cég képviselői és saját maga számára. Egyszerűen kikerülhetetlen, hogy valaki a cégtől itt legyen. Lefékezi a sikátor bejárata előtt a BMW-t. Óvatosan körülnéz, és ellenőrzi a hónaljtokban a .40-est mielőtt kiszáll. A kontaktja még sehol... elvileg itt kéne találkozniuk, és lerendezni a papírmunkát. Pontosan öt perc múlva. Az órájára néz, megint, mielőtt fázósan összébb húzza a fekete szövet kabátot. A franc ebbe az egészbe. Nincs itt senki, csak egy pár szemeteskonténer. Valami rezeg... a telefonja a zsebében. Remek, nyúlhat be a kabát alá, hogy jól átfázzon. Az összekötője. Mi a franc van már? - Már itt kéne lenned. - mordul bele a készülékbe. - Mi az, hogy komplikációk?! - Majdnem üvölt, de visszafogja magát, még csak az kéne, hogy valaki felfigyeljen rájuk. - Szóval nem a vám... lerohadt a hajó? Hát ez kurvajó öregem, a semmiért bumliztam ide? Mennyi... NÉGY NAP?... Tudod mit? Majd Hendricks-el letárgyalod, én húzok innen a büdös francba, valami olyan éghajlatra, ahol a jég a poharamban van, és nem a rohadt kocsim ablakán! - ingerülten megszakítja a hívást, odamegy a legközelebbi konténerhez, és dühödten belerúg. - Kapd be... morogja, miközben elrakja a készüléket. Hát ez csodás. New York, megint megszívatta. Megint belerúg egyet a konténerbe, majd felteszi a kérdést, amit az anyatermészet általában kihívásként értelmez: - Mégis, mi a franc jöhet még?!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Hétf. Dec. 29, 2014 8:03 am
A bűzt érezte, meg azt, hogy a vér lassan belülről is eltelíti a száját. Fuldokolva kapkodta a levegőt, ami azért is volt megterhelő, mert közben a zokogás rázta. Úgy nagyjából egy órája, amikor kidobták a konténerbe, mint egy felesleges szemetet, vagy mint egy újságot, amire nincs már szükség. Mellette hagyma maradványok bűzölögtek, valami halféleség, paradicsom...talán szardínia lehetett. Miát a hányinger kerülgette s még jobban elkezdett sírni pedig az utóbbi pár percben mintha már elapadni látszottak volna a könnyei. Vagy csupán csak a szervezete átmenetileg nem termelt több könnyet, hogy némi levegőhöz jusson. De milyen levegőhöz! Mindent áthatott a borzalmas bűz, a kislány orrában telepedett meg külön-külön az összes háztartási hulladék. Holnap viszik el a szemetet, ez már nagyjából 48 órája itt poshad, ő meg a közepén csücsül, vagy inkább fekszik, szinte teljesen bénultan, bebugyolálva valami fekete nylonzsákba. Kezei és lábai össze ragasztó szalagozva, hogy még moccanni sem tud, a száját is lekötötték, hogy ne nagyon tudjon kiabálni. Ha lehet ilyet mondani, gyakorlatilag élve eltemették, New York nem túl előkelő negyedében, egy tűzfal mellett árválkodó konténerben. Hacsak nem jár éppen arra valami hajléktalan aki pont itt akar guberálni, holnap talán már az összetört apró kis testet öntik ki a nagyvárosi mocsokkal együtt, mintha ő is egy lenne közülük. Pedig ez a csöpp kislány, akinek az arcát már vörösre marták a félelem és a kétségbeesés meg a tehetetlenség könnyei, és csak hüppögve reménykedett benne, hogy az anyukája majd úgyis érte jön nem ilyen sorsot érdemelt volna...és ha tudná, hogy az anyukája már egy aranylövéssel odébb jár egy másik világ rabjaként. Édes tudatlanságban ringatózva azonban még reménykedett és pont ez tartotta életben. De hogyan is került ide pontosan? Az egész egy órával ezelőtt kezdődött, amikor Mia éppen Nádszál kisasszony kastélyának a tornyát rajzolta. Minden csupa sárga és rózsaszín volt, meg lila, meg piros. Tekintve a környezetét, amelyben élt, nem csoda, hogy Mia a színekbe menekült. A tornyot festegette éppen, az ablakból a hercegnő engedte le pont varkocsba font haját, hogy a királyfi fel tudjon mászni érte és megmentse amikor erőszakos kezek törték be a bejárati ajtót. Két különböző igen recsegős hang, anya meg kiabálni kezdett velük és azt mondta takarodjanak, majd fizet amikor tud. - Nem úgy van ám kisanyám! Virítod a lóvét vagy....lááááámcsak hát ki van itt? Hááááttt sziaaaaa Pöttömkeeeee- az előző recsegő hang hirtelen váltott át veszélyesen kedveskedőbe, amikor a bőrmellényes csapzott, piszkosszőke hajú alak berontott a szobába, ahol a kislány az ablak előtt rajzolt.Mia rémülten dobta el a kék ceruzát ami a kezében volt...pont a hercegnő ruháját színezte. Égkékre szerette volna, a legszebb színre, amit nagyon szeretett. Apró kis kezeivel azonnal Mr Wilson után nyúlt és maga elé vonta védelmezőn. Az anyja hangja fuldokló volt, mintha valaki a torkát szorongatta volna...de ő nem látta. A bőrmellényes, aki legalább két méter magas volt, mintha egy életre kelt Gulliver lett volna, egyre közeledett hozzá. Az előszobából hangok szűrődtek be, Mia meg még inkább összerezzent, egy ijedtebben tekingetett a hang irányába, de a közeledő kócos elállta az útját. - Hagyd békén a lányom, te mocsok!- anya ujjai az előszobában csüngő ezer színű és formájú térelválasztó gyöngyökbe kapaszkodtak, de valaki visszarántotta - Csssss anyukám, Tommy nem bántja a gyerekeket, Tommy angyalcsináló, nem tudtad?- és nevetett, Mia szemeiből önkéntelenül is kezdtek folyni a könnyek a rémülettől. A bőr nyekergése még jobban halálra rémítette és csak szuszogott, kicsi ujjai kifehéredésig markolták a macit, beletemette az orrát és próbálta legyűrni a könnyeit, de nem nagyon sikerült neki. Anya sikoltozott az előszobában mire egy hatalmas puffanás és aztán csend. Tapintható és vészjósló csend. Majd egy hang hallatszott újból - Oké Tommy haladjunk, a főnök nem akar szemtanúkat. - És mit csináljunk vele? - Azt amit az anyjával. Egy szeméttel kevesebb. Ebből is csak egy ingyenélő narkós kurva lesz mire felnő. Szívességet teszünk a világnak vele. Hehe!- kacarászott, mintha a világ legnagyobb poénját sütötte volna el- Gyerünk, keress valami kötelet meg nylont. Megtréfáljuk egy kicsit. A tréfájuk kimerült abban, hogy a kislány kezeit és lábait megkötözték, és amikor egyre kétségbeesettebben zokogott, két nagy pofonnal csendesítették le, a másodiknál az orra vérezni kezdett és ez a vér alvadt később rá, a kislány jobb szeme fel is dagadt ahogyan a bőrmellényes csontos bütyke ott csattant. - Kell a macid te kis pondró? Akkor vele együtt kötünk össze.- Mia a világért el nem eresztette volna Mr Wilsont. Nem amiatt aggódott jobban, hogy vele mi lesz, hanem amiatt, hogy a macijával. Nem akart tőle távol lenni, kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. - Semmi baj Mr Wilson...majd a mamám értünk jön...csak most...csak most el kellett mennie.- sugdosta a maci fülébe, de persze saját magát próbálta volna az apróság nyugtatni, nem sok sikerrel. Újra kitört belőle a zokogás, mire jött egy újabb tasli, és ragasztószalaggal lekötötték a száját, hogy ne hallják a keserves sírását. Maradt a hüppögés, a lassan elfogyó könnyek már csak szárazon marták a csöpp kis arcát, amikor a fekete nylonnal körbetekerték mint valami múmiát. Odakint hideg volt, farkasordító hideg, a Nagy Alma régen nem látott ilyen kemény telet mint ez a mostani.A két alak a konténerhez cipelte az összekötözött gyereket, majd egyszerűen mintha valami megunt játékszer lenne beledobták. A kislány szerencséje volt, hogy nem vitték el a szemetet így aztán borzalmas bűzbe, de egy puha kupacra puffant és az ijedtségen kívül nem lett semmi baja. Összekötözött kezeivel még mindig a macit szorongatta és egy darabig csak sírdogált, rémülten és kétségbeesetten rúgkapált, de fél óra elteltével egyre jobban fázott. Ugyan csak egy farmer és egy póló volt rajta, a nylonzsák melegen tartotta, így aztán nem fagyott halálra gyakorlatilag percek alatt. A vér az orra köré száradt, a jobb szeme még mindig lilásan dagadt volt és az arcocskáját pirosra festette a sírás meg a fogvacogtató hideg. Hüppögött, aztán nyüszített és próbált segítségért kiabálni, egyre jobban elfáradva és kimerülve. Nem adta fel a reményt, pedig nagyon fáradt volt, és szomjas, nagyon szomjas. Az időérzékét elveszítette, nem tudta mennyi ideje lehet itt lenn, csak azt tudta, hogy amíg bírja szusszal küzdeni fog, mindenáron ki akart jutni. A félelem és a kétségbeesés hajtotta. Néha megpihent, de aztán új erőre kapott...csak az a bűz ne lenne, amitől a hányinger kerülgette. És akkor hirtelen hangokat hallott...erőteljes volt, aztán...férfi hang volt. Első pillanatban rémülten húzta összébb magát, azt hitte azok jöttek vissza, akik kidobták őt, de aztán, ahogyan közeledett felé a hang, rájött, hogy csak egy valakit hall. Talán telefonál, vagy valakihez beszél az ablakon át. Mia minden erejét összeszedve kezdett úgy helyezkedni, hogy a testével elérje a konténer szélét és neki tudjon teljes kis súlyával csapódni. Abban bízott, hogy kongani fog a bádog és meghallja az aki éppen kint van. Bárki is legyen, az egyetlen reménye, hogy kiszedje innen. A kislány minden bátorságát összeszedte, amikor hirtelen megremegett a konténer. Az illető mintha megrúgta vagy megütötte volna. Mia néhány másodpercet kivárt, majd teljes erejéből nyüszíteni kezdett, ahogyan utolsó kis levegőivel győzte és nekivágódott a konténer falának belülről. Mélyet kondult a konténer, és aztán még egyet. Háromszor volt ereje megismételni, miközben a maradék levegővel továbbra is próbált hangokat kiadni a leragasztott száján át. Leginkább macska nyekergésre hasonlított. Aztán csend. A kislány szuszogott, levegőt vett. Életben próbált maradni, mert minden ereje elhagyta.
MIA ÉS RUPERT
template by [You must be registered and logged in to see this link.]. words. Nothing
A hozzászólást Mia Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 30, 2014 12:19 am-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Hétf. Dec. 29, 2014 10:29 am
Vannak kérdések, amiket, már csak a karma jegyében is, nem érdemes feltenni. Olyanok, amik kísértik a sorsot, kihívásként értelmezi őket az anyatermészet, vagy akármilyen entitás is figyel odafentről. Sosem volt vallásos, legfeljebb amikor káromkodni kellett. De azt tudja, hogy nem kellett volna megkérdeznie, mi jöhet még. Mindig van rosszabb. És a világ, szereti erre emlékeztetni az embereket. Szerencséje van, nem a saját bőrén érzi az emlékeztetőt, de majdnem hanyatt esik, mikor a konténer, amibe belerúgott, válaszol, és olyan hangot ad, mint egy kétségbeesett kiscica... vagyis... mégsem. - Mi a f... - nem kapkod fegyver után. Mi lehet itt? Legfeljebb egy mosómedve. Az a nyüszítő hang azonban sokkal kétségbeesettebbnek tűnik, így nem tudja le ennyivel. Valami azt súgja neki, akármi van a konténerben, segítségre szorul. - Na jó, legyen meg a napi jócselekedet. - sóhajt, és felnyitja a konténert. Az első, amitől hátratántorodik, a szag. Háztartási és egyéb hulladék dögletes elegye, Eau du Trash. A másik, amitől még a szagtól könnyező szemei is tágra merednek, a szerencsétlen, összekötözött, szemeteszsákba csavart, bekötött szájú kislány. Nem lehet több hat évesnél. - Szentséges ég... - először akad el a szava, és megy el a hangja. Szerencsétlen szeme alatt monokli, az orra alatt rászáradt vér... Le van szarva a kabátja, azonnal felcsapja a konténer fedelét, és nyúl be, hogy felnyalábolja a reszkető-zokogó lánykát, és rohan vele a kocsihoz, ami még nem hűlt ki. Ki a francot érdekel, hogy közben olyan szaga lesz minden göncének? A hátsó ülésre fekteti a szerencsétlen kis csomagot, majd az utasoldali ajtót feltépve a késért nyúl a kesztyűtartóban, mielőtt beül a hátsó ülésre, és ennyi időre is zárja az autót. - Nyugi, nem bántalak, ez azért kell, hogy ki tudjalak szabadítani. Ezt most leszedem a szádról, lehet kicsit fájni fog. - óvatosan hámozza le a szigetelőszalagot a pici szájról és - mi, csak nem könnyezik? Ráfogja a szagra... A következő az, hogy félig lehámozza, félig levágja róla a szemeteszsákot, ami landol is az utcán a kocsi mellett a résnyire nyitott ajtón keresztül. Legalább annyi mázlija van, hogy így nem koszolja annyira össze a kocsit. A bűz dacára a legtöbb szemét ugyanúgy be volt zsákolva, mint ez a szerencsétlen picur. Mégis csak New York, és nem Seattle, Detroit vagy Baltimore... - Próbálj nem mozogni most, ki szeretném szabadítani a kezed és a lábad, és nem sezretnélek véletlenül megvágni közben. - magyarázza, miközben nekilát, hogy eloldozza a kislány kezeit, és meglátja a macit, amit még így, ebben az állapotban is annyira görcsösen szorít magához. Le kell törölnie a könnyeit. Mi a franc van vele? Csak nem meghatotta a jelenet? Hiszen nem lenne szabad meglepődnie azon, hogy ilyesmi megtörténhet. Az ember természete az erőszak... a teljes történelmét végigkíséri. Még a csimpánz törzsek is szoktak háborúzni. Mégis, most, hogy szembesül ezzel, és látja ezt a szerencsétlen kislányt, ezt a törékeny, ártatlan kis lelket így megkínozva. Ha nem talál rá, bizonyosan halálra fagy. Hiszen, csak egy kantáros farmernadrág, zokni és egy rövid ujjú póló van rajta. Ha nem tekerték volna bele a zsákba, már bizonyosan nem élne. Szabad a keze végre, és onnan már pár másodperc, és a lábáról is lekerül a ragasztószalag, Rupert pedig elteszi a pengét. Zsebkendőért nyúl, és elkezdi törölgetni a kislány arcáról a könnyeket és az alvadt vért. - Nem lesz már semmi baj, picur... Hogy hívnak? Engem Rupertnek. - mi a franc ütött bele, elcsuklik a hangja. Bár még mindig sokkal jobb állapotban van, mint ez az átfagyott, végkimerülés határán álló gyermek. Honnan kerülhetett ide? Már le is veszi a kabátját, gondolkodás nélkül, le van szarva, hogy ő mennyire fázik, majd felkapcsolja a fűtést a kocsiban, ez a kislány viszont lehet, hogy életveszélyesen ki van hűlve. Az is kész csoda, hogy még eszméleténél van... Be is bugyolálja jó alaposan a nagykabátba, majdnem úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt, fekete pólyába tekert baba. Körül kéne néznie, hogy honnan jöhetett... de ha ezt csinálták a gyerekkel, tudni se nagyon akarja, hogy mi történt az anyjával. Minden bizonnyal ennél is rosszabb.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Hétf. Dec. 29, 2014 2:12 pm
Egy óra. Ennyit töltött benn ezen a szűk és legkevésbé sem kedvelt helyen, ahol több család több napi szemete között kucorgott és szó szerint küzdött az életéért. Egy olyan kislány, akit talán még a tulajdon anyja sem akart, az apja meg azt sem tudta, hogy egyáltalán létezik most mégis azért küzd foggal-körömmel, hogy éljen. Mások milyen egyszerűen odadobják az életüket mit sem törődnek azzal akiket hátrahagynak, akik esetleg szeretik őket, ahogyan Mia anyja sem foglalkozott a lányával igazából soha. Egy felesleges kolonc, egy nem várt csomag, egy hozadéka annak, hogy adott pillanatban éppen természetben fizette ki a villanyszerelőt, aki a mosógépet jött megjavítani, meg a hölgy szexuális életét. És mégis ez a pöttöm kislány, ott, abban a konténerben, dacára annak amit vele tettek, dacára mindennek mégis még mindig azt szerette volna, hogy holnap reggel is a macijával ébredjen és néha, villanó emlékként eszébe jutott az utolsó rajta, a Nádszál kisasszony a végtelenül hosszú hajával. Amikor a kicsi teste utoljára ütődött neki a szemetesnek, és már csak pihegve vette a levegőt némi szipákolás közepette, mellkasa egyenetlenül emelkedett és süllyedt a rengeteg kétségbeesett zokogástól és félelemtől, épségben lévő bal szeme hatalmasra kerekedett, miközben a jobb a piros és a kék, meg annak köztes átmenetében táncolt. Kell majd pár nap, hogy a külső nyomok eltűnjenek, de, hogy egy ilyen traumát feldolgozzon, bizonyosan majd sokkal több kell, feltéve, hogy aki rábukkan, nem akar tőle megszabadulni. Ha nem is úgy ahogyan a két karcos hangú, vagy ha nem is úgy ahogyan anya akart, aki szerint a kis barna hajú lányka sok pénzt megér. Hirtelen nyílik ki a teteje a szemetesnek és a beáramló gyenge téli nap szürke fénye is vakítóan tűz a szemébe, a pára mégis frissítően hat a sírástól tűzforró arcának, és a szemének, mely lüktetett és fájt. Tompa fájdalom volt, igazából a kétségbeesés, és a halál pillanatnyi felismerése mindent elnyomott. Milyen érzés lehet valakinek ennyi idősen szembenézni azzal, hogy nem lesz esetleg másnap? Neki ez abban nyilvánult meg, hogy mi az amit nem fog tudni már megcsinálni és persze Mr Wilson, a mindent tudó medve, aki a kislány összes fájdalmát és örömét ismerte. Gyakorta érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy az efféle játékszerek ha egyszer életre kelnének vajon mi mindenről tudnának mesélni? Mennyi olyan pillanatot ismerhetnénk meg a gyermekeink életében, amelyet maguktól velünk nem osztanának meg. Mia életében ez a medve volt az akibe az összes keserűséget, gondolatot, egyszerű kis elméleteit a körülötte lévő világról lepakolta és megosztotta vele. Megragadja egy kéz és már pillanatokon belül érzi, hogy minden végtagját átjárja a csontig hatoló hideg. Már nyöszörögni is alig van ereje, csak a fél szeme pislog kitartóan és kíváncsian, próbálva meglátni ki az aki éppen cipeli...és legfőképpen hova. Küzdeni sem tud már, és igazából nem is akar. Utolsó kis erejét arra tartogatta, hogy meghallja őt valaki odabent és lám sikerült is, itt van ez a...bácsi...de ki ez a bácsi és hogy került ide? Megrázza a fejét nagyon óvatosan, olyan mintha egy tonna meszes víz lötyögne benne kitartóan, tompának és nehéznek érzi a buksiját és leginkább fáradtnak önmagát, akárha több kilométert futott volna egy huzamban.Amíg Ruper a kocsihoz viszi, nagyon finoman mozdítja meg elgémberedett kezecskéit, amelyben érzi a puha anyagot, Mr Wilson pocakját. Jajj ne...meg fog fulladni. Ő kapott levegőt, de a maci nem. Éppen ezek a gondolatok járnak a fejében, amikor Rupert előveszi a kést, és a riadt tekintet talán azt tükrözi a férfi számára, hogy a késtől rémült meg vagy éppen tőle, de nem. A lánykát az ijesztette meg, hogy mi van ha időközben a medvéjének valami baja lett. érdekes a gyermeki lélek. Még ha tisztában is vannak vele, hogy csupán tárgyak, még ha tudják is, hogy nem étkeznek, nem lélegeznek, nem éreznek, akkor is betakargatják őket éjszaka, hogy meg ne fázzanak, és vigyáznak a kedvenc kis állatkáikra, mintha éppen hímes tojások lennének. Számukra egyszerre vannak is ezen a világon meg nem is. Lelki megnyugvást adnak, mégis fizikai tulajdonságokkal is felruházzák őket, noha tökéletesen tudják, hogy ezen dolgok valójában nem is léteznek. Mia bólintott Rupert szavaira, és megint érezte, hogy a meszes víz a kobakjában most egyik oldalról a másikra billen, ő meg egyszerűen túl kába és túl álmos, hogy bármire is válaszolni tudjon. Mikor aztán végre lekerül a ragasztó szalag Mia nem törődve a fájdalommal és nem törődve semmi mással legelső mozdulatával a medvéjét nézi meg, hogy minden rendben van vele, lélegzik, nem sérült meg? Azon kívül, hogy gyűrött és piszkos nem sok baja lett a vajszínű mackónak. Vagy legalábbis az eredeti színe az volt, mert egy alapos mosás bizony már ráfért volna. Utoljára talán Mrs Taylor mosta ki a jó medvét még a nyáron, mert akkor gyorsan meg is száradt a repdeső lepedők és párnahuzatok között a tetőn. New Yorkban amúgy is időnként elég szélsőséges volt az időjárás, az emberi természet meg úgy tűnt még inkább, hogy képesek voltak a kukába dobni egy hat éves gyereket, előtte alaposan helybenhagyva. Két pofon volt, de egy apró kis törékeny test számára ez a két pofon is elviselhetetlenül tudott fájni. Lelkileg meg még inkább. Újra elkezdenek a könnyei némán potyogni, amikor Rupert a zsebkendővel elkezdi törölgetni az arcát. nem hangos zokogás ez már, a hüppögés is alább hagyott, már szinte csak félpercenként rázkódik meg egész testében a kislány. Most itt, itt jó meleg van és itt van Mr Wilson, ez a bácsi őt is kiszabadította. Legörbülnek a pici ajkak és csak a szeme sarkából méregeti egy egészen hangyányi időre bizalmatlanul az idegent, amikor megmondja a nevét. Mia először letekint a medvére, mintha tőle várná a választ, majd úgy hallja, hogy a maci is beleegyezik, úgyhogy megmondja. Nagyon halk a hangja, ki is száradt a szája, porzik szinte ahogyan a szavakat kiejti, összeragad a nyelve, akárha egy tonna fűrészport nyelettek volna le vele. - Ő Mr Wilson...én meg Mia vagyok.- természetesen a macit mutatta be előbb, a fontossági sorrend szerint. Ő mindig mindenben hátrébb volt. A családban az iskolában, ahol a hátrányos helyzete miatt időnként még külön órára is járnia kellett mert nem tudta időben megcsinálni a leckéit, lassabban haladt mint a többiek. Maradhatott volna még egy évet otthon, de Barbara jobbnak látta ha iskolába megy mihamarabb elvégzi és mehet is dolgozni. Belebújik a nagykabátba a férfi segítségével és egyetlen pillanatra sem veszi le róla a szemét, noha már elég laposakat pislog. Valóban a végkimerülés határán volt, talán már tíz percet sem bírt volna ott ki. A gondolatra kicsit öklendezni kezd, de mi jönne onnan ki ahl étel is alig van. Kordul a pocakja, de szinte észre sem veszi, csak nézi tovább a férfit. Aztán eszébe jut, hogy kik dobták a kukába, és ha megtudják, hogy nem ott van, akkor visszajönnek, biztosan visszajönnek...de nem tud vele tovább foglalkozni, az álom lassan kiüti, szinte belecsúszik abba a nagy kabátba, és utolsó kis mozdulatával, nagyon gyengéden megfogja a férfi kezét. Jéghideg a keze és gyenge a fogása. De jól esett tudnia, hogy van ott vele valaki. - Nagyon szomjas....álmos...álmos vagyok- szomjas volt és fáradt végül az álom győzött és Mia lecsukta a szemeit. Elaludt egyik kezével Rupert csuklójába kapaszkodva, a másikkal még mindig Mr Wilsont ölelve.
MIA ÉS RUPERT
template by [You must be registered and logged in to see this link.]. words. Nothing
A hozzászólást Mia Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 30, 2014 12:18 am-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Hétf. Dec. 29, 2014 4:28 pm
Mark Twain örökérvényű szavaival élve "Minél jobban megismerem az embereket, annál jobban szeretem a kutyámat". A mostani látványra ez ugrik be. Minden eddigi tudása dacára is sokkoló szembesülni azzal, hogy valaki összepofoz, megkötöz és szemétbe dob egy hatéves kislányt. Szemernyi kétsége nincs afelől, hogy az anyja már halott. Aki ezt tette, biztos valami elborult logika vezérelte, hogy nem ölte meg azonnal, gondolván, így ad neki némi minimális esélyt a túlélésre, vagy ha nem akkor hal meg, amikor ott van, talán nem lesz érte felelős? Akárhogy is, most ez Mia torz szerencséje: az utolsó percekben talált rá Rupert, de már jó kezekben van. Gyors, de óvatos kezekben, a férfi ugyanis nem tétovázik, miután sikerül kiemelnie a tehetetlen lánykát. Nekilát kihámozni a több réteg műanyagból, és megkönnyebbülten veszi észre, hogy a pofonon kívül nem szerzett fizikai sérülést. Miután kiszabadítja, megtörölgeti az arcát, és az alvadt vér eltávolítása után nyugtázza, hogy napokig látszani fog a monokli. Kérdés, most mihez kezd vele? Felhívhatná a rendőrséget, de amennyire azokat az idiótákat ismeri, őt citálnák bíróság elé gyilkosság és emberrablás gyanújával. Szegény lányt meg állami nevelésbe venné a gyámügy - azzal aztán jól ki lenne segítve. - Most pihenj, Mia. - simogatja meg a bemutatkozás után óvatosan a buksit, és bebugyolálja a kabátjába. Nem csupán belebújtatja, sejti, hogy annyi nem lenne elég. Úgy hajtogatja köré a meleg szövetet, mintha csomagolna.Csak a kis kezek, meg a két fej látszik ki - a kislányé, meg a macié. Fel kell melegednie. - Elmegyünk hozzám, veszel egy forró fürdőt, és főzök egy adag jó forró teát. - dönti el végül, mihez fog kezdeni a kislánnyal. A rendszer úgy rossz, ahogy van, neki viszont megvan minden forrása és ideje, hogy gondoskodjon róla. Még a kapcsolatai is, hogy szerezzen papírokat a kislánynak. Mire a gondolatmenet végére ér, Mia már egyenletesen szuszog, egyik kezével az övét, másikkal a macit markolva. Óvatosan veszi el a sajátját, és csendben átül a vezetőülésbe. Olyan óvatosan még sosem vezetett, mint most. Hadd aludjon... most már nem kell ébren maradnia, mert nem hűlhet tovább. Meglát egy Wal-Mart áruházat, és támad egy ötlete. Ha nála marad a pici, szüksége lesz pár dologra. A hatéves méret jó lesz neki, remélhetőleg. Leparkol, minél közelebb az áruházhoz, kiszáll és lezárja az autót, majd azonnal sietve az áruházba kocog. Elvégre, most rajta nincs kabát, csak a zakó és az ing. Kerül a kosárba először is három mélyhűtött pizza, tej, gabonapehely, egy üveg Jack Daniels személyes használatra, két flakon ásványvíz, gyerek fogkrém és fogkefe, aztán irány a ruhaosztály. Közben az órájára néz, nem árt igyekezni. Felmarkol egy 3-as csomag alsónemű-garnitúrát, egy Hello Kitty pizsamaoverált, és egy hosszú ujjú egyberuhát fekete bársony felső- és piros rózsamintás szoknyarésszel, záróakkordként pedig egy hatalmas pihepuha mikroszálas takarót, és máris megy az egyik szabad pénztárhoz. Nála furább fickók is fordulnak meg Wal-Mart áruházban, hát nem kelt feltűnést, maximum az étlagosnál jóval elegánsabb ruházatával. A tele szatyrok a csomagtartóba mennek, ő meg a vezetőülésbe - közben elégedette nyugtázza, hogy Mia még mindig egyenletesen szuszogva alszik. A következő állomás már a bérház, ahol a cégén keresztül bérel egy lakást. Átlagos környék, tízemeletes lakótömb. Ölben viszi fel először a lánykát, akit a nappaliban a kanapéra fektet, majd a többi cuccot, miután beparkolt a mélygarázsba. Miután mindent elpakolt, a fürdőszobába megy, és a kádba elkezdi engedni a meleg vizet, mielőtt egy pohár ivóvízzel a kezében óvatosan a kislány mellé ül, és a fejét simogatva halk szavakkal ébresztgetni kezdi. - Mia, ébresztő, megjöttünk... hoztam innivalót. Azt mondtad, szomjas vagy.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Kedd Dec. 30, 2014 12:47 pm
Mr Wilson biztonságban van és ez az egyik legfontosabb, legalábbis Miának mindenképpen. Ha a medve jól van akkor ő is jól lesz. Ők már összetartoznak. Nagyon sok gyerek valami játékon keresztül kommunikál a külvilággal és ez különösen igaz olyan gyerekeknél, akiknek a családi körülményeivel nem stimmel minden. A kislánynál ez még enyhe kifejezés volt. Nagyjából négyszer járt náluk a gyámügy, Mrs Taylort legalább tízszer fenyegették meg, hogy "akadjon le Barb-ról meg az apró pénzes zsákról" ( aka Lucas) és a tanítónőnek is jó párszor magyarázták el, hogy vegye egy kicsit komolyabban azt, hogy Mia mihamarabb megtanuljon írni és olvasni, hogy aztán elvégezve az iskolát valahova be lehessen dugni gályázni. Még ha van is benne egy csöppnyi félelem az idegen iránt, azt igyekszik legyűrni, és Rupert minden igyekezete, ahogyan leszedi a nylon róla, ahogyan a kezeit és a lábait megszabadíja a ragasztó szalagoktól, ahogyan aztán próbálja megnyugtatni oldani látszik a kislányban munkálkodó feszültséget. Láb csak még arra is figyelt, miközben a kabátba bebugyolálta, hogy a medvének is jusson levegő, és a kissé koszos szőrmével megáldott medve feje búbja ott kandikál ki Rupert szövetkabátjából, miközben gazdája, a jobb szemén igen erőteljes monoklival pislogó kislány egyre bágyadtabb. Még kérne valamit inni, szája hol összetapad, hol szétválik egymástól mint két összetapadt nyers gumidarab, aztán a következő pillanatban még egy ásítást is igyekszik elnyomni, csöpp kezeivel kapaszkodva a férfi csuklójába. Valahogyan érzi, ösztönösen érzi, hogy most már biztonságban van. A kabátnak friss téli illata van, és olyan...olyan, amilyen a férfinak volt amikor kicipelte a konténerből. Lassan telítődött el vele, és bizonyosan össze fogja magában kapcsolni a biztonság és a nyugalom illatával. Jótékony álomba szenderült, melynek elején csak a sötétséget érzékelte, és a korábbi órák eseményei peregtek le a szemei előtt olyan sebesen, hogy nem is tudta mi történik, mintha egy gyorsított filmet nézne. Aztán megjelent előtte az édesanyjának szőke haja és a szél csak jétszott vele, belefújta az arcába, és Mia előre nyújtva csöpp kis kezeit ki akarta simítani onnan, de aztán erőszakos kezek odébb seperték, érezte ahogyan arcul csapják. A kislány összerezzent álmában, az autó mondoton zúgása igyekezett elnyomni ezeket a rossz álomképeket. Közelebb húzta magához Mr Wlsont és beletemette az arcát, oda szuszogott a továbbiakban bele. Az egy órás fagyoskodás és kétségbeesett szabadulás, a félelem, valamint az elmúlt napok szorongató óráig, ahogyan Lucas egyre többször járt náluk és egyre sűrűbben vizslatta őt, mintha valami érzékes kis tárgy lenne. Anya meg...nem védte meg, csak a vállait vonogatta és egyedül hagyta őt a szobában azzal a kopasszal, azzal a Lucassal. Mia félt tőle. Nem tudta megmagyarázni miért, de egyszerűen félt. Ezért inkább a rajza fölé hajolt, de még így is érezte az erős hagymaszagot, amit magából árasztott. Utálta a hagymát, és Lucas miatt egyre inkább. Rupert kabátjának finom illata volt, és el lehetett benne bújni, mint valami kis kuckóban. Mia álmában látta ahogyan a férfi törölgeti le a zsebkendővel az arcáról a piszkot, meg valami bordó valamit. Valószínű vér lehetett valamikor. Némi megkönnyebbülést érzett, és hallotta ahogyan Mr Wilson azt suttogja, hogy ez a bácsi jó ember....vele legalábbis az. Hiszen neki köszönheti, hogy most meleg helyen van, hogy az autó biztonsgában megy vele valahova, ahol majd kap forró teát ~ És csokit!~ hallotta a medve hangját álmában és fel is kuncogott, szuszmorgott egy keveset még jobban vackolódva a kabátba. Aztán az álom megszűnt és Mia újra a sötétségbe zuhant. nem volt álomkép, nem volt semmi, csak a feketeség, amelyben mégis olyan jó volt elrejtőzni. Érzékelte, hogy megáll az autó, de nem ébredt fel teljesen, még jobban ölelte magához a medvét, kicsit fészkelődött, és ahogyan megmozdult érezte azt a zsibbasztó fájdalmat a végtagjaiban. Az arca összerándult, de akkor meg a szeménél volt még fájdalmasabb. A jobb szeménél. A tompa fájdalom azonban újra kiütötte és már csak azt érzékelte amikor újra meglódult vele az autó. Innentől aztán elvesztette az időérzékét, ahogyan elvesztette a kontrolt a külvilág felett, kicsi ujjai már nem szorították olyan görcsösen Mr Wilsont, d emég mindig magához ölelte, jó mélyen elbújva a kabátban. A kist test egyre jobban felmelegedett, talán csak egy kis időre csípte meg az orrocskáját a kinti hideg, amikor a garázsból Rupert a lakásig vitte őt. Még ekkor sem ébredt fel, feje elnyaklott oldalra. Hallja a nevét. Mintha távoli, messziről érkező visszhang lenne, és valaki simogatja a fejecskéjét. Jó érzés volt, csak nyammogott egy keveset, mintha egy kis mosolyka húzódott volna meg az aprócska, színét lassan visszanyerő szájon. Megigazgatta a medvét, és megpróbálta kinyitni a szemeit. A jobb nem eresztett, illetve amennyire sikerült az is fájt. A kislány arca torz fintorba futott és az előző mosoly elillant, nyomában csak a legörbülő ajkak maradtak. Fájt. Próbált erőt venni magán, összeszorított fogakkal, végül sikerült a jobb szemét résnyire nyitni a balt meg teljesen és úgy könyökölt fel a kanapén, kócosan pislogva körbe. Sajnos hiába a jó illatok még mindig érezni lehetett rajta a konténer mocskának minden bűzét. - Fúúúújjj Mr Wilson, nagyon büdösek vagyunk.- szólt le a medvének, majd Ruperte nézett, már amennyire tudott és kinyújtotta a pohárért a kezét. Némán vette el és szinte egy kortyra kiitta az egészet, még csak el sem vette a szájától a poharat. - Kérhetek még egyet?- kérdezte kicsit köhécselve és egyre puhábban és szaggatottabban véve a levegőt. Mintha napok óta nem ivott volna, annyira marta a torkát a szomjúság. - Ho...hoo...hol vagyunk?- kérdezte érdeklődve pillantva körbe. Minden más volt mint otthon. Rendezettebb, nyugalmasabb és szebb. Furcsa és egyben kellemes állapotban szemlélődött és pislogott körbe ép bal szemével, majd visszanézett Rupertre és hálásan emelte maga elé a maciját. - Mr Wilson és én nagyon örülünk, hogy megtaláltál minket. Nem volt ott jó. Hideg volt...a bácsi azt mondta angyalt csinál belőlem. de az angyaloknak szárnyuk van és nem fekete zsákba szokták eldugni őket.- újra legörbült egy picit a szája, és nem tudta mit is mondhatna még. Nem akart még beszélni arról mi történt, nem is nagyon tudta volna kifejezni magát. - nem tudtam Nádszál tornyát befejezni.- bökte ki végül a számára legfontosabbat, majd kiszedte a kezeit a kabát alól. Mindkét apró csuklón körbe vörös csík, a ragasztószalag nyomai. Szívszaggató látvány volt.
MIA ÉS RUPERT
template by [You must be registered and logged in to see this link.]. words. Nothing
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Kedd Dec. 30, 2014 2:26 pm
Itt van ez a kemény ember, aki azzal keresi a kenyerét, hogy gyilkolóeszközöket ad el olyanoknak, akik használni óhajtják. Aki háborúkon nyerészkedik, és mindössze arra ügyel, hogy ne lőjék le a saját árujával... És most itt áll, nézi ezt a kislányt, aggódik, ápol, és könnyezik. Hiába gyűlölia hideget, egyetlen másodgondolat nélkül veszi le a saját kabátját, hogy bebugyolálhassa a csöppséget, és száll ki a kocsiból úton a bérleménybe, csak hogy a jeges szélben bemehessen egy áruházba és bevásároljon a kislánynak tiszta, új ruhákat. Mintha hímestojással bánna, úgy cipeli fel Miát az ölében a lakásba, és olyan finoman fekteti le, mint valami pocelánbabát. Nem érdekli a bűz, nem érdekli, mi lesz a kabátjával. Majd kimossa. Már folyik a kádba a fürdővíz, mikor felébreszti a kicsit, kezében a pohárral. Szegényke alig bírja kinyitni az egyik szemét... - Ne erőltesd annyira a jobb szemed. Pár napig még fájni fog. - magyarázza, miközben itat, és mikor a lányka többet kér, bólint, és először elzárja a vizet a fürdőszobában, aztán a konyhába megy, és hoz egy újabb pohár vizet. - Tessék. Egyébként itt lakom, mikor New York-ba jövök, de az elég ritkán fordul elő. - magyarázza, miközben a ragasztószalag nyomait látva a kis csuklókon kedve lenne használatba venni a saját áruját, hogy levadássza azt a mocskot, aki ilyet tesz egy kislánnyal. Nem azonnal nyírná ki, persze... szép lassan. Először valószínűleg térden lőné... Még hogy angyalt csinál... - Csináltam neked egy jó meleg fürdőt. Két dolog miatt is szükséged lenne rá, először is, hogy felmelegedj, másodszor, hogy ne legyél annyira büdi. Vettem ruhákat is, hogy utána fel tudj öltözni valami tisztába. - magyarázza, és ha Mia kiitta a második poharat is, óvatosan kihámozza a kabátból, és ölben viszi át a fürdőbe. - Segítsek, vagy inkább egyedül szeretnél? - kérdi, mikor leültette a kád sarkára, most kicsit kínos neki ez, mégis csak egy kislányról van szó.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Dec. 31, 2014 1:47 am
Meleg volt itt és nyugalom. Ez a két dolog, na és persze Mr Wilson közelsége már bőven elegendő volt ahhoz, hogy némi kis bizalom kezdjen kiépülni a kislányban, arra vonatkozóan, hogy itt aztán már tényleg semmi baj nem történhet vele, itt nem fogja a bőrmellényes megtalálni, és ha így is lenne Rupert majd megvédi. Miának fogalma sem volt holmi fegyverekről, bár tudta mi az Lucas is hordott magánál ilyesmit, de ahhoz neki nem szabadott sosem nyúlnia és nem is nyúlt. De abban biztos volt, bár maga sem tudta megmagyarázni miért érzi ezt, hogy itt biztonságban van. Ahol ilyen kedves vele ez a bácsi, ahol a nagykabátban jól el lehet bújni, és olyan finom illat volt az autóban, és nyugalmas volt az egész út idáig. Csend volt. Ez az ami elsőként feltűnt. Nem zúgott a régi rossz hűtő mint odahaza, nem kattogott a gáz, amikor anya néha kávét főzött rajta, mert ebédet azt nem sűrűn. Mia javarészt akkor evett főtt ételt amikor Taylor néni hozott át neki. Mikor Barb már lelépett ki tudja éppen hol szerezve be az aznapi adagját. Addig meg Mia azt evett amit éppen otthon talált. Abba már nem is nagyon szabad belegondolni egészséges lelkületű embernek mi történt volna, ha a jóságos Taylor néni nem megy át időnként hozzá. Ha tehette volna magához veszi a kislányt örökre, de ugye a törvények sosem azt védik akit kellene, mert a törvényeket éppen olyan beteg lelkületűek hozzák, akik aztán szépen megkerülik őket a huszadik kiskapun át. És nem hallotta csöpögni a csapot sem, csak halk zúgást, ahogyan a kád megtelik vízzel. Megérkezik a következő pohár víz, amit szintén egyetlen húzásra iszik ki, de most már legalább nem szomjas és végre annyira magához tért, a szája is helyre jött, hogy beszélni tudjon. - Az a bácsi...a keze, nagyon fájt.- ennyit bökött most ki a szemét illetően de nem nyúl oda hozzá, hanem a maci mancsát emeli fel és próbálja átsimítani vele a lilás piros dudort. Nem lát rendesen rajta, mintha még mindig csukva lenne, vagy legalábbis félig csukva. - Jó, nem erőltetem. Mr Wilson is ezt mondja...mármint, hogy igazad van. Ami nagy dolog, mert Mr Wilson nem szokott egyből mindenkivel egyetérteni. Szerintem kedvel téged.- nem, nem a medve kezdte kedvelni Rupertet, hanem maga Mia. Azért mert itt lehetett, mert meghallotta őt a konténerben, mert kiszedte onnan, mert lehámozta róla azokat a borzalmakat és úgy is magához ölelte, hogy borzalmas bűzt árasztott magából, és az igazat megvallva még mindig azt áraszt.Kicsit beleszimatolt a levegőbe. - Te nem is itt laksz New Yorkba? Nem is azon a környéken ahol mi lakunk?- csodálkozott el Mia.- Én még sosem jártam a kerületünkön kívül. Egyszer...egyszer elmentem Taylor nénivel pár buszmegállónyira, hogy medvecukrot vegyen magának. A férje valamikor tudod nagyon szerette és Mrs Taylor minden születésnapján vesz magának egy zacskóval abban a boltban amit Mr Taylor annyira szeretett és elnassolja délután miközben megnézi az Elfújta a szelet. Az volt a kedvenc filmjük, azt mondja. Az egy nagyon hosszú film, mindig elalszom rajta. De Mrs Taylor azt mondja nem baj, mert úgysem érteném. Tényleg nem értem. Sokat sírnak, meg kiabálnak benne, meg harcolnak.- hirtelen be nem állt a szája, mintha egy évre elegendő mondandó lenne benne, és azt most azonnal közölnie kellene Ruperttel. Az első sokk hatás még nem érkezett el nála, most még az újdonságot ízlelgette, egy igazi lakásban volt, Rupert....ő az aki segített neki és kimentette onnan a kukából. Aki nem hagyta, hogy angyallá változzon. Vagy valami olyasmivé. A fürdő említésére bólogat, persze, hogy szeretne fürdeni, mióta kijött onnan és érzi maga körül ezeket a finom illatokat, annál nyilvánvalóbb, hogy ő viszont iszonyúan büdös...nagyon. Azonban a ruhákon meglepődik. Neki? Ruhát? Az ép bal szeme elkerekedik, a jobb pedig még jobban összeszűkül. - Te...vettél nekem ruhát? Dehát miért? Nincs szülinapom és karácsony sem. Vagy bent voltál a Mummy's - nál az ingyen ruha osztáson? Anya mindig onnan hozott nekem ruhákat. Volt amelyik ki volt szakadva de Mrs Taylor megvarrta nekem. Ő varrta meg többször Mr Wilson is, amikor megsérült. Például amikor Lucas kitépte a kezemből és leszakadt a karja. Gonosz ember, nem szeretem. És mindig furcsán néz rám és kis pénzes zsáknak hív.- miközben Mia fecsegett, Rupert kiszedte őt a kabátból és már cipeli is a fürdőszobába és leülve a kád sarkára értetlenül néz Rupertre. - Nem vesszük le a ruháimat? Mrs Taylor mindig leveszi. Anya inkább leráncigálta rólam, és mindig meleg volt a víz amit engedett. Azt mondta nem kell bele hideg, így legalább nem fázom meg. És sosem adta oda a kacsáimat. Neked vannak kacsáid amikkel fürödni szoktál?- kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában, aztán megvonta a vállát- Ha nincs, vagy nem akarod odaadni nem baj. Én sem szívesen adnám oda senkinek őket. Mert ők az enyémek.- jelentett ki határozottan. - És egyedül nem szabad fürödni mert nagyon könnyen beverhetem a fejem, és most amúgy sem tudnék egyedül bemenni a kádba. Segítesz?- emelte fel csöpp karját mindenféle szégyenlősség nélkül. Hat éves volt benne még nem alakult ki semmi ilyesmi, és kizárólag egy beteg és nyomorult társadalom képzel mindenki mögé zaklatót, aki jót akarna tenni egy sérült kislánnyal. Rupert nem ilyen volt, és ezt még a kislány is érezte. Megbízott benne. - Jajj, Mr Wilson bent maradt a szobában. Őt is megfürdeted utánam? De kérlek ne rakd be a gépbe. nemrég gyógyult meg, nem szeretném ha megsérülne megint. na most már mehetünk.- emelte fel újra a kezét, hogy a pólót le tudja venni róla Rupert és ő behuppanhasson a jó meleg vízbe. Végre.
MIA ÉS RUPERT
template by [You must be registered and logged in to see this link.]. words. Nothing
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Dec. 31, 2014 12:25 pm
Rupert szerette a nyugalmat. Ezért keresett kifejezetten olyan lakást, ami nincs a belváros nyüzsgésében, de nem is az életveszélyes külvárosi területeken található. Mindenképpen kellett őrzött mélygarázs is, hogy ne tégla legyen a kocsija kerekei helyén, mikor reggel használná. A jelenlegi, ötödik emeleti lakás pedig minden szempontnak megfelelt, plusz elég otthonos volt ahhoz, hogy el lehessen itt "nyomorogni" pár napig, vagy akár hétig, miközben elég elegáns, hogy a nappalit tárgyalóként is használhassa. Az biztos, hogy a két senkiházi aligha akadna a lányka nyomára - és amúgy is, valószínűleg egyiknek se jut eszébe visszamenni, hogy ellenőrizzék, vajon túlélte-e. Minden bizonnyal az iskola lesz az első, ahol feltűnik az, hogy Mia eltűnt. A második, valószínűleg Mrs. Taylor, a harmadik meg jobb esetben, az NYPD. Most viszont téli szünet van a gyerkőcöknek, ergo az iskola nem fog bejátszani. Rupert tehát úgy számol, hogy mindenképp van pár napja, hogy rendbehozza a lánykát, és elrepüljön Vegasba, mielőtt beindul a gépezet. Most viszont a legfontosabb, hogy ezt a csöppséget ellássa. Kezdésnek egy meleg fürdő, aztán egy jó gazdag vacsora, végül pedig egy hatalmas alvás. Második körben pedig keres valami kenőcsöt a szemére, hogy minél hamarabb lelohadjon. - Nem, nem itt lakom. Nem hogy nem a környéken, még csak nem is ebben az államban. Ha meggyógyult a szemed, elutazunk hozzám. Ott nincs ilyen szörnyű hideg, de sokkal több a fény. - magyarázza. Hihetetlen, hogy még a negyedből se mozdult még ki soha ez az apróság. Viszont bármennyire is kedves hölgynek tűnik ez a Mrs. Taylor, reméli, hogy elutazott az újévet a rokonoknál tölteni, mert ha ennyire érdeklődik, felfedezheti a gyilkosságot, mielőtt nekik egérutuk lenne. Nézi, mennyire meglepődik a kislány a ruhákon, és elmosolyodik. Nem bírja megállni, hogy ne nyomjon egy puszit a homlokára. - Mégsem lehetsz meztelenül, a mostaniakat meg muszáj kimosni. Tudom, hogy a karácsony elmúlt, de vedd utó-karácsonynak. - kacsint a lánykára, és viszi a kádhoz, ahol megtorpan... de Mia menti a helyzetet, mikor olyan természetességgel áll hozzá a dologhoz, hogy azon Rupert is meglepődik. - De, levesszük. Kacsáim sajnos nincsenek. Mr. Wilsont viszont megfürdetem, amint Te kész vagy, megtörölközve és felöltözve - szabadkozik és ígér, miközben a nadrágot gombolja, és lehámozza a kislányról, majd a zokni, póló és a bugyi következik, mielőtt óvatosan besegíti a finom meleg vízbe. Ez biztos helyre fogja hozni a testhőmérsékletét. Rupert meg, ha már lúd, legyen kövér, azonnal a szappan után nyúl és elkezdi mosdatni a kislányt, különösen figyelve arra, hogy óvatos legyen a kipirosodott csuklókkal és bokákkal. Maga is meglepődik, mennyire magától jön ez neki. - Mivel most egy darabig úgyis pihenned kéne, remélem nincs kifogásod az ellen, ha pizsamába bújsz fürdés után. - veti fel a dolgot, mielőtt megfogja a zuhanyrózsát és megnyitja a vizet. - Hajtsd hátra a fejed, megmosom a hajad is. - már veszi is elő a sampont, előtte viszont benedvesíti a lányka haját, utána samponoz, gondosan ügyelve arra, hogy ne jusson a szemébe. Mikor pedig lemossa, még az egyik kezét oda is teszi Mia homlokához, hogy semmiképp se jusson a szemébe a csípős cucc. - Azt hiszem, készen is vagyunk. Maradsz még pancsolni, vagy kivegyelek?
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Dec. 31, 2014 4:55 pm
Rupertnek nagyjából egy hete van, ha a kislánnyal le akar lépni a városból, ekkor ér véget ugyanis a NY Jackson President Pre-School-ban a téli szünet, amikor Miának is iskolába kellene újra mennie. Mrs Taylor jelenleg a nővérénél volt, hiszen ha otthon lett volna valószínű már hamarabb feltűnik neki az eset, tekintve, hogy mostanában sokkal sűrűbben járt át Stevensékhez. Nem tetszett Barb új pasija az idős hölgynek. Ő még az a fajta amerikai volt, az az egyszerű gondolkodású, a háború utánról, akikben még buzgott a hazafias vágy, de nem keveredett a túl liberális eszmékkel, amelyek egyre inkább megfertőzték a világot. Ennek volt az köszönhető, hogy Mia számára Mr Wilson jelentette a világ közepét, hogy a mesékbe menekült és az egyetlen élő barátja, egy közel hetvenöt éves idős asszony volt. Nem normális világ ez, főleg nem egy ilyen csöppségnek. Rupert érkezése olyan volt, mintha az utolsó rajzának momentuma kelt volna életre, amikor Nádszál haját összefonva engedi le a világoskék toronyból, hogy a királyfi azon másszon fel és kiszabadítsa őt onnan. Hogy Mia túl sok ilyen rajzot készített, az annak volt köszönhető, hogy a lelke mélyén érezte, tudta, hogy erre lenne szüksége, hogy valaki kimenekítse abból a pokolból amiben jelenleg élt, és amiből úgy érezte soha nem fog tudni szabadulni. Álmodozott arról, hogy anya majd megváltozik és reménykedve nézte az iskolában ahogyan a többi gyerekért eljön az anyukája, amíg őt legtöbbször Miss Robinson vitte haza, vagy Mrs Taylor sétált el az iskolához, amikor már órák óta nem tudott a lakásba bejutni, mert az anya vagy nem volt otthon, vagy éppen kiütve fetrengett a saját hányásában a kis szobában. Ilyenkor nem vele foglalkozott, hanem azzal a csöppséggel, aki az egészről nem tehetett, aki reménykedve és pislogva minden nap újabb és újabb vágyakozással várta az anyukáját az iskolánál. Hónapok óta minden áldott nap kitartóan. Talán ennek a kitartásnak volt az is köszönhető, hogy életben maradt. Igen minden bizonnyal így lehetett, hogy az ösztönök, a görcsös vágyakozás az élet után, amely valahogyan nem bánt vele kesztyűs kézzel, de meg is erősítette egyben. Neki volt erre az erőre a legnagyobb szüksége. Egy pöttöm hat éves kislányban még az önbecsülés jóval több volt mint az édesanyjában. Barb-ot valahogyan a legnagyobb jóindulattal sem lehetett anyának nevezni. Fizikai értelemben az volt, és itt ki is merült minden amit ezért a kislányért valaha tett. - Neeeem itt? Másik állam? Fuuuhhh- fújtatott egyet Mia, miközben szépen óvatosan lehámozta róla Rupert a ruháit. Láthatóan elég vékonyka, madár csontozatú gyerek volt, aki húst valóban csak akkor látott, ha Mrs Taylor vitt át ételt. A gabonapehely meg a sajt és félig kásás alma, több napos narancslé a hűtőben nem éppen a legtáplálóbb étel egy gyerek számára.- Én még sosem voltam másik államban, bár az iskolában tanultunk róluk. Melyik államban élsz Rupert? És meddig maradok nálad? És Mrs Taylor is velünk jön majd, és ha előkerül anyukám akkor ő is jön utánunk? Őt is bántották azok a...báááácsik- húzta el a szót és még fintorgott is hozzá- És azt mondták neki virítsa a lóvét. Mit jelent az, hogy lóvét virítani, Rupert? Virítani a virág szokott, a pénz az nem, az papírból van. Vagy úgy értették, hogy pénzből hajtogasson virágot? De az meg mire jó? Sokkal szebb ha színes, fényes papírból hajtogatjuk. Miss Robins rózsát is tud hajtogatni, igazi szép nagy fejű virágos rózsát.- kicsit kusza gondolatmenet volt ez, de a gyerekek egy része nagyon sok dolgot szó szerint értelmez. Igaz, hogy többféle verzióban fordul meg a csöpp fejükben, de akkor is szó szerint. Megvonta a vállát, aprócska volt, szinte kilátszottak a csontjai, itt-ott látható volt rajta zúzódás és a hátán, szentséges ég! Apró fehér kör alakú foltok...mintha himlő nyomok lettek volna, amit elvakart, de nagyobbak voltak és sokkal szabálytalanabbak. Csikknyomok. Anyának a dílerei néha szerettek szórakozni amíg a pénzükre vártak. Ilyen világ volt ez, nyomorúságos, rideg és mocskosul kegyetlen. Aprócska, erőtlen kezével igyekszik megkapaszkodni a férfiba amíg bemászik a kádba, és elégedetten állapítja meg, hogy se nem túl hideg, se nem túl forró. Boldog, bár kissé torz mosollyal pillantott Rupertre. - Hogy csináltad? Nagyon...nagyon jó a víz.- ült le kényelmesen, kicsi kezei a kád szélén pihentek, néha megpaskolta a víz felszínét- Nem baj, hogy nincsenek kacsák. Most amúgy is túl büdös vagyok, szerintem megijednének tőlem. Pizsama?- meglepődik de bólogat.- Nem baj, otthon úgyis szinte egész nap abban szoktam lenni. Csak olyankor öltözöm fel amikor Taylor néni átjön. Azt mondta, hogy egy hölgynek nem illik egész nap kócosan és pizsamában mászkálni. Nem értem miről beszél, én még csak hat éves vagyok. A hölgyek, sokkal idősebbek, láttam a tévében.- bólogatott és beszélt, miközben Rupert gyakorlott mozdulatokkal fürdette, vizsgálgatta, közelről nézte az arcát. Kicsit borostás volt. - Te nem szoktad leszedni a szúrszot az arcodról mint a bácsik a tévében? Van a kezükben valami csillogós, simogatják az arcukat és lejön a szúrós.- szerette volna megérinteni, még sosem látott ilyen közelről borostát és nagyon kíváncsi volt. Csak azt tudta, hogy hegyes és nagyon szúrhat. Kicsit félt is tőle. Mikor Rupert közölte, hogy kész vannak, megrázta a fejét. - Nem, most már ki szeretnék jönni. Éhes vagyok.- közölte egyszerűen, majd gyorsan hozzátette- De ugye nem csak gabonapehely meg alma van itthon? A narancslevet nem szeretem- öltötte ki utálkozva a nyelvét.- Mit eszünk?- tette fel a kérdést a maga természetes módján és felemelte a kezét, már gyakorlott módon, hogy Rupert ki tudja segíteni őt a kádból, és végre megtörölgesse és belebújhasson az új, utó-karácsonyi pizsamájába. [You must be registered and logged in to see this link.]
MIA ÉS RUPERT
template by [You must be registered and logged in to see this link.]. words. Nothing
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Dec. 31, 2014 7:48 pm
Mázlija van. S ezzel együtt a kislánynak is, mert így van idejük megvárni, amíg eléggé rendbejön az arca ahhoz, hogy ne hívja rájuk az első szembejövő a CPS-t gyermekbántalmazásért. Bezzeg akkor senki nem hívta őket, mikor szegény gyereket összekötözve bevágták egy szemeteskonténerbe... Ő jött, fehér ló helyett fekete BMW-vel, fénylő arany páncél helyett fekete öltönyben és kabátban, kard helyett egy félautomata Smith&Wesson pisztollyal a hóna alatt. De legalább jött, és egészen biztosra veheti Mia, hogy soha többé nem kell visszamennie abba a patkánylyukba. Aki pedig elég hülye ahhoz, hogy megpróbáljon utánuk jönni, abba simán golyót ereszt és elkaparja valahol. Sosem tartotta sokra az embereket. Ezért is olyan pokoli jó fegyverkereskedő. - Nevadában, Las Vegasban. Addig maradsz, ameddig csak akarsz, sose kell visszamenned abba a patkányodúba. Anyud is jöhet, ha előkerül, Mrs. Taylor viszont szerintem túl idős már egy ekkora költözéshez. - tippeli, hogy Mrs. Taylor amolyan nagymamafigura, hát megreszkírozza, hogy ezt a kifogást választja. - Ráadásul jobb, ha nem tudja, hol vagy. Még a végén feltűnik azoknak, akik miatt a konténerbe kerültél. - teszi hozzá. Komolyan tart ettől, a hasonló gazemberek nem szeretik az élő szemtanúkat, és legközelebb valószínűleg biztosra mennének. - Virítani a lóvét azt jelenti, hogy mutassa a pénzt, hogy csak úgy virítson a kezében, mint virág a mezőn. - magyarázza, miközben már végez a vetkőztetéssel. Nem kell sokat gondolkodnia, meglátja a foltokat a kislány hátán... a szemetek. Megnézné, hogy meg mernék-e kísérelni ugyanezt egy felfegyverzett, felnőtt férfival is. Még az se érdekelné, hogy Mia látja, ott helyben gyilkolná meg azt, aki még egyszer így hozzá akarna érni. Úgy tűnik, eltalálta a fürdővizet. - Megvannak a trükkjeim. - kacsint a lánykára, és elkezdi mosdatni. Könnyen beleegyezik a pizsamába, ami nagy könnyebbség Rupert számára. - Engem nem zavar, ha a házban egész nap pizsiben vagy, de azért ha megyünk valahova, majd felöltözöl rendesen. - teszi hozzá, miközben mosdat. A borostájára tett megjegyzésre felkuncog, ez aranyos. - Néha le szoktam. Ma elmaradt, elfelejtettem. Egyesek szerint meg jól áll. Azt a csillogóst pedig úgy hívják, borotva, és nekem is van, de éles, úgyhogy szeretném, ha nem nyúlnál hozzá. Van már elég sebed így is. nem meglepő, hogy nem akar tovább pancsolni, mikor végeznek, ő maga is megéhezett, pedig szemmel láthatóan jobban táplált, mint a zörgő csontú kislány. Ki is kapja gyorsan a kádból, majd alaposan bebugyolálja a törölközőbe - talán a kelleténél kicsit szorosabban is, mert csak a feje látszik ki a gubóból, miközben a hálószobába szállítja, ahová már ki van készítve a Hello Kitty mintás kezes-lábas (és talpas, nehogy megfázzon) pizsama. Először azonban a szép hosszú haját törölgeti meg jó alaposan, aztán csomagolja csak ki, és törli szárazra. Utána egy rendes hajszárítás következik, és ezt követően segít neki belebújni a szép új pizsijébe. - Úgy látom, sikerült eltalálni a méretedet, ennél cukibb csak akkor leszel, ha a szemed is meggyógyul - vigyorog, és nem bírja megállni, megint nyom egy puszit a lányka homlokára. - És most már az illatod is teljesen jó. - teszi hozzá. - Ha fázol még, tessék, ez is a tiéd. - mutat az ágy sarkán összehajtogatott hihetetlenül puha és meleg piros mikroszálas takaróra. Ő maga felkel, és a konyha felé indul. - A vacsora pizza lesz, mert lusta vagyok. Remélem, szereted a sonkát és az ananászt, mert Hawaii a feltét. - magyarázza, és nemes egyszerűséggel kicsomagolja az egyik gyorsfagyasztott félkész pizzát, és egy tepsiben betolja a sütőbe. - Most pedig várunk.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Csüt. Jan. 01, 2015 10:02 pm
Hogy Miának hihetetlen szerencséje van azzal, hogy éppen Rupert találta meg, ahhoz nem is fér kétség. Igazából, ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor egymással van szerencséjük. Az életben vannak helyzetek, amikor elsőre, és látszólagosan két különböző ember találkozása valami különös és mások számára talán érthetetlen folyamatot indít el. Egy hat éves kislány és egy meglett harmincas, sokat látott férfi valószínű a társadalom számára tökéletesen különböző, össze nem illeszthető párost alkotnának. Egy gyereknek az anyja mellett a helye. Az anyja, aki tulajdonképpen nem is törődik vele, aki mégis a lánya számára a tökéletes és a gyönyörű, akiért állandóan aggódik, holott ennek éppen fordítva kellene lennie. Egy harmincas férfinak család és feleség kell. Feleség? Aki azt nézi, hogy mikor teszi ki a lábát otthonról a férje és változhat át igazi amerikai wannabe feleséggé, aki azt csinál amit akar, akinek semmi sem számít azon kívül, hogy legyen egy név egy pénzt kereső jóbolond aki eltartja. Ha van gyerek az sem lényeg. Elfér a többi kertvárosi bicikliző kulcsos kölyök között. Miának nem volt anyukája és apukája sem, ha már itt tartunk, Rupertnek meg családja, a szó klasszikus értelmében. A találkozásuk úgy tűnik tehát, hogy valamilyen különös szabályt követve törvényszerű és kívánatos volt. Mia még mindig bűvölten figyeli Rupert arcát, ahogyan őt törölgeti és a borostáról magyaráz, meg arról, hogy mivel is szokták azt leszedni, elmagyarázza neki mit jelent lóvét virítani. Több hozzá a türelme mint azt elsőre gondolta, a kislány meg meghatódik. Itt ez az idegen, aki eddig sokkal több figyelmet fordított rá, mint azon a néhány emberen kívül akiket ismert bárki. És egy hátránya volt a férfinak: ő még csak most ismerte meg őt. - Mrs Taylor valóban nagyon öreg. Nyáron lesz hetvenkettő éves. Azt ígérte, hogy akkor majd rosszalkodunk kicsit. Kimegyünk a nagypályaudvarra és felülünk az első buszra, ami jön és oda megyünk vele, ahova a végállomása van. És ott majd vesz nekem fagyit, annyi gombócot amit csak szeretnék, és utána sétálunk kicsit. Nem sokat, mert a lába nem bírja, aztán hazajövünk. Ez lesz a mi csavargásunk. De ha én most elmegyek veled abba a másik városba, ami nem itt van, és Mrs Taylor nem jöhet velünk, akkor lőttek a csavargásunknak, azt hiszem.- állapítja meg a maga egyszerű kis bölcsességével a lényeget.- De ha anya előkerül akkor biztosan keresni fog...akkor hagyjunk neki üzenetet Taylor néninél.- néz esdeklőn a férfira, majd a hajszárító bekapcsolását követően csendben marad. Néha fintorodik csak el, vagy nevetgél, amikor pár tincset az arcába fúj a forró levegő és megcsiklandozza az orrát. A pizsamának nagyon jó illata van, olyan új illata, amit ritkán szokott érezni...és olyan gyönyörű. Igazi Hello Kitty van rajta, amilyen a tv-ben látott idáig, neki sosem volt még ilyenje. Felemeli a két kezecskéjét és alaposan végignéz magán, legalábbis az ép bal szemével ez a művelet sikeres is. Ekkor jön a homlokára a puszi, ami meglepi. Ilyet csak a tv-ben látott idáig, amikor a gyerekek játszottak az apukájukkal és az a végén megpuszilta a homlokukat. A kislány szíve másodpercek alatt szorul el...ez volt az a mozdulat amely az előző órák során elszenvedett dolgokat a felszínre hozta. De még tartja magát, még bátor kislány ő, és igen most már nem büdös, és jó illatú szappannal fürdette meg őt Rupert és nemsokára enni is fog...és Mr Wilson is fürödni fog és aztán...aztán annyi minden izgalmas fog még vele történni, hogy hirtelen fel sem tudja dolgozni, kicsi elméje hirtelen kanyarodik vissza a borzalmakhoz. ~ Angyalt csinálok belőled te kis tökmag. Szép kis angyalt~ Az emlékek erőszakosan tolulnak be a kicsi kobakjába és árnyékként suhannak végig az arcán. De ez pillanatnyi, a következő másodpercben már újra a férfira néz, amikor a pizzát említi, és készséggel elveszi a puha takarót. Mia igazi kismacska módjára mindenben szeretett elbújni, ami meleg és puha és biztonságot nyújt. Ezt tette a takaróval is. - Szeretem a pizzát. Ha anya lusta akkor általában nem főz. És anya gyakran lusta. Mindig azt mondja, hogy nem valami kibaszott cseléd, hogy állandóan a konyhában bassza a rezet.- a kimondott káromkodások egy hat éves szájából minden bizonnyal döbbenetet keltenének bárkiben, de Mia számára természetesen jönnek ezek a szavak, hiszen az anyukájától is ezt hallotta. - Amúgy szeretem a hawaii pizzát és a sonkát is. Csak én úgy szoktam, hogy leszedem az ananászt és a végén egyenként eszem meg.- tipikus gyerek szokás. Rávágja, hogy szereti, de valójában nem szereti, így másképp oldja meg. - Rupert, neked van gyereked?- kérdezi aztán hirtelen. Mi lesz ha ott lesz másik gyerek ahova mennek? Hiszen nem mondta a férfi, hogy nincs. A gondolat pedig megijesztette és ez meg is látszott rajta, és most nem volt ott a maci, akit magához tudott volna vonni, aki mögé el tudott volna bújni, úgyhogy az összes érzelem látszott a kis arcán.
Tag:Rupert • Music • Outfit : [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Mia Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 3:06 pm-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Csüt. Jan. 01, 2015 11:10 pm
Hát, hogy sokat látott, az tény. Megvan az oka annak, hogy miért nem nem tartja sokra az embereket. Kora tizenéves korában megmutatta neki az élet, hogy nincs Isten, és hogy a rendszer, ahelyett, hogy megsegítene, megrág, kiköp, és magasról még le is szar. Abban a korban vesztette el a szüleit, amikor már túl idős ahhoz, hogy magát okolja, de elég okos és lázadó ahhoz, hogy a világot. Kiismerte az embereket, és épp ezért talán adta magát a foglalkozás, és az ötlet, hogy abból profitáljon, hogy mások egymást gyilkolják. Hiszen megérdemelnek minden cseppnyi szenvedést, amit az ő fegyverei hoznak rájuk... Ez most kezd meginogni. Azt mondják, az ember teljesen másképp kezdi látni a világot, amikor van gyereke. Hát ő már most másképp látja, pedig Mia nem az ő kislánya. Mégis, ő, aki ezelőtt elképzelhetetlennek tartotta a családalapítást, hirtelen szeretné, ha a kislány nála maradna. Érdekes módon, a legtöbb emberrel ellentétben, akivel találkozott, a lányka minden kérdése ellenére se idegesíti. Talán azért, mert érzi az őszinte érdeklődést a szavaiban. Talán, mert szeretné, hogy Mia a viszontagságok után biztonságban, nyugalomban és kényelemben érezze magát, mint ami neki is megadatott kisgyerek korában. Arról viszont szó se lehet, hogy Mrs. Taylor megtudja, mi történt. Senki nem tudhatja meg. - Ha tudod Taylor néni címét, vagy akár csak a teljes nevét, akkor el tudom majd érni. - halasztja a konfrontációt. Óvatosan törölget és hajszárít, aztán végre-valahára sikerül pizsamába bújtatnia a csöppséget, és vigyorogva nézi, ahogy elbújik a pihepuha takaróban. Csak a monokli emlékezteti, mennyire traumatizált is a gyerkőc. - Én is szeretem a pizzát, de arra megkérlek, hogy azt a szót, hogy... hogy baszni, azt légyszíves ne használd, ha lehet. Gondolom, hogy anyud sokszor használta, de csúnya szó. - magyarázza sóhajjal, miközben beteszi a pizzát sülni. - Én is voltam, gyerek, Mia - vigyorog a pizzaevés metodikáján. - Ha nem szereted az ananászt, nyugodtan elmondhatod. - próbálja elérni, hogy nyugodtan merjen beszélni vele a pici. Amikor viszont megkérdezi, hogy van-e gyereke, és látja az arcán a félelmet, úgy dönt, őszinte lesz, függetlenül attól, hogy az egyedülléttől fél Mia, vagy attól, hogy társasága lesz. - Nincs. Egészen eddig egyedül laktam. Most viszont lenne egy fontos feladatod. - guggol le a kislányhoz, mint aki nagyon komoly dolgot kér. - Szeretném, ha figyelnéd a sütőt. Ez itt - bök a kijelzőre - visszaszámol, és mikor nullára ér, sípolni fog. Szeretném, ha akkor szólnál nekem, mert én Mr. Wilsont szeretném addig alaposan megfürdetni, hogy neki is olyan jó illata legyen, mint most neked, és lehet, hogy nem fogom meghallani. Megteszed ezt nekem? - kérdi, remélve, hogy a lányka örömmel elvállalja a feladatot, ő pedig mehet medvét fürdetni.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Pént. Jan. 02, 2015 4:14 pm
Mia tényleg olyan volt mint egy kis cica. Jelen pillanatban egy piros, puha takaróba burkolózott sérült kis macsek, de akkor is olyan. Persze a macija nélkül nagyon elveszettnek érezte magát, de Mr Wilson a kukában tett szomorú kalandjuk során igencsak koszos és büdös lett, ráadásul a kislány véréből is jutott rá. A medve és ő, most már elmondható, hogy megjárták együtt a poklot is, mert bizony az az egy óra felért azzal. Most viszont ebben a vadonatúj pizsamában ott ült az ágyon és figyelte miképpen ügyködik az étel elkészítésével Rupert. Neki csinálja, azért, hogy ne legyen éhes. Ruhát is vett neki, és még kapott ilyen puha takarót is, amiben alaposan felmelegedhet. És ott voltak a gondolatok a fejében arról, hogy a férfinak esetleg van gyereke. Le sem tagadhatta volna a korosztályára jellemző odaadás és önzőség furcsa kombinációját. Hiszen ha arról volt szó mindent, sőt bármit odaadott volna, ugyanakkor a másik oldalon mérhetetlenül önző és kisajátító volt. Rupert most már számára egy igazi család, apuka és megmentő egyszemélyben. Pillanatok alatt döntötte el ezt ahogyan azt is, hogy nem osztozik rajta senkivel. Ha mégis lenne kivel, hát bizony húzná az orrát. Keresztbe fonta csöpp kis karját a mellkasa előtt a pléd takarásában és onnan várta a választ. Mit érzett amikor megtudta, hogy nincs gyereke? Megkönnyebbülést. Őszintén. És a következő mondatai is erről tanuskodtak. Nem volt benne semmi képmutatás, egyszerűen azt mondta amit gondolt. - Örülök, hogy nincs gyereked. De ha hazaviszel magadhoz, akkor majd nem kell már egyedül laknod. Taylor nénit Margaretnek hívják. Mrs Margaret Taylor, és a címét is meg tudom mondani, ugyanaz mint a minénk, csak ő a szomszéd tömb első emeletén lakik, a mi szobaablakunk és az ő konyha ablaka között csak a tűzlétra van. Amúgy pedig megígéred, hogy figyelni fogsz rá? Senkije sincs a nővérén és rajtam kívül.Mindig azt mondta nekem, hogy örül, hogy van egy unokája. Merthogy a fia meghalt a vietnámi háborúban vagy hol. Az nem tudom micsoda, de Taylor néni szerint nem is baj, hogy nem tudom, mert még kicsi vagyok hozzá és úgysem érteném. Mindenre ezt mondja amitől szomorú lesz, hogy úgysem érteném. Pedig nem szeretem ha az emberek szomorúak, az nem jó dolog, ugye Rupert?- billentette oldalra a fejét, és még a sérült szemében is látható volt egy csöppnyi elkeseredettség azt illetően, amit mondott.- Én mindig rajzolni szoktam neki, mert a sok színes rajz felvidít. Sokat szokott olyan filmeket nézni ami nem színes, és mindig mondom neki, hogy azért lesz szomorú mert nem színes az a film amit néz, ő meg ilyenkor megint legyint, hogy kicsi vagyok és nem értem.- az ananászt illetően látható, hogy elgondolkodik, szinte látni lehet miképpen forognak a pici fejében a mókuskerekek. - Hááááát. Igazából a pizzán nem szeretem. Amúgy az ananászt külön szeretem. Ezért szoktam azt, hogy leszedem róla egy külön tányérba és először megeszem a pizzát és utána az ananászt. De tényleg jó lesz így.- bólogat serényen és hálásan, majd a lábát lóbálva hümmög és beleegyezőn megint a fejét rázza, újra igenlően - Ühhüm, figyelni fogom és szólok ha csilingel, vagy lejár vagy akármit csinál. Ja, és vigyázz, nehogy Mr Wilson szemébe menjen a sampon, nagyon csípné neki. Mrs Taylor a múlt héten varrt fel neki új szemeket, mert az előzőek leszakadtak, amikor Lucas kitépte a kezemből a macit. Anya is azt mondta, hogy lerakhatnám már a kezemből azt a kiba...- lenyelte a szót, mert Rupert azt mondta, hogy csúnya szó, és nem szabad ilyet mondani. Akkor anya miért mondja, ha csúnya? Ezen most kicsit elgondolkodott, de mivel a férfi azt mondta csúnya, akkor az. Ő meg nem vitázott, csak nagyon nehéz lesz majd betartania, hogy ne beszéljen rondán. Túlságosan megszokta már.- Bocsánat- húzta be a nyakát kicsit vigyorogva- Szóval anya azt mondta, hogy le kéne tennem a medvét, és nem mindig azt hurcibálni magammal. De nem érti meg, hogy Mr Wilson nem egyszerű medve, hanem a barátom. És mi összetartozunk.- Rupert időközben kiment Mr Wilson megfürdetni, de Mia nem hagyta abba a magyarázást, csak úgy dőlt belőle a szó, ép szemével pedig a visszaszámlálót figyelte, nehogy a fontos feladatát és küldetését sikeretlenül fejezze be. Csak annyira emelte meg a hangját, hogy eljusson Ruperthez. - És mikor megyünk oda ahol laksz? És az ilyen nagy és szép hely mint ez a lakás? Rupeeeeeeert!- a hangja élesen csattant- Még van hátra 5 perc.- ez is tipikus gyerek szokás, amikor egy feladata van, hogy akkor szóljon amikor kell. De ő nem ezt teszi, hanem időszakosan közvetít, hogy mennyi van még hátra. Mia pontosan ezt csinálja, és a köztes időben kérdez és magyaráz vég nélkül - Rupert, ugye meg fog gyógyulni a szemem és nem leszek mindig ilyen félszemű kalóz? És Rupert van neked itthon csokoládé? Ha igazán jó kislány vagyok mindig szokott Miss Robinson csokoládét adni. Főleg ha szépet rajzolok az iskolában. Ugye vigyázol Mr Wilson szemére? Nem akarom, hogy ő is félszemű legyen mint én, mert megcsípi a sampon a szemét. Ruppppeeeeerrtttt!- újabb fülsértő hang amit megint az követett, hogy mennyi idő van még hátra a pizzából- Még két perc van hátra. És sistereg. Ennek így kell sisteregni?- igen, valószínű, hiszen sült a pizza és ugyebár fagyos is volt- Ja és nem szeretem a narancslevet, ha nem kötelező, akkor azt nem kérnék.- rossz emlékei fűződtek hozzá, ugyanis minden alkalommal csak romlott és poshadt volt a hűtőben, az íze még mindig élénken élt az emlékezetében. A visszaszámláló a másodpercekhez ért, majd csendült egyet, és ugyanabban a pillanatban harsant Mia hangja is az előzőekhez képest még fülsértőbben. - Rupeeeeeeeert! Csilingelt! Csilingelt, lejárt, csilingelt.- és ezt nem is hagyta abba mindaddig amíg a férfi vissza nem tért a fürdőből, hogy megdicsérje, az odafigyelésért. Ez a kislány szinte szomjazta a kedves szavakat.
Tag:Rupert • Music • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Mia Stevens összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 3:07 pm-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Pént. Jan. 02, 2015 6:23 pm
Ha az a medve mesélni tudna, minden bizonnyal olyan dolgokat mesélne Rupertnek, amitől nem tudna aludni - még ő se - napokig, vagy hetekig. Vagy a dühtől, vagy a szorongástól, hogy olyan emberek élnek teljesen büntetlenül, akik ilyesmiket tesznek. Azt hiszi, tudja, milyen mély az emberi gyarlóság, pedig fogalma nincs. Minden megváltozott a mai nappal Mia életében, mert már olyasvalaki kezében van, aki tényleg odafigyel rá, és tényleg szeretne gondoskodni róla, és a lányka nem csak egy kolonc a számára, vagy egy eszköz. Épp ezért fogja rendesen tartani, etetni, öltöztetni, valószínűleg még játszik is majd vele jó párszor. Újabb bevásárlás is lesz holnap. Most csak a legszükségesebbeket szerezte be, hogy az első egy-két napot bírja, és a kopott-rongyos, és szeméttől bűzlő pólót és nadrágot, amiben megtalálta Miát, kidobhassa. Ügyelt még arra is, hogy készpénzzel fizessen a pénztárnál, és legközelebb is ezt fogja tenni. Szóval örül neki, hogy nincs gyereke. na szép, máris ki akarja sajátítani. Margaret néni említése már sokkal fontosabb dolog. Így már sikerül majd kinyomoznia a címet, és tud neki üzenni, ha elég óvatos, nem is lehet majd lenyomozni belőle. - Ezek alapján már meg tudom találni. Holnap veszek neked papírt, meg ceruzákat, és akkor tudsz neki rajzolni valamit, amit beteszünk a levél mellé, hogy tudja, hogy jól vagy, és biztonságban. Azt nem ígérem, hogy figyelni is fogok rá, nagyon messze leszünk. Nem maradhatunk ebben a városban, még a végén az a kettő meglát téged az utcán, mikor iskolába mégy, vagy vásárolunk. Azt viszont nem teszi hozzá, hogy névtelen levél lesz, feladó nélkül, és közvetlenül az indulás napján fogja postára adni, egy publikus postaládában, és még arra is kínosan ügyelni fog, hogy csak kesztyűben nyúljon a levélhez vagy borítékhoz. - Tényleg nem jó, ha az emberek szomorúak. De van, amikor nem lehet rajta segíteni. Szerintem Te is pontosan tudod, milyen az. Annyit tudunk tenni, hogy odafigyelünk egymásra, és megpróbálunk segíteni, ha lehet. - sóhajt egy nagyot. Nehéz ügy lesz egyedül felnevelnie egy gyereket, de talán menni fog. Ha sikerül megint boldognak látnia ezt a csöppséget, már megérte. Lehet, hogy neki nincs hite az emberiségben, de szeretné, ha Miának lenne. A pizza a sütőbe kerül, és Rupert elvonul a medvével a mosókonyhába - azaz elvonulna, de előtte van annyi türelme, hogy meghallgassa Mia és Mr. Wilson kapcsolatát. - Értem, vigyázni fogok rá. - végre bevonul a mosókonyhába, és teljes lelki nyugalommal kimossa a játékmedvét, tudva, hogy Mia úgyis a sütőre figyel. - Köszi, hogy szólsz, igen, sokkal nagyobb, mint ez, és akkor megyünk, amikor meggyógyult a szemed, hogy ne legyen olyan feltűnő. A végén még azt hinnék, hogy én bántottalak, és elvinnének engem a rendőrök, téged meg olyan iskolába tennének, ahonnan nem jöhetsz haza délután, hanem ott is kell aludnod. - kissé emelt hangon magyarázza, teljesen őszintén, miért várnak az utazással. Fontosnak tartotta, hogy Mia értse, mi a gond, és ne buktassa le önkéntelenül. Épp ezért magyaráz úgy, hogy a kicsi is megértse. Aztán most, hogy ráijesztett, ideje kicsit nyugtatni is. - De nyugi, pár nap és a szemed ugyanolyan jó lesz, mint azelőtt. CSak most meg van dagadva az arcod körülötte, azért nem tudod rendesen kinyitni. A szemed maga nem sérült. Csokim sajnos nincs itthon, de holnap veszek azt is, majd szólj reggel. Mr. Wilson szemére meg nagyon vigyázok, de Te meg a szádra vigyázz, kisasszony, mert ha még egyszer meghallom azt a bizonyos szót, úgy éljek, becsomagollak abba a takaróba, mint egy pólyásbabát, hogy moccanni se tudj, aztán akkor majd gondolkozhatsz, hogy megérte-e. - fenyegeti meg játékosan a hűdenagy büntivel a kislányt, aztán a kimosott medvét a radiátorra teszi száradni. Épp időben, hogy a csilingelésre figyelmeztető lánykát hallva a konyhába siessen. Kezdett már kicsit az agyára menni - de amint meglátja az izgatott, monoklis Miát, a takaróba burkolózva, már nem tud neheztelni rá. - Ügyes voltál, de elég lett volna csak akkor szólni, ha kész. - teszi hozzá, lekapcsolja a sütőt, és kiszedi a gőzölgő pizzát, amit tepsistől a márvány étkezőpultra tesz. - Na tedd le kicsit azt a takarót, és gyere enni. - int a lánykának, miközben tányérokat és evőeszközöket szed elő. - Várd meg, amíg egy kicsit meghűl, mert forró, azért sistergett. Ha most hozzányúlsz, megégeti a kezedet, meg a szádat, és az nagyon tud fájni. - a csikknyomok után, amiket a hátán látott, valószínűleg túl jól ismeri, milyen fájdalmas egy égési sérülés. - Mr. Wilson megfürdött, most a radiátoron ül, hogy megszáradjon. - teszi hozzá, majd Miát felsegíti az egyik székre, ami a pulthoz illően, magasított, ő meg felszeleteli a vacsorát, és a kislány elé rakja a saját adagját. - Jó étvágyat, Mia!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szomb. Jan. 03, 2015 11:06 pm
Mia már el is tervezte mit fog rajzolni Mrs Tyalornak. Elsőként mindenképpen le fogja rajzolni Rupertet. Aztán eszébe jutott amit a férfi mondott, hogy talán az a kettő, a reszelős hangú, meg a mellényes meg fogják keresni Taylor nénit, és talán azt is tudni akarják majd hova tűnt a kislány a konténerből. Nem akarta, hogy az asszonynak bármi bántódása essen és a gondolat elborzasztotta. Talán mégis mást kellene rajzolnia arra a lapra, talán meg sem kéne említenie Rupertet. Talán meg sem kellene semmit említenie, sem a monoklit a szeme alatt, sem a büdöset, sem azt, hogy anyát bántották. Mrs Taylor szíve már nagyon öreg és beteg. Mia láthatóan nagyon gondolkodott, de közben ép szemével figyelte miképpen kerül a maci a meleg radiátorra, ő meg kicsit lejjebb csúszott a plédbe, és élvezte azt a kuckós meleget ami áradt belőle. A szomorúságra tett megjegyzés szíven találta. - Igen, tudom milyen szomorúnak lenni. Például nagyon szomorú vagyok, amikor át akarom ölelni anyát, ő meg odébb tol. Pedig én szeretem amikor megölel. Furcsa illata van...de nekem mégis az, az az anyukám illata. És nagyon sokszor éjszaka, amikor otthon volt besettenkedtem a szobájába, és megsimogattam a haját, és olyankor odabújtam hozzá és átöleltem. Mert álmában nem tudott tiltakozni, mert álmában nem tudott magától eltolni.- biggyesztette le a csöpp kis száját. Talán sokaknak fogalmuk sincs mennyit jelent egy ekkora gyereknek egy ölelés, és nem feltétlenül egy idegentől akarja azt kapni, hanem ahogyan Mia is, az anyukájától, akitől mégsem kaphatta meg. Szomorúvá tette, elkeseredetté, és az előző órák eseményei, és a múlt egy apró és annál keservesebb pillanatának felidézése valóban szomorúvá tették őt. Egészen apró kis gombóccá gömbölyödik a takaró alatt, amikor Rupert játékosan megfenyegeti. De talán ez most nem a legmegfelelőbb fegyelmezési forma. Talán túl korán és túl akaratlanul csúszott ki a férfi száján, a "becsomagollak, hogy meg sem bírsz majd moccani", mert Mia olyan rémült arcot vágott egy másodpercre, hogy úgy tűnt menten elsírja magát. Helyette csak szaggatottan sóhajtott egy nagyot majd bólogatott. Egy hang sem jött ki a torkán. Megrémült, és ez látszott abból is, ahogyan a takaró alatt magába roskadva ült és a pizsama lábkorcával kezdett játszikálni amíg Rupert tányérokat és evőeszközöket szedett elő a kislány meg csak nézte. Néha kisimítgatta a haját az arcából, és amikor hozzáért a jobb szeméhez picit felszisszent, ez pedig megint eszébe juttatta a pár órája történteket, eszébe juttatta Mrs Taylort, anyát, és persze azt a fenyegetést, hogy ha megint csúnyán beszél akkor Rupert össze fogja őt csomagolni. Így aztán nemhogy csúnyán beszélni nem mert hanem sehogy. Mi van ha az is csúnya amit mondani akar? Ő nem tudott különbséget tenni, és már csak akkor tudta mit szabad és mit nem amikor megmondták neki.Végre valahára ledobta a hátáról a takarót és odacsattogott Ruperthez, belekapaszkodva felmászott a székre és kényelmesen elhelyezkedett. A haja már megint az arcában volt, amit nem szokott meg, mert Taylor néni vagy Miss Robinson mindig összefonják neki. Lehet, hogy Rupert nem ért az ilyesmihez, amit a kislány nem bánt. Nem szerette ha lófarokba van fogva a haja. A hercegnőknek sincs úgy, nekik is mindig ki van engedve. És különben is, ő is olyan hajat akart mint amilyen Nádszálnak volt, aranyszőke, leér a toronyból, hogy a királyfi azon tudja....de hé! Hát őt már nem kell kiszabadítani, hiszen itt van Ruperttel, most már biztonságban van. - Jó várok.- bólogat hevesen. Nagyon is tisztában volt azzal milyen amikor valami megsüti. A csikkek a hátán, szórakozott kedvű drogosok maradványai, akik viccesnek találtak egy alig három éves kislány hátán amőbát játszani, félig elégett füves cigikkel egy félresikerült július 4-i partit követően Barb lakásában. - Jó étvágyat, Rupert.- rebegi ő is alig hallhatóan és az eddigi kis csicsergős kislány hirtelen válik szótlanná, mintha kicserélték volna. Amikor már kellően kihűlt a pizza ahhoz, hogy meg tudja fogni egy szeletkét elvesz, lepöcköli a tányér szélére az ananászt és lopva sandít a férfira az ép bal szemével - Meg fogom a végén enni, csak most nem. Mondtam is, tudod.- a hangja továbbra is nagyon halk, mintha félne megszólalni, fél is. Ott motoszkál a fejében rengeteg minden. Mrs Taylor rajza mindenek előtt. Időközben eldöntötte, hogy az ő csavargásukat fogja lerajzolni, ami úgy tűnik nem fog megvalósulni, de így legalább kicsit olyan lesz mintha. De a másik gondolat csak nem hagyja nyugodni. Lábát lóbálja, néha hátrapillant Mr Wilson felé. Nélküle olyan elesettnek érzi magát, és nem tud mögé bújni ha olyasmit készül mondani amit szégyell. De így talán most mégis kicsit könnyebben fog menni, most mégis színt kell vallani. Görbül az a pici száj, görbül...a falatokat nagyon nehezen gyűri le, hatalmasat nyel a végén, a szemeiben már könnyek gyűlnek, de ez leginkább az ép bal szemén látható, a jobb továbbra is fel van dagadva legfeljebb a körülötte megjelenő piros árnyék ami elárulja, hogy éppen sírással küszködik a csöppség. Megrázkódik a mellkasa. Rezegve szívja be majd fújja ki a levegőt. - Rup...Rup...Rupert. Tényleg össze fogsz csomagolni mint egy kisbabát, hogy mocc...mocc...moccani sem tudjak?- hüppögi, kezében megbillen a szelet pizza, láthatóan igen nagy küzdelmet folytat, mert éhes, ugyanakkor fél.- De nem viszel oda vissza, ugye? Én nem szeretnék...- na eddig tartott, nem tud tovább beszélni, ép szeméből a könnyek peregni kezdenek, a másik szeméből is lassan csordogál. Úgy tűnik minden most kezd kijönni rajta. Minden ami eddig történt, és a bizonytalanság ami ezután fog. Az élete gyökeresen meg fog változni, és talán ezt ő is érzi, csak még nem tudja felfogni.
Tag:Rupert • Music • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Mia Stevens összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 3:08 pm-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Vas. Jan. 04, 2015 11:44 am
Úgy tűnik, a figyelmeztetés és utalás talán hatni fog, és a kislány alaposan meggondolja, milyen információkat fed fel magukról, és kinek. Jobb is ez így. Amíg nem húznak el innen, addig nincsenek biztonságban. Amint átlépik az államhatárt, már csak egy kontakt és némi pénz szükséges ahhoz, hogy Miának teljesen érvényes papírjai legyenek. Nem foglalkozik ugyanis hamisítással, ellenben egyenesen egy anyakönyvvezetőt ismer, aki simán bevisz valakit a rendszerbe egy kisebb köteg zöldhasú ellenében. A közalkalmazotti bérek elvégre, nem a legmagasabbak... így viszont teljesen legális papírjai lesznek, regisztrálva minden egyes kötelező nyilvántartásban, ahelyett, hogy aggódhassanak minden nap, mikor buknak le a hamisítványokkal. A szomorúságra tett megjegyzés betalál, de azért, mert szívből jön. Sokszor volt nem várt vendég, de régi ismerős nála ez az érzés. Bűnbánat nem sokszor köszöntött rá, de a szomorúság... neki lassan saját szobát akart fenntartani, a keserűség mellett. Most viszont kiebrudalja mindkettőt, és a helyüket átveheti Mia. Jó esetben... A medve száradni ül a radiátorra, Rupert viszont elköveti az első ordas nagy baromságot a fenyegetéssel. Meg se fordul a fejében, hogy ezzel viccelődni se szabad egy olyan kislány előtt, akit pár órája majdnem pontosan ilyen "kezelés" után dobtak egy konténerbe, halálra fagyni. Még Mia azonnali hangulatváltozása se tűnik fel neki, annyira el van foglalva a vacsora tálalásával. Még örül is a hirtelen szótlanságnak, hiszen végre csend van. Csak akkor kezdi gyanítani, hogy valami nincs rendben, mikor asztalhoz ülnek. Még most is annyira szótlan... mi a fene van? Még az ananászos dolgot is csak félve említi. - Megbeszéltük, hogy semmi gond nincs vele... valami baj van, Mia? - kérdez rá végül, és erre jön az a sírásra görbülő száj, a remegő hang és a kérdés, amire neki tágra nyílt szemmel esik le, hogy az előbb mit is mindott, és hogy ezt szegény Mia hogyan értelmezte. - Hogy én mekkora egy idióta vagyok - suttogja, és próbálja menteni a menthetőt. - Még a hálószobából se vittelek volna ki, én... - "Én egy totális barom vagyok" gondolja, hogy így kezdett neki. - Figyelj rám, Mia, és jegyezd meg, amit most mondani fogok. - pattan le a székről, és a kislány előtt terem, hogy lehajolva belenézzen azokba a könnyes szemekbe. - Soha, semmilyen körülmények között, bármit is mondasz vagy teszel, soha nem foglak bántani, vagy visszavinni oda. Megértettél engem? - kérdezi, de választ nem várva veszi ki a pizzaszeletet a kislány kezéből, és teszi vissza a tányérra, csak hogy utána nyugodtan tudja ölbe venni, és úgy ülni vissza a székre, a kicsivel a karjaiban. - Nem akartalak ennyire megijeszteni. Nem gondoltam bele, miket beszélek. Sajnálom, Mia. - suttogja, aztán elhallgat, így is elég bajt okozott a szájalással.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Vas. Jan. 04, 2015 3:46 pm
Mia nagyon szeretné visszafogni a sírást mert az édesanyja szerint a nagylányoknak bizony nem szabad sírniuk és ő már kellően nagy lány ahhoz, hogy ne pityeregjen mindenféle gyerekes baromságon. Persze ezt sokkal válogatottabban szokta mondani, amibe a kislány még csak belegondolni sem mert, attól félve, hogy a gondolatai is láthatóak lesznek egy idő után. Újabb ananászdarabka kerül le a pizzáról és láthatóan Rupert nem haragszik érte ami jó jel. Legalább ez. És igen szereti ő ezt a gyümölcsöt mindenféle formában, még egy mondóka is tartozott hozzá amelyet egy hawaii iskolatársától tanult Mr. Pineapple és az ő köpenye, amelynek minden rétege egy-egy ajándékot rejt, és ha valaki jól viselkedik akkor kaphat belőle. Biztosan megvolt az oka, hogy ezt a gyerekverset megtanították az ottani óvodásoknak, Mia meg nagyot szerette mert minden versszak végén sikkantani kellett és összeütni a két tenyerét. Van olyan gyerek aki ezt ne élvezné? Még tán el is mondaná Rupertnek ezt a mondókát, ha nem kérdezne rá nyíltan, hogy mi a baj, ő meg gyűjti az erőt, amelynek egy részével a sírást szeretné elfojtani és csendesíteni a hüppögését, de nem sikerül. Túl fáradt, túl éhes és túlságosan élénk még benne minden emlékkép, hogy harcoljon az egyszerű kis érzéseivel, pedig hősiesen próbálkozik, de Mr Wilson nélkül még annyi ereje sincs mit máskor. Így kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek érzi magát, mintha kipakolták volna a hóra. Ezt régen meg is tette anya, amikor olyan vendég jött hozzá, aki nem bírta elviselni az egy éves csöppség állandó sírását. Így ismerte meg őt Mrs Taylor aki éppen egy esti miséről tartott hazafelé, és a pincéből keserves zokogást hallott. Ott ült a nagy kupac régi ócska holmi tetején a maszatos képű esetlen kislány, a maciját szorongatva és az anyukáját szólítgatva. Szívszorító látvány volt, és úgy tűnt a saját szülőanyján kívül mindenki mást megérintett volna. Mia mégis úgy ragaszkodott Barbhoz, hogy Taylor néni értetlenül csóválta időnként a fejét, amikor a csöpp lány rajongással, szinte túlmisztifikálással beszélt az anyjáról. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy miért tartotta magánál az a nő a gyereket, amíg az egyik nap a postás nem találva otthon Miss Stevenset a szomszédnak adott át egy értesítést a segély érkezéséről. Hát persze. Mia nélkül valószínű ételre sem futotta volna, mert minden más elment anyagra vagy éppen arra, hogy az aktuális pasijának megvegye az italadagját, vagy éppen kiváltsa a gyógyszereket. Természetesen nem a kislánynak. Ám úgy tűnt az amerikai gyámügy malmai éppen olyan lassan őrölnek, mint bármelyik más hivatalé. És e pillanatban úgy tűnt, hogy ez Mia szerencséje, mert így sosem ismerte volna meg Rupertet, és talán Ruperté is, mert itt ez a pöttöm kis teremtés aki talán megmutatja a számára az élet nem csupán lőporfüstből és ropogós dollárokról szól. Talán lesz értelme annak amit csinál, és talán többször kell majd a saját szavait vagy tetteit átgondolni mert most már lesz kiért. Mia figyeli őt a könnyei fátylán át is és nem haragszik ő, csak fél, fél attól, hogy a hirtelen jött jó, a tiszta illat, a nyugalmas szoba, a meleg, a törődés, Mr Wilson száradó bundája a radiátoron, a Hello Kitty-s pizsama, meg az a piros puha takaró, hirtelen csak szertefoszlik, mert nem tudja mit és hogyan szabad mondani. És akkor majd becsomagolja és visszaviszi. Ő meg ugyebár szó szerint vette a dolgot. Nem rémítette volna meg a gondolat, ha nem tapasztalta volna pár órája ugyanezt, vagy ne tapasztalta volna meg mennyire más amikor igazi gondoskodó figyelemben van része. Amikor érzi, hogy törődnek vele és figyelnek rá. Hüppög és szipog, nem nagyon tud megszólalni így aztán hevesen bólogat Rupert szavaira, a fejét lehajtja megint belehullik az arcába a haja, amit megint kiigazgat a csöpp kezeivel, és hagyja, hogy a férfi kivegye a kezéből a pizza szeletet. Hirtelen nincs étvágya, a szomorúság sokkal erősebb és most megnyugtatásra van szüksége. És olyasmi történik amit soha nem tapasztalt, legalábbis eddig csupán csak Mrs Taylortól. Valaki magához öleli, gondoskodóan. Felsandít a férfira, az ép szemével, és a haja tömegén át is jól látja, hogy olyan arcot vág amilyen ő szokott amikor eltör egy poharat. És tényleg sajnálja...akkor Rupert is komolyan sajnálja, ahogyan ő szokta azt a pohár dolgot. A kettő összekapcsolódik a fejében, és hirtelen ötlettől vezérelve bújik oda Ruperthez kis spagetti karjaival már csimpaszkodik is bele és fúrja a mellkasába a fejét. Egy árva kukkot sem szól, csak sír. Sír mert jó és sír mert megkönnyebbül és sír, mert eszébe jut minden szörnyűség amit nem sírt még ki így magából, legalábbis így, hogy valaki magához öleli. Apu lehet ilyen...ilyen lehet amikor valakinek van apukája. A kis szíve olyan hevesen zakatol, hogy a sírás még inkább szaggatottá válik, már szinte kapkodja a levegőt és nagyon nehezen nyugszik meg. Sok időnek kell eltelnie, mire mégis. Vörös a szeme amikor felnéz Rupertre és ahogyan az ilyen gyerekek szokták nem arról kezd beszélni ami foglalkoztatja, hanem valami oda nem illő, valami, ami éppen motoszkál a kis buksijában. Valószínű így akarja elfelejteni ami történt, és ami nem kellemes a számára. Megértette, mindent megértett, épp csak talán még nem hiszi el. De lesz rá ideje bőven. - Hipp hopp egy darabom elveszett a ruhámból, ki találja meg? Éééééén Miiaaaaa!- sikkantott és tapsolt egyet, a szemeiben az utolsó könnyek hullottak le.- Hipp hopp egy újabb darabom elveszett ha megleled ajándékom elteheted, ki találja meg? Éééééénnnn Miaaaaa!- újabb sikkantás és taps következett, majd a kislány arcán a sírástól barázdált ki pofin egy apró kis mosoly jelent meg.- Ezt énekli Mr Pineapple is, tudod Rupert. Nem tudod? Akkor...akkor ha akarod majd megtanítom neked.- és terel más irányba, bárhova csak a rosszra ne kelljen gondolni.
Tag:Rupert • Music • Outfit : [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Mia Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 3:08 pm-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Vas. Jan. 04, 2015 7:45 pm
Rupert nem nagyon tud mit kezdeni egy síró gyerekkel, az egyetlen dolog, ami eszébe jut, az, ahogy őt nyugtatta meg az édesanyja, mikor az első rendes kaliberű pisztoly, amivel lőni akart - 8 évesen - akkorát rúgott hátra, hogy orrba vágta. Akkor kapta a nagy ölelést, egészen addig, amíg abba nem hagyta a sírást. Bezzeg az apja azt mondta, katonadolog, meg hogy jó lecke lesz ez... Hát mikor eltörik Miánál a mécses, a meglett férfiembe fogja, és magához öleli, és hagyja sírni, mindegy, mennyi könny jut a ruhájára. Elvégre, az ő hibája is, és sajnálja, tényleg, meg is látszik a tekintetén és a hangján. Mekkora ostobaság volt ilyen büntetéssel fenyegetőzni egy gyereknek, akivel pontosan ezt tették, csak nem puha takaróval, hanem szigetelőszalaggal és szemeteszsákkal, és nem egy fűtött hálószobában, hanem egy szemeteskonténerben a jeges New York közepén. Hát ő nem pakolja ki a hóra. Se szó szerint, se átvitt értelemben, ha mégis kimozdul ebben az ítéletidőben, akkor úgy fel lesz öltöztetve, hogy legfeljebb a pofija fog kilátszani. Ha az NYPD törné rá az ajtót a következő pillanatban, akkor se adná harc nélkül a lánykát. Végre van valami az életében, ami nem a pénz. Végre nem csak a pusztításban segédkezhet, hanem létrehozhat valami jót. És most megtanulta, hogy figyeljen arra, mit mond, még jobban, mert megbánthatja ezt a védtelen, törékeny, sebzett, ártatlan kisgyereket. Hallgatja a zokogást, és kénytelen-kelletlen fel kell nyúlnia egyik Miát ölelő kezével a szeméhez, hogy letörölje a saját kikívánkozó könnyeit... pedig nem is aprított hagymát mostanában... a pizzán sincs... A fenébe, ennyire elérzékenyült. Mia lassan megnyugszik, de ahogy ezt tudtára adja, az teljes meglepetés a férfi számára. Hirtelen éri, hiszen az utolsó könnycseppek még ott csillognak a kicsi szemében, a jobbat minden bizonnyal csípik is, de mégis dalol és sikongat. Terel, jön rá Rupert. Terel, a maga kisgyerekes módján, mert nem tud elfojtani és finomabban terelni, mint a felnőttek. - Nem, ezt nem ismertem. - mosolyog, és megkönnyebbülten sóhajt egyet. - Majd talán vacsora után. Tényleg, nem zavar a hajad az evésben? Szerintem jobb lenne hátra fogni... vagy még jobb, kéne egy hajpánt. Mint amilyet Alice viselt Csodaországban, a fekete a tetején a masnival. Erre épp emlékszik, még nem rég otthon unalmában a csatornákat böngészte a TV-n, és odakapcsolt a rajzfilmre. - Most viszont együnk, mert teljesen elhűl a pizza. Hidd el nekem, hidegen közel sem olyan jó. - Azzal se bajlódik, hogy letegye a kislányt az öléből, mellette nyúl el egy szeletért.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Vas. Jan. 04, 2015 10:58 pm
Mia zokogása valóban csak lassan hagyott alább, és Rupert ingét is sikerült tökéletesen összekönnyeznie pedig valóban nem akarta. Az viszont tagadhatatlan és a pici szívét melengeti, hogy a férfi magához öleli és szinte védelmezi. Ezt érzi, kiérzi a mozdulatából, még ha nemrég még azt is mondta, hogy összecsomagolja. De nem úgy gondolta és sajnálja. A kislány meg még képtelen arra, hogy haragudjon, legalábbis olyan valakire akitől törődést kap, aki figyel rá és aki most még ennivalót is ad neki. Őt ezek az egyszerű és apró dolgok vezérlik, ezek az élethez tartozó apróságok, melyek mégis egy olyan kislány számára amilyen Mia, elengedhetetlenek. És azok is lettek volna eddig is. Igényelt ő mindent amiben legalább egy picike törődés volt. Éppen ezért gyakran kísérte el Mrs Taylort a közeli bevásárló központba, mert ott mindig voltak csinos, szőke mosolygós hostess lányok, akik ha meglátták a kislányt azonnal körbeugrálták. Szép lányok voltak és mindegyiknek olyan volt a szája, mintha színes festékes cukorkát ettek volna és megfogta. De amikor a kislány egyszer erre rákérdezett nevettek rajta és azt mondták ha elég nagy lesz, akkor majd neki is lehet ilyen és rúzsnak hívják. Mia pislogott, nem értett az egészből semmit, csak azt, hogy a szőke csupamosoly lányok megsimogatják a haját, volt amelyik meg is ölelgette és a kislány hálásan bújt el ilyenkor bárkinek a szerető karjában. Persze Taylor néni nem szerette ha a kis pöttöm lányka mindenféle "alulöltözött nőcskével kokettál". Miának meg fogalma sem volt róla ez mit jelent, a lányokon volt ruha, igaz kicsit rövidebb volt a ruhájuk mint az övé, de csinos volt nagyon, olyan finom anyagú, és mindegyiknek jó illata volt. Mia a hostess lányokat valamiféle angyaloknak tekintette, főleg azért mert szép hosszú, szőke hajuk volt, és gyönyörű égkék szemük, szinte mindegyiknek. Neki fogalma sem volt róla, hogy bizony a világban ezek a lányok nem angyalok, még csak nem is védelmet nyújtó menedékek, mégis több szeretetet adtak a kislánynak az alatt a fél óra alatt amíg bevásárolta Mrs Taylorra, ami rendszerint egy hétre elegendő volt. Mia felpillantott abban a másodpercben, hogy Rupert megtörölte a szemét, de nem szólt, csak nyelt egy nagyot. Majd biztosan ő is azt mondja, hogy semmi baj, csak homok ment a szemébe, éppen mint a többi felnőtt. De ő sem buta ám. Itt nincs se homok sem semmi ami belemehetett volna, de a gyerekek érzékenysége időnként több volt mint bámulatos és ezzel bizony Mia is így volt. Nem sokkal azután, hogy befejezte a sírást és még a mondókát is elmondta, amit nem fog ám elfelejteni megtanítani Rupertnek is, a szaván fogja, újra a szemeire sandított lopva. Már nem látott benne újabb könnyeket. Helyeslően bólintott, ami után megint igazgatni kellett a haját, ami egyenes volt,nagyjából a háta közepéig ért és a végükön táncoló kis kunkori csigák voltak. Amikor a kislány mozgatta a fejét olyan volt mintha külön életet élne minden kis hajfürt. - Nem tudom ki az az Alice, de egyszer láttam a tv-ben egy olyan hajpántot amin oldalt itt- emelte meg a pici kezét, de csak az egyiket, a másikkal Rupert karjába kapaszkodott- ilyen szép plüss virágok voltak, gyönggyel a közepükben. Na olyat nagyon szeretnék. Amikor Taylor néni vigyázott rám, akkor mindig kiengedte a hajam és bekente valami borzasztóan büdös olajjal, azt mondta attól lesz szép fényes- a kislány elfintorodott, majd ő is közelebb húzta a tányért és elvette azt a szeletet amiről már szerencsésen lepöckölte az ananász darabokat. Leharapott egy szeletet és addig legalább csendben volt amíg azt rágcsálta, hiszen megmondta Miss Robinson, hogy a jól nevelt kislányok nem csámcsognak és nem beszélnek evés közben.És mivel Mia jól nevelt kislány akart lenni olyan mint Miss Robinson hát mindenben követte az utasításait. A tanárnőnek elég korán feltűnt, hogy nevelés tekintetében nagy hatással van Miára amit ő mond, egyfajta anya pótlék volt a számára, már legalábbis ami a viselkedést, vagy éppen a nőies mintát illette, így aztán a fiatal nőnek kétszer is meg kellett gondolnia mit mond a kislánynak. Többek között ő volt a másik, aki már intézkedett arról, hogy a kislány mihamarabb állami gondozásba kerüljön a nem megfelelő családi háttér miatt. És ugyebár itt jön a képbe ismételten az amerikai bürokrácia rozsdás kereke. Mia lenyelte az első két falatot és már megint csipogni kezdett. édes hangja volt, de néha bizony nagyon sok belőle. Nem meglepő, hiszen Taylor néni örült ha a kislány legalább beszél mellette, egyedülálló özvegyasszonyként az egyetlen szórakozása volt ez a csöppség. Valószínű nem fogja túl jól viselni az eltűnését, bár ha magyarázat lesz rá...talán még reménykedni is fog benne, hogy a pici lánynak jobb dolga lesz egy idegen mellett, semmint a szülőanyja társaságában. Életrevaló, eleven csöppség, akit minden bizonnyal elnyelt volna a bűntől terhes new york-i forgatag, ha nem bukkan fel az életében Rupert, és nem szabadítja ki. Kicsit mancsos volt a keze, úgyhogy csak a kisujjával nyúlt megint az arcába hulló hajához, hogy kiseperje onnan. A frissen mosott puha hosszú haj átka, főleg ha olyan dús mint Miáé. Rupert jó ha megtanul bánni vele, vagy copfot készíteni, ami nem egyszerű mutatvány rengeteg férfiember idegrendszerét tették már próbára a millióféle csattok,gumik,hajbigyuszok. De ugyebár Rupert sok mindent megélt már nem egy kislány fog rajta kifogni talán. Két falat között aztán Mia újra rákezdte a fecsegést - Amúgy már kitaláltam mit fogok rajzolni Mrs Taylornak. Nem téged foglak. Csak olyan köpenyes alakként mint valami szuperhőst aki megmentett. Mint Batman a tv-ben, és akkor senki nem fog megismerni és Taylor néni is tudni fogja, hogy igaz megmentő vagy. Azt fogom amúgy lerajzolni amikor elmentünk volna csavarogni, csak ő meg én. Így egy kicsit emlékezni fog. Ideadod az ananászt a másik tányérról?- nyújtózkodik, de a világért el nem engedné a férfi karját, abba csimpaszkodik mint valami kölyök. - Köszönöm.- és már dobja is be az első darabka ananászt- Mi is elmegyünk majd csavarogni abban a másik városban, Rupert?- érdeklődött kíváncsian. A jobb szeme jobban feldagadt egy picit a sírástól, de nem fájlalta, majd elmúlik.
Tag:Rupert • Music • Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Mia Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 3:09 pm-kor.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Kedd Jan. 20, 2015 2:56 pm
Nem gondolta, hogy Mia ennyire félreérti a csomagolást, pedig gondolhatta volna. Normális ember, akinek minimális gyakorlata van, nem viccelődik ilyesmivel egy olyan kislánynak, akit pár órával ezelőtt meg akartak ölni, pont úgy, hogy összecsomagolták, hogy moccanni se tudjon. Ő legfeljebb bebugyolálta volna a takaróba, és kiékelte volna két oldalról egy-egy párnával, hogy elgurulni se tudjon. Mint egy pólyást. Hát, sajnálja. Őszintén. Rá kell jönnie, semmit se szeretne most jobban annál, mint hogy Mia mosolyogjon, és semmit nem szeretne kevésbé, mint hogy sírjon. Szeretné, ha ez a sokat megélt csöppség végre boldog lehetne. Egy cseppnyi boldogság adasson meg legalább neki, ebben a csúfos világban. Kiérdemelte mindazok után, ami eddig kijutott neki. Ha a világ egy icipicit igazságos, ha létezik egy cseppnyi igazság benne, akkor Mia élete most jobbra fordul, és nála maradhat. Ha létezik igazság... Talán Pratchett írta egyszer erről: "Az embernek kell a fantázia, hogy ember lehessen. Egy hely, ahol a bukott angyal találkozhat a felemelkedő majommal. El kell hinni a kis hazugságokat... Mikulás, Jézuska, Húsvéti nyúl... hogy el tudd hinni a nagyobbakat: Igazság, könyörület, kötelesség. Ezek nem hazugságok, gondolod? Akkor fogd az univerzumot, őröld a legfinomabb porrá, szűrd át a legfinomabb szitán, és mutass nekem egyetlen molekula igazságot, egyetlen atomnyi könyörületet. És mégis, úgy viselkedsz, mintha lenne valami egyetemes rend az univerzumban, mintha lenne benne valamennyi... igazságosság, ami alapján tetteid elbíráltatnak. Mert e hit nélkül, miért lenne érdemes élni? Ha nem hiszünk benne, hogyan valósulhatna meg?" Az utolsó két mondatot soha nem értette. Egészen eddig a pillanatig. Ha nincs igazság a világban, akkor az emberen múlik, hogy megtegyen mindent azért, hogy megteremtse azt. Legalább a világnak egy kis szeletét jobbá tegye. - Szóval nem tudod, ki az az Alice? Akkor majd együtt megnézzük a tévében. - mosolygott, és nem keresett kifogásokat a saját könnyeire. Mia előtt nem fogja megjátszani magát. Nincs értelme. - Megnézem, hol lehet olyan hajbavalót kapni, de tudod, hogy amíg a szemed meg nem gyógyul, addig neked itt kell maradnod, amíg vásárolok. Mikor a macidat fürdettem, elmondtam, miért. - emlékezteti Miát az elhangzottakra, nem árt, ha az eszébe vési. A lányka végre elmar saját magának egy szelet pizzát, és ő is ezt teszi, legalább addig csend van, és az étvágy jelzi, hogy a kislány az ölében is megnyugodott. A könnyektől átnedvesedett inge most annyira érdektelen, hogy szavakba se tudná önteni. Még Mia hosszú haja, ami az evésben akadályozza a lánykát, is jobban érdekli most. Meg kell tanulnia bánni vele, ez tény, és kell majd nagyon az a hajbavaló. Egyelőre beéri annyival, hogy leteszi a pizzát, alaposan megtörölgeti a kezét, aztán amennyire tudja, hátraigazítja a kislány tincseit, mielőtt folytatná a falatozást. A pici meg közben tovább csacsog, de Rupert teljesen elolvad tőle. Ő, mint szuperhős? Inkább anti-hős... de Mia valószínűleg még nem értené meg a különbséget a kettő között. - Gondolod, hogy jól állna nekem a köpeny? - kérdi tréfásan, és közelebb húzza az ananászos tányért Miához, hogy minden bújás és kapaszkodás közepette is elérje. - Persze hogy elmegyünk. Rengeteg ott a látnivaló, és mindegyiket meg fogjuk nézni, mi ketten. - vigyorog, és kicsit megcsikizi Mia oldalát. - Hogy érzed magad, Picur? Van egy ötletem, hogy gyógyulhatna gyorsabban a szemed. Régebben keveredtem párszor verekedésbe, és én is kaptam ilyen monoklit, és olyan valami hideget kellett rátenni, attól gyorsabban lelohadt. Arra gondoltam, a te szemedet is jegelhetnénk.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Kedd Jan. 20, 2015 7:47 pm
Mia már valóban nem gondolt a korábbi sérelemre. Nem azért mert elfelejtette, ó nem a gyerekek nagyon nem felejtenek és elég egy rosszul kimondott gondolat, máris megtalálják csöpp kis varázsdobozukban a megfelelőt, amit előráncigálhatnak és kellően az illető orra alá dörgölhetik. De a kislány jelen pillanatban ezt a dolgot elraktározta egy színes kis ládába, és hosszú időre meg is feledkezett róla. Talán nem is jön majd el az a pillanat amikor újra eszébe juthat majd. Jelen állás szerint az éhsége győzött még a sírás felett is és jóízűen falatozgatta a pizzát, néha a másik tányérra pöckölve az ananász darabokat.. A haja továbbra is útban volt, de egész ügyesen megtanulta hátrébb seperni a tincseket a kisujjával. Szokatlan volt még ez neki. Legtöbbször akkor volt frissen mosva a haja, ha Mrs Taylor átjött, vagy az anyukája, Barb éppen egy józan pillanatában megfürdette a lányát. Mia számára az ilyen napok egyszerűen igazi kincsek voltak, mert anya olyankor szokatlanul kedves és házias volt, sőt még a haját is befonta. Sőt egy jól sikerült délutánon Miát is megtanította rá, hogyan kell csinálni. Most boldog mosollyal az arcán fordult Rupert felé, és még így is tündéri volt, a szeme alatti duzzanat ellenére is. Még az is nevetett a kislánnyal együtt. - Az anyukám néha, amikor nem ment el azokkal a vágott arcú bácsikkal- utalt a kislány azokra akiknek az arcán millió forradás volt, többnyire így verték le rajtuk a dílerek az adósságot, hogy egy örök életre megjegyezzék, kivel nem jó szórakozni, vagy beleégették a jelüket, hogy tudják a többiek kinek tartozik, ne adjanak el neki több anyagot, mert nem fogja kifizetni.- Akkor csinált nekem sajtos popcornt. De nem ám azt amit a boltban lehet venni, hanem olyan igazit.- eltűnt egy újabb falat pizza a piciny ajkak között, megrágta szépen, és jól nevelt kislány módjára nem beszélt közben, csak amikor már lenyelte az ételt. Apró kis szempilla rezegtetés, kész kis hölgy volt, majd már folytatta is a mondanivalóját amibe belekezdett. A gyerekek ugyanis ilyen szempontból káprázatosak voltak. Megzavarhatod őket beszéd közben. Kérdezhetsz tőlük bármit, válaszolni is fognak rá. Mondhatsz nekik akármit. Amint oda kerülnek, hogy az eredeti témához visszatérjenek, ott fogják folytatni ahol akár órákkal, akár napokkal korábban abbahagyták. - Az igazi sajtos popcorn tudod Rupert olyan, hogy megcsinálod a popcornt a micróban és aztán amikor kiöntöd a nagy tálba, és még gőzölög mert jó forró, folyékony sajtot csorgatsz rá...fúúúúú hát az valami nagyon finom. Szóval azokon a napokon az anyukám mindig ilyesmit csinált és egy ilyen napon megtanított engem hogyan kell hajat fonni. És megengedte, hogy a szép szőke haját befonjam. Ha akarod akkor neked is meg tudom tanítani, még akár úgy is, hogy magyarázom. El tudom ám magyarázni, nem vagyok olyan buta.- szegte fel a fejét, bár nem mintha a férfi akár egyetlen szóval is említette volna, hogy Mia nem ért az ilyesmihez.Csak fontosnak tartotta megjegyezni a mihez tartás végett. Aztán megpillantotta Rupert szemeiben a könnyeket, és először kíváncsian nézte, nem értett, hogy a férfi miért sírt de mivel ő sem szerette ha faggatják, ha éppen olyan kedvében van, ő sem tette, csak nemes egyszerűséggel áthajolt a pizsamáját előre gyűrte a kézfejére, és azzal törölgette meg a férfi szemeit. A maga egyszerű, tiszta gyermeki módján próbált vigasztalni. - Így ni! Ne legyél szomorú Rupert, mert nem vagy egyedül. Csak annak kell szomorúnak lennie aki egyedül van, mert az sosem tudhatja milyen jó amikor valakinek van valakije. Úgy értem, neked itt vagyok én.- a maga egyszerűségében, mindenféle mellékes zönge nélkül olyan egyszerűnek hatott ez a mondat, hogy ha valaki hallja minden bizonnyal elérzékenyül rajta. Mia nem sokáig foglalatoskodott a könnyek felszárításával, nem is ez volt az eredeti célja, csak egyszerűen az elejét akarta venni a további könnyeknek, és magáról tudta, hogy ha valaki megnevetteti, akkor utána nem kezd el megint sírni. Így működött egy gyerek, és azt gondolta mások is így működnek. Számára még nem léteztek árnyalatok, legalábbis tudatosan nem, és számára egyelőre csak a világ létezett a maga nemes egyszerűségében, és a kislány igazi naív kis világát még azok a mocskok sem voltak képesek lerombolni, akik a konténerbe dobták. Mert egy kisgyermek fantáziáját gránitokból építik, és semmi sem olyan kemény, mint azok a bástyák, amelyek mögé el lehet bújni amelyek mögött menedéket lehet találni. Ezek a bástyák a mesék a fantáziavilág és annak tengernyi szereplője, a dalok, a boldog emlékek és az olyan barátok mit Mr Wilson volt Mia számára, aki mindenben mellette állt és most a radiátoron várt mosolyogva, hogy újra a kislány karja között lehessen. - Vacsi után ha akarod megtanítom neked a fonást, és akkor nem lesz gond. És akkor már egy dologgal többhöz értesz majd, ahogyan Mrs Taylor mondaná, annyit érsz ahány dolgot tudsz. Úgyhogy én mire nagy leszek nagyon sok dolgot akarok tudni, hogy igazán értékes ember lehessek.Ami pedig a köpenyt illeti- az ananászos tányér immár közelebb lévén, onnan kezdte csipegetni a gyümölcsöket- Szerintem neked állna igazán jól. A hősök mindig köpenyt hordanak, olyan igazit, és te hős vagy Rupert, mert megmentettél engem. Minden ilyen köpenyes alak így kezdi, csak kis dolgokkal. Láttam a tévében ezt is. És Mrs Taylor azt mondta, hogy az igazi hősök köztünk járnak, és én most találkoztam egyel. Bárcsak elmondhatnám neki. De mivel azt mondtad nem szabad, hát lerajzolom neki, hogy tudja, hogy igaza volt, és én találkoztam egyel.- némi kis csend áll be a beszélgetésben mert a kislánynak eszébe jut, hogy még mást is mondott az idős hölgy, történetesen azt, hogy a kislányok mellett mindig ott van valaki aki védelmezi őket, hogy az ő apukájuk az igazi védelmezőjük és egyszer majd biztosan Miát is megtalálja az a férfi aki az7 édesapja, és akkor vigyázni fog rá. De nagyon sokáig nem jött el ez a nap, ő pedig már kezdett lemondani róla, nem azért mert nem hitt benne, ó nem, Mia nem az a fajta gyerek volt, aki hamar feladta. Ha így lett volna egyetlen percet sem maradt volna életben abban a hidegben a konténer mélyén. Egyszerűen csak úgy érezte neki ez nem jutott ki, hogy biztosan megbántotta az őrangyalát, aki magára hagyta, holott védelmeznie kellett volna. Mia a csodákban nem hitt, ez volt az amely távol állt tőle, inkább az volt meg benne, hogy saját maga dönthet a sorsáról. Fiatalon meg kellett tanulnia önállóan döntéseket hozni, vigyázni az édesanyjára, tudni, hogy kinek kell szólni ha baj van, és egyáltalán. rengeteg olyan dolgot, amelyet a vele azonos korú kislányok még bizonyosan nem tudnak. Az egészben azonban az volt a varázslatos, hogy a kislány mindeközben megmaradt igazi gyereknek. Aki számára még mindig gyönyörű élmény egy mese, egy új ruha, egy ajándék, egy meleg vacsora, egy ölelés, bármi ami a kicsi szívét melengeti. És az a szeretet ami Rupertből áradt felé, az az önzetlen tiszta bizalom, az összetéveszthetetlen volt. A gyerekeknek még egy olyan tulajdonságuk volt, ami felnőtt korukra eltűnt belőlük. Ösztönösen ráéreztek azokra akik mindenféle hátsó szándék nélkül közeledtek hozzájuk és feléjük utat nyitottak, ahogyan utat nyitott Mia is Rupert felé. Egészen fellelkesedett azt illetően, hogy egy idegen városban lesznek majd és Rupert elviszi őt rengeteg helyre és megmutat neki mindent. - Rupert...- szólalt meg nagyon halkan aztán sóhajtott egyet mint aki komoly dolgora készül. Szóval azt szeretném kérdezni, mármint, hogy a mai nap után. Én szeretném ha az apukám lennél. Mrs Taylor szerint az apukák vigyáznak a kislányaikra, és mivel nekem nincs apukám és te most itt vagy és vettél nekem pizsamát meg ruhákat, meg finom kaját is csináltál, és még piros puha takarót is kaptam, és még Mr Wilsont is megfürdetted....szóval leszel az apukám?- a szemét illető kérdésre csak bólintott, ha Rupert lesz az apukája, akkor a jég is hozzá tartozik, mert aki szereti a kislányát az jót akar neki, ugye?- A jég is rendben van...ap..- beharapta az ajkát. Idegen volt még a szó, és talán félt is tőle, hiszen választ sem kapott- Rupert....- fejezte be végül a mondatot, majd újabb ananászt tüntetett el a pici ajkai között és megint hátraseperte a haját az arcából.
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Jan. 21, 2015 1:06 pm
A gyerekek nem felejtenek, annyi bizonyos. Legfeljebb elterelik a figyelmüket, de az emlékek ott maradnak, bevésődve mélyen, hogy aztán az élet egy későbbi szakaszában okozzanak álmatlan éjszakákat. Az ember meg nem érti, miért is viselkedik úgy a másik, ahogy... de hát a pszichiátereknek is meg kell élni valamiből. Hála az égnek, legalább étvágya van a csöppségnek - bár ez nem is csoda, ennyi minden után megéhezik az ember lánya, főleg, ha azelőtt se volt túlzottan jól tartva. Rupert mellett nem kell majd aggódnia az étkezések miatt, viszont arra a férfi is ügyelni fog, hogy ne essen áldozatul az elhízás nevű nyugati népbetegségnek - bár ez a veszély, elnézve a vékonyka lánykát, egyelőre egyébként sem fenyeget. Hallgatja a kicsi történeteit, hiszen ezeken keresztül tudja megismerni őt. Sajtos popcorn... ez lett volna az ünnepi étel? Szegényke... Mégis, ahogy meséli, Rupert elhiszi, hogy Mia ennyire élvezte ezeket az apró dolgokat is. A hajbefonás nem is lenne talán olyan rossz ötlet, de inkább hátra fogni, vagy lófarokba kéne... olyan szép hosszú haja van. - Egy szóval sem mondtam, hogy buta lennél. Sőt, szerintem nagyon is okos kislány vagy, Mia, hiszen annyi mindenről kellett egyedül gondoskodnod. Ami a hajadat illeti, nekem jobban tetszik kiengedve, olyan szép hosszú és fényes, főleg most hajmosás után, még illatos is - mosolyodik el, és meglepődik, mikor Mia az ő könnyeit kezdi el letörölgetni. Főleg az ezt kísérő szavak érintik mélyen. Ez az apróság pár órája majdnem meghalt, és erre most vele foglalkozik... - Rendben... - törölgeti meg ő is a saját szemét. - Nem leszek, és köszi, hogy itt vagy. - újból elmosolyodik, és megsimogatja a kis buksit. Nem lehet szomorkodni Mia mellett, valami olyan elementális életkedv van a kislányban, ami csak a hozzá hasonló korú gyerekek sajátja. Felnőttként abszolút őrültnek néznék, aki ennyire hurráoptimista. Ahogy ott ül két falat között magyarázva, hogy mennyire jól állna neki a köpeny, Rupert tényleg elképzeli magát szuperhős gúnyában, és kuncog. Eszébe jutnak a tizenéves korszakának képregényei, Deadpool és The Punisher. Batmant sose szerette - álszentnek vélte, amiért sosem használt fegyvert, és túlzott idealistának, amiért a rosszfiúkat börtönbe, és nem temetőbe juttatta. Jack Castle, a Megtorló, egészen más tészta volt. Ő nem habozott megtenni, amit meg kell tennie. Tőle mindenki megkapta, ami járt. Köpeny nem kell. És majd megmutatja azt az animált szuperhős-filmet Miának, hogy elmagyarázza, miért is. - Nem mindegyik hord köpenyt, Mia. Tizenévesen olvastam én is jó pár képregényt, és csak felük-harmaduk viseli. A többiek tudják, hogy a köpeny mennyire akadályozhat a mozgásban, és mi mindenbe beleakad. Biztos vagyok benne, hogy te is próbáltad a takaróddal vagy lepedővel a nyakadban, aztán jól hasraestél benne minden ötödik lépésnél. vagy odacsukta az ajtó. Igazad van, a hősök köztünk járnak, de van, amelyikük nem akarja, hogy tudjanak róla. Az pedig pontosan úgy öltözködik, mint az összes többi ember. Én is, bár nem tartom magam hősnek. - pöccinti meg Mia nóziját játékosan. Aztán viszont a kislány megszólítja, és érzi, hogy ez most nagy horderejű dolog lesz, hát elhallgat, és rá figyel. Így is megdöbbentő, ami következik. Hogy ő legyen... Mia apukája? És a kislány ezt szeretné? Ilyet csak olyan gyerek kér, akinek sosem volt apja. Aki ismerte és szerette a sajátját, az épp, hogy foggal-körömmel tiltakozna az ellen, hogy bárki mást valaha is az életben apunak kelljen szólítania. Rupert meg foggal-körömmel küzd, hogy ne kezdjen el megint könnyezni. Késznek érzi magát a szerepre? Nem. Gondolt erre, mikor kiszedte a kicsit a konténerből? Nem. Remélte valaha, hogy felteszi neki Mia ezt a kérdést? Eszébe sem jutott. Vissza fogja utasítani? Ránéz a kislányra, bele azokba az esdeklő szemekbe... Nem. - Leszek. - puszilja homlokon a lánykát, és magához öleli. Így legalább nem látja, ahogy a ma már sokadjára elérzékenyülő férfi a könnyeivel küszködik. Tíz év alatt nem érzékenyült el annyiszor, mint a mai nap során eddig. - És vigyázni is fogok rád, és gondoskodni rólad, amíg csak szeretnéd. Esküszöm. - Valahogy nem remeg a hangja, amikor ezt kimondja. Olyan elhatározottság cseng belőle, ami még őt magát is meglepi. Ez az ő esélye, hogy valami jót is tehessen a világnak. Még szép, hogy megragadja. - Kezdetnek, vacsora után jegelünk. Eszegetsz még, vagy tele vagy? - kérdi, mikor elengedi a kislányt. Addig ugyanis ő se tud felkelni az asztaltól, amíg Mia ki nem kívánkozik az öléből.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Szer. Jan. 21, 2015 3:13 pm
Az igazat megvallva Mia nagyon félt ezt a kérdést feltenni Rupertnek, mert Mrs Taylor azt is tanította neki, hogy apukának születik valaki, akiben vagy megvan ez a képesség vagy nincs. De hogyan is lehetne valaki rossz, aki vigyáz rá, aki ételt ad, aki melegen tartja, aki megfürdeti, aki gondoskodik róla. Meglehet a férfi azt gondolhatta magáról, hogy talán az életben voltak olyan dolgok, amelyeket a társadalom elítélt volna, de nem egy hat éves kislány, aki számára a világ egyszerűen mégis gyermeki módon túlkomplikáltan működött. Ő még beleszőtte a maga kis fantáziavilágát az életbe, számára egy mosoly vagy éppen egy kedves szó sokkal többet jelentett holmi anyagiasságánál vagy éppen annál, hogy mit kap mondjuk karácsonyra. Számára az egyszerű dolgok jelentették a többet, ami a szívből jött és nem a pénztárcából. Talán a hozzá hasonlatos tragikus sorsú gyerekek sajátja ez, talán ők képesek a legjobban felfogni az élet igazi értelmét, az, hogy a világban a dolgokat a maguk egyszerűségében kell szemlélni. És igen, talán igaza van a férfinak abban, hogy aki jó, az ne bújjon köpenyek mögé, az ne rejtőzzön el a világ elől, legyen ugyanolyan hétköznapi mint bárki más. A szuperképességek nem abban rejteznek, hogy mekkora hegyet képes valaki csupán az akaratával odébb mozgatni, vagy hullámokat gerjeszteni a békés óceánon szemének egyetlen villanásával. Az igazi hősök képesek felvállalni a gyengeségeiket és ezekből építkeznek és ezektől lesznek erősebbek és ezek lesznek azok amelyek végül segítenek nekik abba, hogy fölénk emelkedjenek, hogy többek legyenek. Hogy az életüknek ne pusztán a létfenntartás legyen a célja, hanem valami sokkal több és magasztosabb. És ilyen cél lehet egy pöttöm lányka megmentése. Mert, ahogyan Mia mondta, mindenki kicsiben kezdi, egyszerű dolgokkal és talán Rupert még nem is tudja mi az amit ezen a hideg és szokatlanul csípős reggel kivakart a konténerből. Nem csupán egy gyerek, hanem maga a Remény. Egy jobb életre egy teljesebb és lassan tisztuló életre. És nem Miáéra, hanem a sajátjára gondolva. Talán a kislány olyan dolgokat lesz képes újra életre kelteni benne, amelyet a neveltetés, az élet, a társadalom megannyi felesleges lerakódása elzárt benne, amitől nem volt képes megnyílni vagy éppen megmutatni magát.Amiért rejtőzködött, amitől bizalmatlan az emberek iránt, amiért ha lehet így mondani megkeseredett. Mia nem ismerte még ezeket a szavakat, bár az élete kevéske hat éve tökéletesen megtaníthatta rá, ő mégsem ezt látta. Nem a követ látta mindenhol, a világ roncsait, az összedőlt álmokat, a porrá zúzott bizalmat, a tönkrement kapcsolatokat, melyek romjain zajlott a világ, hanem azt látta meg mögötte...azt az apró virágot, ami a repedésekben megbújt, az újra zöldbe hajló pázsitot, a fákat a kormos füst felett, amelyeken a tavasz első rügyei pattantak ki. Ő Rupertet jónak látta, azt látta meg benne ami tényleg jó. A sebezhetőt az elérzékenyülőt, aki úgy védte, mintha hirtelen Mia lett volna a számára a világ közepe. A kislány boldogan bújt hozzá...az ő apukája lesz és senki másé, nem fog osztozni. Hát igen, a szokásos önzőség, amely e kornak éppúgy sajátja mint a mérhetetlen optimizmus, és a vidámság, a dolgok mögött rejlő huncutságokra való tökéletes ráérzés, ahogyan Mia is működött, ahogyan szinte minden gyerek működött. - Jójó - forgatta meg játékosan a szemeit a kislány és megrázta a fejét, amúgy hercegnősen, ahogyan valamelyik mesében látta- nekem is jobban tetszik kiengedve. Hamupipőkének is csak akkor volt összefogva a haja, amikor a gonosz mostohája olyan csúnyán bánt vele...és nem is úgy van mint a rajzfilmben, mert volt egy könyvem és abban volt egy rajz és ott Hamupipőkének ki volt engedve a haja, és egészen a derekáig ért, mint az enyém. És csak egy virág volt benne, olyan szép piros, mert amúgy az megy a szőke hajához. Igaz nekem nem szőke a hajam mint neki, de nagyon sok hercegnőnek nem szőke a haja....óóóóó!- elkerekedett a bal szeme, a jobb enyhén megrándult, apró ajkai meglepetést sugárzóan formálták a csodálkozás eme egyszerű kis magánhangzóját.- Te figyelj Rupert! Ha azt mondod, hogy az igazi szuperhősök nem is hordanak köpenyt, meg igazából az igaziak úgy néznek ki mint a hétköznapi emberek, mert ugye te is hős vagy mégsincs köpenyed szóóóóóval- elgondolkodva vakargatta meg az állát ahogyan a felnőttektől látta amikor nagyon elmélyednek valamiben és valami hatalmas végkövetkeztetésen agyalnak.- Akkor a hercegnők is lehetnek olyanok mint én. Lehet, hogy én is az vagyok, csak még nem tudok róla!- egészen felvillanyozódott a gondolatra, aztán láthatóan leeresztett mint a lufi, keze lecsúszott az álláról, majd addig ficergett, amíg lemászott Rupert öléből. Belecsimpaszkodott a pultba és a tányérról az utolsó falatka ananászt még elcsípte. - Elég volt köszönöm.- majd lazán visszaslattyogott az ágyhoz és a haját eligazgatta az arcából.- Tényleg jó illata van a hajamnak, olyan mint a tiéd. Szeretem.- mondta mosolyogva és kicsit felszisszent. A szeme a mozdulatra kicsit jobban összehúzódott, azt fájlalta. Megfogta a piros takarót és a hátára terítette majd elkezdte lóbálni a lábát, onnan magyarázott tovább Rupertnek. - Okés, jegelhetjük a szemem, csak ne fájjon! Tudom, hogy a bibiket helyre kell hozni, mert azt mondta Miss Robinson is, hogy a plezúr nem lesz csak úgy magától ott, azt okozni kell valamivel. Igaz, hogy ezt most nem én csináltam, de mivel az én testem nekem kell megjavítani, mint egy autót. Ezt meg Santana mondta nekem. Tudod az az énekes fickó. Mindig úgy énekel mintha fáradt lenne, de Mrs Taylor azt mondta, hogy csak megkeseredett...megkeseredett...- ismételgette ezt a szót majd felkapta a fejét.- Rupert, mint jelent az, hogy megkeseredett a hangja? Mert Santana szerintem szépen énekel. Kár, hogy nem fogom többet hallani. Vannak ott is ilyen utcai énekesek ahova megyünk?- nagyon rövid időre állt be szünet a kislány locsogásába, amikor végre kibökte azt ami a csőrét nyomta. - Te figyelj Rupert, én azon gondolkodtam, hogy mégsem akarok hercegnő lenni, azok sosem csinálnak semmit. Az anyukám hercegnő volt tudod, és még a haja is szőke volt.- hoppá, elég érdekes meglátás ez egy kislánytól, furcsa gondolatok abban a buksiban- Én arra gondoltam, hogy lehetnék szuperhős mint te, csak én olyan köpenyes....de csak azért mert nekem tetszik a köpeny. vannak szuperhős lányok is? És olyan kicsik is mint én? És mit csinál egy szuperhős azon kívül, hogy szuperhősködik?- feltette a kérdést, és a kifejezés elhangzott a szájából de láthatóan fogalma sem volt róla mit jelent a kifejezés.- Rupert! Nem száradt meg még Mr Wilson? Megnézhetem?- jól nevelt kislány volt, bár nem az anyukája, hanem Miss Robinson tanította erre.Sosem szabad semmit piszkálni amíg meg nem engedik.
Tárgy: Re: Amiről nem szól az amerikai álom Csüt. Jan. 22, 2015 2:36 pm
Csak az, akinek jóformán semmije nem volt, tud örülni ennyire minden apróságnak. Akinek születésétől fogva megvolt mindene, az csak akkor kezdi el értékelni az apró dolgokat, mikor elveszíti őket. Miát viszont legfeljebb az a veszély fenyegeti, hogy totálisan el lesz kényeztetve. Legalább addig, amíg Rupert rendesen meg nem tanulja, hogy átesni a ló másik oldalára sem olyan jó dolog. Egyelőre ugyanis oda meg vissza van ettől a tündéri csöppségtől, és személyes küldetésének érzi, hogy kárpótolja minden igazságtalanságért, amit a Sors a maga kegyetlen mivoltában rá mért. Közben meg se fordul a fejében, hogy esetleg pont a Sors az, aki odavezette, és a világ mégis igazságos, mert a maga módján kiutat adott Miának a pokolból. Igen, lesz az apukája, és minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy a lehető legjobb apukája legyen. Mia pedig az lesz, aki megmutatja neki, hogy a világban igenis vannak szép dolgok, amikért érdemes tenni. Egyelőre viszont a tündéri okfejtés az, ami mosolyra fakasztja Rupertet. Végül is, van abban logika, hogy ha a szuperhősök nézhetnek ki úgy, mint egy hétköznapi ember, akkor a hercegnők se feltétlenül szőkék, giccses ruhákban. - A hercegnőké se mindegyiké szőke. Elfeledkeztél Hófehérkéről? Neki ébenfekete... Jázmin hercegnőé is. Arielle-é meg vörös. Sőt, Belle haja a Szépség és a Szörnyetegből, pont olyan színű, mint a tiéd. - Honnan jutnak eszébe ilyenek? Túl sokat lógott a neten... minden valószínűséggel. Legalább most nem fog annyit unatkozni. Fejét csóválja saját magán, aztán hagyja a ficergő "hercegnőt" lemászni, és vigyorogva nézi, ahogy az ágyra telepedik. Ő meg közben felkel az asztaltól, és a fagyasztóhoz megy. Látszik, hogy rég járt itt utoljára bárki, a jégkocka rekesz tele van. Sebaj, jól fog jönni. Fog egy konyharuhát, ráteríti a vágódeszkára, majd rákupacolja a jégkockákat. - Ne ijedj meg, ez most kicsit hangos lesz. - előszedi a klopfolót, becsomagolja a jeget, aztán jól megcsapkodja, hogy összetörjenek a kockák. Ezután egy lezárható fagyasztó tasakba tölti a törmeléket, önt rá kis vizet a csapból, lezárja légmentesen, aztán megint becsomagolja a konyharuhába, és úgy viszi oda Miának. - Ezt tedd óvatosan a sebesült szemedre, és tartsd rajta. - csüccsen le a kislány mellé, és a kezébe nyomja a csomagot. Hallgatott Santanát? Ja, hogy utcai énekest ezen a "művésznéven". Persze, a híresebbik inkább a gitárjátékáról ismert. Megkeseredett... hát nem csoda. - Nem a hangja szokott megkeseredni valakinek, hanem a lelke. Arra mondják ezt, aki már csak a rosszat látja a világban. Mint amikor az édeset is keserűnek érzed, innen a mondás. Lehet, hogy őt nem fogod hallani többet, de majd lesznek mások. - Nagyon is jól ismeri ezt az érzést. Ha nem lenne Mia, most ő is lehet, hogy egy pohár whiskey mellett elmélkedne arról, hogy a világ mennyire szar. Legfeljebb nem öntené dalba. - Mégsem akarsz hercegnő lenni? Inkább szuperhős? Igen, vannak szuperhős lányok, nem is egy. Batman mellett is volt egy Batgirl, Supermannek is van egy unokahúga - utóbbiról volt egy poszter a kollégiumi szobájában, bár nem biztos, hogy egy tizenéves fiúknak célzott Supergirl "artwork"-öt érdemes lenne megmutatni egy hatévesnek. - De érdekes módon a szuperhős lányokon még kevésbé szokott köpeny lenni. Vagy ha van is, rövidebb. - "Naná, a célközönség szereti, ha hátulról is formás látványt nyújt a hősnő", gondolja. - Először nézzük, mit csinál, mikor szuperhősködik. Embereken segít, igaz? Megmenti őket... a szörnyektől, a gonosz emberektől, a természeti katasztrófáktól. Amikor nem ezt csinálja, akkor éli az életét, a titkos civil személyazonosságát, hogy az embereknek ne tűnjön fel, hogy kicsoda is ő. Tudod, a szuperhősöket nem fizetik a hősieségükért, nekik is rendesen dolgozniuk kell, hogy pénzt szerezzenek. Ki többet, ki kevesebbet. Én is azért jöttem ide, New Yorkba, mert itt volt munkám. - magyarázza, ami meg a medvét illeti, bólint. - Megnézheted, de a jég legyen csak a szemeden.