You miss me?

Az időm csak 90%-ban forgott a szex körül, a maradékban aludtam. Azt is kell néha. De nem ma. Pár napja, hogy felvettem egy újabb medencés fiút, azt hiszem ő volt már a hatodik, lassan minden napra jut egy, hogy ne unjam meg, de ha végképp nagy bulit akarok egy helyre fogom őket összehozni, hogy aztán ott igazán elszabaduljanak az indulatok és a vágyak. Szeretem látni ahogyan egymásnak esnek. Na nem úgy ahogyan én nekik, hanem valamiféle viadalban, aminek a fődíja én leszek, meg egy pár zöld hasú. Jól jön az kereset kiegészítésnek. Szeretném látni ahogyan miattam ütik egymást, ahogyan azért küzdenek, hogy a pénz és a nő kinek jusson. Édes gyönyör, már ettől a mennybe lehetne jutni, meg azt hiszem attól is ahogyan sóval hintem fel a küzdő pástot, amikor már kellően sok sebet ejtettek egymáson. Mocskos volt minden gondolatom, csak külsőleg tűntem tisztának és ártatlannak, és én nagyon szerettem adni a külsőségekre. Ebben voltam jó, erre tanított meg a bátyám.
Bastien jövő héten fog elrepülni Washingtonba, ahol pár krumplivirágost fog majd meglátogatni, akiknél vigyorogni kell, meg kezet rázogatni, meg időnként mást is rázogatni. Erre már megvolt az embere, illetve több is, akiknek az lesz a dolguk, hogy a sok pöcscibáló disznónak a kedvére tegyenek. Rám nem lesz szüksége, na nem mintha bánnám, így legalább hódolhatok a saját ki hóbortjaimnak. Egy hét, egy teljes hét, amikor nem kell azon agyalnom, hogy este nyolcra a villa férfi és kéjmentes legyen. Ilyenkor vannak ám illatok, némi vér, némi kis kellékanyag, itt-ott elcsepegtetett csokoládé, tömény italok szétlocsolva, rengeteg széttépett kosztüm, a lakkruha kesernyés illata járja be a hálószobámat, meg azt hiszem azt a szobát is, amihez kizárólag nekem meg Lolának van kulcsa. Az egyik Lolának. Én ugyanis az összes alkalmazottat ugyanazzal a névvel illetem, a medencés fiúk a Paul névre hallgatnak, mert azt olyan rohadtul szexi kimondani, hogy elég egyetlen sóhajtással belelehelni az éppen aktuális srác fülébe.Mindenkinek ugyanaz a neve, és így bajlódnom sem kell velük. Van még két Lola, akiknek az a dolguk, hogy a férjem mellett helyettesítsenek. Némi paróka, a parfümöm, meg pár kacat azok közül a selymek közül amit amúgy is selejtezésre ítéltem. Egy-egy ilyen éjszaka után megtarthatják a ruhát és kapnak valami kárpótlást is. Valószínű őket boldoggá teszi, hogy otthon több jut az asztalra egy tányér rothadt húsból főzött levesnél, engem meg boldoggá tesz, hogy aznap este éppen kielégítem mocskos vágyaimat egy csini kis önkéntesen, aki a "paulság" minden ismérvét magában hordozza, legfeljebb csak engedelmesebb a többinél. Ez elvárás. És boldog Bastien is, mert olyan élményben van része, hogy utána három napig még csak hozzám sem akar érni a reggelinél sem. Csak mosolyog és vigyorog mintha muszáj lenne. Így kerek az életem és azt hiszem ennél jobban már csak azt várom, hogy lehunyja végre azokat a vizenyős kék szemeket örökre, hogy a pénze és mindaz a luxust amelyben részem van kizárólagosan engem illessen. Rohadtul megdolgoztam érte, és azok az évek igenis a fiatalságomból mentek el. Még akkor is ha közben agyam hátsó szegletéből azokat a mondatokat kotortam elő amelyeket Seth magyarázott nekem. Hogy a jövő a kezemben és az ajkaimban van meg a lábam között és ha megfelelő sorrendben használom őket, akkor bizony magasabbra jutok, akkor talán olyan könnyedén eljutok majd a mennyországban, hogy még neki is jut hely mellettem. Tartoztam neki, és nem csak ezzel, hanem még sok minden mással. És rohadtul irritált, hogy már hetek óta felém sem szagolt. Hívtam többször is, de valahogyan nem jöttek össze a dolgok. Hiányzott nekem mocskosul, mert néha kellett az, hogy engem szabályozzanak. Ő volt  a mérleg nyelve, ő volt az aki megmutatta jó sok éjjel és nappal után, hogy pontosan hol is a helyem. Mellette. Rohadjon meg az egész mocskos világ, és benne ő is, hogy ilyen hatással volt rám. Miatta nem tudtam senki megcsókolni, miatta nem voltam képes csak abban lelni az örömem, hogy én irányítok, hogy én vagyok  akinek a tűsarka beleváj a srác lapockájába és még akkor sem hagyja abba amikor már rekedtül üvölti ezredszer is, hogy "Rose". A nevem, ami éppoly tüskés, mint én magam. Nem akartam, hogy itt legyen, nem akartam látni sem, nem akartam, hogy elmerüljön bennem, ugyanakkor viszkettem és égtem egyetlen egy éjszakáért vele. Sőt telhetetlen voltam, mert már több kellett. Magamon kívül nem találkoztam még egyetlen olyan élvhajhásszal sem amilyen ő volt. Kellett nekem, és azt hiszem ez a függőség volt ami miatt pontosan ugyanúgy gyűlöltem is. Legszívesebben a torkának estem volna, tépem és harapom a húsát, amíg jól nem lakok vele, és aztán elterülve a mesterművemen belecsókolom a szívébe az elmúlt év összes kínkeservét. Hát ilyen érzések kavarogtak bennem, amikor éppen hagytam, hogy végignyalja a testemen a mai, aktuális Paul a borsos mézet. Minden fintorgása után egy ostorcsapás volt a jutalma, amelyet a hátára mértem. Leszarom, hogy nem ízlik, nyalja. Az ostor végein apró kis hegyes szegecsek voltak, a vér vékony kis erekben szivárgott a bőrén.Gyönyörű látvány volt a mai útvonal, amely a gyönyörhöz vezetett, a beteljesüléshez, ami mégis üres volt, üres akár egy éjszakai út magányosan egy rozzant kocsival nekivágva. Ez voltam én már évek óta és ez voltam olyankor amikor már hetek óta nem tudtam a bátyámról. Erősebben csattant az ostor, minden lélegzetvétele amelyben nem könyörgött, minden olyan másodperc amit nem én töltöttem ki a számára. Mert nem hiszem, hogy van még ember rajtam kívül aki úgy képes szenvedni másvalaki hiánya miatt mint én. Hogy önző lettem volna? Az nem kifejezés, de pont ez volt az ami miatt eljutottam oda, ahol most voltam.
A szőkébbik Lola nyit be a helységbe, én éppen azzal vagyok elfoglalva a zuhany alatt, hogy a borsos méz maradékait tüntessem el magamról ez meg itt zümmög és kapkodva a levegőt betegesen szar angolsággal valami olyasmiről fecseg, hogy valaki jött...a személyleírás...kiesik a kezemből a zuhanygömb, amellyel eddig dörzsöltem magam. A csaj meg tovább hadovál, és látom rajta, hogy roppantul ideges. Nyugtatásra szorul, úgyhogy visszakézből keverek le neki egy maflást, hogy magához térjen.
- Nem kérdezem meg még egyszer Lola, ki van itt?
- Hát az Úrfi!- így hívták amikor nem volt itt, azt hiszem a csinos kis pofija valamiféle tiszteletet ébresztett ezekben a szexben nem sűrűn járatos lányokban, és visszagondolva magamra meg is értem őket, csak éppen rohadtul nem érdekel. Láttam, hogy a kezében szorongatja a ruháimat, amit korábban már kiválasztottam.
- Paul kapja össze magát és tíz percen belül nem akarom itt látni, különben a nője bent rohad továbbra is a nevadai fegyházban.- adtam ki az utasítást, de éreztem, hogy a szívem már a torkomban akár egy megkeményedett fagylalt gombóc. Mit keres itt s egyáltalán hogy került ide? Mostanában terveztem, hogy felkeresem de ehhez mindig is értett, hogy olvasott bennem és kiolvasta még azt is amire csak ezután fogok gondolni. Magamra rángattam a cuccot és határozottan ráztam meg a fejem. Kezdtem összeszedni magam, bár meg kel hagyni, hogy az érkezése alaposan felkavart. Az emelet felé vettem az irányt, kettesével szedtem a fokokat, és csak akkor lassítottam, mikor már a vége felé jártam. nem terveztem eltaknyolni a maga sarkúban. Végigsimítottam magamon, a corsetben feljebb toltam a melleimet, hagytam, hogy a légzésem egyenletesebbé váljon majd már fordultam is egyet, és megindultam a szobák irányába. Akkor értem mögé,  amikor az ajtófélfán kopogtatott, és hátulról láttam meg először. Mindig is izgatott a látványa, és azt hiszem jó sokáig még mozdulatlanul itt maradtam volna, hogy igyam csak a jelenlétét, de nem érek rá efféle marhaságokra. Az egyik énem tiltakozott a másik ellen, de ez mindig így volt valahányszor Seth közelébe kerültem. Csessze meg.
- Ha rá akarod hozni Lolára az infarktust, vagy csak szimplán meg akarod dugni nincs sok különbség, mindkettőt élvezné. Nyugalmas kefélés, ezek csak erre képesek.- szólaltam meg mögötte, majd mintha csak apró, láthatatlan akadályokat kerülgetnék, vagy egy sosem ismert csak számomra fontos tánc első lépéseit tenném meg, indultam meg az irányába. A szobából, amelybe Seth bekopogott egy apró, halk sikkantást lehetett hallani, ahogyan valamelyik cseléd éppen ugrott egyet a szekrényből rémülten.
- Na erről beszéltem! Bár ez náluk azt hiszem inkább a félelem jele. Milyen kár!- biggyesztettem le apró rózsaszín ajkaimat, és egyre közelebb araszoltam felé, remélhetőleg ekkorra, a hangom hatására már megfordulhatott. Nem szokásom szarozni az üdvözlési formulákkal, főleg ha kettesben vagyunk. Így aztán ahogyan elé értem az ajtónál egyszerűen hozzápréseltem magam, kezem az ajtó félfán lévő csuklójára simult, bilincsbe fogták az ujjaim, vagy csak egyszerűen azt akartam vele üzenni, hogy "Hiányoztál te szemétláda"...franc sem tudná megmondani. Ajkaim akaratosan tapasztottam az övére, a nyelvem pedig úgy menekült a szájába akár akarta akár nem, mintha a kés a vajban. Könnyedén, simulékonyan. Ez kellett nekem, ez az egyetlen csók, mert senkitől nem kaptam és senkinek nem adtam, csak neki. A bátyám volt az egyetlen, aki bármiféle érzelmet képes volt belőlem kicsikarni, még ha ez afféle tetvesen perverz eszménykép volt is. Benedvesedtem, basszus csak ettől az egyetlen mozdulattól és már löktem is el magam tőle, hogy a másik irányba mutogassak és a hangom süvöltő orkánként szaladt végig a házon, csendülve mindenen átgázolva.
- Lollaaaaa, kaját! Egy fél órán belül!- na ugye van annak előnye ha a személyzet tagjait ugyanúgy hívják. Nagyjából hárman fognak erre ugorni, én pedig visszanéztem a bátyámra.
- Seth...gyere, igyunk valamit. Régen nem láttalak. És...mielőtt szétrúgom a segged, vagy te az enyémet, beszélgessünk!- franc se akart most rögtön ágyba menni vele. Illetve de! Nagyon is, de sokkal jobban érdekelt, hogy hol a viharba járt, miért nem keresett és legfőképpen hiányoztam neki vagy az érdekek irányították ide, mint mindig?

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:
 

You miss me?

Hiányoztam vajon neki? Minek foglalkoztat ez a kérdés annyira, mikor lényegtelen a válasz. Itt volt, nem? Persze lehetne tagadni, azt hazudni a szavaimmal, hogy nem érdekel, hogy takarodjon oda ahol eddig volt, de nem tudtam neki ezt mondani, és igazából csak egy kicsit akartam. Csak addig amíg meg nem éreztem az akaratos nyomulását, ahogyan ellentart nekem. A küzdelme felvillanyozott, és legbelül nevettem: lám lám még mindig birtokolni akar engem, azzal a gőgös akaratával, amellyel egykor is elcsábított, amivel minden alkalommal elcsábít valahányszor találkozunk. Sem egykor sem most nem gondoltam azt, hogy bűn lenne amit csinálunk, olyannyira, hogy később már abban a hitben ringattam magam, hogy megmerítkezni egymásban a legszebb dolog amely két testvért összeköthet.
Vasárnapi misék, mindig pontban tíz órakor, és én minden alkalommal remegő ajkakkal gyóntam meg a papnak, hogy szeretek valakit, hogy testileg is szeretem. Azokkal az apró pici ajkakkal, amelyekkel pár órája éppen a paplak melletti ezüst fenyők között repítettem a bátyámat a fellegek közé. Magamba zártam minden cseppjét, mintha magát  a mennyországot ízlelném, és azt hiszem csak azért vallottam be annak a papnak, hogy dicsekedjek, azzal az örömmel amit nekem okozott. És aztán jöttek a hétköznapok, amikor megvonta tőlem, amikor nem ért hozzám, amikor rám sem nézett. Kínzott és én megőrültem érte. Úgy vártam a vasárnapokat, mint a megváltást, és úgy vártam azokat az éjjeleket amikor besurrant a szobámba. Pára volt, kettőnk párája, amely az ablakra rajzolta néhány órás együttlétünk mocskosul imádnivaló leheletünket. nem bírtam tőle megválni, és nem voltam képes másnak ugyanezt megadni, mert valahányszor megpróbáltam, valahonnan mindig felbukkant és bevillant egy emlék. Senki nem volt elég jó nekem, így aztán rászoktam arra, hogy gyönyör közben büntetem meg őket azért,  mert nem olyanok mint ő. Annyi volt a bűnük, hogy Seth-nek még csak a nyomába sem értek. Én meg kerestem és kutattam azt az élményt, amit tőle kaptam és amit nem leltem meg. Csak egy kicsit, csak akkor ha fájdalmat okozhattam, mert az üvöltésük elnyomta  fejemben azt a hangot, ahogyan én voltam képes visítani alatta, körmömmel a párnába vájtam aztán tenyeremmel csapkodtam, de még mindig nem volt elég. Kifacsart ezredszer is, és én ezredszer is ugyanúgy élveztem. A bűn vonzott vagy ő maga, azt hiszem ezt sosem voltam képes eldönteni.
A pénz volt a gyógyír, az egyetlen cél, amit vele és mégis nélküle értem el. Vele, mert megtanított arra, hogy ne nézzek hátra. De ha előre néztem is ő volt ott, és nem tudtam tőle szabadulni. A múltunk utolért, és jégmarkával rántott hátra, minden alkalommal amikor azt gondoltam én irányítok, ő ott volt hogy emlékeztessen ez kurvára nem így van. Vele kapcsolatosan biztosan nem. Egy részem szabadulni akart tőle, lerázni magáról mindazt amit az évek alatt rám pakolt, másik felem meg lihegve vonszolta magát utána, tökéletesen a rabjává válva minden elcseszett éjszakán és nappalon. Ezt a hatást váltotta ki belőlem, és azt hiszem pontosan ez volt az a hatás, amit én kikényszerítettem a kis önkénteseimből. Az össze Paulból aki csak megfordult a közelemben.
- Olyan szobalányokat tartok, akik mindent élveznek Seth. Élvezik, hogy leszophatják a férjemet, élvezik, hogy a parfümjeimben fürdőznek, és szerintem élveznék még azt is, ha a szívbajt hozod rájuk. Kárpótolni? Kiengesztelni? Ezt? Csalódnék benned, ha efféle dolgok járnának az agyadban.- nevettem el magam és még mindig libabőrös voltam a csókja után, főleg azért mert...na igen. Ilyesmit rajta kívül senki nem tehetett, talán csak a férjem, de hát voltak kötelezettségeim csessze meg! Még emlékszem hogyan nézett az esküvőnk napján rám Seth, amikor megcsókoltam Bastien-t. Nyitva volt a szemem és végig belebámultam az övébe. Forrón izzott fel a kékség, és egyenesen beleáramlott az ő sötét tekintetébe. Fel tudott volna robbanni, mint egy gőzgép úgy buzgott benne a tenni akarás, hogy kitépjen és kiszakítson onnan. Ha lehet tekintettel dugni, akkor azt hiszem ott és akkor a hitvesi csók közben az oltár tojáshéj terítővel lefedett asztalán mi képzeletben ezt csináltuk, csupán azzal ahogyan néztünk.
Vonzó és kellően perverz volt a gondolat, és ha akkor ezt kérte volna tőlem meg is tettem, ahogyan akkoriban nagyon sok mindent megtettem neki. Még most is, csak most már egyre többször mélyesztem bele én a körmeim, és azt hiszem ő meg élvezi. Élvezi, hogy robbanok, élvezi, hogy ellenállok, s egyre jobban kezdem átvenni a temperamentumát. Telhetetlen vagyok akárcsak ő, és nekem semmi nem elég. Sem pénz sem szex sem ő. Mindent akarok elvenni, magamnak és semmit vissza nem adni belőle, és ő is ezt akarja. Mindig ezt akarja valahányszor itt felbukkan. De a dolgok kezdenek megváltozni, mert van egy tervem, arra vonatkozóan, hogy miképpen szabaduljak meg a férjemtől. Csak még a bátyámmal nem osztottam meg, egyelőre nem is fogom. Egyelőre beültetem a hintába és jó magasra lököm. Imádom ezt a játékot vele, amikor felhúz, és még jobban felhúzom, aztán mintha mi sem történt volna beszélgetünk tovább.
Az egyik szemöldököm vidáman szaladt fel a kérdést hallva, és azt hiszem a derültségem ha akartam volna sem tudtam volna leplezni. De szerencsére ha a világ előtt időnként meg is kellett játszanom magam, eljátszani a csini és cuki kis feleséget, előtte nem kellett. Ő ismert engem kívül és belül. Szó szerint.
- Az egyikük? Ó kis naív komolyan azt hiszed, hogy pár hét nélküled és elfelejtem a szokásaidat? Mindegyikük! Egyszerre! Én pedig ott állnék a korlátnak támaszkodva és a sokadik tequilát innám szórakozva azon, hogy miképpen lesznek képesek osztozni a farkadon drága testvérkém.- egyszerűen nem lehetett a kérdés mellett csak úgy elétálni, és nem tudtam megállni, hogy vissza ne vágjak neki. Azt hiszem ha nem ezt tettem volna csalódik bennem. Nem meglepő én is csalódnék saját magamban. Hogy felcsigázott e a dolog? Hogy a fenébe ne, és azt hiszem kell egy kis idő mire az alaposan összekuszálódott gondolataimat majd rendbe kapom utána.
Ránéztem és tudta jobb ha elenged, a fogaim már nem a sajátjaim, de elég erősek ahhoz, hogy ezekkel a kis gyöngyökkel harapni tudjak. A csókomból érezhette, hogy ma már pár tequilát legurítottam, vagy hogy pontosak legyünk kilefetyeltem a mai Paul köldökéből, miután a sóval körbeintett mélyedésről lenyaltam és a farkáról leszopogattam a citromot. Ízléses tálalás, és ha ezt megcsinálod néhány tequilával már imádkozni fog, hogy a negyediknél legalább a citromig kibírja, mert a robbanást ott már nehéz megállítani.Főleg, hogy az alkohol alaposan marni fogja, ha párszor sebet harapok rá. édes kínzás és én imádtam ezt. Meg még nagyon sok minden mást is. Főleg ha Seth ott lehetett velem, mert olyankor én kaptam ezeket, kellett az ihletet meríteni valahonnan.
- Lelkiismeret cöhh!- csóváltam meg a fejem, majd amikor végül elengedett a lépcső felé indultam. Felvettem egyfajta távolságot tőle, és csak intettem neki, hogy kövessen, egy szinttel lejjebb kellett mennünk, a Kék szalonba. Szerettem a színeit. Egy kurva kék bútor nem volt benne, szóval nem értem Bastien miért illette ezzel a névvel, de már megszoktam. Kicsit olyan volt, mint egy tizenkilencedik századi kupleráj, amihez tartozik egy ízig-vérig modern kori bárpult, olyan faltól falig típusú, méregzöld kárpittal, és sötétbarna valamilyen fából faragott bútorokkal. Nem értettem ezekhez a dolgokhoz. Én csak odafigyeltem a pénz mozgására, ha valamibe érdemes volt befektetni megtettem.
- Szolgáld ki magad!- mutattam a pult felé, én meg végigheveredtem az egyik szófán, amit tavaly karácsonykor húzattam át, ugyanolyan méreg zöld színben amilyen a bárpult székein volt. Volt itt mindenféle páfrány meg növény, kész üvegház volt
- Fél óra múlva lesz kaja is, ha esetleg éhes lennél. Ha nem, akkor is, mert én alaposan megéheztem.- nem tudtam megállni, hogy ne hagyjam szétterülni az arcomon az ön-és kielégült vigyoromat. Kissé féloldalasan feküdtem ültem...valahol a kettő között és a könyökömre támaszkodva néztem őt.
- Két kérdésem van: mennyi kell és meddig akarsz maradni? - aztán gondolkodtam elmondjam neki vagy ne, de ha már felbukkant miért is ne? Hardcore-ba nyomjuk az életet is nem igaz?- Bastien ma már nem jön haza, holnap pedig elutazik Washingtonba. Egy hétre.- úgy tettem mintha csak mellékesen jegyezném meg, de szerintem rohadtul megismerte a hangsúlyomat. " Egy hétbe mennyi is fér bele? Szerinted ki fogja azt számolni?"

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:

You miss me?

Rohadtul nem számított melyik helységbe megyünk. Hogy mégis ezt választottam, annak csupán egy oka volt, itt lehetett találni a ház piás készletének nagyjából a felét. Hogy sok szoba és mindenféle zug volt itt az nem is kifejezés, a feléről azt sem tudtam mi az. Nem mondom nagy előrelépés ez ahhoz képest honnan indultunk és meddig jutottam. Ó igen nyomoroghattam volna én is valami külvárosi apró viskóban és várhattam volna haza a férjemet az ezredik műszakból, születhettem volna neki egy szekérderéknyi kölyköt, és melózhattam volna ahol anya is. Krémezhettem volna középosztálybeli dámák mazsolává aszalódott arcát, a borravaló reményében még dicsérhettem is volna őket. De őszintén, nem jobb itt vinnyogni arról, hogy szar az élet mint az előbb említett körülmények között? Meg ha azt vesszük én másra születtem. Ezt mindig éreztem. Lehet nagyképűnek vagy rátarti beképzelt picsának nevezni, akkor is ez az igazság. Én arra termettem, hogy nemhogy nagy kanállal de két nagykanállal habzsoljam az életet. De hát mindezt az a férfi tanította nekem aki most megjelent a házamban azután, hogy hetekig nem kaptam meg tőle semmit. És legszívesebben neki estem volna a furcsa és kettős érzéseimmel, hogy a földbe döngöljem, hogy a derekára szorítsam a lábaimat, hogy ő aztán rámarkoljon és egy laza mozdulattal vágjon a hátamra és leszorítsa a kezemet a földre. Érezném a küzdelmének a szagát a tesztoszteron a bőre pórusaiból száll mindenfelé, eltelítődik vele a tüdőm és válaszolok neki egy erőteljes csípőmozdulattal ahogyan hozzápréselődöm. Csak egy gondolat volt mégis azt hiszem annyira élénken jelent meg a szemeim előtt mint azelőtt minden amikor csak róla fantáziáltam. Mert megtettem, ó nagyon is sokszor megtettem. És azt hiszem már akkoriban is éreztem, hogy ez a vonzódás nem normális, de engem pontosan az ilyen elcseszett dolgok vonzottak. A lehetetlen hangulatú tájképek, vagy éppen poszterek, az egymáshoz nem passzoló színek, vagy éppen az olyanok akik valamiben eltértek az átlagtól. Nem akartam a szürke massza része lenni, és ha ehhez a saját bátyámmal kellett lennem, hogy átlépjem önnön korlátaimat hát megtettem. És bassza meg élveztem, nem is kicsit. Az első mozdulattól kezdve, amikor bejött a szobámba, és rásimította a kezét a lábamra. Nem remegett mint korábban pár pattanásos pulykaképű osztálytársamé, akik azt gondolták tornaórán nem veszem észre, hogy direkt simulnak hozzám. Remegtek mint a zselétorta, gusztustalanul nyáladzottak. Undorító látvány volt. De ő nem. Ő még ha bármi kétség is lett volna benne nem gondolkodott, egyszerűen megtette, én meg éreztem, hogy fél másodperc alatt nedvessé váltam a mellbimbók úgy megkeményedtek, hogy szinte átszakították a szűk felsőmet. Minden olyan gyorsan történt, és annyira intenzív volt, hogy a mai napig élénken él az emlékezetemben az első együttlétünk. Nem féltem tőle, egyszerűen csak hagytam magam, mert én is akartam. De azt hiszem innentől kezdődött az ámokfutásom, az a fajta morális és társadalmi talajvesztés, amely végül odáig fajult, hogy az élvezeteket nem máshol keresem már, pusztán a fájdalom amely képes megnyugtatni, meg az, ha vele vagyok. És mindez azért, mert akkor először és azután még nagyon sokszor léptük át a saját határainkat. Nem voltak már korlátok, minden egyes alkalommal, amikor masszívan együtt voltunk egy újabb darabjától szabadultunk meg, míg végül nem volt már többé, nem létezett a számunkra.
Erdő, osztálykirándulások, a baseball meccs, az iskolabusz, még anyám munkahelyén a hajmosóhelység is...ami kicsi volt, de pont ettől volt tökéletes, ahogyan ráhajoltam a kagylóra, és éreztem, hogy a cseppenő víz ritmusa adja alánk a tökéletes beteljesülés alapzaját. Úgy dugott ahogyan a csap csöpögött. Ez is egyfajta művészet azt hiszem. Hogy a családunk sejtett e valamit? Nem hiszem. A külvilág szemében rohadt jó testvérek voltunk. És tényleg. TEST-VÉR. Maga a szó is olyan perverzen gyönyörű, főleg abban az értelemben amikor valóban vért fakasztottunk egymásból, mert erre is megvolt a példa.
Minden alkalommal amikor a csúcsra járatott, a nyakamba csókolt és erőteljesen megszívta, apró lila foltot hagyva rajta: csakhogy tudják a srácok tartozom valakihez. Mint egy pecsét, ami a külvilág számára jelzi: el a kezekkel foglalt darab. Gyűlöltem érte, mert pont emiatt képtelen voltam a bulik alkalmával bárkit is összeszedni. Elég volt, hogy félrehúzták a hajam és ott virított a bátyámtól ajándékom, egyfajta távol tartó bélyeg. Egy időben fogkrémmel próbáltam eltüntetni, és amikor anya meglátta egy reggelen a nyakamon éktelenkedő foltot, azt mondta, hogy nem tudja melyik fiú csinálja ezt velem, de szerinte hagynom kellene a francba. Kedvem lett volna a képébe vágni, hogy bazdmeg anya a fiad csinálja ezt velem, és egy házban élünk, szerinted hogyan hagyjam a francba? De nem tettem. Édesen naív ártatlan s nyugalmas anyánk azt hiszem fel sem fogta volna. Apa meg....ő meg egyszerűen túl sokat dolgozott ahhoz, hogy bármi is feltűnjön neki.
De most a jelen volt a fontos és az, hogy feltűnt nálam. Sejthettem volna, hogy a szexhiány hozza a közelembe, ahogyan a róka is akkor merészkedik az emberi tyúkólakba mikor az erdőben már nincs mit elkapni.
- Óóóó hogy én mennyire sajnállak, drága Seth!- azt hiszem picit túl színpadiasra sikerült az alakításom, nem lehettem valami meggyőző tekintve, hogy az arcomról az a rohadt vigyor egyetlen pillanatra sem akart eltűnni.- Bármelyik Lolitám készséggel áll a szolgálatodra, bár ahogyan elnézlek jelen állapotodban, két mozdulat és te állnál készen az övékére. És biztosíthatlak két napja egyikük sem szopta le a férjemet, miután kórházi kezelés alatt állt, már megint rendetlenkedik a vércukra. Ejjj ejj nem jó az öregkor, annyi minden történhet az emberrel.- csóváltam meg a fejem, majd felálltam a szófáról és a pulthoz léptem, hogy keverjek magamnak egy margaritát. Könnyű ital, kellően összeverekszik majd a tequilával a fejemben. Ott ugyanis már eléggé előreszaladt a fantáziám ahogyan elképzeltem pár dolgot a bátyámmal. És, hogy ki van éhezve, ez még inkább beindította nem csak az agyam de a testem reakcióit is. Összeszorítottam a combomat és áldottam az eget, hogy nadrágot vettem fel. Visszahelyezkedtem kezemben az italommal és szinte hallani lehetett a sóhajomat, amikor végignéztem miképpen iszik és hunyja le a szemét élvezve az alkohol jótékony hatását, ahogyan végigmar a torkán. Pontosan ilyen fejet szokott vágni olyankor amikor könyörgöm neki, hogy ne hagyja abba, hogy még, hogy gyorsabban, erősebben, keményebben, aztán lassítson, és utána ne kíméljen, hogy fulladásig, amíg már a levegőt is csak kapkodva vagyok képes venni, amikor úgy érzem már csak egy lépés és ujjaimmal a mennyországot fogom megérinteni, és akkor visszavesz az ütemből és úgy kínoz tovább, a határon tartva és nem engedve átlépnem. Sokszor csinálja ezt akár órákon keresztül a végén már nyekergek és vonyítok egyszerre akár egy megkínzott állat, hogy ne csinálja ezt tovább velem. Lecsókolja a kéjes vágy szülte keserű könnyeket és végül úgy vágja magát belém, hogy az orgazmusunk kettéhasítja az univerzumot. Hát erre képes, ezért rettegek tőle és imádom annyira, mert ismeri a testemet és ismeri a lelkemet is. Nem tudom hogy de mindent előre tud. Gyűlölve vágyódom utána szüntelen, akár a régóta üresben járó szélmalmok egy kiadós viharra.
- Itt ellóghatsz...van itt elég szoba, tudod, hogy nem sajnálok soha semmit tőled.- kortyoltam az italomból. Ó igen, a beszélgetésünk innentől aztán ketté vált. Volt a metakommunikáció, a testbeszéd, meg az amit pantomimként a külvilág számára játszottunk, vagy inkább azért, hogy tovább fokozzuk azt ami a másik síkon zajlik. Fokozás....még jobban fokozás. Egy hét valóban sok idő, és ha belegondolok nem Seth szerepelt a terítéken azt illetően, hogy mivel fogom tölteni. De bárkit odadobtam volna akár még egyetlen alkalomért is amit vele tölthettem. Ajkaim elnyíltak, ahogyan kihallottam a hangjából a sajnálkozást tökéletesen nélkülöző felhangot. Azt hiszem csak azt sajnálta, hogy nem úgy kezdtem ezt az előadást, hogy a férjem elutazik nem maradnál és dugnál szét amíg csak bírom cuflával. Bár ha jobban belegondolok nem ezt várta, de akkor mit is pontosan?
- Hát igen...elég hosszú, túl hosszú, hogy egyedül töltsem lássuk be. Itt leszel te is, meg egy csomó Lola és Paul. Szám szerint hat...- emeltem meg a kezem és mutattam a számot még mindig vigyorogva. Húztam az agyát? Igen azt hiszem ez volt a legjobb szó, de csak azért mert ő is ezt csinálta velem. Ahogyan engem nézett, ahogyan próbált megfogni és a kelepcéjébe csalni. De már nem az a kislány voltam akit egykor megszelídített. Lassan de biztosan edződtem. És mi történik ha a megszelídített állatot sokáig magára hagyod? Megvadul, megrészegül a vér szagától. Hát valami ilyesmin mentem át én is. Újra a pohárért nyúltam és a tekintettemmel végigkövettem miképpen helyezkedik el a szemben lévő fotelben.Megint ezt csinálta. Rám olvasztotta a ruhát a tekintetével. Jól van bébi, felőlem így is játszhatjuk, ruhástól. Kinyújtottam a lábaim a szófán és szépen egymásra pakoltam őket, majd elnyúltam, és onnan fordultam vissza fekvő helyzetből felé.
- Nem attól függ mivel töltöm EL, hanem, hogy mivel töltöm KI.- játszottam a szavakkal, majd belemártottam a mutatóujjam a poharamba és leszopogattam róla az italt, és ezt a mozdulatot ismételgettem ki tudja hányszor, nem számoltam.Élveztem amit csinálok. Kurvára! Hogy ő élvezte e? Nem tudom, most másfajta határokat feszegettem. ismeretlen terepre tévedtem.  

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:

You miss me?

Összezavart, állandóan ezt csinálta, és korábban egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani ezért. Azt akartam, hogy ne csinálja, azt akartam, hogy mondja ki tisztán és érthetően, hogy mit akar, hogy engem akar, de nem. Minden alkalommal csak ott csücsült a szája szegletében az az árulkodó félmosoly, az a fajta amely némán és hangtalan üzeni neked, hogy bárhogyan menekülsz bármeddig futhatsz utol fog érni. A hangja, az érintése, a varázsa, amely örökké ott lebeg körülötte mint valami rohadt parfüm, amitől olyan észbontóan kívánatos lesz a számomra. Akart engem, ahogyan én is akartam őt, és a közöttünk megfeszülő percekben csak kimondatlan nyekergett a gondolat, hogy melyikünk lesz az aki végül mattot ad a másiknak. Pakolgathatjuk itt a bábukat akár órákon keresztül, valakinek a keze mégis ledönti majd azokat, vagy éppen nem is kell ledönteni. Abban a percben borulni fog az egész amikor újra a közelembe kerül. Nem véletlenül vettem fel egyfajta távolságot tőle, nem véletlenül nem mentem közelebb. Most még tudtam magamnak parancsolni, most még kordában tudtam tartani az egyre inkább nedvesedő vágyaimat, most még kordában voltam képes tartani azt az istenverte akaratomat, hogy oldjam meg a felsőmet a nyakamnál, hogy szabadítsam ki magam a ruhából. Minek is akarom takargatni magam éppen előtte? De a játék úgy szép ha úgy játszunk mintha nem akarnám adni, holott semmit sem akartam jobban, minthogy elvegye.
Felnevettem, cseppet sem visszafogottan, és azt hiszem régen szórakoztam ilyen remekül, ő meg régen kínlódott a vágyai miatt ennyire. Bár tudtam, hogy a végén rohadtul meg fogom kapni ezért a szórakozásért a magamét, de jelen pillanatban nekem mindent megértek ezek a másodpercek. Kiélvezkedtem hát, ameddig még tehettem, amíg még képes volt ő is elviselni ezt a karnyújtásnyi távolságot közöttünk, amíg még nem tört rá a késztetés, hogy végképp elszakítsa azokat a képzeletbeli selyemszalagokat amelyeket most én kötögettem a kezére azzal amit műveltem. De mit is csináltam valójában? Azt amire tanított, azt amit elvárt tőlem, hogy másokkal tegyek. Úgy adni meg számukra a tökéletes élvezetet, hogy egyetlen percnyi gyengédséget sem viszek bele. Mert azt magának akarta ez az imádnivaló mocsok, ó mennyire odavoltam érte, meg tudtam volna fojtani ezért az érzésért, miközben még utoljára, utolsó leheletéből is kiszívom azt ami nekem jár, a méregerős, mindent felemésztő csókját. Kellett nekem, akartam, hogy fájjon, ahogyan megharapja a számat. Tudtam mire képes, és egy pillanatra alábbhagyott a vigyorgásom. Nem volt egyszerű tartani vele a szemkontaktust. Mondjuk úgy az egészben a legnehezebb az volt, hogy miközben engem nézett nagyon jól tudtam, hogy hol kalandozik gondolatban és az észbontó az egészben az volt, hogy én vele tartottam, vezettem őt, mutattam neki az utat magamon és magamban, ahogyan egykor is tettem. Kérdezte és én válaszoltam. De nem egyszerűen megkérdezte, hanem csinálta és az arcán az önelégült vigyor, amikor megérezte, hogy egy tökéletes pontot talált rajtam, egy olyat amelyből nemhogy egyszer, de ezeregyszer képes lenne gyönyört fakasztani. Beharapta a száját, aztán az enyémet, aztán tovább kínzott, először lassan simítva végig minden ilyen pontot. Szórakozott azon amit kiváltott belőlem, és azt hiszem ez az érzés olyan erősen belém égett, hogy a mai napig nem tudom elfelejteni, hogy ezt akárhányszor megcsinálhatja velem, és én hagyom neki. Mikor megtudta, hogy férjhez megyek két napon keresztül dugott ájulásig, miközben azt ordította, suttogta, rekedten karmolta hangonként a fülembe, hogy ne felejtsem el kihez is tartozom igazán. Pedig nem szerettem Bastient, egyszerűen a luxusát szerettem, azt a jólétet, azt a csillogó világot, ahova a házasságom által bejutottam. Ez kellett nekem, ez volt az amiért az áldozatot hoztam, ez volt az amelyet elértem azzal, hogy átléptem mindenkin, nyakamon akkor már csak a láthatatlan bélyeggel, hogy a testem és a lelkem utolsó maradéka is hozzá tartozik, a bátyámhoz. A sötétségben nincs szükséged semmire csak arra aki a saját feketeségével betakar, nincs szükséged senkire, csak arra akivel alámerülsz és megfürdesz a szennyben, amelyet rohadtul élvezel, és nem vágysz többé olyan szarságok után mint boldogság vagy éppen romantika. Nekem ez volt a romantika, ahogyan elmerült bennem, és belemarta a bőrömbe saját magát, belém engedett mindent ami ő volt és én befogadtam, mert eggyé váltunk egy test lettünk. Semmi nem volt felemelőbb érzés, mint az, hogy elkeveredtünk egymással és ezáltal talán tisztultunk kicsit, talán oldott bennünk valamiféle görcs, valamiféle  olyan érzés, amely szüntelen kielégítetlen maradt mások által.  Ezért nem volt elég nekem senki, és azt hiszem ő is ezért jött vissza hozzám mindig. A szavai nemtörődömségről árulkodtak, ahogyan az én szavaim is túlságosan fennhéjázóak voltak, mint a szoba, a ház légköre tenné ezt velem. Adni akartam neki mindent amim csak volt, megosztani vele az életem, de csak egy ideig. Azt szerettem volna, ha mindig visszatér, az érzést, amikor megérkezik. Ezért sem tudtam hogyan reagáljak rá, és ezért volt az amit végül csináltam. Feszkót vezettem le, azt amit ő okozott, meg az, hogy tudtam egy ideje már egyetlen kurva sem képes neki tökéletes kielégülést adni. Nem mintha valaha tudtak volna. Nem, mert egyiküket sem ő formálta, egyiküket sem szerette olyan önfeledt őrülettel ahogyan engem. És tudta, ó hogyne tudta volna, hogy legyen akár ezer Paul is az életemben, csinálhatok bármit, akárhányszor ordítják a nevem bármelyik Hyatt hotel luxus lakosztályában, miközben én a hajukba kapaszkodom és meglovaglom őket, miközben tépem és cibálom a fekete hajukat. Igen fekete, akár a lelkem, akár a lelkünk, akár a kapcsolatunk, akár az életünk, akár az egész elcseszett  vágyaink...szóval senki nem lesz képes megnyugvást hozni nekem, csak ő. Valahányszor megérkezik és már a szemeivel ezt váltja ki belőlem. Megfulladok tőle, felperzsel, letaszít maga mellől, és vakon pislogok vissza rá, ó mennyi gyűlölet képes arra, hogy egy ilyen szerelmet szüljön, bassza meg! Ujjaim táncoltak a számban, először csak óvatosan szopogattam, majd amikor láttam miként nyalja meg a száját hatalmasat sóhajtottam és beharaptam az ujjam, erősen, olyan erősen, hogy fájjon, hogy észhez térítsen. De egyszerűen nem ment, nem sikerült. Vad gondolataimnak semmi nem szabott gátat. Kedvem lett volna végiglocsolni magamon a maradék italt, ahogyan a lime és a tequila végigcsorog rajta, könyörögtem volna érte, hogy kóstoljon. Ne, ne is kóstoló legyen az, hanem egyre vadabbá váló hajsza és száguldás, neki a földnek, az asztalok borulnának, a növények rezdülnének, azt hiszem a pálma is belepirulna, ahogyan a falhoz vágna. Megvesztem a gondolat súlya alatt és még erősebben haraptam az ujjam, a csípőm pedig nagyon finoman emlkedett meg, épp csak annyira, hogy érezze, bizony az a nyelv másik helyen sokkal jobb szolgálatot tehetne ahogyan a nyelvem kalandozása és játékos tekergése sem éppen az ujjamra kívánkozik leginkább. A kérdést hallva, még inkább elnyúltam az ágyon, és a lábamról laza mozdulattal rugdaltam le a cipőket, ujjammal kihalásztam a lime darabot és most azzal kezdtem játékba, a fogaimmal haraptam, mintha csak a hasfalába mélyeszteném be azokat, de már nem vigyorogtam egyre vadabbul szívogatta a lime karikát. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor valóban elképzeltem őt, hetek óta nem éreztem és veszedelmes módon tudott hiányozni. Utoljára azt hiszem a belvárosi Hyatt egyik tetőteraszán dugtunk a város felett lebegve. Imádtam az életveszélyt vele, és úgy jutni el a csúcsra, hogy a kilógatott a korláton és minden lökéssel nekilódultam az alattam elterülő városnak, ő meg tartott szorosan, hogy le ne essek. Elég lett volna egy rossz mozdulat, hogy a mélybe zuhanjak. De vigyázott rám, ahogyan mindig is tette, a maga gusztustalanul gyönyörű módján. Én meg visítva élveztem ott a tetőn, ahol a szél a hajamba kapott és belemélyesztettem a körmöm a karjába.
Hallottam a kérdését, de még nem válaszoltam, csak rágcsáltam a limeot, és közben a nadrágjára futott a tekintetem, oda ahol egyértelműen és nyilvánvalóan látszott, hogy akar engem, hogy már nem sok tartja attól vissza, hogy nekem essen. De még nem, még visszafogta magát, ó de meddig? A lime leve lecsorgott az ajkaimon, és a nyakam között eltűnt a melleimnél.
- Tavaly karácsonykor Kijevben jártunk Bastiennel. Hideg volt, rohadtul, csontig hatolóan. Volt ott egy jégszálloda, ahol minden tényleg és teljesen jégből volt. Az idegenvezetőnk egy jó karban lévő harmincas igazi ukrán faszi volt. Magas, és egyenesre nyírt kefe hajjal, olyan vadító szőke, amiket alapvetően utálok. Tudod milyen érzés amikor a csupasz tested a jéghez ér és körülötted is csak ez van? Mínusz sokfok és...vadító a csípése a hidegnek. Azt hiszem el kéne megint menni oda...nem tudom, te mit gondolsz?- tettem fel egy vállrándítás közepette a kérdést. Nem tartott volna sokból jegyet foglalni és azt hiszem Szerjozsának elég lenne megrezegtetni a pilláimat, hogy soron kívül beengedjenek egy jobb állapotú szobába.
Beleejtettem a kifacsart lime-ot a poharamba, és nemes egyszerűséggel a maradék sót körbenyaltam róla, végül a tekintetem visszavándorolt a bátyámra.
- Mond csak Seth, mióta kérsz te engedélyt bármihez is velem kapcsolatosan?- pofátlanságom nem ismert magasságokban szárnyalt, ahogyan a szabad kezem bekúszott a lábaim közé és magamba martam egy erőteljes nyögés közepette.

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:

You miss me?

Azt hiszem ez volt az a mondat amely legsűrűbben elhagyta az ajkaimat vagy éppen csak a gondolataimban játszottam el vele, és nem lehetett éppen tudni, hogy arra gondolok éppen, hogy menjen a fenébe, vagy pontosan arra amire ő, hogy saját magamról beszélek úgy mintha kívülálló lennék. Érthető ugye? No igen, sosem állítottam, hogy hétköznapi ember lennék, és azt hiszem ennek az illatát érezhette meg ő is rajtam az első éjjelen. Talán a képzeletemnek lehetett köze hozzá, annak a hónapok óta tartó fantáziálásnak, aminek a vége az lett, hogy végül a vágyaim forrása testet öltött és egyszerűen besétált a szobámba, hogy elvegye a szüzességem. És én neki adtam. Kinek adtam volna másnak, mikor odavoltam érte?
Tiltakoztam, de csupán az agyam egyetlen józanul maradt felével, amely a társadalmi normáknak és elvárásoknak akart megfelelni. Hiszen a baráti körömben egyetlen csajt sem dugott meg a bátyja úgy, hogy ő is akarta. Bár az is lehet, hogy csak én nem tudtam róla. Ki tudja milyen sötét titkokat rejtenek a lányszobák, mi az amiről mesélni tudnának a barackszínbe bújtatott falak, a régi avitt babák az apró babadobozkán? Hogyan is veszik el az ártatlanság egyetlen olyan mondat miatt amikor már nem tiltakozni akarunk, hanem befogadni, amikor már nem eltolni akarjuk a kezet, hanem még jobban magunkba paszírozni, hogy érezzük miképpen simogatja végig bensőnket a kóborló ujjaival az akire annyira rá vagyunk gerjedve, hogy tócsába áll alattunk az izgalmunk. A barátnőimre emlékeztem másnap reggel az öltözőben, amikor atlétikához készülődtünk és megkérdezték tőlem, hogy van e barátnője a bátyámnak. Nekem még mindig remegtek a lábaim az előző éjszaka után, ahogyan többször egymás után megkínzott, majd a csúcsra repített. A kispárnámat szorította a számhoz, és azt haraptam, az nyomta el az üvöltésem, hogy aztán levegye a számról és ne engedjen levegőhöz jutni úgy csókoljon amikor végre ő is beteljesedik velem, általam, kettőnknek. Kimondatlanul tudtuk mit akar a másik, a különbség az volt talán, hogy ő nagyon is tudatosan csinálta, én meg csak sodródtam vele.
A lányok még egyszer megkérdezték, és én azt válaszoltam, hogy van is meg nincs is. Mi a francot lehet ezeknek mondani? Az olyanoknak akik a Ben Baller nevű tagokért voltak oda. Jóképű majom, akiből autószerelő lett és elvette az iskola egyik legmenőbb ribancát. Nagy karrier. Nem értették a válaszomat, pedig egyszerűen csak hozzájuk kellett volna vágnom a törölközőt és a képükbe ordítani, hogy soha ebben a büdös életben nem fogják őt úgy megkapni ahogyan én. Nem csak Seth volt önző és egoista. Azzal, hogy a magáévá tett, azzal, hogy összekeveredtünk, hogy ténylegesen testvérekké váltunk, hogy a kéjt is megosztottuk egymással, hogy nem csupán az otthonunk volt közös, hanem az ágyunk is jogot formáltunk a másikra. A képmására formált, ám én torzabb voltam nála, ezt mindig is tudtam, és sokkal viharosabban reagáltam dolgokra. Neki a szex megnyugvás volt valamilyen szinten, nekem viszont éppen ellenkezőleg. Felkorbácsolt, és felhevített, aminek következtében másokon kellett levezetnem ezt a dühöt. Hogy senki nem olyan mint ő, hogy ezt a hatást senki nem tudja kiváltani belőlem. Lényegtelen volt már a nyakamon a lila folt, mert minden egyes aktussal egyre mélyebben volt bennem, míg már ki sem lehetett volna onnan szakítani. Sötét árnyéka, mint valami mérgezett pókháló terült szét rajtam és a közepében ott csücsült méretes potrohával érzelmeim kibaszott pókja, ami belőle állt, mindabból amit ő jelentett a számomra.
Értetlen tekintetek közepette mentem be a zuhanyzóba és nyúltam magamhoz pontosan ugyanúgy ahogyan ő tette előző éjjel, csak sokkal fájdalmasabban csináltam, hogy emlékeztessem magam arra, hogy semmi sem lesz olyan nélküle amilyen vele lehet. Ilyen amikor a fantázia életre kell, ilyen amikor egy kamasz lány álmaiból kilép és valósággá válik minden egyes momentum és ilyen volt nekem is ez az egész. Azt hiszem kétszer csináltam egymás után a végére már görcsöt kaptak az ujjaim, de nem érdekelt, a csempéhez simuló ajkaimmal ezerszer elsuttogtam a nevét, végül zokogva és ököllel vertem bele a csempébe. Véressé váltak a bütykök és nyekeregve csúsztam le a vizes tálcán rámzubogott még a víz, és csak sírtam és szenvedtem mint a kivert kutya. Hiányzott. Egy kibaszott napja nem ért hozzám és már hiányzik, én meg nem értettem mit művelt velem. Talán ha akkor erősebb vagyok, ha nemet mondok neki. De nem tudtam nemet mondani, egyszerűen akkor amikor vele voltam ez az egy aprócska szó tökéletesen más értelmet kapott.

Végsősoron volt lehetőségem, volt választásom, ha jobban belegondolok hagyott nekem, a kezdeti mozdulataival, de azt is hogyan? Rákapatott az ízére, ott fityegett az orrom előtt, ott rezgett és remegett a lábaim között, élvetegen ájultam bele a mozdulatba és amikor érezte, hogy egyetlen lökés hiányzik a tökéletes momentumhoz akkor kérdezte, hogy folytassa még? És ilyenkor jött a Bazdmeg Seth, amit ő szó szerint értelmezett. Szó se róla én is.
Most pedig az otthonomban, a megszokott környezetemben azt hittem itt most én fogok diktálni, én leszek az aki majd megmondja neki, hogy mit és hogyan csinálhat, elvégre ő jött ide hozzám, ő az aki már jó ideje nem volt senkivel, én meg csak foldozgattam szexualitásom miatta üresen maradt részeit, de semmi nem passzolt tökéletesen a helyére.A fájdalom megvolt és csillapított engem, egy ideig. De voltak napok, még mindig amikor újra abban az iskolai zuhanyzóban voltam, amikor elterültem a hatalmas luxuskádban telepancsoltam mindenféle illatos olajjal, és ezek mögé menekülve próbáltam kiűzni őt a fejemből. Halott ötlet, mert amikor végül Paul lebukott a víz alá és a finom kis ujjaim akaratosan nyomták lefelé újra a kétségbeesett hiányérzet vett erőt rajtam. Majdnem megfulladt szerencsétlen, de nem engedtem még feljönni, ha mégis félreseperte a kezem az élete utáni hadakozás közepette a kezemben lévő pálcával a hátára suhintottam sokadszor is, majd a pezsgős poharat félretéve már nyomtam is vissza a fejét.
-Növessz kopoltyút nem érdekel, de fel ne gyere!- gyűlöltem az egész rohadt világot, amikor nem volt velem, és azt hiszem olyankor is amikor velem volt, mert tudtam, hogy megint magamra fog hagyni.
Végre elmozdult onnan a fotelből...ez az béjbi gyere szépen hazavárlak, gondoltam magamban és azt hiszem még egy perverzül tündéri vigyort is megengedtem magamnak, ahogyan az idegein játszottam. Éreztem, hogy kiveszi az irányítást a kezemből azzal ahogyan a csuklómra rámarkol, és felnevetek  a gyönyörűségtől, mert megérkezett hozzám. Akartam, hogy megállítson, ugyanakkor valami még legbelül küzdött bennem, hogy hagyjon végre engem irányítani. Ez a kettősség dolgozott bennem folyamatosan, ahogyan beszélt hozzám. Ajka éppen csak hozzáért az enyémhez és vágytam a csókjára, mint valami hülyegyerek a legkedvesebb tortájára. Érezni akartam milyen az íze, mert olyan kurva régen éreztem már. De nem adta meg nekem. Még nem.
- Menj a francba! Menj a jó büdös francba!- zavartam el, de belül dübörögtek a vágyaim, hogy még többet akarok belőle. A hangom dühös volt, de nem valódik méreg volt ez, hanem akarat, vágyódás, kínkeserv. Érte és miatta.
- Nem vagyok...- nem tudom a mondatot befejezni, mert úgy tapasztja rám az ajkait, valódi birtokló mozdulattal, hogy levegőt is alig merek venni. Kortyolom őt, ízlelem, végül a nyelvem szabadon engedem, de mint mindig most is ő irányít. Én csak követem a játékban, csak hagyom, hogy olyan vadul kapcsolódjunk össze, ahogyan két megveszekedett táncos. Ő vezet....még mindig. Rákulcsolódom, és engedek neki. Felszakadok, ahogyan a csókba a végén belenyögök. Érzem azt, hogy hiányoztam neki, érzem abból ahogyan rezdül, ahogyan mozdul, ahogyan egyre többet akar belőlem. Nem állítottam le amikor levette a nadrágomat. Lett volna értelme? csak feleslegesen eltelt percek lettek volna. De még mindig játszik velem, most is itt is, az otthonomban. A hiányérzet mint megvadult vad csorda vágtat át rajtam és egészen addig a pillanatig nem is tudatosul benne, amíg meg nem érzem, hogy a testemen fut végig a nyelvével, és araszol lefelé...és lefelé. Ó mennyei manna, ugye nem? Ugye nem? DE! Fájdalmasan sikoltok üvöltök és vonyítok fel amikor megérzem a nyelvét. Forróságom tökéletesen fogadja az érdes és mégis finom kényeztetést. Azt hiszem jelen pillanatban tökéletesen megszűnt a világ, a kurva Kék Szalon, csak a hangomat lehetett hallani, ahogyan szitkozódom, mindenféle válogatott káromkodások közepette róvom fel neki, hogy hol a picsában volt eddig, miért nem jött, meg valami olyasmit, hogy rohadtul hiányzott, és akarom. Ez utóbbit egymás után többször is mondtam, miközben a kezemből csörrenve hullott a földre a pohár, és szabaddá váló ujjaimmal a hajába markoltam. Földbarna. Soha nem akartam egy tetves földbarna hajú faszit sem látni magam mellett, csak őt. Kínzóan lassú volt minden mozdulata, mintha valami ízletes fagylalt lennék, és ő minél tovább akarná ízlelni. Már nem fogtam vissza magam.A fejét lenyomtam és ennek ellentéteként a csípőmet egy határozott mozdulattal fel, hozzá paszírozva belenyomva.
- Hiányoztál te mocskos semmirekellő! Hát így kell hanyagolni a testvéred?- a hangom remegett, olyan volt mint egy mutáló tizenéves srácé. Amilyen az övé is volt.
- Oké Seth, ne kímélj!- adtam neki zöld utat, és már cseppet sem bántam, hogy ilyen sokáig kellett várnom rá. Mert megérte. Újabb lassú nyelvcsapás....

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:

You miss me?

Voltak el nem csókolt csókok az életemben, talán több is mint amennyit szerettem volna. Mindig arra vágytam, hogy egyszer majd kikerülök a bűvköréből, hogy egyszer majd megszűnik az a vonzás, az a mérhetetlen vonzás, amely állandóan felé taszít, amiből akár egy csapdában vergődő kibaszott állat képtelen vagyok szabadulni. Mindig abban reménykedtem, hogy egyszer majd nem jön, hogy nem fog kinyílni a szobám ajtaja, hogy az árnyékok nem hozzák majd őt ajándékul, hogy nem látom meg az ismerős sziruettet. Ugyanakkor emlékszem még azokra az éjjelekre is amikor tényleg nem jött én meg nyüszítve fúrtam bele a fejem a párnába a kezem ügyébe eső első puha holmival csillapítva a rám törő vágyat, és még akkor is nyüszítettem, mikor a magam gerjesztette orgazmust elértem nélküle, még akkor is ő járt a fejemben, igaz akkor már szidtam megállíthatatlanul, miközben egyre erőteljesebben mozdult a kezem. Magamhoz soha nem voltam gyengéd, pont azért mert ő az volt. Csessze meg, olyan finoman volt képes felettem teljesen eltelítődni, és minden birtokba venni rajtam. A sóhajaimat, a vágyaimat amiknek akkoriban még nem tudtam gátat szabni és az igazság az, hogy mellette jelenleg sem voltam képes erre. De nem csak ezeket vette el, és tette tökéletesen a magáévá, hanem a gondolataimat is, az álmaimat, amik egyáltalán voltak, és azt mondta nekem mindig, hogy nem vagyunk bűnösök, csupán elvesszük azokat a gyümölcsöket, amelyekkel az élet fája megkínál bennünket. Hogy nekünk éppen az ízlik amely az orrunk előtt van ugyan kinek lenne joga ezt felróni nekünk? Az égvilágon senkinek. Én is így gondoltam, és így gondolom a mai napig is, és azt hiszem sokszor pontosan ez sarkall arra, hogy megtegyek bizonyos dolgokat, hogy fájdalmat okozzak, hogy kivetítsem másokra a sajátomat. A hiányát, azt az űrt amit szüntelen maga után hagyott, hogy aztán megérkezzen és a mostanihoz hasonló nappal emlékeztessen rá, kinek is tartozom mindennel ami én vagyok. Hogy ki is volt egykor Rose Wilker, az a csábos, húsos ajkú kis szexista tinédzser akinek combjai közé olyan mohón és kérlelhetetlenül beférkőzött. Ó igen, volt lehetőségem, de nem éltem vele, nem tettem, mert ismerős volt a keze, az illata, ott volt velem minden nap, és nem tudom mikor alakult át az egész egész ilyen elbaszott szerelemmé. Illetve ha jobban belegondolunk talán mégis…az elsőre emlékszem, amikor nyáron a konyhában anya készítette nekünk a palacsintát, és egymás mellé ültünk. Aznap szokatlanul hallgatag voltam és ő is. Csak leült mellém, odakint tombolt a nyár közepére jellemző sivatagi forróság. Tizennégy múltam akkor, és már igencsak észrevettek a fiúk, én meg élveztem ezt, ő meg állandóan puffogott valahányszor valaki hazakísért.  És akkor azon a nyári délutánon értettem meg miért. Rajtam csak egy könnyű virágos kis szoknya volt, rajta meg ahogyan mindig csak egy semmi alsónadrág. Anya mindig veszekedett vele, hogy legalább a kajához normálisan felöltözhetne, mire Seth megrántotta a vállát, és úgy mosolygott anyára, amivel mindig levette a lábáról, később engem is. Szó szerint. A mosolya… azt hiszem nagyanyánknak volt ilyen, ez a csábos, gyönyörű, amitől mindenki elalélt bárhol bevetette. És most, annyi idő után megint itt volt, megint itt a házamban, ahol eddig én adtam az utasításokat, ahol én voltam az aki megmondta mindenkinek mikor vehet még levegőt is a férjem távollétében. Ó szegény Bastien, két hónap múlva lesz 65 éves, és még meg kell szerveznem a születésnapi partiját is. De őszintén, ki a szarnak van kedve ilyeneken gondolkodni jelen pillanatban, amikor ismerős mozdulatokkal feszíti szét valaki a combjait és veszi birtokba azt ami öröktől fogva az övé. Tiltakoznom kellett volna, ahogyan meg is próbáltam, de úgyis tudtunk mindketten, hogy hasztalan. Előbb vagy utóbb megtör engem, akármennyire próbálok neki ellenállni, minden nyelvmozdulat, ahogyan bensőmben tekereg, minden érintés, ahogyan megrándulok alatta, bármit is csinál, bárhogy is szól hozzám, az ellenállásomat fordítja ellenem és kovácsol belőle előnyt a maga hasznára. Így marad az egyetlen lehetőségem, hogy olyan tempót kezdek diktálni amibe belefullad, amitől megőrül megveszik és a sikoltásom, a hangom elnyeli majd azt a morgást, amit onnan lentről hallok,  a combjaim életre kelt hófehér kígyóként tekerednek rá, és egy erős szorítással jelzik a számára, hogy már nem csupán ő diktál, én is itt vagyok és ismerem a saját testem reakcióit, tudom mit bírok el, tudom mi az amit képes vagyok befogadni anélkül, hogy másodpercek alatt a mennyországban lennék.
Ó igen, mestere volt ennek, és nem csak ennek, de ebben különösen szeretett sziporkázni, mert ebben mindenki másnál jobb volt. Gyakran hergeltem vele, amikor megpróbáltam beadni, hogy Toby O’Conell az a vörös srác két osztállyal felettem mennyivel jobb nála. Azt hiszem ami ezután következett életem legvadítóbb és legőrületesebb orgazmusa volt. Addig nem hagyta abba amíg azt nem mondtam, hogy senki nem nyal nála jobban, és ezt három csúcson keresztül kellett mondanom neki, és ő még mindig folytatta. Éreztem a nyelvének a forróságát, éreztem, ahogyan a végén, mikor már szinte elájultam, végül rám borul, és a saját ízemet csókolva a számba ő maga is eljutott a csúcsra tökéletesen kitöltve engem.
~Senki nem jobb nálam Rose, ezt soha ne felejtsd el!~ éreztem még a saját illatomat az arcán,a száján, éreztem a veríték sós ízét és éreztem a bőrének semmihez sem fogható illatát. Mint az enyém, a testvérem, a bátyám, az akivel összeolvadtam sokadszorra is, és azt hiszem ezek után még rengetegszer.
A villának furcsa zajai megtöltötték a szobát, rezdült a páfrány, a poharak a pulton vaksin sunyin csillogtak a tompa neonfénybe és azt hiszem egy ideig még képes voltam azokat nézni, miközben a fülembe őrületes tempóval dübörögtek be tompán a szavai, ahogyan érdektelenül mégis azzal a sunyi vigyorral pillantott rám. Ó, azistenedet csináld! Kezem mozdult és húztam vissza a fejét, fejem hátravetettem és valami gyöngyözőn gurgulázó süvöltés hagyta el a torkomat, amelyet meg sem próbáltam visszafogni, ahogyan fokozatosan egyre magasabb frekvencián rezget. A nyelve egyre követelőzőbb és vadabb lett, kezeivel szorított le, hogy ne tudjam magam dobálni, én mégis megpróbáltam, toltam fel a csípőmet, majd amikor ellenállásba ütköztem megtartottam magam. Ráfeszültem és a remegésem elárulta mekkora őrületes hatással van rám. De nem akartam még megadni neki, minden porcikám tiltakozott ellene, de hasztalan, azt hiszem abban a pillanatban bevillant az a régi emlék, az a nyári nap, amikor konyhában anya sütötte a palacsintát. Fogalmam sincs miért ez, fogalmam sincs hogy jutott eszembe és azt sem tudom, miért bukkant elő a múlt szitáló kristályai közül. Ő volt az oka a felbukkanása, és az ahogyan ezt tette. Én beszélgetni akartam vele, megtudni, hogy mi történt vele egy hónapig amíg nem láttam. De onnantól, hogy üdvözöltük egymást nem volt többé megállás. Sem neki sem nekem.
Egymáshoz ért a bőrünk, a lábunk, és valami történt. Kurvára nem tudom meg magyarázni mi volt más, csak azt tudom, hogy megtörtént. Ránéztem, és ő rám nézett és azt hiszem ott volt a nyers és ösztönös vágy a szemében, amely már ott lehetett jó régen csak rejtegette ezidáig. Az enyémben meg a megadás, a felszólítás, hogy mire vársz tedd meg!
-Anya, kinyalhatom a túrós tálat?- Seth pofátlan vigyorral a száján engem nézve beszélt anyánkhoz és mindketten tudtuk, hogy rohadtul semmi köze az egésznek a túrós tálhoz. Naná, hogy én sem fogom hagyni magam, így aztán felszegtem a fejem, durcásan ahogyan mindig szoktam és állva a pillantását én is kértem a saját adagomat.
-Anya lenyalogathatom a pudingot a fakanálról?- anyánk mindkettőnknek odaadta amit kértünk és valami olyasmit mondott, hogy hagyjuk abba egymás szekálását. Ó anya édes, mi még csak most kezdtünk ehhez hozzá! Hozzákezdtünk és azóta sem hagytuk abba.
A haját markolásztam, és a kezeimen a bütykök szinte elfehéredtek attól amit éppen csináltam. A fejbőrén karistoltam már, és éreztem, hogy egyre erőteljesebb a nyomás bennem, hogy ketté fogok szakadni ha ezt így folytatja, hogy nem leszek képes visszatartani, amit eddig sikerült. Ó Rose csak még egy kicsit állj ellen neki, még fogd vissza magad, még ne engedj neki! De késő volt.
A robbanásom olyan volt mintha valakinek a testében gyújtották volna fel a tüzijátékokat valami ünnepséghez, egymás után robbantak benne a fények, a fülemben pattogott valami, nem hallottam semmi mást csak a saját kurva sikolyomat, ahogyan a nevét üvöltöm ezerszer is morogva és aztán megint elviselhetetlen frekvencián, és a csókját követelem egyre vadabbul, meg azt, hogy adja magát nekem, adja meg nekem.
-Hiányoztál….hiányoztál….azistenedet de kibaszottul…..hiááányoztálll!- a testem mint valami életre kelt és megvadult rongybaba, csak rá bízva, és neki adva, kezdjen vele amit akar, amit szeretne, amit eddig is tett. Vegye el ami az övé. Engem, magunkat és ezt az egész elcseszett szerelmet. Ez az volt? nem tudom nem tudok én már semmit, csak azt, hogy ez kevés volt, hogy ez csupán a kóstoló volt abból amit még adni tud. Nem kaptam levegőt, hirtelen kicsi lett a szoba.
- Abba ne hagyd!- mordultam rá, de tudtam, hogy kiestem a szerepemből. Itt ő diktál és nem én. És én ezt nagyon de nagyon élveztem!

Tag: Seth | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note: