– Végre… – hangos sóhaj hagyta el a számat, mikor a lift ajtaja kinyílt én pedig beléptem rajta, ugyanis éppen annyit várakoztam rá, hogy már azon kezdjek gondolkodni, hogy vajon mennyivel lenne gyorsabb, ha azt a kilenc emeletet gyalog tenném meg. Meglehet, hogy már régen felértem volna és nem kellett volna legalább tíz percet ott szobroznom azelőtt az átkozott fémajtó előtt, arról nem is beszélve, hogy így estére egy egészen jó kis mozgás lett volna, végtére is a kilenc emelet az mégis csak kilenc emelet, mellesleg egy emelet kétfordulós, pedig én azért jó formában vagyok, de szinte biztos vagyok abban, hogy ez még nekem is túlságosan sok lenne.
Az ajtó már éppen záródna be, mikor egy viszonylag – legalább is nálam – már egy jóval idősebb ember a csinos kis pálcikájával – értsd: sétabotjával – megállítja az éppen becsukódó ajtót. Egy kissé elhúzom a számat, végül mégis úgy döntök, hogy nem kellene ilyen nyíltan kimutatni undoromat a meglehetősen pökkehndi pasas felé, akinek a bele elfoglalja kábé a fél liftet – pedig rajtunk kívül még a liftes fiú volt ott – de lássuk be, hogy ez utóbbi nem foglal olyan hatalmas helyet, végtére is jó ha nagyobb egy bolhaszemnél. Érdeklődésemet azonban mégis felkelti, hogy egészen véletlenül ő is a kilencedikre megy, lássuk be azért, hogy ez elég véletlen, főként hogy a hotel elég nagy ahhoz, hogy viszonylag szabadon ossza fel a szobákat, és jelenleg viszonylag kevés ember van itt – legalább is a megszokotthoz képest... Nem mintha nagyon követném, hogy hányan vannak itt, de azért ez mégis csak Vegas egyik legdrágább hotelje ként van számon tartva, a tehetősek ide jönnek ide, úgy látszik a válság valamennyire elérte őket is, félnek kinyitni a pénztárcájukat. Idióták.
– Maga is a kilencedikre? – A férfi rám sem nézett, csupán kihúzta magát – mert így sem foglalta el az egész helyet –, majd bólintott, én pedig már most kezdtem azt érezni, hogy egy mozdulattal verem be az orrát az agyába, szimplán, csak azért mert marha jó kedvem van és mert engem nagyon szórakoztatna. – Lehet szomszédok leszünk, legalább is ideiglenesen – lógatom meg a beléptető kártyát, ami valójában nem is volt igazi, a fene fog ezért fizetni félig csórón, egyszerűbb belógni egy-egy szoba ajtón, mintsem kifizetni azt lyukas zsebből.
– Azt erősen kétlem – dagadt orrát feljebb emelte én pedig kérdőn néztem valamilyen reakciófélére, de persze nem úgy tűnt, hogy bármit is reagál, végtére is az ilyen nagyurak nem álnak le dumálgatni csórókkal, esetleg a prostikkal, akihez nyilván jöhetett. Ahhoz az egyhez, akihez én személy szerint igényt tartok és aki még csak nem is számít az érkezésemre – már csak egyetlen egy feladatom van: megtalálni.
– Miért is?
– Mert két kollegám a másik két lakosztályban lakik, míg egy az enyémmel szemben, így hát nem kell zseninek lennie, hogy tudja, hogy nem leszünk szobatársak.
Egészen egyszerűen megforgatom a szememet, úgy tűnik, hogy nem jött be, hogy a csávó melyik szobába lesz, így én sem jutottam sokkal előbbre.
A lift hirtelen egy jó párszor megállt, mire felértünk a kilencedikre, ez idő alatt én pedig unottan kezdtem el babrálni a telefonomat, jobb híján valamivel mégis csak el kellett szórakoztatnom magam, merthogy a csávó nem volt túlságosan jó beszédpartner az fix, nekem sem volt túlságosan sok kedvem hozzá, voltaképpen egy pillanat alatt elvette az életkedvemet a gyökér tuskója. Természetesen ő akart kiszállni elsőnek, én hagytam is, nem akartam lábtörlőként végezni.
Az elkövetkezendő tíz-tizenöt percben csak jobbra-balra ténferegtem az emeleten mindenféle különösebb cél nélkül, igyekeztem nem túlságosan messzire elhagyni a liftet, mert ha van egy kis mázlim, akkor nemsokára megjön az én várva várt kis „virágszálam”. Szerencsére nem is kellett több idő, hogy a lift ajtaja újra kinyíljon, szerencsére nem is nézett nagyon körbe – észre sem vett volna, tekintve, hogy a sarok egészen jó búvóhelyet nyújtott – elindult a célpontja felé, azonban mielőtt elérhette volna azt, megragadtam a karját, majd egy rántással húztam vissza és fordítottam magam felé.
– Ugyan virágszálam… – kezdek bele jókedvű hangon – te sem gondoltad volna, hogy annyi éjszaka után csak úgy elfelejtelek? – kénytelen vagyok megállni egy gúnyos mosolyt, végtére is egy jó párszor sikerült megfektetnem a féltestvéremet, undorodnom kellene magamtól, mert ez egy beteges aberrációnak számít – mondhatni klinikai eset vagyok – de hát kölyköt nem akartam tőle, meg aztán az első alkalomnál én sem tudtam, hogy a testvérem, a következőnél már tisztába jöttem vele. Beteges mi?

Mielőtt félreértés történne, egyáltalán nem gondoltam azt, hogy majd az én mostohatestvérem a nyakamba veti magát, miután meglátja a pofámat, viszont arra semmiképpen nem számítottam, hogy egy gyors és határozott mozdulattal jól orrba vág. Mellesleg annyira váratlanul ért, hogy még csak védekezni sem tudtam különösebben, így egészen egyszerűben telibe talált. Még szerencse, hogy egészen jól bírtam az ilyen ütéseket – bár szó, mi szó, ennél nagyobbakat is kaptam már –, de egy csajtól mindenképpen fájt. Így beletelt jó pár másodpercbe, mire összekaptam magam a meglepetéstől, akik majd megnézik a videót azok minden bizonnyal látni fognák, és majd egy rohadt jót fognak röhögni rajta, de legyen ez a legkisebb problémám.
– Úgy bizony, a picsába! – Sziszegem neki egy csöppet sem jókedvűen, mert ez a csodás kis affér nem derített egyáltalán jó kedvre, de még az a hatalmas nagy mázlim van, hogy nem kezdett el vérezni, ha egy kicsit erősebb lett volna, akkor még esetleg ez is megtörténhetett volna, akkor lett volna nagy röhögés a felvételen. Jelen pillanatban viszont, amennyire csak tudok azért nem árt óvatosnak lenni, elvégre mindent rögzítenek és bármit teszek ezen az átkozott helyen annak nyoma marad, így nem ráncigálhatom őt nagyon sehova, mert ha esetleg utána haza felé menne, én lennék az akit elővenne.
– Válaszolva a kérdésedre, pont téged, bár nem ilyesfajta viszontlátást vártam – a tőlem kitelelhető legjobban igyekeztem udvariasnak lenni, lássuk be, hogy ez nem egészen az én pályám, de mégis mit tehetnék? Ő már tudja, hogy mennyire köcsög tudok lenni, egy-egy bizonyos ok miatt, és sajnálatos módon – vagy inkább szerencsére – még a dolgok nagy részével most sincsen tisztában, ha szükséges lenne, akkor eladnám valamelyik vásáron, csakhogy pénzhez jussak, lássuk be, dögös kis teremtés, én meg képtelen vagyok úgy tekinteni rá, mintha a testvérem lenne. Az első alkalom után, amikor véletlen megtaláltam az iratait, akkor láttam, hogy az elméletileges apánk neve ugyan az... ezért követeltem egy második találkozót – hogy még inkább biztos legyek efelől –, amin meg azért elég fura lett volna, ha azért fizetek, hogy csak pár papírt adjon oda megnézni, hogy biztosra menjek... a harmadik meg azért volt, hogy szerezzek DNS tesztet, ami igazolja, hogy testvérek vagyunk, legalább is részben. Sajnos vagy nem, de a az a vacak nem hazudott. Lehet jobb lett volna, nem baszogatni a témát? Merül fel bennem a kérdés, persze értelmetlenül, mert már megtörténtek a dolgok.
Gúnyosan mosolyodom el.
– És mégis mit csinálsz virágszálam? A fejemre húzod a tangádat vagy mi? – Most komolyan, azért ez kinek nem szórakoztató, már csak azért sem akartam békén hagyni, mert tök jól esett zaklatni a hülyeségeimmel, látszólag nem tetszett neki a helyzet. Belátom, hogy fordított helyzetben lehet, én sem lennék hanyatt vágódva tőle, de Istenem...
– Nem kell ennyire túlspilázni a dolgot – unottan forgatom meg a szemeimet, miközben kényelmesen a falnak támaszkodom. – Mondjuk lehet valahol igazad van – valamennyire mégis csak engednem kell neki, lássuk be, hogy vannak kissé beteges dolgaim, de azért ez túllő mindegyiken. Már amúgy bennem is felmerült a kérdés, meg az ötlet is, hogy nem ártana előkaparni valahonnan valami agyturkászt, aki – feltételezhetően – tud segíteni az ilyen problémákon, vagy ad valami gyógyszert, ami segít, má rha nem fog és dug be egy gyogyóba – na az lenne még szép, a sok gyépés között én, mint viszonylag normális ember... Nekem maximum a legnagyobb bajom az, hogy a jó csaj az jó csak, akár a testvérem, akár nem.
– Nem mondod komolyan, hogy ahhoz a förmedvényhez jöttél? – elhúzott szájjal pillantok a szoba irányába, ahova bement az a csávó, egy pillanatra elfintorodott az arcom, nem, nem képzeltem el, mert csak addig jutottam benne, hogy benyitottam az ajtón. Bőségesen elég volt ruhában látni ahhoz, hogy kiakadjak és ha most lennék olyan seggfej, ami vagyok is, de így sem vagyok éppen a szíve csücske, nem ajánlom fel magamat, mert a minimum az lenne, hogy golyón rúg, aminek én nem örülnék. – Remélem sokat kapsz érte, mert ehhez erős gyomorral kell rendelkezni...

Kezeimet összevonom a mellkasomon, türelmesen hallgatva végig rövidnek nem feltétlenül mondható monológját, amit igazából halálosan unott arccal hallgatok végig, sejtettem, hogy valami ilyesmi szöveggel fog előrukkolni, igazából az lett volna a meglepő, ha nem. Az őszintén szólva eléggé ledöbbentett volna.
– Nem is tudom – vonom meg végül a vállamat, néha én magam sem vagyok tisztában azzal, hogy mit gondolok, lássuk be, hogy hajlamos vagyok bizonyos szinten a felületes gondolkozásra, amiből általában nem is jövök ki jól. – Bezzeg, ha nem derült volna ki, akkor örömmel megtennéd újra – gúnyos mosoly ült ki az arcomra, ha ez nem derült volna ki, minden bizonnyal így lenne, és belátom, hogy tényleg beteges ez a dolog, de azt is lássuk be, hogy csak egyetlen egy közös pont van bennünk mégpedig az, hogy egy az apánk, ami ugyan nem elhanyagolható tény, de lényeges, tekintve, hogy nem érzek iránta semmilyen testvéri kapcsolatot, nem tudom úgy felfogni, hogy ő a testvérem, féltestvérem, ha egészen pontosan akarnék fogalmazni, meg aztán kölyköt nem akarok tőle, ergo nem születhet zabi gyerek sem, vigyázok, erre mindig figyelek, nem szeretnék szerencsétlen gyereket szar életet... Azért ennyire köcsög még én sem vagyok.
Kérdőn húzom fel egyik szemöldökömet, kedvem lenne elnevetni magam, ugyanis fogalmam sincsen, hogy mivel mással rukkolhatna elő.
– Na, akkor kíváncsian várom, bár ha kötődik ahhoz a jobb horoghoz, akkor nem kell nagyon részletezni.
Egyáltalán nem gondolnám pont róla, hogy az én féltestvérem esetleg valaha is bunyózott volna, ha mégis... azt hiszem, hogy azért mégis csak tapasztaltabb vagyok, végtére is az MMA azért nem kis porba fingóknak való.
Végül feltette azt a kérdést, amire már szívesen válaszoltam volna és amit már megválaszoltam magamban is, nem is olyan régen.
– Igen, rettenetesen túlspilázod a dolgot – bólintok rá szinte rögtön, jó nem tagadom, lehet bennem van a hiba, mert viszonylag szabadon fogom fel a dolgokat, de hát most ez van. Nem mindenki egy forma. – Méghozzá azért, mert nem tudok rád úgy tekinteni, mint egy testvérre, soha nem ismertelek, nem tudom ki vagy, így számomra egyenlő vagy a többi csajjal – tény, hogy nem ez a legjobb válasz erre a kérdésre, de azt hiszem, ha egy bizonyos nézőpontból nézzük teljesen reális, ugyanis én nem is tudtam, hogy ki az apám, hiszen édesanyám is prosti volt, annyit tudok róla, hogy anno még tevékenykedett az életünkben, aztán szépen lassan eltűnt, mint ahogy vele együtt a pénz is. Gondolom összejött az ő anyjával vagy valami ilyesmi.
– A meló az meló, tök mindegy hogy mi, nem igaz? – Szinte elengedem a fülem mellett a "sértését", ha nem tudnám, hogy azért mondta, mert egy csöppet pipa rám, akkor komolyan a szívemre venném, ha például Shayaan mondaná, akkor nem is tudom, hogy mit tennék vele...
– Gondoltam dumálhatnánk egyet, mint testvér... a testvérrel... – egy kissé elhúztam a számat, idegen volt a szó, tekintve, hogy eddig csak anyámmal életem, aki szintén nem számít egy minta anyának, így azt hiszem még az sem furcsa, hogy egy kissé aberrált pöcsfej lett belőlem. Ha meg esetleg máshogy alakulna, azt sem bánnám, ha szükséges így vagy úgy, de elérem, hogy egyszer kétszer megfektessem még, csakhogy egy kicsit baszogassam ezzel is, mondjuk nem hinném, hogy azt nagyon hagyná. Szép is lenne, egy ilyen kiosztás után. – Gondolom ez a verzió jobban tetszene, mint a másik ötletem. Ne mond már, hogy ilyen könnyen le akarsz rázni?

# 540 # bocsi, ez valami rémes lett >.< de amúgy nagyon cuki vagy *-*

Gúnyos mosoly jelent meg az arcomon hallva a válaszát, ami egyszerre volt undort kifejező, illetve meglehetősen cinikus, ugyanis ezek most tökéletesen tükrözték a belső érzéseimet, ugyanis az elmúlt hetek, hónapok kemény munkájának eredményeként egyre inkább kezdett összeállni a kép, mely szerint én és anyám is –, aki nem mellesleg hasonlóan egy útszéli lotyóvá érett az évek alatt –, hogy mi oka is volt annak, hogy ide költöztünk. Nekem mindig azt mondta anyám, hogy azért, mert itt kapott egy remekbe szabott lehetőséget, hogy esetleg új életet kezdjen, és hogy nekem is jobb legyen – a nagy faszt. Az utóbbi hetekben éppen eleget faggatóztam, hogy rájöjjek, hogy a muter szerelmes volt az apánkba, követte, mert szerette, de neki addigra már "más" családja volt.
– Vannak... testvéreid? – egy pillanatra hezitáltam, ugyanis egész eddig csak apám érdekelt, aki nem túlságosan sokáig foglalkozott velünk, talán olyan nyolc-kilenc éves lehettem, mikor az a szokásos idegen eltűnt az életünkből, egy életre – pontosítok: legalább is mostanáig, mert most lássuk be, hogy jó úton haladok efelé, legnagyobb vágyam volt, hogy beolvassak neki, micsoda egy faszkalap, hogy nemcsak hogy félrekefélt, de szart elmondani az igazságot is. – Mielőtt kiakadnál: nem, nem akarok belekerülni az idilli kis család összképébe – húzom el a számat, igazából fogalmam sincs, hogy neki milyen a helyzete, de miért is kellett volna, hogy érdekeljen ez engem? Az ég adta világon, egyetlen nyomorult okom sincsen, jó formán valóban sincs semmi közünk egymáshoz, de ha már nem dughatom meg, akkor legalább had kerüljek közelebb "apámhoz", hogy miért is...? Csak szimplán szeretném szembesíteni az igazsággal, amit már biztos régóta teherként hordoz a vállán – feltéve, ha még emlékszik ránk, ha nem, akkor minden emléket felelevenítetek vele, had szenvedjen egy kicsit, nem árt.
A kérdés hallatára egy pillanatra megállt bennem az ütő is, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rákérdez, őszintén szólva reménykedtem volna még némi időhúzásban, hogy legalább valamennyire felkészüljek – nem mintha erre nagyon lehetne.
– Ó, csak nem türelmetlenül vártad, hogy feltehesd ezt a kérdést – egy kicsit akaratlanul is hátradőltem, inkább csak azért, hogy kényelmesen elhelyezkedjek, nem pedig azért, hogy elégedettségemet fejezzem ki – jelen esetben ezt nem lett volna mire fel. Gyorsan végig gondoltam, hogy hol is kezdhetném, persze a legegyszerűbb mindig az elején, de valami felvezetőt akkor is kellene adni a dolognak. – Az első szex után, már sejtettem, de nem voltam benne biztos – kezdek bele végül mégis csak köntörfalazás nélkül, utáltam keríteni, fölösleges máz lett volna az amúgy is mulatságos sztorinak. – Véletlenül megtaláltam az irataidat, gondolom előtte orvosnál lehettél, mivel kíváncsi voltam, gondoltam megnézem és akkor találtam rá apád nevére... Az eredeti ilyen... anyakönyvi kivonatban, vagy minek hívják, még én is Rogers-ként szerepeltem, nem ritka név, de azért ritkán találkozni vele.. szóval elgondolkoztam, utána ugye mindketten mentünk a dolgunkra – egy pillanatnyi szünetet tartottam várva valami reakciót – tudod, volt egy megérzésem, és úgy gondoltam, hogy miért ne, ki tudja, talán a te apád lehetett az enyém is... Így a következő alkalommal már szánt szándékkal, nem egészen a szexért hívtalak, eredetileg DNS mintát szerezni, gondolom rájöttél te is, hogy ez sikerült. – Igen, szinte szó szerint kirobbanó volt a sikerem, főleg miután ő is megtudta. – Nem igazán hiszek ezeknek az orvosi gépezeteknek, elég sokat halandzsáznak, a harmadik alkalom pedig amolyan megerősítés féle volt... Ha úgy vesszük, ja... – részben, mert tény a szex attól eltekintve is kurva jó volt vele, hogy a testvérem, ami tényleg egy kicsit beteges, de nem tekintem a testvéremnek, rokonomnak sem igazán, csak ugyanaz a pöcs az apánk, ennyi a közös lényegében, legalább is elsőre. – Lényegében, ennyi lenne, a dolgokat utána már te magad is tudod, pancser voltam, így rájöttél. – Szinte olyan könnyed hangsúllyal mondom, mintha ez mindennapos lenne.
– Hülye vagy? – Kérdezek rá felvont szemöldökkel magasabbra emelkedett hangsúllyal, azért nem gondolhatja komolyan, hogy bratyizni akarok vele, lehet néha én sem tudom, hogy mit akarok, de mostanra már elég biztos, hogy ő meg én nem leszünk édes testvérek. Soha.
Észre sem vettem, hogy időközben a pincér kihozta az italokat, gondolkodás nélkül húztam le, jólesett, hogy az ital íze szinte égette a torkomat.
– Miért is vagy prosti tulajdonképpen? Apuci nem támogat, vagy mi a fene? – Finoman, de ki akartam puhatolózni, hogy milyen kapcsolatban vannak.

#679 # bocsi, hogy kicsit késve.... a suli közbeszólt. azért remélem tetszik ^^

– Tudtommal csak én vagyok – válaszolok a feltett kérdésére – mondjuk, eddig is úgy tudtam, hogy egyedül vagyok, erre előkerülsz te – az utolsó szót egy kicsit jobban megnyomom, végtére is ez legalább igaz, egészen eddig nem is igazán volt fogalmam arról, hogy vannak "testvéreim" szerencsére anyám azután nem igazán kapta be a legyet – vagy csak én nem tudok róla –, így vagy úgy, de a lényeg azután az alaklom után ő is nagy valószínűséggel óvatosabb lett, aminek személy szerint én csak örülni tudok, mert ha anyámon múlik ő nem neveli fel azt a kölyköt sem, mint ahogy engem sem igazán, úgyhogy kinek a nyakába szakadt volna? Természetesen az enyémbe. Apámra visszatérve, azóta pedig csak remélni tudom, hogy kordában tudja tartani a farkát, mert elég gáz lenne, ha még egy-két ehhez hasonló eset is kiderülne.
– Az, hogy turkáltam, erős kifejezés, fogalmazzunk úgy, hogy belenéztem, véletlenül – jó ez se így, se úgy nem igaz, igen, éreztem a késztetést, hogy belenézzek és mivel nem volt ott, úgy éreztem, hogy szabad is... Végtére is, ahogy mondani szokták, amiről nem tud az nem fáj, most én voltam a balfasz, hogy elmondtam, de kénytelen voltam, mert akkor, hogy adom elő a sztorimat, ami kivételes esetben most még fedi is a valóságot, ez pedig valóban ritka szerény személyem ügyében, de hát most már mi veszíteni valóm van az őszinteséggel? – Sejtettem, de nem voltam benne biztos – rántom meg a vállamat, nem tudom, hogy mit kell ennyire kiakadni ezen. Persze, lehet csak bennem nem működik valami jól. – De azért köszönöm, ezt bóknak veszem – mosolyodom el kissé cinikusan, nem egyszer hallottam már ezt a jelzőt, voltak már ennél rosszabbak is, így szerencsére volt alkalmam megszokni ezeket a kedves, elismerő szavakat.
– Ez egy remek ötlet volna, ha normális életem lenne, de azért kösz – ez mégis csak jobban meglepett, mint az, hogy ilyen hamar rákérdezett, talán még gyerekként gondolkoztam is ezen, végtére is amikor a rablópandúrt játszottuk a fiúkkal, akkor általában a jó térfélen voltam, de ez már a múlté most már a rossz csapatban játszom egy jó ideje, így meg aztán nem feltétlenül lenne szerencsés pont most jelentkezni... Feketepiac, bunyózások, néha túlzásba esett alkoholfogyasztás... Azt hiszem egy nyomozónak egyikkel se kellene rendelkeznie, de főleg nem priusszal.
Csak egy bólintással veszem tudomásul, amit drágalátos apánkról mondott, úgy tűnik, hogy nem igazán vannak jóban, amit azt hiszem valamilyen szinten meg tudok érteni, már csak ebből a helyzetből kiindulva is, mondjuk ez a sztori nem egészen fél éve derült ki szóval, feltételezem, hogy már előtte sem volt, olyan hű de vidám a kapcsolatuk, mint ahogyan a filmekben szokott lenni, a filmek csak filmek, nem léteznek, ritka az amelyiknek esetleg van egyfajta valóságos alapja, legalább is ami az ilyen vígjátékokat illeti.
Nem is piszkálom tovább a témát, mert még a végén megpróbálná leharapni a fejemet ezért, úgy tűnik, hogy az a legjobb, ha személyesen oldom meg ezt a problémát, egyedül. Kíváncsi lennék az úgynevezett apánkra, szívesen felkeresném, kíváncsi volnék, hogy hinne-e nekem, valamint hogy milyen fejet vágna. Ó, igen, én a képébe röhögnék, hogy mégis hogy lehet ilyen fasz, rosszabb, mint én, pedig azért az már teljesítmény. Én legalább egy kölyköt sem hagytam úgy ott, hogy tudom, hogy létezik.
– Oké – bólintok, végtére is nincs miért marasztalnom, úgy tűnik, hogy estére valami jobb szórakozást kell kitalálnom, mert így unatkozni fogok. Az egyik verzió, hogy keresek valakit aki elszórakoztasson, a másik pedig, hogy lemegyek valamelyik klubba, aztán elütöm ott ezzel-azzal az időt. – Ne aggódj, nem csak te voltál – kacsintok rá. Mit gondolt, hogy majd csak hozzá járok? Dehogy, akihez éppen nagyobb kedvem volt, úgy választottam, mind más és más. Tök jó, elég széles a választási lehetőségem, amúgy is.
– Hugica – mondom komor arccal miközben bólintok felé.
Nem volt kedvem még rögtön felállni, így rendeltem magamnak még egy kör italt, amíg vártam egyre azon gondolkoztam, hogy most mit csináljak az este, ez a tétlenség és az egyhelyben maradás mindig kikészített...

# 652 # bocsi, rossz lett. Köszönöm a játékot.