A kérdés, hogy megéri-e végigülni a több tíz órás repülőutat Párizsig, csak azért, hogy részt vehessek egy unalmas megnyitón. Nos a válasz: nem, nem éri meg. Még abban az esetben sem, hogy ha te is érdekelt vagy a szállodában, hála a Raynau csoporttal kötött megállapodásunknak, mely által a francia szálloda tulajdonjogának ötven százaléka hozzánk került. Az utóbbi időben a Rochett Co. Nagymértékű terjeszkedésbe kezdett a kontinens határain belül, és kívül. Bár még mindig szükséges apánk jóváhagyása, az üzletkötés nagyrészét ketten bonyolítjuk le Bentleyvel. Bár inkább úgy fogalmaznék, ha helyesen szeretnék, hogy én elintézek mindent, ő pedig csak aláfirkantja a nevét. Szóval hozza a szokásos formáját, ahogy tette azt a repülőn is. Nem bírta ki, hogy ne másszon rá az egyik utaskísérő légikisasszonyra, és el is tűntek pár órára kettesben. Na persze nem volt nehéz kitalálni, hogy mit csinálnak merre, utána azt mondta, hogy még a pilótafülkében is jártak, és az egyik pilótát is bevonták egy kis édeshármasra. Persze ez nem tudom mennyire igaz, de ahogy a testvérem ismerem… ráadásul miért hazudott volna? Hiszen ismerem mint a tenyerem, előttem nem kell hamisat állítania, csak azért, hogy bevágódjon, azért, hogy ő legyen az alfahím. Köztünk nincsenek ilyen problémák, melyek más „kapcsolatokban” elő szoktak fordulni. Én tudok mindenről, ami vele történik, és fordítva is igaz. Például tudom, hogy most is éppen egy hölggyel van, valamelyik emelet női vécéjében. Rögtön a megnyitó után rácuppant, és azóta le se száll róla. Úgy érzem egy babát fog itt hagyni maga után távozásakor, mely majd kilenc hónap múlva megérkezik a gólya által. De nem nagyon érdekli szerintem a dolog, hiszen a gyerektartást tudja fizetni. Akkor meg engem minek foglalkoztasson? A fogadás lényegi része már véget ért, úgyhogy rövid gondolkodás után a szobám felé veszem az irányt. Nincs sok kedvem maradni, és bájcsevegni mindenféle emberekkel, akiket nem is ismerek. Ráadásul a franciám sem az igazi és nem akarok azon aggódni, hogy valamit félrehallanak, és ezért baj lesz. Persze kereshetnék egy hölgyet, és rávehetném, hogy franciázzon velem, de az Bentley szakterülete inkább. Lassú mozdulatokkal lépek a liftbe, és nyomom meg az emeletem gombját. Már záródna az ajtó, mikor egy hangos kiáltás ébreszt fel merengésemből. Gyorsan a záródó ajtóra tapasztom tenyerem, és megtartom míg új útitársam beér mellém. Alaposan végigmérem míg kifújja magát, megcsodálom ruháját, biztosan kényelmetlenül érzi magát, de a sminkje miatt a korát nem tudom megállapítani. Mindenesetre nem hinném, hogy 25-nél több lenne.
- Kézcsók hölgyem – apró kacsóját ajkaimhoz emelem, és gyengéd csókot nyomok rá. - Igen Rochett vagyok. Wade Rochett. Örülök, hogy megismerhettem. – Míg kinyílik az ajtó, többet nem szólunk egymáshoz. Előre engedem, és biztosra veszem, hogy rövidke ismertségünk itt ér véget. Zsebeimben turkálva keresem a szoba kulcsát, és lassú mozdulattal nyitok be, azonban a következő pillanatban egy lökés ér hátulról, és a fizika törvényének engedelmeskedve esek be a szobámba, miközben a hátamon puha mellek érintését érzem. Bár az is lehet, hogy az csak a ruha volt, nem tudom.
- Hát… ez egy hatásos belépő volt. – Állok fel mosolyogva, és egy apró fintor kíséretében masszírozom meg fájós csuklóm, ami felfogta a landolásomkor keletkező energiát. - Persze azért legközelebb csak mondd azt, hogy be szeretnél jönni. Az egyszerűbb lesz.- A bárszekrényhez lépek és töltök magamnak valami töményet. - Ön is kér hölgyem? Jól fog jönni a kérdések közben, amikbe természetesen beleegyezek, már csak az esés miatt. Egyébként jól láttam, hogy Ewerett elől menekült? Én is ismerem. – Leülök az egyik fotelbe, és egy apró kézmozdulattal invitálom a szemben állóhoz, közben minden mozdulatát követem tekintetemmel.