Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Már két hete annak, hogy szinte az orromat sem dugtam ki a lakásból, csak annyi időre míg találkoztam azzal a firkász lánnyal, valamint lementem a gyógyszertárba, hogy felvásároljam az összes fájdalomcsillapítójukat. Persze nem adták oda, be kellett érnem három doboz aszpirinnel, de az meg semmire sem jó, maximum enyhe fejfájásra, de nekem nem csak a fejem fájt, és nem csak egy kicsit hanem nagyon nagyon. Sőt még annál is jobban. Egy levél gyógyszer majd egy nagy pohár víz, azt írták, hogy evés után kell bevenni, de nem igazán tartottam be a tájékoztatóban leírtakat, így gyorsabban fog hatni, a májamnak meg már így is teljesen mindegy, hogy mivel mérgezem. Fekszem az ágyon és unalmamban kapcsolgatom a televíziót, semmi érdekes nincs benne, a teleshoppos adások szövegét már réges rég kívülről tudom, ahogy a reklámok szövegét és zenéit, valamelyik egészen meg is tetszett, megvettem azt a számot és erősítőn hallgattam egy kicsit, had legyenek boldogok a szomszédok. Legalább rajtuk szórakozhatok, ha már másokkal nem igazán tarthatom most a kapcsolatot. Az ember azt hinné, hogy milyen sok barátom van, hisz egész nap csörög a telefonom, de nem barátok, csak ügyfelek keresnek, és minél többször utasítom vissza őket, annál erőszakosabban kezdenek el velem beszélni, illetve egyre magasabb és magasabb összegeket kínálni. Vagy éppen fenyegetőznek, hogy majd keresnek maguknak másik prostit, mintha meghatna az ilyen szöveg, majd jönnek helyettük más vendégek. Már az első hívásra is örömmel ugrottam volna mindenkinek, de nem lehet, nem vagyok, illetve voltam olyan állapotban, hogy bárkinek is a kedvére tegyek, hacsak nem szeretik azt, hogy a partnerük egész teste ronda zúzódásokkal van tele. Ha meglátták volna akkor mára már nem lenne munkám, hisz ki akar olyannal lenni akinek a teste nem... tökéletes? Igaz az enyém mindenféle tetoválásokkal van díszítve, de ez a többségnek tetszik ezt nem fogják fel hibának, sőt, a legtöbben nagyon szeretik végigsimítani a különböző mintákon a karomon és a mellkasomon. Felkelek az ágyból és kikapcsolom a televíziót és a tükörhöz sétálok. Itthon csak egy szál bokszer alsóban szoktam lenni, így nem akadályoz meg abban semmi sem, hogy alaposan szemügyre vegyem a foltjaimat. Már csak nagyon kevés maradt, ha nem nézik meg közelről a bőrömet akkor szinte már fel sem tűnik, csak az oldalamnál lévő látszik egy kicsit erősebben, de hát ez az eredménye annak, ha párszor acélbetétes bakanccsal oldalba rúgják az embert, csoda, hogy semmim se tört el... vagy csak nem tudok róla mert orvos nem látott. A telefonért nyúlok és rendelek magamnak ennivalót, pizzát, mint az utóbbi két hétben, minden nap... el fogok hízni ha így folytatom, aztán nem kellek majd senkinek sem. Hehe jó vicc. Amíg várok addig kissé rendet rakok a lakásban, bár most kifejezetten nagy a rend a másfél szobás kis lakásomban. Van egy konyha, szépen berendezve, bár a sütő és a gáztűzhely nem igazán panaszkodnak, hiszen alig vannak használva... jobbára sohasem hisz nem volt senki sem aki megtanítson a főzés rejtelmeire. A nappali egész egyszerű berendezésű, de ez akár elmondható az egész lakásra, nem látszik rajta a női kéz finomsága, inkább tipikus legénylakásnak mondható. fekete kanapé és fotelek, tv és hifi torony, néhány szekrény, és dohányzó asztal. Most sehol sem állnak kupacban a levetett ruhák, hanem tisztaság és rend uralkodik. Ez elmondható a hálószobáról is, csak éppen az ágy rendetlen, azt nem vetettem be, minek? Úgyis ott fogom nézni a tv-t és enni a pizzámat majd ha megérkezik. Hatalmas francia ágy, akár az egész lakás büszkesége is lehetne, mellette pedig két kis éjjeliszekrény. Felveszek egy nadrágot, meg egy pólót, hogy ne alsógatyában kelljen ajtót nyitnom majd a futárnak. Pont időben, mert valaki kopogtat az ajtón. Az órámra pillantok, hú, rekord idő! Negyed óra alatt még sohasem hozták ki a rendelésem. Az ajtóhoz megyek és a földbe gyökerezik egy pillanat alatt a lábam ahogy kinyitom az ajtót. - Selene, mit keresel itt? - Semmi köszönés, semmi más, de csak elnézi nekem. Félre állom az útból amint újra megtanulok mozogni, hogy be tudjon jönni ha akar, közben pedig alaposan végigmérem őt magamnak. Gyönyörű mint mindig. Kívánatos mint mindig és baromira hiányzott már!
Nyűgös vagyok, fáradt, hisztis és rohadtul pipa. Mi a francért nem lehet felvenni azt a telefont? Foglalt...állandóan csak a foglalt jelzést hallom visszhangozni a fülemben. Tizennégy nap, számolom már egy ideje, pergetem az ujjaim között a naptárat, mintha valami fontos dolgom lenne bármelyik napon, de nincs. Unom már a vásárlást is, unom már az ezredik ruhaboltot, unom már a szintén unott aszott arcú eladónők egyformára kimázolt ábrázatát és unom azt a látványt, ami minden este fogad az erkélyről, ahogyan elnyalogatom a sokadik pohár Tenesse-t. Napok óta egyre keserűbb. Szenvedek mint valami tetves drogos, és próbálom megtalálni újra a helyemet, de rájövök, hogy minden próbálkozás hiába való. Küldik nekem a barnákat, a parókás feketéket, akikről egyetlen mozdulattal tépem le azt a vackot. Legalább minőségi lenne. A kék kontaktlencsék hamis csillogásába nem lehet úgy elveszni mint az övében, az eredetiben. Mit csinált velem? Dühösen vágom a poharat a medencébe. Huanita majd kiszedi, ott himbálózik már benne úgyis az előző órákról még kettő, plusz egy pezsgős pohár darabjai is, amikor először próbáltam hívni és akkor még szinte felszabadultan kortyolgattam a rózsaszín gyöngyöző italt. Nevetgéltem és készültem, hogy ma aztán kisapám kirúgunk a hámból, megvannak az új kis játékszereim és rajta akarom először kipróbálni. Az én édes kis kísérletező, egyébként bármennyi pénzt megérő babám, akivel minden óra dupla annyit megért volna mint amennyit fizettem, Hát ezért voltam annyira megbolondulva, és ezért voltam képtelen szabadulni a gondolattól, most már napok óta, hogy elérjem. Először nem vette fel, utána ki volt kapcsolva, most meg foglalt. Ha megint túlvállalta magát esküszöm legközelebb megszorongatom a mintás, gyönyörű kis nyakacskáját és nem engedem el olyan könnyen ahogyan szoktam. Könyörögjön csak a levegőért is ahogyan a többiek szoktak. Nekik nem kegyelmezek olyan könnyen, de ő más volt, ő valahogyan úgy tudott közben nézni, hogy feladtam, én adtam fel hamarabb. Utáltam és imádtam érte egyszerre. Azt hiszem a legjobban az hiányzott, amikor úgy teszek mintha szeretném és ő is úgy tesz mintha elhinné. Néha azon gondolkodom ez mennyire hazugság és mennyire a valóság valami furcsa és egészen egzotikus keveréke. Vagy mennyire annak a következménye, hogy tagadhatom, vagy éppen bebeszélhetem magamnak az ellenkezőjét, de rohadtul rá vagyok kattanva erre a srácra, akiről nem sok dolgot tudok. De amit tudok az nekem bőven elegendő....volt egy ideig. Most már több kell, most már csordultig kell minden ami ő volt. Az estélyek, a ragyogó és ezer wattos, több millió dollár ékszert felvonultató rongyrázós esték során mennyi nyakkendőt tudtam volna az ujjaim köré csavarni, mennyi volt, akinek elég lett volna csak inteni, vagy kacsintani és már vonulhattunk volna félre valamelyik zeneszobába. A gondolat is nevetséges. Nem azért voltak ezek zeneszobák mert akár egy megveszekedett hangszer is lett volna bennük, ó nem. Ezek egészen más célt szolgáltak,sokkal nemesebbet, sokkal izgalmasabbat, sokkal perverzebbet. Olyat amilyen én is imádtam. A maradék ital szétmarta a torkomat, olyan tetves meleg volt, de kár lett volna érte. Ez a tény, meg az, hogy a következő hívásom sem élt célt, végleg elszakítják nálam a láthatatlan cérnát. A pohár egy hangos csörrenéssel landol a medence falának csapódva, és ezer szilánkra hullik. Le van szarva, én is éppen ilyen vagyok, szilánkokká repedtem, mióta nem tudom elérni. Most már rohadtul viszket a bőröm alatt is minden idegszálam, annyira hiányzik. Sarkon fordulok és elüvöltöm magam. - Huaniiiiitaaaaa! Hol azistenbe mászkálsz már? Kérd meg Juant, hogy készítse elő az autómat elmegyek.- szélsebesen vonulok be a gradrób szobába és nem sokat válogatok a ruhák között. Ez sem sűrűn jellemző rám. Egy bőrnadrágba bújok, meg egy rózsaszín-fekete pettyes helyes masnis fűzőbe. Belebújok egy fekete maga sarkúba, amit könnyű lesz lerúgni a kocsiban, ha vezetek. Fél órán belül már a nagy sugárúton kanyargok, mellettem a város ezer színe egyetlen hosszú csíkká olvad. Hirtelen fékezek le az egyik belvárosi pláza előtt. Valamit venni akarok...neki. Minek? Mit érdekel, nem veszi fel a telefont, leüvölteni megyek a fejét nem azért, hogy ajándékokkal halmozzam el. De valamiért mégis bemegyek és megveszem azt a belga bonbont amiről tudom, hogy imádja. Megveszekedett édességzabáló, én meg azóta használok vattacukor illatú parfümöt, mert tudom, hogy megveszik érte...én meg őérte. Újra bevágódom a Bogárba (így hívom a Bentleymet a színe miatt) lerúgom a lábamról a cipőt, az anyósülésre dobom az aranypapírba csomagolt hetyke kis masnival átkötött bonbont és már száguldok is tovább. Észrevétlenül lépem át a sebességhatárt, de nem érdekel. Egyre türelmetlenebb, egyre ingerültebb és egyre hisztisebb vagyok. Mire az emeletes bárházhoz érek, már vibrál a gyomrom a benne felgyülemlett ingerültségtől. Tartom magam, hogy ne robbanjak fel azelőtt, hogy belépnék hozzá. Nem érdekel, ha vannak nála, most rohadtul nem érdekel semmi, és az isten óvja azt aki nála van, bárki is az illető. Sokszor annyit fizetek, akárki az, csak takarodjon és keressen magának más valakit. Nekem most kell, nekem most....szinte kapkodom a levegőt, úgy csattogok fel a lépcsőn, kezembe lóbálva a dobozt, átható édes vattacukor illatú parfümfelhőt hagyok magam után. Kabát nélkül vagyok, csak éppen úgy ahogyan elindultam, a hajam egyszerűen omlik a vállamra, minimál smink, semmi extra. Szokatlan tőlem? Lehet. De az is szokatalan, hogy nem semleges terepen találkozom vele. Idejöttem, a lakására....most döbbenek rá, hogy az indulatom vagy a vágyaim. vagy a kettő keveréke meddig hozott. Az ajtajáig. Komolyan nem vagyok normális. Bekopogok és még mindig abba a dobozba kapaszkodok, amikor kitárul az ajtó és megpillantom. Épségben. Legalábbis látszólag. Nem kérdezem meg, hogy van e nála valaki, rohadtul nem érdekel. Bele akarok túrni a valódi fekete hajába, ez az első gondolatom, aztán a következő az, hogy akaratosan nekitolom a falnak és a szuszt is kicsókolom belőle. Egyiket sem teszem. Semmivel sem törődve beviharzom a lakásba, és most nézek csak körbe. Némán és leereszkedőn. Itt él? De hát ez....annyira kicsi. Nagyon kicsit. Elűzöm a sajnálkozó gondolataimat és szikrákat szór a tekintetem. Megemelem a mutatóujjam a levegőbe, mintha figyelmeztetni akarnám - Egy...csak egy kurva elfogadható indokot mondj nekem, miért nem vetted fel a telefont, Micah?- nyelek egy nagyot és kinyújtom a kezemben lévő dobozt egyenesen felé. Belga csoki, igazi csoki, tudom, hogy szereted. Neked hoztam- mondom némiképp enyhébb hangsúllyal de még nem békélek meg, még nem. Amíg nem hallom a magyarázatot addig tuti nem. Hiányzott nekem és miatta vagyok ennyire zavart és kavart, el nem megyek innen addig amíg nem tudom mi a franc van.
Éhes vagyok és kipihent, nem a legjobb párosítás, de legalább lefoglal az, hogy azzal az érzéssel foglalkozzak ami azt jelzi, hogy üres a gyomrom. Az utóbbi két hétben megtanultam hogy mi mit is jelent, mintha eddig egyáltalán nem figyeltem volna magamra, csak tettem amit helyesnek gondoltam, most viszont! Olyan egyszerű dolgokra képes vagyok rácsodálkozni, amikre egy hároméves. Igazán csodálatos Micah... igazán csodálatos, hogy már tudsz gondoskodni magadról. Semmit nem csinálni igazán megerőltető és unalmas, pláne ha hozzá vagy szokva ahhoz, hogy csak úgy pörögnek körülötted a dolgok és mindig menni kell valahova, sietni, dolgozni, majd rendbe hozni a külsőmet, majd egy új klienshez menni... se perc alatt el tud telni így egy nap, most pedig csak szenvedek az ágyon és várom, hogy teljenek a percek és az órák, de nem akar egyik sem elszaladni. Tv műsorok, zenehallgatás, meg egy új számítógépes játék ami kitette a mindennapjaimat, na meg az, hogy napjában többször is magamhoz nyúltam, hisz megszoktam már, hogy többször is elsülök egy nap és ehhez még mindig ragaszkodom, tökéletes figyelem elterelés és idő húzás, bár ahogy egyre telnek a napok egyre kevesebb idő kell ahhoz, hogy elérjem a célomat egy egy ilyen alkalommal. Komolyan, olyan vagyok, mint valami rossz kamasz, aki attól fél, hogy majd valaki rányit ezért minél előbb kell végeznie. Borzalmas, azért remélem ez a munkában nem marad majd meg. Kicsit össze szedem magam, hogy a pizzás fiú ne akarjon rögtön elszaladni mikor meglát, na meg jó pletyka alapot sem akarok neki szolgáltatni, bár ki tudja, hogy az emberek milyen ruhákban nyitnak ajtót, szegény már biztos nem lepődik meg semmin sem. Nyitom az ajtót és Selene viharzik be rajta, Ő sem köszön én sem köszönök, ma igazán udvariatlanok vagyunk egymással. Látszólag fel van dúlva, és meg is értem miért, hiszen az Ő hívásait mellőztem, direkt nem vettem fel, és hagytam csörögni azt a kis készüléket vagy benyomtam a foglalt gombot, vagy éppenséggel tényleg telefonáltam valakivel. Addig nem akartam vele találkozni amíg teljesen fel nem épülök, ami még nem történt meg. Vajon mit szól ha meglátja a foltos oldalamat? Valószínű lefektet a földre és alaposan beletapos a tűsarkú cipőjével csak, hogy még jobban fájjon. Elveszem tőle a dobozt, mikor megmondja mi van benne felcsillannak hatalmas kék szemeim. Imádom ezt, szívesen megenném az összeset a testéről, de nem fogja engedni. A fenébe. MÍg az én szamaim hálásan csillognak addig az övéi szinte villámokat szórnak... nem valami bíztató. - Köszönöm. - Mondom, majd a dobozt leteszem az ajtó melletti kis szekrényre, és ha már ott vagyok akkor be is csukom az ajtót, majd ráfordítom a zárat. Ez nem lesz csöndes és nem akarom, hogy a szomszédok rám törjék az ajtót. - Mert nem voltam olyan állapotban, hogy beszéljek vele. Ha felveszem a telefont akkor egészen biztos, hogy megbeszéltünk volna egy időpontot, de azt a menetet nem bírtam volna ki. - Válaszolom neki és nagyon nehezen tudom csak a kezeimet az oldalam mellett tartani, ahelyett, hogy inkább az Ő dereka köré fonnám karjaim és szorosan magamhoz húznám vékony testét. A nappali felé mutatok, hogy menjünk be oda, majd hellyel kínálom a kanapén, bár kétlem, hogy elfogadná. - Megvertek Selene... lehet bordám is repedt. - nézek rá és bár baromira nem akartam neki elmondani ezt, mert így aztán baromira férfiasnak tűnhetek a szemében. De indokot kért és ez olyan amit talán még el is fogad. Hogy szemléltetni tudjam az igazamat felhúzom az oldalamnál a pólót és megmutatom neki, hogy hogyan is nézek ki. Halványlila és halványzöld, talán van benne egy kis sárga is, tényleg nagyon szép látvány... legalábbis ahhoz képest amilyen eredetileg volt.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Váratlan vendég Hétf. Jan. 05, 2015 11:10 am
Csak álltam ott és bámultam rá, a fejemben tengernyi ambivalens gondolattal. Az egyik pillanatban le tudtam volna üvölteni a fejét, a másik pillanatban szánalmat éreztem a következőben pedig egyszerűen sarkon akartam fordulni és ezerszer átkoztam magam, hogy egyáltalán idejöttem. Kicsi volt a tér, ő meg túl közel... túl közel ahhoz, hogy ketté tudjam harapni a torkát, nekiessek s levezessem rajta azt a feszültséget amit a hiánya okozott. Gyűlöltem érte, és közben azt éreztem, hogy megveszek attól, hogy ott áll én meg itt és nem mozdulunk, mintha ólomsúllyal születtünk volna a lábunkon, vagy az elmúlt napokban növesztettük rá. Értetlenül meredtem rá, és egyetlen hang nélkül mentem beljebb, de még mindig fullasztónak éreztem ezt a helyet, én nem kedveltem az effélét, hozzá voltam szokva ahhoz, hogy van elég terem, vagy ha nincs akkor csinálok magamnak. Gyűlöltem ha bezárnak, én szerettem a lakatkulcsokkal babrálni és másokat szemlélni ahogyan a rácsaikat rázzák. Ahogyan őt is. Ugyanakkor meg kell vallani az, hogy nem volt a közelemben, hogy nem akkor és ott kaphattam meg amikor csak akartam rettentőn felbosszantott és a bosszúságom, főleg amely a vágyak kielégítetlenségéből táplálkozik nem jó tanácsadó, őt illetően meg pláne nem. Csak nézem miképpen siklik ki a kezei közül a csokoládés doboz és egyetlen másodpercre összenézünk. Ő azokkal a boci szemeivel, azokkal a rohadtul kék, és még mindig kurvára csábító szemeivel, ami nemhogy csillapítaná a haragomat, hanem egyenesen táplálja. A vihar egyetlen kiszakított szeletkéje, amibe belekapaszkodom és rádöbbenek, hogy egyetlen escort fiú sem tudta őt nekem visszaadni, és nem is értem miért próbáltam pótolni? És miért hívogattam többször is, hogy már szinte fájtak az ujjbegyeim a sok nyomogatástól? Keresni kellett volna egy másikat, de nem kellett másik. Gyűlöltem ebben a pillanatban azért, hogy ennyire függővé tett, noha tudtam azt is, hogy nem szándékosan tette. Lerúgtam a lábamról a cipőmet, ami két dolgot ígérhetett. Vagy maradok és leülök, vagy maradok és leülök, de nem a felkínált kanapén. - Neeee, rohadtul ne nézz így rám, és egyáltalán sehogy ne nézz rám, nem fogsz szánalmat ébreszteni bennem, már így is elég az ahogyan miattad szenvedtem!- sziszegem azon a hangomon amely a következő pillanatban orkánként szakad ki és szinte üvöltve kezdek kiabálni, a szobában járkálva, mint valami megkergült tébolyult. Ó, mit tesz velem, mennyire...mennyire bele tudnám vájni a körmöm a húsába, harapni marni, és aztán végignyalni minden kicsorduló vért, rámászni, bekebelezni és megfojtani, mint valami kiéhezett imádkozó sáska. Nem is tudtam, hogy a vágy fájdalmas is lehet, egészen addig a pillanatig, amíg először azóta, hogy az ügyfelei között tudhatom magam nem tudtam elérni. Nekem jó ha fáj, de azt még jobban szeretem ha neki sokkal jobban. - Fogalmad sincs róla milyen érzés, bazmeg! Hívlak...és kinyomsz? Engeeeem? Kinyomod a hívásom, Micah? Nem... rohadtul nem érdekel az indokod! Nem érdekel mit bírtál volna ki és mit nem! Akkor is fogadod a hívásom, hogy legalább a hangod halljam. Képtelen vagy felfogni, ugye? Miazistent nem tudsz megérteni ezen?- megráztam a fejem, és levágtam a táskámat arra a kanapéra, amire az előbb kérte, hogy üljek le. A zsebembe nyúltam és még mindig fújtatva ráncigáltam ki belőle a cigaretta tárcámat. Ezüst színű, benne a monogramom, mint mindenben ami az enyém. Mert ami az enyém ahhoz ragaszkodom, amiért fizetek, ahhoz meg még inkább és ami úgy érzem csak engem illet, ahhoz a leginkább. És ha megérzem, hogy el akarják vonni tőlem akkor kikelek magamból. És Micah pontosan ezt tette. Remeg a kezem, nem tudom egyszerűen visszafogni, de amint sercen a láng, és én az első slukkot kifújom, már sokkal jobban vagyok. Vagy legalábbis ezt próbálom beadni magamnak. Amikor közli, hogy megverték, akkor indítom útjára az első nagyobb füstkarikát, mint aki szórakozik. Ránézek és nagyon enyhén megremeg a szemhéjam. Láthatóan megkönnyebbülök. Azt gondoltam valaki más van nála, hogy valaki más birtokolja, pedig én akarom. De mi a francot akarok én tőle? Egy kurva semmi más, bárkivel lefekszik aki eleget fizet neki, ahogyan velem is megteszi, és én mégis azt akarom, hogy csak az enyém legyen. Önző, telhetetlen dög vagyok, ez az igazság, én mégsem érzek egy cseppnyi lelkiismeret furdalást, egy szemernyit sem. - Ennyi?- kérdezem miközben némiképp enyhül a testtartásom. Nem kezdek szánakozni, nem kezdem vigasztalni, sőt mintha ez a válasz nem elégített volna ki. Mintha a másikra számítottam volna, hogy okot adjon arra, hogy gyűlöljem. Rohadjon el az egész világ, de nem tudok rá haragudni, mégis még mindig érzem a viszketést a tenyeremben, hogy kellően megbüntessem, ugyanakkor a lelkiismeretem egy szelete figyelmeztet arra, hogy legyek józan, bármennyire is akarom őt, nem lehet. Ha valóban megverték, akkor talán nem a legjobb pillanat ahhoz, hogy most megkaphassam magamnak. Igen itt és most, és azonnal és ez bármennyit megérne nekem. Látott már bárki valaha drogost? Kiéhezettet és igazán olyat akinek a szemében ott van az elszántság, hogy most aztán a legtaszítóbb mélységbe is képes lenne lesüllyedni csakhogy megkapja azt ami után a szervezete annyira áhítozik? Láttál már igazi függő embert, akinek a szemeiben a sápadt, gennyes könny gyűlik napok óta, mert annyira akarja, annyira kell neki, hogy minden porcikája külön rezeg, külön életet él? Akiből a szer utáni vágy kiöli az együttérzést, az emberséget és mindent? Ugyanezt okozza nálam ez a kék szemű aki mellett megjárom a mélységeket és magasságokat, akire rá akarnék fonódni mint valami megveszett kígyó és belemélyeszteni a méregfogaimat, telítődjön el mindazzal ami én vagyok, pusztuljon bele. Ugyanakkor szeretni vágynám, megadni neki mindazt ami nekem is jutott, felvinni a világ tetejére és körbemutatni: "Ez mind a tiéd, csak szeress!" Amikor megmutatja a foltot unottan szívok bele a cigibe ismételten és egy gyors pillantással konstatálom, hogy nem túl szép látvány. - És most mit vársz tőlem? Adjak rá puszit? Jéééézusom Micah, ne nevettess már!- forgatom meg a szemeim és csöpög a hangom a megvető gúnytól, amit az okoz, hogy még mindig nem tudom megállni azt, hogy ne menjek oda hozzá. Érezni akarom, csak egy kicsit.- Amilyen puszit én adnék most rá, azt nem köszönnéd meg.- körülnéztem, valami tálféleség volt az aprócska asztalon, abba pöcköltem a hamut, jobb híján, majd odasétáltam hozzá és a háta mögé álltam. Forró tenyeremet a tarkójára simítottam és rákulcsoltam az ujjaimat. - NE!- csattant a hangom élesen- Meg ne fordulj! Elmondom mi lesz!- újabb slukk a cigiből és a füstöt egyenesen a tarkójára fújtam lassan, engedve, hogy keveredjen a forró leheletemmel. Játszottam vele? Igen kibaszottul játszottam vele, ahogyan ő játszott az én idegeimen az elmúlt napokban amikor nem vette fel nekem a telefont.- Mondasz nekem egy árat és én még teszek rá egy kicsit, és holnap elmész az orvoshoz a "lehethogyelrepedt" bordáddal!- suttogtam és duruzsoltam neki a szavakat, mintha valami vallomás lenne és nem éppen parancsokat osztogatnék neki. Nem tűrtem ellentmondást és ezt ő is tudta és ezt szerette, ezért működött olyan jól a dolog. Nekem sok volt, neki meg kellett. Újabb füstfelleg indult útnak, ám ezúttal nem csupán a leheletem érezhette, hanem azt ahogyan a a fogaim belevájnak abba a kemény részbe a nyakszirt csont és a gerinc első csigolyának találkozásánál. Kemény volt, imádtam ott megharapni, és körbetáncoltatni a nyelvem rajta. Sóhajtottam, mélyet, vibrálót. Valahogyan magam is éreztem, hogy ez a visszafogottság csupán illúzió, hogy magamat ismerve bármikor kitörhetek. Ha ellentmond akkor biztosan. - Aztánnnn bebújok az ágyadba, oda ahol a mindennapjaidat töltöd, ahol soha de soha nem volt még alkalmam...érezni fogom az elmúlt napjaidat, mindent, ami itt történt, és miközben magamhoz nyúlok nagyjából...lássuk csak, amennyi a kifizetett időbe belefér, te ott fogsz ülni velem szemben és mesélni fogsz nekem, mindent amit hallani akarok. De jól vigyázz, egy percre sem hagyhatod abba a beszédet, egyetlen másodpercre sem. Megértettél engem?- ujjaim megveszett gereblyeként harapnak bele az alvadtvér-fekete hajába és rántom hátra a fejét.- Te addig pihensz, és közben még pénzt is keresel.- nagyvonalú voltam, gondolhatta ő pedig nem. Kiéhezett függő voltam. Tőle...azistenit!
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Váratlan vendég 