Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Magabiztos, életvidám, kedves, segítőkész lány vagyok, egy igazi művészlélek, aki szeret a dolgok mögé látni és állandóan a felhők fölött jár. Szenvedélyem a festészet. Persze csak a kis Hannah után. Nyitott vagyok a világra és az emberekre. Nem szokásom ítélkezni, inkább elfogadom, hogy a rossz dolgok is ugyanolyan létezők, mint a jók. Kizárólag rajtunk múlik, milyen minőséggel ruházzuk fel őket. 168 cm magas vagyok, kék szemű, a hajam természetes szőke. Szeretem a nőiesen lezser holmikat, az ezüst ékszereket és a bizsukat. Hm… Mik a negatív jellemvonásaim? Erre nehéz válaszolni. Mások mindig másmilyennek látnak, mint én saját magamat. Ami a többiek szemében gyengeségnek tűnhet, az számomra az erősségem. Például anyám szerint makacs vagyok, de szerintem inkább kitartó és hű önmagamhoz. Azt azért beismerem, hogy pocsékul főzök.
Történet vagy szerepes példa
1990 április 26-án születtem. Tősgyökeres vegasi vagyok. Édesanyám Christine Newell, a Newell divatcég tulajdonosa. Apám John Newell, fogorvos. Ebből is láthatod, hogy igazi kékvérű, arisztokrata családba sikerült belepottyannom, ahol az anyagiak sosem jelentenek gondot. Egész életemben töménytelen mennyiségű luxus, kényelem és fényűzés vett körül. Mindez addig volt mesébe illő, míg úgy nem éreztem, hogy a szüleim erőnek erejével próbálnak a saját képükre formálni. Nagyon szerettek, ehhez kétség sem fért, és ez a szeretet most is tart, de azt akarták, hogy már gyerekként is az ő életüket éljem, nekem meg eszemben sem volt megfelelni az elvárásaiknak. Vagyon, tehetős szülők ide vagy oda, tinédzserré érve ugyanúgy lázadtam, mint bárki ebben a korban. Szerepekbe akartak kényszeríteni, kész tervük volt arra, kivé kell válnom, mit kell tennem, milyen iskolákat végezzek el, mi legyen a foglalkozásom, és milyen pózban tartsam az ujjaimat a csészén teázás közben. Nekem pedig teljesen más elképzelésem volt az életről. Én én akartam lenni. Csak én. Egyáltalán nem tudtam azonosulni azzal a jövőképpel, amit a szüleim festettek elém: doktorátus megszerzése a legnívósabb egyetemen + agysebész/menő ügyvéd/bankigazgató férj. Minden porcikám berzenkedett ez ellen. Tinédzserként főleg. Bevallom, még most is, ha csak rágondolok. Úgy hiszem, nem azért születtünk erre a bolygóra, hogy mások álmait valósítsuk meg, hanem hogy a sajátjainkat. A legjobb magániskolákban tanultam. Anyám elintézte. Sosem tudta megtagadni önmagát, de az a legszörnyűbb, hogy élvezte; hatalma van fölöttem. Kiskorúként sok szavazati jogom nem volt a családban. Alig vártam, hogy ez megváltozzon. 17 évesen hatalmas fordulatot vett az életem. Megismerkedtem egy sráccal. Daniellel. Jóképű volt, humoros, laza, megnyerő, energikus. Jól emlékszem arra az ominózus napra, amikor legelőször találkoztunk. Tavasz volt. Suli után kimentünk a parkba a barátnőmmel, Valerie-vel, hogy megsétáltassuk a kutyáját, egy hatalmas, fekete nápolyi masztiffot, Boo-t. Amint Valerie meghallotta a jégkrémes autót, a kezembe nyomta a pórázt, megkért, vigyázzak a blökire, míg elszalad fagyiért. Elfelejtette, hogy a kutyának is jó füle van, ráadásul fene édes szájú. Ahogy Boo meglátta a jégkrémeskocsit, rácáfolt a fény terjedési sebességére. Előbb odaért a fagyishoz, mint a gazdája. A gond az volt, hogy a póráza másik végén ott lobogtam én, mint díszítő elem. Egy darabig futottam a kutyával, lehagytuk Valeriet, igazából elsüvítettünk mellette, aztán néhány méter után, akkorát estem, mint az ólajtó. De legalább elengedtem a pórázt, és Boo nem húzott végig a parkon. Ott feküdtem a fűben, és szakadtam a nevetéstől. Ekkor a legjóképűbb ábrázat került a látókörömbe, ahogy a tulajdonosa fölém hajolt. Afelől érdeklődött, jól vagyok-e, és felsegített. Ahogy Daniel szemeibe néztem, a szívem vadul kalapálni kezdett, úgy éreztem, egy villámcsapás sújtott agyon. Ez a találkozás megváltoztatott mindent. Szilánkokra hullottak a mindennapjaim. Szerelmes lettem belé, és mindenbe, ami ő volt. Sosem hittem az előtt, hogy létezhet ilyen tűz. A szüleim előtt sokáig titkoltam, hogy járok valakivel. Ők kinézték nekem a barátjuk fiát, és úgy képzelték, hogy összeboronálnak vele. Mikor kiderült, hogy egy nem osztálybélivel találkozgatom, kirobbant a harmadik világháború otthon. Anyám minden áron el akart tiltani Danieltől. Sokszor titokban találkoztunk. Nem egyszer másztam ki a szobám ablakán éjjel, hogy láthassam. 17 évesen követtem el a legnagyobb őrültséget, amit egy lány elkövethet. Daniel egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérte a kezem. Igent mondtam, és nagy nevetve, farmerban-pólóban beszaladtunk az első fehér, kis kápolnába, ahol egy Elvisnek öltözött pap összeadott minket. A vezetéknevem Evans lett. A gyűrűket egyébkén egy golyós játékkiadó automatából horgásztuk, de akkoris én voltam a világon a legboldogabb ember. A rózsaszín köd teljesen elborította az agyamat. Mikor odahaza kiderült a turpisság, kitört a IV. világháború. Anyám majdnem rosszul lett. Apám jobban viselte, bár nem dobta fel a hír. Minden követ megmozgattak volna azért, csakhogy érvénytelenítsék a házasságunkat, de szerencsére ez nem így működik. Ebbe már nem volt beleszólásuk. Érettségi után felvettek a képzőművészeti egyetemre. A szüleim örültek volna, ha helyette az orvosit, vagy a jogit választom, de ezek sosem érdekeltek. Az én szívem mindig is a festészet felé húzott. Mellesleg tehetséges festőművésznek tartom magam. Azt csináltam, amit szeretek, de a boldogságom mégsem volt felhőtlen. A családom sosem tudta Danielt elfogadni. Főleg anyám nem. Nagyon gonosz volt vele. Folyton az orra alá dörgölte, hogy szerinte nem illünk össze, sokkal jobbat érdemlek nála, és hatalmas társadalmi szakadék tátong köztünk blablabla. Daniel aztán megelégelte anyám állandó szurkálódását, és szó nélkül lelépett. Pont úgy, ahogy belecsöppent az életembe, úgy is tűnt el. Utána jött csak az igazi meglepetés. Kiderült, hogy terhes vagyok. A szüleim azt akarták, hogy vetessem el a babát. Ez volt az a pillanat, amikor elköltöztem otthonról. Kijelentettem, ha a fene fenét eszik is, megtartom ezt a gyereket, és még az iskolát is befejezem. Pont. Apám sokkal segítőkészebb volt anyámnál. Kaptam tőle egy helyes belvárosi lakást, és a tanulmányaimat is támogatta. Az egyetemen átjelentkeztem esti tagozatra, közben a pocakom nőtt, végül megszületett a kis Hannah Evans. Ez a kékszemű, szőke tündér a legzordabb szíveket is megolvasztja. Anyám is áldozatul esett a bájának. Az egyetemet elvégeztem, és a kislányom mellett a festészetnek hódolok. A képeimet több galériában is kiállítják, igen kelendőek. Hannah most közel hároméves. Danielről ugyan semmit sem hallottam azóta, hogy kilépett az életemből, de a legszebb ajándékot hagyta hátra.
based on: TILLIE AT CAUTION <3
A hozzászólást Lily Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 03, 2014 6:57 pm-kor.