Carmen Ruth Griffel

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: humor; pozitív gondolkodás; megértés; titok tartás; céltudatosság

◆ negatív tulajdonságok: titkolózás; gyengeség; makacsság; "nagy" száj; kegyetlenség

◆ egyebek: Az emberek személyisége hatalmas fordulópontokon alapszik, legalábbis az én esetemben igen. Látunk egy lányt ki magas, karcsú és ártatlan tekintetű. Ekkor az ember azt gondolná, ő a földre szált angyal, maga a gyönyör. Ez csak a szem illúziója, mert a valóság az, hogy romlott a lelke. Ez nem túlzás, valóban így van, megkeseredett a szívem az évek alatt, s nem azért mert úgy születtem, hogy egy gonosz lélek fészkelte be magát, hanem mert a sors úgy hozta testem az én kenyerem. A szükség nagy úr, a kényszer pedig legyőzhetetlen. Nem kellett volna idáig jutnom, de így lett, s ezen hiába rágódom akkor sem tudok változtatni. Egy kurva vagyok, kimondom, ha kell hangosan! Nincs mit ezen szépíteni.
Vér tapad kezemhez, őrült kaszás vagyok. A külsőm elcsábít, a szurokban fortyogó elme megöl. Azt hiszed humoros vagyok, kedves, és még intelligens is, úgy gondolod tökéletes vagyok számodra egy éjszakára. A valóság az, hogy első találkozás mindig áldás, de nem lesz elég, mohó vagy és akaratos én pedig türelmetlen és ingerült. Eljössz még egyszer, majd még egyszer, egyre többet akarsz én pedig pattanásig feszült izmokkal megfeszülve hasítom végig torkod egy éles tőrrel. Élvezem, ahogy a bíborvörös vér kibuggyan, te pedig levegőért kapkodsz....1;2;3;4;5. Meghalsz!
Hazudnék, ha azt mondanám beleborzongok ebbe, mert nem így, sőt élvezem a végső kimenetelt, de akkor is hazudnék, ha azt mondanám "sorozatgyilkos" vagyok, mert nem így van. Egyszer megtettem, talán kétszer is, de én sem vagyok buta lány nem ölöm meg a megélhetésem. De ez jó tanuló pénz arra, hogy mi lesz belőlem, ha valaki már az utolsó idegszálamon táncol.

Történet vagy szerepjátékos példa

-2011.-
Mozart muzsikája szalad át testemen miközben a zongora előtt ülve játszom azt. Imádom, mindig is imádtam. Kissé konzervatívnak gondoltak a barátaim is, de főleg azok akik nem ismertek. Szeretem a klasszikus zenét és a galléros, csipkés felsőket, nah meg a pöttyös szoknyát is, mi gond ezzel?
Ha az ember kitud teljesülni akkor nem számít mit szeret a lényeg, hogy boldog legyen.
Ujjaim ütemesen szaladnak végig a billentyűzeten, testem harmonikusan ring a dallammal együtt.
Szemeim lehunyom egy pillanatra, hogy még meghittebb legyen e pár másodperc. Ekkor hangos ajtódörömbölés riaszt fel. Szívem nagyot dobban, ijedten sietek az ajtó felé. Késő! Nem várják meg míg kinyitom a cirádás ajtót, berúgják azt, s engem karon ragadnak. Tehetetlenül kalimpálok, de hasztalan egyszer csak elvesztem eszméletem. Valószínűleg elaltattak, de az is lehet leütöttek, mert hófehér homlokomon végig csurran az érces nedű...
-Később-
Egyszer csak egy idegen, rideg helyen térek magamhoz ruhámtól megfosztva. Remegve kuporodok össze, szemeim könnybe lábadnak. Mi történt velem? Kik voltak ezek? Miért hoztak ide?
Hasonló kérdések kesze-kusza szálai kavarogtak bennem, s egyikre sem kaptam választ. Nem tudtam mire számítsak, csak szorítottam lábam magamhoz és vártam. Türelmetlen órák teltek el, s még mindig nem jött senki. Szép lassan felálltam, próbáltam takarni magam mivel még saját magammal szemben is szégyenlős voltam. Megérintettem a falat. Ágas-bogas repedések szaladtak végig rajta. Egyszer csak nyílott az ajtó, s egy férfi lépett elém. Sosem felejtem el peckes vonásait, méregető tekintetét. Hirtelen magához rántott és megcsókolt. Ismét egy „gyöngy” csepp gurult végig arcomon. Legszívesebben elszakadtam volna tőle, de féltem. Féltem mi lesz, ha bánt, féltem mindentől abban a pillanatban. Hosszas, undorító csókja után visszalökött, majd társaihoz fordult. Úgy beszéltek rólam mintha egy tárgy lennék. Sorrendeket állítottak fel és nevettek, gúnyosan kinevettek egy védtelen lányt ki azt sem tudta mit tegyen kétségbeesésében.
-Éjszaka-
Miután végig ment rajtam az összes szemét láda elégedettségükben még az ajtót sem zárták rám. Részegre itták magukat én pedig észrevétlen figyelve vártam, hogy mikor dőlnek ki. Hosszas póker parti, rengeteg alkohol és a „kedves” urak már ki is feküdtek. Ha akkor nem veszem a bátorságot és szaladok el akkor talán már halálra erőszakoltak volna, vagy kitudja...
Odakint szakadt az eső. A szél tombolt, kegyetlen táncot járt tincseimmel, s bőröm fagyosra csipdeste. Összegörnyedve indultam el, bár azt sem tudtam merre kellene hisz fogalmam sem volt hol is vagyok. Csak mentem előre és előre, nem néztem a hátam mögé. Próbáltam erős lenni és csak azt a célt látni magam előtt, ha megteszek még pár lépést akkor biztonságba leszek. Erőm kezdett már hanyatlani, kifáradtam. Hirtelen valami éles fény világított meg. Felpillantottam, hirtelenjében csak foltokat láttam, majd kirajzolódott előttem a neon színekben pompázó Las Vegas felirat.
Zaklatott, de tiszta mosoly ült arcomra, s mintha valamiféle Isteni csoda történt volna valaki épp felém tartott és megszólított.
-Szevasz kislány, hát te?- Kérdezte tőlem, kissé hitetlenkedve. Gondolom nem hitt a szemének, elvégre nem mindennap látni pucér embereket császkálni. Megkérdtem a srácot had aludjak nála éjszaka, rendesnek tűnt. Szerencsémre befogadott és nem is használta ki a helyzetet. Kaptam ruhát, ételt és még jó beszélgető partnerre is leltem benne.
-Reggel-
Egy levelet hagytam neki az asztalon. Korán reggel elindultam a lakásom felé. Az ajtó azonban zárva volt. Szóltam a ház mesternek és azt mondta nem adhat pótkulcsot, mert, hogy az nem az én tulajdonom. Azt hittem felfogok robbanni a dühtől. Pattanásig feszültem, nem sok kellett ahhoz, hogy behúzzak az öregnek. Mit tehettem volna elmentem, mivel már rendőrséggel fenyegetett, hogy miért zaklatom. Azt hiszem ekkor pecsételődött meg az életem. Egymagam maradtam. Se pénz, se lakás, se semmi. Még csak barátaim sem voltak mivel újonnan költöztem ide és még nem illeszkedtem be teljesen. Tudtam, hogy sürgősen meg kell oldanom a helyzetet és pénzt kell előteremtenem, de ki venne fel egy olyas valakit maga mellé aki úgy néz ki mint aki az aluljáróból kászálódott ki?! Senki! Az egyetlen megoldás az az volt, hogy eladtam a testem. Életem egyik legnehezebb elhatározása volt, de nem volt más választásom pénz kellett.