Emlékek. Néha kedve lenne egy golyót röpíteni a fejébe, hogy megszabaduljon mindegyiktől, de ugyanakkor voltak pillanatai, amikor szeretett megmártózni a régmúlt örömteli gondolataiban. Emlékezett egy nagyon régi születésnapjára, amit Disneylandben töltött a családjával; emlékezett az első csókjára Laura Pettersonnal, aki utána fél évig hozzá sem szólt; talált olyan foszlányt, mely örömteli pillanatokat mutatott jóbarátokkal, kocsmákban és azok melletti sikátorokban hányva; fel tudott idézni tökéletes pillanatokat Chantallal, melyek most is merevedés közeli állapotot indukáltak férfiasságában. Azonban voltak olyan emlékei is, amit legszívesebben elásott volna örökre, amiknek nem lenne szabad újra napvilágra kerülnie. Emlékezett szülei temetésére, amikor először csalták meg, amikor abba kellett hagynia profi pályafutását, amikor több hónapot töltött kórházakban. Kicsit megrázta a fejét, hiszen nem ezért jött a hangszerboltba, hogy a régmúlt fekete pillanatait felidézze, hanem egy régen elfeledett hobbijának hódoljon: a zenélésnek.
- Segíthetek valamiben? - az ugribugri eladófiú kirobbanó lelkesedéssel lépett oda a férfihez, majd amikor meghallotta, hogy cselló, azonnal felvirágzott az arca és olyan mosollyal libbent a megnevezett hangszerek felé, hogy egyszerűen nem volt olyan lény a világegyetemben, aki ellen tudott volna állni neki. Tyrell mégis megpróbálta és törekvését siker koronázta. Mikey, így hivták az ugrabugrit, egy olyan hangszert nyomott a kezébe, melynek minősége kétségeket keltett az évek óta nem gyakolró biztonsági főnök fejében, de az eszköz arra pontosan jó volt, hogy újra ráérezzen a vonóra és a húrokra.
Baljába fogta a hangszer nyakát, majd két térdével tartotta a korpuszt, amíg meg nem találta azt a pózt, amit még gyermekkorában sajátított el. Nagyanyja kedvéért kezdett el hangszeren játszani, és mivel rá a végén került sor a hangszerek osztásánál, így választhatott a tuba, a cselló és a fagott között. A fúvósok hangját nem kedvelte, így maradt neki a gordonka, melyhez rengeteg nagymamájával közös emléke fűzte.
Jobbjába vette a vonót, majd köhécselt kettőt-hármat és krákogott is párat, amelyek persze semmit sem segítettek azon, hogy jobban menjen neki a zenélés, de hagyott neki időt, hogy elméjébe valami egyszerű kottát préseljen. Nem tudta miért, de Bach első menüettje jutott először eszébe, s bárcsak ne tette volna. Talán a negyedik hangig volt tiszta a játéka, majd onnantól kezdve völgymenet. Mikey egy pillanat alatt megbánta, hogy hangszert adott Tyrell kezébe, és a legszörnyűbb az volt, hogy a vásárlója nem adta fel. Másodszorra is belevágott, és ugyanazokat a hibákat követte el, mint az első alkalommal.
- Uram, kérem, az egy értékes hangszer, ne tegye tönkre. - mosolyok és meghajlások közepette kért elnézést a férfitől, aki persze tovább nyustölte a csellót.

Nem igazán érdekelte, hogy mit mond az ugribugri, hiszen önmaga is tudta, hogy néhol hamisan játszott, nem kellett neki az őszinte és aggódó támogatás. Csak ült a cselló felett, az elfeledett és régóta nem szeretett hangszert szorítva, amikor valaki belépett az üzlet ajtaján. Ott, ahol Tyrell ült, nem lehetett látni az érkezőt, csak annyit, hogy Mikey azonnal a segítségére sietett, mintha csak ő lenne egyedül az egész boltban. Pár pillanatig még az elszaladón tartotta a tekintetét, majd visszatér saját gondolataihoz, visszatért a régen unalomig ismételt és régen elfeledett kottagyűjteményhez, amit a fejében őrzött. Unta már Bachot és az ő első menüettjét, így könnyebb vizekre próbált evezni: elkezdett skálázni. Felfelé két oktáv, lefelé két oktáv, hirtelen felugrások és lassú leugrások, majd az egész előről. Ebben a zenebonában ért oda az ugribugri Carmenhez, mellkasa előtt összerakott tenyerekkel.
- Üdvözlöm kisasszony, miben segíthetek? - annyira nyájas volt, hogy szinte már elcsöppent, ami inkább szólt a lány szépségének, mintsem annak, hogy ilyen lenne a stílusa. Mikey inkább egyfajta seggnyaló típus volt, aki ebben az üzletben egy bizonyos szintig fel tudta nyelvelni magát, de ahhoz már nem ért elég mélyre az érdes szájszerv, hogy ki tudjon robbanni a bolt négy fala közül. Mindenesetre igen undort keltő módon látszott rajta, hogy tetszik neki, amit lát, amit a halványan égő mosolya is mutatott izgalmasan gyér csemegebajsza alatt.
Tyrell persze ebből semmit sem látott, csak hallotta, hogy az ugribugri valakivel társalog, hiszen a sorok között, ahol leült a csellóval, elég keveset lehetett megfigyelni a bolt történéseiből. Elnézett jobbra, ahol pár méterre tőle fúvós hangszerek sorakoztak, s mely mögött Mikey is eltűnt, majd elnézett balra, ahogy egy hatalmas zongora, egy Petrof ácsorgott kihasználatlanul. Hümmögött egyet, majd még egyet és eldöntötte, hogy most tökéletesen fog játszani. Persze a rengeteg kihagyott idővel nem tudott mit kezdeni, és csak arra tudott alapozni, amit húsz éve tanult, de elszánt volt és törhetetlen. Tyrell Cage-en nem fog semmi sem kifogni!
Ezzel a mantrával a szívében kezdett bele a Birodalmi indulóba a Star Wars filmekből ... és ment neki.

Teljesen elmerült a Csillagok háborújának egyik legikonikusabb harmóniájába, amikor egy női hang repíti ki a zene élvezetéből. Először nem is fogta fel, hogy mi volt a kérdés, csak másodpercekkel később ismételte meg elméje a fülében tárolt mondatot. Felnézett a fonéma forrásához, majd egy pillanatra megrökönyödött, hiszen a lány, aki éppen megszólította, azok közül való volt, aki után füttyentene, ha egy épitkezésen dolgozna. Egy pillanatra újra elfelejtette a látványtól, hogy mi volt a kérdés, de egy mosoly kíséretében válaszolt, amikor újra rájött, mire kell válaszolnia.
- Magának is jó napot. - apró szünetet tartott, majd folytatta. - Nem Star Wars, inkább John Williams.
Majd abban a pillanatban, amikor kimondta a nevet, elkezdte játszani az Indiana Jones filmek főcímzenéjét, amit az ő játékában is fel lehetett ismerni. Néha maga is felszisszent, amikor elrontott egy-két hangot, s annak ellenére, hogy mindig magabiztos volt, néha talán túlzottan is, most mégis feszélyezte a lány közelsége. Valamiért eldöntötte magában, hogy amaz egy koncerttermekben játszó fuvoladíva, aki tökéletesen fújja a szájához tartott hangszereket.
- Bár biztos jobban kedvelne rajongójának, ha nem játszanék olyan otrombán... - felkacagott, majd félretette hangszerét, hogy fel tudjon állni, és a másik szemébe tudjon nézni két méteres magasságából.
- Tyrell vagyok. - nézett körül a boltban, majd újra visszapillantott a sötétszőke tincsek keretezte zöld lélektükrökbe. - És nekem köszönheti, hogy ilyen kevesen vannak az üzletben.

- Carmen, örülök a szerencsének. - félmosollyal mondta ki a lány nevét, majd ránézett a csellóra és ismét vissza a lányra.
Méghogy semmi baja nincs a játékával? Ha ez igaz, akkor nem ebben az üzletben kellene lennie a lánynak, így inkább elkönyvelte kegyes hazugságnak a mondandót. Egymással szemben álltak, amikor egy apró sóhajjal törte meg a kettejük közé beférkőző csendet. Miért mutatkozott be a másiknak és Carmen miért viszonozta a gesztust? Miért állt még mindig úgy a lány előtt, mint egy faszent és miért nem csinált valami kevésbé bárgyú dolgot? Kérdések, amire nem kereste a válaszokat, inkább elkezdett beszélgetni a másikkal.
- Szintén cselló vagy neked mást írt fel az orvos? - még mindig mosolygott, majd körbenézett a boltban, hogy meggyőződjön arról, tényleg olyan kevesen vannak, mint ahogyan azt sejtette. Valami lehetett a levegőben, vagy az üzlet munkatársai riasztják el a vendégeket, esetleg senki mást nem érdekel a zene ezen a szép délutánon kettejüket kivéve. - Áhh, bocsásd meg, megszokásból tegezek mindenkit, remélem nem baj?
Szemei félkör alakban húztak ívet a szemöldökök alatt, majd ismét a lányra nézett, még mindig gyönyörűnek talált, bár volt egy olyan tüske a fejében, mintha már találkoztak volna. Ajkai jobbra-balra húztak, mintha csak a gondolatot forgatta volna a fogai között, de csak nem sikerült rájönnie, hogy a szőke tincsek keretezte arc miért volt neki olyannyira ismerős.
Magában mégis vállat vont, ha nem tud szabadulni a gondolattól, akkor úgyis rá fog kérdezni a másiknál, ha pedig annyira nem izgatja a kérdéskör, akkor akár el is felejtheti a deja vu érzést. Így inkább hallgatta a lány válaszát, és remélte, hogy Carmen jobban tud játszani bármelyik hangszeren, mint ő a csellón. Mégiscsak egy zenebolt, ahová a jó dallamok miatt is betérnek az emberek, és Tyrell produktuma bizony inkább riasztotta a népet, mint csalogatta.