- Apa! Hol a macska! Unalmadban megetted?! - óh az az édes csend kora reggel, nem igaz apa? Most nem vágyom senki társaságra, elég nekem elviselni az érzékeimre igen sokkoló ingereket. Zaj, szag, számtalan fény... Ezt nem nekem találták ki. Pláne nem kora reggel. Nem tudom, hogy egy magam fajta ilyenkor hogyan viseli, de engem kifejezetten idegesít minden. Mert nekem is kell olyan nap, mikor csak elvonulok duzzogni, mert bár nem kéne, én is érezhetem rosszul magam, elvégre ember vagyok, még akkor is, ha azt sokan megkérdőjelezik. Nincsen macska. Mellettem szokott lenni és most volt, nincs.
- Reggelt. - rövid és tömör, határozott. És kómás. Nem szoktam hétvégén ilyen korán felkelni, még kócos és nyűgös vagyok. Ha nem lenne egyértelmű, az arckifejezésem mindent elárul. Leültem az asztalhoz és ráfeküdtem...tényleg korán van, vagy későn értem haza tegnap éjjel? Mindkettő. Az élet szívat.
Sokszor gondolok arra, hogy milyen lenne az életem ha itt lenne ez anyám. Hogy egészek legyünk. Örülnék ha minden ilyen egyszerűen menne, zökkenőmentesen, és gondtalanul. De úgy tartják, hogy az életben mindig lesznek olyan ismeretlen utak amiket végig kell járnod, és elbukni, egymás után újra meg újra, és csak ettől leszel igazán teljes, ebből okulhatsz, és a hibáid után magabiztosan állhatsz fel újra, pozitívan és optimistán.
- De most tényleg. Hol van? - na nem mintha annyira érdekelne, merre is leledzik az a macska...

/Bocsi hogy egérfaroknyi /

Ó, azok az édes reggelek...hmmm...a kávé illatozik, a bagett ropog és az Eiffel-torony!
Milyen csodás lángban áll!
Ezek a gyönyörű álmok szebbek lennének, ha mondjuk nem zavarna meg hirtelen a Kölyök. Ne már, épp készült ledőlni az a rohadt torony!!
Hogy hol a macska?! Honnan tudjam...ja tényleg, leugrott. Mikor is volt az?
- Nem t'om.- nyögöm ki a szobából miközben kikászálódok egy száll boxerbe.- Ha nincsenek itt a bőröndjei lelépett...
Próbálom elkerülni a macska ügyet, hisz szerintem a dög már elszökött valahova. Bár tudtommal már játszott ilyet és pár nap múlva előjött. Macskabaja sem volt.
Kifelé jövet magamra kaptam a fürdőköntösöm és halál kómás fejjel odacaplattam a Kölyökhöz majd magamhoz öleltem.
- Beléd is reggelt...ha főzöl egy kávét, akkor még talán el is árulom hova ment a dög...Micó, igaz?
Csak tippelek, a büdös életbe nem hallottam, hogy miként szólította a Kölyök. Bár nem mintha annyira érdekelne. De ha már így a karomba tartom, egy cuppanósat nyomok a feje búbjára majd leülök hozzá az asztalhoz.
- Mi ez a nagy korán kelés, Kölyök? Talán iskola van?
Milyen nap is van? Asszem, le kell szoknom a korán kelésről...

Az öreg valamit kinyög a szobájából, aminek a felét nem értem, a másik felét...meg már meg sem próbálom értelmezni. Pár pillanat és Apa is előkaparja magát és a szokásos kivonulásával magához von. Kérdésére egy szemforgatás következik, hát ezt nem hiszem el, hát ezt sem tudja?
- MR TUTYI . - morgom az orrom alatt, hiszen igazából jómagam se tudom, hogy hívják azt a szukát. Vagy kant. Vagy Nyafi. Általában Picike. Vagy Bolhabusz. Vagy Takarodjá'. Megesik az emberrel, hogy nem tud egy nevet. Na ugye, hát már hogy is ne esne meg?
- Előbb fürödj meg, bűzlesz...- vágtam egy játékos fintort, de meg sem moccantam. Ha ő nem tudja a macskám nevét, meg nem fürdik a lóf*szt neki kávét. Hát de nincs igazam? Hát dehogynem. Nekem mindig igazam van. Még akkor is, amikor nincs. Kapok egy puszit, majd letelepszik mellém és egy újabb kérdés áradat. A kérdése kalapács súlyként vágódott hozzám. Iskola van...iskola v... Még visszhangot vert fejemben a saját gondolatom utolsó taktusa, amikor a dühöm lázas felháborodással hasítottak léket eszem falai közé. Mindennel, ami él bennem, úgy tiltakozom ez ellen, ám mielőtt elmerülhetnék ebben a dacos ellenállásban, már nem vagyok. Nincs én, nincs mi, nincs semmi. A kérdésére pedig kedvem lenne képen röhögni csak úgy, diszkréten.
- Szombat van. - nyögöm ki végül és fordítom felé íriszeimet, végül ő nyert. Megint. Felállok és egy 2 adagos kávét készítek fel neki. Örüljön a feje.
- Csak Thommal álmodtam...megint. Tudod milyen szar? - fordultam vissza felé, majd legyintettem.
- Inkább ne... - aztán lehuppantam vissza mellé, és hátat fordítottam neki, majd hátradőltem, elvileg neki.
- Van cigid? - pislogtam fel rá végül ártatlan boci, kiskutya szemekkel.

A név hallatán kis híján félrenyelem a saját nyálam, ahogy felröhögök majd néhány álom könny kitörlése a szememből momentum után vigyorogva megcsóváltam a fejem.
- Mr.Tutyi? Melyik papucsod után nevezted el?
Bár tény, hogy az a doromb gép van olyan szőrös mint egy mamusz vagy egy jobb életű papucs. Miért nem lett mondjuk madárpók a neve? A kis nyolclábúakat még el is viselem, egy ilyen név után még talán bírnám a kand...azaz szuk...milyen nemű is?
- Bűzlök?!-vakarom meg az igen bozontos hajamat majd saját magam körül végigszaglászok.- Mit értesz ez alatt?! Ez csupán a természetes testszag, nem pedig bűz. Amit már te szoktál érezni szilva meg szivárványpóni fing illat, az már csak pacsuli.
Nála van a pont, a takarómat lassan egy plédre kéne lecserélnem az a vacak rohadt vastag és megizzadok alatta rendesen. Na jó, egy zuhanyzás tényleg rám férne.
Szinte látni vélem a gondolatait, már csupán az iskolára terelődött kérdés miatt. Az arca szinte egy érzelemvihart csúsztat át magán egytized másodperc alatt.
- Úristen, valami rosszat kérdeztem?-kérdezem félénk hangon.
Szinte biztos vagyok benne, hogy mindjárt átugrik az asztalon és elharapja a torkom.
- Szombat? Hű, a pics...túl gyorsan telik az idő...akkor nincs nyitva a sarki kávézó igaz?
Anyám, ott lehet kapni a légnyálcsorgatóbb croissant a világon. Beleharapsz és látod magad előtt az égő Eiffel-tornyot, a lángoló Reichtsagot, egyszóval isteni a cucc.
Amint kiejti Tom nevét a vigyor lehervad a képemről a vigyor és már nyúlnék, hogy megsimítsam a vállát. Vagy megöleljem. Vagy csináljak vele valamit, amivel ezt az egész rohadt halál dolgot kitörölném az agyából. A kezeim visszaesnek az ölembe és rövid ideig csak magam elé bambulva harapom az alsó ajkam. Csalódott és szomorú dolog látni a lányod, ilyennek. Mármint magadban csalódsz, hogy nem tudsz mit tenni azért, hogy ne legyen ilyen szomorú. Az istenit, de nem tudok vele mit tenni...
- Persze, hogy van.- válaszolom majd felkelek és a bőrkabátomba nyúlva előveszem a dobozt majd egy szálat amit felé nyújtok.
Tudom, hogy elfogadja ezért, amint nyújtja felé a kezét szépen a saját számba teszem a koporsószeget és meggyújtom majd visszatelepszek az asztalra.
- Mióta van ez a bagó dolog az életedbe, he?-kérdezem még viccelődve.
Tudom, hogy dohányzik. Próbáltam már rávenni, hogy hagyja abba de a falna beszélek. Talán az kéne amit egykor a nagyfater. Megfordítani a szájában az égő cigit.
Lehet, hogy rossz apa vagyok és ez lenne a helyes, de nem teszem. Ha elvesz a dobozból egy szálat, hát elvesz. Amíg nem drogozik és nem issza magát hullára, addig nem szólok bele mit csinál.

Melyik papucsom? A franc se érdekli. A vállam is megvonom. Reggel van még ehhez. Természetes testszag...apa neee. Lehidalok tőle esküszöm. Még ahhoz is korán lenne.
- Nyitva van, 10:00-ig. - nézek rá a faliórára, majd vissza faterra. Nem áll szándékomban elrontani azzal, hogy nem bírom visszanyelni a szokásos megjegyzéseim és odaszólni valami szépet. Nem is mindig a szöveg tartalmával van a baj, sokkal inkább a hozzá társuló hangnemmel és arckifejezéssel. Apja lánya...Cigit kérek, ő pedig felém nyújtja, már venném is el, mikor saját magának meggyújtja. Kérdésére kissé durcin nézek rá, majd megkomolyodok.
- Apa! Napi 10 szálat szívok! - azt már nem mondom el, hogy a srácokkal füveset szívok olykor, le is nyakazna helyben. Igaz, párszor leordította a fejem a viselkedésemet illetően, de ez az apák dolga. Aztán kiveszek egy szálat és elveszem a fater öngyújtóját, hogy meggyújtsam. Thom halála óta dohányzom. Valahogy megnyugtat...Azt hiszem. Ez kurvára nem jó hozzáállás és vannak visszatartó elemek, de... vannak a halálnál rosszabb dolgok is. A veszteségek.
- Mi lesz ma a kaja? - fújom ki a füstöt, a szokásos köhögés, majd letelepszem az asztalhoz.
- Remélem nem valami elégetett szar! - sosem voltam szívbajos, punkokon edződtem, süket meg pláne nem, úgyhogy a múltkori balhé után már nem kunszt beazonosítani apa dühét és a fáradtságot.
A kávé lassan lefőldögélt, így visszaléptem hozzá, hogy kitöltsem apcinak a részét, a szokásos módon, majd letettem elé.
- Ezt a cigiért. - végül elmosolyodom szelíden, hiszen ha nem adott volna, akkor is főzök.

- Hála' Ozznak. Ha magadra kapsz valami hacukát meghívlak. Ezzel ajánlom, hogy kapjak egy plusz pontot.
Akkora szája van mint Berlini fal, de egyszerűen imádom. Még véletlenül se választanék másik fajta lányt. A pimaszságához az egyik legkellemesebb dolog valami elavult viccet vagy valami csípőset visszaszólni. Szokásom nekem is pofát vágni, morogni, olykor-olykor a hangomat is felemelni. Személy szerint dühből keveset ordítok. Inkább olyankor osztom az észt mint az ördög.
- Napi 10?!-vonom össze a szemöldököm a fogam is megcsikordul.-Grr...kösd fel a gatyád, a cigi gyár csak rajtam élhet!
Természetesen nem örülök a bagózásának, tudom Tomnak van hozzá köze. Nekem személy szerint "Ő" miatta van. Nem Kíra, hanem annak akinek nem szeretem kimondani a nevét. Mikor rosszba lettünk, eléggé megviselt hisz rokon.
- Ha hétvége van akkor valami könnyűt. A fasznak sincs kedve nagyot főzni. Ha számíthatok rád, eljössz velem bevásárolni?
A második megjegyzésre csupán félvállról válaszolok.
- Ha nem tetszik, majd desszertnek megkapod a bakancsom. Ha az odaég, kurva nagy zseni vagyok.
Nem mindennapi látvány lenne, ha az acélbetétes elkezdene lángolni vagy megolvadni. Ami a szavaimat illeti, még véletlenül se szemétségből mondom, csupán viccelődök.
A kávé hamar megjelenik előttem amire széles vigyort eresztek és bár próbálkozok csupán, de egy újabb cuppanóst nyomok a jányka képére.
- Tusé, Kölyök. De azért szeretlek.
Nem szokásom kifejezni az érzelmeim, a legnagyobb tahóság után viszont imádom kifejezni magam ily csodásan. Az egyetlen kincs csak ő. De törekszek, hogy ne tudja meg, hehe!

Semmi extrém tervem nincs azon kívül, hogy szétnézzek kicsit a városban. Meghívására csak bólintok és elmosolyodok. Amondó vagyok, hogy élj a mának, hogy élj a terveknek, hogy lásd a végcélt, amit el akarsz élni ezen életben. Én pedig pontosan tudom, hogy mit, és hogyan szeretnék megvalósítani. Egyesek úgy tartják, hogy az idő megváltoztathat, de én már nem fogok változni, csak egyre rosszabb leszek, aminek meg is van a látszatja teljes mértékben. Nem tetszik neki a dohányzásom. Állom a tekintetét, gyávaság lenne, ha elpillantanék róla. Elodázó, gyors sóhajjal próbálom elillantani a témát. Véleményem szerint a nyugodt terror sokkal rosszabb, mintha az ember lánya ideges, kiabál és csapkod. Valamint sokkal nyomatékosabb, amit az ember higgadtan mond. Nincs kedve főzni… A szavai mintha a totális, komplett poklot szabadítanák el bennem játszi könnyedséggel. Végül egy szeretés puszit is kapok.
- Naná, hogy számíthatsz rám! Mindig! – csillan fel a szemem, miközben az övéibe fúrom a magamét, de ahogy tovább beszél a bakancsról…. szemöldökeim mintha külön utat élnének, az egekbe szöknek. Ja, nem nem mindig...dührohamaimkor kerüljön...amikor besszíva vagyok, akkor én kerülöm...Jó mi?
- Hát te hülye vagy. – bukik ki belőlem végül, majd elnevetem magam, majd felállok az asztaltól, hogy felöltözzem.
- De attól még szeretlek. - Bevonulok a szobámba. Le a pizsama. Fel a melltartó és a fekete pólóm, fekete farmernadrág szegecsekkel, fekete zokni, majd kutatok a bakancsom után. Hol vetettem én azt le? Áh, hát persze. Ki a konyhába és a hűtő mellett meg is találom az én 38-es bakancsom. 37-es lábam van, lehuppanok vissza székre és a szokásos módon felveszem, ahogy apa tanította, még nagyon rég. Fürdő, fésülködés. Útra készen vagyok.

- Akkor hajrá. Negyed óra és kocsiban.
Valamiért úgy érzem ő fog előbb végezni. A hajammal és a szakáll befonásával kurva sok időt el lehet bíbelődni, hisz mindkettő szinte egy hosszúságú.
Gyorsan begyűjtök magamnak egy adag ruhát majd egy gyors zuhé után bevágódok a szobába és felöltözök. A lábamra felkapok egy pár sötétkék zoknit, egy kopottas farmert majd a hosszú szárú bakancsot. Felsőnek egy "Black Sabbath"-os póló landol rajtam majd a térdig érő bőrkabátot. A csuklómra gyorsan felcsatoltam a karórám majd kiléptem a szobából. Nos megjegyezendő, hogy általában az ég felé meredő hajjal járok, ám most lusta voltam összerakni így egy ritka jelenség volt megfigyelhető.
A bozontom most a hátam közepéig leért.
A szakállat persze összefontam, így az egyre őszülő arcszőrzet akárcsak a kalácsfonat, össze lett állítva.
- Utólagosan megjegyezném, hogy nem hülye vagyok csupán másképp normális. Hülye lehet politikus, lehet a taxisofőr is és akár másik életforma is e földön...kivéve ÉN!
Hmm...drága negédes egó illat vesz körül, a nagyképűség selymes zamata ezerrel dübörög végig a nyelvemen. Szinte fizikailag érzem. Isteni.
Amint megjelenik a szobájából, elégedetten vigyorodok el.
- Látszik, hogy jó nevelést kaptál! Na, gyere menjünk!

Az öregem lusta volt a koronáját megcsinálni. Arcom pókerasztal mellett is közönségdíjas lenne, ahogy apa az egóját előkotorta a hátsó zsebéből...Jó nevelést kaptam.
- Bazd meg! A te kölyköd vagyok, ne csodálkozzon senki. - morgok az orrom alatt, ahogy kilépek a házból, bár büszke vagyok arra, hogy egy ilyen máshogy normális apám van. Jobb mint valami discós patkány...
- Én vezetek. - szögezem le, de mire kiérünk a kocsihoz, ez fordulni fog. Végül visszapillantok rá.
- A lasagne gyors kaja, meg a pizza is...vagy mire gondoltál? - teszem fel érdeklődve a kérdést, miközben végigpillantok az öregen és fejet ingatok. Semmit sem változott az évek alatt. Ja, este itthon se leszek, bár ezt bejelentenem se kell, a szokásos helyen lógunk a spanokkal, ha akar, megtalál, ha nem, haza találok. Ő meg kocsmázik, vagy pókerezik. A kocsihoz érve az anyósülésre vetem be magam, hiszen jogsim sincs, de vezetni szuperül tudok, nem egyszer kötöttem máre el csak úgy, heccből egy két járgányt a fiúkkal. Apa csak egy esetről tud, megkaptam a stílusos adagot akkor. A többi homályban van előtte.

Jót vigyorgok a kinyilvánításán. Az én szüleim személy szerint szájon vágtak, mikor káromkodtam a házukba. Viccen kívül, valamikor huszonévesen egyszer hazalátogattam és egy ebéd alkalmával véletlenül kinyögtem, hogy a "picsába". Erre anyám, akármilyen bájos és kedves asszony, egy emberes szájon vágást leosztott. Persze a húgomnak nem járt ilyen.
- Ha majd hetvenéves vén szarként is ilyennek foglak látni, istenemre megtapsollak. Bár nem kizárt, hisz te még akkor is jó bőrben leszel.
Ellentétben velem. Arra se mernék fogadni, hogy megélem a hetvent. A cigigyár lassan rajtam fog megélni, a régi piálások pedig nem mondok hülyeséget, biztos nyomot hagytak. Félreértés ne essék, nem vagyok alkesz. De tartani kellett a tempót régen a srácokkal. Milyen régen láttam őket!
- Oké, te vezetsz...majd öt év múlva....a saját kocsidban.- szögezem le gyorsan.
A kocsi még mindig a sötét Mitsubishi, amit én csak "Göthös"-nek hívok. A kocsi viccen kívül egy etióp kölyökre emlékeztet, nehéz kifejezni azt, hogy vékony a kocsi. Na meg az a pár karcolás ami a drága Kölyök hozzájárulásával történt. Az volt az egyetlen eset, hogy istenesen lebasztam a lábáról. Ha jól emlékszem akkor még szét is dobáltam néhány cuccot a házba, többek között az egyik bögrémet kivágtam az ablakon. De egy ujjal nem nyúltam Kírához, csak igen mocskosan és haragosan ordítoztam.
- Nem is tudom...a lasagne neked megfelel?-mosolygok rá közben beindítom a motort.- Fasza, jó, király-sirály, karaj?
A cucc hördül egyet majd rekedtes dörgésbe kezdve elindul.
- Erre is ráférne egy újraélesztés. Vagy újat kéne venni.

Ezt a bókot baszki. Ilyet se kapni minden sarkon! Na ezt nem úgy érteni drágáim. Túl nyughatatlan vagyok ahhoz, hogy egyik napról a másikra Buddhista szerzetesként levitáljak az ágyam felett.
- Amiről nem tudsz... -vigyorodom el gúnyosan, amiért nem vezethetem a kis öreget, mármint a kocsit. Becsüccsentünk apu picinyébe és egy kérdéssel fordult hozzám, rá pillantottam és visszamosolyogtam.
- Ha te is megeszed, akkor tuti. Vagy vegyünk 2 fajtát, amit te is szívesebben eszel. - pillantok vissza előre és ahogy a kocsi elindul, összerezzenek és egyből kapaszkodni kezdek az ajtóba.
- Többe kerül a javítása, meg se próbáld! Inkább valami újat vegyél. - pillantottam rá kicsit ijedten, a végén még felrobban a motorja velünk együtt, de aztán elnevettem magam és ellazultam.
- El se hiszem én barom, ilyen korán felkeltem....a srácaim kiröhögnek, ha meglátnak.

Gúnyosan felnevetek.
- Amiről nem tudok, hamar rájövök.
Na akkora állat nem vagyok, hogy minden hülyeségre fényt derítsek, de meg van a magamhoz való királyságosan fasza eszem.
- Részemről okés a lasagne. Bár ha Flake bátyádat valamikor látod és szépen megkéred akkor talán csinál neked olyat, hogy mind a tíz ujjamat megnyalod utána.
Tony, azaz Flake az egykori "MyDeathstar" szintis a banda előtt egy szendvicsbárban dolgozott, ennek köszönhetően sokszor ő gondoskodott a kajánkról. Michael barátomat megtanította sok étel készítésére, velem is kisebb-nagyobb sikerrel járt. Bár leveseket nem nagyon tudok csinálni máig se. Lényeg a lényeg, hogy Flake igen finom lasagnet tud csinálni. Nem tudom Kíra mennyire emlékszik Tonyra, hisz volt körülbelül nyolc-kilenc éves mikor utoljára találkoztunk.
- Igen asszem az lesz a legjobb, ha egy újat beszerválunk. De nem automata váltóst!
Egy alkalommal vezettem automata váltóst, a végén egy tóból másztam ki. CSAK SEMMI KÉRDÉST!!!
- A kicsodáid?! Srácaid?!- nevetek fel.- És kik azok a srácaid?

- A te ujjadat nyalogassa a gazdája. - vágok egy fintort, mikor kiejti ezeket a szavakat, de az tuti, hogy az ipse fini lasi-t tud csinálni. Amúgy ki is ő?
- Hol van most ez a lasagnes haverod? - pillantok rá kérdőn, hisz nem sűrűn mesél a spanjairól. Na igen, jut is eszembe, mikor mesélné el, mikor alig vagyok otthon? A kocsira meg elkélne egy kis csinosítás, apu hamarabb beszerválna egy újat. Igen, ez jó ötlet. A napokban elkötöm és összetöröm és ÉN ártatlan vagyok. Hozzá se nyúltam, sőt nem is tudom mi történt.
- Apúúúúú! - nyúzom meg hosszasan azt a bizonyos u-t a végére, majd szúrosan pillantok rá.
- A bandával. Csak fiúkkal lógok, de ezt tudod. Ja igen. - mielött még elfelejteném.
- Szülinapja lesz Jimmy-nek, szóval 3 napig nem látsz. Csak szólok. Nehogy keresni kezdj. Na, mintha olyan sűrűn csinálnád. - önelégült fej, pipa. Lecseszési hangulat, forr. Pipa. Részegségi hangulathoz közeli stádium, még 10 óra és pipa. Banzáj. Éhes vagyok...
- Tapos abba a kibaszott gázba bakker! Így délben se jutunk be a boltba, akkor meg már késő!

- Áh, nem tudod mit hagysz ki.- nevetek fel. Úgy néz ki ma különösen jó kedvemben vagyok.
- Utolsó emlékem szerint, s ha minden igaz máig is, Wisconsinban. Ha pedig nem akkor vagy egy bandában vagy a világ valamelyik táján. Avagy egy iskola biosz szertárában csontváznak állt. Amilyen poszka az a faszi.
Állandóan kiráz a hideg, ha Tonyra gondolok. A vékony hosszú arc, a nagy szemeit elfedő fekete keretes szemüveg és az arca maradék része amit mintha egy lóról operáltak volna az ő arcára. Nem beszélve arról, hogy nagyjából a 195 centiméterhez nagyjából ötven kiló társul. Ahhoz képest egy bombanő a neje.
- Szóval a bandával...-húzom össze a szemem majd egy nagy levegő vétel után félmosollyal bólintok.-...oké.
Jimmynek szülinapja lesz?
- Csak nehogy az utolsó legyen. Azért ha lehet...várj, három nap? Mi a szart csináltok három napig?! Ha addig józanodsz, lepetézek baszkikám.
Cöh, mondom én. Négy nap tudat nélküli heverészés után kijelentettem, hogy kómában voltam. Aztán persze felvilágosítottak, hogy csak a cider meg a három nap alvás ütött be és kurvára nem voltam kómába. Most erre mit mondjak?
Hosszú ideig csendben voltam majd megszólaltam.
- Na idefigyelj! Elmehetsz a buliba...
A hangomat hirtelen felemeltem és halál komolyan folytattam.
-...de ha meghallom, hogy a tizennyolc éves lányom a detoxban köt ki a hülye haverjai miatt, vagy ne bassza meg az isten, a hullaházba a baráti köröd meg fog csappanni. Ha inni akarsz igyál, ha bulizni akarsz bulizz. De ha valamelyik kis srácnak csak egy jobb kanyart vesz utána a farka, fatal lesz. Csak azért mondom, mert én is voltam kis fiatal barom és nem voltam semmivel különb. Talán annyival, hogy én betaláltam véletlenül az egyik csak apját...
Nem volt túl jó és még finoman fogalmaztam. Körülbelül annyira mintha a Stonehengere azt mondanám, hogy egy apró kavics.
Ez a komoly hangulatom szinte azonnal eltűnik amint meghallom a következő aranyköpést.
- Muszáj ilyen kibaszott rondán beszélni? Mindjárt ott vagyunk, addig nem lukad ki se a te beled, se az enyém!
Jah, bár kezdek már rohadt éhes lenni.

A csontvázas dologra felnevetek. Fater te egyre zakkantabb vagy. Csak mosolygok, mikor kérdezi, hogy a 3 nap miben megy el? Bár amikor az apai szigorral jön...hát én rögvest a falnak megyek.  
- Apa! Nem engedélyt kértem! - néztem rá ismét szúrósan, bár tovább hallgattam a kis monológját, a farkakról, meg az ő hülyeségeiről. Majd ha meghalok, felhívom, hogy hívjon hullaszállítót. 18 vagyok, pár napja el is múltam...igaz, eddig is azt csináltam amit csak akartam, a kor nem számít, csak az, hogy amíg apa asztalánál ülök és az ő kenyerét eszem, addig ő a főnök...Csak nem szeretem, mikor elmondja ugyanazt ezerszer, egyszer is felfogom...de jól esik.
- És ne aggódj...majd ha bőgve hívlak fel...majd akkor kezdj parázni. - nézek ki az ablakon és panaszkodok, hogy siethetne gyorsabban is. Erre meg visszaszól. Hogy neki mindig vissza kell szólnia. Miért nem lehet az utolsó szó az enyém.
- Igen, muszáj! Mert ha illedelmes kislányként szóba elegyednék veled, egy rohadt kukkot nem értenél az egészből...mintha kínaiul hadobálnék össze vissza. - vágok vissza, de aztán nevetni kezdek és odahajolok, hogy egy gyors puszit nyomassak arra a szőrős képére.

- Én meg nem kértem, hogy visszaszólj!-csikorgatom a fogaimat.- Másodszor, meg csak szabad egy ártatlan kérdést feltennem, nem? Kurva szabad országban élünk és a tizennegyedik, hatos paragrafusa is kimondja, hogy minden amerikai állampolgárnak jár a szabad nyelvszabadság, vagy mi a fasz...
Hogy miket nem tudok, ejnye. Ami meg a fogcsikorgatást illeti, nem vagyok dühös egyáltalán, de szeretek úgy tenni. Addig is felfogja, hogy nagyon is figyelek rá.
- Ha bőgve hívsz fel, akkor harci díszbe megyek kedves Jimmy haverod házához.- jelentem ki mosolyogva de komolyan.
Ha bármi baja esik, kurvára ki lesz belezve aki bármi rosszat tett vele. Ezt veheti bárki ígéretnek.
- Az illedelmes kislány hangot, hidd el meghallanám elsőre. Csak te körülbelül nyolc éves korod óta leszoktál, hogy illedelmes kislány hangon beszélj drága, öreg apáddal. Ami meg a kínai szavakat illeti csak annyit mondanék, hogy:"Watashi hatano dzsidzsi aoda!"
Bár ez japán, de mindegy. Régebben körülbelül az első DVD-m megvétele után mint mindig, elkezdtem megnézni a Csillagok Háborúját. Szórakozásból a híres én vagyok az apád szöveget vagy kilenc nyelven meghallgattam, beleértve a japánt is. Nos a fent található mondat, japánul hangzott. Szerintem marhára vicces és fülbemászó, hehe!
A puszira csupán mosolygok egyet majd bólintok.
- Oké, lekenyereztél!
Francba, olyan mint egy szírén velem szembe. Egy apró cuppanóssal simán kihúzza magát szinte mindenből.
Közben lassan meg is érkeztünk, úgyhogy leparkoltam és leállítottam a motort.
- Na, remélem most boldog vagy! Essünk túl ezen a vásárláson, mert kezdek már zabás lenni!

Meghúzom magam kicsit, mikor apa kissé, felháborodik „dühösen”. A fene egye meg a zsákutcákat. Szó szót követ, vagy gondolat gondolatot, ez megint mindegy és ő végre megáll a valóság talaján. - Jó poén. – ingatom meg a fejem, a harci díszes bevonulásán Makacs dac, engedetlenség, tagadás, ezeket mutattam fel elsőre mások felé. A vélemény elmondása egy dolog, a feddés, szidalom és kioktatás árnyéka pedig egy más. Valahogy sosem voltam az a „bőrömből kiugró” típus és ha az évek alatt egyetlen egyszer sem történt velem ilyesmi, akkor már nem is fog. Nem arról van szó, hogy nem tudok én lelkesedni, mert tudok. Nem ettől dől össze a világ. Mi szükségem van nekem a drámára? Az egész életem nem áll másból, de mindig csírájában elfojtom az érzelgős baromságot, egyáltalán nem igénylem, hogy önmagam tépjem darabokra. Amikor apa neki áll egy újabb kioktatásnak, egészen a kislánykorig is visszaszambázik és utána meg valami kattant szöveget ad elő. Felé fordulok, amennyire a biztonsági öv engedi és a homlokához tapasztom tenyerem, majd meglapogatom a fejét.
- Majd megnyugszol. – bólogatok serényen, majd visszaülök a helyemre rendesen. A találj ki valamit kategória az én esetemben egészen hajmeresztő következményekkel jár, köztudott ugyanis, hogy nem teljesen vagyok normális. A normális, épeszű idők... Az az idő már förtelmesen rég elmúlt. De tudok én apuval máshogy is viselkedni. Mindketten szeretjük a másikat, még úgy is, hogy egymás idegeire megyünk olykor. Pár pillanat és az öreg leparkolja a járgányt. Motor elhalkul én pedig sóhajtok. Tudod, hogy valami történni fog, csak azt nem, hogy mikor, vagy hogy mi. Eléggé idegesítő érzés, mindenesetre, nincs mit tenni, összeszorított foggal indulsz el. Nem?
- A számból vetted ki a szavakat! – kacsintok rá, majd kiszállok és zúzok előre. Nála van pénz, szóval mindegy.
- Mit veszünk még? Kéne hajfesték, meg … cigi… egy kis pia. – vigyorodom el, miközben a faszikát nézem.

Fáradt mosollyal sóhajtok fel.
- Jól van, nem rohasztom tovább az agyad a hülyeségeimmel. A mai napra azt hiszem elég lesz.
A bandában furcsamód nem én voltam a fárasztó, hanem Eddie. Mocsok sokat tudott pofázni, olykor már le kellett ütni, hogy befogja a száját végre. Azóta persze megkomolyodott, szoktam vele néhányszor beszélgetni. A komolyodás muszáj volt neki: zenetanár lett, az meg nem onthatja egy huszonnégy órába a marhaságait.
Miután kiszállok gyorsan szerválok egy bevásárló kocsit majd türelmesen hallgatom Kíra szavait.
- Cigi is, pia is? Na most már azért álljál le!-nevetek fel majd körülnézek az üzletbe.
- És mit akarsz magaddal vinni? Jimmy haverodnak vettél már ajándékot?
Persze tudom, hogy mostanság ha elmész egy születésnapi buliba, akkor nem igazán viszel ajándékot csupán piát meg füvet, meg az ég tudja még mit. De azért lehet még egy ilyen oktondi és ártatlan kérdésem nekem is, nem?
- Apropó, most milyen színűre akarod a hajad? Neon-zöld, hupilila vagy kanárisárga?- kérdezem tőle vigyorogva.
Közben mellettünk a hétvégének köszönhetően, temérdek ember sétál az üzletbe, olykor-olykor megbámulnak minket. Na, nem is csoda hisz nem mindennapian nézünk ki. A bakancsok, a bőrkabát, na meg a Kölyök szivárványszerű haja, meg az én hátközépig érő fekete loboncom, kicsit sem nevezhető átlagosnak. És azok az arcok, ó hogy imádom!

Egyértelmű, hogy a vérét szívom, de jól esik, és abban is biztos vagyok, hogy ő nem fog sértődötten felpattanni, és elrohanni, mint valami megsebzett kis pöcs. Örülök, hogyha rohasztja az agyam a hülyeségeivel, hiszen ha nem lesz, akkor hiányozni fog…azt hiszem. Elhallgatom, vissza is durrogok, de van, amikor jobb ha órákig, akár napokig is kerülöm. Olykor fárasztóak vagyunk. Főleg ő….a máshogy normális nyomulásával. De hát ő az apám, szeretem az idióta fejét. A kocsi hamar apa kezébe kerül és nevetve ellenkezik.
- Hát…nem tudom, hogy egy 25 éves minek örülne, de azt mondta, ha magamat becsomagolom és átadom neki magam, az lesz a legjobb ajcsi. – fordulok el aputól, nehogy lássa az arcom 2 oldalán a pírt, hiszen elvörösödtem rendesen. Jimmy jó fej és sexy és aranyos, a maga brutális módján. Minden nap együtt lógunk mi 4-en (Thom volt az ötödik) és elég jóban vagyunk. A hajszín pedig….
- Neon zöld múltkor nem volt, lila az nem áll jól, vörös pedig még ezelőtt volt. - Erőteljesen megrántom a vállamat, majd nyújtózom egyet és vigyorogva rápillantok, mondták már, hogy eme darabja a mimikám eszköztárának roppant bosszantó tud lenni, de nem érdekelt, legalább hatást vált ki, és ami hatást vált ki, annak van értelme. Nem? Végül előre dobom egy apró meghajlással rózsaszín (fél)hajkoronám, végül felegyenesedek.
- De ha lesz zöld, akkor az tökéletes. – Jimmynek az az egyik kedvenc színe, közben felfigyeltem a figyelő szemekre, amik egyrészt roppant bosszantó tud lenni, de amúgy jó érzés, mert különcök vagyunk és „híresek”. A hosszú hajú bakancsos faszi és a színes hajú törpe. Volt egy alkalom, hogy fényképezkedni akartak velem, hát az illetőket finoman fogalmazva elküldtem a búsba.
- Te nem akarod befestetni a hajad rózsaszínre? – öklözök bele az öregem vállába, majd előre igyekszem és a hütött árukhoz startolok be, aki ott állt 30-as éveit taposó csaj hát igen szépen elhátrált felvont szemöldökkel.
- Pizza, pizza, fagyi és fagyi. Mit szólsz, ha vacsira pizzázunk? Melyik legyen? – telhetetlen vagyok? Még szép.

Hogy magát adja oda?! Az arcomban jól láthatóan megrándul egy izom, a fogaim pedig kis híján lekopnak ahogy egymásnak koccannak. Hogy magát adja oda?!
- Ahham...-hosszú ideig csak ennyit nyökögök ki, a kezem alatt majd széttör a kocsi fogantyúja.-...hát ezt valahogy nem akartam meghallani.
A fenébe is a jó fantáziámmal, az agyam majd szétrobban. Nyugi, Sid nagy levegő! Talán csak akkor lehetne jobban felhúzni ha valaki Nigelnek szólítana. Nem tudom miért kellett a nagyfater nevét beilleszteni az enyémhez. Nigel, pfuj a világ egyik legbuzisabb neve. Nagyjából mint a Keith.
- Drága lányom, akkor hidrogéneztesd fehérre. Fő, hogy kitűnjünk a tömegből!
Persze csak viccelődök, valahogy nem tudom elképzelni fehér hajjal.
Félmosollyal felhorkantok.
- Zöld? Akkor hívhatlak Méregcsóknak, kicsi lány?
Valamikor régen Uma Thurman játszotta e...öhmm..szuperhőst? Mindegy is. Annak vörös volt a haja.
Elképedve fordulok felé a következő mondattól.
- Rózsaszínre?! Jó ég, akkor át is nevezzem magam Sid "Szivárványpuszi" Lysonnak? Netán beszerezzek neked még egy szőrös képű apukát?
Már magától a gondolattól, harsány röhögés kap el. Nem tudom, hogy Kíra miatt vagy miattam, de a mirelit hűtőnél egy nő kapásból elhátrál.
- Te, ez szerinted miattunk vágott ilyen pofát?-kérdezem a Kölyköt normál hangszínben.
Ki a halált zavar, ha meghallja a nő. Sőt biztos vagyok benne, hogy meghallja.
- Szerény személyem a pizza mellett tart ki.

A világ az apám nélkül elképzelhetetlen. Valami nem tetszik az ajándékötletemben? Pedig kurva ötletes!!!
- Most meg mi van?! – kérdezem, felvont szemöldökkel és ránézek. Hosszan. Zavaróan hosszan. Tekintetem jegesebb, mint az Antarktisz, a köztünk köttetett láthatatlan szemkontaktustól megfagy köztünk a levegő is. De amikor a fehér hajjal jön egy pillanatra elgondolkodok.
- Szerinted jól állna? – pödrök meg egy hosszú tincset és bámulom, hátha megszólal a drága.
- Öreg! – pislantok rá szúrósan, de aztán sóhajtok…- Úgy hívsz, ahogy akarsz…de ha nem tetszik, megnézheted magad! – a galerim társaságában egyszer égetett le egy ciki becenévvel, otthon pedig elszabadult ez miatt a pokol.
- Szivárványpuszi? Jobb, mint a Nigel, már bocs! – felelem őszintén, hisz mekkora marhák lehettek az ős szülők ilyen botrányosan szar nevet adni a kölyküknek? Az én nevem jobb, bár nem tudom melyik őstől kaptam….Egy apa is elég. - Téged elvisellek még az elviselhetetlenebbik formádban is…
Apa kérdésére a nő ódzkodására bólintok, értem, fél tőlünk, fél tőlem. Nem csodálom, néha én is egészen megijedek magamtól. Csak rám kell nézni, milyen veszett félelmetes, meg ijesztő vagyok. Túl spontán vagyok. Túl bonyolult. Túl…Kíra. Ő meg apa. Nagy a szám, és néha hülyeségeket beszélek, mert az én világom más, mint az átlag embereké, a gondolkodásmódom igen sajátságos.  Amennyire tisztelnek, mert mindig betartom az ígéreteim, épp annyira félnek is tőlem, hisz tudják, tőlem sosem tudhatják, mire számítsanak, elég egyetlen meggondolatlan lépés, és olyanná válok, mint egy felpiszkált, doppingolt harci pitbull. Mármint, persze, nem vagyok emberevő, sőt, egész humánus tudok lenni, de...nem. Az ijedt képű (turista) nőre pillantok kissé morcosan és apa felé bökök a fejemmel.
- Esküszöm, nem harap! - pislogok rá kedvesen, majd fordulok vissza a pizzákhoz, egy ártatlan megjegyzéssel. - Anyád!
- Szóval pizza! Rokonok vagyunk, na ugye. – bújok hozzá, hiszen én is arra apelláltam.
- Válaszd ki melyik legyen, aztán mennyünk tovább… - lököm el magam a mélyhűtőtől és ahogy megindulok a nő felé, az kissé megszeppenve néz végig rajtam, én pedig csak rideg lenézéssel. Befordultam a hajfestékek felé…de…hol vannak?
- Hol a picsában vannak a hajfestékek!? - kiabáltam el magam dühösen, majd elolvastam egy táblát: A hajfestékek elköltöztek az ötödik sorba…Ezek nem normálisak… Mindegy is, megragadtam egy 12 db-os éjszakai betétet, meg egy doboz tampont és a kocsiba tettem. Apura pillantottam, tekintetem elárulta számára...ne kérdezz semmit, mert főbe lőlek!!!

- Mi van, mi van?! Hát rohadtul nem voltam rá kíváncsi, hogy az a csávó ajándékzacskóba akar téged látni!
Na ja, a srácot ez esetben meg inkább látnám fekete zsákba. Na persze nem úgy mint szegény Tomot. Azt a srácot tényleg sajnáltam.
A fagyos szempárbajt tartom, bár nekem a sötét szemeimmel inkább mocsári szempárbajnak hívnám. Neem, nem tűnünk hülyének egymás képét fürkészve.
- Őszintén? Lehet, nem néznél ki benne rágónak.- vigyorogtam rá majd megsimogattam a haját.- Kár lenne egy ilyen szépséget, valami szar színnel elcsúfítani.
Ajándéknak egy apró cuppanós is jár a homlokára.
Az "Öreg" megnevezésre egy pillanatra meghökkenve bámulok rá majd végig magamon.
- Mert, mi a bajod velem? He? Na hadd halljam a sértő kritikát!
Mikor kimondja, hogy Nigel egy dühös nyögés hallatszik ki a torkomból. Majd az arcomra visszacsúszik egy kedélyes mosoly, amit egy gyönyörű szöveg követ mézes-mázos hanggal.
- Hidd el, neked is jól áll a Kíra, ne akard, hogy hirtelen felindulásból Néhai legyen a neved.
A név miatt se bántanám, semmilyen esetben se. Előbb törném el a karom.
Amint elkezdjük szívatni a nőt és meghallom Kíra "nem harap" szövegét, mint egy kutya, felmordulok majd halkan hozzáteszem.
- Azért, ne higgyen neki. Tudok ám agresszív lenni...GRR!!!
Szegény nő tuti hülyének néz minket. Az anyázásra felkapom a fejem és hülye fejet vágva kiálltok fel.
- Hogy az enyémet?!
- Na, akkor pizza.-mosolyodom el és jól megölelem.
A hűtőből kikapok egy pizzát majd végigolvasva, hogy mi van benne belevágom a kocsiba. Pizza=Pipa!
- Minek üvöltözni, kislányom?!-ordítok utána.
Ha már egyszer hülyének tűnünk, legalább hadd védjem a saját hülyeségemmel. Néhány embert leszámítva, azonban nem néznek sokan csúnyán.
A tamponokat meglátva, fájdalmas arcot vágok.
- De jó, hogy férfi vagyok.- nyögöm halkan.

Apa nem sok fiút/férfit tűr meg a közelemben, szinte szúrósan üdvözli őket, ezért ha a galerivel szoktam lenni, inkább hozzájuk megyek át, mint ők hozzánk. Vagy marad az utca. Hiszen minket, meg őket ismerve hamar lenne egy kiadós hadelhad! Az apa, aki csak olykor védi a lányát…amikor szükséges. Jó én nagyon apás vagyok, hiszen anyámat még sohe a büdös életben nem láttam és nem is fogom…semmit se tudok róla és ez így van jól. Sok szép bókot kapok fatertól, már valahogy megszoktam…de mindig jól esnek. A pizzáknál egy ijedt nővel volt dolgunk, kivel a magunk módján elszórakoztunk, leginkább én és apunak is volt egy két szava.
- Az övét, te majom! – pöckölöm homlokon drága fatert, majd a pizza a választásunk sztárja, amiért egy ölelés is jár. Néha egy rugóra jár az agyunk, olykor szöges ellentétek vagyunk. De egy család.
Hát igen, a betét és tampon dologra mégis csak akad megjegyzése. Hát ezt is Éva cseszte el még nagyon rég a paradicsomban…havi részletekben akart fizetni. Hát itt van, nesze bazd meg a havi részletek. A vásárlást hamar bezárjuk. Pizza, lasagne, női dolgok, hajfesték, pár doboz sör és nagyjából ennyi.