Az én házam, az én váram... A garázsban szöszmötölő Eli tekintete gyanakodva követte az újság hordó fiú útját, aki éppen most fékezett le a házuk előtt a biciklijével. A kölyök egy laza mozdulattal bedobta a frissen vágott gyepre az összetekert lapokat, majd tovább is gurult szélsebesen a bicajjal, még mielőtt a férfi kiért volna az udvarra.
Átkozott kölke..dohogott ezerszer mondtam már neki, hogy a postaládába rakja.. Eli szerette a frissen nyomtatott újság illatát beszippantani, és a ropogós papírlapokat tapogatni olvasás közben. Valahogy olyan érzés volt, mintha minden cikk, apróhirdetés csak neki íródott volna. De a nedves fűben ázó újság sajnos már nem adja vissza az újdonság illúzióját, csupán a dohos valósággal szolgál. Hosszú léptekkel csörtet be a házba, kezében az enyhén nedves papírtekerccsel.
- Judith! Mit is mondtál, mikor jön Uri..? - Kukkantott be a kis főzőfülkébe, ahol a felesége éppen az ebédet pakolta gusztusos halmokba különböző edényekbe. Az asszony hátrapillantott, majd türelmesen elismételte ma már sokadjára: - Nem tudom Eli..csak annyit mondott, hogy beugrik ebéd környékén valamikor. Éhes vagy?
Eli gyomra végszóra hangosan megkordult, mire idegesen felnevetett.
- Igen, de kibírom. - Hogy feszültségét leplezze, odalépett a pulthoz, egyenesen Judith mellé, és szórakozottan simogatni kezdte a fenekét, miközben kibámult az ablakon. Az éppen a megfelelő helyeken gömbölyödő kis asszonyka pontosan a hónaljáig ért a hórihorgas Elinek, aki máskor imádta kinyilvánítani tulajdonosi jogait a nő felé, de most néhány gyengéd paskolás után mégis visszamenekült a garázsba.
- Kint leszek kicsim..-Morogta még kifelé menet, beletúrva a máskor kínosan rendezettre fésült hajába. Ha nem ér ide egy órán belül Uri, lelövöm..!

Rappold autója lassan kanyarodott rá a kertvárosba vezető útra. A szombat dél körüli forgalom miatt a férfi késében volt. Persze nem jobban, mint általában családi összejövetelek esetében..
Őszintén meglepődött, mikor a hét elején Judith felhívta azzal, hogy ebédeljen velük szombaton, mert Elijah és ő nagyon szeretnék. Ez már önmagában fura volt, különösen azért, mert a nő meglehetősen titokzatos válaszokat adott az újságíró azon kérdésére, hogy miről lenne szó.
„Semmi komoly, csak szeretnénk látni néhanapján” – ez volt az asszony aznapi zárszava, ahogy a csütörtöki is, mikor Rappold visszahívta a kedves rokont, hogy közölje vele: ott tud lenni náluk szombaton dél körül.
Abszolút nem túlzás kijelenteni, hogy nem szereti a családi összejöveteleket, mert az esetek jelentős hányadában valami csapdát rejtenek magukban. Igaz, Elijah és Judith nem az anyai rokonsághoz tartoznak, de mégis… mégis meglehetően konzervatívak Rappold ízlésének, s a férfi erősen gyanította a fent említett meghívás óta, hogy nem pusztán udvariasságból hívták meg sabbatkor. Találgatásokba lovallni mégsem akarta magát, méltatlan lett volna. Ettől függetlenül már azon törte az agyát, hogy hogyan hárítsa el udvariasan, hogy bemutassák egy szerintük hozzá illő, bájos hölgynek, ugyanis ideje volna megállapodni! Kissé furán nézett a borkereskedésben az olaszforma eladónő, mikor a kedves vevő beleborzongott a fenti gondolatba. Az újságíró ezt észrevéve rámosolygott a nőre, majd kifizette az ital árát, s gyorsan elhagyta az üzletet. A kocsiba beülve aztán megnyugtatta magát, hogy végülis ő Tzeitel nénihez van edződve(!), ha azt a sárkányt, és házasságközvetítő barátnéját  tudja/tudta hárítani, Bronsteinék sem fognak problémát jelenteni.
Nagyjából Elijah garázsba vonulása és fogadalma után negyed órával parkolt le a fekete Typhoon a már-már idillien takaros családi ház garázsbejárójára. Rappold magához véve az anyósülésen papírtáskában pihenő vörösbort kiszállt a kocsiból, s ha a garázs ajtaja nyitva, ráadásul látja innen az ott ténykedő rokont, határozottan elindult felé.
– Szervusz, Elijah! – köszön oda még menet közben a másiknak.
Amennyiben a fenti körülmények nem teljesülnének, úgy a férfi a bejárati ajtó felé veszi az irányt, majd odaérve becsönget.

Ugyan az ÚR parancsára épült a Sivatagi Szentély, de azt is parancsolta, hogy Szombaton ne építsék. Elijah-t nem lehetett elvakult, konzervatív zsidónak nevezni, de a Sabbath még neki is szent volt. Az ilyenkor szokásos tilalmak közül néhány már természetesen nonszensznek számított a mai modern világban, így azok a vegasi Bronstein családban is finomodtak az évek folyamán - főleg, hogy jócskán megnőtt a távolság a New York-i ortodox rokonsággal.
A jókora garázsban bőven elfért Elijah elegáns BMW-je, és Judith kis Toyotája mellé egy széles munka asztal is, ahol a ház ura "dolgozott" valamin. A férfi nagyvonalúan szórakozásnak titulálta a fegyvergyűjteményének ápolását, így különösebb lelkifurdalás nélkül fényezgette, tisztogatta azokat éppen, mikor unokatestvére begurult végre.
- Uriah! Örülök, hogy látlak! - Tette le óvatosan azt a 38-as Smith & Wesson-t, amivel foglalatoskodott. Az addig feszült szigorral összepréselt szája halvány mosolyra húzódott, ahogy kezét nyújtva szívélyesen üdvözölte Uriah-t. - Egyedül jöttél? Judith nem mondta, hogy hozhatsz nyugodtan vendéget?
Elijah kicsit csalódottan méregette a magányos rokont, bár nem is várt mást a szíve mélyén tőle. Azonban szorult belé annyi udvariasság, hogy nem kezd el neki papolni családról és kötelességről..És ugye el sem akarja riasztani maguktól most, mikor nagy szüksége lesz rá hamarosan.
- Mit hoztál? - bökött vigyorogva a papírzacskó felé, bár lényegében teljesen mindegy, mert unokatestvére a sajnos ritka látogatásai alkalmával mindig valami jóféle kóser italt hozott. - Várj egy kicsit, csak elpakolom ezeket..
Gondosan, már-már kínos precizitással zárja el a fegyvereket az asztal alatt terpeszkedő robusztus öntöttvas szekrénybe, és aztán vonul be a házba remélhetőleg Uriah társaságában, hacsak nem hagyta őt faképnél...Eli igyekszik felvenni a bankban használt derűs pléhpofát, de azzal tisztában van, hogy a vendégének elég jó orra van kiszimatolni a gebaszt, pláne ha majd érintett is lesz benne.

Elfogadja Elijah kézfogását, miután szenvtelen arccal nézte végig, hogy az unokatestvére a fegyvereit rendezgeti. Nyílt titok, hogy jómaga nem szenvedheti a lőfegyvereket, de a hivatása révén megtanulta már, hogy ne fintorogjon, ha számára ellenszenves dolgokkal találkozik.
– Mondta – válaszol a kérdésre, s lazán elmosolyodik. – De jobbnak láttam egyedül jönni…  – mert kit is hozhatott volna magával? Nem sűrűn vendégeskedik a házaspárnál, bár a viszonya meglehetősen jó velük, mégsem eresztené rájuk egyetlen alkalmi kapcsolatát sem, ha nem feltétlenül muszáj.
– Azt is mondta, hogy a vörösbor passzol az ételhez, amit készít. Ezért beugrottam a közeli borkereskedésbe.
Ez után sorol be Elijah mellé a lakásba menet. Nem kerüli el a figyelmét a rokon hirtelen jött szenvtelen arckifejezése a derűs fogadtatás után, de egyelőre nem akarja szóvá tenni. Ha komoly dologról van szó, úgyis elmondják neki, ha nem, úgyis rákérdez az ebéd végeztével.
– Rég találkoztunk, hogy vagytok? – kérdez inkább egy semlegeset, hogy túl sokáig mégse telepedjen csend rájuk, bár minden bizonnyal Judith is hamarosan csatlakozik hozzájuk.

- Vettél magadnak pisztolyt, ahogy a múltkor tanácsoltam? - Pillant oldalvást, ahogy a bejárati ajtó felé baktatnak. Sehogy nem fért a fejébe, hogy képes valaki fegyvertelenül lófrálni ebben a városban - pláne ha azt nézi, mi Uriah foglalkozása. Kész életveszély. - Megtaníthatnálak lőni.
Eli teljesen komolyan gondolja, hiszen miután megnősült, még Judithnak is beszerzett egy kisebb revolvert, bármennyire is prüszkölt a nő eleinte. Talán azért is szeretett ebben az országban élni, mert joga volt megvédeni magát és minden mást, mi a tulajdonában volt.
A "jobbnak láttam egyedül jönni" dumára csak legyint egyet, de lenyeli a megjegyzéseit.
- Még nem vagy elkésve..- Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Eli sem siette el a házasságot, bár az okai jóval földhöz ragadtabbak voltak, mint unokatestvérének. - Judith nagyon örülni fog neked..
A garázstól a házig vezető út sajnos nem volt valami hosszú, így pillanatok múlva már a nappaliban lehetnek, ahol Eli fesztelenséget mímelve el is kiáltja magát.
- Kicsim, nézd kit hoztam! - Egyre nehezebb a gondtalan családfőt játszani a vendég előtt, de a büszkesége jóval nagyobb annál, mintsem már a legelején kiterítse a lapjait. Be kell csalogatni a legyet a pók odújába, és ha mézzel kell bekenni a hálót, hát legyen. - Vörösbort hozott..pont jó!
Amúgy lövése sincs róla, mi lesz az ebéd..Azt tegnap még idejében elkészítette Judith, ma már csak szépen kipakolja a megterített asztalra a hideg, de bőséges, finom ételt.
A banális "hogy vagytok" kérdést azonban figyelmen kívül hagyja, vagy legalábbis úgy tesz, mint aki nem hallotta..

Alig fordul az arca Elijah felé a kérdés hallatán, s válasz helyet csak nemet int a fejével. Maga részéről kényelmesen megvan pisztoly nélkül, s végső esetre ott van Molly, aki... aki nem túl hasznos, de legalább kutya.
A fegyverekről szóló csevejbe már csak azért sem akar belemerülni, mert előkerül az a másik, az a jobban utált téma a családalapításról, amit egyelőre ugyancsak jobbnak lát nem továbbszőni, így csak egy udvarias mosollyal és bólintással köszöni meg az előrejelzést, mely szerint Judith örülni fog.
– Én is neki – válaszol mégis. Judith kedves nő, s Rappoldot a hasonló alkatú húgára emlékezteti, igaz, Gomer vagy egy fejjel magasabb a bumfordi asszonykánál. Amíg az iménti szavakat kimondja, addig is tereli el a gondolatait arról, hogy némi feszültséget immáron ő is érezni a gyomrában. Rettenetesen nem kedveli a bájcsevegést, s még mindig nem érti az ittlétének az okát. Az persze rendben van, hogy a családi kapcsolatok ápolása fontos, de ez a hirtelen jött ebédmeghívás őt is kizökkentette a komfortzónájából. Azonban megsérteni Elijáht, vagy a nejét egy hirtelen és rosszul meggondolt kérdéssel a saját otthonában olyan tett volna, melyre még az újságíró sem vetemedne. – Elgondolkodtatott ez a váratlan meghívás, rokon. Csak nem ünnepelünk valamit? – kérdi, mert csak nem tudja levetkezni a hivatását, s az abból eredő kíváncsiságát.
Ha időközben Judith is megérkezne, akkor egy puszival és/vagy öleléssel üdvözli az asszonyt is, ha lehetősége van rá.

- Nincs szükség okra, hogy az unokatestvérem meglátogasson! - Morogja szemrehányóan, mert hát ami igaz az igaz, Uriah gyakrabban is odatolhatná a képét..Legalábbis Eli sértődöttebbik fele így véli.
- Bocsáss meg.. - A szavakat nehézkesen préseli ki a száján. - Ez nem volt szép tőlem.
Szerencsére Judith békegalambként röppen eléjük, hogy szeretetteljes ölelésébe vonja Rappoldot.
- Ne is figyelj rá Uriah! Egész nap olyan volt, mint egy veszett kutya! Majd lenyugszik, ha eszik. - A nő pajkosan mosolyog, mialatt figyelmeztetőleg pillant oldalvást férjére. Túl sok múlik a mai ebéden, minthogy veszni hagyják afféle ostoba férfiúi büszkeség miatt.
Ha a téma felett napirendre térnek, Judith betereli őket a tágas nappaliba, ami ugyanazt a hideg, letisztult eleganciát mutatja, mint az egész ház. A kínos rendezettséget azért megtöri az asszonyi kéz nyoma is néhány színes párna, vidám festmény és virágcsokor képében.
Eliah előzékenyen kínálja hellyel a rokont a szépen megterített ebédlőasztalnál, ahol a hagyományos fonott kalácson kívül hideg töltött húsfélék, sültek - a zsidó szokásokhoz illően hal, szárnyasok - figyelnek étvágygerjesztően.

A kuzin morgolódását hallva Rappold megenged magának egy rosszalló pillantást Elijah felé. Ennyivel letudja, egyfelől azért, mert a bankár bocsánatot kér, másfelől azért, mert tulajdonképpen hozzá van szokva ahhoz, hogy amennyiben hazalátogat, első körben szinte mindig megkapja a fenti – tulajdonképpen jogos – feddést. Mindenesetre a másik önsanyargatása meglepi (nem ilyennek ismerte meg Elijáht), s azonnal rákérdezne, hogy miért is kér bocsánatot, mikor megjelenik a békediplomataként azonnal fellépő Judith.
Az már egyszer biztos, hogy ez a nő szinte semmit sem változott az elmúlt évek során, amit Rappold határozottan pozitív dologként értelmez. A kötelező körök lefutása után átadja a nőnek a bort, majd követi őt az étkezőbe. Leül a számára fenntartott, Elijah, vagy Judith által mutatott székre, szigorúan az után, hogy az asszony helyet foglalt. A megterített asztal valóban pazarul néz ki, s az újságíró elismerő pillantást küld a nő felé, majd a valószínűleg bekövetkező(?) asztali áldás után nekilát enni.
– Judith, ez mennyei – dicséri meg az ételt 3-4 falat után Rappold, s egyúttal az asszony szemeibe néz.

Judith megvárja, míg a férfiak is helyet foglalnak, aztán a rá jellemző finom kis mozdulatokkal meggyújt két gyertyát, és elmondja az áldást. Aztán a ház ura veszi át a szót, Ő a bort és a kenyeret áldja meg, majd fel is vágja a kalácsot, és tölt az italból mindenkinek.
Az étel valóban mennyei, és Eli újfent megállapítja magában, hogy átkozott szerencséje van a feleségével..és megérdemli, hogy megkapjon tőle mindent, amit csak módjában van adni.
Nem kerüli el a figyelmét Uriah szemezése Judith-al, de azon kívül, hogy kissé nagyobb eréllyel döf bele villájával a húsba, mást nem tesz. Nagy szoknyavadász a kuzinja, és Ő van annyira ősember, hogy megvédje a tulajdonát. Nem mintha nem bízna a rokonban, de nem tud kivetkőzni magából, amíg csak lélegzik, addig vérében lesz a gyanakvás.
- Igen, nagyon finom minden, drágám. - Mosolyog röviden az asszonyra, és kényszeríti magát, hogy a továbbiakban csakis az étellel foglalkozzon. Igaza volt a nőnek, tényleg farkaséhes volt..Teli gyomorral talán szebbnek látja majd a mai nap kilátásait is.
- Uriah, mi van Ephrainnal? - Az étkezés vége felé járnak már, Eli lustán kotor a tányérjára egy sütit, amit igazából már nem is kíván, csak Judith kedvéért kóstolja meg. - És Gomer? Rég hallottunk felőle.
Elijah kedvelte a Rappold családot. Pár éve, mikor sajnálatos módon meghalt Sarah, Uriah édesanyja, próbálkozott azzal, hogy az unokatestvéreit a szárnyai alá vegye, de valahogy mindig falakba ütközött, ami persze nem szegte kedvét.
- Még mindig nálad van a kutyája? - Elijah nem szerette az állatokat..ahhoz ő túl pedáns, és rendszerető volt, hogy akár egyet is megtűrjön a házban.

Nem kerüli el Rappold figyelmét Elijah zsörtölődése. Ha nem ismerné, micsoda fegyverarzenállal rendelkezik a rokon, még jót is mulatna rajta, így azonban magában lemondóan megcsóválja a fejét. Nem mintha Judith nem lenne tüneményes nő, de hát ugye, házinyúlra még Rappold sem célozna, bármennyire elvetemült olykor.
A kérdéseket hallva egy rövid időre elgondolkodik.
– Megvan. Megvannak… a kutya is nálam van – korrigál gyorsan, aztán visszagondol az utolsó Skype-os beszélgetésre apjával, aki arról panaszkodott neki, hogy Tzeitel házasságszerző barátnője újabban nagyon komolyan „nyomul” rá. Ezt azonban mégsem mondhatja el így, bár alapvetően vicces a sztori… szerinte legalábbis. Van valami Bronsteinékben, ami miatt Rappold számára ők a méltóságteljes rokonok, akikkel nem igazán kéne viccelődni. Hogy ez azért alakult-e így, mert a velük való rokonsága kissé felemás, vagy azért, mert Elijah önmagába véve nagyon komoly ember, az újságíró nem tudja. – Apám a visszavonulását fontolgatja. Az igazat megvallva, rá is férne, túlhajszolja magát. A vállalkozás egyre többet kivesz belőle. De azt hiszem, hogy anyám halálán még mindig nincs túl. A napokban arról panaszkodott, hogy ha egyedül van otthon, minden rá emlékezteti. Ilyenkor hív fel engem, vagy Gomert… inkább engem, Gomer az utóbbi fél évben egészen megkergült. Apa szerint legalábbis. Szerintem egyszerűen csak a házasságközvetítő, Mrs. Offenbacher megy az agyára.
Juteszembe… nem kell Nektek az a kutya?

Sokért nem adná Eli, ha tudná, mit gondol róla a kuzinja. Valószínűleg hízelgőnek találná a "méltóságteljes" és "komoly" jelzőket, hiszen világéletében erre törekedett. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haszontalan dolgokra fecséreljék..a bankár amellett, hogy szerette Rappoldékat, helytelenítette a gyerekek életmódját. Uriah-nak megvan a magához való esze, de elfecsérli a tehetségét annál a hetilapnál..
- Miért nem hozod ide apádat Uriah? Rá férne egy kis levegőváltozás. Ha el akarja adni a vállalkozását, abban segíthetek neki, hogy jó árat kapjon érte..Semmilyen formában ne kótyavetyélje el az első jelentkezőnek! - Elijah agya bankár üzemmódra kapcsol, és már az adás-vétel lehetőségein kattog.
- Házasságközvetítő?! - Jóvágású arcát harag torzítja el, és nem azért, mert viszolyog a házasságközvetítéstől, mint olyantól, hiszen ő maga is így ismerkedett meg Judith-tal. - Rohadt keselyűk! Nincs ezekben semmi szégyenérzet?!
Judith csitítóan teszi a kezét Eli ökölbe szorult markára, kicsit meg is ijed, hiszen férje mindig olyan higgadt és kiegyensúlyozott.
- Ó Uriah..komolyan kérded? Ideadnád nekünk Molly-t? - A kutya téma végre jó okot ad arra, hogy fagyasszák Ephraim jövőbeli lehetséges házasodási szándékait, ami valamilyen oknál fogva vörös posztó a férje szemében. Aztán meg az igazat megvallva, Judith vágyott egy kutyára..
- Mi van? - Elijah egy pillanatra elbambulva néz a feleségére, mint aki nem érti mit akar. - Ide kutyát?!
A fényes parketta valóban nem mutatna jól kutya mancsok által összekarcolva, és a finom, krémszínű kanapéról a büdös életben nem lehetne eltávolítani a dög szőrszálait.

A házasságközvetítők szidalmazását hallva Rappold mélyen egyetért unokatestvérével. Bár tény, hogy a derék asszonyságoknak is meg kell élni valamiből. Ez rendben is van. Viszont nem ismer még egy olyan foglalkozást, amelynek tagjai olyan szinten nem ismernék a NEM! fogalmát, mint amennyire Mrs. Offenbacher nem ismeri. (Leszámítva a házaló ügynököket és a hittérítőket.)
– Hagyd el, rokon! A keselyük fontos részei a föld ökoszisztémájának… apám le tudja szerelni azt a nőt, ha meg nem, hát adok neki pár tippet, hogyan tegyék feketelistára.
Mert ha van valami, amire Rappold végtelenül büszke, az az, hogy ezt el tudta érni saját magával kapcsolatban. Bár van annyira úriember, hogy ezt Judith előtt inkább nem részletezné.
Elijah kutyát érintő meglepettségén felnevet. Tudja, hogy ez egyben azt jelenti, hogy Molly továbbra is nála marad, viszont ez az arckifejezés, amit Elijah vágott, sokat megért neki. Sokkal szelídebb tekintettel néz Judith-ra.
– Úgy tudom, Gomernek megvan még a tenyésztő száma, akitől Molly-t szerezte. Ha komolyan gondoljátok, hívjátok fel nyugodtan – azzal visszafordul, hogy megegye a tányérján lévő étel maradékát. Ez idő alatt átgondolhatja a válaszát az apját érintő kérdésre is. Nem egyszer felmerült az ötlet, hogy Ephraim Vegas-ba költözzön, de főként Gomer miatt mindig elvetették. Nem mintha a húga annyi időt töltene a szülői házban, éppenséggel csak Ephraim remek hátvéd ahhoz, hogy lepattintsa Tzeitel nénit, vagy éppen Mrs. Offenbachert.
– Ragaszkodik hozzá, javarészt emiatt a költözésről hallani sem akar. Legbelül bánthatja, hogy sem én sem a húgom nem építési vállalkozóként képzeltük a jövőnket. Bár az ötlet egészen jó, de tudod, hogy van ez… ha én vetem fel, az olyan lenne, mintha nyerészkedni akarnék. Ugyan ez beleér a tékozló fiú szerepkörébe… De ha te javasolnád neki, mint bankár, az egészen más lenne.
Leteszi az immár üres tányérra a kést és a villát.

- Ha apád, vagy éppenséggel _Te_ szeretnél megházasodni, tőlem megkaphatjátok egy tisztességes házasságközvetítő telefonszámát! Ezek a dögök úgysem állnak le...- Morogja a házigazda némi éllel a vendégének. Elijah tisztában volt vele, hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyon kevés olyan házasságközvetítő van, aki elsősorban a kuncsaft érdekeit tartja szem előtt, és nem pedig a társadalom elvárásainak akar megfelelni, vagy éppenséggel kizsebelni a gyanútlan házasulandókat. Rebakah nénikéje pedig igazán érti a dolgát..annál is inkább, mert saját szórakozására űzi a mesterséget, egy fityinget nem fogad el senkitől ezért. Nincs is rá szüksége, hiszen a Bronstein család igazán jómódúnak számít New Yorkban, így mikor tíz éve Elijah segítséget kért tőle, az öregasszony beleadott apait-anyait, hogy megtalálja unokaöccsének a tökéletes feleséget. Az eredmény pedig magáért beszélt.
- Eli! - Judith hízelegve simogatja férje kezét a kutya téma felvetése után. - Hadd hozza ide Uriah Mollyt..jó helye lenne itt nálunk. A kert elég nagy, és én olyan egyedül vagyok, mikor késő estig dolgozol. Molly jó kutya, szobatiszta..nem lenne vele semmi gond..
Elijah kényelmetlenül feszeng az asztalnál. Egyrészt utálja a kutyákat, másrészt viszont szereti a feleségét, és hát ugye annyiszor megfogadta már, hogy megad neki mindent, ami módjában áll.
- Soha nem mondtad..- Dörmögte fejcsóválva, majd felemeli az asszony őt cirógató kezét, és gyengéd csókot nyom rá. - Hát legyen. Hozd ide azt a kutyát rokon, ha nélkülözni tudod. Vagy add meg a tenyésztő telefonszámát, és veszünk egy olyan kis vakarcsot.
Elijah nem így képzelte ezt az ebédet, hogy majd egy kutyát sóznak rá, de most már mindegy, hát beletörődik. Viszont Ephraim problémája nem hagyja nyugodni.
- Nem, Te ne is szólj neki erről, még azt hinné, nem tartod alkalmasnak arra, hogy eldöntse mit akar. Fel fogom hívni a napokban valamikor, és kicsit puhatolózom nála. Két hét múlva egyébként is New York-ba kell utaznom, így személyesen is felmérhetem a terepet. - Eli töprengve vakargatja az állát. - Nem is lenne baj, ha megszabadulna a cégétől, az építőipar évek óta stagnál, nem jó üzlet már. És úgy tűnik, nektek se kell, ha az öreg lehúzná a rolót. Apropó, Uriah! A The Wall Street Journal vegasi tudósítót keres éppen..nem érdekel?
Amerika legtekintélyesebb gazdasági napilapja természetesen ott figyel Elijah postaládájában - vagy füvén -, mindennap, így nem kerüli el semmi a figyelmét, ami érdekli. A Journal kitűnő lehetőséget jelenthetne Uriah-nak hogy végre komoly újságíró váljon belőle, ha már az lett az istenadta.

Egy rövid biccentés, s igyekszik túllendülni az ajánlaton, már csak azért is, mert az a túlhangsúlyozott Te nem igazán tetszett neki. Számára a házasság sosem volt alternatíva, de ebbe a vitába most még nem fog belemászni, az pedig, hogy apja házasodni akar-e… Nem valószínű. Erről pár hét múlva minden bizonnyal Ephraim is képes lesz nyilatkozni, ha Elijah csakugyan meglátogatja az öreget. Már pedig, ha azt mondja, biztosan meg fogja, efelől Rappoldnak szemernyi kétsége sincs. Hogy a házasság-téma szóba kerül-e, az már más kérdés, legfeljebb Gomerrel, vagy vele kapcsolatban.
– Talán. De kézben tarthatóak – vonja meg a vállait, majd hátradől a széken, hiszen a szót Judith veszi át.
Míg az asszony megbeszéli Elijah-val a kutya-ügyet, addig Rappold ír egy SMS-t húgának, hogy a tenyésztő számát estig küldje át, majd az elnémított telefont visszacsúsztatja a nadrágzsebébe. Megszabadulni Mollytól üdvös lenne, de ezt az újságíró korán sem látja lezsírozottnak.
– Tedd azt. Örülni fog neked – nyugtázza, a kvázi állásajánlatot hallva azonban enyhén felvonja a szemöldökét. Határozottan megható, hogy Elijah így törődik vele, de jelenleg ez az egész nagy törődés a házasságszerzőtől az állásajánlatig, no meg az ingyenes lőgyakorlatokig kezd kissé sok lenni Rappoldnak. – Aligha, Elijah. A jelenlegi lapomnál jó helyem van most. És már így is túl sok szó esett rólam… Veletek mi újság?

- Te tudod..Pedig szólhatnék az érdekedben. - Vonta meg a vállát Eli, és még nem látta lefutottnak a kört, amit kuzinja jobb útra térítésére célzott meg. Aztán mellesleg még megjegyzi. - És Gomerrel is váltanék néhány szót, ha New Yorkban leszek.
A nyílt elutasítást nem veszi a szívére, türelmes ember ő, még ha nem is látszik annak.
Az ebédnek úgy tűnik vége, legalábbis a jóleső sóhajtások és az üres tányérok ezt jelzik. Judith egy kerekes kiskocsira pakol mindent az asztalról a sütemény és a bor kivételével, és csendben kitolja a konyhába.
- Uriah, csomagolok neked vacsorára valamit. - Pillant még vissza a rokonra kifelé menet, aztán jelentőségteljesen a férjére is. - Mindjárt jövök fiúk, addig csak beszélgessetek.
Elijah szótlanul bámulja egy darabig az üres boros poharát, aztán tölt még a vendégének, és magának is. Egy hajtásra megissza a sajátját, majd Uriah-ra néz.
- Nos..meg vagyunk..-Válaszol gyanúsan semmitmondóan a hogylétükre irányult kérdésre. - Csak éppen..
Megköszörüli a torkát, majd újra tölt a poharába, ezúttal csak egy kortynyit, amit szórakozottan ide-oda lötyköl. Zavara elég szembetűnő, pláne hogy mindig is ő volt a családban az, akihez tanácsért mentek, aki mindenre tudta a választ.
- Igazság szerint beszélni szerettem volna valakivel a családból, aki..khmm..szóval..megérti a dilemmánkat és bizalmasan kezeli azt, amit elmondunk.- Eli feszülten figyeli Uriah-t, készen arra, hogy annak legkisebb vigyorára befejezettnek vegye az egész családi összeröffenést, és elbúcsúzzon tőle. - Évek óta halasztgatjuk ezt az ügyet Judith-tal. Ő rendkívül megértő aaa... problémámmal, de engem lassan felőröl ez az egész!
Eli az ajtó felé sandít, alig várja, hogy a felesége visszaérjen. Nélküle nem nagyon akar belevágni a fő mondanivalójába, hiszen őt ugyanúgy érinti, ha nem jobban.

– Köszönöm, Judith! – küld egy mosolyt a nő felé, majd visszafordul Elijah irányába, s a következő szavakat már a rokonnak intézi: – Tedd azt.
A hangjában nincs gúny, vagy rosszallás, inkább egyfajta lemondás. Gomer az utóbbi időben nem a legjobb testvér, s bizonyos dolgokban felettébb akaratos, de ezt Elijah is látni fogja.
Az már sokkal inkább aggasztja, ahogy az eddig roppant magabiztos unokatestvér a szavait kezdi keresni. Rappold vizslató tekintettel néz a másik szemeibe, majd maga elé húzza a neki kitöltött bort, s kortyol belőle párat.
– Bizalmasan kezelem, ez természetes… – majd követve a rokon tekntetét a konyha felé pillant ő is. – Miről van szó? – mert nagyon elébe menni most sem akar. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy milyen problémája lehet egy nagymenő banktisztviselőnek, amit pont Rappold érthet meg. Ez valahol ironikus… és ijesztő egyben…

Szerencsére Judith végszóra betoppan, leül Elijah mellé, majd gyengéden lefejti a pohárról a kezét, és az ölébe húzza azt. A férjével ellentétben a nő derűs és nyugodt, mintha semmi gondja nem volna a világon.
- Eli, ne ijesztgesd Uriah-t! Nincs nagy tragédia. - Rója meg tréfásan a férjét, hiszen a konyhába behallatszott minden szó, így a nő gond nélkül be tudott kapcsolódni a beszélgetésbe.
- Nem ijesztgetem drágám, csak..! Nekem ez nehéz! És roppantul megnyugtató, hogy neked nem! - Elijah állkapcsán gyanúsan rángatózott néhány ideg, most már valóban ideges lett. Kihúzta a kezét a felesége öléből, aztán beletúrt a hajába.
- Uriah! Majdnem tíz éve vagyunk házasok Judith-tal, ugye tudod? - Szegezte a kérdést egyenesen a kuzinjának, aki nyugodtan ült a helyén, és látszólag figyelt is rájuk, ami ha nem is csillapította Eli feszültségét, de legalább bátorságot adott neki hogy belevágjon. - Őszintén mond meg nekem, gondoltál már rá, hogy miért nincs gyerekünk?!
A kérdést nem költőinek szánja Elijah, így komoly választ is vár a rokontól.

Judith pedig fején találta a szöget, s Rappold ezt készséggel elismeri. Tekintete a nőn, míg az helyet foglal, de a tekintet inkább kíváncsi és kérdő, mintsem olyan, amibe Elijah beleláthatna valami illetlent. Amíg Bronsteinék megbeszélik a probléma súlyosságát, az újságíró előredől a széken, s mindkét könyökét az asztalra helyezi. Jobbjában még mindig ott a borospohár, tekintete még mindig gyanakvó, de Elijah kérdését hallva egy pillanatra el kell gondolkodnia. Pont úgy érzi magát, mintha élete egy fontos riportját kellene megírnia, mégsem volt ideje felkészülni belőle. Egy rövid és zavart mosolyt megenged magának, s előbb az unokatestvérére, majd annak feleségére néz, s ahogy az idő halad előre, úgy komolyodik meg a férfi arca is.
– Nyilván jó okotok van rá. Egy gyerek nem kis felelősség – s azonnal szívná vissza a szavakat. Milyen baromság is ez, ennél a kettőnél felelősségteljesebb embert nem igazán ismer! – Nem, nem tudom. Nem gondolkodtam rajta. Talán előtte fix otthont akartok? Kilátásban van egy előléptetés? Több olyan házaspárt ismerek, akik kevés gyereket terveznek, vagy egyáltalán nem vállalnak.

Elijah az "Ezt most komolyan gondolod?!" tekintetével válaszol Uriah naiv találgatásaira, miszerint egy gyerek nem kis felelősség, az egzisztenciáról nem is beszélve.
- Mindig is nagy családot szerettem volna, fél tucat gyerekkel. Ezzel Judith is tisztában volt, amikor hozzám jött.- Pillantott a csendben ülő feleségére, aki némán bólintott, és visszahúzta az ölébe a férje kezét. - De sajnos ez már nem fog megadatni nekünk.
Egy pillanatig meredten bámul Uriah-ra, majd egy nagy levegőt véve elszánja magát.
- Lehet, hogy már nem emlékszel rá, de közvetlenül az esküvőnk után a nászutunkon megbetegedtem. Mindenkinek azt mondtuk, hogy csak valami hülye trópusi nyavalya, de egész idő alatt a fertőző osztályon feküdtem. Mumpsz volt az... és egy jelentéktelen gyerekbetegség miatt terméketlen lettem! A nászutunkon! El tudod ezt képzelni Uriah?! Évekig hitegettek az orvosok, számtalan kivizsgálásra, kezelésre jártam, persze hiába. Nincs egy épkézláb spermiumom sem, így még a mesterséges megtermékenyítés sem jöhet szóba..!
Megdörzsöli a halántékát, és hátradől a székében.
- Judith mindvégig mellettem állt..Ő egészséges, nincs akadálya hogy szüljön...és én képtelen vagyok megadni neki. Mi a fenét csináljak Uriah?! Mit?!
Magába roskadva néz a semmibe, talán választ se vár, csak együttérzést, vagy csak néhány elcsépelt frázist, mindegy is. Végre beszélt erről valakinek, és így a megoldás keresése sem csak az ő vállát nyomja ezek után.

Ahogy Elijah belekezd a mondandójába, úgy válik Rappold egyre feszültebbé. Pontosabban előbb csak a tekintete sötétül el, majd eljátszik a gondolattal, hogy felhajtja a keze ügyében lévő bort, végül az ital megmarad és az újságíró nyugalmat erőltetve magára néz az unokatestvérére, majd Judith-ra.
Érti ő a célzást… célzás ez egyáltalán? Vagy csak megint belemagyaráz/paranoiáz valamit, amit nem kéne. Akárhogy is, a probléma nem kicsi. Rappold maga sosem vágyott gyerekre, de el tudja képzelni, hogy mekkora csapás lehet Judith és Elijah életében ez a szövődmény, mégis… mégis… mégse tud hirtelen mit mondani, amitől okosabbak lennének. Vagy amitől ő okosabbnak látszana. Leszámítva, hogy:
– Sajnálom, nem tudtam. Azt tudtam, hogy beteg voltál a nászutatokon, de nem sejtettem, hogy ez ennyire súlyos volt. Nem tudom, mit mondhatnék… – azon sem csodálkozik, hogy ezt miért is tartották titokban, szinte hallja nagyapja szavait az isteni akaratról, meg a dolgok tervszerűségéről. – De nyilván felmerültek alternatívák. Sokan fogadnak örökbe manapság. Rengeteg elárvult gyerek vár szerető családra és Ti rendes emberek vagytok jó fizetéssel, rendezett életkörülményekkel. Nem hiszem, hogy megnehezítenék a dolgotok a bürokraták – most iszik bele az italába. Fogalma nincs arról, hogy reagálnak Bronsteinék a mondandójára, neki mindenesetre szüksége van arra, hogy valami téma mentén elinduljanak.

Ugyan a nehezét kibökte, de azért korántsem könnyebbült meg. Nagyra értékeli a rokon együttérzését, de feszültsége nem múlik, tán még rosszabb.
- De igen, gondoltunk az örökbefogadásra..csak..nem tudom, képes lennék e szeretni..el tudnám e fogadni..Érted Uriah..? - Buknak ki belőle a súlyos szavak. Tekintete zavaros, ujjaival hol a hajába túr, hol Judith kezét keresi, és alighanem Rappold sem látta még ilyen állapotban a mindig kimért Elijah-t.
Nem mondta a kuzinjának, de néhány hónapja ellátogattak a feleségével egy csecsemőotthonba, és amíg Judith könnyes szemmel, sóvárogva bámulta az üvegablakon át a babákat, addig Eli csak mereven állt mellette..A síró apróságok semmilyen vágyat nem keltettek benne, folyton csak az járt a fejében, hogy ki innen..Az a szag! Az egész épületben terjengő tömény fertőtlenítő - kórház -,szagtól felfordult a gyomra, és önkéntelenül is a nászútja járt a fejében, amikor kénytelen volt hetekig egy ugyanilyen szagú kórházban feküdni.
- Uriah! Vér, a véremből! Segíts kérlek! - Eli váratlanul kinyögött szavai után Judith meglepően haragosan csattan fel.
- ELIJAH JUDAH BRONSTEIN...! - A nő elvörösödve néz Rappold-ra. - Uriah..ne haragudj. Eli nem úgy gondolta..

Hogy érti-e? Nem, egyértelműen nem…! Vagyis nem érti, hogy miért olyan nehéz ez Elijáhnak. Nem, még mindig nem törtek elő belőle az apai érzelmek, csak éppen ad1 bizonyos szempontból ő maga is örökbefogadott gyerek. Még akkor is, ha ez csupán annyit jelent, hogy az apja – akkor még saját gyerek híján – utódot szeretett volna, s kézenfekvő volt a felesége első házasságából való kétéves kölköt a nevére venni. Ephraim tudta őt saját fiaként szeretni és felnevelni, mindenféle vérségi kötelék nélkül. Ad2 már sejti, hogy mire készül ebben a pillanatban nem éppen szeretett unokabátyja, ami végül a vér, a véremből résznél tökéletesen egyértelművé válik.
Judith szavaira Rappold hirtelen kapja a nőre a tekintetét, melyben némi harag, némi értetlenség és nem kevés meglepettség tükröződik.
– Segítsek? – fordítja a fejét lassan Elijah felé. – És mégis hogy képzelted? – majd egy pillanatra visszanéz az asszonyra: – Kérlek, bocsáss meg, Judith – s barna szemei újra Elijah szemeit nézik. – Úgy csináljuk mint Ábrahámék? Beküldesz Judithoz a sátorba? Hadd emlékeztesselek rá, hogy ez az ötlet akkor sem vált be.
Persze tudja ő jól, hogy az orvostudomány kellőképpen fejlett és Elijah ötlete még működhetős is volna, de valami miatt – bár a hangján nem hallatszik – mégis roppantul sérti az újságíró önérzetét, hogy ezt így itt és most csak úgy a szemébe mondta a bankár rokon.

A pénzügyekben és az élet gyakorlatias dolgaiban oly megfontolt és magabiztos Elijah most az egyszer kérne segítséget az egyetlen szóba jöhető személytől, de persze hiába.
Abban a pillanatban már tudta hogy rosszul kezdett bele, mikor kimondta azokat a szavakat, de már késő visszaszívni. Rappold válaszától ökölbe szorult kezekkel, elvörösödő arccal ugrik fel az asztal mellől úgy hogy a széke nagy robajjal borul a parkettára.
- Az tetszene mi..?! - Hörög, és úgy dönt, kiokádja a dühét. - "Sátorba" vinni a feleségemet?! Tán még tartsam a gyertyát is..?! Bassza meg Uriah..!
Lihegve markol rá az üres boros palackra, ami félő, hogy a rokon fején csattan, de Judith közbelép.
- ELI! - Sikolya kétségbeesettebb már nem is lehetne, zokogva tolakszik a férje karjába, mintegy akadályt képezve a férfiak közé. - Így ne..nem akarom..ne tedd ezt velünk..ha szeretsz ne..
Elijah kábán áll az asztal mellett, érzi a mellkasán a felesége könnyeit, ami az ingét áztatja. Elszörnyedve nézi az addig görcsösen markolt üveget, ami hirtelen kicsusszan a kezéből. Gépiesen kapna a palack után, de a hozzátapadó Judith-tól meg se tud moccanni, így csak a szemeivel követi az útját, amíg a falnak koccanva meg nem áll.
- Úristen. - Nyögi ki végül. Nagyon szégyelli magát.

Elképesztően felgyorsultak az események, s Rappold akkor kapott észbe, mikor Judith zokogását meghallotta. Szinte észre sem vette, annyira reflexszerűen pattant fel a székből, s nézett farkasszemet unokabátyjával, de nem mozdult ezt leszámítva. Bár ez is éppen elég.
Azt el kell ismernie, hogy Elijah felháborodása jogos, de a saját igazát akkor sem tudja ennek alárendelni, vagy visszavonni. Túlzottan érzékeny pontjára szúrt unokabátyja ezzel a kéréssel, célzással, akármivel… Mégsem akarta így látni a rokonait, egyiküket sem. Bármit is akart válaszolni a hozzá vágott szavakra, egyszerűen képtelen Judith előtt.
– Nézzétek… – szólal meg, s érzi, hogy torka enyhén kiszáradt. – Sajnálom. Talán az lesz a legjobb, ha most távozom.
És igen, nagyjából ez az egyetlen reakció az újságíró részéről, legalábbis az egyetlen működőképes a családi összejövetelek végén: eltűnni a helyszínről, mielőtt (még jobban) elfajulnának a dolgok.

Amíg a zokogó Judith-ot öleli magához, valahogy rendezi arcvonásait, bár a pókerarcú bankárhoz még mindig messze van az a rakás szerencsétlenség, amit a nagy fali tükörben lát. Tíz év elfojtott fájdalma, tehetetlensége robbant ki az imént belőle, és csak a vakszerencsének köszönheti, hogy nem akadt a keze ügyébe egyetlen csőre töltött fegyver sem, hogy terméketlensége bűnét még Káin vétkével is tetézze.
- Nem. Én sajnálom. Az Én hibám. - Mondja rekedten, de nem néz a kuzinjára. Nem tudna ebben a pillanatban a szemébe nézni. Életében talán először gondolja komolyan azt, hogy valóban hibázott, amikor gőgjében természetesnek vett valamit, ami másnak esetleg nem az. - Igen, talán az lesz a legjobb..ha most tényleg elmész.
Elijah úgy érezte, elárulták. Istene cserbenhagyta, pedig világéletében arra törekedett, hogy mindennek, mindenkinek és saját magának is maradéktalanul megfeleljen. A sors pedig bőségesen osztotta neki a jó lapokat: szerető szülők, összetartó család, jó külső, átlagon felüli intelligencia, remek karrier és a világ legjobb felesége..És úgy tűnik, ennyivel meg is kell elégednie végül. De nem tud, és nem is akar.
- Uriah..? - Szól a kuzin után, ha esetleg az már elindult volna.- Erről még beszélnünk kell...de nem most. Felugrom hozzád pár nap múlva, rendben?
Nem, olyan könnyen nem fogja a rokon lerázni magáról, mint a kutya az esővizet. Rátapad majd, mint az útszéli bogáncs, hogy emlékeztesse, mi a kötelessége a család felé. Ő maga is megtenné ezt, vagy még többet is Uriah-nak, hiszen testvéreként szereti. Kitől kérjen hát segítséget, ha nem tőle?! De először is a feleségét kell megnyugtatnia, és rendezni az ügyet, utána jöhet a neheze.