Pandamaci mogyoróval

Tárgy: Pandamaci mogyoróval Vas. Feb. 01, 2015 9:48 pm

Minimális meglepetéssel nyüsszenek fel ahogy egy párna landol a fejemen, majd egy újabb nyüsszenés, ahogy az eddigi lágy duruzsolás is egyre jobban kezd hasonlítani Alex semmivel össze nem téveszthető nonstop kioktatására.
-.....aludni. Neeem, neked aztán szövegelhet az ember, te lányom, te cseszel felébredni! Itt csörög a telefonod már negyed órája! Tudod, hogy úgy nyomod le a saját ébresztődet, hogy fel sem ébredsz közben?! Örülj, hogy csak a párnát vágtam a fejedhez, nem pedig valami keményebbet! No ne nyüszíts már ilyen embertelenül! –húzza le végre a fejemről a párnát, ami szerintem szintén felszusszan a megkönnyebbüléstől, mikor nem fuldoklunk tovább egymás közelségétől. – Amy csezd meg nem vagy te tűzoltósziréna! Főzök neked egy kávét, csak hagyd abba ezt az sipítást! –folytatja a drága túlkiabálva a konstans sípolást, amiről csak két levegővétel között konstatálom, hogy valóban belőlem jön. Franc sem tudta, hogy ilyet is tudok. Alvasípolás! Qrvahasznos skill.
-Milyen nap van? –jön ki valami emberi hang is belőlem ahogy japán kislányt játszva résnyire húzott szemekkel igyekszem befogadni a külvilágot. –És mi a retket keresel te nálam? – próbálok ráfókuszálni Alexre, de mozog a rohadék, én meg kénytelen vagyok forgatni a fejem. Mozgás gyökkettővel. Jeah. Hallom még ahogy duruzsol, majd újra elnyel mindent a sötétség, csak hogy kicsivel később ismét megkapjam a párnát a képembe.
-Meeeffosz foootani! –nyüszörgöm alóla, de láthatóan nem hatja meg a haláltusám, úgyhogy kénytelen vagyok kemény és kitartó küzdelem árán megmenteni a saját életem. Ezt például nagyban megkönnyíti mikor Alex elkezdi lehúzni rólam a takarómat. Reflexből ülök fel és küldöm ez az anyjába folyékonyan és meglepő választékkossággal káromkodva. Persze csak miután sikerült orálisan elszakadnom a nagypárnától, ami lássuk be, nem egy egyszerű feladat.
-Dolgozol ma? –kérdi a srác láthatóan nem is törődve azzal, hogy most hordtam le a komplett családfáját minimum kétszáz évre visszamenőleg.
-Ahham. A Wynnben! –vágom rá vigyorogva. Manó sem tudja honnan emlékszem rá.
-Ejjha kislány! Megint megcsíptél egy izgiset? –néz elismerően, majd mintha csak otthon lenne lép a szekrényem elé és tárja ki az ajtókat. Túl sok cucc nem lehet benn, maximum azok, amikert nem szoktam hordani, s nem is okoz nekem csalódást, mikor pár pillanattal később már egy elegáns nadrágkosztümmel a karján feszít az ágyam végében. –Oda nem mehetsz a szokásos cuccaidban, ugye tudod? –jegyzi meg túl elégedett fejjel, s már el is kezdi az uncsi szürke cuccot lebogarászni a vállfáról.
-Ugye most csak szívatsz? –nevetek fel. –Nincs az az isten, hogy én azt magamra vegyem! –csóválom a fejem ahogy két ásítóroham között végre kibotorkálok az ágyból.-Te viszont kifejezetten alul öltözött vagy. Hol a nyakkendőd? –piszkálódom egy szál kinyúlt alvóspólóban. Nem mellesleg tök jogosan, tekintve hogy Alex mindig úgy néz ki, mintha helyben photoshopolnák tökéletesre, s ehhez az imidzshez a nyakkendő minimum elmaradhatatlan kellék.
-Nálad. –néz rám nemes egyszerűséggel és totálisan lekezelően a drága. –Legalábbis mióta legutóbb kölcsönvetted még nem láttam, úgyhogy nagyon remélem, hogy nálad van.
Az értetlenség csak úgy süt a képemről, majd kezd haloványan derengeni, mintha láttam volna valahol a lakásban egy lila hajszálcsíkos példányt, ami első blikkre tökéletesen passzolna a jelenlegi szereléséhez.
-Asszem..... –indulok el összeráncolt szemöldökkel a konyhába, majd a fagyasztót kinyitva kiemelem belőle a keresett darabot. –Nem akarod tudni. –vigyorgok rá ahogy átnyújtom neki a tökéletesen jeges cuccot. Asszem ha akarná sem tudná levakarni a képéről a borzalommal vegyes döbbenetet, de láthatóan nem is próbálkozik ilyesmivel.
-Tudod mit? Tartsd meg. –hárít módfelett nagylelkűen én meg egy vállvonással pakolom vissza a nyakkendőt a hidegre. – Mellesleg fél óra múlva megyek be a városba. Ha elkészülsz addig elvihetlek.
Most viszont az én szemeim kerekednek nagy átéléssel.
-Fél óra alatt a sminkeléssel nem végzek csezd meg! Deeeeee..... igértél egy kávét. –húzódnak feltűnő ragadozóvigyorra az ajkaim ahogy Alex lemondóan csóválja meg a fejét. Szerintem nem gondolta, hogy fel is fogtam amit mond. –Valahol a tévé mellett találod a főzőt. –adom ki mosolyogva az instrukciót neki én pedig lazán visszasétálok az előző este nagy gonddal kiválogatott, átvariált, újragondolt tökéletesen összepasszintott szerelésemért. Hiába, ma mégiscsak Bertnek melózok, ez pedig azt jelenti, hogy kénytelen vagyok különösen nagy gonddal összeválogatni a rucijaimat.
-Lemegyek egy nyakkendőért aztán visszajövök kávét főzni. De addigra tedd meg, hogy legalább felöltözöl, jó? –néz rám pótapuci stílusban, majd fejcsóválva kivonul az ajtón.

☆☆☆

Röpke ötven perc múlva már a kocsi anyósülésen igyekeztem bejezni a sminkelést. Nem volt épp a legegyszerűbb feladat, de tekintve, hogy Alex szerint „A jó francba is, mégis mit nem értettél azon, hogy fél óra?! Már így is bőven kifutottál az időből, szóval vagy bepakolod azt a lökött kis macskamindenedet a kocsiba, vagy hívhatsz egy taxit!”...... Naszóval most a fél sminkkészletet próbáltam a combjaim között szorongatni és...... hát az eredmény asszem magáért beszél. Az első félrefutó vonal a szemceruzával véletlen volt. A többi már szándékos. Viszonylag hamar adtam fel a dolgot így magamhoz képest meglepően sok látszott a bőrömből, de Alex mintha rakétát dugott volna a seggébe és azon méltatlankodásomra sem volt túl érzékeny, hogy ilyen vezetési stílus mellett egyszerűen képtelen vagyok egyenesen húzni a szemhéjtust.
-Akkor hát, sok sikert kislány! –kacsintott még egyet miután kiszálltam mellőle..... no nem a hotelnél, csak az Alex útiterve szerint a Wynnhez legközelebb eső pontban. Arra pedig, hogy miért nem hajlandó még öt perccel tovább furikázni a seggem már nem volt hajlandó válaszolni.
Röpke negyed órát sétáltam még mire eljutottam a Wynnig. Végülis.... az nem is olyan vészes. Az ajtóőrző fószer kissé felvont szemöldökkel mért végig míg kitárta előttem az ötcsillagos giccsvilágba vezető ajtót, de különösebb megjegyzést nem fűzött az öltözékemhez. Micsoda csalódás. Az ember itt igyekszik mindent elkövetni, hogy kibillentse a népeket a komfortzónájukból és még csak egy megbotránkozó tekintetet sem kap a fáradozásaiért! Felháborító.
-Hello. Bert Waynardot keresem. –mosolygok édesen a recepciós pultban szolgálatot teljesítő, természetesen makulátlan külsejű droidra.
-Jó napot! Egy pillanat türelmét kérem, rögtön utánanézek a rendszerben. –mosolyog bájosan, ahogy igyekszik túltenni magát első döbbenetén a fiú. –Szabad megtudnom a kedves nevét, Miss......? –kérdi, de fel sem néz a gépéből.
-Amy. –vágom rá vigyorogva, majd felkönyökölök a pultra. Végre valaki aki értékeli a cuccom.... már ha nem számoljuk azt a pár vendéget akik a hátam mögött mutogatva igyekeznek úgy tenni, mintha nem is lennék itt.
-Miss Amy.... –ismétli meg jó kutyus módjára, majd kissé lemondó tekintettel kibújuk a monitorjából és rám emeli két szép barna szemét. – Attól tartok Mr. Waynard tárgyaláson van. Azt kérte, hogy a következő két órában senki se zavarja őt. –mondja mély sajnálattal a hangjában, de nagyon téved, ha azt hiszi ennyivel elintézheti a dolgot.
-Nézze..... –próbálom kibogarászni a mellére tűzött arany táblácskáról a nevét. –Nézze Pierre. Az teljesen kizárt, hogy Mr. Waynart tárgyaláson üljön, ugyanis velem van találkozója egészen pontosan – kezdem kioktatni, de itt elakadok, s keresve pillogok egy óra után. – húsz perce. –fejezem be, mikor sikerül beazonosítanom a pontos időt.
-Ezt sajnálattal hallom hölgyem, ennek ellenére kérem értse meg, hogy én nem engedhetem most föl Mr. Waynardhoz. Kérem fáradjon vissza hozzá két óra múlva, vagy ha óhajtja a bárban, vagy a lobbyban megvárhatja őt.
-Lószart! –kezdem finoman és nőiesen amire ugyancsak kerekednek a srác szemei. –Higgye el Pierre, hogy nekem most van találkozóm Berttel, mégpedig munkaügyben és ha nem enged fel hozzá akkor nagyon, de nagyon mérges lesz magára. Próbafotózást kell tartanunk a hotelben, látja, itt is lóg a seggemen egy tetűdrága kamera! – fordulok meg állításomat alátámasztandó és próbálok hatni a kis lelkére.... sikertelenül.
-Miss Amy, higgye el hogy én mindent megteszek amit módomban áll, hogy segítsek Önnek, de sajnos a szabályzatunk nem engedélyezi ,hogy... –és még mondja és mondja, de már nem is figyelek rá. Laza félfordulattal sétálok el a pulttól és zuttyanok le az egyik kanapéra. A zsebemben turkálva veszem elő a mobilomat és tárcsázom Bert számát. Első csörgésre felveszi. Miért is nem lep ez meg?
-Amy , virágszálam! Megérkeztél? –dorombolja bele a telefonba.
-Te csak ne virágszálazz nekem! Direkt leszóltál a recepcióra, hogy ne engedjenek fel hozzád senkit! –közlöm vele a nyilvánvalót ő pedig jókedvűen röhög rajtam.
-Noss igen. Épp egy rendkívül fontos tárgyalás kellős közepén ülök, ha nem tudnád. –hangja egyértelműen kihívó. Hát legyen. Játsszuk végig ugyanazt, mint az előző 10 hotelben.
-Ahham. Hááááát persze. És mondd, melyik csapat vezet? –morgom bele a telóba de csak egy újabb kedélyes nevetés a válasz.
-Ugyan kislány. Tudod jól, hogy nálad semmi sem lehet fontosabb nekem. –duruzsolja mély átéléssel, ami valljuk be mérföldekkel meggyőzőbb lenne, ha nem hallanám a háttérben üvöltő tévé hangját. –Tudod mit? Találkozzunk nálam. Csak azt ne mondd, hogy egy túlbuzgó recepciós fel tud téged tartani két órán keresztül cicám? –adja elő a szokásosat. -A 1320asban lakom. –teszi még hozzá, majd nemes egyszerűséggel rám rakja a telefont.
-Szarjál sünt, Bert! –kiabálok rá a telefonomra s hozom rá a szívinfarktust egy csoport japán turistára, akik túl közel merészkedtek hozzám. Idegesen morgok még egy sort, majd a felpattanok a kanapéról és határozott léptekkel indulok meg a liftek felé. Mögülem mintha hallanám még Pierre hangját, de nem érdekel. Mégis milyen nehéz lehet ezen a helyen megtalálni egy szobát?

Tárgy: Re: Pandamaci mogyoróval Hétf. Feb. 16, 2015 4:08 pm

Minden nap egy új kezdet, s ez a kezdet attól oly értékes, hogy mi magunk döntünk a sorsáról. Rajtunk múlik, hogy ez a nap pozitív mérföldköve lesz-e az életünknek, vagy pedig halálra ítéltetik a figyelmetlenség és céltalan létezés rideg, mindent elnyelő, fekete lyukában. Egy szép nyári hajnalon fogalmazódott meg bennem a kérdéssor, hogy "Büszke vagyok arra, amit eddig elértem?!" Mutatok-e bármiféle példát is a környezetemben élőknek?! Emlegethetnek-e joggal a világtörténelem egyik megkoronázatlan királyaként, vagy be kell érnem, annak halvány másával, ami önajnározásomban nyilvánul meg?! Minden alkoholmámorba fojtott éjszaka után ezernyi kérdés gyötri, a még ki nem tisztult elmém, de megbirkózom vele. Óvatos mégis gyors mozdulattal szabadítottam ki magam a rajtam pihenő törékeny kacsó, és formás comb párosától, hogy kikelhessek az ágyból anélkül, hogy felkelteném. Korán volt még, és álmatlanságom oka számtalan dolog lehetett, többek között a fejfájás, múló rosszullét, akár egy terhes asszonynál, illetve a filozofálásra sarkalló gondolatok. Egy a biztos, ma is sok a teendő, hiszen meg kell másznom az élet hegyét, megragadva annak ragacsos rögeit.
Egy gyors zuhannyal lemostam a tegnap éjszaka rám ragadt züllöttség nagy részét, és magamra öltöttem egy laza, mégis elegáns öltönyt, hogy másnaposságom az alá rejtsem. Mielőtt kiléptem a háló ajtaján pár csepp kölnit spricceltem magamra, dobva ezzel amúgy is megnyerő habitusomon. Ahogy távoztam a sötét szobából, a fény csaknem megszabadított a látásomtól, ekkor megjelent egy angyal, aki nem volt más, mint az én fizetett megváltóm, jobb kezében egy csésze kávéval, bal kezében pedig egy pohár vízzel és aszpirinnel. Mielőtt magamhoz vettem volna a túlélés segédeszközeit, kiakasztottam a blúzának nyakába akasztott napszemüveget, és felvettem, hogy látásom visszanyerjem.
- Jó reggelt! A kocsi már kint várja. - kezdte ő, bájos tekintetét rám vetve, ami mint mindig, mosolyt csalt képemre. Szemének hamis csillogása szinte hangos könyvként olvasta fel nekem gondolatait, bár nem kell jósnak lennem ahhoz, hogy kitaláljam azokat, hiszen túl rég óta ismerem. Bevettem a gyógyszert, felhörpintettem a kávét, majd nyomomban vele, egyenesen az limuzin felé vettem az irányt.
- Van programja délutánra? Ha igen, azzal várnia kell; a ma reggeli tárgyalást rakjuk át akkora, és menjen inkább maga, nekem más dolgom van. - markolásztam meg tarkómat, hogy az ereimben megalvadt méreg eljusson az agyamig, és értelmes gondolkodásra késztesse.
- De.. én .. Will! Nem veszed komolyan a feladataidat. Néha úgy érzem, én csinálok mindent, és semmiféle segítséget nem kapok, és még te is... - a vita kezdett kibontakozni, vagy legalább is ezzel elkezdődni. Tekintettel sajgó fejemre, jobbnak véltem visszavonulót fújni, és mentegetőzni, de persze a lavinát figyelmetlenül elindítottam.
- Igazad van, túl sok munkát adok, és ez megterhel.. megértem.. de csak mert kitűnően végzed a dolgod... - természetesen nem figyelt szavaim jelentésére, csak mondta a magét, mintha az évek alatt felgyülemlett problémákat akarná egyszerre rám zúdítani. Pont most.
- Nem, nem érted meg, mert te, te vagy és ... - mielőtt elkanyarodtunk volna a sztereotípiák felé, két kezemmel megragadtam gömbölyű vállait, és elkaptam tekintetét is belé fojtva a szót.
- Igazad van! A tenyeremen kéne hordoznom téged. Tudod mit? Vegyél ki egy szabadnapot holnapra. - azt mondtam, amit hallani akart, de ezzel nyertem magamnak időd. Addig még rengeteg alkalmam lesz magamra haragítanom újból és újból, ami alól hasonló ügyességgel bújok ki. Ez a fortély és ravaszság, áldás és átok is egyben. A négykerekű megállt a Wynn előtt, amiről eszembe is jutott az első napirendi pont, és mivel az imént "ígértem meg", hogy nem zsarnokoskodom tovább, búcsút intve neki a bejárat felé indultam. Egyfajta menekülési lehetőségként is funkcionált a mostani megbeszélés, ahova kivételesen időben érkeztem, így hát éltem vele.
Körülnézve az épületben, rengeteg pikáns emlékfoszlány tört elő csak a semmiből. Nem sok ép és kerek emlékem volt az itt töltött percekről, órákról, ami csak egyet jelenthet: jól éreztem magam. A pucc, nagyvonalúság, határtalanság, és pénz elegáns egyvelege, ami kápráztat, kényelembe helyez és kielégít. A világ 7 csodája találkozik egy helyen,ha lábam átlépi a bejárat küszöbét. Ugyan miért ne jöhetnének össze a fiúk gyakrabban?!
- Üdv, Waynard-hoz jöttem. Bizonyára már vár. - tértem a lényegre, miután ujjaimat megtáncoltattam a hordárhívó csengőn.
- Jó napot Mr Corvin.. ööm.. későbbre vártuk, Mr Waynard most elfoglalt. - hebegte meglepetten. Bizarr, hogy rajtam kívül mindenki számított a késésemre.
- Több, mint két hónapot várt arra, hogy időt áldozzak rá, úgy, hogy legyen jó fiú és szóljon neki. - utasítottam határozottan, egy cseppnyi szigort is belecsempészve, csak hogy a nyomaték jobban kiérződjön. Habozott ugyan, de végül megeresztett egy telefont és egy csinos kísérőt rendelve mellém, utamra engedett.
Azt hiszem a társaság profizmusa most bukott el csúfosan, és billentette lefelé róluk alkotott véleményem aranybetétes mérlegét. Eddig sem töretlen lelkesedésem mostanra még jobban megcsappant a recepciónál történt kellemetlenségek és a fejemben tomboló hurrikán miatt, ami lassan ugyan, de csillapodni látszik. Arcom azonban meg sem rezzent, nem torzította el a gyötrelem és rosszullét jellegzetes fintora. Színészi tehetségem, tengernyi tapasztalatommal párosulva, illetve sötét szemfedőm nem enged rontani imidzsemen.
A szoba ajtaja nyílt, hosszú lábú kísérőm pedig utólagos bocsánatkéréssel és bájos mosollyal, mégis leplezni kívánt csalódottsággal arcán eltipegett, miután nem kapott tőlem invitálást. A lakosztály pofátlanul üres volt. Ha tisztában lettem volna ezzel a ténnyel, bizonyára marasztalom egyetlen társaságom és elcicázgatok vele addig, míg fel nem váltják. Igen, azt hiszem egy cseppnyi megbánás, amit jelen pillanatban érezni véltem. Hasonló esetben, már rég úton lennék, magam mögött hagyva a csőcseléket, akik azt hiszik az élet habos torta. A vonat sem vár senkire, én miért tenném?! Maradásom egyetlen oka, hogy asszisztensem meggyőződjön felelősségteljes munkamorálomról, amit másnak nem bizonygatnék ezen a földön, hiszen semmi okuk a vitatására.
Még a tegnapi újság hevert a bárpult márvány lapján, ami nem különösebben keltette fel az érdeklődésem. Gyilkosságok, bankrablások, lopások. Olyan sztár ügyvédek vagy orvosok magánélete, akikről még sosem hallottam eddig a percig, és mit nem áll szándékomban nyomon követni. Horoszkóp, ami teljesen mást ír, mint ami a valóság, vagy ha egy-egy embernek be is jön, az csak a véletlen műve. Már emlékszem, miért nem mozgatja meg a fantáziám a nyomtatott lapokat vetett hazugságok. Ráadásul nem én szerepelek a címlapon.. egy eldugott cikk sem szerepel rólam. A rossz hírnév is jobb, mint a semmilyen; vallják ezt a nagyok.
Az ajtó püfölése zene volt füleimnek egyetlen percre. Aztán rájöttem, hogy Waynard nem "kopogtatna" a saját ajtaján, s odakullogtam, hogy kiderítsem ki tévedt erre. A sokk és hitetlenkedő döbbenet lebénított egy pillanatra, mikor egy.. egy.. egzotikum viharzott be a helységbe. Nos, számos lehetősséggel számoltam, ami azt illeti, de nem gondoltam volna, hogy egy ördögűzőnek van dolga itt. Bizonyára ez csak félreértés, de rögvest kiderítem egyetlen megjegyzéssel.
- Legális itt a szellemidézés, és hasonló szemfényvesztés?! Ne értsen félre, nem ítélkezem, valamiből meg kell élni, de a közeli temető alkalmasabb lenne egy szeánsz lebonyolítására, nemde?! Minden esetre miattam ne zavartassa magát, tegye csak a dolgát. Ha engem kérdez, rengeteg a negatív energia. - próbáltam visszafogni magam, és azt hiszem sikerrel is jártam, és nem tapostam bele senki érzelmi világába. Az ilyesfajta életvitel nem különösebben riaszt, vagy botránkoztat meg, de magányom rejtett vágya mégsem benne rejlik.