Fáradt sóhaj közepette léptem ki a mozi kijáratán, pedig még a filmnek sem volt vége, azonban úgy éreztem, hogy egyetlen perccel sem bírnék többet odabent ülni, mert én kezdtem magam kellemetlenül érezni magamat odabent – kivételesen nem azért, mert úgy jelentem meg, mint egy repedtsarkú prostituált, hanem a vetített játék miatt, ami finomat fogalmazva is hatalmas csalódás volt, pedig az előzetes alapján szórakoztatónak ígérkezett. Romantikus történetnek elég gyenge volt, a nevetséges kémakciós vonal pedig még ennél is rosszabb volt. Hosszú idő óta most először engedhettem meg magamnak ilyesfajta szórakozást, és hogy ilyen butaságokra szórhatom a pénzt, mint amilyen ez is volt. Rossz döntés volt. Erre kiváltképpen akkor jöttem rá, amikor elsétáltam egy csodálatos fehérnemű szett mellett – a fájt érte a szívem kifejezés megközelítőleg sem írta le azt az érzést, amit abban a pillanatban éreztem. Szinte magamon éreztem a fekete csipke érintését. Gyakorlatilag le sem bírtam venni a szemeimet róla – és nem csak erről a darabról, hanem a boltban sorakozó megannyi másikról. Inkább éhen haltam volna azért, hogy ezek közül az egyik az enyém legyen. És ezt a darabot biztosra véltem, hogy nem egy kliensemre használtam volna el, nem engedtem volna egyiknek sem, hogy lefröcskölje ondóval a kényes darabot. Tulajdonképpen valószínű volt, hogy ha megtehettem volna, hogy megvegyem, akkor otthon csak nézegettem volna… De most, hogy elszórtam a pénzt, végképp csak nézegethettem, pedig olyan elképesztően nagy volt a kísértés, hogy bemenjek és magamra próbáljam… Képtelen lettem volna ott hagyni a darabot, pénzem meg nem lett volna elég, hogy kifizessem… Ugyan… többszöri mozijegy árába került volna – és akkor még csak nem is éheztettem magamat heteken, hónapokon keresztül. Ujjaim egy pillanatra ökölbe szorultak. A csalódottság érzése elevenen hasított belém ismételten. Anyámnak köszönhettem mindent, hogy csak ide jutottam, nem érezte eredményesnek a taníttatásomat, nem látta sem a hasznát, sem a jövőjét, pedig ha csak egy egészen kicsit hajlandó lett volna kitartani magamat, talán rájöhetett volna, hogy… Vihettem volna valamire. Lehet sokkal többre nem, de egy gazdag egyetem kurvája még mindig lehettem volna… Gazdag diákok… Sok pénz. Persze, az életem nem így alakult. Jobbnak látta azt, hogy tizenhárom éves gyereket az utcára rakott, mint kurvát, hogy segítsem őt anyagilag. Megrekedtem ezen a szinten. Az elmúlt tizenhárom év alatt az életem minden egyes napja ugyan olyan monoton és agyhangú volt. Napközben aludtam. Éjszakánként pedig feneket alig takaró miniszoknyában róttam az éjszakát, remélve hogy egy gazdagabb kuncsaftra találok, aki esetleg elvisz egy jobb étterembe, aztán felvisz magához és a maga mércéje szerint, úgy megkefél, hogy soha többé nem állok lábra… Nagy száj, kis farok, szűk buksza – és még csak egy éttermi meghívás sem. Így szokott ez menni.
Beletúrtam a hajamba és lemondva fordultam meg, persze nem figyeltem, így közvetlenül a mellettem álló lányba kis híján felbotlottam.
– Bocs, nem figyeltem. – Vetettem oda, majd ránéztem. – Oh, Serafina! – Ismertem a mellettem álló hölgyeményt, habár azért azt nem mondanám, hogy ismeretségünk mély lett volna, mindössze csak arról volt szó, hogy néhány korábbi alkalommal már megpróbált rávenni arra, hogy legyek az ő kis… nyuszikája, ahogy én neveztem legalább is.