KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
Silence after Storm Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Silence after Storm Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Silence after Storm Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Silence after Storm Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Silence after Storm Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Silence after Storm Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Silence after Storm Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Silence after Storm Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Silence after Storm Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Hétf. Aug. 14, 2023 3:38 pm-kor volt itt.

Megosztás
 

 Silence after Storm

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeSzomb. Feb. 07, 2015 12:00 am

Silence after Storm


Jól van… életemben nem aludtam még Lottével és két napja más sem járt a fejemben, nyugodt voltam, jólesett hozzá bújni, az más kérdés, hogy az ágyékom elé végül be kellett gyűrnöm egy takarót… Mit össze szenvedtem egy darabig, mozdulni is alig mertem, nem szólt az atléta hiány miatt, végül is csak a pucér seggemmel volt időnként baja. Még napokkal később is ez járt a fejemben, hogy vele aludtam, soha nem éreztem magamat ilyen nyugodtnak és békésnek. Hálás voltam neki, ez sokkal többet jelentett nekem, mint amikor a fejemet az ölébe vonja, szoktunk ilyet is csinálni, azt is nagyon élvezem, mert megnyugtat, azzal ahogy a hajamba túr és az arcomat cirógatja és a borostámat is vakargatja, kapargatja. Előbb utóbb el szoktam aludni így is, de…felébredtem és ő csak mosolygott rám, zsibbad combokkal, de mosolygott, akkor felkeltem és egy buksi simi kísíretében vissza battyogtam a hálómba, de … akkor ott feküdtünk az ágyamban. Nagyon izgatott voltam végül csak elaludtam, ám egy sürgős ügy ébresztett minket, életemben nem voltam ennyire feldobódva munkába menet mint ekkor, sokat mosolyogtam, alig bírtam visszafogni magamat. Persze, máskor is mosolyogtam és mindig szívből jött, de… istenem, ez más volt. Valahogy olyan…meghittnek éreztem az egészet. Nem tudom mi ütött belém viszont Brandonnál, idegesített, és kiakasztotta a fazon, pláene Lotte húzása. Az teljesen taccsra vágta a kedvemet, aggódtam érte, nem hittem hogy ártatlan de próbáltam bízni Lottében, sosem tévedett még, de ilyen elvetemült húzásra sosem volt még példa tőle, igen …elvetemült és egyáltalán nem vallott rá, oké, tudtam, hogy ma van a nagy napja… amikor engem is elhajt a francba és senkit nem hajlandó közel engedni magához, de… egy vadidegent, akit emberölés gyanújával vittünk be… Elintéztem, hogy két rendőr vigyázzon rá odalent. Szinte fél percenként hivogattam volna, egyszer egy sms-t küldtem neki, később felhívtam, de… nem tudtam sokat beszélni vele, ott álltam a lakásom közepén szmokingban, a lábam mellett egy táska volt, benne a paintballhoz szükséges ruhákkal, volt egy éjszakai pálya, ritkán, de eljártunk oda a haverokkal, mindannyian jobban szerettünk a kinti pályán játszani. Szóval… ott álltam a lakásom közepén, letettem a telefon, jól volt, nincs baja, de… ritkán éreztem magamat ennyire szarul,kigomboltam a mandzsettáimat, jól van… hátra volt Christine… de nem… vele végeztünk, a tudtomra adta, hogy köszöni a segítségem, de elég volt belőlem ennyi, azt hiszem a nála töltött utolsó filmezős este volt az, amely pontott tett a dolgok végére. Nem volt rossz társaság, de úgy döntöttünk megmaradunk távoli ismerősöknek, lehet, hogy ő lesz a segítség számomra, az ugró deszka az FBI-os karrierremhez? Fiatal voltam még, átléphettem oda, ott is foglalkoznak ilyen ügyekkel, amelyek engem érdekelnek, és nem egy kisvárosban, hanem akár az egész államban is. Megfontolandó dolog. Otthagytam a táskát a fegyvereimet elzártam a széfbe, és csalódottan dühösen dobáltam le magamról a ruhákat, nem fogok bevonulni a fürdőmbe és órákig folyatni magamra a vizet, átvedlettem edző ruhába és lementem futni,a telefonomat fent hagytam a francba, nem érdekelt, ne hívjon senki, egyszer-kétszer Markus Steelman is lehet a padlón nem? Most pont ott vagyok. Ipodon hallgattam a zenét, miközben futottam, ki tudja meddig, kocogtam talán, menekültem is biztos. Futottam, ki tudja meddig. Aggódtam Lottéért, de legalább a futás után kimerülten estem haza, gyorsan összedobtam egy shaket magamnak és azt szopogattam, miközben ledobáltam magamról a ruháimat, általában nem vagyok ennyire trehány, mindent a mosó kosárba dobok bele, lesz mit takarítania a takarító nőnek. Miután megittam a fehérjét beálltam a zuhany alá és megmosakodtam, aztán úgy ahogy voltam, egy fürdőlepedővel a derekamon levágódtam az ágyamba és kikapcsoltam azonnal. Három telefonom volt, a szolgálati a csajozós és a privát. Melyik csörög?! Kit fogok kinyírni aludnom kellett, mert kiütöttem magam, igen Markus Steelman kiütötte magát, alkoholok nélkül. Tudtam, hogy ha tegnap leülök inni, akkor ott dörömbölök az ajtaján, de nem akartam magamat kínos helyzetbe hozni egy sittes előtt és a munkatársaim előtt sem.
Legfeljebb kicsit látatlanban duzzogok pár napig. Nekem is lehet szar napom, remélem nem arról kapok hírt, hogy Lotte kivérezve fekszik a konyhájában hátában egy késsel.
Már harmadszorra kezdi újra a trillát az a hányadék, hiába húztam a fejemre a párnámat, még így is hallottam, és végre meghallottam Lotte csöngése volt. Azonnal ledobtam magamról mindent repült a párna, a takaró és a fürdőlepedő is.
A hajamat menthetetlenül elaludtam, de sebaj, így legalább nem kell vesződnöm a beállításával, mire meglett… tegnap este ledobtam a kinti kanapéra és becsúszott a matracok közé. Felvettem a telefont. Lotte hangja keserves volt, sírt?! Ó bazmeg! Mit csinált az a köcsög!? Kinyírom! Csak kapjam a kezeim közé! Gatya, cipő, póló… igazolványok, fegyver? Minek fegyver?! Nem, az nem kell. Ezután becsuktam a lakásom ajtaját és rohantam Lollihoz. Ismernek már a városban a forgalom irányító rendőrök, és tudják, hogy az enyém a járgány, bár… kitettem a megkülönböztető jelzést , azzal szánkáztam végig Lottéhez a belvárosba. A portás már ismert, lifttel mentem, a parkoló szintről. Volt egy hely a vendégek számára is, és nem kellett fizetnem se érte, mert be voltam jelentve, mint állandó vendég Lotténál.
A liftben lamentáltam, hogy bekopogjak, csöngessek, vagy egyszerűen használjam a kulcsot? Kint láttam, hogy a srácok nincsenek itt, vagy elvitték a pasit, vagy pedig lekoccoltak… akkor viszont gáz lesz.
- Hol van Brandon…? - reccsentem a telefonba, a második emelet környékén.
- Szevasz, Markus… kurva jó ez a naptár, jövőre csak rólad kellene az egész hónapot összeállítattni! A csajok elcsöppentek! Komolyan mondom látnod kellene.
- Haver, nem érek rá! Leszarom a naptárat, hol van Brandon?! - ismételtem meg a tőlem szokatlan pattogó parancsoló stílusban.
- Itt van a kapitányságon a cellájában csücsül… az óvadékot is visszaadják hamarosan Dr. Woodbennek. Nyugi haver. - csitítgatott a legfiatalabb kollégám.
Frankó, akkor Lotte egyedül van ,de mi a rosseb lehet a gond?! Kiszálltam a legfelső emeleten, és az ajtajához léptem, a kulccsal nyitottam ki, ha bevolt zárva.
- Itt vagyok, Lolli! Hol vagy? Csinált veled valamit az a görény!? - csuktam be magam mögött az ajtót, kulcsra. Ha nem hallom meg a hangját valamelyik helyiségből felforgatom az egész lakást, remélem nem itta matt részegre magát, így a fürdő felé indulok, hátha a vécét öleli magához olyan vehemensen. Esküszöm az a srác nem tet jót neki, van benne valami sötétség, ami teljesen eltiporja Lollipoppot. Te jó ég? Mit csinálhatott vele? Biztos kikészült! Éhes voltam, de enni sem bírtam, mert görcsölt a gyomrom, aggódtam Lottéért.

szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Markus Steelman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 28, 2015 8:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeSzomb. Feb. 07, 2015 2:30 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

Nem is tudom mit mondhatnék, létezik e olyan szó ami le tudná írni mit is éreztem azon az estén, és van e szó amely az utána következő órák nyomorúságos voltát el tudná mesélni bárkinek is. Nem vágytam semmi másra csak arra, hogy ott legyen velem, nyújtottam a kezem felé, de azt hiszem csak sebezni voltunk képesek egymást. Ő a szavaival, azzal az elutasítással amivel irántam viseltetett én meg azzal, hogy túlságosan a lelkébe akartam látni. Azt hiszem éreznem kellett volna, sokkal jobban éreznem kellett volna bárkinél, hogy a nyílt sebre sót hinteni mindennél fájdalmasabb. És Brandon volt számomra a só. Talán túlságosan magamat láttam benne, talán túlságosan görcsösen akartam megmenteni. Olyan könnyű lett volna arra fogni, hogy sokat ittunk, de éreztem, hogy ez csupán vegytiszta magyarázkodás a részemről. Fájdalmas volt a csókja, amikor az erkélyemen, a vegasi éjszakában hagytam, hogy megtegyük. Nem léptem hátrébb, nem tiltakoztam. Viszonoztam ezerszeresen felerősítve. Utána a hangja hidegzuhanyként ért. Ahogyan a közelemben volt, ahogyan éreztem az utolsó szívdobbanását is, és ha elég sokáig visszatartom a levegőt, akkor azt is tudtam, hogy a saját lüktetésemet lennék képes neki ajándékozni. A zuhanás szinte sokként ért, ahogyan az ismét felvett távolságtartás, meg az arcomba maró késő éjjeli szél. Kijózanítónak nem nevezhettem volna, sokkal inkább valami erőteljesnek, ami magával ragadott és elpusztított. Azt gondoltam, hogy nincs nálam rosszabb ember a világon, hiszen kihasználtam egy reménytelen helyzetet, magammal rángattam, holott ő nem akart jönni, én voltam aki jobban akarta őt megmenteni, mint ő magát. Hagynom kellett volna a kihallgatóban, hátat fordítani és kisétálni. De én makacs voltam és önfejű, és azt hiszem ez az egész ami történt az én hibám, senki másé. Hát ezért voltam olyan elhagyatott és kétségbeesett, és egyszerűen nem tudtam kit hívhatnék fel. Csak álltam a nappali közepén, és lerogyva a fotel elé az első olyan ember számát tárcsáztam, akit a legközelebb éreztem magamhoz, aki pusztán azzal a tudattal, hogy a barátomnak nevezhetem már képes megnyugtatni. De most valahogyan ez sem sikerült. Ahogyan meghallottam a hangját bűntudatom lett. Bűntudatom a hívások miatt, azért, hogy elutasítottam, hogy sutba dobtam három év barátságát, csak azért, hogy egy tévelygő lelket megmentsek. A hiánya és ennek tudata bénítóan fájdalmas volt, és amikor meghallottam őt, meg az aggodalmat a hangjában még inkább zokogni kezdtem és nem tudtam összeszedni magam. Ittam is valamit azt hiszem, ami tekintve, hogy ma sem ettem szinte semmit nem a legépületesebb ötlet volt. Annyira fájdalmas vonások karistolták át az arcomat, amikor Brandont elvitték a lakásomból és még itt éreztem az illatát, itt éreztem magamon azokat a szomorú jégszín szemeket és ettől még pocsékabbul éreztem magam. Az ital maradvány ott árválkodott a pulton ahogyan az érintetlen spagetti és a tészta is. Rá sem bírtam nézni, a poharakat egy nagy lendülettel dobtam be a mosogató gépbe. Félkómásan kóvályogtam, szédültem és a könnyek fájdalmas vörösre marták az arcomat és én arra tudtam gondolni, hogy most csak rá van szükségem, de nem tudtam taxit hívni, kocsiba ülni…az meg esélytelen volt. Tudtam, hogy mostanában valakinél tölti az ideje nagy részét, úgyhogy lehet nem is ér majd rám…de talán mégis. Kellett nekem, most még jobban mint bármikor. Végül aztán megtettem, ő pedig jött hozzám. A lakásom összes pontját bejártam, nem tudtam hol tudnám a várakozás perceit legjobban eltölteni,  aztán már nem tudom milyen ötlettől vezérelve megint kimentem az erkélyre. A város alattam továbbra megkergült, idegen világként vibrált, és én még sosem éreztem ennyire idegennek magam benne. Szinte a mellkasomban éreztem múlni az időt, és hallottam ahogyan darabonként leszakad valami belőlem lezuhant a mélybe, de csupán a könnyeim voltak azok, meg valami felszakadó reszketeg sóhajok egymás után. Visszamentem a nappaliban, az órára néztem a falon, amelynek mutatója kacéran pöttyintette magát odébb, de az idő ólomlábakon telt. Magamhoz vettem egy újabb üveg italt és töltöttem belőle, a jéggel nem vacakolva, csak úgy tisztán, és még mindig a pohárban lötykölve az italt lerúgtam a lábamról az apró kis balerinacipőt és végignyúltam a hálószobámba az ágyon. Hagytam, hogy pilláim elnehezüljenek és a poharat a mellkasomon pihentettem. Egyenletesen kezdtem venni a levegőt, próbáltam megnyugodni, de tudtam, hogy ez a saját magam trenírozása a megnyugvásra csupán addig fog tartani, amíg meg nem hallom Mark hangját. Annyira gyűlöltem magam jelen pillanatban és olyan mérhetetlen lelkiismeret furdalásom volt, hogy amikor végül meghallottam, hogy nyílik az ajtó nagy lendülettel keltem fel az ágyról a pohár majdnem kiesett a kezemből, alig tudtam megtartani, és egyenesen kifelé indultam. Mark hangja rezgett a felgyülemlett feszültségtől és idegességtől és magával vonszolta a külvilág friss és élettel teli szagát, csak az én lakásomban volt ilyen mérhetetlen elmúlás és keserűség illat. Bár az is lehet, hogy köze lehetett ennek ahhoz, hogy a felbontott ital meg a levendulás füstölőm valami furcsa elmúlással vegyes légkörrel burkolt be. Megpillantottam és a poharat futtában tettem le valahova a tévé melletti polcra, nem is érdekelt, csak az hogy végre itt van. És amikor megláttam újra elöntött a kétségbeesett bűntudat miatta, az elmúlt napok miatt és persze azért, hogy nem hallgattam rá, hogy rossz döntést hozok. Eddig neki köszönhettem, hogy talpra álltam, ő volt a mankóm, akinek segítségével képes voltam újra járni, aki miatt képes voltam nem is kevésszer elmosolyodni. Az egyetlen volt aki erre képes volt, rajta kívül senki más. Én meg most először szembesültem azzal a ténnyel, hogy nélküle elveszett vagyok, és képtelen vagyok megbírkózni a legkisebb kudarccal is. Bár jobban belegondolva ezt most nem kis keserűségként éltem meg hanem fájdalmas és igazán szánalmas vereségként. Én bolond azt gondoltam vagyok annyira erős, hogy a saját fájdalmam mellett még másokét is megtartsam. Illúzió volt csupán, mert az enyémet is ő fogta, csak ő tartott meg, pusztán elhitette velem, hogy én csinálom. Mindezt azért, hogy önbizalmat öntsön belém. Mark volt a barátom, az a férfi aki a válásom óta a legközelebb volt hozzám, akivel azt hiszem soha nem leszek képes betelni. Mindent megkaptam tőle, és cserébe soha nem kért semmit, igaz nem is volt semmim amit adhattam volna. Tele voltam fájdalommal és tüskékkel akárcsak ő, én valahogyan mégis gyenge voltam, túl gyenge és túlságosan vakmerő.
– Mark, istenem Mark…annyira… annyira sajnálom!- ahogyan megláttam, a lassan csillapuló sírásom megint felszakadt és úgy vetettem magam a karjába, mintha legalábbis az életem mentette volna meg azzal, hogy felbukkant. Nem tudom honnan jött, nem tudom mennyit aludhatott, de itt volt amikor szükségem volt rá. Soha senki még ennyit nem tett meg értem amennyit ő ezek alatt az évek alatt. Mindent sajnáltam jelen pillanatban, de azt a leginkább, hogy elengedtem a fülem mellett a szavait, hogy nem maradtam ott vele másnap amikor együtt aludtunk, hogy nem mentem később vissza hozzá, hogy nem akartam elfogadni, hogy csupán meg akart engem védeni, leginkább önmagamtól. Azt hiszem volt abban valami egyszerű mégis sorszerű, hogy beigazolódni látszottak a szavai, és én éreztem, hogy közelebb kerültem hozzá megint egy kicsivel, és most már engednem kellene őt beljebb, nem csak a lakásomba, nem csak az életem előszobájába, hanem megosztani vele az otthonom melegét. Három év…ennyi időnek elégnek kellett volna lennie, hogy a minimálisnál több bizalmat szavazzak neki. Öleltem őt, hozzábújtam és belezokogtam a pulóverébe, és ha nagyobb lett volna bennem az erő és nem lettem volna ennyire lehetetlenül gyenge ennyire átitatva a saját fájdalmammal ennyire tehetetlenül szerencsétlen akkor még erősebben is lettem volna képes őt ölelni. Belecsempészni ebbe az egész helyzetbe mindazt amit gondolok kettőnkről a barátságunkról és arról, hogy mennyire rohadtul rosszul érzem magam az egész helyzet miatt.
– Hallgatnom kellett volna rád…annyira fáj, annyira! Nem….nem ő tette velem, nem úgy ahogyan gondolod. Én voltam az!- szavaim tompán koppantak vissza a pulóver anyagáról, és kicsit oldalra fordítva a fejem, elengedtem annyira, hogy beljebb tudjam húzni. Érezhette rajtam, hogy ittam és jól tudom nem lesz tőle boldog, mit is  mondhatnék, én sem voltam az. Eltoltam magam tőle mintha mocskosabbnak érezném magam mint bármikor. Nem az a Lolli voltam akit megismert, nem az akivel annyi jót tett. Elárultam. Miért éreztem árulásnak? Azt hiszem azért mert őt egykor még eddig sem engedtem, még egy csókig sem.
– Én…ittunk és nézett engem, látott engem ahogyan én is őt. És most…most elment mert menni akart, és én nem akartam, hogy menjen, mégis elengedtem. Nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni, de talán azért mert meg akartam menteni, és nem sikerült. - szinte összefüggéstelenül szakadtak fel belőlem a szavak, kezeimmel görcsösen fogtam meg a kezét és húztam őt beljebb a lakásomba, araszolva a nappali felé, néha nekimentem valami bútornak de nem foglalkoztam vele. Nyeltem egy nagyot, a láthatatlan gombóc továbblódult a torkomból, a könnyeim pedig áruló csöpp átlátszó vércseppenként gurultak le az arcomon, nem tudtam őket visszafogni, de Mark előtt nem is kellett. Ő tudta mit érzek, tudta milyen vagyok.
– Megcsókolt…..és én- megráztam a fejem, megmagyarázni sem tudtam teljesen miért tettem amit tettem, egyszerűen csak jött.- Visszacsókoltam. Mert ezt akartam, mert…azt hiszem túl régóta várok arra, hogy valaki ezt tegye velem, hogy szeressen, még akkor is ha csak illúzió, vagy hazugság, vagy nem is tudom minek nevezzem. Robert mellett nem lehettem senki, Robert mellett csak árnyék voltam a saját életem meghasonult árnyéka, aki végül a fényből és önbizalomból született újjá. Főnix vagyok, emlékszel?- zokogtam egyre keservesebben, bár már magam sem voltam biztos benne, hogy valóban főnix vagyok, vagy ha az is lettem volna, egy olyan tünemény, aki az utolsó lánggal még fényesen fellobogott, hogy aztán végleg csak egy kupac hamu maradjon, amelyért talán lesz valaki aki majd lenyúl, még utoljára. A szemébe néztem. A nagy sötét gomb szemeibe és még inkább nyomorultul éreztem magam. Eltorzultak a vonásaim ajkaim csillogtak a ráfolyt könnyektől.
- Gyűlölsz engem ezért, Mark? – kellett, hogy tudjam, mert ha ő nem bocsát meg nekem, én sem fogok soha magamnak.


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeVas. Feb. 08, 2015 9:01 pm

Silence after Storm


Ha megerőszakolta az a… nem inkább be sem fejezem ,hogy kicsoda, vagy micsoda…
Mit sajnálsz Lolli?! Beszélj kérlek! Rimánkodtam magamban, nem mertem egy szót sem szólni, mert tudtam, jobb ha ilyenkor kiadja magából ami bántja, volt már hasonló helyzetben és éreztem rajta, hogy egy kicsit ivott is, komolyan ki kéne tiltanom végérvényesen a piát a lakásából. Egy pia, egy mellettem alvásért cserébe, reméltem,hogy ez kellő ösztönző erő lenne a számára. De mit sajnálsz, Lolli?! Mentem utána és figyeltem és hallgattam, az összefüggéstelen hadováslást, te erőszakoldtad volna meg a srácot? Vagy…Kötözted le?! Lolli?!
Nem, nem kezdhettem el mondani, hogy én megmondtam. Vannak pillanatok amikor el kell engednem és ez most olyan volt, meg kell tanulnia nélkülem is járnia, hiszen az élet erről szól, és nem akarom hátráltatni semmiben sem. Meg kell tanulnia a saját útját járnia, még akkor is ha szét idegelem magamat, mint a tegnapi estén. Szarrá ment két jegyem és a kedvem is a béka segge alatt volt.
Cirógattam és simogattam, ringattam a karjaimban, próbáltam megnyugtatni, mert nekem is jólesett a közelsége.
- Héé… - simogattam meg az arcát és törölgettem le a könnyeit a szeme sarkából. Szerettem volna megnyugtatni, de most éreztem, hogy valami más a baj, mélyebb…? Mintha… rám is tartozna a dolog, mintha én is érintett lennék benne, istenem Lolli, kérlek beszélj érthetőbben! Pislogtam, aggodalmasan ráncoltam a szemöldökeimet. Utána mentem, mivel húzott magával, aggódtam érte, mi az, ami ennyire felkavarta? Jól van megcsókolta… nem nagy gáz, nem? Elmosolyodtam, majd megsimogattam az arcát. Nincs nagy gáz. Visszacsókolt?! VISZACSÓKOLTÁL?! Éreztem ahogyan a mosoly lehervad az arcomról, ne Markus…vigyorogj, kérlek! Mosolyogj vagy bármi.
Mi vagyok neked Lolli? Éreztem, hogy elönt a pánik, rég voltam ennyire rosszul, utoljára akkor amikor az apám meglátogatása jött szóba. Zaklatottan túrtam a hajamba, úgy éreztem magam, mint snowboard közben, amikor nem látod hogy hova esel a dobbantó után. Melegem volt, szaporán kapkodtam a levegőt. Az imént még el akartam vinni paintballozni, most álltam és néztem rá és zsibbadt az agyam. Ez az élet adj még több szart az arcomba. Istenem… mi vagyok én…neked Lotte? Miért aludtál velem…? Teljesen összezavartál, azt hittem… hogy jelentett valamit az együttalvásunk… Kocsonyásnak éreztem a lábaimat, le kellett ülnöm, de szomjas is voltam. Megbántódtam?! Igen! Meg tudtam volna fojtani Brandont?! Igen! Haragudtam-e és gyűlöltem-e Lottét emiatt?! Nem, egyszerűen nem tudtam. Térdre rogytam előtte fájt mindenem. Bazmeg, csak fognom kellene magam és kisétálni a lakásból és tovább duzzogni napokig, de nem ment. Megremegett az ajkam, mi a faszért érint ez ennyire rosszul?! Három év! Mi voltam neki?! Sosem szerettem? Pedig igen! Emlékszem, hogy még rá is hajtottam, de vissza vettem pár, jó pár fokozatot, aztán jól esett neki megnyílni, neki tudtam csak egyedül. Erre ő másnak adja az első csókját! Jó ideje álmodozni sem álmodoztam efféléről. Mert láttam rajta, hogy jó vagyok neki gy ahogyan vagyok. Bassza meg! Ezt nem hiszem el, értetlenül nyílt el az ajkam miközben felpillantottam rá és azt hiszem mondani akartam valamit, de félúton megakadt a gombóc a torkomban. Kegyetlen szarul éreztem magamat.
- Mondd…- nem nem ment, egyszerűen nem tudtam megszólalni. Sem a szemére vetni, hogy engem lökött félre, az én szeretetemet vette semmibe, azzal, hogy azután a reggel után másvalakihez fordult. Pedig… azon a jeges estén, nem tudom, úgy éreztem magamat mint Lotte bizonyos főnixe, szárnyaltam… vele együtt a jégen és a szél cirógatta az arcunkat. Nem tudtam, hogy az fáj-e hogy megcsókolta azt a valakit, vagy az azt követő szavait. Kölyökként, úgy menekültem apám elől, és a verései elől, hogy… összekuporodtam a padlón, éreztem, ahogyan a tarkómra szorítom a tenyereimet és pislogok, küzdöttem az ellen, hogy a könyökeimet is letegyem a földre. Ez nagyon fájt. Miért nem tudom csak kiröhögni az egész helyzetet és átölelni aztán indulni a pályára lövöldözni. Miért nincs egy kibaszott távkapcsom, mint Adam Sandlernek?! Kívülről talán nevettségesnek hathattam, mint akinek épp az imént lökték be a rendőrségi sódert: Kezeket a tarkóra!
- Én… nem vagyok elég neked? Az én…szeretetem illúzió? Hamis? - szegeztem neki tompán a kérdéseimet, a hangom távolinak csengett, csak… a pánik betegségem ne jöjjön elő. Kikezeltek, de nagy érzelmi stressz hatására elő tudott jönni és évek óta most éreztem magam abban.
A fenekemet leeresztettem a sarkaimra és a tarkómon markolásztam a hajam, annak a résznek a simogatása mindig is megnyugtatott. A fejemet nekidöntöttem Lotte combjainak, végül átöleltem a derekát és erősen szorítottam magamhoz. Az egész olyan zavaros volt ,az elmúlt napok, az évfordulója… és most ez… A hasához bújtam, és beszívtam az illatát, Lolli illata volt, amit mindig is szerettem. Ha.. Valaha is azt mondta volna, hogy zavarja, a nők sokasága leálltam volna, végül is egyiket sem csaltam meg, csak a pár órás együttlétek miatt voltam velük. A hamis szeretet miatt. De Lotte más volt.
Sosem hittem, hogy örökre egyedül maradna, de miért pont… egy sittessel szűrte össze a levet!? Az, hogy hozzá bújva vettem a megnyugtató levegőimet sokat segített, már csak a kabátomat kellene levennem, mert úgy éreztem, hogy megfojt.
Egyszerűen úgy éreztem, hogy most készültem ki, ez volt az utolsó csepp a poharamban. Rá nehezedtem teljes testsúllyal és lehúztam a földre, a hasára hajtottam a fejemet és öleltem, szorosan öleltem a derekát és bújtam hozzá. Szükségem volt rá.
- Nem… nem, egyáltalán nem gyűlöllek… csak fáj. - suttogtam halkan, nem bírtam rá nézni, nem akartam, hogy lássa, hogy mennyi fájdalmat okozott nekem, mert elkezdené magát hibáztatni. Jó volt a földön, az nem ment sehova, mindig ott volt velem, ha valami gondom volt, megtartott és bár nem rejtett el, de éreztem, hogy lehűti a testem egy-egy kiadós verés után. Most is ez kellett. Megnyugodni, lehiggadni, aludni, nagyon nem aludtam ki magamat. De, az álom nem jött még, mindig zaklatott voltam. Nem tudtam itt hagyni, mert nekem is szükségem volt rá, csakis rá. Meg kellett oldanunk ezt az egész helyzetet, nem akartam haza menni, ahol egyedül lennék. De dolgozni sem bírtam bemenni. Egyébként is rendkívüli szabin voltam még mindig azért, mert a társamat meglőtték munka közben, a tegnapi is csak kivétel volt, hogy bementem, mert Lotténak is be kellett mennie.
szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeHétf. Feb. 09, 2015 9:41 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

Lopott percek tétován futottak tovább én meg itt voltam a saját nyomorommal és kínkeservemmel, a közelemben az egyetlen barátommal, az egyetlen támaszommal, aki nélkül minden bizonnyal nem lenne ez a lakásom, nem lennék itt én sem, és nem vághatnám bele egyenesen az arcába a bűnömet, azt amit tettem, éppen vele.  Belemartam abba a kézbe, ami simogatott éveken keresztül és úgy éreztem elárultam valamit abból amik mi voltunk ketten, azokból az emlékekből csináltam olcsó kirakodó vásárt amelyet darabokként szedegettünk össze éppen olyan napokon mint a mai. Úgy öleltem őt mintha a felszakadó vallomást kettőnk közé akarnám préselni és agyon nyomhatnám egyetlen nagyobb levegővétellel. Simogatta az arcom, és vigasztalni próbált, ó az én kedves kis gombszeműm, az örök reménykedő, azt gondolja, olyan egyszerű és amikor megtudja a teljes igazságot, hogy ez bizony nem egy oldalról érkezett csók volt, azt hiszem olyan volt mint egy elveszett árvagyerek. A szemem láttára omlott össze, én meg kétségbeesetten tördeltem a kezem az arcom elnyúlt és néztem, figyeltem minden rezdülésére, hogy mikor kell hátrébb lépnem, mikor fog eltolni magától, mikor fog felállni onnan, és  hagy magamra az egész elcseszett életemmel, az árulásommal és mindennel együtt.  A barátom az egyetlen, miért érzem mégis bűnnek azt amit tettem, miért érzem megbocsáthatatlannak? Fájdalmas teherként borult rám, mint egy soha nem kért köpeny, mohón ölelt körül a komorság, és amikor éreztem a derekam köré kulcsolódni a karját csak lenéztem rá, innen fentről, mert féltem hozzá lehajolni, belebújni a nyugodt kis világába ahova mindig menekül, ahova egykor is menekült, ahova most nem tudtam követni. A régi Lolli valahol elmaradt félúton olcsó kis vásári bohócként dobta oda a mosolyát valakinek akinek nem kellett volna, aki egy tévedés volt,  mert nem látta meg azt az egyet messze aki mindig is erre várt. Olyan sebzett volt most, annyira törékeny, amilyen utoljára akkor volt amikor az életéről mesélt nekem. Egy beesett arcú maszatos kis gyermek, ugyanilyen érdeklődő mélysötét szemekkel, amik mögött tengernyi fájdalom lakozott de elrejtette, mert azt szerette volna ha a világ nem ismeri. Nekem megmutatta, és én mindig is mögé láttam. Én voltam neki a forró bőr, ő volt nekem a hűvös tenyér. Kiegészítettük egymást. És most, amikor látom beletemetkezve a fájdalmába, abba a tudatba, hogy valaki mást is közel engedtem magamhoz rajta kívül, megértettem, hogy itt már nem arról van szó, hogy mennyit és hogyan támogatjuk egymást, itt már sokkal többről van szó. Én is ezért érzem ezt a mardosó és kínzó fájdalmat a mellkasomban, ezért nem tudom abbahagyni a sírást, még mindig potyognak a könnyeim, ahogyan a kezemet a derekamon pihenő kezére simítom. Szólnék hozzá, de összetapad a szájpadlásom, mintha fűrészport ettem volna. A szavaim magamra hagynak, tehetetlenül toporgok előtte és csak nézem, a könnyfátylon át, amelyet nem vagyok képes megszüntetni. Vibrál az arca, de így is látom, hogy szenved, fájdalmat okoztam neki, és bár próbál erős lenni, próbál számomra ugyanaz maradni aki volt, most nem megy. Vannak dolgok amelyek olyan mély sebet ütnek belénk, hogy kell egy kis idő amíg képesek leszünk feldolgozni. ha egyáltalán sikerül. Óvatosan csúsztattam végig a kezem a saját derekamon le egészen addig, hogy a kabátjáért nyúljak. Olyan finoman mozogtam ahogyan csak képes voltam, ő pedig ringatva ölelt engem…engem aki bántottam, aki ezt az egészet okozta. Utoljára akkor voltam ennyire elhagyatott, amikor rám talált, és akkor voltam ilyen magányos, pedig itt volt velem, de mégsem. A lelke annyira üvöltött, annyi keserűséget üvöltött, hogy legszívesebben a kabátjával együtt azokat is félredobtam volna, ha lehetett volna akkor a lakásomból is messze űzöm. Nem tudom életünkben melyik volt az a pillanat amikor olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy vonásaink hovatovább homályosan derengtek fel előttünk és nem ismertük fel a nyilvánvalót. Összetartozunk. Bárhogy és bármilyen módon de a barátságunk kikezdhetetlen. És most mégis olyasmi történik ami alapjaiban rendíti meg, pedig oly szilárdnak hittük. A közös múlt, a közös emlékek tengernyi együtt eltöltött idő. És amikor már az ölemben tartom a fejét és cirógatom ahogyan a hasamhoz bújik, előre nyaklik a fejem, arcom a hajába fúrom és beszívom az illatát A tél friss illata köszön vissza, a jégpálya hűvöse, ahogyan együtt siklunk egymást átölelve, a körök végtelenül pörögnek, lábunk alatt a jég fájdalmasan karistolódik, de nem állunk meg egyetlen pillanatra sem. nem érdekel a jelen nem érdekel jelen pillanatban semmi csak az, hogy így öleljem és együtt lépjünk túl ezen az egészen. Azt hiszem tudom mikor változott meg sok minden, és azt is tudom miért. Amikor együtt aludtunk megéreztük azt a hiányzó plusszt amit egymásnak képesek lennénk adni, amitől eddig ő is félt, és én….én inkább nem is vettem róla tudomást. A szavai úgy vágódnak nekem, ahogyan egy jól irányzott ütés találja el az embert, minden egyes szó visszhangozva sétál át a tudatomon, és próbálom értelmezni, de leginkább mindegyikre ugyanaz a válaszom: „Minden te voltál!” De nem tudok megszólalni, egyelőre csak némán, belülre suttogok akár egy kis titkot, amely vele kezdődik és vele végződik szüntelen.  A fájdalma beterít, ahogyan beterített egykor is, és akkor is éreztem amikor azon az éjjelen átölelt. Kis kifli és nagy kifli…tréfálkoztunk ahogyan mindig tettük pusztán azt hiszem azért, hogy ne engedjünk többet. De miért nem engedtünk? Féltettük az egyetlen barátunkat, aki volt. Nekem ő volt a minden, Robert után az egyetlen akiben bíztam, aki megvédett tőle. Ujjaim átfűzöm a haján talán már ezerszer is, még mindig így vagyunk és nekem eszemben sincs egyelőre mozdulni, a földön ülünk vagy inkább már félig fekszünk nem is tudom milyen helyzetben de neki így jó és nekem is. Ettől közelebb fizikailag még soha nem voltunk egymáshoz. Sőt ha jobban belegondolok ennyire még soha. Döbbenten emelem fel a fejem és nézem innen a fejét, majd egy kusza gondolattól vezérelve emelem fel a fejét, az álla alá téve az ujjam. Azt szeretném, hogy a szemembe nézzen, hogy lássa, bármit is tettem, bármi is történt nem azért volt mert ő kevés nekem. Szerettem volna most én erősebb lenni, de nem ment, mert amikor megláttam az arcát, a gyomrom még nagyobb görcsbe állt és ugyanazt a szomorúságot tükröztem vissza neki. Ó édes istenem, hát itt volt előttem, miért féltem tőle mindig? Miért árultam el?
– Nem volt illúzió. Csak egyszerűen…nem olyan volt. Barátok voltunk. Te szabad voltál Mark és én mindig éreztem, hogy nincs jogom letörni a szárnyaidat, mert ettől vagy igazán…igazán boldog?- a mondat inkább kérdés volt semmint kijelentés, és éreztem is, hogy talán mellé nyúlok. Rá kellett döbbennem, hogy nem tudom mitől lett volna igazán boldog.
- Valahányszor hozzád mentem nem voltál egyedül, és engem már az a tudat is örömmel töltött el,hogy neked jó. Te voltál a fontosabb nekem, fontosabb mint saját magam. Még akkor is ha néha nem így tűnt. – szemeim fürkészőn futottak át a vonásain, és az ujjam cirógatni kezdte, ahogyan tettem azon a bizonyos estén, amikor magába roskadva találtam a lakásában. Mai napig nem tudom mi zaklatta fel, de én akkor is így öleltem és vigaszt próbáltam neki nyújtani, igaz akkor még Lolli voltam, az akiben bízhatott, és aki nem árulta el őt mint én most. Mégis azt gondoltam, hogy életünk apró kis kirakós darabkái a közös emlékek kis szeletkéi elegek kellenek, hogy legyenek, hogy megint egy közös képet rakhassunk ki belőle, amin ő lesz meg én. A barátságunkat eddig semmi nem kezdte ki, nem akartam, hogy éppen ez legyen az. Talán hazudhattam volna, el sem kellett volna mondani, de kivel legyek őszinte ha nem éppen vele? nem mozdult és én nem mozdultam, olyanok voltunk ott a földön mint két egymásba kapaszkodó törött szárnyú madár, mindketten tele fájdalommal, de mindketten ugyanazt szerettük volna: hogy a másiknak legkevésbé fájjon. Elengedtem az állást és most én voltam az aki lehajtotta a fejét és megrázta. Csak ne fájt volna ez ennyire mocskosul….ennyire átkozottul keservesen. Nem bírtam mozdulni a súlya alatt, betemetett.


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeKedd Feb. 10, 2015 9:15 pm

Silence after Storm


Feltámaszkodtam, vagy térdeltem, hogy jobban lássam Lottét, nem tudom, nem érdekelt, csak azt éreztem, hogy mozog a testem, és figyelek. Éreztem, ahogy könny gyűlik a szemeimbe, de vissza pislogtam azokat. Szerettem volna ha simogat, megnyugtat és velem van. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Bágyadtan mosolyogtam rá a szomorúságomon keresztül is. Ne csináld,kérlek ne legyél szomorú...te ne. Nehezen,de engedtem hogy felfelé mozdítsa a fejemet de végül hagytam magamat,az ajkát néztem,aztán felfogtam a szavait is amiket mondott miután találkozott a pillantásunk. Boldog voltam,igen,és közben becsaptam magamat is. Hiszen egyik alkalmi partnerem sem szeretett,ahogyan én sem őket. Csak... a testüket,de a lelküket messze elkerültem. Még egy lélelekkurkász csajt is sikerült felszednem,de abban a pillanatban amikor szex után elkezdett beszelni,miután magához tért csak lökte rólam a sódert,mire bepipultam es azonnal elküldtem. Meg fürödni sem fürödhetett. Az egyetlen pszicho mókus aki nem elemezgetett az Lotte volt. Amiért hálás is voltam neki. De ez most fájt, csak összetudnám rakni magamat...de még ez sem ment jelenleg. kicsinek éreztem a helyet,a lakást. Tennem kellett valamit, mert különben megbolondulok, mennyivel könnyebb lenne, ha otthon lennék. A víz… a másik dolog ami megnyugtatott, az a víz volt, Lotte és a víz.Vajon össze lehetne kombinálni a kettőt…? Beletúrtam a nappali barna bolyhos szőnyegébe és felsóhajtottam, tán még a talapzat is beleremegett. Egy csókot dramatizálsz túl ember! A fürdőbe akartam menni, és beülni a nagy zuhanyzójába, annyi méltóság még volt bennem, hogy ne négykézláb csússzak ki, megrogyott a lábam miközben felkeltem, de nem engedtem Lottét, húztam magammal, lassan botorkáltam. Mert éreztem, hogy időnként elfutja a könny a szemeimet.  A fürdőben ledobtam magamról a kabátomat és kiléptem a cipőmből, aztán ismét megfogtam a kicsi pszichológusom kezét és behúztam a kabinjába, beállítottam a hőmérsékletet és a folyás erősségét, és a falnak támaszkodtam, majd lehúztam magam mellé Lottét is. Szerettem a vizet, mert megtisztított és elfeledtette a veréseimet, ideig, óráig. De jó volt, hogy tisztálkodás ürügyén ott sosem zavartak, és a nagybátyám felesége később amikor nem tudtam egyedül megfürdeni, jött és segített nekem, a karomat tartani, hiszen nehéz volt gipszben fürdeni. Éreztem, hogy a múltam sebei kicsit most felszakadtak, nem a verések, hanem… inkább a lelki része, hogy…nem kellek senkinek, nem kellek Lotténak sem, remegve rázkódtam meg a kellemes meleg víz alatt, mintha fáztam volna. Miért csókolta meg? Azért mert már nem kellek neki? De akkor nem mondta volna el…
Eltitkolja és élünk tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Mégis… fontos volt neki , hogy elmondja nekem.
Ó édes… istenem. Megszorítottam Lottét.
- Nem kellek neked…? - kérdeztem halk elárvult hangon, pedig nem akartam a picsába, de nem akartam, hogy ennyire fájdalmasan csengjen a hangom, háromszor, vagy négyszer megálltam, hogy megköszörüljem ,mert ezt akartam elkerülni ezzel. A hátát a mellkasomnak fordítottam amikor beültünk ide. Nem ázott el semmi elektromos cuccom, a kocsi kulcstól kezdve a privát mobilom mind benne volt a kabátomba, de ha nálam is lettek volna nem érdekelnek. A homlokomat Lotte vállára döntöttem és hangosan sóhajtottam fel. A térdeim felhúztam Lotte törzse mellé, még a combjaimmal is fogtam, kapaszkodtam belé, nem akartam ,hogy elmenjen, ellökjön magától és itt hagyjon, mert fontos nekem, még most is az.
- Képzeld el… hogy… három évvel ezelőtt… amikor neked csaptam a szelet és… vittem a virágokat, és… szinte minden másnap… megleptelek valamivel… de te nevetgélve elosztogattad a csokijaimat, vagy hagytad az irodádban, az asztalon a virágaimat… én… - nagyot nyeltem. - én… Lotte… három hónapig más nőre nem is néztem rá. - remegett meg a hangom miközben reszketegen vettem egy nagy levegőt. Három hónap után tisztázta le velem a kapcsolatát, udvariasan megkért, hogy ne hozzak soha többet nenki, semmit, így két hétig szorongtam még ,majd ismét bele vetettem magamat a nők hajhászásába, nem tettem rajta túl magamat olyan hamar... A mai napig nem ,szerintem... Francba! Picsába! A rohadt életbe! Most esik le, hogy én komolyan igyekeztem udvarolni Lottének, mert érdeklődtem iránta, és még most is, csak ezt az érzést, olyan mélyen eltemetem, kiástam egy kurva nagy gödröt, tán még kínáig is elér, és aztán rengeteg földet pakoltam rá és évekig csak páros lábbal ugráltam rá, mígnem végül úgy tekinthettem Lottére ahogy most, de ez a gödör kilyukadt és a tartalma szépen elkezdett vissza csordogálni hozzám. Ezt még ittasan sem tudta előhúzni belőlem, éreztem, ha ezt elmondanám, lehet,hogy megriadna tőlem, a kóbor numerák maradtak és az…hogy időnként egyszer…egyszer elszóltam magamat, hogy oh…Lotte… aztán jött a de engem nem is így hívnak, nem is név ez cica, kelet európai hebegés… Pontosan, ennyi és fogd be és élvezd. Francokat, időnként kicsúszott Lotte neve, de olyankor mélyre temettem az érzést utána. Nem csak őt kerestem minden nőben, de mániákusan kerültem az olyan hajúakat mint ő, vöröses barna? Vagy vörös? Hamvas vörös? Istenem tényleg nem tudom, mert mindig más színe van, attól függ, hogy hogyan esik rá a fény. Ráadásul bevallottam, amit régóta nem mertem neki, mert féltem, hogy a kettőnk dolgának annyi lesz, most mi volt? Épp a szakadék szélén lógtunk, én kapaszkodtam, Lotte fogta a kezemet és szorítottam őt erősen, nem akartam ,hogy eltűnjön a mélybe, mindig csak ott lógott a kezemen, de… nem akarom, hogy a kezemet fogja, azt akarom, hogy csimpaszkodjon belém.
Nem néztem rá senki másra, mert éreztem, hogy Lotte különleges, ő megértene engem. Azt hittem, átlát a hamis boldogságomon, de… ezek szerint, a maga érdekében nem akart tovább kukkantani rajta…mi lesz velünk…? Elengedtem és beletúrtam a vizes hajamba és zuhanyrózsa felé fordítottam a fejemet, hagytam hogy az arcomba hulljon a langyos víz, a hideget sosem szerettem, azután tüdőgyulladást kaptam, és kórházba kerültem, apám azt hazudta, hogy annyira lázas voltam, hogy azt sem tudtam, hogy hol vagyok, anyámat kerestem és elindultam lefelé a lépcsőn. Persze, a kibaszott lépcső, arra mindent rá lehetett fogni.
Mi pedig hol voltunk? Lotte a lépcső alján, én pedig lent, vagy fordítva? Végeredményben lényegtelen, hogy ki hol helyezkedik el, csak azt éreztem, hogy jelenleg nagyon távol vagyunk egymástól. Még sosem voltam ennyire szótlan, mindig csak löktem a dumát…
De most… talán érthető, ha keveset, vagy alig beszélek, ezt nekem is meg kell emésztenem.
szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeCsüt. Feb. 12, 2015 12:31 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

Olyan volt jelenleg mint egy összetört testű, riadt állatka, aki itt térdel, és kaparja a szőnyegemet, érzi, hogy ide tartozik, de mégsem tud megmaradni, mert valami mindig hajtja tovább, de örökkön visszatért hozzám. Én meg befogadtam, dédelgettem, mert az én lelkemre is gyógyír volt a jelenléte. Ha megéreztem, hogy távolodik két kézzel kaptam utána, ám most csak a levegőt markolták az ujjaim és hiába nézett rám, hiába éreztem, hogy itt van, hogy a visszapislogott könnyeket befelé sírja már percek óta, hiába simítottam rá a tenyerem az arcára, csak a fájdalmas hűvöst éreztem. Nem tudtam mit kellene tennem, csak tomboltam legbelül a saját hibáimon, a saját rosszul meghozott döntésemen, a saját érzelmeimen, amelyek úgy éreztem cserben hagytak, úgy éreztem becsaptak engem abban a pillanatban, hogy róla megfeledkeztem. Hogy akkor, abban a pillanatban még csak eszembe sem jutottak ezek a pillantások, azok a régi időkből itt rekedt kis emlékfoszlányok, amelyek összekötöttek bennünket. A saját barátságunk árulója lettem, egy ócska semmire nem jó kegyetlen hóhér. A mondata nem csak a szívemet, hanem egész testemet megütötte, a szavak láthatatlan kéznyomokat hagytak rajtam, minden egyes fájdalommal telítve kiejtett szó, hogy ő nem kell nekem. Honnan jutott ez eszébe, hogyan juthatott idáig a gondolkodása, mit és hol rontottam el? Hol történt meg az a törés, az a repedés, a vastag burkon amellyel körbe vontam magunkat, hogy oda senki ne pillanthasson be, hogy senki ne láthasson meg bennünket együtt, eltelítődve a közös irányba futó múltunkkal. Az utunk egy irányba vitt, bár máshonnan érkeztünk, de ugyanazokat az avitt kacatokat cipeltük: fizikai fájdalom, mindketten féltünk az érintéstől. Aztán emlékszem amikor először megsimogatta az arcom és én viszonoztam. Ugye...ugye akkor kellett volna engedni tovább a mozdulatot, és nem megfogni a kezét, ujjaim közé zárni, és leemelni onnan? Amikor először ölelt át biztatva arra, hogy legyek erős, hogy álljak ellen neki, hogy ne engedjem, hogy a gondolataim közé férkőzzön, elvitt engem még paintballozni is, és lőttem én mindenre ami mozgott, azt gondolva, hogy azt a mocskot puffantom le. Egy teljes festékes tárat engedtem bele az egyik gyümölcsös faládába, ahova a volt férjem arcát képzeltem. A vörös és sárga festék összemosódva folyt le, Markus pedig odajött és átölelt, hogy most már nem lesz semmi baj. Ó egek, hányféle módon próbálta kifejezni mit is érez és én minden alakalommal zártam előtte be magam, az összes lehetséges kis kaput, ablakot, ajtót mindent ahonnan csak közelebb tudott volna jönni hozzám, mint ahogyan én engedtem. És közben mit csináltam én? Kerestem a társaságát, az egyetlen volt akihez menekülhettem, és néha úgy éreztem már, hogy visszaélek a helyzettel, hogy már többet várok el tőle, pedig én a felét sem viszonzom neki. Ölelnem kellett volna, ringatni ahogyan szoktam, de éreztem az most már kevés lenne, az most már nem nyugtatná meg. Itt már átléptünk egy határt ahol egészen más szabályok uralkodtak, ahol már nem volt elég, hogy lelkileg közel vagyunk egymáshoz, nem lehetett tovább ködbe burkolózni és bizonyos dolgokat rejtve hagyni a másik elől. Az árulás felfedi a legmélyebben rejtező titkokat, az árulás beszédre kényszerített, az árulás arra sarkallt, hogy adjam meg magam neki, hogy mutassam meg végre ki is vagyok én, és ugyanabban az időben túl akartam látni azon az édes de mindennél hamisabb kényszervigyorán. Ne...rám ne mosolyogjon úgy ahogyan mindenki másra, én tudom mi van legbelül, noha még csak a felszínt kapargatom. De nem akartam elemezni, mert azt gyűlölte, és még ha ilyenre éreztem is késztetést soha nem tettem, mert éreztem, hogy azzal sokkal többet ártanék a kapcsolatunknak mint használnék. Hagytam, hogy azt tegyen velem jelenleg amit akar, és minden mozdulatom arról árulkodott, hogy ha húz magával akkor menni fogok, ha azt szeretné, hogy mozdulatlan maradjak, az maradok, ha csendet akar, megkapja, bármit megadtam volna neki ebben a pillanatban, csak ne lássam a csalódottságot az arcán. Nem...tudom, hogy nem hibáztatott, már tudtam. Egyszerűen csak sütött róla, hogy fáj neki, ahogyan nekem is, a kettőnk fájdalmát már nem volt képes elbírni ez a szoba, nem voltak képesek elbírni a falak,amelyek úgy éreztem mintha közelebb jönnének, és teljesen összenyomnak bennünket. Fuldokolva vettem a levegőt, és bizonytalanul hagytam magam a fürdőig vonszolni. A kérdésem azt hiszem valahol fél úton fel sem téve elhalt, csak nyíltak az ajkaim, de aztán zárultak is össze.Épp csak annyi időm maradt, hogy az aprócska cipőt lerúgjam a lábamról, amíg a vizet beállította. Szent ég, ruhástól akar a víz alá....nem jutottam még a gondolataimnak a végére sem már ott voltam vele a zubogó vízsugár alatt a lassú visszhangot verő vízcseppek között. Ritmusosan zörögve hullottak alá, monoton aláfestéseként a könnyeinek, amelyek így már nyugodtan és szabadon pereghettek, akár a sajátom. Így keveredtünk össze a vízzel és egymással ott a fürdőszobámban. Ömlött ránk a víz akárha esőben álltunk volna és reménykedünk, hogy majd lemossa ezt a sok szennyet rólunk, hogy megtisztít, hogy felszabadít. De helyette csak fázni kezdtem és azt is gondoltam, hogy jelen pillanatban az, hogy itt ülök vele, hogy magához von, hogy hátam a mellkasának feszül nem könnyebb lesz, hanem minden sokkal nehezebb. Hogy eddig bírtuk volna, hogy eddig bírták volna azok a falak amelyeket barátság címszóval egymás közé építgettünk? Nem hiszem...ez mindig ott volt, a falak pedig csupán illúzió, bármikor átnyúlhattunk volna a másikhoz, ő próbálta is, én meg nem hittem benne, nem eléggé. Fejem megtámasztotta a mellkasán, ahogyan egy kicsit hátrahajtottam azt, reszkettem, de már régen nem a víztől.
- Mindig kellettél! Miért mentem mindig hozzád, miért nem tudtam senkivel soha vidám lenni? Istenem, még megnevettetni is csak te voltál képes.- forgattam meg a szemeim és azt hiszem valami búskomor fájdalmas kacaj szakad fel belőlem.
- A házasságom évei alatt soha egyetlen gyengéd pillanatot nem kaptam Roberttől. Nem voltam számára más, csak valaki akit leakaszt a fogasról mint valami mutatós kabátot, és ha aznap nem éppen rám volt szüksége, hát ott hagyott lógva, miközben végig kellett hallgatnom mit művel. Valaki mással, valaki másokkal. Sosem tudhattam előre aznap éppen miért kapok, soha nem tudhattam, hogy megúszom, vagy megint bántani fog. A napjaim úgy teltek, hogy csak a következő olyan napot vártam amikor nem fog megalázni. De ez csak olyankor fordult elő, amikor éppen üzleti úton volt és én nem mehettem vele.- csak beszéltem hozzá, szavaim kínosan egyszerűen csendültek vissza a csempéről, és a kopogó víz azt hiszem elnyelte belőle az összes keserűséget, pedig ott volt az is. Megemeltem Mark kezét magunk elé, és belesimítottam a tenyerem. A víz sugárban folyt ki közüle. Gyémánt színe és tökéletes mintázata annak, hogy miképpen hagytam kifolyni én is közülünk a lehetőségét annak, hogy három éve valami elkezdődjön. Közel emeltem a kezét az ajkaimhoz és a tenyerét csókoltam meg.Annyira régóta szerettem volna ezt megtenni és most már....most már annyira mindegy volt. Itt meg főleg...az egész helyzet nem volt hétköznapi...amit csináltunk egyáltalán nem vallott ránk. Valami ezzel az egésszel most felszakadt és újra kellett értelmeznünk a kapcsolatunkat. Tovább nem lehetett a homokba dugni a fejünket azt hiszem, tovább már nem hallgathattam el előle semmit a múltamból, azokból a részletekből sem amiket nem osztottam meg vele. Nem beszélt, nem mondott nekem semmit, és soha nem éreztem még a kettőnk közé telepedő csendet ennyire üresnek, ennyire semmit mondónak, ennyire feleslegesnek. Kellett volna a hangja, hogy megnyugtasson, helyette csak azt vettem észre, hogy elenged, majdhogynem eltolt magától, hogy arcába engedje zubogni a vizet a továbbiakban. Eddig ő volt aki nyújtotta felém a kezét, ő volt aki minden hamisság nélkül próbált eljutni hozzám. Azt hiszem nekem kellett lebontanom az utolsó akadályokat, csak még azt nem tudtam hogyan tehetném. Olyan jó lett volna kifogásokat mondani, hogy a nem is szeretem a virágokat, hogy a csokoládét sem, pedig nagyon oda voltam érte...de nem tettem, nem akartam hamis illúziókban ringatni magam. Nem akartam a nehezen megszerzett szabadságát a saját társtalan magányommal feltölteni. Pedig akkor még nem vágytam semmire jobban mint rá. Szembe fordultam vele a hátamat érte a vízpermet, és többször egymás után két kezemmel hátrasimogattam a hajam. A blúzom tökéletesen átázott, a farmerem rám tapadt, mintha valami vértezet lenne, egyfajta páncél.Agyam józan fele azt dübörögte, hogy menjünk ki innen, amíg a lelkem maradásért könyörgött. Nem tudtam melyikre hallgassak, végül....előre nyúltam és suta, bizonytalan mozdulattal fogtam meg a karját és emelte a feje felé, ha hagyta....reméltem hagyja, mert a szavaimmal is próbáltam őt csitítani és beszéltem hozzá. Ismerkedésünk óta először olyasmit amit még magam előtt sem mertem eddig...lehet ez volt a baj?
- Robert uralkodott rajtam, és nekem előtte nem volt....nem volt senkim. Soha...egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy megcsaljam, hogy bárkit beengedjek az életembe. Féltem, hogy ha meglátod a sebeimet, akkor nem...- elcsuklott a hangom, tudnia kell a teljes igazságot, most már úgyis mindegy...kezemmel közben próbáltam lehúzni a csurom víz atlétát róla, kezem párszor hátrasimogatta az egyre vizesebb haját. Olyan voltam mint az anyukája, pedig azt hiszem nem ez akartam lenni soha...csak vannak dolgok amelyeket nem tudtam eddig vele megosztani, ahogyan senkivel sem.
- A lelkemet ért sebeket tudod gyógyítani, mindig is tudtad, ezért lettél a barátom. Ha közelebb engedlek, olyat látnál amelyet nem akartam soha, hogy láss. Tudod miért nem aludtam soha olyan hálóruhában amiből látszott a vállam? Hogy miért hordok konzervatív ruhákat, hogy miért rejtem el magam sötét színek mögé?- lassan gomboltam ki a blúzom, megoldva az apró masnit a nyakamnál, majd végül levettem magamról már csak a melltartó volt rajtam, így még soha nem mutatkoztam senki előtt. Hófehér volt a bőröm majdnem világított, de amikor megfordultam a hátamon jól kivehetőek voltak a rózsaszín időtálló nyomok minden egyes ostor, szíj vagy éppen pálca nyoma amelyet a házasságom évei alatt kaptam, amelyek örökre az eszembe vésették velem, hogy az övé vagyok, hogy soha nem szabadulok tőle, a csípőm vonalán lefelé haladva végig ott keresztezték egymást ezek a vonalak.Akár valami elcseszett évgyűrű mindegyiknek külön története volt. A vállam felett visszapillantottam Markra, és azt hiszem a szemeimben benne volt minden amire ebben a pillanatban gondoltam, végül a szavaimnak súlya nyomódott az ajkaimra amikor egyenként kiejtettem lassan, megfontoltan, őszintén.
- Tudod miért fáj nekem amit tettem? Mert úgy érzem elárultalak. Holott még azt a szemetet sem árultam el soha. Hogy miért éreztem ezt? Mert fontos vagy nekem. Hogy miért nem engedtelek közelebb? Hát ezért. Te a tökéleteset keresed mindig, amilyen te is vagy....külsőre. És én nem vagyok az. És már soha nem is leszek.- nem mertem hozzáérni, csak térdeltem ott előtte a még mindig zubogó vízben, és reszkettem. De még mindig nem a víz volt hideg, hanem a saját bűnöm volt  számomra égetően fagyos. Megdermesztett.


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimePént. Feb. 13, 2015 12:33 am

Silence after Storm


Éreztem, hogy a máskor zseniálisan szana-szét álló hajam most teljesen rásimul a koponyámra, és úgy festhetek mint egy lenyalt hajú kis, akármicsoda, mindegy, nem állt jól nekem a lesimult haj sosem, illetve ritkán, de még Lottéval sem tudtam elmenni szmokingos bulira úgy, hogy ne lenne legalább egy kicsit az eleje felzselézve… Nem én lettem volna. Szóval, figyeltem, éreztem, ahogy a karomon és a mellkasomon csurog le a víz és ez megnyugtatott a halk dübörgés ahogy ezekre a helyekre esett a víz. Már sokkal jobban tudtam figyelni Lollira.
Ismertem ezt az érzést, meséltem neki arról, hogy milyen volt úgy járni-kelni a házban, hogy nem tudtam mikor fogom elindítani a megjelenésemmel a lavinát a házban, vagy épp nem megjelenésemmel. Nekem a nyugodt időszakokat az jelentette amikor matt részegen feküdt az ágyában, olyankor játszhattam halkan az autóimmal, amelyeket nem talált meg, vagy… firkálhattam a kifestőimbe, anya halála után nem kaptam újabbakat, a régiek voltak meg és azokat színeztem újra mindig. Egy idő után próbáltam a vonalon belül maradni ahogy anya mutatta, hellyel közzel ment is. Aztán apám észrevette,hogy festegetek a könyvbe, rég megtanultam, hogy csak ezeket szabad összefirkálnom, gyorsan eltűntem az ágyam alatt, valamiért oda nem nézett be, ott aludtam el, mázlim volt, egész éjjel nem mertem kijönni, másnap reggel sem. Megszorítottam Lottét, nem mondtam semmit, tudtam , hogy mit érezhetett akkor, szavak nélkül támogattam.
Szótlanul figyeltem, hogy hogyan játszik a kezemmel, még most is, a mai napig meg tud bizseregtetni egy-egy érintése. De ezekről megtanultam nem tudomást venni, figyelmen kívül hagyni, mert… veszélyes lett volna tovább lépni. Hagytam magam, hagytam, hogy felemelje a karom, bár nem tudtam, hogy mit szeretne tőlem, de figyeltem a szavaira.
Nem…mi? Lotte, tudod, hogy azt szeretem, ha összefüggésekben beszélsz… nem tudtam, hogy mit akar mondani, így… Zavarodottan pislogtam Lottéra. Miért vetkőztetsz? Jól emlékszem, hogy ez volt a második ruhadarab? De a kabátomat nem én vettem le a fürdőben…? Nem… ő volt… és nem itt, hanem még odakint… Biztos? Ó, a francba is , nem tudtam már, fázósan fontam össze a karjaimat mellkasom előtt. Máskor szét cukkoltam volna az átázott blúza miatt, mert irtózatosan szexi még így is, blúzban. Elázott hajjal, és belegondolok, hogy most látom őt először ennyire intim helyzetben. Komolyan képes voltam a tenyereimet a szemem elé tenni, mert tudtam, hogy nem szabad, hogy nem kellene őt így látnom félmeztelenül. Hülye vagy Markus! Kicsit a homlokomra is csaptam, nem fájdalmasan, csak figyelmeztetőn. Felsóhajtottam, majd leengedtem a kezeimet az arcom elől, aztán hátra simítottam a hajamat. Számos érzelem futott át az arcomon, amikor megláttam a hegeket a hátán, gyűlölet, harag és undor, de nem az én Lottémnak szólt ez, hanem annak a köcsögnek. Az én hegeim elhalványodtak az évek alatt, épp csak egy fehér vonás, láthatatlan ,de az öreg, mindig ügyelt arra, hogy látható nyoma valóban ne legyen a veréseinek, ennyi esze volt. Nem tudom, hogy miféle indíttatásból, de… fogtam magam és buksin pusziltam, aztán tovább mentem, magamat is megleptem, de úgy éreztem hogy helyes amit teszek. Istenem, később úgy is meg fogom bánni, ha mást nem felpofoz Lotte. Rám szól, bármi, tudtam, hogy szólni fog ha nem tetszik neki valami, erre sikerült megtanítanom, hogy mondja el, ha valami nem tetszik neki, máskülönben nem tudom abbahagyni… Vagy túl ment a határán.
Elsimítottam a haját az útból, az, hogy láthatom a hátát, így… kirázott a magányba süppedésemből, éreztem hogy szüksége van rám , nem engedhetem meg magamnak, hogy bezárkózzak, elzárkózzak előle.
Mivel én sokáig utáltam, ha hozzám érnek, és a nőim kezeit is lefogtam, de az ajkuk és a fejük mozgását nem korlátoztam, tudtam, hogy mit kell tennem. Azt hiszem, az egyik felem tudta a másik meg folyton a falba verte a fejét. Előbb az orromat húztam végig Lotte hegén, majd az ajkammal is végig követtem végül folytattam a mozdulatot és a tarkójára adtam egy puszit.
- A látszólag tökéletest kerestem, - dünnyögtem halkan. - De az, amelyik nekem kellett, végig rejtette magát előlem… Az első pillanattól éreztem… - az ilyen kis szüneteim közbe iktattam be a végig követős puszijaimat. - ,hogy te más vagy mint az eddigiek, ezért próbálkoztam nálad sokáig. Éreztem, hogy megértenél… a pillantásod… és a benned rejlő belső erő ami megfogott, mert ott van benned, mélyen eltemetve. Ez fogott meg. Ezek pedig… emlékek, régmúlt emlékek.-simítottam kissé borostás arcomat a hátához, gyengéden eldöntöttem a padlóra, és óvatosan hozzá simultam, minden kis forradást éreztem, így meztelen mellkassal. Nem követtem végig az összes heget, ez nem az az idő, azt akartam ,hogy érezze, hogy mennyire fontos nekem. Hogy tetszik így is, de a sok visszautasítása után nem tudtam, hogy mit kellene tennem, mit mondanom, vagy bármi amivel bebizonyíthatnám neki hogy igenis tetszik, így ahogy van. Hogy a munkába hordhat ilyen zárt ruhákat, de ha velem van mutogassa a hátát is nyugodtan, mert oda vagyok a fenekéért? Igen bassza meg, világ jó segge van Lotténak is, de… a mellei sem rosszak… tudom, nem én lennék ha ilyen helyzetben nem jön elő a kissé nimfomán énem… de mégis csak egy nőhöz simulok hozzá éppen… Lassan fordítom meg, érzem, hogy a hátamon dübörög a víz, eltakarva előle a nagyját. Meg kerestem a kezét és összefűztem az ujjainkat, aztán az ő kézfejét a mellkasomra vontam és megmutattam neki, lehunytam a szemem, és éreztem, hogy a következő pillanatban, amikor rá pillantok, meztelen vagyok, látja az igazi Markus Steelmant ismét. Talán csak az adta az erőt egykor, hogy a családnevemnek igen határozott jelentése van, ez az egyetlen dolog aminek örülök, hogy tőle kaptam, mert általa megismerhettem az igazi Steelmanek összetartását. Lotte… figyelj rám, és csukd be a szemed, hallgasd… érezd a szívem dobbanásait. Miután elvettem a kezét a mellkasomról, a fejét húztam oda. Eközben lassan gyúrtam, masszíroztam a tarkóját, nem-nem fogok lefeküdni vele, nincs itt az ideje. Szerintem. Ha megtesszük egyszer, az nem ezen a napon lesz, amikor mindketten padlón vagyunk.
- Tudod, hogy becsaptam magamat is a tökéletes partikkal, egyiket sem szerettem, egyik sem érdekelt úgy, ahogyan te. Arra voltak jók, hogy ideig óráig , felkelésig betöltsék az űrt itt… - kopogtattam meg a mellkasom, miközben Lotte felett könyököltem. - De… azon a reggelen, veled… az a kis buborékom, a mi buborékunk sokáig kitartott. - fogd be a pofád Markus! Itt állj le és ne mondd el a hót ciki jegyes szmokingos dolgot! Tegnap este még a takarító nőt is felhívtam hogy a héten ne is zavarjon, illetve, még… Brandon előtt. Ó én naiv fasz… De nem számított, jelen esetben, csak épp átfutott az agyamon a teendőim listája, már el is felejtettem. Nem hinném,hogy Lotte a közeljövőben átjön hozzám. Bár a kedvenc olasz kajáldánk ott van a sarkon… de hova fogunk kilyukadni?
- Soha többet ne térdelj előttem ilyen megalázkodó testtartásban, megértetted Lolli? - pillantottam komolyan a szemeibe. Erőt adott a törődése és na jó, talán a fél meztelenkedés is, ez afféle megnyugvást jelentett számomra. Valamiért mindig fel kellett öltöznöm ha vert, ha félmeztelen voltam akkor sosem, gondolom nem akarta látni a korábbi ütéseinek a nyomát az apámnak nevezett vadbarom.
- Egyikünk sem tökéletes. Te is és én is a viselkedésünkkel csapjuk be a világot, és mindketten magunkban hordjuk a sérüléseinket. - megsimogattam az arcát és felsóhajtottam. - Gyere. - állítottam talpra a barátnőmet? Nem tudom, egyelőre nem tudom, hogy mik voltunk egymásnak. - nem szeretném ha fáznál. - öleltem magamhoz és leakasztottam a törölközőjét és bebugyoláltam vele, úgy öleltem át, hátulról. Merész ötlet született meg a fejemben. - Van kivágott hátú ruhád, vagy… vékony pántos hálóruhád, itthon…? Bármi ami keveset takar? Fogadást akarok kötni veled, ha kibírod ezt a napot olyan ruhába, esküszöm felveszek alsót is egy hétig a gatyáimhoz. - Kezdett visszatérni a hangulatom, de még óvatos voltam. Szeretem Lottét, de az agyára sem szeretnék menni, vagy átlépni egy határt, most én voltam az aki az általa felállítotton nem léptem át, egyszerűen megszoktam, hogy nem szabad sokáig firtatni egy-két dolgot Lotténál. A gond egyébként ott kezdődött, hogy sosem hordtam alsót. Hány éve is? Úgy tizennyolc éves korom óta. Nem napoltam el a problémát, itt volt még jelenleg is, de nem tudtam, hogyan másképp mutathatnám meg Lotténak, hogy nincs bajom a testével?! Bevezettem a szobájába, és leültettem az ágyára és letérdeltem elé. Rajtam nem volt törölköző, így még nedves voltam, és azt hiszem a gatyámból is csöpögött a szőnyegre a víz… Letámaszkodtam a combjaira és felmosolyogtam rá, rohadt hideg volt a farmere, meg is rázkódtam egy kicsit.
- Lotte, engem nem érdekel a hátad, nem miatta szerettelek meg, hanem amiatt aki vagy, ők is veled jöttek, azokat is szeretem. - simítottam mega derekánál levő nagyobb heget, a hüvelykujjammal, emlékeztem, hogy ott van, így benyúltam a törölköző alá és megsimítottam, finoman.

szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimePént. Feb. 13, 2015 1:54 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

Vártam az olvadást, de az soha nem jöhetett el, mert nem létezett. Az örök fagy béklyózott meg még jó régen már azelőtt, hogy megismertem volna Markot, még azelőtt, hogy egyáltalán felfoghattam volna kinek a karjaiba sodort a végzetem. Néha azt gondolom, hogy a sors nem isten, nem valami eszme, nem valami, ami után szüntelen vágyakozunk. A sors egy rosszcsont és gonosz kisgyerek aki abban leli örömét minden bizonnyal, hogy lelkeket nyomorgat meg, hogy aztán kivertségükön kacagjon, visszhangként dübörögje vissza a piszkos szín égbolt egy vihar előfutáraként. Mosta azonban nem éreztem a vihar előszelét, sokkal inkább valami megnyugtató tudatot, azt, hogy itt van velem, hogy végre talán életemben először nem bezárom valaki orra előtt a lelkemet, hanem megnyílok neki, átadom neki mindazt ami én vagyok, aki legbelül vagyok. Nem akartam eddig felfedni, úgy egyáltalán semmit. Sem Robertet, éppen elég volt amit látott belőle ahhoz, hogy gőgös utálat ébredjen benne. Nem csodálom, a volt férjem a szimpla megjelentésével ezt váltotta ki az emberekből. Talán ezért volt olyan mocsokmód sikeres, mert féltek tőle. Nem tudom...talán nem is olyan fontos. Az én szempontomból is csak azért, mert a sok évnyi házasságunk megmutatta, hogy egy ideig félek tőle, egy ideig a rettegés mardosón dönt rabigába, és mozdulatlanságra ítél, hogy hagyjam, azt tegyen velem amit akar. Az első ostorcsapás, azért mert valakivel táncolni mertem egy estélyen, az első pálca azért mert egy következő alkalommal öt percnél tovább beszélgettem ugyanazzal az emberrel, végül még orromban éreztem a szíj nyers cserzett bőr szagát, és a vérem keveredett a felszakadó bőr viasz keserűségével, csupán azon okból kifolyólag, hogy igent mondtam egy vacsora meghívásra egy olyan családhoz akiket nem szívlelt. Honnan kellett volna tudnom? Nem lehettem biztos benne, hogy mely cselekedetem mit vált ki belőle. Miért kellettem neki? Mert mutatós voltam, mert volt stílusom, mert képes voltam valamiféle, a szavaival élve, arisztokratikus gőggel elvegyülni a tömegben. Nem játszottam rá, bár ő váltig állította, hogy igen. Ilyen voltam...talán a szüleimtől örökölhettem. Ó igen, a valódi családom, akikről fogalmam sem volt, akikről nem tudtam semmit, és igazából nem is kerestem őket sosem. A válásom után azt hiszem egy hónapig még az járt a fejemben, hogy felkutatom őket, de Mark lebeszélt róla, mai napig nem értem, hogy miért. Volt egy mondata amit azóta sem tudok kiverni a fejemből, mely szerint ha eljön az ideje meg fogom ismerni a múltamat. Ilyenkor mindig az jutott eszembe, hogy tud talán rólam valamit amit nem mond el, amit őrizget mint valami kedves kis titkot a múltamról, arról aki valójában vagyok. De most, ahogyan itt a fürdőben a zuhany alatt hagytuk, hogy a langyos víz eláztasson bennünket annyira mindegy volt már, hogy honnan érkeztünk, sokkal fontosabb volt, hogy hová tartunk és az utunk vajon együtt folytatódik, vagy külön válik, mert nem leszünk képesek feldolgozni ezt az egészet?
Felfedtem magam neki, felfedtem azt a dolgot amely a fizikai fájdalmon túl sokkal mélyebb lelki gyötrelmet okozott nekem. Féltem tőle, hogy eltol majd magától, hogy nem lesz képes rám nézni, azt hiszem mélyen legbelül reménykedtem csak egy kicsit, hogy megérti, hogy nem leszek sosem az a tökéletes nő, akire ő vágyik. De mire is vágyik valójában? Ez volt a másik amiről sajátos elképzeléseim voltak de őt magát sosem kérdeztem meg.A szavai, ahogyan a hátamon lévő hegekhez ér, ó istenem, érzem, hogy a víz hűvösen kopog végig a bőrömön de még ez sem olyan szenvedélyesen fájdalmas amikor először megérzem az ajkainak az érintését a hátamon. A fejem előre nyaklik, meg kell támaszkodni a combomon, a kezem beleváj a vizes farmerbe, a körmeim már majdnem áthatolnak a keménnyé vált anyagon. Azt hiszem egy jól hallható reszkető sóhaj is felszakadt belőlem, amelyet több érzés váltott ki belőlem. Ő volt mögöttem, ő volt az aki mint valami régi térképet vizsgálta a rajtam lévő sebeket, és minden csókjával feloldotta azt a fájdalmat amit elszenvedtem, amikor üvölteni sem mertem mert akkor még többet kaptam még erősebben. Most azért sírtam, mert éreztem a megváltást a mozdulataiból, hogy ezekért nem én voltam a hibás, hogy ez ne az én bűnöm volt, hacsak annyi nem, hogy megszülettem, az talán az egyetlen olyan vétem amiről nem tehettem. Robert számára mindig csak egy kis ékszer voltam a gyűjteményébe, és azt hiszem azért vett el, mert megérezte, hogy velem bármit megtehet amit akar, hogy engedelmesen fogom tűrni nem úgy mint más asszonyok. De félreismert engem azt hiszem, mert az évek vele nem meggyengítettek hanem megerősítettek. Mar apró csókjai közepette csak arra tudtam gondolni egyre sűrűbben felszakadó sóhajaim közepette, hogy soha senkitől nem kaptam még ennyi törődést, ennyi vágyat, ennyi odaadást, ennyi bizalmat csupán pár apró lehelet közé sűrítve amely a bőrömet csiklandozta. Könyörögni akartam neki, hogy folytassa még, nem tudtam betelni vele, végre valakit engedtem az általam olyan nagyon gyűlölt testem közelébe, végre valaki előtt megnyílhattam immáron teljes valómban. Voltak ruháim, ó igen voltak amelyeket felvehettem bizonyos rendezvényekre és emlékszem még azokra a délutánokra amikor Lizbeth, a férjem titkárnője próbálta alapozókkal eltüntetni a nyomait annak amelyeket most Mark láthatott, hogy este kifogástalanul, gyönyörűen dekoltált ruhában simulhassak Robert karjába. Ó az édes Lizbeth, akinek a szemeit lilára maszatolták a könnyek nyomai, és amikor megláttam a csuklóján a kötél nyomait, elég volt egy pillantás és tudtam miért viseli. Ezeket a nőket szántam...talán magamnál is jobban szántam hogy egy nős férfitól viselik el mindazt amit én a saját férjemtől. nem tudom melyikünk volt nagyobb kelepcében.
Mark a hátamra fordít és én egy darabig csak lehunyom a szemeimet, nem merek ránézni ahogyan ő sem mert először rám, mintha félnénk tőle, hogy egy láthatatlan akadályba ütközünk amely idáig tabu volt, és most egy mozdulattal egy mondattal döntjük le, nem törődve a következményekkel. Ujjaim az ujjai közé fűzöm, hagyom, hogy játsszon velük, kicsit még meg is mozgatom őket, hogy jobban érezzem. Mit is szeretnék ebben a pillanatban? Nem....még egyáltalán nem szeretnék vele ágyba bújni...vagyis nem abban az értelemben. Most még túl zaklatott vagyok, bár nem állítanám, hogy közömbös a számomra, ó édesistenem de hát soha nem volt az, én voltam aki ennek megálljt parancsolt és ő tartotta is magát hozzá. Kívántam és a barátomat akartam vissza egyszerre, bár tudtam, hogy mire  a mai estének vége lesz nem kaphatom meg mindkettőt. Valakit el kell majd veszítenem, de talán más születik belőle újjá talán valami más, egy másik férfi, aki mindig itt volt előttem akit mégsem láttam eddig, nem ismertem fel. A szívére simította a kezem, és sóhajommal viszonoztam a mozdulatot, lehunytam a szemeim, hogy az ujjbegyeimbe érezzem a ritmust, azt az édes vibráló ritmust, amely állandóan körüllengte őt. A szíve tökéletes ritmusban dobogott és valahány kérdésem volt mindegyikre megadta a feleletet azzal a kattogó, örvénylő zajos dobbanással, amelyet lassan már a karomban is éreztem. A menedékem volt, és én a menedéke voltam, mondja meg hát valaki mire vártunk eddig, hogy mennyi időnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy ezt meg merjük lépni? Azt hiszem tudom mikor változtak meg a dolgok.
- Igen Mark az a reggel, az amikor hozzám bújtál....nem volt véletlen azt hiszem, hogy soha nem aludtunk együtt előtte. Ez egy komoly és kemény határvonal volt, amit tudom én szabtam meg...de akkor nagyon féltem...és utána maradnom kellett volna. Elmondani mit jelentett, de nem tettem, mert azt hiszem, féltem tőle, hogy többet jelent.- Mindig mindketten féltünk és ezek az érzések tartottak bennünket kordában...de már egyre nehezebb visszatartani, minden alkalommal egyre nehezebb. Talán azért mert a végzeted ellen hadakozhatsz egy ideig, de legyőzni nem fogod soha. Én most a sokadik csatámat vesztettem el vele szemben, Mark-al szemben azzal szemben , hogy végre az lehessek aki vagyok, hogy végre a saját életemet élhessem. Hagytam, hogy talpra állítson, és minden mozdulatom arról árulkodott, hogy igénylem még a közelségét, hogy a víz csupán felszakította bennem a bűntudatot, de nem volt képes azt elmosni, viszont ezzel együtt mintegy hordalékként hozta a kitárulkozásom, melyet most rejtettem mégis ahogyan magamat öleltem át. Mire  észbekaptam vizesen csepegő ruhákkal voltunk a hálószobámba, és azt hiszem el kellett telnie néhány percnek, hogy magamhoz térjek, annyira legalábbis, hogy beszélni tudjak. Bár ez annak tükrében, ahogyan a törölköző alá nyúlt, hogy megsimogassa a hátamon a sebeket nagyon nehéz volt. Lassan nyúltam a törölköző után és lehúztam a vállamról, hagytam aláhullani, miközben a nedves hajam éreztem, hogy vékony kis fonatokban lóg le. Mókás látvány lehettünk, mint két kis ázott veréb a hálószobámban. A hálómban....Markus és én? Ó istenem, ezt azért...ilyesmit még sosem engedtem, úgy értem még sosem járt itt. Korábban a nappalimba jöhetett, de ide még ő sem....most mégis itt volt, kérdés nélkül lépett be, és valahol nem bántam...már lassan semmi nem számított ami eddig tabu volt. Olyan természetesen lépte át a korlátokat, hogy ha bármikor tiltakozni is akartam volna csak egy erőtlen legyintéssel rendeztem el.Fogalmam sincs hogy vett rá, de végül megtette, mert bólintottam és felálltam az ágyról annyira, hogy megszabaduljak a farmeremtől és az alsóneműmtől. Már az sem érdekelt, hogy látja vagy sem. Jelen pillanatban nem érzékeltem a külvilágot, tompa voltam és erőtlen. A francia bugyi egy laza mozdulattal landolt a padlón a farmer után. Nem néztem hátra a szekrényem előtt állva, fogalmam sincs mit csinált mar bár reméltem, hogy megszabadul a vizes nadrágjától. A szekrényből kiemeltem egy narancs szín szatén kis ruhácskát. Hálóruha volt, és miközben a vállfáról leszedtem és a tisztára törölt testemre felvettem beszéltem hozzá, néha hátra sandítva a hátam mögül.
- Nagyjából húsz vagy harminc darab olyan holmim van amelynek kivágott a háta, vagy éppen olyan mint ez. De sosem viselem, mert nem tudok olyan jól nyomokat eltüntetni mint Lizbeth a férjem régi titkárnője. De mivel te ezt szeretnéd...Markus....Mark...azt hiszem kevés olyan dolog van jelen pillanatban amit nem tennék meg, csakhogy érezzem még mindig fontos vagyok a számodra.- őszinte voltam vele és lassan odalépkedtem hozzá. Fehérneműt egyelőre nem vettem fel, nem is nagyon foglalkoztam vele, majd ha kéri akkor megteszem, addig azonban...nem tudom valamivel el kell terelnem a figyelmünket arról ami annyira nyilvánvaló, amit a víz hozott ki belőlünk, a felfokozott lelkiállapot, és aminek a vége olyasmi lenne amit másnap megbánnánk. Ezt pedig nem akartam....ő mást érdemel, más helyzetet s nem egy bűntudattól vezérelt kiadós dugást. Nézzük a dolgok profán voltát: három éve nem voltam senkivel és most olyan felfokozott állapotba kerültem tőle, a közelségétől, a bűntudatomtól és egyáltalán attól, hogy marhára nem voltam tisztában a a saját érzéseimmel, hogy a legjobb volt ha másfelé tereljük a figyelmünket feltéve ha még lehet.
- Mit szólnál hozzá a megismételnénk a múltkori estét viszont....- már én is mosolyogtam és jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy a sebeim a maguk valójában látszanak.
- Mit szólnál egy adag vajas sajtos popcornhoz és egy twister partyhoz? A múltkor csak azért tudtál győzni mert hagytam magam és mert egyszerűen lesodortál a kék pöttyről. Na ezt most nem engedem!- nevettem bár azt hiszem ez a játék most szintén megint más értelmet fog nyerni. de nem bánom...őszintén, bármi is lesz. Egyelőre az volt a fontos, hogy velem maradt és nem menekült el tőlem. És ez már fél siker számomra.  


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeSzomb. Feb. 14, 2015 7:47 pm

Silence after Storm


[You must be registered and logged in to see this image.]

Szentséges szaros nadrág, én konkrétan itt térdeltem Lotte szobájában, ahova eddig nem szabadott bejönnöm, lassan kezdett leesni,hogy a tiltott zónában vagyok, megdörgöltem a tarkómat és felálltam, hova szokta rakni a ruháimat?! Vannak nála ruháim…egy egész sporttáskányi sport ruha, mert azokban szoktam nála aludni ha itt foglalom be a kanapét, egy teljes estés popcornozás után. Még mindig a fürdőben jártam, madarat lehetett volna fogatni velem. Tényleg… tényleg sokat jelentett neki is az, hogy együtt aludtunk! Hülye gyerek! Vegyél egy nagy levegőt és szívd vissza a könnyeidet, elég volt belőle ma estére, a zuhanyzó így is eltüntette az összeset, de nem most kéne még öröm könnyeket sem ejtenem. Legszívesebben kirohantam volna az erkélyre, így pucéran, mert közben levettem a nadrágom, kezdett hideg lenni a farmer, és pucér seggel rohangásztam mint egy félőrült a lakásában, a ruháim után. Tényleg! Ott volt a másik szobában, hiszen én ott szoktam aludni, akkor ott kell legyen. Atya ég, amikor megálltam, hogy felvegyem az új, tiszta bokáig érő edző nadrágomat, Lotte mosóporának illata érződött belőle, megpillantottam őt, teljesen meztelenül, és halkan felnyögtem, nem egyáltalán nem voltam vak, én a hegekkel együtt is Lollit láttam, az én Lollimat, akit három éve ismerek, a titkaival együtt, a kis rózsabimbójával, mert ő egy igazi rózsa volt, fokozatosan mutatta meg a szépségét, mely fokozatosan nyílik és apró részletekben enged magázhoz, ledobta azt a francia bugyit amit viselt, tudtam ,hogy azt visel. Ehhez mindig volt érzékem és istenem! Milyen jó fajtát, csipkéset… persze, hogy feketét. Valamit tennem kellett, de nem tudtam mozdulni, figyeltem, ahogy a selyem anyag rásimul a fenekére és nagyot nyeltem, kapkodva léptem bele a nadrágomba és kötöttem meg a derekamon a madzagot. Csak gondolj a sportra, Mark! De egyszerűen nem ment, eszembe jutott, hogy az egyik épületes haver, munkatárs megkérdezte az első napon, hogy szerintem milyen bugyit hord Lotte, a férfi öltőzőben egy hétig ment a fogadás, a naturalista, a francia, a tanga és a nagymama, valamint a fél francia között. Én nyertem a fogadás, a franciával, de Lottén még a fél is nagyon jól állt volna, ilyen popsikkal minden bugyi jól állt volna a fenekén. Láttam ,hogy nem vett fel bugyit, , vigyorogtam ,de a fejemet ráztam, az-az ajakharapós vigyor volt, az őszinte, ami elárulja, hogy épp nagyon piszkos a fantáziám, és egy suroló kefe sem lenne elég a kitisztítására, csak egy kiadós ágytorna. Ha már kielégítettem a vágyaimat. Eszednél vagy Lolli? Bugyi nélkül akarsz velem twisterezni?!
- Bugyiii? Lolli, én csak szabadabb hátú ruháról beszéltem, de nem kell az összes kívánságomat, vagy elképzelésemet teljesítened, bűntudatból, azért tedd mert szeretnéd, mert ki szeretnéd próbálni. Kérlek, vegyél fel egy bugyit, én is felveszek egy atlétát, és beteszem a mikróba a kukoricát, és… tényleg vegyél fel egy cuki kis franciát, ha twisterezni akarsz velem… - jesszus, kétszer szerepel két egy mondatban a bugyi és a fel… megőrülök. De nem akartam kihasználni Lolli kedvét, hogy a kedvemben akarna járni, a twister és a popcorn jó ötlet, de ennél ne menjünk tovább. Nem tudnék lefeküdni vele, még nem, annyi gátat szabott meg nekem, hogy komolyan zavarba jöttem attól is, hogy láttam a szobájában meztelenül, hogy fogok ettől megszabadulni, és hiába nem éreztem az adott pillanatban, hogy felséghatárt sértettem , perceken belül rá jöttem és szintén zavarban voltam. Nem, ehhez idő kell nekem. Nem bírnám.
- Egyébként pedig, elárulom a titkos fegyverem, jógázom kemény dolog… de ha bele gebedsz sem fogsz tudni legyőzni. - igen, fél éve jógázom és egyre hajlékonyabb vagyok, nagyon jó nyújtó gyakorlatokat lehet végezni, és muszáj volt kipróbálnom, egyszer futás közben egy nagyon kedves kínai idős hölgy meghívott a csoportukba, akikkel egy tó parton gyakoroltak. Tetszett, nagyon tetszett és a légző gyakorlatok is nagyon jók voltak, először kicsit feszengtem, és nem is mindent tudtam megcsinálni, de ki akartam próbálni. Visszatérve a bugyihoz, eme kilengésem után, egy női rendőr valahogy kileste Lottét, nem tudtam kideríteni, hogy hogyan, nem is akarta elárulni, de a lényeg, hogy elég kínos pillanatokat élt át a fogadás miatt, de legalább nyertem, a többiek vesztettek.  Most pedig itt álltam és esküszöm olvadoztam, Lolli, hálóingben, és bugyiban, legszívesebben a háta mögé álltam volna és a karjaimba zártam volna és addig csókolgattam volna a hátán az összes heget, míg térdre nem rogy, éreztem, hogy reagál rám, és kíván, ha nem jobban mint én őt. Három éve, egyfolytában, a szerzetesek már érmével tüntetnének ki, ha létezne ilyen cím, várakozás a nagy ő -re.
Kicsi Lollim, bájos volt, de éreztem hogy kell neki egy kis idő, hogy összeszedje magát, én már úgy, ahogy megtettem, amikor éreztem, hogy szüksége van rám, és nem hagyhatom magára, pörögtem a konyhában, elpakoltam a szennyest, kiöntöttem a spagettit, öregem, olyan spagettit tud csinálni, hogy mind a tíz ujjamat megnyalom tőle és kifekszem a szőnyegére aludni, egyébként, szerettem ott aludni a szőnyege és én jó barátok voltunk, miattam kellett később egy nagyobb kanapét beszereznie, többször felriadt, hogy én a kanapéról legurultam, álmomban, de meg sem éreztem, magamra húztam a takarót és egy párnát és már aludtam is tovább. Olyan más volt az ő lakásán aludni, megnyugtató, én is szerettem otthon lenni, az volt a kis mentsváram, de itt sokkal meghittebb érzések kerítettek a hatalmában, úgy éreztem , tényleg éreztem, hogy szüksége van rám. Még akkor is ha a falak választottak el minket egymástól, vele lehettem és figyelhettem rá, esküszöm, eleinte féltem is ,hogy az a szarházi meglátogatja.
Nem haragudtam rá a csókért, hiszen… ki kellett, hogy próbálja, tudnia kellett, hogy milyen érzés lehet valaki mással csókolózni,majd… idővel eljön a mi időnk is.
Elrámoltam a szennyest és, felraktam a kávénak a vizet, de az elkészítését Lottére hagytam. Belöktem az egyik közös cédénket a lejátszójába, volt rajta mindkettőnk kedvenc számaiból, nagyon sok volt, mindet én csináltam, megjegyeztem ,hogy kik a kedvenc művészei, és a számok címét is, igen az övéi művészek voltam, az enyémek előadók és zenészek. Az aláfestést még a kukorica pattogása is megadta, menet közben felhúztam egy pólót is magamra, Mark, ma nuku félmeztelenkedés. Szerettem na, mert jó érzés volt, szabad. A szabadságot sokféleképpen lehet értelmezni, és ez is a szótáramban volt. Szólt a zene és én a fejemet ráztam rá, és a számba dobáltam a koricát, egy kettőt, majd belemarkoltam és betömtem a számat, úgy néztem ki mint egy pocok, legalábbis Lotte szerint, szerintem nem, csak szimplán tele volt a szám. Mert nincs két pofazacskóm amivel raktározni tudok… pedig nem lenne rossz, bizonyos esetekben. Hangosan ropogtattam és letettem a dohányzó asztalára a tálat, majd félre toltam az útból az asztalt és eddigre már előszedte a szőnyeget, meg a pörgettyűt.
- Készülj fel a vereségre Lolli! - vigyorogtam rá, miközben nyújtózkodtam és beletúrtam a még mindig vizes hajamba. Meghajlítgattam az izmaimat és elvégeztem néhány nyújtást, ó igen, komoly sport ember vagyok, csak semmi játék, olyan ami előtt ne melegítenék be, az talán a sakk, és a kártya, ezek a kivételek, bár sakkozni, nos ahhoz nem volt türelmem, pedig az eszem megvolt hozzá, de kivárni,hogy az ellenfél mit lép, na ahhoz nem mindig volt türelmem, szerettem hasznosan elütni a szabadidőmet és ehhez a mozgás illett leginkább.
Lejátszottuk a szokásos kő-papír-olló játékot, ő kezdett, általában ő is szokta megpörgetni az órát, de az elsőt most tőlem kapja.
- Rendben, bal láb a pirosra! - utasítottam Lottét és átnyújtottam neki a pörgettyűt, miközben elmentem a kukoricás tálért. Máris jobban éreztem magamat, a hifiből a kedvenc vidám válogatásom szólt, őszintén szólva az ő stílusából nehezebb volt számokat találnom, de élveztem a kihívást. A közelünkbe tettem a popcornt és lehajoltam, majd a kezemet le tettem Lotte lábai között a háta mögé. Uhh… mennyi mozdulat lett volna, végig nyalni a combja belső felén, vagy a külsőn.
- Ugye, még véletlenül sem változtathatom meg a kezdeti pózt, ugye-ugye? - rimánkodtam, most jöttem rá, hogy túl könnyelmű voltam. Nem mertem felpillantani, mert ha minden jól ment, akkor is premier plánban látnám Lotte francia bugyiját… NA jó, nem én lettem volna ha nem vetődöm le rögtön arra a pöttyre amit Lotte mondott, gondolkodás nélkül, imádtam játszani, főleg ezt, és megnehezíteni a másik helyzetét, de talán most először a saját helyzetemet nehezítette meg.
- Lotte! - emeltem meg a hangomat, innen lentről. - Szeretném, ha tudnád, hogy nem haragszom rád, egyáltalán, rendben? - kíváncsiskodtam.  

szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeVas. Feb. 15, 2015 12:07 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

 
Marknál senki nem értett jobban ahhoz, hogy egy pokoli helyzetből, egy rosszul induló estéből valami jó keveredjen. És úgy ért el nálam dolgokat, úgy tettem neki bizonyos engedményeket, hogy igazából észre sem vettem. Nem is volt fontos, hogy miért, csak az, hogy megteszem, mert ő kért rá. Talán pokolra is szálltam volna a kedvéért, de azt is csak úgy, ha végig hallom a fejemben a hangját. Az utóbbi időben ha zaklatott voltam, ha éppen valami bántott, ha éppen csak el akartam neki mondani, hogy mi az ami foglalkoztat csak simán felhívtam. Nem azt mondom, hogy ezeket a hívásokat is mindig a legjobb pillanatokban sikerült eszközölni, és nem egyszer hallottam ahogyan befogja a telefont és tompán a háttérből érkeznek a szavai „Mindjárt visszajövök cicus…csak ez fontos”. És onnantól figyelt rám. Önfeláldozó barát volt és azt hiszem, ez az amit féltem volna elveszíteni, féltem attól, hogy talán akkor már semmi nem lenne ugyanaz, hogy a szabadsága miattam veszne el, hogy a vidámsága elhalványulna mellettem, hogy a mosolya megfakulna és lehúznám őt magammal a sötétbe. Az meg sem fordult a fejemben, csak talán most először, hogy nem én rángatnám le őt magamhoz, hanem Mark az aki felhúzna az ő világába. Amit saját maga teremtett azután, hogy magához tért. Neki sikerült az ami nekem még mindig nem ami még mellette sem idáig. És most….egy bődületes nagy hibát követtem el. Mintha eddig felfelé haladtam volna, esélyem volt arra, hogy a ragyogás beborítson, és ott lehessek én is. Lám még arra is rávett, hogy korcsolyázzak és azóta az este óta nem zakatoltak a fejemben régmúlt életem keserves estéi, kikötözve ahogyan hallgatom Robertet meg az ismeretlent. Mark mint valami hívatlan varázsló egyszerűen eltűntette, csupán azzal, hogy egy gátlásomat feloldotta. Volt belőle jó pár, és bár az évek alatt sikerült jó sokat messzire űzni még mindig voltak. Ezek közül talán a legsúlyosabbat fedtem fel neki, a hegeket és sebeket a hátamon, a történetekkel tarkított rózsaszín és mélyfehér emlékeket, mint valami elcseszett rajz vonásait. Emlékszem egyszer megfordult a fejemben, hogy egy plasztikai sebésszel rendbe hozatom őket, de meggondoltam magam. Nem akarom soha elfelejteni, hogy mit tett velem az a szemét, emlékezni akarok rá, hogy képes legyek feldolgozni. Nem elnyomni, nem mélyre zárni, hanem valóban saját magammal elfogadtatni ami történt. És most már nem egyedül kell ezt a terhet cipelnem, amely úgy éreztem a legtöbb gátat állította közénk, hanem megosztottam vele, elmeséltem neki, megmutattam, felfedeztettem vele. Olyan őszinte akartam lenni vele, amilyen ő volt velem, amikor a fájdalmat a tettem után megláttam az arcán. Még soha azelőtt nem láttam ilyennek még akkor sem amikor a múltjáról beszélt. Soha azelőtt. A víz nem elmosott hanem tisztára mosott mindent. Láttuk egymást úgy ahogyan azelőtt sosem, és azt hiszem ez az este ez a bűn kellett ahhoz, hogy közelebb kerüljünk. A bölcsek azt tartják, hogy az életben egy pofonnal érkezik a megváltás, hogy a lélek csupán a még nagyobb teher alatt képes felismerni ami előtte van a nyilvánvalót, amely mindig is ott volt, talán csak ő volt gyáva, hogy megláthassa, ahogyan én is az voltam, ahogyan én is elzártam magam Mark elől.  De a bánatomat a keserűségemet nem dédelgethetem tovább ahogyan azelőtt sem, most sem engedte. Hagyta egy darabig, hogy belülre zokogjak, hagyta egy darabig, hogy önostorozzak, aztán egyszerűen fenékbe billentett megpöckölte az orrom és a szám vonalait felfelé húzta, csakhogy mosolyogni lásson. Ó az én örök kis bohócom az én kis gombszeműm, aki nem képes órákon keresztül a letargiában vergődni és nem hagyja nekem sem. Nem teszem hát, és azt hiszem lassan oldódni látszom abban a közegben amiben ő volt. Megint felhúzott magához, a saját kis világába, ami arról szólt, hogy ebben az elcseszett életben próbáljuk meg magunkat jól érezni. Ó nem….hiába tudtam, hogy a testem vágyakozik, jól tudtam minek szól ez. nem őt akartam…nem a klasszikus értelemben akartam. Nem mondom, hogy hidegen hagyott. Őszintén szólva nem volt nő a csoportunkban aki képes lett volna úgy beszélni róla, hogy a semlegesség határain belül marad, és ez alól én sem voltam kivétel. Amikor megtudták, hogy barát zónába száműztem Markust azt hiszem egy ideig én voltam a komplett idióta az osztályon, valaki még egy óriási L betűt is rajzolt rúzzsal a monitorom közepére. Ekkoriban hagytam elterjedni azt a pletykát, hogy viszonyom van vele, csak azért, hogy leszálljanak végre rólam. Pedig az igazság az volt, hogy jobban tiszteltem őt és a kapcsolatunkat minthogy egy pár éjszakás alapos kefélés után azon kezdjünk el agyalni, hogyan is tovább. És….ha jobban a lelkem mélyére nézek Robert előtt és után sem volt senkim, én nem tudtam hogyan kell…hogyan kell gyengédnek lenni, hogyan kell felszabadultan szeretni. Ebből a szempontból azt hiszem semmiben sem különböztem egy tizenévestől aki éppen most veszíti el a szüzességét. Féltem még ezt is bevallani, hogy ha odakerülnénk, nem tudnám mit csináljak, ha csak nem ő mondja meg nekem. Tele voltam tengernyi frusztrációval és nem tudtam ezeket még feloldani. Kellett egy kis idő, azt hiszem kellett egy kicsi, hogy eljussak arra a pontra amikor képes leszek ezt megoldani, ha segít nekem. De valóban le akarok vele feküdni? Igen! Most? Nem! Most azt akarom, hogy egyszerűen csak velem legyen, hogy itt legyen, ahogyan mindig amikor szükségem volt rá, és rá mindig szükségem volt. Ó ostoba vagyok azt hiszem ha azt hittem, hogy túl tudok lépni azon a tényen, hogy a hormonaim a tudatom ellen dolgoznak, hogy minél inkább barátként akarok rá tekinteni, annál inkább nem megy. Hogy erre az az éjszaka döbbentett rá, hogy talán annak az emléke szakította fel a gátlásaimat, amelyek nyomán végül a csókot engedtem. Ó nem tudom, csak azt tudom, hogy ha most kicsit tovább engedem, hogy ölelje a csupa víz farmeremet ha még mindig azokkal a boci szemekkel mered rám, akkor én….én nem fogok kezeskedni azért amit tenni fogok….vele. Szerencsére vagy sem de nem így történik. Észbe kap ő is és én is, noha azt hiszem a bugyi kapcsán kicsit túl könnyelmű voltam.
– Bocsiiii…okés, rendben. Ne miattam kelljen a mocskos fantáziádat kordában tartani, igazad van.- adom meg magam mosolyogva és már indulok is vissza, hogy valami cuki fehérneműt keressek. Twister közben ha éppen le kell hajolni nem tudom kettőnk közül ebben az állapotban melyikünk érezné magát kellemetlenebbül. Eddig általában ruhában játszottunk, ez volt az első alkalom, hogy valami könnyebb szerelésben vágunk neki. És ez még nekem is új volt.  Cuki kis francia….hát egy ideig eltartott mire megtaláltam a megfelelőt, de ezúttal a ruhához passzolóan egy narancs színű szatén darabot találtam. Cukkolni akartam? Ó dehogy is, egyszerűen….nem tudom még új volt nekem a helyzet, még szoknom kellett az egészet vele.  Valami megváltozott ezt éreztük mind a ketten, főleg ahogyan néha ránéztem mikor a játékot készítettük elő, persze még óvatosak voltunk. Kicsit olyan volt ez még nekünk mint amikor kerülgetjük egymást, érezzük a másik illatát, érezzük, hogy ez most egészen különleges, de egyikünk sem meri megtenni azt a bizonyos lépést. Majd az idő megteszi helyettünk ha elérkezik a megfelelő pillanat. Addig maradnak ezek itt a lakásomban, vagy éppen nála, vagy egy előadáson, vagy egy hoki mérkőzésen, mert a továbbiakban is hajlandó leszek elmenni ilyenekre vele, még akkor is borzalmas a lárma, és megsüketülök, az én füleim a zenére érzékenyek és nem az efféle ereszd el a hajam helyekre. Mások voltunk ő meg én, de a világink összefonódtak és megosztottuk a másikkal. Én bármit megadtam volna azért, hogy számára tökéletes legyen egy este, ahogyan ő is ugyanígy volt vele. Hovatovább ez egy kapcsolat alapja lehetett volna…..nem tudom. csak azt tudtam jelen pillanatban, hogy ezt az estét vele akarom tölteni, bármi is lesz a vége. Nevettem amikor megjelent azzal a két szekérnyi popcornnal a szájában, mint valami hörcsög.
– Hééé ez egyenlőtlen küzdelem, halálra röhögtetsz, ez nem ér! Pontlevonással sújtalak Markus.- mondtam nagyon komolyan majd nem bírtam megállni röhögés nélkül. Megkérdeztem tőle, hogy feltette a kávénak a vizet, mire jött el bólintás, és én is belegyűrtem egy adag kukoricát a számba.  Persze koránt sem vagyok ebben olyan jó mint ő volt. A zenei válogatás tetszett. Hol az ő egyik kedvence szólt, hol az enyém. De hát mi amúgy is így működtünk. Testvérek voltunk, barátok….és valami több? Komolyan nem tudom, szeretném azt hinni, hogy igen de ez most még nem biztos. Talán ha újra vele alszom…talán ha elgondolkodom közben talán ha átölel. Túl sok a talán.
– Pirosra a bal láb, Értettem főnök!- adom meg magam és egy újabb kukoricával a számban pakolom a bal lábam a pirosra és jön a következő lépés- Bal kéz a kékre, jobb kéz a sárgára.- ekkor szembesülök a ténnyel, hogy Mark gyakorlatilag a hátam mögött van, és ha egy kicsit felemeli a fejét nekiütődik a fenekemnek. Ajjj azt hiszem ez most ebben a helyzetben nekem egy kicsit sok, így megadom magam a kérésnek.
- Rendben akkor kezdjük előlről. Reset és újraindul az egész, de ha megint így kötünk ki, akkor nem szabadulsz Mark!- fenyegetem meg játékosan, és hallom ahogyan a konyhában zubogni kezd a víz. Felmarkolok egy adag kukoricát, és miközben kinyújtózik a szájába nyomom, majd nem tudom…a zene…az adagio okozza vagy egyszerűen….fogalmam sincs pedig nem is ittam….ajkaim már az ajkán vannak és néhány szem kukoricát kimarok belőle, amit a nyelvemmel még elérek. Néhány másodperc őrület az egész, de ha agyon ütnének sem tudnám megmagyarázni. A kukoricát rágcsálva mutogatok a konyha felé.
– Azt hiszem….azt hiszem a kávé….megyek elkészítem- és mielőtt magyarázatot akarna, mielőtt bármit is mondanom kellene már ott sem vagyok, köd előttem köd mögöttem.


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeVas. Feb. 22, 2015 4:25 pm

Silence after Storm



Ugye, hogy ugye?! Bár, így is komoly próbát álltam ki, mert… sosem láttam még így, csak a kosztüm nadrágok és ingek. Tudtam, hogy szép hosszú combjai vannak, amikért oda is vagyok. Jó-jó tudom fenék fetisiszta is vagyok, enyhe paskolási hajlammal, de… öregem, mit le lehetne dobolni Lolli fenekén.  A kukoricával a számban kacsintottam Lottére, és széttártam a karjaimat. Sosem írtunk pontokat, ha mégis akkor előtte megbeszéltük, hogy aki nyer annak a programjára megyünk el. Hálát adtam az égnek, de leginkább Lottének, hogy megengedte az újrakezdést, megkönnyebbülten egyenesedtem fel és nyújtózkodtam, az első meglepetést a popcornnal kaptam, a másodikat, amikor megpuszilt. Vagy kukoricát halászik a számból, kis híján felhördülök, meglepetten, nem lehurrogósan és félúton megakad némi kukorica a torkomban, hevesen bólogatok, hogy menjen kávét készíteni miközben könnyezek, amikor kifordult felköhögök és kiöpöm a maradék kukoricát, csak én lehetek ennyire béna, esküszöm. Mit csinálnék máskor? Ha valaki ilyen öltözetben lófrál előttem? Az ágyra dobnám és megfektetném. De nem Lollit, korábban talán azonnal rá vetettem volna magamat, de… most ezek után, kicsit el vagyok bizonytalanodva. A pólóm ujjába törlöm a szemeimet és kimegyek utána a konyhába, a kukába dobom a félre nyelt darabokat, még mindig a torkomat köszörülöm, megmosom a kezeimet aztán kiveszem a hűtőből a nekem tartogatott ásvány vizet, és csak úgy üvegből meghúzom. Még mindig kapar a torkom, de jobb. Megállok a mosogatónál és a csípőmet nekitámasztom a pult szélének, jó érzés ahogy a nap melengeti a bőrömet, ekkor jut eszembe az, hogy ha már ilyen jó az idő, hiszen a sivatagban lakunk, akkor miért ne mehetnénk strandra? Teszem azt aqua parkba? Még sosem voltunk, viszont őrült jó buli lenne.
- Lolli? - kortyolok bele az üvegembe. A hátát figyelem, ahogy készíti a kávéinkat, leteszem a pultra az üvegemet és oda lépek mögé, a hátára teszem a tenyeremet, tartom a távolságot, nem mászok rá, de azért beljebb vagyok a három lépésen belül, és úgy folytatom. - Mit szólnál ha elmennénk strandolni? Csak te és én és egy csomó csúszda? Most? - megpuszilom a buksiját és meg simizem a hátiját is. Francba?! Miért becézgetem a testrészeit? Kóros…kóros a dolog, de nem bánom, tetszik, ezután ellépek mellőle, nehogy azt higgye, hogy a közelségemmel is szeretném befolyásolni, hagyok időt neki gondolkodni, ráadásul a ruhatárát sem ismerem, nem tudom, hogy van -e fürdőruhája, bár… ha ebből a kis cuki narancssárga hálóingből indulok ki, és…a bugyiból, tartogathat még meglepetéseket. Visszamentem a szobájába és leültem a kanapéra, bekapcsoltam addig a tévéjét és átpörgettem, strandröplabda mérkőzésnél állítottam meg a csatornákat, hát miért ne…? Most sokkal jobban vigyáztam a kukoricával, ezek szerint mostantól számíthatok ilyen spontán mozdulatokra, én is megcsinálhatom vele…? Mennyire szabad vele őszintének lennem, akár a mozdulatait illetően is? Azt hiszem ezt az időre bízom. Remélem idővel el fognak múlni a gátlásaim vele szemben, más nem érdekelt, csak ő , neki nem volt mindegy, hogy hol érintem, például tudtam ,hogy a hátát sosem szerette ha oda nyúltam, néhány mozdulat után észre vettem, így nem is erőltettem tovább ha ölelkeztünk is, inkább a buksijánál fogva húztam magamhoz, bár ment a tévé, a hangját levettem mert a zene sokkal jobban érdekelt, a közvetítő hangja kevésbé, de most szinte üresen bámultam a képernyőt, máskor figyeltem volna a páros röpi női sportolók fenekét miközben felugranak, végig hullámoznak az izmok a bokáiktól a fenekükig, vagy az ide-oda hibálózó melleik, de most ez sem érdekelt, próbáltam megfejteni az érzéseimet, rá jönni, hogy mit kellene tennem, nagyon nem voltam otthon a kapcsolat témában, sosem. Soha nem volt komoly kapcsolatom, tán még az elején, gimiben, amíg ki nem derült, hogy én a rendőrtisztire akarok menni, onnantól be durcázott rám a csaj, nem is igazán érdekelt. Valahogy sosem voltam képes megnyílni senkinek, de aztán jött Lotte és az a hülye ivós játéka. Más kérdés, hogy utálok kegyetlen másnapos lenni, és az egészség mániám meg én… Felkavarja az anyagcserét az alkohol, a túl sok alkohol pláne, elvonja a vizet a szervezetemből, amire pedig szükségem lenne, amúgy mindenkinek, de mások nem érdekeltek. Egyedül még Lotte,  ezért sem szerettem ha iszik.
- Gondolkodtam,  - kaptam fel a fejem, miközben megéreztem a kávé illatát mellettem, és azt is, hogy besüpped alattam a kanapé - Azon, hogy kirámolunk minden piát a lakásodból, egy üveg pia, egy mellettem alvás, mit szólsz? - de persze, vártam a válaszát a strandozós ötletemre is, ezen kérdésem után pedig vigyorogtam mint a vadalma, nem felejtettem ám el, nem felejtettem el, hogy min filóztam korábban, és meg is akartam vele osztani az ötletemet.  Jobb volt a kedvem, tényleg. De szívesebben lettem volna a szabadban és olyan dolgot csináltam volna Lottével amit eddig még sosem, és eztán is. Napközbeni elfoglaltságot akartam, ki akartam vele próbálni, milyen az, ha nyilvános helyre megyünk, sokkal kevesebb ruhában, nem véletlenül kerültem az ilyen helyzeteket vele, a kevesebb ruha több félreértést szül, és még piszkosabb fantáziát eredményez, így sem tudta volna kipucolni a gondolataimat, a bugyi nélküli sejhaja láttán, hálóingben. Mellesleg rohadt rég voltam csúszdás strandon, még az egyik meló helyi srác elhívott a családjával, össze akartak hozni a feleség kishúgával, pár mondat után letisztáztuk, hogy ő komoly kapcsolatot keres, én meg közöltem vele, hogy nyugodtan elbújhat velem a szerviz szivattyúk mögötti rejtett zugnál, ha csak egy gyors numerát akar, majdnem felpofozott, de gyorsabb voltam és nevetve sétáltam odébb. Egyébként sem volt az esetem, mi is nem az esetem? A picsogós nagyszájú pláza cicák, és a hipsterek meg a rocker lányok, jó utóbbi csoportban vannak kivételek, de  hipster csajok… kerüljenek el messzire.
Mellesleg még mindig kíváncsian vártam a válaszát a strand ötletére, engem nem zavarna a háta, egyáltalán, nincs semmi szégyellni való benne, sőt, úgy szexi ahogy van, persze elfogult vagyok, mert azt hiszem … nem merem száz százalékra állítani, de szeretem! Legalábbis azt hiszem ez az érzés azt jelenti amit érzek, és a féltékenységet az,hogy éjjel ide jöttem volna és mint egy hűséges kutya ott állok a háta mögött és az első csók kezdemény sejthetősége környékén az ajtón hajítottam volna ki azt a suhancot. Tovább rágcsáltam a popcornt, miközben felé fordultam és elvettem a kávét, és ki is nyomtam a tévéjét, igaz hogy csak a képernyő mozog, de az is elvonhatja a figyelmet kettőnkről, és én azt nem akartam,bár ő maga volt a legnagyobb kísértés a számomra és csak magamat akarom megszívatni a fürdőruházással? Hülye vagyok én? Igen! De tényleg Lolli mellett akartam jól érezni magamat. Nem volt ez sem megcsalás semmi gond, mert… hivatalosan mi nem is jártunk sosem, barátok voltunk, tényleg múlt időben gondoltam erre? Tényleg, bár még azt sem tudtam, hogy jelenleg mi van köztünk. Furcsa, izgatott bizsergés járt át, ha erre gondoltam, kettőnkre. Nem tudom, hogy szóba hozzam-e azokat az érzéseket amik éppen bennem kavarognak, egyelőre még hallgatok róla, meglátom, hogy mit hoz a jövő, hajlandó e tovább engedni, persze, az együtt alvással sincs problémám, sőt! Imádom, nem mondtam neki, de időnként hallhatta ha itt vagy otthon aludtam néhány falnyi távolságban, hogy rémálmaim vannak ha egyedül alszom, ezért is kellenek az egyéjszakás kalandok, hogy ne érezzem egyedül az ágyban sem magamat. Nem kiabálok, legalábbis nem panaszkodtak még a szomszédok, de forgolódom és hánykolódok, és talán nyöszörgök is. De ha magamhoz húzhatok éjjel egy testet, legyen az bárki nő, az megnyugtat. Ráadásul Lolli volt az első aki nem sétált ki végleg az életemből másnap az ajtón, ő állandó volt, igaz jó barát, nem is értettem, hogy a bácsikám miért hajtogatja folyton, ha Lottéról beszélek neki, hogy férfi és nő között hosszantartó barátság nem igen létezik, olyan nem,amelyben ne feküdnének le, vagy ne csókolták volna meg a másikat legalább egyszer, hogy megnézhessék, működnének-e együtt, vagy sem… Mi pedig épp egy ilyen pallón egyensúlyoztunk. Amely végül vagy erre vagy arra billen kettőnkkel. Egyelőre komolyabban nem is mertem belegondolni, pedig… azért el-el játszottam a gondolattal.


szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimeHétf. Feb. 23, 2015 3:09 pm

Silence After Storm
[You must be registered and logged in to see this image.]


[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

 
Komolyan nem vagyok normális, mi a fenét csinálok? Könnyű lett volna arra fogni, hogy piás vagyok, vagy éppen túl fáradt, vagy egyszerűen túl zaklatott, de őszintén szólva egyik sem voltam. Így aztán amikor végül megváltásként ért a víz zubogása mielőtt még olyan dolgot tettem volna amit minden bizonnyal megbánok. Mi a franc....a legutóbbi csók hatására elment a józan eszem és most már őt is kellemetlen helyzetbe akarom hozni azzal, hogy a kukoricával együtt majdnem engem is megkaptak az ajkai? A szemeimet forgatva mentem ki a konyhába, hogy elkészítsem a kávét, és magamban azon imádkoztam, hogy ha utánam is jön nehogy megkérdezze mi volt ez az előbb, mert nem tudtam volna neki ésszerű magyarázatot adni rá. Nem tudom mi volt. Csóknak tűnt? vagy egyszerű baráti bolondozás mint a korcsolya pályán amikor a derekamat fogta? Úgy éreztem az utóbbi időben többször kerültünk belül azon a bizonyos három lépésen aminek a vonalait én húztam meg egykor, ő meg mint valami kis jócserkész tökéletesen be is tartotta a játékszabályokat. De nem volt ez ilyen egyszerű és ezt nekem kellett a legjobban tudni. Én voltam aki minden alkalommal több biztatást adtam neki, hogy csalogattam, hogy talán olyan dolgokat tettem vagy éppen mondtam amik már régen túlmentek a barátság fogalmán. Mi ütött belém? Mintha ezer éves gátlásokat dobáltam volna le magamról, mintha olyan dolgokat engedtem volna szabadjára, amelyek eddig vagy rejtve voltak bennem, vagy az is lehet, soha nem is lettem volna rá képes, és főleg azért nem mert még mindig bennem élt a férjem emléke, ahogyan azt követeli tőlem, hogy tegyem meg neki....tegyem meg még azt is amit a legvadabb álmaimban sem lettem volna képes még csak gondolni sem. Most meg ott állok a nappaliban, könnyek mossák a szemeimet át a nap folyamán már sokadszorra szabadon engedve és aztán elhalva én meg csak hagyom. Hagyom, hogy vörösre marja az arcomat, hagyom, hogy az utolsó érzéshullám is kilökődjön belőlem, miközben látom miként terül el a hasfalán a vörös hajzuhatag, miképpen veszi őt birtokba és nekem néznem kell az ajtón állva, a nap folyamán azt hiszem nyolcadszor. Vörös...fekete...szőke. Mindegy is a hajszín., ugyanazzal az eleganciával elégítik ki őt a szemem láttára, ő meg vigyorog, majd felkel az ágyon a testén még ott a nyoma a gyönyörnek amit okoztak és követeli, hogy nyaljam le. Nem akarom, tiltakozom, undorodom, és a szőnyegre pakolom az aznapi vacsorát. Pofon csattan az arcomon és ez térít magamhoz, immár a valóságban vagyok, a saját konyhámban a kávét készítem el amelynek vize az előbb forrt fel, csak én merültem el túlságosan a múltban. Mindig ezt csináltam, a múlt mint valami hínáros mocsár visszarántott, de olyan jó lett volna csak egyszer nemet mondani, csak egyszer egy kéz, ami visszahúz ami nem ereszt. Markus édes szemeit láttam, és azt hiszem az egyetlen volt, az egyetlen barátom akire számíthattam. Lehet vajon több? Nem reméltem, és a remény azért is halt el egykor is, mert én voltam az aki gátat szabott neki, aki nem engedte, hogy tovább fejlődjön, aki nem engedte, hogy kiteljesedjen. Neki cukor nélkül készítem el a kávét, sosem kért bele a pulton ott van az a doboz amiben a port tartotta amit mindig beleszór. Fogalmam sincs mit az, nekem mindegyik ilyen bigyója teljesen egyforma volt, nem értettem hozzá. Mindent megvettem amire úgy gondoltam kényelmesebbé teheti ha nálam van. A hűtőben az ásványvíz, amelyiket ő szerette, és a pulton a kávé ízesítő, meg a popcorn, vajas ami az egyik csábítás volt a számára, mert amúgy sosem élt az ilyesmivel csak miattam. Nagyon zavarban voltam, ezredszer is átforgattam a kávét, mintha éppen az lenne a legfontosabb cselekedetem ebben a szent pillanatban. Félcsupasz voltam, a hátamon éktelenkedő hegek rózsaszín tengerébe érkezik meg a simogató tenyere, és lehunyva a szemeimet élvezem egy kicsit. Az első férfi az életemben aki így láthat, és az elsők között is az első aki megérinthet. Az orvosom ő más, ő természetes, hiszen már többször próbált plasztikai sebészre rábeszélni, de megvallom őszintén nem akarom eltűntetni, mert eddig még nem éreztem szükségét. Azt gondoltam, hogy ha sikerül Robert utolsó sötét árnyékát is levetnem magamról, ha majd sikerült, tényleg sikerül túllépnem rajta, akkor majd talán besétálok egy olcsóbb klinikára és megszabadulok tőlük egész hátralévő életemre. De az igazság az, hogy még mindig rettegtem, hogy még mindig rettegtem, túl minden biztonsági intézkedésen, túl minden záron, és túl minden olyan dolgon, amik a jelenlegi életemben biztonságot jelentettek tőle, mindig ott volt bennem, hogy egyszer majd megjelenik itt, hogy meglátom azt az ördögi vigyorát és a saját sikoltásomba fogok belefulladni. Rettegtem minden alkalommal amikor egyedül voltam, és ezt csak az ital tompíthatta, holott csak a kezem kellett volna kinyújtanom, ahogyan most is csak megfordulni ét átölelni. Pokolba a távolsággal. De még nem ment, egyszerűen még nem voltam elég bátor vagy éppen nem voltam elég biztos az érzéseimben iránta. Lassan nyitottam ki a szemem, de nem fordultam hátra, csak az apró csókot éreztem a fejemen, ami jól esett, túl jól azt hiszem....elléptem mellőle, hogy a hűtőből kivegyem a tejet addig pedig eltűnt a közelemből. Most először komolyan éreztem a hiányát, és nem hittem, hogy ez normális dolog lenne. Akárhol voltunk eddig, akármerre jártunk mindig megölelt, mindig volt hozzám jó pár kedves szava, apró puszik, gesztusok, de csupán ennyi. Ő nem erőltette én meg hálás voltam neki ezért. Mi változott? Az a bizonyos éjszaka amikor nála aludtam, azt hiszem az változtatott meg bennünket. Én menekülni akartam a tudattól, hogy túl jó volt, ő meg nem erőltette, nem tartott vissza, hiszen soha nem tette korábban sem. Hallottam, hogy bekapcsolja a tv-t, én még mindig a kávésbögrékkel szenvedtem a konyhában, mire végül aztán mindkettővel együtt besétáltam és mellé ültem.
- Lassan idd mert forró. Tettem bele abból a porból amiből szoktál. Inkább nem is kérdezem mi az.- mosolyodtam el az este folyamán már sokadszor. Ezt hívtam én Steelman-hatásnak mert bármilyen rossz is volt a kedvem ő mindig fel tudott vidítani. Persze a strand ötlete eleve halott volt, szerintem ő is érezte amikor felvetette, de olyan volt mint egy gyerek: végtelenül lelkes, egyszerűen nem tudtam hogyan törjem le, de meg kellett tennem.
- Nézd Mark!- megforgattam a két tenyerem közé vett kávésbögrét, és a mintát nézve megint nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. Egy tündéri kis figura volt rajta hajcsavarókkal a fején, rém mókásan kifestve a szája, az álmosság még ott ült a szemében, két számmal nagyobb papucs rajta. A bögrén pedig a felirat: "Ne feledd, te reggel is gyönyörű vagy!" Ki mástól kaphattam volna mint tőle. Mindig ilyesmikkel lepett meg. Csak pozitívan! És én esküszöm, hogy próbáltam csak éppen nem volt könnyű.
-Én nem...ez a strand nekem még korai. Most...én most ezt felfedtem neked, de nem akarom, hogy megbámuljanak, vagy éppen neked kelljen miattam...illetve tudom, hogy te nem...csak ez nekem...ne haragudj nem megy, ez most még nem megy!- néztem rá a zavarodott és félbehagyott mondataim végén rá, majd bocsánatkérő pillantások kíséretében vontam meg a vállam.
- Már így is többet mutattam meg eddig magamból mint amit akartam. Én nem tudom mi változott Mark, komolyan nem tudom. Ahogyan azt sem tudom, hogy Brandon jelenléte mit szakított fel bennem, miért lettem ennyire....meggondolatlan. Mi--mi--miért?- dadogtam a végén és elbújtam a kávésbögrém mögé, majd a hallgatást választottam egészen addig amíg az együtt alvás ötlete el nem hangzott. valami olyasmi történt, ami azt hiszem idáig még nem nagyon. Az első gondolatom az volt, hogy akarom! Esküszöm mindenre, hogy akartam újra arra ébredni, hogy átölel, és most már arra sem kell figyelnem, hogy nem pólóban alszom, hanem nyugodtan így ahogyan most vagyok. felszabadító és megkönnyebbült érzés volt ez nekem. Hálásan pillantottam rá, és azt hiszem még egy újabb torz, de lassú mosolyt is csalt az arcomra.
- Hát amennyi dugi italom van azt hiszem jó pár éjszakádat lefoglalom majd Mark!- kortyoltam a bögrémből és egy egészen rövid időre eljátszottam a gondolattal, hogy hozzábújok, mert jól esett a törődése, jól esett, hogy itt van és azt kívántam bárcsak soha nem érne véget ez az este. nem akartam semmit tőle, azt hiszem....csak egyszerűen szerettem volna ha itt van, ha éjjel velem marad, ha nem félve kell elaludnom és az utolsó vízcsepegésre is riadtan kelnem fel. Megnyugtatott a jelenléte és biztonságot adott. Valóban lehetne az úgy, hogy mellettem marad mindig és a barátom is lesz egyszerre. A gondolat, hogy ez lehetséges lehet jól eső érzéssel töltött el, és elgondolkodtatott: vajon ez még mindig csak barátság....? És vajon tényleg csak úgy gondolok én rá, mint a legjobb barátomra? A választ egyelőre még csak önmagamnak mertem bevallani, azt is csak halkan, suttogva.


Tag: [You must be registered and logged in to see this link.] | Reag zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]| Note:
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitimePént. Feb. 27, 2015 11:42 pm

Silence after Storm



Tulajdonképpen órákat tudtam volna beszélni arról, hogy mi az a por, és mire jó, és esküszöm felkértek fitness edzőnek, de én jobban szerettem a munkámat, bár a testépítés és a különböző sportok kipróbálása jobban érdekelt, általában hamar megtanulom a küzdő sportokat, érzékem van hozzá és jó is vagyok benne, erről jut eszembe, hamarosan aktuális lesz egy muay thai mérkőzésem, Lottének még nem is beszéltem erről, hagyomány őrző persze, miért ne? Kesztyűk és védő eszközök nélkül. Szerintem kibukna tőle, ezért sem merem neki elmondani, bár ez nekem inkább sport és szórakozás. De hogy a francba jutottam én a thai boxig, ilyen hirtelen? Jah, igen, seggek, kávé és fehérje por, mit össze szenvedtem amikor Lotte sütit csinált, nekem, csak nekem miután, meg akarta hálálni az egyik terápiás akciómat, szerintem az őrületbe kergettem, úgy kerülgettem a sütit mintha égetne ezer pokol tüzével, mert… ugyebár a cukor és a testépítő nem jó haverok… Egyáltalán. Egy szeletet megettem belőle, hogy ne sértsem meg, de aztán megbeszéltük, hogy ha sütit szeretne sütni, akkor  nekem komolyan oda kell figyelnem az ilyen dolgokra, cukrászdában is csak cukormentes sütit rendeltem, esküszöm azt hihették rám hogy cukros vagyok, bár egy két okosabbja csak rám nézett és olvadozott, szóval miután kiveséztük, hogy én nem igazán vagyok oda a cukros dolgokért, így a környékbeli cukrászdák látogatói lettünk, volt hogy ajándékba kaptam egy-két sütit, micsoda pofátlanság nem? Ha épp egy csajjal eszek együtt és a pincérnő ad ajándékba egy sütit nekem, persze megosztottam Lottével a sütijeimet, amiket bónuszban kaptam. Én etettem Lollit, mosolyogva a villámról, imádtam azokat a pillanatokat, egyébként ódzkodott a cukormentes sütiktől, de azóta egész jól tűri,de lehet hogy csak miattam. Mindenesetre hálás vagyok neki, hogy elviseli az egészségmániámat. Így volt ez most a kávéval is, én kicsit megkevergettem, miután figyelmeztetett annak forróságára. Szembefordultam Lollival és mosolyogva hallgattam, tudtam, hogy ez lesz, de ismertem már annyira, hogy ezt, mert ez fontosabb dolog, mint egy spontán jég korcsolyázás ötlete, megkérdezzem tőle, belekortyoltam a kávémba és letettem a kisasztalra a csészét és halkan, elégedetten, jólesőn hümmögtem fel, aztán szembe fordultam a kanapén Lottéval, megböktem a mutatóujjammal a térdét, és ott is hagytam a kezemet.
- Tudom, hogy korai, de meg kellett kérdeznem - pillantottam fel a térdéről, majd hagytam lecsusszanni az ujjamat a lábáról. - Ez nem olyan mint egy meglepetés színház, vagy az utána következő paintball buli, és nem is olyan mint egy spontán jégkorcsolyázás. Elhiszed, ha azt mondom, hogy engem nem érdekel ha megbámulnak? - hunyorogtam. - Jó, talán még élvezem is… titkon. - vigyorogtam Lollira és a hajamba túrtam, jól összeborzoltam az elejét. Kicsit elhallgattam és a bögréjét figyeltem, megfogtam volna a kis kacsóit, de inkább hagytam hadd bújjon amögé.
- Nem történt semmi baj, egyszerűen kíváncsi voltál, hogy tetszhetsz-e másnak is…csak rossz ajtón kopogtattál…?- tippeltem, és megtámasztottam a könyökömet a kanapé karfáján, a fejemet pedig a tenyerembe döntöttem. Végig néztem Lolli vonzó testén, és mosolyogtam, továbbra is, őszintén, kedvesen. Bár a tekintetem azért el-el tévedt a melleire, szépek, na!  - De nem Brandon kezdte, ha szörnyen egoista akarnék lenni, azt mondanám, hogy az együttalvásunkra vezethető vissza, arra, hogy jól éreztük magunkat egymás mellett és ez kitartott nálad is és nálam is , tovább és…megérintett téged az a gyerek, franc tudja miért, de ezt hagyjuk, csak ideges leszek miatta. - ráztam meg a fejemet.
Most először hallgattam el és figyeltem Lollit, hosszan, elmerültem a pillantásában és bazsajogtam, kinyújtottam a karomat a támlán és megérintettem a hüvelykujjammal Lolli vállát és apró köröket írtam le rajta, a haját piszkáltam. Legszívesebben közelebb hajoltam volna, hogy megcsókoljam, ám a kezem hamarosan lehanyatlott, hangtalanul nevettem, ami nálam abból állt, hogy vigyorogtam és Lolli állítása szerint a szemeim, azok a bogár szemeim csillogtak, a lehető leghuncutabbul. Belemásztam Lotte ölébe, a fejem a combjain pihent és innen pillantottam fel rá, vigyorogtam, továbbra is.
- Nem tudom mi ütött belém, de örülök, kivételesen örülök, hogy sok dugi piád lehet - közöltem vidáman, holott utáltam az alkoholt, tudta, hogy azért mert apám szinte mindig részeg volt amikor vert. Csajozásnál is kikértem a piát és legfeljebb egy kortyot ittam belőle, néha sikerült az egészet.
- Te vagy a legjobb dolog ami történt velem eddig, és… tudd meg, meg fogok zakkanni, ha nem csinálunk valami odakinti elfoglaltságot, de komolyan…-csusszantam hasra és feljebb Lolli lábán, így a mellkasom és a karjaim alá szorult a lába. - Vagy álljunk neki most twisterezni… - ó igen, tudok ám szenvedni ha kell, és elég látványosan. Először túlpörgettem magam, aztán jött az érzelmi sokk és most kellemesen zsibbadtnak érzem magamat, viszont olyan pörgős zsibbadtnak, nem akartam unatkozni, bár most kimondottan meg kellett próbálnom alkalmazkodni Lolli igényéhez, a lakásában maradást illetően, éreztem, hogy azt jobban szeretné.
- Egyébként szóltál bentre, hogy ma nem mész be…? És, szerintem holnaaap sem? Én még kényszer szabin vagyok, amíg tart a vizsgálat. - pillantottam hátra a vállam felett. Mit is csináltam ,elterülve Lolli combjain? Feszegettem a határaimat, és egyelőre még nem éreztem, hogy gond lenne a közelségem, így boldogan bújtam hozzá. Hogy szomorú voltam-e a kényszer szabi miatt? Dehogy, így több időm volt a muay thai versenyre készülni, pár kollégám is eljön rá, de csak nézőnek. Nem az erőszakot szerettem, hanem a fegyelmet és az önkontrolt ami ezzel járt, megtanultuk irányítani a bennünk lappangó erőinket, és talán a feszültséget is levezettük. Bár nyaktól felfelé tilos volt rúgni, térdelni, a fogvédőt azért plusz védő szabályként bevezették.
- Hmm, ha az én medencémben próbálnád a locspocsolást…? Senki nem látna csak én…? Lolli, nyugodj meg csak kíváncsiskodom, nem kell semmit sem tenned, amit nem szeretnél, mint az előbb, amikor letörted a lelkesedésemet, finoman, szeretettel.-  Fordultam a hátamra és csusszantam Lotte combjaira a tarkómmal. Óvatos voltam, tisztában vagyok a méreteimmel, és a súlyommal. Kilencvenhat kiló csupa izom, azért elég súlyos, főleg ha kemény fejűséggel is társul… Időnként pedig az voltam, kicsit kemény fejű.



szereplő: [You must be registered and logged in to see this link.] ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



Silence after Storm Empty
TémanyitásTárgy: Re: Silence after Storm   Silence after Storm Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Silence after Storm

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-