Elegánsan elkéstem, ahogy a nők szoktak, de hiszen én szerveztem ezt az egész meghallgatást, megtehetem, hogy váratom őket, fokozva a tudatlanság gerjesztette feszültséget. Meg voltam elégedve a külön a találkozásra kerített hellyel, tökéletes, kifogástalan és romantikus, így estefelé. A város kezdett életre kelni, kigyúltak a fények, fényűzést, pompát, giccset árasztva magukból. Csak, hogy biztosra menjek a torony felső részét úgy, ahogy van, kibéreltem nem több mint négy órára "Zártkörű rendezvény!" címszó alatt. "A túlzott feltűnés az eltűnés!", követem ezt az elvet, ami eddig remekül bevált. Így senki gyanakvását nem keltem fel. A motor búgását csak alig lehetett hallani, az egyre nagyobb éjszakai moraj elnyomta azt.  Lassan begurultam verdámmal, a hatalmas épületkomplexus elé, majd átnyúltam az anyósülére és megragadtam a közép nagy fém táskámat, ami mindig elkísér ilyen alkalmakkor. A hozzá kapcsolódó kaszinó és hotel, úgy vonzotta a vendégeket magához, mint az etióp gyerekeket egy szelet kenyér. Magyarázzam még? Igen, bevallom én is meglátogattam nem is egyszer ezt a helyet, és bár luxusból nincs hiány mégsem dicsérhetem annyira, amint a Parist.  A titkárnőm nem jött velem, az ilyen és hasonló ügyleteket jobb ha magam csinálom, kotnyeles segédek nélkül. Ki tudja, mikor mondja fel a szolgálatot a becstelenséghajlama. Bármilyen szomorú is, a becsületet nem tudom megvenni néhány embertől. Elkerülve az ezzel járható nézeteltéréseket, senkit sem avatok be aljas terveim kivitelezésének módszerébe.
- Üdv hölgyek! - szólítottam meg végül azt a négy személyt, aki ellátogatott ide, hogy meggyőzzenek rátermettségükről.
Mégsem bízhatok meg egy olyas valakit, aki egy degenerált semmirekellő. Nem bízhatok meg egy olyan embert ezzel a túlzottan fontos munkával, aki nem rendelkezik egy bizonyos fokú intelligenciával. A táskát leraktam ez egyetlen bent lévő asztalra, amit direkt külön ide rendeltem. Semmi másra nem volt szükségem, ezt és a székeket leszámítva. Bekebelezve az érdeklődő tekinteteket rá is tértem a lényegre. Ha még valaki nem jelent volna meg, magára vessen, nem szokásom senkire sem várni. Nem nekem van szükségem arra a pénzre.
- Nos. Akkor el is kezdeném. - egy határozott mozdulattal lekaptam a napszemüvegem, hiszen már nem volt rá szükségem egy jó ideje.
- Bizonyára nem véletlenül vannak itt, remélem senki sem tévedt el a hímző szakkör felé menet. Vagy ha mégis elárulom, rossz helyen jár. - sejtelmesen a táskámhoz lépek, és kinyitom azt. Mindenki csalódására nem az a busás összeg volt benne, amit fizetségül adok, hanem a saját kézben vihető mini bárpultom. A táska tele volt jéggel, amibe poharanként kiadagolt whisky várta, hogy fogyasztásra kerüljön.
- Minden bizonnyal felmerült az a kérdés önökben, hogy miért nem az egyik emberemmel végeztetem el ezt a munkát. Sajnálatos módon ehhez semmi közük. - vettem ki az egyik poharat, majd belekortyoltam az ismerős nedűbe.
Érezni lehet benne, hogy hazai. Nem árt tudni rólam, hogy nem iszom más szennyét sok pénzért, mikor a sajátomat ingyen is vedelhetem.
- Szolgálják ki magukat, csak nyugodtan. - kínáltam vele a társaságot is, elnézve, hogy egyiknek sincs antialkoholista kinézete.
- Tulajdonképpen egy szállítóra lenne szükségem, akit nem tör meg a nagy nyomás, és nem hátrál ha netalántán szorulna a hurok a nyaka körül. - az egyik szemüveges, hullámos hajú,  bizarr kinézetű úriemberen akadt meg kritizáló tekintetem.
- Ha palacsintaevő verseny lesz, rögvest felkeresem, addig is viszlát!   - nem kellett sokat vitatkoznom magammal, hogy elküldjem szerencsétlent, minden bizonnyal több kárt okozott volna, mint hasznot, hiszen ki sem látszott a hájból.
A maradék három ember fizikai felépítése viszonylag megfelelő volt.
- Szóval! Nincs más dolguk, csupán meg kell győzniük. Miért kéne pont önt választanom. - mutattam az egyetlen ferde szem alakra, aki jelen volt.
Mindenféle idétlen szavak ordibálása közben hadonászni kezdett. Azt hiszem, éppen azt prezentálja, milyen jártas is a harcművészetben. Eszelős fizimiskáját látva elborzadtam.
- Inkább menjen és kezeltesse ezeket a dührohamokat. A dühkezelési terapeutájának meg azt üzenném, hogy ha eddig azt hitte, hogy javul a helyet, tévedett. - ezzel minden jót kívánva tessékeltem ki körükből.
Te szentséges ég, őket meg honnan szalajtották?! Feleslegesnek tartottam beavatni mindenkit a részletekbe, hisz csak egy személy fogja elvégezni a rábízott feladatot.

Nem éreztem úgy, mintha vigyázba kellett volna vágnom magam, ergo a közelben abszolúte nem volt egyetlen veszélyforrás se. Nem mintha gyilkos termeszeket vagy afrikai méheket akartam volna üldözőbe venni, nem is olyan veszélyekre gondoltam, hanem tényleges, emberi nagyságú barmokra. Némiképp jobban éreztem magamat a kabátommal magamon, hiszen annak a belső zsebében volt egy Sig Sauer, ne meg egy kisebb pengéjű, de hasznos tőr. A fojtózsinór még mindig a zsebemben volt, és elég jó emlékeim voltak a kungfu mozdulatokat illetően is, tapasztalat mondatta ezt velem. Tehát aránylag nem kellett tartanom semmitől, de azért fürkésztem a környezetet, de persze biztos voltam benne, hogy Vegas is majd meglep engem pár ellenséggel, akik inkább a halálba kívántak volna.
Ahogy nyílt a lift ajtaja, rámosolyogtam a bent lévőekre, nem fordítva különös figyelmet az ismerős férfinek. De azért nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen és egyszerűen ráakadok. Csak annyira vegyültem el a várakozást feloldani kívánó társalgásban, amennyire szükségét éreztem. Maximum pár szavas mondatok. Ó, igen. Verseny van, baby, nem fogok itt ülni, hogy beleéljék magukat a vetkőző póker rejtelmeibe. Ők vesztenének. Futólag rámosolyogtam arra az egyetlen fickóra, akit ismertem, s egyáltalán nem feszélyezett, hogy egyedül voltam nőként jelen. Megszoktam már a hímsoviniszta elképzeléseket, ahogy rám néznek. Nem tűnök veszélyesnek, de.. közülük mennyien értenek a fegyverekhez? Oké, Vincentet leszámítva.
Amint az ötödik férfi is megérkezett, kényelmesen elhelyezkedtem a széken addig nem szólva semmit, ameddig konkrét kérdést nem tettek fel nekem. Mindent hallottam, mindent átrágtam magamban. Mégis meglepett, ahogy az egyik fickót küldte el a másik után, és igaz, hogy nem mutattam ki, de azért reméltem, hogy tovább nem fogja a megmaradt kis csoportot is még jobban leszűkíteni. Felsóhajtottam halkan, nem nyúlva egyáltalán az italhoz sem, hiszen még valahogy haza kell jutnom, és az is biztos, hogy nem fogom a parkolóban hagyni a lopott Lexust. Nincs az az isten, hogy egy olyan szépséget kiszúrjanak. Majd holnap megtalálják a Ceasar's Palace előtt. Tiszta ügy. És lenyomozhatatlan. Megnyaltam alsó ajkam és az egyetlen nő jogán megszólaltam.
- Szerintem a megmaradt urat kellene választania - kezdtem bele nyugodtan, ujjaimat összefonva a combjaimon. Rámosolyogtam Vincentre, majd a megbízóra, valószínűleg nem erre számított egyikük sem. De ilyen hülye versenyben nem fogok részt venni, soha. Csak azt tudnám bizonyítani, hogy a számat tudnám másra is használni, mint például beszédre, meggyőzésre, de könyörgöm, nem ügyvéd voltam. Nem az én profilom az.
- Nem véletlen, hogy nem küldte el őt innen. Jó fizikumú, valószínűleg ha nekimenne egy kétajtós szekrény szállítás közben, nem kerülne kórházba. Igaz, hogy nem látszik rajta, de gondolom meg is tudna lógni a többiek elől, ha arra kerülne sor - folytattam még mindig nyugodtan, végignézve épp, hogy csak combközép fölé érő fekete szoknyám varrásán, nem vettem a fáradtságot sem, hogy felkeljek, minek, ha így is látták a lábaim? Nem mintha azzal akartam volna bármelyiküket is levenni a lábáról.
- Ezzel szemben én mit tudnék kezdeni egy kopasz, K1-ező fickó ellen? Valószínűleg alulmaradnék. Valószínűleg meg is sérülnék - rájuk mosolyogtam megint nem felmutatva nekik az összes kártyámat. Nem fogok könyörögni egy munkáért a kissrácom nevében, hogy mennyire szörnyű egyedülálló anyának lenni. - Mégis.. ha már versenyeznem kellene az itt ülő úrral, nem orálisan mutatnám meg, mit tudok. A munkát akarom, és ha azért bizonyítanom kell, nem a számat fogom használni, uraim - felkeltem a székről, a háttámláról az alkaromra fektettem a kabátot, amit még a megérkezésemkor levettem magamról, békén hagyva a fegyvereket várva, hogy a férfiak hogy és miként reagálnak az elhangzottakra. Még nem adtam fel. Ha engem próba elé állítottak, én is megtehettem.

Vastag szivarral a kezemben, az ablakon kibámulva kattogott az agyam azon, hogy hogyan is csípjem meg ezt az üzletet. Corvin? Még a hülye is tudja hogy van nála lé rendesen, sőt, még a mi fajtánktól se retten vissza a keze, volt is már vele néhány üzletem, persze csak közvetve, szállítás.. csempészet, ez-az, mégis nagyrészt csak a háttérben húzódva meg kisebb munkákat vállaltam be vele. Ő.. más volt. Ő nem volt rászorulva az én vagy más kezekre, itt sokkal inkább ő volt az aki diktálta az ütemet, mi meg, szűkölő kutyákként nyalhattuk az ülepet, ha azt akartuk, hogy itt vagy ott, csurranjon vagy valami cseppenjen. Corvin... - motyogtam a szót a fejemben, ahogy azt is, hogy nála csak az viszi a prímet, aki tényleg valami kirívó vagy hihetően megnyerő dologgal tud szolgálni előtte. Meghallgatás.. Igen, pont mára volt kitűzve, és igen, azt is nagyon jól tudtam, hogy egyelőre nem tudok nyújtani semmi kirívót vagy megnyerőt se, de azt is tudtam, hogy nem vagyok olyan hülye, hogy egyszerűen hagyjak elfutni egy ilyen jó üzletet.
Improvizálok! - jött a nyerő ötlet ami az én esetemben nem kicsit sekélyes, sőt, ha nem jön össze, még a híremnek is betehetek vele, de aki nem mer az nem is nyerhet, nem igaz? Vagy csak egyszerűen hiányoztak a régi.. rizikós üzletek, amióta rendesen elkényelmesedtem.

- Günter! Állj elő a kocsival. - kiáltottam oda a nagydarab német smasszernek, aki egy régi náci tiszt nem kis darab, mégis féleszű örököse, de arra amire tartottam remekül megfelelt. Hátvédnek. Na meg nem is kellett sokszor a szájába rágnom a részleteket, ha azt mondtam "Ülsz!".. akkor leült és ottmaradt rendesen. Szerettem az ilyen embereket.

A torony felé tartva még mindig azon agyaltam, hogy merre is lesz az első lépésem. Annyit tudtam, hogy szállítóra lesz szükségem, nem is akármilyenre, a cucc kis darab, de annál értékesebb, arról viszont fogalmam sincsen ki is az akinek fájhat rá a foga, a zsaruk.. a maffia... vagy csak valami léhűtő bandák elcseszett zsoldosai, szimpla szabadúszók... esetleg... akik akárhogy is vesszük sokszor a legveszélyesebbek. Rejtély volt, de nem is érdekelt, majd ott fenn, jönnek a részletek, az első lépés megtéve, úton a liftben, ahol első körben Gunner még kilakoltatta a bentlevőket. Nem utazom én akárkivel egy helységben.

Fenn... már készen vártak a képek. Egy fickó, akit nem is ismertem, valami pancser,  a másik.. na, őt igen, már volt is dolgom vele, a "nindzsa".. így szólt a neve a mi köreinkben a kínai negyed egyik vezetője, de a legutolsó üzlet vele.. háááttt.. nem mondanám, hogy szívszoritva váltunk el. Mindegy. Nem tehettem meg, hogy modortalan legyek, ezért egy ugyanolyan szívélyes mosollyal válaszolva a fintorgó képébe, utasítottam Hans-t hogy ő meg a testvére szépen húzzák meg magukat idekinn.
Beléptem. Sehol senki, csak az üres helyek és hiába a méricskélő tekintetek, nem voltam az a fajta aki megijed, csak learaktam magam. Az időpont.. erősen közeledett, amikor belibbent mééég valaki! Egy olyan valaki akiről azt se tudtam, hogy erre jár még a közelben, és meg kell mondjam egyetlen fikarcnyit sem veszített a pompájából.

- Grace... - biccentettem felé kedvesen, egyrészt mert az illem megköveteli, másrészt mert csak örültem, hogy üdvözölhetem, mégis amint leült, megjelent a nagyisten, és mindannyiunk elhallgatott. Némán. Egy átkozott szót se szólt, csak figyelte a nagyembert. Azután viszont gyorsan folytak az események.. bááár ahogy Corvint a híréből ismerem, nem is az a fajta aki csak úgy elpackázná a dolgokat, a lényegre tért, először repítette az ismeretlent majd a ferde szeműnek is mennie kellett, én meg vigyorogva toldottam meg egy afféle "Pápá picim!" cuppantós kijelentéssel.
Ketten maradtunk. Gracie és én. Még el is nevethetném a helyzet komikumát, deee szükségem volt a pénzre. Ahogy neki is, de ez itt most üzlet! Nem cserkésztalálkozó, ahol mindenki azt nézi a másiknak mi a jó, amik itt győzedelmeskedhetnek, csakis az önös érdekek! Mégis meglepett, amikor már szóra nyílt a szám előre dőlve, de ő beelőzve nem épp a saját érdekéért kezeskedett. Mondhatjuk... Vagy csak elterelő hadművelet? Ismertem már jól a nőt, egykor élveztem, nem is kicsit, azokat az apró, mégis ügyes kezeket, de ez itt most üzlet! - emlékeztettem magam fejben, ahogy egy laza, mégis könnyed mosolyt azért felcsalt az ajkam oldalán.  

- Pedig abban nagyon is jó voltál, bébi... - szóltam csak oda egész halkan, a mondat neki szólt, nem is annyira a távoli fülnek, de aztán visszaemelve Corvinra a tekintetem visszakanyarintottam a figyelmemet.

- Ha a kisasszony úgy mondja... van okom ellenkezni vele? - sóhajtottam nagyot színészien, fejem hátsó sarkában mégis szinte biztosan benne, hogy nem lesz ez ilyen könnyű menet. Gracie... mesés nő. Már ha az emlékeim nem csalnak felőle, deee az is biztos hogy mesteri játékos is, ha a taktikáról van szó, és egyben abban is biztos voltam, hogy ha tovább folyik a menet, nekem hirtelen kell majd lereagálnom az eseményeket. Hát akkor bébi... kesztyűt fel!

Ketten maradtak mindössze, egy igen mutatós hölgy és egy úriember, akiről lerí, hogy nem idegen a szakmában. Mellkasom előtt összefontam karjaim és vártam, ezek után melyikük mer előbb megszólítani.
- Valóban! Semmi sem a véletlen műve! Meglátásai helytállóak ám, ne hogy azt higgye, hogy pofára küldtem el őket...Kis csillagom ne akarjon az én agyammal gondolkodni, mert megárthat. - emeltem a poharam felé, és hogy nyomatékot adjak kimért szavaimnak, kiittam a maradék két kortyot a kristálypoharamból.
Az én meglátásom szerint akkor forog a kerék rendesen, ha nyakon öntjük alkohollal. Hogy lássa, kivel van dolga, egy kis ízelítőt adtam neki, arról mi is folyik valójában elmém legsötétebb bugyraiban.
- Vegyük először a dagadékot. Kialvatlan, véres, szemek, alatta feltűnően nagy sötét karikák. Igen, ez utalhat szimpla alvászavarra, vagy szellemi kimerültségre a napi tizenöt órás munkától, ami valljuk be, már itt sántít. Nem mellesleg a szája olyan volt, amint a Sahara. Mióta csak beléptem ide folyamatos izgatottságot, szorongást, tapasztaltam rajta. A szemüvege alatt is hunyorgott, ami homályos, torzult látásra utal. Remegő kezeivel, néha mellkasához kapott, láthatóan fájdalmai voltak. Ha jóindulatúak akarunk lenni, betudhatjuk ezt az éjjel-nappali videojátékozásnak. Ez még hihető is, csakhogy, és most figyeljen! Ha még mindig nem akarja észrevenni, ami már most tagadhatatlan, bizonyára nem kerülte el a figyelmét az áporodott testszag, amit magából árasztott. És ami talán a legszembetűnőbb volt, amit a magam mellett ülő úr is bizonyára megfigyelt, hogy ha nem lettünk volna itt annyian, bizonyára magára mászott volna. Vagyis... - vonultattam végig szemeimet csupasz, takaratlan, formás lábain, háromszor is: 1: először, 2: utoljára és 3: soha többet.
Az, hogy ezek mellette gy túlsúlyos ember volt, csak hab a tortán. Hagytam, hogy csinos kis kobakjában megszülessen a válasz, de úgy tűnt mégis csak hagyja, hogy én lőjem le a poént, amire már azóta vártam, hogy belekezdtem a kioktatásba. Nem több mint öt másodperc elteltével. fényt derítettem erre az igen érdekes és elgondolkodtató helyzetre.
- Bár nem vagyok jártas az efféle dolgokban, mégis arra gyanakszom, drogfüggő. És ha meg kéne neveznem az adott tudatmódosító szert, a speed-re tenném le a voksom. Köztudott, hogy szívinfarktussal is végződhet ennek szedése, innentől kezdve nem hiszem, hogy tovább kéne magyaráznom. - szám elégedettségemet, és önhittségemet kifejezve, felfelé görbültek, de ekkor már nem a nővel, hanem egy újonnan magamhoz vette pohár tartalmával szemeztem.
Most igazán elememben voltam, ezért sikerült ilyen sebességgel megfigyelni és kielemezni, mind a négy személyt.  
Most éreztem csak igazán, milyen remek érzés magaménak tudni az orvostudomány egyes ágait, bár hajdanában sem ez volt szakterületem. A nőről és az úriemberről egyaránt megvolt a magam véleménye, amit nem kívántam megosztani velük. Hagytam, hadd játszadozzanak el ők is hasonló gondolatokkal. Ha a némber helyében lettem volna, eszembe se jutna a másik félt dicsérni, hiszen akkor nincs miről beszélni. Viszont utolsó, határozott kijelentése szöget ütött a fejemben, és nem csak azért, mert malacságok jutottak eszembe legelőször. Ám jobban foglalkoztatott az, miért fényezte Mr. Nyugodtságot a saját kárára. Egyáltalán nem volt logikus és bölcs húzás, akárhogy álltam hozzá.
A versenyzés még csak fel se merült bennem addig a pillanatig, amíg a nőszemély meg nem említette. Igen elmés gondolat volt, meg is ragadta a fantáziám. Pár pillanatig elmerengtem azon is, mi az oka, hogy ilyen nyugodt és magabiztos az Úr, hiszen amiről szó van, nem öt dollár. Bevallom. jobban preferálom a hímnemű üzlettársakat, őket legalább nem akartam az ágyamba csalni. Mindkét személynek megvolt a maga előnye, ugyan akkor hátránya is, de kénytelen leszek választani közülük, hacsak nem akarom magam végezni a munkát, ami pedig képtelenség. Fontosabb dolgaim is akadnak ennél!
- Szóval verseny? Én inkább a forgandó szerencse híve vagyok. Nem árt ha valaki ezzel a bizonyos tulajdonsággal is rendelkezik. - dörzsölöm meg állam, immár azon tanakodva, mi legyen a dolguk..
Nem akartam túlságosan kimeríteni őket, ezért egy nagyon könnyű és gyerekes feladatot bíztam rájuk, amit legkésőbb öt perc alatt el lehet intézni. Bevallom, mindre fel voltam készülve, csupán az én szójárásom nem használja a verseny szót, túl közönséges és jelen esetben nem helyt álló.
- Annyi lenne a dolguk, hogy lefáradnak és elkérnek a recepcióról két fémdobozt, William Corvin néven. Magukon múlik, melyiket kinek sorsolják. Azé a munka, akinek a dobozában ott lapul az a bizonyos dolog, amire szükségem van. Ja és kár fáradozni a felnyitásukkal, hatjegyű számsor a kulcsa. Hacsak nincs a zsebükben egy kisebb adag C4-es. - azzal hátat fordítottam nekik, és az asztalra helyeztem az út közben kiürült poharam.
Egyelőre nem volt több mondanivalóm, kiadtam útjukat a többi már csak rajtuk áll. Az igazat megvallva már akkor eldöntöttem melyikük lesz az én emberem, mielőtt a szerencsére bíztam őket. Az ablakhoz sétáltam és onnan néztem a csodálatos naplementét, ahogy a város vényei felgyúlnak és éjszakai mulatozás kezdetét. Vártam, hogy eltűnjenek és a táskákkal térjenek vissza újfent. Az agyam folyamatosan dolgozott, egy pillanatra sem akart leállni. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem habozva sokat, a fülemhez emeltem, és néma csendben hallgattam a vonal másik végén álló úriember mondanivalóját.
- Mr. Corvin....
- Hm, szép munka. - hálálkodtam és búcsúztam is e szavakkal, ügyelve arra, hogy ne vigyem túlzásba a jó pofizást.
Így már érthetővé vált számomra minden és csak vártam. Türelmesen vártam!

- Hát akkor... csapjunk bele! - csaptam össze a két kezem és dörzsöltem össze, ahogy a lényegre térve felálltam a székből. Hogy az előzőek? Nem hatott meg, vagy érdekelt. Sosem foglalkoztattak az ilyen elemzések, ami nekem kellett, én első körben leszűrtem, és hogy elhamarkodottan ítélek? Kövezzenek meg! Ha valami nem tetszik, előbb használom a fegyveremet, és csak utána kérdezek.

A lift felé tartve, Grace-t előreengedtem, pont azért, hogy egy pillantást a csinos és formás kis fenekére vethessek, ami az évek alatt sem változott egy szemernyit sem. Ííííjjjjj.. azok az emlékek... - szűrtem a levegőt a fogaim között, de ahogy Hans és Gunner megindultak volna mihelyt az ajtón kiléptem... kiléptünk.. egyetlen kézlegyintéssel jeleztem, hogy maradjanak, nem lesz baj. Hol is lehetnék jobb helyen, mint emellett a tündéri nő mellett? Továbbá... történt is ami történt, a lojalitását felém, még mindig nem vontam kétségbe. Szépen váltunk el.. már ha mondhatok ilyet, miután visszautasította a pénzemet, a szemembe köpve, hogy ő nem.. kurva! Tény és való, igaza is van, ahhoz túúúl szép lenne! - futott rajta végig még egyszer a szemem, de amint az ajtók becsukódtak, megfordulva mellette inkább már csak az ajtót figyeltem. Ha úgy alakul.. hogy a régi ismeretséget fel is elevenítem, az csak akkor történhet meg, ha én nyerek, és ő meg levetkőzi azt a mindig is imádnivaló büszkeséget! Ami meg egyenlő a lehetetlennel...

Ő törte meg a csendet. A fejem felé fordult, a szemeim összerántva, a szám sarka mégis ellenőrizetlenül mosolygott. Hogy is volt azzal a lojalitással?

- Ne aggódj Nyuszi, sokan akarták már elkapni az én bőrömet, és egytől egyig mind remek helyen pihen. - figyeltem még mindig magam előtt a terepet, nem engedve hogy az a kósza mosoly elhatalmasodjon az arcomon. De azután mégis olyat mondott amire nem számítottam volna, én meg ekkor emeltem csak felé a fejemet. - És mégis... mi az amiért ilyen készségesen lennél a segítségemre? - tartottam cseppnyi bájolgással a szemeit, miközben most.. már nem álltam ellen, hogy szabadjára eresszem azt a korábbi mosolyomat. Viszont ekkor zavart csak meg a lift hangjának csilingelése, és még mielőtt válaszolhatott, már nyílt is az ajtó, ő meg kilépett előttem.

- Fáradj csak előre.. - motyogtam már csak az üres térnek, de aztán én sem várakoztam tovább, kiléptem őt követve, és megálltam mellette a recepciós pult előtt.

- Jó estét kedves, Mr. Corvin állítólagosan hagyott itt valamit a számunkra. - kezdett el a bal kezem türelmetlenül kopogtatni a pulton, közvetlenül a nő feje mellett, és bár jól tudtam, hogy Gracie-re egy szó nélkül rábízhatom az életem, mégis hiányzott az a két debella bunkó mellőlem. Már ennyire megszoktam volna?? Mint egy cipőt, vagy mint a kedvenc nyakkendőmet. Meglehet, most mégis fontosabb dolgunk volt. Történetesen, hogy megnyerjek egy üzletet, és hiába kutatott a két dobozon a szemem, teljesen egyforma, semmi különbség benne, ezért mázli-nem mázli alapon, a jobb oldali kézben fekvőért nyúltam. Csúnyán dühös leszek, ha ezen fog múlni egy rakat pénzem....

- Ahogy mondod. Nagyfiú vagyok. - mosolyodtam el bájosan, de még mindig nem fordultam hozzá - De azért soha nem árt egy kis háttérszél. A nácik... kegyetlenek...! - suttogtam csak némi elvakult csodálattal a hangomban, nem rejtve véka alá hogyan is viseltetek az adott nép elért eredményei iránt a tökéletes vezetés tekintetében. Csinálod... vagy megdöglesz! Mindig is tetszett ez a mottó. És általában.. ehhez is tartottam magam.
A következő szavak viszont meglepetésként értek, de épp mielőtt válaszolhatott volna csilingelt is az az átkozott, és ő előre lépve nem teketóriázva tudatta velem, hogy miért is vagyunk itt. Igaz. Ez most nem a játékok helye. - engedtem el egy gyenge mosolyt, és amint az orrom elé került, ki-ki szerencse alapon rá is csaptam az egyik dobozra.
Már épp fordultam is volna vissza a lifthez, egyrészt hajtott az éhség az információ felé, másrészt szomjaztam a tudatot hogy igen, én nyertem, holott alapból bíztam benne, na meeeeg.. tetszett volna csak úgy az orra alá dörgölni, hogy megint fölé kerekedtem. Akárcsak régen. Kíváncsi lennék még mindig annyira szereti e...

Akkor viszont elhangzott egy kérdés, és én az első léptemben torpantam meg. Megmosolyogtatott. Igen, ez az én Gracie-m. Mindig ügyel a részletekre, de egy mukkot se szóltam, csak hagytam, hadd intézze azzal a kis nővel a dolgait, és már csak a  lift felé lépkedve fűztem hozzá a megjegyzésemet.

- Ugyan már Grace, tudod, hogy Corvin nagy hal. Gondolod, hogy csak így idehívna minket, csak hogy lásson egy oltári nagy tűzijátékot, és a markába röhöghessen?? - mosolyodtam el, de mindazonáltal nem mondott hülyeséget. Nagy halnak nagy hal, de nyilván eszes is. Különben nem jutott volna oda, ahol most van. A rosszfiúk közül szeretnének sokan, akár csak hasonlítani is rá, ha csak az elért eredményeit nézem. Akárhol is járok én.. akármennyire is tilosban, az igazi cápák mindig méregdrága öltönyökbe bújnak... - vonult át a fejemen, ahogy a lift ajtaja becsukódott az orrunk előtt. De akkor Grace megint beszélni kezdett, és onnan már nem folytattam tovább, felé irányítottam a figyelmemet.

- Nyuszikám, ha én egyszer föld alá kerülök, a betoncsizmámról majd gondoskodnak a frisco-i emberek, vagyis nem hiszem hogy ezzel a problémával kéne foglalkoznod. - nevettem fel a feltételezésre, holott a halál gondolata mindig is szórakoztatott. Egyszer meg kell halni... Persze jobb később, mint előbb. - Ami meg a kis... barátnődet illeti, teljesen rád bízom a döntést. - biccentettem szelíden - Vagy max.. egy kicsit majd elszórakozom vele... - kacsintottam rá beszédesen, de nem kellett magyarázkodnom előtte. Jól tudta hogyan intézem az ügyeimet. Na jó, vannak azért olyan dolgok amikről Grace nem tud. Mint például, hogy hogyan intézem a szórakozásaimat. Ezek olyan dolgok amikbe nem avattam be a nőimet. - De ne aggódj értem. - mosolyogtam megint a szemeibe, kezem hátulját csak egész óvatosan végighúzva az arca oldalán.
Nem húzódott el. Ami jó jel, mégis remekül hárított, amire mát végképp mosolyognom kellett.

- Hát hogy Corvin mit csinál, egy percig sem érdekel, egészen addig amíg alá nem írja a csekkemet. - bámultam már megint a lift falát előttem, amikor újabb csengés, és Gracie-t előre intve kiléptem, majd a doboz szorongatásával a kezemben tértünk vissza a korábbi helységbe. Hogy valami változott?? Az ég világon semmi. Hát akkor hadd szóljon!

- És akkor most Pandora feltárja rejtekeit...(?) - tettem le a dobozomat, közvetlenül Corvin elé az asztalra és hátrébb léptem mindössze kettő lépést. Ugorjon az a majom a vízbe!

A nagy hatalom, nagy felelősséggel jár? Baromság! A hatalom illúzió. A vágy, hogy engedjünk neki, gyengeséget jelent.  És az a helyzet, hogy valójában, mikor hatalmad van, csak a kötél a tiéd, amivel felkötheted magad. Tény, hogy fontos az autoritás, de ha senki sincs irántad tisztelettel, semmi vagy. Csak is tettekkel lehet elérni, nem üres fecsegéssel. Ezáltal eljuthatsz a végtelenbe és tovább. Ám szerencsére ez a két tartópillér általában együtt jár egymással, és ha ez megvan, mindened megvan!
A kezemben tartott pohár tartalma már csak néhány olvadó félben lévő jégdarab volt, de még mindig ujjaim között szorongattam. Egy pillanatra elmerengtem azon, hogy mióta is hajlok ennyire a szeszes italok fogyasztása felé. Nem tartom magam alkoholistának, igaz, hogy rendszeresen vedelek, de nem mértéktelenül. Kivétel ünnepnapokon. Én úgy fogalmaznék, hogy rehidrálom magam, a kiszáradásos halált megelőzve ezzel. Az már más tészta, hogy lassan többre lesz szükségem egy új májnál, minden estre nincs olyan probléma, amit nem lehet megoldani pénzzel. Bármivel lehet engem vádolni csak azzal nem, hogy a befolyás részegített meg. Aki ismer illetve hallott felőlem, az már biztosan hallott az alkohol iránti rajongásomról, ami nem is akármilyen feltételekhez van kötve.
Az információhalmaz tudatában a telefonomba bepötyögtem a recepció telefonjának bűvös számat, majd miután megnyílt a vonal, utasítást adtam:
- Üdv, itt William Corvin, változás lépett fel, kérem készítse elő, mindkét dobozt, mert rövid időn belül érkezik önhöz két személy, akik igényt tartanának rájuk.  - nem volt nehéz változtatnom az alap terven, csak egy telefonhívásba került.
- Jó estét Uram, ahogy kívánja, azonnal intézkedem. - válaszolta vékony hangon, hanglejtésébe ivódott kedvességgel, ami a recepciósok tulajdonságának egyik nélkülözhetetlen velejárója.
Tűkön ülve, illetve állva vártam, hogy elérkezzen a várva várt pillanat. Én már birtokoltam azt az információt, miszerint mi lesz ennek a "versenynek" a végkimenetele, illetve ki fog általam meggazdagodni. A lift, csilingelő hangja jelezte, hogy már vissza is értek, és kezdődhet a játék! A bekészített asztalom mögé ültem, és néztem, ahogy elém rakják a szürke dobozokat. Figyelmen kívül hagyva mindezt, ismét az ablak elé álltam, és a felhőmentes égbolt végetlenjébe fúrtam tekintetem, majd némi hatásszünetet tartva végül belekezdtem.
- Az ember mindenhová elér, mindent kikutat. Ott akar lenni mindenhol. Hegyen, tengeren, lakatlan szigeten, az űrben a csillagok között. Most már felszállnak a Holdra. De azért, ha kinn ülsz a küszöbön, a sötétedő ég alatt, mégiscsak azt érzed, hogy kicsiny vagy, parányi, semmiség. Igen bölcs volt, aki ezt merte állítani. Mindannyiunk rendelkezik egy-egy csillaggal, mikről le lehet olvasni egész eddigi életünk fordulópontjait, persze csak címszavakban. Mindkettőjükét megfigyeltem, és felkeltette az érdeklődésem. - köntörfalaztam pár mondat erejéig, mindeközben kifelé bámultam, szemeim egy pillanatra sem tévedtek irányukba.
Magamból kiindulva, mostanára már kételkedni kezdtek abban, hogy minden rendben lenne nekem odabenn, hiszen ha valaki ilyen ostobaságokat kezdene nekem magyarázni egy ilyen fontos "üzleti konferencián", bizonyára abnormálisnak tartanám. Csakhogy, elő kellett vezetnem ezt a témát valahogy az általam megalkotott corvinizmusra jellemző stílussal megfűszerezve.
- Hölgyeké az elsőbbség. Ááá ott is van, nézze csak.. Grace Lyla Reed. Semmi érdekes, mondhatni teljesen átlagos az itt élők életvitelhez képest. Hmm, nem kevés harcművészeti rutin, ehhez fűződik egy név is.. .. valami Dong. - hunyorítottam a szemeim, mintha anélkül nem tudnám leolvasni a csillagról, amit le lehet.
- Ritka az olyan nő, aki rajong az autókért. Ez dicséretreméltó, eltekintve persze a lopásoktól. - dörzsölgettem meg állam, de még mindig magam elé meredtem.
Az életben három nehéz dolog van: hinni, bízni, megbocsátani. Előbb utóbb mindenki megtapasztalja, hogy nem csak nehéz, lehetetlen. Mindig azok az emberek szúrnak hátba, akikkel a legjobb a kapcsolatunk. Ezek szerint ők is ismerik azt a közmondást, ami úgy szól: "Engedd közelebb a barátodat, de még közelebb az ellenséged.". Mégsem alkalmazhatok egy piti kis tolvajt, aki nem mellesleg egy nő, még ha ilyen elragadó is.
- Bűbájos kisfia van. Shane-nek hívják nemde? Nem egy életbiztosítás fejvadásznak lenni, pláne ha egyedülálló szülő az ember. - ráncoltam össze a homlokom, közben pedig megcsóváltam a fejem rosszallóan.
Nem volt jogom gyerektartási tanácsokkal ellátni, hiszen én sem rendelkezek utóddal, de a nő részéről ez nagyon is meredek vállalkozás.
- Még fiatal, így hát a kisebb stikliken kívül nincs is más, de szóljon, ha valamit rosszul mondtam! - vontam fel egyik szemöldököm kíváncsian, és eljött az ideje annak is, hogy szemem világát az övébe merüljön el.
Arcomra féloldalas mosoly húzódott. Magabiztos voltam, és szokásosan öntelt. Csábos mosolyom-lehervasztottam szám sarkából, és mély, érzelemmentes hangon, komoly, rezzenéstelen pókerarccal feltettem utolsó kérdésem.  A kérdésre adott válasza dönthet el mindent.
- Nem valami fényes a kilátás. Mindenesetre eltörpül a maga mellett álló Úriemberé mellett. Csak azért adjam magának a melót, mert akarja? Ez édes kevés. Az elefántból se lesz egér, csak mert azt akarja. - hasonlatom elég primitív volt, de ennek ellenére engem nagyon is szórakoztatott.
Időt hagyva a hölgyeménynek, a még mindig jéggel teli táskámhoz vonultam, és magamhoz vettem egy újabb pohárkát, mert ebben a nagy mesélésben kezdett kiszáradni a torkom.
- Vincent, a maga csillaga az enyém mellett áll, vessen rá egy pillantást! Én úgy látom, kezd kihunyni a fénye. - kértem nagy tisztelttel, elismerően nézve fel rá a poharamból, mert róla alig tudtam meg valamit.
Megizzasztotta az embereimet rendesen, de még így is csak néhány név és helyszín került elő. Figyelemreméltó. Viszont itt is van, nem is egy gond. Ismét Miss Reed került látóterembe, nem adok több időt.

Felmosolyogtam a szavaira. Na igen. Mindig is a humora volt az egyik amit imádtam benne, az már más kérdés, hogy a mindig újonnan következőben is találtam valamit amiért oda lehetek. Meg a következőben. Meg a következőben.. meg azután... A lift csilingelése törte meg az idilli csendet, én meg a jó modoromat nem feledve, magam elé intve engedtem előre, mégis én voltam az aki első körben lepattintottam a dobozt Corvin orra elé.
Hogy mit csinált? Nem egészen azt amire vártam. A pénz ígérete már égette a zsebemet, ő mégis szemvillanás alatt tűnt ki a képből és ecsetelni kezdett.
Oookééé. Honnan vettem én, hogy ez ilyen könnyen fog menni?

A belőle előtörő szentbeszéd egyrészt meglepett, Corvin a mi köreinkben nemigen járt nagy mesemondó hírében, inkább a nagyképű arrogancia volt amivel jellemezték a társak, de mivel most ő a főnök, ő fizet, csak egy nagy, mégis elfojtott sóhajjal jutalmaztam a dolgot. Megint várnunk kell. Oké! Én várhatok, épp randim sincs betervezve, minden csendes, és Charlize hülye kis pincsije sem az én reszortom ma estére, vagyis semmi gond ezzel.
Amikor az esti mese végeztével mégis felénk fordult, hajlottam rá, hogy egy színészi ásítással letudom a dolgot, de egyrészt ugye jól nevelt vagyok, mármint.. mondjuk hogy az illemtanárok belém verték azt, amit belém kellett, illetve az élet megtanított mellette, mi az, hogy üzlet. Van amikor kifizetődőbb a hallgatás és a jó modor megőrzése. És itt ugye azért nem centekről beszélünk.
Mégis.. mikor Grace-t szúrta ki célpontul, ide vagy oda a jó modor, a szemöldököm enyhe rácba ugrott össze.

Semmi új. Ha az volt a cél, hogy besározza előttem az itt jelen lévő hölgyeményt, kár a gőzért apukám, Gracie-t bennnsőségebben ismerem, mint ahogy ő bármi vajat is elő tudna kenni belőle, mégis.. volt ott egy pont ahol elakadt a lélegzetem.
Kisfia??? - állt meg az agyam, még mindig ugyanabban a pontban és nem akart elindulni előre. Shane... Shane... Shane.. - ez a név szajkózott a fejemben, de fogalmam nem volt róla mi ez vagy mihez kezdjek vele. Gyorsan pörögtek az események. Mármint a fejemben forogtak végig az elmúlt évek, szőkék.. barnák.. vörösek... Hány éve is? Ki tudja már, persze mit számít? Sosem törődtem a szajháim utóéletével, Grace mégis valahol más volt. Valamiben. Vagy talán mégsem....
Ekkor kapcsolódtam csak vissza a beszélgetésbe, nagy hiba, ha üzletről van szó, mindig legyen ott a fejed, különben hiphop eladnak egy zsák szarért, most mégis megbocsátottam magamnak ezt a kis büszkeséget.
Ekkor jöttem csak én a képbe. Hogy engem akar kivesézni? Hát rajta, lássuk csak mihez van elérhetősége, ha a vesém kell, tessék! Van még egy! Ennyi pénzért még talán azt is odaadtam volna érte, és nem is tévedtem sokat mikor előkerültek a régi nevek. Hogy kihunyni? Ugyaaan már, hát végre felütötte a fejét a dolog lényege. Elmosolyodtam. Már épp szóra nyílt a szám, amikor viszont Grace vágott be elém. Hogy hölgyeké az elsőbbség? Hogyne! Ha a téma a belépés ténye, de az üzlet... itt minden a farkasoké!

Mégis bennakadt a szó, amikor Grace, mint egy anyatigris támadt, én meg... nem tettem semmit, egyszerűen elvigyorodva rázni kezdtem a fejemet. Ejj-ejj kislány még mindig nem szoktál le erről? Persze ezt is imádtam benne. Ahogy támad! És néha jól is jött ha épp zűrös ügybe keveredtem, keveredtünk... be kell valljam testőrként a sokak egyik legjobbja volt, most mégis úgy éreztem ennek nem itt a helye. Pláne amikor vissza-kóstolgatni kezdett. Visszanyal a fagyi! Hááát Corvin legközelebb kétszer meggondolod érdemes e kikezdeni egy nővel, pláne egy ilyen nővel, mégsem féltettem egy cseppet sem. Nem okos húzás... belemászni abba aki fizet, deee.. a helyzet csak nekem kedvez, gyerünk Gracie, csináld csak!

Aztán... csend lett. Úgy tűnik a kislányból kifogyott a szussz, vagy csak lassan helyrebillent a feje, és én egy nagy bár cseppet sem panaszos sóhajt követően még mindig mosollyal az arcomon néztem fel Corvin szemeibe.

- Azt hiszem.. a dobozok megbontása ügyében vagyunk itt... - tartottam mindvégig a szemeit egy pillanatra sem eresztve el a mosolyomat, vagy kimutatva az izgatottságot a tartalmakat illetően, mindvégig csak a szemeit néztem, alázatosan, elismerve, de egyben tisztában is tartva vele, hogy nem vagyok egy idióta hülye, akivel esetleg kénye-kedve szerint játszadozhat. Egy bizonyos cél érdekében jöttünk el ide. Célom nekem.. és neki is egyben. Minek pazaroljuk az időt felesleges szócséplésre?

Szószátyárság? Merészség? Bolondság! Immáron kezdtem érezni poharam ízletes nedűjének hatását, minek következtében, még-jobban felpezsdült elmém. Vérbeli úriember lévén, türelmesen vártam, hogy a hölgy kibontakoztassa gondolatait szavakban is. Bár szórakozottság uralkodott el rajtam legbelül, de ennek cseppnyi jelét sem adtam, felvont szemöldökkel figyeltem Miss Reed-et.
- Ugyan mit tudhat egy magamfajta nem szokványos intellektusú üzletember?! Csupán rávilágítottam pár dologra, amit hátráltatónak éreztem a munkával szemben. - táncoltattam meg közben a folyadékot a pohárban, majd egy újabb zamatos korty simította végig torkom, ahogy lefolyt bendőmbe és szinte szétáradt az ereimben.
Empatikus embernek tartom maga, nem venném a szívemre, ha problémák merülnének fel. Hiszen a legtöbb kárt én szenvedném el, míg ők magasról téve az egészre továbbsétálnának. Ez viszont nem fordulhat elő. Csaknem annyira kedvemre való az igazságszolgáltatás, mint ahogy a pohár fenekére való nézés.
Teljesen felcsigázott. Érdek- feszítve vártam az áttörést, de sajnos nem kaptam olyan megdöbbentő információkat, mint amilyeneket vártam. Bevallom, csalódtam!
- Helyénvalóak a feltételezései, de én más szemszögből tekintek erre. Sok más egyéb mellett a nők és a NŐTLENSÉG sem esik kívül az érdeklődési körömön, de ezt talán egy teadélután alkalmával tárgyalnám ki, ha nem jelent nagy gondot önnek.
Amikor a kisasszonynak elfogyott a mondanivalója, ami leginkább egy visszafogott dührohamhoz hasonlított. Most, hogy letudtam egy s mást a nőszeméllyel épp itt volt az ideje, hogy elővegyem Mr. Belvedere-t is. A prepotencia egyre erősödő jeleit véltem felfedezni rajta, miközben farkasszemet néztem vele. S, én is groteszk mosollyal illettem, majd az asztal mögé sétáltam, és helyet foglaltam mögötte, miközben az italt leraktam az asztal sarkára.
- Túlságosan szűk látókörű Mr., azt javaslom, orvosolja a közeljövőben e hibáját. Egy jó tanács: nézzen a dolgok mélyére, vagy azon túlra, és keresse az összefüggéseket. - hívtam fel a figyelmét pár apróságra, bár nem mertem arra gondolni, hogy megfogadna tőlem bármilyen tanácsot is.
Nem hátrány, ha büszke az ember, de még ez a becses jelző is eltörpül a vele járó hóbortok mellett. Szívesen csevegtem volna még költői kérdések tömkelegéről, de mint láttam rajtam kívül mindenki az ajándékok felbontására várt, tettetett türelemmel.
- Hát akkor most ugrik a majom a vízbe! - markoltam fel először a férfi ládikóját, és adtam meg azt a hihetetlenül bonyolult számsort, ami egy apró kattanással jelezte, hogy a zár nyitva.
Mielőtt felfedtem volna a tartalmát, a másik dobozt is kinyitottam és eltolva magamtól, hagytam, hogy ők lőjék le a poént. Nyílt a két fémdoboz, én pedig le nem vettem róluk tekintetem. Mindkét doboz tartalma a nagy és hatalmas SEMMI volt. Nem csalás, nem ámítás, nem tévedés, valóban üresek voltak. Hogy mi volt ezzel a célom? Húzni az időt, nem más. Az információkhoz, idő kellett, sajnos még én sem tudhatok mindent. A recepciósok az én embereim voltak, akik nő létükre másod állásban nem kis tehetséggel bíró hackerek. A biztonsági kamerákkal rögzített vendégek után kutattak attól a pillanattól, hogy beléptek oda. A az első két férfihez, akiket távozásra bírtam, nem kellett nagy ördöngösség, de a jelenlévő két személlyel meggyűlt a bajom. Szükségem volt némi támaszra velük kapcsolatban, és meg is kaptam. Ha a nagyfiúról nem is, a nőről bőven volt mit megtudnom. Hogy ez mit jelent? Mindig is úgy tartottam, ha tudod valaki titkait, hatalmad van felette. Sosem lehet tudni, mikor válik ellenség belőlük. Hagytam nekik időt a gondolkodásra, addig szép lassan, komótos léptekkel mögéjük ballagtam, majd megköszörültem a torkom, és belekezdtem:
- Nos, megvan a nyertesünk, aki nem más, mint Miss Reed. Gratulálok, magáé a munka. - nyújtottam felé kezem, hogy az övét megmarkolva kezet rázzunk, eme csodás hír hallatán. Miután túlestünk rajta, negédes mosollyal fordultam Mr. Belvedere-hez, és felé is megindítottam kezem, a következő szavak kíséretében:
- Köszönöm a részvételt, de nem tartok igényt a szolgálataira. Öröm volt személyesen is megismerni.
Lehet ezzel a döntéssel elvesztettem egy igen fontos üzlettársat?! Meglehet. Döntésemben sok minden közrejátszott, többek között a fölényeskedés is. Egocentrikus énem megkövetelte e cselekedetem. Nem ismertem az Úriember észjárását, és nem tudtam mennyire tart igényt a feladatra. Csak, hogy lássa, kivel van dolga, lehetőséget ajánlottam neki is.
- Mindazonáltal.. - törtem meg a csendet. - .. ha a kisasszonynak nincs ellenére, társkivitelezőként vele tarthat, viszont egy centtel sem fizetek többet, véleményem szerint kétfelé osztva is igen busás a jutalmuk. De ha Miss. Reed igényt tart a teljes összegre, nem foszthatom meg kiváltságától. - részemről kegyes és igazságos voltam, a többi már csakis rajtuk áll.
Nekem végül is teljesen mindegy volt, hogy milyen döntés születik, anyagilag csődbe nem megyek, ámbár a kitűzött dátum pedig itt loholt a nyakunkon, ideje lenne beavatnom őket a részletekbe. Egy cseppet sem aggódtam, vagy izgultam, biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. A jéggel teli ládámból, kiemeltem az utolsó két pohár italt, és eléjük gördítettem, az üzlet megpecsételése érdekében. Most már igazán nincs okuk elutasítani az italt.

Hogy Corvin pimaszsága? Egyből szemet szúrt, de ugyan kit ne szórakoztatna ahogy a macska játszik az egérrel, és amint a dolog kinézett, ma este Grace képviseli az egeret. Hogy én? Én csak álltam ott. Egy pillanatra sem mozdulva vagy merülve el bármiben, figyeltem. Jól tudtam, hogy Corvin nehéz eset, nála valami mindig van a háttérben, soha nem cselekszik csak úgy kénye-kedvére, úgy hogy ne származna valamiféle haszna belőle. Most is biztos voltam ebben. Hát még amikor Gracie-t kiütötte és hozva a maga, már meg sem lepő stílusát sétált vissza az asztala mögé és fordult most az én képembe.

- Úgy hiszem mindenki csinálja azt amihez ért. Ön, hogy megtalálja a legmegfelelőbbet, én meg hogy elszállítsam az árut biztonságban oda ahová kell. Nem érzem szükségét bármiféle egyéb felesleges szócséplésnek. - feleltem talán még saját magam is meglepve, de igyekeztem nem kimutatni többet. Hogy Grace helyébe léptem volna? Mondjuk. Még mindig voltak pillanatok.. esetek, amikor nehezemre esett megőrizni a hideg véremet és ez is az egyik ilyen pillanat volt. Ennyit az illemtanárokról... A vér nem válik vízzé, a kutyából sose lesz szalonna, még ha serpenyőben is a bőre, és én sem leszek az a türelmes, meghitt úriember akinek mindig is kéne, hiába csal a látszat az én javamra külsőre. Mégis sikerült útját állnom a további szavaknak, vagy annak hogy bármi tettlegeset is tegyek, amúgy sem lenne értelme, de ami a legfontosabb.. bukna az üzlet!
Hát még amikor úgy tűnt, végre haladhatunk is előre, anélkül hogy egy helyben topognánk, és itt töltenénk még a következő hetet! Nem mondom Gracie-vel ellenék.. teljesen.. a régi idők emlékére, de Corvin bárhogyan is nézzük, de abszolút nem fért bele ebbe a képletbe. Ezért is vettem újult erőt afelett, hogy mit meg nem enged magának ez a féreg, a pénz.. hatalom, és bármennyire is fáj, ezt mindenkinek meg kell tanulnia a végére. Ezért egyetlen szó nélkül tűrtem, amikor elvette a dobozkát, majd a másikat is azt követve, és nyitva a zárak végezte végül mindkettő az orrunk előtt. Hát akkor ugorjon az a majom de jó nagyot!

Az a majom nem ugrott végül, hanem TOCCSANT! Méghozzá hatalmasat, amikor egy színüres doboztartalommal találtam szembe magam, szemem azonnal Gracie-ére tévedt, de ott is ugyanannyi volt a kép. Semmi! Nem kevésbé bugyuta ábrázatot intézhettem Grace felé, ahogy ugyanezt alig pár pillanattal később Corvin felé is megtettem, de az az önelégült tekintet, első pillanatra biztosított afelől, hogy nem tévedtem. Corvin tényleg csak játszik velünk, nem csak Grace-el, velem nemkülönben. Hogy tetszett e? Nagyon nem! Mégsem engedtem hangot a nemtetszésemnek, talán egyetlen arcizom rándult a képemen, míg fogaim összeszorítva várakoztak, nehogy megtegyem, amit most a legszívesebben tennék.
Még mindig Grace-re néztem, majd vissza, egy cseppet sem rejtve véka alá a tekintetem Corvin szemeibe, mikor az eltűnt a képből Grace háta mögött, akkor tértem csak vissza Gracie-re. Nem tudom mit sugallt a szemem. Talán a tényeket? Hogy át lettünk verve!? Mégsem állt szándékomban bármit is tenni ellene, csak fogtam magam és lassan megfordultam, hogy jelen esetben a 'sátán' szemeibe nézzek. Nem is várattak sokáig magukra a szavak, és hogy meglepett? Mondhatnám, hogy egyáltalán nem. De nem mondom. Mert nem így volt. Egy pillanat alatt fogtam fel a tényeket, mégis az üzletember mivoltomat kellett előszednem. A miérteket még mindig nem értettem, de van szüksége miértekre egy őrültnek? Nem mernék rá megesküdni.

Egyszer hopp, másszor kopp! Így jár ez az üzletben ahol nincs helye személyeskedésnek, bosszúnak, vagy bárminemű fellengzős szavaknak a veszteség tekintetében, csak egy egyszerű, örvendetes kézfogásnak, "legyen máskor szerencsénk" címmel aztán lépni tovább a következőre. Corvin, most mégis keresztülhúzta a számításaimat. Pontosítva egy ajánlattal, - miután önmagamhoz hűen mértékkel, de belecsaptam a tenyerébe, és tiszteletteljes biccentést eszközöltem - ami nem kis meglepetésemre húzott át a fülemen. Hogy micsoda? Társak? – talált a tekintetem első önkéntelen reakcióként Grace szemeibe. Persze nem vártam el én semmit sem, csak a váratlan lehetőség nem enyhén meglepetté tett. Voltam már sokszor a kezei között, de akkor minden egyes perc élvezetesebb volt mint minden most eltűnő pillanat, amíg cseppet sem engedve a tartásomon a nőt figyeltem. Eszemben sem volt kétségek közé esni ha a kislány azt mondja egyedül is megoldja, hisz egy dologban végtelenül biztos voltam: Ha nem is a  legtökéletesebb.. de tökéletes jelölt a feladatra. Mégis a pohárért nyúltam, még mielőtt válaszolhatott, és a szemeim elé emelve biccentettem Corvin felé és legurítottam a torkomon egyszerre az egészet. Hogy mit keresek még itt? Igen, azt én is szeretném tudni. De én lennék a legostobább a világon, ha elszalasztanék egy ilyen, még most is vékony szálon függő, mégis esetleg meglehetősen jövedelmező üzletet. A fél ár is ár, nem kevésbé pénz, és hogy Grace-en múlik minden? Igen, meglehet. Mégis jól tudtam, ő nem az a kis tollaspihe szőke, aki csak azért mert nem egyszer az ágyban boldoggá tettem, most a maga számára kedvezőtlen ajánlatokat tenne. És talán.. mindig is ezt tiszteltem benne. Objektív és nem is esik nehezére az maradni akár mellettem, akár más mellett. Ezért figyeltem. Egyetlen tényszerű szóra, miszerint tűnjek a fenébe, nem átallok hátraarcot venni, megköszönni a közreműködést, és visszanyargalni a szokásos helyemre, és várni amíg eljut a fülemig a következő meglehetősen kecsegtető üzlet híre. De ha mégsem...

Meglepetés, eltitkolt érzelmek, feszültség.. A levegő egyszerre szikrázott és borult homályba. E két oldal válaszfala jelen estben én voltam, semleges, üzleti magatartásommal, ami jelen pillanatban azt jelentette, hogy érzelmi szintem egy teás csévéjével vetekedett. A kisasszony részéről a kitörésre váró öröm és értetlenség, az úr felől pedig elégedetlenség egy cseppnyi dühvel fűszerezve. Jobb se kell! Mégse lehet mindenkinek szerencséje. Vagy mégis?! Én naiv az hittem, máris rátérhetek a részletekre, miután Miss és Mr elfogadták az ajánlatom, ehelyett alkudozni kezdett a szentem. Önkéntelenül is mosoly kúszott szám sarkába, és próbáltam a lehető legdiplomatikusabban megfogalmazni mondandóm, de minden bizonnyal nem sikerült.
- Számtalan fordulatot vehet a történet, ez egyértelmű. Bizonyos fokú értelem és fifika szükséges hozzá. Ami pedig a részleteket illeti, mindaddig nem avathatom be, amíg nem határoztak. Ha úgy dönt, hogy Mr. Belvedere csupán egy turista volt itt, nem avatnám be a részletekbe. Kap pár másodpercet, hogy alaposan átgondolja, addig, hogy elüssük az időt, mesélnék egy igen rövid történetet, ami a csapatmunkáról szól. Az is lehet, hogy hallották már. - kényszerültem megint gondolkodási időt adni, a drága idő pedig csak pazarlódott és pazarlódott szüntelen.
Nem foglalkozva azzal, érdekli e őket a mesém avagy sem, nagy lelkesen ám annál kevésbé érdek feszítve kezdtem el, hisz nem akartam, hogy túlságosan megragadja a kis hölgy fantáziáját, és elfelejtsen gondolkodni. A közvélemény szerint a nők egyszerre több dologra is képesek odafigyelni, ezzel ellentétben én más elvet vallok.
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember. Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki nem csinálta meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az, akit Mindenki okolt, amiért Senki sem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna. - senki sem állíthatja, hogy szűk repertoárral rendelkezem, az egyszer biztos.
Odafigyelve az apró, ám szembetűnő jelekre, világos volt számomra, hogy mi lesz ennek az egésznek a kimenetele. Az, hogy Grace nem utasította el egyből az ajánlatot, és hogy Morris nem távozott rögvest, az hallatán, egyértelmű utalás. Végül mindenki megállapodik mindenkivel, és szép lassan kétszemélyes csapattá csiszolódnak, vagy legalább is ezt kéne tenniük.
- Ha így könnyebb meghoznia a döntést, az összeg nem kevesebb, mint hat millió, ropogós, amerikai dollár, természetesen készpénzben. - mindig jobban szerettem a kerek számokat, de annak fényében, hogy számomra kiadás ez az összeg, nézeteim is megváltoztak.
Mindenki viszonyítson ahhoz, amihez akar, de ennél többet nem költök erre az akcióra. Ami pedig a fizetési formát illeti, írásos formában semmiképp nem adom az aláírásom, ilyesfajta ügyletekhez Csekkosztogatással túl nagy kockázatot vállalnék, ami valljuk be.. ..sokakat megkísért.
- Nem tudom, kikkel üzleteltek eddig, de azt tudniuk kell, hogy egy árva centet sem fizetek, amíg le nem szállították az árut. Ne vegyék a szívükre, nem azért mert nem szimpatizálok magukkal, de volt néhány merész ember, aki megpróbált átverni. A következményekkel pedig... Kmm.. Lényeg a lényeg, nem viszem magukat kísértésbe. - vakargattam meg államat.
Hangsúlyom nem csöpögött a fennhéjázástól, inkább a szánalom volt az, amit érezni lehetett, az említett személyek iránt. Egy pillanatra sem vettem le szemem a nőről, azt leszámítva mikor italomat méregettem, homlok ráncolva. Alig két korty maradt, ráadásul abba a nyomorult táskában sem állt több teli pohár. A világvége sincs már messze...
Talán néhány pillanat volt míg gondolataim magukkal rántottak, és fénysebességgel vetítettek le elmémben több száz, emlékképet, érzést. Egy dolog meg is fogott annyira, hogy eltűnődjek rajta. Máris hiányzott az adrenalin. Olyannyira, hogy amint eltűnik a Nap a horizonton, s kigyulladnak a város fényei, lassan végigsétálok minden nevezetes helyen, ahol alkoholt árulnak és a nők tekintélye rég elveszett. Nem mintha ez sokat jelentene. Sosem érhetem el azt a bizonyos fokú eufóriát, amire igazán szüksége lenne a lelkemnek. Nekem kell, hogy küzdhessek, akarom az ellenség erejét érezni a gerincem mentén. Rég nem találtam elismerésre méltó riválist, az afférjaimat túl könnyedén rendezem különösebb erőfeszítés nélkül. Az élet nem sokat ér, ha gondtalan. Érezni akarom, ahogy az ereimben csörgedező vörös méreg a szívemig hatol és a régről ismert érzés újra rám talál. Kiéhezett, eszelős énem egy szép napon a felszínre fog törni és lerombolja mindazt, amit eddig felépítettem. Lázadnak a vágyaim a józan eszem ellen, és nem tudom, még mennyi ideig tudom visszatartani őket. Már nem vagyok oly ifjú, mégsem halt ki belőlem a tettvágy, az ifjonti buzgalom, és ha az önkritikámtól eltekintek, meglehet, hogy nem én vagyok a tiszta moralitás élő szobra.
Az alkohol emberenként más és más gondolatokat kelt, vagy éppen törli ki emlékezetükből bizonyos időre. Ezzel számolni kell.
- Nos, itt az idő! Hogy dönt, illetve döntenek? - cikázott tekintetem kettejük között, miután átadtam a szót megannyi fecsegés után. Nem azt kérdeztem, hogy hozzám jön e feleségül. Csupán egy teljesen egyszerű, minden intimitást mellőző kérdést tettem fel, nem hiszem, hogy túl nagy ördöngösség választ adni rá.

Gracie szavai megleptek. És bár nem hittem hogy Corvin bármiben is segítségére lesz a döntésben, végül nem is csalódtam. Én is így tenném. Nem avatnék be jogosulatlan füleket, mégis egy könnyed sóhajjal jutalmaztam a következő újabb mesékkel töltött perceket. Talán el is gondolkoztam. Ami egy üzleti tárgyaláson vétek! Corvinnak túúúl sok Seherezádét olvashattak gyerekkorában, és ezért rejti most hosszú, felesleges szavakba a lényeget. Meglehet. Minden lehetséges, de aztán igyekeztem is kiűzni minden ezirányú gondolatot, és próbáltam figyelni a mögöttes értelmet. Mindig is a tiszta beszéd híve voltam. De ha egyszer kell… hát igenis, nem fog ki rajtam egy félkegyelmű sóher!

A szavaknak hirtelen szakadt vége és Corvin, mint derült égből a villámcsapás tért át a következőkre, és nem mondom.. a több mint számtalan nulla a fülemben nem kevés időre megdobogtatta a szívemet. Hát még az előtte szereplő számjegy! Jól tudtuk mind, nagy a dolog tétje, de senki nem hitte, hogy ekkora! Rövid időre megint elvesztem a fejemben, lassan gondolva végig mi is az ami a szállítandó dolog lehet, de sokkal inkább az érdekelt, hogy MI.. az, amitől azt a bizonyos dolgot óvni kell!? De mégis ekkora összeg.. nem hittem benne, hogy ennyi pénzért ne vinném simán vásárra a bőrömet, még ha az a pénz, légy tisztességes még csak a felét is jelentette.
Grace szavai voltak amikre újra visszatértem a jelenbe. Feltette a kérdést.. Tényleg feltette? - villant át a fejemen, de ahogy a szemeit figyeltem, minden jel arról tanúskodott, hogy nem csak a képzeletem játszik velem.

- Nem is elégednék meg kevesebbel. - folytattam már teljesen átlagos képpel, nem engedve az arcomra kiülni a reményteljes megdöbbenésemet. Három.. millió!??? - még mindig nehéz volt hogy felfogja a fejem. Mikor az este elindultam ide, jól tudtam ha Corvin keze van benne, magasak az összegek. Ő nem tűri a hibákat, a ballépéseket, de épp ezért nem is fukarkodik a pénzzel. Mégsem gondoltam még álmomban sem, hogy egy ilyen üzlettel mennyit kaszálhatok, és bár a levegőben még ott lógott a hat millió ígérete, a három is egészen szép összeg, mindenképpen több a semminél. - Vagyis tökéletes. - engedtem csak egy egészen halvány mosolyt a szemeibe, csak annyit, hogy Corvinnak ne tűnjön fel, nem kell hogy tudjon belőle.. bármit, ami kettőnk között volt egyszer. Ha üzletbe bonyolódsz.. ne hagyd hogy megtudjanak rólad bármit, de főként ne MINDENT! Mindig kellenek az ütőlapok, és sohasem vezet jóra ha kiismernek. Épp ezért is tartottam magam a tényekhez, és vezettem vissza a munkaadó szemeibe a szemeimet.      

- Az áru ott lesz! Teljes egészében, és időre. - biccentettem kimérten a fickó szemeibe, és ezúttal biztos is voltam benne. Három millió dollár nem az az összeg amivel az ember csak úgy eljátszogatna közben, és jól tudtam, hogy Grace sem nagystílű annyira, hogy félvállról vegye, ezért tökéletesen biztos voltam benne hogy akárcsak én, ő is mindent bevet. Pláne ha azóta egy fiú is került a képletbe.. - gondolkoztam el a dolgon, de nem törődtem vele többet. Alig néhány másodperc múlva visszatértem a helyszínre, és egy újabb könnyű sóhaj kíséretében vettem egy hátraarcot és a korábbi, megérkezéskor elfoglalt helyünkre ültem, magam előtt összefűzve a kezeimet és várakozásteljesen tekintettem fel az ügyfelünkre.

- Szükségünk lesz minden egyes részletre! - tartottam enyhe szemöldökráncolással még mindig Corvin szemeit a távolabbi térben, de közben minden egyes tizedmásodpercben figyeltem. A dolgok most kezdtek komolyra váltani. És hogy mi lenne az amit én ezért a pénzért megtennék?? MINDEN!

Sejtettem, hogy az összeg hallatán felgyorsulnak majd az események és megered a nyelvük, végre több kíváncsiságot és érdeklődést mutatnak az ügy iránt. Meglehet ezzel kellett volna kezdenem, ám semmiről nem késtünk még le. Kisebb fokú felvillanyozottságot, ugyan akkor kevesebb feszültséget véltem észlelni a levegőben, mint ami eddig volt. Filantróp ember lévén szeretem jobb kedvre deríteni a környezetem, de persze csak a saját hangulatom fokozásával párhuzamosan.
- Drága, hogy így aggódik aktuális főnöke épségéért, viszont ez egy újabb szakmai titok, ha elmondanám, oda lenne a varázs. Megmaradnék a rólam alkotott feltételezései mellett.. - kacsintok rá szórakozottan, sármos mosolyom megvillantva, majd ismét a hatalmas ablakokkal felszerelt fal irányába haladtam el, elmulatva az időt, míg sikerül végre kiegyeznünk.
Hangok, érzékletek és benyomások.. pártíz méterrel alattunk az utca, ahol mit sem sejtő járókelők, avagy az alja nép, tudatlanul élik mindennapjaikat, és fogalmuk sincs arról, mi folyik a felsőbb körökben, ennek ellenére nekik köszönhetőek a fennálló sztereotípiák, és hisznek alaptalan fikciókban, miknek értelmi szerzője az olykor hiteltelen sajtó.
Ennek az estének sajátos hangulata volt, nem a Tower-i díszlet miatt, hanem inkább azt a keserédes pillanatot őrzi magában, amikor első alkalommal vetettem bele magam az üzleti világ rejtelmeibe és szívtam magamba az univerzum romlott, ámbár csábító, energiáját, ami engem is megkísértett, magam mögött hagyva eddig életem. Hátat fordítva nekik, fél füllel hallgattam, ahogy gondolatban és kimondott szavakkal is ízlelgetik a milliókat, és hallván a végleges döntést szembefordultam velük. Vincent lelkének tükre és az enyém újfent találkozott egy végtelen pillanatra, mire automatikusan önelégülten felfelé ívelődött szám sarka.
- Ezt már szeretem, úgy látom lelkesedésből nincs hiány, és remélem a továbbiakban sem szegem kedvüket... Nos, akkor vágjunk is bele.- csaptam össze tenyeremet, hogy összedörzsölgessem.
Az üzletben feltett kérdéseim sosem légből kapottak, csak is olyasfajta költői kérdéseket teszek fel, amire a válasz egyértelmű mindenki számára, ugyan akkor alaposnak mondható meggondolást kíván. Szeretek mindig egy lépéssel előrébb járni, megadva azt a luxust kuncsaftjaimnak, hogy a pénzhez vezető út akadálymentes legyen, már ami az elméleti kivitelezést illeti. A gyakorlat teljesen más, rendszerint nem szólok bele, ahány ember annyi technika és terv. Természetesen, ha úgy ítélem meg, hogy nem kielégítő a terv, és gondolkodásmódjuk az enyémmel ellentétben logikátlan és értelmetlen, minek következtében az akció kudarcot vallana, előállok én is egy alternatívával. Nekem sem hátrány, ha minden az elképzeléseim szerint azaz, gondtalanul menne.
- Ha szükségét érzik, nyugodtan jegyzeteljenek, engem nem zavar. - visszasétáltam az asztalhoz, és mögé ültem, annak ellenére, hogy nem volt ital, ami oda csábított volna. Mégis úgy éreztem így sokkal inkább van fontos üzleti látszata mintsem egy baráti gyerekzsúr színhelye.
- Helyszín a los angelesi kikötő, két nap múlva, pontban este kilenckor. Az akkor érkező hajó a Navarino, mint mindig most is konténereket fog szállítani. Az egyik az enyém. Ha eddig abban a hitben éltek, hogy a maharadzsa eltűnt gyémántja az, amire igényt tartok, akkor attól tartok tévedtek. Ami benne van, az sokkalta nagyobb, és számomra sokkalta kedvesebb is, de ezt nem kell tudniuk. A piros konténer mindkét oldalára rá van festve a sorszáma fekete betűkkel, ami ez esetben nem más, mint a C17. Itt van egy apró bökkenő: ennek a fémdoboznak nem lett volna szabad felkerülnie a hajóra, ami azt jelenti, hogy nincs nyilvántartva. Még csak a létezéséről sem tud senki, és ennek így is kell maradnia. Minden egyes konténert egyesével megvizsgálnak, pontosan az után, hogy földet értek.  Valószínűleg nem ez lesz az első, amit lepakolnak, de tudtommal nincs más programjuk, megvárják. Elsősorban meg kell akadályozniuk, hogy megkörnyékezzék, aztán pedig kihozniuk. A végállomás a Paris Hotel mélygarázsa, onnantól már nincs több dolguk. Én ott fogom várni magukat a pénzükkel. Röviden és tömören ennyi. - magyaráztam összekulcsolt ujjakkal az asztalon, összeszedve minden lényeges információt, amire szükségük lehet.
Meglehet, hogy egyszerűnek hangzott, de korántsem így van. Mielőtt bármi hozzáfűzniük, esetleg kérdésük lenne, rávilágítottam a meglévő és felmerülhető problémákra egyaránt. Volt időm kiveséznem, minden apró részletet, utánajárnom annak, aminek kell, és kieszelni egy páratlan tervet, amivel - mint mondtam - nem valószínű, hogy előállok.
- Most pedig néhány szót arról, hogy mire kell kiemelkedően ügyelniük, a teljes diszkréció és feltűnésmentesség mellett. A biztonsági szolgálat nem piskóta, sőt olyannyira szigorú, hogy majdnem minden sarkon áll egy biztonsági őr kisebb nagyobb mordályokkal felfegyverkezve. Remélem, egyikük tud, vagy csak van sejtése arról, hogyan kell elvezetni egy kamiont, illetve rákapcsolni egy konténert?! Magából Kinézem Morris, ha szólíthatom így. Viszont ha nem, rendelkezésükre áll két nap, hogy egyikük megtanulja, ebből ne legyen gond. Tudom, hogy nehéz észrevétlennek lenni egy óriás járgánnyal, de biztos vagyok benne, hogy megoldják. A külvárosi telepen béreltem is maguknak egy feketét, már elő lesz készítve, ezzel sem kell foglalkozniuk. A harmadik nemkívánatos tényező, az egyik helyi zsaru, aki azon fázadozik, hogy elkapjon. Nem tartom kizártnak. hogy beleavatkozik, akár ott L.A.-ben, vagy akár itt Vegasban, szóval legyenek óvatosak, és meggondoltak. Nem akarom, hogy bármelyik civilnek baja essen, és remélhetőleg ne rendezzenek vérfürdőt. - hallgattam el, miután befejeztem monológom, és hátradőltem a széken.
Kíváncsian vártam az első megnyilvánulásokat, és megerősítéseket, hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog menni és hasonlókat. Úgy véltem minden olyan szóba került, ami hozzájárul a sikerhez, és a meglepetések elkerüléséhez. A biztonság kedvéért azonban feltettem azt a kérdést, amit nem tehet fel elégszer az ember.
- Van kérdés? - vontam fel jobb szemöldököm, miközben fülhegyezve kutakodni kezdtem az asztal fiókjaiban, hátha találok valami finomságot. Sosem lehet tudni, hogy mire bukkan az ember. Ami azt illeti, egy üveg Jack Daniels életmentő lenne.

Szinte tudat alatt jegyeztem mindent. Los Angeles-i kikötő.. 2 nap.. este 9. Navarino.. Piros.. C17, mint a rulettben.. Paris Hotel, mélygarázs. Mi sem természetesebb. Fejemben már rendre kavarogtak a részletek, kamionbérlés.. az emberek, ki megbízható és ki nem, illetve az alig szükséges védelem, mire rövid szünet után Corvin megint beszélni kezdett. Még mindig nem szólaltam meg. Nem árt ha tudok minden apró bakit, malőrt vagy részletet mielőtt tényleg beszélni kezdek, és alapból amúgy is csak a lényegre szorítkozom. Sosem szerettem a túlzott fecsegéseket, ezért inkább továbbra is figyeltem.

Ha a biztonsági szolgálat ennyire felkészült és vérmes az száz százalék, hogy a helyen alapból nem csak cserkészkeksszel kereskednek. Ez még problémát jelenthet, de ismerek pár embert akik viszonylag könnyen kezelik az efféle helyzeteket. Kamion? Na igen, a fickó sem jár annyira messze. Ezért egyszerűen csak biccentettem a szavaira, de mégsem engedtem az arcomon egyéb rezdüléseket. Azután folytatta.. bérelt kamion.. Hm. Akkor erről is le van a gond, még ha jobban is szeretek dolgozni a saját embereimmel, Corvin szövegét tekintve amennyit ér a cucc, biztos vagyok benne hogy rendesen ellenőrizte. Persze soha nem árt még egyszer a körmére nézni a dolgoknak. Ééés a helyi zsaru.. nos, ezzel sem lesz probléma, ha csak a rendőrfőnökről készült videókat nézem, de mindez felhasználása csakis végső esetben, nem egy holmiii.. holmi három milliót érő nagy konzervdoboz miatt. Hm. Lehet még így is jó üzlet lenne, de azt hiszem inkább megtartom a saját, külön bejáratú ütemtervemre.

Rövid csönd.. Csak még egyszer, utoljára végigfuttattam a szavakat a fejemben, és csak akkor, a következő kérdést meghalva szólaltam meg.

- Ki az a rendőr? - kérdeztem egy tapodtat sem mozdulva az előbbi helyemről, nem mutattam semmi feszültséget, hisz amíg a név nem azonosítja be a fickót, nincs okom aggodalomra. Ha megteszi.. akkor sincs. Elvileg. Habár vannak kivételek, de elég jól működik a rendszerem ahhoz hogy bárkit felderítsek vagy kiismerjek, ha szükséges. Nem lesz itt semmi gond. Egy szál se.. Mégis meglepett Gracie hirtelen felmerülő kérdése. Nem tetszett. Nagyon nem! Először is hogy egyáltalán felmerült a sikertelenség mint lehetőség a fejében, másodszor hogy ezt a megrendelő tudtára is kell hoznia. Talán egy rosszalló pillantást is arra vetettem, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust hogy Corvin ebből bármit is észre vegyen. Ez kettőnkre tartozik. Csak rá.. és rám. És nem fogom hagyni, hogy egy rosszul meggondolt kijelentéssel, elvesszen a 3 millió lehetősége!

Gyanú. Voltak, akik bölcsnek nevezték magukat és azt mondták: A gyanú, és az ehhez párosuló túlzott távolságtartás megmérgezi a lelket, akárcsak a gyűlölet, fölösleges és paranoiához vezető, gyötrő érzet. S akadtak, akik úgy vélekedtek; gyanakvás nélkül már kezdetben elvész az egyén, bármilyen sikert érjen is el. Az Én véleményem szerint, az igazság valahol a végletek között rejlik. Mindig és mindenben. Van, aki számára meglepő? "Nincs új a Nap alatt!" Nincs semmi, amit még ne láttam volna valahol, valamikor, csupán a kívülről látszó, ki tudja hány réteg máz teszi idegenné. Mégis minden ugyanaz. Mint egy illat, mint egy kép, mely felidéz benned halomnyi érzelmet, vagy egy rég nem érzett érzést. Dejavu? Baromság! A test emlékezete, ami olykor tovább hatol, elméden át a lélek sötét rejtekéig. Amikor a nagybetűs Üzletről van szó, játszom. Eljátszom, hogy más vagyok, mint aki, és nemleges választ nem tűrve megszerzem magamnak, ha kell az egész világot. Egy demagóg, lelketlen csábító, aki elhiteti mindenkivel, hogy nézetei nem sajátosak, valójában mindenki erre vágyik a lelke kénköves bugyraiban, és bár nem hoznák, tudomásomra egyetértenek velem.  Csak éppenséggel Én ki merem mondani azt, amit más csak félve gondol. A hangom az előadások közben olyan volt, mint egy fülbemászó dal, emellett elgondolkodtató, és egy kicsit obszcén, mintha már az, hogy szóba áll velem az ember, valami mocskos dolog lenne. Talán az is volt. Talán a látható elérhetetlenség még vonzóbbá, még perverzebbé tett. Egy drága barátom mondta egyszer: ,,Az Istenek szépek. Az Istenek gyönyörűek. Az Istenek elérhetetlenek nekünk, kik egyszerű habituáló halandók vagyunk. Az Isteneket távolról imádjuk.'' Talán én is valami teremtett Istenség lennék?! Egy ideál?! Egy hamis kép?! Valami látszó, de érinthetetlen tárgy?! Minden bizonnyal. Újfent bizarr, és másra nem tartozó elvont gondolatok, elméletek késztettek mélázásra, annak ellenére, hogy a jelen szituációtól teljesen eltértek. Számomra teljesen szokványos volt, de kíváncsi lennék kettejük fizimiskájára, ha hallanák mindazt, ami idebent folyik.
- Remek kérdés Miss Reed. Ebben az esetben úgy tesznek, mint a rajtakapott tolvajok, mentik az irhájukat. Még számos adu van a kezemben, amit ki tudok játszani. Attól a pillanattól, hogy elbuktak, más veszi kezükbe a dolgot, és a hat milliót, amit ígértem, csupán szépen csengő összegnek tudnak be, amit soha az életben nem látnak, hacsak nem profitálnak egy másik vállalkozásból. - adtam félreérthetetlen választ, mindent tisztázva ezzel, és reméltem valamelyes ösztönzöm őket ezzel, miközben visszakapcsolódtam a mi kis témánkhoz.
Úgy látszott ez a szálloda mégsem volt alaposan felkészülve jöttömre, hiszen a fiókok üresek voltak, egyik fiókban sem volt alkohol, sőt egy üveg víz sem. Egyáltalán nem vagyok megelégedve az itteni kiszolgálással. Vagy talán Cassy nem számolt be nekik az elvárásaimról. Még az a szerencse, hogy magammal hoztam ezt a ládát, amiben mostanra megolvadt a jég, és a hideg víz foglalta benne a helyet. Az eddig bevitt alkoholmennyiségnek hatása még mindig érződött, bár beszédemen, és gondolkodásmódomon mit sem változtatott. Mit nekem egy kis lötty, egy mértéktartó alkoholista lennék vagy nem?! Sokan állítják ezt, higgyünk nekik.
- Nem hiszem, hogy nagy jelentőséggel bírna, de ha ennyire kíváncsi, nem fosztom meg tőle. Igazából ő egy egyszerű angol vásott-zsaru, aki Vegasba tévedt egy szerencsétlen napon. Ha jól emlékszem Westwood, Christian Westwood a neve. Nem jelent túlzottan nagy fenyegetést, de jobbnak véltem megemlíteni, nem venném volna a lelkemre, ha ezen múlna a fuvar sikere. - válaszoltam Morris kérdésére is, majd csuklómra sandítottam, hogy karórámról leolvassam a pontos időt, és mérlegeljem magamban a további teendőket.
Értelmesebb emberek, mint amilyennek gondoltam őket. Csupán két kérdés tevődött fel, pedig fel voltam készülve az esetleges ostoba, maguktól válaszra találó felesleges kérdésekre is, amikkel általában megrohamoz a többség. Kellemes csalódás. Egy-egy piros pont jár nekik fejenként az ellenőrzőjükbe. Az időt elmulattunk, emlékeim szerint fél órája hivatalos vagyok Fabienhez, hogy megvitassuk a hotel folyamatos újításának és korszerűsítésének lépéseit. Mint társtulaj, kötelezettségeim vannak, de könyörgöm... ha Én nem foglalkozom a saját dolgaimmal, ki fog?! Ez a kihagyás már nem oszt, nem szoroz, enélkül is érez irántam elég ellenszenvet. Nélküle is kézben tartanék mindent, csak kolonc a nyakamon, ráadásul lerí róla az irigység és törtetés vágy. Ezzel szórakoztat engem, és az önbecsülésemen is nagyot dob, ezért tűröm még meg magam mellett.
- Ha nincs több kérdésük, a mesedélutánt ezennel berekesztem. Mindenesetre, ha mégis eszükbe jutna valami, hívjanak bártan. - húztam elő zakóm zsebéből két névjegykártyát, amin az a telefonszám szerepelt, amit csak ilyen ügyletekhez használok, hiszen ezeket a lehető legnagyobb diszkrétséggel illik kezelni, ahhoz pedig egy külön erre célra kialakított hálózat és a hozzá tatozó eldobható mobiltelefon dukál.
Miért adnék alább, ha egyszer ezeket a lehetőségeket dobta a gép?! Nem vagyok semmi jó elrontója. Az egyik papír fecnit közvetlen Mr. Belvedere-nek nyújtottam, a másikat pedig az egyetlen és utánozhatatlan negédes Grace Reednek. Ez után egyenesen a lift ajtajához lépdeltem, hogy "Szezám tárulj!"-t parancsoljak azoknak.
- Ó és Grace, ha merhetem így szólítani; egy hét múlva találkozunk. Meghívom ebédre az Excaliburba, ne tervezzen aznapra programot. Sajnos nekem előtte más dolgom van, de küldök magáért egy limuzint, Én a vár előtt fogom várni. Addig is minden jót! - utolsó szavaim mindkettőjükhöz intéztem egy biccentés kíséretében.
Nem adtam időt ellenkezésre, a lift ajtaja becsukódott Én pedig megnyomtam a földszint gombját, és megindultam lefelé. Az ő esetében nem voltam szász százalékig biztos abba, hogy beleegyezik, ezért is hagytam a csattanót a végére finálé gyanánt.
Világunk nem statikus: folyton új problémák merülnek fel, és a régi válaszok sokszor elavulnak. Ahogy Lewis Carroll Vörös Királynőjének, nekünk is nagyon gyorsan kell futnunk, hogy nyugodtan állhassunk. Addig, amíg többet akarsz, és nem elégszel meg annyival, amid van, addig változhat az életed... és tudod mit? Változni is fog. Csak jobb lehet. Csak hidd el, hogy megérdemled, ahogy Én. Hidd el, hogy neked is lehet jobb, csak csináld, és ne kérdezősködj. Törj előre, oda, ahova érzed, hogy menned kell. Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd az utat. Talán ez a legnehezebb. Jó pofát vágni akkor is, amikor legszívesebben feladnád az egészet. Elfogadni, hogy az élet edz, és nem ellenkezni. De menni kell, nem feladni. Harcolni, leginkább magaddal, és hinni. Hinni mindig, mert semmi sem történik véletlenül. Minden téged szolgál, ha hiszed, ha nem. É csak ez számít.
Az előhozatott autómba beszálltam, és mint aki jól végezte dolgát, elhajtottam.


Köszönöm a játékot!.

Ha még úgy is tűnik, akkor sem voltak egyszerűek a munkák. A leghétköznapibb eset is elfajulhatott, erőszakos tettekre pedig mindenki képes. A kulcsa az egésznek pedig abban rejlik, mennyire tudjuk kontrollálni magunkat. Mégis tudni akartam, hogy mire számíthatunk abban az esetben, ha esetleg nem sikerülne a tervek szerint sikerrel járnunk, aminek megvallom, kicsi volt az esélye. Elsősorban - és/vagy - Vincent miatt is. Ha évekkel ezelőtt is történt, ami... még mindig biztos voltam abban, hogy amit akart, azért ha tűzön-vízen keresztül is vezetett az útja, akkor is elérte a céljait. Én pedig.. azon voltam, hogy a fellépő gátló tényezőket már csírájában elfojtsam. Nem voltam kishitű. És az a három millió igen kecsegtető indok volt, mégis tudni akartam, hogy William mennyire felkészült, de ahogy meghallottam, hogyha mi elbuknánk, akkor más kapná meg a pénzt, tiltakozval megráztam a fejemet is.
- Szó sincs róla, Mr Corvin. Nekünk ígérte azt az összeget, mi pedig meg is fogjuk kapni. Bármibe is kerüljön. Mindaddig az ön szabályai szerint fogok eljárni, ameddig máshogy nem alakul a helyzet. Viszont ha bármi is történik, ott és akkor én fogok dönteni. Nem várok - néztem komolyan a szemeit egy ideig, csak hogy valóban ne úgy fogja fel, hogy bele a levegőbe beszéltem. Igen, képes lennék vért folyatni, ha kellett, ha azzal a saját életemet mentem meg. Vincentet nem féltettem annyira, számos alkalommal győzött már meg arról, hogyha elszabadulnak az indulatok, ő is képes helyt állni talán több hidegvérrel is, mint én. Mégis.. automatikusan rá siklott a tekintetem kérdőn is talán, hogy egyet értett-e velem. Igen, láttam azt a megrovó pillantást, de tudnom kellett arról, hogy meddig volt képes William elmenni azért a konténerért. A továbbiakban végig őket figyeltem, mialatt a megbízónk ismételten válaszolt a kérdésre, s ahogy az utolsó szó is elhagyta az ajkát, úgy indultam meg vissza az ablaktól egészen a székig, amire már nem ültem le, csak csípőmet támasztva neki megráztam a fejem.
- Részemről mindent tisztáztunk - szólaltam meg mégis halkan elvéve a férfitól a névjegyet is. - Köszönöm - rámosolyogtam szolidan lepillantva a telefonszámra is gyorsan, hogy aztán végigkövethessem a férfi lépteit egészen a liftig, kíváncsian pillantva a férfire, hogy mit mondhat. A szavaira egy pillanatnyi döbbentség volt a reakcióm, megint csak feltűnt arcomon az előző mosoly. - Önnek is további szép napot, Mr Corvin - köszöntem el tőle nem válaszolva az ebédmeghívásra. Továbbra is... csak mosolyogtam, ahogy eltűnt a képből, nem engedve, hogy a zavar, amit keltett bennem, látszódjon rajtam. Tudtam, hogy arra Vincent azonnal lecsapott volna.
- Szóval William tervezi, hogy életben maradunk még egy hét múlva is. Ez jó hír, nem igaz? - szélesedő mosollyal néztem már csak Vincentre, ahogy ketten maradtunk, azonnal el is téve a kapott névjegyet a táskámba. - Mit gondolsz, megbirkózol egy kamionnal? - érdeklődtem tőle csipkelődve. Fogalmam sincs, honnan jött ez az érzés, na meg a hozzá párosuló még mindig hitetlenkedő mosoly. De aztán sikerült mégis csak valamiféle komolyságot felvennem, és az eddig a széken nyugvó kabátomért nyúlva magamra terítettem.
- Ha nem szeretnénk megvárni a holnapot és a takarítást, akkor szerintem mehetünk is. Lefelé.. esetleg beszélhetnénk arról, hogy miért is kaptam tőled meg azt a kis elítélő pillantást, amit egyébként nem érdemeltem meg. Csak tudnom kellett, hogy mi a helyzet. Reméltem, hogy nevet is mond a lehetséges utódokat illetően, de semmi - bár nem mondtam ki, de reméltem, hogy nem valamiféle versenyhelyzet elérésére törekszik a megbízónk, és nem ott a kikötőben kell majd a biztonsági szolgálattal, a rendőrrel és még a vetélytársakkal is szembeszállnunk a konténerért. Szerettem a meglepetéseket, de a nehéz helyzetekben mindig nagyobb volt a kockázat, hogy hibát vétünk, azt pedig három millió dollárnál nem tehetjük meg. Kíváncsian néztem Vincentre, hogy vele, vagy nélküle kell-e elindulnom lefelé.

Én is köszönöm, Will Aztán majd úgyis találkozunk

Corvin.. nem habozott Grace orra alá dörgölni a szokásos szöveget, de valahol mégse hibáztattam érte. Valahol.. azzal a különbséggel, hogy één a rendezetlen munkáért valami sokkal keményebbet ígérek, levágott ujjak.. kezek.. de valamivel mindig meg kellett követelni a hűséget, és mi is lehetne ennél jobb mérvadó..
Mint ahogy más is szóba került, az illetékes rendőr ténye, "Hansel Weilschmidt..." égett be a fülembe a neve, és jól tudtam, hogy ennek még utána kell nézzek. Nem szeretem ha csak úgy hirtelen mellbe vágnak a kellemetlen meglepetések. Mégsem szóltam egy szót sem. Csak egy könnyed biccentés, hogy megértettem, és már zajlottak is tovább az események.

Minden további nélkül nyúltam a kiosztott kis fecniért, és rendre eldugva a zakóm belső zsebébe, csak egy biccentéssel figyeltem ahogy maga a magasságos atyaúristen a távozás mezejére lép. És ekkor jött még csak az amire végképp nem számítottam..

- Látom Corvin azonnal ugrott a friss húsra. - beszéltem lebecsmérlő pillantással, de Grace nagyon jól tudta hogy nem neki szánom, hanem a ténynek. A vén marha is megnyalná a sót.. – szállnak az ismérvek, és bár Corvin messzi hírek szerint is ágyból ágyba szökkent, azért én éreztem még valami fojtogatót. Talán féltékenység? Ugyan már! Gracie már a múlt! Egyszer volt, már nincs, túl is vagyunk rajta. Mégis enyhe zavarral köszörültem meg a torkomat amint a fickó távoztával felkeltem, és nem vettem a fáradságot hogy véka alá rejtsem a fintoromat. Rühelltem ezt az embert! Egyrészt mert kikezdett.. megalázott.. és még a volt nőmet is becélozta előttem! Hát mi a pofátlanság, ha nem ez?

- A farok rossz tanácsadó.. – fejtettem ki a véleményemet, és egyáltalán nem annak amit az életben maradással kapcsolatban említett. Még szép! Mi ketten? A mi kis csapatunk mindig is verhetetlen volt, habáááár.. - gondolkodtam el, felcsapva magát egy hirtelen ötlet, csak egy véletlen és kósza, mindamellett veszélyes, mégis Gracie szavaira tértem vissza a földre.

- Vicces vagy! – vetettem be a következő fintort, valamivel már jóval meggyőzőbbet, és vele valahol az elismerést, 1:1.. egyenlített, ezért csak egy kóbor sóhajjal jutalmaztam a tényeket.

- Vagy inkább arról, hogy mikor húzod át a csinos kis fenekedet az irodámba, hogy napirendre térjünk a "mit".. után a hogyant is illetően.- indultam el a kijárat felé vele mellettem, és elérve a két fenegyereket, egyetlen intéssel jeleztem hogy végeztünk, irány lefelé a lifttel.

A liftbe szállva síri csönd honolt. Illetve mégse. Én voltam az aki mégis megszólalt egyenesen a semmiből, és bár nem volt szokásom hogy magyarázkodjak vagy egyezkedjek, de Grace.. más volt. Azt sem szabad elfelejtenem, hogy mondhatta volna azt is hogy tűnjek el a retekbe. Jogos! Még ha biztos is vagyok benne hogy én voltam a jobb választás, deee… nem számít! Bíztam benne! És ő jól tudta hogy ő is bízhat bennem minden tekintetben.

- Corvin nem hülye… - kezdtem bele csak valamiféle félhanggal a szentbeszédbe, de nem is meggyőzni akartam, csak egyenesen érvelni. – Dolgoztam már vele...- tettem hozzá még mindig előre, a lift ezüstszínű ajtaját figyelve és csak ekkor hajoltam hozzá egy kicsit közelebb, oldalra fordulva és letompítva a hangomat. Ki tudja mit-hol poloskáznak be? Ez a féreg mindenre képes! – Ő nem tud róla… de dolgoztam már vele. És sok olyan mással is, akik szintén. Csak egy pénzes seggfej! – vonult fel megint fintor az arcomon, és bár jól tudtam hogy annál sokkal több, mégsem engedhettem hogy Grace-en kívül ezt bárki észre vegye.- Azt hiszi az övé a világ, és még ha ez így is van, nem feltétlenül kell ezt még alá is tolni a seggének.. – beszéltem már ismét a fémnek, ahogy visszafordítottam a fejemet. - És főként kiszámíthatatlan, ha nem azt kapja amit úgy ítéli meg megérdemel.. – hallgattam valahogy el útközben, és alig egy pillanattal később szólaltam csak meg. – De szerencsénk volt. Tetszel neki! – mondtam ezt már valami irritáló, magasan műlelkes hangon, de ennyi. Ennyi volt amit a dologgal kapcsolatban megengedtem, és elég volt egy pillanat hogy visszatornázzam a helyére a véremet. Hogy Grace volt a probléma?? Nem, CORVIN volt az aki a problémát jelentette!

- Oké. Akkor legyen úgy. – néztem még felé egy kósza biccentéssel, de ahogy csengett is a lift és nyíltak az ajtók, egyetlen szó vagy hezitálás nélkül léptem be, nem fecsérelve több időt az ácsorgásra és további válaszokra. Hosszú még az út a földszintig. És való igaz, nekem is érdemes lenne még utánanéznem ennek-annak, amíg bármit is letisztáznánk egyszerűen. És főként.. na az az ötlet. Azon még rágok egyet, pláne ha megvan az esélye, hogy Rain is beleköphet a levesbe, még ha annak a kis ficsúrnak be is tömöm a pofáját némi pénzzel. Rain a veszélyesebb! Ő nem ismer sem embert.. sem istent! Pláne ha ellene megyek a dühöngő női lelkének.. szóval ezt még át kell gondoljam rendesen. Mi mennyire biztonságos, illetve, hogy mi-mit érne meg…

A liftbe érve viszont már nem voltam hajlandó lakatot tenni a képemre. Egyrészt mert ő nem érdemelte meg, másrészt mert már alapból is kikívánkozott belőlem, és ez a két barom egy percig sem zavart, fizettem nekik bőven, ahhoz hogy csak álljanak, süketen és kussoljanak mögöttem. Elvégre ez a dolguk!
Mégis meglepett, ahogy egy szót sem szólt, csak mint aki meg sem hall tűrte, és már azon is elgondolkoztam vajon egyáltalán értékelte e vagy csak dalolászott útközben fejben, amikor nyílt az ajtó és eltűnve a két pluszsúly mögülem, léptem volna, de akkor állt be a képbe.

Már nyílt a szám.. az első szavaira előttem. Hogy a feszes kis segge ne lenne ok? Uuugyaaan! Ne legyünk már kishitűek, de mielőtt kipréselhettem volna a tüdőmből akár egyetlen lélegzetet, szúrós szemekkel tudatta, hogy még nem végzett. Oooké.. Akkor halljuk azt az előadást… – vett rajtam erőt a kontroll, hogy nyíltan ne forgassak szemet. Még csak az kéne hogy egy, visszaszívja az üzletet, és kettő: hogy méég nagyobb patáliát csapjon, mint akkor, amikor megtalált az ágyban azzal a kis szőkével, azzal aaa.. ki a jó isten emlékszik már a nevekre!? De mindegy. Ez az egész már nem számít. Már jó ideje.

Oké. Ledöbbentett. Vagy inkább mégsem. Amit elmondott? Na igen, tisztában voltam vele, de egy percig sem érdekelt hogy másba mártom a késem. Büszke voltam minden egyes percre aki voltam, és aki lettem, mindenre amiért két kézzel és nem kevés kompromisszumkészséggel dolgoztam meg, mindenesetre jogom volt rühellni a pénzes seggfejeket, akik csak azért mert bárkit megvehetnek kedvükre baszakodhattak az emberrel. Nagyon jól tudta kivel kezd, és akármit is mond most, ő is élvezte minden egyes percét amikor velem lehetett, akárcsak én, az ő társaságát. De ez már a múlt! A kibaszott múlt, és oké hogy igaza van, de csak mert ő áll itt előttem, ezért nem tettem egyéb lépéseket, csak hagytam hogy eltűnjön előlem, és egy hosszú panaszittas sóhaj után intettem félre a két barmot és valami "mintha mi se történt volna" lépésekkel közelítettem meg a háttérben álló alakját. Mára már egész jó voltam benne.

- Holnap, dél! – mondtam ki szenvtelenül az arcába, ahogy elé léptem – Addig én is utánanézek ennek-annak. – tettem hozzá csak ennyit, de eszemben sem volt előre beavatni a gondolatba, hogy vonjunk be más embereket. Ha majd úgy esik hogy a dolog tényleg működni fog, majd akkor elég lesz végighallgatni az újabb szentbeszédet.
Hogy elintézettnek véltem? Na igen. Ha biccentett, én is visszabiccentettem, afféle köszönésképpen, és elindulva a két nagydarabbal mögöttem, alig néhány lépés megtétele után fordultam csak vissza, hátra.

- Ja!? És üdvözlöm a fiadat! – dobtam meg vele nem kimondottan szívélyesen, de nem is igazán tudom hogy mi nem tetszett benne. Grace már nem érdekelt… azt hiszem, és ha most épp anyukásat akar játszani, hát tegye kedvére. Engem nem érdekel! Csak a dolog ne zavarjon be az üzletbe!