Laza félkómában billeg be a Meadowsba, hogy aztán nem kicsit meglepődve konstatálja, hogy még  szinte minden üzleten a nagy, gonosz ’zárva’ tábla fityeg  és persze a leengedett rácsok sem javítanak túl sokat az összképen. Előkotorja a mobilját és megnyomja a bekapcsoló gombot. 9:30. Újabb körbepillogás, újabb mobil csekkolás, majd nagy nehezen sikerül összeraknia a szituációt.

-Szombat, csessze meg. –konstatálja a végeredményt az orra alatt, majd elindul felfedezni a vadászterületet, s megpróbál legalább egy ilyen hajnalban is nyitva tartó kávézót lőni magának arra a fél órára, amíg beindul az élet a plázában.  Csakis hihetetlen mázlijának tudja be, hogy a a Starbucks ajtaja már nyitva, s a kiszolgáló srác sem küldi el melegebb éghajlatra mikor rendel magának egy presszót és egy lattét. A feketét gyorsan le is gurítja még a pultnál, így már valamivel magabiztosabban navigál el az egyik fotelig. Ott lezuttyan, kényelmesen elfészkelődik, majd időnként belekortyolva a tejes cukros csodalötyibe várja hogy hasson a koffein.

10re már egészen magára is talál és a kv nagy részét is sikerül belefetyelnie. Újult erővel veselkedik hát neki a nagy feladatnak, avagy ajándékot vásárol. Legalábbis megpróbál. No de mit vesz az ember a nem is annyira ’puszipajtás, fonjukbeegymáshaját és tartsunk párnacsatát és ottalvós bulit minden pénteken’ barátnőjének, aki mégiscsak meghívta az ember lányát a babaváró bulijába? Fogós kérdés, mindenesetre Lili viszonylag összeszedetten lépdel be a Disney boltba. Érzi, hogy itt találni fog valami cukit és rózsaszínt ami tökéletes lesz a leendő kislánynak. Vagy az anyukának. Vagy valami ilyesmi.

Disney lévén szerencsére nem csapja azonnal pofán egy 3 méter magas HelóKitty, amit a másik üzlet bejáratánál igyekezett nem észre venni, láthatóan nem sok sikerrel. Annál több viszont a Disney hercegnő, Mickey egér, Pókember és egyéb szösz az üzletben. A kedvesen ajánlkozó kisegítőt egy határozottnak szánt mosollyal utastíja vissza, hogy köszöni szépen, ő csak nézelődik, nem kell semmit rátukmálni, így is jó fogyasztó lesz és fog vásárolni egy tökéletesen cuki és alkalomhoz illő izét. Szerencsére az üzletben elég tematikusan elkülöníthetően pakolták ki a fiú- és lányholmikat, sőt, még egy babarészlegnek látszó polc is van, ahol viszonylag kisebb népsűrűrégben veszekednek a lurkók a szüleikkel, hogy mi mindent akarnak is ők a kínálatból lehetőleg mostazonnal a magukénak tudni. Lili így aztán nyugisan szemlélődik a sok Hercegnő, Minnie, és Dumbó között és várja az isteni szikrát.

- Nem, Tzeitel néni… - lépett be az üzletbe nyitás után tíz perccel Rappold, baljában okostelefonja, jobb kezével pedig megdörgöli a tarkóját.
Kettőkor a polgármester tart sajtótájékoztatót két utcával odébb, ezért az újságíró ki van öltözve rendesen. Korai, de kettőig nem lenne már ideje átöltözni. Ezért aztán szürke zakót vett, hozzá tartozó nadrággal, s fehér inget, jelenleg nyakkendő nélkül, ez egészül ki egy pár fekete bőrcipővel. Nem a legdrágább holmi, de egészen elegáns. Minden csak egy kiváló, de alulfizetett mexikói szabón múlik.
– Persze, hogy nem tudom, ezért hívlak téged… Mit vennék én magamtól egy hatévesnek? – rövid hallgatás, s félreáll két fogócskázó kölök útjából. Tzeitel néni közben mondja és mondja és mondja a magáét.
– …de igen, van képzelőerőm! Több készletnyi, de az nem a gyereklányok… de! De!!! Mi?! – s kinyomta a telefont. Ennyit a kedvenc nagynéniről… folyton amiatt nyüstöli őt, hogy gondoljon többet a családra, beleértve zsenge korú unokaöccseit és húgait, s amikor segítségét kéri a családra való gondolásban, amely az ajándékvásárlásban manifesztálódik jelen pillanatban, akkor így lealázzák, kioktatják és nem hagyják szóhoz jutni. Igazságtalanság. Persze, nem lehet olyan nehéz ajándékot venni egy gyereklánynak. Legyen a cucc kicsi, rózsaszín, és cuki… De nem tanga…!!! Elteszi laptoptáskájába a mobilt, s tovább megy a sorok között, hogy megússza az eladók bármelyikével történő csevejt. Van-e frusztrálóbb dolog egy lassan harmincas évei közepén járó, nőtlen és – legjobb tudomása szerint – gyermektelen férfi életben, minthogy arról kérdezzék, hány éves a kislánya, vagy milyen játékai vannak otthon? (Eme kérdések elhangzásának valószínűsége hatványozódik játékbolt, játszótér, óvoda, általános iskola és egyéb kétes intézmény közelében.) Ezek még a kevésbé fájdalmas szólamok, ugyan gyakorta enyhe kapuzárási pánik következik belőlük, de még túlélhető. Sokkal rosszabb, amikor így kezdik:
– Nem is tudtam, hogy van gyereke, Mr. Rappold. – pont, mint most. Enyhe, de jól érezhető éllel, mint most. Ez ugyanis azt jelenti, hogy felismerték.
Rappold nem sorolja magát Vegas legmenőbb és legismertebb publicistái közé, de mindig akad éppen elég nő, aki fennakad az írásain, s több nem átallja hímsovinisztának bélyegezni, miközben ő csak az igazat írja. Miért olvasnak ezek a nőszemélyek férfimagazinokat, ha nem bírják az igazságot?! Vagyis… az igazság egyik lehetséges verzióját… Persze az ilyen kétes ismertséget tudni kell kezelni.
– Hmm… nincs. Az unokahúgomnak vásárolok – jelenti ki szenvtelen arccal, majd hozzáteszi. – Egyelőre csak nézelődök… köszönöm – s tovább siet. Nincs kedve ehhez az eladóhoz, bár a lábai jók, lenne Rappoldnak egy tízese arra, hogy a csaj nem lenne túl segítőkész.
Végül kijut a hercegnők és a plüssfigurák közül egy kisebb térre, aminek közepén egy, többek között, plüss Mickey egerekből, Simbákból, meg azokból a fura hangú kacsákból összerakott halom áll, s körülötte egy kisebb armadányi gyerek rajcsúrozik. Nem… Ezek idétlenek. A figurák is azok… Tanácstalanul körbenéz. A stratégia a következő:
Megvenni az első rózsaszín, lányos játékot… De melyiket? Itt a holmik kb. 75 %-a rózsaszín. -> Kiagyalni, hogy minek örülnek a 6éves lányok… Minek örült a húga, amikor 6 éves volt? Az milyen rég volt már…! Voltak neki ilyen rózsaszín babái… azok a hosszúlábúak… -> Vissza a hercegnők közé. Ezek szerint a kislányok gondolkodása nem is áll olyan távol az ő gondolkodásától, ő is a hosszúcombú csajokat szereti… pl. az olyanokat, amilyennek sikerül rendesen nekiütköznie annak érdekében, hogy az immár visszafelé szaladó két gyereket az utolsó pillanatban kikerülje.
– Pardon! – mondja azonnal, majd egészen halkan hozzáteszi: – oktalan kölykök! – Aztán Lilyre néz, hogyha a lány pl. nagyon elesett volna, akkor fel tudja segíteni.

Körülbelül 10 perce áll egy helyben és az istennek sem tudja eldönteni, hogy ruha legyen, vagy plüss játék, és ha sikerül is néha elcsábulnia az egyik felé akkor is vajon Dumbó vagy Minnie vagy hercegnő, de abból is melyik? Tekintve hogy babaváróra úgysem a babának vásárol az ember, hanem az anyukának elég nehéz valami normálisat találni. Bár ha abból indulunk ki, hogy mindenki valami habos- babos, csipkés- fodros tüneménnyel fog előrukkolni, talán jobban járt volna, ha a változatosság kedvéért két csomag pelenkával és egy szoptatós melltartóval állít be a bulira. Garantáltan elintézte volna, hogy ne kelljen legközelebb bababuliba mennie. És még emlékezetes is lett volna, kirívó, egyedi és mindenképpen hasznos. De persze ezek a bulik általában nem a praktikumról szólnak, hanem hogy a leendő anyuka teljes pompájában ragyoghasson a közeli és kevésbé közeli ismerősei előtt, mintha neki meg sem kottyanna az a plusz X kiló felesleg, a bedagadó lábairól meg már ne is beszéljünk...

Kész. Elege van. Leveszi a polcról az első babaváró csomagot- persze a pöttöm méretek vannak elöl, így aztán nem kevés régészeti munkájába kerül ,mire elővarázsol egy 62es méretet a stócból. Body, rugi, sapka és partedli egy cuki törölközőbe kanyarintva és mindegyiken ott feszít egy veszettül bedrogozott és valószínűleg már több plasztikai műtéten is átesett Hamupipőke. Végülis minden kislány Hamupipőke akar lenni, még akkor is, ha nem elég idősek ahhoz, hogy ez a felismerés realizálódhasson bennük.

Szinte látja ahogy a tüzijátékok megindulnak a feje fölött a magasba, s hallja a felcsendülő „We are the champions” klasszikust mikor egy laza félfordulat után nekiütközik valakinek.
-Héjj! –kiált fel meglepődve. Hátratántorodik, de Rappold karja után kap, s ha a férfi nem rántja el a mancsát sikerül egyenesben maradnia. Ha ez elmarad akkor viszont kicsit sem nőiesen zuttyan seggre, de legalább a segítő kezet elfogadja a talpra evickéléshez. Bénázás közben azért sikerül végigmérnie az önjelölt úttorlaszt, s meg kell állapítania, hogy határozottan alulöltözött benyomást kelthet Rappoldhoz képest. Szürke ujjatlan atléta, világos farmer picsanaci és tangapapucs teszi teljessé Lily szerelését, avagy fő a kényelem, hiszen szabadnap van vagy miszösz.
-Érdekes. Első ránézésre arra tippeltem volna, hogy már kinőtt a játékboltban fogócskázós időszakból. –jegyzi meg még mindig a férfi karjába kapaszkodva. Hangja határozott, cinikusan cseng, bár a szája sarjában megbúvó félmosoly elég rikítóan árulkodik arról, hogy alig bírja visszafojtani a nevetését. Végre hajlandó elengedni Rappold kezét, hogy lehajolhasson az elejtett zsákmányáért, mielőtt valamelyik lurkó keresztülrohanna a kincsen.

Nyúlna ő a gravitációnak engedelmeskedő Lily után, de kezeik csak elkerülik egymást, s ahogy Rappold kilép a két gyerek elől, talán még önhibáján kívül lök is egyet a szőkeségen.  Aztán természetesen segít neki felállni. Mert ő ilyen lovagias. Mindehhez még egy zavarodottan bocsánatkérő arckifejezést is sikerül vágnia, bár – ahogy a lökdösődés – ez sem volt előre betervezve, valószínű észre sem veszi. Arcvonásai addig nem rendeződnek vissza „nyugalmi állapotukba”, míg a lány meg nem szólal, s mire Lily ajkait elhagyják a Rappoldhoz intézett szavak, a férfi bal szemének külső sarka enyhén megrándul. De legalább nem kérdezett rá a nő arra, hogy melyik kölyök az övé. Eddig legalábbis. Ha ez így marad, úgy Rappold szívébe zárja a kedves kis teremtést, még akkor is, ha közben kibuggyanna belőle a nevetés.
– Túlbecsül, ez hízelgő – néz mindvégig a szöszi szemeibe, száján féloldalas mosoly. A szöveg nem a legjobb, de megteszi, s lassan elengedi a kezébe simult kezet, ha a tulajdonosa így kívánja, majd udvariasan lép egyet hátra, mert meglehet, kell a hely az elszórt holmik összeszedéséhez. Ez mégsem túl udvarias. Most kéne lehajolnia, hogy segítsen a hölgynek, de kényelmesebb végignézni, ahogy az összekapdossa a bolt szőnyegpadlójára esett babacuccokat. Fontosabb most felmérni a lányt. Elsősorban abból a szempontból, hogy nem esett-e baja. A férfi nem akar bíróságra járni, s ez itt Amerika, ahol bármiért, bármikor beperelhetik az embert, mondjuk, súlyos lelki trauma okozásáért. Bár a csaj határozottan nem olyannak tűnik, de ki tudja.
– Nézze, Miss, sajnálom, hogy fellöktem… Remélem, nem esett baja – folytatja letudva a kötelező köröket, amint Lily felegyenesedett. – Szívesen múlatnám még önnel az időt, de várnak a hercegnők…
Ahogy ezt kimondja, újra elbizonytalanodik a döntésében. Talán fel kellene újra hívni Tzeitel nénit? Minden esetre itt nem ácsoroghat sokáig, körbenéz, hogy merre is induljon, s egy biccentéssel otthagyja a lányt, hogy átsoroljon az egyik közeli polchoz, ahol egy rakatnyi Hamupipőke, Hófehérke, Belle és még ki tudja miféle nevekre hallgató férjvadász nőszemélyek kelletik magukat műanyag- és papírborításban, csakhogy ártatlan kislányoknak hamarosan tökéletesen rossz például szolgáljanak.

A padlóról pillog fel kissé megilletődve a hirtelen szintváltozástól, bár innen lentről határozottan úgy tűnik neki, hogy Uriah jobban zavarban van, mint ő maga. Mindenesetre némi jómodor szorult a pasiba így rövid idő múlva már csak egy fejjel alacsonyabbról somolyog a saját kis viccén.
Szerencsére nagytakarításba sem kell fognia- épp csak a saját cuccát ejtette le nomeg minden nőnemű létformához elengedhetetlen, hordozható, csak a legszükségesebb dolgokat elnyelő de azért önálló kis fekete lyukkal rendelkező táskáját.
-Semmi gond, azt hiszem megmaradok. –válaszol a nem is annyira kérdésre, majd a hercegnők említésére kissé felvonja a szemöldökét de kérdezni már nem igen marad ideje meg Uriah láthatóan már meg is indul az említett babák felé. Lily is tesz néhány lépést a pénztár felé most már kicsit magabiztosabban szorongatva a zsákmányát, majd csak megáll és visszafordul az újságíró felé. Nem, nem ismerte fel, nem szokott ő újságot olvasni, pláne nem hímsoviniszta férfimagazinokat. Akkor esélyesen már rég nyargalna a pénztár felé. Ehelyett viszont figyeli a döntésképtelen pasit így legalább van lehetősége hátulról is szemügyre vennie legújabb kedvenc úttorlaszát. Ugyan Lily nincs oda meg vissza az öltönyös pasikért, általában vagy túl sznobok, vagy az ő ízléséhez mérten túlzottan is nem azok, de el kell ismernie, egy jól szabott öltönynek akadnak előnyös tulajdonságai is. Miután kicsit sem leplezetlenül végigmérte Rappoldot és így elsőre minimum 8 pontot osztott ki a szabójának határozottan megindul visszafelé. Végülis hallott ő korábban egy olyat, hogy szívesen múlatnák vele az időt....
-Nem tűnik épp gyakorló apukának. –jegyzi meg reményei szerinte nem túl cinikusan ahogy beparkol ő is a Disney hercegnők elé.
-Mennyi idős a kis hölgy? –érdeklődik, persze csak ha nem zavarják el kapásból a sunyiba. A mosolya is kezd természetesbe váltani, végülis ő is most szenvedett vagy negyed órát egy nyamvadt babaruci választással.
-Persze ha nincs szüksége kérdetlen tanácsokra akkor le is lépek. –int a kasszák felé s közben kérdőn néz Uriah-ra.

Szemrevételezi a választékot. A helyzet olyasmi, mint egy bárban megnézni a csajokat, s Rappold rájön, hogy ezek a plasztiklányok – akárcsak szanaszét szilikonozott és szabdalt hús-vér nővéreik – a színelosztásukat leszámítva nagyjából tökegyformák külsejük tekintetében. (Se jellegzetes vonásokkal, se szemekben ragyogó értelemmel nem bírnak, de a bárgyú mosoly elmaradhatatlan a képükön.) Hiába tűntették fel a dobozon a nevüket, Rappold csak Hamupipőkét és Hófehérkét ismeri fel. Szóval ki tudja, hogy egy találomra történő, „kétes múltú” némberről mintázott baba megvétele mennyire kompromittálná őt a család előtt a későbbiekben. Ez utóbbinak – mármint Hófehérkének – egy példányát leveszi a polcról, rövid ideig farkasszemet néz vele, majd meglesi a doboz hátoldalát is. Rögtön rájön, hogy nem ez a megfelelő, s a csaj visszakerül a polcra.
Ezt követően újra erősödik a fejében az a hang, amely azt kérdezi, hogy tényleg egy hercegnő-e a legjobb választás egy távoli unokahúgnak, akit évente legfeljebb kétszer lát. Nem. Nem az. De akkor mi lenne jobb? Tavaly a plüss Malackával rendesen befürdött. Ki a fene gondolta volna, hogy Tzeitel néni nővére szemrebbenés nélkül nekilát hangosan méltatlankodni egy kibaszott plüssjáték miatt?! Mondván, hogy egy tisztátalan állatot nem adhatnak egy gyerek kezébe! Másnap Rappold vihette vissza azt a malacot a játékboltba, hogy kicserélje egy birkára, vagy egy borjúra, pedig a kis Debbie-nek tetszett volna az a jószág.
Lily hangjára lassan fordul a lány felé, akinek a jöttét észre sem vette volna, ha meg nem szólal. Még saját végigmérését sem észlelhette, ami kár, mert nagyon hízelegne neki, s az is tetszene neki, hogy az ő szavai ösztönözték a nőt a visszatérésre. Most azonban a flörtölés az, amire a legkevésbé gondol, így azt sem figyelte, honnan fordul vissza hozzá a lány, ergo nincs stratégia sem, csak a tudat alatti mocorog, ahogy az lenni szokott. Azt azonnal elismeri, hogy a szőkeség megállapítása nagyon helytálló, s cinizmus ide, vagy oda, bóknak is megjárja jelen körülmények között. A férfi egyelőre nem szól semmit, az arca sem moccan, még vállat sem von, csupán visszavezeti a tekintetét a polcok felé, s leveszi a következő hercegnőt, aki miután egy egyértelműen arab nő, gyorsan visszahelyeződik a helyére. Ezzel nagyobb bakot lőne, mint a plüss sertéssel. Mindeközben gondolkodóra fogja, hogy bevonja-e a lányt az ajándékvásárlásba, vagy olyan Rambosan küzdjön meg egyedül a gigászi feladattal. Mekkora hős is lenne! Az is eszébe jut, hogy találomra kéne levennie az egyik babát, s már mehetne is az útjára, elvégre Debbie a szüleivel jön, mindenféle sopánkodó nagynéni és nagymama nélkül. Vagy csakazértis bepróbálkozhatna egy újabb Malackával. Teljesen egyszerű lenne, de, ha eme ötletek valamelyikét valósítaná meg, akkor gyorsan el kéne búcsúznia a szöszitől.
De nem! Két szabad órát hagyott magának a játékvásárlásra, s ezt az intervallumot nem fogja egy csinos nő helyett valamelyik lestrapált, koffeinfüggő, láncdohányos, és permanensen egy témáról pofázó kollégával tölteni egy füstös kocsmában. (Éppen elég lesz déltől elviselni őket. De magára vessen, hogy ilyenekkel haverkodik.) Szóval van két órája, ideje a tettek mezejére lépni, s figyelni arra, hogy közben hülyét se csináljon magából. Pofonegyszerű!
– Hatéves múlt januárban – fordul a nő felé.

Felvont szemöldökkel lesi, ahogy Uriah a babák között válogat, rá meg rá se bagózik. Láthatóan legalábbis semmiképp. Aztán csak sikerül egy választ kicsikarnia a pasiból, csak hogy jól pofára essen tőle.
-Ahham. –nyugtázza, csak olyan jelzés értékűen. Még bólint is egyet, ami persze csak akkor látható a férfi számára is, ha hajlandó vizuálisan elszakadni a palsztikszörnyektől és Lilyre pillantani. Bár neki aztán olyan mindegy, lazán elmerül a gondolataiban miközben a plafont vagy épp Uriah homlokát fixírozza.
Hat éves múlt januárban.... Az igazából már hat és fél vagyis abban a korban már inkább vallja magát 7nek a pöttöm . Mit lehetne adni egy kiscsajnak, aminek örül, de nem túl gyerekes, hiszen „ő már nagylány” de persze nem is túl nagylányos, mert akkor meg a szülők gyilkolják meg az embert viszonylag rövid időn belül. Na jó, ez nem lehet olyan nehéz ügy, mint amilyennek elsőre tűnik. Tegyük fel, hogy ő is volt 6 éves kiscsaj..... A francba is, dehát ő tényleg volt 6 éves! Mit is akart ő 6 évesen? Hmm.... egy pár új balettcipőt és egy pónit! Hmm, ezeknek még most is örülne Lily... Na jó, ezzel nem mennek semmire. Mit akartak a barátnői abban az időben? Mini diktátorok, akarommondani hercegnők lenni! Eddig stimmel, eddig már Uriah is eljutott láthatóan, de egyébként is amilyen gyorsan változott a társadalom az elmúlt időben fene sem tudja mit is akarhatnak a mai 6 évesek. Lehet, hogy inkább egy csomag óvszert kellene már adni a kiscsajnak.... Na jó. Ott azért talán még nem tart a világ, de akkor is.... !
-Az egy elég bonyolult kor. –foglalja össze az iménti gondolatmenetet a lány, amiből a külvilág számára maximum annyi juthatott el, hogy a gondolatok 120as sebességgel cikáztak a lány arcán.
A fenébe is, nem fog egy 6éves kiscsaj kifogni rajta. Tesz egy lépést hátra, úgy szemléli a polcokat. Plüss játékok, plasztik figurák, plasztik figurákhoz kiegészítők, Dumbó, Minnie.... pont mint a babarészleg. Aztán valamin megakad a lány pillantása és láthatóan az arca is felderül, hogy na majd most ő jól megváltja a világot. Minimum.
-Mi lenne, ha nem hercegnőt venne neki, hanem belőle csinálna hercegnőt? –mosolyog és az imént kipécézett jelmezek felé int.
-Maga lenne a világ legtutibb..... izé... nagybácsija? –fejezi be kérdő hangsúllyal, mert még mindig csak annyit tudott leszűrni, hogy nem saját a poronty, a férfiak pedig viszonylag ritkán vásárolnak nem rokon kiscsajoknak ajándékot. – Hetekig le sem lehetne vakarni a kislányról a rucit és ha talál megfelelő méretet akkor még Halloweenre is tök jó lenne a cucc. –Folytatja azért szinte megakadás nélkül és még kacsint is egyet fene nagy önbizalommal Rappoldra.

Tekintete mindvégig Lily arcán pihen, s nem csak fejével, de egész testével is a nő felé fordul.
Sok témában a nők – Rappold szerint – egyértelműen jobbak a férfiaknál, de kettőben minden kétséget kizáróan magasan verik őket, ez a kettő pedig a vásárlás és a gyerekekkel való foglalkozás. Egy New York-i magazinban Rappold írt ezekről, ezek összefonódásáról egy remek glosszát. Nőrokonai pedig 3 hétig alig akartak szóba állni vele.
Régi szép idők…
Visszatérve a jelenbe, eme témák most ismételten összecsapódtak, ám ez a szőke első blikkre egyértelműen vágja mindkettőt…
– Ugye? – szúrja közbe a nő megállapításánál, s rögtön hozzá is teszi gondolatban, hogy számára kb. tizenhat éves korig bonyolultak is maradnak a gyerekek, 16 fölött pedig már egyértelműen tudja, mi mozgatja őket, szóval már hajlandó önszántából a közelükbe menni. A rokon gyerekek azonban más kategóriát képeznek, róluk egyszerűen muszáj tudomást vennie, ha nem akarja a családot magára haragítani, Debbie pedig egészen aranyos a maga módján…
Mindezeken való merengése ellenére Rappold számára az idő piszok lassan telik a szőkeség két mondata között. A férfi végig a lány arcát nézi a riportalanyaival szemben tanúsított mérsékelten érdeklődő arckifejezésével megtoldva, bár Lily most nem riportalany, inkább egyfajta orákulum. A nagybácsi kérdésre csak bólint. Olyasmi, egy kicsit. Debbie anyja, Hannah első unokatestvére, de amennyi időt gyerekekként együtt töltöttek, akár a testvére is lehetne. Mivel a nő egyke, ahogy a férje is, igazi nagybácsi, valamint nagynéni híján Rappold és a húga is megteszik. Főleg mert ők az egyetlen rokonok, akik nem kritizálják Hannah és Isaac gyermeknevelési stratégiáját.
A „belőle csinálna hercegnőt” ötletet… vagyis kérdést először nem tudja mire vélni, de azonnal leesik a tantusz, amint meglátja a nő által mutatott jelmezeket, s a kacsintást egy magabiztos mosollyal jutalmazza, miközben elhalad a lány mellett. Ez kézenfekvőbb megoldás, mint a műanyagfigura. Legalábbis kreatívabb. Feltéve, hogy Debbie szereti a jelmezeket.
Rappold megáll a jelmezeket tartó forgófogas, vagy állvány mellett, s jobb kezével megforgatja, s arra gondol, ennél szerencsésebben nem is alakulhatott volna ez az ütközés. A herceg beleütközik a hercegnőbe, aki segít neki ajándékot vásárolni. Mindenki boldog, mindenki elégedett. Disney-sen idilli történet, már csak egy dallamos zenét kellene hozzá írni, s átröptetni az üzleten néhány színes madarat… s őket követhetné néhány takarítónő, aki feltörli a nyálat, mint a Disney-produkciók állandó melléktermékét...
…aztán az idill szertefoszlik.
Bárhol is álljon ekkor Lily, Rappold újra felé fordul. Vesz egy mély levegőt, hogy segítséget kérjen, de végül kényszeredetten elmosolyodik, s újra válogatni kezd. Csak ki tud választani egy ruhát! De mekkorát… és melyiket? Még egy fordítás az állványon, s enyhén kilendülnek a rózsaszín, világoskék, sárga, piros és halványzöld színű holmik.
– Elképesztően nem az én világom ez – konstatálja, midőn újra felnéz.

Észre sem veszi a férfi sablon arckifejezését- úgy  tűnik kicsit elveszett a saját fejében, de időnként legalább visszatalál a való világba. A röpke kérdésre ismét bólint, majd lelkesen mosolyog ahogy Rappold elindul a jelmezek felé. Úgy tűnik annyira nem sikerült mellé lőnie az ötlettel. Pár lépést ő is tesz a rucik irányába, de azért nagyon nem mászik bele a férfi privát szférájába és innen figyeli tovább a szerencsétlenkedést. Ha már egyszer belefolyt a dologba akkor kivárja a végét.
Csak úgy lobognak a színes, csillámos, tüllös göncök ahogy a férfi ismét keresgélni kezd és már meg sem lepődik Lily, mikor Uriah láthatóan segélykérő mosolyát látja.
-Ez őszintén megnyugtat. Kicsit nehezen tudnám elképzelni magát tüllben. Bár....... –hagyja nyitva a mondat végét s elég látványosan, bár most csak a poén kedvéért újra tetőtől talpig végigméri a pasit és persze a szituációhoz elmaradhatatlan félmosoly is ott figyel ajkain. Ha már kellőképpen kiélvezte a helyzetet csak megindul ő is a jelmezek felé.
-No lássuk, mi a felhozatal. –mondja, majd ő is elkezdi jóval lassabban átbogarászni a kínálatot. Forgat, pakolgat, méretet ellenőriz majd ha mindennel végzett összefoglalja a lényeget.
- Hófehérke, ha jól látom elfogyott, de nem is baj. Elég gáz a csaj. 7 pasival élt együtt egyszerre, aztán meg csak lelépett egy nyolcadikkal.... Hamupipőke van több verzió is, lehet belőle válogatni. Csipkerózsi szintén. Bellenek szintén elég durva  ízlése van pasi téren, azt egy kislánynak sem ajánlanám. Mellesleg a sárga ruci nem menő. A Jázmin jelmezekből meg kilóg a fél  gyerek. Mutogatja majd eleget magát, ha felnő, nem kell ösztönözni rá. Én legalábbis nem vennék ilyet a lányomnak, ha lenne. Ariel nincs jó méretben, de azokat úgyis elég gagyin tudják megcsinálni. Vagy méregdrágán. És ha már nem tud lépni az ember akkor már inkább egy kimonó...
Gyorsan elhallgat, mintha nem tervezte volna ennyire részletesen végigcsacsogni a dolgot. Felpillog a férfira, hogy vajon most végleg összezavarta a sok szöveggel, vagy derekasan állja még a sarat majd csak úgy kiegészítésképpen még hozzáteszi.
-Én amúgy Hamupipőkét választanám. Ha nem is az a kedvenc meséje, de... minden kislány Hamupipőke akar lenni. Vagy ha a rózsaszín cuccok jönnek be neki inkább akkor Csipkerózsika. Ezt a kettőt egyébként is eléggé egyformára szokták megcsinálni.
Végülis a saját röpke negyed óra szerencsétlenkedése után már könnyű profinak látszani a témában. Biztatón mosolyog hát és várja a döntést, majd annak alapján matat tovább a  cuccok között.

A lány végigméri őt, ez igen! Kellemes dolog a fiatal csajok tekintetének rivaldafényében állni, ezek szerint a jó öreg vonzerő még működik. Rappold ránt egyet jobb vállára akasztott laptoptáska szárán, s diadalmas mosollyal kihúzza magát. Képzeli, hogy a másik – cseppet sem ártatlannak tetsző – mosolya mögött miféle gondolatok viháncolhatnak a szőke hajkorona alatt, s éppen ezért segít befejezni a félbehagyott mondatot:
– …bár a rózsaszín kihangsúlyozná a szemem színét…
A mosoly marad az ajkain, ugyan szelídül, miközben a tekintete visszakúszik a ruhákra, különösen, hogy a szöszke nekilátott keresgélni.
Ugyanakkor… ki kíváncsi a ruhákra?!
A következő pillanatban már a lányt stíröli, amit ha az „áldozat” a ruhaválogatás közben nem is (bár ki tudja), de egy közelben leledző kívülálló minden bizonnyal észrevehet 10-12(?) éves kor felett. A kölykök szerencsére egymással vannak elfoglalva, illetve az üzletben lévő gyerekmagasságban elhelyezett nagyképernyős tévét is beüzemelték időközben az eladók, amelyben mostantól valószínű zárásig non-stop kalandozhatnak a 90-es évek Disney-sorozataik hősei. A gyerekzsivaj halkul, pár hangoskodót ideig-óráig biztosan leköt a villanypásztor. Egy anyuka elsétál feléjük két gyerekkel, s a babákat mustrálják, pont ott, ahol korábban ők álltak, majd a két, megközelítően Debbie-korú lányka jól hallhatóan összevész, hogy Csingiling, vagy Ariel-e a menőbb.
Rappold egy ideig hallgatja az eszmecserét, aztán hirtelen rántja a Lily nyakán és vállán felejtett tekintetét a lány arcára, abban a pillanatban, hogy amaz nekilát summázni a hercegnőkről szóló nézeteit. A férfi nagyon figyel, nagyon igyekszik követni a fonalat, s Hófehérke nagyon határozottan megvan neki, de aztán a szóáradatban elveszik… egy kicsit. Ezek olyan nagyon csajos megközelítések. Vagy csak a tempó túl gyors? Talán, ha írott szövegként látná, s tudná pontosan, melyik hercegnő kerül éppen terítékre, bizonyára egyetértene a hallottakkal, s hozzáfűzne egyet, s mást, de így csak hallgat, s figyel, s értelmes fejet vág, s kapaszkodik az olyan érthető félmondatokba, mint „durva ízlése van”, „egyiknek sem ajánlanám”, vagy a „kilóg a fél gyerek”. Baromira utál egy témához hozzáértetlennek látszani, s a hercegnőkről csak annyit tud, hogy a sztori végére az összes férjhez megy.
Rappold vesz egy mély levegőt, hogy kerek fél perccel azután, hogy Lily elhallgatott, megkérdezze ezt:
– Mi a baj a csaj ízlésével?

Nem. Egyszerűen csak nem hajlandó elképzelni az újságírót rózsaszín tüllben, akár kihangsúlyozza a szeme színét, akár nem. Mindenesetre jót derül a megjegyzésen. A stírölés sem tűnik fel neki, bár azon sem lepődne meg túlzottan, hogy egy felnőtt férfi számára az ő ruhája sokkal érdekesebb, mint a pöttömökre tervezett jelmezek.
Rappold válaszát hallva nyitja is a száját, hogy válaszoljon, majd inkább be is csukja azzal a lendülettel, tekintve, hogy a válasz szintén valami nagyon csajos összevissza katyvasz lenne, amit a pasi szintén nem értene. Mint ahogy az eddigi szóáradatot sem, láthatóan. Sóhajt inkább egyet, ami a kívülállók számára akár még sértően is hathat, pedig Lily közel sem annak szánja. Csak próbál rájönni, hogy hogyan magyarázhatna el valami számára abszolút evidens dolgot egy láthatóan másik kultúrkörből érkező és értékekkel rendelkező embernek, majd úgy dönt, hogy kezdi az alapoknál. Végignéz a polcokon és lekapja az első keze ügyébe kerülő Belle babát, hátha így könnyebb lesz beazonosítani a pasinak az ízlésficamos hercegnőt.
-Ő itt Belle a Szépség és a Szörnyetegből. –kezdi, mert van egy olyan sanda gyanúja, hogy a nevek és a mesék kombinálása sem lehet egyszerű feladat, ha nem hatgyerekes családapa az ember. Mármint olyan család, ahol minimum 3 lány van.
-Belle beköltözik a palotába a Szörnyeteghez, hogy a családja biztonságban legyen. Először utálják egymást, aztán egymásba szeretnek és hepiend. –summáza eléggé nagyvonalakban a dolgot a szöszi.
-Szerintem csak annyi vele a bibi, hogy a Szörnyeteg elég pokróc, plusz meg akarja ölni Belle apját, vagy az egész családot? Nem is emlékszem pontosan, mert apuka hazavitt egy szál rózsát a Palota kertjéből. Jah, és persze ő egy _Szörnyeteg_ -nyomja meg a szót a lány- és hát nem bűvös bájos jelleme miatt lett az. Ha jól emlékszem keresztbe tett egy boszinak és amúgy is gőgös, arrogáns ficsúr volt emberként.
Foglalja össze kicsit bővebben az aggályait Lily Belle pasiválasztási problémáival kapcsolatban.
-Persze lehet, hogy ez egy kislánynak nem akkora probléma. –pillog ő is zavartan.
-Nos, jöhet a hercegnők életrajza röviden második felvonás, vagy inkább kapjunk el egy kiscsajt és kérdezzük ki őt a témában? –mosolyog Rappoldra és szinte teljesen biztos benne, hogy a férfi nem akarja az összes mese tartalmát meghallgatni Lily előadásában, hacsak nem hajlandó a lány mindezt az adott hercegnő rucijához passzoló fehérneműben prezentálni.
-Persze a legegyszerűbb az lenne, ha megkérdezné a kishölgy anyukáját, hogy épp ki a kedvenc.
Ajánlgatja a tuti megoldást miközben Belle babát visszapakolja a polcra az ikertestvérei közé.

Először csak a tekintete követi Lilyt, majd, ha a forgófogastól messzire sétálna a lány az első babáig, úgy Rappold komótosan elindul utána, miközben megjegyzi magának, hogy egész szép mozgása van a szöszkének.
Nem akad fönn a sóhajon, s levágja, hogy valami nagy maflaságot kérdezhetett, aztán megérti, amint bemutatják neki a sárga ruhás hercegnőt. Igazán aranyos, ahogy beszélgetőpartnere így töri magát, s Rappold igyekszik kellő komolysággal végighallgatni a mondandóját. A sztorit ismerősnek találja, ez pedig azt jelenti, hogy eredetileg nem Disney-ék találták ki, s míg Lily felajánlja a további mesék ismertetését (s arra különböző stratégiákat javasol), addig az újságíró magában összegzi a hallottakat.
– Csak nem akar lerázni? – kérdez vissza a nő kérdése után. Való igaz, a legegyszerűbb az lenne, ha felhívná Hannáht, aki egészen biztosan pontosan meg tudná mondani, hogy mit szeretne Debbie… De nem! Nem fog egy hatéves kifogni rajta ajándékvásárlás terén. Mivel a kérdést kötőinek szánta – bár, ha Lilynek kedve van, akkor válaszolhat rá – folytatja, s ezúttal ő lép oda a falkányi Belle mellé a polchoz, s megkocogtatja az egyikük dobozának műanyag ablakát.
– Maradjunk még ennél a témánál. Sosem értettem – a háta mögé néz egy pillanatra, hogy a két kiskorú az anyjával még a közelben van-e, de ahogy látja, már továbbmentek a plüssfigura-halom felé. – Miért böki a nők csőrét, úgy általánosságban a gazdag bunkók és a pénzéhes ribancok románca – ez de szépen alliterált a végén! – Ha ez a fajta szerelem nem létezne, akkor sok Lamborghini-s félművelt fószer mászkálna nő nélkül. Ezt Ön sem akarhatja – mosolyog a lányra. – Ez az ő meséjük a következő tanulsággal – s hangjába most pátosz vegyül: - Légy bár arrogáns ficsúr, akkor is rád talál a szerelem, ha pénzed, palotád van és tudod kiket kell megzsarolni – s karba fonja kezeit, miközben elégedetten elmosolyodik.
Ezt gyönyörűen megfogalmazta.

A kérdésre csak egy mosollyal felel. Esélyesen az már Uriahnak is feltűnt volna, ha Lily le akarná rázni. Elég.... konkrét tud lenni a kis hölgy ilyen helyzetekben, de most jól szórakozik és még csak nem is siet sehová. Pár órán keresztül legalábbis semmiképp. Mindenesetre azt leszűrte, hogy ebből telefonálgatás helyett inkább komoly, Y kromoszómát próbáló stratégiai döntés fog születni. Előbb utóbb.
Egy kellemesen masszívnak tűnő oszlopnak nekitámaszkodik, úgy hallgatja a férfit, de ahogy amaz körbetekint ő is követi tekintetét, s megpróbálja felmérni, hogy épp hány kiskorút rontanak meg verbálisan. Szerencsére a legtöbbjüket leköti a kínálat vagy a mese, így ő is visszafordul Uriah felé. Az újabb kérdésre azért felvonja a szemöldökét és ha csak a leghalványabb sejtése is lehetne róla, hogy egy firkásszal hozta össze a jószerencse akkor most csak szépen mosolyogna és befogná a száját, de így...
-Féltékenység. Részben legalábbis. –vágja rá kapásból, aztán mintha ő maga is elcsodálkozna kicsit a válaszán. Egy pillanatnyi megakadás csupán, majd rájön, hogy tényleg így gondolja- most legalábbis- így aztán megpróbálja kissé finomítani, konkretizálni a dolgot.
-A legtöbb csaj pénzes pasit szeretne, vagy inkább csak sok pénzt ruhára, táskára, kocsira, hobbikra, utazgatni ésatöbbi. Bár sokan mást is elvárnak az „ideális pasitól” úgyhogy a pénz sokszor kicsúszik a csomagból, de azért kegyetlenül motoszkál az agyukban, a hogyha és a bárcsak....  Plusz kissé nehéz benyelni napi 8 óra meló mellett, hogy hiába gürizi magát halálra az ember lánya, akkor is van aki sokkal több mindent kap csak mert jó a nyelvtechnikája, dekoratív és alacsony az IQja. Persze ide lehetne még venni némi társadalmi birkaságot és női emancipációt felrúgós hisztit, de ezek szinte már csak a hab a tortára.
Somolyog a nem túl hízelgőre sikerült önkritika után, majd csak nem bírja ki, muszáj hozzátennie:
-Mellesleg én inkább a Mustangokat csípem. Mondjuk a Maseratik sem csúnyák.... –vág komolyan elgondolkodó fejet a szöszke.
-Bár nem lehet azért egyszerű olyan nyelvtechnikát fejleszteni, hogy éveken keresztül ne cseréljék le az embert. Biztosan tudnak valamit a hölgyek amiről az utálkozók még csak álmodni sem mernek. -fejtegeti tovább a témát lelkesen. -Mit gondol?
Mosolyog bájosan, ahogy visszapasszolja a témát a feladónak, bár tekintetében kíváncsiság csillan.

A gyors válaszra rövid időre felemeli mindkét szemöldökét és elismerően bólint a szöszi felé. Ennyivel le is tudná, ha a lány nem folytatná. Tudja jól, hogy ez a téma az egyik komolyabb ütközőpont a nemek harcában, ha nem is a „legvéresebb csaták” helyszíne. Gyakorlatilag ahány nőtől (akik háromnál több agysejttel rendelkeznek) rákérdezett eme jelenség miértjére, annyiféleképpen árnyalt választ kapott. És valóban saját neme olvasatában ezen válaszokból szinte minden alkalommal szolidan kipislogott a féltékenység zöld szemű szörnye. Ezt a szelet azonban Lily azonnal kifogta a férfi vitorlájából… első hallásra legalábbis.
Egyértelműen okos kislány.
A bővített választ nagyon odafigyelve hallgatja, s most sajnálja, hogy nem írhatja le, de az ismerős kulcsszavak okán a nagyját megjegyzi így is, s elhatározza, hogy amint elválik a kiscsajtól, le is jegyzi a mobiljába. Ki tudja, mikor lesz és mire lesz jó.
A szöszi kérdése után ad egy kevés gondolkodási időt magának. Kezei már egy ideje nincsenek karba fonva, jobbja a laptoptáskán nyugszik, míg balja a csípője mellett lóg. Megvan a témára a maga konzervválasza, amitől az okos nők (legalábbis a húga, s Hannah mindenképpen) a falra másznak kapásból, s Rappold úgy gondolja, hogy ezzel jó eséllyel Lily sem lenne másképpen. Emiatt direktben nem tárja elé, hiszen akkor sose látja többé a lányt. Aminek valljuk be, úgy is nagy az esélye, ha a jelmezvásárlás után barátságosan válnak el egymástól. Elvégre Vegas hatalmas, s gyaníthatóan a szöszi sem tölti idejének nagy részét ebben a boltban.
– Mielőtt válaszolnék, definiálja, kérem, az ideális pasi fogalmát. A Lamborghinit pedig ne becsülje alá, amellett, hogy remek kocsi, az egyik legkedveltebb szerszám-meghosszabbító eszköz… ahogy a jó nyelvtechnika, úgy ez is több tiszteletet érdemel – teszi még hozzá ajkai szegletében bujkáló mosollyal.

Látja ahogy a férfinek az egekbe szaladnak a szemöldökei, s magában jót kuncog rajta. Valószínűleg nem számított ilyen konkrét válaszra egy lánytól, pláne, hogy nem is ismerik egymást. De sebaj, ezért a tekintetért már megérte.
A szövegelése után beállt csöndben nyugisan fürkészi Uriah arcát, de választ csak nem kap a kérdésére, pedig talán az újságíró is meglepődne milyen lazán fogadja Lily a kritikát a legtöbb témában. Persze mint nála minden, ez is erősen hangulatfüggő, bár lehet, hogy ez ilyen általános női, vagy inkább emberi tulajdonság volna.
A kitérő válaszra csak mosolyog és lassan ingatja a fejét. A kérdéssel jelenleg két nagy problémája van a szöszinek, s ezekből csupán a kisebbik az, hogy lassan kezdi interjúalanynak érezni magát. Ami viszont még ennél is súlyosabb, hogy
-Ehhez még bőven kevés kávét ittam ma. –fejezi be hangosan. –Az ajánlatom tehát a következő: ha hajlandó fizetni a következő adag extranagy latte-t akkor azt a végtelenül szubjektív fogalmat definiálom magának amelyiket csak óhajtja.
Kacsint egyet, majd pimasz félmosollyal folytatja.
-Viszont úgy érzem bocsánatkéréssel tartozom Önnek. Eszem ágában sem volt lebecsülni egyetlen Lamborghini tehetségét sem a hölgyszerzés terén. Netán Ön is boldog és elégedett tulajdonosa egynek, vagy kénytelen egyéb szerszám-hosszabbító praktikával élni?
Nagyon igyekszik tartani a hűvös, pimasz félmosolyt, de nagyon nem sikerül neki. Többször is kénytelen elnyomni egy-egy feltörő kuncogást, s nagyon reméli, hogy most nem csak kitérő választ fog kapni a férfitól.

Rappold a szöszke pimasz válaszait még betudja annak, hogy kettejük kapcsolata jelenleg kellemesen lebeg az ismeretlenség és ismerősség határmezsgyéje felett, ahol csekély elvárások támasztódnak és csekély felelősség terheli az ember szavait, abban az esetben, ha nem akarja, hogy státusza egyértelműen elbillenjen valamelyik irányba.
Amikor a szöszi megingatja a fejét a férfi enyhén megemeli az állát, s lassan a mosoly is eltűnik az arcáról. Nem sértettségből, egyszerűen csak nem szeret hosszútávon mosolyogni. A következő mondatot hallva sem tér vissza a mosoly, s az azt követő feltételezés alapvetően megváltoztatja a lányhoz való hozzáállását. Elsőre sokkal konszolidáltabbnak tippelte őt.
Minden esetre a tévedéséből következik/következtet arra, hogy a szöszi vagy sokkal vagányabb, mint gondolta, vagy nincs tisztában azzal, hogy a tűzzel játszik… esetleg mindkettő. Végignéz még egyszer Lily-n. Egészen gyorsan, úgy, ahogy az ember végigmér pl. egy hűtőszekrényt még egyszer utoljára az áruházban miután megvette, s csak arra vár, hogy felrakják a holmit egy targoncára, s kiszállítsák a teherautóhoz. Bár Lily sokkal áramvonalasabb, mint egy hűtőszekrény.
– Szubjektív fogalom – ismétli meg jelentőségteljesen. Naná, hogy az! De azért erre befizet. – Jelmezvásárlás után megkapja a lattéját – s balját felemeli mutatván az utat a nőnek vissza a jelmezes fogashoz.
– Megbízom az ízlésében. Válasszon, kérem, a belátása szerint egy hatévesnek való jelmezt… ami pedig a kocsit illeti… – sorol be a nő mellé, ha az elindulna a ruhák felé, s mielőtt feltenné a kérdést elmosolyodik – Talán kocsikázni támadt kedve?

Marad a pimasz mosoly az ajkain, azt viszont meg kell állapítania, hogy Uriah ezen szériatartozék nélkül is egészen helyes. Mármint megállapítja szigorúan magában, mert azért nem volna hajlandó közölni  a férfival. Az pedig, hogy már cirka negyed órája leragadt mellett semmit sem jelent. Abszolút.
Kezdi piszkálni viszont a lelki békéjét, hogy még mindig nem kapott választ a kérdésére, bár ez már mehet is a süllyesztőbe- nincs is kedve igazán visszacitálni onnan. A futó pillantást is észreveszi, de nem zavarja különösebben a dolog. Alig ismeri még a pasit, s végülis az átlaghoz képest így is viszonylag sokáig bírta, mire felragasztott Lilyre a „termék” címkét. Sebaj. A cicát is szereti játszani néha a szöszke hűtőszekrény lány.
-Sok cukorral és tejszínhabbal. –teszi még hozzá elégedetten. Egy ingyen kávénak mindig örülni kell- ez az élet egyik fontos alapszabálya. A kézmozdulatot látva újra megindul a jelmezek felé s gyorsan átpörgeti megint a kínálatot majd megállapodik a kék Hamupipőke ruciknál. Rövid válogatás után leakaszt egy méretben megfelelőt, ami a leginkább hasonlít az igazi dizájnhoz így aztán esélyesen a legdrágább is. Mosolyogva fordul ismét szerzeményével Uriah felé, s nyújtja is neki a kék csillámos szatén csodát.
-Minden kislány Hamupipőke akar lenni.
Jegyzi meg újfent a mai délelőtt egyik lényeges tanulságát ha Uriah  átvette tőle a rucit, majd ő is tesz egy lépést felé meglehetősen csekélyre zárva ezzel a távolságot kettejük között, s szöszi buksiját is szépen hátra hajtja, hogy Rappold szemeibe tudjon nézni.
-Ami pedig a kocsit illeti....- helyezi immár szabad kezét a férfi mellkasára... –még nem mondta miféle jószága van. Látatlanban pedig sajnos nem sokat ígérhetek. –folytatja, miközben lassan csúsztatja lefelé a kezét lágyan, mégis pont jól érezhetően.
-És persze sok múlik azon is, -éri el a zakó zsebét- hogy mennyire hajlandó átengedni az irányítást a járműve felett. –fejezi be sokatmondó tekintettel, s csak hogy tuti legyen az összhatás még alsó ajkaira is lazán ráharap, közben pedig a kezdő zsebtolvajok szerencséjével édesgeti ki a slusszkulcsot a férfi zsebéből, s ha ezzel végzett már iszkol is hátrafelé kacagva, felmutatva újdonsült szerzeményét Uriahnak. Mármint slisszol, ha el nem kapták menet közben, bár így hogy egyik kezében jelmez a másikat pedig akadályozza a táskája......

A latte-téma tehát lefixálva. Ez nem is rossz, a végén még egészen kellemesen tölti el az időt kettőig… háromig… esetleg fél négyig. Nem így tervezte, de nem baj, végtére is nem lehet az életet mindig tervszerűen élni. Nem mintha Rappoldra a tervszerűség annyira jellemző lenne. Azonban azon egy egészen kicsit meglepődik, hogy a kocsikázásra nem szól semmit a lány… Felmerül a kérdés, hogy visszakozott-e, vagy csak az időt húzza.
Rappold megáll a fogas mellett, s újfent figyeli, hogy miként szállnak a textíliák, miközben a szöszke újra átvizsgálja őket. Mintha egy helyes kis pixi válogatna a virágok között, hogy a következő pillanatban a legszebbel felé forduljon. (Wehh! Miféle allegória ez? Kezd az agyára szállni ez a Disney-bolt.)
– Hogyne! – nyugtázza a Hamupipőkéhez tartozó axiómát. Ki ő, hogy ezzel vitatkozzon? Átveszi a ruhát, s, ha már azt mondta, hogy megbízik a lány ízlésében, hát nem vizsgálja meg tüzetesebben, s az árcédulát sem nézi, sokkal inkább körbenéz, hogy merre találja a kasszát, s már indulna is arra, ám a következő pillanatban a szöszke elállja az útját és igencsak belenyúl az ő privát szférájába.
Ez persze nem baj…
így nem…
az ilyen kis szőkéknek szabad…
Az egész műveletet, gyönyörűen, rezzenéstelenül végigállja, s hagyja, hogy a vékony kis kacsó lassan leszánkázzon a mellkasán, hogy a következő pillanatban kicsempéssze a zsebéből…? A kocsi kulcsot?!
– Héé! – kiállt a kacarászva elszökellő lány után, s tettetett szigorral elindul felé… majd vált a kassza irányába (bár meglehet a szöszi is arra szaladt). Hát ezért nem mondott semmit korábban, hogy aztán mindenféle kétértelműséggel kecsegtessen... Kis bestia… most aztán "imádkozhatja" vissza a kulcsait…
Rappold reflexei egészen jók, de jobb kézzel elkapni valamit, ami balra fut, ennyi táska, jelmez és figyelemelterelő ajakba harapós vizuális ingerek, meg simogatás közepette… szégyen, vagy nem: elbaltázta.
– Azt hozza szépen vissza, vagy nem kap extrahabos lattét… – mondja Lily felé fordulva, miközben a pénztárhoz lép. Leteszi a ruhát a pultra, majd előveszi a táskájából az irattárcáját a bankkártyája miatt, amit végül átnyújt a pénztárgép mellett szolgálatot teljesítő eladónak. Amíg a nő intézi a tranzakciót, Rappold Lilyt keresi a tekintetével. Amennyiben a lány a közelébe jönne, még hozzáteszi:
– Pedig azt hittem, kinőtt a játékboltban való fogócskázásból…

Igen! Sikerült neki! Jó kedvűen kacag a férfi kárára, s még a kulcsot is meglóbálja, mint egy csengettyűt. Néhány anyuka rosszallva pillant rá, de valahogy nem tudja zavarni a dolog. Nehogymár épp egy játékboltban ne játszhasson az ember.
Rappold arcát látva sem enyhül a vigyora, inkább újra ráharap alsó ajkára, s pimaszul figyeli az álmorcizást. Amikor megindul felé a férfi hátrálni kezd, s kicsit meg is lepődik, mikor minden extra nélkül csak elhalad mellette. Lebiggyezti ajkait, nem erre számított. Azért követi a tekintetével, majd látja ahogy besorol a kasszához. Igaza van. Talán kissé már kinőtték a Disney bolt tűréshatárát. Az anyukákét legalábbis biztosan.
Tekintetük ismét találkozik, de már csak mosolyog a lány, majd a fenyegetés hatására gyorsan fel is ölti ártatlan kiskutya pillantását. Kávéval fenyegetőzni nagyon nagyon gonosz dolog ám. A kulcsot farzsebébe csúsztatja mikor épp Uriah is látja, csak hogy tudja merre tüntette el a lány a kulcsot, majd a babacuccot markolva megindul ő is a kassza irányába.
-Visszahoztam! –mosolyog kedélyesen, s így is van. Arról már senki egy szót sem mondott, hogy adja is vissza a kulcsokat. Igyekszik kontrollálni arcvonásait, de amint visszahallja Uriah szájából a saját piszkálódását ismét elneveti magát. A pénztáros hölgy nem is győzi meresztgetni rájuk a szemét, amit Lily csak egy lelkes vigyorral jutalmaz.
-Abból sosem érdemes kinőni. Nem gondolja?-néz fel újra a férfira, majd ha a jelmezt kifizette, akkor ő is átnyújtja kártyáját az eladónak. Ha mindenki végzett mindennel a cuki rózsaszín zacsit szorongatva meg is indul a kijárat felé, majd ha kiértek balra mutat.
-Kávézó arra! Beüljünk, vagy sétálna inkább valamerre? –kérdezi, hiszen ha már kihisztizett magának egy kávét, legalább a többi részletet a férfi választhassa ki.

Rappoldot nem különösen izgatják az anyukák, avagy az eladók megfeddő pillantásai. Az efféle rosszallás csaknem teljesen lepereg róla. Emellett valószínűnek tartja, hogy ebbe a boltba sem jön sűrűn a közeljövőben. Így aztán nem átall két lépést hátrálni a megfelelő irányba, majd Lily mögé nézni, hogy a kulcsai tényleg a farzsebben pihennek-e.
A kiskutyatekintettől függetlenül ellenőrizni kell az ilyesmit. Vagyis, hogy pont azért kell!
– Látom – mondja az előbbihez hasonló, szigorú hangsúllyal, ahogy visszalép a kasszás nő elé, s átveszi a kártyáját és az immár Disney-s emblémával ellátott reklámtáskába tett jelmezt. Akkor mosolyodik el röviden, mikor Lily a visszakérdezése után elneveti magát. Van stílusa a szöszkének, az egyszer biztos, s szép a nevetése is, de ma már megvezette őt, még egyszer nem fogja… pár óráig legalábbis nem. Ettől függetlenül igaza van a lánynak: van, amiből nem érdemes kinőni. Egyetértően, katonásan bólint, s amíg a szöszi intézi a babaholmik  fizetését, Rappold elteszi a kártyáját, tárcáját, majd az órájára pillant, végül egy kurta „Viszlát”-tal elköszön az eladótól, s a lányt bevárva elindul a bolt kijárata felé.
A bolt elé érve megáll Lily jobb oldalán, s az általa mutatott irányba tekint, majd a lányra néz. A plázában már láthatóan többen tartózkodnak, de még nem zavaró a tömeg. Ennek ellenére, több okból sem akar fel-alá sétálgatni a komplexumban.
– Beülünk – dönti el azonnal. – Mondanám, hogy csak Ön után, de félek, hogy meglóg a kulcsaimmal. Szóval… – villant meg egy félmosolyt, s már nyújtja is a bal kezét tenyérrel felfelé a lány elé a szöszkének kb. a kulcscsontja magasságában. – Vagy a kulcsaim adja ide, vagy a kezét kérem… mert addig nem megyünk sehová.

Elégedetten mosolyog, ahogy Uriah két lépést hátrálva végigméri a fenekét. Bár szinte biztosra veszi, hogy csak a kulcsát keresi a lányon, és hát az effajta bizalmatlanság akár még sértő is lehetne, mégis megérti, tekintve hogy pár perccel ezelőtt „vette kölcsön” őket....Pasik és a játékaik.... elválaszthatatlanok.
Ettől persze csak még magasabbra szalad az eladó szemöldöke, s láthatóan megkönnyebbül, mikor mindketten távoznak a boltból. Mégis mit gondolnak az itteniek, hogy a gyerekek, akik a fő vásárlóerőt képezik a boltnak- közvetetten persze, csak úgy potyognak az égből? Nem minthogyha bármi hasonló jövőkép is mászkálna a szöszkeség fejében perpill, node akkor is!
Az üzletből kiérve indulna is a kávézó felé, mikor Uriah elállja az útját. Szépen kerekedik a hölgyike szeme a feltételezésre. Az egy dolog, hogy a kulcsot ellenőrizni kell, de ez?
-Nem akartam én lelépni sehová a beígért latte nélkül... –jegyzi meg sértődötten, s még a kezeit is összekulcsolja a mellei alatt. A kulcsot természetesen esze ágába sincsen visszaadni. Az kérem harci zsákmány, trófea, amit ki kell érdemelni. A másik lehetőség viszont...
-A kezem? Ilyen rövid ismeretség után? És hol marad a romantikus zene, nomeg a gyémántgyűrű? –kérdi mosolyogva, de csakazért sem hajlandó megfogni Uriah kezét, mint valami kisiskolás. Persze ő is leszűrte, hogy innen aztán nem mozdulnak egy tapodtat sem, amíg önkéntesen kalodába nem zárja magát, így csak belekarol a felajánlott mancsba, s ha már így alakult „kénytelen” lemeózni a börtönőr karizmait is.
-Vezessen akkor. Ha elég határozottan csinálja, talán még követni is fogom.- néz fel Uriahra, majd inkább a testbeszédét kezdi figyelni. Nem tehet róla, ez amolyan szakmai ártalom nála, amikor ilyen közel kerül valakihez.

Valószínű jót mulatna Lily belső fantáziálásán, s rajta nem múlna… csak a gyereknevelést hagyná ki, de azt ezer örömmel. Így viszont szigorú arcvonásokkal sétál ki az üzletből. (De ez ugye már szóba került egyszer…)
A lány bolt előtti megjegyzése nem érte váratlanul (pontosabban gondolta, hogy lesz megjegyzés), de az ember jobb, ha óvatos…
Utólag persze könnyű óvatosnak lenni.
– Nézze el nekem, de az iménti akciója után nem tudok hinni Kegyednek. Elvesztette a bizalmam… pedig olyan szépen indult a kapcsolatunk… – s ezt nyomatékosítva ujjaival int, hogy gyorsan kéri valamelyiket legyen az kéz, vagy kulcs. Az előbbit meg is kapja, némi gunyoroskodás közepette, majd a fejét visszafordítja a kávézó irányába, abban a minutumban, ahogy a lány a karjának simul. Persze ez is benne volt a pakliban, s bár nem mondhatni, hogy kellemetlenül érintené a dolog, nagyon is kellemes… azonban a kulcsainak jobban örült volna.
– Azt hittem azért fog követni, hogy megkapja a lattét – szól az első határozott lépés után. S az első lépést követi a többi. Rappold elsősorban az utat nézi, illetve a kávézót keresi, ha a lány közben szólna hozzá, úgy ő is kap a férfi figyelméből. Minden esetre túl sokat nem gyalogolnak, mire elérik a megadott koordinátákat: egy kellemesen félhomályos kávézót, üvegasztalokkal, fotelekkel, bárpulttal… dizájnos tükrökkel felszerelt falburkolattal egy fehérnemű- és egy könyvesbolt között.
Rappold sóhajt, majd a pulthoz lép, s jó napot kívánna a pult mögött álló srácnak rendel:
– Egy eszpresszót cukor nélkül és egy lattét cukorral és dupla tejszínhabbal… – s most néz Lilyre kérdő pillantással, hogy erre gondolt-e. Amennyiben igen, s amennyiben a lány még mindig a „keze ügyében” van, úgy óvatosan visszaveszi a kezét tőle, s a kezébe nyomja a jelmezes táskát, hogy kifizesse a kért italokat. Máskülönben lehetőséget ad Lilynek, hogy korrigálja a rendelést…

A férfi szavaira felvonja a szemöldökét. Szépen induló kapcsolat, mikor fellökik az ember lányát. Hát Uriah is érdekesen szokott ismerkedni, ha neki ez a szép indulás...
-Most beletiport a lelkembe, remélem tisztában van vele. –jegyzi meg a lány hallhatóan ál-durcásan, de mintha már nem is figyelnének rá. Igen, a férfi küldetést kapott, s most minden erejével arra összpontosít, hogy meglévő eszköztárát felhasználva, minél előbb és minél praktikusabban elvégezze a feladatát ... még ha az csak egy kávézó megtalálása is.
-A lattéért és mert jó a feneke. –motyogja az orra alatt a lány, bár ahhoz elég hangos, hogy Uriah meghallhassa. Ezt leszámítva szép csöndesen kapaszkodik kalodájába, s el kell ismernie, egész kellemes ez a rabság.
A kávézóhoz érve pillog párat, észre sem vette az üzletet idefelé jövet. Annyira rászokott az utóbbi időben a Starbucksra, hogy a többi hely mellett lazán elsétál. Sebaj, egészen kellemesnek tűnik a hely. Belépve ő is köszön, Rappold rendelését hallva pedig bólint egyet. Ugyan a megállapodásban extranagy latte szerepelt, de ezt már nincs képe megemlíteni. Tökéletes lesz az, amit kap. Így is figyelemre méltó, hogy még emlékezett rá a férfi mit is rendelt Lily hosszú percekkel ezelőtt. Uriah kezét elengedi, hogy fizetni tudjon, cserébe megkapja a jelmezes tatyit. Nem egy minőségi csere, de valahogy majd túlteszi magát a veszteségen.
A pult végében meg is kapják a rendelt lötyiket, majd a sajátját egyensúlyozva megindul egy szimpatikus asztalt vadászni. Nem túl zsúfolt a hely, bőven tud válogatni, s bár ugyan nagyon csábítóak a kanapék ,inkább egy foteles rész felé veszi az irányt. A kanapé olyan összebújós dolog, az inkább sokadik randira való. Bögre az asztalkára, szatyrok és táska az egyik kanapéra kerül, míg Lily papucsát lerúgva, törökülésben befészkelődik egy másik kanapéba, s még így is marad egy hely a férfinak.
-Jó lesz itt? –teszi fel a láthatóan költőit, hiszen már elhelyezkedett, s nem sok kedve volna átcsattogni máshová, de ha ragaszkodnak hozzá, némi duzzogással erre is hajlandó. Ha mindenki elhelyezkedett, s már a bögréje is kellemesen melegíti a mancsait ismét Uriah arcát kezdi el fürkészni. Ugyan ültében is magasabb, mint Lily, de így jóval kevésbé nyaktörő mutatvány a szemeibe nézni a szöszinek.
-No és meséljen, mivel nyerhetném vissza a bizalmát? A kulcsait leszámítva természetesen. –mosolyog, s ugyan az említett tárgy kicsit nyomja a hátsóját így ülés közben, ezt a szükséges áldozatnak tudja be a lány.

Rappold a hátsójára tett megjegyzést elraktározza. Ez azért bíztató.
A két kávé kifizetése után követi Lilyt az asztalhoz. Addig viszont nem ül le, amig Lily helyet nem foglal.
Hát ez nem semmi!
Már az, ahogyan a szöszi megszállja a terepet. Rappold úgy nézi végig a jelenetet, mintha pl. egy szenzációsan előadott cirkuszi mutatványt látna, s nagy önuralomra lenne szüksége, hogy röviden ne nevesse el magát. Nem is sikerül neki, így fejcsóválva a táskák mellé odahelyezi a vállárról leakasztott laptoptáskát, közvetlenül az után, hogy az asztalra letette a kávéját. Röviden megmasszírozza még a vállát, mielőtt leül Lilyvel szemben a fotelba, s a kezeit ülőalkalmatosságának két karfájára teszi.
– Kezdetnek definiálhatná az ideális pasi végtelenül szubjektív fogalmát… hátha tanulok valami újat –  s kissé megemeli az állát és el is mosolyodik. Még van ideje, hogy visszaszerezze a kulcsokat. Egyébként sem lehet túl kellemes rajtuk ücsörögni. Kivéve, ha a szöszke valamelyik helyi BDSM klub lelkes tagja… azok pedig szeretik, ha fáj. Rappold nem lepődne meg ezen sem, nagyjából 20 perce ismeri a kishölgyet, aki azóta – szerény véleménye szerint – nagyon hajt arra, hogy valaki elfenekelje.

Nem kortyol bele a kávéjába- túl sok benne a hab, aminek minimum a fele a lány arcán végezné a mozdulat végére. Így aztán a kanalat nagylelkűen mellőzve ujjával vesz fel egy kis tejszínhabot a jól megpakolt bögre tetejéről, majd lenyalja azt. Egész jó a cucc, nem az a flakonos műanyag életérzés. Lehet, hogy itt az ideje, hogy átszokjon a kevésbé tömeghelyekre? Ha a kávéjuk is ilyen jó, mint a hab, akkor határozottan megfontolandó a dolog.
A témára csak sóhajt egyet. Meglepően jó a pasi memóriája.
- Tökéletes pasi az, aki hajlandó órákon át várni, amíg a barátnője két perc alatt elkészül. –nyögi be a frankó sablont- nem tehet róla, nemrég találta ezt a szöveget és tetszett neki.  Van viszont egy olyan sanda gyanúja, hogy akármennyire is sablonos lehet ez a téma, a lattéért meg kicsit güriznie kell. És próbál is ő gondolkodni, szinte látszik ahogy forognak a fogaskerekek a szöszi fürtök mögött, de definíciót csak nem tud összevakarni, hiába próbálkozik.
–Ez egy ostoba téma, és ezt maga is pontosan jól tudja. Nem fogok tudni egy ilyen dolgot definiálni, maximum azt próbálhatom meg összevakarni, hogy számomra milyen az ideális pasi, bár hogy abból mi újat tanulhatna..... –hagyja félbe a mondatot, majd újra a tejszínhabbal kezd el játszani. Nem cukkolásképpen, csak kezdenie kell valamit a mancsaival. Fontolóra veszi, hogy újra elpoénkodja a dolgot, de nem látja sok értelmét. Maximum Uriah hanyatt homlok elrohan, hátrahagyva a presszóját, ami így szintén Lilyé lenne...
-Szóval az ideális pasi....-kezd neki, s tekintete lejjebb csúszik a férfi vállaira. Nem az a kifejezetten szégyenlős darab a szöszi, de 20 perc ismeretség után szemtől szembe valahogy mégsem megy neki a dolog. -...biztosan magasabb, mint én. –na jó, ezzel a férfiak kb. 5%át ki is zárta. - Megnevettet, kedves, jóképű és jó a feneke, –újabb 15%! Haladunk! – csak normális mértékben féltékenykedik –fontos dolog, volt már egy eléggé érdekes exe- és tud táncolni! Ésss.... ez így elég bonyolult.... –zavarodik bele az egészbe, s most már pirul is rendesen, így aztán a világ minden kincséért sem hajlandó fentebb emelni a buksiját. Továbbá meg kell állapítania, hogy annak ellenére, hogy egy centet sem fizetett érte,ez élete egyik legdrágább lattéja.
-Nem lehetne inkább kettőt és könnyebbet? –pillant fel a férfira segélykérőn, hátha megkegyelmeznek neki, bár így is utálja, hogy ennyire zavarba jött egy ilyen hülyeség miatt.