Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Sosem hittem volna, hogy ez az egész több mint egy évig húzódik majd. Egyedül maradtam Joe távozása után, és szinte minden egyszerre omlott a nyakamba. Egyszerre, és kegyetlenül, mintha csak arra vártak volna, hogy Joe eltúnjön a képből. Ő mindig tudta, mit kell tenni, és mindig a helyes útra terelt, ha a kétségbeesés mély süllyesztőjébe kerültem, de most nem volt mellettem, és bizony gyengévé váltam. Nem volt elég az étterem folyamatos ellenőrzése a rendőrök és az FBI részéről, de még az én különálló céghálózatomat is górcső alá véve akartak tönkretenni. Felkutatták a házam, az irodám, a vállalataimat. Mindent felforgattak, és közben el kellett hallgattatnom egy akadékoskodót, aki be akarta kasztlizni a nagybátyámat. Nem hagyhattam, ahogy ő sem hagyott volna engem itt a betegségemmel, de szinte ráparancsoltam, mintha én lennék az idősebb, holott neki köszönhetek mindent. Éppen ezért nem engedhettem, hogy maradjon, én pedig összeroskadva a súly alatt próbáltam nem magamba zuhanni, de egyszer minden erős és sziklaszilárd ember összezuhan. Ez történt velem is, és képtelen voltam a feladataimat ellátni. Magával nyelt a világ, amit a kokain adott. Az egyik gyengém. Sosem próbáltam más tudatmódosító szert, de ez egyszer már elragadott. Akkor Joe rángatott ki belőle. Ő volt az, aki szinte fizikai erőszakkal vitt el abba az intézménybe, ahol névtelenül kezeltek. Így a gyógyulás nem csak a rákból volt nehéz, hanem a függőség fojtogató karmai közül is. Cserben hagytam az egyetlen rokonomat, akinek az egész életemet köszönhetem. Leveleket írtam neki, és folyton tájékoztattam, mégis érzem azt a különös maró érzést a mellkasomban, amit bűntudatként azonosítok. Hónapokba telt, mire visszanyertem egykori énem silány másolatát, mire el tudtam érni, hogy az az ember tűnjön ez, és az iratokat a rendőrfőkapitány megsemmisítette, nem kevés pénzért. Mintha soha nem is léteztek volna. Persze ez nem garantálja, hogy a FBI bármelyik részlegének archívumában nincs róla feljegyzés, de legalább az itteniek nem emelnek ismét semmiféle poros kis aktát elő valamelyik fiók mélyéről. Csak az elintézés módja nem volt a legjobb. Az a férfi túl makacs volt, én pedig feszült, hogy lassan egy éve várakoztatnom kellett a nagybátyámat, így meg kellett tennem, ami tőlem telt. Vagyis én csak telefonáltam, a fizetség pedig a mindenesnek elég bőkezű volt. Sosem sajnáltam arra a pénzt, ha a családról volt szó. Mindent feláldoznék, és meg is tettem. azt hiszem ráment az egészségem, idegösszeomlásom volt, de megérte úgy hiszem. Hiszen itt ülök az egyik olyan limuzinban, ami Joe kedvére való lesz, és a reptér felé haladunk a klímás autóval. Nem tudom, mikor száll le a gépe, de már mindent beszereztem, ami kellhet. Még Carley-val is megbeszéltem a továbbiakat, és Anettát is meghívtam az egész családdal. Remélem Joe még mindig szereti a családi összejöveteleket, főleg ha nem nála tartjuk, és a saját két emeletes és számomra túl sok felesleges szobával rendelkező palotának beillő lakásomra fogom elvinni. A telen elég nagy, akár több kisebb háznak is elegendő lenne, és elég impozáns, maga az épület méltóságteljes és robusztus. Sokan csak egy pillantásra be szeretnének ide jönni, ám én ritkán használom. Csak ha én adok otthont egy-egy összejövetelnek. A saját házam, amit egyedül lakom, sokkal kisebb. Gondolataim Anabell köré csoportosulnak, és nem is értem, miért nem volt kedve eljönni a nagybátyját köszönteni, de talán majd alkalmat szorítok a kifaggatására. És még csodálkozik, ha nem olyan szívélyes a fogadtatás. Megcsóválom a fejem, és rágyújtok, miközben fogadok egy hívást az asszisztensemtől, aki vezeti a céget, amíg távol vagyok. Talált egy új üzletet, amit szerinte érdemes megnézni, de én egyelőre nem tervezte semmit a hétvégére. - Figyelj édesem, majd megnézzük azt az üzletet, most menj haza, és pihenj - hallja meg a hangom negédességét a vonal másik felén. Nem szeretném elküldeni egy melegebb éghajlatra, mert ilyen jó munkaerőt nehéz találni. Sőt szinte lehetetlen. Nekem mégis sikerült. Bontom a vonalat, és kényelmesen dőlök hátra az ülésen hogy lehunyva a szemeimet élvezhessem a szabad órákat. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, több mint valószínű, elbóbiskolhattam, mikor Joe mindenese Craig hangja ér el hozzám. - Uram, megérkeztünk, de a gép még sehol - felülök, majd felnézek a férfi markáns és másoknak ijesztő arcára, és egy fáradt ásítás után válaszolok csak. - Mert fél órával előbb jöttünk. Direkt... Nem akartam Carley útjában lenni - dörzsölöm meg folyton borostás arcélemet, majd kiszállok a kocsiból. Felveszem a napszemüvegem, és rágyújtok. - Kissé kimerültnek látom, Uram - jegyzi meg félvállról, miután ő is rágyújt. Sosem volt idegen számomra vele beszélgetni, sőt sokszor értelmesebbnek gondoltam, mint azok, akikkel nap, mint nap találkozom. - Igen Craig, az vagyok, de körülbelül húsz éve - egyetlen nevetés szakad fel belőlem, miközben fáradhatatlanul mérgezem magam a cigarettával. Nem érdekel, hiszen ez kell a munkám mellé. - Látok valamit - szólal meg hosszú hallgatás után a férfi, mikor a számára ismerős magángép feltűnik a pálya felett leszállásra készen. Csökken a magassága, és hunyorítva figyelem, hogy száll le néma kecsességgel az a bizonyos magángép. - Remélem Joe is rajta van - jegyzem meg szórakozottan, hiszen tudom, hogy Craig mennyire várta már, hogy a nagyfőnök végre visszatérhessen jogosan járó főnöki székébe. De én más miatt várom. Bocsánatot kell kérnem tőle, hogy ennyit kellett várnia. Remélem nem okoztam túl nagy csalódást neki...
Cancun..! Az egyetlen szó ami olyan mesésen cseng és ami az elmúlt fél évben.. valljuk be mesés emlékeket is hagyott a fejemben, nem kevés ííínyencséggel megtűzve hol az asztalról, egy-egy nőről, vagy akár a bárpultról legyen szó. Igen, nem mondom hogy bánom azt az egy évet. Vakáció... Nem is tudom mikor voltam utoljára ilyenen, és bár a fenyegetettség ténye nem hagyott hidegen, de meg kell valljam.. bíztam a fiamban. Garethben. Nem abban a semmirekellőben akit állítólag én nemzettem, akármit is mondanak a DNS vizsgálatok. Mélyre szívtam az egyik legdrágább szivar füstjét, és az visszaverődött az ablakon. Még így is.. mintha kellemes zamatával kényeztetné a torkomat és mert ott, Cancunban ez is teljesmértékben elérhető, nem tiltják az amerikai behozatali vámszabályok, fel is pakoltam néhány raklappal a csomagtérben. Ez egy tökéletes nap! Tökéletes a napsütés, tökéletes a légkondicionáló kellemesen hűvös levegője, és tökéletes mert ma... HAZAMEGYEK! És nem mert egy percig is hiányozna Vegas forrón szikkadt levegője, hanem mert végre.. ott lehetek elememben! Ott ahol a fél életemet töltöttem, csaknem az egészet, leszámítva néhány alkalmat, hónapot vagy félévet amikor újfent futnom kellett. De.. megbíztam Garethben. Igen, ezt már említettem, de így van. Tökéletesen megbíztam benne. És hogy tartok e attól hogy egyszer átvéve az egész üzletet végül teljesen mellőzne?? Nem. Ettől nem tartok. Először is mert bízom benne, a család a mindene ahogyan nekem. És másodszor.. egy jó vezető mindig éljen biztosítékkal! És nekem is megvoltak a kellő biztosítékaim vész esetére...
- Mondja kislány, mennyi idő múlva landolunk a Las Vegas-i reptéren? - kaptam el az épp arra sertepertélő csinos kis barna csuklóját, óvatosan köré fűzve az ujjaimat. Mesés. Mesés egy darab, de csak bérelt. Lépjünk túl az üzleten!
- A kapitány azt mondja egy hirtelen fellépő könnyebb homokvihar miatt meg kell tennünk néhány kört a levegőben.. - hallom a csodás kis szája által formált hangokat, de nem mondanám hogy örömmel tölt el. Ám még én sem uralhatom a természetet, ezért.. - Hozzon nekem még egy whisky-t legyenszíves! - emelem felé a poharamat - Sok jéggel! - kacsintok rá, csak kellemesen végigsimítva két ujján, ahogyan átveszi azt a kezemből. Micsoda pazarlás.. - sóhajtok fel, megintcsak az ablakon kikémlelve és kiadósat szívok a szivarból. Gareth.. Gareth biztosan kijön értem, a telefonban említettem a pontos időpontot, és még sosem csalódtam benne. Ám most sem kellett... Alig percek teltek el, talán órák, de csupán perceknek tűntek, amikor felvillant a jelzés: kapcsolják be a biztonsági öveket és a gép, úgy suhant lefele, mint egy gondosan kimunkált testű kis szőke a selyemágynemű közepén.
- Isten hozott.. Itthon... - fújtam ki az utolsó füstköteget, és csendesen elsodortam a maradékot az előttem feszítő asztal rögzített hamutartóján. - Otthon édes otthon.. - villant ki egy nem tervezett mosolyom, és amint megláttam Garethet a messziben valami eddig ismeretlen öröm töltött el. Hát megérkeztünk..
A gép egyre lassuló gördülése csak fokozta bennem a viszontlátás öröme miatti régvárt elégedettséget, mégis, csak mikor megkaptam az ukázt, hogy most már biztonságos, mehetek, csak akkor bontottam a biztonsági övet, és újabb aromás szivart csúsztattam a mellzsebembe. Ajándék.. Valakinek akit elmondhatatlanul tisztelek.
- Garry..!?! - lépkedtem le a lépcsőn, csak érzéssel és amolyan öregesen, de egyáltalán nem zavart. A ráncaim kisimultak, a problémák elhalványultak, és volt az a szerencsejáték asztal ami kitöröljön belőlem minden rossz emléket - Fiam.. Jó újra itthon.. - közelítettem meg égig érő mosollyal a képemen és azonnal elkapva a vállát, magamhoz rántottam hogy úgy istenesen megöleljem. - Látom semmit sem veszítettél a stílusodból! - eresztem el, csak hogy a kocsi után a szemeibe nézhessek és a valóban is láthassam hogy tényleg igazak e a hírek amiket a telefonban mondott nekem. - Viszont te nem festesz túl jól.. - fogom még a két felkarját, csak úgy aggódó jelleggel, de a szemeim már összeszűkültek, mintegy letapogatva a tényleges helyzetet. - Miért hallgattad ezt el előlem..? - kérdezem, nem vádló jelleggel inkább csupán a szokásos, felmerülő aggódás az ami kihallatszik a hangomon. Tényleg aggódom. Mi lehet az amiről még nem tájékoztatott?
Sokat köszönhetek neki, és ez a minimum, hogy meghálálom neki úgy, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy ismét nyugodtan élhessen. Ha ehhez egy év kellett, akkor egy év, de sosem lennék képes mellőzni őt, vagy elvenni az üzletét. Mit árulna el az rólam? Hogy egy szemét dög vagyok, aki kihasználta az egyetlen rokonát, aki feltételek nélkül gondoskodott róla. Aki fiának nevezi azóta, hogy ott lakik, és aki képes eldobni a saját vérét, akit ő nemzett, az utódot értem. Hát ő lenne Joe. Többet tett meg értem, mint bármelyik másik családtagom, és bár a család a legfontosabb, minden egyes tagjával, mégis Joe az, akivel szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. Nem hiszem, hogy apám képes lett volna kirángatni abból a szennyből, amibe a kokain taszított, és nehéz volt most, legutóbb, hogy neki távol kellett lennie, hiszen nagyobb volt a kísértés minden egyes pillanatban, amikor a hullámook még csak közeledtek, és még össze sem csaptak a fejem fölött, de nem lehetett keseregnem. Erősnek kellett mutatnom magam, hogy ne okozzak csalódást. Egész életemet végigkísérte a Joe felé irányuló bizonyítási vágyam, és ez még most 37 évesen sincs másképp. Mindenben meg akarok neki felelni, hogy még a hibáimmal együtt is képes legyen rám fiaként tekinteni. Amikor Craig megszólal, hogy látja a gépet, egy pillanatra ismét gyermeki izgatottság lesz úrrá rajtam, mikor még otthon laktam, és anyámmal a gép elé jöttünk. Akkor szinte rohantam, hogy Joe felkapjon és megpörgessen, de azok az idők elmúltak. Mégis mikor leáll a gép, sietős léptekkel megyek elé, és a fejemre támasztom a napszemüvegem, hogy a szemeibe nézhessek. A nagybátyám arca kisimult, könnyed, és ahogy a lépcsőn sétál le, tiszteletet parancsoló, mégis nyugalmat sugározó léptekkel, a gyomrom görcsössége engedni látszik. Craig tisztes távolságban áll meg tőlünk, én pedig viszonozom az ölelését, ami szinte bordatörő. Jó erőben van, és ő az egyetlen, akitől elviselem a Garry megszólítást. Talán mert máshogy hangzik az ő szájából. - Örülök, hogy végre itt vagy - szólalok meg kissé rekedten, de hamar visszanyerem a hangom, majd a kocsira pillant. - A legújabb szerzeményem, igazi ritkaság - mosolyodom el, és észreveszi a fáradtságomat. Ő mindig mindent észrevesz rajtam, egy apró kis rezdülést is. Arcom ideges, vagy zavart rándulását is. Szám sarka most zavartan rándul meg, az aggódásra, melyet már egy éve hiányoltam, miközben azon gondolkodom, hogy a kedvenc dohánya díszdobozban ott van-e a kocsi kis asztalkáján. - Ugyan Joe neked a legjobb jár, és a fáradtság az élet és e munka velejárója, ne aggódj - legyintek szórakozottan, majd rágyújtok, és a kocsi felé fordulok, hogy beszálljunk, mert őszintén nagyon meleg van. - De te túlzottan is kipihent vagy - mosolyodom el cinkosan, bár nem mindig avatott be a messze eltöltött időbe. Néha elmondta, de néha csak egy-egy dolgot kötött az orromra, a többit a fantáziámra bízva. - Először hozzám megyünk, ha megfelel neked is?! - igazából ez nem kérdés volt, hanem szinte felszólítás, de nem olyan módon, amivel magamra haragítom. A kocsihoz érve kinyitom neki az ajtót, és megvárom, míg beszáll, és észreveszi a szivart, amit neki vettem, s közben azon agyalok. hogy Danről egy szót sem szóltam neki...
- Én is örülök fiam, én is örülök.. - sóhajtok bele, de semmi panaszosság nincs a hangomban, semmi teher, ami megtöltené a már amúgy is csodálatos napot. A kocsira pillantva megintcsak elmosolyodom, újfent nem csalódtam benne, az ízlésében, abban hogy mi mindent megtesz értem, és tényleg örömmel tölt el hogy végre itthon vagyok. Mintha itt.. még a levegő is mézesebb lenne, de legalábbis édesebb, nem számolva a szél fútta por, fogcsikorgató ízével. Amikor viszont az arcára nézek, tüzetesebben, nem nyugtat meg, sokkal inkább..
- Csak ne ess túlzásokba.. fiam.. - beszélek csak kevés érezhető aggodalommal telve, de ahogy hátat fordít nekem én is megindulok a kocsi felé.
- Remek időszakon vagyok túl! - vigyorodom el csak úgy könnyelműen, egész egyszerűen mert pontosan így van. - Volt ott egy nő... Ejjj de jól tudta mitől is döglik az a bizonyos.. - sóhajtok fel, nem mert egy pillanatig is vágyom a közelségére, hanem pont azért mert felkeringenek fejemben a nullák és a számjegyek, mi hasznot hozhatna nekünk, ha a mi kezünk alatt futna, nem pedig egy harmadrangú környéken. De a nem.. az nem. Nem élek kényszerítő eszközökkel. Volt hogy meg is bántam az eltökéltségem, de a kelletlenül teljesítő marha igen keveset tejjel vagyis inkább fordítom az energiát a készségesen tejelőre. A következő szavakkal viszont meglep. nem számítottam kiruccanásra az érkezést követően, de igazából egy percig sincs ellenemre. Csak beszállok amikor nyílik az ajtó, a tenyerem végigsimít a frissen illatozó finom bőrülésen és csak ekkor nézek vissza a szemeibe.
- Tökéletesen. - eresztem ki, és ekkor téved a szemem az asztalon figyelőre. - És látom mindenre gondoltál.- vigyorodom el magamhoz véve a dobozt, végighúzva orrom a nyílás peremén, magamba szívva azt a kecsegtető ízt, a hívogató illatot, és csak azután nyitom ki hogy teljességgel szabadjára eresszem. - Tényleg mindenre.. - emelek ki egy szálat, húzom végig az orrom alatt, és készséggel felsóhajtva teszem vissza a helyére. - Semmit sem változtál. - mosolyodom el, és miután a dobozt vissza, az asztalra helyezem, csak akkor nyúlok a mellzsebemhez és húzom elő azt a bizonyosat.
- Ez pedig Neked egy kis ajándék.. - tartom vízszintesen - A Yucatán félsziget ínycsiklandó gyümölcse! - tartom a szemeit - Amennyiben elnyeri a tetszésedet, még vár rád egy raklapnyi a repülőgép rakterében.
A fiam szó most valahogy sokkal jobban esik tőle, mint bármikor máskor, tekintve, hogy hogyan is váltunk el egymástól akkor este. Nem kísértem ki a géphez, hanem haza mentem, és próbáltam menteni valamit, amit már évekkel ezelőtt elvesztettem. Hiszen Dan-t már akkor löktem el magamról, mikor tudomást szereztem arról, hogy mivel is foglalatoskodik a nagybátyám az étterem címszó alatt. Beavatott, és ezzel úgy éreztem, hogy bízik bennem. Hogy büszke rám. Persze abban a helyzetben még ezt nem láttam be, hiszen a kórházba közölte velem, de később rá kellett jönnöm, hogy a 'fiam' szó nála teljes mértékben azt jelenti, amire használni kell. Nem egy szó, amit csak úgy kimond. Joe semmit nem mond ki, amit nem gondol komolyan. Remélem egyszer én is elérem azt a fajta tiszteletet, amit ő is, amit nap mint nap megkap. - Túlzásokba? Én? Soha... Ismersz - pont ez a bökkenő. Tudja, hogy milyen megszállottan tudok dolgozni, és nem nézem, mennyire vagyok fáradt, hajlamos vagyok túlhajtani magam. Élvezem a melót, amit végzek, és nem vár senki otthon. Nem is nagyon szoktam haza járni. A házvezetőnő mindig meglepődik, mikor betérek. Azt hiszem szólnom kellene Anabellnek, hogy lakjon nálam, akkor sűrűbben hazajárnék. Nem is értem, miért nem mondtam neki. Pedig illó lenne, elvégre én vagyok a bátyja, és rám számíthat már csak. Anya nincs többé. Ahogy rám zuhan ez a tudat, eszembe jut, hogy Joe nem is tud róla. Nyelek egyet, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy egy férfi nem sír, és csak egy halovány mosollyal nyugtázom nagybátyám szavait, majd megfordulok, és el is indulok a legújabb limuzinomhoz. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy minek ennyi autó hiszen nem használom mindet egyszerre, bár sokszor váltakozik a hangulatom, és sokszor szeretek feltűnést kelteni. Örömmel tölt el a tudat, és őszinte mosoly ül ki arcomra sok idő óta először. - Volt egy pillanat, mikor azt hittem, nem hoztam el, de készültem... - jelentem ki, és a minihűtőhöz hajolok, és előveszem a pezsgőt és a két poharat. - Tudom, hogy nem whiskey, de erre az alkalomra a pezsgő illik a legdrágábból - a két poharat leteszem, és kibontom az üveget majd töltök, és átnyújtom az egyik poharat, és koccintásra emelem. - A visszatérésedre, és az újraegyesülésre - hiszen eddig szétváltunk, de most ismét együtt leszünk, mint egy család. Persze van családunk, mert ott van Anetta, és a gyerekei, a férje, csak a mi kapcsolatunk más. Senkihez nem kötődtem úgy, mint a nagybátyámhoz, de persze nem fogok erről ömlengeni, hiszen mindenki tudja, mert látják. Végül ismét felrémlik anyám arca, és az a csipetnyi lelkiismeretem azt súgja el kell mondanom a rossz hírt, de megelőz, és ajándékot ad. Szeretem én is a dohányt, bár lényegesen többet cigarettázom. Az orromhoz emelem, és megszagolom. Kellemes illata elégedett sóhajt szakít fel mellkasomból, majd az asztalkára rakva pillantok Joe-ra. - Köszönöm, bár nem érdemlem meg, tényleg köszönöm... - kortyolok az italból, majd ismét egy nagyot sóhajtok, és cigarettára gyújtok. Közben nagy lassan megindul a limuzin is, amit alig érzékelek. - Rossz híreim is vannak... Édesanyám pár hónapja elhunyt. Nem bírta apám nélkül, sajnálom, hogy csak most közlöm, de nem tudtam hogyan... - ritkán akad belém a szó, de ismét megtörtént. Egyszer a szemébe nézek, majd ürügyként hamuzok a hamutálba, hogy eltereljem a figyelmem. Nehéz feldolgozni, és egy-két hónap meg pláne édeskevés...
- Ismerlek.. - veregetem meg a vállát miközben követem és amint nyílik az ajtó, beszállok a kellemesen hűtött, ízléses kialakítású limuzin utasterébe.
- Belülről is igényes. - simítom végig a kezem a vajpuhaságú bordó bőrülésen, amikor csak előkerül valami viszont kellemes, ami ugyancsak simogatja az érzékeket csak egészen másképpen.
- És ez is tökéletes választás.. - nyúlok a pohárárt, kellemesen gyöngyözik a széle - Igyunk az újbóli együttműködésre! - emelem meg én is a poharat csak érzéssel - És hogy mindegyik szemétláda ott végezze ahová való. - egy cseppnyi mosoly árnyéka kiütközik a szájszélemen, de koncentrálok azonnal is vissza az ujjaim közt feszengőre, és mert ne hagyjuk hogy megmelegedjen, kellemesen kortyolok bele.
- Soha ne legyél kishitű, fiam.. - dünnyögöm csak kényelmesen, amint az alattunk feszítő autócsoda olyan kellő kecsességgel indul meg, mint a legnívósabb luxuskurva feszül a bőrülésre, és én az asztalra helyezem a poharat. Az azt követő szavai viszont hidegzuhanyként érnek. Talán meg is akad a lélegzetem. Cindarella -(már ha ez a neve) - mindig is erős asszony volt. Valósággal elnyűhetetlen és a halálának híre... Bár nemigen tartottuk a kapcsolatot, a szoros család kötelékek Alexander halálával véget értek, Őőő.. volt az aki nem akart a családról hallani többé, mégis... Tisztában voltam vele hogy Gareth-nek ez milyen fájdalmat jelentett.
- Részvétem.. fiam.. - szólítom meg már jóval kevésbé eltökélten, a hangom.. rejtett feszültséggel telve, de nem mutatom ki. Most nem arra van szüksége hogy bárki is ajnározza. - Hogy bírod? - kérdezem teljes őszinteséggel, mert igen, egy percig se gondolja hogy nem érzek együtt vele, de az élet.. hitvány egy jószág, amikor a legkevésbé számítasz rá, akkor köt a nyakadra kötelet, és lógat fel könyörületet nem ismerve. Hitvány egy világ ez...
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Joe && Gareth Saintwood Szer. Jún. 18, 2014 8:32 am
† I'm so happy to see you again
Joseph S. & Gareth S.
Néha csak megerősítés kell, és azt Joe-tól megkapom, ha szerinte is helyes, amit tenni akarok. Persze nem mindig beszélünk a munkáról, sőt néha igen kellemes beszélgetéseink vannak, de néha jobb szeretek bezárkózni. És még ennek ellenére is képes belém látni. Ezért ő az egyetlen ember, akitől hajlandó is vagyok tanácsokat elfogadni még akkor is, ha elsőre úgy látszik, hogy nem érdekel, hogy nem fogom megfogadni. De mindig megteszem, mert bár a büszkeségem nem engedi, mégis el kell legalább magamban ismerni, hogy igaza volt. Az ő nevelésével jutottam el idáig, hogy nem csak egy farmer fia vagyok. De valahol legbelül mindig is így érzem magam. Annak a férfinek a fiaként, aki ütött és vert. Ezt még a halála után sem tudtam elfelejteni. - Csak azért mondtam, mert idáig elhúzódott ez az egész mizéria. Én nem vagyok megelégedve ezzel a teljesítményemmel - jelentem ki határozottan, miután koccintottunk. Az ujjaim közt forgatom a poharat, és gondolataim most is sokfelé cikáznak, például, hogy Carley végez-e időben, vagy a forgalomra, minden olyan dologra, amivel elterelem a figyelmem a tényről, amit most közöltem Joe-val. Anyám meghalt. Sosem volt jó a kapcsolatunk, mert haragudtam rá, amiért hagyta, hogy apám megverjen először három évesen. Azt mondta, egyszeri alkalom volt, de nem így lett. Ezért is hagytam magam mögött őket. Mert sosem éreztem embernek magam közöttük. - A vártnál jobban. Azt hittem, jobban meg fog viselni, de Anabell elég rosszul viseli. Nem tudtam elérni, hogy el tudjon tőle köszönni, mert összevesztünk - ez Joe-nak nem újdonság. Összevesztem Ana-val mert rosszkor és rossz időben jött beszélgetni, én pedig kiraktam. Amikor anyánk már haldoklott, akkor pedig sosem vette fel a telefont, sőt szerintem még az üzeneteimet sem hallgatta meg. Nem egyszer vitáztunk már össze valamin. - De legalább Katherine már a múlté. Megcsalt a pappal, én pedig kiraktam őt, és leráztam az akadékoskodó apját... - terelek másfelé, hiszen ezt sem mondtam el neki azt hiszem. Nem volt nagy ügy, Katherine megcsalt, én pedig kiraktam. És én jártam a legjobban, ahogy azt kell. Most egy pillanatra mégis megjelenik előttem anyám arca, aki valahol kedvelte volna Katherine-t, ha ismerte volna, de többnyire Lea-val mentem a nagyobb családi rendezvényekre, mert annak ellenére, hogy prostituált, tökéletesen elő tudta adni a szerelmet, aki oda van értem. Érett és okos nő, talán fel kellene keresnem egyszer. - Nem mellesleg találtam egy tökéletes asszisztenst, aki velem foglalkozik a cégemmel. Egész ügyes, és megbízható, ha nem számítjuk, hogy folyton homokoshoz illő ingeket vásárol nekem. Átnézte az éttermed könyvelését is. Tegnap lett kész velük - avatom be egy-két friss részletbe, mert belelestem azokba a könyvelésekbe. Joe nem fog örülni neki, de közölnöm kell vele, amit én láttam a könyvelés alapján. - Szerintem ideje új könyvelőt keresned. Itt-ott lemaradtak összegek három évre visszamenőleg. Ezt csak azért mondom, mert az ideinél is furcsálltam egy-egy dolgot, és odaadtam Elizabeth-nek, ő kérte le az elmúlt két évet is - emlékszem, mennyire ellenségessé vált az a könyvelő, mikor elmentem hozzá a két évre visszamenőleges iratokért. Már akkor furcsa volt nekem az egész reakciója. - Hány éve is van nálad? Biztosra veszem, hogy a többi könyvelésed sem stimmel... Gondolom nem hitte, hogy értek valamennyit a számokhoz - húzom el a számat, majd újabb cigarettára gyújtok, miután ittam egy kortyot az italomból. Tudom, hogy nem a legjobb hírrel kezdem, de muszáj megtennem. Nem tetszett sosem az az ember. Persze ezt is azért tettem, hogy kiderüljön az igazság, mert a családomról van szó. Eléggé meg volt fizetve, nem is értem, miért kell sikkasztania. Az autó megáll, én pedig kinézek a lesötétített üvegen át. Ettől féltem, forgalmi dugó. Mennyire tökéletes. Joe-ra emelem barna tekintetemet, és nem szólok, csak hagyom, hadd eméssze a hallottakat. Átkozott könyvelők, kevés a megbízható közöttük.
- Az élet kiszámíthatatlan. - élek a tövig rágott szóképpel, de ha egyszer így van. Ha én tudom hogy az a mocskos kis szőke egy párnával esik nekem, nem hagyom hogy bárki is kötelekbe kössön - azóta se. - ha tudom hogy az egész egy szívrohamba torkollik, talán előbb rendezem el az üzletet, talán jobban vigyázok, mert az például soha nem fordult meg a fejemben hogy a végzetem nem egy golyó lesz, hanem a saját testem az ami a nyakam köré fűzi a kötelet. Épp ezért Garethet se hibáztattam. Semmiért. A dolog elrendezve és ez a lényeg. És én.. én is nyertem belőle eleget, soha nem mondhattam el magamról hogy lehetőségem lett volna egy teljes évig csak lógatni a lábam, élvezni a tengert, kóstolgatni a nőket... Na jó, ebben talán mégsem. - Ne foglalkozz vele Fiam, a lényeg hogy újra együtt! - emelem a poharam a magasba, de ezután jön csak a rosszhír.
- Szegény kislány.. - fűzöm hozzá, csak mert így érzem helyénvalónak, de az utána következő hírek..
- Na! Szóval attól a szipirtyótól is megszabadultál!?? - koccintom megint felé a poharat, csak mert a nő sohasem tetszett nekem, mondtam már számtalanszor, hogy csak megmérgezi az életet, de ő, soha nem hitt nekem. Szerelem?? Korántsem hiszek benne, valami egészen más volt az ami ott rendezkedett. - Épp ideje volt.. - kortyolok bele, és a szájpadlásom megintcsak végigbizsergeti az édes.. aranyos ízű nedű. Emlékszem még a nagy képére... Amikor több.. mint ízléstelenül beszélt velem, és csakis Gareth-nek köszönhette, hogy nem végezte végül a homokdűnéken, csendesen oszladva egy jeltelen kő mögött. Persze erről Gareth semmit sem tud...
Az újabban folyó szavak, csak kibámulva a haladó kocsi ablakán érnek. Talán elgondolkodtam. A mi lesz most és hogyan.. témakörében, de az üzlettel kapcsolatos döntésekre megint felkapom a fejem. Azonnal kihuny a mosoly az arcomról.
- Értem. Akkor ennek majd utánanézünk. - a hangom hideg, vészjósló. Mindenki tudta a környéken, hogy velem.. nem jó ujjat húzni. Mindenki tisztában volt vele hogy nem "ejnye-bejnyével" intézem az üzleti ügyeket és ha valaki megcsal... annak nincs több kapaszkodó. Ideje lesz majd Frankkel elbeszélgetnem...
A kocsi megáll, én meg felhajtom az utolsó csepp pezsgőmet. De még nem érkeztünk meg. Egyedül.. ez VEGAS! Milliónyi ember törzshelye és ami kellemetlenség származik belőle, azt visszahozza a másik oldalon. Még mindig hallgatok. Nem szólok csak előre nézek. A fejemben viszont egymást követik a gondolatok. Némán és halkan, nem elárulva el semmit sem, de már nagyon is jól tudom, hogy mi lesz az első lépésem.
- Van még valami? - fordulok a fiú felé, fejben elrendezve a lényeget. Ha már rossz hír, dőljön egyszerre! Most van itt az ideje hogy rendszerezzük az elmúlt egy évet.
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Joe && Gareth Saintwood Vas. Jún. 22, 2014 8:55 am
† I'm so happy to see you again
Joseph S. & Gareth S.
Sajnos az élet többször vesz el, mint ad, de nincs idő keseregni, vagy zokogni, mint valami óvodás kislány. Nem, fel kell állnom, és folytatnom tovább. Már csak Anabell miatt is. Hiszen erősnek kell lennem, nem láthat apró szilánkokra esve. Azt sosem engedem meg magamnak. Joe látott úgy, és olyankor rosszabb vagyok, mint a zokogó nők a férjük sírja felett. Pedig én nem sírok. Egy-egy alkalommal szántotta csak ketté arcomat az a sós lé, amit egyből el is tüntettem. Én férfi vagyok, és egy férfi mindig erős kell, hogy legyen. Elégszer gyengültem el más szerek miatt. Amik erősebbek nálam, és oly könnyedén temettek maguk alá hogy összetörtem. De ez utóbbiból most egyedül kellett felállnom, és felépítenem magam. - Joe, tudod, hogy érdekházasság volt. Több ilyet nem követek el. Apám egyszer rám akart erőltetni egy nőt... vagyis kétszer - a nagybátyám talán még emlékezhet rá, hogy apám nagy híve volt ennek a gyerekkorban kiválasztott házasságosdinak, anyám családja miatt. Mert ott végül is minden gyermeknek a szülei választották ki a leendő házastársat. Anyámék egymásba is szerettek, de amint anya terhes lett velem, megtörtént a frigy. Kivéve anyánál, mert nem számítottak arra, hogy jönni fogok. Persze sosem értettem, mi alapján választottak, de nekem is volt állítólag egy lány, akivel régen sokat játszottam. Halványan él bennem a kép, hogy sosem akartam onnan hazamenni apámhoz. Aztán még a halála előtt pár évvel megint megpróbálta rám erőltetni ugyanazt a nőt, akit elcsábítottam egy éjjelre, majd faképnél hagytam. Nekem ne mondja meg senki, kit vegyek el. Nem tudom, Joe mennyit tud anyám családjának efféle őrületéről, én nem szívesen beszéltem erről, mert akkor is hülyeségnek tartottam. Szerencsére azokkal az emberekkel nem igazán tartom a kapcsolatot, és remélem az a lány is elfelejtette a nevemet is. - Ha gondolod, átnézzük az összes könyvelést, és amíg nem találsz valakit, Elizabeth szívesen vállalja a plusz munkát - vagy nem, de az engem nem érdekel. Megfizetem, amit kiadok, végezze el. Ha kész, utána azt csinál, amit akar. Nem vagyok hozzá túl kedves, de még mindig itt van, és dolgozik, sőt ingeket vesz. Csak nincs ízlése. Na az a halálom. Tudok magamnak vásárolni. - Dugó van... - pillantok az órámra. Hát késni fogunk. Remélem azért a légkondis kocsiban elviselhető lesz a várakozás. - Lucy-t eljegyezte az a...hogy is hívják? Nick? És Anetta eléggé hiányol már - jelentem ki ahogy a férfi szemébe fúrom saját tekintetem. Anetta apa ikernővére, aki még mindig meg van bolondulva az olasz felmenők miatt. De Jot imádja, és nem tudtam vele megértetni, hogy majd hazajön. Ő tud Joe dolgai egy részéről, a többit pedig összerakja, hiszen régen Anetta is prosti volt, majd Madame, de most már csak egy vegyesboltot vezet Barcelonában. Érdekes, hogy Anetta és Joe sűrűn tartották a kapcsolatot, de apám kerülte őket valamiért. Talán nem tetszett neki az, amivel foglalkoztak. Apám bolond ember volt. - Rossz hír nagyon nincs, a többit meg elmondtam levélben. Csak ezek pár napja derültek ki. Gondoltam jobb élőben - vonom meg a vállam, majd kiiszom a pezsgő maradékát, hogy tölthessek még, majd Joe felé intem az üveget, ha kér, neki is töltök.
- Én a helyedben már rég véget vetettem volna neki. A frigynek.. - pontosítok a helyes értelmezés végett, persze sosem kizárt a másik véglet.. - Az a nő sosem tudta hol a helye. - csavarom el az útközben a kezembe került és lángra kapott szivaromat, csak hogy kellemesen elsodorhassam a végét, de nem kívánok szánni neki több jelentőséget. Az a nő megtehette amit sokan mások nem. Büntetlenül szájalhatott velem. Egészen eddig a percig...
- Rendben. - biccentek megint, újra az ablaküvegen bámulva kifele, de amit nem mondok el az az, hogy nem bízom egy frissen bekerült.. akármilyen lánykára az üzletet, egy másik szál.. folyton ellenőrizni fogja az ellenőrző felet. Bízok Gareth-ben. A legteljesebb mértékig amíg csak bízni lehet. De az ördög sosem alszik és az elővigyázatosság képlete azt diktálja ne adjak ki a kezemből egyszerre mindent. Ha már rosszhír, jöjjön csőstül és egyszerre, teszem fel a kérdést, hogy mi az amiről még tudnom kell, amire viszont egészen más jellegűek a válaszok. Nem mondom, hogy örülök. Az a "Nick" gyerek... De ne vegyem a nyakamba az egész klánt, Anetta híre viszont...
- Lassan ideje lenne őt is meglátogatnom.. - dünnyögöm, csak felvillanón előidézve néhány emléket, de mindez ráér. Ami most sokkal fontosabb..
- Carley?? Hogyhogy ő nincs veled. - kérdezem felé tartva az üres poharat, az a láány.. - Kuncsaftnál van? - érdeklődöm csupán közlékeny jelleggel amint újabbat kortyolok és az időközben megindult forgalmat figyelem. Rendőőőőrök.. Mindenhol. Talán valaki Vegas útjait megint Daytonának nézte, és hatalmasat csattant egy betonoszlopon. Nem egyedi eset.. - emelem meg a pezsgőspoharat az épp az orrom elé kerülő egyenruhás kapálózónak, de a sötétített üveg mögött semmit sem láthat belőle.
- Végre ezek a mocskok ott vannak ahová valók... Az útszélen.. - szürcsölöm a fogaim között némi ízletes nedűvel is átszőve és csak ekkor fordulok vissza Gareth felé.
- Mi az amivel készültél? - kérdezem a fél szemöldököm is megemelve, csak mert kíváncsi vagyok mi is az ok, amiért az ő helytartósága a kitűzött cél.
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Joe && Gareth Saintwood Csüt. Aug. 07, 2014 10:36 am
Joe & Gareth
Soha még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.
Katherine nem volt a legtökéletesebb választás. Ráadásul idegesítően hosszú ideig kérette magát. De végül csak megkaptam egyszer. Aztán eltüntettem az életemből. Nem sűrűn vittem a nagybátyám közelébe, hiszen tudtam, hogyan is áll hozzá. Inkább fogadtam egy escort lányt, vagy valamelyik luxusprostit, minthogy leégessen mindenki előtt. Sosem értette meg, hogy milyen fontos is nekem az üzlet. De hála az égnek már nincs köreinkben, és soha nem is lesz azt hiszem. Még egyszer nem kavarodnék össze vele már csak a múlt miatt sem. - Ha én vetek véget neki, akkor nem tudom őket kisemmizni. Így végül én jártam jól - lehet, hogy hagyhattam volna a fenébe de mégsem voltam rá képes. A természetem nem engedte volna. Így tűrtem, és kerültem. Talán ezért csalt meg, de milyen jól tettem, hogy magánnyomozót fogadtam fel. Így kiderült a hazugsága. - Sosem tudta, ráadásul azt hitte, diktálhat a házasságban és a munkámban is - mosolyodom el, majd iszom egyet a pezsgőmből. Édes íze csiklandozza ízlelőbimbóimat, és ahogy végigkúszik torkomon enyhe melegség áraszt el, ami percek után elmúlik. - Igen, ami azt illeti, folyton engem nyaggat mi van veled - engedek el egy újabb mosolyt Anettára gondolva. Kedves nő, tényleg az, és mintha anyám helyett anyám lett volna, de néha túlzásokba esik. Annyira bele van bolondulva ebbe az olasz felmenős dologba, hogy az hihetetlen. Tény, hogy igaza van, hisz mindannyian temperamentumosak vagyunk, nagy hangúak, ugyanakkor élvezzük az életet, de mi Joe-val mégis Las Vegas-ban élünk, ahol a bűn is ered. Gyönyörű hely, hát még a kaszinók és a nők. Na de elég volt az elkalandozásból, hiszen még nem értünk a célunkhoz. Joe Carley után érdeklődik, és tudom, hogy sejti, hogy készülök valamire, de tudhatná, hogy ilyen könnyen nem adom magam. - Csak volt. Aztán mielőtt jöttem, még rendbe akarta szedni magát az érkezésedig. Gondolom ilyen női dolgok, habfürdő, meg smink, meg ruha... - vonom meg a vállam, mert tényleg nem kellene elszólnom magam. így inkább úgy teszek, mintha tényleg el akartam volna hozni, de ő inkább a habfürdőzést választotta. Mindenesetre remélem elkészül mire odaérünk. Nem véletlenül megyünk a házamba, melyet csak rendezvényekre adok ki, vagy én rendezek benne valami party-t. - Én készültem? Mégis honnan veszed? - kérdezem egy kétértelmű tekintettel és félmosollyal, majd lehajtom a fejem, és megadón sóhajtok. - Csak egy vacsorával - felelem kurtán, de nem ez az igazság mégis hihetőn mondom. Elég jó vagyok megtévesztés terén, és remélem nem akarja firtatni a továbbiakat.
Tárgy: Re: Joe && Gareth Saintwood Vas. Szept. 07, 2014 12:34 am
- Testhezálló. - fogalmazok valamiféle elismerésképpen, való igaz. Gareth mindig is az eszéről volt híres, de nekem mindig bejátszott egy bizonyos határ. Tűrni.. nincs az a pénz amiért bármit is eltűrök már. Nem vagyok én már annyira fiatal...
- A nők a legnagyobb átka az életnek.. - sóhajtok bele, de néha valóban így gondolom. A nők csupán megnehezíteni az életet születtek és megtörni a gyarló férfiembert. Már aki hagyja magát benne. Anetta említésével előjönnek a régi emlékek, mikor volt utoljára, hogy nála is tiszteletemet tettem, ám aztán feltűnik valami más is. Carley!
- Áh, értem. - nyugszom meg, elvégre biztosan ő is majd helyben üdvözöl. Az útközben keveredett forgalmi dugó viszont kevésbé tetszik a lelkemnek ám ITTHON VAGYOK! Isten hozott amerikai földön, talán még tetszik is újra Vegas bűze, de mégis felteszem az újabb kérdést. A válasz.. nem lep meg. Ahogyan az sem ahogy valami tükröződik a szemeiben, de nem érzem szükségét további szócséplésnek. Bízok Gareth-ben. Amivel ő készül, az biztosan messzemenően fenséges lesz!
Útközben elindulunk, ami kellemes meglepetés ebben a melegben, még ha a légkondicionáló rendesen küszködik is a helyzettel, szeretném már felfrissíteni magam. Itthon vagyok.. És ezt semmi más nem pótolja az életben...
Soha még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.
Örülnöm kell, hogy végre itthon van az az ember, aki a legfontosabb szerepet töltötte be tizennégy éves korom óta,és ezt is teszem. Mindezek mellett a rossz hír hozója is én voltam, mivel el kellett mondanom neki, hogy a könyvelője nem a legjobb, sőt ahelyett, hogy rendesen dolgozott volna, azon törte az okosnak ható fejét, hogyan lopja meg a nagybátyám, aki nem mellesleg eleget fizetett neki. Némelyik ember egyszerűen csak szimplán többet akar. nevetségesek. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Habár nekem is sokszor van olyan munkaerőm, akit bár sosem ismertem volna meg, de ez már részletkérdés. Sosem tudhatjuk előre, hogy az, akit felveszünk, az bizonyos idő múlva is olyan jól fogja-e végezni a munkáját, mint mikor felvettük. Ezért kell folyton ébernek lennünk. - Ismersz... amit megszerzek, nem szeretem kiadni a kezeim közül - engedek meg magamnak egy ravasz félmosolyt, majd a kezembe veszem a poharamat, hogy ihassak végre egy kortyot. Az út lassú, bár látom, hogy hamar meg fogunk végre érkezni a házba, ahol lakom, és ahol készültem a viszontlátás örömére. - Ismersz, a nők visznek egyszer a vesztembe... - nevetem el magam egy rövid pillanatra, bár ez nem olyan vicces. Habár sosem voltam még szerelmes, a gyengéim mindig is a finom domborulatok voltak, és a gyönyörök. Ezt Joe is nagyon jól tudja, hiszen ő mondta ezt nekem egykor még jó pár évvel ezelőtt. Igazából az már nagyon nagyon sok évvel ezelőtt volt, hiszen akkor még próbálkoztam a párkapcsolatnak nevezett csodával, amit ma már eszembe sem jutna megpróbálni. Csak élvezem egy-egy lány társaságát, és ennyi az egész. Habár a kórházi idő óta valahogy már nem élvezem. Sokszor eszembe jut a kezelőorvosom, aki élből felül kerekedett rajtam. Ráadásul ez nem bosszantott, hanem tetszett is. Láttam a tekintetén, hogy neki is. Szórakozottan csóválom meg a fejemet. - Nyugodj meg, a legszebb lányod ne tudná, mikor jössz haza? - engedek meg ismét csak egy félmosolyt magamnak, miközben a kinti tájat figyelem. Ahogy közeledünk, még tudom, hogy egy dolgot meg akarok beszélni Joe-val, és azt nem akkor szeretném, ha megérkezünk. - Gondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy mivel visszatértél, nagy gond lenne, ha egy kicsit háttérbe vonulnék az üzletben, hogy egy kicsit helyre tegyem a dolgokat az én oldalamon is... - vezetem fel mondanivalómat egy nagy sóhaj kíséretében. - Nem azért, mert nem lennék megelégedve az asszisztensem munkájával, de a tegnap jártam benn az irodában, és eléggé át kell szerveznem az embereket, leépítések, és a többi kellemes dolgok. Kellene egy nagyobb körutat szerveznem városon kívül is - vázolom fel a teendőimet, amik nem várhatnak tovább. Sajnos meg kell tennem, hiszen elég sokat kihagytam, és alig dolgoztam a saját vállalkozásomban, amin meglátszik a keménykezűségem hiánya. - Persze ha kellenék, itt vagyok, csak egy telefonodba kerül - teszem még hozzá, miközben a nagybátyám tekintetét kutatom...
- Ismerlek.. - nyugtázom egy könnyed mosollyal, amit egyesek nem átallottak hiéna kacagásnak hívni a hátam mögött. De minden kiderül a köreimben. Az ééén köreimben, mégsem zavartatom magam egyetlen percig sem, csak figyelem tovább a mellettem feszítő üveget, az visszaveri a füstöt és füleimmel csak a fiúra figyelek.
- Vigyázz Garry.. vigyázz. Egyszer még rajtavesztesz.. - szűröm csak a fogaim között, félhalkan, egyenesen az üvegnek, de neki szánom. Hogy aggódom?? Nem tudom szükséges e. Fiatal.. életerős.. És hogy eszes?? Eddig mindig sikerült kicsúsznia a boszorkányok vaskarmú markai közül, de hogy a jövő mit tartogat?? Vigyázz csak Garry vigyázz.. Sose végy komolyan senkit és semmit, ez az egyetlen vérremenő lecke amire az élet megtanít. A következő szavai mégis egykapásra rántanak vissza a mába. Hogy Carley!?? Igen.. azt hiszem nevezhetem a kedvencemnek... A közös múltat figyelembe véve, mégse szólok többet. Csak beáll a néma csönd, néhány szusszanás, az odakintről beszűrődő szigetelés csökkentette zajok.. simába hajló duruzsolás.. a sofőr gázt ad, majd egy egészen csendes útra hajt át. És ekkor hallom megint az oldalamon.
- Hogy mi? - kapom fel a hírekre a fejem. Kivonulás? Ám aztán bebizonyosodik hogy mégsem. Szünet. Mégpedig megérdemelten, vagyis hogyan lehetne kifogás. - Rendben van.. Fiam.. menj csak intézd az ügyeidet..- egy könnyed kézmozdulattal toldom meg, csak hogy nyilvánvalóvá tegyem mennyire is nem állok ellen - Tökéletes munkát végeztél.. és én köszönöm ezt neked. - fordulok felé, csak hogy kellemes távolságból a szemeibe nézzek. - Nem tudom mi lett volna velem nélküled.. Fiam.. - biccentem meg a végére a nevet, elvégre.. már nagyon régóta a fiam nekem, nincs ebben semmi különleges, mégis talán megenged egy gyenge mosolyt a szemem. De csak a szemem. A szám nem mosolyog vagy görbül élesre, egyedül szippantok egyet, amikor begördül a limuzin valami ház kitárt kapuján.
- Szóval miért is vagyunk itt? - emelkedik a szemöldököm ahogy a kerekek kellemesen engednek és a jármű megáll. Én pedig csak a szemeit nézem. Hogy választ várok? Valamiféle megerősítést az előbbiekben, kiegészítést vagy felszólító cselekvést mi is lesz az én szerepem itt ebben az egészben. Reméltem hogy lesznek táncoslányok is...
Soha még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.
Ismer, mint a tenyerét. Számára mindig is nyitott könyv voltam, és nem zavart. Talán az egyetlen olyan ember a földön, akiben száz százalékig megbízom. Sosem vert át, mindig őszinte volt velem, és ez az, amit tanultam tőle. Mindemellett keménységet, és határozott jellemet. Ő formált ilyenné, habár sosem voltam olyan szilárd, mint amilyennek ő mutatta magát. Irigyeltem tőle, és felnéztem rá, de néha megvallom a saját hirtelen haragúságom zavart a legjobban. Sosem értettem, hogy képes olyan nyugodt és higgadt lenni. Persze néha láttam őt idegesnek, feszültnek, sőt a hangját is megemelte párszor, de nem tőle örököltem ezt a türelmetlenséget. - Mindenkinek van gyengéje - mosolyodom el, majd én is az ablakon túli tájat kezdem el figyelni, ahogy ő maga is. Tudja, hogy eddig nem volt olyan nő, aki képes lett volna sarokba szorítani. Remélem sosem tapasztalom meg, milyen érzés az, amit Dan is átélt anno a feleségével, ő ráadásul sosem volt olyan erős akaratú, mint én. Annak ellenére, hogy csalta a feleségét, mindig hozzá ment haza, ráadásul sosem szerettem a nőt. Mondjuk a feleségemet sem, s többnyire azt szeretem a nőkben, amit adnak nekem. - Nem végleg szállok ki. Sosem tenném... - felelek a kérdésére, bár tudom, hogy csak egy hirtelen felindulásból kiszaladt kérdés volt, hiszen szavait egyből más színben folytatja. - A tökéletes túlzás, igyekeztem a legjobb tudásom szerint - maximalista vagyok, és számomra nagy szó, hogy Joe meg van velem elégedve száz százalékig velem. Tőle egy dicséret igen kellemesen hat, és nem is említem neki, mennyire nagy segítségemre volt Craig néhanapján, mikor nem voltam teljesen biztos magamban. Néha szóvá is tette, ha esetleg elfelejtettem valamit, és igazán hálás lehetek neki emiatt. Persze ezt nem úgy értem, hogy a karjaiba borulok, ez nem rám vallana. A kocsi végre behajt a a felhajtón, és én egy nagy sóhajjal nyugtázom. Mindemellett bearanyozza a napomat a megszólítás, legalábbis igen régóta már, hogy nélkülöznöm kellett. Sosem szólítottam apámként, habár mindig is úgy tekintettem rá. - Azért vagyunk itt, hogy méltón megünnepeljük a visszatérésedet. Csupán annyi a dolgot, hogy élvezd - mosolyodom el cinkosan, majd végre kiszállok az autóból. John ajtót nyit a nagybátyámnak, én pedig élve a káros szenvedélyemnek, rágyújtok. Ezután megkerülöm a kocsit, hogy Joe oldalán indulhassak el a házba, ahol halk zene szól, és két dekoratív, ám nem igénytelenül felöltözött nő lép a nagybátyám mellé. Nem tudom, manapság mennyire szereti ezeket az összejöveteleket, de remélem nem lesz gondja vele. - Egy kis vacsora, egy kis régimódi szórakozás. Semmi több. Nem akartam nagy banzájt, de Anetta mindenképpen itt akart lenni, hiányolt - mutatok a sötétbarna hajú, és ugyanilyen szemszínnel megáldott nőre. Alacsonyabb nálam, és bár elszállt felette az idő, mégis megőrizte fiatalos báját. Nem akartam először meghívni, de fondorlatos módon szedte ki belőlem a nagybátyám érkezését, és eljött ide. Anetta majdnem mindenről tud, ami Joe-t érinti, mivel egykor ő sem volt több egy prostinál. Azóta kiszállt ezekből, és pékségei vannak a férjével, akivel látszólag boldogok. - Viszont ha nincs kedved hozzá, egy szavadba kerül, és mindenkit elküldök - jelentem ki, mikor végre kitöltöttem egy pohár töményet a nagybátyámnak, illetve saját magamnak is...
Való igaz... A gyenge pont örök töredéke az embernek, egy véletlenszerű kapaszkodó, egy teher, de a legtöbben igyekeztünk ezt minimálisra csökkenteni. Minimálisra... Amennyire csak lehet.
De aztán hirtelen meglep a következő üzenet, ám végül kiderül, vaklárma az egész. Lassú nyugalom száll vissza a légtérbe, és ez a fiú már megint szerénykedik... Pedig a munka, több volt mint tökéletes, az elhivatottság családi köteléke, a jellem.. az akarat és a tisztánlátás ördögi háromszöge, és ő remekül műveli ezt a hármast. Mégsem erősködöm.. Elég egy pillantás a szemeimbe, hogy tudja mennyire is komolyan gondolom amit beszélek, és valóban! Tökéletesen elégedetté tett a teljesítménye.
- Tökéletes.. - biccentek rá, a kezemben figyelő szivar füstje csak lassan szivárog ki a térbe amikor meglátom a nehéz vas kapukat. A kocsi megáll, én mégsem szállok ki. Egyelőre.. Felteszem a következő kérdésemet és amikor választ kapok.. lassú vigyorra húz szét a szám a helyében.
- Mindig tudtam hogy benned bízhatok..! - csapkodom meg a vállát atyaian előredőlve, és amint nyílik az ajtó az oldalamon, John felé egyetlen biccentést megtéve ki is tolom magam az ajtón.
- Hááát.. már én se leszek fiatalabb.. - nyögök azért palástolva fel ahogy meg kell tegyem, de nem engedek több támadófelületet. Ha gyenge vagy, ebben a szakmában eltaposnak. Akkor is ha csak öreg...
Követve Garethet meglépem azt a néhány lépcsőfokot. Már a látvány is szemet gyönyörködtető, hát még az a két dögös kis tündérke ott az ajtó mellett, akik kecses léptekkel indulnak meg felém. Garry még mindig tisztában van vele merre vezet az út a szívemhez...!
Széles vigyorral lépkedve be az ajtón, ahol a két kis tünemény az oldalamra tapadva halad velem, pompás látvány tárul elém. Egy rakásig pakolt asztal, fehérkesztyűs pincérek mindenfele, úrinak mondott lakoma, és vele Anetta... Elengedve a két lányt, hirtelen lépek a nővérem fele, és a szokásos csókkal üdvözlöm.
- Nem gondoltam volna hogy te is megjelensz.. Pokoli rég láttalak utoljára.. - nevetem miután az öleléséből kikecmergek, de nem várom meg amíg válaszol.
- Foglalj helyet! - intek a rakásig pakolt asztal fele, közvetlenül az asztalfő melletti székre. - Gareth nem kis lakomával készült nekünk. - még mindig nevetem megközelítve az említettet, és talán már ő az egyetlen akinek magam húzom ki a széket.
- És te is foglalj helyett itt mellettem, Gary.. - intek a másik oldalamra ahol a pincérek már azonnal serénykednek és ha megteszi, megindul egy királyinak mondott lakoma. Már csak Carley az egyetlen akit a számomra kedvesek közül hiányol a szemem, de úgy hiszem ő is elkészül egykettőre. Ő az a nő, akinek egész sokmindent megengedek...
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Joe && Gareth Saintwood Hétf. Feb. 09, 2015 8:19 am
Joe & Gareth
Soha még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.
Joseph mindig is kimért volt és számomra elegáns. Becsültem azt a hűvös arisztokratizmust, ami olykor körülölelte őt. Olykor talán irigyeltem még fiatalabb koromban, ma már viszont nem pazaroltam ilyen felesleges érzésekre az időmet. Megérdemelte azt a tiszteletet, ami körüllengte, akárhányszor belépett valahová. Minden bizonnyal szentimentálisnak tűnhettem, de közel sem voltam az. Csak tudtam és láttam a nyilvánvalót, ami olykor arra késztetett, hogy megálljak és figyeljek csendesen. Ahogy egy jó gyerek tenné, de a helyzet az, hogy sosem voltam az. Sem akkor, mikor apámnál kellett laknom, és olykor Joe-t is kikészítettem. De mind követtünk el ostobaságokat. Felnőttként igyekeztem helyre hozni a múlt hibáit, de ahogy észrevettem ez sikerült is. A vacsora, Anetta és minden úgy sikerült, ahogy én akartam. Persze voltak hibák, és tudtam, hogy ezért később számolok el a személyzettel, nem akartam jelenetet rendezni. A felszolgáló személyzet egy tagja viszont látta szúrós pillantásomat, miközben az étkeket szolgálták fel, és akartam is, hogy tudja, nem voltam elégedett. Én, aki minden egyes nap a maximalizmusra törekedett, elvártam ugyanezt a személyzettől, szóval minden alkalmazottamtól, akit foglalkoztattam. Ez többnyire nem sikerült mindegyiküknek, és olyankor nehéz volt kivárni az időt, hogy újabb fejmosást kapjanak. Anetta végig csacsogta a vacsorát szokásához híven. Mindig szeretett beszélni, és ez most sem volt másként. Olykor azt sem tudtam, miről beszélt, nem figyeltem minden szavára, olykor pedig én is szócsatát vívtam vele. Persze mint minden, a vacsora is a végéhez közeledett, mikor a desszertet szervírozták a pincérek, amiből én egy falatot sem ettem. Helyette figyeltem a vendégeket. A desszert után sokan elköszöntek, de őszintén én ezt nem bántam. Szerettem volna, ha kevesebben vannak, de legalább nem kellett elzavarnom senkit. - Drága fiaim, nekem most el kell mennem, találkozóm van a kedvesebbik Saintwooddal - ölelt magához Anetta engem is, és Joe-t is. Felvont szemöldökkel figyeltem, hogy kire gondolt. - Anabell, rémlik? Zöld szemek, barna haj, angyali arc, na legyetek óvatosak - fordított nekünk hátat a nagynéném, én pedig csak megcsóváltam a fejem. - Halvány fogalma sincs arról, hogy Anabell mennyire nem ártatlan angyalka - Joe tudta jól, hogy mire mondtam ezt. Ő tudta, hogy mennyire kiborító volt átélni, hogy a húgom egy prostituált volt. Szerencsére már erről lebeszéltem, de Joe át tudta élni. Legalábbis gondolom, hiszen Anetta sem volt szent fiatalon. Épp eleget mesélt arról, hogy miket tett fiatalon, hogy tudjam az egész életét. - Ha csendesebb helyre vágysz, átmehetünk a játékterembe. Biliárd, egy kevés whiskey, szivar. Ha viszont menni akarsz, engedd meg, hogy elvitesselek, csak szólnod kell - eresztettem meg egy félmosolyt Joe felé. Kedvem lett volna kicsit félrevonulni, hosszú volt ez a mai nap azt hiszem mindkettőnknek.
A vacsora.. messzehangzóan tökéletes volt. Mint az egész fogadtatás, az otthon melege.. most éreztem csak igazán, miért is volt kellemetlen hogy hiányolnom kellett. Anetta még mindig olyan volt mint régen. Bár mindkettőnk fölött ellenőrizetlenül elszálltak az évek, ő még mindig.. ugyanaz a cserfes kislány maradt, csak már valamiféle vénasszony köntösben, ahol ha belenéztem én is a tükörbe, már egy megereszkedett vénember nézett vissza rám. De mindenki annyi idős ahogyan érzi magát nem ezt mondják mindig a könyvek!?? És én igyekeztem ehhez is tartani magam, nem engedtem hogy bármi is meglátsszék, hogy a külső szemek akár véletlenszerűen, de meglássák a sérülékeny helyeket. NEM! És ez az összejövetel, tökéletes volt arra hogy újra a világ tudatába véssem hogyan is fest egy igazi vezető..! Hogy aki túl akar járni az eszemen jól tudja, még mindig pillanatszerűen vége!
Amint a vendégsereg lassan szállingózni kezdett, magam is éreztem hogy itt a nyugalom ideje. Anetta.. Anetta a legjobb testvér volt, a kevesek egyike, mégis a rengeteg beszéddel le tudott volna dönteni akár egy küklopszot is a lábáról. Ezért nem sajnáltam mikor bejelentette hogy eljött a látogatás vége. A szokásos ölelkezés.. Anetta mindig adott a részletekre, de nem kerülte el a figyelmemet Gareth mondata mellettem, halkan és szinte csak a fülembe, mindig is óvta a nagynénjét.
- Hagyd meg a saját maga kis világában.. - fűztem vissza az orrom alatt alig hangosabban ahogy Anetta kilépett és ahogy záródott az ajtó, csak akkor.. csak azután eresztettem meg azt az utolsó, jóleső sóhajom a szék háttámlájába kapaszkodva a kezem.
- Hosszú napom volt Garry.. - kezdek bele félig fáradtan, csak a legkevesebb mértékben csüggedten - tudod az időeltolódás.. - emelem ki a részleteket, mert így van. Cancun-ban ideje korán olyan hajnali 1 óra lehet. - De azt hiszem még egy pohár whiskynek bele kell férnie. - szélesedik ki a vigyorom, egyeneset bele a fiú szemeibe és egyetlen szemöldökemeléssel jelzem, hogy mutassa az utat.. követem. Jól fog esni egy kis lazítás a nagy izgalmakra...
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Joe && Gareth Saintwood 
† words: XXX
